GK BH 1996/488
GK BH 1996/488
1996.09.01.
Ha a biztosító a biztosított által bűncselekménnyel okozott kárért helytáll a károsulttal szemben, a jogszabályban a részére biztosított ún. visszkereseti jogosultságának (regressz igény) elévülési ideje a biztosítottal szemben öt év [Ptk. 360. § (4) bek., 558. § (1) bek., 559. § (3) bek., 324. § (1) bek., 327. § (2) bek., PK 74., GK 28.].
Az alperesnél a nyári gyakorlat után még munkát vállaló, gépkocsivezetői jogosítvánnyal nem rendelkező T. M. az agronómus beosztásban dolgozó Sz. F. utasítása alapján terepjáró gépkocsival 1987. július 19-én diákokat szállított az egyik kukoricatáblához. Menet közben a gépkocsi felborult, és az egyik diák - Cs. E. - súlyosan megsérült, és 100%-os rokkant lett. A balesetért Sz. F. és T. M. bűnösségét a városi bíróság jogerős ítéletében megállapította. A felperes 1987. július és 1993. december 15. között a 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 2. §-ában megfogalmazott felelősségbiztosítás alapján összesen 5 045 515 Ft-ot fizetett ki a károsult részére vagyoni és nem vagyoni kár jogcímén. Az addig kifizetett kár összegének a megtérítésére a felperes 1990. március 14-én és 1991. február 14-én eredménytelenül szólította fel az alperest, ezért 1992. július 20-án bírósághoz fordult, és - a per során felemelt - keresetében az 1993. december 15-éig kifizetett 5 045 515 Ft és ennek középarányosan 1991. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetének jogalapjaként a 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 13. §-a (1) bekezdésének d) pontját és a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdését jelölte meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, elsődlegesen elévülésre hivatkozott, érdemben pedig vitatta a felelőssége jogalapját. A kár összegét nem kifogásolta. A felperes perbeli követelése - álláspontja szerint - a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése alapján önálló pénzkövetelés a biztosított személynek tekinthető károkozóval szemben, és ebben a körben a felperes nem törvényi engedmény alapján lép fel. Ebből pedig - álláspontja szerint - az következik, hogy a felperes már nem a bűncselekménnyel okozott kárt, hanem a törvényben biztosított visszkereseti joga alapján a saját önálló követelését érvényesítette. Ezért a perbeli követelésre nem a Ptk. 360. §-ának (4) bekezdésében foglalt speciális, hanem a 324. §-ának (1) bekezdésében írt általános elévülési szabályok az irányadók, amely a perbeli időben egy év volt. A felperes 1991. február 2. és 1992. július 20. között fizetésre őt nem szólította fel, így a követelése elévült. A jogalapot pedig azért nem ismerte el, mert a bűncselekménnyel kárt okozó személynek a gépjárművezetés nem tartozott a munkakörébe.
Az elsőfokú bíróság az alperest a felemelt kereset szerint marasztalta. Döntését azzal indokolta, hogy a perbeli gépjárműnek az alperes volt az üzemben tartója, s a felperes az R. 2. §-ának (i) bekezdése értelmében a felelősségbiztosítás alapján fizetett. Az alperes alkalmazottja - Sz. F. - bűnösségét is megállapította a büntetőügyben a bíróság, ezért a felperes az általa kifizetett biztosítási összegnek a visszatérítését a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdése értelmében, az R. 13. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján követelheti az alperestől. Az alperes elévülési kifogását nem fogadta el, mert a Ptk. 360. §-ának (4) bekezdése speciális szabály, a 324. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal szemben. A bűncselekménnyel okozott kár elévülési ideje 5 év, amely nem csupán a kár közvetlen okozójára, hanem a regressz igényt érvényesítő biztosítóra is vonatkozik. A felperes 1987. és 1992. között többször felszólította fizetésre az alperest, ezért az igénye nem évült el.
Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte. A fellebbezésében lényegében megismételte az első fokú eljárásban előterjesztett védekezését. Külön hangsúlyozta, hogy a perbeli felperesi igény (regressz igény) - attól az időponttól kezdve, hogy az átszállt a felperesre - a felperes önálló pénzkövetelésévé vált, ennek folytán az elévülési idő egy év. Ezzel kapcsolatban utalt a 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet végrehajtására kiadott 38/1970. (XII. 2.) PM rendelet 13. §-ában, a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra és a bírói gyakorlatból kiemelt jogesetekre. A jogalapot változatlanul azért vitatta, mert a károkozó T. M. volt, ezért a perbeli esetben a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdése nem alkalmazható.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a kár kifizetésével, mint törvényi engedményes a magánszemély helyébe lépett, és visszkereseti jogosultsága a magánszemély jogosultságával megegyezik. A visszatérítési igényét pedig a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján terjesztette elő az alperessel szemben, mert az alkalmazott perlését a rendelet 12. §-ának (2) bekezdése nem teszi lehetővé.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes mérlegelésével állapította meg a tényállást, és ítéleti döntése is megfelel a jogszabályoknak.
Az alperes fellebbezési érvelését a másodfokú bíróság sem fogadta el. A felperes perbeli megtérítési követelésére még az időközben hatályon kívül helyezett 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet az irányadó. Ezen rendelet 12. és 13. §-aiban foglaltak szerint volt jogosult a felperes - a kár megtérítése után - a megtérítési igényét érvényesíteni. A rendelet 12. §-a (2) bekezdésének második fordulata és a 13. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében - összhangban a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal - a felperes a biztosított személytől a kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti, amennyiben a biztosított vagy alkalmazottja a gépjármű vezetését vezetői engedéllyel nem rendelkező személynek engedte át, és a káresetkor a gépjárművet ez a személy vezette. A perbeli esetben az alperes alkalmazottjának, Sz. F.-nek a bűnösségét gépjárművezetése maradandó fogyatékosságot eredményező tiltott átengedésének a bűntettében megállapította. Ezért alaptalanul állította az alperes a fellebbezésében, hogy a fenti rendelet 13. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt feltételek nem állnak fenn.
A 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekezdése értelmében - összhangban a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal - a biztosítót illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illetik meg a kárért felelős személlyel szemben, amennyiben a biztosító a kárt megtérítette. A rendelet 12. §-ának (2) bekezdése szerint azonban e törvényi engedmény alapján a biztosító nem követelhet megtérítést a biztosított alkalmazottjától, hanem a 13. § (1) bekezdésében írt feltételek esetén csak a biztosított ellen fordulhat megtérítési (visszkereseti) igénnyel.
A felelősségbiztosítás körében a biztosító akkor is köteles a károsulttal szemben helytállni, ha a biztosított vagy alkalmazottja a kárt jogellenesen okozta [Ptk. 559. § (3) bek.], szemben a vagyonbiztosítással, amelynek esetében a bizonyított jogellenesség a biztosító mentesüléséhez vezet [Ptk. 556. § (1) bek.]. A biztosító tehát a károsult kárát a károkozó (biztosított) helyett téríti meg. Ezek megtérítését a Ptk. 559. §-a (3) bekezdésének második fordulata, valamint a hivatkozott rendelet 13. §-a szerint a biztosítottól kérheti. A jogszabály tehát ún. visszkereseti jogot ad a biztosítónak, amely azonban nem azonos a törvényi engedménnyel, hiszen nem a biztosított jogainak megszerzését jelenti (KP 74. számú állásfoglalás), mert a biztosított maga a károkozó. Az a körülmény azonban, hogy a károsult közvetlenül a biztosítóval szemben léphet fel, nem érinti a károkozó (biztosított) és a károsult közötti jogviszonyt. A biztosító ugyanazon jogszabályok alapján áll helyt a károsulttal szemben, mint amelyek alapján a károkozó (biztosított) is felelős, így a visszkereseti jogát is ugyanezen jogszabályok alapján gyakorolhatja. Az alperes alkalmazottja bűncselekménnyel okozott kárt, ezért a károkozásért állt helyt a felperes. A bűncselekménnyel okozott kár esetén a Ptk. 360. §-ának (4) bekezdése értelmében 5 évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el a követelés (GK 28.). A felperes biztosító az általa a károsultnak kifizetett kártérítési összeget követelheti vissza visszkereseti joga alapján, tehát a visszkereset tárgya ugyanaz a kártérítés, így annak elévülésére is a fenti szabály az irányadó. Nincsen tehát jogi jelentősége annak, hogy a felperes 1991. február 2-a és 1992. július 20-a között a teljesítésre nem hívta fel az alperest, mert az elévülés megszakítása után az 5 éves elévülési határidő kezdődött el újból [Ptk. 327. § (2) bek.].
A fent kifejtettek értelmében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - az indokolás módosításával és kiegészítésével helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32.220/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás