BK BH 1996/570
BK BH 1996/570
1996.11.01.
I. A halált okozó testi sértés bűntette esetén az eredmény tekintetében fennálló tudatos gondatlanság és a hanyagság elhatárolása szempontjából annak van meghatározó jelentősége, hogy az elkövető tudata az elkövetés időpontjában átfogta-e a sértett halála bekövetkezésének a lehetőségét, illetőleg a cselekmény halálhoz vezető következményét azért nem látta előre, mivel elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést [Btk. 170. § (5) bek. 2. ford.].
II. Minthogy a másodfokú bíróság a terhelt korábbi próbára bocsátását kimondó döntéséhez kötve van, a jogerős határozatban megállapított és a cselekmény jogi értékelésére vonatkozó rendelkezést a másodfokú bíróság akkor sem változtathatja meg, ha ez – az álláspontja szerint – nem áll összhangban a büntető anyagi jogi rendelkezésekkel [Btk. 73. (2) bek., Be. 374. § (2) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság az 1995. április 18. napján meghozott ítéletével a fiatalkorú vádlottat halált okozó testi sértés bűntette, valamint - a kerületi bíróságnak a vádlottal szemben történt próbára bocsátást kimondó végzését hatályon kívül helyezve - bűnsegédként elkövetett lopás bűntettének a kísérlete miatt halmazati büntetésül 3 évi, a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A fiatalkorú vádlott édesapja autófényező, az édesanyja takarítónő. Egy öccse van, aki nála négy évvel fiatalabb. A szülei 1989-ben elváltak, de továbbra is együtt éltek. Az anyja néhány éve Németországban dolgozik. A fiatalkorú az általános iskolát elvégezte, majd szakmát kezdett tanulni, de azt az első évben - a jelen eljárással is összefüggésben - megszakította. Több évig rendszeresen sportolt, karatézott, néhány hónapig részt vett ökölvívó-edzéseken is. A vádlott nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, szellemi hanyatlásban nem szenved, és olyan szervi-idegrendszeri elváltozása sincs, amely időnként tudatzavart állapotokkal járna együtt. Érzelmileg sivár, különösebb kötődést senki iránt nem érez. A cselekmény elkövetésekor sem szenvedett oly kóros elmeállapotban, amely képtelenné tette vagy korlátozta volna abban, hogy a cselekménye társadalomra veszélyes következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
A kerületi bíróság az 1994. november 10. napján jogerőre emelkedett határozatával 2 rb. társtettesként - egy esetben folytatólagosan - elkövetett lopás bűntette miatt - amelyből egy eset kísérlet - próbára bocsátotta.
A fk. vádlottal szemben a kerületi bíróságon lopás vétsége miatt újabb büntetőeljárás indult.
A fk. vádlott 1992. április 19-én délután a barátjával italozott. Ennek során a vádlott 1/2 liter bort, 1 dl vodkát és 1 pohár sört ivott. Elhatározták, hogy elmennek az egyik szórakozóhelyre. A térre 18 óra 30 perc körüli időben érkeztek: Ott a vádlott felfigyelt az 1924-ben született, számára ismeretlen, cigány származású sértettre, akivel szóváltásba keveredett, majd a férfit arcon ütötte, és miután a sértett a földre került, a vádlott belerúgott. Ezután a vádlott odament a cselekmény idején tőle kb. 25 méter távolságra álló barátjához, vele rövid ideig beszélgetett, majd visszament az ekkor már a földről felálló sértetthez.
A fk. vádlott ekkor a sértett kabátját bal kezével megragadta, majd a férfi fejét nagy erővel ököllel, a jobb kezével megütötte. A sértett ennek következtében hanyatt esett a földre, és ekkor a vádlott sarokrúgással a mellkasának felső részén kétszer nagy erővel megrúgta, eközben beletaposott a férfiba.
Miután a vádlott észrevette, hogy cselekményét a szemközti utcában levő ház előtt álló személyek figyelik, ezért a cselekményét befejezte, odaszaladt a távolabb álló barátjához, majd együtt elfutottak a térről.
A vádlott magatartását észlelő egyik személy értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították.
A sértett a bántalmazás következtében a bal váll külső oldalán, az orrgyök bal oldalán, a szemöldökív közötti területen a jobb halántéktájon és a fejtetőn zúzott sérülést, a lép és a bal vese körül szövetközti vérzést, a bal oldali VI., VII. és VIII. bordák benyomatos törését szenvedte el. A fejsérüléshez kiterjedt keményburok alatti és lágyburki vérzés, majd a későbbiekben agyállománybeli vérzés is társult. A sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a műtéti beavatkozás ellenére 1992. április 22-én meghalt. Halálának közvetlen oka heveny koponyaűri nyomásfokozódás, következményes légzési és keringési elégtelenség volt. A kórfolyamatot súlyosbította az egyidejűleg elszenvedett súlyos mellkassérülés.
A fk. vádlottat a kerületi bíróság 1994. november 10. napján a következő tényállás alapján bocsátotta próbára:
A fk. S. F. és a fk. vádlott 1991. december 2-án hajnalban az áruház teraszán levő ruházati üzlet előtt megjelentek, és egy korábbi betörés miatt ideiglenesen farostlemezzel borított kirakatnál a lemezt lefűrészelték, és az így keletkezett nyíláson S. F. egy kötött pulóvert vett ki. Ezt követően a vádlottak még további áruk kivételéhez is hozzákezdtek, akkor azonban az áruház rendésze tetten érte őket, így a cselekményt nem tudták befejezni. Az 1500 forint értékű pulóvert a sértett visszakapta, így a kár megtérült.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, míg a vádlott és a védője a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és a vádlott próbára bocsátásának az alapját képező, egyesítésre került büntetőügyben megállapított jogi minősítésének megfelelő tényállás-helyesbítés és a jogi indokolás módosítása mellett a főbüntetés tartamának a súlyosítását, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Az ügyészi fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a megtartásával folytatta le az eljárást; maradéktalanul eleget tett a fiatalkorúakra vonatkozó külön eljárásjogi rendelkezéseknek is. A Be. 374. §-a (2) bekezdésének b) pontjában írtaknak megfelelően járt el, amikor a halált okozó testi sértés bűntette miatt folyó ügyhöz egyesítette a vádlott ellen vagyon elleni bűncselekmény miatt a kerületi bíróság előtt indult büntetőügyet, amelyben a bíróság a vádlottat próbára bocsátotta.
Ugyanakkor az ítéleti tényállásnak a vádlott személyi körülményeivel foglalkozó része - nyilvánvaló elírásból - tévesen tartalmazza azt, hogy a vádlott próbára bocsátásának az alapját képező bűncselekmény 2 rb. társtettesként elkövetett lopás bűntette volt, amelyből 1 rb. cselekmény folytatólagosan elkövetett, 1 rb. cselekmény pedig kísérlet. Az egyesített ügy irataiból ugyanis az állapítható meg, hogy a fiatalkorú vádlottat a bíróság mindössze 1 rb. társtettesként elkövetett lopás bűntettének a kísérlete miatt bocsátotta próbára. Ennyiben tehát az ítéleti tényállás helyesbítésére szorul.
Az elsőfokú bíróság az alapvetően egyértelmű peradatokon nyugvó tényállást a hiánytalanul feltárt bizonyítékok sokoldalú mérlegelésével, a lényegét tekintve helyesen állapította meg. Okszerűen megindokolta, hogy miért tartotta a fiatalkorú vádlott szavahihetőségét aggályosnak, és a cselekmény lényegét érintő tagadásával szemben az érdektelen és kívülálló szemtanúknak az igazságügyi orvos szakértő véleményével is alátámasztott egybehangzó vallomás elfogadásával állapította meg a cselekmény tényállásának a döntő mozzanatait.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg azt is, hogy a vádlott, "miközben a sértettet sarokrúgással a mellkasának a felső részén kétszer nagy erővel megrúgta, eközben beletaposott a férfiba". A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a védelem érveivel abban, hogy a sértett testébe történő beletaposásra vonatkozó ténymegállapítás nem felel meg az iratok tartalmának, ezért azt a tényállásból mellőzte. A vádlott ugyanis a büntetőeljárás mindegyik szakaszában tagadta, hogy a sértett testébe beletaposott volna, azt állította, hogy ilyen tevőlegességet a sértettel szemben a barátja fejtett ki, aki a vádlottat terhelő vallomásaiban arról számolt be, hogy a vádlott "belerúgott" a sértettbe. A cselekmény szemtanúi közül csak D. J. - aki fentről, a lakásának az erkélyéről látta a sértett bántalmazásának egy részét - nyilatkozott úgy az első nyomozati vallomásában, hogy a támadó a sértett mellkasára kétszer rátaposott. A többi szemtanú ilyen bántalmazási módot nem látott, de D. J. is a későbbi vallomásaiban a sértett testére történő "rátaposásról" már nem tett említést, hanem akként adta elő az eseményt, hogy a sértettet bántalmazó személy a "küzdősportokra emlékeztető módon" rúgta meg a sértettet. Nincs tehát olyan megbízható peradat, ami a sértett testére történő rátaposást alátámasztotta volna.
Egyebekben az elsőfokú bíróság a tényállást minden szempontból megalapozottan állapította meg, amely ezáltal irányadó volt a fellebbviteli eljárásban történő felülbírálat során is.
I. Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen következtetett a fiatalkorú vádlott bűnösségére, és a testi épséget sértő cselekmény halált okozó testi sértés bűntetteként történt minősítése érdemben helyes volt. A halált okozó testi sértés bűntette olyan vegyes bűnösséget feltételező bűncselekmény, ahol az elkövető szándéka testi sértés okozására irányul, a bekövetkező halálos eredmény vonatkozásában viszont a bűnösségének a formája csak a gondatlanság lehet.
Az elsőfokú bíróság a tényállásból azt a jogi következtetést vonta le, hogy jóllehet a vádlott elkövetéskori szándéka testi sértés okozására irányult, a sértett fejére irányított ütéseinek a nagy erejéből következően azonban a küzdősportokban jártas vádlottnak a tudata átfogta a sértett halála bekövetkezésének a reális lehetőségét is, amelynek az elmaradásában könnyelműen bizakodott. Más szóval a halálos eredmény tekintetében a vádlott tudatos gondatlanságát (luxuria) állapította meg. Nem fejtette ki viszont az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a vádlottnak a könnyelmű bizakodását - mint a cselekményhez való emocionális viszonyát - milyen tényekre alapozza.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel az állásponttal szemben - egyetértve a védelem és a legfőbb ügyész képviselőjének az egybehangzó álláspontjával - arra a megállapításra jutott, hogy nem volt az ügyben olyan ténybeli adat, amelyből kellő egyértelműséggel lehetne következtetni arra, hogy a vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett halála bekövetkezésének a képzete. A 16. életévét alig meghaladó életkorú vádlott - noha a küzdősportok terén némi jártasságot szerzett - önmagában ebből a körülményből nem ismerte fel annak a reális lehetőségét, hogy a sértett fejére mért ütéseitől annak a halála is bekövetkezhet. Erre utalnak a baráti körébe tartozó tanúknak a nyilatkozatai is, akik beszámoltak arról, hogy a vádlottat megdöbbentette a sértett halálának a híre. A halálos eredmény tekintetében tehát - a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint - a vádlottat a gondatlanságnak az enyhébb formája (negligencia) terheli. Nem vitás ugyanis, hogy kellő gondosságot tanúsítva, fel kellett volna ismernie a sértett halála bekövetkezésének a lehetőségét.
II. Az elsőfokú bíróság - figyelmen kívül hagyva a BK 149. számú állásfoglalás IV. pontjában adott iránymutatást - eltért a vádlott által elkövetett vagyon elleni bűncselekmény tekintetében a próbára bocsátásról rendelkező jogerős határozatban foglalt jogi minősítéstől, amikor a bűnsegédi minőségben elkövetettnek értékelte annak a lopás bűntettének a kísérletét, amelyre nézve a próbára bocsátásról rendelkező határozat a vádlott társtettesi elkövetői minőségét állapította meg. Elkerülte a figyelmét, hogy a próbára bocsátásról rendelkező jogerős határozat res iudicatat képez: mind a tényállás, mind pedig a jogi minősítés tekintetében köti az ügyek egyesítése folytán utóbb eljárt bíróságot, ezáltal a próbára bocsátás tárgyául szolgált cselekményt illetően attól eltérő tényállást nem állapíthat meg, és nem minősítheti eltérően a vádlott cselekményét. Ennek folytán a Legfelsőbb Bíróság a vagyon elleni bűncselekmény jogi minősítését megváltoztatta, és a próbára bocsátásról rendelkező határozattal egyezően társtettesként elkövetettnek értékelte a vádlottnak a lopás bűntette kísérletének minősített cselekményét.
A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel a cselekmény tárgyi súlyát és a vádlott személyében rejlő magasabb fokú társadalomra veszélyességét, amelyre az is utal, hogy jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt áll.
A Legfelsőbb Bíróság azonban szükségesnek tartotta kiegészíteni a büntetés mértékét meghatározó és az elsőfokú bíróság által egyebekben helyesen számba vett tényezők körét: további súlyosító körülmény az, hogy a vádlott útonálló módon, egy idős korú, valamint nála fizikailag is gyengébb sértett sérelmére követte el a cselekményt, amelynek a véghezvitele megközelítette a különösen kegyetlen elkövetési módot. Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványával abban is, hogy súlyosító hatást kell tulajdonítani a vádlott kitartó szándékának, amellyel a cselekményt végrehajtotta. Súlyosító körülmény továbbá a bűnhalmazat, miután - az alább kifejtettek szerint - a bíróság a fiatalkorúakra irányadó, a Btk. 110. §-a (4) bekezdésében meghatározott büntetési tételkereten belül szabta ki a büntetést, és nem élt a bűnhalmazat esetére nyitva álló azzal a büntetéskiszabási lehetőséggel, hogy a büntetést a Btk. 120. §-ának (1) bekezdésében megállapított felemelt büntetési tétel akár részbeni kimerítésével szabja ki. A vagyon elleni bűncselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása folytán végül mellőzni kellett az enyhítő körülmények sorából azt, hogy a vádlott a lopás bűntettének a kísérletét részesi (bűnsegédi) minőségben követte le.
A cselekmény tárgyi súlyát és a büntetés kiszabása szempontjából irányadó egyéb tényezőket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság megítélése az volt, hogy a fiatalkorú vádlott esetében a büntetés célja más módon, mint büntetés kiszabásával nem érhető el. A Btk. 108. §-ának (3) bekezdésére tekintettel is helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben nem intézkedést alkalmazott, hanem büntetést szabott ki.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az ügyészi fellebbezésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy a vádlottal szemben kiszabott főbüntetés tartama indokolatlanul enyhe. A súlyosító körülmények nagy száma és a nyomatéka ugyanis súlyosabb büntetés kiszabásának a szükségessége irányába mutat. Ennek következtében a Legfelsőbb Bíróság - a Btk. 110. §-a (1) és (4) bekezdésének korlátai között - a vádlottal szemben kiszabott főbüntetést, a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést 4 évre súlyosította. Ennek az álláspontjának a következményeként nem látott lehetőséget a büntetés enyhítésére. (Legf. Bír. Bf. III. 1185/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás