PK BH 1996/597
PK BH 1996/597
1996.11.01.
I. Ha a házasság felbontására vonatkozó és nem támadott elsőfokú ítéleti rendelkezés azért nem emelkedik jogerőre, mert az egyik házastárs a fellebbezési határidő utolsó napjától számított 15 napon belül meghal, a kötelék kérdésében permegszüntetésnek van helye [Pp. 289. §, 290. § (6) bek.].
II. Ez azonban a lakáshasználati jog ellenértékének a jogutód részére való megítélését nem zárja ki, mert a lakáshasználati jog ellenértékének megítélése a használat rendezésének része, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezért a fellebbezési eljárásban csupán azt lehetett vizsgálni, hogy a lakáshasználatot jogerősen elbíráló határozattal egy időben a felperest terhelte-e ellenérték-fizetési kötelezettség, és annak mértéke megfelelt-e a jogszabályi rendelkezéseknek [Csjt. 31/B. § (1) és (3) bek., 31/C. §, Ptk. 673. § (1)–(2) bek.]
A felperes és B. K. alperesi jogelőd 1989. március 28-án A.-n kötöttek házasságot. Az alperes jogelődje román állampolgár volt, aki 1989. szeptember 18-án települt át Magyarországra. A házasságból gyermek nem született.
A házasfelek az 1989. november 8-án megkötött adásvételi szerződés tartalma szerint egyenlő arányban vásárolták meg a perbeli kétszobás összkomfortos (OTP) öröklakást, mely utolsó közös lakásuk volt. Az ingatlan vételára 784 000 forint volt, amelyhez 177 200 forint előtörlesztést a felperes különvagyonából fizettek meg, és 400 000 forint OTP-hitelt, valamint 200 000 forint megelőlegezett szociálpolitikai támogatást vettek igénybe.
Az alperes jogelődje 1989. december 12-én meglátogatta A.-n élő édesanyját. Súlyos betegsége és a romániai forradalom miatt onnan csak december 26-án tudott visszatérni, ekkor azonban a felperes már nem volt hajlandó ápolni, aki ezért ismét édesanyjához ment. 1990 márciusában megkísérelte a hazatérést, de addigra a felperes a lakás zárjait lecserélte, és az alperesi jogelődöt a lakás használatától elzárta, júniusban pedig már különböző - nem bizonyított - okokkal lehetetlenné tette B. K. magyarországi tartózkodását.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta, az utolsó közös lakás kizárólagos használatára - a lakáshasználati jog 70 000 ellenértékének a megfizetése ellenében - a felperest jogosította fel. A perbeli lakáson fennállott közös tulajdont megszüntette, és az I. r. alperes jogelődjének az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdoni illetőségét a felperes tulajdonába adta, a II. r. alperest pedig ennek tűrésére kötelezte. Kötelezte az I. r. alperes jogelődjét, hogy az életközösség alatt szerzett Dacia személygépkocsit 15 nap alatt adja a felperes birtokába, a felperest pedig arra, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. alperes jogelődjének 61 651 forint értékkülönbözetet. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, és rendelkezett a perköltség viseléséről.
Indokolása szerint a házasság azért romlott meg, mert a felperes az együttélésben jelentkező első problémák után a beteg, rászoruló házastársától a támogatást és segítséget megtagadta. Az I. r. alperes jogelődje nem vitatta, hogy a lakás vételárából az előtörlesztést, valamint egy hónap kivételével az OTP-hitel törlesztő részleteit is a felperes fizette meg, így a lakás a felperes különvagyonához tartozik. A kialakult körülmények folytán a bíróság a lakás kizárólagos használatára a Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával a felperest jogosította fel, a lakáshasználati jog felperes által fizetendő ellenértékét a Csjt. 31/C. §-a alapján az ingatlan beköltözhető és lakott forgalmi értéke közti különbözet 1/3 részénél, 129 533 forintnál lényegesen alacsonyabb, 70 000 forint összegben határozta meg, tekintetbe véve a lakás felperesi különvagyoni jellegét. A közös tulajdont akként szüntette meg, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre még nem került ingatlant a felperes kizárólagos tulajdonába adta, s minthogy az I. r. alperes jogelődje a vételárhoz egy OTP-törlesztőrészlet megfizetésével járult hozzá, a felperest ellenérték megfizetésére nem kötelezte, az I. r. alperes jogelődjét illető 4101 forintot a vagyoni elszámolás körébe vette figyelembe.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte, hogy a bíróság a vagyoni elszámolást mellőzze, és mentesítse őt az értékkülönbözet, valamint a lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetése alól.
Az I. r. alperes jogelődje 1993. január 24-én meghalt. Jogutódjaként édesanyja, B. I. a Pp. 61. §-a alapján lépett be a perbe. Az elsőfokú bíróság a 42. sorszámú végzésével a perbe lépést megengedte és mivel az első fokú ítélet a házasság felbontása tárgyában B. K. haláláig nem emelkedett jogerőre, ítéletének a házasság felbontásáról rendelkező részét a Pp. 289. §-a szerint hatályon kívül helyezte, és a pert megszüntette.
A másodfokú bíróság a járulékos kérdésekben előterjesztett fellebbezést érdemben bírálta felül, és az első fokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a megfelelő körben lefolytatott bizonyítás adatai alapján helyesen állapította meg a tényállást, az erre alapított döntése megfelelt a jogszabályi rendelkezéseknek. Kiemelte, hogy a lakás felperesi különvagyoni jellege nem akadálya az ellenértékben való marasztalásának, az összegszerűség csökkentésére pedig nincs törvényes lehetőség. Az I. r. alperes különvagyoni bútorát a felperes 5 évig használta, természetbeni kiadása az I. r. alperesre nézve méltánytalan hátrányt jelentene. A személygépkocsi értékét az elsőfokú bíróság az I. r. alperes általi használattal csökkentett mértékben vette figyelembe, így további használati díj terhére való megállapítása kétszeres elszámolást jelentene.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a lakáshasználati jog ellenértéke és a terhére megállapított értékkülönbözet megfizetése, valamint a perköltség viselése alóli mentesítését, egyben az alperes perköltség fizetésére történő kötelezését kérte. A lakáshasználati jog ellenértéke vonatkozásában a Csjt. 31/B. §-a (1) bekezdésének sérelmére hivatkozott, álláspontja szerint ennek megfizetésére csak a házasság felbontása esetén lehetett volna őt kötelezni, a perbeli jogvitában azonban a házasság a volt férje halálával megszűnt. Bizonyítottság hiányában vitatta, hogy az I. r. alperes jogelődje az áthozott 35 000 forint értékű bútoron kívül az életközösség alatt szerzett vagyontárgyak vételárához hozzájárult, a bútort pedig mind különvagyont, természetben kérte kiadatni.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az alperesi jogelőd halálával az a sajátos helyzet állt elő, hogy az első fokú ítéletnek a házasság felbontására vonatkozó rendelkezése a Pp. 290. §-ának (5) [jelenleg (6)] bekezdése alapján nem emelkedett jogerőre, mert bár az ellen a felek nem fellebbeztek, de az említett jogszabály szerint ez az ítéleti rendelkezés csak a fellebbezési határidő utolsó napjától számított 15 nap elteltével emelkedik jogerőre, ez az időpont pedig 1993. február 5. napja lett volna. A felperes kizárólagos lakáshasználatára feljogosított döntés fellebbezés hiányában az általános szabályok szerint 1993. január 21-én vált jogerőssé, így a másodfokú eljárásban ennek a rendelkezésnek a felülbírálására nem volt lehetőség. A lakáshasználati jog ellenértékének megítélése a használat rendezésének része, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezért a fellebbezési eljárásban csupán azt lehetett vizsgálni, hogy a lakáshasználatot jogerősen elbíráló határozattal egy időben a felperest terhelte-e ellenérték-fizetési kötelezettség, és annak mértéke megfelelt-e a jogszabályi rendelkezéseknek. Eszerint az I. r. alperes, mint B. K. jogutóda, a Ptk. 673. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján törvényes öröklés címén igényt támaszthat a jogelődje hagyatékához tartozó vagyoni követelésekre is.
A másodfokú bíróság tehát helytállóan vizsgálta azt, hogy az I. r. alperes jogelődjét a halála időpontjában megillette-e a lakáshasználati jog ellenértéke, és helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az az I. r. alperes jogelődje lakáshasználati jogának jogerős megvonásával együttjáró, a felperest terhelő térítési kötelezettség volt, ami a használatra vonatkozó döntés jogereje folytán az I. r. alperes jogelődjének utóbb bekövetkezett halála után is fennmaradt. Az összegszerűség vonatkozásában a jogerős ítélet szintén nem törvénysértő, mert a marasztalási összeg az egyébként fizetendő ellenérték minimumánál mintegy 60 000 forinttal alacsonyabb, figyelemmel a lakás felperesi különvagyoni jellegére.
A vagyonmegosztás, illetve a felperes által fizetendő ellenérték tárgyában a bíróság a megfelelő körű bizonyítás adatait a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogkörében okszerűen mérlegelte, döntését részletesen és logikusan megindokolta, ebben a körben tehát törvénysértés megállapítására szintén nem volt alap.
Az érdemi döntésnek megfelelően helytálló volt a bíróságnak a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezése is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.441/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás