PK BH 1996/585
PK BH 1996/585
1996.11.01.
Érvényes előszerződés hiányában az adásvételi szerződés megkötésére a szerződő felek nem kötelezhetők [Ptk. 208. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárás szempontjából jelentős tényállás lényege a következő:
A d.-i 12 531 m2 területű ingatlan a felperes tulajdonában áll. Az alperes jogelődje - a D.-i Nagyközségi Közös Tanács vb szakigazgatási szerve, illetőleg a B. Megyei Tanács vb építésügyi vízügyi osztálya 1986-ban az említett ingatlanból közút céljára kártalanítás nélkül 1900 m2 területet igénybe vett. Miután a közút az ingatlant kettéosztotta, a felperesnek visszamaradt 6500 m2 területű kert és 4132 m2 területű házas ingatlan. Ezt követően a felek 1985. december 10-én jegyzőkönyvet vettek fel, amelyben az alperes jogelődje jelezte, hogy az igénybevétellel érintett ingatlant megvásárolja; amennyiben pedig a vételárban nem jön létre megegyezés, úgy megindítja a kisajátítási eljárást.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság 1 000 000 forint összegű vételár megállapítása mellett kötelezze az alperest az új hrsz.-ú ingatlan megvásárlására, továbbá az igénybe vett földterület terméskiesése, valamint az alperes jogelődje által a szomszédos ingatlanra telepített fák árnyékoló hatása miatt kártérítés fizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A bíróság jogerős ítéletében az alperest 11 011 forint és annak késedelmi kamata megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes jogelődje által telepített fák a felperes szomszédos ingatlanát árnyékolják, ezért a terméskieséssel okozott kár megtérítésére az alperes a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján köteles. A továbbiakban a bíróság kifejtette hogy az igénybevételkor a telek megmaradó része - minthogy beépített ingatlan volt - beépítésre nem vált alkalmatlanná, így az 1964. évi III. törvény 18. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes nem kérhette az egész telkének igénybevételét. Megjegyezte, hogy az említett jogszabályt az 1990. évi XX. törvény 46. §-a egyébként is hatályon kívül helyezte, így a később előterjesztett keresetében a felperes az ingatlan igénybevételét már nem kérhette. A felek között adásvételi szerződés létrehozására pedig nincs lehetőség, mert szerződéskötési kötelezettség hiányában a bíróság a fél szerződéses nyilatkozatát ítélettel nem pótolhatja. Végül utalt arra, hogy a felperes a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. 19. §-ának (2) bekezdésében megszabott határidőt elmulasztotta, így az igénybe vett terület terméskiesése értékének megtérítését már nem követelheti.
A jogerős ítélet ellen - annak részbeni hatályon kívül helyezése és az alperesnek az 1190/2. hrsz.-ú ingatlan megvásárlása kötelezése végett - a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy az 1985. december 10-én felvett jegyzőkönyvbe foglaltan a felek jogelődjei között megállapodás jött létre, amely szerint szakértő által meghatározott vételáron az alperes jogelődje az 1190/2. hrsz.-ú ingatlant megvásárolja. Az erre irányuló kereseti kérelmét elutasító döntés tehát a Ptk. 208. §-ában foglalt rendelkezések figyelmen kívül hagyásával született.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése szerint a felek megállapodhatnak abban, hogy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek (előszerződés). Keresetében maga a felperes adta elő hogy az 1985. december 10. napján felvett jegyzőkönyvbe foglaltan az alperes jogelődje csak arra az esetre ígérte az adásvételi szerződés megkötését, ha a felperesek jogelődjével a vételárban megállapodik. Ilyen megállapodás azonban a felek között nem jött létre, mert az alperes jogelődje által felajánlott - szakértő által kimunkált - 600 000 forint vételárat a felperes jogelődje nem fogadta el.
A perbeli esetben tehát a felek nem előszerződést kötöttek, hanem - feltételtől függő - szándéknyilatkozatot tettek; érvényes előszerződés hiányában tehát az alperes az adásvételi szerződés megkötésére nem kötelezhető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VI. 22.173/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
