PK BH 1996/642
PK BH 1996/642
1996.12.01.
A volt házastárs házastársi tartásdíja megállapításához szükséges feltételek vizsgálatánál irányadó körülmények [Csjt. 21. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felek 1981. december 12-én kötött házasságát részítélettel felbontotta. Megállapította, hogy a házasság az alperes házasságon kívüli kapcsolata miatt romlott meg; a felek életközössége 1988. április 25-én úgy szűnt meg, hogy az alperes a közös lakásból elköltözött, azóta a felek között semmilyen kapcsolat nem áll fenn.
A részítélet jogerőre emelkedése után hozott ítélettel az elsőfokú bíróság a felperes kiegészítő házastársi tartásdíj iránti keresetét elutasította. Indokolása szerint az egy szobás és két félszobás volt közös lakás a felperes kizárólagos tulajdonában és használatában áll. A felperes az évtizedek óta fennálló pszichiátriai megbetegedése miatt 1988 óta rokkantnyugdíjas, 1994-ben a nyugdíja havi 14 843 forint volt, ami a létminimumnál több ezer forinttal magasabb, és bár munkaképességében 100%-ig korlátozott, vagyoni helyzete az átlagos mértéket meghaladja, lakásingatlanát ugyanis anyagi helyzetének javítása érdekében hasznosítani tudná. Az alperes szívbetegségben szenved, emiatt 1993 októbere óta ő is rokkantnyugdíjas, 1994-ben a havi nyugdíjának összege 28 494 forint volt. Anyagi helyzete lehetővé tenné házastársi tartásdíj fizetését, a felperes tartásdíjra való rászorultságát azonban a betegségének ténye önmagában nem alapozza meg. A felperes követelésének jogszerűségét egyébként az is gyengíti, hogy igényét a hat és fél évig fennállt életközösség megszűnése után mintegy öt évvel később terjesztette elő.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta: kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1993. január 1. napjától 1993. október 31. napjáig terjedő időre havi 4000 forint, 1993. november 1. napjától pedig havi 2000 forint házastársi tartásdíj-kiegészítést. Az alperesnek az 1993. január 1-jétől 1994. november 30-ig számított 66 000 forint tartásdíj-hátralék megfizetésére 1994. december 1-jétől havi 1500 forint részletfizetést engedélyezett. Az első fokú ítélet indokolásából a házastársi közös vagyonnal kapcsolatos megállapításokat mellőzte, és az alperest terhelő tartásdíjat az alperes nyugdíjából letiltotta. Indokolásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészített ki, hogy a felperes nyugdíja 1993. február 28-ig havi 11 342, 1993. március 1-től havi 12 476 forint volt, és csak az időközbeni emelésekkel lett havi 14 843 forint. Az alperes jövedelme - táppénzzel együtt - 1992 októbere és 1993 augusztusa között átlagosan elérte a havi 51 174 forintot, 1993-ban a havi nyugdíja 25 645 forint volt, ami 1994 márciusától havi 28 494 forintra emelkedett. Az alperes 1993. október 23-án vált rokkantnyugdíjassá, így 1993 januárjától anyagi nehézség nélkül képes a felperes által kért havi 4000 forint tartásdíj-kiegészítés megfizetésére, 1993. november 1-jétől azonban a jövedelemcsökkenése folytán már csak csökkent mértékben tud hozzájárulni a felperes megélhetéséhez. Értékelési körébe vonta a felek viszonylag rövid ideig fennállott életközösségének tényét is.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben arra hivatkozott, hogy a felperes vagyoni helyzeténél fogva a tartásdíjra nem szorul rá, ezért a jogerős ítélet sérti a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak a megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egy sorban köteles. A hivatkozott törvényhely értelmében a bíróság házastársi tartásdíjat három feltétel együttes fennállása, vagyis az igénylőnek a tartásra önhibáján kívül való rászorultsága és érdemtelenség hiánya, továbbá a kötelezett teljesítőképessége esetén ítél meg. A másodfokú bíróság a rászorultság kérdésében a tényállást megalapozatlanul állapította meg, az tehát további bizonyítás lefolytatásával kiegészítésre szorul.
A felperes nyugdíja a szűkös megélhetésének fedezetére elegendő ugyan, de a tartási perek általános szabálya szerint a tartásra jogosult igénye, ha volt házastársának megfelelő teljesítőképessége van, nem szorítható a szűkös, létminimumot elérő szintre. A rászorultság körében azonban vizsgálni kell a tartást igénylő vagyoni viszonyait is, amiből alapos következtetés vonható le arra, képes-e a saját megélhetéséhez szükséges anyagi eszközöket maga biztosítani.
A nem vitás tényállás szerint a felperes az egyszobás és két félszobás öröklakásában egyedül él. Az sem vitás, hogy a felperes az 1988-ban történt rokkantnyugdíjazását követően házastársi tartásdíj iránti igényével csak 1993-ban lépett fel. A bíróság ilyen adatokra figyelemmel nem mulaszthatta volna el annak feltárását, hogy a felperes a megélhetését a korábbi időszakban - amikor a nyugdíja is kevesebb volt - miként biztosította, továbbá hogy ez a lehetősége jelenleg is fennáll-e. Tisztáznia kellett volna azt is, hogy az öröklakás milyen módon került a felperes kizárólagos tulajdonába, valamint azt, hogy ennek a lakásnak vagy a lakás egy részének bérbeadás útján való hasznosítása - a lakás alapterületét és beosztását tekintve - a felperestől elvárható-e. Vizsgálnia kellett volna azt is, hogy amennyiben a lakás vagy annak egy része bérbeadás útján nem hasznosítható, elvárható-e a felperestől, hogy ingatlanát jogos lakásigényeinek megfelelő, kisebb lakásra cserélje el, amiből a megélhetésére fordítható jelentősebb - megtakarítása esetén kamatozó - tőkéhez juthat.
A felek viszonylag rövid ideig fennállott és évekkel az igényérvényesítés előtt megszűnt életközösségére tekintettel a felperessel szemben indokolt elvárás az, hogy megélhetését elsődlegesen a saját erejéből, jövedelméből és vagyonából biztosítsa, és csak ennek elégtelensége esetén forduljon tartási követelésével az alperes ellen. Minthogy ennek megítélésére, illetőleg a rászorultságának kellő megállapítására vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, a megalapozott döntés meghozatalához a bizonyítást ebben a körben a fentiek szerint le kell folytatni.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az első fokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.699/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás