KK BH 1996/61
KK BH 1996/61
1996.01.01.
A zajkibocsátási határértéket meghaladó zajkibocsátás jogkövetkezményei [1976. évi II. tv. 40. és 4. §, 12/1983. (V. 12.) MT r. 9. § (2) bek., 12. § (1) bek., 21. § (2) bek., 4/1984. (I. 23.) EüM r. 3. §].
Az első fokú környezetvédelmi hatósághoz 1989-ben lakossági panasz érkezett a felperes kft. zajos tevékenysége miatt. Az első fokú hatóság határozatában a kelmefestő műhely felperes zajkibocsátási határértékét megállapította, egyben a felperest kötelezte, hogy zajkibocsátását 1989. december 31-ig a megállapított zajkibocsátási határértékre csökkentse le, illetve a megadott határértékek alatt történő szinten tartásról gondoskodjék.
Az első fokú határozatot a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium jogi és igazgatási főosztálya határozatával helybenhagyta.
A jogerős határozatban a zajkibocsátási határérték betartására kiadott határidő eltelte után újabb lakossági bejelentés miatt az első fokú környezetvédelmi hatóság 1990. március 12-én és 20-án nappal és éjjel újabb környezeti zajszintmérést végzett, majd ennek figyelembevételével meghozott határozatában a felperest 509 282 Ft zajbírság megfizetésére kötelezte.
A másodfokú hatóságként eljáró környezetvédelmi főfelügyelőség alperes 1992. február 10-én kelt határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozata bírósági felülvizsgálatát és az első fokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte, előadva, hogy a bírság kiszabásának lapjául szolgáló zajszintmérés nem az előírások szerint történt, nem üzemszerű működés alatt végezték, ezért a bírság kiszabása jogellenesen történt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, állítva, hogy mindkétfokú közigazgatási szerv jogszerűen eljárva hozta meg határozatát, az annak alapjául szolgáló méréseket az irányadó szabványban foglaltakat betartva végezték, a mérés idejéről a felperes képviselőit tájékoztatták, akik aláírásukkal igazolták, hogy a zajforrások a mérés idejében a szokásos üzemszerű körülmények között működtek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtettek szerint mindkétfokú közigazgatási hatóság a zaj- és rezgésvédelemről szóló, módosított 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 12. §-ának (1) bekezdése és 21. §-ának (2) bekezdése alapján jogszerűen eljárva hozta meg határozatát, ugyanakkor a felperes sikerrel nem bizonyította, hogy a zajszintmérések nem a jogszabálynak megfelelően történtek volna.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett és kérte annak megváltoztatásával a kereseti kérelmének helyt adó másodfokú határozat hozatalát.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a fellebbezés elutasítását és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és rendelkezett a perköltség viseléséről. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem kellően tárta fel, mert nem tisztázta azt a körülményt, hogy a bírság alapját képező zajszintmérés a jogszabályoknak megfelelően történt-e, azt az alperes munkatársai az üzemszerű működés körülményei között végezték-e. Erre figyelemmel - részbizonyítást lefolytatva - a másodfokú bíróság ismételten meghallgatta tanúként az alperes mérést végző munkatársait, továbbá a felperesnek a jegyzőkönyvet aláíró ügyvezető igazgatóit. Az általa ily módon lefolytatott részbizonyítás eredményeit is értékelve a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes munkatársai olyan jegyzőkönyvet készítettek a zajszintmérés során, amely nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a zajszintmérés milyen körülmények között történt, ezért azt sem látta bizonyítottnak, hogy a zajszintmérést a jogszabálynak és a szabványnak megfelelő üzemszerű működés körülményei között végezték el. Mivel pedig mindezekre figyelemmel a bírság kiszabását megalapozatlannak tartotta, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, egyben ajánlást tett a mérést megelőző nyitó, illetőleg azt követő záró jegyzőkönyv készítésére és tartalmára.
A másodfokú jogerős ítélet felülvizsgálata iránt - jogszabálysértésre hivatkozva - az alperes nyújtott be kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet helybenhagyását kérve. Hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálati kérelemmel támadott másodfokú ítéletből nem állapítható meg az a jogszabály, amelyet az első, illetve másodfokon eljáró közigazgatási szerv határozatának hozatalánál megsértett. Állította, hogy az 1957. évi IV. törvény 26. §-ának (1) bekezdése szerinti tényállás-tisztázási kötelezettségének - szakértő igénybevételével - mindenben eleget tett, a beszerzett mérési jegyzőkönyv az irányadó szabvány előírásait mindenben kielégíti.
A felperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte, továbbra is hangsúlyozta, hogy az alperes az előírások be nem tartásával mérte a kibocsátott zajt a felperesi üzemnél.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény 40. §-a kimondja, hogy tilos a települési környezetben káros és veszélyes zajok előidézése. A 44. §-ban írtak szerint, aki a környezet védelmét szolgáló jogszabályokba és hatósági rendelkezésekbe ütköző tevékenységet folytat, vagy az azokban előírt kötelezettségének teljesítését elmulasztja, a környezeti szennyeződés, ártalom, károsodás mértékének és társadalmi veszélyességének megfelelően környezetvédelmi bírság fizetésére kötelezhető. A zaj- és rezgésvédelemről szóló, módosított 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 12. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a környezetvédelmi hatóság meglevő üzemi létesítményre zajkibocsátási határértéket állapíthat meg, és előírhatja annak teljesítési határidejét. Ha a környezetvédelmi hatóság által megállapított határidőt követően a meglévő üzemi létesítmény által okozott zaj továbbra is meghaladja a megállapított zajkibocsátási határértékeket, az üzemeltetőt bírság fizetésére kell kötelezni [21. § (2) bek.]. A fenti jogszabályban említett zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról a 4/1984. (I. 23.) EüM rendelet rendelkezik, kimondva, hogy az 1-4. mellékletben megállapított határértékeket a mérési módszert tartalmazó állami szabvány szerint kell értelmezni (3. §).
Annak vizsgálatánál, hogy a felperes üzemi létesítménye által okozott zaj meghaladja-e a felperes részére korábban megállapított zajkibocsátási határértékeket, az alperesnek az NSZ 18 150/1-83. számú szabványban foglaltak szerint kellett eljárnia. Ez a szabvány 7.1 pontjában pontosan előírja azt, hogy a mérési jegyzőkönyvnek milyen tartalommal kell rendelkeznie. Eszerint a mérési jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a zajforrások leírását, helyzetét és működését mérés alatt. Az alperes által becsatolt mérésügyi jegyzőkönyv 7. pontja a szabvány előírásának megfelelően tartalmazza a zajforrások elrendezését és helyzetét, továbbá felsorolását és működését. Ugyancsak tartalmazza - 14. pontjában - azt is, hogy a mérések elvégzésének idején a nyílászáró a szabványnak megfelelően nyitva volt. (Szabvány 3.2.3 pontja). E mérési jegyzőkönyv mellékletét képezi egy "jegyzőkönyv", amely 1990. március 12-én, tehát az első mérési napon - a mérés megkezdése előtt - a felperes hivatalos helyiségében készült. A felperes képviseletében jelen lévő H. I. és H. I.-né ügyvezető igazgató tájékoztatást kapott arról, hogy "a felperesnél 1990. március 12-én, majd 1990. március 20-án nappal, illetve 1990. március 20-án éjjel a környezetvédelmi mérőállomás munkatársai méréseket végeznek. A vizsgálatok idején a zajforrások három műszakban, a szokásos üzemi körülmények között működnek." A zajforrások működési idejét műszakonként a jegyzőkönyv tartalmazza, feltehetően a felperes ügyvezető igazgatói tájékoztatása alapján. A felperes képviselői a vizsgálattal kapcsolatosan észrevételt - a jegyzőkönyv szerint - nem tettek. A későbbiek során a felperesek által kifogásolt e jegyzőkönyv elkészítésére tehát a mérések megkezdése előtt kellett, hogy sor kerüljön, hiszen az eljáró szakemberek ezúton tájékoztatták a felperes képviselőit a mérések időpontjáról. Egyértelműen tartalmazza a jegyzőkönyv azt, hogy mérésre éjszaka is sor kerül, tehát minden alapot nélkülöz a felperesi képviselők tanúként tett az a nyilatkozata, hogy éjszakai mérésről nem volt tudomásuk.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint annak elbírálásakor, hogy az alperes által végzett zajszintmérés az adott jogszabálynak és szabványnak megfelelően történt-e, a mérési jegyzőkönyv tartalma az irányadó. Az pedig a szabványban meghatározott követelményeknek mindenben eleget tesz. A bírság kiszabására tehát az elsőfokú közigazgatási szerv részéről jogszerűen került sor. Mindezekre figyelemmel megállapítható, hogy az alperes határozata nem volt törvénysértő, az elsőfokú bíróság tehát helyesen döntött, amikor az annak felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetet elutasította. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor nem látta bizonyítottnak azt, hogy a zajszintmérést a jogszabálynak és a szabványnak megfelelő üzemszerű működés körülményei között végezte el az alperes, és ezért a bírság kiszabását megalapozatlannak tartotta, és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdésében írtak szerint a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. II. 25.566/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás