609/D/1996. AB határozat
609/D/1996. AB határozat*
2004.05.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 53. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 53. § (1) bekezdésének a Legfelsőbb Bíróság Gf. II. 31.497/1995/7. sz. jogerős ítéletében alkalmazott értelmezése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszként előterjesztett indítványában azt kifogásolta, hogy az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Iát.) 53. § (1) bekezdése, valamint az ügyében született, a Legfelsőbb Bíróság Gf. II. 31.497/1995/7. sz. jogerős ítéletben az Iát. 53. § (1) bekezdésének értelmezése és alkalmazása sérti a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát és a piacgazdaságot. Ahogy az indítványozó fogalmazott: „[a] jogerős ítélettel megerősített és panaszolt, az állami irányítás által alkalmazott jogi eszköz és gyakorlattal álláspontunk szerint sérül a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúsága, s jogbizonytalanságot keltő voltával sérti a piacgazdaságot is.”
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése mellett az Iát. 53. §-a és annak értelmezési és alkalmazási gyakorlata az Alkotmány 70/A. §-át is sérti, mivel az állami vállalattól nem vonható el annak vagyona minden korlátozás nélkül, mivel ez az új tulajdonosi formákkal szembeni hátrányos megkülönböztetésre vezet: a vagyon védelmére vonatkozó szabályok rájuk ugyanúgy vonatkoznak, mint a magántulajdonosi körre.
Álláspontja szerint az Iát. 53. § (1) bekezdését a törvény és a jogrendszer egészéből kiragadottan, az ezzel összefüggésben lévő más rendelkezések vizsgálatának mellőzésével alkalmazta a Legfelsőbb Bíróság.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályok alapján hozta meg:
1. Alkotmány:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. (...)”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. Iát.:
„53. § (1) A Vagyonügynökség az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalattól a rábízott eszközöket elvonhatja, az elvont eszköz nyilvántartás szerinti értékével azonos saját tőke összegének egyidejű csökkentésével. A vagyon elvonása esetében az elvonás időpontjában fennálló tartozásokért – az elvont vagyon erejéig és az elvonás arányában – a Vagyonügynökség kezesként felel.
(2) Az elvonás folytán a hitelezőket ért kárért a Vagyonügynökség tartozik felelősséggel. Ezek a rendelkezések nem érintik a Vt. 27. § (3) bekezdésének szabályát.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1.1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az Iát. 1995. június 16-án hatályát vesztette az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 77. § (2) bekezdése alapján.
Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. „Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés.” (335/D/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.) Már hatályon kívül helyezett jogszabály vizsgálatára csak bírói kezdeményezés és alkotmányjogi panasz esetén kerülhet sor.
1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta meg, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz benyújtása feltételeinek.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panasz alapjául az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán az alkotmányos jogokban bekövetkezett sérelem szolgálhat.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel a jogszabályi feltételeknek.
2. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben azt vizsgálta meg, hogy az Iát. 53. § (1) bekezdése sérti-e az Alkotmány 9. § (1) bekezdését és 70/A. §-át.
2.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ának és 9. § (1) bekezdésének egymáshoz való viszonyával kapcsolatban a következőket fejtette ki a 21/1990. (X. 4.) AB határozatában: „Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése.” (ABH 1990, 73, 81.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság vizsgálatát az Alkotmány 9. § (1) bekezdésére tekintettel folytatta le.
2.2. Az Iát. értelmében a hatálya alá tartozó vagyont működtető állami vállalat, tröszt, tröszti vállalat, állami vállalat által létesített leányvállalat korlátolt felelősségű társasággá vagy részvénytársasággá alakulhatott át. Az Iát. az állami vállalatok gazdasági társasággá alakításának két fő esetét különböztette meg, attól függően, hogy az adott állami vállalat a gazdasági társasággá alakulást megkezdte-e 1993. június 30-ig, vagy nem. Az 1993. június 30-ig megkezdett átalakulás háromféleképpen: vagy az Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: Vagyonügynökség) irányításával, vagy vállalati kezdeményezésre, vagy egyszerűsített átalakulási eljárásban történhetett.
Az Iát. indítványozó által támadott rendelkezése Vagyonügynökség irányításával gazdasági társasággá alakulásának egyes szabályait rendezte, amely elsősorban az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalatokra vonatkozott. Az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalat gazdasági társasággá alakításáról az Iát. 50. §-a értelmében a Vagyonügynökség határozott. Az Iát. 53. § (1) bekezdése értelmében a Vagyonügynökség, mint az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalat vonatkozásában az alapítói jogok gyakorlója, elvonhatta az állami vállalatra rábízott eszközöket, s ez esetben a Vagyonügynökség kezesként felelt az elvonás időpontjában fennállott tartozásokért.
Az Iát. alapján az állam saját tulajdonának jogi sorsáról döntött, és ebben a körben rendelkezett a Vagyonügynökség azon jogáról, hogy az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalattól rábízott eszközöket vonjon el.
Az Alkotmánybíróság a 37/1993. (VI. 9.) AB határozatában az állam MOL Rt. tulajdonosaként gyakorolható jogosultságairól a következő megállapítást tette: „[a]z elvonás ténye önmagában még nem eredményezne alkotmányellenességet, ugyanis a MOL Rt. a 126/1992. (VIII. 28.) Korm. rendelet melléklete szerint legalább 50% + 1 szavazat arányban tartósan állami tulajdonban maradó, az Állami Vagyonkezelő Rt.-hez tartozó gazdálkodó szervezet. Az állam pedig tulajdonosi jogosítványainál fogva az ÁV Rt.-n keresztül az 1992. évi LIII. törvény és az 1988. évi VI. törvény által megszabott keretek között elvonhat vagyont a többségi módon tulajdonában lévő gazdálkodó szervezettől; az állammal mint tulajdonossal szemben védelem nem illeti meg a MOL Rt.-t.” (ABH 1993, 470, 473.)
Az állami vállalat mindaddig állami tulajdonnak minősül, s az állam gyakorolja felette a tulajdonosi jogokat (meghatározott intézményeken keresztül), amíg valamely módon (például privatizáció útján) magántulajdonba (ahogy az indítványozó fogalmaz: „magánosításra”) nem kerül. A Vagyonügynökség – mint az Iát. alapján az állam tulajdonosi jogait gyakorló intézmény – az Iát. 53. § (1) bekezdésében szabályozott rábízott eszköz-elvonási joga (amely jogkör gyakorlása esetén a Vagyonügynökség kezesként felel az elvonás időpontjában fennállt tartozásokért) az állam saját tulajdonával kapcsolatos rendelkezési joga körébe tartozó jogosultság.
Az Iát. 53. § (1) bekezdése – miután az állam saját tulajdona tekintetében tulajdonosi jogainak gyakorlásáról rendelkezett – nem eredményez tulajdonformák közötti alkotmányellenes különbségtételt: az állami vállalatoknak a magántulajdonnal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetése nem állapítható meg.
2.3. Az indítványozó azt is állította indítványában, hogy az Iát. 53. § (1) bekezdése sérti a piacgazdaságot. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság utal arra a gyakorlatára, miszerint a piacgazdaság sérelme csak az olyan állami beavatkozás esetén állapítható meg, amely „fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét, például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése” esetén. „Az ilyen szélső eseteken túl azonban a piacgazdaság irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A piacgazdasághoz senkinek nincs joga, vagyis nem minősíthető alapjogként; a piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el.” [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 119.]
Miután az Iát. 53. § (1) bekezdése alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az a piacgazdaság létét „nyilvánvalóan és fogalmilag” zárta volna ki, a piacgazdaság sérelme nem állapítható meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította: az Iát. 53. § (1) bekezdése tekintetében nem állapítható meg az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelme, így az indítványt ebben a részében elutasította.
3. Az indítványozó indítványában alkotmányos jogainak sérelmét állította azon az alapon is, hogy az Iát. 53. § (1) bekezdésének értelmezésére alkotmánysértő módon került sor az alkotmányjogi panasza alapjául szolgáló perben. Alkotmányjogi panasz tárgya az Alkotmánybíróság eljárásában kizárólag az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban alkalmazott jogszabály lehet. Mivel az indítvány – ebben a részében – a jogszabály konkrét ügyben adott értelmezése alkotmányellenességét állította, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglaltak alapján nincs hatásköre.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2004. május 25.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi Istán s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás