BK BH 1996/71
BK BH 1996/71
1996.02.01.
A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvénynek a mentesítéshez szükséges várakozási idő csökkenésére vonatozó rendelkezése a hatálybalépésekor fennálló várakozási időre vonatkozott, de a Btk. módosítása folytán a mentesítés várakozási idejének a terheltre nézve kedvezőbb rendelkezéseit a büntetés végrehajthatósága időpontjának megállapításánál alkalmazni kell [Btk. 102. § (1) bek. e) és f) pont, Be. 381. § (1) bek., 1990. évi XXXIX. tv. 7. §].
A terheltet a megyei bíróság az 1988. január 27-én kelt, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság az 1988. június 14-én kelt ítéletével különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt - halmazati büntetésül - 4 évi börtönbüntetésre, valamint 4 évre a közügyektől eltiltásra és 30 000 forint vagyonelkobzásra ítélte.
Miután a terheltet a megyei bíróság bv. bírója az 1990. január 31-én kelt végzésével eggyel enyhébb büntetés-végrehajtási - fogház - fokozatba helyezte, a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően 1990. február 18. napján feltételes szabadságra bocsátották, amely 1991. június 17. napjával járt volna le.
A megyei bíróság azonban az 1990. június 26-án kelt határozatával megállapította, hogy a terhelt a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. tv. 2. §-ának (2) bekezdése alapján mentesül a 4 évi szabadságvesztés egynegyed részének a végrehajtása alól, miáltal a büntetése három évre csökkent. Ennek megfelelően viszont a büntetés kitöltésének, egyben a feltételes szabadság lejártának napja 1990. június 18. napjára módosult.
A terhelt a megyei bíróságnál a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli utólagos mentesítése iránt terjesztett elő kérelmet.
A megyei bíróság az 1994. május 26-án kelt végzésével a terhelt kérelmét elutasította. Álláspontja szerint a Btk. 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében ez esetben a büntetés kitöltését, illetőleg a végrehajthatóságának megszűnését követő öt év elteltével a törvény erejénél fogva következett volna be a mentesítés, ámde a már hivatkozott 1990. évi XXXIX. tv. 7. §-a alapján az ötévi várakozási idő a közkegyelem folytán a felére, tehát 2 év 6 hónapra csökkent, és ezáltal a terhelt törvényi mentesítése 1994. február 16. napjával már bekövetkezett.
A megyei bíróság végzése perorvoslatok hiányában az első fokú eljárásban jogerőre emelkedett.
A BM Adatfeldolgozó Hivatal Büntetéseket Nyilvántartó Osztálya az elítélés törlését megtagadta, ezért a megyei főügyészség a megyei bírósághoz 1994. május 15-én benyújtott átiratában a terhelt utólagos bírósági mentesítését indítványozta.
A megyei bíróság az 1994. október 17-én kelt végzésével a megyei főügyészség indítványát elutasította, az előző végzésében kifejtett indokokra hivatkozással.
E végzés ellen a megyei főügyész az elutasítás miatt fellebbezést jelentett be.
A legfőbb ügyész átiratában a végzés hatályon kívül helyezését és a megyei bíróságnak a mentesítési eljárás lefolytatására történő utasítását indítványozta.
A megyei főügyész fellebbezése, illetőleg a legfőbb ügyészi indítvány részben, mégpedig a következők szerint alapos.
A kihirdetése folytán az 1990. június 18. napjával hatályba lépett, a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. tv. 7. §-ának rendelkezése - amelynek értelmében az ott részletezett akár a törvényi, akár pedig a bírósági mentesítéshez a büntetőtörvényben megkívánt várakozási idő felére csökkent - kizárólag a hatálybalépéskor fennálló várakozási időkre vonatkozott, de nem lehetett tekintettel egy évek múlva esetleg bekövetkező törvényi módosításra. Az ezzel ellentétes álláspont ugyanis jogbizonytalanságot eredményezhetne.
A közkegyelmi törvény hatálybalépése idején viszont a bűntett miatt kiszabott, egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén a törvényi mentesítés várakozási ideje a Btk. akkor hatályos 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében tíz év volt, amely a hivatkozott tv. 7. §-a értelmében 5 évre csökkent.
Később az 1993. évi XVII. tv. 26. §-a az említett tízéves várakozási időt öt évre módosította.
A megyei bíróság a végzésének indokolásában helyesen hivatkozik ugyan arra, hogy a kedvezőbb rendelkezést a törvényi módosítás hatálybalépése előtti elítélések esetében alkalmazni kell, de téves az az álláspontja, amely szerint a korábbi közkegyelmi törvény rendelkezései a majdani törvényi módosításokra is vonatkoztathatók.
Mindezekből az következik, hogy a terhelt elítélése esetében mind a közkegyelmi rendelkezés, mind pedig a büntetőtörvény utóbbi módosítása folytán a törvényi mentesítés várakozási ideje egyaránt 5 év; ugyanakkor az utólagos bírósági mentesítés várakozási ideje pedig 2 év 6 hónap.
A kifejtettekre tekintettel pedig a megyei bíróságnak a bírósági mentesítésre vonatkozó különleges eljárást - a terhelt ilyen irányú kérelmére - le kellett volna folytatnia.
Mivel azonban a Be. 381. §-ának (1) bekezdése értelmében az utólagos bírósági mentesítést az elítélt, illetőleg törvényes képviselője kérheti, a megyei bíróságnak a második esetben nem a megyei főügyészség indítványa, hanem a terheltnek, a Bűntetteseket Nyilvántartó Osztályhoz benyújtott és onnan az elsőfokú bírósághoz megküldött beadványa alapján - a beadványt a tartalma miatt újabb mentesítési kérelemnek tekintve - kellett volna érdemben eljárnia. Az érdemi eljárás lefolytatásának az sem lett volna akadálya, hogy a megyei bíróság a terhelt kérelmét korábban elutasította, miután ilyen jogerőhatás az e tárgykörben hozott bírói döntésekhez nem fűződik.
Időközben - a jelen fellebbezési eljárás során - azonban a törvényi mentesítés 1995. június 17. napjával már bekövetkezett.
Kétségtelen, a büntetőjogi következmények - így a mentesítési várakozási idők is - az ítéletben kiszabott büntetéshez, és nem a közkegyelem folytán csökkentett büntetéshez igazodnak, jóllehet ez esetben az eltérő büntetési tartamnak nincs meghatározó jelentősége.
Más a helyzet ellenben a büntetés végrehajthatósága időpontjának megállapításánál.
A terheltet az ítéletben kiszabott 4 évi szabadságvesztésből 1990. február 18-án bocsátották egyharmad kedvezménnyel a feltételes szabadságra, amely így 1991. június 17-ével járt volna le. Miután azonban a közkegyelem folytán e büntetés egynegyedének végrehajtása alól mentesült, ehhez képest a feltételes szabadság lejártának ideje 1990. június 18. napjára változott. Mivel pedig a feltételes szabadságot nem kellett megszüntetni, és a közkegyelem nem vesztette hatályát, mind a közkegyelem folytán lecsökkentett tartalmú, mind pedig az ítélettel eredetileg kiszabott szabadságvesztés végrehajthatósága 1990. június 18-ával megszűnt. E tényleges időpont helyett egy fikcióra épített, a végrehajthatóság megszűnésére vonatkozó időpont megválasztása viszont nélkülözné a törvényi rendelkezést, de ellentétes lenne a közkegyelmi törvény szellemével is, és a terhelt számára indokolatlan hátránnyal járna.
Tekintettel arra, hogy a terhelttel szemben kiszabott 4 évi szabadságvesztés végrehajthatósága megszűnésének időpontjától öt év már eltelt, a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján megállapította, hogy a törvényi mentesítés 1995. június 17. napján bekövetkezett, ezért az ügyben az utólagos bírósági mentesítésnek nincs helye. Ezért a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az utólagos bírósági mentesítés iránti eljárást megszüntette. (Legf. Bír. Bf. IV. 2527/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás