GK BH 1996/51
GK BH 1996/51
1996.01.01.
I. A feladó helytállási kötelezettsége a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződés alapján járó fuvardíj megfizetéséért, ha a fuvarozási szerződésben a címzettet, mint a fuvarozás költségviselőjét jelölte meg [1971. évi 3. tvr. (CMR) 12. cikk 2. pontja, 13. cikk 1. és 2. pontja].
II. A nemzetközi árufuvarozási szerződés alapján járó fuvardíj késedelmes megfizetése esetén a késedelmi kamat mértékére nem a CMR, hanem a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók [CMR 27. cikk 1. pont. Ptk. 301. §].
Az alperes 1990. év első felében öt különböző nemzetközi közúti árufuvarozási megbízást adott a felperesnek, címzettként és költségviselőként megjelölve a G. D. Rt.-t. A felperes a megbízások alapján elvégezte a fuvarozási tevékenységet, és a fuvardíjat tartalmazó számlákat a költségviselő részére küldte meg. Utóbbi a számlákat nem egyenlítette ki arra tekintettel, hogy a bíróság elrendelte a felszámolását. A felperes a követelést a felszámolónak bejelentette, és azt a felszámoló elismert követelésként vissza is igazolta.
Keresetében a felperes 296 565 Ft fuvardíj és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozással, hogy árufuvarozási szerződéses jogviszony a felperes és az alperes között jött létre, és az alperes tartozik helytállni az általa költségviselőként megjelölt gazdálkodó szervezet teljesítésének elmaradására tekintettel. Utalt arra, hogy az alperest több alkalommal is felszólította a követelt összeg megfizetésére, az alperes azonban 1991. augusztus 17-én kelt telexében a fizetést megtagadta. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a G. D. Rt. megbízásából rendelte meg a per tárgyát képező fuvarozások lebonyolítását, címzettként és egyben költségviselőként az alperes megbízóját jelölték meg. Hangsúlyozta, hogy a felperes is elfogadta a megjelölt költségviselőt. Ezt az is bizonyítja, hogy a számlákat eredetileg a költségviselő részére állította ki. Álláspontja szerint a felperesi igény érvényesítésének nem akadálya, hogy a költségviselő felszámolás alatt áll, mert a felszámolási eljárás keretében is hozzájuthat a felperes a követeléséhez. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest 17 800 Ft eljárási illeték, továbbá az alperes részére 14 828 Ft perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolása szerint a bíróság megállapította, hogy az alperes a G. D. Rt. megbízása alapján rendelte meg felperesnél a fuvareszközöket és a fuvarozási szerződésben költségviselőként az alperes megbízóját tüntették fel. A per adatai szerint az is megállapítható volt, hogy korábban is volt hasonló eljárás a felek között, és a fuvardíjakat az alperes megbízója ki is fizette. Arra is tekintettel, hogy a felperes a követelését a G. D. Rt. felszámolójának be is jelentette, a keresetben megjelölt követelését a felszámolási eljárás keretében érvényesítheti. Mindezekre tekintettel a bíróság az alperes ellen indított keresetet elutasította.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, és kérte az ítélet megváltoztatásával az alperes keresete szerinti marasztalását. Azt adta elő, hogy az alperes megrendelései alapján több nemzetközi közúti árufuvarozási szerződést teljesített 1990. év folyamán, amely megrendeléseket az alperes a saját nevében tette, a felperes pedig a fuvarfeladatokat közreműködői útján teljesítette. Hangsúlyozta, hogy a megrendelés és annak elfogadása a peres felek között történt, a szerződéses jogviszony tehát felperes és alperes között jött létre. Nem vitatta, hogy a megrendelések során költségviselőként az alperes megbízóját jelölték meg, ezt nem is kifogásolta. Álláspontja szerint a költségviselő elfogadása feltételes jellegű volt; arra az esetre vonatkozott, ha valóban teljesíti is a kifizetést. Abban az esetben ugyanis, ha a költségviselő bármi okból nem tudja teljesíteni a kifizetést, ennek következményeit, illetőleg kockázatát a fuvarozó nem köteles viselni. A perbeli esetben azzal nem számolhatott, hogy a költségviselő felszámolására tekintettel bizonytalanná válhat a követelésének érvényesítése. Attól függetlenül, hogy követelését a felszámolónak is bejelentette, véleménye szerint az alperes, mint a szerződéses jogviszony alanya, köteles a fuvardíj tekintetében helytállni.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 296 565 Ft-ot és ennek az összegnek 1991. október 25. napjától számított évi 5%-os kamatát. Kötelezte továbbá 17 800 Ft első fokú és 8910 Ft fellebbezési eljárási illetékként felmerült perköltségnek, valamint 22 000 Ft jogi képviseleti díjból származó perköltségnek a felperes részére való megfizetésére. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolása szerint a per tárgyát képező fuvarozási tevékenység az 1971. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CMR) hatálya alá tartozik, amelynek I. fejezete 1. cikkének 1. pontja, valamint 5. pontja és 41. cikke értelmében rendelkezései kötelezően alkalmazandók. A CMR nem tartalmaz a költségviselőre vonatkozó rendelkezéseket, a fuvarozással kapcsolatban kialakult bírósági gyakorlatban azonban ismert az a megoldás, amely szerint a fuvardíjat a címzett fizeti a fuvarfeladat elvégzésekor, vagyis az áru kiszolgáltatásakor. Arra tekintettel, hogy a perbeli esetben a szerződés a peres felek között jött létre, az abból eredő jogok és kötelezettségek a szerződés alanyaira vonatkoznak. Abban az esetben, ha az egyébként szerződő félnek nem tekinthető harmadik személy a megjelölt kötelezettségét nem teljesíti, a fuvardíj megfizetésének kötelezettsége a fuvaroztatót terheli, fuvaroztatónak pedig jelen esetben az alperes minősül. Erre tekintettel az alperes köteles helytállni az általa megjelölt harmadik személy mulasztása folytán. Az alperes és a harmadik közti jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a felperest nem érintik.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperest a kereset szerint marasztalta. A kamat mértéke tekintetében a CMR 27. cikke, valamint az 1. cikk 5. pontja értelmében rendelkezett, utalva arra, hogy az évi 5%-os kamatra vonatkozó rendelkezés a bírósági gyakorlat szerint nemcsak az árukárokkal kapcsolatos igényekre, hanem minden olyan igényre vonatkozik, amely a CMR-en alapul. Ezzel kapcsolatban utalt a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a CMR alapján elbírált ügyekben visszkereseti igények támaszthatók, ezek érvényesítése során pedig nem vehetők figyelembe a különböző országok belföldi jogszabályi rendelkezései.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes és az alperes felülvizsgálati kérelmeket terjesztettek elő.
A felperes kérte a jogerős ítélet kamatra vonatkozó rendelkezésének megváltoztatását és a kamat mértékének évi 20%-ban történő megállapítását. Álláspontja szerint a kamat mértékére vonatkozó ítéleti rendelkezés jogszabálysértő. Hivatkozott a CMR 27. cikkében foglaltakra, hangsúlyozva, hogy az abban foglalt rendelkezések kizárólag a fuvarozási kártérítési igények érvényesítésére vonatkoznak, ugyanakkor a fuvardíj érvényesítésére vagy a fuvardíjjal kapcsolatos visszkereseti követelésekre vonatkozó rendelkezést az egyezmény nem tartalmaz. Véleménye szerint a fuvardíjjal összefüggő késedelmi kamat tekintetében a Ptk. rendelkezései alkalmazandók. Hivatkozott a Ptk. 506. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amely szerint, ha a küldeményt az országhatáron túl kell továbbítani, a Ptk. rendelkezéseit annyiban lehet alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés vagy egyezmény, illetőleg szabály másképpen nem rendelkezik. Arra tekintettel, hogy a fuvardíj késedelmes megfizetésének kérdésében a CMR nem tartalmaz rendelkezést, ezért a késedelmi kamat és annak mértéke tekintetében a magyar jogszabályok rendelkezései irányadók.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az első fokú ítélet helybenhagyását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a peres felek "szerződéskötési szabadságát" figyelmen kívül hagyva két különböző jogviszony összevonása alapján bírálta el az ügyet. Hivatkozott arra, hogy a CMR a fuvarozási szerződés visszterhességének, a fuvardíj-fizetési kötelezettség alapjának és a fuvardíj megfizetésének tárgyában nem tartalmaz rendelkezéseket. Véleménye szerint az alperes és megbízója, a G. D. Rt. közötti jogviszonyra nem vonatkoztathatók a CMR rendelkezései. Ugyanakkor a felperes és az alperesi megbízó között is jogviszony jött létre, az említett megbízó ebből eredő felelősségét a felperes sem vitatta. Hangsúlyozta, hogy a szerződés alanyai magyar gazdálkodó szervezetek. A fuvarozás csak annyiban nemzetközi, hogy külföldről kellett az árut továbbítani. Utalva a hazai és nemzetközi választottbírósági gyakorlatra, kifejtette, hogy a szerződési szabadság szellemében az alperes megbízója utasításai szerint eljárva köthetett olyan szerződést, amely szerint a költségviselő az alperesi megbízó. Ezáltal a felperes és a G. D. Rt. között olyan jogviszony jött létre, amelynek alapján a fuvardíj megfizetésére ez utóbbi gazdálkodó szervezet kötelezhető.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság elsődlegesen a kereseti követelés jogalapját érintő alperesi felülvizsgálati kérelmet bírálta el, és megállapította, hogy a másodfokú bíróság részéről nem történt jogszabálysértés, amikor az alperest, mint feladót marasztalta a címzett által meg nem fizetett fuvardíj tekintetében.
A CMR 13. cikkének 2. pontjában foglaltak szerint amennyiben a címzett az áru kiszolgáltatásával kapcsolatban őt megillető jogokat gyakorolja, köteles megfizetni a fuvarlevélen feltüntetett költségeket, ezek körében pedig a fuvardíjat. Abban az esetben azonban, ha a címzett a fuvardíj megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a fuvarozó nem zárható el attól, hogy az őt megillető díjat a vele szerződéses jogviszonyt létesítő féltől követelje.
A CMR 13. cikkének 2. pontja olyan rendelkezést is tartalmaz, amelynek értelmében a fuvarozó jogosult az áru kiszolgáltatása előtt a címzettől biztosítékot követelni. Erre vonatkozó kötelezettsége azonban a felperesnek nem állt fenn sem a CMR rendelkezései, sem a felek megállapodása alapján. A felperes jogosult volt tehát biztosíték adása nélkül az árut kiszolgáltatni, ennek alapján pedig jogszerűen tarthat igényt a fuvardíjra. Arra tekintettel pedig, hogy a címzett fizetésképtelensége miatt az erre irányuló követelése nem érvényesíthető, a fuvarozó az alperestől, vagyis a feladótól követelheti a fuvardíjat. A CMR 12. cikkének 2. pontjában foglaltak szerint az áru feletti rendelkezésre való jogosultság a címzettet a 13. cikk 1. pontja alapján megillető jog gyakorlásával, vagy az ott megjelölt egyéb körülmény folytán a címzettre száll ugyan, de a CMR rendelkezéseiből, illetve a felek megállapodásából sem következik, hogy ezzel egyidejűleg a fuvarozó és a feladó közötti szerződéses jogviszony megszűnne. A fuvarozási szerződés "háromoldalú" szerződéses jogviszonyt hoz létre, a megszűnése pedig - egyéb megszűnési esetektől eltekintve - akkor következik be, ha a szerződés mind a szolgáltatás, mind pedig az ellenszolgáltatás tekintetében teljesedésbe megy. Mindezekből az következik, hogy a fuvardíjnak a fuvarozó részére történő megfizetéséig az alperesnek, mint a saját nevében szerződést kötő félnek a felelőssége is fennáll.
A fentiek értelmében helytálló tehát a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolásában szereplő az a megállapítás, hogy az alperes tartozik helytállni "annak a harmadik személynek a mulasztásáért, akit a szerződésben a fuvardíjfizetés szempontjából megjelölt". Azzal ugyanis, hogy a feladó a fuvarozási szerződésben a címzettet, mint a fuvarozás "költségviselőjét" megjelöli - külön megállapodás hiányában - egyúttal nem zárja ki a fuvardíj tekintetében a saját helytállási kötelezettségét. A perben nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy a peres felek ilyen megállapodást kötöttek volna.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapján meg kellett állapítani, hogy a jogerős ítéletnek a késedelmi kamat mértékére vonatkozó rendelkezése nem felel meg a jogszabály rendelkezéseinek. A CMR 27. cikkének 1. pontjában foglaltak értelmében a rendelkezésre jogosultat a kártérítés összege után kamat illeti meg, amelynek mértéke 5%. Ez a rendelkezés egyértelműen az áru elveszéséért, megsemmisüléséért fennálló felelősség alapján a fuvarozó által fizetendő kártérítésre vonatkozik. A CMR 4. cikke értelmében az egyezmény rendelkezései az 1. cikkben meghatározott nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésekre érvényesek. Ez azonban nem érinti a fuvardíj késedelmes fizetés esetére megállapítandó késedelmi kamat mértékét, mivel erre vonatkozó rendelkezést a CMR nem tartalmaz.
Arra tekintettel, hogy a peres felek magyar gazdálkodó szervezetek és a kereseti követelés forintban meghatározott összeg megfizetésére irányul, a késedelmi kamat mértékére a magyar jogszabályok rendelkezései vonatkoznak. Az alperest terhelő tőkeösszeg után ezért a Ptk. 301. §-a alapján a késedelmi kamat mértéke évi 20%.
A fentiek értelmében a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság, a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének a kamatra vonatkozó rendelkezése helyébe a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott, egyebekben a 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.580/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás