• Tartalom

6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról1

2020.01.01.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 20. §-a (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:2

I. A FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK

Foglalkoztatást elősegítő képzésben történő részvétel támogatása

1. § (1)3 A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból – a (3) bekezdésben meghatározott képzések kivételével – a következő képzésekhez nyújtható képzési támogatás:

b) a szakképzés megkezdéséhez szükséges alapismereteket nyújtó oktatás,

c) pályaorientáló és álláskeresési ismeretek oktatása,

d)5 a szakképesítéssel vagy középfokú iskolai végzettséggel rendelkező személyek számára nyújtandó államilag elismert nyelvvizsga megszerzésére irányuló képzés,

e)6 közúti járművek vezetésére jogosító vezetői engedély [C, D, E kategóriára, valamint e kategóriáknak a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott alkategóriáira és kombinált kategóriáira], mezőgazdasági vontató vezetésére jogosító járművezetői igazolvány, továbbá járművezetői engedély (II. kategóriára és trolibuszra érvényesítve), tehergépkocsi és autóbuszvezetői alap-és továbbképzési képesítés, a veszélyes áruk szállításához szükséges engedély (ADR) kiadásához előírt képzés, továbbá az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállításhoz szükséges képzés, és az építőgép-kezelő engedély kiadásához szükséges képzés,

f)7 vállalkozás indításához és működtetéséhez szükséges kompetenciák megszerzésére indított oktatás, valamint vállalkozói kompetenciákat fejlesztő képzés.

E képzésekben történő részvétel akkor támogatható, ha a képzés az abban részt vevő személy munkához jutását vagy munkájának megtartását segíti elő.

(2)8 Az (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó nyelvi képzésben történő részvétel akkor támogatható, ha az (1) bekezdés a) és e) pontjában felsorolt képzés részeként valósul meg.

(3)9 A (4) bekezdésben meghatározott kivétellel, az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén sem adható képzési támogatás

a) az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra felkészítő képzésre, valamint

b) az olyan iskolarendszerű képzésre, amelyre az éves költségvetési törvény normatív állami hozzájárulást állapít meg.

(4)10 A (3) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható az egyetemi (főiskolai) továbbtanulására felkészítő képzéshez, feltéve, ha a képzésben történő részvételt a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdekképviseleti szervezet szervezi, vagy szervezésében közreműködik.

2. § (1)11 Az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) egyetértésével és az 1. §-ban foglaltak alapján – meghatározza és nyilvánosságra hozza azokat a képzési irányokat, amelyekhez tartozó képzésben történő részvételhez mérlegelési jogkörben támogatás nyújtható. Döntését megelőzően figyelembe veszi:

a) a bejelentett munkaerőigényeket,

b) a foglalkoztatás szerkezetében bekövetkezett változásokat,

c) a munkaerőpiaci előrejelzéseket.

(2)12 A kormányhivatalnak az (1) bekezdésben meghatározott szempontok alapján azokat a képzési irányokat kell kiválasztania, amelyekhez tartozó képzéseket elvégzett személyek várhatóan a legnagyobb arányban helyezkednek el a munkaerőpiacon.

(3)13 A kormányhivatal a képzési irányok nyilvánosságra hozatalát megelőzően – egyetértési jog gyakorlása céljából – megküldi a képzési irányokra vonatkozó tervezetét a miniszter részére. A miniszter 15 munkanapon belül írásban tájékoztatja a kormányhivatalt a képzési irányokkal való egyetértéséről vagy annak megtagadásáról. Amennyiben a miniszter határidőre nem nyilatkozik, úgy az egyetértést megadottnak kell tekinteni. Nem hozható nyilvánosságra az a képzési irány, amelynek a nyilvánosságra hozatalával a miniszter nem ért egyet, és írásban az egyetértését megtagadta.

3. § (1)14 A kormányhivatal összeállítja és nyilvánosságra hozza azoknak a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott felnőttképzési tevékenységet folytató intézményeknek a jegyzékét, amelyek képzési ajánlata a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelel.

(2)15 A kormányhivatal – a (4) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével – a jegyzékre olyan intézményt vehet fel, amely

a)16 az Fktv. 3. § (1) bekezdése szerinti engedéllyel rendelkezik,

b)17 rendelkezik a 2. § (1) bekezdésben meghatározott képzéseknek megfelelő képzési programmal és annak megvalósításához szükséges tananyaggal,

c)18 a képzéseket az ahhoz szükséges szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező oktatókkal bonyolítja le,

d)19 biztosítja a képzéshez szükséges tárgyi feltételeket,

e)20 a tanfolyam indítását megfelelő létszám megléte esetén az év bármely szakában vállalja,

f)21 képzési ajánlatai nem haladják meg a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatalos lapjában közzétett költségnormák kereteit,

g)22 a képzési ajánlata szerinti képzés a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, az abban foglalt nyilvántartásban szerepel,

h)23 vállalja a 4. §-ban meghatározott együttműködési megállapodás megkötését a kormányhivatallal,

i)24 a miniszter által meghatározott és a kormányhivatalok által a képzési irányok nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg közzétett szempontrendszernek megfelel.

(3)25 A (2) bekezdés f) pontjában meghatározott feltétel szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt az igazolt többletköltséget, amely a gyakorlati képzést bonyolító munkaadónak, a gyakorlati képzésben részt vevő személy megváltozott munkaképességéből adódóan merül fel.

(4)26 A kormányhivatal az (1) bekezdésben meghatározott jegyzék összeállítása során mérlegeli az intézmény kormányhivatallal való korábbi együttműködését, ennek keretében a kormányhivatallal kötött, a 4. §-ban meghatározott együttműködési megállapodások teljesítését, valamint az intézményben végzettek elhelyezkedését. A kormányhivatal a jegyzéket a (2) bekezdésben, valamint e bekezdésben meghatározott körülményekben bekövetkezett változás esetén év közben módosíthatja.

4. § (1)27 A kormányhivatal a 3. § szerinti képzést szervező intézménnyel – amennyiben van olyan személy, aki a képző intézmény által nyújtott képzésben részt fog venni, és ehhez a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalától mint állami foglalkoztatási szervtől (a továbbiakban: járási hivatal) támogatásban részesül – együttműködési megállapodást köt. Az együttműködési megállapodás tartalmazza:

a) az intézmény által nyújtott, a 3. § (2) bekezdése szerinti képzések időtartamát, a képzési költség átvállalt része átutalásának feltételeit és ütemezését;

b) a képző intézmény kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy

1. a képzési programot a kormányhivatal által kért időszak alatt lebonyolítja, a megvalósításhoz szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételeket biztosítja, a megváltozott munkaképességű hallgatók számára a képzésben való eredményes részvételhez szükséges környezeti és kommunikációs akadálymentesítést biztosítja,

2. a képzés megkezdését megelőzően – külön jogszabályban foglaltak figyelembevételével – gondoskodik a képzésre jelentkezők szakmai alkalmassági vizsgálatáról,

3. a képzésben résztvevőket vizsgára felkészíti, gondoskodik a vizsga megszervezéséről és lebonyolításáról,

4. a hallgatók részvételéről jelenléti ívet vezet, és azt havonta megküldi a kormányhivatal részére,

5. a képzési program végrehajtásáról, valamint a képzési programban tételesen felsorolt, a résztvevőkhöz közvetlenül kapcsolódó felszerelésekről, eszközökről elkülönített nyilvántartást vezet, és erről tájékoztatja a kormányhivatalt,

6. hozzájárul a képzés ellenőrzéséhez, továbbá

7. a képzésre jelentkezett, a megállapodás szerint hosszú ideje nem foglalkoztatott személyek számára biztosítja a szintfelmérés előtt az előzetes felzárkózást elősegítő képzésben történő részvételt (tanulástechnikai tréning);

c) a kormányhivatal kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy

1. a képzésre jelentkezők tájékoztatást kapnak az intézmény programjairól,

2. a képzési költség általa átvállalt részét számla alapján közvetlenül átutalja a képzést szervező intézménynek;

d) a megállapodás megszegésének következményeit, továbbá

e) egyéb, a felek által fontosnak tartott feltételeket.

(2)28 A képzési költség megállapítása szempontjából – a 8/A. § (3) bekezdésében foglaltak kivételével – az 1. számú mellékletben foglaltakat lehet figyelembe venni.

5. §29 (1)30 A járási hivatal választja ki az Flt. 14. §-ának (1) bekezdésében meghatározott személyek közül azokat a személyeket, akiknek a képzésben történő részvételét javasolja. A járási hivatal az 1. § (4) bekezdésében meghatározott esetben azokat a személyeket, akiknek a képzésben való részvételét javasolja, a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdekképviseleti szervezet véleményének kikérésével választja ki.

(2)31

(3)32 A járási hivatal és az (1) bekezdésben meghatározott személy együttesen választja ki a támogatott képzés irányát. Ezt követően a járási hivatal tájékoztatja az (1) bekezdésben meghatározott személyt azokról a képző intézményekről, amelyek az általa vezetett jegyzék szerint a kiválasztott képzési iránynak megfelelő képzést folytatnak. Ha több ilyen intézmény szerepel a járási hivatal által vezetett jegyzékben, ezek közül az (1) bekezdésben meghatározott személy választja ki azt az intézményt, amely által nyújtott képzésben részt vesz.

(4)33 A járási hivatal a (3) bekezdés szerinti tájékoztatásának különösen a következőket kell tartalmaznia:

a) a képzési iránynak megfelelő képzést folytató képző intézmény(ek) szakmai bemutatását, különös tekintettel e képzési iránynak megfelelő képzési program(ok) szempontjából, az intézmény(ek)ben végzettek elhelyezkedési esélyeit, az intézmény(ek)re vonatkozó korábbi tapasztalatokat,

b) a képzés(ek) technikai lebonyolításának feltételeit, különösen a képzés időtartamát, előrelátható kezdő és befejező időpontját, a képzés helyét, a képzés indításához szükséges létszámot, a képzés költségeit, a tananyagot, a vizsgára bocsátás feltételeit, a vizsgakövetelményeket, a képzéssel megszerezhető képesítést,

c) a képzésben részt vevő jogait és kötelezettségeit a képzés alatt,

d)34 a járási hivatal által nyújtható támogatásokra vonatkozó információkat, a járási hivatal által nyújtható támogatások odaítélése mérlegelésének szempontjait.

(5)35 A 2. § (1) bekezdésében meghatározott képzési irányoktól eltérő képzésben történő részvétel akkor támogatható, ha a képzés az 1. §-ban meghatározott feltételeknek megfelel, a képző intézmény rendelkezik képzési programmal, valamint annak megvalósításához szükséges tananyaggal, továbbá a 3. § (2) bekezdésének a), c)–d), valamint f)–g) pontjaiban meghatározott feltételeknek megfelel.

6. §36 (1)37 Képzési támogatás nyújtása során az Flt. 14. §-ában foglaltakon kívül az e §-ban foglaltakat kell figyelembe venni.

(2) Keresetpótló juttatás a képzésben részt vevő személy részére akkor állapítható meg, ha az elméleti képzés vagy az egyidejűleg folytatott elméleti és gyakorlati képzés időtartama hetente legalább a húsz órát eléri (a továbbiakban: intenzív képzés).

(3)38 Képzési támogatás abban az esetben adható, ha a képzést a járási hivatal ajánlotta fel, vagy az abban történő részvétellel a képzés megkezdése előtt egyetértett.

(4) A képzési támogatást az elméleti és gyakorlati képzés, valamint a képzés megkezdéséhez szükséges és a képzés befejezését követő első záró vizsgára történő felkészülés időtartamára, továbbá ezen vizsga napjára kell biztosítani.

(5)39 A keresetpótló juttatás összegét az Flt. 14. § (6) bekezdésében meghatározott összeghatárokon belül magasabb összegben kell megállapítani annak részére, aki első szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vagy a munkaerőpiacon keresett szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, vagy egy vagy több 18. életévét be nem töltött gyermeket egyedül tart el.

(6)40 Az Flt. 14. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, a hozzátartozó ápolására, gondozására tekintettel nyújtott támogatás napi összege nem haladhatja meg az 5000 forintot.

(7)41 Nem nyújtható az Flt. 14. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás abban az esetben, ha a képzésben részt vevő személy érintett hozzátartozója a támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban vagy ápolást, gondozást nyújtó szociális intézményben történő határozott vagy határozatlan idejű ellátásban részesül.

(8)42 Az Flt. 14. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, a gyermek felügyeletére tekintettel nyújtott támogatás napi összege gyermekenként nem haladhatja meg az 5000 forintot. Nem nyújtható támogatás abban az esetben, ha a képzésben részt vevő személlyel egy háztartásban élő gyermeke a támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában bölcsődei, óvodai, napközi otthonos elhelyezésben részesül.

(9)43 A (6) és (8) bekezdésben meghatározott támogatás abban az esetben folyósítható, ha gyermek felügyeletével, hozzátartozó ápolásával, gondozásával kapcsolatos indokolt kiadást a támogatásban részesülő számlával igazolja.

7. § (1)44 A járási hivatal a keresetpótló juttatást, valamint a költségtérítésnek a szállás és az élelmezés költségeit tartalmazó részét a képzésben részt vevő személy részére havonta utólag folyósítja. Ha a járási hivatal képzési támogatásként a képzéssel kapcsolatos helyi, illetőleg helyközi utazás költségeit részben vagy egészben megtéríti, ezt a képzésben résztvevő részére megelőlegezheti. A járási hivatal a képzésben részt vevő személy részére megállapított képzési támogatás részét képző képzési költséget a képzésben részt vevő személy nevére kiállított számla alapján közvetlenül utalja át a képző intézménynek. Ha a képző intézmény a képzésben résztvevők számára a képzésen kívül szállást, étkezést is biztosít vagy a hallgatók szállításáról gondoskodik, ezek költségeit a képzési támogatás részét képező képzési költséggel együtt, a képzésben részt vevő személy nevére kiállított számla alapján közvetlenül utalja át a képző intézménynek.

(2)45

(3)46

8. §47 (1)48 A kormányhivatal köteles a munkaadónak az Flt.14/A. §-ában meghatározott megállapodás megkötésére javaslatot tenni, ha van olyan álláskereső, aki – a kormányhivatal és a járási hivatal álláspontja szerint – a munkaadó munkaerőigényében megjelölt munkakör betöltésére, a járási hivatal által támogatott képzésben történő részvétel eredményeként alkalmassá válhat.

(2)49 Az (1) bekezdésben foglaltak kivételével a megállapodás megkötését mind a munkaadó, mind pedig a kormányhivatal kezdeményezheti.

8/A. §50 (1)51 Ha a járási hivatal munkaadóval az Flt. 14/A. §-ában meghatározott megállapodás alapján, a közúti közlekedés C, D és E járműkategóriájára érvényes vezetői engedély és gépjárművezetői képesítési igazolvány megszerzését biztosító képzésben történő részvételhez nyújt képzési támogatást, és a munkaadó a támogatás alapját képező képzést megelőzően, vagy a képzés alatt a képzésben részt vevő személlyel munkaviszonyt létesít, az így nyújtott képzési támogatás kizárólag a 651/2014/EU bizottsági rendelet I–II. fejezetében, valamint 31. cikkében foglaltakkal összhangban nyújtható. Ha a 651/2014/EU bizottsági rendelet I–II. fejezetében, valamint 31. cikkében foglaltak nem teljesülnek, a támogatás a munkaadó tekintetében csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható a 27. § (3) bekezdése szerint.

(2)52 Nem nyújtható támogatás olyan képzéshez, amelyről a munkaadónak jogszabály alapján gondoskodnia kell.

(3)53 Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás keretében elszámolható költségeket a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából az egyes (azonos elszámolható költségekkel rendelkező) projektekhez nyújtható, bármely államháztartási forrásból származó összes támogatás – beleértve a projekthez nyújtott csekély összegű támogatásokat is – intenzitása nem haladhatja meg az (5)–(6) bekezdésben meghatározott mértékeket.

(5)54 Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából a maximális támogatási intenzitás az elszámolható költségek 50 százaléka. A képzési díj fennmaradó részét a munkaadó fizeti meg.

(6)55 Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás tekintetében a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 70 százalékának megfelelő támogatási intenzitás mértékig

a)56 megváltozott munkaképességű személy vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

9. §57 (1)58 Az Flt. 14. §-a (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott munkavállalók képzése – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor támogatható, ha

a) a képzés az 1. §-ban, a képző intézmény a 3. §-ban foglalt feltételeknek megfelel, és

b) a munkaadó írásban vállalja a képzésben részt vevőknek a képzés befejezését követően legalább a képzés időtartamával azonos időtartamú további foglalkoztatását, és

c) a munkaadó a képzés költségeihez hozzájárul, vagy saját maga vagy képző intézmény bevonásával biztosítja a képzés lebonyolításához szükséges szakmai, tárgyi, technikai és személyi feltételeket.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, a munkaadót terhelő képzési költségekhez történő hozzájárulástól el kell tekinteni, ha a képzésben részt vevő munkavállaló a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévét betöltötte.

(3)59

(4)60 A munkaadó kérelmének tartalmaznia kell:

a) képzés szükségességét, célját, gazdálkodási és foglalkoztatási szempontból várható eredményét,

b) a képzési program rövid ismertetését, a képzéssel megszerezhető képesítést,

c) a képzésben részt vevők létszámát, kor és iskolai végzettség szerinti összetételét,

d) a képzés lebonyolításához szükséges feltételeket,

e) a képzési program összes, illetve fajlagos költségeit (Ft/fő/óra) a munkaadói hozzájárulás mértékét, ideértve a munkaadó által a képzésben részt vevő részére kifizetendő keresetkiegészítést,

f) a képzésben részt vevők további foglalkoztatására vonatkozó munkaadói nyilatkozatot.

(5)61

(6)62 A munkaadónak nyújtandó támogatás szempontjából keresetkiegészítésként a képzésben részt vevő által a képzést megelőzően elért havi átlagjövedelem és a képzés alatt elért kereset különbözete vehető figyelembe.

(7)63

(8)64

Az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatások65

10. §66 (1)67 Az Flt. 17. §-a alapján annak részére nyújtható támogatás, aki

a)68 álláskereső, a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás esetében ennek további feltétele, hogy a járási hivatal legalább egy hónapja tartja nyilván, vagy

b)69 rehabilitációs ellátásban részesül,

és önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozóként, egyéni cég tagjaként, gazdasági társaság – a társaság tevékenységében személyesen közreműködő – tagjaként, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldja meg.

(1a)70 Mezőgazdasági őstermelői tevékenységhez nyújtandó támogatás további feltétele, hogy a támogatást kérő az őstermelői tevékenységet a támogatásról szóló döntést követően kezdi meg és a kérelem benyújtását megelőző két éven belül nem rendelkezett őstermelői igazolvánnyal.

(1b)71 Az (1) bekezdésben előírtakon túl a támogatás nyújtásának további feltétele, hogy a támogatást igénylő, az Flt. 58. § (5) bekezdés s) pontja szerint egyéni vállalkozónak minősülő álláskereső személy ne szerepeljen a rá vonatkozó külön jogszabály szerinti nyilvántartásban egyéni vállalkozói tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozóként sem.

(2)72 Az (1) bekezdésben meghatározott személyek részére a következő támogatások nyújthatók:

a) 3 millió Ft-ig terjedő tőkejuttatás egészben vagy részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában,

b) legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás,

c) a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei.

(3)73 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás megállapításának további feltétele – a beruházás költségének legalább 20 százalékát elérő – saját forrás, továbbá a támogatás visszatérítése, illetőleg kötelezettségszegés miatt történő visszafizetése esetére anyagi biztosíték megléte.

(4)74 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás pályázati eljárás alapján, a (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott támogatások kérelemre nyújthatók. A (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott támogatások együttesen is nyújthatók.

(5)75 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatásra meghirdetett pályázati felhívásnak tartalmaznia kell az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 66. § (2)–(4) bekezdésében foglaltakat.

(6)76 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás folyósításának kezdő napja:

a) a bejelentési kötelezettséggel járó egyéni vállalkozói tevékenység esetén, az egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételének napja,

b)77 mezőgazdasági őstermelői tevékenység esetében a mezőgazdasági őstermelői igazolvány kiállításának napja,

c) minden más vállalkozás esetében a vállalkozás cégjegyzékbe történő bejegyzésének, illetve a változás bejegyzésének napja.

(7)78 A támogatásban részesülő köteles

a) a vállalkozási vagy a mezőgazdasági őstermelői tevékenységének megszűnését öt napon belül a támogatást folyósító szervnek bejelenteni, valamint

b) a kérdőíves nyomon követéses vizsgálatban részt venni.

Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások

11. §79 (1)80 Az Flt. 16. §-ában meghatározott támogatás (a továbbiakban: bértámogatás) hátrányos helyzetű, súlyosan hátrányos helyzetű személy, továbbá megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásához állapítható meg.

(2) A bértámogatás megállapításakor

a) hátrányos helyzetű személynek kell tekinteni azt a személyt, aki

aa)81 álláskereső és

1. legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy

2. az ötvenedik életévét betöltötte, vagy

3. 25. életévét nem töltötte be, vagy

4.82 a járási hivatal legalább hat hónapja álláskeresőként tartja nyilván, vagy

5. a saját háztartásában egy vagy több eltartott személlyel egyedül élő felnőtt, vagy

6.83 12 hónapon belül gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, ápolási díjban vagy gyermekek otthongondozási díjában részesült, vagy

7. 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban volt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötte;

8.84 nappali tagozatos tanulmányait legalább két éve fejezte be, és még nem állt rendszeres fizetett alkalmazásban;

ab) olyan munkavállaló, akit munkahelyének elvesztése fenyeget, és

1. az ötvenedik életévét betöltötte, vagy

2. életkorra tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik;

b)85

(2a)86 A (2) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott feltételeknek a foglalkoztatás megkezdésének a támogatás iránti kérelemben megjelölt várható időpontjában kell fennállnia.

(2b)87 A (2) bekezdés a) pont aa) alpont 8. pontjának alkalmazásában rendszeres fizetett alkalmazásnak minősül, ha az álláskereső a nappali tagozatos tanulmányok befejezését követő két év alatt legalább 240 napig munkaviszonyban állt.

(2c)88 Az (1) bekezdés alkalmazásában súlyosan hátrányos helyzetű személynek kell tekinteni azt a személyt, aki legalább 24 hónapja álláskereső, vagy a (2) bekezdés a) pont aa) alpont 4. pontja kivételével azt a hátrányos helyzetű személyt, aki legalább 12 hónapja álláskereső.

(3)89 A (2) bekezdés aa) pontjának 4. alpontjában meghatározott álláskereső állapot időtartamának számításánál az álláskereső állapotnak a következő foglalkoztatásokban történő részvételt közvetlenül megelőző és követő időtartamát össze kell adni:

a) az Flt. 29. §-a (1) bekezdésének b)–d) pontjában meghatározott időtartamok,

b) a külön jogszabályban meghatározott közfoglalkoztatás.

(4)90 Nem nyújtható bértámogatás a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. §-a, valamint a 214. § (1) bekezdés a) pontja szerinti foglalkoztatáshoz.

(5)91 A bértámogatás iránti kérelmet a foglalkoztatás megkezdését megelőzően kell a járási hivatalhoz benyújtani.

(6)92 A (2) bekezdés aa) és b) pontjában megjelölt személy foglalkoztatásához támogatás annak a munkaadónak nyújtható, amely az Flt. 8. §-a (6) bekezdésének b) pontjában meghatározott kötelezettségének a kérelemben megjelölt munkakörökre vonatkozóan annak benyújtását megelőző hat hónapban eleget tett, valamint a járási hivatal által közvetített személy foglalkoztatását vállalja.

(7) A (2) bekezdés ab) pontjában meghatározott munkavállaló továbbfoglalkoztatásához támogatás abban az esetben állapítható meg, ha

a)93 a munkaviszony – a munkaadó működési körébe tartozó okból – felmondással történő megszüntetéséről a munkavállalót írásban tájékoztatták, vagy

b) a határozott időre létesített munkaviszony a támogatás iránti kérelem benyújtását követő kilencven napon belül megszűnik, és

c) a továbbfoglalkoztatást vállaló munkaadó a munkaviszony megszüntetését, illetőleg megszűnését megelőzően, vagy azt követő 60 napon belül a munkavállalóval munkaszerződést köt.

(8) A (7) bekezdésben megjelölt feltételek fennállása esetén sem nyújtható támogatás, ha a továbbfoglalkoztatás a munkaviszonyt megszüntető, illetőleg megszüntetni kívánó, vagy olyan munkaadónál történik,

a) amelynek tulajdonosa – részben vagy egészben – azonos a munkaviszonyt megszüntető, illetőleg megszüntetni kívánó munkaadó tulajdonosával, vagy

b) a két munkaadó közül legalább az egyik valamely arányban tulajdonosa a másik munkaadónak, vagy

c) a két munkaadó egy harmadik szervezethez kötődő tulajdonjogi viszonya alapján áll kapcsolatban egymással.

(9)94 A bértámogatás kizárólag a 651/2014/EU bizottsági rendelet I–II. fejezetében és 32. cikkében foglaltakkal összhangban nyújtható. Az igényelhető támogatás összegének meghatározásakor figyelembe kell venni a 651/2014/EU bizottsági rendelet 8. cikk (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Az összeg kiszámításánál figyelembe kell venni az Mt. 36. § (1) bekezdése szerinti munkaadó esetében az átadó munkaadó részére nyújtott támogatást is.

(10)95 Meg kell szüntetni a bértámogatás folyósítását, illetőleg a kifizetett támogatást – a kötelezettségszegés arányában részben vagy egészben – vissza kell fizetni, ha a munkaadó a vállalt foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget. Mentesül a munkaadó a visszafizetési kötelezettség alól, ha igazolja, hogy a munkaviszony azonnali hatállyal a próbaidő alatt, a munkaadó azonnali hatályú felmondása, jogutód nélküli megszűnése, vagy a munkavállaló felmondása következtében szűnt meg, illetőleg a munkaadó által elrendelt állásidő mértéke a foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt nem éri el a 20 munkanapot.

(11)96 A hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, továbbá a súlyosan hátrányos helyzetű személy felvételéhez nyújtott bértámogatás esetében a munkavállaló felvételének az érintett vállalkozás munkavállalói létszámának nettó növekedését kell eredményeznie az előző 12 hónap átlagához viszonyítva. A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely a munkaviszonynak a munkavállaló részéről történő megszüntetése, munkaképtelenné válás, öregségi nyugdíjazás, a munkáltató azonnali hatályú felmondása miatt történik.

Bérköltség támogatás97

11/A. §98 Az Flt. 19/B. §-ának (3) bekezdésében meghatározott munkabér és a szociális hozzájárulási adó támogatása (a továbbiakban: bérköltség támogatás) a program célcsoportjához tartozó, valamint a program megvalósításában közreműködő személyek foglalkoztatásához nyújtható.

12. §99

13. §100

14. §101

15. §102

16. §103

17. §104

17/A. §105

17/B. §106

Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés
támogatása107

18. §108 (1)109 Az Flt. 18. §-a alapján vissza nem térítendő munkahelyteremtő támogatás nyújtható a munkavállalók létszámának növelésével tartós foglalkoztatást biztosító, az Mt. 33. §-ában meghatározott munkaadó (a továbbiakban: kedvezményezett) részére az új munkahelyek teremtéséhez, meglévő munkahelyek bővítéséhez, új technológia bevezetéséhez szükséges építési költségekhez, tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzéséhez, valamint az új munkahelyek teremtésével összefüggő személyi jellegű ráfordításokhoz (a továbbiakban: regionális beruházási és foglalkoztatási támogatás).

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt támogatás annak a kedvezményezettnek nyújtható, amely

a) a munkahelyteremtő támogatás iránti kérelmét, illetőleg pályázatát a beruházás megkezdése előtt benyújtja,

b) a támogatás keretében elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja,

c) rendelkezik a kötelezettségek teljesítését elősegítő anyagi biztosítékkal,

d) kötelezettséget vállal arra, hogy

da) a támogatási igényben megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza,

db)110 a beruházást a támogatási igény benyújtását követően kezdi meg,

dc) a beruházást annak megkezdésétől számított két éven belül befejezi,

dd) a munkavállalókat a támogatási igényben megjelölt létszámban a beruházás befejezésétől számított 90 napon belül munkaviszony keretében alkalmazza, majd azt követően a beruházásra tekintettel alkalmazott létszámot és a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámot együttesen foglalkoztatja (foglalkoztatási kötelezettség).

(2a)111 Ha a munkaadó a munkavállalók foglalkoztatásához foglalkoztatást bővítő bértámogatásban vagy bérköltség-támogatásban részesül, a (2) bekezdés d) pont dd) alpontjában meghatározott foglalkoztatási kötelezettség a bértámogatásra vagy bérköltség-támogatásra előírt foglalkoztatási kötelezettségének megszűnését követő naptól kezdődik.

(3) A foglalkoztatási kötelezettség teljesítése során az átlagos statisztikai állományi létszám alatt a Központi Statisztikai Hivatal létszámszámítására vonatkozó előírásai szerint számított létszámot kell érteni azzal, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljes munkaidőben alkalmazottak arányos törtrészének felelnek meg.

(4) Nem nyújtható támogatás

a)112 a 27/A. §-ban foglaltak alapján a támogatásból kizárt munkaadó részére,

b)113 annak, aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben a pályázatában megjelölt beruházáshoz munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesült,

c)114 annak, aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a b) pontban meghatározott időtartam alatt elnyert munkahelyteremtő támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit határidőre nem teljesítette,

d)115 annak, aki a beruházás helye szerinti kormányhivatal illetékességi területén a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban az Mt. 71–76. §-a szerinti csoportos létszámcsökkentést hajtott végre,

e)116 annak, aki a támogatási igénnyel érintett beruházást a támogatási igény benyújtását megelőzően megkezdte,

f) csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt álló szervezetnek.

(5)117 A támogatási intenzitás mértéke – beleértve a más államháztartási forrásokból kapott állami támogatásokat – nem haladhatja meg az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet] 25. §-ában meghatározott százalékos mértéket.

(5a)118 Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5b)119 Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint az (5a) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső határa. Ellenkező esetben állami támogatás az (5a) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(5c)120 Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

(6)121 A támogatás pályázati eljárás alapján, vagy az Ávr. szerint – a minisztériumhoz benyújtott kérelem alapján – meghozott egyedi kormánydöntést követően vehető igénybe.

(7)122 A pályázati felhívás tartalmára az Ávr. 66. §-ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(8)123 A pályázati felhívást, illetőleg a pályázati úton nyújtott támogatás feltételeit a minisztérium az internetes honlapján közzéteszi.

(9)124 Az egyedi kormánydöntésen alapuló kérelmet a minisztériumhoz kell benyújtani.

(10)125

(11)126 A pályázati úton nyújtott támogatásról a miniszter dönt.

(12)127 A beruházáshoz nyújtott támogatás munkaerő-piaci program keretében történő nyújtása esetén az e paragrafusban, valamint a 18/A. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a támogatás

a) bármely munkaadó [Flt. 58. § (5) bekezdés c) pont] részére nyújtható, és

b) a pályázat elbírálásáról a munkaerő-piaci programot indító szerv dönt.

18/A. §128 (1)129 Regionális beruházási támogatás induló beruházáshoz – a 18. §-ban foglaltak és a 27. § vonatkozó rendelkezései mellett – a 651/2014/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban nyújtható.

(1a)130 A regionális beruházási támogatás igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa)131 a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás (a továbbiakban: KKV) vagy nagyvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(1b)133 A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(1c)134 Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel vagy termékkel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

(2)135 Nem nyújtható regionális beruházási támogatás

a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti acélipari tevékenységhez,

b) a hajóépítési ágazatba tartozó tevékenységekhez,

c) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 13. pontja szerinti szénbányászathoz,

d) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti halászati és akvakultúra tevékenységet szolgáló beruházásokhoz, továbbá halászati termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló beruházásához,

f) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 9. pontja szerinti, az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez,

g) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. és 10. pontjában meghatározott mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalomba hozatalához, ha

ga) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

gb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

h) a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,

i) energiatermelési és elosztási, valamint az energetikai infrastruktúrával kapcsolatos tevékenységekhez,

j) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához, vagy

k) ha a beruházó vagy a tőle független, harmadik félnek nem minősülő beruházó a kérelem benyújtását megelőző két évben a kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) területén, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor – egyidejűleg benyújtott nyilatkozat alapján – tervezi, hogy a kérelem benyújtásától a beruházás befejezéséig, vagy a beruházás befejezésétől számított két éven belül a kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az EGT területén.

(3)136 A regionális beruházási támogatás keretében a következő költségek számolhatók el:

a) a beruházás célját szolgáló

aa) tárgyi eszköznek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 47–48. §-ai, 51. §-a szerinti bekerülési értéke,

ab) immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how Sztv. 47–48. §-ai, 51. §-a szerinti bekerülési értéke, nagyvállalkozásnál legfeljebb az elszámolható költség 50 százalékáig (a továbbiakban: támogatható immateriális javak),

vagy

b) a beruházás üzembe helyezését követő harmadik hónap végéig újonnan létrehozott munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók – az Sztv. 79. §-a szerint elszámolható – személyi jellegű ráfordításának – ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket – 24 havi összege a munkakör betöltésének napjától számítva,

c) az a)–b) pontban meghatározott költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(4)137 A támogatás keretében új tárgyi eszközök és immateriális javak költségei számolhatók el. Tárgyi eszköz esetében az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a kedvezményezettől nem független harmadik személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(5)138 Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d)139 azok KKV esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották.

(6) A (3) bekezdés a) pontjában szereplő elszámolható költségekre nyújtott támogatás esetén a beruházással létrehozott kapacitást a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított legalább öt – KKV esetében legalább három – évig fenn kell tartani az érintett régióban. Ez a követelmény – amennyiben ezen időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása biztosított az érintett régióban – nem akadályozza a technológiai változások miatt korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét. A korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét követő fenntartási időszakban a kedvezményezett a tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjére támogatásban nem részesülhet.

(7)140 A (3) bekezdés a) pontjában megjelölt elszámolható költségekre nyújtott támogatás esetén a (6) bekezdésben meghatározott kötelezettségen túlmenően a foglalkoztatási kötelezettséget az érintett régióban legalább három – KKV esetében két – éven át folyamatosan, éves átlagos statisztikai állományi létszámra vonatkoztatva teljesíteni kell. A foglalkoztatási kötelezettség kezdő időpontjának számítása szempontjából a 18. § (2a) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(7a)141 A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három hónapon belül betöltik,

c)142 KKV esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(8)143

(9)144 Egyedi kormánydöntés esetén a 18. § (2) bekezdés dd) pontjában meghatározott 90 napos időtartam egy évben is meghatározható, illetve a (7) bekezdésben előírt feltételtől el lehet tekinteni.

(10) A támogatás keretében nem számolhatók el az alábbi költségek:

a)145 a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b)146 ,földterület vásárlása,

c) gépjárművek bekerülési értéke,

d) szállítási ágazatban a szállító berendezések (gördülő eszközök) bekerülési értéke,

e)147

f) a (3) bekezdés ab) alpont szerinti immateriális javak bekerülési értéke, ha azt a kedvezményezett nem kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használja,

g) a korábban már használatba vett tárgyi eszköz bekerülési értéke,

h)148 a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

i)149 az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

j)150 a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás.

18/B. §151 (1) Ha a támogatást kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtják, az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani.

(2) A támogatás szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházást olyan területen valósítják meg, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. szélessávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat) és ahol a piaci szereplő – egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében – nyilatkozik, hogy a támogatási döntés meghozatalától számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(3) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(4) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(5) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológia-semlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

18/C. §152 (1)153 Az Flt. 18. §-ában meghatározott munkahelymegőrzés támogatása annak az Mt. 33.§-ában meghatározott munkaadónak nyújtható, aki működésével összefüggő okból a munkavállaló munkaviszonyát felmondással kívánja megszüntetni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkaviszonnyal egy tekintet alá esik a biztosított bedolgozói jogviszony, továbbá a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya.

(3) A támogatás abban az esetben állapítható meg, ha a munkaadó

a)154 a támogatási iránti kérelemmel együtt benyújtott likviditási tervében bemutatja az átmeneti nehézséget okozó gazdasági körülményeit, a gazdasági nehézségek áthidalására vonatkozó várható intézkedését,

b) írásban nyilatkozik arról, hogy a foglalkoztatotti létszám megtartására irányuló intézkedései nem vezettek eredményre, és

c)155 nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban,

d) a felmondással érintett munkavállalót a kérelem benyújtását megelőzően legalább hat hónapja foglalkoztatja, továbbá

e) vállalja a munkavállalónak a támogatás folyósítása alatti foglalkoztatását, valamint azt követően legalább a támogatott foglalkoztatás időtartamával megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatását,

f)156 vállalja, hogy a támogatás folyósítása és a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt a telephelyén, a kérelem benyújtását megelőző hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámát megtartja, és a munkaviszony megszüntetésére a működésével összefüggő okból felmondással vagy közös megegyezéssel nem kerül sor.

(4)157

(5)158 Ha a munkaadó több telephellyel rendelkezik, a (3) bekezdés f) pontjában meghatározott feltétel szempontjából az átlagos statisztikai állományi létszám megtartásának kötelezettsége a kérelemben megjelölt telephely szerinti megyében lévő valamennyi telephelyét érintően irányadó. Amennyiben a támogatási igény a megyében meglévő telephelyek közül két vagy több telephelyet érint, úgy telephelyenként külön-külön, de egy időben kell benyújtani a támogatás iránti kérelmet.

(6)159

(7)160 A munkaadó részére a foglalkoztatási kötelezettség lejártától számított egy évig újabb munkahelymegőrzés támogatása nem nyújtható.

(8)161 A vissza nem térítendő támogatás mértéke a felmondással érintett munkavállaló munkabére és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 25–90 százalékáig terjedhet.

(9)162

(10)163 A munkahelymegőrzés támogatására a 11. § (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(11)164 A támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150 százalékát.

(12)165 A támogatás a felmondással érintett munkavállaló foglalkoztatásához legfeljebb egy évig, havonta utólag folyósítható.

(12)166

18/D. §167

18/E. §168

19. §169

19/A. §170

19/B. §171

19/C. §172

20. §173

21. §174

A csoportos létszámleépítés hátrányos következményeinek enyhítését célzó támogatás

21/A. §175 (1)176 A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészéből támogatás nyújtható az Mt., a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, a kormányzati igazgatásról szóló törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a honvédek jogállásáról szóló törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadó részére az előzőekben felsorolt törvényekben szabályozott, általa végrehajtandó csoportos létszámcsökkentésnek a munkavállalót, köztisztviselőt, közszolgálati ügykezelőt, kormánytisztviselőt, kormányzati ügykezelőt, közalkalmazottat, hivatásos és szerződéses állományú katonát, továbbá a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állománya tagját (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: munkavállaló) érintő hátrányos következményei enyhítéséhez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás feltétele, hogy a munkaadó

a) a törvényben előírt, a csoportos létszámleépítésre vonatkozó konzultáció megkezdése iránt intézkedett, és

b)177 vállalja, hogy a létszámleépítéssel érintett telephelyen (telephelyein) az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a kormányhivatal által megállapított elvek szerint a létszámleépítéssel érintett munkavállalók munkábahelyezését elősegítő bizottságot (bizottságokat) (a továbbiakban: MEB) hoz létre, és működtet, és

c) nyilatkozik arról, hogy a MEB működéséhez milyen módon és mértékben járul hozzá, továbbá arról,

d)178 hogy vállalja, a MEB működése alatt, valamint a tevékenységének befejezésekor – a kormányhivatallal kötött hatósági szerződésben meghatározott időpontokban – a támogatás felhasználásról szóló elszámolás és értékelés elkészítését.

(3)179 A munkaadó részére a csoportos létszámleépítésben érintett telephelyen (telephelyeken) létrehozandó MEB (MEB-ek) működéséhez, legfeljebb tizenkét hónapra történő felhasználásra, bizottságonként legfeljebb egymillió forint vissza nem térítendő támogatás adható. A járási hivatal a támogatás mértékét a térség munkaerőpiaci helyzetétől, a csoportos létszámleépítésében érintett munkavállalók számától és az e célra rendelkezésre álló pénzügyi keret nagyságától függően határozza meg.

(4)180 A támogatás iránti kérelmet a munkaadó a munkaviszony, közszolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, a hivatásos és szerződéses állományú katonák szolgálati viszonya, valamint a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésére vonatkozó intézkedésének a csoportos létszámleépítésben érintett első munkavállalóval történő közléséig, illetve az első munkavállalóval történő megállapodás megkötéséig nyújthatja be. A kérelemnek tartalmaznia kell a munkaadó

a) adatait [neve, székhelye, csoportos létszámleépítéssel érintett telephelye (telephelyei), címe, adószáma, ágazati kódja],

b) nyilatkozatát a MEB létesítéséről,

c) MEB működéséhez biztosított hozzájárulásának formáját és mértékét,

d) csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók számára nyújtandó szolgáltatásokra vonatkozó terveit, továbbá

e) által a MEB működtetésére, valamint az általa szervezett programokra készített előzetes költségvetést.

(5) A támogatás iránti kérelemhez mellékelni kell a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott konzultációban résztvevők részére megküldött írásos tájékoztatót, valamint a konzultációban résztvevők által, a EB létrehozására megkötött előzetes együttműködési megállapodást.

21/B. §181 (1) A 21/A. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás a MEB működésével összefüggő kiadásokra használható fel, így különösen:

a) a MEB vezetőjének tiszteletdíja és az az után fizetendő társadalombiztosítási járulék,

b) a szakértők, oktatók, előadók díjazása és az azok után fizetendő társadalombiztosítási járulék,

c) a MEB vezetőjének, bizottság tagjainak és a meghívott előadóknak utazási költségei,

d) a MEB üléseivel összefüggő kiadások, valamint a munkájával kapcsolatos tájékoztatók szervezésének költségei,

e) a MEB munkájához szükséges kiadványok előállítása, terjesztése,

f) a MEB tevékenységével, programjával összefüggő hirdetési költségek,

g)182 a MEB által szervezett szolgáltatások költségei [pl. állás- és képzési börzék, jogi, vállalkozási, társadalombiztosítási, pszichológiai tanácsadás, álláskeresési, valamint helyi (térségi) tanácsadás, továbbá kihelyezett információs iroda működtetése].

(2)183 A támogatás nem számolható el azokra az ingyenes szolgáltatásokra, amelyeket a járási hivatal vagy megbízásából közhasznú szervezet nyújt a létszámleépítésben érintett munkavállalók számára.

(3)184

(4)185 A támogatás folyósítása akkor kezdhető meg, ha a munkaadó a járási hivatal részére teljesítette a létszámleépítésre vonatkozó, külön törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségét.

(5)186 A 21/A. § (1) bekezdésben meghatározott támogatásról szóló hatósági szerződésnek az Flt. 21. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmaznia kell a támogatás folyósításának megkezdésére vonatkozó (4) bekezdésben foglalt feltételeket is.

21/C. §187

188 II. Intenzív álláskeresés támogatása

22. §189

23. §190

24. §191

25. §192

26. §193

Munkaerőpiaci programok támogatása

26/A. §194 (1)195 Az Flt. 19/B. §-ában meghatározott program (a továbbiakban: program) magában foglalhatja az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott munkaerőpiaci szolgáltatásokat, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészéből nyújtható foglalkoztatást elősegítő támogatásokat.

(2) A program indítása előtt programtervet kell készíteni, amelyben meg kell határozni

a) azoknak a személyeknek a körét, akik munkaerőpiaci helyzetének javítására a program irányul (a továbbiakban: célcsoport),

b) azokat a térségeket, amelyekben a program megvalósítására sor kerül,

c) a program tartalmát alkotó munkaerőpiaci szolgáltatásokat és foglalkoztatást elősegítő támogatásokat (programelemek), valamint azokat a szakmai elveket, amelyek szerint ezek a programban összekapcsolódnak,

d) a programban, valamint az egyes programelemekben való részvétel feltételeit, az ahhoz szükséges dokumentumok körét és tartalmát,

e) a program megvalósításában közreműködő személyek és szervezetek körét,

f) a program megvalósításának időtartamát,

g) a programtól, valamint az egyes programelemektől várt eredményt, valamint annak mérésének, értékelésének módját,

h) a programtervben meghatározott célok megvalósulása értékelésének gyakoriságát,

i) a program teljes költségvetését, amely tartalmazza a programot alkotó munkaerőpiaci szolgáltatások, támogatások és a program működtetésének (a programirányítás, a programmal kapcsolatos kommunikáció és a monitoring) költségeit.

(3) A program keretében olyan feltételek is előírhatók, amelyek alapján a célcsoporthoz tartozó személyek a program nem valamennyi, hanem csak egyes elemeiben vesznek részt.

(4) A program időtartama a három évet nem haladhatja meg.

(5) A program időtartama alatt a programtervben előírt időközönként vizsgálni kell a programtervben meghatározott célok megvalósulásának lehetőségét, és indokolt esetben a szükséges módosításokat el kell végezni.

(6) A program költségei közül

a)196 a program elemét képező támogatásokat a foglalkoztatási, alaprész terhére,

b)197 a járási hivatal által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások, valamint a program működtetésének a kormányhivatalnál és járási hivatalnál felmerült költségeit – kivéve az Flt. 39. § (4) bekezdésében meghatározott költségeket – az intézményi költségvetés terhére,

c)198 a program kidolgozásért, illetőleg részben vagy egészben történő megvalósításáért támogatásban részesülőnél felmerült költségek megtérítését a foglalkoztatási alaprész terhére

kell elszámolni.

26/B. §199 (1)200 A program elemét képező támogatások tekintetében az Flt.-ben és végrehajtási szabályaiban meghatározott feltételektől a következők szerint lehet eltérni:

a) A program célcsoportjához tartozók – a c) pontban meghatározott kivételekkel – minden programelemben részt vehetnek függetlenül attól, hogy az Flt. és végrehajtási szabályai szerint jogosultak-e a program elemét képező támogatásra.

b) A program megvalósításában résztvevők – amennyiben a program más feltételeket nem tartalmaz – a c) pontban meghatározott kivételekkel, a célcsoporthoz tartozók után arra tekintet nélkül részesülnek támogatásban, hogy a célcsoporthoz tartozók rendelkeznek-e az Flt.-ben és végrehajtási szabályaiban, az adott támogatásra előírt feltételekkel.

c)201 Az a) és b) pontban foglaltak nem vonatkoznak a 11. §-ban meghatározott támogatásra.

d)202 A program elemét képező támogatások – a 11. §-ban szabályozott támogatás kivételével – a program teljes időtartama alatt nyújthatók.

e)203 a bérköltség támogatás, a helyközi utazás támogatása, valamint a csoportos személyszállítás támogatása együttesen a program teljes időtartama alatt nyújtható.

f)204

g)205

h)206

(2)207 Az 1. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően a szakképzést megalapozó felzárkóztató képzés keretében

a) általános iskolai végzettségének megszerzését biztosító képzéshez, valamint

b) az ezt követő, az 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szakképzéshez képzési támogatás nyújtható,

feltéve, ha a munkaerőpiaci program e rendelet 26/G. §-a szerinti részben vagy egészben történő megvalósítója költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, non-profit gazdasági társaság, és a program szervezésében (vagy a programban részt vevő célcsoportba tartozók kiválasztásában) a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdekképviseleti szervezet közreműködik.

(3)208 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott képzés időtartamára a képzésben részt vevő személy részére képzési támogatásként keresetpótló juttatás állapítható meg, valamint az utazás, étkezés, szállás költsége részben vagy egészben megtéríthető.

26/C. §209 (1) A program lehet:

a)210 központi munkaerő-piaci program,

b) regionális munkaerő-piaci program,

c)211 megyei munkaerőpiaci program.

(2)212 A munkaerőpiaci program indításáról

a)213 központi munkaerőpiaci program esetében a minisztérium,

b)214 regionális munkaerőpiaci program esetében az érintett kormányhivatalok vezetőinek javaslatára a minisztérium,

c)215 a megyei munkaerőpiaci program esetében az érintett kormányhivatal vezetője

dönt.

(3)216 A minisztérium, a kormányhivatal csatlakozhat más szerv által indított, a munkaerő-piacot befolyásoló programhoz.

(4) Az Flt. és e rendelet szabályai az irányadók a (3) bekezdésben meghatározott programok esetében is.

26/D. §217 A központi program indításakor meg kell határozni:

a) a központi program célját,

b) a központi program elemeit,

c) a program, illetőleg az egyes programelemek végrehajtása során elérendő eredményt,

d) a program megvalósításában közreműködők körét,

e) a program finanszírozásának feltételeit,

f) a program végrehajtásáról történő beszámolás rendjét,

g) a program monitorozásának idejét és módját.

26/E. §218 A program célcsoportjába tartozó személyeknek, valamint a program megvalósításában résztvevőknek nyújtandó támogatásokra – a 26/B. §-ban foglaltak figyelembevételével – az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

26/F. §219 (1) Az Flt. 19/B. §-ának (2) bekezdésében meghatározott egységes támogatás keretében a programban részt vevő álláskereső vállalkozóvá válásához, a munkaerőpiaci képzésben történő részvételéhez, valamint a munkaerőpiaci szolgáltatások igénybevétele során nyújtandó támogatás vonható össze.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatásnak az álláskereső

a) vállalkozóvá válását elősegítő elemére, az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásokra,

b) a képzésben történő részvételhez nyújtott elemére a foglalkoztatást elősegítő képzésben történő részvételhez nyújtott támogatásra,

c) a szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott elemére a szolgáltatások igénybevétele esetén nyújtandó támogatásra vonatkozó, az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott rendelkezéseket – a 26/B. §-ban foglaltak figyelembevételével – megfelelően alkalmazni kell.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott, több támogatási elem nyújtása esetén egy hatósági szerződést kell kötni.

26/G. §220 (1)221 Pályázati eljárás alapján a kormányhivatal támogatást nyújthat jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnak, valamint egyéni vállalkozónak munkaerőpiaci program kidolgozásához, illetőleg annak kidolgozásához és/vagy részben vagy egészben történő megvalósításához.

(2)222 A pályázati felhívásra az Ávr. 66. § (2)–(4) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(3)223 A pályázat eredményéről a kormányhivatal dönt.

(4)224 A program megvalósításához nyújtott támogatás 10 százaléka a program lezárását követően az eredmény elfogadása esetén fizethető ki.

A támogatások közös szabályai225

27. § (1) E rendelet alkalmazása szempontjából

a) munkabéren a Központi Statisztikai Hivatal elnökének a ,,Munkaügyi Statisztikai Fogalmak'' című módszertani segédletében ,,kereset'' címszó alatt meghatározott juttatásokat – a prémium és a jutalom kivételével –,

b)226 munkabér járulékain a munkaadó által megfizetett szociális hozzájárulási adót,

c)227 a munkaviszony megszüntetése esetében

ca)228 a munkavállaló felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének a) pontjában,

cb)229 a munkaadó azonnali hatályú felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének b) pontjában,

cc)230 a munkaadó felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének c) pontjában

foglaltakat kell érteni.

d)231 a statisztikai állományi létszám kiszámításánál a tényleges létszámot kell figyelembe venni,

e)232 állami támogatás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

f)233

g)234 a beruházás megkezdése:

ga) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

gb) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

1. a vállalkozás általi első megrendelés napja,

2. – az 1. alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött szerződés létrejöttének a napja,

3. – az 1. alpont szerinti megrendelés és a 2. alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

gc) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

gd) az a)–c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

h)235 nagyberuházás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 26. §-ában meghatározott beruházás,

i)236 megváltozott munkaképességű személy: az Flt. 58. § (5) bekezdés m) pontjában meghatározott személy,

j)237 saját forrás: A kedvezményezett által a fejlesztési programhoz igénybe vett állami támogatásnak nem minősülő forrás,

k)238 támogatási intenzitás: a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve,

l)239 támogatás tartalom: a kedvezményezett számára, akár több forrásból nyújtott állami támogatásnak a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott módszer alapján számított értéke,

m)240 kis- és középvállalkozás: az a vállalkozás, amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában megfelel a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott vállalkozások valamelyikének,

n)241 induló beruházás: tárgyi eszközbe vagy immateriális javakba történő beruházás, amely új létesítmény felállításával, meglévő létesítmény bővítésével, egy létesítmény termelésének további, új termékkel történő diverzifikációjával, egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatásával kapcsolatos, vagy egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök megvásárlása, amennyiben a létesítmény bezárásra került – vagy amennyiben nem vásárolják fel – bezárásra került volna, és az eszközöket egy független beruházó veszi meg,

o)242 szinten tartást szolgáló eszköz: az az eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális jószágot váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását eredményezné,

p)243 nehéz helyzetben lévő vállalkozás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

q)244 új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás:

qa) tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházás, amely a következőkhöz kapcsolódik: új létesítmény létrehozása vagy a létesítmény tevékenységének diverzifikálása azzal a feltétellel, hogy az új tevékenység nem azonos a létesítményben korábban folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz;

qb) bezárt vagy megvásárlás nélkül bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek az eladótól független beruházó általi megvásárlása azzal a feltétellel, hogy a megvásárolt eszközökkel folytatandó új tevékenység nem azonos a létesítményben a vásárlás előtt folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz;

r)245 szén: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A és B csoportba sorolt szén,

s)246 hajóépítési ágazat: a hajógyártáshoz nyújtott állami támogatásokról szóló keretszabály (2003/C 317/06) 3.1 pont (11) bekezdésében meghatározott tevékenységek,

sz)247 mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontjában meghatározott termék,

t)248 mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontjában meghatározott tevékenység,

ty)249 mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontjában meghatározott tevékenység,

u)250 támogatás szempontjából elszámolható költség: a támogatás alapjának meghatározásakor figyelembe vett, a támogatás tárgyával összefüggésben közvetlenül felmerült vagy ahhoz közvetett módon hozzárendelhető költségek, ráfordítások és beszerzett eszközök bekerülési értéke, amelyek finanszírozására a támogatás felhasználható,

v)251 gazdasági tevékenység: bármely, egy adott piacon termékek és szolgáltatások nyújtásával járó tevékenység, amely feltételezi az ellenszolgáltatásért vállalt kockázatot,

w)252 azonos vagy hasonló tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev.2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt NACE Rev.2. egységes ágazati osztályozási rendszernek ugyanabba a (négy számjegyű számkóddal azonosított) szakágazatába sorolt tevékenység,

x)253 egyedi támogatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 14. pontjában meghatározott támogatás,

(2)254 Az e rendelet által szabályozott támogatások nyújtása során a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályait, valamint az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályokat alkalmazni kell.

(3)255 A 9. §-ban, a 11/A. §-ban, a 18/C. §-ban, a 21/A. §-ban, valamint a 26/G. §-ban meghatározott támogatások 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásoknak minősülnek, a 8/A. §-ban, valamint a 18. §-ban (kivéve a kérelem alapján, egyedi kormánydöntést követően igénybe vehető támogatás) meghatározott támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásként is nyújtható. Csekély összegű támogatást kizárólag az 1407/2013/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző három pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. Nem kell alkalmazni az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, nemzetiségi önkormányzat vagy nonprofit gazdasági társaság, amennyiben az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek.

(4)256 A 11/A. §-ban, a 18/C. §-ban, a 21/A. §-ban, valamint a 26/G. §-ban meghatározott támogatások 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikke szerinti, mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű támogatásként is nyújthatók. Mezőgazdasági termelőágazatban csekély összegű támogatást kizárólag az 1408/2013/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző 3 év támogatás tartalmáról. Nem kell alkalmazni az 1408/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, nemzetiségi önkormányzat vagy nonprofit gazdasági társaság, amennyiben az általa támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek.

(5)257

(6)258

(7)259 A csekély összegű támogatások nyújtásával kapcsolatos eljárásokra a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11–11/A. §-ában foglaltak irányadóak.

(8)260

(9)261

(10)262

(11)263

(12)264 Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján, valamint – a regionális beruházási támogatás kivételével – a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatási döntés 2021. június 30-ig hozható. A regionális beruházási támogatás tekintetében támogatási döntés 2020. december 31-éig hozható.

(13)265 A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatások esetén a kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés napjától számított tíz évig megőrizni.

(14)266 A munkaerő-piaci program elemeit képező támogatásokra a közösségi állami támogatásokra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

(15)267 Az e rendeletben meghatározott támogatásban részesülő – arra vonatkozó kérelem esetén – köteles biztosítani a Kormányzati Ellenőrzési Iroda részére a támogatás felhasználására kiterjedő kormányzati ellenőrzés lehetőségét, valamint a támogatás felhasználásáról a Kormányzati Ellenőrzési Iroda részére – kérésére – számadást készíteni.

(16)268 Az e rendeletben meghatározott támogatásban részesülő a támogatás felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében, a külön jogszabályban meghatározott adatokat a hatósági szerződésben meghatározott módon köteles a hatósági ellenőrzést végzők számára hozzáférhetővé tenni.

(17)269 A kormányhivatal és a járási hivatal által igénybe vett foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás díjának anyagi fedezete biztosítására az Flt. 39. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell. Eszerint azt, ha a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevételére

a)270 a munkaközvetítéssel összefüggésben kerül sor, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (a továbbiakban: Alap) szolidaritási alaprészéből,

b) a foglalkoztatási alaprészből nyújtott támogatásokkal összefüggésben kerül sor, az Alap foglalkoztatási alaprészéből

kell biztosítani.

(18)271 E rendeletben szabályozott, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatások nem nyújthatók a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2)–(5) bekezdésében foglalt esetekben.

(19)272 E rendeletben szabályozott, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást nem lehet kifizetni olyan vállalkozás részére, amely a vele szemben egy támogatást jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozaton alapuló visszafizetési kötelezettségnek nem tett eleget.

(20)273 E rendeletben szabályozott, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás csak akkor nyújtható, ha a kedvezményezett még a projekttel kapcsolatos munkálatok vagy tevékenységek megkezdése előtt a támogatás iránti kérelmét benyújtja.

(21)274

(22)275 Az e rendeletben szereplő, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás különböző elszámolható költségek esetén nyújtható más, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással együtt. Azonos, vagy részben azonos elszámolható költségek esetében a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás abban az esetben halmozható más, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással, illetve csekély összegű támogatással, ha az nem vezet a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti legmagasabb támogatási intenzitás, illetve támogatási összeg túllépéséhez.

(23)276

(24)277 A támogatások átláthatóságának növelése céljából e rendeletnek a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozó előírásai a miniszter által vezetett minisztérium honlapján is közzétételre kerülnek.

27/A. §278 (1) Nem részesülhet az e rendelet szerinti támogatásokban az a munkaadó, aki nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok Ávr.-ben meghatározott feltételeinek.

(2)279 Az állami foglalkoztatási szerv a támogatási eljárásban írásban köteles dokumentálni, hogy a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény, valamint az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint nyilvánosságra hozott adatokból ellenőrizte, hogy a támogatás igénylője megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Ávr.-ben meghatározott feltételeinek.

(3) Az írásbeli dokumentáció tartalmazza a munkaügyi hatóság, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését ellenőrző hatóság, valamint az állami adóhatóság honlapján szereplő adatok közül a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltatóra vonatkozóan kinyomtatott adatokat tartalmazó iratot.

(4) Ha az adatok kinyomtatására bármilyen – különösen technikai – okból nincs lehetőség, a dokumentációnak tartalmaznia kell a támogatási ügyet döntésre előkészítő ügyintéző hivatalos feljegyzését a támogatás igénylőjére vonatkozóan a nyilvántartásban szereplő adatokról, a nyilvántartásba való betekintés időpontjáról és arról, hogy a támogatás igénylőjére vonatkozó adatok kinyomtatására nem volt lehetőség, valamint a készítés dátumát. A feljegyzést az ügyintéző aláírásával látja el.

27/B. §280 (1)281 E rendeletben szabályozott támogatások nyújtásával kapcsolatos mérlegelés során a kormányhivatal és a járási hivatal figyelembe veszi:

a)282 a munkaerő-kereslet és -kínálat helyi jellemzőit,

b) a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit,

c)283 a munkaadónak a kormányhivatallal és a járási hivatallal történő együttműködése tapasztalatait,

d) a munkaadó által felajánlott (vállalt) foglalkoztatás (továbbfoglalkoztatás) időtartamát,

e) az álláskeresők munkához jutási esélyeit, ezen túlmenően

f) a megváltozott munkaképességű személyeket érintő támogatások esetében a foglalkoztatás körülményeit, és a foglalkoztatás minőségét is,

g) a képzésben részt vevők támogatásánál

ga) a hiányszakmákat,

gb) a támogatással érintett személy meglévő képzettségét,

gc) a képzéssel kapcsolatban felmerülő költségeket,

gd) a támogatással érintett személy munkatapasztalatát,

ge) a támogatással érintett személy álláskeresőként eltöltött idejét, továbbá azt, hogy

gf) az adott képzés az egyén munkaerőpiaci helyzetének javítása szempontjából indokolt-e.

(2)284 Az e rendeletben szabályozott támogatások nyújtása során kiemelt szempontként kell figyelembe venni az olyan személy foglalkoztatásának elősegítését, akinek az aktív korúak ellátására való jogosultságát a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (2) bekezdése alapján szüntették meg.

(3)285 Az e rendeletben meghatározott támogatást a támogatásban részesülő akkor is köteles visszafizetni, ha az részére – jogszabályban meghatározott feltételek hiányában – nem lett volna megállapítható.

27/C. §286 Ez a rendelet

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL.L.352.2013.12.24.1.o.),

b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL.L.352.2013.12.24.9.o.),

c) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL.L.187.2014.6.26.1.o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

27/D. §287

28. § (1)288 Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel, a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. A rendelet szabályait – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a hatálybalépés időpontjában folyamatban lévő első fokú államigazgatási eljárás során el nem bírált kérelmek tekintetében is alkalmazni kell.

(2) A rendelet 22–26. §-a a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

(3)289

(4)290

1. számú Melléklet a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez

A képzési támogatásként adható, költségtérítés szempontjából figyelembe vehető kiadások köre291

1.292 A képzést lebonyolító oktatók részére fizetett ellenérték és annak járulékai.
2. Külön jogszabályban meghatározott vizsga- és vizsgáztatási díj.
3. A képzés során felhasznált, a hallgatóknak véglegesen átadott tankönyvek, taneszközök díja.
4.293 Az elméleti, gyakorlati képzés során felhasznált anyagok (energia) költsége.
5. Amortizáció (használattal arányosan elszámolható) költsége.
6. Munkaruha, védőruha költségei.
7. Tananyagfejlesztés arányos költségei.
8. Egyéb, a képzés megszervezésével, lebonyolításával, értékelésével kapcsolatos költségek (bérleti díjak, rezsi-, posta- és adminisztrációs költségek).
A 8. pontban szereplő költségek legfeljebb a képzési költség 20 százalékáig terjedhetnek.294
9.295 Alkalmassági vizsgálat költsége.
10.296 A gyakorlati képzést bonyolító munkaadónak a gyakorlati képzésben részt vevő személy megváltozott munkaképességéből adódó többletköltségek.

2. számú melléklet a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez297


A 8/A. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás keretében elszámolható költségek
a) az oktató személyi jellegű ráfordítása arra az órára vonatkozóan, amelyen az oktatási tevékenységét ellátja,
b) az oktató valamint a képzésben résztvevő közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyag és fogyóeszköz költsége, valamint az eszköz és berendezés értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használat mértékéig),
c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,
d) a képzésben résztvevő személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költség (pl. adminisztrációs költség, bérleti díj, rezsi költség) azokra az órákra vonatkozóan, amelyen a képzésben résztvevő részt vesz,
e)298 a képzésben résztvevő megváltozott munkaképességű személy minimálisan szükséges szállásköltsége.

3. számú melléklet a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez299

1

A rendeletet a 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 49. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2021. március 1. napjával.

2

A rendelet felvezető szövege a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 12. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (18) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2012. (VII. 5.) NGM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdésének d) pontja a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 1. §-ával megállapított, a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (1) bekezdés f) pontját a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 1. §-a iktatta be.

8

Az 1. § (2) bekezdése a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 1. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az 1. § (4) bekezdését a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 2. § (1) bekezdése a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § új (2) bekezdését a 14/2008. (VII. 30.) SZMM rendelet 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A 2. § (2) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 14/2008. (VII. 30.) SZMM rendelet 1. §-a, szövege a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § (2) bekezdésének nyitó szövegrésze a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (2) bekezdésének új a) pontját a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti a)–d) pont megjelölését b)–e) pontra változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (2) bekezdése eredeti a) pontjának megjelölését a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése b) pontra változtatta.

18

A 3. § (2) bekezdése eredeti b) pontjának megjelölését a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése c) pontra változtatta.

19

A 3. § (2) bekezdése eredeti c) pontjának megjelölését a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése d) pontra változtatta.

20

A 3. § (2) bekezdése eredeti d) pontjának megjelölését a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése e) pontra változtatta.

21

A 3. § (2) bekezdése eredeti e) pontjának megjelölését a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése f) pontra változtatta, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított, az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 3. § (2) bekezdése eredeti f) pontjának megjelölését és szövegét a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése g) pontra változtatta. A 3. § (2) bekezdés g) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 3. § (2) bekezdésének h) pontját a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 3. § (2) bekezdés i) pontját a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 2. §-a iktatta be.

25

A 3. § (3) bekezdését a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe és egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta. A 3. § (3) bekezdése a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (18) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 3. § (3) bekezdését a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 2. §-a (2) bekezdése iktatta be, számozását a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése (4) bekezdésre változtatta. Szövege a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § e) és f) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 4. § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 3. § (1) bekezdése, szövege a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 4. § (2) bekezdését a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 2. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

29

Az 5. § a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

31

Az 5. § (2) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

33

Az 5. § új (4) bekezdését a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva. A (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 48/2012. (XII. 28.) NGM rendelet 4. § (3) bekezdés c) pontja, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

35

Az 5. § (4) bekezdése a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, számozását a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 3. § (2) bekezdése (5) bekezdésre változtatta.

36

A 6. § a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1-jét követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

37

A 6. § (1) bekezdése a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 6. § (5) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 1. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. § (5) bekezdését.

40

A 6. § (6) bekezdését a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 6. § (7) bekezdését a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 6. § (8) bekezdését a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 6. § (9) bekezdését a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 7. § új (2) bekezdését a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 3. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatta. A 7. § (2) bekezdését a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

46

A 7. § (3) bekezdését a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

47

A 8. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 14/2008. (VII. 30.) SZMM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

48

A 8. § (1) bekezdése a 48/2012. (XII. 28.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § e) és g) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 8. § (2) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 8/A. §-t a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 2. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. (5) bekezdését.

51

A 8/A. § (1) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 8/A. § (2) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 8/A. § (3) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 8/A. § (5) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 8/A. § (6) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 8/A. § (6) bekezdés a) pontja a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 9. § a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

58

A 9. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 14/2008. (VII. 30.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 9. § (3) bekezdését az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 9. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § (3) bekezdés c) pontja, a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 9. § (5) bekezdését a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

62

A 9. § (6) bekezdése a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § e) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 9. § (7) bekezdését a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

64

A 9. § (8) bekezdését a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 10. §-t megelőző cím a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 10. § a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1-jét követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

67

A 10. § (1) bekezdése a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 10. § (1) bekezdés a) pontja a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 10. § (1) bekezdés b) pontja a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 10. § (1a) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be.

71

A 10. § (1b) bekezdését a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 3. §-a iktatta be.

72

A 10. § új (2) bekezdését a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(6) bekezdés számozását (3)–(7) bekezdésre változtatva, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 10. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése (3) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 10. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése (4) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 10. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése (5) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 10. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése (6) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 10. § (6) bekezdés b) pontja a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 10. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 6/2008. (IV. 23.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése (7) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 11. § a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1-jét követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

80

A 11. § (1) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 11. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja a 17/2012. (VII. 5.) NGM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 11. § (2) bekezdés a) pont aa) alpont 4. pontja a 48/2012. (XII. 28.) NGM rendelet 4. § (3) bekezdés c) pontja, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 11. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja 6. pontja a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 11. § (2) bekezdés a) pont aa) alpont 8. pontját a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

85

A 11. § (2) bekezdés b) pontját a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

86

A 11. § (2a) bekezdését a 17/2012. (VII. 5.) NGM rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be.

87

A 11. § (2b) bekezdését a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

88

A 11. § (2c) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (4) bekezdése iktatta be.

89

A 11. § (3) bekezdése a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 11. § (4) bekezdése a 17/2012. (VII. 5.) NGM rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 11. § (5) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § i) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 11. § (7) bekezdés a) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 11. § (9) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (5) bekezdésével megállapított, a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § f) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 11. § (11) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 4. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 6. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 11/A. §-t megelőző alcímet a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

98

A 11/A. §-t a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 4. §-ával megállapított, a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 15. § e) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 12. §-t és az azt megelőző alcímet a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

100

A 13. §-t a 23/2001. (IX. 7.) GM rendelet 6. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 14/2008. (VII. 30.) SZMM rendelet 3. §-a iktatta be. A 13. §-t a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

101

A 14. §-t a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

102

A 15. §-t a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

103

A 16. §-t a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 33/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 1. §-a iktatta be. A 16. §-t megelőző alcímet és a 16–17. §-t a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 17. §-t a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 33/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 1. §-a iktatta be. A 16. §-t megelőző alcímet és a 16–17. §-t a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

107

A 18. §-t megelőző alcímet az 1/2002. (I. 25.) GM rendelet 1. §-a iktatta a szövegbe.

108

A 18. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 20. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 1/2002. (I. 25.) GM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1-jét követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

110

A 18. § (2) bekezdés d) pont db) alpontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 18. § (2a) bekezdését a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

112

A 18. § (4) bekezdés a) pontja a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 18. § (4) bekezdés b) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 18. § (4) bekezdés c) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 18. § (4) bekezdés e) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 18. § (5) bekezdése a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 18. § (5a) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

119

A 18. § (5b) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

120

A 18. § (5c) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

121

A 18. § (6) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 18. § (7) bekezdése a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 18. § (9) bekezdése az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 18. § (10) bekezdését a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

127

A 18. § (12) bekezdése a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 12. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. § (5) bekezdését.

128

Az új 18/A. §-t a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 18/A. § számozását 18/C. §-ra változtatta. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1-jét követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

129

A 18/A. § (1) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 18/A. § (1a) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

131

A 18/A. § (1a) bekezdés a) pont aa) alpontja a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

132

A 18/A. § (1a) bekezdés a) pont ab) alpontja a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 18/A. § (1b) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

134

A 18/A. § (1c) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

135

A 18/A. § (2) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 18/A. § (3) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 18/A. § (4) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 18/A. § (5) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 18/A. § (5) bekezdés d) pontja a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 18/A. § (7) bekezdése a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

141

A 18/A. § (7a) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be.

142

A 18/A. § (7a) bekezdés c) pontja a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 18/A. § (8) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

144

A 18/A. § (9) bekezdése a 33/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 18/A. § (10) bekezdés a) pontja a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 18/A. § (10) bekezdés b) pontja a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 18/A. § (10) bekezdés e) pontját a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

148

A 18/A. § (10) bekezdés h) pontját a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 75. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (8) bekezdése iktatta be.

149

A 18/A. § (10) bekezdés i) pontját a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (8) bekezdése iktatta be.

150

A 18/A. § (10) bekezdés j) pontját a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 8. § (8) bekezdése iktatta be.

151

A 18/B. §-t újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 9. §-a iktatta be.

152

A 18/A. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 20. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 1/2002. (I. 25.) GM rendelet 1. §-a iktatta be. A munkaadó által 2006. december 31-éig benyújtott támogatási kérelemekre vonatkozóan lásd a 24/2005. (XII. 27.) FMM rendeletet. Az eredeti 18/A. § számozását 18/C. §-ra változtatta a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 8. §-a.

153

A 18/C. § (1) bekezdése a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 18/C. § (3) bekezdés a) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 18/C. § (3) bekezdés c) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

156

A 18/C. § (3) bekezdésének f) pontját a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 6. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 18/C. § (4) bekezdését a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet e) pontja hatályon kívül helyezte.

158

A 18/C. § új (5) bekezdését a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (5)–(11) bekezdés számozását (6)–(12) bekezdésre változtatta, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 18/C. § új (6) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6)–(11) bekezdés számozását (7)–(12) bekezdésre változtatva. A 18/C. § (6) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

160

A 18/C. § (6) bekezdése a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/C. § (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 15. § f) pontja szerint módosított szöveg.

161

A 18/C. § (7) – eredeti (6) – bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a, szövege a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

162

A 18/C. § (8) – eredeti (7) – bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § e) pontja.

163

A 18/C. § (9) bekezdése a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (10) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a.

164

A 18/C. § (10) – eredeti (9) – bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a.

165

A 18/C. § (11) – eredeti (10) – bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 1. §-a.

166

A 18/A. § eredeti (11) bekezdésének számozását a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése (12) bekezdésre változtatta. A 18/A. § (12) bekezdését a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

167

A 18/D. §-t a 14/1997. (VIII. 26.) MüM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (3) bekezdése. Ez utóbbi módosító rendelet 29. § (3) bekezdése alapján a rendelkezéseket a 2005-ben lerótt csökkentett összegű közteherjegyekre vonatkozóan 2006-ban továbbra is alkalmazni kell.

168

A 18/E. §-t az 1/2002. (VIII. 23.) FMM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (3) bekezdése. Ez utóbbi módosító rendelet 29. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005-ben lerótt csökkentett összegű közteherjegyekre vonatkozóan 2006-ban továbbra is alkalmazni kell.

169

A 19. §-t a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

170

A 19/A. § előtti alcímet a 24/2005. (XII. 27.) FMM rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja. A 19/A. §-t a 6/1999. (IX. 3.) SZCSM rendelet 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja.

171

A 19/B. § előtti alcímet a 24/2005. (XII. 27.) FMM rendelet 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja. A 19/B. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja.

172

A 19/C. §-t a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja.

173

A 20. §-t a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

174

A 21. §-t a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 10. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § f) pontja.

175

A 21/A. §-t és a megelőző címet a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 8. §-a iktatta a szövegbe.

176

A 21/A. § (1) bekezdése a 27/2016. (VIII. 22.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, az 1/2019. (III. 28.) PM rendelet 2. §-a és 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 21/A. § (2) bekezdés b) pontja a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

178

A 21/A. § (2) bekezdésének d) pontja a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 12. §-ával megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

179

A 21/A. § (3) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 21/B. §-t a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 9. §-a iktatta a szövegbe.

182

A 21/B. § (1) bekezdésének g) pontja a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

183

A 21/B. § (2) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 21/B. § (3) bekezdését a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

185

A 21/B. § (4) bekezdése a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

186

A 21/B. § (5) bekezdése a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

187

A 21/C. §-t és az előtte lévő címet a 23/2001. (IX. 7.) GM rendelet 6. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 6. § (2) bekezdése alapján a 21/C. § szerinti közhasznú szervezetek támogatására a 2001. 09. 08-át megelőzően kiírt pályázati felhívásra beadott kérelmekkel kapcsolatos ügyekben a pályázati felhívás kiadása idején hatályos szabályokat kell alkalmazni.

188

A címet a 6/1999. (IX. 3.) SZCSM rendelet 9. §-a állapította meg.

189

A 22. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

190

A 23. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

191

A 24. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

192

A 25. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

193

A 26. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

194

A 26/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta a szövegbe.

196

A 26/A. § (6) bekezdés a) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § h) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 26/A. § (6) bekezdés b) pontja a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 26/A. § (6) bekezdés c) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

199

A 26/B. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta a szövegbe.

200

A 26/B. § eredeti szövegének jelölését a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 8. §-a (1) bekezdésre változtatta.

201

A 26/B. § (1) bekezdés c) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

202

A 26/B. § (1) bekezdésének d) pontja a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

203

A 26/B. § (1) bekezdésének e) pontja a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

204

A 26/B. § (1) bekezdés f) pontját a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

205

A 26/B. § (1) bekezdésének g) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

206

A 26/B. § (1) bekezdésének h) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 25. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

207

A 26/B. § (2) bekezdését a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 8. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta. A 26/B. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 12. § (4) és (6) bekezdése, a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 26/B. § (3) bekezdését a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 8. §-a iktatta a szövegbe.

209

A 26/C. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

210

A 26/C. § (2) bekezdés a) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § i) pontja szerint módosított szöveg.

211

A 26/C. § (1) bekezdés c) pontját a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 8. § (5) bekezdése iktatta be.

212

A 26/C. § (2) bekezdése a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 26/C. § (2) bekezdés a) pontja a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 26/C. § (2) bekezdés b) pontja a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § d) pontja, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § k) pontja szerint módosított szöveg.

215

A 26/C. § (2) bekezdés c) pontja a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

217

A 26/D. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

218

A 26/E. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta a szövegbe.

219

A 26/F. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta be, szövegét a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 14. §-a állapította meg.

220

A 26/G. §-t a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 17. §-a iktatta a szövegbe.

221

A 26/G. § (1) bekezdése a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 9. §-ával megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 26/G. § (2) bekezdése a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

223

A 26/G. § (3) bekezdése a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

224

A 26/G. § (4) bekezdése a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

225

A 27. §-t megelőző cím a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

226

A 27. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (11) bekezdésével megállapított, a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

227

A 27. § (1) bekezdésének c) pontját a 6/2002. (XI. 28.) FMM rendelet 11. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 10. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

228

A 27. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

229

A 27. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 15. § d) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 27. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

231

A 27. § (1) bekezdésének d) pontját a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 10. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

232

A 27. § (1) bekezdésének e) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A 27. § (1) bekezdésének f) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 16. § b) pontja.

234

A 27. § (1) bekezdésének g) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

235

A 27. § (1) bekezdésének h) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

236

A 27. § (1) bekezdés i) pontját újonnan a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 5. §-a iktatta be.

237

A 27. § (1) bekezdésének j) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

238

A 27. § (1) bekezdésének k) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

239

A 27. § (1) bekezdésének l) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

240

A 27. § (1) bekezdésének m) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított, a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

241

A 27. § (1) bekezdésének n) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

242

A 27. § (1) bekezdésének o) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

243

A 27. § (1) bekezdésének p) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

244

A 27. § (1) bekezdés q) pontját újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

245

A 27. § (1) bekezdésének r) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

246

A 27. § (1) bekezdésének s) pontját a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 25. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. január 1. napját követően benyújtott kérelmek elbírálására megfelelően alkalmazni kell.

247

A 27. § (1) bekezdés sz) pontját a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 27. § (1) bekezdés t) pontját a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 27. § (1) bekezdés ty) pontját a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 27. § (1) bekezdés u) pontját a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. § (5) bekezdését.

251

A 27. § (1) bekezdés v) pontját a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 27. § (1) bekezdés w) pontját újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (7) bekezdése iktatta be.

253

A 27. § (1) bekezdésének x) pontját a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

254

A 27. § (2) bekezdése a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

255

A 27. § új (3) bekezdését a 31/2004. (XII. 21.) FMM rendelet 10. §-ának (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatta. A 27. § (3) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (9) bekezdésével megállapított, a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

256

A 27. § új (4) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (12) bekezdésre változtatva. A 27. § (4) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 17/2012. (VII. 5.) NGM rendelet 3. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

257

A 27. § (5) bekezdését a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

258

A 27. § (6) bekezdését az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § (3) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

259

A 27. § új (7) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (15) bekezdésre változtatva. A 27. § (7) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (10) bekezdése iktatta be.

260

A 27. § új (8) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (16) bekezdésre változtatva. A 27. § (8) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

261

A 27. § új (9) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (17) bekezdésre változtatva. A 27. § (9) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

262

A 27. § új (10) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (10) bekezdés számozását (18) bekezdésre változtatva. A 27. § (10) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

263

A 27. § új (11) bekezdését a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (11) bekezdés számozását (19) bekezdésre változtatva. A 27. § (11) bekezdését a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (19) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

264

A 27. § (4) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

265

A 27. § (5) – eredeti (3) – bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2)–(3) bekezdése. A 27. § (13) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

266

A 27. § (6) bekezdése a 3/2007. (II. 9.) SZMM rendelet 16. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 27. § (6) – eredeti (4) – bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése.

267

A 27. § (7) – eredeti (5) – bekezdésének számozását (15) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése.

268

A 27. § (8) bekezdése a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 27. § (8) – eredeti (6) – bekezdésének számozását (16) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése.

269

A 27. § (9) – eredeti (7) – bekezdésének számozását (17) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése. A 27. § (17) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) és h) pontja szerint módosított szöveg.

270

A 27. § (17) bekezdés a) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 3. § (18) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

271

A 27. § (10) bekezdésének számozását (18) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

272

A 27. § (11) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (6) bekezdése iktatta be. A 27. § (11) bekezdésének számozását (19) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése. A 27. § (19) bekezdése a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

273

A 27. § (12) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (6) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. § (5) bekezdését. A 27. § (12) bekezdésének számozását (20) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése. A 27. § (20) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 27. § (21) bekezdését a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 16. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

275

A 27. § (14) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (6) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 12. § (5) bekezdését. A 27. § (14) bekezdésének számozását (22) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése. A 27. § (22) bekezdése a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

276

A 27. § (15) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (6) bekezdése iktatta be. A 27. § (15) bekezdésének számozását (23) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályon kívül helyezte a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 16. § l) pontja.

277

A 27. § (16) bekezdését a 3/2009. (II. 18.) SZMM rendelet 11. § (6) bekezdése iktatta be. A 27. § (16) bekezdésének számozását (24) bekezdésre változtatta a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 2. § (2) bekezdése, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 10. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

278

Az új 27/A. §-t a 2/2006. (II. 2.) FMM rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 27/A. § számozását 27/B. §-ra változtatva. A 27/A. § a 12/2017. (VI. 29.) NGM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

279

A 27/A. § (2) bekezdése a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

280

A 27/A. §-t a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 17. §-a iktatta be, számozását a 2/2006. (II. 2.) FMM rendelet 1. § (5) bekezdése 27/B. §-ra változtatta.

281

A 27/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § c) és h) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 27/B. § (1) bekezdés a) pontja a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § h) pontja szerint módosított szöveg.

283

A 27/B. § (1) bekezdés c) pontja a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 13. §-ával megállapított, a 9/2015. (III. 31.) NGM rendelet 7. § d) és l) pontja szerint módosított szöveg.

284

A 27/B. § új (2) bekezdését a 33/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva.

285

A 27/B. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 33/2009. (XII. 30.) SZMM rendelet 2. §-a.

286

A 27/C. §-t a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

287

A 27/D. §-t a 66/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 14. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 16. § b) pontja.

288

[A 22/2020. (VI. 29.) ITM rendelet 3. §-ával elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „A rendelet szabályait – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a hatálybalépés időpontjában folyamatban lévő elsőfokú államigazgatási eljárás során el nem bírált kérelmek tekintetében is alkalmazni kell.” szövegrész, nem vezethető át.]

289

A 28. § (3) bekezdését a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 7. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

290

A 28. § (4) bekezdését a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 7. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

291

A melléklet eredeti szövegének számozását a 14/1997. (VIII. 26.) MüM rendelet 2. §-a 1. számú mellékletre változtatta.

292

A melléklet 1. pontja a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 21. §-a szerint módosított szöveg.

293

A melléklet 4. pontja a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 21. §-a szerint módosított szöveg.

294

Az 1. számú melléklet 9. pontját megelőző szöveg a 4/2000. (IV. 12.) SZCSM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

295

A melléklet 9. pontját a 8/1997. (IV. 28.) MüM rendelet 21. §-a iktatta a szövegbe.

296

Az 1. számú melléklet 10. pontját a 6/1998. (III. 4.) MüM rendelet 13. §-a iktatta a szövegbe.

297

A 2. számú mellékletet újonnan a 8/2015. (III. 30.) NGM rendelet 14. §-a iktatta be.

298

A 2. számú melléklet e) pontja a 10/2019. (IX. 4.) PM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

299

A 3. számú mellékletet a 13/2003. (X. 10.) FMM rendelet 11. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 20/2005. (X. 27.) FMM rendelet 29. § (2) bekezdése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére