GK BH 1996/486
GK BH 1996/486
1996.09.01.
I. Ha a váltó a fizetendő összeget vagy annak pénznemét nem tartalmazza, kellékhiányos. A kellékhiányok azonban még az igényérvényesítés során – vagyis a lejáratot követően – is pótolhatók [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 10. §].
II. A váltóbirtokos, mint jogosult késedelme a kötelezett váltóadós egyidejű késedelmét kizárja. A váltó fizetés végett történő bemutatásának elmaradása ezért nem jár jogvesztéssel a váltó elfogadójával (saját váltó kiállítójával) szemben, aki ellen közvetlen váltókereset indítható, ez pótolja a váltó bemutatását. Ennek kamat- és illetékkövetkezményei [Vár. 28. § (2) bek., 38. § (1) bek., 47. §, 53. § (1) bek., 70. § (1) bek., 78. § (1) bek., Pp. 80. §].
III. A váltót értékpapír jellegétől nem fosztja meg az, ha azon fiktív személyek neve szerepel. A jogszabályban felsorolt kellékeknek a váltóban csak alakilag kell megjelenniük, ezért a váltóadósnak a forgatók vagy a forgatmányosok személyazonosságát nem, csak a forgatások megszakítatlan láncolatának meglétét kell vizsgálnia a váltó kifizetésekor [Vár. 1. §, 7. §, 16. § (1) bek., 75. §].
Az alperes Budapesten 1993. április 27-én keletkezett, meg nem jelölt pénznemben 65 000 000 összegű követelést tartalmazó, 1994. április 21-ei lejáratú, forgatható, az M. H. B. Rt. Budapesthez telepített saját váltót állított ki az "AUTÓ-P. Budapest" rendelvényes javára. A váltót az "AUTÓ-P." Teljes Körű Képviselet a BKR-P. Rt.-re, majd a BKR.-P. INTERNATIONAL Rt. a felperesre forgatta. A felperes a váltót fizetés végett a telepeshez azzal nyújtotta be, hogy az inkasszóban az összeget a V.-H. Kft. megjelölt bankszámlájára kérte átutalni. A váltótartozás kifizetésére nem került sor, mert a váltót kiállító I. r. alperes 1994. április 20-án a kifizetést letiltotta. A telepes a váltóra 1994. április 25-én óvást pótló banki nyilatkozatot vezetett.
A fizetési meghagyással indult, majd az I. r. alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes az I. r. alperest, mint a váltó kiállítóját, a II. és a III. r. alpereseket, pedig mint megtérítési váltóadósokat egyetemlegesen kérte kötelezni a váltóban szereplő 65 000 000 Ft és járulékai megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes jogi személyiséggel nem rendelkezik, a III. r. alperessel szemben pedig a felperes a keresetétől elállt, ezért az ellenük folyó eljárást a Pp. 157. §-a szerint megszüntette.
Az I. r. alperes magával szemben a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy 1993. április 21-én áruszállításra kötött megállapodást az "AUTÓ-P. Budapest" elnevezésű céggel 6 db autóbusz szállítására, és a szerződés biztosítékaként adott át 6 db - egyenként 65 000 000 Ft követelést tartalmazó, 1994. április 21-ei lejáratú, az "AUTÓ-P. Budapest" mint rendelvényes javára kiállított - váltót azzal, hogy azok más célra nem használhatók fel. A szállítási szerződést 1993. október 15-én közös megegyezéssel megszüntették, a biztosítékul átadott váltókból 5 db-ot visszakapott, a perbeli váltót viszont a rendelvényes a megállapodásban foglalt tilalom ellenére tovább forgatta. A váltó kiállításának alapjául szolgáló szerződés szerint a kötelezettet a perbeli váltó alapján fizetési kötelezettség nem terheli.
Előadta továbbá, hogy a váltó kellékhiányos, mert nem tartalmazza a fizetendő pénz nemének megjelölését, továbbá azért is, mert abból hiányzik a rendelvényes egyértelmű meghatározása. A kellékhiányok miatt a perbeli váltóra a felperes a követelését jogszerűen nem alapíthatja.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes egyébként sem tekinthető jogszerű váltóbirtokosnak. Utalt az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 16. §-ában foglaltakra, amely szerint a váltó birtokosát akkor kell jogos váltóbirtokosnak tekinteni, ha jogát a váltóátruházások meg nem szakított láncolatával igazolja. A váltón rendelvényesként az "AUTÓ-P. Budapest" elnevezésű cég van megjelölve, ezzel szemben első forgatóként az "AUTÓ-P." Teljes Körű Képviselet szerepel. A forgatmány adatai szerint az első forgató a váltót a BKR-P. Rt.-re forgatta, második forgatóként viszont a BKR-P. INTERNATIONAL Rt. van megjelölve, amelyről nem állapítható meg, hogy azonos- e korábbi váltóbirtokossal. A forgatmányok fenti adataiból ezért nem bizonyított a felperes jogszerű birtoklása.
Hivatkozott még arra is, hogy a felperes nem tekinthető jóhiszemű váltóbirtokosnak. Tudomása volt ugyanis az alapjogviszonyról és arról is, hogy a váltót az I. r. alperes biztosíték gyanánt adta a vele szállítási szerződést kötő partnerének, és a felperes a váltót ennek a kikötésnek a tudatában szerezte meg. Végül előadta, hogy a felperes a váltót fizetés végett szabályszerűen nem mutatta be. Nem volt joga az inkasszón az M. H. B. Rt.-t, mint az I. r. alperes számlavezető bankját arra utasítani, hogy a váltóban szereplő követelést közvetlenül a V.-H. Kft. részére fizesse ki. Mindezek alapján kérte magával szemben a kereset elutasítását, és a felperes perköltségekben való marasztalását.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a felperes keresetét. Az ügy mikénti elbírálása szempontjából nem tulajdonított jogi relevanciát annak a körülménynek, hogy a váltót az I. r. alperesnek fizetés végett bemutatták-e, továbbá hogy sor került-e szabályszerű óvás felvételére. Tekintve, hogy az I. r. alperes, mint a saját váltó kiállítója a váltó főadósa, vele szemben a váltóbirtokost közvetlen kereseti jog illeti meg, a keresetindításnak sem a váltó fizetés végett történő bemutatása, sem az óvás felvétele nem előfeltétele.
Nem tulajdonított jogi jelentőséget az elsőfokú bíróság annak a körülménynek sem, hogy a váltó forgatását az I. r. alperes külön szerződésben megtiltotta. Megállapította, hogy a perbeli váltó szövege az átruházás tekintetében semmiféle korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, ezért az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 17. §-ában foglaltak szerint a fentiekre az I. r. alperes a fizetési kötelezettsége alóli mentesülése érdekében csak akkor hivatkozhatna, ha bizonyította volna, hogy a felperes a váltó megszerzésével tudatosan a hátrányára cselekedett. A perben erre utaló adat nem merült fel, ezért az alapjogviszonyban írt kikötésekre az I. r. alperes a váltótartozással szemben kifogásként eredményesen nem hivatkozhat.
Egyetértett viszont az I. r. alperesnek azzal a jogi álláspontjával, hogy a váltó több okból is kellékhiányos. Utalt a Vár. 75. §-ának 2. pontjában írtakra, amely szerint a saját váltónak határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen kötelezettségvállalást kell tartalmaznia, ami azt jelenti, hogy a fizetendő pénz mennyiségét és annak nemét is pontosan meg kell jelölni. A perbeli váltó a fizetendő pénznemet nem tartalmazza, ennélfogva az kellékhiányos. A váltó e hiányzó kellékét utólag is pótolni lehetett volna, azt azonban a felperes nem pótolta, kellékhiányos váltóra pedig fizetés teljesítését nem követelheti.
Megállapította továbbá az elsőfokú bíróság azt, hogy a váltón rendelvényesként olyan gazdálkodó szervezet került megjelölésre, amely a per adatai szerint nem létezik, ezért a váltón alapuló igény érvényesítését ez utóbbi kellék hiánya is akadályozza. Elfogadta az I. r. alperes érvelését a vonatkozásban is, hogy a felperest nem lehet jogszerű váltóbirtokosnak tekinteni. Hivatkozott a Vár. 16. §-ának (1) bekezdésében írtakra, amely szerint váltójogviszony jogosultjaként az léphet fel, akit a forgatmányok meg nem szakított láncolata jogszerű váltóbirtokosként igazol. A perbeli esetben a váltó rendelvényese a váltó szövege szerint az AUTÓ-P. Budapest nevű cég, ezzel szemben a váltó első forgatója az AUTO-P. Teljes Körű Képviselet, következésképpen nem állapítható meg a rendelvényes és az első forgató azonossága. A Vár. 40. §-ának (3) bekezdése szerint a váltóra fizetést teljesítő személy köteles vizsgálni a váltóátruházások szabályszerűségét, és - mert a perbeli esetben az átruházások sorrendjének szabályszerűsége nem állapítható meg - az I. r. alperes a felperes részére egyéb feltételek megléte esetében sem lett volna kötelezhető fizetés teljesítésére. Az elsőfokú bíróság ezért a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerint hozott részítéletében a felperesnek az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes és az I. r. alperes is fellebbezett. A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az I. r. alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Sérelmezte az elsőfokú bíróság megállapítását, amely szerint a perbeli váltó kellékhiányos. Álláspontja szerint abban a fizetendő összegen kívül a váltó kiállítójának bankja és forintszámla-száma került feltüntetésre, ehhez képest egyértelmű, hogy a fizetendő összeget a felek forintban határozták meg. Előadta továbbá, hogy a váltó egyéb okból sem volt kellékhiányos. Annak rendelvényese az AUTÓ-P. Teljes Körű Képviselet Budapest volt, az előlapon a cég rövidített neve szerepelt. A rendelvényes ugyanaz az AUTÓ-P. Budapest volt, akivel az I. r. alperes 1993. április 21-én az áruszállításra vonatkozó megállapodást megkötötte, tehát a rendelvényes személye ebből a szempontból is kétségtelen. Sérelmezte a felperes az elsőfokú bíróság azon megállapítását is, hogy az ő váltóbirtoklásának jogszerűségét a váltóátruházások meg nem szakított láncolata nem igazolja. A másodfokú eljárásban a felperes a váltó birtokában lévő eredeti példányán pótlólag feltüntette, hogy a tartozást a megállapodásban foglaltaknak megfelelően forintban kell kiegyenlíteni, amit az I. r. alperes sem vitatott. A kifejtettekre figyelemmel kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az I. r. alperes kereset szerinti marasztalását.
Az I. r. alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részét nem, - kizárólag az indokolást támadta. Kérte annak megállapítását, hogy felperes a váltót fizetés végett szabályszerűen nem mutatta be, továbbá hogy a felperes nem minősül jóhiszemű váltóbirtokosnak. Fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítélete rendelkező részének helybenhagyását kérte.
A felperes fellebbezése alapos, az I. r. alperesé alaptalan. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a váltónak határozott pénzösszeg fizetésére vonatkozó meghagyást kell tartalmaznia, ami azt jelenti, hogy a fizetendő pénz mennyiségét és annak nemét is pontosan meg kell jelölni. Tekintve, hogy a perbeli váltó a fizetendő pénznemet nem tartalmazta, nem kétséges, hogy kellékhiányos volt. A Vár. 10. §-ából következik, hogy a váltó kellékhiánya a kiállítás után is pótolható. A Vár. 10. §-a nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a hiányok pótlása mely időpontig lehetséges, így arra a lejáratot követően, az igény érvényesítése során is lehetőség van, amennyiben a váltó a jogosult birtokában van. A hiányzó kellék utólagos pótlása esetén a megállapodásellenes kitöltés kifogására a Vár. 10. §-ában írt feltételek esetén lehet hivatkozni. Ilyen tartalmú kifogással viszont az I. r. alperes nem élt.
Alaptalanul hivatkozott viszont az I. r. alperes arra, hogy ő - a váltó szabályszerű bemutatása hiányában - nem marasztalható. A Vár. 38. §-ának (1) bekezdése a váltóbirtokos kötelességévé teszi, hogy a váltót fizetés végett meghatározott időn belül a fizetés helyén bemutassa. Ennek elmulasztása azonban a Vár. 53. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulata szerint csak a megtérítési váltóadósok tekintetében eredményezi a váltóbirtokos megtérítési igényének elvesztését. Nem jár azonban jogvesztéssel a váltó elfogadójával szemben, tehát a saját váltó kiállítójával szemben sem, aki a Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint ugyancsak a váltó főadósa, és ellene a Vár. 28. §-ának (2) bekezdése alapján közvetlen váltókereset indítható a Vár. 70. §-ának (1) bekezdésében írt 3 éves elévülési határidőn belül. A váltó bemutatását ilyen esetekben a keresetindítás pótolja.
A váltó fizetés végetti bemutatásának elmaradása a váltó főadósa tekintetében is jár bizonyos jogkövetkezményekkel, így az idegen váltó elfogadójának (a saját váltó kiállítójának) megnyílik a Vár. 42. §-ában biztosított joga arra, hogy bírósági letét útján teljesítsen, és fizetési késedelme nem a lejáratkor, hanem csak akkor következik be, amikor a lejárt váltó kifizetésére - a váltó ellenében - felszólítják, mert a váltóbirtokos, mint jogosult késedelme az adós egyidejű késedelmét kizárja. Lényeges jogkövetkezménye még a bemutatás nélküli perindításnak az, hogy ilyenkor a váltóadós a perre nem ad okot, ezért ha az első tárgyaláson a követelést azonnal elismeri, a Pp. 80. §-a szerint a felperesnek kell viselnie a perindítás költségeit. A perbeli esetben a felperes a váltó hiányait a másodfokú eljárásban pótolta, tehát a szabályszerű bemutatás hiánya - a kifejtettek szerint - a felperes váltón alapuló jogait csak annyiban érintette, hogy a késedelmikamat-igénye a pótlás előtti időre alaptalan, mert az I. r. alperes késedelme csak a valamennyi kelléket tartalmazó váltó bemutatásával, 1995. november 17-ével állt be. A késedelmes bemutatásnak a perköltség viselése szempontjából sem volt jogi relevanciája, mert az I. r. alperes a váltókövetelést nem ismerte el, hanem egyéb kifogásait továbbra is fenntartotta.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperes kifogása nyomán bizonyítottnak látta, hogy a felperes nem jogszerű váltóbirtokos. A Vár. 1. §-ában, illetve 75. §-ában felsorolt kellékeknek a váltóban csak alakilag kell megjelenniük, azok valóságtartalma a váltó érvényessége szempontjából közömbös. A váltót nem fosztja meg értékpapír jellegétől az, ha fiktív személyek nevét tartalmazza. A váltón a rendelvényes neve szerepelt, tehát a Vár. 1. §-ának 6. pontjában írt kelléket a váltó tartalmazta. Az I. r. alperes váltón alapuló kötelezettségvállalása szempontjából nincsen jelentősége annak, hogy a rendelvényes a valóságban létező személy-e. Egyébként a per anyagából egyértelmű, hogy a rendelvényes azonos volt azzal a gazdálkodó szervezettel, amellyel az I. r. alperes a váltó kiállításának alapjául szolgáló szerződést kötötte.
A Vár. 7. §-a szerint, ha a váltón olyan személy aláírása szerepel, aki váltókötelezettséget nem vállalhat, vagy ha azon hamis aláírás, nem létező személy aláírása vagy olyan aláírás van, amely bármely más okból nem kötelezi az aláírót vagy azt a személyt, akinek a nevében a váltót aláírták, ez a többi aláíró kötelezettségét nem érinti. A Vár. 7. §-ában írt fenti rendelkezés szerint a váltókötelmek önállóak, ezért az egyes forgatások érvényessége a váltó kiállítójának a fizetésért való felelősségét nem érinti, a kiállító a saját nyilatkozata alapján tartozik felelősséggel a váltótartozás kiegyenlítéséért. A váltó kiállítója a Vár. 16. §-ának (1) bekezdése szerint annak a váltóbirtokosnak tartozik fizetni, akit a váltóátruházások meg nem szakított sorrendje legitimál. A váltóadósnak a forgatók és a forgatmányosok személyazonosságát, a forgatmány jogszerűségét nem kell vizsgálnia, csak azt, hogy a láncolat alakilag igazolja-e a váltóbirtokost, tehát hogy a láncolat összefüggő-e, vagy az összefüggés megszakadt-e. Mivel a forgatmány igazoló hatásából az is következik, hogy a váltóbirtokos javára vélelem szól amellett, hogy jogosultsága anyagi jogi szempontból is fennáll, ezért a váltóadós a kétszeres fizetés veszélye nélkül teljesíthet annak a váltóbirtokosnak, akit a láncolat alakilag legitimál. A perbeli esetben a forgatás sorrendje megfelel a Vár. 16. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak, a láncolat nincs megszakítva, annak nincsen jogi relevanciája, hogy a forgató neve rövidítve szerepel a forgatmányban, vagy a forgatást a képviseletére feljogosított szervezeti egysége végezte. A láncolat igazoló hatásával szemben a váltóadós bizonyíthatja, hogy a váltó jogosulatlanul került a váltóbirtokoshoz, ezért nem neki, hanem a váltó anyagi jogilag igazolt birtokosának tartozik fizetni. Az I. r. alperes ezt nem bizonyította, a per anyagából viszont megállapítható, hogy a felperes anyagi jogi szempontból is jogszerű váltóbirtokos. Fel sem merült, hogy más személy tarthatna igényt a váltó birtoklására.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes arra is, hogy a váltó megszerzésével a felperes tudatosan a hátrányára cselekedett. A célzatos rosszhiszeműség csak akkor állapítható meg, ha a váltóátruházás célja a korábbi váltóadós személyes kifogásának megakadályozása volt. E célzatos rosszhiszeműségnek a váltóbirtokosnál kell megállapíthatónak lennie, mégpedig abban az időpontban, amikor a váltót megszerezte. A perbeli esetben a célzatos rosszhiszeműség szóba sem jöhet. A felperes 1993. április 21-én fogadta el a perbeli váltót, és az I. r. alperes által elismerten is csak 1993. október 8-án szerzett arról tudomást - hónapokkal a váltó átvételét követően -, hogy az I. r. alperes az alapügyletben a forgatást - tartalmilag - megtiltotta. Minthogy a forgatás megtiltása nem a Vár. 11. §-ának (2) bekezdésében írt módon történt, az a kiállító felelősségét a váltó kifizetéséért nem érintette. A felperes csak akkor vált volna rosszhiszeművé, ha ismerte volna az I. r. alperesnek az alapügyletből eredő kifogásait és ennek tudatában szerzi meg a váltót. Erre azonban az I. r. alperes semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott. Az I. r. alperes egyébként 1993. október 15-én már tudomással bírt arról, hogy a rendelvényes a perbeli váltót nem tudja visszaszolgáltatni, mert azt továbbforgatta, ennek ellenére nem tett semmit annak érdekében, hogy a rendelvényes az ebből eredő hátrányát kompenzálja.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és a Vár. 28. §-a, valamint 47. §-a szerint kötelezte az I. r. alperest a 65 000 000 Ft váltótartozás, ennek a bemutatástól, 1995. november 17. napjától járó évi 6% váltókamata és a tőkekövetelés 3%-át kitevő váltódíj megfizetésére.
Bár a megfelelően kitöltött váltót a felperes csak a másodfokú tárgyaláson mutatta be az alperesnek, az I. r. alperes a perre okot adott, mert a váltókövetelés jogszerűségét továbbra is vitatta. Köteles ezért a felperesnek a perrel okozott költségeit megtéríteni. (Legf. Bír. Gf. I. 32.826/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás