BK BH 1996/625
BK BH 1996/625
1996.12.01.
A csempészet esetén az elkobzásnak helye van akkor is, ha az a dolog, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették, nem az elkövető tulajdona, és a tulajdonos az elkövetésről előzetesen nem tudott [Btk. 77. § (3) bek., 314. § (3) bek. *].
A II. r. terheltet a városi bírósági bűnsegédként elkövetett csempészet bűntette miatt 200 napi tétel - napi tételként 150 forint - pénzbüntetésre ítélte, és a vámhivatal által lefoglalt 2 952 238 forint értékű vámárut elkobozta.
A megállapított tényállás szerint az I. r. terhelt elhatározta, hogy a Szlovéniából történő belépése során az általa bérelt tehergépkocsiban szállított áruk valós okmányait elrejti, és a gépkocsiban levő vámáruknak vám szempontjából lényeges körülményei tekintetében a határátkelőhelyen valótlan nyilatkozatot tesz. Szándékáról a II. r. terhelt - aki nemzetközi árufuvarozás terén nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezik - is tudomással bírt. A II. r. terhelt a cselekmény elkövetése előtt közölte az I. r. terhelttel, hogy részére a vámkezelésnél segítséget nyújt, tanácsot ad neki, hogy milyen okmányok bemutatásával kérje a vámhivatalnál a vámáruk továbbítását.
Az I. r. terhelt 1995. március 30-án jelentkezett belépésre a határátkelőhelyen az általa vezetett tehergépkocsival, amelyben útitársa a II. r. terhelt volt. Az útlevél ellenőrzését követően együtt elindultak a magyar spedícióra, majd az I. r. terhelt - a II. r. terhelt tevőleges közreműködésével - az általa közölt okmányok benyújtásával kérte a tehergépkocsin szállított vámáruk továbbítását tranzit úticéllal. A vámáruk továbbításához csatolta a fuvarokmányokat és a vételárról kiállított számlákat.
A fenti okmányok alapján kiállították az egységes vámáru-nyilatkozatot, annak a pótlapját, a rakományjegyzéket és a készfizető kezességi nyilatkozatot. A spedíció ügyvivője az I. r. terhelt által kiállított és az általa elkészített okmányokat átadta a pénzügyőrnek. A pénzügyőr az ellenőrzés során megkérdezte I. r. terheltet, hogy rendelkezik-e az általa szállított árukra vonatkozóan eredeti számlával, illetve szlovén vámokmánnyal, s ekkor az I. r. terhelt határozottan azt a választ adta, hogy átadott minden birtokában levő iratot és nem rendelkezik az általa szállított árukra vonatkozó más okmánnyal. Ezután a pénzügyőr a gépkocsi vezetőfülkéjében tételes ellenőrző vizsgálatot tartott, ahol azonban a keresett okmányokat nem találta meg. Ezt követően a pénzügyőrök a szlovén vámszerv révén megszerzett eredeti vámokmány telefaxon megküldött másolata alapján megállapították, hogy az I. r. vádlott által benyújtott számla-fénymásolatok értékadatai összesen 6 653 400 líra és a faxolt vámokmányon szereplő 42 631 600 líra vételár nem egyező, és azon a vámáruk címzettjeként feltüntetett skopjei cégen kívül más cég is szerepelt. Ezek után a pénzügyőr közölte a II. r. terhelttel, hogy elhagyhatja a határátkelő területét. Ekkor a II. r. terhelt megkérte a pénzügyőrt, hogy engedélyezze részére a I. r. terhelt által vezetett, bérelt tehergépkocsinak a Szlovéniába történő visszavitelét. Az I. r. terhelt odament a gépkocsihoz abból az okból, hogy II. r. terhelt táskáját a vezetőfülkéből kiadja. Az útitáska átadásakor az I. r. terhelt kivett egy papírköteget a fehérneműjéből - amelyek között a valós okmányok is szerepeltek -, és azokat úgy akarta a II. r. terhelt az I. r. terhelttől átvenni, hogy azt a pénzügyőr ne vegye észre. A pénzügyőr azonban a terheltek cselekményét felfedte, és az ily módon előkerült okmányok lefoglalása iránt intézkedett.
A vámhivatalnál lefoglalták az összesen 105 dobozban levő gyógyászati segédeszközöket és textíliákat, összesen 2 952 238 forint értékű vámárut, és azokat a vámhivatal raktárában helyezték el.
A nyomozás során tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalták a fuvarokmányokat, a számlákat, a rakományjegyzéket, az árulistát, az árujegyzéket és egyéb, az áruk továbbításával kapcsolatos okmányokat.
Az I. r. terhelt a II. r. terhelt segítségével a szállított 105 dobozban levő vámáruknak vámszempontból lényeges körülményei - az érték és a címzett - tekintetében a vámhivatalnál valótlan nyilatkozatot tett.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet - a terheltnek és védőjének felmentés és a vámáruk elkobzásának mellőzése iránti fellebbezése alapján - felülbírálta, és az ítéletet helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen a II. r. terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, a terhelt felmentése, illetőleg az elkobzás méltányosságból történő mellőzése végett. Az indítvány indokolása szerint helytálló annak a megállapítása, hogy a kérdéses vámárut az I. r. terhelt tartotta a birtokában, és az áruk vámeljárás elé terjesztésében a II. r. terhelt is részt vett, a részvétele azonban - mivel semmiféle konkrétan ráutaló bizonyíték nincs arra, hogy kapcsolatban állt volna a szállítmányozó árutulajdonossal -, csak tájékoztató jellegű volt. A fellelt és vámszempontból jelentősnek vélt iratok önmagukban nem testesítenek meg értéket, és azokkal a terhelt nem került érintkezésbe. Így - mivel magatartása még gondatlannak sem tekinthető, a ráutaló magatartás pedig fogalmilag nem törvényi tényállási elem - mindez nem nyújt alapot a tényállás megállapításához. A védői álláspont szerint az elkövetés alanyi és tárgyi oldalán a terhelt vonatkozásában "a vélt bűnösség" kritériumainak a hiánya áll fenn, különösen azért, mert az okmányok átvételének ténye az ügyben kihallgatott pénzügyőr tanúnak a vallomása alapján sem bizonyos. A körülményekből következően pedig a pszichikai bűnsegély fennállása fogalmilag kizárt, mert tévedésből, gondatlanul a csempészet bűncselekményének (Btk. 312. §) a törvényi tényállási elemeit nem lehet megvalósítani. A bűnösség megállapításához a terheltnek tudnia kellett volna a megkerült okmányok tényleges létéről, ez azonban a büntetőeljárásban nem került vizsgálatra.
Az elkobzás vonatkozásában a felülvizsgálati indítvány arra hivatkozott, hogy a kérdéses vámáru tranzitjellegű volt, annak kezelésére az I. r. terhelt szállítmányozói gyakorlatlansága miatt került sor vámáru-nyilatkozattal és nem értékbehozatali tanúsítvánnyal (BH 1994/237. sz.), a tranzitált árura elkövetett cselekmény tekintetében pedig - a védői álláspont szerint - a tényleges árutulajdonosnak a vámáru elkobzása méltánytalan hátrányt okoz (BH 1989/305. sz.). Ilyen esetekben ugyanis csupán a vámszervek ellenőrzési jogának a csorbításáról van szó, ugyanakkor a kereskedelmi mennyiségre elkövetett csempészettel kapcsolatos felbujtói magatartás az I. r. terhelt megbízási szerződéséből nem következtethető. Ekként a szállítmányoztató tulajdonos cégek vétlennek tekinthetők, így képviselőik számára az elkobzás méltányosságból mellőzésével biztosítani indokolt a vámáru újabb vámkezelésének vagy a visszaszállításának a felajánlását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a felmentést célzó részében a törvényben kizártnak találta.
A Be. 284. §-ának az értelmezésével kapcsolatban a kialakult bírói gyakorlat szerint a felülvizsgálat a tényállás támadására nem irányulhat, annak kizárólag a jogerős határozatokkal megállapított tényállás alapulvétele mellett lehet helye. Márpedig az irányadó tényállás rögzíti azt is, hogy az I. r. terheltnek arról a szándékáról, amely szerint a kérdéses vámáruknak vámszempontból lényeges körülményei tekintetében valótlan nyilatkozatot tesz, a II. r. terhelt előzetesen is tudomással bírt. A cselekmény elkövetése előtt ennek ismeretében közölte a társával, hogy részére a vámkezelésnél segítséget nyújt, és tanácsot ad arra, milyen okmányok bemutatásával kérje a vámhivatalnál az áruk továbbítását. Ezután a II. r. terhelt tevőleges közreműködésével járt el az I. r. terhelt az áru bejelentésénél, majd amikor már részletes vizsgálatra került sor, próbálta átadni a valós vásárlási okmányokat a terhelt társának azért, hogy azokat a pénzügyőrség ne szerezhesse meg.
Ilyen körülmények között, még akkor is, ha az indítvány a Btk. 312. §-ában meghatározott csempészet bűncselekményének a tényállási elemeivel, illetve a gondatlan elkövetés kizártságával is foglalkozik, nem lehet kétséges, hogy az a felmentést kizárólag a tényállás támadásán keresztül célozza.
Egyéb vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság az indítványt - mivel az az ügydöntő határozatban alkalmazott intézkedés ellen is irányult - érdemben vizsgálta, azt azonban e tekintetben is megalapozatlannak találta.
Az elkobzásról az általános elkobzási szabályok szerint, illetve az azokban foglalt felhatalmazás alapján a Btk. 77. §-a és a Btk. XVII. fejezetében meghatározott gazdasági bűncselekmények tekintetében - amelyek közé a csempészet is tartozik -, a Btk. 314. §-a külön rendelkezik. A Btk. 314. §-ának (3) bekezdése értelmében pénzmosás, csempészet és vámorgazdaság esetén el kell kobozni azokat az anyagi javakat, azt az árut, amelyre a bűncselekményt elkövetik.
Az adott ügyben - miután a csempészet bűntette valósult meg - a Btk. 77. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a Btk. 314. §-ának (3) bekezdése szerinti szabályozás volt az irányadó. E szabályozás az előző bekezdésekhez képest kivétel, mivel a törvény ezeknek a bűncselekményeknek az esetében szükségtelennek tartja annak a bizonyítását, hogy a bűncselekmény tárgya kinek a tulajdonában volt. A pénzmosás, a csempészet és a vámorgazdaság esetén tehát azokat az anyagi javakat, illetőleg azt az árut, amelyre a bűncselekményt elkövetik, akkor is el kell kobozni, ha az nem az elkövető tulajdona, és a tulajdonos a bűncselekmény elkövetéséről előzetesen nem tudott.
Az adott ügyben azonban ez utóbbi rendelkezésnek a feltételei nem állnak fenn. Az elkövetés ugyanis részben tranzitárura nézve, részben magyarországi gazdasági vállalkozásnak szánt árura történt. A hamis okmányokkal bevallott vásárlási összeg a közel 3 millió áruérték alig egyhetedét tette ki. Így az adott körülmények nem indokolhatják bármilyen méltányosság alkalmazását. Az indítványban hivatkozott bírói gyakorlat pedig nem a nemzetközi szállítmányozással összefüggően elkövetett, hanem a magánszemélyek tulajdonában levő tranzitvámárukkal kapcsolatos cselekmények kapcsán irányadó.
Ekként mind a cselekmény minősítése, mind a büntetés neme és mértéke törvényes [Btk. 312. § (1) bek., (2) bek. c) pont]. A fentiekben kifejtettekből következően az elkobzás is megfelel a már említett anyagi jogszabályoknak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adhatott helyt, és a II. r. terhelt vonatkozásában az alapügyben hozott első- és másodfokú határozatokat a Be. 291. §-ának (7) bekezdése folytán a hatályukban tartotta. (Legf. Bír. Bfv. V. 1703/1995. sz.)
* Módosította az 1996. évi LII. tv. 25. §-a. Eszerint "ha ...az elkobzás a tulajdonosra méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki, az elkövetőt... az áru értékének megfizetésére kell kötelezni".
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás