BK BH 1996/627
BK BH 1996/627
1996.12.01.
A tűzszerész foglalkozás előírásai olyan foglalkozási szabályok, amelyek megszegése esetén – ha az egyéb törvényi feltételek is megállapíthatók – a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye megvalósul [Btk. 171. § (1) bek., (2) bek. a) pont].
A megyei bíróság katonai tanácsa a törzsőrmester vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 8 hónapi fogházbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, és a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. A megállapított tényállás azt tartalmazza, hogy a törzsőrmester vádlott 1995. október 24-27-ig ún. "hetes" tűzszerész járőr szolgálatba volt vezényelve, mint járőrparancsnok, mellette R. S. honvéd, mint segédtűzszerész, H. L. honvéd, pedig mint gépkocsivezető tevékenykedett. A tűzszerész járőr feladata - állampolgári bejelentések alapján - a fel nem robbant robbanószerkezetek és lövedékek összegyűjtése, szükség esetén azoknak a megsemmisítése volt. A vádlott és két alárendeltje 1995. október 27-én érkezett a községbe, ahonnan szintén fel nem robbant robbanószerkezetről érkezett bejelentés. A vádlott ideérkezésekor magával hozta mindazokat a robbanószerkezeteket, amelyeket az előző napokban gyűjtöttek össze, és amelyek szállíthatók voltak. A község térségében talált 149 mm-es, a második világháborús repeszromboló tüzérségi gránát azonban olyan rossz állapotban volt, hogy annak a szállítása kizárt volt. A vádlott ezért úgy döntött, hogy a korábbi napokban összegyűjtött és az újólag talált robbanószerkezeteket egy alkalmas helyen robbantással megsemmisíti.
Ennek érdekében a helyi rendőrségtől tanácsot kért, majd pedig szemrevételezte az ajánlott területet. A rendőrség egy elhagyott mezőgazdasági major területét javasolta, ahol autóroncsok, falmaradványok, valamint egyéb mesterséges építmények maradványai voltak. A vádlott körültekintően és alaposan szemrevételezte a robbantás végrehajtására ajánlott területet, és úgy döntött, hogy a robbantógödröt a tűzszerész szakmai utasítások ajánlása alapján egy földből kb. 1 m magasságra kiálló falmaradvány közelében kell elkészíteni. A gödör kiásására a segédtűzszerészt és a gépkocsivezetőt utasította, ő maga pedig a robbanószerkezeteket hordta az árokhoz. Az említett falmaradvány egy kb. 1,4-1,5 m magasságú kisebb kiterjedésű domb oldalában állt, így egyik oldala támasztékkal nem rendelkezett.
A vádlott a robbantóhely közelében álló falmaradványról azt gondolta, hogy az majd kedvezően fogja befolyásolni a kivetés irányát, annak a vizsgálatát azonban mellőzte, hogy az adott falmaradvány alkalmas-e arra a feladatra, amire ő szánta. Mindezek mellett a végleges robbantóhely kijelölésekor annak közvetlen környezetét sem vizsgálta át, pedig tudta, és szemmel is látható volt, hogy a területen valaha gazdasági épületek és más építmények álltak. Így fordulhatott elő az, hogy a robbantógödör egy lerombolódott épület földben levő és nagyobb részében földdel, növényzettel fedett - tehát takart - alapjain belülre került, a kiálló falrésztől kis távolságra.
A gödör ásásakor a kb. 1,4-1,5 m magas domb egy mélyedését mélyítette tovább a vádlott. A töltet középpontja így a domb tetejéhez viszonyítva legfeljebb 2-2,5 m mélységbe került. A gödör kiásását követően a vádlott az összesen 118,5 kg fel nem robbant robbanószerkezetet - melyben belül a töltet tömege valamivel több mint 26 kg volt az ún "hasábpakolás" módszerével helyezte az árokba.
Összesen 11 db részben második világháborús, részben pedig az után keletkezett repeszromboló tüzérségi gránátot, páncéltörő tüzérségi gránátot, aknavető gránátot, páncéltörő lövedéket és kézigránátot helyezett a gödörbe a felrobbantás céljára szolgáló plasztikus robbanóanyaggal együtt. A gödröt ezután az előírásoknak megfelelően betakarta.
Ezt követően a vádlott a megfelelő gyújtóhelyet kereste a repeszfogónak szánt falmaradvány túloldalán. A gyújtózsinórt a segédtűzszerész húzta, a vádlott a gyújtóhely céljára végül is egy, a robbantóhelytől 130 m távolságban a falmaradvány mögött - található kb. 1 m széles és kb. 50-60 cm mély árkot jelölt ki. Erről a helyről a vádlott folyamatosan szemmel tartotta a robbantóhely környezetét, a gyújtóhely azonban tetővel nem rendelkezett, így nyitott fedezéknek számított.
Időközben a vádlott a területet lezáró rendőrt és gépkocsivezetőjét is részletesen és szabályszerűen eligazította, majd a kijelölt helyükre küldte őket. Arra is felhívta a figyelmüket, hogy a repeszek kihullása esetén feküdjenek a gépjárműveik mellé. A biztosító személyek távolsága a robbanóhelytől meghaladta a 300 métert. A vádlott ezután eligazította a segédtűzszerészt is, akit az árok aljára fektetett. Az árokban úgy helyezkedett el a segédtűzszerész, hogy hason fekve jobb karját a feje alá fektette és erre jobb arcával feküdt. Ezáltal bal arca szabadon az ég felé nézett, amit a szintén a feje mellé felemelt bal karja sem takart el, de sisakot vagy más védőfelszerelést sem viselt.
A vádlott ezt követően élesítette a gyújtószerkezetet, majd még egyszer körülnézett, és több hangos kiáltással jelezte: "VIGYÁZAT ROBBANTÁS!". Ezt követően ő is az árok aljára feküdt úgy, hogy a már ott fekvő segédtűzszerésszel szemben helyezkedett el. A vádlott és a sértett feje karnyújtásnyira volt egymástól akkor, amikor a gomb megnyomásakor a robbanás bekövetkezett. A vádlott arca a föld felé nézett, így a sértett pontos helyzetét nem látta, érezte azonban azt, hogy a sértett elmozdul, majd pedig jajgatni kezd. Ekkor a vádlott a segédtűzszerész után mozdult, és kinyújtott kezével a sértett hátát érte el. Rászólt, hogy maradjon nyugodtan, várja meg amíg a kihullás befejeződik. A vádlott ekkor még azt hitte, hogy alárendeltje megijedt, és ezért jajgat.
A sértett az árokból a robbanás pillanatában nem nézett ki. Testének elmozdulása a robbanást követő pillanatban a ballisztikus pályán érkező és a 149 mm-es repesz-romboló gránát palástjából származó 28 dkg súlyú 732 cm méretű repeszdarab az arcába csapódott.
A kihullás befejezését követően az árok peremén a sértett arca mellett a fű vérrel szennyezett volt, és e szennyeződés mellett megtalálható volt az említett repeszdarab is. A gyújtóhely környékének átvizsgálását követően az említett árok környékén más, de szintén a kihullásból származó törmelék-, fal-, illetve betonmaradvány is megtalálható volt. A vádlott - a kihullás után - hallva a sértett további jajgatását, felnézett, látta, hogy sérülés történt, majd ezt követően minden olyan intézkedést megtett, amely a sérült lehető leggyorsabb orvosi ellátásához vezetett. A rendőrségi gépjármű megkülönböztetett jelzést használva vitte a kórházba a sértettet, ahová a vádlott is elkísérte.
A sértett honvéd a ballisztikus pályáról ráhulló repesz hatására a bal szemgolyó roncsolt, repesztett sérülését, a bal arcközépcsont, szemkeret darabos roncsolt törését, a koponyacsont törését, orrcsonttörést és arcbőr repesztett roncsolt sérülését szenvedte. A sérülések következtében a fél szemét elvesztette, arcdeformitás és rágóképesség-csökkenés keletkezett, melyek miatt a sérülés várható gyógytartama kb. 6 hónap. A baleset következtében tehát maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A megyei bíróság megállapította, hogy a törzsőrmester vádlott azzal a magatartásával, hogy a tűzszerész szakma egyes szabályait megsértve hajtotta végre a robbantást, és ezzel szoros összefüggésben az alárendeltje maradandó fogyatékosságot okozó testi sérülést szenvedett, megvalósítja a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének a) pontja szerint minősülő maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét.
A bíróság megállapította, hogy a Mü/213. sz. ún. robbantási utasítás az az előírás, melyet a vádlott is jól ismert, és amelynek tartalma olyan fontos és pontos előírásokat rögzít, amelyeknek a betartása minden körülmények között kötelező. Ez az utasítás bevezető részében megfogalmazza azt, hogy "A robbantási feladatokat végrehajtó állomány részletesen ismerje az általa végzett valamennyi műveletet és a betartandó biztonsági rendszabályokat." Az utasítás 13. pontja a biztonsági rendszabályok betartásáról is rendelkezik oly módon, hogy a "robbantási munkák végrehajtásánál szigorúan be kell tartani az utasítás XIV. fejezetében meghatározott biztonsági rendszabályokat". Az utasítás nem helyezi hatályon kívül a tűzszerész szakma korábban kiadásra került dokumentumait, melyek így a szakma írásban megfogalmazott követelményeiként részei az évente ismétlődő szakmai felkészítéseknek és vizsgáztatásoknak. A vádlott jelenleg az egyik legfelkészültebb tűzszerész, aki már kilenc éve végez tűzszerészi munkát, a munkája során az említett szabályozókból és utasításokból évente tett eredményes vizsgát. Ezek alapján tehát téves a védelemnek az az álláspontja, hogy a tűzszerész szakmának nincsenek kötelező érvényű előírásai és szabályai. A Mü/213. sz. utasítás részletes eligazítást és utasítást tartalmaz arra nézve, hogy egy meghatározott súlyú, összetételű és minőségű töltet robbantásakor a robbantógödröt milyen mélyre kell ásni, a gyújtóhelyet pedig a robbantóhelytől milyen távolságban kell kijelölni. Mindezek mellett a vádlott az adott matematikai műveletet nem végezte el, pedig az "ideiglenes utasítás a tűzszerész és aknamentesítési munkák végrehajtására" és a "Tűzszerész zsebkönyv" is tartalmazza a táblázatot, melyből egyszerűen kiolvasható a helyes méret és távolság.
A megyei bíróság katonai tanácsa nem fogadta el a védelemnek azt az álláspontját, hogy a vádlottnak a szabad mérlegelés körébe eső helymeghatározás nem róható fel. A biztonsági rendszabályok ugyanis semmilyen körülmények között nem mellőzhetők, és az adott előírások nem esnek a mérlegelhető feladatok közé. Az említett utasítás a robbantási feladatok végrehajtásának kötelező - mérlegelést nem engedő - feladatait általános érvénnyel határozza meg. Ezek szerint pontosan végre kell hajtani az utasítás előírásait, kötelezően ismerni kell a biztonsági rendszabályokat és a fedezéken kívül - fedetlen búvóhelyen tartózkodók számára az ott jelölt számítások elvégzésével kell meghatározni a biztonsági távolságot.
A vádlott a robbantás kapcsán tanúbizonyságot tett arról, hogy szakmájának a szabályait jól ismeri. Helyesen járt el ugyanis a robbanószerkezetek begyűjtésekor, a helyi önkormányzatok és rendőri szervek értesítése, valamint igénybevétele esetén, de akkor is, amikor a robbantásra alkalmas helyet kereste. Látszik tehát, hogy betartotta az utasításoknak azokat az előírásait, amelyekről azt állította, hogy azok csak ajánlások.
Az a tény azonban, hogy a szakmai "ajánlások"-ból csak a méretek és a távolságok betartását nem tartotta magára nézve kötelezőnek, legfeljebb sajátos értelmezésnek tekinthető, elfogadható azonban nem volt.
A gyújtóhelynek a robbantógödörtől mért távolsága kapcsán a bíróság azt állapította meg, hogy a robbantóhelytől 130 méter távolságban kijelölt, fedél nélküli búvóhely rendkívül súlyos szakmai kifogás alá esik. A Mü/213. sz. utasítás számítása, valamint a már említett táblázatok előírása nem teszi lehetővé a több mint 100 kg súlyú, vegyes gyalogsági és tüzérségi lőszerek robbantásánál azt, hogy a fojtással ellátott robbantógödörtől mért biztonsági távolság 300 m-en belül legyen. Jelen esetben azonban ezen belül volt.
A vádlott a robbantás résztvevőit és a biztosításra kijelölt személyeket eligazította, de a falmaradvány miatt a kivetés vonatkozásában bizonyos - megalapozatlan - várakozása volt. A 130 m-re kijelölt távolság azonban olyan indokolatlanul rövid, hogy - függetlenül a robbantógödör mélységétől, a kivetésre számításba vett fal jellemzőitől, a hely kiválasztásakor rejtve maradt falmaradvány tényétől és minden egyéb más tényezőtől - a vádlott alapvető szakmai hibát vétett.
Mindezeken túl a vádlott, mint felkészült szakember, tudta azt is, hogy - többek között - repesz- és romboló gránátokat semmisít meg, ezeknek pedig éppen az a tulajdonságuk, hogy szinte elemeikre szakadva a repeszek szétszórásával fejtik ki a romboló hatásukat. Ez az a pont tehát, ahol a bíróság a vádlott terhére megállapította a tűzszerész szakma íratlan szabályának a be nem tartását is, mely szerint a sisak viselése kötelező. Látható ugyanis, hogy a vádlott még akkor is számított repeszhatásra, ha azt a bizonyos falat a kivetés irányába számításba vette, de mégsem rendelte el a védőeszköz használatát.
Összefoglalva a tényállást és a bizonyítékok értékelése során tett megállapításokat, nem maradt a bíróságban kétség afelől, hogy a jelentős tapasztalatokkal és a kellő szakmai ismeretekkel rendelkező vádlott esetében az elvárható, de elmulasztott körültekintés a büntetőjogi felelősség megállapítását eredményezte.
A vádlott az ismertetett foglalkozási szabályszegésekkel a robbantás előtti pillanatban nemcsak az alárendeltjét, hanem a saját életét és testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki. E veszély reálisan - szinte kézzelfoghatóan - magában hordta a sérülés lehetőségét, ami be is következett. A maradandó fogyatékosság - tehát a súlyosabb eredmény - kialakulása vonatkozásában pedig nincs a sértett részéről közrehatás, ezért az eredmény is a vádlott felróható magatartásának a következménye.
A vádlott - természetesen - nem kívánta azt, hogy a robbantáskor bárki sérülést szenvedjen, magatartásának lehetséges következményeit azonban azért nem látta előre, mert a tőle elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztotta.
A Legfelsőbb Bíróság a vádlott és a védő felmentésre irányuló fellebbezése alapján bírálta el az első fokú ítéletet, és megállapította, hogy a katonai tanács az ügyben széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, a tényállást a lényeget illetően feltárta, de a tényállás mégis kiegészítésre szorul. A Legfelsőbb Bíróság helyt adott a katonai főügyész indítványának, és a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján bizonyítás felvételét rendelte el: a fellebbezési eljárás során meghallgatta - az első fokú eljárásban részt vevő - N. J. mérnök alezredes robbantási szakértőt.
A szakértő a másodfokú tárgyaláson fenntartotta a nyomozás során adott véleményét, amely alapja volt az elsőfokú bíróság ténymegállapításának. N. J. mérnök alezredes változatlanul fenntartotta azt a véleményét, hogy a baleset bekövetkezéséhez több tényező vezetett. Valamennyi, általa felsorolt követelmény betartása mellett, a maradandó fogyatékosságot eredményező baleset teljes bizonyossággal elmaradt volna. A hivatkozott szabályok szerinti eljárás tehát objektív módon kizárta volna annak a veszélyét, hogy a robbantás résztvevői közül bárki is megsérüljön.
A szabályszegések közül legnagyobb jelentőségű a robbantóhely és gyújtóhely távolságának nem megfelelő megválasztása. A szakértő álláspontja szerint, amennyiben a vádlott az indítóhely kiválasztásánál a "Tűzszerész Zsebkönyv", a "Robbantási Utasítás", illetőleg az "Aknakutató Tűzszerész Alegységek Kiképzéséhez Tankönyv" által megadott gyújtóhelytáblázat szerint jár el, és a robbantóhely, illetőleg gyújtóhely távolságát - az ott írtak szerinti 300 méterben állapítja meg, az eredmény bekövetkezésének elmaradása 99%-os valószínűségre tehető, még akkor is, ha a további szabályokat a vádlott nem tartotta volna meg. A szakértő véleményében kitért arra is, hogy a "Tűzszerész Zsebkönyv", a "Robbantási Utasítás", valamint a hivatkozott tankönyv irányelvei és ajánlásai a szakma alapvető szabályai közé tartoznak, melyeknek az elfogadása javasolt.
A szakértő azt is előadta, hogy amennyiben a sértett a gyújtóhelyen az utasításnak megfelelő módon úgy helyezkedik el, hogy a szabályoknak megfelelően hasra fekszik, a két összekulcsolt kezét a tarkójára szorítja, enyhébb sérülést szenvedett volna.
A tárgyalási jegyzőkönyv adatai bizonyították, hogy a sértett - az első fokú ítélet által irathűen megállapítottak szerint - úgy foglalt helyet "a nyitott fedezékben", hogy a fejét a karjára hajtotta féloldalt úgy, hogy a bal arcfele fedetlenül felfelé fordult.
A Legfelsőbb Bíróság a szakértő másodfokú eljárásban kifejtett álláspontját bizonyítékul elfogadta, mert annak helyességét illetően kétely nem merült fel, és azzal szemben alapos aggályt a védelem sem tudott támasztani. A szakértői vélemény részletesen indokolt és ezért meggyőző volt. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményei összhangban voltak az elsőfokú bíróság által megállapított tényekkel, és megnyugtató alapjául szolgáltak az alábbi ténybeli következtetés levonásához:
A vádlott a foglalkozására vonatkozó szabályok ellen vétett, amikor a robbantógödör és a gyújtóhely közötti biztonsági távolságot az előírt és szakmailag ajánlott 300 méter helyett, az indokolatlanul közeli 130 méterben jelölte ki. Megszegte a foglalkozására vonatkozó irányelveket akkor is, amikor a robbantógödröt nem a legmegfelelőbb méretben alakította ki, és annak helyét is kedvezőtlenül állapította meg.
A robbantógödör és a gyújtóhely közötti távolság szabálytalanul közeli megállapítása és az ehhez társuló - de ehhez képest külön-külön lényegesen kisebb jelentőséggel bíró - szabálytalanságok és a bekövetkezett eredmény között közvetlen okozati összefüggés áll fenn.
A maradandó fogyatékosságot eredményező sérülés bekövetkeztében azonban közrehatott az a sértettnek felróható szabálytalanság is, hogy hasra fekvéskor nem a szabályos védekező testhelyzetet vette fel, és a bal arcát szabadon hagyta.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye és az elsőfokú bíróság által helyesen feltárt tényeken is alapuló ez utóbbi kiegészítéssel az első fokú ítélet mentes a megalapozatlansági hibáktól, ezért az ítélet felülbírálatra alkalmas.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és nem tévedett a vádlott cselekményének a jogi minősítése kérdésében sem, így a felmentésre irányuló fellebbezések nem alaposak.
A vádlott védőjének álláspontja szerint a vádlott a tőle elvárható körültekintéssel járt el a robbantóhely, illetőleg a gyújtóhely megválasztásánál, és a baleset bekövetkezése kizárólag a sértett szabálytalan viselkedésének - feltehetőleg a fedezékéből kiemelkedésének - tudható be. Támadta emellett a megállapított tényállást is annyiban, hogy nem látta megállapíthatónak azt a tényt, mely szerint a sértett sérülését az a repeszdarab okozta volna, amelyet a helyszínen lefoglaltak. Utalt arra is, hogy a védencének büntetőjogi felelőssége - amennyiben egyáltalán az megállapítható - legfeljebb a Btk. 171. §-ának (1) bekezdése szerinti veszélyhelyzet létrehozására terjedhet, de semmiképpen nem tehető felelőssé a bekövetkezett eredményért.
A katonai főügyész - a lefolytatott bizonyítás eredményére is figyelemmel - az első fokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Az irányadó tényállás alapján nem volt más következtetés levonható, kizárólag az, hogy a sértett maradandó fogyatékosságát olyan foglalkozási szabályszegések okozták, amelyek elsődlegesen a vádlottnak voltak felróhatók. Ennek folytán a felmentésre irányuló fellebbezés nem volt alapos.
A védő azért is vitatta a vádlott cselekményének a tényállásszerűségét, mert álláspontja szerint a tűzszerész vádlott tevékenységét (az adott ügyben a robbantás lebonyolítását) semmiféle kötelező norma nem szabályozta, így foglalkozására vonatkozó szabályt nem is szeghetett meg. A védő álláspontja - és a vádlott részben ezzel azonosuló védekezése - téves. A Btk. 171. §-ának (1) bekezdése azt rendeli büntetni, aki a foglalkozása szabályainak megszegésével mások életét, testi épségét vagy egészségét közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz. A töretlen bírói gyakorlat szerint foglalkozási szabálynak minősülnek a jogszabályok, műszaki (technológiai) előírások, szakmai, üzemi rendtartások vagy egyéb normák, továbbá az íratlan, de elfogadott mindazok a szabályok is, amelyeket egy adott foglalkozás gyakorlásánál szokásosan megtartanak.
A tűzszerész hivatás olyan fokozott veszéllyel járó tevékenység, amelynél a szakmai irányelvek és ajánlások megtartása életet és testi épséget véd. Ezek figyelmen kívül hagyása helyrehozhatatlan eredményhez vezethet, miként ez az adott esetben meg is történt. Az e foglalkozás szabályainak megszegésével okozott sérelemért a büntetőjogi felelősség megállapításának van helye.
Az irányelvek és szakmai ajánlások kötelező erejére tartalmaz utalást az 1952-ben kiadott - de szakmai tartalmát illetőleg változatlanul érvényben levő - tűzszerész zsebkönyv is, éppen a lőszer megsemmisítésével foglalkozó XV. fejezetében. A robbantógödör kialakításával foglalkozó rész 4. pontjában külön kimondja, hogy a "felsoroltak csak általános irányelvként szerepelnek, amelyeket azonban mindenkor be kell tartani". A szakértő által elmondottakra figyelemmel nem lehet kétséges, hogy ez az eljárás más irányelvekre és szakmai ajánlásokra is éppen úgy vonatkozik.
A tényállásszerűség szempontjából közömbös, hogy valamely foglalkozás követendő szabályait írott vagy íratlan forrás határozza meg, annak van jelentősége, hogy azok a szakma gyakorlói részéről betartandók-e avagy sem.
A vádlott megvalósította tehát az első fokú ítélet által terhére helyesen megállapított, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét, a szabályszegései és az eredmény között a közvetlen okozati összefüggés fennáll.
Az eredmény bekövetkezésében kétségkívül közrehatott az is, hogy a sértett bal arca fedetlen volt. Ez a közreható magatartás azonban nem zárja ki, hanem csak csökkentheti a vádlott alanyi bűnösségének a mértékét, és ennek a büntetés kiszabása körében van jelentősége. A sértett bal arcának védtelensége ugyanis csak azért járult hozzá a maradandó fogyatékosság kialakulásához, mert a vádlott a robbantógödörhöz olyan közel jelölte ki a gyújtóhelyet, hogy azt a lehulló repeszdarabok elérték. Amennyiben a vádlott a gyújtóhelyet az előírt távolságra teszi, a sértett szabálytalan fekvésének nyilvánvalóan nem lett volna jelentősége. Ez utóbbiakra tekintettel nem kerülhetett sor a védő által indítványozott, alapeset szerinti bűnösség megállapítására.
A katonai tanács alapvetően helyesen sorolta fel a büntetéskiszabás körében irányadó körülményeket, de azok között nem említette meg - és így nem is vette figyelembe - a sértett közrehatását, valamint azt a tényt, hogy a vádlott a robbantógödör előírt méreteinek a kialakításához szükséges eszközökkel nem rendelkezett.
A vádlott szabályszegései folytán elszenvedett sérülés és a bekövetkezett maradandó fogyatékosság miatt a sértett a katonai szolgálatra alkalmatlanná vált, és polgári életvitele is megnehezült. Mindez meghatározta a bűncselekmény tárgyi súlyát, melynek mértékére figyelemmel helyesen döntött a katonai tanács, amikor szabadságvesztés kiszabását látta szükségesnek és indokoltnak.
A Legfelsőbb Bíróság által értékelt további enyhítő körülményekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a vádlott szabadságvesztését 4 hónapra enyhítette.
A katonai tanács helyesen állapította meg, hogy a vádlottal szemben a büntetési cél elérését megfelelően szolgálja a büntetés próbaidőre történő felfüggesztése. A Btk. 89. §-ának alkalmazása tehát törvényes és megalapozott volt. A kiemelkedően jó katonai szolgálatot teljesítő, büntetlen előéletű vádlott előzetes mentesítésben részesítése ugyancsak indokolatlan, törvényes feltételek mellett történt.
A katonai tanács ítéletének egyéb rendelkezései - így a lefoglalt bűnjelek tárgyában történt döntés is - törvényesek és megalapozottak voltak, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 548/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás