BK BH 1996/70
BK BH 1996/70
1996.02.01.
I. A más javai ellen intézett jogellenes magatartás elhárítása érdekében jogos védelmi helyzetben levő személlyel szemben fellépő elkövető javára fogalmilag kizárt a jogos védelmi helyzet jogszerű megállapítása [Btk. 29. § (1) bek., 321. § (1) bek., 170. § (2) bek.].
II. A más javai ellen intézett jogtalan támadás fogalma alá esik a közvetlen erőszak nélkül véghezvitt lopási cselekmény abban az esetben is, ha az csupán szabálysértési értékre irányul [Btk. 29. § (1) bek., 317. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1994. február 24. napján kihirdetett ítéletével az ügyben felelősségre vont terheltek közül az I. r. terheltet az ellene csoportosan elkövetett rablás bűntettének a vádja alól felmentette; ugyanakkor bűnösségét megállapította rablás bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében, és ezekért halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 3 évi fegyházbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte;
a III. terheltet a bűnsegédként, csoportosan elkövetett rablás bűntettének vádja alól felmentette; egyidejűleg bűnösnek mondotta ki rablás bűntettében, mint bűnsegédet, és ezért-a végrehajtásában háromévi próbaidőre felfüggesztett - 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r., a III. r. és a tk. IV. r. terheltek 1992. november 2. napján a káposztaföldekre mentek, és ott R. I. káposztaföldjén "tallózva" káposztafejeket raktak be a magukkal vitt zsákba.
S. J. a szomszédos káposztaföldjén dolgozott; az időközben lovas szekérrel a helyszínre érkező fia - az ügy sértettje, S. S. - észrevette, hogy a három terhelt R. I. káposztáját szedi. A felháborodott sértett hangos szidalmazás közben és az ostorával fenyegető mozdulatokat végezve azt kiabálta, hogy a terheltek hagyják el R. I. káposztaföldjét. Ezt észlelve az I. r. terhelt a sértett felé indult, majd közöttük dulakodás keletkezett. Annak során a sértett az ostorával az I. r. terhelt felé csapott, aki az ostort elkapta, és amikor az elszakadt, a sértett a földre esett. Az eseményeket észlelő S. J. a fia segítségére sietett, és a kezében lévő kisbalta tompa végével az I. r. terhelt felé ütött. Az ütés az I. r. terhelt homlokát érte, és hámhorzsolásos sérülést okozott.
Az I. r. terhelt a sértettől elvett ostornyéllel - amely keményfából készült, a hossza 35 cm, a körfogata pedig 7,5 cm volt - a bal karja felemelésével védekező S. J. alkarjára ütött, és annak darabos törését okozta, amelynek a gyógytartama 6 hét volt.
A dulakodást távolabbról szemlélte a tk. IV. r. terhelt, aki nem avatkozott be tevőlegesen az eseményekbe, a III. r. terhelt pedig csupán szidalmazta a dulakodó sértettet, közvetlenül ő sem avatkozott bele a dulakodásba.
A II. r. terhelt - aki nem ismerte az összetűzést kiváltó okot - az I. r. terhelt homloksérülése után szaladva érkezett a helyszínre, S. J. kezéből kivette a kisbaltát és azt eldobta. Az események végső szakaszában az I. r. terhelt az elszakadt ostort visszaadta a sértettnek, majd a tk. IV. r. terhelttel visszamentek R. I. káposztaföldjére, és onnan kb. 10 kg káposztát hazavittek. R. I. kára mintegy 250 forint, amely nem térült meg.
A városi bíróság ítéletének a fk. IV. r. terheltet büntethetőséget kizáró okból felmentő rendelkezése jogerőre emelkedett.
A megyei bíróság az ügyésznek az I.-II.-III. r. terheltek terhére szóló, illetve az I. r. terhelt esetében védelmi fellebbezések alapján bírálta felül a városi bíróság ítéletét. Az ennek során 1994. szeptember 9. napján meghozott ítéletével - az első fokú ítéletet megváltoztatva - az I. r. terheltet a rablás bűntette és a súlyos testi sértés bűntette, míg a III. r. terheltet a bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól felmentette; míg esetükben, valamint a II. r. terhelttel szemben a tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást megszüntette.
A felülbírálat eredményeként a másodfokú bíróság megállapította, hogy a városi bíróság a bizonyítási eljárást nem a kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le; ugyanakkor a büntetőeljárás több szabályát is megsértve tárgyalt. A megyei bíróság a hibákat és hiányosságokat a másodfokú eljárásban kiküszöbölhetőnek találta, és ezért a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával a tényállást akként helyesbítette, hogy mellőzte annak a megállapítását: az I. r. terhelt és S. S. sértett között dulakodás keletkezett, továbbá, hogy S. J. a dulakodók szétválasztása és a fia számára nyújtandó segítség szándékával szaladt a helyszínre;
a II. r. terheltnek nem volt tudomása arról, hogy a veszekedésnek mi volt a kiváltó oka, és már csak akkor érkezett a helyszínre, amikor az I. r. terhelt homloka vérzett. Megérkezve S. J.-től a kisbaltát elvette és eldobta.
A megyei bíróság tényként állapította meg, hogy az egész büntetőeljárásban nem merült fel adat arra, hogy az I-III. r. terheltek a káposzta megszerzése vagy megtartása érdekében alkalmaztak erőszakot a sértettel és a sértett apjával szemben.
Az események részesei cselekményét értékelve, a megyei bíróság azt a jogi álláspontot fejtette ki, hogy az I. r. terhelt csupán védekezett, amikor S. S. az ostorával támadóan felé csapott, és azt elkapta; és ugyancsak nem állt a jogtalanság talaján akkor sem, midőn a neki vérző sérülést okozó S. J. támadását akként hárította el, hogy a már hozzá került ostornyéllel egy ízben az alkarjára ütött. Az I. r. terheltnek ez a magatartása jogszerű és indokolt is volt, mert S. J. emberi élet kioltására alkalmas eszközzel támadt reá; védekező magatartásában megtorlási elem nem igazolható, az csupán a jogtalanul támadó sértett tettlegességének az elhárítását szolgálta.
A terhelt az ostornyéllel leadott ütésével nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amilyennel a sértett jogtalan támadásának a lehetséges következménye őt fenyegette.
Mivel a védekező magatartás nem volt aránytalan a támadással, ezért az I. r. terhelt a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogos védelmi helyzetben volt; következésképpen tévedett a városi bíróság, amikor az I. r. terhelt bűnösségét a súlyos testi sértés bűntettében megállapította.
A megyei bíróság a jogi értékelését összegezve kifejtette: a városi bíróság - a bűnösség megállapítása mellett - eljárásjogi törvénysértést eredményező módon mentette fel az I-II-III. r. terhelteket a társtettesként, illetve bűnrészesként csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól; továbbá mert sem a nyomozás, sem pedig a bírósági eljárás anyagában nincs adat arra, hogy a fellebbezéssel érintett terheltek a káposzta megszerzése, illetőleg megtartása érdekében bárkivel szemben erőszakot vagy fenyegetést alkalmaztak volna, a rablás bűncselekményének a tényállási eleme hiányában az I. r. és a III. r. terhelteket - a jogcím tekintetében a II. r. terheltet is - a Be. 214. §-a (3) bekezdés a) pontjának első fordulata alkalmazásával bűncselekmény hiányában mentette fel a Btk. 321. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, és az (1) bekezdés szerint büntetendő rablás bűntette vádja alól;
míg ezt meghaladóan az I. r. terheltet a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja felhívásával büntethetőséget kizáró jogos védelem jogcímén mentette fel a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettének vádja alól.
A megyei bíróság ítéletének az I. r. terheltet a rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette; míg a III. r. terheltet a bűnsegédként elkövetett rablás bűntette vádja alól felmentő rendelkezései ellen a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - a büntető anyagi jog szabályainak a sérelmére utalva - a megyei főügyészség 1994. december 20. napján, tehát a törvényes határidőben mindkét terhelt terhére felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt további okfejtésekkel kiegészítve tartotta fenn: indítványozta a megyei bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását. Az ügyészi felülvizsgálati indítvány alapos.
A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése rendelkezése szerint jogos védelem folytán "nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges". A személyek javai ellen irányzott támadás fogalmi körébe tartozik a közvetlen erőszakot nem tartalmazó olyan cselekmény, amely valamilyen dolog jogtalan eltulajdonítására (lopásra) irányul. A magatartás jogtalan, ha a támadó cselekmény valamely büntetőtörvényi tényállást valósít meg.
Az ítélkezési gyakorlat szerint keletkeztethet jogos védelmi helyzetet olyan cselekmény is, amelynek büntetendőségéről nem a Btk., hanem a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezik, és ekként az csupán szabálysértést valósít meg, feltéve, hogy ennek a szabálysértési cselekménynek - mint esetünkben a lopásnak - az elkövetési ismérveit a büntetőtörvény határozza meg.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállásból következik, hogy az R. I. földjén termelt káposzta a terheltek számára idegen dolog volt, amelyből - mintegy 10 kg mennyiséget - jogtalanul szándékoztak eltulajdonítani. Ilyen ténybeli helyzetben a sértett jogszerűen lépett el a tulajdonos tudta nélkül "tallózott" káposzta elvitelének a megakadályozása érdekében, erre tekintettel pedig a terheltek követtek el idegen dolog elleni jogtalan támadást, amelynek elhárítása végett a sértett jogos védelmi helyzetben cselekedett.
A büntető anyagi jogi rendelkezések súlyos sérelmét előidézően tévedett a másodfokon eljárt megyei bíróság, amikor a lopási cselekményt megvalósító I. r. terhelt, valamint a társai által tanúsított magatartásokat minősítette jogos védelemben elkövetettnek.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványában kifejtett azzal az állásponttal is, hogy S. S. sértett a jogos védelem keretei között maradt, amikor a kezében tartott ostorral, fenyegető mozdulatokat téve próbálta a számbeli és fizikai fölényben levő terhelteket a káposztaföldről távozásra bírni, a verbális fellépés és annak a módja ugyanis nem volt alkalmas a kívánt hatás elérésére, mert a terheltek nem távoztak el, sőt ellenkezőleg, az I. r. terhelt a sértett felé indult, és ez a fellépése jellegében fenyegető volt. A sértett az I. r. terhelt támadó közeledését ostorával kívánta megállítani de az ostorhasználattal sem lépte túl a védekezés szükséges mértékét, mert ebben a helyzetben már a testi épségének a védelme is szükségessé tette a számbeli fölényben levő "tallózók" közül a reá támadó terhelt megállítását.
Helyesnek találta a Legfelsőbb Bíróság a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványában foglalt azt a jogi álláspontot is, amely szerint a Be. 91. §-ának (5) bekezdésében foglalt arra a rendelkezésre figyelemmel, hogy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, ez a jogosultság magában foglalja, hogy - szükség esetén - az elkövető ellenállásának a megtöréséhez akár enyhébb testi sérüléssel párosuló fizikai erőszak alkalmazása is megengedett. A sértett által alkalmazott erőszak értékeléséhez tartozik, hogy mielőtt bármit tehetett volna, az I. r. terhelt olyan módon ragadta el tőle az ostort, hogy a földre esett.
Téves a megyei bíróságnak az a jogi állásfoglalása is, hogy az I. r. terhelt S. J.-nek is jogos védelmi helyzetben okozott súlyos testi sérülést, mert az az "élet kioltására alkalmas eszközzel" támadott reá, és okozott a homlokán vérző sérülést. Az idős életkorú S. J. a fia földre kerülését követően és annak védelmében "támadt rá" a nála nagyobb testi erejű I. r. terheltre, de a - más feltételek mellett élet kioltására valóban alkalmas - kisbaltájával jelentéktelen, hámhorzsolásos sérülést okozott, és az eszköz használatának bizonyított módja mellett nem is okozhatott volna súlyosabb sérülést az I. r. terheltnek. Mivel S. J. a jogszerű fellépése következtében a jogos védelmi helyzetben levő fia védelmében lépett fel, ezért maga is jogos védelmi helyzetben járt el. A terheltek számbeli és erőfölényére figyelemmel a fellépése nem tekinthető aránytalannak.
A fizikai fellépések értékelésénél valóban jelentősége van annak is, hogy S. J. a jobb kezében tartotta a kisbaltát, az I. r. terhelt mégis a bal alkarját törte el. Ebből az következik, hogy az I. r. terhelt a büntető anyagi jog két törvényi tényállását is kimerítő cselekményét nem jogos védelmi helyzetben követte el.
A Btk. 321. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. Ennek a bűncselekménynek az elkövetője kizárólag a tetten ért tolvaj. Tettenérés akkor következik be, amikor a tolvajt a dolog elvétele közben leleplezik. Amennyiben az elvétellel a dolog birtokába került tetten ért tolvaj erőszakot alkalmaz, a cselekmény jogi értékelése szempontjából annak van meghatározó jelentősége, hogy az erőszakot a már elvett dolog megtartása végett, avagy más okból alkalmazta. Az elkövető ezzel kapcsolatos szándékának, tudattartalmának a vizsgálatánál elsősorban a külvilágban megismerhető tényekből kell következtetést levonni. A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállásból is az a helyes jogi következtetés vonható le, hogy a jogos tulajdonos tudomása nélkül, annak a káposztaföldjén "tallózó" terhelteket tetten érő és a tulajdonos vagyoni érdekében fellépő sértettel szemben az I. r. terhelt olyan fizikai erőszakot alkalmazott, amelytől az a földre került. Ettől elválaszthatatlan az I. r. terheltnek az a további cselekménye is, amellyel a fia védelme érdekében fellépő S. J.-nek 8 napon túl gyógyuló, súlyos testi sérülést okozott.
Az I. r. terhelt cselekményét közvetlenül észlelte a III. r. terhelt, aki buzdító szidalmazásával értelmi segítséget nyújtott az I. r. terheltnek.
A körülmények azt bizonyítják, hogy az elvételben közreműködött terheltek a leszedett káposztát minden körülmények között és a külső ellenállást is legyűrve el akarták vinni, és szándékuknak megfelelően ezt meg is tették. Mindezekből alappal arra kell következtetni, hogy az I. r. terhelt az erőszakot a lopott káposzta megtartása végett fejtette ki, mert a lopás meghiúsítása érdekében jogosan fellépő sértett ellen alkalmazta, márpedig nyilvánvaló, hogy a jogos védelmi helyzetben levő személlyel szemben annak jogszerű fellépése ellen jogos védelem fogalmilag kizárt.
Megállapítható tehát, hogy az I. r. és az III. r. terheltek felmentésére - az I. r. terhelt esetében mindkét bűncselekmény tekintetében - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei főügyészség által benyújtott felülvizsgálati indítvány elbírálása során a másodfokú bíróság ítéletének az I. r. és a III. r. terheltekre vonatkozó részét a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.
Az irányadó tényállás és annak alapjául szolgáló iratok, elemző egybevetése során a Legfelsőbb Bíróság azonban jelentős hiányosságokat észlelt a megállapított történeti tényállásban is.
Az első fokon eljárt városi bíróság megállapítása szerint S. J. a kisbalta "tompa végével" ütötte meg az I. r. terheltet a homlokán. Ezzel a megállapítással ellentétben az eddigi iratok tartalma azt igazolja, hogy S. J. - az I. r., II. r. és a III. r. terheltek egybehangzó állítása szerint - a kisbalta nyelével ütött. Az eszköz alkalmazásának ez a módja, a 63 éves életkorú személy csökkent fizikai ereje és az okozott sérülés minősége a legkevésbé alapozhat meg olyan következtetést, hogy ez a "támadás" az I. r. terhelt életét - vagy akár jelentősebb mértékben a testi épségét - veszélyeztette volna.
Az ügyben eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a két lényeges körülményt is, hogy S. S. beavatkozása kezdetén közte és az I. r. terhelt között olyan szóváltás is történt, amely a terhelt részéről tettlegességre kihívásként értékelhető, és az ezt követő tettleges magatartása megfelelt a fenyegető kijelentéseinek; továbbá a történeti eseménysor végén az I. r. terhelt S. S. lovas kocsijáról levette a vasvillát, és azt a sértettnek szegezte. A vasvillát csupán azt követően tette vissza a kocsira, amikor a közelben álló személyek arra figyelmeztették, a már leszedett káposzta zsákba helyezésére és a termőföldről elvitelére pedig ezt követően került sor.
A vád tárgyává tett rablás megvalósulása szempontjából ennek az utóbbi mozzanatnak S. J.-re és az ugyancsak jelen levő P. L.-re gyakorolt pszichikai hatása jelentős, ezért az gondos vizsgálatot igényel, és annak eredménye a történeti tényállásban leírandó.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor elnagyoltnak és nem kellően tisztázottnak értékelte a III. r. terhelt magatartásának meghatározására vonatkozó részében is a tényállást. A vád tárgyává tett cselekményre figyelemmel a történeti tényállásban egyértelműen kell megállapítani, hogy a III. r. terhelt milyen magatartást tanúsított az elvételkor; tevőleges magatartás esetén az a társtettességét avagy az értelmi támogatás nyújtása okán csupán a bűnsegédi bűnrészességét alapozza-e meg. Magatartásának bizonytalan megállapítása a hibátlan jogi értékelés akadálya.
Az iratok tartalma alapján a Legfelsőbb Bíróság azt is észlelte, hogy az első fokú ítélet elleni fellebbezésében a megyei főügyészség alapos kifogásokat emelt a városi bíróság eljárási jogot sértő ténykedése ellen.
Azokhoz kapcsolódva a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy egyetért a megyei bíróságnak azzal az érvelésével, amely szerint a bírósági tárgyalásra nem idézett és még csak nem is értesített elmeorvos szakértő véleményének ismertetéssel a tárgyalás anyagává tétele a bizonyításnak nem törvényes módja, ez azonban a másodfokú eljárás során kiküszöbölhető eljárási szabálysértés.
A Legfelsőbb Bíróság ezért felhívja a megyei bíróságot, hogy a megismételt eljárásban küszöbölje ki a történeti tényállás részleges megalapozatlanságára utaló hibákat és hiányosságokat; a III. r. terhelt esetében az elmeorvos-szakértői véleménynek a tárgyalás anyagává tétele módja tekintetében a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásként utal a BK 146. számú állásfoglalásra. (Legf. Bír. Bfv. IV. 64/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás