KK BH 1996/617
KK BH 1996/617
1996.11.01.
A közigazgatási eljárást felfüggesztő határozat bírósági felülvizsgálatát a törvény kizárja [Áe. 37. § (1) bek., 72. § (1) bek.].
Az első fokú közigazgatási szerv eljárást felfüggesztő határozatát - fellebbezés folytán - az alperes az 1995. március 7-én kelt határozatával helybenhagyta. Az eljárás felfüggesztésére azért került sor, mert az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló ajándékozási szerződés érvényességének megállapítása iránt az M.-i Városi Bíróság előtt per indult.
A felperes keresetében kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését.
A Gy.-i Városi Bíróság végzésével a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította. Megállapította, hogy az alperes határozata nem érdemi döntés, ezért az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. §-ának (1) bekezdése értelmében bírósági felülvizsgálata sem kérhető.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését. Határozata indokolásában kifejtette, hogy a városi bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az Áe. hivatkozott rendelkezése nem teszi lehetővé az alperes határozatának bírósági felülvizsgálatát.
A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az eljárt bíróságok végzéseinek és a M. Városi Bíróság ítéletének egyesített felülvizsgálatát, s ennek eredményeként a határozatok hatályon kívül helyezését. Előadta, hogy a végzések és az ítélet érdemben ellentmondanak egymásnak, ez utóbbi indokolása szerint az alperes "helytelenül" járt el az eljárás felfüggesztésekor. Irat- és tényellenes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a tulajdonjoggal kapcsolatosan az ajándékozó Sz. T. pert indított az M.-i Városi Bíróság előtt az ajándékozási szerződés érvénytelenségének megállapítására.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Áe. 37. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, az államigazgatási szerv az eljárást felfüggeszti. Az Áe. 72. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik -, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól. Az Áe. idézett rendelkezéseiből megállapítható, hogy az eljárást felfüggesztő államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát a törvény kizárja, mert az nem érdemi döntés. Érdemi határozat az az egyedi államigazgatási aktus, amellyel az arra jogosult államigazgatási szerv az ügy tárgyát képező jogviszonyt elbírálja. Az érdemi határozat az előidézett jogi hatást tekintve lehet jogot keletkeztető, megváltoztató vagy megszüntető határozat, továbbá jogot vagy kötelezettséget megállapító, illetve jogkövetkezményt alkalmazó aktus. Tekintettel arra, hogy a perbeli közigazgatási határozatok érdemi döntést nem tartalmaznak, az sem volt vizsgálható, hogy milyen okból, indokok alapján került sor az eljárás felfüggesztésére.
Helyesen döntöttek tehát az eljárt bíróságok, amikor az alperes határozatának felülvizsgálatára irányuló keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasították.
A Legfelsőbb Bíróság ezen túlmenően rámutat arra, hogy a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében nincs helye felülvizsgálatnak az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen. Közigazgatási perben polgári jogi jogviszonyból eredő, szerződés érvényességére vonatkozó jogvitát eldöntő ítélet egyébként sem vizsgálható felül, következésképpen ilyen perek nem is egyesíthetők.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az elsőfokú bíróság döntésének helyességére, törvényességére nem volt kihatással az, hogy az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában kit nevezett meg az eljárás felfüggesztése indokául szolgáló polgári per felperesének.
A Legfelsőbb Bíróság végül rámutat arra is, hogy az első fokú közigazgatási szerv, illetve fellebbezés esetén az alperes a szerződés érvényessége tárgyában folyamatban lévő per jogerős befejezését követően köteles lesz a felperes kérelméről érdemi határozattal dönteni, amely - sérelem esetén - bíróság által felülvizsgálható. E közigazgatási per keretében nyílik lehetőség a felperes által a jelen felülvizsgálati kérelmében előadottak vizsgálatára.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. 28.188/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
