• Tartalom

PK BH 1996/526

PK BH 1996/526

1996.10.01.
A látszatban bízó jóhiszemű vevő védelme érvényesül akkor is, ha az áru adásvételével foglalkozó jogi személy alkalmi megbízása alapján tevékenykedő személy vesz részt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, az ott szokásos szerződés megkötésénél [Ptk. 220. § (1) bek.].
A felperes keresetében 50 000 DEM, valamint 50 000 Ft tőke, továbbá mindkettő után törvényes kamat fizetésére és a perköltség viselésére kérte kötelezni az alperes kft.-t. Az állította, hogy az alperestől vásárolt 1 db Suzuki típusú minibuszt, amelynek ellenében 50 000 Ft előleget fizetett az alperes K. T. nevű alkalmazottjának, továbbá 50 000 DEM összegű valutát utalt át az alperes által megjelölt számlára. Az eladó azonban megtagadta az elvámoltatáshoz szükséges okmányok kiadását, és emiatt a vámhivatal elrendelte a jármű vámraktáron kívüli tárolását. Ezért a jogügylettől elállt, és elsődlegesen a vételár visszafizetése, másodlagosan kártérítés címén kérte az alperes marasztalását.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását indítványozta. Azzal védekezett, hogy a perbeli minibusznak az országba való behozatalában közreműködött ugyan, de annak nem tulajdonosa, a felperessel pedig nem szerződött. Elismerte, hogy K. T. alkalmi megbízásokat végzett a részére, de vitatta, hogy ez a perbeli esetben is így történt. Tagadta azt is, hogy a felperesnek kárt okozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Úgy foglalt állást, hogy a felperes H. R. holland állampolgártól vásárolta meg a perbeli járművet, és annak vételárát is az ő részére fizette ki, az alperes pedig csak a gépkocsinak az országba való behozatalában működött közre. E megállapításai mellett az alperes részéről károkozó magatartást sem észlelt.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését lényegében annak helyes indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a kereset teljesítését kérte. Azt sérelmezte, hogy a korábban eljárt bíróságok az alperes "tényként megragadható" tevékenységét jogilag nem értékelték, és abból egyáltalán nem vontak le jogkövetkezményt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést abban jelölte meg, hogy a jogerős ítélet az alperes felróható magatartásához semmilyen jogkövetkezményt nem fűzött [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A perben nem vitás tényállás szerint az alperes közreműködött a felperes által megvásárolt gépkocsinak az országba való behozatalában, annak vámiratait az alperes nevére állították ki. Ezt követően a járművet saját telephelyén tárolta, és lehetővé tette, hogy ott K. T. annak értékesítéséről tárgyaljon a felperessel, valamint tőle vételárelőleget vegyen fel. Ezek a körülmények arra utalnak, hogy az alperes jelentős mértékben és jogilag értékelhető módon részt vett a minibusz értékesítésében. Ennek aggálytalan jogi minősítéséhez azonban a tényállás jelentős kiegészítésre szorul.
Tovább kell vizsgálni, hogy az alperes kinek a megbízásából hozta Magyarországra a perbeli gépkocsit, és ez a megbízás pontosan mire terjedt ki. Ennek ki kell terjednie arra is: az alperesnek jogában állt-e, hogy K. T. számára lehetővé tegye annak eladását.
Bizonyítást kell felvenni arra nézve is, hogy K. T. kinek a megbízásából és milyen feladat megvalósítása érdekében járt el. Ennek során abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 220. §-ának (1) bekezdése értelmében áru adásvételével vagy szolgáltatás nyújtásával rendszeresen foglalkozó jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottat és tagot az ott szokásos szerződések megkötésénél képviselőnek kell tekinteni.
Ebből pedig az következik, hogy a perben nem a felperesnek kell bizonyítania, hogy K. T. az alperes alkalmazottja volt, hanem az alperesnek kell kétségtelenné tennie, hogy a nevezettel nem állt ilyen kapcsolatban. Ha pedig ez a tanú továbbra is ismeretlen helyen tartózkodik, azt az alperes terhére kell figyelembe venni.
Ha a bizonyítékok arra utalnak, szükség szerint fel kell hívni a felperest, hogy keresetét nem megfelelő alperessel szemben terjesztette elő, és lehetővé kell tenni számára a tényleges eladó perbevonását [Pp. 146. §-ának (3) bekezdése]. Az elsőfokú bíróság csak az eljárásnak a fentiek szerint történő lefolytatása után kerül abba a helyzetbe, hogy a keresetet a tényállás valamennyi elemének ismeretében, megnyugtatóan bírálhassa el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a szükséges bizonyítás terjedelme miatt az elsőfokú bíróságot utasította új eljárás lefolytatására. (Legf. Bír. Pfv. IV. 20.269/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére