• Tartalom

1996. évi LV. törvény

1996. évi LV. törvény

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról1

2022.01.22.

Az Országgyűlés
felismerve azt, hogy valamennyi vadon élő állatfaj a Föld megújuló természeti erőforrásainak, valamint a biológiai életközösségnek pótolhatatlan része,
tudatában annak, hogy a vadon élő állat esztétikai, tudományos, kulturális, gazdasági és genetikai értékek hordozója, s ezért – mint az egész emberiség és nemzetünk kincsét – természetes állapotban a jövő nemzedékek számára is meg kell őrizni,
a természet védelme, a vadállomány ésszerű hasznosítása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény tárgya

1. § (1)2 E törvény Magyarország területén vadon élő állatfajok közül a vadászható állatfajok természetes állapota fenntartásának igényével tartalmazza a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának, a vadászható állatfajok és élőhelyük védelmének, a vadgazdálkodás, a vadászat, továbbá a vad által és a vadászat során, valamint a vadban okozott károk megelőzésének és megtérítésének szabályait, továbbá a vadászati jog jogellenes hasznosítása során alkalmazható bírságokat és egyéb szankciókat, a vadászati igazgatással összefüggő állami feladatokat és hatásköröket.

(2)3 A vadgazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) – a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg a Magyarországon honos, előforduló, engedéllyel telepített, vagy átvonuló, természetvédelmi oltalom alatt nem álló nagyvadnak, illetve apróvadnak minősülő vadászható állatfajokat (a továbbiakban: vad).

(3)4 A törvény hatálya az e törvényben meghatározott rendelkezések szerint vadászterületnek minősülő területre – ideértve a zárttéri vadtartás céljául szolgáló területeket is – és a természetes környezetben vadon élő vadfajokra, valamint a zárttéri vadtartó létesítményekben tartott vadfajokra terjed ki.

A vadászati jog

2. § A vadászati jog:

a) a vad, valamint élőhelyének védelmével, és

b) a vadgazdálkodással kapcsolatos, továbbá

c)5 a vadászterületen szabadon élő, valamint az e törvényben meghatározottak szerint zárt téri tartás keretében tartott vadnak az arra jogosult által történő elejtésére, elfogására,

d) a hullatott agancs, valamint a vadászható szárnyas vad tojásának gyűjtésére, továbbá az elhullott vad tetemének e törvény szerinti elsajátítására való

kötelezettségek és jogosultságok összessége.

3. § (1)6 A vadászati jog – mint vagyonértékű jog – a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként – a földtulajdon tekintetében fennálló haszonélvezeti jog esetén is – a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg.

(2) Amennyiben vízfelület is része a vadászterületnek, a vadászati jog a meder tulajdonjogának elválaszthatatlan része.

4. § (1) Ha a vadászterület

a) kizárólag egy személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdonában van, e személyt a vadászati jog önállóan (a továbbiakban: önálló vadászati jog),

b) több személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdonában van, a vadászati jog a vadászterület tulajdonosait közösen (a továbbiakban: társult vadászati jog)

illeti meg.

(2) Társult vadászati jog esetében a vadászterület tulajdonosainak egymás közti jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

5. §7 A vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos kötelezettségeket és jogokat

a) a természetvédelemre,

b) az állat- és növényvédelemre,

c) az állategészségügyre és élelmiszer-biztonságra,

d) a mező- és erdőgazdálkodásra,

e) a termőföld-hasznosításra,

f) a vízgazdálkodásra, valamint

g) a halgazdálkodásra

vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.

A vadászatra jogosult

6. § (1) Önálló vadászati jog esetén vadászatra jogosultnak a vadászterület tulajdonosát kell tekinteni.

(2)8 A vadászterület határát megállapító határozat alapján az érintett földtulajdonosok vadászati joggal rendelkező közösséget (a továbbiakban: tulajdonosi közösség) alkotnak. A tulajdonosi közösséget, valamint a tulajdonosi közösség képviselőjét a vadászati hatóság nyilvántartásba veszi, illetve az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak esetén a nyilvántartásból törli.

(3) A vadászati jog haszonbérbeadása esetén vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt kell tekinteni.

(4)9 A vadászatra jogosultat a vadászati hatóság nyilvántartásba veszi, illetve az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak esetén a nyilvántartásból törli.

7. § (1)10 A vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos kötelezettségek és jogok e törvényben foglaltak szerinti teljesítéséért a vadászatra jogosult felel.

(2)11 A vadászatra jogosult az őt megillető vadászati jogot az e törvényben foglaltak alapján köteles gyakorolni vagy hasznosítani.

A vadászterület

8. § (1) Vadászterületnek minősül – hasznosítási formájától függetlenül – az a földterület, valamint vízfelület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri, és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter, továbbá, ahol a vad

a) a szükséges táplálékot megtalálja,

b) természetes szaporodási feltételei, valamint

c) természetes mozgásigénye, búvóhelye, nyugalma adott.

(2) Nem minősül vadászterületnek, és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található

a) település közigazgatási belterületét, valamint

b) lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlan,

c) tanya, valamint major,

d) temető,

e) nem mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási célból bekerített hely,

f) repülőtér,

g)12 közút, valamint a közút és annak fel- és lehajtója által határolt, továbbá

h) vasút

területét.

(3)13 A vadászterület határa nem terjedhet át a vadgazdálkodási tájegység határán.

(4)14 A vadgazdálkodási tájegység határát a vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejártakor, különösen a 19. § (2) bekezdés c), d), f) és l) pontjában meghatározott szempontokra tekintettel felül kell vizsgálni. A felülvizsgálathoz a miniszter figyelembe veszi az Országos Vadgazdálkodási Adattár (a továbbiakban: Adattár) adatait és a vadászati hatóság javaslatait beszerzi.

(5)15 A vadgazdálkodási tájegység határának módosítása – a (4) bekezdésben foglalt eseten kívül – az üzemtervi időszakon belül egy alkalommal, indokolt esetben kezdeményezhető. A módosítást a módosítással érintett vadászterületek vadászatra jogosultjai együttesen kezdeményezhetik. A módosításra irányuló javaslatot szakmai felülvizsgálat céljából az illetékes vadászati hatóság, az érintett tájegységi fővadász részére, indokolással ellátva kell megküldeni.

(6)16 A vadászati hatóság és a tájegységi fővadász az (5) bekezdés szerinti módosítás indokoltságáról a javaslat kézhezvételét követő 30 napon belül egyeztetést tart. A vadászati hatóság a módosítás támogathatóságáról az egyeztetést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a minisztert, aki a szakmailag megalapozott és indokolt módosító javaslat alapján a tájegységi határt módosíthatja.

A vad tulajdonjoga

9. § (1) A vad az állam tulajdonában van.

(1a)17 A vad tulajdonjogának megszerzésére a Polgári Törvénykönyv „A vadak és a halak tulajdonjogának megszerzése” fejezet szabályait kell az e törvényben foglalt eltérésekkel alkalmazni.

(2)18 A vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját is), a hullatott agancs, a szárnyas vad jogszerűen gyűjtött tojása, az elhullott vad teteme a vadászatra jogosult tulajdonába kerül. A más vadászterületről átváltott sebzett vad a sebzés helye szerinti vadászatra jogosult tulajdonába kerül, ha – a vadászatra jogosult előzetes tájékoztatásával – utánkeresés során ejtik el, vagy elhullottan fellelik.

(3)19 A nem vadászterületen elejtett, befogott vagy elhullott vad – ideértve annak trófeáját is –, valamint a hullatott agancs, annak a vadászatra jogosultnak a tulajdonába kerül, amelyiknek a vadászterületéről a vad odakerült. Kétség esetén tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület vadászatra jogosultját kell tekinteni.

(4)20 A vadaskertben, a vadasparkban, a vadfarmon és az apróvadtartó és -szaporító telepen (a továbbiakban együtt: zárttéri vadtartó létesítmény) jogszerűen tartott vad – a vadászatra jogosulttal kötött eltérő megállapodás hiányában – a zárttéri vadtartó létesítmény üzemeltetőjének tulajdonában van.

(5)21 A gímszarvas, a dámszarvas, szikaszarvas, a muflon, a vaddisznó, illetve az őz elejtésének minősül az első halálos lövés leadása.

(6)22 Az (5) bekezdésben nem említett vad elejtésének minősül a vad helybenmaradását eredményező lövés leadása, illetve ragadozó madárral vagy vadászkutyával történő elfogása.

(7) A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele.

(8)23 E törvény alkalmazásában nagyvadfajoknál trófeának minősül az elejtett gímszarvas, dámszarvas, szikaszarvas, valamint az őz agancsa, a muflon csigája, továbbá a vaddisznó agyara.

A vadászati jog gyakorlása, hasznosítása

10. § (1)24 A vadászati jog gyakorlásának minősül, ha a vadászatra jogosult:

a) e törvényben előírt feltételek megléte esetén saját tulajdonában álló vadászterületén vagy az általa haszonbérelt vadászterületen saját maga vadászik;

b) az általa meghívott vadász számára biztosítja a vadászat lehetőségét (a továbbiakban: vendégvadászat);

c) írásbeli megállapodás alapján, ellenérték fejében biztosítja más vadász, vadásztársaság, gazdasági társaság számára meghatározott fajú, ivarú és számú vad vadászatát (a továbbiakban: bérvadászat).

(2) Önálló vadászati jog esetén a vadászati jog hasznosításának minősül annak haszonbérbe adása.

(3)25 Társult vadászati jog esetén a vadászati jogot kizárólag haszonbérlet útján lehet gyakorolni.

11. § (1)26 A Magyar Állam önálló vadászati jogát nyilvánosan meghirdetett pályázat útján haszonbérbe adással vagy vagyonkezelői szerződéssel hasznosítja. Ebben az esetben vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt, illetőleg a vagyonkezelőt kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonkezelő több, a Magyar Államot illető önálló vadászati jogot is hasznosíthat.

(3)27 Társult vadászati jog esetén – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a Magyar Államot tulajdonjoga alapján megillető vadászati jog hasznosításával kapcsolatos jognyilatkozatokat az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szerv – a miniszterrel, valamint védett természeti területek esetében a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – teszi meg. A tulajdonosi jogokat gyakorló szerv e jog gyakorlását az állami tulajdonban levő termőföld, illetve erdő esetében az állami vagyon kezelőjére átruházhatja.

(4)28 A honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területeket érintően a (3) bekezdésben foglaltak végrehajtásakor a honvédelemért felelős miniszter egyetértése is szükséges.

11/A. §29 (1) A vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejártakor a vadászterület határát újból meg kell állapítani.

(2)30 A vadászterület határának újbóli megállapításakor a vadászati hatóság a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének március 31. napjáig, a meglévő vadászterület határokat és a vadgazdálkodási tájegység határait alapul véve, a következő vadgazdálkodási üzemterv időszakára a vadászterület határára vonatkozó ajánlást (a továbbiakban: ajánlás) tesz közhírré.

(3) Az ajánlás az érintett vadászterület, valamint az érintett vadászterület tájegységéhez tartozó szomszédos, lejáró üzemtervű vadászterületek térképi megjelenítését, azonosításra alkalmas adatait tartalmazza.

(4)31 A vadászati hatóság az ajánlást a hirdetőtábláján, és elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján legalább harminc napra közhírré teszi. A vadászati hatóság kezdeményezi minden érintett település önkormányzatának hirdetőtábláján, illetve elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján a közhírré tételt, amelyet az önkormányzat tájékoztató jelleggel legalább harminc napra közhírré tesz. Az ajánlást érintő vita esetén a vadászati hatóság hirdetőtábláján közhírré tett dokumentum az irányadó.

(5) Az ajánlással érintett vadászterület földtulajdonosa az ajánlásra

a) a vadászterület határaival kapcsolatos módosító javaslatot, illetve

b) új vadászterület kialakítását célzó javaslatot [az a) és b) pont a továbbiakban együtt: módosító javaslat]

nyújthat be a vadászati hatósághoz a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének május 15. napjáig.

(6) A földtulajdonos a módosító javaslatot egyedül vagy más földtulajdonossal együtt is benyújthatja.

(7) A módosító javaslatot a 8. §-ban és a 19. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek figyelembevételével lehet benyújtani, azzal, hogy legalább háromszáz hektár, egybefüggő, vadászterületnek minősülő területre vonatkozhat.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott terület legfeljebb egyharmada más, nem a módosító javaslatot benyújtó földtulajdonos(ok) tulajdonában is lehet.

(9)32 Az e § előírásainak megfelelő módosító javaslat befogadásáról (érvényes módosító javaslat) a vadászati hatóság 10 napon belül végzéssel dönt.

(10) Ha a vadászati hatóság ajánlásában szereplő vadászterület határára nem érkezik érvényes módosító javaslat, a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint hivatalból megállapítja a vadászterület határát.

11/B. §33 (1) A vadászati hatóság a vadászterületek átfedésére irányuló érvényes módosító javaslat esetén, a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének július 15. napjáig egyeztetést tart az érvényes módosító javaslatot benyújtó földtulajdonosok közös képviselőjének, és a módosító javaslattal érintett hatályos vadászterületek földtulajdonosi képviselőinek részvételével az átfedésben lévő területrész vonatkozásában.

(2) Ha az érvényes módosító javaslattal érintett földtulajdonos a képviseletéről nem az (1) bekezdésben meghatározott módon kíván gondoskodni, a vadászati hatóság által tartott egyeztetésen személyesen is részt vehet.

(3) A vadászati hatóság az (1) bekezdésben meghatározott egyeztetést több, a vadászati hatóság ajánlásában szereplő vadászterület határára vonatkozó érvényes módosító javaslat esetében egyszerre is lefolytathatja.

(4) A vadászati hatóság a lefolytatott egyeztetésen kialakult egyezséget hatósági határozatba foglalja, és az egyezségben foglaltakat figyelembe véve, a vadászterület kialakítás szabályai szerint megállapítja a vadászterület határát.

(5) Egyezség hiányában a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint a vadászterület határát hivatalból állapítja meg.

11/C. §34 (1)35 A vadászati hatóság a vadászterület megállapítására vonatkozó határozatát a 11/A. § (4) bekezdése szerinti módon közhírré teszi, amely alapján a megállapított vadászterület tulajdonosi közösségének gyűlése a határozat véglegessé válását követően összehívható.

(2)36

12. §37 (1)38 Társult vadászati jog esetén a tulajdonosi közösség gyűlésén a megjelent földtulajdonosok

a) a képviselet formájáról, a képviselő személyéről,

b) a vadászterület határának 20. § (1) bekezdése szerinti megváltoztatására irányuló, e törvényben foglaltaknak megfelelő tartalmú kérelem előterjesztéséről, illetve

c) a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről a tulajdonukban álló földterület – ideértve a medret is – aránya szerint számított szavazattöbbséggel és kizárólagos jogkörben eljárva határoznak.

(2) A földtulajdonosok a vadászterület összes területe – ideértve a medret is – összes tulajdonosának a tulajdoni hányada arányában viselik a vadászati jog gyakorlásával vagy hasznosításával kapcsolatos terheket, valamint részesednek annak hasznaiból.

(3)39 A tulajdonosi közösség a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, továbbá önállóan perelhet és perelhető. A tulajdonosi közösséget az (1) bekezdés szerint megválasztott, és a vadászati hatóságnál nyilvántartásba vett – hatósági igazolással rendelkező – képviselő külön meghatalmazás nélkül képviseli. A tulajdonosi közösség ügyeiben eljárva a tulajdonosi képviselő szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket a tulajdonosi közösség nevében és javára, továbbá gyakorolja az ügyféli és keresetindítási jogot, képviseli a tulajdonosi közösséget a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával összefüggő hatósági, illetve bírósági eljárásban és más szervek előtt, valamint harmadik személyekkel szemben.

(4) A tulajdonosi közösség képviselője természetes és jogi személy lehet.

(5) Nem lehet képviselő, aki:

a) büntetett előéletű;

b) ilyen tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll;

c) a képviselői tevékenységével összefüggésben keletkezett, jogerősen megállapított fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

(6) A vadászati hatóság a tulajdonosi közösség által megválasztott képviselő (5) bekezdés a) és b) pontja szerinti feltételeknek való megfelelését a (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vétel során megvizsgálja.

(7) Nem lehet a tulajdonosi közösség képviselője az a személy, aki annál a vadászatra jogosultnál tölt be vezető tisztséget, amellyel a tulajdonosi közösség a vadászterület vadászati jogára haszonbérleti szerződést köt.

(8) A képviselői megbízatás megszűnik

a) visszahívással,

b) lemondással,

c) a képviselő halálával, jogi személy képviselő esetén jogutód nélküli megszűnésével,

d) a képviselő cselekvőképességének a feladata ellátásához szükséges ügycsoportban történő korlátozásával,

e) jogi személy képviselő esetén a vele szembeni végelszámolás, csőd- vagy felszámolási eljárás jogerős megindításával,

f) a képviselővel szembeni kizáró ok bekövetkeztével,

g) a képviselő kilencven napot meghaladó akadályoztatása esetén.

(9) A képviselet megszűnése esetén a tulajdonosok a 14. §-ban foglalt eljárás szerint kötelesek hatvan napon belül új képviselőt választani.

(10) A tulajdonosi közösség gyűlése a képviselőt visszahívhatja. A visszahívott képviselő az új képviselő megválasztásáig változatlan díjazás mellett köteles feladatait ellátni, azzal, hogy kötelezettséget nem vállalhat, és jogról nem mondhat le érvényesen.

(11) A képviselő köteles:

a) a tulajdonosi közösség gyűlése határozatait a jogszabályok és a működési szabályzat rendelkezéseinek megfelelően előkészíteni és végrehajtani;

b) a határozatokról és a határozatok végrehajtásáról nyilvántartást vezetni;

c) a tulajdonosi közösség részére elkülönített, kizárólag a tulajdonosi közösség pénzügyeinek kezelésére bankszámlát – ha a képviselő költségvetési szerv, akkor a külön e célra a Magyar Államkincstárnál vezetett alszámlát – nyitni és vezetni;

d) a haszonbérleti díj kifizetését a vadászati év lezárását követő hatvan napon belül biztosítani a földtulajdonosok részére.

(12) A tulajdonosi közösség – az (1) bekezdés szerinti módon – köteles működési szabályzatot készíteni a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről, ideértve a képviselő javadalmazásának és elszámolási kötelezettségének, valamint a vadászati jog haszonbérbe adása esetén a haszonbérleti díj elszámolásának rendjét is. A működési szabályzat elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(13)40 A tulajdonosi közösség vadászati hatóságnál nyilvántartásba vett képviselője is összehívhatja a tulajdonosi közösség gyűlését, a 14. § (1), (2) és (2a) bekezdésében meghatározottak szerint, kivéve az (1) bekezdés szerinti napirendi pontokról döntő gyűlést.

(14) A tulajdonosi közösség gyűlését évente legalább egy alkalommal össze kell hívni. Ha a képviselő e kötelezettségének nem tesz eleget, a tulajdonosi közösség gyűlésének összehívása a 14. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint kezdeményezhető.

(15)41 A vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejárta napját megelőző kilencvenedik és hatvanadik nap közötti időpontban a tulajdonosi közösség képviselője a tulajdonosi gyűlésen írásbeli pénzügyi beszámolót nyújt be a tulajdonosi közösség esetleges tartozásairól és követeléseiről, az esetleges hitelezők, pénzügyi kötelezettségek kielégítésének, a kintlévőségek beszedésének módjáról, a tulajdonosi közösség aktuális pénzügyi helyzetéről. A tulajdonosi közösség gyűlése dönt a hitelezők kielégítése után fennmaradó, valamint az elévülési időn túl fel nem vett haszonbérleti díj felhasználásáról.

(16)42 A tulajdonosi közösség megszűnése esetén a tulajdonosi közösség képviselője intézkedik a tulajdonosi közösség bankszámlájának és adószámának megszüntetéséről, az ezt igazoló iratokat, valamint a megszűnő tulajdonosi közösség vagyonáról rendelkező tulajdonosi közösségi gyűlési határozatot tartalmazó jegyzőkönyvet a megszűnést követő hatvan napon belül benyújtja a vadászati hatóságnak.

(17)43 A tulajdonosi közösség utolsó képviselője gondoskodik a még ki nem fizetett haszonbérleti díjnak a tulajdonosi közösség megszűnését követően az elévülési idő lejártáig történő megőrzéséről.

13. § (1)44

(2)45

(3)46 A 12. § szerinti kérdésekben hozott határozatot írásba kell foglalni. A határozatról készült és két tanúval hitelesített okirat egy példányát a vadászati hatóságnak nyilvántartásba vétel céljából a tulajdonosi közösség gyűlését követő tizenöt napon belül meg kell küldeni.

14. §47 (1)48 Társult vadászati jog esetén a 12. § (1) bekezdése szerinti kérdésekben való határozat meghozatalát a vadászterület összes tulajdonosának a tulajdoni hányada arányában számított egyötöde hirdetmény közzététele útján kezdeményezheti. A hirdetmény közzététele iránti kérelmet a gyűléssel érintett vadászterület fekvése szerint illetékes vadászati hatósághoz kell benyújtani. A hirdetménynek tartalmaznia kell a tulajdonosi közösség gyűlésének helyét, idejét és napirendi pontjait, a képviselet szabályaira való figyelmeztetést, továbbá a vadászterület térképi megjelölését.

(2)49 A vadászati hatóság az (1) bekezdésben meghatározott tartalmú hirdetményt a tulajdonosi közösség gyűlését megelőző legalább harmincadik napon teszi közzé a központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, valamint kifüggeszti a hirdetőtáblájára. A vadászati hatóság a hirdetményre rávezeti a közzététel időpontját és a levétel napját. A vadászati hatóság a hirdetményt legkorábban a tulajdonosi közösség gyűlésének napját követő napon veszi le a honlapról és a hirdetőtábláról.

(2a)50 Joghatás a vadászati hatóság központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján való közzétételhez fűződik. A hirdetményt a kezdeményezőnek – tájékoztató jelleggel – minden érintett település önkormányzati hirdetőtáblájára is ki kell függeszteni legkésőbb a tulajdonosi közösség gyűlését megelőző 15. napig, amely hirdetmény legkorábban a tulajdonosi közösség gyűlésének napját követő napon vehető le a hirdetőtábláról.

(3)51 A határozathozatalban önhibáján kívül részt nem vett vagy a meghozott határozattal egyet nem értő, kisebbségben maradt földtulajdonos, ha a határozat az okszerű gazdálkodást sérti, vagy a meghozott határozattal egyet nem értő, kisebbségben maradt vagy a határozathozatalban részt nem vett földtulajdonos jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, a határozatot az arról való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül, de legkésőbb a határozat meghozatalától számított három hónapon belül a bíróságnál megtámadhatja. A határidő elmulasztása jogvesztő.

A vadászati jog haszonbérlete

15. § (1)52 A vadászati jog haszonbérletére a mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályokat az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(1a)53 Tilos a vadászati jog alhaszonbérletbe adása. Nem minősül a vadászati jog alhaszonbérletbe adásának a vendégvadászat, valamint a bérvadászat.

(2)54

(3)55 A haszonbérlő a haszonbérleti díj 90%-ának megfelelő előleget köteles fizetni a vadászati év kezdetét megelőző év december 1-ig. A képviselő a fizetés elmaradásáról a vadászati év kezdetét megelőző év december 31-ig köteles értesíteni a vadászati hatóságot, amely – ha a haszonbérleti díj előleg megfizetése, vagy a haszonbérleti szerződés érvényessége tárgyában peres vagy nemperes eljárás nincs a felek között – felszólítja a vadászatra jogosultat a haszonbérleti díj előleg megfizetésére. Ha a haszonbérlő a haszonbérleti díj előleget a vadászati év kezdetét megelőző február hónap utolsó napjáig a hatóság felszólítása ellenére sem fizeti meg, a vadászati hatóság a haszonbérlőt a vadászatra jogosultak nyilvántartásából törli. A haszonbérlő a haszonbérleti díjat a vadászati évet követő április hónap utolsó napjáig fizeti meg.

16. § (1)56 A vadászati jog haszonbérlője lehet:

a) vadászjeggyel rendelkező tagokból álló egyesület (a továbbiakban: vadásztársaság);

b) a vadásztársaságok érdekképviseleti szerve;

c)57 a természetvédelmi kezelésért felelős központi költségvetési szerv, a mezőgazdasági, erdészeti, vadgazdálkodási oktatást folytató középiskola és felsőoktatási intézmény, a mezőgazdasági, illetve erdőgazdálkodás ágazatba sorolt, Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, feltéve, ha a vadászterület legalább 25%-át, vagy a vadászterületből legalább 300 hektárt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy természetvédelemmel összefüggő tevékenység céljából használja.

(2)58 Egy haszonbérlő – az (1) bekezdés c) pontja szerinti haszonbérlő kivételével – legfeljebb egy vadászterület vadászati jogára köthet érvényesen haszonbérleti szerződést.

(3)59 A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor – a felek eltérő megállapodásának hiányában – az új vadászatra jogosult az okszerű gazdálkodás mértékéig köteles megtéríteni a korábbi haszonbérlő által létesített vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű létesítmények, berendezések ellenértékét. A vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű létesítmények, berendezések körét a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben teszi közzé.

(4)60

(5)61 A (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni az állami tulajdonban levő, vadászterületnek minősülő ingatlan vagyonkezelői szerződésének megszűnésekor is.

17. § (1) A haszonbérleti szerződésnek tartalmaznia kell:

a) becslés alapján a haszonbérbe adás időpontjában a vadászterületen élő vadállomány faj- és darabszámát;

b) a vadászterületen található vadgazdálkodási és vadászati létesítmények leírását, azok tulajdoni, illetőleg használati viszonyait, a létesítési, illetőleg fenntartási költségek viselését;

c) a haszonbérlő kötelezettségvállalását arról, hogy a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a vadállományt a jóváhagyott vadgazdálkodási üzemtervnek megfelelő szinten tartja;

d)62

e) a haszonbérleti díj mértékét.

(2)63 A haszonbérleti díj mértékét különösen az adott vadászterület vadállományának összetételére, a terület hasznosítási módjára tekintettel kell megállapítani. A vad elől jogszerűen, tartós telepítésű kerítéssel elzárt vadászterület vonatkozásában haszonbérleti díj nem jár.

(3)64 A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést határozott időre, a vadászterületre vonatkozó, a vadászati hatóság által jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv időtartamára, legfeljebb azonban 2037. február 28-ig lehet megkötni.

(4) A bérbeadó a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a haszonbérlő

a) a haszonbérleti szerződésben vállalt, valamint az e törvényben írt kötelezettségeit a teljesítésre megfelelő határidőt tartalmazó felszólítás ellenére sem teljesíti, és ezáltal a vadászati jog szakszerű hasznosítását a mező-, illetőleg erdőgazdálkodás, a mesterséges vizekben folytatott halászat, valamint a természetvédelem érdekeit súlyosan veszélyezteti;

b) a vadászati jogot alhaszonbérletbe adja.

(5)65

(6)66 Ha a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a haszonbérlő megszűnik, jogutódja harminc napon belül egyoldalú jognyilatkozattal és változatlan feltételekkel folytathatja a haszonbérleti jogviszonyt, feltéve, ha rendelkezik a vadászati jog gyakorlásához, hasznosításához szükséges, e törvény szerinti feltételekkel. Ha a haszonbérlő jogutódja a harminc napos határidőn belül igényét nem kívánja érvényesíteni, vagy ha a vadászati jog gyakorlásához, hasznosításához szükséges törvényi feltételekkel nem rendelkezik, akkor a haszonbérleti szerződés e határidő lejártát követő napon megszűnik.

(7)67 Ha a haszonbérleti szerződés a (6) bekezdésben foglaltak miatt szűnik meg, vagy ha a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a haszonbérlő jogutód nélkül megszűnik, továbbá, ha a haszonbérleti szerződés a felek közös megegyezésével, a felek valamelyikének felmondásával vagy a haszonbérlő vadászatra jogosultnak a nyilvántartásból való törlése miatt megszűnik, a tulajdonosi közösség képviselője a megszűnés időpontját követő hatvan napon belüli időpontra összehívja a tulajdonosi közösség gyűlését, amely dönt a vadászati jog hasznosításának módjáról, feltételeiről és a haszonbérlő személyéről.

(8)68 Az (1) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a Magyar Állam önálló vadászati jogát vagyonkezelői szerződés útján hasznosítja.

(9)69 A vadászati hatóság a haszonbérleti szerződésben foglaltak teljesülését bármikor vizsgálhatja, de legalább a 45. § (2a) bekezdésben meghatározott időszakonként felülvizsgálja, és a 18. § (4) bekezdés b) pontja esetében a vadászatra jogosultat a nyilvántartásból törli.

18. § (1)70 A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést annak aláírásától számított hatvan napon belül a haszonbérlőnek a vadászati hatósághoz jóváhagyásra be kell nyújtania. A kérelem benyújtása egyidejűleg a haszonbérlő vadászatra jogosultként történő nyilvántartásbavételi kérelmének is minősül.

(2)71 A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést a vadászati hatóság hagyja jóvá. A vadászati hatóság a szerződés jóváhagyásával egyidejűleg határoz a vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyásáról, valamint a haszonbérlő vadászatra jogosultként történő nyilvántartásba vételéről is.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés módosításakor is.

(4)72 A vadászati hatóság nem hagyja jóvá a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést, ha nem biztosított a vadgazdálkodási üzemtervben foglaltak – ideértve annak természetvédelmi előírásait is – végrehajtása.

(5)73

(6)74

(7)75 A haszonbérleti szerződés azonnali hatállyal megszűnik, ha a vadászati hatóság a vadgazdálkodási üzemtervi cikluson belüli időszakos felülvizsgálata során a vadászatra jogosultat a nyilvántartásából törli.

A vadászterület határának megállapítása, megváltoztatása76

19. § (1)77

(2) A vadászterület határának megállapításánál figyelemmel kell lenni:

a) a vadászterület rendeltetésére;

b) a vadászterületté minősíthető föld tulajdoni, használati viszonyaira;

c) a vad mozgási körére, életfeltételeire, védelmére, valamint az élőhely ökológiai adottságaira;

d) az érintett földrészletek művelési ágára;

e) a területen mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezet belső szervezeti felépítésére;

f) a biztonságos vadászat lehetőségére;

g)78 az erdőterv betartásának lehetőségére;

h) államhatár esetében a szükséges védőtávolságra, továbbá arra, hogy

i) zárványterület ne keletkezzen;

j) a háromezer hektár vagy azt meghaladó természetvédelem alatt álló területek – a védelmükhöz szükséges övezettel együtt – lehetőleg önálló vadászterületet képezzenek;

k) a háromezer hektárnál kisebb területű természetvédelem alatt álló területek lehetőleg egy vadászterületre essenek;

l)79 a vadászterület határának egyértelmű azonosíthatóságára, tartósságára és nyomon követhetőségére.

(3)80 A vadászati hatóság a vadászterület legkisebb kiterjedésétől legfeljebb ötszáz hektárral eltérhet, amennyiben a kialakítandó vadászterületen a vadászati jog szakszerű gyakorlása, illetőleg hasznosítása egyébként biztosított.

(4)81

20. §82 (1) A vadászterület határának megállapítása a vadgazdálkodási üzemterv időtartamára szól, és ezen időtartam alatt köti a mindenkori földtulajdonosokat. A hatósági határozatban megállapított vadászterület szétválasztására, a vadászterületek egyesítésére és a szomszédos vadászterületek közös határának egyezséggel történő módosítására vonatkozó döntés a vadászterület megváltoztatásának minősül.

(1a)83 A tulajdonosi közösség döntésétől függően a vadászterület szétválasztása megvalósulhat azáltal, hogy a meglevő vadászterület kiterjedése csökken az újonnan kialakítandó vadászterület területével és a lecsökkent területű vadászterület vonatkozásában a haszonbérleti szerződés, valamint a működési szabályzat – a terület csökkenésének és a határvonal változásának megfelelő – módosításán túl más változás, különösen a vadászatra jogosult és a tulajdonosi képviselő személyében nem történik (kiválás). A vadgazdálkodási üzemterv módosítását a vadászati hatóság határidő tűzésével a felek kérelmére meghozott döntésében érvényességi feltételként írja elő.

(1b)84 A vadászatra jogosulttal fennálló haszonbérleti szerződés megszűnését vagy megszüntetését követően a tulajdonosi közösség a szétválasztásról dönthet úgy, hogy a korábbi vadászterület megszűnik és több új vadászterület jön létre azzal, hogy az új vadászterület vonatkozásában új tulajdonosi közösség jön létre (különválás).

(1c)85 A tulajdonosi közösség döntésétől függően a vadászterületek egyesítése megvalósulhat azáltal, hogy az egyik vadászterület mint beolvadó a haszonbérleti szerződés megszűnését vagy megszüntetését követően a másik vadászterület mint befogadó részévé válik, és az egyesített vadászterület vadászatra jogosultja – a haszonbérleti szerződés, valamint a működési szabályzat – a terület növekedésének és a határvonal változásának megfelelő módosításával – a befogadó vadászterület vadászatra jogosultja lesz (beolvadás). A vadgazdálkodási üzemterv módosítását a vadászati hatóság határidő tűzésével a felek kérelmére meghozott döntésében érvényességi feltételként írja elő.

(1d)86 A vadászatra jogosulttal fennálló haszonbérleti szerződés megszűnését vagy megszüntetését követően a tulajdonosi közösségek az egyesítésről dönthetnek úgy, hogy a korábbi vadászterületek megszűnnek és új vadászterület jön létre azzal, hogy az új vadászterület vonatkozásában új tulajdonosi közösség jön létre (összeolvadás).

(2) A vadászterület határának megváltoztatásakor a vadászati hatóságnak egyidejűleg határoznia kell a vadgazdálkodási üzemterv, valamint – a vadászati jog haszonbérbe adása esetén – a haszonbérleti szerződés jóváhagyásáról is.

(3) A vadászati hatóság nem utasíthatja el a vadászterület határának megváltoztatására irányuló kérelmet, ha

a) a kérelemben javasolt határ megfelel az e törvényben írt feltételeknek, és

b) a szomszédos vadászterülettel való érintkezés esetében az érintettek egyezséget kötnek.

20/A. §87

A vadászterület rendeltetésének megállapítása

21. § (1) A vadászterület rendeltetése szerint

a) vadgazdálkodási, vagy

b) különleges

rendeltetésű lehet.

(2)88 A vadászterület különleges rendeltetését a vadászatra jogosult kérelmére a miniszter – a c) pont esetén ha azzal a természetvédelemért felelős miniszter is egyetért – határozatban állapítja meg, ha

a) azt a vad génállományának megőrzése szükségessé teszi;

b)89 a vadászterületen mintagazdaság működik és a mintagazdaság által bármely jogcímen használt állami földterület nagysága a vadászterület 50%-át meghaladja;

c) a természetvédelmi érdekek érvényesítése ezt szükségessé teszi.

(3) A különleges rendeltetésű vadászterületen a vadászati jog gyakorlásával kapcsolatos különleges feltételeket a határozat állapítja meg.

(4)90 A vadászterület különleges rendeltetésének közérdekből történő megállapítását a vadászati hatóság – a (2) bekezdés c) pontja esetén a természetvédelmi szakkérdések vizsgálatával –, illetve védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság a vadászatra jogosulttal való előzetes egyeztetés után kezdeményezheti. A határozat meghozatalára a (2) és (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(5) A vadászterület közérdekből történő különleges rendeltetésű vadászterületté való minősítéséből eredő többletköltség megtérítéséről az azt kezdeményező köteles gondoskodni.

(6)91 A (2) bekezdés b) pontja esetén a különleges rendeltetést megállapító határozatban az üzemtervi időszak legfeljebb a mintagazdaság által az állammal kötött földhasználati szerződés időtartamára is megállapítható, ha a vadászterület a törvényi előírásoknak egyébként megfelel.

22–23. §92

24–25. §93

25/A. §94

A vadászterületek nyilvántartása

26. § A vadászati hatóság a vadászterületekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza:

a) a vadászterület azonosítására alkalmas adatokat;

b) a vadállományra vonatkozó becslési, elejtési és trófeabírálati adatokat;

c) a vadászterületet érintő hatósági határozatokat;

d) a vadaskertre, valamint a vadasparkra vonatkozó adatokat.

A vadászati jog kényszerhasznosítása

27. §95 (1)96 Amennyiben a vadászterületnek minősülő föld tulajdonosa, illetőleg a vadászatra jogosult a vadászati jog gyakorlási vagy hasznosítási kötelezettségének a vadászati hatóság figyelmeztetését követően sem tesz eleget, vagy a vad- és élőhelyének védelmére előírt kötelezettségeit megszegi, és ezáltal az adott vadászterület vadlétszámának, nem vadászható állatfaj egyedének és más élő szervezetnek – beleértve a természetvédelmi oltalom alatt álló élő szervezeteket is – a fennmaradását közvetlenül vagy súlyosan sérti, illetve veszélyezteti, a vadászati hatóság – a vad- és élőhelyének védelme, valamint a vadkárok megelőzése érdekében – a fenti cselekményekért, vagy mulasztásokért felelős földtulajdonos vagy vadászatra jogosult költségére határozatában

a) megállapítja a vadászterület határát,

b)97 a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével elrendeli, hogy a vadászterületnek minősülő földterület tulajdonosa, illetve – társult vadászati jog esetén – tulajdonosainak közössége a vadászati jog haszonbérbe adásáról a vadászati hatóság által nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján kiválasztott haszonbérlővel a vadászati hatóság által megállapított határidőig kössön szerződést, amely határidő elmulasztása esetén a haszonbérleti szerződést a vadászati hatóság a fenti cselekményekért, vagy mulasztásokért felelős földtulajdonos vagy vadászatra jogosult, illetve – társult vadászati jog esetén – a tulajdonosok közössége törvényes képviselőjeként köti meg,

c) megállapítja a vadászterület vadgazdálkodási üzemtervét,

d) megállapítja a vadászterület éves vadgazdálkodási tervét,

e)98 kijelöli a vadászterületen a vadállomány védelme érdekében a vadgazdálkodási és vadászati tevékenység ellátására alkalmas jogi személyt, illetve kijelölheti a közös képviselő személyét,

f) hatósági vadászatot rendel el,

g)99 a vadászatra jogosultat a vadgazdálkodási és vadászati tevékenység végzésétől eltiltja

[az a)g) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: a vadászati jog kényszerhasznosítása].

(2)100 Ha az (1) bekezdés a)e) pontjai szerinti kérdésekben a vadgazdálkodási üzemterv hatályának megszűnését megelőző hatvanadik napig az érintett tulajdonosok érvényes határozatot nem hoznak, a vadászati hatóság bármelyik tulajdonos kérelmére elrendelheti a vadászati jog kényszerhasznosítását.

(3) A vadászati jog (1) bekezdés b) pontja szerinti haszonbérbe adása esetén:

a)101 a haszonbérleti szerződést határozott időre, a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv hatályának megszűnéséig kell megkötni,

b)102 a vadászati hatóságnak az az ügyintézője, aki az érintett tulajdonos, illetve tulajdonosok közössége törvényes képviselőjeként a haszonbérleti szerződést megkötötte, a vadászati hatóság által pályázat alapján kiválasztott haszonbérlő, illetve vadászatra jogosult ügyében nem gyakorolhat hatósági jogkört,

c)103 a haszonbérleti szerződés megkötésében eljáró vadászati hatóság mindaddig gyakorolja a törvényes képviseletből adódó jogait, ameddig a föld tulajdonosa, illetve a tulajdonosok közössége eleget nem tesz a vadászati jog gyakorlása, hasznosítása feltételeinek.

(4) A (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben a kijelölt vadászati hatóság határozatában rendelkezik az eljáró vadászati hatóság törvényes képviseletének megszűnéséről. A törvényes képviselet megszűnésével egyidejűleg e vadászati hatóság köteles a föld tulajdonosa, illetve a tulajdonosok közössége felé elszámolni.

(5) A vadászati jog kényszerhasznosítása során az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a vadállomány, valamint a vadkárral érintett vagyon védelme a földtulajdonos rendelkezési jogát csak az intézkedés mértékével arányosan korlátozza.

(6)104 A vadászati jog gyakorlására vagy hasznosítására kötelező, valamint a vadászati jog kényszerhasznosítását elrendelő hatósági határozatot közhírré kell tenni.

(7)105 A hatósági vadászat során az elejtett vad, illetve annak trófeája értékesítéséről a vadászati hatóság gondoskodik, a föld tulajdonosa, illetve a vadászatra jogosult csak a felmerült költségeket – ideértve a vadgazdálkodás költségeit – meghaladó részére tarthat igényt.

I/A. Fejezet106

ZÁRTTÉRI VADTARTÁS

A zárttéri vadtartás általános szabályai

27/A. § (1) Zárttéri vadtartás a vadászati hatóság engedélyével folytatható.

(2)107 Zárttéri vadtartásnak minősül az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok szabad mozgásában kerítéssel vagy egyéb módon korlátozott

a) vadászati,

b) kutatási, oktatási, bemutatási,

c) élelmiszer-termelési

célú tartása és szaporítása [a)–c) pontok a továbbiakban együtt: vadtartás].

(3) A zárttéri nagyvadtartás vadaskertben, vadasparkban vagy vadfarmon folytatható. Nagyvad zárttéri tartása esetében a zárttéri vadtartó létesítménnyel közvetlenül határos területen újabb zárttéri nagyvadtartó létesítmény nem létesíthető és működtethető. Vadaskert esetében engedélyezhető az osztott, vadász-, szaporító- és korosítókertek működtetése, azonban vadászni kizárólag a vadaskert vadászati célú kertrészében lehet.

(4) A vad zárt térben engedély nélkül történő, valamint a nagyvadnak nem az engedélyben foglaltak szerinti tartása a zárttéri vadtartás szabályai megsértésének minősül.

(5) Apróvadat zárt térben – a bemutató jellegű tartás kivételével – apróvadtartó és szaporítótelepen lehet tartani.

(6) Nagyvad zárt térből zárt térbe történő szállítását – a külföldre történő szállítás kivételével – a vadászati hatóság engedélyezi.

27/B. § (1) Zárttéri vadtartó létesítmény kerítésének fenntartásakor folyamatosan biztosítani kell, hogy a kerítéssel elzárt területről az engedélyben meghatározott vad önszántából ne juthasson ki, illetve hogy oda természetes úton ne jusson be. E feltételek teljesítésének elmulasztása a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül.

(2) Nagyvadtartásból származó vad szabad vadászterületre nem helyezhető ki.

(3) Vadászterületre – figyelemmel a (2) bekezdésre – csak olyan vad helyezhető ki, amely állat-egészségügyi igazolással rendelkezik, és ennek alapján a természeti környezetben élő állatfajoknak a telepített vad által történő állatbetegségekkel való fertőzése kizárható.

(4)108 Ha a nagyvadtartó a vadászati hatóság figyelmeztetését követően sem biztosítja a nagyvadtartás jogszabályban vagy az engedélyező határozatban előírt feltételeit, a vadászati hatóság a nagyvadtartót a tevékenységtől eltiltja, és a nagyvadtartó költségére a zárttéren tartott nagyvadállomány felszámolását rendeli el.

(5) A (4) bekezdés, a 27/C. § (7) bekezdés, valamint a 27/E. § (2) bekezdés alkalmazása nem mentesíti a vadtartót a zárttéri vadtartás szabályai megsértése miatti felelősségre vonás alól.

Vadaskert

27/C. § (1)109 A vadaskert a vadászterületnek a vadászható nagyvadfajok vadászati célú tartására, illetve tenyésztésére kerítéssel bekerített része. Vadaskertbe szabad vadászterületről, vagy zárttéri vadtartásból származó vad telepíthető, ha a telepítendő egyed küllemi megjelenése az adott vadfajra jellemző jegyeket hordozza. Nagyvad vadaskertbe történő kihelyezését a vadászati hatóság engedélyezi.

(2) A vadaskertben történő vadászat alkalmával e törvénynek – a vadaskert létesítését engedélyező határozatban szereplő nagyvadfajok esetén – a vadászati tilalmi időkre és a vadászterület vadeltartó képességére vonatkozó előírásait nem kell alkalmazni.

(3) A vadászterület vadaskert létesítése céljából történő bekerítését a földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság határozatban engedélyezi. A vadászati hatóságnak az engedélyt a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontjában felsorolt feltételek meghatározásával kell kiadni.

(4) A vadaskert létesítési engedélyének módosítását a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság a (3) bekezdésben foglaltak szerint engedélyezi.

(5)110 A (3) bekezdésben foglalt feltételek teljesítését a vadászati hatóság évente felülvizsgálja, és ha a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti feltételeknek a hatóság figyelmeztetésére a kötelezett a megadott határidőn belül nem tesz eleget, dönt az engedély visszavonásáról.

(6) A vadaskertben – a vadászatra jogosulttal kötött eltérő megállapodás hiányában – vadászati tevékenységet a vadaskert üzemeltetője folytathat. Az üzemeltetéssel kapcsolatos szabályokat a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben határozza meg.

(7) A vadászati hatóság a vadaskert létesítésére kiadott engedélyt hivatalból is visszavonhatja. A hivatalból történő visszavonás során a 27/F. § (4) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Vadaspark

27/D. § (1) A vadaspark a vadászterület kutatási, oktatási és bemutatási célra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel bekerített területe.

(2) A vadászterület vadaspark létesítése céljából történő bekerítését az érintett földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság engedélyezi. A határozatban meg kell határozni:

a) a telepíthető vadfajokat, illetve a vadfajonként maximálisan fenntartható vadlétszámot és ivararányt;

b) a vad tartásával kapcsolatos szakmai és állat-egészségügyi feltételeket;

c) erdő esetében az erdő védelmével, valamint az erdei haszonvételek gyakorlásával kapcsolatos feltételeket;

d) természetvédelem alatt álló terület esetében a terület védelmével kapcsolatos feltételeket.

(3)111 A (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesítését a vadászati hatóság évente felülvizsgálja, és ha a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti feltételeknek a vadászati hatóság figyelmeztetésére a kötelezett a megadott határidőn belül nem tesz eleget, dönt az engedély visszavonásáról.

27/E. § (1) Vadasparkban vadászni csak a vadászati hatóság külön engedélyével lehet. A vadászati hatóság – ha az engedélyben szereplő vadlétszám és ivararány másképp nem állítható helyre – kérelemre vagy hivatalból vadállomány-szabályozó vadászatot rendelhet el.

(2) A vadászati hatóság a vadaspark létesítésére kiadott engedélyt hivatalból is visszavonhatja. A hivatalból történő visszavonás során a 27/F. § (4) bekezdés a)–b) pontjaiban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Vadfarm

27/F. § (1)112 A vadfarm vadászterületen vagy vadászterületnek nem minősülő földterületen élelmiszer előállítása céljából a vadászható nagyvadfajok tartására szolgáló létesítmény.

(2) Vadfarm létesítését az érintett földterület használójának kérelmére, a földterület tulajdonosának előzetes hozzájárulásával, a vadászati hatóság engedélyezi. Nem létesíthető vadfarm védett természeti területen. Vadfarm létesítése és működtetése során a 27/D. § (2) bekezdés a)–c) pontját és a 27/D. § (3) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

(3) Vadfarmon vadászni tilos.

(4) A vadászati hatóság a vadfarm létesítésére kiadott engedélyét, ha

a)113 az engedélyes a vadászati hatóság figyelmeztetését követően sem teljesíti a jogszabályban vagy a létesítési engedélyben előírt feltételeket,

b)114 az engedélyessel szemben a vadászati hatóság 5 éven belül véglegesen 3 alkalommal szab ki bírságot a zárttéri vadtartás szabályai megsértése miatt,

hivatalból visszavonja.

II. Fejezet

A VAD ÉS ÉLŐHELYÉNEK VÉDELME

Általános szabályok

28. § (1)115 A vadászatra jogosult nem veszélyeztetheti a vadászható és nem vadászható állatfajok, valamint az egyéb élő szervezetek fennmaradását.

(2) A vadászaton kívül a vad nyugalmát mindenki köteles megóvni. Tilos vadászaton kívül a vad fennmaradását bármilyen módon veszélyeztetni.

(3) A vad védelme érdekében tilos a vad búvó-, lakó, és táplálkozási-, valamint szaporodási vagy költési helyét zavarni. Nem minősül zavarásnak az okszerű mező- és erdőgazdálkodással összefüggő tevékenység, ideértve a halastavak lehalászását is.

(4)116 Ha a törvény másként nem rendelkezik, tilos

a) a madárfajok fészkének és fészkelésének zavarása, megrongálása vagy elpusztítása,

b) a vadászható madárfajok tojásainak természetből való gyűjtése, valamint az így gyűjtött tojások birtoklása még üres állapotban is,

c) az emlősök kotorékainak és egyéb zárt búvóhelyek füstképzéssel történő zavarása, illetve elgázosítása.

(5)117 Nem minősül a (4) bekezdés b) pontja szerinti gyűjtésnek a vadászatra jogosult által fészekmentés céljából végzett vadvédelmi tevékenység.

(6)118 A vadászati hatóság a külön jogszabályban meghatározott, az Európai Unió jogi aktusa által védelemben részesített vadászható vadfajnak (a továbbiakban: közösségi jelentőségű vadászható vadfaj) nem minősülő vadászható vadfaj vonatkozásában a (4) bekezdés c) pontjában szereplő tevékenységet a 38/A. § (1) bekezdésének a)–g) pontjában felsorolt feltételeken kívül állat-egészségügyi, vadvédelmi, illetve állományszabályozási okból engedélyezheti.

(7)119 Magyarország állatföldrajzi környezetében nem honos vadfaj vadászati célú telepítését a vadászati hatóság csak vadaskertbe engedélyezheti. A vadászati hatóság idegenhonos inváziós faj telepítését nem engedélyezi.

(8)120 Ha a vadászati hatóság eljárása idegenhonos inváziós fajt érint, a vadászati hatóság

b) a természet védelméről szóló törvény idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos

rendelkezéseit is alkalmazza.

29. § (1) Tilos a vad kínzása. A vad elejtése, elfogása nem járhat annak kínzásával.

(2)121 A vadász köteles az általa megsebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vadat annak elejtése céljából felkutatni. Az ilyen vadat – annak kímélete érdekében – gyors és azonnali halált okozó módon kell elejteni.

29/A. §122 (1) Vadászterületen vadgazdálkodási, vadászati létesítmény a föld használójának előzetes hozzájárulásával létesíthető.

(2) Ha a vadászterületen korábban létesített létesítmények, berendezések tulajdonjogának, illetve használatának kérdésében a vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyásáig nem jön létre megállapodás, a létesítmények, berendezések létesítője a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint megtérítési igénnyel léphet fel a vadászatra jogosulttal szemben.

(3) Vadgazdálkodási, vadászati létesítmény

a) védett természeti területen a természetvédelmi hatóság, illetve

b) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő területen a katonai hatóság

engedélyével létesíthető.

(4) Vadászterületen – a (3) bekezdésben meghatározott, illetve az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartozó területeket kivéve – a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítés a vadászatra jogosult hozzájárulásával, és a vadászati hatóság engedélyével létesíthető.

(5) A vadászterületen, a (4) bekezdés szerinti kerítés létesítésekor, figyelemmel kell lenni a vad természetes életfeltételeire, jellemző mozgásirányára.

(6) A vadászterületen engedély nélkül létesített kerítés esetén a vadászterületen kerítés létesítését engedélyező hatóság határoz a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítés fennmaradásáról vagy annak lebontásáról. A kerítés fennmaradásának engedélyezése nem mentesíti a kerítés létesítőjét az engedély nélküli kerítés létesítése miatti felelőssége alól.

30–33. §123

A vadászatra jogosult vad- és élőhelyvédelmi feladatai124

34. § (1)125 A vadászatra jogosult köteles a vadászterületén élő vadállományt, annak biológiai sokféleségét fenntartani, valamint a vad és élőhelyének őrzéséről gondoskodni.

(2)126 A vadászatra jogosult köteles nem zárt vadászterületén a vadállomány tömeges pusztulásának megelőzése, mentése érdekében, vadaskertjében, vadasparkjában a vadállomány fenntartásának érdekében a vad életfeltételeihez szükséges megfelelő minőségű takarmánymennyiségről és a vadnak ivóvízzel való ellátásáról gondoskodni.

(3)127 A vadászatra jogosult a föld tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával a vad és élőhelyének védelmét szolgáló létesítményeket, berendezéseket állíthat fel.

35. § (1)128 A vadászatra jogosult köteles megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a vadállománynak az állatbetegségektől való megóvása, a beteg vad gyógyítása, az állatbetegségek megszüntetése és terjedésének megakadályozása érdekében szükségesek.

(2)129 A vadászatra jogosult az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében köteles:

a) a fertőző állatbetegség gyanúját vagy fellépését, valamint a vadállományban tapasztalható jelentősebb elhullást,

b) a növényvédő szer által a vadban okozott károsodást vagy annak gyanúját

az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek haladéktalanul jelenteni.

(3)130 Amennyiben a vadászatra jogosult a vad és élőhelyének védelmére előírt kötelezettségének nem, vagy nem a megfelelő módon tesz eleget, és a vad, valamint élőhelyének védelme másként nem biztosítható, a vadászati hatóság figyelmezteti e kötelezettségének teljesítésére.

36. §131

Vadászati tilalmak

37. § (1)132 A vad és élőhelyének védelme érdekében tilos vadászni:

a) tiltott vadászati eszközzel;

b) tiltott vadászati módon;

c) vadászati tilalmi időben;

d) vadászati kíméleti területen;

e) vadászati tilalom hatósági elrendelése esetén.

(2)133 A külön jogszabály szerint meghatározott vizes területeken és azok védősávjában az ólomsörét használata vízivadvadászat során tilos. Amennyiben védősáv nem kerül kijelölésre, a vizes terület határterületén a vadászat oly módon folytatható, hogy a tilalommal érintett területre a kilőtt ólomsörét ne hulljon vissza.

Tiltott vadászati eszközök134

37/A. §135 (1) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati eszköznek minősül:

1. a mérgezett hegyű és robbanó fejű nyílvessző;

2. a számszeríj;

3. a lőfegyverre szerelt hangtompító eszköz;

4. a hurok, horog, madárlép, verem;

5. a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív háló;

6.136

7. az önműködő (automata) és öntöltő (félautomata) golyós lőfegyver;

8. vak, illetve megcsonkított élő csali állat;

9. az áramütést előidéző elektromos eszközök;

10. az emlősfajok ejtőhálóval történő befogásának kivételével a robbanószerek;

11. elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló, éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök;

12. mérgezett vagy altató csalétkek.

(2)137 A hivatásos vadász munkaköri feladatainak ellátásakor, illetve a vadász vadászata során éjjellátó keresőtávcsövet is használhat.

(3)138

Tiltott vadászati módok139

37/B. §140 (1) A vadat elejteni, elfogni kizárólag a törvényben meghatározott módon lehet. Tilos a vadat a lábfogó csapóvasak Közösségen belüli használatának tilalmáról, valamint a lábfogó csapóvassal, vagy a kíméletes csapdázási szabványoknak nem megfelelő módszerekkel való elejtést alkalmazó országokból származó egyes vadon élő állatfajok prémjének és belőlük előállított áruknak a Közösségbe történő behozatala tilalmáról szóló, 1991. november 4-i 3254/91/EGK rendeletében foglalt csapdázási módszerrel, valamint méreg alkalmazásával elfogni, illetve elpusztítani.

(2) A vadászati hatóság – közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint, más vadfaj vonatkozásában állat-egészségügyi, vadvédelmi, illetve állományszabályozási okból is – a mérgező hatású anyagok használatára vonatkozó külön jogszabályok figyelembevételével engedélyezheti szelektív méreg alkalmazását.

(3) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati módnak minősül:

1. vadászati idénytől függetlenül az olyan időpontban történő vadászat, amikor a vad menekülési lehetősége bármilyen természeti ok miatt jelentősen korlátozott;

2.141

(4) A vadászterületen a vadász a vadállomány védelme érdekében – a vad elfogására, elejtésére megengedett vadászati eszközzel – elfoghatja vagy elejtheti, ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség

a) a vadat űző vagy a vadat elejtő kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el, továbbá

b) fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából a kutyát vagy macskát.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a felismerhető jellel ellátott, rendeltetésüknek megfelelően alkalmazott vadász-, mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő és terápiás kutyára.

Vadászati idény és vadászati tilalmi idő

38. §142 (1) A vadászati év az év március hónap első napján kezdődik és a következő év február hónap utolsó napjáig tart. A vadászati idény az a naptári időszak, amely a vadászati éven belül kijelöli az egyes vadfajok vadászatának idejét (a továbbiakban: vadászati idény). A vadászati idényt a miniszter a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.

(2) A vadászati idényen kívüli időszak (a továbbiakban: vadászati tilalmi idő) alatt – a (3) bekezdés b) pontjában foglalt esetek kivételével – a vadfajt kímélni kell. Azt a vadfajt, amelyre a miniszter vadászati idényt nem állapít meg, a vadászati éven belül kímélni kell.

(3) A vadászati hatóság – közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint –

a)143 a vadállomány védelme érdekében a vadászterületen vagy a vadászterület meghatározott részén korlátozhatja vagy megtilthatja egy vagy több vadfaj egyedeinek vadászatát;

b)144 meghatározott vadfaj esetén vadászati tilalmi időben vadászatot engedélyezhet vagy vadászatra kötelezheti a vadászatra jogosultat.

(4) A vadászható madárfajok egyedeire, a fészekrakás és fiókanevelés időszakában, illetve a szaporodási időszakban – vonuló fajok esetében a fiókanevelési területükre történő visszatérésük során is – tilos vadászni.

38/A. §145 (1)146 Amennyiben nincs más kielégítő megoldás és az érintett vadászható vadfajok állományának az (5) bekezdésben meghatározott kedvező védelmi helyzete nem sérül, közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a vadászati hatóság a szükséges mértékben és módon a 28. § (4) bekezdésében, a 37/B. § (2) bekezdésében, a 38. § (3) bekezdésében és a 39. § (3) bekezdésében foglalt tevékenységeket a következő – madárfaj esetében csak az a)–f) pontban szereplő – okból engedélyezheti, illetve rendelheti el:

a) közegészségügyi, illetve közbiztonsági okból,

b) a légi közlekedés biztonsága érdekében,

c) a növényi kultúrák, a termés, az állatállomány, az erdők, a halállományok, a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében,

d) kutatás és oktatás, állományfeljavítás, visszatelepítés és az ezekhez szükséges tenyésztés céljából,

e) egyes vadászható madárfajok – az érintett állomány nagyságához mérten – kisszámú szelektív befogásának, tartásának, illetve hasznosításának érdekében,

f) a vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelme érdekében, vagy

g) más kiemelkedően fontos társadalmi, gazdasági közérdek, valamint a köz- és magántulajdon súlyos károsodástól való megóvása érdekében.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hatósági döntésben meg kell határozni:

a) a vadfajt és az egyedek számát,

b) a befogás vagy elejtés módját, eszközeit,

c) azt a területet, amelyen a tevékenység gyakorolható,

d) a tevékenység időtartamát, és

e) a tevékenység vadászati hatóság általi ellenőrzésének módját.

(2a)147 Az (1) bekezdésben szereplő engedélyezhető, illetve elrendelhető tevékenységek közül a megfelelő módszer kiválasztása során az állatvédelmi, illetve állatjóléti szempontokat is figyelembe kell venni.

(3) A vadászati hatóság az engedélyes (kötelezett) részére a tevékenység végrehajtásáról jelentéstételi kötelezettséget ír elő.

(4) A vadászati hatóság az (1) bekezdés alapján végzett tevékenység lefolyásáról és eredményéről

a) a vadászható madárfajok esetében évente;

b) az a) pont alá nem tartozó többi közösségi jelentőségű vadászható vadfaj esetében kétévente a miniszter által átadott adatok alapján a természetvédelemért felelős miniszter útján

jelentést küld az Európai Bizottság részére.

(5) E § alkalmazásában kedvező védelmi helyzet olyan helyzet, amelyben a populációdinamikai adatainak figyelembevételével a faj képes önmagát élőhelyének életképes részeként hosszú távon fenntartani és a faj természetes elterjedési területe nem csökken, valamint valószínűsíthetően nem is fog csökkenni, továbbá jelenleg és valószínűsíthetően a jövőben is megfelelő kiterjedésű élőhely áll rendelkezésére ahhoz, hogy a faj állományának hosszú távú fennmaradása biztosított legyen.

Vadászati kíméleti terület

39. § (1)148 A vadászati hatóság a vadászterületet vagy a vadászterület meghatározott részét vadászati kíméleti területnek minősítheti

a) amennyiben a vad és élőhelyének védelme másként nem biztosítható;

b) a vízivad fészkelésének és vonulásának területén;

c) a halastó vagy a természetes víz területét a lehalászás idejére.

(2) Az emberi környezet nyugalma és közbiztonsága érdekében vadászati kíméleti területnek nyilvánítható az (1) bekezdésben foglaltak szerint a település környezetének meghatározott része.

(3)149 A vadászati kíméleti területen a tilalom feloldásáig a kímélendő fajokra tilos vadászni. Közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint, más vadfaj esetében ha a vadkár másként nem hárítható el, a vadászati hatóság a vadászati kíméleti területen is engedélyezheti a vadászatot.

III. Fejezet

VADGAZDÁLKODÁS

A vadgazdálkodási tevékenység tervszerűsége

40. §150 E törvény alkalmazásában vadgazdálkodásnak minősül a vadállomány és az élőhelyének – ideértve a biológiai életközösséget is – védelmével, a vadállomány hasznosításával és szabályozásával kapcsolatos tevékenység.

41. § (1) A vadállomány és élőhelye védelmének, fennmaradásuk hosszú távon való biztosítása, a gazdálkodói érdek, továbbá a vadászterületen folytatott gazdálkodási tevékenységek közötti összhang megteremtése, védett természeti területen a természetvédelmi célok megvalósítása, továbbá a vadászati jog szakszerű gyakorlása, hasznosítása érdekében tervszerű vadgazdálkodási tevékenységet kell folytatni.

(2) A vadgazdálkodási tevékenység tervszerűségét:

a)151 tájegységi vadgazdálkodási terv;

b) hosszú távú vadgazdálkodási üzemterv;

c) éves vadgazdálkodási terv

készítésével;

d)152 az Adattár fenntartásával, valamint az abban foglalt egyes adatok kötelező felhasználásával

kell biztosítani.

(3)153

Tájegységi vadgazdálkodási terv154

42. §155 A tájegységi vadgazdálkodási terv az e törvényben foglalt célok megvalósítását szolgáló, 2037. február 28. napjáig szóló, hosszú távú vadgazdálkodási előírás.

43. § (1)156 A tájegységi vadgazdálkodási terv az adott térségre vonatkozóan tartalmazza:

a) a vad élőhelyének általános jellemzését;

b) az egyes vadfajok állományának leírását;

c)157 a vadállomány-szabályozás irányelveit;

d)158 a tájegységi trófeabírálat irányelveit;

e) a védett természeti területen a természet- és tájvédelmi előírásokat;

f)159 a hosszú távú természetvédelmi célokat.

(2)160 A tájegységi vadgazdálkodási terv erdőre vonatkozó egyes adatait a tájegységi erdőterv alapján kell megállapítani.

(3)161 A tájegységi vadgazdálkodási terv készítése során biztosítani kell, hogy a tájegységhez tartozó vadászatra jogosultak a tervet még annak kiadása előtt – a rájuk vonatkozó adatok vonatkozásában – megismerhessék és ahhoz javaslatokat tegyenek. A tájegységi vadgazdálkodási tervet az érintett vadászatra jogosultak véleményének kikérése után kell elkészíteni.

Vadgazdálkodási üzemterv

44. § (1)162 A vadászati jogot a vadászterületre vonatkozóan a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján elkészített, 2037. február 28. napjáig szóló vadgazdálkodási üzemterv előírásai szerint lehet gyakorolni vagy hasznosítani.

(2)163 A tájegységi vadgazdálkodási terv hatálybalépésétől számított három hónapon belül a tájegységi fővadász elkészíti a vadászatra jogosult részére a vadgazdálkodási üzemtervre vonatkozó javaslatát. A vadászatra jogosult a tájegységi vadgazdálkodási terv hatálybalépésétől számított hat hónapon belül jóváhagyásra benyújtja a vadászati hatóság részére a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemtervet.

(3)164 A vadgazdálkodási üzemterv elkészítése során figyelemmel kell lenni

a) a vadászterületen élő vadfajok genetikai értékének megőrzésére,

b) a vadállomány egyedsűrűségének megnövekedéséből eredő károk megelőzésére, és

c) a környezetével egyensúlyban élő egyedsűrűségű vadállomány tartamos hasznosítására.

(4)165 A tájegységi fővadász a vadgazdálkodási üzemtervre vonatkozó javaslattételről, illetve a vadászatra jogosult az üzemterv elkészítéséről a tájegységi vadgazdálkodási tervnek az adott vadászterületre vonatkozó előírásai szerint köteles gondoskodni.

(5)166 A vadászatra jogosult felel a vadgazdálkodási üzemtervben foglaltak végrehajtásáért.

45. § (1) A vadgazdálkodási üzemterv tartalmazza:

a) a vadászterület azonosító adatait;

b)167

c) a vadászterületen található vadállomány jellemzőit;

d)168 a vadállomány-szabályozás helyi irányelveit;

e)169

f) a vad és élőhelyének védelmével, továbbá a természet- és tájvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeket.

(2)170 A vadgazdálkodási üzemtervet a vadászati hatóság hagyja jóvá.

(2a)171 Az üzemtervet és az üzemterv szerinti szakszerű vadgazdálkodást a vadászati hatóság

a) a tájegységi fővadász szakvéleményének figyelembevételével,

b) a tájegységi vadgazdálkodási terv módosításakor, illetve

c) ha az élőhely állapotában, a vadászterületen vagy a vadállományban bekövetkezett változás ezt indokolja

kérelemre vagy hivatalból, de legalább hétévenként felülvizsgálja, és szükség esetén dönt a vadgazdálkodási üzemterv módosításáról.

(3)172 Ha a vadgazdálkodási üzemterv elkészítésekor nem ismert a vadállomány, valamint ha az élőhely állapotában bekövetkezett változás ezt indokolja, a vadászati hatóság kérelemre vagy hivatalból a vadgazdálkodási üzemterv módosításáról határoz.

46. § (1)173 A vadgazdálkodási üzemterv előírásai akkor is hatályban maradnak, ha a vadászatra jogosult személyében változás következik be. Az új vadászatra jogosult köteles a vadgazdálkodási üzemtervben foglalt előírások végrehajtásáról gondoskodni.

(2)174 A vadgazdálkodási üzemterv elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

Az éves vadgazdálkodási terv

47. § (1)175 A vadászatra jogosult a vadgazdálkodási üzemterv alapján köteles a vadászterület éves vadgazdálkodási tervét elkészíteni és azt legalább a tárgyév február hónapjának tizenötödik napjáig a vadászati hatósághoz jóváhagyás céljából benyújtani.

(2) Az éves vadgazdálkodási terv tartalmazza:

a)176

b) vadfajonként az elejthető, elfogható vadlétszámot;

c) a vadászterületen vadászat céljából szabadon engedhető mesterségesen tenyésztett vad faját és darabszámát;

d)177 e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott egyéb apróvadfajok gyérítésének végrehajtási tervszámait, eszközeit és ütemezését;

e)178

f)179

(3)180 A vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási terv jóváhagyásáról az érintett tájegységi fővadász véleményét kikérve, a vadgazdálkodási üzemtervben foglaltakra is figyelemmel dönt.

(4)181 Az éves vadgazdálkodási terv elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(5)182 A vadászatra jogosult az éves vadgazdálkodási tervben előírtak teljesüléséről vadgazdálkodási jelentést készít és azt a tárgyévet követő év március hónap huszadik napjáig a vadászati hatósághoz benyújtja.

(6)183 A vadászati hatóság a jóváhagyott éves vadgazdálkodási terveket és a beérkezett vadgazdálkodási jelentéseket a tárgyévet követő év április hónap tizenötödik napjáig az Országos Vadgazdálkodási Adattár részére elektronikusan megküldi.

Országos Vadgazdálkodási Adattár

48. § (1)184 A vadgazdálkodás, a vad és élőhelye védelmének országos szintű szabályozása érdekében a miniszter Adattárat tart fenn és működtet.

(2) Az Adattár tartalmazza:

a)185 a tájegységi vadgazdálkodási tervek adatait;

b) a vadászterületek azonosítására szolgáló adatokat;

c)186 a vadászatra jogosultak nevét (cégét), címét (székhelyét);

d) a vadgazdálkodási üzemtervek adatait;

e) az éves vadgazdálkodási tervek adatait;

f) vadfajonként a vadállomány mennyiségében bekövetkezett változásokat;

g) a trófeabírálat adatait.

h)187 a vadgazdálkodási jelentések adatait.

49. § (1) A vadgazdálkodásnak, a vad és élőhelye védelmének e törvény szerinti tervezése, irányítása és ellenőrzése az Adattár adatainak felhasználásával történik.

(2)188 Az Adattári adatok

a) a vadászatra jogosult számára a rá vonatkozó részében,

b) a vadászterület igazolt földtulajdonosai, földhasználói számára a rájuk vonatkozó rész tekintetében,

c) továbbá a személyhez nem köthető adatok bárki számára

nyilvánosak.

(2a)189 A miniszter az adatszolgáltatást rendeletben feltételekhez, illetve igazgatási szolgáltatási díj (a továbbiakban: díj) fizetéséhez kötheti. Az Adattár adatairól kiállított igazolás közokiratnak minősül.

(3) A miniszter az adatgyűjtés alapján évenként tájékoztatót tesz közzé az ország vadállományának helyzetéről.

(4)190 Az Adattárban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

A hivatásos vadász191

50. §192 (1) A hivatásos vadász a vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vadgazdálkodással összefüggő feladatok szakszerű ellátását végzi.

(2) Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik

a) e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott, legalább középfokú szakirányú végzettséggel,

b) vadászlőfegyver-tartási engedéllyel,

c) a rendőrség által kiadott szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel,

d)193

e) vadászkamarai tagsággal és

f) akit a vadászati hatóság, valamint az Országos Magyar Vadászkamara (a továbbiakban: Vadászkamara) hivatásos vadászként nyilvántartásba vett.

(3) A vadászatra jogosult vadászterületenként legalább egy hivatásos vadászt köteles alkalmazni. A vadászatra jogosult a négyezer hektárt meghaladó vadászterület esetében minden megkezdett négyezer hektár után egy hivatásos vadászt köteles alkalmazni.

(4) A hivatásos vadász tevékenységét munkaviszonyban, teljes napi munkaidőben végzi. Az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőben, illetve részmunkaidőben a hivatásos vadász a tevékenységét nem végezheti.

(5) A (4) bekezdésben meghatározottaktól eltérően a hivatásos vadász tevékenységét elláthatja természetvédelmi őr vagy erdészeti szakszemélyzet tagja, ha tevékenységük működési területe 80%-ban megegyezik.

(6) A hivatásos vadász tevékenységének munkaviszonyban történő ellátására a munka törvénykönyvét e törvényben meghatározott eltéréssel kell alkalmazni.

(7) Egy hivatásos vadász kizárólag egy vadászatra jogosult alkalmazásában állhat.

(8) Ha a vad és élőhelyének szakszerű védelme ezt különösen indokolttá teszi, a vadászati hatóság felsőfokú végzettségű hivatásos vadász igénybevételét is előírhatja.

51. §194 (1)195 A hivatásos vadász – mint rendészeti feladatokat ellátó személy – az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényben meghatározottak szerint átvett szolgálati igazolvány és szolgálati jelvény birtokában a vadászati hatóság előtt a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott szövegű esküt tesz. Az eskütételt követően a vadászati hatóság a hivatásos vadászt nyilvántartásba veszi, az erről szóló döntést a Vadászkamara illetékes szervezetének is megküldi.

(2) A vadászati hatóság a nyilvántartásba vételi eljárása során vizsgálja, hogy a hivatásos vadász megfelel-e az 50. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott feltételeknek, valamint rendelkezik-e érvényes munkaszerződéssel, illetve e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott szolgálati felszereléssel és ruházattal.

(3)196 Ha a hivatásos vadász a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg, a vadászati hatóság a hivatásos vadász nyilvántartásba vételét megtagadja, illetve a hivatásos vadászt a nyilvántartásából törli. A törlésről szóló döntést a vadászati hatóság a Vadászkamara területileg illetékes szervezetének megküldi.

(4)197

52. §198 (1) A vadászati hatóság ellenőrzi, hogy a vadászatra jogosult a hivatásos vadász alkalmazására előírt valamennyi kötelezettségének az e törvényben foglaltak szerint eleget tesz. Erre tekintettel a vadászatra jogosult köteles a hivatásos vadász alkalmazását legalább nyolc nappal az alkalmazás kezdete előtt – a szolgálati hely megjelölésével – a vadászati hatóságnak nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni.

(2)199 Ha a vadászatra jogosult a hivatásos vadász alkalmazására vonatkozó kötelezettségének a vadászati hatóság figyelmeztetésére nem vagy nem a törvényben foglalt feltételek szerint tesz eleget, a vadászati hatóság a hivatásos vadász jogszerű alkalmazásáig a vadászatra jogosult vadászterületén a vadászatra jogosultat a vadászati tevékenység végzésétől eltiltja és a vadászatra jogosult költségén gondoskodik a vadgazdálkodási feladatok ellátásáról.

53. §200 (1) A hivatásos vadász legfőbb feladata a vadgazdálkodás szakszerűségének, valamint a vadászati tevékenység jogszerűségének biztosítása, amelynek érdekében:

a) részt vesz az éves vadgazdálkodási terv elkészítésében, biztosítja az abban foglalt előírások teljesítését;

b) ellátja a vadállomány és élőhelyének védelmével kapcsolatos szakfeladatokat;

c) szolgálati tevékenysége során közreműködik a vadállomány szabályozásával kapcsolatos szakfeladatok elvégzésében;

d) közreműködik a vadászati tevékenységre vonatkozó előírások betartatásában, a vadászattal összefüggő jogellenes cselekmények megakadályozásában, valamint a vadászetikai szabályok megtartásában;

e)201

(2)202 A vadászati hatóság – a hivatásos vadász munkáltatójának kérelmére vagy hivatalból – a Vadászkamara egyidejű értesítése mellett, kezdeményezheti a rendőrségnél a hivatásos vadász szolgálati jelvényének és szolgálati igazolványának visszavonását, ha a hivatásos vadász az (1) bekezdés szerinti feladatainak ellátásával kapcsolatos kötelezettségeit felróható módon megszegi.

54. § (1)203 A hivatásos vadász – amennyiben megfelel a külön jogszabályban írt egyéb feltételeknek – a vadászatra jogosult megbízása alapján, a vad, valamint élőhelyének védelme érdekében a vadászterületen és a közforgalom előtt elzárt magánutakon jogosult, valamint köteles

a) azzal a személlyel szemben, aki a vadászterületen tartózkodik és a vadállományt veszélyezteti,

b) azzal a személlyel szemben, aki vadászterületen vagy annak közvetlen körzetében tartózkodik és a birtokában lévő vad, vadhús, szárnyas vad tojása, illetőleg a trófea jogellenes birtoklásával alaposan gyanúsítható,

c) vadvédelmi bírság fizetésének alapjául szolgáló cselekmény alapos gyanúja esetén az elkövetésül használt eszközök – ideértve a járművet is – biztosítása érdekében

az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényben204 meghatározott intézkedés és kényszerítő eszközök alkalmazására.

(1a)205 A hivatásos vadász által alkalmazott intézkedések és kényszerítő eszközök jelentésére és kivizsgálásnak rendjére, a panasz benyújtására és elbírálására az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)206 Amennyiben a vadászterület vagy annak egy része a honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területtel egybeesik, akkor – e terület vonatkozásában – a hivatásos vadász az (1) bekezdésben szabályozott tevékenységét csak az illetékes katonai szerv hozzájárulásával gyakorolhatja.

(3)207 A hivatásos vadász egyenruha viselésére, valamint – a jogszabályban meghatározott feltételekkel – szolgálati vadász- és maroklőfegyver használatára jogosult. A hivatásos vadász a szolgálati maroklőfegyverét csak a sebzett nagyvad elejtésére használhatja. A hivatásos vadász a nagyvad utánkeresése során a kegyelemlövéshez legalább 5 milliméter átmérőjű sörétet tartalmazó lőszert is használhat.

(4)208 A hivatásos vadász részére a szolgálati feladata teljesítése során az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok egyedeinek elejtése, elfogása után az abban meghatározott mértékű lődíj jár. A lődíj teljesítésével kapcsolatos részletes szabályokat a hivatásos vadász munkaszerződésében kell meghatározni.

55. §209 A feladatát ellátó, e törvény szerint alkalmazott hivatásos vadász a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény szempontjából közfeladatot ellátó személynek minősül.

IV. Fejezet

A VADÁSZAT

Általános szabályok

56. § (1)210 Vadászat a vadnak az e törvényben engedélyezett eszközzel, vagy ragadozó madárral, illetve magyar agárral és engedélyezett módon vadász által, vadászterületen történő elejtésére, vagy elfogására irányuló tevékenység.

(2)211 A vadászatra jogosult a föld tulajdonosának, használójának hozzájárulásával a vadászathoz szükséges létesítményeket állíthat fel.

(3) A föld használójával előzetesen egyeztetett vadkárelhárító vadászat kivételével tilos vadászni július hónap első napjától a szüret befejezéséig a szőlőültetvény, valamint a gyümölcsös területén.

(4)212 Nem minősül a vad tartásának, illetve az (1) bekezdés szerinti elfogásának, ha a vadat megfogását követően közvetlenül jelölik, adatait rögzítik és szabadon bocsátják.

57. § (1)213 A vadászatra jogosult vadászterületén évente az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott fajú és darabszámú vadat ejthet, illetőleg foghat el. A vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott darabszámú, az elejtett vad megjelölésére alkalmas, sorszámmal ellátott azonosítót (a továbbiakban: azonosítójel) bocsát a vadászatra jogosult részére.

(2)214 A vadász a vadászatra jogosult által rendelkezésére bocsátott azonosító jellel köteles a gímszarvast, a dámszarvast, a muflont, a vaddisznót, az őzet és a szikaszarvast – a vad elejtését követően, az elejtés helyéről történő szállítás megkezdésekor – megjelölni. A vadászatra jogosult az azonosító jel felhelyezésével szerzi meg a vad feletti rendelkezési jogot.

(2a)215 Egyéni vadászat esetén a vad elejtését követően a vadász köteles bejegyezni az elejtett vad faját, ivarát, mennyiségét a vadászati naplóba.

(3)216 A vad jelölésének szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(4)217 A vadászatra jogosult a tartamos vadgazdálkodás biztosítása érdekében érvényes vadászjeggyel és

a) legalább középfokú végzettséggel és 10 éves, e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadgazdálkodási-vadászati gyakorlattal, vagy

b) e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott legalább középfokú vadgazdálkodási-vadászati képzettséggel, képesítéssel

rendelkező szakmai irányítót nevez ki, akinek nevét és elérhetőségét a vadászati hatóságnak írásban bejelenti.

(5)218 Aki a vadásztársaságnál az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerint felelős személynek minősül (a továbbiakban: felelős személy), e vadásztársaságnál nem lehet hivatásos vadász.

58. § (1)219 A vadászatra jogosult – a vadászat formájától függetlenül – köteles a vadászat lefolyásának utólagos ellenőrzésére alkalmas napló (a továbbiakban: vadászati napló) vezetéséről gondoskodni.

(1a)220 A vadászatra jogosultnak biztosítania kell a területén vadászni jogosult személyek számára a vadászati naplóhoz való megfelelő hozzáférést.

(2)221 A vadászatra jogosult a vadászat befejezését követően köteles az elejtett vadról nyilvántartást vezetni (a továbbiakban: teríték-nyilvántartás).

(3) Az elfogott vad nyilvántartására a teríték-nyilvántartás szabályait kell alkalmazni.

(4) A vadászati napló és a teríték-nyilvántartás vezetését a vadászati hatóság ellenőrzi.

(5)222 A vadászati napló és a teríték-nyilvántartás vezetésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

A vadász

59. §223 Vadászati tevékenységet érvényes vadászjegy vagy vadászati engedély birtokában az a természetes személy folytathat, aki

a) vadászlőfegyverrel folytatott vadászat esetén a vadászlőfegyver tartására jogosító engedéllyel,

b) a ragadozó madárral folytatott vadászat esetén a természetvédelmi hatóság által ragadozó madár tartására kiadott engedéllyel és ragadozó madárral történő vadászatra feljogosító kiegészítő vizsgával,

c) elöltöltő fegyverrel folytatott vadászat esetén az elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedéllyel,

d) vadászíjjal folytatott vadászat esetén vadászíjászatra feljogosító kiegészítő vizsgával, vagy

e) magyar agárral folytatott vadászat esetén agarászatra feljogosító kiegészítő vizsgával, és vadászatra alkalmas magyar agárral

rendelkezik.

A vadászjegy és a vadászati engedély

60. §224 Vadászjegyet kérelemre az a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező tizennyolcadik életévét betöltött személy kaphat, aki

a) eredményes vadászvizsgát tett;

b) nem áll vadászjegyet visszavonó határozat hatálya alatt; továbbá

c) a vadászat során másnak okozott károk fedezetére szolgáló érvényes vadászati felelősségbiztosítással rendelkezik.

61. § (1)225 A vadászjegy Magyarország területén jogosít vadászatra.

(2)226 A vadászjegyet a Vadászkamara állítja ki azzal, hogy azt vadászati évenként érvényesíteni kell.

(3)227 A vadászjegy kiállításakor, illetőleg érvényesítésekor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

(4)228 A vadászjegy kiállításának részletes szabályait a Kormány az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

62. § (1)229 A magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező tizennyolcadik életévét betöltött személy kérelemre akkor kaphat vadászati engedélyt, ha nem áll vadászati engedélyt visszavonó határozat hatálya alatt, továbbá rendelkezik:

a) bérvadászati szerződéssel vagy vendégvadászati meghívással;

b)230 vadászlőfegyver-, vagy ragadozó madár behozatali engedéllyel, vagy

c)231 állandó lakóhelyének joga szerint megkövetelt vadászlőfegyver-, vagy ragadozó madár tartási engedéllyel, továbbá

d)232 a vadászat során másnak okozott károk fedezetére szolgáló érvényes, az Európai Gazdasági Térségben letelepedett biztosító által kiállított biztosítási kötvénnyel, valamint külföldön kiállított kötvény esetében annak hiteles fordításával igazolt vadászati felelősségbiztosítással.

(2)233 A vadászati engedélyt a kamara akkor állítja ki, ha a kérelmező az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti igazolásokat előzetesen bemutatja.

(3)234

63. § (1)235 A vadászati engedély az abban megjelölt vadászatra jogosult vadászterületén jogosít vadászatra.

(2)236 A vadászati engedélyt a kamara legfeljebb egy évre állítja ki.

(3)237 A vadászati engedély kiadásakor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

(4)238 A vadászati engedély kiállításának részletes szabályait az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet állapítja meg.

64. § (1)239 A vadász a vadászjegyet vagy a vadászati engedélyt és az e törvényben meghatározott vadfaj vadászata esetén az azonosító jelet, továbbá

a) vadászlőfegyverrel történő vadászat esetén a vadászlőfegyver-tartási engedélyt,

b) ragadozó madárral történő vadászat esetén a ragadozó madárral való vadászatra jogosító engedélyt, vagy

c) elöltöltő fegyverrel történő vadászat esetén az elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedélyt

a vadászat alkalmával köteles magánál tartani, és azt a vadászatra jogosult képviselője, a hivatásos vadász, a tájegységi fővadász, a vadászati, természetvédelmi hatóság vagy a rendőrség felhívására bemutatni.

(2) Aki az (1) bekezdésben felsorolt dokumentumok bármelyikének hiányában vadászik, azt az ellenőrzésre jogosult személy a vadászatból azonnali hatállyal kizárja.

65. §240 (1) A vadászati hatóság – a vadászlőfegyver tartását engedélyező hatóság egyidejű tájékoztatása mellett – a vadászjegyet vagy a vadászati engedélyt az elkövetett cselekmény súlyától függően három hónaptól öt évig terjedő időtartamra visszavonhatja attól a vadásztól, akivel szemben vadvédelmi bírságot szabtak ki.

(2) A vadászati hatóság – a vadászlőfegyver tartását engedélyező hatóság egyidejű tájékoztatása mellett – a vadászjegyet vagy vadászati engedélyt visszavonja attól a vadásztól, aki a vadászjegy vagy a vadászati engedély kiállításához szükséges feltételeknek az időközben bekövetkezett változás miatt nem felel meg.

(3) A vadászati hatóság a vadászjegy vagy a vadászati engedély visszavonásáról szóló döntésről, annak véglegessé válásától számított nyolc napon belül értesíti a Vadászkamarát, amely az értesítés kézhezvételét követő nyolc napon belül intézkedik a vadászjegy érvénytelenítéséről vagy a vadászati engedély visszavételéről.

(4) A Vadászkamara az engedély visszavonásáról a nem kamarai tag esetén is gondoskodik.

(5) Akitől a vadászjegy egy évnél hosszabb időtartamra került visszavonásra, a vadászvizsga újbóli letétele után kaphat ismételten vadászjegyet.

Vadászvizsga

66. § (1)241 Vadászvizsgát (a továbbiakban: vizsga) az arra felkészítő és azt megelőző tanfolyam eredményes elvégzését követően, a kamara által megbízott bizottság előtt lehet tenni.

(1a)242 A vizsgát megelőző tanfolyam szervezésére az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint a vadászati hatóság ad engedélyt.

(2)243 A vizsga a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával, továbbá a természetvédelemmel kapcsolatos elméleti ismeretekből, valamint sörétes és golyós vadászlőfegyverekről szóló elméleti részből és – kivéve a kizárólag vadászíjjal, ragadozó madárral vagy magyar agárral vadászókat – gyakorlati vadászlövészetből áll.

(2a)244 Elméleti és gyakorlati kiegészítő vizsgát tesz

a) az íjjal vadászó vadászíjász,

b) a ragadozó madárral vadászó solymász,

c) a magyar agárral vadászó agarász.

d) az elöltöltő fegyverrel vadászó elöltöltő-fegyveres.

(3)245 A vizsga, valamint a (2a) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiegészítő vizsga részletes tartalmi feltételeit, valamint a vizsgaszabályzatot a kamarával egyeztetve a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(4)246 A vizsgának megfelelő szakirányú képesítés és képzettség jegyzékét a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(5)247 A vizsga, valamint a (2a) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiegészítő vizsga letételekor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

(6)248 Mentesül a vizsgára felkészítő és azt megelőző tanfolyam elvégzésének kötelezettsége alól, aki az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott középfokú vagy felsőfokú vadgazdálkodási-vadászati képzettséggel vagy képesítéssel rendelkezik.

66/A. §249 (1) A vadászvizsgára felkészítő és azt megelőző tanfolyam szervezésére kiadott engedély visszavonása esetén a tanfolyamszervező a visszavonó határozat véglegessé válását követően 2 évig nem kaphat engedélyt tanfolyam szervezésére.

(2) A tanfolyam oktatója végzettségének és szakmai gyakorlatának meglétét a vadászati hatóság felé a tanfolyamszervező – az ezt alátámasztó dokumentumok másolatának benyújtásával – igazolja.

(3) A vizsga, valamint a 66. § (2a) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiegészítő vizsga jogszabályban foglalt menetének és szakszerű lefolyásának biztosítása érdekében a vadászati hatósága vizsga lebonyolításának szabályszerűségét és szakmaiságát előzetes bejelentés nélkül a vizsga alkalmával, vagy az arról készített dokumentumok utólagos vizsgálatával ellenőrzi.

(4) A vadászati hatóság a vizsga, valamint a 66. § (2a) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiegészítő vizsga eredményét megsemmisíti és a kiállított bizonyítványt érvényteleníti, ha a vizsgát jogellenesen szervezték meg, vagy a bizonyítványt jogellenesen állították ki. A vadászati hatóság az érvénytelenített bizonyítványt bevonja és megsemmisíti. A vadászati hatóság az e bekezdés szerint meghozott határozatáról a határozat számának és az érvénytelenített bizonyítvány sorszámának feltüntetésével a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közleményt tesz közzé.

66/B. §250 A Vadászkamara a vadászvizsgán, valamint a 66. § (2a) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiegészítő vizsgán résztvevőkről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a vizsgázó személy természetes személyazonosító adatait, személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványának számát, valamint lakóhelyét. A nyilvántartásból a vadászvizsga bizonyítványhoz való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

Vadászati eszközök

67. § (1)251 Vadat

a) vadászati célra engedélyezett – legalább negyvenöt centiméter csőhosszúságú – vadászlőfegyverrel,

b) legalább negyvenöt centiméter csőhosszúságú elöltöltő fegyverrel,

c) az előírt követelményeknek megfelelő vadászíjjal és vadászvesszővel,

d) solymászatra engedélyezett ragadozó madárral,

e) agarászatra engedélyezett magyar agárral, vagy

f) jogszerű csapdázási módszerrel

lehet elejteni, illetve elfogni.

(1a)252 Az (1) bekezdéstől eltérően a hivatásos vadász – kegyelemlövés céljából – a számára engedélyezett maroklőfegyver használatával is elejtheti a vadat.

(2)253 Vadászíjjal folytatott vadászat során a vadászható nagyvadfajokat 222,7 newton húzóerőt meghaladó vadászíjjal, és arra alkalmas vadászvesszővel lehet elejteni.

(3)254 Vadat elfogni az e célra szolgáló hálóval, befogó karámmal, altató-, bénítólövedékes fegyverrel, valamint a vonatkozó közösségi rendeletben nem tiltott, illetve megengedett csapdázási módszerrel lehet.

(4) Altató-, bénítólövedékes fegyvert csak a vadászati hatóság előzetes engedélyével, erre képesített vadász használhat.

(5)255 A vadászat alkalmával – az azt alkalmazó felelősségére – a vad keresésére, felkutatására, valamint elfogására csak olyan vadászkutya alkalmazható, amelyet igazoltan vadászatra képeztek.256

(5a)257 A vadászatra jogosult hozzájárulásával a vadászaton, a vadászatba történő bevezetés céljából a 2 évesnél fiatalabb vadászkutya is alkalmazható.

(6) A vadászatra jogosult köteles a vadászat alkalmával a vadászterület jellegének megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról gondoskodni.

68. §258

A vadászat rendje

69. § (1) Vadászni csak a törvény által nem tiltott módon és csak a vadászat rendjének megfelelően lehet.

(2)259 A vadászatra jogosult felelős a vadászat rendjének megtartásáért. A hatósági vadászaton a vadászat rendjének megtartásáért a hatósági vadászat irányítója felel.

(3) A vadász saját felelősségére vesz részt a vadászaton, köteles azonban megtartani a vadászat rendjéért felelős által meghatározott szabályokat.

(4)260 A vadászaton akár a vadász kísérőjeként, akár hajtóként saját felelősségére csak olyan személy vehet részt, akinek vadászaton való részvételéhez a vadászatra jogosult előzetesen hozzájárult, és akivel a vadászatra jogosult a vadászat rendjét előzetesen ismertette.

(5)261 A honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területen csak az illetékes katonai szervvel előzetesen egyeztetett időpontban lehet vadászni.

(6) A vadászaton nem vehet részt az alkohol, valamint a vadászati képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt álló, továbbá az a személy, aki egyébként nincs a biztonságos vadászathoz alkalmas állapotban.

(7) A vadászaton való részvételből haladéktalanul ki kell zárni azt a személyt, akinek egészségi, vagy tudati állapotában felismerhető módon olyan változás következett be, ami a vadászat biztonságos lefolytatását akadályozza.

70. § (1) A vadászat formája lehet:

a) egyéni vadászat;

b) három vagy több vadász részvételével tartott vadászat (a továbbiakban: társas vadászat).

(2)262 Az egyes vadfajok vadászatának formáját a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

71. § (1)263 A vadászat rendje megsértésének minősül

1. az e törvényben meghatározott tiltott módon történő vadászat;

2. az e törvényben meghatározott tiltott eszközzel való vadászat;

3.264 a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vadászként való részvétele vadászaton;

4. az azonosító jel használata során a használatra vonatkozó rendelkezések be nem tartásával folytatott vadászat;

5. az e törvény előírásainak meg nem felelő vadászíj, illetve nyílvessző használata;

6.265 a nagyvadfajok vadászata során – a sörétes vadászlőfegyverből kilőhető golyóval folytatott vaddisznó vadászat kivételével – a sörétes vadászlőfegyver használata;

7. a .45-ösnél (11,4 mm) kisebb öbnagyságú elöltöltő fegyver használata;

8. a két tölténynél nagyobb tárkapacitású öntöltő (félautomata) vagy önműködő (automata) sörétes vadászlőfegyver használata;

9. a jogszerű csapdázási tevékenység során alkalmazott szagtalanítási eljárás kivételével a vad megtévesztésére alkalmas mesterséges szaganyag alkalmazása;

10. tükörrel és más vakító eszközzel, továbbá gázokkal és kifüstöléssel történő vadászat;

11. a vadászható madárfajok esetében a madarak tömeges vagy nem szelektív befogását vagy elpusztítását eredményező, illetve a fajok helyi eltűnését eredményező csapdázási eszköz alkalmazása;

12. légi járműből, vadászható madárfajok esetén a motoros járműből vagy járműről, vadászható emlősfajok esetén mozgó motoros járműből vagy járműről, továbbá az óránként öt kilométert meghaladó sebességgel közlekedő vízi járműből való vadászat;

13. a vízivad vadászatának kivételével a lesgödörből való vadászat;

14. a vízivad vadászatának kivételével a vízi járműről való vadászat;

15.266

16. a falkavadászat;

17. az érintett vadászatra jogosultak közötti megállapodás hiányában a szomszédos vadászterület határától számított háromszáz méteren belüli lesvadászat;

18. a külön jogszabályban megállapított vadfajok vadászatának kivételével a csillagászati napnyugtát egy órával követő és a csillagászati napkeltét egy órával megelőző időpontok közötti vadászat (a továbbiakban: éjszakai vadászat);

19. vadászati tilalmi időben, vadászati kíméleti területen, a vadászati tilalom hatósági elrendelése ellenére folytatott vadászat;

20. vadászható emlősfajok esetében a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív csapdázási módszer, a vadászható madárfajok esetében a madarak tömeges vagy nem szelektív befogását vagy elpusztítását eredményező, illetve a fajok helyi eltűnését eredményező csapdázási eljárás és módszer alkalmazása;

21.267

22. a jogszabályban foglaltak kivételével a vadászati idényen kívüli – a vadászati hatóság engedélye nélküli – vadelejtés;

23.268 a vad megtévesztésére alkalmas elektronikus akusztikai eszköz jogellenes használata;

24.269

25.270 a gímszarvasra, a dámszarvasra, szikaszarvasra, a muflonra, valamint – a 6. pontban meghatározott kivétellel – a vaddisznóra történő vadászat esetében a kétezer ötszáz joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer, őzre történő vadászat esetében az ezer joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer alkalmazása;

26.271

27. a teríték-nyilvántartásra vonatkozó szabályok megsértése.

(2)272 Az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok állományának hatékony szabályozása céljából folytatott vadászathoz mesterséges fényforrás, valamint elektronikus akusztikai eszköz is használható.

(3)273 A vadászati hatóság a mesterséges fényforrás, valamint az elektronikus akusztikai eszköz használatát kizárólag

a) a vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelme érdekében,

b) a növényi kultúrák, a termés, az állatállomány, az erdők, a halállományok védelme, a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében, vagy

c) a közegészség vagy közbiztonság védelmében

az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok állományának hatékony szabályozása céljából engedélyezi.

(4)274

72. § (1) Vadászlőfegyverrel és vadászíjjal lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizárólag felismerte, és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

(2)275 Sebzett vagy elejtett vadnak a szomszédos vadászterületen történő kereséséről az érintett vadászatra jogosultat értesíteni kell. Az érintett vadászatra jogosult csak különösen indokolt esetben tagadhatja meg a sebzett vagy elejtett vad keresését.

(3)276

Trófeabírálat

73. §277 (1) A vadászatra jogosult az elejtett gímszarvas, dámszarvas, szikaszarvas és az őz agancsát, a muflon csigáját, valamint a vaddisznó tizenhat centiméternél hosszabb agyarát az elejtéstől – elhullott trófeás vad esetén a birtokbavételtől – számított harminc napon belül köteles trófeabírálat céljából a vadászati hatóságnál bemutatni.

(2) A vadászatra jogosult a róka, az aranysakál és a borz koponyáját az elejtéstől számított harminc napon belül trófeabírálat céljából a vadászati hatóságnál bemutathatja.

(3) A vadászati hatóság csak a bírálatra alkalmas állapotban levő trófea bírálatát végzi el.

74. § (1)278 A vadászati hatóság annak a vadnak a trófeabírálatát végezheti el, amely egyedi azonosítójelének számát a róka, az aranysakál, a borz, a nyestkutya és a mosómedve kivételével, a vadászatra jogosult által vezetett teríték-nyilvántartásba bevezették.

(2)279 A vadászati hatóság a bírálat elvégzéséről igazolást állít ki a vadászatra jogosult részére. A vadászatra jogosult csak az igazolás birtokában szerzi meg a trófea – ideértve az elhullott vad trófeáját is – feletti rendelkezési jogot.

(3)280 A trófeabírálat alkalmával a szarvas, a dám, az őz, valamint a muflon trófeáján a koponyát maradandó módon meg kell jelölni.

(4)281 A trófea csak a (2) bekezdés szerinti hatósági igazolás birtokában hozható forgalomba, valamint vihető ki az ország területéről.

(5)282 A trófeabírálattal egyidejűleg a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott összegű díjat kell fizetni.

(6)283

(7)284 A trófeabírálati eljárásban nem vehet részt olyan személy, aki vadkereskedelemben vagy vadászatszervezésben érdekelt, továbbá olyan vad trófeabírálatában, amelyet olyan vadászatra jogosult mutat be, amelynél saját maga vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója érdekelt.

(8)285 A trófeabírálat részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

74/A. §286 (1)287 A trófeabírálatot követő 8 napon belül a vadászati hatóság az elejtés szakszerűtlenségéről határozatban dönt. „Szakszerűtlen” minősítés esetén a trófea nem kaphat érmet. A szakszerűtlen elejtéssel összefüggő közigazgatási hatósági eljárásban a vadászatra jogosult e törvény erejénél fogva ügyfélnek minősül.

(2)288 Ha a vadászati hatóság megállapítja, hogy a vadászatra jogosult az adott trófeás vadfaj hasznosítása során szakszerűtlen vadgazdálkodási tevékenységet folytat, a trófeás nagyvadállomány minőségi védelme érdekében figyelmezteti a vadászatra jogosultat a szakszerűség betartására. Ha a vadászatra jogosult a figyelmeztetésben foglaltakat nem tartja be, a vadászati hatóság a vadászatra jogosultat a trófeás vad hasznosításától eltiltja. A vadászati hatóság a tiltásban foglaltak megszegése esetén vadgazdálkodási bírságot szab ki.

(3) A zárttéri vadtartó létesítményben tartott és elejtett trófeás vad esetében a trófeabírálat adatainak nyilvántartása a szabad területen elejtett trófeás vad adatainak nyilvántartásától elkülönítetten történik. Az adott vadfaj vadászatára létesült vadaskertben elejtett trófeás vad elejtése nem minősíthető szakszerűtlennek.

74/B. §289 (1) Az Országos Trófeabíráló Testület olyan, legalább 5 főből álló testület, amely a trófeabírálat terén kiemelkedő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező személyekből áll. Elnökét és tagjait a miniszter nevezi ki és hívja vissza. Az Országos Trófeabíráló Testület egy tagjának személyére a Vadászkamara tesz javaslatot.

(2) Az Országos Trófeabíráló Testület

a) elvégzi az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott nemzetközi ponthatárt elérő trófeák felülbírálatát,

b) gondoskodik a hazai szabadterületi és zárttéri trófearanglista elkülönített vezetéséről,

c) ellátja a trófeabírálat rendjének és sajátos szabályainak egységesítését.

(3) Az Országos Trófeabíráló Testület működési feltételeit a miniszter biztosítja.

(4) A miniszter az Országos Trófeabíráló Testület szakmai javaslata alapján

a) hatósági bizonyítványt állít ki az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott nemzetközi ponthatárt elérő trófeák felülbírálati eredményéről,

b) a vadászati hatóság trófeabírálati döntése tekintetében másodfokon eljár,

c) dönt az e törvény végrehajtására kiadott rendelet szerinti rendkívüli értékű trófea nemzeti értékké nyilvánításáról, valamint

d) engedélyezheti a nemzeti értékké nyilvánított trófea Magyarország területéről való kivitelét.

(5) A vadászati hatóság a trófeabírálat során a rendkívüli értékű trófea nemzeti értékké nyilvánítását kezdeményezheti a miniszternél. A nemzeti értékké nyilvánított trófeát megsemmisíteni, feldolgozni, átalakítani tilos.

(6) A trófeabírálati eljárásban hozott döntés ellen a vadászati hatóság útján a miniszterhez benyújtandó fellebbezésnek van helye. A fellebbezés benyújtásakor az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben megállapított összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

V. Fejezet

FELELŐSSÉG A VADKÁRÉRT, A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT, A VADÁSZATI KÁRÉRT, VALAMINT A VAD ELPUSZTÍTÁSÁVAL OKOZOTT KÁRÉRT290

A vadkár

75. §291 (1) A vadászatra jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles a vad által okozott kárt (a továbbiakban: vadkár) a károsultnak megtéríteni.

(2) Vadkárnak minősül

a) a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá

b) az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben

okozott kár tíz százalékot (a továbbiakban: természetes önfenntartási érték) meghaladó része.

(3) Ha a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gímszarvasra és a vaddisznóra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében a vadászatra jogosultat terheli.

(4) Nem tekinthető vadkárnak, és így a vadkár számításánál nem vehető figyelembe a megújuló természeti erőforrásnak és nemzeti vagyonnak minősülő vadállomány életfeltételeinek kielégítésére szolgáló, a (2) bekezdés szerinti természetes önfenntartási érték.

(5)292 A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat és annak vadászatára jogosult, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett.

A vadászható állat által okozott kár293

75/A. §294 (1)295 A vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni.

(2) A vadászható állat által okozott kárért való (1) bekezdés szerinti felelősség és a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A vadászati kár

76. §296 A vadászatra jogosult köteles a károsultnak megtéríteni a vadászterületen a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, termesztett növényállományokban a vetéstől a betakarításig, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában, a szőlőben, valamint a gyümölcsösben másnak okozott kárt (a továbbiakban: vadászati kár).

A vad elpusztításával okozott kár

77. §297 Aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

A kár megelőzése

78. §298 (1) A vadászatra jogosult a károk megelőzése érdekében köteles

a) a földhasználók számára elérhető módon a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartót megadni;

b) a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;

c) a vad általi károkozás vagy a károkozás veszélyének észlelése esetén a föld használóját haladéktalanul értesíteni;

d) a vadászati hatóság által jóváhagyott éves vadgazdálkodási terv gímszarvasra, dámszarvasra, őzre, muflonra és vaddisznóra vonatkozó részét teljesíteni;

e) fokozott vadkárveszély esetén a vad riasztásáról gondoskodni, valamint a vadkárral veszélyeztetett területre megfelelő számú és típusú, a vadkár megelőzését vagy elhárítását szolgáló vadgazdálkodási berendezést elhelyezni;

f) ha a vadkár megelőzése másként nem valósítható meg hatékonyan, úgy a föld használójával egyeztetve ideiglenes villanypásztort telepíteni a kár veszélyének fennállása idejére, melynek üzemeltetéséről a vadászatra jogosult és a föld használója közösen gondoskodik;

g) ha a villanypásztor telepítése nem elegendő a vadkár megelőzéséhez, illetve a vadkár megelőzése másképp nem valósítható meg hatékonyan, úgy a föld használójával egyeztetve más, a vadkár ellen célravezető szakszerű védekezési, illetve riasztási módszerek alkalmazásában közreműködni, illetve ahhoz hozzájárulni;

h) a szükséges mennyiségben és mértékben elterelő etetést végezni;

i) a szükséges mennyiségben és mértékben vadkárelhárító vadászatot folytatni;

j) a nagyvadállomány túlszaporodása esetén – a fokozott vadkárveszélyre tekintettel – a vadászati hatóságnál idényen kívüli állományszabályzó vadászat engedélyezését kezdeményezni.

(2) A vadászatra jogosult a mezőgazdálkodáson, illetve az erdőgazdálkodáson kívül okozott károk megelőzése érdekében – vadveszély esetén – az út létesítőjénél, illetve fenntartójánál, továbbá a vasút létesítőjénél, fenntartójánál, valamint üzemeltetőjénél megfelelő védelmi berendezések létesítését, illetve közúti, vasúti jelzések elhelyezését kezdeményezheti. Az út, illetve a vasút létesítője, fenntartója, valamint üzemeltetője – ha a vadászatra jogosult a létesítés vagy az elhelyezés, továbbá a fenntartás, valamint az üzemeltetés költségeit vállalja – köteles a kezdeményezésnek helyt adni.

79. §299 (1) A föld használója a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzése érdekében köteles

a) a vadkár elhárításában, illetve csökkentésében a vadászatra jogosulttal egyeztetett, és a károk elhárítására vagy csökkentésére alkalmas módon közreműködni;

b) a károsodás vagy a károkozás veszélye esetén a vadászatra jogosultat haladéktalanul értesíteni és tájékoztatni;

c) a károkozás csökkentése érdekében közvetlenül az erdősült terület mellett található, mezőgazdasági tábla esetén gondoskodni arról, hogy az erdősült terület szélétől legalább 5 méter szélességben olyan mezőgazdasági kultúra kerüljön termesztésre, amely magassága alapján lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát;

d) az általa szakszerű agrotechnológiával művelt, a vad általi károkozás ellen a tőle elvárható mértékben és módon védett területeket a kritikus időszakokban ellenőrizni;

e) nagy értékű növénykultúra esetében, illetve a fokozottan vadkárveszélyes területen fokozottan közreműködni a vadkár megelőzése és elhárítása tekintetében;

f) a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni;

g) a mezőgazdasági tábla esetén hozzájárulni, hogy a vadászatra jogosult ideiglenesen, vadkárelhárító vadászatok célját szolgáló berendezéseket létesítsen, ha a létesítés és fenntartás költségeit a vadászatra jogosult fedezi;

h) apróvadas vadászterületen az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott táblák kaszálása során vadriasztó láncot vagy egyéb, hanghatáson alapuló vadriasztó eszközt használni.

(2) A föld használója jogosult a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni.

(3) Ha a föld használója e törvény szerinti, rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettségének szakszerű és a károk elhárítására, csökkentésére alkalmas módon az (1) bekezdés a)–g) pontjaiban foglaltak szerint nem tesz eleget, a vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni.

(4) Ha a föld használója vadkár igényét érvényesíteni kívánja, úgy az adott növénykultúrában keletkezett vadkárra vonatkozó – a miniszter által rendeletben megállapított – bejelentési határidőn belül az észlelést követően, legfeljebb 15 nap elteltével – az egyes növénykultúrákra meghatározott bejelentési időszakban – köteles azt a vadászatra jogosultnak írásban bejelenteni.

80. § (1) Ha egyes vadfajok állománya a mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási tevékenység folytatását, az élőhelyen található termékeket, terményeket, a mesterséges vizek halállományát, a vadászterület biológiai életközösségét, valamint a védett természeti területet jelentősen veszélyezteti, kezdeményezhető az adott vadfaj állományának csökkentése.

(2)300 Az (1) bekezdés szerinti esetben a vadászati hatóság a károsult kérelmére, illetőleg az erdészeti vagy természetvédelmi hatóság kezdeményezésére, vagy hivatalból kötelezi a vadászatra jogosultat az egyes vadfajok állományának meghatározott határidőn belüli csökkentésére vagy a szükséges védőintézkedések megtételére.

(3)301

(4)302 Ha a vadászatra jogosult a (2) bekezdés szerinti vadállomány-szabályozási kötelezettségének nem, vagy nem a határozatban meghatározott módon tesz eleget, a vadászati hatóság a vadászatra jogosult költségére határozatban hatósági vadászatot rendelhet el. A határozatban meg kell jelölni az elejtendő vad faját, valamint darabszámát.

A kár megállapítása

81. §303 (1)304 Vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: kár) megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől, illetve észlelésétől számított tizenöt napon belül írásban kell közölni a kárért felelős személlyel.

(2)305 Ha a károsult és a kárért felelős személy között az (1) bekezdés szerinti közléstől számított öt napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől (a továbbiakban: jegyző) öt napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős személy közötti egyezség létrehozására irányuló kárfelmérési eljárás lefolytatását. A határidő elmulasztása esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti igazolási kérelemnek van helye.

(3)306 A kár megállapítását a miniszter által rendeletben meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő (a továbbiakban: szakértő) végezheti. A szakértőt a jegyző három munkanapon belül rendeli ki.

(4)307 A kár felmérését – a miniszter által rendeletben megállapított egyszerűsített vadkárfelmérési szabályok szerint – a kirendeléstől számított öt napon belül kell lefolytatni. A kárfelmérést akkor is le kell folytatni, ha a kár bejelentése az (1) bekezdésben előírt határidő után történt. Ha késedelmes bejelentés miatt a kár vagy mértékének megállapítása bizonytalanná válik, ezt a bejelentő terhére kell figyelembe venni.

(4a)308 A vadászatra jogosult, illetve a föld használója az egyezség meghiúsulása esetén három munkanapon belül kérheti másik szakértő kirendelését a költségek előlegezése mellett. Ebben az esetben a kárral érintett földterületen lévő termények betakarítására csak az újabb szakértői vizsgálat befejezése után kerülhet sor.

(5)309 A szakértő köteles a kárfelmérésről készült jegyzőkönyvet haladéktalanul átadni a jegyzőnek. A jegyző a szakértői vadkárfelmérési jegyzőkönyvben foglaltak alapján egyezség létrehozását kísérli meg a felek között a kár megtérítésére vonatkozóan.

(6)310 Ha a felek között kötött egyezség megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket, mások jogát vagy jogos érdekét, valamint tartalmazza a kötelezett kártérítésre vonatkozó kötelezettségvállalását, a felek által előlegezett eljárási költség felek általi viselését, a kártérítés (eljárási költség) összegét és pénznemét, a teljesítés módját és határidejét, a jegyző az egyezséget határozatba foglalja és jóváhagyja.

(7)311 Ha a felek között nem jött létre egyezség vagy az nem hagyható jóvá, a jegyző az eljárást megszünteti.

(8)312 A károsult az eljárást megszüntető végzés véglegessé válásától számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítését. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

(9)313 Abban az esetben, ha a károsult kérésére a közjegyző előzetes bizonyítási eljárás keretében vadkár felmérés céljából szakértőt rendel ki, a szakértő a kárfelmérési eljárás megindításáról, valamint a helyszíni felmérés helyéről és időpontjáról köteles igazolható módon értesíteni a vadászatra jogosultat. A vadászatra jogosult a szakértő eljárásáról készülő jegyzőkönyvben foglaltakra jogosult észrevételeket tenni a kár tényével és mértékével összefüggésben. Ha a vadászatra jogosult képviselője a szakértő értesítése ellenére nem jelenik meg a kárfelmérési eljárás helyszínén, úgy ez az eljárás lefolytatását nem akadályozza.

81/A. §314 A kárfelmérési eljárásra az e törvényben meghatározott eltérésekkel és kiegészítésekkel az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényt kell alkalmazni.

A vadkár pénzügyi fedezete315

81/B. §316 (1) A vadászatra jogosult a vadkárért fizetendő kártérítés fedezete biztosítása érdekében elkülönített számlán pénzügyi alapot (a továbbiakban: vadkár alap) hoz létre.

(2)317 A vadászatra jogosult az adott vadászati évet megelőző vadászati évben a vadászatra jogosult által a vadkárért kifizetett kártérítés mértékének megfelelő – az adott vadászati év október 31. napjáig vadkárért ténylegesen kifizetett összeggel csökkentett – összeget a vadkár alapban az adott vadászati év november 1. napjáig biztosítja.

(3) A vadászatra jogosult a (2) bekezdés szerinti összeg befizetésének igazolását a vadászati hatóság részére a vadászati év november 15-ig megküldi.

(4) A vadászatra jogosult a vadkár alap terhére teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított vadkár megtérítése érdekében teljesíthet kifizetést.

(5) A vadászati hatóság a vadászatra jogosultat törli a nyilvántartásból, ha

a) a vadkár alap (2) bekezdés szerinti képzését nem igazolja,

b) a teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel, vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított kártérítési kötelezettségének nem tesz eleget.

(6) A vadászatra jogosult kártérítési kifizetési kötelezettségét abban az esetben is teljesíti, ha a vadkár alapon elkülönített összeg a kárt nem fedezi.

VI. Fejezet

JOGKÖVETKEZMÉNYEK318

Általános szabályok319

82. §320 (1) A vadászati hatóság a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott szankciókon kívül a hatósági vadászat elrendelése közigazgatási szankciót is alkalmazhatja, ha az elrendelésre a 80. § (4) bekezdésben foglaltak miatt kerül sor.

(2) A tevékenység végzésétől való eltiltás közigazgatási szankció alatt a trófeás vad hasznosításától való eltiltást is érteni kell.

(3) A tevékenység végzésétől történő eltiltás legfeljebb öt vadászati évre rendelhető el.

(4) Figyelmeztetés nem alkalmazható közigazgatási szankcióként a 83. § (1) bekezdésében, valamint a 84. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben.

A vadgazdálkodási bírság

83. § (1)321 A vadászati hatóság határozata alapján vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni a vadászatra jogosult akkor, ha

a)322 az e törvényben, illetve a külön jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően, illetve valótlan adattartalommal tesz eleget;

b) az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászaton a vadat a vadászati hatóság engedélye nélkül, vadászati idényen kívül, vadászati tilalom vagy vadászati korlátozás idején ejtik el, vagy fogják be;

c) nem, vagy nem az e törvényben foglaltaknak megfelelően tesz eleget trófeabírálat céljából történő trófeabemutatási kötelezettségének;

d) az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászaton jogosulatlan személy vadászik;

e) nem tesz eleget a vadállomány védelmével, fenntartásával, valamint az élőhely védelmével kapcsolatos e törvény szerinti kötelezettségeinek;

f) nem, vagy nem az e törvényben foglaltaknak megfelelően tesz eleget a vadgazdálkodási üzemterv, éves vadgazdálkodási terv készítésének, a teríték-nyilvántartási, valamint vadászati napló vezetési kötelezettségének;

g) a vadgazdálkodási szabályokat megsérti;

h)323 az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászat vonatkozásában a vadászat rendjére vonatkozó előírásokat megsérti;

i)324 nem a jogszabályban foglaltaknak megfelelően gondoskodik a vadászat alkalmával a vadászterület jellegének megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról.

(2)325

(3)326 A vadgazdálkodási bírság mértéke

a) az (1) bekezdés a) és i) pontja, a (6) bekezdése, valamint a 74/A. § (4) bekezdése szerinti esetben legalább ötvenezer, legfeljebb egymillió forint,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a vadgazdálkodási bírság mértéke trófeás vad esetében a trófea értékétől függően egyedenként legalább százezer, legfeljebb ötmillió forint, míg nőivarú egyed és egyéb vadfaj esetében a vad fajától függően egyedenként legalább ötvenezer, legfeljebb egymillió forint,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben trófeánként ötvenezer forint,

d) az (1) bekezdés d)–h) pontja szerinti esetekben legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint.

(3a)327 A (3) bekezdésben meghatározott esetekben a vadgazdálkodási bírság ismételten is kiszabható.

(4)328 Az (1) bekezdés g) pontja szerint a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül, ha a vadászatra jogosult:

a)329 nem veszi át a vadászati hatóságtól az azonosító jeleket, illetve nem készíti el a felhasználásukra vonatkozó részletes szabályokat, a vadászévre kiadott azonosító jelek felhasználásáról határidőben nem számol el a vadászati hatóságnak, az elszámolás nem a valóságnak megfelelő, az azonosító jel helyi szabályait jogszabályellenesen állapítja meg,, vagy a jogosultság megszűnését követő 15. napig az azonosító jelekkel nem számol el, és a társas, egyéni vadászati naplót, teríték-nyilvántartást nem adja le a vadászati hatóságnak;

b)330 amennyiben a vadászatra jogosult személyében, valamint a vadászterület határában az üzemtervi ciklust követően nem történt változás, és az új üzemtervi ciklus megkezdését követő 15. napig nem kéri a társas, illetve egyéni vadászati napló és a teríték-nyilvántartás vadászati hatóságnál történő lezárását és ismételt érvényesítését;

c)331 a vadászterületet vadaskert, vadaspark vagy vadfarm létesítése céljából engedély nélkül keríti be, a vadászterületnek nem minősülő területen, vadasparkban vagy vadfarmon tartott nagyvadat vadaskertbe kihelyezi, a hatósági engedéllyel vadaskertbe kihelyezett nagyvad megjelölésére vonatkozó előírásoknak nem tesz eleget, valamint vadászterületnek nem minősülő területről, vadasparkból, vadaskertből vagy vadfarmról származó nagyvadat szabad vadászterületre helyez ki;

d) az éves vadgazdálkodási tervtől engedély nélkül eltér;

e) a hivatásos vadász alkalmazása során

ea) az alkalmazás megszűnését 15 napon belül nem jelenti be a vadászati hatóságnak,

eb)332 a hivatásos vadász alkalmazására vonatkozó kötelezettségének a vadászati hatóság figyelmeztetésére nem, vagy nem a törvényben foglalt feltételek szerint tesz eleget;

f)333 a 74/A. § (2) bekezdésben meghatározott korlátozást megszegi;

g)334 a vadtenyésztési tevékenységet engedély nélkül folytatja, a vadat engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérően tart zárt térben, vadat vadászterületek között engedély nélkül szállít vagy vadat vadászterületre engedély nélkül helyez ki.

(5)335

(6)336 A vadászati hatóság határozata alapján vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni, aki a zárttéri vadtartás szabályait megsérti vagy a vadászterületen vadászati hatósági engedély nélkül létesít a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítést.

A vadvédelmi bírság

84. § (1) A vadászati hatóság határozata alapján vadvédelmi bírságot köteles fizetni:

a) a vadászterületnek minősülő föld használója, ha nem tesz eleget a vadállományban okozott kár megelőzésével kapcsolatos kötelezettségének;

b)337 a vadász, ha a vadászat rendjét neki felróhatóan megsérti;

c) aki a vadat szándékosan kínozza;

d) a vadász, ha az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vad elejtése céljából nem teszi meg a szükséges intézkedéseket;

e)338 aki a vadat tiltott vadászati eszközzel, illetve módon fogja vagy pusztítja el, illetve jogosulatlanul a vad elejtésére irányuló tevékenységet folytat;

f) aki a vadat tiltott módon zaklatja;

g)339 aki jogosulatlanul vadászik, vagy aki a vadászjegy vagy a vadászati engedély visszavonásáról szóló döntésben foglaltaknak nem tesz eleget;

h)340 aki a jogszerű vadászati és vadgazdálkodási tevékenységet akadályozza;

i)341 a vadász, ha a vadászjegy elvesztését, megsemmisülését vagy azok tőle való eltulajdonítását nyolc napon belül elmulasztja bejelenteni a vadászati hatóságnak;

j)342 aki a vadászkutya vezetőjeként a vadászat megkezdésekor a jogszabályban előírt megkülönböztető jelzéssel a vadászkutyát nem látja el.

k)343 aki vadtenyésztési tevékenységet engedély nélkül folytat, vadat engedély nélkül tart, vadat engedély nélkül szállít, vagy vadat vadászterületre engedély nélkül helyez ki.

(2)344 Az (1) bekezdés a)–f), i) és j) pontja esetében a vadvédelmi bírság mértéke legalább ötvenezer forint, legfeljebb egymillió forint. A vadvédelmi bírság ismételten is kiszabható.

(3)345 Az (1) bekezdés g)–h) és k) pontja szerinti esetben a vadvédelmi bírság mértéke esetenként és a cselekmény súlyától függően legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint.

(4)346 A törvény alkalmazásában jogosulatlan vadászatnak minősül a 64. § (1) bekezdésében felsorolt igazolások hiányában történő, továbbá a vadászatra jogosult hozzájárulása nélküli vadászat, valamint az, ha a vadász az általa elejtett vadat e törvénynek megfelelően nem jelöli meg.

85. § (1)347 A vadgazdálkodási, illetve a vadvédelmi bírságot (a továbbiakban együtt: bírság) a külön jogszabályban meghatározott számlára kell befizetni.

(2)348

VII. Fejezet

A VADÁSZATI IGAZGATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁLLAMI FELADATOK ÉS HATÁSKÖRÖK

Vadászati igazgatás

86. § (1)349

(2)350 A vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek részére egyenruhát, az igazolvánnyal azonos sorszámú szolgálati jelvényt, a vadászati hatóság alkalmazásában álló vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek részére pedig szolgálati vadász- és maroklőfegyvert is biztosítani kell.

Eljárási szabályok

87. §351 (1)352 A vadászterület kijelölése, a tulajdonosi közösség képviselője, valamint a vadászatra jogosult nyilvántartásba vétele iránti hatósági eljárásban hozott döntés akkor is módosítható vagy visszavonható, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sért.

(2)353 A kizárás szabályait kell alkalmazni a vadászati, az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatósági feladatokat ellátó kormánytisztviselővel szemben, aki olyan vadászatra jogosult hatósági ügyében jár el, amelynél akár tagként (érdekeltként), akár vendégvadászként vadászik, továbbá a trófeabírálati eljárásban részt vevő személynél, ha e személy a vadászatra jogosultnál, mint vadász érdekelt, vagy ha a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója által elejtett trófea bírálatát kellene elvégezni.

88. §354 A vadászati hatóság az e törvény szerinti hatósági eljárások tekintetében elektronikus űrlapot alkalmaz, amelyet a honlapján közzétesz.

89. § (1)355 A vadászati hatósági feladatokat ellátó személy, illetve a tájegységi fővadász feladatainak ellátása során jogosult:

a)356 külön térítés fizetése nélkül magánúton közlekedni, a vadászterületet bejárni;

b)357 a vadásztól felvilágosítást, adatot, igazolást kérni;

c)358

d) a vadat veszélyeztető, vagy annak számító tevékenység abbahagyását, illetve a tevékenységtől való tartózkodást elrendelni;

e) a vadállomány egészségi állapotát veszélyeztető beteg, sérült vagy elhullott vad elszállítását elrendelni;

f)–i)359

(2)360 A vadászati hatósági feladatokat ellátó személy a szolgálati lőfegyverét előzetes felszólítás és figyelmeztető lövés leadása után, az életet vagy testi épséget közvetlenül fenyegető támadás elhárítására – ha a támadás másként nem hárítható el, az elkövető személlyel szemben az arányosság követelményeinek betartásával – használhatja. A fegyverhasználat nem lépheti túl a jogos védelem mértékét. Fegyverhasználatnak csak a szándékosan személyre leadott lövés minősül, nem minősül fegyverhasználatnak a véletlenül bekövetkezett, az állatra, a tárgyra leadott lövés vagy figyelmeztető lövés. A fegyverhasználatot haladéktalanul jelenteni kell a rendőrségnek. A fegyverhasználat jogszerűségét a rendőrség vizsgálja ki.

(3)361 Az e törvény alapján kérelemre indult vadászati hatósági eljárásban a miniszter által rendeletben megállapított igazgatási szolgáltatási díjat kell az ügyfélnek fizetnie. A díjat a vadászati hatóság számlájára kell befizetni.

(4)362 Az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárásokban a meghatározott cselekmény végrehajtását a végrehajtást elrendelő hatóság foganatosítja.

89/A. §363 (1)364 Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály meghatározott szakterületen szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével –, szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll az e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakterülethez kapcsolódó szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján a miniszter által rendeletben meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a vadászati hatóságnak bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3) A vadászati hatóság a szakértői tevékenység végzésére jogosult, (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(3a)365 A (3) bekezdés szerinti nyilvántartás – a természetes személyazonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(4)366 A vadászati hatóság az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a vadászati hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(5)367 A vadászati hatóság a szakértő (4) bekezdésben meghatározott személyes adatait a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés véglegessé válásáig kezeli.

A miniszter feladatai és hatásköre368

90. § (1)–(2)369

(3) A miniszter a vadgazdálkodással, a vad, valamint élőhelyének védelmével, továbbá a vadászattal összefüggő irányítási, valamint szabályozási feladatkörében:

a) kidolgozza a vadászati jog hasznosításának hosszú távú fejlesztési irányelveit, és gondoskodik ezek megvalósításáról;

b)370

c) a vadászati jog hosszú távú hasznosítási irányelveivel összhangban kidolgozza az ezzel összefüggő támogatások rendszerét, és gondoskodik a támogatásoknak a külön jogszabályban foglaltak szerinti felhasználásáról;

d)371

e) ellátja a nemzetközi vadászati együttműködésből adódó kormányzati feladatokat, és kapcsolatot tart a nemzetközi vadászati szervekkel.

f)372

(3a)373 A miniszter a fenntartható és szakszerű vadgazdálkodással és vadvédelemmel összefüggő feladatokat tájegységenként tájegységi fővadászok útján látja el.

(4) A miniszter a vadgazdálkodással, a vad, valamint élőhelyének védelmével, továbbá a vadászattal összefüggő szervezési feladatkörében:

a)374

b) gondoskodik az Adattár működtetéséről.

91. §375 Vad, vadhús felvásárlásakor, feldolgozásakor, forgalomba hozatalakor a beszerzési forrásról az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben előírt módon naprakész nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás vezetését a vadászati hatóság és az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv jogosult ellenőrizni.

92. §376 (1)377 A miniszter a vadászati igazgatással összefüggő egyes szervezési feladatait a vadászati hatóság útján látja el. A vadászati hatóság:

a)378 nyilvántartást vezet a vadászterületekről, a vadászatra jogosult nevéről (cégéről), címéről (székhelyéről), valamint a vadászati jog haszonbérleti szerződésekről;

b)379 a kamara bevonásával gondoskodik a vadászvizsga megszervezéséről;

c)380 nyilvántartást vezet a hivatásos vadászokról;

d)381 a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával összefüggésben statisztikai adatokat gyűjt, illetve szolgáltat;

e)382 összeállítja és közzéteszi a vadkárfelmérői szakértői névsort;

f)383 ellátja az állami támogatásokkal kapcsolatos külön jogszabályban írt feladatokat.

g)384 nyilvántartást vezet a vadgazdálkodási tervezésre jogosult szakértőkről;

h)385 nyilvántartást vezet a tulajdonosi közösség képviselőjéről.

(2)386 Az (1) bekezdés a), c), e), g) és h) pontjában szereplő nyilvántartás tartalmazza

a) természetes személy esetén a nevet, születési nevet, születési helyet, születési időt, anyja nevét, állampolgárságot, lakóhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím);

b)387 jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a cégnevet, adószámot, székhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím).

(3)388 A (2) bekezdés szerinti nyilvántartásokban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a Stt. 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

93. §389 (1) A tájegységi fővadász szakirányítási és szaktanácsadási feladatokat lát el.

(2) A tájegységi fővadász szakirányítási feladatkörében eljárva

a) kezdeményezheti a vadászati jog kényszerhasznosítását;

b) közreműködik a zárttéri vadtartás jogszerűségének ellenőrzésében;

c) tagként részt vesz a vadászvizsga bizottság munkájában;

d) közreműködik a hivatásos vadász jogszerű alkalmazási feltételeinek ellenőrzésében;

e) közreműködik a vadgazdálkodási és vadászati tevékenység hatósági ellenőrzésében;

f) javaslatot tesz a vadászati tilalom elrendelésére;

g) javaslatot tesz vadászati kíméleti területté történő nyilvánításra;

h) irányítja a hatósági vadászatot;

i) javaslatot tesz a vadgazdálkodási üzemterv tartalmára;

j) a vadgazdálkodási üzemtervek időszakos felülvizsgálata során módosítási szakvéleményt ad a vadászati hatóságnak;

k) kapcsolatot tart az önkormányzatokkal, a vadászati érdekképviseleti szervekkel, a tulajdonosi közösség képviselőjével, a vadászati és természetvédelmi hatósággal, valamint a nemzeti park igazgatósággal.

l)390 közreműködhet a trófeabírálati tevékenységben.

(3) A tájegységi fővadász szaktanácsadási feladatkörében eljárva

a) segíti a vadászatra jogosultat és a gazdálkodót a vadkármegelőzésben és vadkárelhárításban;

b) a vadászatra jogosultat segíti a szakszerű vadkár felmérési és térítési eljárásban;

c) közreműködik a hivatásos vadászok szakmai tájékoztatásában, továbbképzésében;

d) közreműködik a vadászatra jogosultak és a gazdálkodók időszakos szakmai tájékoztatásában, továbbképzésében;

e) segíti a szakszerű vadgazdálkodást és vadállomány-hasznosítást;

f) a vadászatra jogosult meghívása esetén részt vesz a vadászatra jogosult éves közgyűlésén;

g) a vadászatra jogosultnak szakmai segítséget nyújt az éves vadgazdálkodási terv kidolgozásában;

h)391 segítséget nyújt a vadászatra jogosultnak a vadgazdálkodási üzemtervének elkészítéséhez.

(4) Tájegységi fővadász munkakör ellátására felsőfokú szakirányú végzettséggel, és legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkező személyt lehet kinevezni.

(5) A tájegységi fővadász a tájegységben levő vadásztársaságnál felelős személy, és a tájegységben levő tulajdonosi közösség képviselője nem lehet.

94. §392

Az állami feladatok pénzügyi fedezete

95. § (1)393 Az e törvény szerinti állami feladatok – beleértve a vadászati igazgatás működését is – ellátásához az alábbi pénzügyi források használhatók fel:

a) a központi költségvetésben e cél megvalósítására előirányzott pénzösszeg;

b) a vadászati hatósági eljárásban fizetett díj;

c)394

d)–e)395

(2)396 Az e törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárás díj- és illetékmentes, amennyiben az adott eljárásra e törvény végrehajtására kiadott jogszabály igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg.

(3)397

(4)398

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

96. § (1) Ez a törvény 1997. március 1. napjával lép hatályba azzal, hogy a vadászati hatóság az átmeneti rendelkezések alkalmazásakor vadászterület kialakításáról az e törvényben foglaltak alapján határoz.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg:

a)399

b) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvénynek (a továbbiakban: Ötv.) az 1994. évi LXIII. törvény 38. §-ával megállapított 64/B. §-ának b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

,,b) az önkormányzatot megillető vadászati jog haszonbérbe adásából származó bevétel, az érintett települések önkormányzataival kötött megállapodás szerint, területarányosan meghatározott része;''

c) az Ötv. 82. § (1) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

,,f) az önkormányzatot megillető vadászati jog haszonbérbe adásából származó bevétel;''.

97–99. §400

Felhatalmazás

100. §401 (1) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza

1. a vadászható állatfajok körét, valamint a közösségi jelentőségű vadászható vadfajok körét,

2. a vadászati idényt,

3. a vízivad vadászata rendjének szabályait, az ólomsörét használatának tilalma alá eső vizes területeket,

4.402 a tájegységi vadgazdálkodási terv védett természeti területekre vonatkozó előírásait;403

b) az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét;404

c)405 rendeletben szabályozza

1. a vadászati és vadgazdálkodási rendeltetésű létesítményekre és berendezésekre vonatkozó szabályokat,

2. a vadgazdálkodási üzemtervre, illetve az éves vadgazdálkodási tervre vonatkozó szabályokat, továbbá a tájegységi vadgazdálkodási terv nem védett természeti területekre vonatkozó előírásait,

3. a hivatásos vadász esküjének szövegét, a szolgálati jelvényének mintáját,

4. a vadjelölési szabályokat,

5. a vadászati napló és teríték-nyilvántartás vezetésének szabályait,

6. a vadászjegy és a vadászati engedély kiállítására, érvényesítésére, visszavonására, érvénytelenítésére, valamint az értük fizetendő költségtérítés mértékére vonatkozó szabályokat,

7. a vadászkutya használatának, valamint vizsgáztatásának szabályait,

8. a vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár megállapításának szabályait,

9. a vadászvizsgát megelőző tanfolyam szabályait, szervezésének feltételeit, a vadászvizsga, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral, illetve magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsga tartalmát és szabályait, továbbá a vizsgaszabályzatot és a vadászvizsga főkönyv vezetésének szabályait,406

10. az egyes vadfajok vadászatának formáját,

11. a vadászat rendjének általános szabályait, valamint a nem vízivad vadfajok vadászata rendjének szabályait,

12. a trófeabírálat szabályait,

13. az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésével kapcsolatos eljárási szabályokat, valamint az igazgatási szolgáltatási díjak felhasználásának szabályait,

14. a vad elejtésével kapcsolatos szabályokat,

15. a vad, vadhús felvásárlása, feldolgozása, forgalomba hozatala során vezetett nyilvántartásra vonatkozó szabályokat,

16. a vadászterület kialakításának, valamint határa megállapításának részletes szabályait,

17. a vadászterületek nyilvántartásának szabályait,

18. az önálló és a társult vadászati jog gyakorlásának szabályait,

19. a bérvadászat szabályait,

20. a vadaskert, vadaspark és a vadfarm létesítésének szabályait,

21. a hatósági vadászat szabályait,

22. a vadvédelmi és vadászati célú kerítés létesítésének szabályait,

23. a mesterséges vadtenyésztés, továbbá a vad befogásának szabályait,

24. a hivatásos vadász alkalmazásának, tevékenységének, nyilvántartásának és kötelező felszerelésének szabályait,

25. a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról és feltételeiről szóló működési szabályzatra vonatkozó szabályokat,

26. a vadgazdálkodási-vadászati, valamint vadhúsvizsgálói képzettségekre, képesítésekre vonatkozó szabályokat,

27. az éjszakai vadászat rendjének különös szabályait,

28. a vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejártát követően az elévülési időn túl fel nem vett haszonbérleti díj összegének a vad élőhelyének fejlesztésére és a vadállomány védelmére történő fordításának szabályait,

29. az Országos Vadgazdálkodási Adattárból történő adatszolgáltatás módját,

30. a vadgazdálkodási és a vadvédelmi bírság befizetésének rendjét,

31. a hivatásos vadász szolgálati igazolványára és szolgálati jelvényére vonatkozó szabályokat,

32. a földhasználót érintő fokozott közreműködéssel járó eseteket, és az ilyenkor követendő eljárást,

33. az egyes növénykultúrákban keletkezett vadkárra vonatkozó bejelentési időszakokat és határidőket,

34. a tájegységi fővadász működésével és szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,

35. a védett természeti területet, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő területet, továbbá az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartozó területeket kivéve a vadászterületen a vad mozgását befolyásoló tartós telepítésű kerítés létesítésének feltételeit,

36. a vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek egyenruházatára, szolgálati felszerelésére, jelvényére és igazolványára vonatkozó részletes szabályokat.

(1a)407 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben jelölje ki a vadgazdálkodási tájegységeket.408

(2) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy a vadászati hatóságot vagy hatóságokat rendeletben jelölje ki.409

(3)410 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a vadászati hatóság eljárására,411

b) az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeire, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmára, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményekre

vonatkozó szabályokat.

Az Európai Unió jogának való megfelelés412

101. §413 Ez a törvény

a) a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5., 6., 7. és 9. cikkének, II. melléklet B. részének és III. melléklet B. részének;

b) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 2. cikkének, 6. cikk (1)–(2) bekezdésének, 11. cikkének, 12. cikkének, 14. cikkének, 15. cikkének, 16. cikkének, V. és VI. számú mellékletének, valamint az azokat módosító

ba) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 1997. október 27-i 97/62/EK tanácsi irányelvnek,

bb) az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló okmánynak,

bc) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánynak;

c) a környezetvédelem területén elfogadott 79/409/EGK, 92/43/EGK, 97/68/EK, 2001/80/EK és 2001/81/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/105/EK tanácsi irányelvnek;

d) a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/17/EU tanácsi irányelv 2. cikkének

való megfelelést szolgálja.

102. §414 E törvény 37/B. § (1) bekezdése és 67. § (1) és (3) bekezdése a lábfogó csapóvasak Közösségen belüli használatának tilalmáról, valamint a lábfogó csapóvassal, vagy a kíméletes csapdázási szabványoknak nem megfelelő módszerekkel való elejtést alkalmazó országokból származó egyes vadon élő állatfajok prémjének és belőlük előállított árunak a Közösségbe történő behozatala tilalmáról szóló, 1991. november 4-i 3254/91/EGK tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

103. §415 E törvény 27/A–27/F. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

103/A. §416 Ez a törvény az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló, 2014. október 22-i, 1143/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

103/B. §417 Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Átmeneti rendelkezések418

104. §419 (1) A 15. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket első alkalommal a 2018. március 1-jén kezdődő vadászati év tekintetében kell alkalmazni.

(2) A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépése420 előtt jóváhagyott körzeti vadgazdálkodási terv 2017. február 28-ig szóló hosszú távú vadgazdálkodási előírás, amely alapján a Módtv. hatálybalépése előtt jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv a vadászati hatóság határozatában megállapított időpontig, a Módtv. hatálybalépése után módosított vagy jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv legfeljebb 2017. február 28-ig hatályos, amely szerint a vadászatra jogosult köteles a vadgazdálkodási tevékenységét végezni.

105. §421 (1) Tájegységi vadgazdálkodási tervet első alkalommal a 2017. március 1-jével kezdődő húsz évre szóló vadgazdálkodási időszakra kell elkészíteni.

(2) A 2017. március 1-jétől hatályos vadgazdálkodási üzemtervet a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján kell elkészíteni.

(3) A 2017. március 1-jén kezdődő vadászati évre vonatkozó éves vadgazdálkodási tervet a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján kell elkészíteni.

106. §422 A 2009. május 15. előtt engedélyezett zárttéri vadtartás, és az 1997. augusztus 31. előtt engedélyezett vadaskert esetében a vadászatra jogosultnak a 27/C. § (4) bekezdésében, és a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontjában előírt engedélyt a Módtv. hatálybalépésétől423 számított három éven belül meg kell szereznie a vadászati hatóságtól, illetve ez időpontig a Módtv. által a vadfarmra és a vadaskertre előírt feltételeket teljesítenie kell. Az e bekezdésben előírtaknak nem megfelelő vadfarm és vadaskert nem üzemeltethető.

107. §424 A Módtv. hatálybalépését425 követően megállapított vadászterület tekintetében a vadászati jog haszonbérlője lehet a 16. § (1) bekezdésben meghatározottakon túl az a gazdasági társaság is, amely a Módtv. hatálybalépésekor a Módtv. hatálybalépése előtt megállapított vadászterület tekintetében a vadászterület használatára jogosult.

108. §426

109. §427 A vadkár alapot első alkalommal 2018. november 1-jével kell képezni.

110. §428 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvénnyel megállapított 89. § (4) bekezdést a hatálybalépésekor429 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

110. §430 (1)431 A földtulajdonosi közösség a földtulajdonosi közösség tulajdonában álló összes földterület – ideértve a medret is – tulajdoni hányada arányában számított szavazattöbbséggel hozott döntése alapján a földtulajdonosi közösség közös képviselője és a vadászatra jogosult – az érintett vadászterület tájegységi vadgazdálkodási tervének hatálybalépésétől számított nyolc hónapos jogvesztő határidőn belül – közös kérelemben kérelmezheti a vadászati hatóságnál a Módtv. hatályba lépése előtt a vadászati hatóság által jóváhagyott, de 2017. február 28-án le nem járó üzemterv szerint működő vadászterület határának a 17. § (3) bekezdésben meghatározott határidőig való változatlan fenntartását és ezen vadászterület vonatkozásában a haszonbérleti szerződésnek a 17. § (3) bekezdésben meghatározott határidőig való meghosszabbítását, valamint az ezen időszakra vonatkozó üzemterv jóváhagyását. A határidő elmulasztásával szemben nincs helye igazolásnak.

(2) A vadászati hatóság az (1) bekezdés szerinti kérelmet olyan vadászterület esetén, amely az (1) bekezdésnek megfelelő üzemterv alapján működő vadászterülettel határos, e vadászterület földtulajdonosi közösség közös képviselőjének és vadászatra jogosultjának az (1) bekezdésben meghatározott célra irányuló kérelme esetén hagyja jóvá.

(3) A vadászati hatóság az (1) bekezdésben foglalt kérelmet elutasítja, ha annak tartalma – különös tekintettel a földtulajdonosi döntésre, az üzemterv vagy a haszonbérleti szerződés rendelkezéseire – ellentétes az e törvényben foglalt vadgazdálkodási előírásokkal vagy veszélyezteti a vad élőhelyét, illetve a vadállománnyal folytatott szakszerű és fenntartható vadgazdálkodást.

(4)432 Ha a Módtv. hatálybalépése előtt a vadászati hatóság által jóváhagyott, de 2017. február 28-án le nem járó üzemterv szerint működő vadászterület vonatkozásában a földtulajdonosi közösség és a vadászatra jogosult az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem kérelmezte a haszonbérleti szerződés meghosszabbítását, vagy kérelmezte, de a vadászati hatóság a (3) bekezdés alapján a kérelmet elutasította, a vadászterület határát 2020. február 29-ig a 11/A–11/C. §-ban foglaltak szerint meg kell állapítani és a hatályos vadászati üzemterv lejártát követő időszakra a haszonbérleti szerződést meg kell kötni azzal, hogy a 11/A. § (2) és (5) bekezdésében, valamint a 11/B. § (1) bekezdésében foglalt határidők vonatkozásában a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati éve alatt a 2019/2020-as vadászati évet kell érteni.

112. §433 Mentesül a 81/B. § (5) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alól az a vadászatra jogosult, amely 2018. november 1-ig a 2018. évi CXXXVII. törvény által megállapított 81/B. § (2) bekezdésben szabályozott módon biztosította a vadkár alap összegét.

113. §434 A vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejártát követően az elévülési időn túl fel nem vett haszonbérleti díj összegét a vad élőhelyének fejlesztésére és a vadállomány védelmére kell fordítani e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. június 18-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. július 3.

7

A Vtv. 5. §-a a 2015: CLXXXIII. 2. §-ával megállapított szöveg.

18

A Vtv. 9. § (2) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A Vtv. 9. § (4) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A Vtv. 15. § (1a) bekezdését a 2015: CLXXXIII. 10. § (1) bekezdése iktatta be.

57

A Vtv. 16. § (1) bekezdés c) pontja a 2015: CLXXXIII. 53. § 7. pontja és 54. § (1) bekezdés 1. pontja, a 2017: CLXXXIII. törvény 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

58

A Vtv. 16. §-ának (2) bekezdése a 2009: XXVIII. törvény 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

64

A Vtv. 17. § (3) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A Vtv. 17. § új (7) bekezdését a 2004: XCIV. törvény 3. §-ának (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva. A Vtv. 17. § (7) bekezdése a 2021: CL. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A Vtv. 17. § (9) bekezdését a 2015: CLXXXIII. 11. § (2) bekezdése iktatta be.

75

A Vtv. 18. § (7) bekezdését a 2015: CLXXXIII. 12. §-a iktatta be.

76

A Vtv. 19. §-át megelőző alcím címe a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

78

A Vtv. 19. §-a (2) bekezdésének g) pontja a 2009: XXXVII. törvény 114. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 113. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően megindult közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

92

A Vtv. 22–23. §-át és a 22. §-t megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

93

A Vtv. 24–25. §-át és a 24. §-t megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

94

A Vtv. 25/A. §-át és a 25/A. §-t megelőző alcímet a 2009: XXVIII. törvény 4. § (10) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CLXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdés 9. pontja.

95

A Vtv. 27. §-a az 1998: LXXVIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

96

A Vtv. 27. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2006: CIX. törvény 34. §-a, a 2015: CLXXXIII. 53. § 11. pontja és 54. § (1) bekezdés 3. pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 33. § b) pontja szerint módosított szöveg.

98

A Vtv. 27. § (1) bekezdés e) pontja a 2015: CLXXXIII. 16. §-ával megállapított szöveg.

100

A Vtv. 27. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. és 136. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

101

A Vtv. 27. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

103

A Vtv. 27. § (3) bekezdés c) pontja a 2015: CLXXXIII. 53. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

106

Az I/A. Fejezetet (27/A–27/F. §) a 2015: CLXXXIII. törvény 17. §-a iktatta be.

107

A Vtv. 27/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2020: CLXVIII. törvény 33. § c) pontja szerint módosított szöveg.

116

A Vtv. 28. §-ának (4) bekezdése a 2009: XXVIII. törvény 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

117

A Vtv. 28. §-ának (5) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (11) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

118

A Vtv. 28. §-ának (6) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (11) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

123

A Vtv. 30. §-át megelőző alcímet a 2004: XCIV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése iktatta be. A Vtv. 30–33. §-át és a 30. §-t megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdés 10. pontja hatályon kívül helyezte.

124

A Vtv. 34. §-át megelőző alcím címe a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 35. § (2) bekezdése a 2008: XLVI. törvény 80. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

131

A Vtv. 36. §-át az Alkotmánybíróság a 64/2003. (XII. 18.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette, 2004. június 30. napjával.

132

A Vtv. 37. §-a eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: XXVIII. törvény 4. § (14) bekezdése.

133

A Vtv. 37. §-ának (2) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (14) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

134

A Vtv. 37/A. §-át megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 20. §-a iktatta be.

139

A Vtv. 37/B. §-át megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 20. §-a iktatta be.

142

A Vtv. 38. §-a a 2009: XXVIII. törvény 4. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

144

A Vtv. 38. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: IX. törvény 12. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 12. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. március 12. napját követően indult közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

145

A Vtv. 38/A. §-át a 2009: XXVIII. törvény 4. § (15) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

148

A Vtv. 39. §-a (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

150

A Vtv. 40. § a 2018: CXXXVII. törvény 17. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

153

A Vtv. 41. §-ának (3) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

154

A Vtv. 42. §-át megelőző alcím címe a 2015: CLXXXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

155

A Vtv. 42. §-a a 2020: XL. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

156

A Vtv. 43. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

174

A 46. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

191

A Vtv. 50. §-át megelőző alcím a 2015: CLXXXIII. 28. §-ával megállapított szöveg.

192

A Vtv. 50. §-a a 2015: CLXXXIII. 28. §-ával megállapított szöveg.

194

A Vtv. 51. §-a a 2015: CLXXXIII. 28. §-ával megállapított szöveg.

198

A Vtv. 52. §-a a 2015: CLXXXIII. 28. §-ával megállapított szöveg.

200

A Vtv. 53. §-a a 2015: CLXXXIII. 28. §-ával megállapított szöveg.

209

A Vtv. 55. §-a a 2012: CCXXIII. törvény 267. §-ával megállapított, a 2020: XLIII. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg.

216

A Vtv. 57. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

222

A Vtv. 58. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

223

A Vtv. 59. §-a a 2021: CL. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

224

A Vtv. 60. §-a a 2021: CL. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

225

A Vtv. 61. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 121. §-a szerint módosított szöveg.

227

A Vtv. 61. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

229

A Vtv. 62. §-a (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2003: CXII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

233

A Vtv. 62. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 34. §-a, a 2015: CLXXXIII. 53. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

236

A Vtv. 63. § (2) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 53. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

237

A Vtv. 63. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

240

A Vtv. 65. §-a a 2021: CL. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

246

A Vtv. 66. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

258

A Vtv. 68. §-át megelőző alcímet a 2004: XCIV. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be. A Vtv. 68. §-át és a 68. §-t megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdés 11. pontja hatályon kívül helyezte.

262

A Vtv. 70. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

276

A Vtv. 72. §-ának (3) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

277

A Vtv. 73. § a 2021: CL. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

278

A Vtv. 74. § (1) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 39. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CLXXXIII. törvény 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

279

A Vtv. 74. § (2) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

281

A Vtv. 74. § (4) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

282

A Vtv. 74. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. és 136. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

285

A Vtv. 74. § (8) bekezdése a 2009: LVI. törvény 135. §-a szerint módosított szöveg.

286

A Vtv. 74/A. §-át a 2015: CLXXXIII. 40. §-a iktatta be.

289

A Vtv. 74/B. §-át a 2015: CLXXXIII. 40. §-a iktatta be, szövege a 2021: CL. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

290

A Vtv. 75. §-át megelőző fejezetcíme a 2013: CCLII. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

291

A Vtv. 75. §-a a 2015: CLXXXIII. 41. §-ával megállapított szöveg.

293

A 75/A. §-t megelőző alcímet a 2013: CCLII. törvény 49. § (3) bekezdése iktatta be.

296

A Vtv. 76. §-a a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

297

A Vtv. 77. §-a a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

298

A Vtv. 78. §-a a 2015: CLXXXIII. 42. §-ával megállapított szöveg.

299

A Vtv. 79. §-a a 2015: CLXXXIII. 42. §-ával megállapított szöveg.

301

A Vtv. 80. § (3) bekezdését a 2009: LVI. törvény 136. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

303

A Vtv. 81. §-a a 2009: XXVIII. törvény 4. § (18) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

304

A Vtv. 81. § (1) bekezdése a 2015: CLXXXIII. 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

306

A Vtv. 81. § (3) bekezdése a 2010: IX. törvény 12. § (3) bekezdése, a 2010: CLII. törvény 2. § (28) bekezdése, a 2015: CLXXXIII. 53. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

307

A Vtv. 81. § (4) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (28) bekezdése, a 2015: CLXXXIII. 53. § 28–29. pontja szerint módosított szöveg.

308

A Vtv. 81. § (4a) bekezdését a 2015: CLXXXIII. 43. § (2) bekezdése iktatta be.

309

A Vtv. 81. § (5) bekezdése a 2010: IX. törvény 12. § (3) bekezdése, a 2015: CLXXXIII. 53. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

310

A Vtv. 81. § (6) bekezdése a 2010: IX. törvény 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 12. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. március 12. napját követően indult közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

311

A Vtv. 81. § (7) bekezdése a 2010: IX. törvény 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 12. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. március 12. napját követően indult közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

315

A Vtv. 81/B. §-t megelőző alcímet a 2015: CLXXXIII. 44. §-a iktatta be.

316

A Vtv. 81/B. §-át a 2015: CLXXXIII. 44. §-a iktatta be.

318

A Vtv. VI. Fejezetének címe a 2015: CLXXXIII. 45. §-ával megállapított szöveg.

319

A Vtv. 82. §-át megelőző alcím a 2015: CLXXXIII. 45. §-ával megállapított szöveg.

321

A Vtv. 83. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: CLXXXIII. törvény 53. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

323

A Vtv. 83. §-a (1) bekezdésének h) pontja a 2009: XXVIII. törvény 4. § (21) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

329

A Vtv. 83. § (4) bekezdés a) pontja a 2015: CLXXXIII. 53. § 31. pontja, a 2019: CX. törvény 23. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

331

A Vtv. 83. §-a (4) bekezdésének c) pontja a 2009: XXVIII. törvény 4. § (23) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

334

A Vtv. 83. §-a (4) bekezdésének g) pontját a 2009: XXVIII. törvény 4. § (24) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

337

A Vtv. 84. §-a (1) bekezdésének b) pontja a 2009: XXVIII. törvény 4. § (25) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

342

A Vtv. 84. § (1) bekezdésének j) pontját a 2007: XVI. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 35. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés 2007. május 15. napján lépett hatályba.

347

A Vtv. 85. §-a eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2003: CXII. törvény 15. §-a, szövege a 2007: CXXVI. törvény 456. §-ának c) pontja szerint módosított szöveg.

348

A Vtv. 85. §-ának (2) bekezdését a 2003: CXII. törvény 15. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A Vtv. 85. § (2) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

356

A Vtv. 89. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 136. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

357

A Vtv. 89. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 136. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

358

A Vtv. 89. § (1) bekezdés c) pontját a 2009: LVI. törvény 136. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

359

A Vtv. 89. § (1) bekezdés f)–i) pontját a 2009: LVI. törvény 136. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

360

A Vtv. 89. §-ának új (2) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (27) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

361

A Vtv. 89. §-a (2) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 33. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. A Vtv. 89. §-a eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2009: XXVIII. törvény 4. § (27) bekezdése.

363

A Vtv. 89/A. §-át a 2009: LVI. törvény 134. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

365

A 89/A. § (3a) beekzdését a 2013: LXXXIV. törvény 21. §-a iktatta be.

368

A Vtv. 90. §-át megelőző alcím a 2006: CIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

374

A Vtv. 90. §-a (4) bekezdésének a) pontját a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

376

A Vtv. 92. §-ának felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 33. § (5) bekezdése és 34. §-a szerint módosított szöveg.

377

A Vtv. 92. §-a eredeti szövegének megjelölését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (29) bekezdése (1) bekezdésre változtatta.

382

A Vtv. 92. §-a (1) bekezdésének e) pontja a 2006: CIX. törvény 33. § (5) bekezdése, a 2015: CLXXXIII. 53. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

384

A Vtv. 92. §-a (1) bekezdésének g) pontját a 2006: CIX. törvény 34. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXVIII. törvény 4. § (28) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

386

A Vtv. 92. §-ának (2) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 4. § (29) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

389

A Vtv. 93. §-át megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 34. §-a hatályon kívül helyezte. A Vtv. 93. §-át újonnan a 2015: CLXXXIII. törvény 49. §-a iktatta be.

392

A Vtv. 94. §-át a 2006: CIX. törvény 34. §-a hatályon kívül helyezte.

398

A Vtv. 95. §-ának (4) bekezdését a 2009: XXVIII. törvény 17. § (8) bekezdésének i) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. május 15. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

400

A Vtv. 97. §-át megelőző alcímet, valamint a 97–99. §-át a 2007: XVI. törvény 35. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

412

A Vtv. 101. §-át megelőző alcímét a 2007: LXXXII. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

413

A Vtv. 101. §-át a 2005: CXXVII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2015: CLXXXIII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

418

A Vtv. 104. §-át megelőző alcímét a 2015: CLXXXIII. törvény 52. §-a iktatta be.

420

A hatálybalépés időpontja 2016. január 1.

423

A hatálybalépés időpontja 2016. január 1.

425

A hatálybalépés időpontja 2016. január 1.

429

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére