• Tartalom

1996. évi LXXXI. törvény

1996. évi LXXXI. törvény

a társasági adóról és az osztalékadóról1

2012.06.20.

Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező működési feltételeinek elősegítése, továbbá az Európai Közösségekhez való társulásból eredő szempontok érvényesítése érdekében az Országgyűlés a társasági adózás szabályairól a következő törvényt alkotja:2

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

Alapelvek

1. § (1)3 Magyarországon a jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) alapján e törvényben meghatározott társasági adó kötelezettségnek – a közkiadásokhoz való hozzájárulás alkotmányos előírására tekintettel – e törvény rendelkezései szerint kell eleget tenni, figyelemmel az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakra is.

(2) Az adókötelezettséget, az adót befolyásoló, annak csökkenését eredményező szabály, adóelőny (adómentesség, adókedvezmény) annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja a szabály, az adóelőny célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg az érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ha a jogügylet tartalma alapján az állapítható meg, hogy annak célja csak adóelőny az egyik fél vagy a felek számára, akkor a jogügylet alapján elszámolt költség, ráfordítás, nem minősül a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak, illetve adóelőny nem érvényesíthető.

(3)4 Ha e törvény ugyanazon a ténybeli alapon többféle jogcímen írja elő költség, ráfordítás figyelembevételét, az adózás előtti eredmény csökkentését (növelését), adómentesség, adókedvezmény igénybevételét, azzal egy esetben lehet (kell) élni, kivéve, ha a törvény valamely rendelkezése kifejezetten utal a többszöri alkalmazásra.

(4)5 A nemzetközi szerződés előírását kell alkalmazni, amennyiben törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés e törvénytől eltérő előírást tartalmaz. E törvénytől viszonosság alapján is helye van eltérésnek, de a viszonosság alkalmazása az adózó számára nem eredményezhet a törvényben meghatározottakhoz képest kiterjesztő adókötelezettséget. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) állásfoglalása az irányadó.

(5)6 E törvényt a számvitelről szóló törvény rendelkezéseire figyelemmel, azokkal összhangban kell értelmezni. A számvitelről szóló törvény előírásaitól a megbízható és valós összkép biztosítása érdekében történő eltérés nem eredményezheti az adókötelezettség változását.

A társasági adó alanya7

2. § (1)8 A társasági adó alanya a (2)–(4) bekezdésben meghatározott személy.

(2) Belföldi illetőségű adózó a belföldi személyek közül

a)9 a gazdasági társaság (ideértve a nonprofit gazdasági társaságot, a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságot és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaságot is), az egyesülés, az európai részvénytársaság (ideértve az európai holding részvénytársaságot is) és az európai szövetkezet,

b)10 a szövetkezet,

c) az állami vállalat, a tröszt, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat,

d)11 az ügyvédi iroda, a végrehajtói iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, a közjegyzői iroda, az erdőbirtokossági társulat,

e) a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezete (a továbbiakban: MRP),

f)12 a vízitársulat,

g)13 az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház (ideértve e szervezetek alapszabályában, illetve alapító okiratában jogi személyiséggel felruházott szervezeti egységeket is), a lakásszövetkezet és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,

h)14 a felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is), továbbá a diákotthon,

i)15 európai területi együttműködési csoportosulás,

j)16 az egyéni cég,

k)17 az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC).

(3)18 Belföldi illetőségű adózónak minősül a külföldi személy, ha üzletvezetésének helye belföld.

(4)19 Adóalany a külföldi személy, illetve az üzletvezetése helye alapján külföldi illetőségű, ha

a) belföldi telephelyen végez vállalkozási tevékenységet, feltéve, hogy az üzletvezetésének helyére tekintettel nem tekinthető belföldi illetőségű adózónak (a továbbiakban: külföldi vállalkozó);

b)20

c) ingatlannal rendelkező társaságban meglévő részesedésének elidegenítése vagy kivonása révén szerez jövedelmet (a továbbiakban: ingatlannal rendelkező társaság tagja).

(5)21 Nem alanya a társasági adónak az 5. számú mellékletben felsorolt szervezet.

(6)22

(7)23

Teljes körű és korlátozott adókötelezettség

3. § (1)24 A belföldi illetőségű adózó adókötelezettsége a belföldről és a külföldről származó jövedelmére egyaránt kiterjed (teljes körű adókötelezettség).

(2)25 A külföldi vállalkozó adókötelezettsége a belföldi telephelyen végzett vállalkozási tevékenységből származó jövedelmére terjed ki (korlátozott adókötelezettség).

Fogalmak

4. § E törvény alkalmazásában

1.26

1/a.27 adomány: a közhasznú szervezet részére az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznú tevékenység támogatására, valamint a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház részére az ott meghatározott tevékenysége támogatására, továbbá a közérdekű kötelezettségvállalás céljára az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az nem jelent az e törvényben és a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározottakon túl vagyoni előnyt az adományozónak, az adományozó tagjának (részvényesének), vezető tisztségviselőjének, felügyelő bizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy a magánszemély tag (részvényes) közeli hozzátartozójának azzal, hogy nem minősül vagyoni előnynek az adományozó nevére, tevékenységére történő utalás;

2.28 adózó: a 2. § (2)–(4) bekezdésében megnevezett belföldi és külföldi személy, a 2. § (5) bekezdésében meghatározottak kivételével;

3.29 azonos munkakör: a 7/2010. (IV. 23.) KSH közleménnyel kiadott, 2011. január 1-jétől hatályos Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR-08) szerint azonosnak minősülő munkakör;

4. árbevétel:

a)30 a számvitelről szóló törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele, csökkentve a termeléshez, a tevékenységhez, a szolgáltatáshoz, az értékesítéshez kapcsolódó – a saját termelésű készlet költségei között el nem számolt – fogyasztási adó, jövedéki adó összegével,

b)31 hitelintézetnél, valamint pénzügyi vállalkozásnál a kapott kamat és kamatjellegű bevétel, csökkentve a fizetett kamattal és kamatjellegű ráfordítással, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel és a nem pénzügyi befektetési szolgáltatás nettó árbevételével,

c)32 biztosítónál a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál) és egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a befektetések nettó bevételével és a nem biztosítási tevékenység bevételeivel; csökkentve a kapott osztalékkal és részesedéssel, a saját tulajdonú, saját használatú ingatlanok bevételkorrekciójával és a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével, valamint a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel,

d)33 befektetési vállalkozásnál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, csökkentve a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével,

e)34

4/a.35 behajthatatlan követelés: a számvitelről szóló törvény szerinti behajthatatlan követelés, valamint azon követelés bekerülési értékének 20 százaléka, amelyet a fizetési határidőt követő 365 napon belül nem egyenlítettek ki, kivéve, ha a követelés elévült vagy bíróság előtt nem érvényesíthető;

5.36 bejelentett részesedés: a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cégben és külföldi személyben (kivéve az ellenőrzött külföldi társaságot) szerzett legalább 30 százalék mértékű, valamint minden további megszerzett részesedés (részesedés értékének a növekedése), feltéve, hogy az adózó a részesedés megszerzését (ide nem értve a részesedés értékének a növekedését) a szerzést követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; a 30 százalékot meghaladóan szerzett részesedés bejelentésének feltétele, hogy az adózó a legalább 30 százalékos mértékű részesedését bejelentette az adóhatósághoz; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatályosulásának napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a részesedésekről, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett;

5/a.37 bejelentett immateriális jószág: jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág (szellemi termék, vagyoni értékű jog) szerzése, feltéve, hogy az adózó a szerzést követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatályosulásának napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a jogdíjbevételre jogosító immateriális jószágokról, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett;

6.38 belföld: Magyarország területe, ideértve a vámszabad- és a tranzitterületet is;

7. belföldi személy: a belföldi jogszabály alapján létrejött jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cég, személyi egyesülés, egyéb szervezet, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény39 szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemély;

8.40 beruházás értéke: az üzembe helyezett tárgyi eszköz bekerülési értéke;

9.41

9/a.42 beszámoló: a számvitelről szóló törvény, vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály szerinti beszámoló, kivéve az összevont (konszolidált) éves beszámolót;

10.43 célszervezet: miniszter által a teljes adóévre ilyennek kijelölt gazdasági társaság, szövetkezet (a lakásszövetkezet kivételével) és egyes jogi személyek vállalata;

10/a.44 elismert tőzsde: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben meghatározott fogalom;

11.45 ellenőrzött külföldi társaság: az a külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetőségű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), amelyben a külföldi társaság adóéve napjainak többségében a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségű tényleges tulajdonos (a továbbiakban: részesedéssel rendelkező) van, valamint az a külföldi társaság, amelynek az adóévben elért bevételei többségében magyarországi forrásból származnak, bármely esetben akkor, ha a külföldi társaság által az adóévre fizetett (fizetendő), adóvisszatérítéssel csökkentett társasági adónak megfelelő adó és az adóalap [csoportos adóalanyiság esetén a csoportszinten fizetett (fizetendő) adóvisszatérítéssel csökkentett adó és az adóalap] százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 10 százalékot vagy a külföldi társaság nulla vagy negatív adóalap miatt nem fizet társasági adónak megfelelő adót, bár eredménye pozitív; nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a külföldi társaság székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére és amely államban valódi gazdasági jelenléttel bír, azzal, hogy

a)46 valódi gazdasági jelenlétnek minősül a külföldi társaság és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenység, ha az ebből származó bevételük eléri az összes bevételük legalább 50 százalékát;

b) befektetői tevékenységnek minősül a tulajdoni részesedést jelentő tartós befektetés, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése, tartása és elidegenítése, valamint az adott államban az értékpapírokra, befektetési szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok által szabályozott illetve a pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási tevékenység felügyeletét ellátó hatóság által felügyelt illetve engedélyezett alap, társaság vagy egyéb szervezet, továbbá az adott állam illetékes hatóságának engedélyével rendelkező alapkezelő által kezelt, ugyanazon országban alapított vagy bejegyzett alap, társaság vagy egyéb szervezet befektetése, illetve tevékenysége;

c)47 nulla vagy negatív eredmény és adóalap esetén a külföldi állam által jogszabályban előírt társasági adónak megfelelő adó mértékének kell elérnie a 10 százalékot;

d) a külföldi társaság adóéve alatt a részesedéssel rendelkező adóévének utolsó napján vagy napjáig lezárult utolsó adóévet kell érteni;

e) e rendelkezéseket önállóan alkalmazni kell a külföldi társaság székhelyétől, illetőségétől eltérő államban lévő telephelyére is;

f) e rendelkezés alkalmazásában tényleges tulajdonosnak minősül az a magánszemély, aki a külföldi társaságban közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább tíz százalékával vagy – a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – meghatározó befolyással rendelkezik;

g) nem minősül ellenőrzött külföldi társaságnak a külföldi társaság, amelyben az adóév első napján már legalább öt éve elismert tőzsdén jegyzett személy vagy kapcsolt vállalkozása az adóév minden napján legalább 25 százalékos részesedéssel rendelkezik;

h)48 e rendelkezésben foglaltakat az adózó köteles bizonyítani;

12. előkészítő vagy kisegítő jellegű tevékenység: kizárólag a külföldi személy részére végzett olyan tevékenység, amely nem tartozik a külföldi személy társasági szerződésben meghatározott tevékenységi körébe, de az abban meghatározott tevékenységek végzését segíti, készíti elő;

13.49

14.50

15.51 építkezés befejezésének napja: a használatbavételi, fennmaradási engedély jogerőre emelkedésének a napja, alvállalkozó esetében az általa végzett tevékenység befejezésének a napja;

16.52 építkezés kezdetének napja: az építési, szerelési naplóban az építkezés kezdő napjaként megjelölt nap, alvállalkozó esetén az építési, szerelési naplóban megjelölt kezdési időpont;

16/a.53 foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma: a Központi Statisztikai Hivatal által a munkaügyi-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott, az adóév első napján hatályos kiadvány szerinti éves szinten számított statisztikai állományi létszám, azzal, hogy a kölcsönvett munkaerő a kölcsönvevőnél figyelembe vehető, amennyiben a kölcsönadó e létszámot a kölcsönadott munkaerő nélkül számítja fel, és erről az adóbevallás benyújtásáig írásban nyilatkozik a kölcsönvevőnek;

17. független képviselő: az adózótól gazdaságilag és jogilag független személy, amely/aki a szokásos üzletmenete szerint jár el, amikor az adózót képviseli; nem számít szokásos üzletmenetnek, ha a képviselő olyan tevékenységet is végez, amely az adózó tevékenységi körébe tartozik; nem független a képviselő, ha üzleti tevékenységét az adózó részletes utasítása vagy átfogó ellenőrzése mellett végzi, vagy ha a kockázatot az adózó és nem a képviselő viseli;

18. ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;

18/a.54 ingatlannal rendelkező társaság: az adózó, amennyiben

1. a beszámolójában vagy a belföldi illetőségű adózónak vagy külföldi vállalkozónak minősülő kapcsolt vállalkozásaival együttesen (a továbbiakban: csoport), az egyes beszámolókban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi piaci értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan értéke több mint 75 százalék és

2.55 tagja (részvényese) vagy a csoport valamelyikének tagja (részvényese) az adóév legalább egy napján olyan államban rendelkezik külföldi illetőséggel, amellyel Magyarország nem kötött a kettős adóztatás elkerüléséről egyezményt vagy az egyezmény lehetővé teszi az árfolyamnyereség Magyarországon történő adóztatását

azzal, hogy

a) beszámoló alatt az adóévre vonatkozó, a naptári év (első ízben 2011.) május 31-éig rendelkezésre álló beszámolót kell érteni,

b) az illetőséget az adózó a tag (részvényes) nyilatkozata alapján veszi figyelembe, nyilatkozat hiányában a 2. pontban szereplő feltétel bekövetkezését kell vélelmezni,

c) az adózónak az ingatlan arányának megállapításához szükséges adatokról a naptári év július 31-éig tájékoztatnia kell a csoporthoz tartozó valamennyi kapcsolt vállalkozását,

d) e rendelkezések az elismert tőzsdén jegyzett adózóra nem vonatkoznak,

e) nem kell e rendelkezéseket alkalmazni, ha az adózó vagy a csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozás egyik külföldi illetőségű tagja (részvényese) sem idegenítette el, vonta ki (részben sem) a részesedését a c) pont szerinti tájékoztatási kötelezettség esedékességét megelőző naptári évben.

18/b.56 termőföldből átminősített ingatlanvagyont tulajdonában tartó társaság: az adózó, amennyiben a beszámolójában az eszközök mérlegforduló-napi értékének a követelések, értékpapírok és pénzeszközök összegének figyelembevétele nélkül számított összegéből a belföldön fekvő, termőföldből átminősített ingatlan értéke több mint 75 százalék;

18/c.57 termőföldből átminősített ingatlan: a művelési ág változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséről szóló döntés meghozatalának a napjától számított öt adóéven keresztül az az ingatlan, amely a művelési ág változás átvezetése eredményeként az ingatlan-nyilvántartásban termőföldből művelés alól kivett területté vált (ideértve az ingatlan alrészletében bekövetkező ilyen változást is), kivéve, ha a termőföld tulajdonjogának megszerzésére a termőföld végleges más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági döntés jogerőre emelkedése napját legalább öt adóévvel megelőzően került sor;

19. ipari park: infrastruktúrával ellátott, jogszabályban meghatározott feltételekkel ipari vállalkozási célra kialakított, behatárolt terület, amely pályázati úton ,,ipari park'' minősítést kap;58

20.59 jogdíj:

a) a szabadalom, a más iparjogvédelmi oltalomban részesülő szellemi alkotás és a know-how hasznosítási engedélye,

b) a védjegy, a kereskedelmi név, az üzleti titok használati engedélye,

c) a szerzői jogi törvény által védett szerzői mű és a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény felhasználási engedélye, valamint

d) az a) és c) pontban említett iparjogvédelmi és szerzői jogi oltalmi tárgyakhoz fűződő vagyoni jogok átruházása

fejében a jogosult által kapott ellenérték;

21. jövedelem: az e törvényben az adó alapjaként meghatározott összeg;

22.60

23.61 kapcsolt vállalkozás:

a)62 az adózó és az a személy, amelyben az adózó – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,

b) az adózó és az a személy, amely az adózóban – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,

c)63 az adózó és más személy, ha harmadik személy – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – közvetlenül vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekinteni;

d)64 a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)–c) alpontban meghatározott viszonyban áll;

e)65 az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye és az a személy, amely az adózóval az a)–c) alpontban meghatározott viszonyban áll;

23/a.66 kedvezményezett átalakulás: az olyan átalakulás (ideértve az egyesülést, a szétválást is), amelyben jogelődként és jogutódként is csak társaság (32/a. pont) vesz részt, ha

a) a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás keretében a jogutódban részesedést és legfeljebb a megszerzett részesedés együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez, valamint

b) szétválás esetén a jogelőd tagjai, részvényesei – egymáshoz viszonyítva – arányos részesedést szereznek a jogutódokban,

c) az egyszemélyes társaság egyedüli tagjába, részvényesébe olvad be;

23/b.67 kedvezményezett eszközátruházás: az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (az átruházó társaság) – megszűnése nélkül – legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza egy másik társaságra (az átvevő társaságra) annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében; önálló szervezeti egység: egy társaság olyan részlegének összes eszköze és kötelezettsége (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is), amely részleg szervezeti szempontból független, a hozzá tartozó vagyonnal működni képes egységet képez;

23/c.68 kedvezményezett részesedéscsere: az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (a megszerző társaság) a szavazati jogok többségét biztosító vagy azt tovább növelő részesedést szerez egy másik társaság (a megszerzett társaság) jegyzett tőkéjében annak ellenében, hogy a megszerzett társaság tagja (tagjai), részvényese (részvényesei) a megszerző társaságban részesedést, valamint – szükség esetén – a részesedés névértékének (névérték hiányában arányos könyv szerinti értékének) a 10 százalékát meg nem haladó pénzeszközt szerez, feltéve, hogy a részesedéscserét valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, azzal, hogy a valós gazdasági, kereskedelmi okok fennállását az adózó köteles bizonyítani, ha a megszerző társaság ellenőrzött külföldi társaságnak minősül;

23/d.69 kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatás: a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló a Bizottság 800/2008/EK rendelete (2008. augusztus 6.) 1–13. cikkei alapján megillető támogatás;

23/e.70 kutatás-fejlesztési megállapodás: a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 4. § 10. pont szerinti kutatás-fejlesztési megállapodás;

24.71 mikro-, kis- és középvállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényben ilyenként meghatározott vállalkozás, ideértve az említett törvényben előírt feltételeknek megfelelő ügyvédi irodát, végrehajtói irodát, szabadalmi ügyvivői irodát, és közjegyzői irodát is azzal, hogy kisvállalkozásnak minősül az említett törvény szerinti mikrovállalkozás is;

24/a.72

25.73 munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezet: az az egyesületként bírósági nyilvántartásba vett szervezet vagy szervezetek szövetsége, amelynek az alapszabály szerinti főtevékenysége a munkáltatói/munkavállalói érdekképviselet, és tagja az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, valamint e szervezet azon tagszervezete, amely megyei, régiós vagy szakmai szövetségként működik;

26.74 nyilvántartott értékvesztés: a követelésekre a számviteli előírások alapján elszámolt és adózás előtti eredménynövelésként figyelembe vett értékvesztés csökkentve az adózás előtti eredmény csökkentéseként számításba vett összeggel;

27. külföldi személy: a külföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cég, személyi egyesülés, egyéb szervezet;

28.75

28/a.76 országos érdekképviseleti szervezet: az az egyesületként bírósági nyilvántartásba vett egyesületek szövetsége, amelynek tagjai alapszabályuk szerint a munkavállalók vagy a munkáltatók érdekeit képviselik, feltéve, hogy a szövetségnek vagy a tagjának legalább tíz, különböző megyében működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége van;

28/b.77 osztalék: a számvitelről szóló törvény szerint pénzügyi műveletek bevételei között osztalék jogcímen kimutatott összeg, feltéve, hogy annak összegét az osztalékot megállapító társaság nem számolja az adózás előtti eredmény terhére ráfordításként;

29.78 összes bevétel: az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott (ennek hiányában az adóév utolsó napjára vonatkozó könyvviteli zárlat alapján megállapított) értékesítés nettó árbevétele, egyéb bevételek, pénzügyi műveletek bevételei és rendkívüli bevételek;

30.79 pályakezdő: a munkavállaló a középfokú nevelési-oktatási vagy a felsőoktatási intézménnyel nappali képzés keretében fennálló jogviszonya megszűnését, illetve a tanulói jogviszonya tankötelezettség címén való megszűnését követő egy naptári éven belül létesített első munkaviszonyában, illetve első munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyában;

30/a.80 szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott feltételekkel az állami adóhatóság által szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként nyilvántartásba vett gazdasági társaság;

30/b.81 szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott projekttársaság;

30/c.82 szabályozott ingatlanbefektetési társaság: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott feltételekkel az állami adóhatóság által szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba vett gazdasági társaság;

31.83

31/a.84 számított nyilvántartási érték: az immateriális jószág, a tárgyi eszköz bekerülési értéke, csökkentve az adóalapnál érvényesített értékcsökkenési leírással, növelve az adóalapnál érvényesített terven felüli értékcsökkenés visszaírt összegével;

31/b.85 személy: a belföldi személy, a külföldi személy és a magánszemély;

31/c.86 személygépkocsi: négy, illetve három gumiabroncskerékkel felszerelt olyan gépjármű, amely a vezetővel együtt legfeljebb nyolc felnőtt személy szállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, az elektromos üzemű, a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjáró lakóautó; személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500 kg-ot meg nem haladó megengedett együttes tömegű olyan gépjármű (nagy rakodóterű személygépkocsi), amelynek rakodótere gyárilag kialakítva kettőnél több utas szállítására alkalmas, de kézzel egyszerűen oldható ülésrögzítése révén a teherszállításra bármikor átalakítható a válaszfal mögötti rakodótér, ideértve azt az esetet is, ha az ülés eltávolítására visszafordíthatatlan műszaki átalakítással került sor;

32.87 saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenység: az adózó saját eszközeivel és alkalmazottaival a saját eredményére és kockázatára végzett K+F tevékenység, illetve az a K+F tevékenység, amelyet az adózó a saját eszközeivel és alkalmazottaival más személy megrendelésére teljesít; saját tevékenységi körben végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költségének minősül a kutatásfejlesztési megállapodás alapján, közös kutatás-fejlesztési tevékenység keretében egymás között megosztva végzett kutatás-fejlesztés tevékenység közvetlen költsége is;

32/a.88 társaság: a gazdasági társaság (ideértve a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságot és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaságot is), az egyesülés, a szövetkezet, továbbá a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától az Európai Unió tagállamának adóra vonatkozó jogszabályai szerint ott belföldi illetőséggel bíró olyan társaság, amely

a) az Európai Unión kívüli állammal a jövedelem- és vagyonadók tárgyában kötött, hatályos nemzetközi szerződés szerint nem bír belföldi illetőséggel az Európai Unión kívüli államban, valamint

b) a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben vagy az anya- és leányvállalatok esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben felsorolt jogi formában működik, és az említett irányelvekben meghatározott adó alanya anélkül, hogy ezzel kapcsolatban választási lehetőség vagy mentesség illetné meg;

33. telephely:

a)89 olyan állandó üzleti létesítmény, berendezés, felszerelés, ahol és/vagy amellyel az adózó részben vagy egészben vállalkozási tevékenységet folytat, függetlenül attól, hogy az adózó milyen jogcímen használja, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen az üzletvezetés helyét, a belföldi székhellyel létesített képviseletet, az irodát, a gyárat, az üzemet, a műhelyt, a bányát, a kőolaj- vagy földgázkutat, vagy a természeti erőforrás feltárására, kiaknázására szolgáló más létesítményt,

b) az építkezés vagy az összeszerelő tevékenység (a továbbiakban együtt: építkezés) helye – ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti tevékenységet is – abban az esetben, ha időtartama (folyamatosan vagy megszakításokkal) összesen legalább három hónapig tart, melyet építkezési területenként kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy azok több önálló szerződésen alapulnak, vagy különböző személyek adták a megrendeléseket; a gazdasági, üzleti és földrajzi szempontból egy egységet képező építkezések egy építkezési területnek minősülnek,

c) a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni belföldön lévő természeti erőforrás közvetlen hasznosítása esetén,

d) a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni ingatlan és természeti erőforrás térítés ellenében történő hasznosítása, ingatlanhoz és természeti erőforráshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog térítés ellenében történő átadása, értékesítése, apportálása (a továbbiakban: ingatlan hasznosítása) esetén,

e)90 a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni – kivéve, ha csak a g) pontban említett tevékenységet végzi – azon tevékenységek esetében, amelyeket más személy a külföldi személy nevében vállal, ha a külföldi személy nevében szerződést köthet belföldön – és e jogával rendszeresen él –, illetve áru- vagy termékkészletet tart fenn, amelyből rendszeresen szállít a külföldi személy nevében,

f)91 telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni az előző rendelkezések korlátozása nélkül a külföldi személyt, ha nevében más személy – a viszontbiztosítás és a g) pontban foglaltak kivételével – belföldön felmerülő kockázatokra köt biztosítást,

g) nem minősül telephelynek:

1. a külföldi személy árujának vagy termékének kizárólag tárolására, bemutatására használt létesítmény,

2.92 a külföldi személy árujának, illetve termékének kizárólag tárolás, bemutatás, más személy általi feldolgozás céljából történő készletezése,

3. létesítménynek kizárólag a külföldi személy számára történő áru-, illetve termékbeszerzési, valamint információgyűjtési célú fenntartása,

4. a létesítménynek kizárólag egyéb előkészítő vagy kisegítő jellegű tevékenység folytatása céljából való fenntartása,

5. a független képviselő (a bizományos is) útján kifejtett tevékenység, amennyiben ez a személy szokásos üzleti tevékenysége keretében jár el,

h)93 a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni, ha fióktelep útján végez vállalkozási tevékenységet;

34. természeti erőforrás: a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben94 meghatározott fogalom;

34/a.95 üzemkörön kívüli ingatlan: az az ingatlan, amely nincs az adózó vállalkozási tevékenységével közvetlen összefüggésben; ilyennek minősül különösen az üzemen belüli lakóépület, valamint az elsődlegesen jóléti célt szolgáló épület, építmény;

35. üzletvezetés helye: az a hely, ahol az ügyvezetés az irányításra berendezkedett;

36.96 mozgóképszakmai hatóság által kiadott támogatási igazolás: a mozgóképszakmai hatóság által a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) szerinti megrendelésre készült filmalkotás vagy nem megrendelésre készült filmalkotás támogatója részére kiállított igazolás, amely tartalmazza a támogatást nyújtó adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, illetve a kedvezményre jogosító támogatás összegét.

37.97 előadó-művészeti szervezet: az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint nyilvántartásba vett szervezet.

38.98 az előadó-művészeti államigazgatási szerv által kiadott támogatási igazolás: olyan okirat, amelyet az előadó-művészeti államigazgatási szerv az előadó-művészeti szervezet támogatója részére állít ki, és amely tartalmazza a támogatást nyújtó adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, illetve a kedvezményre jogosító támogatás összegét. Az előadó-művészeti államigazgatási szerv által egy előadó-művészeti szervezethez kapcsolódó, egy évben kiadott, kedvezményre jogosító támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg az előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele 80%-ának megfelelő összeget.

39.99 előadó-művészeti szervezet jegybevétele: e törvény alkalmazásában az a TESZOR 90.01. Előadóművészet, a TESZOR 93.2. Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből a bábszínházi előadás általános forgalmi adóval csökkentett tényleges jegy- és bérletbevétele.

40.100 egyéni cég: az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvényben egyéni cégként meghatározott jogalany.

41.101 látvány-csapatsport: a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, a jégkorong sportág;

42.102 látvány-csapatsportban működő amatőr sportszervezet: minden olyan, a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint működő sportegyesület vagy sportvállalkozás, amelyik nem minősül a 43. pontban meghatározott hivatásos sportszervezetnek;

43.103 látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet: a látvány-csapatsportágak országos sportági szakszövetsége által kiírt versenyrendszer:

a) legmagasabb felnőtt bajnoki osztályában – a veterán korosztályokra kiírt versenyrendszer kivételével – részt vevő (indulási jogot elnyert) sportszervezet, vagy

b) alsóbb bajnoki osztályaiban részt vevő (indulási jogot elnyert) sportszervezet abban az esetben, ha az ilyen sportszervezet hivatásos sportolót alkalmaz.

Több látvány-csapatsportban több jogi személy szervezeti egységgel (szakosztállyal) működő sportszervezet esetén az e törvényben a hivatásos sportszervezetekre előírt rendelkezéseket csak arra a jogi személy szervezeti egységre (szakosztályra) kell alkalmazni, amelyik az a)–b) pont szerinti versenyrendszerek bajnoki osztályaiban részt vesz.

44.104 látvány-csapatsport támogatása: az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz és térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke az e törvényben meghatározott jogcímeken;

45.105 a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás: olyan okirat, amelyet a 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a sportigazgatási szerv, a 22/C. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége állít ki a látvány-csapatsport tevékenység támogatója és a támogatás igénybevételére jogosult szervezet részére;

46.106 sportcélú ingatlan: az az ingatlan, ingatlanrész, amelynek alapvető, közvetlen és kizárólagos rendeltetése, hogy a sportról szóló törvényben meghatározott sporttevékenységre használják.

MÁSODIK RÉSZ

A TÁRSASÁGI ADÓ

II. Fejezet

A társasági adókötelezettség

5. § (1)107 Az adózót jövedelme után e törvény előírása szerint társasági adókötelezettség terheli. Az adóévben vállalkozási tevékenységet nem folytató egyház társasági adókötelezettségét azzal teljesíti, hogy az adóévre bevallást helyettesítő nyilatkozatot tesz.

(2)108 A belföldi illetőségű adózó társasági adókötelezettsége a társasági szerződése közokiratba foglalásának, ellenjegyzésének napján kezdődik, ha vállalkozási tevékenységét a cégnyilvántartásba történő bejegyzése előtt megkezdheti, az első jognyilatkozat megtételének napján, ha belföldi illetősége az üzletvezetés helyére tekintettel keletkezik, más esetben azon a napon, amelyen az alapítását szabályozó jogszabály szerint létrejön. Az adózó adókötelezettsége azon a napon szűnik meg, amelyen a megszűnését szabályozó jogszabály szerint megszűnik, vagy amely napot követő napon bármely egyéb okból kikerül a társasági adó hatálya alól (ideértve a cégbejegyzés iránti kérelem elutasítását vagy a cégbejegyzési eljárás megszüntetését is).

(3)109 A külföldi vállalkozó társasági adókötelezettsége a fióktelepének a cégnyilvántartásba történő bejegyzése napján kezdődik, és fióktelepének a cégnyilvántartásból való törlésének a napján szűnik meg. A külföldi vállalkozó adókötelezettsége megszűnik a fióktelepe ellen belföldön vagy – amennyiben az eljárás e fióktelepre is kiterjed – az ellene külföldön indított felszámolási eljárás (annak megfelelő eljárás) kezdő napját megelőző napon. Amennyiben a külföldi vállalkozó cégnyilvántartásba be nem jegyzett telephelye útján végez belföldön vállalkozási tevékenységet, adókötelezettsége a telephely létrejöttét eredményező első jognyilatkozat megtételének napján keletkezik, és a külföldi vállalkozó megszűnésének vagy a telephely megszűnését eredményező jognyilatkozat tételének napján (ideértve azt is, ha a tevékenységet fióktelepen, európai részvénytársaságként vagy európai szövetkezetként folytatja) szűnik meg. A külföldi vállalkozó adókötelezettsége az általa belföldön végzett építkezés esetén az építkezés kezdetének napján kezdődik, ha az építkezés időtartama meghaladja az egyezményben meghatározott időtartamot, illetve (egyezmény hiányában) a három hónapot. Az építkezés folyamatosságát nem befolyásolja, hogy azt a külföldi vállalkozó fióktelepén vagy más telephelyén végzi.

(4)110 Ha az adózó az adóévre vonatkozó beszámoló készítésére az adóévről készítendő bevallás határidejéig nem kötelezett, a fizetendő adót az adóév utolsó napjára készített könyvviteli zárlat alapján állapítja meg. Ha az adózó az adóévre vonatkozó beszámoló készítésére utólag válik kötelezetté, az utólag készített beszámoló alapján adóévenként – a bevallással érintett adóévben hatályos előírások szerint – megállapítja a tényleges fizetendő adót, valamint ennek és a könyvviteli zárlat alapján bevallott fizetendő adónak a különbözetét.

(5)111 E törvénynek a jogutódra vonatkozó rendelkezéseit a kiválással (ideértve azt is, ha a társaságtól megváló tag a társasági vagyon egy részével más, már működő társasághoz, mint átvevő társasághoz csatlakozik) létrejövő adózónak, a jogelődre vonatkozó rendelkezéseit kiválás esetén a fennmaradó adózónak is alkalmaznia kell.

(6)112 Ha a felszámolási eljárás (annak megfelelő eljárás) a cég cégnyilvántartásból való törlése nélkül fejeződik be, az adókötelezettség az eljárás megszűnésének napját követő naptól új adóévként folytatódik.

(7)113 Az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, a felsőoktatási intézmény, a nonprofit gazdasági társaság és a szociális szövetkezet a közhasznú szervezetre vonatkozó rendelkezéseket először abban az adóévben alkalmazhatja, amely évben ilyen szervezetként besorolást nyert. Az adózó nem alkalmazhatja a közhasznú szervezetre vonatkozó rendelkezéseket – kivéve a törlés napjáig az igazolás kiadását – abban az adóévben, amelyben a közhasznúsági nyilvántartásból törölték. A közhasznú besorolás adóéven belüli változása esetén – kivéve az átsorolás napjáig az igazolás kiadását – az adóév utolsó napján érvényes besorolásnak megfelelő rendelkezéseket kell az adóév egészére alkalmazni.

(8)114 A társasági adóbevallást magyar nyelven, forintban kell elkészíteni. A beszámolót, könyvvezetést konvertibilis devizában készítő adózó a társasági adóbevallás adatait a Magyar Nemzeti Bank hivatalos – az adóév utolsó napján érvényes – devizaárfolyamának alapulvételével számítja át forintra. Olyan külföldi pénznem esetében, amelynek nincs a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett árfolyama, a Magyar Nemzeti Bank által az adóév utolsó napjára vonatkozóan közzétett, euróban megadott árfolyamot kell a forintra történő átszámításkor figyelembe venni. Ugyanígy kell eljárni minden más esetben, ha az átszámításra a számviteli törvény115 előírása nem vonatkozik.

(9)116 Az ingatlannal rendelkező társaság tagjának adókötelezettsége az ingatlannal rendelkező társaságban lévő részesedés elidegenítésének, a jegyzett tőke tőkekivonás útján történő leszállításának napján keletkezik.

A társasági adóalap megállapítása

6. § (1)117 A társasági adó alapja belföldi illetőségű adózó és külföldi vállalkozó esetében az adózás előtti eredmény, módosítva a 7., 8., 16., 18. és a 28. §-okban, valamint a VII. fejezetben foglaltakkal.

(2)118 A belföldi illetőségű adózó és a külföldi vállalkozó az adózás előtti eredményt a beszámoló, ha az adóévre vonatkozó beszámoló készítésére az adóévről készítendő bevallás határidejéig nem kötelezett, könyvviteli zárlat alapján állapítja meg.

(3)119 A társasági adóalapja a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság esetén a 15. §-ban, az ingatlannal rendelkező társaság tagja esetében a 15/A. §-ban meghatározott jövedelem.

(4)120 Az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, az MRP, a közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény, a szociális szövetkezet, továbbá a vízitársulat és a külföldi vállalkozó az (1)–(2) bekezdés rendelkezéseit a 9-14. §-ok figyelembevételével alkalmazza, feltéve, hogy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény megfelelő alkalmazásával elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységet végző szervezetnek nem minősül.

(5)121 Ha az adózó (2) bekezdés szerinti adózás előtti eredménye vagy az (1) bekezdés szerinti adóalapja közül a nagyobb érték nem éri el a jövedelem-(nyereség-)minimumot, akkor választása szerint

a) adóbevallásában az adózás rendjéről szóló törvény 91/A. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesz, vagy

b)122 a (6)–(10) bekezdésben foglaltak alkalmazásával – nemzetközi szerződés rendelkezéseit figyelembe véve – a külföldi telephely útján végzett tevékenység révén keletkezett, telephelynek betudható jövedelem-(nyereség-)minimum nélküli jövedelem-(nyereség-)minimumot tekinti adóalapnak.

(6)123 Nem kell az (5) bekezdés rendelkezését alkalmaznia az adózónak

a)124 az előtársasági adóévben .és az azt követő adóévben, illetve az első adóévében, amennyiben az előtársasági időszakról külön beszámoló készítésére nem kötelezett, vagy

b)125 ha a 2. § (2) bekezdésének e)–h) pontja alapján adóalany, illetve, ha szociális szövetkezet, iskolaszövetkezet vagy közhasznú nonprofit gazdasági társaság, vagy

c)126 ha az adóévben vagy a megelőző adóévben elemi kár sújtotta és mértéke – több kár esetén azok együttes értéke – eléri az elemi kár bekövetkezését megelőző adóévi évesített árbevétel (átalakulással létrejött adózónál a jogelőd árbevételéből számított, az átalakulás formájától függően azzal egyező, összesített, megosztott árbevétel) legalább 15 százalékát.

(7)127 Az (5) bekezdés alkalmazásában a jövedelem-(nyereség-)minimum a (8) bekezdésben foglaltakkal csökkentett és a (9) bekezdésben foglaltakkal növelt összes bevétel 2 százaléka.

(8)128 A jövedelem-(nyereség-)minimum meghatározásakor az összes bevételt csökkenti

a) az eladott áruk beszerzési értéke és az eladott közvetített szolgáltatás értéke;

b) a jogelőd tagjánál, részvényesénél – a kedvezményezett átalakulással létrejött adózóban szerzett részesedés bekerülési értékeként – az adóévben elszámolt bevétel;

c) az átruházó társaságnál kedvezményezett eszközátruházás esetén az önálló szervezeti egységének átruházása alapján az adóévben elszámolt bevétel;

d) a megszerzett társaság tagjánál, részvényesénél a kedvezményezett részesedéscsere alapján kivezetett részesedésre az adóévben elszámolt árfolyamnyereség.

(9)129 A jövedelem-(nyereség-)minimum meghatározásakor az összes bevételt növeli

a) a jogelőd kedvezményezett átalakulására, illetve kedvezményezett részesedéscserére tekintettel a tag, a részvényes az általa csökkentő tételként figyelembe vett összegből a megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként, könyv szerinti értéke kivezetéseként az adóévben bármely jogcímen elszámolt (de összesen legfeljebb a részesedésre az említett rendelkezés alapján csökkentő tételként figyelembe vett) összeg, továbbá jogutód nélküli megszűnésének adóévében az a rész, amelyet még nem számolt el növelő tételként,

b) az átvevő társaság – az átruházó nyilatkozata alapján – az átruházónál az összes bevétel csökkentéseként figyelembe vett összegből az átvett tárgyi eszközökre és immateriális javakra a számviteli előírás alapján elszámolt értékcsökkenésnek az átvett eszközök bekerülési értéke arányában számított összeggel, továbbá jogutód nélküli megszűnésének adóévében a fennmaradó összeggel.

(10)130 A (6) bekezdés alkalmazásában elemi kár az elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz) okozta kár. Az elemi csapás igazolására a kár tényét tartalmazó okmány (pl. a biztosító, a mezőgazdasági igazgatási szerv, a katasztrófavédelem végrehajtását végző szerv által kiállított szakvélemény, jegyzőkönyv, más okmány), vagy – ha az adózó nem rendelkezik független szervezet által kiállított okmánnyal – az adózó által kiállított jegyzőkönyv szolgál. Az adózó az általa kiállított, a kár tényét és mértékét tartalmazó jegyzőkönyvet a kár keletkezését követő 15 napon belül megküldi az illetékes állami adóhatóság részére. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

Az adóalap megállapításakor csökkentő jogcímek

7. § (1) Az adózás előtti eredményt csökkenti:131

a)132 a korábbi adóévek elhatárolt veszteségéből – a 17. §-ban és a VII. fejezetben foglaltakat figyelembe véve – az adózó döntése szerinti összeg,

b)133 a kettős könyvvitelt vezető adózónál a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalék (kivéve a Diákhitel Központ Részvénytársaság által kormányrendeletben előírt feltételeknek megfelelően képzett céltartalék) felhasználása miatt az adóévben bevételként elszámolt összeg,

c)134 a jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág (a bejelentett immateriális jószág kivételével) értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó eredménynek (az elszámolt bevételnek az elszámolt ráfordítást meghaladó része) az eredménytartalékból az adóévben lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összege, figyelemmel a (16) bekezdésben foglaltakra,

cs)135 a terven felüli értékcsökkenés adóévben visszaírt összege, kivéve az 1. számú melléklet 10. pontja szerint az adóalapnál érvényesített, vagy az 1. számú melléklet 10/a. pontja szerint az adóalapnál érvényesíthető terven felüli értékcsökkenés adóévben visszaírt összegét;

d)136 értékcsökkenési leírásként az 1. és 2. számú mellékletben foglalt előírások szerint az adóévre megállapított összeg, továbbá az immateriális jószág, a tárgyi eszköz állományból bármely jogcímen történő kivezetésekor – kivéve, ha az kedvezményezett eszközátruházás miatt következik be, és teljesülnek a 16. § (13)–(15) bekezdésében előírt feltételek –, a forgóeszközök közé való átsorolásakor, valamint egyszeres könyvvitelt vezetőnél az eszközhöz kapcsolódó kötelezettség részleges vagy teljes elengedésekor, átvállalásakor az eszköz számított nyilvántartási értékének a készletre vett hulladékanyag, haszonanyag értékét meghaladó része, feltéve minden esetben, hogy az eszköz értékcsökkenését az adózó a számvitelről szóló törvény szerint az adózás előtti eredmény terhére számolta el,

dz)137 a bejelentett részesedés értékesítésének adóévi árfolyamnyeresége, továbbá a bejelentett részesedés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetése következtében az elszámolt bevételnek az elszámolt ráfordítást meghaladó része, feltéve, hogy a részesedést az adózó (ideértve jogelődjét is) az értékesítését megelőzően legalább egy éven át folyamatosan eszközei között tartotta nyilván, továbbá a bejelentett részesedésre az adóévben visszaírt értékvesztés,

dzs)138 az adózó

a) döntése szerint, a fedezeti ügylettel nem fedezett, külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszköz értékének növekedéseként, illetve a hosszúlejáratú kötelezettség értékének csökkenéseként a mérlegfordulónapi értékeléskor a devizaárfolyam változása alapján eszközönként, kötelezettségenként elszámolt összeg,

b)139 az eszköznek (kivéve a bejelentett részesedést) a befektetett pénzügyi eszközök közül történő kikerülésekor (ideértve az értékvesztés elszámolását is), a kötelezettségnek a hosszú lejáratú kötelezettségek közül történő kikerülésekor a megelőző adóévekben a 8. § (1) bekezdés dzs) pontja a) alpontja alapján adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt összeggel, részbeni kikerülése esetén a külföldi pénzértékben kimutatott könyv szerinti érték csökkenésének a megelőző adóév utolsó napján kimutatott könyv szerinti értékkel arányosan számított összeggel, azzal, hogy e rendelkezést valamennyi olyan értékelt eszközre, kötelezettségre alkalmazni kell, amelyeknek az árfolyam különbözetét bevételként el kell számolni,

e)140 a bejelentett immateriális jószág értékesítése, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetése következtében az elszámolt bevételnek az elszámolt ráfordítást meghaladó része, feltéve, hogy az adózó (ideértve a jogelődjét is) az immateriális jószágot az értékesítést (kivezetést) megelőzően legalább egy éven át folyamatosan eszközei között tartotta nyilván,

f)141 az eredménytartaléknak az adóévben lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összege, de legfeljebb az adóévi adózás előtti nyereség 50 százaléka és legfeljebb adóévenként 500 millió forint (a továbbiakban: fejlesztési tartalék), figyelemmel a (15) bekezdésben foglaltakra,

g)142 az adózónál a kapott (járó) osztalék és részesedés címén

1. az adóévben elszámolt bevétel (egyszeres könyvvitelt vezetőnél az ennek megfelelő adóköteles bevétel), kivéve az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott (járó) osztalék és részesedés következtében elszámolt bevételt, figyelemmel a 2. pontban foglaltakra,

2. az adóévben elszámolt bevétel, de legfeljebb a 8. § (1) bekezdésének f) pontja alapján az adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt – az adózó erre vonatkozó adóbevallásával és az azt alátámasztó kimutatásokkal igazolt – és az adózás előtti eredmény csökkentéseként még figyelembe nem vett összeg;

gy)143 a tagnál (részvényesnél, üzletrész-tulajdonosnál)

1. a kivezetett (részben kivezetett) részesedés – ideértve az előtársasággal szemben a vagyoni hozzájárulás alapján kimutatott követelést is, de ide nem értve az ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedést – (10) bekezdés szerinti értékét meghaladóan a kivezetés következtében az adóévben elszámolt bevétel, ha a tulajdoni részesedést jelentő befektetés jogutód nélküli megszűnés, jegyzett tőke tőkekivonás útján történő leszállítása vagy kedvezményezett átalakulás következtében szűnt meg, illetve csökkent, figyelemmel a 2. pontban foglaltakra,

2. az ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedés 1. pont szerinti kivonásakor a kivezetett részesedés (10) bekezdés szerinti értékét meghaladóan a kivezetés következtében az adóévben elszámolt bevétel, legfeljebb a 8. § (1) bekezdésének f) pontja alapján az adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt – az erre vonatkozó adóbevallással és az azt alátámasztó kimutatásokkal igazolt – és az adózás előtti eredmény csökkentéseként még figyelembe nem vett összeg;

h)144 a megszerzett társaság tagjánál (részvényesénél) a kedvezményezett részesedéscsere alapján kivezetett részesedésre az adóévben elszámolt árfolyamnyereség, ha az adózó igénybe kívánja venni e kedvezményt; e kedvezmény alkalmazása esetén az adózó a kedvezményezett részesedéscsere alapján megszerzett valamennyi részesedést elkülönítetten tartja nyilván,

i)145 az iskolai rendszerű szakképzésben közreműködő adózónál tanulónként minden megkezdett hónap után havonta az adóév első napján érvényes minimálbér 24 százaléka, ha az adózó a szakképző iskolai tanuló gyakorlati képzését jogszabályban meghatározott tanulószerződés146 alapján végzi, illetve 12 százaléka, ha az iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján végzi,

j)147 a sikeres szakmai vizsgát tett – az i) pontban említett – szakképző iskolai tanuló után folyamatos tovább foglalkoztatása esetén, valamint a (3) bekezdésben meghatározott, korábban munkanélküli személy, továbbá a szabadulást követő 6 hónapon belül alkalmazott szabadságvesztésből szabaduló személy, illetve a pártfogó felügyelet hatálya alatt álló személy után a foglalkoztatásának ideje alatt, de legfeljebb 12 hónapon át befizetett társadalombiztosítási járulék, a járulék költségkénti elszámolásán túl, azzal, hogy az adózó akkor járhat el e rendelkezés szerint, ha a korábban munkanélküli magánszemély alkalmazása óta, illetőleg azt megelőző hat hónapon belül azonos munkakörben foglalkoztatott más munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással nem szüntette meg, és a korábban munkanélküli magánszemély az alkalmazását megelőző hat hónapon belül nála nem állt munkaviszonyban,

k)–l)148

ly)149

m)150

n)151 a követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés, a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, valamint a követelés átruházásakor, kiegyenlítésekor, beszámításakor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés; e rendelkezést a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás a pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelésre, befektetési vállalkozás a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelésre nem alkalmazza,

ny)152

o)153 a társasház, a társasüdülő (a továbbiakban: társasház) tulajdonostársainak közössége által a közös név alatt megszerzett olyan jövedelemből való részesedés alapján az adózó által az adóévben bevételként elszámolt összeg, amely jövedelemre vonatkozóan a társasház a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint az adót megfizette,

p)154 a forintról devizára, devizáról forintra, vagy devizáról más devizára való áttérés következtében az eredménytartalék csökkentéseként elszámolt átszámítási különbözetek összege az áttérést követő adóévben,

q)155 a tulajdoni részesedésre visszaírt értékvesztés, ha azt az adózó korábban adózás előtti eredményt növelő tételként vette számításba, amelyet az erre vonatkozó adóbevallással és az azt alátámasztó kimutatásokkal igazol,

r)156 a bírságnak, továbbá az adózás rendjéről157 és a társadalombiztosításról158 szóló törvényekben előírt jogkövetkezménynek az elengedése miatt az adóévben bevételként elszámolt, az adóévben vagy az előző adóévekben az adózás előtti eredményt növelő tételként figyelembe vett összeg,

s)159 a kapott jogdíj alapján az adóévi adózás előtti eredmény javára elszámolt bevétel 50 százaléka, figyelemmel a (14) bekezdésben foglaltakra,

sz)160

t)161 a (17)–(18) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel az adózó saját tevékenységi körében végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége (ide nem értve a belföldi illetőségű adózótól, a külföldi vállalkozó belföldi telephelyétől vagy a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozótól közvetlenül vagy közvetve igénybe vett kutatási és kísérleti fejlesztési szolgáltatás ellenértéke alapján elszámolt közvetlen költséget) a felmerülés adóévében, vagy – az adózó választása szerint, ha a költséget kísérleti fejlesztés aktivált értékeként (szellemi termékként) állományba veszi – legfeljebb az elszámolt értékcsökkenés összegéig az értékcsökkenés elszámolásának adóévében; az adózó nem csökkentheti az adózás előtti eredményt az említett költségből (ráfordításból) a fejlesztés céljára vagy a tevékenység költségei (ráfordításai) ellentételezésére a mérlegkészítés napjáig az adóhatóságtól igényelt, vagy az adóévben – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott támogatás, juttatás összegével, illetve – ha él a választási lehetőséggel – a támogatás, juttatás alapján az adóévi adózás előtti eredménye javára elszámolt bevétellel,

ty)162 a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény értékét növelő felújítás költsége a tárgyi eszközt nyilvántartó adózónál,

u)163 az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, adóévi bevételként, vagy aktivált saját teljesítmény növeléseként (egyszeres könyvvitelt vezetőnél adóköteles bevételként, kifizetett vásárolt készlet növekedéseként) vagy adóévi költség, ráfordítás csökkenéseként elszámolt összeg,

v)164 legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása esetén személyenként, havonta a megváltozott munkaképességű munkavállalónak kifizetett munkabér, de legfeljebb az adóév első napján érvényes minimálbér, feltéve, hogy az adózó által foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma az adóévben nem haladja meg a 20 főt,

w)165

x)166

y)167 az adóév első napján mikrovállalkozásnak minősülő adózónál – döntése szerint – a (19)–(20) bekezdésben foglaltakat is figyelembe véve a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma előző adóévhez, az adózó átalakulása esetén a jogelőd utolsó adóévéhez, előző adóév hiányában nullához viszonyított növekményének és az adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összegének szorzata, feltéve, hogy az adózó foglalkoztatottainak átlagos állományi létszáma a megelőző adóévben legfeljebb 5 fő és az adózónak az adóév utolsó napján nincs az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása,

z)168 a közhasznú szervezetnek, a közhasznú szervezettel kötött adományozási szerződés keretében, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznú tevékenység támogatására, vagy a Magyar Kármentő Alapnak, illetve a Nemzeti Kulturális Alapnak az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékének, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékének

1. 20 százaléka közhasznú szervezet, 50 százaléka a Magyar Kármentő Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása esetén,

2. további 20 százaléka tartós adományozási szerződés esetén,

de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege,

zs)169 az adóév utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózónál – ha igénybe kívánja venni a kedvezményt – a korábban még használatba nem vett ingatlan, valamint a korábban még használatba nem vett, a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke, továbbá az ingatlan bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értéke, valamint az immateriális javak között az adóévben állományba vett, korábban még használatba nem vett szellemi termék bekerülési értéke, figyelemmel a (11)–(12) bekezdésben foglaltakra.

(2)170 Az adózó az adóévre vonatkozóan választhatja, hogy az (1) bekezdés dzs) pontjának a) alpontjában és a 8. § (1) bekezdés dzs) pontjának a) alpontjában foglaltakat kizárólag a fedezeti ügylettel nem fedezett, külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközei között kimutatott tulajdoni részesedést jelentő befektetései értékének módosításaként a mérlegfordulónapi értékeléskor a devizaárfolyam változása alapján eszközönként elszámolt összeg tekintetében (a más befektetett pénzügyi eszközei és hosszú lejáratú kötelezettségei értékének módosításaként elszámolt összeget figyelmen kívül hagyva) alkalmazza, feltéve, hogy e választása nem eredményezi, hogy adóalapja alacsonyabb lesz az (1) bekezdés dzs) pontjának és a 8. § (1) bekezdés dzs) pontjának alkalmazása nélkül az adóévre kiszámított adóalapnál.

(3) Korábban munkanélküli személy az, aki a foglalkoztatását közvetlenül megelőzően

a)171 legalább hat hónapig az állami foglalkoztatási szerv által nyilvántartott álláskereső volt, vagy

b) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény172 alapján munkanélküli ellátásban, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény173 alapján munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesült, vagy

c)174 a b) pontban említett ellátásra való jogosultságát már kimerítette, de az állami foglalkoztatási szervvel továbbra is együttműködött,

azzal, hogy az a)–c) pontokban foglalt feltételek fennállása szempontjából azt az időtartamot, amely alatt a munkanélküli terhességi, gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben részesül, továbbá az előzetes letartóztatás, szabadságvesztés, elzárás büntetés időtartamát, valamint a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatban, a polgári szolgálatban töltött időt (a szolgálat megkezdése és befejezése közötti időtartamot) figyelmen kívül kell hagyni.

(4)175

(5)176

(6)177

(7)178 Az (1) bekezdés z) pontja alapján az adózó akkor csökkentheti az adózás előtti eredményt, ha rendelkezik a közhasznú szervezet, a Magyar Kármentő Alap vagy a Nemzeti Kulturális Alap által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, a támogatás, juttatás összegét, célját.

(8)179

(9)180

(10)181 Az (1) bekezdés gy) pontjának alkalmazásakor a kivezetett részesedés értéke

a) a részesedés bekerülési értéke – de a jogelődtől átvett részesedésnek legalább a jogelődnél kimutatott bekerülési értéke azon tagnál (részvényesnél, üzletrész-tulajdonosnál), amely jogutódlással alakult meg –, ha a tulajdoni részesedést jelentő befektetés jogutód nélküli megszűnés, jegyzett tőke tőkekivonás útján történő leszállítása, vagy – azon tagnál (részvényesnél, üzletrész-tulajdonosnál), amely a jogutódban nem kíván részt venni – átalakulás miatt szűnt meg, illetve csökkent,

b) a részesedés könyv szerinti értéke, vagy – a tag (részvényes, üzletrész-tulajdonos) választása szerint – az a) pontban meghatározott érték azon tagnál (részvényesnél, üzletrész-tulajdonosnál), amely a jogutódban is részt kíván venni,

(11)182 Az (1) bekezdés zs) pontjában foglaltakat az adózó

a) abban az adóévben alkalmazhatja, amely adóév egészében valamennyi tagja (részvényese, üzletrész-tulajdonosa) az adózón kívül kizárólag magánszemély (ideértve az MRP-t is) volt,

b)183 nem alkalmazhatja az üzemkörön kívüli ingatlan, az ültetvény bekerülési értékére, az üzemkörön kívüli ingatlan, az ültetvény bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értékére, valamint a hibás teljesítés miatt a jótállási időn belül cserébe kapott tárgyi eszköz, szellemi termék bekerülési értékére, ha a cserére visszaadott tárgyi eszközre, szellemi termékre az adózó alkalmazta az (1) bekezdés zs) pontjának előírását.

(12)184 Az (1) bekezdés zs) pontja szerinti összeg nem haladhatja meg az adózás előtti eredményt, és nem lehet több 30 millió forintnál. Ennek az összegnek a 19. § (1) bekezdése szerinti adókulccsal számított értéke az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában, ha a beruházás elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál, az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 1857/2006/EK rendelet 4. cikkében foglalt támogatásként vehető igénybe, minden más esetben az adózó választása szerint

a) az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, vagy

b) a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak tekintendő.

(13)185

(14)186 Az adózó az (1) bekezdés s) pontjában foglaltakat, választása szerint alkalmazza. Az adózó által az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg nem haladhatja meg az adózás előtti nyereség 50 százalékát.

(15)187 Az adózó az (1) bekezdés f) pontja szerinti fejlesztési tartalékot nem használhatja fel a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, a térítés nélkül átvett eszköz címen, valamint az olyan tárgyi eszközzel kapcsolatban elszámolt beruházásra, amely tárgyi eszközre nem számolható el vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést, kivéve a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épületet, építményt. Az adózó a fejlesztési tartalékot a lekötése adóévét követő négy adóévben megvalósított beruházás bekerülési értékének megfelelően oldhatja fel, kivéve, ha a feloldott rész után a 19. § (1) bekezdésének a lekötés adóévében hatályos rendelkezése szerint előírt mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot megállapítja, és azokat a feloldást követő 30 napon belül megfizeti. Az adózó a fejlesztési tartaléknak a lekötése adóévét követő negyedik adóév végéig beruházásra fel nem használt része után az említett mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot a negyedik adóévet követő adóév első hónapja utolsó napjáig megállapítja, és megfizeti. A késedelmi pótlékot a kedvezmény érvényesítését tartalmazó adóbevallás benyújtása esedékességének napját követő naptól a nem beruházási célra történő feloldás napjáig, illetve a felhasználásra rendelkezésre álló időpontig kell felszámítani és a megállapított adóval együtt az említett napot követő első társaságiadó-bevallásban kell bevallani.

(16)188 Az adózó az (1) bekezdés c) pontja szerinti összeget a lekötése adóévét követő három adóévben jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág szerzésére oldhatja fel, kivéve, ha a feloldott rész után a 19. § (1) bekezdésének a lekötés adóévében hatályos rendelkezései szerint előírt mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot megállapítja, és azokat a feloldást követő 30 napon belül megfizeti. Az adózó a lekötött tartalékba átvezetett összeget a lekötés adóévét követő harmadik adóév végéig jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág szerzésére fel nem használt része után az említett mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot a harmadik adóévet követő adóév első hónapja utolsó napjáig megállapítja, és megfizeti. A késedelmi pótlékot a kedvezmény érvényesítését tartalmazó adóbevallás benyújtása esedékességének napját követő naptól a nem elismert feloldás napjáig, illetve a felhasználásra rendelkezésre álló időpontig kell felszámítani és a megállapított adóval együtt az említett napot követő első társaságiadó-bevallásban kell bevallani.

(17)189 A felsőoktatási intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia, továbbá bármelyikük által vagy közösen alapított kutatóintézet, kutatóhely (ideértve az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államnak a megfelelő szervezetét is) és az adózó által írásban kötött szerződés alapján közösen végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztés esetén az adózó az (1) bekezdés t) pontjában foglaltak alkalmazásakor az ott meghatározott összeg háromszorosát, legfeljebb 50 millió forintot vehet figyelembe, amelynek a 19. § (1) bekezdése szerinti adókulccsal számított értéke az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

(18)190 Az (1) bekezdés t) pontjában foglaltak az igénybevett kutatási és kísérleti fejlesztési szolgáltatásra a megrendelőnél akkor alkalmazhatóak, ha a szolgáltatást nyújtó a megrendelőnek nyilatkozik arról, hogy a szolgáltatást nem belföldi illetőségű adózótól, külföldi vállalkozó belföldi telephelyétől vagy a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozótól megrendelt kutatási és kísérleti fejlesztési szolgáltatás igénybevételével teljesítette.

(19)191 Az (1) bekezdés y) pontjában és a 8. § (1) bekezdés v) pontjában foglaltak alkalmazásakor a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát két tizedes jegy pontossággal, azon személy nélkül kell megállapítani, aki az alkalmazást, de legkorábban 2004. január 1-jét megelőző tizenkét hónapban

a) az adózó kapcsolt vállalkozásánál állt munkaviszonyban, munkaviszony jellegű jogviszonyban, személyesen közreműködő tagsági viszonyban,

b) tevékenységét az adózó kapcsolt vállalkozásának minősülő egyéni vállalkozóként

végezte.

(20)192 Az (1) bekezdés y) pontjában foglaltak szerinti összegnek a 19. § (1) bekezdés szerinti adókulccsal számított értéke az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az adóévben igénybevett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

(21)193

(22)194

Az adóalap megállapításakor növelő jogcímek

8. § (1) Az adózás előtti eredményt növeli:

a)195 kettős könyvvitelt vezető adózónál a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalék, céltartalékot növelő összeg (kivéve a Diákhitel Központ Részvénytársaság által kormányrendeletben előírt feltételeknek megfelelően képzett céltartalék, céltartalékot növelő összeg) következtében az adóévben elszámolt ráfordítás,

b)196 az adóévben terv szerinti értékcsökkenési leírásként (ideértve az egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírást is) és terven felüli értékcsökkenésként elszámolt összeg, továbbá az immateriális jószág, a tárgyi eszköz állományból bármely jogcímen történő kivezetésekor – kivéve, ha az kedvezményezett eszközátruházás miatt következik be, és teljesülnek a 16. § (13)–(15) bekezdésében előírt feltételek – vagy a forgóeszközök közé való átsorolásakor, valamint egyszeres könyvvitelt vezetőnél az eszközhöz kapcsolódó kötelezettség részleges vagy teljes elengedésekor, átvállalásakor az eszköz könyv szerinti értékének a készletre vett hulladékanyag, haszonanyag értékét meghaladó része, feltéve minden esetben, hogy az eszköz értékcsökkenését az adózó a számvitelről szóló törvény szerint az adózás előtti eredmény terhére számolta el,

c)197

d) az a költségként, ráfordításként elszámolt, az adózás előtti eredmény csökkenéseként számításba vett összeg – ideértve az immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírását is –, amely nincs összefüggésben a vállalkozási, a bevételszerző tevékenységgel, különös tekintettel a 3. számú mellékletben foglaltakra,

dzs)198 az adózó

a) a 7. § (1) bekezdésének dzs) pontja a) alpontjában foglaltak alkalmazása esetén a fedezeti ügylettel nem fedezett, befektetett pénzügyi eszköz értékének csökkenéseként, illetve a hosszúlejáratú kötelezettség értékének növekedéseként a mérlegfordulónapi értékeléskor a devizaárfolyam változása alapján eszközönként, kötelezettségenként elszámolt összeg,

b)199 az eszköznek (kivéve a bejelentett részesedést) a befektetett pénzügyi eszközök közül történő kikerülésekor (ideértve az értékvesztés elszámolását is), a kötelezettségnek a hosszú lejáratú kötelezettségek közül történő kikerülésekor a megelőző adóévekben a 7. § (1) bekezdés dzs) pontja a) alpontja alapján adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeggel, részbeni kikerülése esetén a külföldi pénzértékben kimutatott könyv szerinti érték csökkenésének a megelőző adóév utolsó napján kimutatott könyv szerinti értékkel arányosan számított összeggel, azzal, hogy e rendelkezést valamennyi olyan értékelt eszközre, kötelezettségre alkalmazni kell, amelyeknek az árfolyam különbözetét ráfordításként el kell számolni,

e) a jogerős határozatban megállapított bírság, továbbá az adózás rendjéről200, továbbá a társadalombiztosításról szóló201 törvények szerinti jogkövetkezményekből adódó kötelezettség ráfordításként elszámolt összege, kivéve, ha önellenőrzéshez kapcsolódik,

f)202 az ellenőrzött külföldi társaság adóévének (üzleti évének) utolsó napján kimutatott – az adózónak az adóéve utolsó napján az ellenőrzött külföldi társaságban fennálló közvetlen részesedésére jutó – pozitív adózott eredmény felosztott osztalékkal csökkentett része, feltéve, hogy az adózó az ellenőrzött külföldi társaságban a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával vagy – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – meghatározó befolyással rendelkezik, és az adózóban tényleges tulajdonosként nem rendelkezik részesedéssel a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemély;

g)203

gy)204 az adóévben követelésre (kivéve hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál a pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatási tevékenységből származó és befektetési vállalkozásnál a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelést) elszámolt értékvesztés összege,

h)205 a behajthatatlan követelésnek nem minősülő, adóévben elengedett követelés, kivéve

1. ha a követelés elengedése magánszemély javára történik, vagy

2. ha az adózó olyan külföldi személlyel vagy magánszemélynek nem minősülő belföldi személlyel szemben fennálló követelését engedi el, amellyel kapcsolt vállalkozási viszonyban nem áll,

i)206

j)207 az (5) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettség (kivéve a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló kötelezettséget) – az adóévben ráfordításként, eszköz bekerülési értéke részeként elszámolt – kamatának és az (5) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettség (kivéve a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló kötelezettséget) alapján a 18. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett összegének az (5) bekezdés b) pontja szerinti saját tőke háromszorosát meghaladó kötelezettségrészre jutó arányos része,

k)208 a termőföldből átminősített ingatlanvagyont tulajdonában tartó társaság tagjánál azon összeg kétszerese, amellyel a részesedés értékesítéséből származó árfolyamnyereség (a részesedés egyéb jogcímen történő kivezetése esetén a ráfordítást meghaladóan elszámolt bevétel összege) meghaladja a részesedés tulajdonban tartásának időszakára kiszámított szokásos eredményt,

l)209 a termőföldből átminősített ingatlan értékesítése, vagy más módon a könyvekből való kivezetése következtében elszámolt jövedelem (az elszámolt bevétel és a könyv szerinti érték, valamint a beruházási számlán kimutatott összeg különbözete) azon részének a kétszerese, amellyel az elszámolt jövedelem meghaladja a termőföldből átminősített ingatlan tulajdonban tartásának időszakára kiszámított szokásos eredményt,

m)210 az adózónál

a) az ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedésre az adóévben ráfordításként elszámolt értékvesztés, árfolyamveszteség, valamint e részesedés bármely jogcímen történő kivezetése következtében elszámolt ráfordításnak az elszámolt bevételt meghaladó része, vagy

b) a bejelentett részesedéshez kapcsolódó, az adóévben ráfordításként elszámolt értékvesztés, árfolyamveszteség, a részesedés bármely jogcímen történő kivezetése (ide nem értve az átalakulás miatti elszámolást) következtében elszámolt ráfordításnak az elszámolt bevételt meghaladó része,

n)211 a bejelentett immateriális jószág bármely jogcímen történő kivezetése (ide nem értve az átalakulás miatti elszámolást) következtében az elszámolt ráfordításnak az elszámolt bevételt meghaladó része,

o)212 a forintról devizára, devizáról forintra, vagy devizáról más devizára való áttérés során a tőketartalék növeléseként elszámolt átszámítási különbözetek összege az áttérést követő adóévben,

p)213 az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, adóévi költségként, ráfordításként (egyszeres könyvvitelt vezetőnél ideértve a kifizetett vásárolt készletek csökkenését is) vagy adóévi nettó árbevétel, bevétel, aktivált saját teljesítmény csökkentéseként elszámolt összeg,

r)214 a 7. § (1) bekezdésének gy) pontja alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből a kedvezményezett átalakulás alapján megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként, könyv szerinti értéke kivezetéseként az adóévben bármely jogcímen elszámolt (de összesen legfeljebb a részesedésre az említett rendelkezés alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett) összeg, figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra,

s)215 a 7. § (1) bekezdésének z) pontja alapján az adóévet megelőző év(ek)ben az adózás előtti eredmény csökkentéseként, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény216 szerinti tartós adományozásra tekintettel elszámolt azon többletkedvezmény, amelyre vonatkozóan az adózó az adóévben a tartós adományozásról szóló szerződésben vállaltakat a másik szerződő fél közhasznúsági nyilvántartásból való törlése vagy jogutód nélküli megszűnése miatt nem teljesítette, vagy ennek kétszerese, ha az adózó bármely más ok miatt nem teljesített a szerződésnek megfelelően,

t)217 a 7. § (1) bekezdésének h) pontja alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből a kedvezményezett részesedéscsere alapján megszerzett részesedés bekerülési értéke csökkentéseként, könyv szerinti értéke kivezetéseként az adóévben bármely jogcímen elszámolt (de összesen legfeljebb a részesedésre az említett rendelkezés alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett) összeg, figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra,

u)218 azon beruházás, szellemi termék bekerülési értékéből az adózás előtti eredmény csökkentéseként a 7. § (1) bekezdés zs) pontja alapján elszámolt összeg kétszerese,

ua) amely beruházást, szellemi terméket az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév utolsó napjáig nem helyez üzembe, illetve nem vesz használatba, az említett negyedik adóévről készített bevallásban, kivéve, ha az üzembe helyezés, a használatbavétel elháríthatatlan külső ok miatti megrongálódás következtében maradt el,

ub) amely beruházást az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév utolsó napjáig az egyéb berendezések, felszerelések, járművek között helyez üzembe, az üzembe helyezés adóévéről készített bevallásban,

uc) amely beruházás alapján üzembe helyezett tárgyi eszközt az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév végéig üzemkörön kívüli ingatlanként is használ, vagy az egyéb berendezések, felszerelések, járművek közé, a forgóeszközök közé sorol át, illetve amely szellemi terméket az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév végéig a forgóeszközök közé sorol át, az említett első használat, illetve az átsorolás adóévéről készített bevallásban, kivéve, ha a forgóeszközök közé történő átsorolás az eszköz elháríthatatlan külső ok miatti megrongálódásának következménye,

ud)219 amely beruházást, szellemi terméket, vagy amely beruházás alapján üzembe helyezett tárgyi eszközt az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév végéig elidegenít (juttatásként átad, értékesít, apportál, térítés nélkül átad, valamint pénzügyi lízing keretében, részletfizetéssel, halasztott fizetéssel átvett eszközt a szerződés szerinti feltételek teljesülésének meghiúsulása miatt visszaad), az elidegenítés adóévéről készített bevallásban

azzal, hogy az e pontban foglaltakat a jótállási időn belül cserére visszaadott tárgyi eszköz, szellemi termék után elszámolt összegre nem kell alkalmazni, de a jótállási időn belül cserébe kapott eszköz esetén az ua)–ud) alpont szerinti határidőt a cserére visszaadott eszköz üzembe helyezésétől, használatbavételétől kell számítani,

v)220 a (6) bekezdésben, valamint a 7. § (19) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel az átlagos állományi létszám előző adóévhez viszonyított csökkenése és a megelőző adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összege szorzatának 20 százalékkal növelt összege, de legfeljebb a 7. § (1) bekezdés y) pontja alapján igénybevett kedvezmény 20 százalékkal növelt összege, azzal, hogy nem kell az igénybevett kedvezmény összegébe beszámítani a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának csökkenését megelőző negyedik adóévben vagy azt megelőzően az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett összeget.

(2)221 Az (1) bekezdés k) és l) pontjának alkalmazásában szokásos eredménynek

a) részesedés átruházása, kivezetése esetén a részesedés bekerülési értéke 0,3 százalékának a tulajdonban tartás naptári napjaival megszorzott összegét,

b) termőföldből átminősített ingatlan átruházása, kivezetése esetében az ingatlan bekerülési értéke (a beruházási számlán kimutatott összeggel növelt együttes értéke) 0,3 százalékának a tulajdonban tartás naptári napjaival megszorzott összegét

kell tekinteni, azzal, hogy részesedés átruházása (kivezetése) esetén a régebben szerzett részesedés átruházását kell feltételezni.

(3)222

(4)223

(5)224 Az (1) bekezdés j) pontjának alkalmazásában

a)225 kötelezettség a kapott kölcsön, a zárt körben forgalomba hozott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír miatt fennálló tartozás és a váltótartozás (kivéve a szállítói tartozás kiegyenlítése miatt fennálló váltótartozást), valamint minden más, a mérlegben kimutatott kölcsönnek, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak, illetve váltótartozásnak nem minősülő kötelezettség, amelyre az adózó az eredménye terhére kamatot fizet, vagy amelyre tekintettel az adózás előtti eredményét a 18. § szerint csökkenti (kivéve a hitelintézetnél és a pénzügyi vállalkozásnál a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban, annak érdekében fennálló tartozást), adóévi napi átlagos állománya, amely csökkenthető a mérlegben a befektetett pénzügyi eszközök között, a követelések között vagy az értékpapírok között kimutatott pénzkövetelés adóévi napi átlagos állományának összegével,

b) saját tőke a jegyzett tőke, a tőketartalék, az eredménytartalék és a lekötött tartalék (ezeknek megfelelő saját forrás) adóévi napi átlagos állománya.

(6)226 Amennyiben az átlagos állományi létszám a megelőző adóévhez viszonyítva többek között azért is csökkent, mert a munkavállaló szülési szabadságot, gyermekgondozási ellátás miatt szabadságot vett igénybe, betegség miatt keresőképtelenné vált, katonai szolgálatát, büntetés-végrehajtását kezdte meg, illetve meghalt, akkor az események bekövetkezésének adóévében és az azt követő adóévben nem kell az (1) bekezdés v) pontjában foglaltakat alkalmazni, feltéve hogy az (1) bekezdés v) pont szerinti összeg nem éri el az adóév első napján érvényes havi minimálbér összegét.

(7)227 Abban az esetben, ha a részesedés nyilvántartásból történő kivezetése újabb kedvezményezett átalakulás vagy kedvezményezett részesedéscsere következtében történő részesedésszerzés miatt következik be, az adózónak nem kell az r) és t) pontban foglaltakat alkalmaznia. Az utóbbi részesedés szerzésére tekintettel adózás előtti eredmény csökkentésként számításba vett összegként kell azonban figyelembe vennie a korábbi kedvezményezett átalakulás vagy kedvezményezett részesedéscsere alapján érvényesített adózás előtti eredménycsökkentésből azt a részt, amelyet növelésként még nem vett számításba.

Az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény adóalapjának megállapítása228

9. § (1)229 Az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet és az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, valamint a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény adóalapja a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye, módosítva a (2)–(5) bekezdésben foglaltakkal és figyelemmel a (6)–(9) bekezdés rendelkezéseire.

(2) Csökkenteni kell az adózás előtti eredményt

a)230

b)231 a közhasznú szervezetként besorolt alapítványnak, közalapítványnak, egyesületnek, köztestületnek és felsőoktatási intézménynek vállalkozási tevékenysége adózás előtti nyereségének 20 százalékával;

c)232 a 7. § (1) bekezdésének a), b), cs), d), g), gy), i), j),, n), o), r), t), u) és v) pontja, továbbá a 7. § (3), (10) és (18) bekezdése alapján megállapított értékből a vállalkozási tevékenységhez közvetlenül hozzárendelhető összeggel, illetőleg közvetett kapcsolat esetén a vállalkozási tevékenység bevételével arányos összeggel;

d)233

e)234 a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetnél a vállalkozási tevékenység adóévi adózás előtti nyereségének azzal a részével, amelyet az adóévben, az adóévet követő adóévben a szervezet alapítói okiratában, alapszabályában nevesített célszerinti tevékenysége bevételét meghaladó költsége, ráfordítása fedezetére használ fel.

(3)235 Növelni kell az adózás előtti eredményt

a) a 8. § (1) bekezdés a), b), d), e), gy), h), j), m), p) és r) pontja, továbbá a 8. § (5) bekezdése alapján megállapított értékből a vállalkozási tevékenységhez közvetlenül hozzárendelhető összeggel, illetőleg közvetett kapcsolat esetén a vállalkozási tevékenység bevételével arányos összeggel;

b)236 az alapítványnak, a közalapítványnak, az egyesületnek, a köztestületnek és a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézménynek a nem a vállalkozási tevékenységéhez kapott támogatás, juttatás

ba) teljes összegével, ha az adóév utolsó napján az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van,

bb)237 a közhasznú szervezet a (7) bekezdésben előírt aránnyal számított részével, ha nincs az adóév utolsó napján az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása, de a vállalkozási tevékenységből származó bevétele meghaladja a kedvezményezett mértéket.

(4)238 A (2) és (3) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve kell alkalmazni a 16., a 18. és a 28. §-ok,valamint a VII. fejezet rendelkezéseit.

(5)239 Az egyház az adóalap megállapításakor a vállalkozási tevékenység adóévi adózás előtti nyereségének azzal a részével is csökkentheti a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredményét, amelyet kulturális, nevelési, oktatási, felsőoktatási, szociális és egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi, sport, tudományos és műemlékvédelmi tevékenység, továbbá a hitéleti célú ingatlanfenntartás bevételt meghaladó költsége, ráfordítása fedezetére használ fel, továbbá az e célból lekötött tartalékba helyezett összeggel.

(6)240 A közhasznú szervezetként besorolt alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület és felsőoktatási intézmény adóalapja az (1)–(4) bekezdés alapján meghatározott összegnek a (7) bekezdésben előírt aránnyal számított része.

(7)241 A kedvezményezett vállalkozási tevékenység mértéke közhasznú szervezet esetében az összes bevétele 15 százaléka. A (3) bekezdés b) pontjában és a (6) bekezdésben foglaltak meghatározásához az arányt a kedvezményezett vállalkozási tevékenység mértékét meghaladóan elért vállalkozási bevétel és a vállalkozási tevékenység összes bevételének hányadosaként (két tizedesjegy pontossággal) kell számítani.

(8)242 Az országos érdek-képviseleti szervezet az adóalapot az (1)–(7) bekezdések szerint, a közhasznú szervezetre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával állapítja meg.

(9)243 Az egyház vállalkozási tevékenysége adózás előtti eredményét a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény244 és az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény245 rendelkezéseinek figyelembevételével, az adóalapot az (1)–(7) bekezdéseknek a közhasznú szervezetekre vonatkozó rendelkezései megfelelő alkalmazásával állapítja meg,

(10)246 Az európai területi együttműködési csoportosulás az adóalapot az (1)–(7) bekezdések megfelelő alkalmazásával állapítja meg.

Az iskolaszövetkezet adóalapja

10. §247 (1) Az iskolaszövetkezet adóalapja az adóévre jóváhagyott osztalék, részesedés, továbbá a (6) bekezdés szerint nyilvántartott, adómentesen képződött eredménytartalékból osztalék, részesedés címen jóváhagyott összeg, valamint a jegyzett tőke leszállítása, a tagi jogviszony megszűnése következtében az adóévben keletkezett kötelezettségek együttes összege (a továbbiakban: megállapított osztalék), módosítva a (2)–(5) bekezdésben, továbbá a 18. és 28. §-okban, valamint – figyelemmel a (2)–(3) bekezdésre – a VII. fejezetben foglaltakkal.

(2)248 A megállapított osztalékot csökkenti a 7. § (1) bekezdésének r) és t) pontjában meghatározott összeg.

(3)249 A megállapított osztalékot növeli a 8. § (1) bekezdésének d), e), j) és m) pontja és a 8. § (5) bekezdése alapján meghatározott összeg, valamint a behajthatatlan követelésnek nem minősülő elengedett követelés.

(4) Az iskolaszövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén az adó alapja a 6. § (1) bekezdése szerint meghatározott összeg, növelve a (6) bekezdés szerint nyilvántartott, adómentesen képződött eredménytartalék összegével.

(5)250 Az iskolaszövetkezet átalakulása esetén a jogutódnak – ha nem minősül iskolaszövetkezetnek – meg kell növelnie az adó alapját a jogelődnél adómentesen képződött eredménytartalék összegével.

(6)251 Az iskolaszövetkezetnek az adózottan és az adómentesen képződött eredménytartalékról külön nyilvántartást kell vezetnie. Ennek során adózottan képződött eredménytartaléknak kell tekinteni a 2004. évi nyitómérlegben szereplő eredménytartalékot, továbbá azt az eredménytartalékot, amely abban az adóévben képződött, amelyben az adózó nem minősült iskolaszövetkezetnek. Az eredménytartalék állományának csökkenését a megelőző évi nyilvántartás alapján számított arányt figyelembe véve kell megosztani az adózottan és adómentesen képzett eredménytartalék között. Tőkeleszállításkor, a tagi jogviszony megszűnésekor a tag részére kiadott vagyon értékét az adózottan képzett eredménytartalék csökkentéseként, ha az arra nem nyújt fedezetet, akkor a fennmaradó részt az adómentesen képzett eredménytartalék terhére kell elszámolni.

(7) Iskolaszövetkezetek egyesülése, szétválása esetén a (6) bekezdés szerint nyilvántartott eredménytartalékot – az átalakulás formájától függően – összesítéssel, illetve megosztással kell megállapítani, majd ezt az értéket csökkenteni kell az átalakulással létrejött társaságban részt venni nem kívánó tag részére kiadásra kerülő eszközök és kötelezettségek értékének különbözetével. A csökkentést először az adózottan képzett eredménytartalék terhére kell elszámolni úgy, hogy az ne váljon negatívvá, a fennmaradó rész az adómentesen képzett eredménytartalékot csökkenti.

(8) E § alkalmazásában az eredménytartalékkal esik egy tekintet alá a jegyzett tőkének az a része is, amely az eredménytartalék terhére történő felemeléséből származik, valamint a tőketartaléknak a pozitív összevont átértékelési különbözetből származó része. Ha az adózó a jegyzett tőkét leszállítja, azt kell feltételezni, hogy a tőkeleszállítás – az eredménytartalékból megvalósított tőkeemelés összegéig – jegyzett tőkének az eredménytartalékból származó részéből történt.

A kizárólag készfizető kezességvállalást folytató részvénytársaság adóalapja

11. §252

Az MRP adóalapja

12. § (1) Az MRP adóalapja a számviteli törvény,253 valamint az MRP beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló jogszabály rendelkezései alapján kimutatott tárgyévi eredmény, módosítva a (2) és a (3) bekezdésben foglaltakkal.

(2)254 Az adózás előtti eredményt csökkenti:

a)255 a 7. § (1) bekezdésének a), b), cs), d), g), gy), j), n), o), r) és u) pontjai, valamint a 7. § (3) és (10) bekezdése szerinti összeg,

b) a saját erő címén a résztvevők által befizetett összeg, a résztvevőket foglalkoztató társaság által átutalt összeg, a résztvevők egyéb befizetései, valamint a más természetes és jogi személyek befizetései.

(3)256 Az adózás előtti eredményt növeli a 8. § (1) bekezdésének a), b), d), e), gy), h), j), m), p) és r) pontjai, valamint a 8. § (5) bekezdése szerinti összeg.

(4)257 Az MRP a (2) és (3) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve alkalmazza a 16., 18. és a 28. §-ok, valamint a VII. fejezet rendelkezéseit .

13. §258

A közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a szociális szövetkezet és a vízitársulat adóalapja259

13/A. §260 (1)261 A közhasznú jogállással rendelkező nonprofit gazdasági társaság és a vízitársulat adóalapja az adózás előtti eredmény, csökkentve a 7. § (1) bekezdésének a), b), cs), d), g), gy), i), j), n), o), p), r), t), u), v) és y) pontjaiban és a 7. § (3), (10) és (18)–(20) bekezdésében foglaltakkal, növelve a 8. § (1) bekezdésének a), b), d), e), gy), h), j), m), o), p), r) és v) pontjaiban, valamint a 8. § (5)–(6) bekezdésében foglaltakkal, továbbá az előzőeket figyelembe véve alkalmazza a 16., 18. és a 28. §-ok, valamint a VII. fejezet rendelkezéseit.

(2)262 A közhasznú nonprofit gazdasági társaságnak az (1) bekezdésben foglaltak mellett növelnie kell az adózás előtti eredményét

a) jogutód nélküli megszűnése esetén, a tagsági viszony megszűnésekor, vagy a jegyzett tőke leszállításakor a társaság tagja részére kiadott vagyonnak a (3) bekezdés szerinti nyilvántartásban adózott saját tőkeként kimutatott értéket meghaladó részével,

b) egyesülése, szétválása esetén a jogutódnál – akkor, ha az átalakulás miatt a jogelőd bármely tagjával szemben vagyonhányad-kiadási kötelezettsége keletkezik – az (5) bekezdés szerint az adómentesen képzett saját tőke csökkentéseként elszámolt összeggel,

c)263 a közhasznú jogállásának megszűnése adóévében, illetve a jogutódnak, ha nem rendelkezik közhasznú besorolással, első adóévében a (3) bekezdés szerint nyilvántartott adómentesen képzett saját tőke összegével,

d)264 a nem a vállalkozási tevékenységéhez kapott támogatás, juttatás teljes összegével, ha az adóév utolsó napján az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van.

(3)265 A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásához a közhasznú nonprofit gazdasági társaság (értékelési tartalék nélküli) saját tőkéjének az évenkénti változását köteles megbontani adózott és adómentesen képzett részekre, és ennek figyelembevételével meghatározni az adóévi (értékelési tartalék nélküli) saját tőke záró állományának az adózottan és az adómentesen képzett részét. Az adóévi változásból az adómentesen képződött rész javára (terhére) jutó értéket az adóévi kedvezményezett tevékenység bevételének az összes bevételhez viszonyított arányával számítva kell meghatározni. Az évenkénti változás megbontásakor figyelmen kívül kell hagyni a jegyzett tőkének, a tőketartaléknak, az eredménytartaléknak alapítás, tőkeemelés vagy tőkeleszállítás miatti változását, ugyanakkor a jogutódnak az átalakulást követő első adóévben figyelembe kell vennie az összevont átértékelési különbözet értékét. Az alapítás és a tőkeemelés során a jegyzett tőke és a tőketartalék növekedéseként megjelenő tagi hozzájárulást az adózottan képzett saját tőke javára kell elszámolni. A tőkeleszállításkor a társaság tagja részére kiadott vagyon értékét az adózottan képzett saját tőke csökkentéseként, ha az arra nem nyújt fedezetet, akkor a fennmaradó részt az adómentesen képzett saját tőke terhére kell elszámolni. Ha a gazdasági társaság közhasznú nonprofit gazdasági társaságként folytatja tevékenységét, akkor a közhasznú nyilvántartásba vétele napját megelőző napon kimutatott saját tőkét – az összevont átértékelési különbözet kivételével – az adózottan képzett saját tőke javára kell elszámolni, kivéve az e törvény valamely rendelkezése alapján adómentesen képzett eredménytartalékot, vagy adómentesen képzett saját tőkét, amelyet továbbra is adómentesen nyilvántartott saját tőkeként kell kimutatni.

(4)266 Közhasznú nonprofit gazdasági társaságok egyesülése, szétválása esetén a (3) bekezdés szerint nyilvántartott adózottan képződött saját tőkét – az átalakulás formájától függően – összesítéssel, illetve megosztással kell megállapítani, majd ezt az értéket

a) növelni kell az átalakulással egyidejűleg belépő új (külső) tag vagyoni hozzájárulásával, vagy a meglévő tag pótlólagosan teljesítendő vagyoni hozzájárulása miatti saját tőke növekedés értékével,

b) csökkenteni kell az átalakulással létrejött társaságban részt venni nem kívánó tag részére kiadásra kerülő eszközök és kötelezettségek értékének különbözete miatti saját tőke csökkenéssel, azonban e csökkentés miatt a nyilvántartott érték nem lehet negatív.

(5)267 Közhasznú nonprofit gazdasági társaságok egyesülése, szétválása esetén a (3) bekezdés szerint nyilvántartott adómentesen képződött saját tőkét – az átalakulás formájától függően – összesítéssel, illetve megosztással kell megállapítani, majd ezt az értéket csökkenteni kell az átalakulással létrejött társaságban részt venni nem kívánó tag részére kiadásra kerülő eszközök és kötelezettségek értékének különbsége miatti saját tőke csökkenés értékének a (4) bekezdés b) pontja szerint figyelembe nem vett részével.

(6) A szociális szövetkezet az adóalapot az (1)–(5) bekezdés megfelelő alkalmazásával állapítja meg azzal, hogy adózottan képződött saját tőkének kell tekintenie a szociális szövetkezeti működésének megkezdését megelőző napon kimutatott saját tőkét.

A külföldi vállalkozó adóalapja

14. §268 (1) A külföldi vállalkozó a társasági adó alapját – figyelemmel a (2)–(3) bekezdésben foglaltakra – valamennyi belföldi telephelyére (kivéve a fióktelepet) együttesen, míg belföldi fióktelepére fióktelepenként külön-külön a 6. § (1) bekezdése szerint állapítja meg. Az árbevétel, a bevétel, a költség és a ráfordítás elszámolásánál úgy kell eljárni, mintha a telephely a külföldi vállalkozótól független vállalkozás lenne.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül a külföldi vállalkozónak a belföldi telephelyre meghatározott adózás előtti eredményét:

a) csökkenti a székhelyén és bármely telephelyén az adóévben felmerült üzletvezetési és általános ügyviteli költségből, ráfordításból (kivéve a külföldön felmerült adót) a telephelyre arányosan jutó összeg, azzal, hogy ez az arány nem haladhatja meg a telephely által elszámolt összes árbevételnek, bevételnek a külföldi vállalkozó összes árbevételéhez, bevételéhez viszonyított arányát;

b) növeli a telephelynél az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt valamennyi üzletvezetési és általános ügyviteli költség, ráfordítás;

c) növeli az adóévben a telephely közvetítésével elért, de a telephelynél közvetlenül el nem számolt árbevétel, bevétel 5 százaléka.

(3)269

A külföldi vállalkozó fióktelepének adóalapja

14/A. §270

A szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság adóalapja és az adó mértéke271

15. §272 (1) A szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság adóalapja az adóévi beszámolóban kimutatott adózás előtti eredmény (2)–(5) bekezdésében felsorolt tételekkel módosított pozitív összege.

(2) Az adózás előtti eredményt csökkenti a 7. § (1) bekezdés b), cs), d), dz), dzs), g), gy),h), n), p), q), r), ty) és u) pontja, valamint a 7. § (10) bekezdése szerinti összeg.

(3)273 Az adózás előtti eredményt növeli a 8. § (1) bekezdés a), b), d), dzs), e), f), gy), h), j), k), l), m), o), p), r) és t) pontja, valamint a 8. § (5) és (7) bekezdése szerinti összeg.

(4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve kell alkalmazni a 16. és 28. §-ok rendelkezéseit.

(5) Amennyiben a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság vagy a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény hatálya alá nem tartozó kapcsolt vállalkozásával a 18. § hatálya alá tartozó ügyletet köt, az adóalap megállapítása során köteles az abban foglaltakat megfelelően alkalmazni.

(6)274 Az (1) bekezdés szerint megállapított adóalapot társasági adófizetési kötelezettség – a (7)–(9) bekezdés szerinti eltéréssel – nem terheli.

(7) Ha a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást az állami adóhatóság anélkül törli a nyilvántartásából, hogy szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba venné, akkor a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás a (6) bekezdés szerinti mentesség figyelmen kívül hagyásával számított adót kétszeres mértékben köteles megállapítani. Ha a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság azelőtt kerül ki a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény hatálya alól, hogy a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást az állami adóhatóság szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba venné, akkor a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás (a szabályozott ingatlanbefektetési társaság) kétszeres mértékben köteles megállapítani a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság által meg nem fizetett adót.

(8) Amennyiben a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság vagy a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény hatálya alá nem tartozó kapcsolt vállalkozásával kötött szerződésükben olyan ellenértéket alkalmaz, amely a 18. § alapján nem tekinthető szokásos piaci árnak, és ennek eredményeképpen a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság vagy a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság adózás előtti eredménye kisebb, mint a szokásos piaci ár mellett lett volna, úgy a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság a (6) bekezdés alkalmazásától függetlenül köteles az alkalmazott ellenérték és a szokásos piaci ár különbözete után az adót megállapítani.

(9)275 A szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság vagy a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság a (6) bekezdésben foglalt rendelkezést nem alkalmazhatja a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény hatálya alá nem tartozó kapcsolt vállalkozásával kötött ügyletből származó, a bevétellel arányos adóalapra.

Az ingatlannal rendelkező társaság tagjának
adóalapja és az adó mértéke

15/A. §276 (1) Az ingatlannal rendelkező társaság tagjának adóalapja a részesedés elidegenítésekor, illetve a társaság jegyzett tőkéjének leszállításakor az ellenértéknek a részesedés szerzési értékével és a szerzéshez vagy a tartáshoz kapcsolódó, igazolt kiadásokkal csökkentett pozitív összege.

(2) Ha az ellenérték vagy a szerzési érték nem forintban keletkezik, akkor annak értékét a Magyar Nemzeti Bank hivatalos, a szerződés megkötésének napján érvényes devizaárfolyamának alapulvételével kell átszámítani. Ha az ingatlannal rendelkező társaság tagja az ellenértéket jegyzett tőke leszállítása következtében szerzi, és a kötelezettség kimutatása nem forintban történik, akkor az ellenértéket a Magyar Nemzeti Bank hivatalos, a cégbejegyzés napján érvényes devizaárfolyamának alapulvételével kell átszámítani. Olyan külföldi pénznem esetében, amelynek nincs a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett árfolyama, a Magyar Nemzeti Bank által az adóév utolsó napjára vonatkozóan közzétett, euróban megadott árfolyamot kell a forintra történő átszámításkor figyelembe venni.

(3) E rendelkezések alkalmazásában elidegenítésnek minősül az értékesítés, a nem pénzbeli hozzájárulásként történő juttatás, valamint a térítés nélküli átadás.

(4) E rendelkezések alkalmazásában ellenérték:

a) eladáskor a szerződés szerinti ellenérték, kapcsolt vállalkozás részére történő elidegenítéskor a szokásos piaci érték,

b) nem pénzbeli hozzájárulásként történő rendelkezésre bocsátáskor a létesítő okirat szerinti szerződésben meghatározott érték, kapcsolt vállalkozás részére történő rendelkezésre bocsátáskor a szokásos piaci érték,

c) ellenérték nélküli átadáskor a piaci érték,

d) jegyzett tőke kivonás útján történő leszállításakor a bevont részesedés névértéke fejében átvett (járó) eszközök értéke.

(5) E rendelkezések alkalmazásában szerzési érték a szerződés szerinti érték.

(6) Az adót a 19. § (1) bekezdése szerinti mértékkel kell megállapítani.

A társasági adóalap módosításának különös szabályai

16. § (1)277 Az adózó

a)278 a 7. § (1) bekezdésének c) és f) pontjában foglaltakat nem alkalmazhatja a végelszámolás, a felszámolás kezdő napját megelőző nappal lezáruló adóévben és a végelszámolás időszaka alatt, vagy – ha végelszámolás, felszámolás nélkül szűnik meg jogutód nélkül – utolsó adóévében;

b)279 a végelszámolás, a felszámolás kezdő napját megelőző nappal lezáruló adóévet (ha végelszámolás, felszámolás nélkül szűnik meg jogutód nélkül, az utolsó adóévét) megelőzően lekötött fejlesztési tartaléknak, valamint a 7. § (1) bekezdés c) pontja szerinti tartaléknak az említett adóév utolsó napjáig fel nem használt része után a 19. § (1) bekezdésének a lekötés adóévében hatályos rendelkezése szerint előírt mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot megállapítja, és azokat 30 napon belül megfizeti. A késedelmi pótlékot a kedvezmény érvényesítését tartalmazó adóbevallás benyújtása esedékességének napját követő naptól a felhasználásra rendelkezésre álló időpontig kell felszámítani és a megállapított adóval együtt az említett napot követő első társaságiadó-bevallásban kell bevallani;

c) jogutód nélküli megszűnésekor

ca) az adózás előtti eredményt csökkenti az az összeg, amellyel az immateriális javak és a tárgyi eszközök együttes számított nyilvántartási értéke meghaladja együttes könyv szerinti értéküket, növeli az az összeg, amellyel az együttes könyv szerinti érték az együttes számított nyilvántartási értéket meghaladja,

cb) az adózás előtti eredményt növeli a kedvezményezett átalakulás alapján a 7. § (1) bekezdés gy) pontja szerint az adóévben vagy korábban az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből az a rész, amellyel a 8. § (1) bekezdés r) pontja szerint korábban nem növelte adózás előtti eredményét,

cc) az adózás előtti eredményt növeli a 7. § (1) bekezdés h) pontja szerint az adóévben vagy korábban az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összegből az a rész, amellyel a 8. § (1) bekezdés t) pontja szerint korábban nem növelte adózás előtti eredményét,

cd)280

ce)281 az adózás előtti eredményt növeli a 7. § (1) bekezdés z) pontja szerint az adóévben vagy korábban az adózás előtti eredmény csökkentéseként az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti tartós adományozásra tekintettel elszámolt többletkedvezmény kétszerese, ha a szerződésben vállaltakat jogutód nélküli megszűnése miatt nem teljesítette a szerződésnek megfelelően,

cf) az adózás előtti eredményt növeli a 7. § (1) bekezdés zs) pontja szerint az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg azon részének a kétszerese, amelyet a 8. § (1) bekezdésének u) pontja szerint nem számolt el az adózás előtti eredmény növeléseként, ha az adózó az adózás előtti eredmény csökkentésének adóévében, vagy az azt követő négy adóévben szűnik meg jogutód nélkül,

cg) egyszeres könyvvitel vezetése esetén az adózás előtti eredményt módosítja az egyszerűsített mérlegben kimutatott tartalék összege,

ch)282 az adózás előtti eredményt növeli a 8. § (1) bekezdés v) pontja szerint megállapított összegnek az a része, amellyel az adózó korábban nem növelte adózás előtti eredményét,

ci)283 az adózás előtti eredményt módosítja a 7. § (1) bekezdés dzs) és a 8. § (1) bekezdés dzs) pontja szerint még el nem számolt adózás előtti eredményt csökkentő, növelő tétel,

cj)284 az adózás előtti eredményt módosítja a (11) és (14) bekezdés alapján vállalt kötelezettség azon részével, amelyet az adózás előtti eredménynél még nem vett figyelembe,

ck)285 az adózás előtti eredményt módosítja a 18. § előírása alapján megállapított összegnek az a része, amelyet az adózó még nem vett figyelembe az adózás előtti eredményének módosításakor.

(2)286 Az adózó átalakulásakor

a)287 a jogelődnél – kivéve, ha az átalakulás kedvezményezett átalakulásnak minősül, és teljesülnek a (10)–(11) és (15) bekezdésben előírt feltételek – az adózás előtti eredményt csökkenti az az összeg, amellyel az immateriális javak és a tárgyi eszközök együttes számított nyilvántartási értéke meghaladja együttes könyv szerinti értéküket, növeli az az összeg, amellyel az együttes könyv szerinti érték az együttes számított nyilvántartási értéket meghaladja; kiválás esetén a jogelőd e rendelkezéseket az átalakulás adóévében és csak a jogutód részére a végleges vagyonmérleg alapján átadott eszközökre alkalmazza;

b)–c)288

d)289 a jogelődnél, kiválás esetén a jogutódnál első adóévében, az adózás előtti eredményt módosítja a végleges vagyonmérlegében kimutatott összevont átértékelési különbözetnek a követelések leértékelésével és a céltartalék felértékelésével növelt, valamint a céltartalék leértékelésével csökkentett összege, figyelemmel a (9)–(11) bekezdésben foglaltakra;

e)290

f)291 a kettős könyvvitelt vezető jogutódnál első adóévében az adózás előtti eredményt módosítja az egyszeres könyvvitelt vezető jogelőd által (kiválás esetén az általa) az átalakulás során az eredménytartalékba helyezett áttérési különbözet összege;

g)292

h)293

i) a jogutód a végleges vagyonmérlege szerint a jogelődtől átvett követelésre a könyv szerinti értéket meghaladóan befolyt összeg alapján, valamint e követelés behajthatatlanná válása esetén az átalakulást követően úgy módosítja adózás előtti eredményét, ahogyan azt a jogelőd tette volna, ha az átalakulás nem történt volna meg.

(3) Az adózónak, ha az egyszeres könyvvezetésről a kettős könyvvezetésre tér át, az áttérés évében

a)–b)294

c)295 a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartaléknak a nyitómérlegben kimutatott összegével növelnie kell adózás előtti eredményét.

(4)296 Az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet, valamint – a külföldre történő székhelyáthelyezést követően – annak tevékenységét folytató külföldi vállalkozó az adókötelezettsége megállapításakor – e törvény eltérő rendelkezése kivételével – úgy jár el, mintha a székhelyáthelyezés nem történt volna meg, ideértve a törvény alapelveinek alkalmazását is a székhelyáthelyezést megelőző adózóként, vagy külföldi társasági adó (annak megfelelő adó) alanyaként elszámolt költség, bevétel, adózás előtti eredmény (annak megfelelő) módosítás tekintetében.

(5)297 Az egyéni cég az alapító egyéni vállalkozónál a személyi jövedelemadóról szóló törvény előírása szerint az alapításig keletkezett, és addig nem rendezett elhatárolt veszteséggel a 17. §-ban foglaltak szerint csökkentheti az adózás előtti eredményét. Az egyéni cég – ha az alapító egyéni vállalkozó nyilvántartásában feltüntetett összes eszköz nem kerül az egyéni cég tulajdonába – az egyéni vállalkozónál nyilvántartott elhatárolt veszteségnek az átadott eszközöknek az összes eszköz értékéhez viszonyított arányos részére, minden esetben a nyilvántartott értékek alapján, két tizedesjegyre számítva alkalmazza a 17. § (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit.

(6)298 Amennyiben az adózó adókötelezettsége a felszámolási eljárás (annak megfelelő más eljárás) befejezését követő napon folytatódik, az adózónak az eljárás befejező napjára elkészített vagyonmérlegében szereplő saját tőke és a felszámolás kezdő napját megelőző napra készített beszámolójában szereplő saját tőke különbözetével, az eljárás befejezése évéről készített adóbevallásában

a) növelnie kell az adózás előtti eredményét, ha a felszámolás időszaka alatt a saját tőke növekedett,

b) csökkentenie kell az adózás előtti eredményét, ha a felszámolás időszaka alatt a saját tőke csökkent.

(7)299 Jogutód nélküli megszűnésnek minősül, ha az adózó – az átalakulás miatti megszűnést kivéve – bármely okból kikerül e törvény hatálya alól, továbbá, ha a székhelyét külföldre helyezi át. Nem kell e rendelkezést alkalmaznia az európai részvénytársaságnak és az európai szövetkezetnek a székhelye belföldről külföldre történő áthelyezésekor azon tevékenységére, amelyet külföldi vállalkozóként folytat. Nem kell továbbá e rendelkezést alkalmaznia a külföldi vállalkozónak, ha a tevékenységét az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet folytatja.

(8)300 Nem minősül megszűnésnek, ha az adózó forintról devizára, devizáról forintra, vagy devizáról más devizára történő könyvvezetésre tér át.

(9)301 Kedvezményezett átalakulás esetén a jogelőd, kiválás esetén a jogutód – a (2) bekezdés d) pontjában foglaltaktól függetlenül – a (10) bekezdésben meghatározott feltételekkel nem köteles adózás előtti eredményét módosítani.

(10)302 A (9) bekezdésben foglaltak alkalmazásának feltétele, hogy a jogutód társasági szerződése (alapító okirata) tartalmazza a (11) bekezdésben foglaltak alkalmazására vonatkozó kötelezettségvállalást, továbbá, hogy a jogelőd (kiválás esetén a jogutód) a választását az átalakulás adóévéről szóló bevallásában bejelenti az adóhatóságnak.

(11)303 A jogutód az átalakulást követően a jogelődtől átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a céltartalékot és a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve, adóalapját – az adózás előtti eredmény módosítása révén – úgy határozza meg, mintha az átalakulás nem történt volna meg. A jogutód az átértékelt eszközöket és kötelezettségeket elkülönítve tartja nyilván, és e nyilvántartásban feltünteti a jogelődnél az átalakulás napjára kimutatott bekerülési értéket, könyv szerinti értéket, számított nyilvántartási értéket, valamint az eszköz, a kötelezettség alapján általa az átalakulást követően az adózás előtti eredmény módosításaként elszámolt összeget is.

(12)304 Kedvezményezett eszközátruházás esetén az átruházó társaság – választása szerint, az átvevő társasággal írásban kötött szerződés alapján, a (13) bekezdésben meghatározott feltételekkel – adózás előtti eredményét csökkenti az önálló szervezeti egység átruházása alapján elszámolt bevételnek az átadott eszközök könyv szerinti értékét meghaladó részével, illetve növeli az átadott eszközök könyv szerinti értékének az elszámolt bevételt meghaladó részével.

(13)305 A (12) bekezdésben foglaltak alkalmazásának feltétele, hogy a kedvezményezett eszközátruházás alapjául szolgáló írásbeli szerződés tételesen tartalmazza az átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is), és azoknak az átadás napjára az átruházó társaságnál kimutatott bekerülési értékét, könyv szerinti értékét és számított nyilvántartási értékét, valamint a (14) bekezdésben foglaltak alkalmazására vonatkozó kötelezettségvállalást, továbbá, hogy az átruházó társaság e választását a kedvezményezett eszközátruházás adóévéről szóló bevallásában bejelenti az adóhatóságnak.

(14)306 Az átvevő társaság az eszközátruházást követően az átruházó társaságtól átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve adóalapját – az adózás előtti eredmény módosítása révén – úgy határozza meg, mintha az eszközátruházás nem történt volna meg. Az átvevő társaság az átvett eszközöket és kötelezettségeket elkülönítve tartja nyilván, és e nyilvántartásban feltünteti az átruházó társaságnál az átadás napjára kimutatott bekerülési értéket és könyv szerinti értéket, számított nyilvántartási értéket, valamint az eszköz, a kötelezettség alapján általa az átvételt követően az adózás előtti eredmény módosításaként elszámolt összeget is.

(15)307 Ha a jogutód, illetve az átvevő társaság külföldi illetőségű, akkor a (9)–(14) bekezdés előírásait a külföldi illetőségű által külföldi vállalkozóként belföldi telephelyen folytatott tevékenységhez ténylegesen kapcsolódó eszközökre, forrásokra lehet alkalmazni.

(16)308 Az egyéni cég

a) az alapító egyéni vállalkozó megszűnésekor nyilvántartott fejlesztési tartalékot – amelynek megfelelő összegben köteles az alapítását követő nappal lekötött tartalékot képezni – a 7. § (15) bekezdésében foglaltak szerint oldhatja fel, azzal, hogy a felhasználásra rendelkezésre álló időpont meghatározásakor kezdő időpontnak azt az adóévet kell tekinteni, amelyben az alapító egyéni vállalkozó a fejlesztési tartalékot vállalkozói bevétel csökkentésként érvényesítette, továbbá számításba kell venni az egyéni vállalkozó megszűnéséig eltelt adóéveket is,

b) az alapító egyéni vállalkozó által a személyi jövedelemadó törvény előírása alapján érvényesített kisvállalkozói kedvezményre a 8. § (1) bekezdés u) pontjában foglaltakat alkalmazza, azzal, hogy az eredmény csökkentése adóéveként a vállalkozói bevétel csökkentésének adóévét kell tekinteni, az eredmény csökkentésének adóévét követő negyedik adóév utolsó napjának meghatározásához kezdő időpontnak azt az adóévet kell tekinteni, amelyben az alapító egyéni vállalkozó a kisvállalkozói kedvezményt érvényesítette, továbbá számításba kell venni az egyéni vállalkozó megszűnéséig eltelt adóéveket is,

c) az alapító egyéni vállalkozó által a személyi jövedelemadó törvény előírása alapján érvényesített foglalkoztatási kedvezményre a 8. § (1) bekezdés v) pontjában és (6) bekezdésében foglaltakat alkalmazza, azzal, hogy igénybe vett kedvezmény alatt az alapító egyéni vállalkozó által érvényesített vállalkozói bevétel csökkentés összegét, a kedvezmény igénybevétele időpontjának a vállalkozói bevétel csökkentés adóévét tekinti, továbbá a foglalkoztatottak létszáma változása vizsgálatakor számításba kell venni az egyéni vállalkozó megszűnéséig eltelt adóéveket is,

d) az alapító egyéni vállalkozó megszűnésekor személyi jövedelemadó különbözet címen nyilvántartott különbözetre – amelynek megfelelő összegben köteles az alapítását követő nappal lekötött tartalékot képezni – a 19. § (5)–(6) bekezdésében foglaltakat alkalmazza, azzal, hogy a felhasználásra rendelkezésre álló időpont meghatározásakor kezdő időpontnak azt az adóévet kell tekinteni, amelyben az alapító egyéni vállalkozó a 10 százalékos adómértéket alkalmazta, továbbá számításba kell venni az egyéni vállalkozó megszűnéséig eltelt adóéveket is,

e) az alapító egyéni vállalkozó által a személyi jövedelemadó törvény előírása alapján érvényesített kisvállalkozói adókedvezményre a 22/A. §-ban foglaltakat alkalmazza, azzal, hogy a 22/A. § (5) bekezdésében előírt időtartamba a hitelszerződés megkötése, illetve a tárgyi eszköz használatba vétele időpontjától az alapító egyéni vállalkozó megszűnéséig eltelt adóéveket is számításba kell venni.

Veszteségelhatárolás

17. § (1)309 Amennyiben a 6. § (1)–(4) bekezdése szerinti adóalap bármely adóévben negatív, ezzel az összeggel az adózó a következő adóévekben – a (2)–(9) bekezdésekben foglaltakat figyelembe véve – döntése szerinti megosztásban csökkentheti az adózás előtti eredményét, feltéve, hogy a negatív adóalap a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének betartásával keletkezett (a továbbiakban: elhatárolt veszteség).

(2)310 A korábbi adóévek elhatárolt vesztesége legfeljebb a felhasználása (az adózás előtti eredmény csökkentéseként történő elszámolása) nélkül számított adóévi adóalap 50 százalékáig számolható el az adózás előtti eredmény csökkentéseként.

(3)311 Az elhatárolt veszteségeket keletkezésük sorrendjének megfelelően kell felhasználni.

(4)312 A mezőgazdasági ágazatba sorolt adózó az adóévben keletkezett elhatárolt veszteséget az adóévet megelőző két adóévben befizetett adójának önellenőrzéssel való módosításával is rendezheti oly módon, hogy a megelőző két adóév adózás előtti eredményét csökkenti az elhatárolt veszteség összegével, de adóévenként legfeljebb az adóév adózás előtti eredményének 30 százalékával. Ha az adózó e lehetőséggel nem él, az elhatárolt veszteségre, ha az adóévben keletkezett elhatárolt veszteségnek csak egy részét használja fel az önellenőrzés során, a fennmaradó részre az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit alkalmazza.

(5)313 A szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás, a szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság az (1) bekezdés rendelkezéseit nem alkalmazhatja.

(6) Ha a privatizációs lízingszerződés időtartama alatt az adózónál vagyonvesztés történik vagy a törlesztés meghiúsul és az állam nevében szerződő azonnali hatállyal nem mondja fel a szerződést, a vagyonvesztés vagy a törlesztés meghiúsulása évében az adózó az (1)–(2) bekezdésben foglalt veszteségelhatárolást nem alkalmazhatja.

(7)314 Átalakulás esetén a jogutód a jogelődnél keletkezett elhatárolt veszteségnek a jogelőd vagyonából a vagyonmérleg szerinti részesedése arányában számított, az adózás előtti eredmény csökkentéseként még el nem számolt részére, valamint kedvezményezett eszközátruházás esetén az átvevő társaság az átruházó társaságnál keletkezett, az önálló szervezeti egységnek betudható elhatárolt veszteségre – a jogelődnél, illetve az átruházó társaságnál eltelt időt is beszámítva – az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit a (8) bekezdésre figyelemmel alkalmazza. Ez a rész kiválás esetén a jogelőd, kedvezményezett eszközátruházás esetén az átruházó társaság elhatárolt veszteségét csökkenti.

(8)315 A jogutód társaság csak akkor jogosult az átalakulás útján átvett elhatárolt veszteség felhasználására,

a) ha az átalakulás során benne – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával meghatározott – közvetlen vagy közvetett többségi befolyást olyan tag, részvényes szerez (rendelkezik), amely vagy amelynek kapcsolt vállalkozása a jogelődben ilyen befolyással az átalakulás napját megelőző napon rendelkezett, és

b) ha a jogutód társaság (kiválás esetén a kiváló társaság) az átalakulást követő két adóévben a jogelőd által folytatott legalább egy tevékenységből (ide nem értve a vagyonkezelési tevékenységet) bevételt, árbevételt szerez.

(9)316 Az adózó nem jogosult az adóévben és az azt megelőző bármely adóévben keletkezett elhatárolt veszteség felhasználására, ha benne olyan adózó szerez – a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával megállapított – közvetlen vagy közvetett többségi befolyást (ide nem értve az átalakulással történő részesedés szerzést), amely e befolyása megszerzését megelőző két adóévben (a jogelődje tagi, részvényesi jogviszonyát is figyelembe véve) nem állt folyamatosan az adózóval vagy jogelődjével kapcsolt vállalkozási viszonyban. E rendelkezés hatálya nem terjed ki az adózóra

a) ha a többségi befolyás megszerzését megelőzően az általa vagy a többségi befolyást megszerző társaság által kibocsátott részvényeknek legalább egy részét a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott szabályozott piacra már bevezették, vagy

b) ha a társaság a tevékenységét a többségi befolyás megszerzését követő két adóévben tovább folytatja és

ba) annak természete jelentősen nem tér el a többségi befolyás megszerzését megelőzően végzett tevékenységtől, azzal, hogy a tevékenység jelentős változását jelenti különösen az üzleti tevékenység során nyújtott szolgáltatások, értékesített termékek, kezelt vagyon, értékesítési piac, ügyfélkapcsolatok körének az alapvető változása, ideértve, ha a kereskedelmi, termelői, szolgáltatói tevékenységet vagyonkezelői tevékenység váltja fel,

bb) a tevékenységből mindkét adóévben bevételt, árbevételt szerez.

(10)317 A külföldi vállalkozó tevékenységét folytató európai részvénytársaság, európai szövetkezet a külföldi vállalkozónál, illetve az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet tevékenységét folytató külföldi vállalkozó az európai részvénytársaságnál, az európai szövetkezetnél keletkezett és az adózás előtti eredmény csökkentéseként még el nem számolt elhatárolt veszteségre az (1)–(6) bekezdés rendelkezéseit alkalmazza.

(11)318 Amennyiben az adózó döntése arra irányul, hogy a fizetendő adója az elhatárolt veszteség (2) bekezdés szerinti teljes körű levonásával kerüljön megállapításra, akkor ezt az önellenőrzés és az adóellenőrzés során is figyelembe kell venni.

(12)319 Amennyiben az adózó adókötelezettsége a felszámolási eljárás (annak megfelelő más eljárás) befejezését követő napon folytatódik, az adózó az (1)–(3) bekezdésben, illetve a VII. fejezetben foglaltakat alkalmazza a felszámolás kezdő napját megelőző napig keletkezett, és az adózás előtti eredmény csökkentéseként még nem érvényesített elhatárolt veszteségre, azzal, hogy a felszámolási időszak egy adóévnek minősül.

Kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak módosítása

18. § (1)320 Amennyiben a kapcsolt vállalkozások egymás közötti szerződésükben, megállapodásukban (általános forgalmi adó nélkül számítva) magasabb vagy alacsonyabb ellenértéket alkalmaznak annál, mint amilyen ellenértéket független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének (a továbbiakban: szokásos piaci ár), a szokásos piaci ár és az alkalmazott ellenérték alapján számított különbözetnek megfelelő összeggel az adózó – az e törvényben előírt más, az adózás előtti eredményt növelő vagy csökkentő jogcímektől függetlenül – adózás előtti eredményét

a) csökkenti, feltéve, hogy

aa) az alkalmazott ellenérték következtében adózás előtti eredménye nagyobb, mint a szokásos piaci ár alkalmazása mellett lett volna, és

ab) a vele szerződő kapcsolt vállalkozás belföldi illetőségű adózó, vagy olyan külföldi személy (az ellenőrzött külföldi társaság kivételével), amely az illetősége szerinti állam jogszabályai szerint társasági adónak megfelelő adó alanya, valamint

ac) rendelkezik a másik fél által is aláírt okirattal, amely tartalmazza a különbözet összegét;

b)321 növeli (kivéve, ha vele magánszemély nem egyéni vállalkozóként kötött szerződést), ha az alkalmazott ellenérték következtében adózás előtti eredménye kisebb, mint a szokásos piaci ár mellett lett volna.

(2) A szokásos piaci árat a következő módszerek valamelyikével kell meghatározni:

a)322 összehasonlító árak módszerével, amelynek során a szokásos piaci ár az az ár, amelyet független felek alkalmaznak az összehasonlítható eszköz vagy szolgáltatás értékesítésekor a gazdaságilag összehasonlítható piacon;

b)323 viszonteladási árak módszerével, amelynél a szokásos piaci ár a eszköznek, szolgáltatásnak független felek felé, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos haszonnal;

c) költség és jövedelem módszerrel, amelynek során a szokásos piaci árat az önköltség szokásos haszonnal növelt értékében kell meghatározni;

d)324 ügyleti nettó nyereségen alapuló módszerrel, amely azt a – megfelelő vetítési alapra (költségek, árbevétel, eszközök) vetített – nettó nyereséget vizsgálja, amelyet az adózó az ügyleten realizál;

e)325 nyereségmegosztásos módszerrel, amelynek során az ügyletből származó összevont nyereséget gazdaságilag indokolható alapon olyan arányban kell felosztani a kapcsolt vállalkozások között, ahogy független felek járnának el az ügyletben;

f)326 egyéb módszer alapján, ha a szokásos piaci ár az a)–e) pontokban foglaltak alapján nem határozható meg.

(3)327 Az (1)–(2) és (4) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmaznia az adóév utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózónak a közös beszerzés és értékesítés érdekében létrehozott olyan kapcsolt vállalkozással – a versenyhátrány megszüntetése céljából – kötött tartós szerződésre, amely kapcsolt vállalkozásban a kis- és középvállalkozások szavazati joga együttesen meghaladja az 50 százalékot.

(4) A szokásos haszon az a haszon, amelyet összehasonlítható tevékenységet végző független felek összehasonlítható körülmények között elérnek.

(5)328 Az adóév utolsó napján kisvállalkozásnak nem minősülő gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó (kivéve a közhasznú nonprofit gazdasági társaságot, és azt az adózót, amelyben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással), a bevallás benyújtásáig köteles az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet előírásai szerint rögzíteni a szokásos piaci árat, az annak meghatározásánál általa alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket.

(6)329 Az alapítónak (ide nem értve az átalakulással történő alapítást), a tőkét befogadó, a vagyont kiadó adózónak, továbbá a tagnak (részvényesnek) az (1)–(5) bekezdés előírásait a jegyzett tőke nem pénzbeli hozzájárulással történő teljesítése, emelése, a jegyzett tőke tőkekivonással történő leszállítása esetén, továbbá a jogutód nélküli megszűnéskor a nem pénzben történő vagyonkiadásra, valamint az osztalék nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásként történő teljesítésére is alkalmaznia kell, ha többségi befolyással rendelkező vagy az alapítással ilyenné váló tag (részvényes) teljesíti a nem pénzbeli hozzájárulást, illetve részesedik a vagyonból.

(7)330 Az (1)–(6) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, illetve az adózó és külföldi telephelye közötti ügyletekre is.

(8)331 Az (1), továbbá az (5) bekezdésben foglalt rendelkezést nem kell alkalmazni a belföldi illetőségű adózó külföldi telephelye és kapcsolt vállalkozása közötti ügyletre, ide nem értve a (7) bekezdés szerinti ügyletet, ha a belföldi illetőségű adózó nemzetközi szerződés rendelkezése alapján a társasági adóalapját úgy módosítja, hogy az ne tartalmazza a külföldön adóztatható jövedelmet.

AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSA

III. Fejezet

A társasági adó mértéke

19. §332 (1) A társasági adó mértéke – a (2) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a pozitív adóalap 19 százaléka.

(2) A társasági adó mértéke a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék.

(3)–(4)333

Adómentesség

20. § (1) Nem kell az adót megfizetnie

a)334 a közhasznú szervezetnek nem minősülő alapítványnak, közalapítványnak, egyesületnek – kivéve az országos érdekképviseleti szervezetet –, köztestületnek, továbbá a lakásszövetkezetnek, ha – a gazdálkodására vonatkozó külön jogszabályok előírása szerint és a 6. számú mellékletben foglaltakat figyelembe véve nyilvántartott – vállalkozási tevékenységéből elért bevétele legfeljebb 10 millió forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10 százalékát,

b)335

c) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnak, amennyiben a pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységből származó bevétele nem haladja meg a pénztár összes bevételének a 20 százalékát,

d)336 a vízitársulatnak az (5) bekezdésben – 2009. július 1-jétől a (6) bekezdésben – foglaltak szerinti adóalapra számított adónak olyan része után, amelyet a közfeladatként végzett tevékenységből elért bevétele képvisel az összes bevételen belül,

e)337 a közhasznú nonprofit gazdasági társaságnak és a szociális szövetkezetnek a (6) bekezdésben foglaltak szerinti adóalapra számított adónak olyan része után, amelyet a 6. számú melléklet E) fejezete alapján megállapított kedvezményezett tevékenységből elért bevétele képvisel az összes bevételen belül.

(2)338 A szociális szövetkezet, közhasznú nonprofit gazdasági társaság és a vízitársulat az adókedvezményeket az adómentességgel csökkentett adó arányában érvényesítheti.

(3)339

(4)340

(5)341

(6)342 Az (1) bekezdés e) pontja és – 2009. július 1-jétől – a d) pontja alkalmazásában adóalap a 13/A. § szerint megállapított adóalap, csökkentve a 13/A. § (2) bekezdés a), b) és d) pontjában meghatározott összeggel.

Beruházási adókedvezmények

21. § (1)–(6)343

(7)–(15)344

(16)345

Térségi és egyéb adókedvezmények

22. § (1)346 Az adózó a 4. § 36. és 38. pontja szerinti, részére kiadott támogatási igazolásban szereplő összegig – döntése szerint – a támogatás juttatásának adóéve és az azt követő három adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe, függetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás előtti eredményét az adóalap megállapításakor.

(2)347

(3)348 A mozgóképszakmai hatóság által egy filmalkotáshoz kiadott, kedvezményre való jogosultságot igazoló támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg a mozgóképszakmai hatóság által jóváhagyott közvetlen filmgyártási költség Mktv. 12. § (10) bekezdésében meghatározott részének 20 százalékát, azzal, hogy nem állítható ki igazolás, ha a filmalkotás az Mktv. rendelkezései szerint nem jogosult közvetett állami támogatásra.

(4)349

(5)350

(6)–(7)351

(8)352

(9)353

(10)354

(11)–(13)355

(14)356 A szövetkezet a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 58. §-a alapján az adóévben képzett közösségi alap 6,5 százalékát adókedvezményként veheti igénybe. Az adókedvezmény az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

Kis- és középvállalkozások adókedvezménye

22/A. §357 (1)358 A hitelszerződés (ideértve a pénzügyi lízinget is) megkötése adóévének utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózó a 2000. december 31-ét követően megkötött hitelszerződés alapján tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett, és kizárólag e célra felhasznált hitel (ideértve a felhasznált hitel visszafizetésére igazoltan felvett más hitel) kamata után adókedvezményt vehet igénybe.

(2) Az adókedvezmény az (1) bekezdésben meghatározott hitelre az adóévben fizetett kamat 40 százaléka.

(3) Az adózó az adókedvezményt abban az adóévben – utoljára abban az adóévben, amelyben a hitelt az eredeti szerződés szerint vissza kell fizetnie – veheti igénybe, amelynek utolsó napján a tárgyi eszköz nyilvántartásában szerepel.

(4)359 Az e § alapján igénybe vett adókedvezmény adóévenként nem haladhatja meg a 6 millió forintot. Az adózó által igénybe vett adókedvezmény összege az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában, ha a beruházás elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál, az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 1857/2006/EK rendelet 4. cikkében foglalt vehető igénybe, minden más esetben az adózó választása szerint

a) az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, vagy

b) a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak tekintendő.

(5) Az adózónak az igénybe vett adókedvezményt késedelmi pótlékkal növelten vissza kell fizetnie, ha

a) a hitelszerződés megkötésének évét követő négy éven belül a beruházást nem helyezi üzembe, kivéve, ha az üzembe helyezés elháríthatatlan külső ok miatti megrongálódás következtében maradt el,

b) a tárgyi eszközt üzembe helyezésének adóévében vagy az azt követő három évben elidegeníti.

(6)360

Fejlesztési adókedvezmény

22/B. §361 (1) Az adózó adókedvezményt vehet igénybe

a) jelenértéken legalább 3 milliárd forint értékű beruházás,

b) az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben (a továbbiakban: kormányrendelet) meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén üzembe helyezett és üzemeltetett, jelenértéken legalább 1 milliárd forint értékű beruházás,

c)362 jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, korábban már használatba vett, állati eredetű élelmiszert előállító létesítmény jogszabályban meghatározott élelmiszer-higiéniai feltételeinek megteremtését szolgáló beruházás,

d) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű önálló környezetvédelmi beruházás,

e)363 jelenértéken legalább 100 millió forint értékű,

ea) meglévő, a frekvenciasávok nemzeti felosztásáról szóló jogszabály fogalommeghatározása szerinti állandóhelyű szolgálat keretében, vagy a helyhez kötött, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti előfizetői interfésszel rendelkező elektronikus hírközlő hálózat fejlesztésével, vagy

eb) 2006. január 1-jét követően szerzett frekvenciahasználati jogosultság alapján megvalósuló,

szélessávú internetszolgáltatást szolgáló beruházás,

f)364 a jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, az alapkutatást, az alkalmazott kutatást vagy a kísérleti fejlesztést szolgáló beruházás,

g) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházás,

h) munkahelyteremtést szolgáló beruházás,

i)365 a jegyzett tőkéjének felemelése keretében kibocsátott részvényeknek (vagy egy részének) a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott szabályozott piacra (a továbbiakban: szabályozott piac) történő bevezetésének a napját (az első kereskedési napot) követően, de legkésőbb az e napot követő harmadik év utolsó napjáig megkezdett, jelenértéken legalább 100 millió forint értékű beruházás

j)366 jelenértéken legalább 500 millió forint értékű, kis- és középvállalkozás által megvalósított beruházás

üzembe helyezése és a kormányrendeletben foglaltak szerinti üzemeltetése esetén, feltéve, hogy a beruházás új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény bővítését vagy – az alapkutatást, alkalmazott kutatást vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházást kivéve – az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, illetve a termelési, szolgáltatási folyamat alapvető változását eredményezi.

(2)367 Az adókedvezményt az adózó e törvény és a kormányrendelet előírásai alapján maga állapítja meg. A kormányrendeletben meghatározott időtartam alatt összevonandó, jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó – kormányrendeletben meghatározott – elszámolható költség esetén az adózó az adókedvezményt a Kormány engedélye alapján, az engedélyben meghatározott feltételek szerint veheti igénybe. A Kormány az adókedvezményt az adózó kérelmére, a kérelemben bemutatott fejlesztési program alapján engedélyezi, ha a fejlesztési program és a kérelem megfelel az e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott valamennyi feltételnek.

(3) Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó a beruházás megkezdése előtt

a) a miniszternek bejelenti a kormányrendeletben meghatározott valamennyi adatot,

b)368 az adókedvezmény iránti kérelmet a kormányrendeletben meghatározott tartalommal és formában benyújtja a miniszterhez, ha az adókedvezmény a Kormány engedélye alapján vehető igénybe.

(4) A (3) bekezdés a) pontjában előírt bejelentés késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye, továbbá a beruházás megkezdését követően a bejelentés nem egészíthető ki, illetve nem módosítható.

(5) Az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy a környezeti elemek védelme, valamint a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelem érdekében, a beruházás üzembe helyezését követő öt évben hatályos, jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított határértéket a tényleges kibocsátási mutató ne haladja meg.

(6) Az adózó az adókedvezményt a beruházás üzembe helyezését követő adóévben – vagy döntése szerint a beruházás üzembe helyezésének adóévében – és az azt követő kilenc adóévben, legfeljebb a bejelentés, illetve a kérelem benyújtásának adóévét követő tizennegyedik adóévben veheti igénybe.

(7)369 Az adózó által igénybe vett adókedvezmény, valamint a kormányrendeletben meghatározott más állami támogatás együttes összege jelenértéken nem haladhatja meg a bejelentett, engedély esetén a megállapított, de legfeljebb jelenértéken a ténylegesen felmerült, elszámolható költség összegére vetített, a kormányrendeletben meghatározott aránnyal számított értéket.

(8) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti önálló környezetvédelmi beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó adókötelezettsége a kérelem, a bejelentés benyújtása évét megelőző ötödik évben vagy korábban kezdődött. Önálló környezetvédelmi beruházás az a beruházás, amely kizárólag a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 1. §-a (2) bekezdésének a)–c) pontja szerinti célt szolgál.

(9)370 Az (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adókedvezmény első igénybevételének adóévét követő négy adóévben

a)371 az adózó által foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma (a külföldi telephelyen foglalkoztatott létszám figyelmen kívül hagyásával) legalább 150 fővel, ha az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, legalább 75 fővel meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóévben vagy – az adózó választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév adataiból számított számtani átlagnak megfelelő foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát, vagy

b)372 az adózónál elszámolt, évesített bérköltség (a külföldi telephelyen foglalkoztatottak bérköltségének figyelmen kívül hagyásával) legalább az adóév első napján érvényes minimálbér adóévre számított összegének hatszázszorosával, ha az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, legalább háromszázszorosával meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóév évesített vagy – az adózó választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév évesített adataiból számított számtani átlagnak megfelelő bérköltségét.

(10)373 Kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adózó a beruházás üzembe helyezését követő öt évben az üzembe helyezett tárgyi eszköz igénybevételével nem állít elő olyan filmet, amelyet a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 9. §-a alapján a VI. kategóriába kellene sorolni.

(11)374

(12)375 Mezőgazdasági termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló, az (1) bekezdés a)–c), valamint h)-i) pontja szerinti beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltételeit a kormányrendelet tartalmazza.

(13)376 Az (1) bekezdés i) pontja szerinti beruházásnál az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy

a) a részvényeknek a szabályozott piacra történő bevezetésétől a beruházás megkezdésének évét követő ötödik adóév végéig a szabályozott piacra bevezetett részvények együttes névértéke folyamatosan eléri az adózó jegyzett tőkéjének legalább 50 százalékát, és ebben az időszakban az adózó nem alakul át;

b) az adózó jegyzett tőkéjét megtestesítő részvények szabályozott piacra történő bevezetése első ízben az a) pontnak megfelelő bevezetéssel valósul meg;

c) az adózó által a jegyzett tőke felemelése keretében kibocsátott és a szabályozott piacra bevezetett részvények együttes kibocsátási értéke az – adókedvezmény iránti kérelemben, bejelentésben szereplő – elszámolható költség folyó áron számított összegének legalább az 50 százalékát eléri;

d) a szabályozott piacra bevezetett részvények tekintetében a kérelem, a bejelentés benyújtásakor az adózónak legalább 25 részvényese van, vagy a szabályozott piacra bevezetett részvények legalább 25 százalékát meghaladó részvények olyan részvényesek tulajdonában vannak, akiknek (amelyeknek) egyike sem rendelkezik a szabályozott piacra bevezetett részvények névértékének 5 százalékát elérő részesedéssel.

(14)377 Az (1) bekezdés j) pontja szerinti beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adókedvezmény első igénybevételének adóévét követő négy adóévben

a) a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma kisvállalkozásnál legalább 20 fővel, középvállalkozásnál legalább 50 fővel meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóévben vagy – az adózó választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév évesített adataiból számított számtani átlagnak megfelelő foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát, vagy

b) az elszámolt, évesített bérköltség kisvállalkozásnál legalább az adóév első napján érvényes minimálbér adóévre számított összegének ötvenszeresével, középvállalkozásnál százszorosával meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóév vagy – az adózó választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév évesített adataiból számított számtani átlagnak megfelelő évesített bérköltségét.

(15)378 A kormányrendelet az e törvényben foglaltakon kívüli feltételeket is megállapíthat, vagy rendelkezhet az adókedvezmény igénybevételének tilalmáról.

(16)379 Az adózó nem jogosult a (7) bekezdés szerinti adókedvezményre, és a már igénybe vett adókedvezmény jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, ha az e törvényben, a kormányrendeletben, illetve az engedélyben meghatározott bármely feltételt nem teljesíti. Nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a feltétel teljesítését elháríthatatlan külső ok akadályozta meg.

(17)380 Az adózó a kormányrendeletben meghatározott adatokat társasági adóbevallásában beruházásonként feltünteti.

(18)381 Az adóhatóság a rendelkezésére álló valamennyi adatról adózónként és beruházásonként haladéktalanul tájékoztatja a kincstárt, amely a kapott adatok felhasználásával, megkeresésre – törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítése érdekében – a miniszter részére adatot szolgáltat. A kincstár által a tájékoztatás révén megszerzett adatra az adózás rendjéről szóló törvénynek az adótitokra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(19)382 Az adózó a (2) bekezdés alkalmazása esetén az adókedvezmény iránti kérelmet a kormányrendeletben előírt formában és tartalommal az adópolitikáért felelős miniszterhez nyújtja be. A kérelmet a benyújtást, hiánypótlás esetén a hiánypótlást követő 90 napon belül kell a Kormány elé terjeszteni; a határidő egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható. A kérelem előterjesztését megelőzően az adópolitikáért felelős miniszter – ha szükséges – megkéri az Európai Bizottság hozzájárulását. Ha a kérelem nem felel meg a kormányrendeletben előírt formának vagy tartalomnak, és az adózó a hiányt felszólítás ellenére nem pótolja, az adópolitikáért felelős miniszter határozatban elutasítja a kérelemnek a Kormány elé terjesztését.

(20)383 Az e § alapján folyó valamennyi eljárás tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók.

Látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye384

22/C. §385 (1) Látvány-csapatsport támogatása keretében az adózó a következő jogcímekre nyújthat támogatást (juttatást):

a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére

aa) az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

ab) a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható –,

ac) az ad) pontban foglaltakra is figyelemmel tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

ad) a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

ae) képzéssel összefüggő feladatokra;

b) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő amatőr sportszervezet – ideértve a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint a szakszövetség tagjaként működő sportiskolát is – részére

ba) az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

bb)386 a versenyeztetéssel összefüggő költségek támogatására,

bc) a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható –,

bd) a be) pontban foglaltakra is figyelemmel tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

be) a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

bf) képzéssel összefüggő feladatokra;

c)387 a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő hivatásos sportszervezet részére

ca) az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

cb) a cc) alpontban foglaltakra is figyelemmel tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

cc) a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

cd) képzéssel összefüggő feladatokra – azzal, hogy az ilyen jogcímen nyújtott támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 8. szakaszával összhangban, általános vagy szakképzési támogatásként nyújtható –,

ce) a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy az ilyen jogcímen nyújtott támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006/EK bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható –;

d) a látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány részére

da) az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

db) a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható –,

dc) a dd) pontban foglaltakra is figyelemmel tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

dd) a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

de) képzéssel összefüggő feladatokra;

df)388 versenyeztetéssel összefüggő költségek támogatására.

e) a sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásában döntéshozatali jogkörrel rendelkező és a támogatást folyósító sportköztestület részére

ea) a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható –,

eb) képzéssel összefüggő feladatokra.

(2)389 Az adózó a (3) bekezdés szerint a részére kiállított támogatási igazolásban szereplő összegig – döntése szerint – a támogatás (juttatás) adóéve és az azt követő három adóév adójából – feltéve, hogy a támogatási igazolás kiállításakor az adózónak nincs lejárt köztartozása – adókedvezményt vehet igénybe, függetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás előtti eredményét az adóalap megállapításakor.

(3)390 Az adókedvezmény a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás alapján vehető igénybe. A támogatási igazolást az (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a sportigazgatási szerv, az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére pedig a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége azt követően állítja ki, hogy a látvány-csapatsport támogatásának igénybevételére jogosult szervezet által benyújtott, a támogatás igénybevételének feltételét képező, tervezett támogatással érintett sportfejlesztési programot jóváhagyja, és amely tartalmazza a támogatást (juttatást) nyújtó köztartozásmentes adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, a kedvezményre jogosító támogatás (juttatás) összegét, valamint a támogatás igénybevételére jogosult szervezet önálló pénzforgalmi számlájának számát – jogcímenként –, amelyre a támogató a sportigazgatási szerv vagy a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége által kiállított támogatási igazolásban szereplő támogatási összeget vagy annak egy részét a támogatási igazolás kézhezvételét követően teljesíti.

(3a)391 A támogatási igazolás a sportfejlesztési program jóváhagyását követően attól függetlenül kiállítható, hogy a támogatás elő-, vagy utófinanszírozással valósul meg. A látvány-csapatsportok támogatása adókedvezménye igénybevételének további feltétele – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – a támogatási igazolásban szereplő összegű támogatás adózó részéről történő teljesítése a támogatott szerv részére.

(4)392 A támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg a támogatott szervezet jóváhagyott, adott támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programjában szereplő,

a) utánpótlás-fejlesztésre fordítandó igazolt költségeinek 90 százalékát,

b) versenyeztetéssel összefüggő igazolt költségeinek 90 százalékát,

c) személyi jellegű ráfordítása 50 százalékát,

d) képzési feladataival összefüggő kiadásainak

da) általános képzés esetén 60 százalékát,

db) szakképzés esetén 25 százalékát,

e) tárgyi eszköz beruházás, felújítás beruházási, felújítási értéke – ideértve a biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztést is –

ea) (6) bekezdés ba) alpontjában foglaltak teljesülése esetén 70,

eb) (6) bekezdés bb) alpontjában foglaltak teljesülése esetén 50,

ec) (6) bekezdés bc) alpontjában foglaltak teljesülése esetén 30

százalékát, kivéve, ha a beruházás, felújítás sportcélú ingatlanra irányul és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint utófinanszírozás keretében kerül a támogatott szerv részére kifizetésre. Ilyen esetben a jóváhagyott sportfejlesztési program alapján a támogatási időszakban a sportcélú ingatlanfejlesztés készültségével arányos elszámolás benyújtását és annak elfogadását követően nyújtható támogatás.

(5) Támogatási igazolás a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel kapcsolatban csak akkor állítható ki, ha

a) a támogatás igénybevételére jogosult szervezetnek nincs lejárt köztartozása,

b) a korábban kapott állami támogatással megfelelő módon elszámolt,

c)393 a látvány-csapatsportban sportvállalkozásként működő hivatásos vagy amatőr sportszervezettel szemben a bíróság nem rendelte el a csődeljárást vagy a sportszervezet felszámolását, továbbá amely sportszervezet nem áll végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt,

d) a látvány-csapatsportban működő országos sportági szakszövetség vagy a látvány-csapatsportban sportegyesületként működő amatőr vagy hivatásos sportszervezet működését a bíróság nem függesztette fel, valamint amelynek megszüntetésére az egyesülési jogról szóló törvény szerint eljárás nincs folyamatban,

e) a látvány-csapatsportban sportegyesületként működő amatőr vagy hivatásos sportszervezettel szemben a bíróság nem rendelte el a csődeljárást vagy a sportszervezet felszámolását,

f) működését a bíróság nem függesztette fel, valamint megszüntetésére eljárás nincs folyamatban,

g) nem áll a sportigazgatási szerv által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint alkalmazott támogatásból kizárás hatálya alatt, és

h)394 a látvány-csapatsportban működő hivatásos vagy amatőr sportszervezet a támogatási igazolási kérelem benyújtásának időpontjában – az (5a) bekezdésben meghatározott kivételekkel – legalább 2 éve működik és:

ha) az országos sportági szakszövetség országos hivatásos, amatőr vagy vegyes (nyílt) versenyrendszerében (nemzeti bajnokság) a sportág versenyszabályzata szerinti valamelyik felnőtt vagy utánpótlás osztály egyikében – diák sportegyesület feladatait ellátó amatőr sportszervezet esetén az országos jelleggel működő diák-, vagy főiskolai-egyetemi sportszövetség által szervezett versenyeken – részt vesz vagy a részvételre indulási jogot szerzett, vagy

hb) valamely felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás alapján biztosítja a felsőoktatási intézmény keretei között szervezett sporttevékenység ellátását azzal, hogy egy felsőoktatási intézmény egy látványsportágban csak egy sportszervezettel köthet együttműködési megállapodást – kivéve, ha a felsőoktatási intézmény keretei között több kar működik, ilyen esetben felsőoktatási intézményi karonként köthető egy sportszervezettel együttműködési megállapodás –, és a sportszervezet az országos sportági szakszövetség országos hivatásos, vegyes (nyílt) vagy amatőr versenyrendszerének (nemzeti bajnokság) valamelyik osztályában, vagy az országos jelleggel működő főiskolai-egyetemi sportszövetség által kiírt főiskolai-egyetemi bajnokságban részt vesz.

(5a)395 Támogatási igazolás a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel kapcsolatban akkor is kiállítható,

a) ha a támogatási igazolási kérelem benyújtásának időpontjában a látvány-csapatsportban működő hivatásos vagy amatőr sportszervezet azért nem működik legalább 2 éve, mert

aa) a sportegyesület versenyrendszerben (bajnokságban) való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít (abban tagként részt vesz), és az indulási jogát erre a társaságra 2 éven belül ruházza át,

ab) a sportvállalkozás az amatőr versenyrendszerbe (bajnokságba) kerül, köztartozása nincs, és az indulási jogát a tagjaként működő sportegyesületre 2 éven belül ruházza át,

ac) a támogatás igénybevételére jogosult szervezet 2 éven belül megszűnt sportszervezet általános jogutódjaként annak indulási jogát gyakorolja,

ad) ha a támogatás igénybevételére jogosult sportszervezet az utánpótlás-nevelés területén működő sportvállalkozásként 2 éven belül létrehozott olyan sportszervezet, amelynek a felkészítésre és a versenyeztetésre vonatkozó együttműködési megállapodása van felnőtt korosztályos versenyrendszerben (nemzeti bajnokság) részt vevő sportvállalkozással;

b) ha a támogatási igazolás kiállítását megelőző támogatási időszakban a látvány-csapatsportban működő hivatásos vagy amatőr sportszervezet az országos sportági szakszövetség által jóváhagyott sportfejlesztési programmal rendelkezik.

Az a)–b) pontokban foglalt feltételek fennállását a támogatási igazolás kiállítása során az országos sportági szakszövetség vizsgálja. Amennyiben az a)–b) pontokban foglaltaknak a kérelmező nem felel meg, a támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelmet az országos sportági szakszövetség elutasítja.

(6)396 Ha az építési engedélyhez kötött tárgyi eszköz beruházás, felújítás sportcélú ingatlanra irányul, a támogatási igazolás kiállításának feltétele, hogy a támogatás igénybevételére jogosult szervezet vállalja, hogy

a) a beruházás üzembe helyezését követő legalább 15 évben az adókedvezmény alapjául szolgáló beruházás révén üzembe helyezett ingatlan sportcélú, elsődlegesen piaci alapon történő hasznosítását – a b) pontban meghatározott kivétellel és a (7) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – fenntartja, valamint benyújtja a sportcélú ingatlan tulajdonosának előzetes írásbeli hozzájárulását arról, hogy erre az időtartamra – a beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül – a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerül bejegyzésre,

b)397 a beruházás üzembe helyezését követő legalább 15 évben az adókedvezmény alapjául szolgáló beruházás révén üzembe helyezett sportcélú ingatlant iskolai és diák-, főiskolai-egyetemi sport események, szabadidősport események és más, közösségi célú (különösen: kulturális, turisztikai) események lebonyolítása céljából

ba) naponta a sportcélú ingatlan üzemidejének legalább 20%-ában és évente legalább 10 nap, vagy

bb) naponta a sportcélú ingatlan üzemidejének legalább 16%-ában és évente legalább 8 nap, vagy

bc) naponta a sportcélú ingatlan üzemidejének legalább 12%-ában és évente legalább 6 nap

ingyenesen vagy kedvezményes áron hasznosítja,

c)398 bérelt vagy más jogcímen használt, nem a látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet tulajdonában álló ingatlan esetén a sportcélú ingatlant piaci áron béreli vagy más jogcímen használja, azzal, hogy a látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet által fizetett bérleti, vagy a használatért járó egyéb díj nem lehet alacsonyabb a bérelt vagy más jogcímen használt létesítménynek – ideértve a látvány-csapatsport támogatásból finanszírozott beruházások eredményeként megvalósuló létesítményeket is – a bérleményre vagy más jogcímen történő használatra eső tényleges értékcsökkenési költségei és működési költségei összegének 50%-ánál, figyelembe véve a létesítmény teljes és a hivatásos sportszervezet által ténylegesen igénybe vett kapacitásának arányát.

d) a jelenértékén legalább 5 millió forint értékű tárgyi eszköz felújítás esetén a (3) bekezdésben meghatározott sportfejlesztési program benyújtásával egyidejűleg írásban nyilatkozik a sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége felé arról, hogy a támogatásból megvalósuló felújítást legalább 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően hasznosítja, valamint benyújtja a sportcélú ingatlan tulajdonosának előzetes írásbeli hozzájárulását arról, hogy erre az időtartamra – a felújított sportcélú ingatlan üzembe helyezését követő 30 napon belül – a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerül bejegyzésre,

e) a jelenértékén legalább 10 millió forint értékű tárgyi eszköz beruházás, felújítás esetén a (3) bekezdésben meghatározott sportfejlesztési program benyújtásával egyidejűleg írásban nyilatkozik a sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége felé arról, hogy a sportcélú ingatlanfejlesztésre nyílt pályázatot ír ki és a pályázati eljárás eredménye alapján nyertes személlyel köt szerződést a tárgyi eszköz beruházás, felújítás megvalósítására.

(6a)399 A (6) bekezdés e) pontjában foglaltakat a látvány-csapatsport támogatása támogatási rendszerből megvalósuló, építési beruházással járó, sportcélú ingatlanra irányuló tárgyi eszköz beruházás, felújítás esetén nem kell alkalmazni, ha a támogatási kérelem tárgya sportcélú ingatlanra irányuló, nem a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatásból finanszírozott, már megkezdett építési beruházással járó tárgyi eszköz beruházás, felújítás, és ezen sportcélú ingatlanfejlesztést közbeszerzési eljárás eredményeként nyertes ajánlattevő végzi.

(7)400 A támogatott szervezet a (6) bekezdés a) pontjában meghatározott piaci alapon történő hasznosítási kötelezettségtől – az elsődleges sportcél veszélyeztetése nélkül – a sportcélú ingatlan nem versenyrendszerben szervezett szabadidősport-események lebonyolítása, valamint a helyi önkormányzat sportról szóló törvényben meghatározott iskolai testneveléssel és diáksporttal kapcsolatos feladatainak ellátása, főiskolai-egyetemi sport események, valamint közösségi célú szabadidős, szórakoztató és kulturális események lebonyolítása céljából a (6) bekezdés ba)–bc) pontjában meghatározott mértékeken felül is eltérhet.

(8) A támogatott szervezet az adott tárgyi eszköz beruházásra vonatkozó, első támogatási igazolás kiállítását követő 4. év végéig köteles a tárgyi eszköz beruházást üzembe helyezni a támogatás és annak jegybanki alapkamattal növelt összege Magyar Állam részére történő megfizetése terhével.

(9)401 A sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége a jelenértékén legalább 300 millió forint értékű sportfejlesztési program e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet alapján a sportpolitikáért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter véleményét figyelembe véve hoz döntést. A sportpolitikáért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter az erre irányuló megkereséstől számított 10 napon belül közli álláspontját a sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége vezetőjével. Véleményeltérés esetén a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatására vonatkozó jóváhagyó döntést megelőzően a sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége vezetője a sportpolitikáért felelős miniszter útján a Kormány döntését kéri. A sportigazgatási szerv vagy – az (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén – a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége vezetője a Kormány döntésének megfelelően jóváhagyja vagy elutasítja a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatását és az erről szóló döntést közli a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel.

Az adókedvezmények igénybevételének szabályai

23. § (1)402

(2)403 A számított társasági adóból – legfeljebb annak 80 százalékáig – érvényesíthető a 22/B. § alapján fejlesztési adókedvezmény.

(3)404 A (2) bekezdés szerint igénybe vett adókedvezménnyel csökkentett adóból – legfeljebb annak 70 százalékáig – érvényesíthető minden más adókedvezmény.

(4) Az adókedvezmény adóvisszatartás formájában vehető igénybe.

(5)405 A külföldi vállalkozó az e törvényben meghatározott adókedvezményekkel a belföldi telephelyén megvalósított beruházás, foglalkoztatottak éves átlagos állományi létszáma, illetve a belföldi telephelye útján elért árbevétel alapján élhet.

(6)406 Ha törvény az adókedvezmény igénybevételének utolsó évét meghatározza, akkor azt utoljára abban az adóévben lehet érvényesíteni, amelynek utolsó napja a törvényben megjelölt évben van

A fizetendő adó

24. § A fizetendő adó a 19. § szerint megállapított társasági adó, csökkentve az adókedvezményekkel és a 28. § rendelkezésének figyelembevételével a külföldön megfizetett társasági adóval (annak megfelelő jövedelemadóval).

ELJÁRÁSI ÉS ADÓELŐLEG FIZETÉSI SZABÁLYOK

IV. Fejezet

A külföldi szervezet adókötelezettségének teljesítése

25. §407

Az adóelőleg bevallásának és fizetésének szabályai

26. § (1)408 Az adózónak – a (3), (5) és (6) bekezdésben foglaltak kivételével – az adóbevallással egyidejűleg az adóbevallás esedékességét követő második naptári hónap első napjával kezdődő 12 hónapos időszakra társasági adóelőleget kell bevallania az esedékességi időre eső összeg feltüntetésével. Nem lehet adóelőleget bevallani arra a naptári hónapra, negyedévre, a negyedév azon naptári hónapjára, amelyre az adózó már vallott be adóelőleget.

(2)409 Az adóelőleg

a) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának összege, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt,

b) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összege minden más esetben.

(3)410 Az átalakulás napjától számított 30 napon belül a jogutód köteles a jogelőd által bevallott adóelőlegből számított (az átalakulás formájától függően azzal egyező, összesített, megosztott) adóelőleget bevallani, és ennek alapján köteles a bevallás esedékességének napjától az adóévet követő hatodik hónap utolsó napjáig adóelőleget fizetni. Kiválás esetén a fennmaradó gazdasági társaság e rendelkezés alkalmazásában jogutódnak is minősül.

(4)411 Az adókötelezettsége keletkezésének napját követő második naptári hónap első napjától kezdődő 12 hónapos időszakra 30 napon belül köteles adóelőleget bevallani a külföldi vállalkozó által bevallott adóelőleggel egyezően a tevékenységét folytató európai részvénytársaság, európai szövetkezet, illetve az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet által bevallott adóelőleggel egyezően a tevékenységét folytató külföldi vállalkozó.

(5) A könyvvezetés pénznemének évközbeni változtatása a bevallott adóelőleget nem érinti.

(6)412 Az átalakulás napját követő első adóbevallásában nem vall be adóelőleget kiválás esetén a fennmaradó, beolvadás esetén az átvevő adózó, ha az átalakulás napja az előző adóévi adóbevallás benyújtását megelőzi.

(7)413 Az adóelőleg a (8)–(9) bekezdésben foglalt eltéréssel

a) havonta, egyenlő részletekben esedékes, ha az előző adóévi fizetendő adó meghaladja az 5 millió forintot;

b) háromhavonta, egyenlő részletekben esedékes, ha az előző adóévi fizetendő adó legfeljebb 5 millió forint.

(8)414 A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatba, a halászati ágba sorolt adózónál

a) az adóév első negyedévében az éves adóelőleg 10 százaléka, második negyedévében 20 százaléka, harmadik negyedévében 30 százaléka, negyedik negyedévében 40 százaléka esedékes, ha az előző adóévi fizetendő adó legfeljebb 5 millió forint,

b) az adóév első negyedévében az éves adóelőleg 3,3 százaléka, második negyedévében 6,6 százaléka, harmadik negyedévében 10 százaléka, negyedik negyedévében 13,4 százaléka esedékes havonta, ha az előző adóévi fizetendő adó meghaladja az 5 millió forintot.

(9)415

(10)416 A kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és a külföldi vállalkozónak az adóelőleget az adóévben az adóévi várható fizetendő adó összegére ki kell egészítenie, azzal, hogy a várható fizetendő adó – ha az adózó az Európai Uniótól és/vagy a költségvetésből támogatást kap – e támogatások miatt elszámolt adóévi bevételből az adóév utolsó hónapjának 15. napjáig meg nem kapott összeg figyelembe vétele nélkül számított adóalap alapján megállapított adó összegével azonos. E rendelkezés nem vonatkozik arra az adózóra, amelynek az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot.

(11)417 Nem kell az (1)–(10) bekezdés rendelkezéseit alkalmaznia az adózónak megszűnésekor, valamint, ha adóbevallást a cégbejegyzési eljárás befejezése miatt ad be, továbbá az MRP-nek, a közhasznú nonprofit gazdasági társaságnak, a vízitársulatnak, az alapítványnak, a közalapítványnak, az egyesületnek, a köztestületnek, az egyháznak, a lakásszövetkezetnek, a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézménynek, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárnak, a szociális szövetkezetnek és az iskolaszövetkezetnek.

(12)418 A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni cég az egyszerűsített vállalkozói adó adóalanyisága megszűnését követő 60 napon belül köteles az esedékességi időre eső összeg feltüntetésével az egyszerűsített vállalkozói adó adóalanyisága megszűnését követő naptól az adóévet követő hatodik hónap utolsó napjáig számított időszak valamennyi teljes naptári negyedévére társasági adóelőleget bevallani és egyenlő részletekben a negyedév utolsó hónapjának 10. napjáig megfizetni. A háromhavonta esedékes társasági adóelőleg összege

a) az egyszerűsített vállalkozói adó adóalanyisága megszűnésének adóévében elszámolt összes bevétel 1 százaléka, ha az adóév időtartama 12 hónap volt,

b) az egyszerűsített vállalkozói adó adóalanyisága megszűnésének adóévében elszámolt összes bevételnek a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összegének 1 százaléka minden más esetben.

HARMADIK RÉSZ

OSZTALÉKADÓ

V. Fejezet

27. §419

NEGYEDIK RÉSZ

A KETTŐS ADÓZÁS ELKERÜLÉSE

VI. Fejezet

28. § (1)420

(2)421 A belföldi illetőségű adózó és a külföldi vállalkozó a társasági adó megállapításakor az adóalapot úgy módosítja, hogy az ne tartalmazza a külföldön adóztatható jövedelmet, ha nemzetközi szerződés így rendelkezik.

(3)422 A (2) bekezdésben nem említett esetben a belföldi illetőségű adózó és a külföldi vállalkozó a társasági adóból adóvisszatartás formájában levonhatja a külföldön fizetett (fizetentő), a társasági adónak megfelelő adót.

(4)423 A (2) és (3) bekezdés alkalmazásakor a külföldről származó jövedelmet e törvény rendelkezései szerint kell megállapítani. Ennek során a külföldről származó jövedelem megállapításánál kell figyelembe venni az e bevétel megszerzéséhez közvetlenül hozzárendelhető költségeket, ráfordításokat, adózás előtti eredményt módosító tételeket. A külföldről származó árbevétel és bevétel összegének az összes árbevétel és bevétel összegéhez viszonyított arányában kell megosztani a külföldről származó jövedelem megszerzéséhez közvetlenül hozzá nem rendelhető – de nem a kizárólag belföldről származó jövedelemhez felmerült – költségeket, ráfordításokat, adózás előtti eredményt növelő, csökkentő tételeket.

(5)424 A (3) bekezdés szerinti összeget a jövedelem jogcíme szerint és forrásállamonként külön-külön kell meghatározni. Az egyes jövedelmek alapján levont adó nem haladhatja meg a külföldön fizetett (fizetendő), illetve a nemzetközi szerződés alapján külföldön érvényesíthető adó közül a kisebb összeget, nemzetközi szerződés hiányában a jövedelemre külföldön megfizetett (fizetendő) adó ráfordításként elszámolt összegének 90 százalékát, de minden esetben legfeljebb az adott jövedelemre az átlagos adókulcs szerint kiszámított adót. Az átlagos adókulcs az adókedvezményekkel csökkentett társasági adó, osztva az adóalappal; e hányadost két tizedesre kerekítve kell meghatározni.

(6)425 A (2)–(5) bekezdés alkalmazásában társasági adónak megfelelő adónak minősül a kapott osztalék alapján külföldön fizetett (fizetendő) adó is.

ÖTÖDIK RÉSZ

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

VII. Fejezet

29. § (1) A társasági adóról szóló, többször módosított 1991. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Ta tv.) következő rendelkezéseit változatlan feltételek mellett alkalmazni kell, ha a gazdasági esemény 1996. december 31-ig megtörtént:

b) a 4. § (3) bekezdés j) pontja, valamint az 5. § (12) bekezdése, az 1994. évi LXXXIII. törvény 13. § (3) bekezdésének figyelembevételével, azzal, hogy a lízingszerződés lejárat előtti megszüntetése esetén növelni kell az adóalapot a lízingszerződéshez kapcsolódó időbeli elhatárolás ráfordításként elszámolt összegével, ha azt az adózónak nem térítették meg,

(2) A Ta tv. 6. §-ának előírásai szerint elhatárolt veszteség az adózás előtti eredményből az elhatárolás időpontjában érvényes feltételek szerint írható le.

(3)–(4)426

(5) A Ta tv. vonatkozó rendelkezései alapján adókedvezményt a társasági adóból a következő feltételekkel lehet érvényesíteni:

a)427

b) a 14/B. § és a 14/C. § rendelkezését az eredeti feltételek szerint lehet alkalmazni, figyelemmel az 1994. évi LXXXIII. törvény 13. § (5) bekezdés b) pontjának, az 1996. évi LXXVIII. törvény 36. §-ának, valamint e törvény 23. §-ának rendelkezéseire,

c)428

d) az 1993. évi IC. törvény 11. §-ával törvénybe iktatott 14/A. § (2) és (3) bekezdése alapján a Kormány által egyedileg engedélyezett adókedvezmény az engedélyben és a 190/1994. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltak szerint vehető igénybe, figyelemmel e törvény 23. §-ának rendelkezéseire.

(6)–(7)429

(8)430

(9)431

(10)432

(11)–(12)433

(13) Ahol a törvény a társasági adókötelezettséggel összefüggésben korábbi évekre utaló rendelkezést tartalmaz, ott ez alatt értelemszerűen a Ta tv. előírásait is érteni kell.

(14)434

(15)435 A 21. § (15) bekezdésében foglalt rendelkezést nem kell alkalmazni, ha az átalakulásra vonatkozó döntést, megállapodást 1997. december 31-ig közokiratba foglalták, vagy az azt tartalmazó okiratot (így különösen a társasági szerződést, az alapszabályt, az egyesülési vagy szétválási szerződést) ezen időpontig ügyvéd (jogtanácsos) ellenjegyezte.

(16)436 Az az adózó, amely a 21. § (1) bekezdésében és (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott adókedvezményre jogosító beruházást 1997. december 31-ig megkezdte, 1998. évben választhat, hogy az adókedvezményt a hivatkozott rendelkezések 1997. december 31. napján vagy 1998. január 1. napján hatályos előírása szerint veszi igénybe, azzal, hogy

a) az 1998. január 1. napjától hatályos előírások választása esetén megelőző adóév árbevételének az adózó 1997. évi árbevételét kell tekinteni abban az esetben is, ha a hivatkozott rendelkezések 1997. december 31. napján hatályos előírása alapján adókedvezményt vett igénybe 1997. évi adójából,

b) a választásától az 1998. évet követő években nem térhet el.

29/A. §437 (1)438 E törvény alkalmazásában az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület közhasznú szervezetként besoroltnak tekintendő, ha megfelel az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény439 VII. fejezetében foglaltaknak. Az adományokról szóló igazolásban e szervezeteknek a besorolásig a közhasznú nyilvántartásba vételi kérelem bírósági ügyszámát kell szerepeltetni. Nem tekinthető 1998. évben közhasznú szervezetként, kiemelkedően közhasznú szervezetként besoroltnak az említett szervezetek közül az, amelynek a kérelmét a bíróság 1999. január 1-je előtt elutasította.

(2)-(8)440

(9)441

29/B. §442 (1)443

(2)444

(3)445

(4)446

(5)447

(6)448 Ha az adózó az adókedvezményre jogosító beruházást 1998. december 31-ig megkezdte, akkor a beruházás értékének meghatározásakor figyelembe veheti a 4. § 9. pontjának 1998. december 31-én hatályos rendelkezéseit is.

(7)449

(8)450 Az 1998. december 31-ig üzembe helyezett tárgyi eszközre vonatkozóan az adózó változatlanul alkalmazhatja az 1. számú és a 2. számú melléklet 1998. december 31. napján hatályos rendelkezéseit, de ebben az esetben a tárgyi eszköz besorolásánál az 1995. december 31-én hatályos KSH Ipari Termékek Jegyzéke az irányadó.

(9)451 Az az adózó, amely a 21. § (7) vagy (10), illetve (11) bekezdésében meghatározott adókedvezményre jogosító beruházást 1998. december 31-ig megkezdte, az adókedvezmény első igénybevételekor benyújtott adóbevallásában választhat, hogy az adókedvezményt a 21. § (8), illetve (12) bekezdésének 1998. december 31. napján vagy 1999. január 1. napján hatályos előírása szerint veszi igénybe, de választásától ezt követően nem térhet el.

29/C. §452 (1)–(3)453

(4)454

(5)455

(6)456

(7) A 2. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott adózó a 2000. december 31-ig megkötött tartós adományozási szerződés alapján adott adományra vonatkozóan e törvény 2000. december 31-én hatályos rendelkezéseit alkalmazza.

(8) Az adózó a 2000. december 31-ig (a 2000. december 31-én előtársaságként működő adózó az első adóévében) keletkezett negatív adóalapra a 17. § 2000. december 31-én hatályos rendelkezéseit alkalmazza, figyelemmel a 29. § (2) bekezdésére is.

(9)457

(10)–(13)458

29/D. §459 (1)–(2)460

(3)461 Ha az adózó a 21. § (7), (10)–(11) bekezdése, a 29. § (5) bekezdés d) pontja vagy az 1999. évi CXXV. törvény 93. §-a szerinti adókedvezményre jogosító beruházást megkezdte, akkor 2002. december 31-ig – 2002. december 1-jét követően megkezdett beruházás esetén a beruházás megkezdését követő 45 napon belül – bejelenti a miniszternek a beruházáshoz kapcsolódó, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározott adatokat. E bejelentési kötelezettség elmulasztása esetére – a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény végrehajtása érdekében – törvény az adókedvezmény igénybevételét érintő, nem eljárási jogkövetkezményt is megállapíthat.

(4)462 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben meghatározza a (3) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség teljesítésének részletes szabályait.463

(5)464 A 21. § (7), (10)–(11) bekezdése, a 29. § (5) bekezdés d) pontja vagy az 1999. évi CXXV. törvény 93. §-a alapján a 2003-ban kezdődő adóévre érvényesített adókedvezményre törvény – a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény végrehajtása érdekében – az említett rendelkezésektől eltérő szabályt állapíthat meg.

(6)465

(7)466

(8)467

(9)468 Az adózó az adóalap megállapításánál alkalmazhatja a 4. § 36. pontjának és a 7. § (1) bekezdése e) pontjának 2002. december 31-én hatályos rendelkezéseit, ha az épületet, építményt 2002. december 31-ig üzembe helyezte.

(10)469 Az adózó a 2002. december 31. napján hatályos 8. § (1) bekezdés i) és t) pontjában, 16. § (1) bekezdés d) és e) pontjában, 16. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezést alkalmazza, ha az átalakulásra vonatkozó döntést, megállapodást 2002. december 31-ig közokiratba foglalták, vagy az azt tartalmazó okiratot (így különösen a társasági szerződést, az alapszabályt, az egyesülési vagy szétválási szerződést) ezen időpontig ügyvéd (jogtanácsos) ellenjegyezte.

(11)470 Az e törvényben meghatározott adókedvezmény érvényesítésére kizárólag az adóbevallásban, az adózónak a bevallás benyújtásáig meghozott döntése alapján van lehetőség.

(12)471

(13)472 Az adózó a beruházási adókedvezmény vonatkozásában a statisztikai besorolásra e törvény 2002. december 31-én hatályos rendelkezéseit tartalmazza. Az adózó az értékcsökkenési leírást – a 29/B. § (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a statisztikai besorolásra és a vámtarifaszámra az eszköz üzembe helyezése időpontjában irányadó rendelkezések szerint is megállapíthatja.

(14)473 Az adózó a 18. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettséget az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet hatálybalépésének a napjától megkötött szerződésre köteles alkalmazni azzal, hogy ez a kötelezettsége a 2005-ben kezdődő adóévről szóló bevallás benyújtásakor és azt követően valamennyi, az adóévben hatályos szerződésre fennáll.

(15)474

(16)475 A (11) bekezdés alkalmazásakor, amennyiben az adózó döntése arra irányul, hogy a fizetendő adója az őt megillető adókedvezmények teljes körű kihasználásával kerüljön megállapításra, akkor ezt az önellenőrzés és az adóellenőrzés során is figyelembe kell venni.

29/E. §476 (1)477 Az adózó a 21. § (7), (10)–(11) bekezdésében, a 29. § (5) bekezdés d) pontjában és az 1999. évi CXXV. törvény 93. §-ában meghatározott adókedvezményt a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját magában foglaló adóév és az azt követő adóévek adóalapja utáni adó megállapításánál az e §-ban meghatározott eltérésekkel veszi igénybe.

(2) Az adózó által a 2003-ban és azt követően kezdődő adóév(ek) adóalapja utáni adóból igénybe vett adókedvezmény és az említett időszakban megítélt más állami támogatás jelenértékének összege nem haladhatja meg a (3) bekezdés szerinti értéket. E rendelkezés alkalmazásában állami támogatás az adókedvezményre jogosító beruházásra vagy az ahhoz kapcsolódó – e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet szerint bejelentett – más eszközre, költségre tekintettel az államháztartás alrendszere költségvetésének terhére kapott ingyenes vagy kedvezményes forrás, egyéb előny, ha az államháztartási bevételkiesést vagy kiadást jelent, kivéve a csekély összegű (de minimis) támogatást.

(3) A (2) bekezdés szerinti érték az 1997–2005. években használatba vett szabadalom, know-how, licenc, szoftver, alapítás, átszervezés aktivált értéke (a továbbiakban: elszámolható immateriális javak), tárgyi eszközök, illetve a 2005-ben elszámolt beruházás értéke, továbbá az 1997–2005. években a helyi önkormányzatok helyi közszolgáltatási feladatainak megvalósítására szolgáló, az adózó által megvalósított infrastrukturális beruházás, vagy az önkormányzatnak e célra végleges pénzeszközként átadott összeg (a továbbiakban: közhasznú infrastrukturális beruházás), valamint a kutatás és kísérleti fejlesztés, a képzési költség és a pénzügyi lízingnek nem minősülő lízing (bérlet) díja – a társaságiadó-kedvezményhez kapcsolódó bejelentendő adatokról szóló miniszteri rendelet szerint – bejelentett összegben, jelenértéken, de legfeljebb a ténylegesen elszámolt összegek jelenértéke (a továbbiakban: megállapított érték) alapján a következők szerint meghatározott szorzatok összege:

a) a közhasznú infrastrukturális beruházásra 1997–2002. közötti időszakra megállapított érték, átutalt összeg 100 százaléka;

b) a környezetvédelmi beruházásra, az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés célját szolgáló eszközre, valamint az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés költségére, a munkavállalók általános és speciális képzésének költségére az 1997–2005. közötti időszakra megállapított értéknek és a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások tilalma alóli mentességek egységes rendjéről szóló kormányrendelet 2003. január 1-jén hatályos rendelkezései szerint meghatározott támogatási intenzitásnak a szorzata;

c) az immateriális javakra az 1997–2005. közötti időszakra megállapított érték (de legfeljebb a tárgyi eszközökre megállapított érték 25 százalékának)

ca) 75 százaléka – a (4) bekezdés szerinti adózók esetén 30 százaléka –, ha az adózó az adókedvezményre jogosító beruházást 1999. december 31-éig megkezdte,

cb) 50 százaléka – a (4) bekezdés szerinti adózók esetén 20 százaléka –, ha az adózó az adókedvezményre jogosító beruházást 1999. december 31-ét követően kezdte meg;

d) az a)–c) pontban nem említett eszközre, költségre, ráfordításra az 1997–2005. közötti időszakra megállapított érték

da) 75 százaléka – a (4) bekezdés szerinti adózók esetén 30 százaléka –, ha az adózó az adókedvezményre jogosító beruházást 1999. december 31-ig megkezdte,

db) 50 százaléka – a (4) bekezdés szerinti adózók esetén 20 százaléka –, ha az adózó az adókedvezményre jogosító beruházást 1999. december 31-ét követően kezdte meg.

(4) A (3) bekezdés c) és d) pontjában említett adózó az az adózó, amelynek árbevétele több mint 50 százalékban a nagyberuházási projektekhez nyújtott állami támogatásokra vonatkozó multiszektorális keretszabályról szóló C (2002) 315 (2002/C 70/04) bizottsági közlemény C. mellékletében meghatározott tevékenységből származik az adókedvezmény igénybevételének első adóévében.

(5)478 A (2)–(3) bekezdés szerinti jelenértéket a miniszter által közzétett módszer és referenciaráta alapján kell kiszámítani.

(6)479 Az adózó a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját magában foglaló adóév adóalapja után érvényesíthető adókedvezményt a következők szerint állapítja meg:

a) az (1)–(5) bekezdés rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva megállapítja, mekkora összegű adókedvezményt vehetne igénybe (a továbbiakban: számított adókedvezmény);

b) a hatálybalépést megelőző napok és az adóév napjainak hányadosa szerint meghatározza a számított adókedvezmény arányos részét, amelyet adókedvezményként vesz igénybe;

c) a b) pontban megállapított összegen felül adókedvezményként érvényesítheti az adóévre az (1)–(5) bekezdés alkalmazásával meghatározott összeget.

(7)480 Az adózó az (1)–(6) bekezdés rendelkezéseit nem alkalmazza, ha az Európai Bizottság álláspontja szerint az adókedvezmény igénybevétele nem érinti az Európai Unió más tagállamai és Magyarország közötti kereskedelmet. Az Európai Bizottság álláspontját az adózó kérelmére, a kérelemben bemutatott tények alapján, a miniszter kéri ki.

(8)481 Az adókedvezményre jogosító beruházás megkezdésének napján – az Európai Közösségek Bizottsága 96/280/EGK számú, a kis- és középvállalkozásokról szóló ajánlása szerint – kis- és középvállalkozásnak minősülő adózó választása szerint akkor sem köteles az (1)–(6) bekezdés rendelkezéseit alkalmazni, ha nem felel meg a (7) bekezdésben meghatározott feltételnek, feltéve, hogy e választását a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének a napját követő 45 napon belül bejelenti az adóhatóságnak. E határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye, és az adózó e bejelentését nem vonhatja vissza.

(9) Az az adózó, amely a (8) bekezdés szerinti választását bejelentette az adóhatósághoz, az adókedvezménnyel egyesülése esetén utoljára az átalakulás évét megelőző adóévben, ha többségi irányítást jelentő befolyással rendelkező tagjának (részvényesének) személye a bejelentést követően megváltozik, utoljára e változást megelőző adóévben élhet.

(10)482 Az adózó az (1)–(9) bekezdés rendelkezéseit nem köteles alkalmazni, feltéve, hogy e döntését a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének a napját követő 45 napon belül bejelenti az adóhatósághoz. E határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. E bejelentés alapján a 21. § rendelkezései szerint igénybe vett adókedvezmény – a 2003. évi uniós csatlakozási szerződés IV. mellékletének versenypolitikáról szóló 3. fejezete 1/c) pontjában megállapított eljárás szerint – új támogatásnak minősül.

(11) A (3) bekezdésben meghatározott elszámolható immateriális javak, tárgyi eszközök, beruházások értékeként nem vehető figyelembe

a) annak az eszköznek a bekerülési értéke, amelyet az adózó az üzembe helyezés, a nyilvántartásba vétel időpontját követően öt éven belül (ha az eszköz elméleti hasznos élettartama az adózó által történő üzembe helyezést, nyilvántartásba vételt követően öt évnél rövidebb, akkor az elméleti hasznos élettartam alatt) értékesít,

b) a szinten tartást szolgáló eszköz értéke, vagy – az adózó választása szerint – a telephelyen első ízben megvalósított beruházás megkezdésének adóévét követő negyedik évtől az üzembe helyezett, nyilvántartásba vett immateriális jószág, beruházás értékének 20 százaléka,

c) a fejlesztési adókedvezmény alapjaként figyelembe vett vagy figyelembe venni tervezett immateriális jószág, tárgyi eszköz.

(12) A híradástechnikai fogyasztási cikkek gyártása, illetve a számítógép, készülék gyártása szakágazatba sorolt adózó a (3) bekezdés szerinti érték meghatározásakor, a (11) bekezdés a)–b) pontjában foglaltak figyelmen kívül hagyásával – választása szerint – az 1997–2005. évek utolsó napján kimutatott elszámolható immateriális javak, tárgyi eszközök, beruházások bekerülési értékének az előző év utolsó napján kimutatott bekerülési értékét meghaladó összegek összesített értékét – ha az említett időszakon belül, vagy 2006–2011. évek bármelyikében az említett eszközök együttes bekerülési értéke az előző évhez képest csökken, az azzal csökkentett összeget – veheti figyelembe.

29/F. §483 (1)484

(2) A 2001–2003-ban kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezett, és az adóalapnál még nem érvényesített elhatárolt veszteség a keletkezése időpontjában érvényes feltételek szerint írható le.

(3) Az adózó a 29/D. § (3) bekezdésének előírása alapján bejelentett adatokat, a törvényi változásokra tekintettel, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben foglaltak szerint 2004. január 31-ig módosíthatja. E határidő elmulasztását követően igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

(4) Az adózó az általa a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, és az említett személyek közeli hozzátartozója mint kedvezményezett javára 2003. december 31-ig megkötött biztosítás díjára a 3. számú melléklet B) fejezet 8. pontjának 2003. december 31-én hatályos rendelkezését alkalmazza.

(5) Az adózó a 2003-ban és az azt megelőzően kezdődő adóévekben hatályos 7. § (1) bekezdés zs) pontja alapján igénybe vett kedvezményre a 8. § (1) bekezdés u) pontjának 2003-ban hatályos előírásait alkalmazza.

(6)485 Az a közhasznú társaság, amelynek kényszer-végelszámolását a cégbíróság 2009. június 30-át követően indult törvényességi felügyeleti eljárás keretében rendelte el, nem alkalmazza a 16. § (1) bekezdés c) pontjának rendelkezéseit, valamint adózás előtti eredményét csökkenti a kényszer-végelszámolásra tekintettel elszámolt bevétel összegével.

29/G. §486 (1)487

(2) A 7. § (1) bekezdés t) pontjában foglaltakat az adózó a 2004. december 31-éig állományba vett kísérleti fejlesztésre az állományba vétel időpontjában hatályos előírások szerint érvényesítheti, ha az adózás előtti eredménycsökkentést – választása szerint – az értékcsökkenés elszámolásának adóévében alkalmazza.

(3) Az adózó a 7. § (15) bekezdésének rendelkezéseit először a 2004. december 31-én hatályos rendelkezések szerint készített bevallásában – a 7. § (1) bekezdés f) pontja alapján – elszámolt fejlesztési tartalék összegére alkalmazza.

(4) A 2004. december 31-éig benyújtott fejlesztési adókedvezmény iránti kérelem elbírálására és igénybevételére a 2004. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések alkalmazandók.

(5) A 3. számú melléklet 10. pontjában foglaltakat első ízben a 2005-ben kezdődő adóévtől elszámolt értékvesztésre, behajthatatlan követelésre kell alkalmazni.

29/H. §488 (1) A Svájci Államszövetségben illetőséggel bíró külföldi személy részére 2005. június 30-át követően fizetett (juttatott) osztalékra a 27. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(2)489 A 27. § (3) bekezdésében előírt részesedés két évnél rövidebb folyamatos fennállása miatt – kezességvállalás hiányában – a kifizető által levont, illetve nem pénzben történő juttatás esetén a kifizető által megfizetett osztalékadóra a 27. § (3) bekezdésében előírt feltétel teljesülését követően az osztalékban részesülő, illetve a kifizető adó-visszatérítést kérhet.

29/I. §490 (1)491 Az adózó az e törvény 2009. december 31-én hatályos 7. §-a (1) bekezdése lb) alpontja és (22) bekezdése rendelkezését alkalmazhatja, a 2009. december 31-éig beszerzett kortárs képző- és iparművészeti alkotás beszerzési értékére, ha a beszerzés adóévében e rendelkezést alkalmazta.

(2)492 Az adózó 2009. december 31-éig

a) elengedett kötelezettség, átvállalt tartozás miatt az adóévben elszámolt bevételre;

b) kapott támogatás, juttatás miatt az adóévben elszámolt bevételre

az e törvény 2009. december 31-én hatályos 7. §-a (1) bekezdése ly) alpontja és (8) bekezdése rendelkezését alkalmazhatja, utoljára azon adóévi adóalap utáni adó megállapításánál, amelynek utolsó napja 2012. évben van.

(3) A pénzügyi vállalkozás a 2009. adóévről készített bevallásában és az azt követő 4 adóévről készített bevallásában, egyenlő részletekben – jogutód nélküli megszűnésekor a még figyelembe nem vett összeggel – csökkentheti az adózás előtti eredményt a 2008. december 31. napján hatályos 8. § (1) bekezdésének gy) pontja alapján adózás előtti eredményt növelő tételként számításba vett, de az adózás előtti eredmény csökkentéseként még nem érvényesített követelésre elszámolt értékvesztéssel.

(4)493 Az adózó az e törvény 2009. december 31-én hatályos 7. §-a (1) bekezdésének w) pontja rendelkezését alkalmazhatja, ha a 2009. december 31-éig megszerzett részesedést 2014. december 31-éig ruházza át.

(5) A 2008-as beszámolóban lekötött tartalékként kimutatott fejlesztési tartalék feloldására rendelkezésre álló időtartam – ha annak egyéb törvényi feltételei fennállnak – hat adóév, azzal, hogy ahol a Tao. 7. §-a (15) bekezdésének rendelkezése négy adóévet említ, ott hat adóévet kell érteni.

29/J. §494 Az adózó a 22/B. § (9) bekezdésében előírt foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelését, illetve a bérköltség növelését – választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának, illetve a beruházás megkezdését megelőző három adóévben elszámolt évesített bérköltségnek a számtani átlagához viszonyítva is teljesítheti, feltéve, hogy a beruházást 2008. október 1. napja előtt kezdte meg és 2009. január 1-je és 2010. december 31-e között helyezi üzembe.

29/K. §495 (1) A 2010. adóévi adókötelezettség megállapításakor a pozitív adóalapot 2010. január 1. és 2010. június 30., valamint a 2010. július 1. és 2010. december 31. közötti időszakra az adóév naptári napjai alapján arányosan kell megosztani.

(2) Ha az adózó az (5)–(6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket nem alkalmazza, a társasági adó mértéke

a) a 2010. január 1. és 2010. június 30. közötti időszakra a pozitív adóalap 19 százaléka;

b) a 2010. július 1. és 2010. december 31. közötti időszakra a pozitív adóalap 250 millió forintot meg nem haladó része után 10 százalék, az e feletti összegre 19 százalék.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában a csekély összegű (de minimis) támogatás összege az adóévben ilyen jogcímen adózás előtti eredmény csökkentésként érvényesített összes kedvezmény együttes összegére a (2) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott adómértékkel számított értékkel egyenlő.

(4) Az (5)–(6) bekezdésben foglalt feltételek teljesítésekor a társasági adó mértéke

a) a 2010. január 1. és 2010. június 30. közötti időszakra a pozitív adóalap 50 millió forintot meg nem haladó része után 10 százalék, az e feletti összegre 19 százalék;

b) a 2010. július 1. és 2010. december 31. közötti időszakra a pozitív adóalap 250 millió forintot meg nem haladó része után 10 százalék, az e feletti összegre 19 százalék.

(5) Az adózó a (4) bekezdés a) pontja szerinti 10 százalékos adókulcsot akkor alkalmazhatja, ha a 2010. január 1. és 2010. június 30. közötti időszakban

a) a számított adóalap után adókedvezményt nem vesz igénybe, és

b) az általa foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma legalább fél fő, azzal, hogy az átlagos állományi létszámot a havi átlagos létszámadatok számtani átlaga alapján kell meghatározni vagy – választása szerint – az adóévben legalább egy fő, és

c) az azt megelőző adóévben – a 2010. június 30-án hatályos 19. § (8) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – az adóalap vagy az adózás előtti eredmény legalább a jövedelem – (nyereség) minimum összegével egyezik meg, kivéve, ha az adózó a 6. § (6) bekezdés hatálya alá tartozik, és

d) a megelőző adóévben az államháztartásról szóló törvényben meghatározott, a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének való megfelelés hiányát nem állapította meg a munkaügyi hatóság, az adóhatóság vagy az egyenlő bánásmód követelményének ellenőrzésére jogosult hatóság jogerős és végrehajtható hatósági határozata, illetőleg – a határozat bírósági felülvizsgálata esetén – jogerős bírósági határozat nem szabott ki munkaügyi, vagy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben meghatározott bírságot vagy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírságot, és

e) az általa foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma és legalább az adóév első napján érvényes minimálbér kétszerese – ha az adózó székhelye a jogszabályban megnevezett leghátrányosabb térségek, települések valamelyikében van, akkor a minimálbér – szorzatának a 2010. január 1. és 2010. június 30. közötti időszakra számított összegére vall be nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot.

(6) A (4) bekezdés a) pontjában foglalt 10 százalékos adókulcs alkalmazása esetén a pozitív adóalap 50 millió forintot meg nem haladó része után az adózónak a 2010. június 30-án hatályos 19. § (4)–(8) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell.

(7) A (4) bekezdés alkalmazásában a csekély összegű (de minimis) támogatás összege az adóévben ilyen jogcímen adózás előtti eredmény csökkentésként érvényesített összes kedvezmény együttes összegére a (4) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott adómértékkel számított értékkel egyenlő.

(8) A 2010. adóévi adókötelezettség megállapításakor:

a) a 4. § 11. pontjában és a 15/A. § (6) bekezdésében – a 19. § (1) bekezdésben előírt mérték alatt – 19 százalékos adókulcsot,

b) a 7. § (12) bekezdésében – a 19. § (1) bekezdés szerinti adókulccsal számított érték alatt – a (2) és (4) bekezdés szerinti adókulccsal számított értéket,

c) a 7. § (15) bekezdésében és 16. § (1) bekezdés b) pontjában – a 19. § (1) bekezdésének a lekötés adóévében hatályos rendelkezése szerint előírt mérték alatt – 2010. adóévben lekötött fejlesztési tartalék esetében 19 százalékot,

d) a 7. § (17) és (20) bekezdésében – a 19. § (1) bekezdés szerinti adókulccsal számított érték alatt – a (2) és (4) bekezdés szerinti adókulccsal számított értéket

kell érteni.

(9) E § rendelkezéseit a naptári évtől eltérő üzleti évet nem választó adózónak – a végelszámolás alatt álló adózó kivételével – a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmaznia.

29/L. §496 (1) Az egyéni cégnek a 16. § (16) bekezdésének d) pontjában hivatkozott 19. § (5) és (6) bekezdés alatt a 19. § (5) és (6) bekezdés 2010. június 30-án hatályos szabályait kell értenie.

(2) Az adózónak a 2008. és a 2009. adóévben a 10 százalékos adókulcs alkalmazása miatt meg nem fizetett adónak megfelelő összegű lekötött tartalék felhasználására a lekötés adóévében hatályos 19. §-ban foglaltakat kell alkalmaznia.

29/M. §497 A 4. § 41–45. pontjának, a 22/C. §-ának és a 3. számú melléklet B) fejezet 15. pontjának a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a hatálybalépésük napját követően nyújtott támogatásra (juttatásra) kell alkalmazni.

29/N. §498 E törvénynek az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel módosított 7. § (1) bekezdésének z) pontjának és (7) bekezdésének rendelkezéseit a 2010-ben kezdődő adóévben adott – felsorolt – juttatásokra lehet alkalmazni.

29/O. §499 E törvénynek az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel módosított 26. §-a (10) bekezdésének rendelkezéseit a 2010. december 16-át követően teljesítendő adóelőleg kiegészítésre – ideértve az eltérő üzleti évet választó adózó által teljesítendő adóelőleg kiegészítést is – alkalmazni kell.

29/P. §500 E törvénynek az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel beiktatott, 2011. január 1-jétől hatályos rendelkezéseit – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – első ízben a 2011. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

29/Q. §501 (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezéseit – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – első ízben a 2012. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

(2)502 Az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés közvetlen költségei között, továbbá a szoftverfejlesztő alkalmazására tekintettel 2011. december 31-ig elszámolt bérköltség után az e törvény 22. § (9)–(10) bekezdésének 2011. december 31-én hatályos szövege szerint meghatározott adókedvezmény utoljára a 2014. évi adóalap utáni adóból vehető igénybe.

(3)503 Csökkenti a társasági adó alapját a megállapított, ki nem fizetett osztalék elengedésére tekintettel elszámolt rendkívüli bevétel összege, nem növeli az osztalékot megállapító társaság tagjánál az elengedett követelésre tekintettel elszámolt rendkívüli ráfordítás összege (kivéve, ha a követelést ellenőrzött külföldi társasággal szemben engedte el), függetlenül attól, hogy az osztalékot megállapító társasággal kapcsolt vállalkozási viszonyban áll.

(4) A 8. § (1) bekezdés k) és 1) pontja, valamint 8. § (2) bekezdése rendelkezéseit – az eltérő üzleti évet alkalmazó adózókra is kiterjedően – a hatálybalépésüket követően értékesített (kivezetett) részesedés, illetve termőföldből átminősített ingatlan adókötelezettségére kell alkalmazni.

(5) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 17. § (9) bekezdését először a 2012. évben kezdődő adóévben megvalósuló közvetlen vagy közvetett többségi befolyás szerzése esetén és a 2012. évben kezdődő adóév adóalapjának megállapításakor kell alkalmazni.

(6)504 E törvénynek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2012. évi XXXIII. törvénnyel megállapított 22/C. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontját, d) pont df) alpontját, 22/C. § (2)–(3) bekezdését, 22/C. § (5) bekezdés h) pontját, 22/C. § (5a) bekezdését, 22/C. § (6) bekezdését, valamint 22/C. § (9) bekezdését első alkalommal a 2012–2013-as támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programok jóváhagyására irányuló kérelmek során kell alkalmazni.

29/R. §505 E törvénynek az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2012. évi adókötelezettség megállapítására is alkalmazni kell.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

VIII. Fejezet

30. § (1) Ez a törvény 1997. január 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – első ízben az 1997. évi adóalap megállapítására és az 1997. évi társasági és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

(2)506

(3)507 A miniszter a Magyar Közlönyben közzéteszi azoknak az államoknak a nevét, amelyekben jellemzően az ellenőrzött külföldi társaság székhelye található.508

(4)509

(5) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a)510

b)511

c)512

d) ahol jogszabály a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvényt említi, ott az alatt ezt a törvényt kell érteni.

(6)513 A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza a fejlesztési adókedvezmény részletes feltételeit, az engedélyezés szabályait, az engedélyezéssel kapcsolatos eljárás rendjét, valamint az adókedvezménnyel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének részletes szabályait.514

(7)515 Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza a fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási-szolgáltatási díjat.516

(8)517 Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettség teljesítésének részletes szabályait.518

(9)519 Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza a társasági adókedvezményhez kapcsolódóan bejelentett adatok módosításának feltételeit.520

(10)521 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a látvány-csapatsport egyes támogatási jogcímein nyújtható támogatás (juttatás) igénybevételének részletes feltételeit és eljárásrendjét, a támogatás feltételét képező sportfejlesztési program jóváhagyásának, a támogatást biztosító támogatási igazolás kiállításának, sportlétesítmény-fejlesztési célra irányuló tárgyi eszköz beruházás, felújítás kiszorító hatás elkerülése miatti korlátozásának, a sportcélú ingatlanfejlesztésre irányuló nyílt pályázat kiírásának és elbírálásának, a támogatási igazolás alapján igénybe vehető egyes jogcímeken nyújtott támogatás felhasználásának, elszámolásának, ellenőrzésének, valamint a támogató és a támogatott szervezet között a támogatásra tekintettel a támogató részére nyújtott juttatás tilalmának és a tilalom megszegése következményeinek részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.522

31. §523 (1)524 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak történő megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 90/434/EGK irányelve a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről;

b)525 a Tanács 2011/96/EU irányelve a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről;

c) a Tanács 03/49/EK irányelve a tagállamok kapcsolt vállalkozásai közötti kamat, jogdíj fizetések adóztatásának egységes rendszeréről;

d)526

e)527 a Tanács 2005/19/EK irányelve a különböző tagállamok társaságainak egyesülésére, szétválására, eszközátruházására és részesedéscseréjére alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló 90/434/EGK irányelv módosításáról,

f)528 a Tanács 2003/48/EK irányelve a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról,

g)529 a Tanács 2006/98/EK irányelve (2006. november 20.) az adózás területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról.

(2)530 Ez a törvény az 1998. évi XV. törvénnyel kihirdetett, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Konvenciójának, az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyveknek és a csatlakozási nyilatkozatoknak megfelelően a következő okmányok figyelembevételével készült szabályozást tartalmaz:

a) a jövedelem- és vagyonadókra vonatkozó modellegyezmény;

b) a nemzetközi vállalkozások és az adóhatóságok részére készült, a kapcsolt vállalkozások közötti árak módosítására vonatkozó iránymutatás;

c)531

(3)532 E törvény a következő uniós jogi aktus végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg: Iránymutatás a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó nemzeti regionális támogatásokról (2006/C 54/08), valamint az N 651/2006 számú Állami Támogatás – Magyarország.

(4)533 Ez a törvény az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 358., 2006. 12. 16., 3. o.) hatálya alá tartozó támogatási programot tartalmaz.

(5)534 E törvény 22/B. § (1) bekezdésének j) pontja, valamint (9) és (14) bekezdése a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló 2008. augusztus 6-ai 800/2008/EK bizottsági rendelet (HL L 214., 2008. 08. 09., 3-47. o.) hatálya alá tartozó regionális beruházási támogatási programnak minősül.

1. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez

Az értékcsökkenési leírás szabályairól

1.535 Ha a mellékletek ugyanazon eszközre több szabályt, leírási kulcsot is tartalmaznak, akkor az adózót választási lehetőség illeti meg.

2.536 Az adózó az értékcsökkentési leírást az immateriális jószág, a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától (ideértve jogutód esetén a jogelődtől a vagyonmérleg szerint átvett, a jogelőd által már üzembe helyezett eszköznél az átalakulás napját követő napot is) az állományból való kivezetése (ideértve a forgóeszközök közé való átsorolást, valamint az adózó megszűnését is) napjáig számolja el. Az értékcsökkenési leírást azon napokra arányosan kell meghatározni, amely napokon az eszköz állományban volt.

3.537 Az adózó az értékcsökkenési leírást az eszköz bekerülési értékére vetítve állapítja meg. A jogutód a jogelőd által már üzembe helyezett eszközre az értékcsökkenési leírást a jogelődnél az átalakulás időpontjában kimutatott bekerülési értékre vetítve is megállapíthatja. Az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt értékcsökkenési leírás nem haladhatja meg az eszköznek az adózónál kimutatott bekerülési értékét.

4.538 Nem számolható el értékcsökkenési leírás azon eszközre, amelyre a számvitelről szóló törvény szerint nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés, vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést. Nem kell e rendelkezést figyelembe venni a nulla vagy – a terv szerinti értékcsökkenés elszámolása következtében – a maradványértéknek megfelelő könyv szerinti értékű eszköznél, valamint ha az adózó az eszközre e törvény külön rendelkezése alapján érvényesíti a számvitelről szóló törvény alapján megállapított terven felüli értékcsökkenést, továbbá az épületnél, építménynél. Ha a tárgyi eszközhöz telek is tartozik, a telek bekerülési értékét el kell különíteni.

5.539 A számvitelről szóló törvény szerint megállapított terv szerinti értékcsökkenés (ideértve az egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírást is) érvényesíthető

a)540 immateriális javaknál és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogoknál,

b) a koncesszió keretében megvalósult tárgyi eszközöknél,

c) az ipari park közműnek minősülő – út, víz- és csatornaellátás, energiaellátás, távközlés célját szolgáló – tárgyi eszközeinél,

d) a bányászatban a kizárólag egy bánya célját szolgáló épületek, építmények, speciális gépek, berendezések, felszerelések, a föld alatti bányatérségek és építmények, valamint az ezekhez tartozó speciális gépek és az igénybe vett földterület esetében, valamint a villamosenergia-iparban az atomerőművi technológiai épületek, építmények,

e)541 a legfeljebb kétszázezer forint bekerülési értékű, valamint a 2. számú melléklet IV. fejezetének a) pontja szerinti 33 százalékos kulcs alá sorolt tárgyi eszközök esetében,

f)542 tenyészállatok esetében,

g)543 a kizárólag alapkutatáshoz, alkalmazott kutatáshoz vagy kísérleti fejlesztéshez használt tárgyi eszköz esetében,

h)544 a közúti személyszállításhoz használt járműveknél.

5/a.545 Az adózó választhat a mellékletben meghatározott értékcsökkenési leírási kulcsoknál alacsonyabb leírási kulcsokat, azonban az így érvényesített értékcsökkenés nem lehet kevesebb, mint a számvitelről szóló törvény szerint elszámolt terv szerinti értékcsökkenés.

6.546 Az 1995. december 31-e után az adózó vagy jogelődje által üzembe helyezett, más által korábban még használatba nem vett, a HR 8401, 8405–8408, 8410–8430, 8432–8447, 8449–8465, 8467, 8468, 8474–8485, 8508, 8515, 8701, 8709, 8716 vtsz.-ok alá tartozó gépek, gépi berendezések, a HR 8501, 8502, 8504–8507, 8511–8513, 8530, 8531, 8535–8537, 8539, 8543–8548, 9006, 9405 vtsz.-ok alá tartozó villamos készülékek, a HR 8403 vtsz. alá tartozó kazán és a HR 8402 vtsz. alá tartozó gőzfejlesztő berendezés esetében évi 30 százalék értékcsökkenési leírás érvényesíthető.

7.547 A bérbeadó eszközei között kimutatott, bérbe adott épület, építmény és ültetvény esetében 5 százalék, minden egyéb bérbe adott tárgyi eszköz után 30 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet a bérbeadó.

7/a.548 A teljes adóévben a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás ágba sorolt adózó a tárgyi eszközei között kimutatott és e tevékenységet közvetlenül szolgáló, hosszú élettartamú szerkezetű épület után 3 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet.

7/b.549 Az adózó a munkavállalói számára bérlakás céljából épített (a tárgyi eszközei között kimutatott) és e tevékenységet közvetlenül szolgáló hosszú élettartamú szerkezetű épület után 6 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet.

8.550 Az adózó az általános rendeltetésű számítástechnikai gépek, berendezések (HR 8471 vtsz.-ből) esetében 50 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet.

8/a.551 A kizárólag film- és videogyártást szolgáló gépek és berendezések esetében 50 százalék értékcsökkenési leírás érvényesíthető.

9.552 Az adózó a 2003-ban vagy azt követően beszerzett, előállított, korábban még használatba nem vett, a 2. számú melléklet IV. fejezete szerint a 33 százalékos vagy a 14,5 százalékos kulcs alá tartozó tárgyi eszközök, valamint a 2003-ban vagy azt követően vásárolt, előállított szellemi termékek, kísérleti fejlesztés aktivált értéke esetében 50 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet.

10.553 Az adózó a számvitelről szóló törvény alapján megállapított terven felüli értékcsökkenést érvényesítheti az adóév utolsó napján állományban lévő

a) vagyoni értékű jogra, ha az a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem érvényesíthető;

b) kísérleti fejlesztés aktivált értékére, ha a befejezett kísérleti fejlesztés révén megvalósuló tevékenységet korlátozzák vagy megszüntetik, illetve az eredménytelen lesz;

c) olyan eszközre (kivéve a beruházást), amelyre a számvitelről szóló törvény szerint nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés, vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést;

d) az a)–c) alpontban nem említett szellemi termékre, tárgyi eszközre (ideértve a beruházást is), ha az eszköz megrongálódása elháríthatatlan külső ok miatt következett be.

10/a.554 Ha az adózó – a 10. pontban foglaltak alapján – az eszköz terven felüli értékcsökkenésének az adóévre megállapított összegét nem érvényesíti adóalapjánál, akkor a terven felüli értékcsökkenés adóévre megállapított, de nem érvényesített összegét az adóévet követő négy adóévben egyenlő részletekben érvényesítheti.

11.555 A 29/D. § (9) bekezdése alapján érvényesített összeget az adóalapnál elszámolt értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni.

12.556 Az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni a felszámolási eljárás alatt elszámolt értékcsökkenést, továbbá a tárgyi eszköz beszerzése, előállítása alapján a 7. § (15) bekezdése vagy a 29/D. § (1) bekezdése szerint felhasznált (feloldott) fejlesztési tartalék összegét azzal, hogy az értékcsökkenési leírás az adóév első napjától, illetve a tárgyi eszköz üzembe helyezésének napjától folytatható.

13.557

14.558 Az adóév utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózó a korábban még használatba nem vett, a műszaki gépek, berendezések és a – személygépkocsi kivételével – a járművek között nyilvántartott tárgyi eszköz üzembe helyezése adóévében a bekerülési érték 100 százalékának megfelelő értékcsökkenési leírást érvényesíthet, amennyiben a tárgyi eszközt a jogszabályban megnevezett leghátrányosabb térségek, települések valamelyikében helyezi üzembe. A tárgyi eszköz adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vett bekerülési értékének 1 százaléka, jármű esetében 3 százaléka az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában, ha a beruházás elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál, az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 1857/2006/EK rendelet 4. cikkében foglalt támogatásként vehető igénybe, minden más esetben az adózó választása szerint

a) az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, vagy

b) a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak tekintendő.

2. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez


Leírási kulcsok jegyzéke

I. ÉPÜLETEK

Az épület jellege

Leírási kulcs
(%)

1. Hosszú élettartamú szerkezetből

2,0

2. Közepes élettartamú szerkezetből

3,0

3. Rövid élettartamú szerkezetből

6,0


A felsorolt csoportokon belül az épületek műszaki ismérvek szerinti besorolása:

A csoport
megnevezése

Felmenő
(függőleges)
teherhordó szerkezet

Kitöltő
(nem teherhordó)
falazat

Vízszintes
teherhordó szerkezet (közbenső és
tetőfödém, illetve egyesített
teherhordó,
térelhatároló
tetőszerkezet)

Hosszú élettartamú szerkezet

Beton- és vasbeton, égetett tégla-, kő-, kohósalak- és acélszerkezet

Tégla, blokk, panel, öntött falazat, fémlemez, üvegbeton és profil-üveg

Előregyártott és monolit vasbeton acéltartók közötti kitöltő elem, valamint boltozott födém

Közepes élettartamú szerkezet

Könnyűacél és egyéb fémszerkezet, gázszilikát szerkezet, bauxit-beton szerkezet, tufa- és salakblokk szerkezet, fűrészelt faszerkezet, vályogfal szigetelt alapokon

Azbeszt, műanyag és egyéb függönyfal

Fagerendás (borított sűrűgerendás), mátrai födém, könnyű acélfödém, illetve egyesített acél tetőszerkezet könnyű kitöltő elemekkel

Rövid élettartamú szerkezet

Szerfás és deszkaszerkezet, vályogvert falszerkezet, ideiglenes téglafalazat

Deszkafal, lemezkeretbe sajtolt lapfal

Szerfás tapasztott és egyéb egyszerű falfödém



Az épület jellegét a három ismérv közül a rövidebb élettartamot jelentő alapján kell meghatározni.
Az épületgépészet körébe tartozó gépek és berendezések értékcsökkenését az épülettől függetlenül, a gépeknél megadott leírási kulcsokkal is el lehet számolni.
Az épületbe beépített technológiai gépek és berendezések, az ezeket kiszolgáló vezetékek leírását az épülettől függetlenül, a gépeknél, illetve vezetékeknél megadott leírási kulcsok alapján kell megállapítani.

II. ÉPÍTMÉNYEK559

Az építmény jellege

Leírási kulcs
%

Ipari építmény

2,0

Mezőgazdasági építmény

3,0

ebből: önálló támrendszer

15,0

Melioráció

10,0

Mezőgazdasági tevékenységet végző adózónál a bekötő- és üzemi út

5,0

Közforgalmi vasút és kiegészítő építményei, ideértve az iparvágányokat is

4,0

Egyéb vasúti építmény (elővárosi vasút, közúti villamosvasút, metróvasúti pálya stb.)

7,0

Vízi építmény

2,0

Híd

4,0

Elektromos vezeték, ideértve a távközlési hálózat vezetékeit is

8,0

Kőolaj- és földgázvezeték, gázvezeték

6,0

Gőz-, forróvíz- és termálvízvezeték, földgáz távvezeték, termálkút

10,0

Közúti villamosvasúti és trolibusz munkavezeték

25,0

Egyéb, minden más vezeték

3,0

Alagút és földalatti építmény (a bányászati építmény kivételével)

1,0

Idegen (bérelt) ingatlanon végzett beruházás

6,0

Hulladéktároló

20,0

Kizárólag film- és videogyártást szolgáló építmény

15,0

Minden egyéb építmény

2,0

ebből: a hulladékhasznosító létesítmény

15,0


Hulladéktároló: a hulladékgazdálkodásról szóló törvény előírásának megfelelő tárolásra, ártalmatlanításra szolgáló épület, építmény; a hulladéktároló létesítése miatt igénybe vett földterületre értékcsökkenési leírást a hulladéktárolóval azonos leírási kulccsal kell számolni.
Hulladékhasznosító létesítmény: a hulladékgazdálkodásról szóló törvény előírásának megfelelő hasznosítás céljára szolgáló épület, építmény, ide nem értve a földterületet.
Melioráció: szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, gyep és erdőművelési ágú, nem belterületen végrehajtott, a termőföld mezőgazdasági célú hasznosítását szolgáló, vízháztartás-szabályozó építmény; talajjavítás legalább 6 éves tartamhatással, valamint a területrendezés építménye.

III. ÜLTETVÉNY560

-------------------------------------------
Ültetvénycsoportok Leírási kulcs
%
-------------------------------------------
1. csoport: alma, körte, birs, naspolya, cseresznye, meggy, szilva, szőlő, szőlőanyatelep, mandula, mogyoró 6,0
2. csoport: őszibarack, kajszi, köszméte, ribiszke, komló, gyümölcsanyatelep, fűztelep 10,0
3. csoport: spárga, málna, szeder, torma, 15,0
4. csoport: dió, gesztenye 4,0
5. csoport: egyéb ültetvény 5,0

Az ültetvények támrendszere nem önálló tárgyi eszköz, hanem tartozék, s ezért az ültetvénnyel azonos leírási kulccsal kell elszámolni, a földterület és a kerítés viszont önálló tárgyi eszköznek minősül.

IV. GÉPEK, BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, JÁRMŰVEK, TENYÉSZÁLLATOK561

a)562 33 százalékos kulcs alá tartozó tárgyi eszközök

1. A HR 8456–8465, 8479 vtsz.-okból a programvezérlésű, számvezérlésű gépek, berendezések.
2. A HR 8471, 8530, 8537 vtsz.-okból az irányítástechnikai és általános rendeltetésű számítástechnikai gépek, berendezések.
3. A HR 84. és 85. Árucsoportból az ipari robotok.
4. A HR 9012, 9014–9017, 9024–9032 vtsz.-okból az átviteltechnikai, az ipari különleges vizsgálóműszerek és a komplex elven működő különleges mérő- és vizsgáló berendezések.
5. A HR 8469, 8470, 8472, 9009 vtsz.-ok, valamint a HR 8443 5100 00 vtsz.-alszám.
6.563 A HR 8419 11 00 00, 8541 40 90 00 vtsz.-alszámok.
7. A HR 8402, 8403, 8416, 8417 vtsz.-okból a fluidágyas szénportüzelésű berendezések, valamint a mezőgazdasági és erdőgazdasági nedves melléktermékek elégetésével üzemelő hőfejlesztő berendezések.
8. A HR 8417 80 10 00 vtsz.-alszám, valamint a HR 8514 vtsz.-ból a hulladékmegsemmisítő, -feldolgozó, -hatástalanító és -hasznosító berendezések.
9. A HR 8421 21 vtsz.-alszámok.
10. A HR 8419, 8421 vtsz.-okból a szennyezőanyag leválasztását, szűrését szolgáló berendezések.
11. A HR 8421 31, 8421 39 vtsz.-alszámok.
12. A HR 8419 20 00 00 vtsz.-alszám, továbbá a HR 9018–9022 vtsz.-okból az orvosi gyógyászati laboratóriumi eszközök.

b)564 20 százalékos kulcs alá tartozó tárgyi eszközök
A HR 8701 vtsz.-ból a járművek, valamint a HR 8702–8705, 8710, 8711 vtsz.-ok.

c) 14,5 százalékos kulcs alá tartozó tárgyi eszközök
Minden egyéb – az a)–b) pontban fel nem sorolt – tárgyi eszköz.

3. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez565

A költségek és ráfordítások elszámolhatóságának
egyes szabályai

A)

Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások

A 8. § (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásában nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:
1.566
2–3.567
4. az általános forgalmi adó nélkül 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatás ellenértéke (vagy annak egy része), ha a körülmények (így különösen az adózó vállalkozási tevékenysége, árbevétele, a szolgáltatás jellege, a szolgáltatás ellenértéke) alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatás igénybevétele ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményeivel; az adóévben ugyanazon személytől ugyanazon jogcímen igénybe vett szolgáltatások ellenértékét együttesen kell figyelembe venni;
5. a hiányzó eszköz könyv szerinti értéke (immateriális jószág, tárgyi eszköz számított nyilvántartási értéke), ha egyértelműen megállapítható, hogy a hiány (különös tekintettel az eszköz fizikai jellemzőire, értékére, a tárolás körülményeire) megfelelő gondosság mellett nem merült volna fel, vagy ha az adózó – az ésszerű gazdálkodás követelményeit figyelembe véve – nem tett meg mindent a hiányból eredő veszteség mérséklésére;
6. az értékkel nyilvántartott tárgyi eszköz selejtezésekor az eszköz könyv szerinti értéke, ha a selejtezés ténye, oka nincs dokumentumokkal megfelelően alátámasztva;
7. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény rendelkezései szerinti megállapodás alapján fizetett egészségbiztosítási járulék;
8.568 az a költség, ráfordítás, amely a Büntető Törvénykönyvben meghatározott vesztegetés, befolyással üzérkedés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban vagy befolyásolással üzérkedés nemzetközi kapcsolatokban bűncselekmény elkövetése érdekében vagy azzal összefüggésben merült fel;
9.569 az a költség, ráfordítás, amely ellenőrzött külföldi társaság részére juttatott ellenérték következtében merült fel, kivéve, ha az adózó bizonyítja, hogy a költség, a ráfordítás vállalkozási tevékenységét szolgálja, figyelemmel a 13. pontban foglaltakra is. Az adózó a bizonyítási kötelezettsége körében szerződésenként külön nyilvántartás (azonos tárgyú szerződések esetében összevont nyilvántartás) készítésére kötelezett, amely tartalmazza az ügyletben részt vevő vállalkozások nevét, székhelyét, adószámát (vagy annak megfelelő azonosítót, ezek hiányában cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát), a cégjegyzéket (nyilvántartását) vezető bíróság (hatóság) megnevezését és székhelyét, a szerződés tárgyát (tárgyait), megkötésének és módosításának időpontját, a szerződés időbeli hatályát, a teljesítés módját, feltételeit, a nyilvántartás elkészítésének időpontját, a költség, ráfordítás elszámolását megalapozó okokat;
10.570 A bíróság előtt nem érvényesíthető, továbbá az elévült követelés miatt elszámolt ráfordítás.
11.571 A gazdasági társaságokról szóló törvényben előírt saját tőke jegyzett tőke arány, vagy a veszteség fedezetét szolgáló tőkeemelés révén szerzett tulajdoni részesedésre elszámolt értékvesztés.
12.572
13.573 az adózó által (a közhasznú szervezet kivételével) az adóévben nem adomány céljából visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz, a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adózó által ellenérték nélkül átvállalt kötelezettségnek az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt összege, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, valamint e juttatásokkal kapcsolatban ráfordításként elszámolt általános forgalmi adó, ha a juttatás külföldi személy vagy az üzletvezetés helye alapján külföldi illetőségű részére történik vagy az adózó nem rendelkezik a juttatásban részesülő nyilatkozatával, amely szerint a juttatás adóévében az eredmény e a juttatás következtében elszámolt bevétel nélkül számítva nem lesz negatív, amelyet a beszámoló elkészítését követően nyilatkozat útján igazol;
14.574 az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény575 szabályai szerint létesített munkaviszonyban foglalkoztatott részére az adózó által az egy napi munkáért kifizetett munkabérből a minimálbér napi összegének kétszeresét meghaladó mértékű kifizetés.
15.576 a kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költsége, ha az adózó vállalkozási, bevételszerző tevékenységéhez nem kapcsolódik.

B)

A vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő
egyes költségek, ráfordítások

A 8. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:
1. az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, vagy a vele korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas [Tbj. 4. § f) pont] magánszemély, illetve az említett magánszemélyek özvegye, kiskorú közeli hozzátartozója részére juttatott segély;
2.577 az adózó által üzletpolitikai (reklám) célból, magánszemélynek azonos feltételekkel és módon, nyilvános körülmények között adott kedvezmény, árengedmény, visszatérítés, termék, szolgáltatás révén nyújtott, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti juttatás, továbbá a termék megismertetése, forgalmának növelése céljából adott, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti áruminta;
3.578 az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, valamint az adózóval korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas [Tbj. 4. § f) pont], valamint az említett magánszemélyek közeli hozzátartozója részére személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg, és az ahhoz kapcsolódó, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező befizetés, figyelemmel az 1., 2., 8. és 12. pontban foglaltakra;
4. az előzetesen felszámított, de az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint le nem vonható általános forgalmi adó, feltéve, hogy a vállalkozás érdekében felmerült költséghez, ráfordításhoz kapcsolódik;
5.579 a köztestület számára tagdíj vagy annak megfelelő jogcímen fizetett összeg, valamint az alapszabálya szerint az adózó vállalkozási tevékenységével kapcsolatos érdekképviseleti feladatot is ellátó egyesület számára tagdíj címen fizetett összeg;
6.580 az elektronikus hírközlési szolgáltatás (így különösen helyhez kötött telefonszolgáltatás és mobil rádiótelefon-szolgáltatás) használata, igénybevétele következtében felmerült költség, ráfordítás, továbbá a cégautó használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás (ideértve az azzal összefüggő, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező befizetést is);
7.581 az adózó által a vele önkéntes jogviszonyban582 álló magánszemély részére személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg, ha az önkéntest az adózó gazdasági-vállalkozási tevékenysége érdekében foglalkoztatta;
8.583 a biztosítás díja, ha a biztosított az adózóval munkaviszonyban vagy önkéntes jogviszonyban álló magánszemély, az adózó vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, vagy az adózónál jogszabályban meghatározott tanulószerződés alapján gyakorlati képzésben résztvevő szakképző iskolai tanuló;
9.584 a Munka Törvénykönyvében előírt rendelkezések alapján az igénybe nem vett munkaidő-kedvezmény címen a szakszervezetnek átutalt összeg;
10. a privatizációs lízingszerződés alapján a lízingbe vett társaságnál szervezési-vezetési szolgáltatás címen ráfordításként elszámolt összeg;
11.585 a tulajdonostárs által a társasházi közös tulajdonnal, a lakásszövetkezeti tulajdonnal kapcsolatos karbantartási és egyéb közös kiadásra (üzemeltetésre) elszámolt, tulajdoni hányaddal arányos költség; továbbá a lakásszövetkezetnél a cégbejegyzés előtt vállalt kötelezettség miatt felmerült költség, ráfordítás, feltéve, hogy az alapul szolgáló szerződést a közgyűlés utólag jóváhagyta;
12. a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényben meghatározott sorsolásos játék, ajándéksorsolás keretében átadott, nyújtott nyeremény ráfordításként elszámolt értéke;
13.586 A szövetkezetnél a közösségi alapból a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 57. §-ának (2) bekezdése szerinti céloknak megfelelő felhasználás alapján elszámolt költség;
14.587 A kifizető által viselt képzés (ideértve az azzal összefüggő, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező befizetést is) költsége.
15.588 az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz, a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adózó által ellenérték nélkül átvállalt kötelezettségnek az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt összege, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, valamint e juttatásokkal kapcsolatban ráfordításként elszámolt általános forgalmi adó, ha az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatásra, juttatásra a 4. § 36., 38. vagy 44–45. pontja alapján került sor.
16.589 a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott reprezentáció, üzleti ajándék címen személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt juttatás;
17.590 az adóévben adomány jogcímen visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az adózó rendelkezik a közhasznú szervezet, az egyház, a közérdekű kötelezettségvállalás szervezője által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt.
18.591 az adóévben az adózó által átvállalt kamarai tagsághoz kapcsolódó tagdíj összege, feltéve, hogy az kötelező kamarai tagsághoz kapcsolódódik;
19.592 az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy annak átadása, nyújtása jogszabályon alapul.

4. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez593

5. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez

A társasági adóalanynak nem minősülő szervezetek

1. a Magyar Nemzeti Bank,

2.594 a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetek,

3.595 a kizárólag a fogvatartottak foglalkoztatása céljából létesített közhasznú társaság, illetve a tevékenységét folytató közhasznú nonprofit gazdasági társaság,

4.596 a Tartalék Gazdálkodási Közhasznú Társaság, illetve a tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

5.597 a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság, illetve a tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

6.598 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,

7.599 a jogszabályban meghatározott közszolgálati médiaszolgáltatók,

8. a felszámolás kezdő napjától a felszámolási eljárás alatt állók,

9.600 a pártok,

10.601 a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,

11.602 a külön törvényben és annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelően működő, kizárólag készfizetőkezesség-vállalást folytató részvénytársaság,

12.603 az a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az adóévben az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősül.

13.604 a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is) és diákotthon,

14.605 a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

6. számú melléklet az 1996. évi LXXXI. törvényhez606


Alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület, lakásszövetkezet, közhasznú nonprofit gazdasági társaság, szociális szövetkezet és felsőoktatási intézmény által végzett kedvezményezett tevékenységek

A)

Alapítvány, közalapítvány, egyesület és köztestület által végzett kedvezményezett tevékenységek607

Az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület és a köztestület 1. § (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből e törvény alkalmazásában nem minősül vállalkozási tevékenységnek:608

1.609 a közhasznú tevékenység és az alapító okiratában, alapszabályában nevesített cél szerinti tevékenység, ideértve mindkét esetben az e tevékenységhez kapott támogatást, juttatást és a tagdíjat is;

2.610 a kizárólag a közhasznú tevékenységet vagy a cél szerinti tevékenységet szolgáló immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésének ellenértéke, bevétele;

3.611 a szabad pénzeszközök betétbe, értékpapírba való elhelyezése után a hitelintézettől, az értékpapír kibocsátójától kapott kamatnak, illetve az állam által kibocsátott értékpapír hozamának olyan része, amelyet a közhasznú tevékenység és a cél szerinti tevékenység bevétele az összes bevételben képvisel, azzal, hogy a bevételt mindkét esetben e kamat és hozam nélkül kell számításba venni.

B)612

Lakásszövetkezet által végzett kedvezményezett tevékenységek

A lakásszövetkezet 1. § (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből e törvény alkalmazásában nem minősül vállalkozási tevékenységnek:

1. a lakásszövetkezeti tevékenység;

2. a szabad pénzeszközök betétbe, értékpapírba való elhelyezése után a hitelintézettől, az értékpapír kibocsátójától kapott kamatnak, illetve az állam által kibocsátott értékpapír hozamának olyan része, amelyet a lakásszövetkezeti tevékenység bevétele az összes bevételben képvisel azzal, hogy a bevételt mindkét esetben e kamat és hozam nélkül kell számításba venni.

C)613

D)614

A közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény által végzett kedvezményezett tevékenységek

A közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény az 1. § (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből e törvény alkalmazásában nem minősül vállalkozási tevékenységnek:
1. a közhasznú tevékenység, ideértve az e tevékenységhez kapott támogatást, juttatást is;
2. a kizárólag a közhasznú tevékenységet szolgáló immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésének ellenértéke, bevétele;
3. a szabad pénzeszközök betétbe, értékpapírba való elhelyezése után a hitelintézettől, az értékpapír kibocsátójától kapott kamatnak, illetve az állam által kibocsátott értékpapír hozamának olyan része, amelyet a közhasznú tevékenység bevétele az összes bevételben képvisel, azzal, hogy a bevételt mindkét esetben e kamat és hozam nélkül kell számításba venni.

E)615

Közhasznú nonprofit gazdasági társaság és szociális szövetkezet kedvezményezett tevékenysége616

A közhasznú nonprofit gazdasági társaság és a szociális szövetkezet 1. § (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből e törvény alkalmazásában nem minősül vállalkozási tevékenységnek:617
1. a közhasznú tevékenységből származó bevételnek az a része, amely a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel – helyi önkormányzattal vagy a költségvetési törvényben meghatározott fejezettel, illetve a fejezeten belül önálló költségvetéssel rendelkező intézménnyel – folyamatos szolgáltatás teljesítésére megkötött, a szolgáltatásért felszámítható díj mértékét és a díj változtatásának feltételeit is tartalmazó szerződés alapján folytatott tevékenységből származik;
2. az 1. pont szerinti tevékenységhez kapott támogatás, juttatás;
3. a szabad pénzeszközök betétbe, értékpapírba való elhelyezése után a hitelintézettől, az értékpapír kibocsátójától kapott kamatnak, illetve az állam által kibocsátott értékpapír hozamának olyan része, amelyet a közhasznú tevékenység bevétele az összes bevételben képvisel azzal, hogy a bevételt mindkét esetben e kamat és hozam nélkül kell számításba venni.

F)618

Európai területi együttműködési csoportosulás által végzett kedvezményezett tevékenységek

Az európai területi együttműködési csoportosulás 1. § (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből e törvény alkalmazásában nem minősül vállalkozási tevékenységnek:
1. az alapszabályban nevesített cél szerinti tevékenység, ideértve az e tevékenységhez kapott támogatást, juttatást is;
2. a kizárólag a cél szerinti tevékenységet szolgáló immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésének ellenértéke, bevétele;
3. a szabad pénzeszközök betétbe, értékpapírba való elhelyezése után a hitelintézettől, az értékpapír kibocsátójától kapott kamatnak, illetve az állam által kibocsátott értékpapír hozamának olyan része, amelyet a cél szerinti tevékenység bevétele az összes bevételben képvisel, azzal, hogy a bevételt e kamat és hozam nélkül kell számításba venni.
1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. november 12-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. november 15.

2

A preambulum a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 2006: LXI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 222. § alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd a 225. § (1) bekezdését. Az (1) bekezdés a 2011: CLVI. törvény 43. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdése az 1997: CVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (4) bekezdése a 2002: XLII. törvény 32. §-ával megállapított, harmadik mondata a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § (5) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 31. §-a iktatta be, második mondata a 2002: XLII. törvény 303. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg, a rendelkezést az adózó a 2002-ben kezdődő adóév adóalapjának megállapítására és a 2002-ben kezdődő adóév adókötelezettségére is alkalmazhatja.

7

A 2. § előtti cím a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (1) bekezdése a 2004: CI. törvény 301. § (8) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. § (2) bekezdésének b) pontja a 2005: CXIX. törvény 180. § (4) bekezdésének a) pontjával megállapított szöveg. E módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

12

A 2. § (2) bekezdés f) pontja a 2006: IV. törvény 367. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § (2) bekezdésének g) pontja az 1997: CVI. törvény 2. §-ával megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § (2) bekezdésének h) pontját újonnan a 2005: CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 151. § (2) bekezdése alapján 2006. július 1-jén lépett hatályba.

15

A 2. § (2) bekezdésének i) pontját a 2007: XCIX. törvény 21. § (5) bekezdése iktatta be.

16

A 2. § (2) bekezdés j) pontját a 2009: CXVI. törvény 21. §-a iktatta be, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

17

A 2. § (2) bekezdés k) pontját a 2010: CXXIII. törvény 36. §-a iktatta be.

18

A 2. § (3) bekezdését a 2004: CI. törvény 20. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(6) bekezdés számozását (4)–(7) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés a 2005: CXIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

19

A 2. § (4) – eredetileg (3) bekezdése – a 2009: LXXVII. törvény2009: CXVI. törvény 108. § 11. pontja szerint módosított – 27. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

20

A 2. § (4) bekezdés b) pontját a 2010: CXXIII. törvény2010: CLIII. törvény 73. §-ával megállapított – 44. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

21

A 2. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2004: CI. törvény 20. §-a (5) bekezdésre változtatta.

22

A 2. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2004: CI. törvény 20. §-a (6) bekezdésre változtatta. A (6) bekezdést a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének felvezető rendelkezése hatályon kívül helyezte azzal, hogy a 2005. december 31-éig kezesség vállalása mellett kifizetett (juttatott) osztalékra a kifizetéskor (juttatáskor) hatályos előírásokat kell alkalmazni.

23

A 2. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2004: CI. törvény 20. §-a (7) bekezdésre változtatta. A (7) bekezdést a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének felvezető rendelkezése hatályon kívül helyezte azzal, hogy a 2005. december 31-éig kezesség vállalása mellett kifizetett (juttatott) osztalékra a kifizetéskor (juttatáskor) hatályos előírásokat kell alkalmazni.

24

A 3. § (1) bekezdése a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

25

A 3. § (2) bekezdése a 2003: XCI. törvény 41. §-ával megállapított és a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

26

A 4. § 1. pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

27

A 4. § 1/a. pontját újonnan a 2011: CLVI. tövény 31. § – 2011: CLXXV. törvény 189. § (4) bekezdésével megállapított – (1) bekezdése iktatta be.

28

A 4. § 2. pontja a 2004: CI. törvény 21. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

29

A 4. § 3. pontja a 2011: CLVI. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 4. § 4. pontjának a) alpontja a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 4. § 4. pontjának b) alpontja az 1997: CVI. törvény 22. §-ának (3) bekezdése, a 2009: LXXVII. törvény 170. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 4. § 4. pontjának c) alpontja az 1998: XXXIII. törvény 11. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, a rendelkezés a módosító törvény 74. §-ának (6) bekezdése értelmében 1998. április 1-jén lépett hatályba, de azt 1998. január 1-jétől kell alkalmazni.

33

A 4. § 4. pontjának d) alpontja az 1998: XXXIII. törvény 11. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, a rendelkezés a módosító törvény 74. §-ának (6) bekezdése értelmében 1998. április 1-jén lépett hatályba, de azt 1998. január 1-jétől kell alkalmazni.

34

A 4. § 4. pontjának e) alpontját az 1998: XXXIII. törvény 11. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének a) pontja.

35

A 4/a. pontot a 2009: LXXVII. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

36

A 4. § 5. pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXXI. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 4. § 5/a. pontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (3) bekezdése iktatta be.

38

A 4. § 6. pontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 4. § 8. pontja az 1997: CVI. törvény 3. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 4. § 9. pontját a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

42

A 4. § 9/a. pontját a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

43

A 4. § 10. pontja a 2003: XCI. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 4. § 10/a. pontját 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXVII. törvény 28. § (3) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

45

A 4. § 11. pontja a 2009: CXVI. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. A 11. pont nyitó szövegrésze a 2010: CXXIII. törvény 40. § a) pontja, a 2011: CLVI. törvény 43. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 4. § 11. pont a) alpontja a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 4. § 11. pont c) alpontja a 2010: CXXIII. törvény 40. § a) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 4. § 11. pont h) alpontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (4) bekezdése iktatta be.

49

A 4. § 13. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

50

A 4. § 14. pontját az 1998: XXXIII. törvény 23. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte a módosító törvény 74. §-ának (1) bekezdése értelmében 1998. június 16. napjával.

51

A 4. § 15. pontja a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 4. § 16. pontja a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 4. § 16/a. pontját a 2002: XLII. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 36. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 4. § 18/a. pontját a 2009: CXVI. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

55

A 4. § 18/a. pont 2. alpontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 4. § 18/b. pontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (5) bekezdése iktatta be.

57

A 4. § 18/c. pontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (5) bekezdése iktatta be.

59

A 4. § 20. pontja a 2007: CXXVI. törvény 36. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 4. § 22. pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

61

A 4. § 23. pontja a 2006: IV. törvény 345. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 4. § 23. pont a) alpontja a 2009: LXXVII. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 4. § 23. pont c) alpontja a 2009: LXXVII. törvény 28. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

64

A 4. § 23. pont d) alpontja a 2009: LXXVII. törvény 28. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

65

A 4. § 23. pont e) alpontját a 2009: LXXVII. törvény 28. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

66

A 4. § 23/a. pontját a 2002: XLII. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 31. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 4. § 23/b. pontját a 2002: XLII. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 42. § (3) bekezdése állapította meg; ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

68

A 4. § 23/c. pontját a 2002: XLII. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 31. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 4. § 23/d. pontját a 2008: LXXXI. törvény 14. §-a iktatta be, e módosító törvény 199. §-a alapján a rendelkezést a 2008. adóévi adókötelezettségre is lehet alkalmazni.

70

A 4. § 23/e. pontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (7) bekezdése iktatta be.

71

A 4. § 24. pontját újonnan a 2003: XCI. törvény 42. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: IV. törvény 345. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 4. § 25. pontját az 1997: CVI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CXIX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. A 25. pont a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 4. § 26. pontját a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXVII. törvény 28. § (7) bekezdése iktatta be.

75

A 4. § 28. pontját a 2002: XLII. törvény 303. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte 2006. január 1-jével; a rendelkezést az adózó utoljára abban az adóévben alkalmazhatja, amelynek utolsó napja 2005-ben van.

76

A 4. § 28/a. pontja az 1998: LXI. törvény 1. §-ának (3) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 4. § 28/b. pontját a 2011: CLVI. törvény 31. § (7) bekezdése iktatta be.

78

A 4. § 29. pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXXI. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 192. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére lehet alkalmazni.

79

A 4. § 30. pontját az 1998: XXXIII. törvény 23. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CXVI. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 145. § (1) bekezdését.

80

A 4. § 30/a. pontját a 2011: CII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

81

A 4. § 30/b. pontját a 2011: CII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

82

A 4. § 30/c. pontját a 2011: CII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

83

A 4. § 31. pontját a 2001: L. törvény 78. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

84

A 4. § 31/a. pontját az 1997: CVI. törvény 3. §-ának (7) bekezdése iktatta be, újonnan a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 4. § 31/b. pontját a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (7) bekezdése iktatta a szövegbe.

86

A 4. § 31/c. pontját a 2005: XXVI. törvény 7. §-a iktatta be, e módosító törvény 55. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. évi adókötelezettségre kell alkalmazni.

87

A 4. § 32. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: CI. törvény 21. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 31. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 4. § 32/a. pontját a 2002: XLII. törvény 34. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CII. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CLVI. törvény 43. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 4. § 33. pontjának a) alpontja az 1997: CVI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 4. § 33. pontjának e) alpontja a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 4. § 33. pontjának f) alpontja a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 4. § 33. pontjának g) 2. alpontja a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 4. § 33. pontjának h) alpontját az 1997: CVI. törvény 3. §-ának (8) bekezdése iktatta a szövegbe.

95

A 4. § 34/a. pontját a 2000: CXIII. törvény 33. §-ának (8) bekezdése iktatta be.

96

A 4. § 36. pontját a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: II. törvény 40. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 147. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

97

A 4. § 37. pontját újonnan a 2008: XCIX. törvény 48. § (1) bekezdése iktatta be; e módosító törvény 45. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követő 15. napon lép hatályba. Az 1/2009. (XI. 12.) OKM határozat alapján a hatálybalépés napja 2009. november 12.

98

A 4. § 38. pontját a 2008: XCIX. törvény 48. § (1) bekezdése iktatta be; e módosító törvény 45. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követő 15. napon lép hatályba. Az 1/2009. (XI. 12.) OKM határozat alapján a hatálybalépés napja 2009. november 12.

99

A 4. § 39. pontját a 2008: XCIX. törvény 48. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXIII. törvény 40. § b) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 4. § 40. pontját a 2009: CXVI. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

101

A 4. § 41. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be.

102

A 4. § 42. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be.

103

A 4. § 43. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 4. § 44. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be.

105

A 4. § 45. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be.

106

A 4. § 46. pontját a 2011: LXXXII. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

107

Az 5. § (1) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 34. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

108

Az 5. § (2) bekezdése az 1998: XXXIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg, a rendelkezés a módosító törvény 74. §-ának (1) bekezdése értelmében 1998. június 16-án lépett hatályba. Az 5. § (2) bekezdésének első mondata a 2004: CI. törvény 301. § (8) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

109

Az 5. § (3) bekezdése a 2004: XLV. törvény 58. § (2) bekezdésével megállapított és a 2005: CXIX. törvény 180. § (6) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

110

Az 5. § (4) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 34. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

Az 5. § (5) bekezdése a 2006: LXI. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

112

Az 5. § (6) bekezdését az 1998: XXXIII. törvény 12. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

113

Az 5. § (7) bekezdését az 1998: XXXIII. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXI. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított és 225. § (5) és (12) bekezdése, valamint a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés a) pontja és 196. § a) pontja szerint módosított szöveg.

114

Az 5. § (8) – eredeti (6) – bekezdése az 1998: LXI. törvény 2. §-ával megállapított és a 2002: XLII. törvény 303. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg; ez utóbbi módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

115

Lásd a 2000: C. törvényt.

116

Az 5. § (9) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 29. §-a iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

117

A 6. § (1) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

118

A 6. § (2) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

119

A 6. § (3) bekezdését a – 2000: CXXXIII. törvény 107. §-ának (2) bekezdésével módosított – 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXVII. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2011: CII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

121

A 6. § (5) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést azon, a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózóknak is alkalmazni kell, amelyek 2008. január 1-jét követően a 2007. évi adóévről nyújtanak be adóbevallást.

122

A 6. § (5) bekezdés b) pontjának alkalmazására lásd a 2007: XXXIX. törvény 9. § (6)–(7) bekezdését.

123

A 6. § (6) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést azon, a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózóknak is alkalmazni kell, amelyek 2008. január 1-jét követően a 2007. évi adóévről nyújtanak be adóbevallást.

124

A 6. § (6) bekezdésének a) pontja a 2007: CXXVI. törvény 401. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

125

A 6. § (6) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § c) pontja szerint módosított szöveg.

126

A 6. § (6) bekezdésének c) pontja a 2007: CXXVI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 469. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. évi adókötelezettség megállapításánál is lehet alkalmazni.

127

A 6. § (7) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést azon, a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózóknak is alkalmazni kell, amelyek 2008. január 1-jét követően a 2007. évi adóévről nyújtanak be adóbevallást.

128

A 6. § (8) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést azon, a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózóknak is alkalmazni kell, amelyek 2008. január 1-jét követően a 2007. évi adóévről nyújtanak be adóbevallást.

129

A 6. § (9) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést azon, a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózóknak is alkalmazni kell, amelyek 2008. január 1-jét követően a 2007. évi adóévről nyújtanak be adóbevallást.

130

A 6. § (10) bekezdését újonnan a 2007: XXXIX. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 469. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. évi adókötelezettség megállapításánál is lehet alkalmazni.

131

A 2002: XLII. törvény 304. § (1) bekezdése alapján a mezőgazdasági termelők éven belüli lejáratú hiteleinek adósságrendezési programjáról szóló kormányrendelet szerinti adósságrendezési program keretében kapott egyszeri támogatás alapján elszámolt bevétel az adóalap megállapításakor csökkenti az adózás előtti eredményt; e rendelkezést a 2003: XCI. törvény 209. § (12) bekezdése alapján – az egyszeri támogatás kiutalásának 2003. évre történő áthúzódása esetén – az adózó a 2003-ban kezdődő adóévi adókötelezettségére alkalmazhatja.

132

A 7. § (1) bekezdésének a) alpontja a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 7. § (1) bekezdésének b) pontja a 2003: XCI. törvény 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (5) bekezdése alapján a rendelkezés 2003. január 1-jétől alkalmazható.

134

A 7. § (1) bekezdés c) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

135

A 7. § (1) bekezdésének cs) pontját a 2000: CXIII. törvény 36. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XXXV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 62. §-a alapján a 2008-ban kezdődő adóév adóalapjának megállapításánál is alkalmazni lehet.

136

A 7. § (1) bekezdésének d) pontja a 2007: CXXVI. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 7. § (1) bekezdésének dz) pontját a 2006: CXXXI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 192. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007. január 1-jétől megszerzett részesedésre lehet alkalmazni. A dz) pont a 2007: CXXVI. törvény 401. § (3) bekezdése, a 2010: CXXIII. törvény 40. § d) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 7. § (1) bekezdésének dzs) pontját a 2004: CXXXV. törvény 98. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény – 2005: XXVI. törvény 55. § (4) bekezdésének f) pontja szerint módosított – 118. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. december 31-ét követően készített társasági adóbevallásában is lehet a társasági adóalap megállapítására és a társasági adókötelezettségre alkalmazni, ha az adózó adóévének utolsó napja 2004. december 31-e vagy ezt követő nap.

139

A 7. § (1) bekezdése dzs) pontjának b) alpontja a 2006: CXXXI. törvény 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 192. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007. január 1-jétől megszerzett részesedésre lehet alkalmazni.

140

A 7. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

141

A 7. § (1) bekezdésének f) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: XLII. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 7. § (1) bekezdés g) pontja a 2009: LXXVII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

143

A 7. § (1) bekezdésének gy) pontját a 2000: CXIII. törvény 36. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

144

A 7. § (1) bekezdésének h) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte; újonnan a 2002: XLII. törvény 35. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

145

A 7. § (1) bekezdésének i) pontja a 2003: XCI. törvény 43. § (3) bekezdésével megállapított és a 2004: CI. törvény 301. § (8) bekezdésének e) pontja, valamint a 2005: CXIX. törvény 180. § (4) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

147

A 7. § (1) bekezdésének j) pontja a 2004: CI. törvény 301. § (8) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

148

A 7. § (1) bekezdés k)–l) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

149

A 7. § (1) bekezdésének ly) pontját a 2000: CXIII. törvény 36. §-ának (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

150

A 7. § (1) bekezdés m) pontját a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 7. § (1) bekezdés n) pontja a 2009: LXXVII. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 7. § (1) bekezdésének ny) pontját újonnan a 2005: XXVI. törvény 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

153

A 7. § (1) bekezdésének o) pontja a 2000: CXIII. törvény 36. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 7. § (1) bekezdésének p) pontja a 2000: CXIII. törvény 36. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 7. § (1) bekezdés q) pontját újonnan a 2009: LXXVII. törvény 31. § (3) bekezdése iktatta be.

156

A 7. § (1) bekezdésének r) pontja a 2007: CXXVI. törvény 38. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 7. § (1) bekezdésének s) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: XLII. törvény 35. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

160

A 7. § (1) bekezdésének sz) pontját a 2004: CI. törvény 22. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

161

A 7. § (1) bekezdés t) pontja a 2009: LXXVII. törvény 31. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

162

A 7. § (1) bekezdés ty) pontját újonnan a 2009: LXXVII. törvény 31. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

163

A 7. § (1) bekezdésének u) pontja a 2000: CXIII. törvény 36. §-ának (8) bekezdésével megállapított és a 2005: CXIX. törvény 180. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

164

A 7. § (1) bekezdésének v) pontja a 2000: CXXXIII. törvény 99. § (1) bekezdésével megállapított és a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. A 7. § (1) bekezdésének v) pontja a 2004: CI. törvény 301. § (8) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

165

A 7. § (1) bekezdésének w) pontját az 1998: XXXIII. törvény 14. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

166

A 7. § (1) bekezdésének x) pontját a 2003: XCI. törvény 43. § (7) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

167

A 7. § (1) bekezdésének y) pontját a 2004: CI. törvény 22. §-ának (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: XXVI. törvény 55. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. évi adókötelezettségre kell alkalmazni.

168

A 7. § (1) bekezdésének z) pontját az 1997: CVI. törvény 4. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 32. §2011: CLXXV. törvény 114. § (1) bekezdésével megállapított – (3) bekezdésével megállapított, a 2012: LXIX. törvény 17. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

169

A 7. § (1) bekezdésének zs) pontját a 2000: CXIII. törvény 36. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XCI. törvény 43. § (8) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

170

A 7. § (2) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXV. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 62. §-a alapján a 2008-ban kezdődő adóév adóalapjának megállapításánál is alkalmazni lehet.

171

A 7. § (3) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 126. § (2) bekezdésének j) pontja és a 2007: CXXVI. törvény 401. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

172

Lásd az 1991: IV. törvényt.

173

Lásd az 1993: III. törvényt.

174

A 7. § (3) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 126. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

175

A 7. § (4) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

176

A 7. § (5) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

177

A 7. § (6) bekezdését az 1997: CVI. törvény 4. §-ának (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

178

A 7. § (7) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 31. § (6) bekezdésével megállapított és a 2010: CXXIII. törvény 40. § e) pontja, a 2011: CLVI. törvény 43. §2011: CLXXV. törvény 189. § (5) bekezdésével megállapított – 5. pontja szerint módosított szöveg.

179

A 7. § (8) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 36. § (11) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

180

A 7. § (9) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 36. § (11) bekezdése iktatta, be a 2004: CI. törvény 301. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

181

A 7. § (10) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 36. § (12) bekezdése iktatta a szövegbe.

182

A 7. § (11) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 36. § (13) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 43. § (9) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

183

A 7. § (11) bekezdésének b) pontja a 2004: CI. törvény 301. §-ának (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

184

A 7. § (12) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 36. § (13) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 38. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 7. § (13) bekezdését a 2001: L. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése.

186

A 7. § (14) bekezdését a 2002: XLII. törvény 35. § (11) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: XXVI. törvény 55. § (4) bekezdésének c) pontja, a 2009: LXXVII. törvény 170. § c) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. A (14) bekezdés a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

187

A 7. § (15) bekezdését a 2002: XLII. törvény 35. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 38. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 469. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. évi adókötelezettség megállapításánál is lehet alkalmazni.

188

A 7. § (16) bekezdését újonnan a 2011: CLVI. törvény 32. § (4) bekezdése iktatta be.

189

A 7. § (17) bekezdését a 2003: XCI. törvény 43. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 38. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 469. § (5) bekezdése alapján az adózó a Tao. 2007. december 31-én hatályos 7. §-a (17) bekezdésében foglaltak szerint járhat el, utoljára a 2011. adóévben, ha a felsőoktatási intézmény és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított kutatóintézet (kutatóhely) kezelésében lévő területen az alapkutatást, az alkalmazott kutatást vagy a kísérleti fejlesztést 2008. január 1-je előtt megkezdte.

190

A 7. § (18) bekezdését a 2004: CI. törvény 22. §-ának (7) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

191

A 7. § (19) bekezdését a 2004: CI. törvény 22. §-ának (7) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

192

A 7. § (20) bekezdését a 2004: CI. törvény 22. §-ának (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 170. § d) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

193

A 7. § (21) bekezdését a 2004: CI. törvény 22. §-ának (7) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 431. § (1) bekezdésének b) pontja.

194

A 7. § (22) bekezdését a 2005: CXIX. törvény 26. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

195

A 8. § (1) bekezdésének a) pontja a 2003: XCI. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (5) bekezdése alapján a rendelkezés 2003. január 1-jétől alkalmazható.

196

A 8. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: CXXVI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

197

A 8. § (1) bekezdésének c) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

198

A 8. § (1) bekezdésének dzs) pontját a 2004: CXXXV. törvény 98. § (2) bekezdése iktatta be.

199

a 8. § (1) bekezdése dzs) pontjának b) alpontja a 2006: CXXXI. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 192. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007. január 1-jétől megszerzett részesedésre lehet alkalmazni.

201

Lásd az 1997: LXXXI. és az 1997: LXXXIII. törvényt.

202

A 8. § (1) bekezdésének f) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXVII. törvény 32. §2009: CXVI. törvény 108. § 12. pontja szerint módosított – (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

203

A 8. § (1) bekezdésének g) pontját az 1999: CXXV. törvény 94. §-a (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

204

A 8. § (1) bekezdésének gy) pontját a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

205

A 8. § (1) bekezdésének h) pontja a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (3) bekezdésével megállapított, valamint a 2004: CI. törvény 301. §-ának (7) bekezdése, a 2009: LXXVII. törvény 170. § e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

206

A 8. § (1) bekezdésének i) pontját a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

207

A 8. § (1) bekezdés j) pontja a 2011: CLVI. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

208

A 8. § (1) bekezdés k) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

209

A 8. § (1) bekezdésének l) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

210

A 8. § (1) bekezdésének m) pontja a 2006: LXI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 222. §-a alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd a 225. § (1) bekezdését, b) alpontjának alkalmazására a 225. § (17) bekezdését.

211

A 8. § (1) bekezdés n) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 33. § (3) bekezdése iktatta be.

212

A 8. § (1) bekezdésének o) pontja a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 8. § (1) bekezdésének p) pontját az 1997: CVI. törvény 5. §-ának (2) bekezdése iktatta be, újonnan a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (7) bekezdése állapította meg, szövege a 2005: CXIX. törvény 180. § (4) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

214

A 8. § (1) bekezdésének r) pontját a 2000: LXXXIII. törvény 25. §-a (2) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: XLII. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 32. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

215

A 8. § (1) bekezdésének s) pontját az 1998: XXXIII. törvény 15. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

217

A 8. § (1) bekezdésének t) pontját a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 32. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

218

A 8. § (1) bekezdésének u) pontját a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (9) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 44. § (3) bekezdése állapította meg; ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni. Az u) pont bevezető szövegrésze a 2009: CXVI. törvény 93. § 1. pontja szerint módosított szöveg, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

219

A 8. § (1) bekezdés u) pont ud) alpontja a 2010: CXXIII. törvény 40. § i) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 8. § (1) bekezdésének v) pontját a 2004: CI. törvény 23. §-ának (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

221

A 8. § (2) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény2010: CLIII. törvény 73. §-ával megállapított – 44. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 34. §-a iktatta be.

222

A 8. § (3) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 135. § 1. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

223

A 8. § (4) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

224

A 8. § (5) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 37. §-ának (10) bekezdése iktatta be.

225

A 8. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CLVI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

226

A 8. § (6) bekezdését a 2004: CI. törvény 23. §-ának (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

227

A 8. § (7) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 32. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

228

A 9. §-t megelőző cím a 2006: LXI. törvény 28. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés a) pontja és 196. § d) pontja szerint módosított szöveg.

229

A 9. § (1) bekezdése a 2005: CXXXIX. törvény 171. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 2006: LXI. törvény 225. § (15) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is), továbbá a diákotthon a 2006. adóévi adóalapjához szükséges adatokat a 2006. évi beszámoló (és az azt alátámasztó nyilvántartás) adataiból a 2006. június 30-ára készített közbenső mérleg (és az azt alátámasztó nyilvántartás) megfelelő adatainak levonásával határozza meg. Az (1) bekezdés a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés a) pontja és 196. § e) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 9. § (2) bekezdés a) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

231

A 9. § (2) bekezdésének b) pontját az 1997: CVI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: XLII. törvény 37. §-a iktatta be. A 9. § (2) bekezdésének b) pontja a 2006: LXI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 225. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést 2006. július 1-jétől kell alkalmazni. A b) pont a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés e) pontja és 196. § g) pontja szerint módosított szöveg.

232

A 9. § (2) bekezdés c) pontja a 2009: LXXVII. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: LXIX. törvény 18. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

233

A 9. § (2) bekezdésének d) pontját a 2000: CXIII. törvény 38. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

234

A 9. § (2) bekezdésének e) pontját a 2005: CXIX. törvény 26. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

235

A 9. § (3) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

236

A 9. § (3) bekezdés b) pont nyitó szövegrésze a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés f) pontja és 196. § h) pontja szerint módosított szöveg.

237

A 9. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § i) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 9. § (4) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

239

A 9. § (5) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

240

A 9. § (6) bekezdését az 1997: CVI. törvény 6. §-ának (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXXXIX. törvény 171. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 151. § (2) bekezdése alapján 2006. július 1-jén lépett hatályba. A 2006: LXI. törvény 225. § (15) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is), továbbá a diákotthon a 2006. adóévi adóalapjához szükséges adatokat a 2006. évi beszámoló (és az azt alátámasztó nyilvántartás) adataiból a 2006. június 30-ára készített közbenső mérleg (és az azt alátámasztó nyilvántartás) megfelelő adatainak levonásával határozza meg. A (6) bekezdés a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés g) pontja és 196. § g) pontja szerint módosított szöveg.

241

A 9. § (7) bekezdését az 1997: CVI. törvény 6. §-ának (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 170. § f) pontja, a 2011: CLXXV. törvény 196. § j) pontja szerint módosított szöveg.

242

A 9. § (8) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 38. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

243

A 9. § (9) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 38. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCVI. törvény 44. §-ával megállapított, a 2012: LXIX. törvény 11. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

246

A 9. § (10) bekezdését a 2007: XCIX. törvény 21. § (6) bekezdése iktatta be.

247

A 10. § és az azt megelőző cím a 2006: LXI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 222. §-a alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba.

248

A 10. § (2) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

249

A 10. § (3) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

250

A 10. § (5) bekezdésének alkalmazására lásd a 2006: LXI. törvény 225. § (14) bekezdését.

251

A 10. § (6) bekezdésének alkalmazására lásd a 2006: LXI. törvény 225. §2007: CXXVI. törvény 430. §-ával megállapított – (13) bekezdését.

252

A 11. §-t 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

253

Lásd a 2000: C. törvényt.

254

A 12. § (2) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

255

A 12. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LXXVII. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

256

A 12. § (3) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

257

A 12. § (4) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe.

258

A 13. §-t és az előtte lévő címet a 2006: LXI. törvény 225. § (12) bekezdése hatályon kívül helyezte.

259

A 13/A. §-t megelőző címet a 2006: LXI. törvény 31. §-a iktatta be, szövege e módosító törvény 225. § (6) bekezdése, a 2011: CLXXV. törvény 196. § k) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 13/A. §-t a 2006: LXI. törvény 31. §-a iktatta be. A rendelkezés e módosító törvény 225. § (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (1) bekezdését.

261

A 13/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. Az (1) bekezdés a 2011: CLXXV. törvény 196. § k) pontja, a 2012: LXIX. törvény 17. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

262

A 13/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXV. törvény 196. § l) pontja szerint módosított szöveg.

263

A 13/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § l) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 13/A. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: LXXVII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

265

A 13/A. § (3) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 196. § k) pontja szerint módosított szöveg.

266

A 13/A. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

267

A 13/A. § (5) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

268

A 14. § a 2000: CXIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

269

A 14. § (3) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

270

A 14/A. §-t és az előtte lévő címet az 1997: CVI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a – 2000: CXXXIII. törvény 107. § (2) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 268. § (2) bekezdése.

271

A 15. §-t megelőző alcím a 2011: CII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

272

A 15. §-t a 2010: CXXIII. törvény2010: CLIII. törvény 73. §-ával megállapított – 44. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CII. törvény 23. §-a iktatta be.

273

A 15. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 15. § (6) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 15. § (9) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: LXIX. törvény 17. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

276

A 15/A. §-t és az azt megelőző címet a 2009: LXXVII. törvény 38. §-a iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

277

A 16. § (1) bekezdése a 2002: XLII. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

278

A 16. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

279

A 16. § (1) bekezdésének b) pontja a 2004: CI. törvény 24. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CLVI. törvény 43. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

280

A 16. § (1) bekezdésének cd) alpontját a 2004: CI. törvény 301. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

281

A 16. § (1) bekezdés c) pont ce) alpontja a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 16. § (1) bekezdés c) pontjának ch) alpontját a 2004: CI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

283

A 16. § (1) bekezdése c) pontjának ci) alpontját a 2006: LXI. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (1) és (3) bekezdését.

284

A 16. § (1) bekezdése c) pontjának cj) alpontját a 2006: LXI. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (1) és (3) bekezdését.

285

A 16. § (1) bekezdése c) pontjának ck) alpontját a 2006: LXI. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (1) és (3) bekezdését.

286

A 16. § (2) bekezdése a 2002: XLII. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

287

A 16. § (2) bekezdésének a) pontja a 2007: CXXVI. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

288

A 16. § (2) bekezdésének b)–c) pontját a 2006: LXI. törvény 225. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte azzal, hogy e rendelkezéseket figyelembe véve lehet a 2006. évi adóalapot és a 2006. évi adókötelezettséget megállapítani.

289

A 16. § (2) bekezdésének d) pontja a 2003: XCI. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

290

A 16. § (2) bekezdésének e) pontját a 2004: CI. törvény 301. §-ának (4) bekezdése hatályon kívül helyezte azzal, hogy a jogutódnak ezt a 2005. évben kezdődő adóévében még alkalmaznia kell, ha a jogelőd a 7. § (1) bekezdés ny) pontjának 2004. december 31-én hatályos előírását alkalmazta.

291

A 16. § (2) bekezdés f) pontja a 2009: CXVI. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

292

A 16. § (2) bekezdés g) pontját a 2009: CXVI. törvény 135. § 2. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

293

A 16. § (2) bekezdés h) pontját a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

294

A 16. § (3) bekezdésének a)–b) pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

295

A 16. § (3) bekezdésének c) pontját a 2000: CXIII. törvény 44. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

296

A 16. § (4) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: XLV. törvény 58. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXIX. törvény 180. § (6) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

297

A 16. § (5) bekezdése a 2009: CXVI. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

298

A 16. § (6) bekezdésének bevezető rendelkezése az 1998: XXXIII. törvény 18. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

299

A 16. § (7) bekezdése a 2004: XLV. törvény 58. § (6) bekezdésével megállapított és a 2005: CXIX. törvény 180. § (6) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

301

A 16. § (9) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XCI. törvény 46. § (3) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

302

A 16. § (10) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 469. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. adóévi adóbevallásnál is lehet alkalmazni, ha annak benyújtása 2007. december 31-ét követően esedékes.

303

A 16. § (11) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 46. § (3) bekezdése állapította meg; ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

304

A 16. § (12) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 46. § (3) bekezdése állapította meg; ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

305

A 16. § (13) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 40. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 469. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. adóévi adóbevallásnál is lehet alkalmazni, ha annak benyújtása 2007. december 31-ét követően esedékes.

306

A 16. § (14) bekezdését a – 2002: XLII. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított – 2000: CXIII. törvény 44. § (4) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 46. § (3) bekezdése állapította meg. A (14) bekezdés a 2006: CXXXI. törvény 149. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg, e módosító törvény 192. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére lehet alkalmazni.

307

A 16. § (15) bekezdését a 2004: XLV. törvény 58. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXVI. törvény 23. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

308

A 16. § (16) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 23. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

309

A 17. § (1) bekezdése a 2009: CXVI. törvény 24. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 145. § (2) bekezdése alapján első ízben a 2009. adóévi veszteségelhatárolásra kell alkalmazni, akkor is, ha az adózó adóéve eltér a naptári évtől. Az (1) bekezdés a 2011: CLVI. törvény 43. §2011: CLXVI. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított – 9. pontja szerint módosított szöveg.

310

A 17. § (2) bekezdését a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 38. § (1) bekezdése iktatta be.

311

A 17. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

312

A 17. § (4) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

313

A 17. § (5) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 188. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CII. törvény 24. §-a iktatta be.

314

A 17. § (7) bekezdése a 2005: XXVI. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése, a 2011: CLVI. törvény 43. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

315

A 17. § (8) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 135. § 3. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 38. § (3) bekezdése iktatta be.

316

A 17. § (9) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 135. § 3. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 38. § (4) bekezdése iktatta be.

317

A 17. § (10) bekezdését a 2004: XLV. törvény 58. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXIX. törvény 180. § (6) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

318

A 17. § (11) bekezdését a 2005: XXVI. törvény 9. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 43. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

319

A 17. § (12) bekezdését a 2006: LXI. törvény 33. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (1) és (3) bekezdését.

320

A 18. § (1) bekezdés a 2000: CXIII. törvény 46. §-ának (1) bekezdésével, bevezető szövegrésze a 2007: CXXVI. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 18. § (1) bekezdésének b) pontja a 2001: LXXIV. törvény 177. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

322

A 18. § (2) bekezdésének a) pontja a 2000: CXIII. törvény 268. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

323

A 18. § (2) bekezdésének b) pontja a 2000: CXIII. törvény 268. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

324

A 18. § (2) bekezdés új d) pontját a 2010: CXXIII. törvény 38. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti d) pont megjelölését f) pontra változtatta.

325

A 18. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CXXIII. törvény 38. §-a iktatta be.

326

A 18. § (2) bekezdés eredeti d) pontjának megjelölését f) pontra változtatta és szövegét megállapította a 2010: CXXIII. törvény 38. §-a.

327

A 18. § (3) bekezdése a 2003: XCI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

328

A 18. § (5) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 42. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 469. § (7) bekezdésének a) pontja alapján a rendelkezést a 2007. adóévi nyilvántartásra is lehet alkalmazni. Az (5) bekezdés a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

329

A 18. § (6) bekezdését a 2004: CI. törvény 25. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

330

A 18. § (7) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 39. §-a iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

331

A 18. § (8) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 39. §-a iktatta be.

332

A 19. § a 2010: XC. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

333

A 19. § (3)–(4) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény2010: CLIII. törvény 73. §-ával megállapított – 44. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

334

A 20. § (1) bekezdésének a) pontja az 1997: CVI. törvény 12. §-ával megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés e) pontja és 196. § n) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 20. § (1) bekezdés b) pontját a 2006: LXI. törvény 225. § (12) bekezdése hatályon kívül helyezte. A közhasznú társasági formában végzett tevékenységét közhasznú, kiemelkedően közhasznú besorolással nem rendelkező nonprofit korlátolt felelősségű társasági formában folytató adózó 2009. évi adókötelezettségének teljesítéséről lásd a 2008: LXXXI. törvény 275. §-át.

336

A 20. § (1) bekezdésének d) pontját újonnan a 2006: LXI. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, a 2006: CXXXI. törvény 127. §-a alapján 2006. december 23-án lépett hatályba. Ez utóbbi módosító törvény 192. § (3) bekezdése alapján a d) pont rendelkezései a 2006-ban kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre is alkalmazhatók.

337

A 20. § (1) bekezdésének e) pontját a 2006: LXI. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be. A rendelkezés e módosító törvény 225. § (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd a 225. § (1) bekezdését. Az e) pont a 2011: CLXXV. törvény 196. § k) pontja szerint módosított szöveg.

338

A 20. § (2) bekezdése a 2006: LXI. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2) bekezdését. A (2) bekezdés a 2006: LXI. törvény 225. § (5) és (12) bekezdése, a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

339

A 20. § (3) bekezdését az 1998: XXXIII. törvény 23. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

340

A 20. § (4) bekezdését az 1998: XXXIII. törvény 20. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének k) pontja.

341

A 20. § (5) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 47. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 225. § (12) bekezdése.

342

A 20. § (6) bekezdését a 2006: LXI. törvény 34. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

343

A 21. § (1)–(6) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

344

A 21. § (7)–(15) bekezdését az 1997: CVI. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 5. pontja.

345

A 21. § (16) bekezdését a 2005: XXVI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 5. pontja.

346

A 22. § (1) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: II. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: XCIX. törvény 48. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 45. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követő 15. napon lép hatályba; az 1/2009. (XI. 12.) OKM határozat alapján a hatálybalépés napja 2009. november 12.

347

A 22. § (2) bekezdését a 2004: CI. törvény 301. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

348

A 22. § (3) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: II. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

349

A 22. § (4) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

350

A 22. § (5) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

351

A 22. § (6)–(7) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

352

A 22. § (8) bekezdését az 1997: XXXIII. törvény 7. §-ának (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének d) pontja.

353

A 22. § (9) bekezdését a 2000: LXXXIII. törvény 25. §-a (2) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: CI. törvény 26. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 6. pontja.

354

A 22. § (10) bekezdését a 2005: CLXIII. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 6. pontja.

355

A 22. § (11)–(13) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 11. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének e) pontja.

356

A 22. § (14) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 11. §-a iktatta be, e módosító törvény 192. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére lehet alkalmazni.

357

A 22/A. §-t és címét a 2000: CXIII. törvény 49. §-a iktatta be.

358

A 22/A. § (1) bekezdése a 2003: XCI. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (9) bekezdése alapján a rendelkezést az adózó a 2003. december 31. napját követően kötött hitelszerződés alapján fizetett kamatra alkalmazza.

359

A 22/A. § (4) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

360

A 22/A. § (6) bekezdését a 2003: XCI. törvény 50. § (3) bekezdése iktatta be, a 2004: CI. törvény 301. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

361

A 22/B. §-t és címét a 2001. évi L. törvény2002: XLII. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított – 17. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXXI. törvény 12. §-a állapította meg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 193. §-át.

362

A 22/B. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CXXXI. törvény2007: XXXIX. törvény 9. § (10) bekezdésével megállapított – 126. § (3) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba.

363

A 22/B. § (1) bekezdésének e) pontja a 2006: CXXXI. törvény2007: XXXIX. törvény 9. § (10) bekezdésével megállapított – 126. § (3) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba.

364

A 22/B. § (1) bekezdésének f) pontja a 2007: CXXVI. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 469. § (8) bekezdése alapján az adózó a Tao. 22/B. §-ának a kérelem, a bejelentés benyújtásának évében hatályos előírásai szerint járhat el, ha a felsőoktatási intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a központi költségvetési szerv által alapított kutatóintézet (kutatóhely) kezelésében lévő területen alapkutatást, alkalmazott kutatást vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházáshoz 2007. december 31-éig fejlesztési adókedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmet, bejelentést tett.

365

A 22/B. § (1) bekezdésének i) pontját a 2007: CXXVI. törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 469. § (10) bekezdése alapján a rendelkezést a részvények 2008. szeptember 1-jét követő szabályozott piacra történő bevezetése esetén lehet első ízben alkalmazni.

366

A 22/B. § (1) bekezdés j) pontját a 2009: LXXVII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

367

A 22/B. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

368

A 22/B. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

369

A 22/B. § (7) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

370

A 22/B. § (9) bekezdése a 2009: CXVI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 145. § (3) bekezdése alapján a 2009. december 31-ét követően benyújtott kérelemre, bejelentésre és az ezek alapján érvényesített adókedvezményre lehet alkalmazni.

371

A 22/B. § (9) bekezdés a) pontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

372

A 22/B. § (9) bekezdés b) pontja a 2011: CLVI. törvény 43. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

373

A 22/B. § (10) bekezdése a 2010: CLXXXV. törvény 227. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

374

A 22/B. § (11) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 135. § 5. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 145. § (3) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezett (11) bekezdést a 2009. december 31-ét követően benyújtott kérelemre, bejelentésre és az ezek alapján érvényesített adókedvezményre már nem lehet alkalmazni.

375

A 22/B. § (12) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 401. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 469. § (10) bekezdése alapján a rendelkezést a részvények 2008. szeptember 1-jét követő szabályozott piacra történő bevezetése esetén lehet első ízben alkalmazni.

376

A 22/B. § új (13) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (13)–(17) bekezdés számozását (14)–(18) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 469. § (10) bekezdése alapján a rendelkezést a részvények 2008. szeptember 1-jét követő szabályozott piacra történő bevezetése esetén lehet első ízben alkalmazni.

377

A 22/B. § új (14) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi (14)–(19) bekezdések számozását (15)–(20) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 145. § (3) bekezdése alapján a 2009. december 31-ét követően benyújtott kérelemre, bejelentésre és az ezek alapján érvényesített adókedvezményre lehet alkalmazni.

378

A 22/B. § (14) – eredeti (13) – bekezdésének számozását (15) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése.

379

A 22/B. § (15) – eredeti (14) – bekezdésének számozását (16) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése, szövege a 2011: CLVI. törvény 43. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

380

A 22/B. § (16) – eredeti (15) – bekezdésének számozását (17) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése.

381

A 22/B. § (17) – eredeti (16) – bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 170. § j) pontja szerint módosított szöveg, számozását (18) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése.

382

A 22/B. § (18) – eredeti (17) – bekezdésének számozását (19) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése, szövege a 2011: CLVI. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

383

A 22/B. § (19) bekezdését a 2009: LVI. törvény 147. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A (19) bekezdés számozását (20) bekezdésre változtatta a 2009: CXVI. törvény 27. § (2) bekezdése.

384

A 22/C. §-t megelőző alcímet a 2011: LXXXII. törvény 3. §-a iktatta be.

385

A 22/C. §-t a 2011: LXXXII. törvény 3. §-a iktatta be.

386

A 22/C. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a 2012: XXXIII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

387

A 22/C. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: LXXXII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

388

A 22/C. § (1) bekezdés d) pont df) alpontját a 2012: XXXIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

389

A 22/C. § (2) bekezdése a 2012: XXXIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 22/C. § (3) bekezdése a 2012: XXXIII. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

391

A 22/C. § (3a) bekezdését a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 5. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 17-én folyamatban lévő támogatási kérelmek és a 2011–2012-es támogatási időszak támogatásai kapcsán is alkalmazni kell.

392

A 22/C. § (4) bekezdése a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 5. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 17-én folyamatban lévő támogatási kérelmek és a 2011–2012-es támogatási időszak támogatásai kapcsán is alkalmazni kell.

393

A 22/C. § (5) bekezdés c) pontja a 2011: CXCVII. törvény 163. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

394

A 22/C. § (5) bekezdés h) pontja a 2012: XXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

395

A 22/C. § (5a) bekezdését a 2012: XXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

396

A 22/C. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XXXIII. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

397

A 22/C. § (6) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 5. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 17-én folyamatban lévő támogatási kérelmek és a 2011–2012-es támogatási időszak támogatásai kapcsán is alkalmazni kell.

398

A 22/C. § (6) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 5. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 17-én folyamatban lévő támogatási kérelmek és a 2011–2012-es támogatási időszak támogatásai kapcsán is alkalmazni kell.

399

A 22/C. § (6a) bekezdését a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján első alkalommal a 2012–2013-as támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programok jóváhagyására irányuló kérelmek során kell alkalmazni.

400

A 22/C. § (7) bekezdése a 2011: CLXXVIII. törvény 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 5. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 17-én folyamatban lévő támogatási kérelmek és a 2011–2012-es támogatási időszak támogatásai kapcsán is alkalmazni kell.

401

A 22/C. § (9) bekezdése a 2012: XXXIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

402

A 23. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

403

A 23. § (2) bekezdése a 2003: XCI. törvény 52. §-ával megállapított, a 2011: CLVI. törvény 43. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

404

A 23. § (3) bekezdése a 2003: XCI. törvény 52. §-ával megállapított, a 2011: CLVI. törvény 43. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

405

A 23. § (5) bekezdését az 1997: CVI. törvény 14. §-ának (2) bekezdése iktatta be, s újonnan megállapította a 2000: CXIII. törvény 50. §-a.

406

A 23. § (6) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 50. §-a iktatta a szövegbe.

407

A 25. §-t a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

408

A 26. § (1) bekezdése a 2002: XLII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

409

A 26. § (2) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 51. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

410

A 26. § (3) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 51. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

411

A 26. § (4) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: XLV. törvény 58. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXIX. törvény 180. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

412

A 26. § (6) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított és a 2007: CXXVI. törvény 432. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg, első mondatát a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

413

A 26. § (7) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

414

A 26. § (8) bekezdése a 2000: CXIII. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

415

A 26. § (9) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

416

A 26. § (10) bekezdése a 2006: LXI. törvény 37. §-ával megállapított és a 2010: CXXIII. törvény 40. § k) pontja szerint módosított szöveg.

417

A 26. § (11) bekezdése a 2006: LXI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 225. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést 2006. július 1-jétől kell alkalmazni. A (11) bekezdés a 2006: LXI. törvény 225. § (5) és (12) bekezdése, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés f) pontja és 196. § f) és k) pontja szerint módosított szöveg.

418

A 26. § (12) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 41. §-a iktatta be.

419

A 27. §-t a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének felvezető rendelkezése hatályon kívül helyezte azzal, hogy a 2005. december 31-éig kezesség vállalása mellett kifizetett (juttatott) osztalékra a kifizetéskor (juttatáskor) hatályos előírásokat kell alkalmazni.

420

A 28. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

421

A 28. § (2) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 40. § l) pontja szerint módosított szöveg.

422

A 28. § (3) bekezdése a 2002: XLII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

423

A 28. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 40. § m) pontja szerint módosított szöveg.

424

A 28. § (5) bekezdését a 2002: XLII. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

425

A 28. § (6) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény2009: CXVI. törvény 108. § 14. pontja szerint módosított – 43. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 207. § (1) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. A (6) bekezdés a 2011: CLVI. törvény 43. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

426

A 29. § (3)–(4) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

427

A 29. § (5) bekezdésének a) pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

428

A 29. § (5) bekezdésének c) pontját a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

429

A 29. § (6)–(7) bekezdését az 1998: LXI. törvény 11. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

430

A 29. § (8) bekezdését a 2005: CXIX. törvény 180. § (8) bekezdésének felvezető rendelkezése hatályon kívül helyezte azzal, hogy a 2005. december 31-éig kezesség vállalása mellett kifizetett (juttatott) osztalékra a kifizetéskor (juttatáskor) hatályos előírásokat kell alkalmazni.

431

A 29. § (9) bekezdését az 1998: LXI. törvény 11. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

432

A 29. § (10) bekezdését a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

433

A 29. § (11)–(12) bekezdését az 1998: LXI. törvény 11. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

434

A 29. § (14) bekezdését az 1997: CVI. törvény 19. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése.

435

A 29. § (15) bekezdését az 1997: CVI. törvény 19. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

436

A 29. § (16) bekezdését az 1997: CVI. törvény 19. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

437

A 29/A. §-t az 1997: CVI. törvény 20. §-a iktatta a szövegbe.

440

A 29/A. § (2)–(8) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

441

A 29/A. § (9) bekezdését az 1998: XXXIII. törvény 23. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

442

A 29/B. §-t az 1998: XXXIII. törvény 22. §-a iktatta a szövegbe.

443

A 29/B. § (1) bekezdését a 2009: LVI. törvény 148. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

444

A 29/B. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 148. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

445

A 29/B. § (3) bekezdését a 2006: LXI. törvény 225. § (12) bekezdése hatályon kívül helyezte.

446

A 29/B. § (4) bekezdését a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

447

A 29/B. § (5) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 188. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

448

A 29/B. § (6) bekezdését az 1998: LXI. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.

449

A 29/B. § (7) bekezdését az 1998: LXI. törvény 9. §-a iktatta be, a 2002: XLII. törvény 303. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte 2006. január 1-jével; a rendelkezést az adózó utoljára abban az adóévben alkalmazhatja, amelynek utolsó napja 2005-ben van.

450

A 29/B. § (8) bekezdését az 1998: LXI. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.

451

A 29/B. § (9) bekezdését az 1998: LXI. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.

452

A 29/C. §-t a 2000: CXIII. törvény 56. §-a iktatta a szövegbe.

453

A 29/C. § (1)–(3) bekezdését a 2006: LXI. törvény 225. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

454

A 29/C. § (4) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

455

A 29/C. § (5) bekezdését a 2006: LXI. törvény 225. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

456

A 29/C. § (6) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

457

A 29/C. § (9) bekezdését a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

458

A 29/C. § (10)–(13) bekezdését a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

459

A 29/D. §-t a 2002: XLII. törvény 45. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

460

A 29/D. § (1)–(2) bekezdését a 2006: LXI. törvény 225. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

461

A 29/D. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja, a 2011: CLVI. törvény 43. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

462

A 29/D. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

464

A 29/D. § (5) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

465

A 29/D. § (6) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 225. § (11) bekezdése.

466

A 29/D. § (7) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 225. § (11) bekezdése.

467

A 29/D. § (8) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének g) pontja.

468

A 29/D. § (9) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

469

A 29/D. § (10) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

470

A 29/D. § (11) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

471

A 29/D. § (12) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének g) pontja.

472

A 29/D. § (13) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

473

A 29/D. § (14) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 54. §-a állapította meg, ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

474

A 29/D. § (15) bekezdését a 2002: XLII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 188. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

475

A 29/D. § (16) bekezdését a 2004: CI. törvény 28. §-a iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

476

A 29/E. §-t a 2003: XCI. törvény 55. §-a iktatta be, e módosító törvény 209. § (10) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

477

A 29/E. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

478

A 29/E. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

479

A 29/E. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLVI. törvény 43. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

480

A 29/E. § (7) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

481

A 29/E. § (8) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

482

A 29/E. § (10) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 43. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

483

A 29/F. §-t a 2003: XCI. törvény 56. §-a iktatta be.

484

A 29/F. § (1) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

485

A 29/F. § (6) bekezdését a 2005: XXVI. törvény 55. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CXXIII. törvény 41. §-a iktatta be.

486

A 29/G. §-t a 2004: CI. törvény 30. §-a iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést – az (1) bekezdés kivételével – első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

487

A 29/G. § (1) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 432. § (1) bekezdésének i) pontja hatályon kívül helyezte.

488

A 29/H. §-t a 2005: CXIX. törvény 28. §-a iktatta be.

489

A 29/H. § (2) bekezdését – a 2005: CXIX. törvény 180. § (3) bekezdése alapján – a 2004. április 30-át követően kifizetett (juttatott) osztalékra lehet alkalmazni.

490

A 29/I. §-t a 2009: LXXVII. törvény 44. §-a iktatta be. [A 29/J. §-nak a 2009: CXVI. törvény 28. §-ával beiktatott, a 91. § (5) bekezdése alapján az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követő 15. naptól hatályos szövege: „29/J. § (1) Az adózónak nem kell a 22/B. § (15) bekezdésében foglaltakat alkalmazni, ha a 22/B. § (9) bekezdésében előírt feltételeket a 2009. adóévben vagy a 2009. és 2010. adóévben nem teljesíti, de ezen adóév(ek)ben nem vesz igénybe a 22/B. § alapján adókedvezményt és átlagos állományi létszáma vagy bérköltsége nem csökken a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak létszáma, bérköltsége alá. E rendelkezés alkalmazásának feltétele, hogy az adózó a 2009. adóévéről szóló adóbevallásának esedékességéig bejelenti a pénzügyminiszternek
a) határozattal engedélyezett fejlesztési adókedvezmény esetében a határozat számát,
b) más esetben a bejelentés időpontját (év, hónap, nap) és a beruházás helyét.
A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazó adózónál a 22/B. § (6) és (9) bekezdéseiben előírt időtartamba nem kell beszámítani azt az adóévet, amelyben az adózó nem vett igénybe adókedvezményt.
(3) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem alkalmazó adózó a 22/B. § (15) bekezdése alapján, jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősülő adókedvezményt önellenőrzési pótlék felszámítása nélkül, három adóévben, egyenlő részletekben fizetheti vissza, utoljára a 2011. adóévéről szóló adóbevallásának esedékességéig, amennyiben a 22/B. § (9) bekezdésében előírt feltételeket első ízben a 2009. adóévben nem teljesíti.
(4) Az adózó a 22/B. § (9) bekezdésében előírt foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelését, illetve a bérköltség növelését – választása szerint – a beruházás megkezdését megelőző három adóév foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának, illetve a beruházás megkezdését megelőző három adóévben elszámolt évesített bérköltségnek a számtani átlagához viszonyítva is teljesítheti, feltéve, hogy nem alkalmazza az (1) bekezdésben foglaltakat, a beruházást 2008. október 1. napja előtt kezdte meg és 2009. január 1-je és 2010. december 31-e között helyezi üzembe.”.]

491

A 29/I. § (1) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 166. § (6) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lépett hatályba, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

492

A 29/I. § (2) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 166. § (6) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lépett hatályba, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

493

A 29/I. § (4) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 166. § (6) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lépett hatályba, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

494

A 29/J. §-t a 2011: CLVI. törvény 44. §-a iktatta be.

495

A 29/K. §-t a 2010: XC. törvény 14. §-a iktatta be.

496

A 29/L. §-t a 2010: XC. törvény 14. §-a iktatta be.

497

A 29/M. §-t a 2011: LXXXII. törvény 4. §-a iktatta be.

498

A 29/N. §-t a 2010: CXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

499

A 29/O. §-t a 2010: CXXIII. törvény 43. §-a iktatta be.

500

A 29/P. §-t a 2010: CXXIII. törvény2010: CLIII. törvény 73. §-ával megállapított – 44. § (1) bekezdése iktatta be.

501

A 29/Q. §-t a 2011: CLVI. törvény2011: CLXXV. törvény 189. § (6) bekezdésével megállapított – 45. §-a iktatta be.

502

A 29/Q. § (2) bekezdése a 2012: LXIX. törvény 17. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

503

A 29/Q. § (3) bekezdése a 2012: LXIX. törvény 17. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

504

A 29/Q. § (6) bekezdését a 2012: XXXIII. törvény 4. §-a iktatta be.

505

A 29/R. §-t a 2012: LXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

506

A 30. § (2) bekezdését a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

507

A 30. § (3) bekezdése a 2002: XLII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

509

A 30. § (4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 265. pontja hatályon kívül helyezte.

510

A 30. § (5) bekezdésének a) pontját az 1996: CXV. törvény 49. §-ának (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 1997. január 1-jével.

511

A 30. § (5) bekezdésének b) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 265. pontja hatályon kívül helyezte.

512

A 30. § (5) bekezdésének c) pontját az 1997: CVI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

513

A 30. § (6) bekezdését a 2001: L. törvény 19. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 78. § (6) bekezdése alapján első ízben a 2003. január 1. napjával kezdődő adóév társasági adókötelezettségére kell alkalmazni.

515

A 30. § (7) bekezdését a 2001: L. törvény 19. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

517

A 30. § (8) bekezdését a 2002: XLII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

519

A 30. § (9) bekezdését a 2003: XCI. törvény 57. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

521

A 30. § (10) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 5. §-a iktatta be.

523

A 31. §-t a 2000: CXIII. törvény 57. §-a iktatta a szövegbe.

524

A 31. § (1) bekezdése a 2004: CI. törvény 31. §-ával megállapítot szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

525

A 31. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: LXIX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

526

A 31. § (1) bekezdés d) pontját a 2012: LXIX. törvény 18. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

527

A 31. § (1) bekezdésének e) pontját a 2005: CXIX. törvény 29. §-a iktatta be. E módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

528

A 31. § (1) bekezdésének f) pontját a 2005: CXIX. törvény 29. §-a iktatta be. E módosító törvény 180. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

529

A 31. § (1) bekezdésének g) pontját a 2007: CXXVI. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be.

530

A 31. § (2) bekezdése a 2003: XCI. törvény 209. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

531

A 31. § (2) bekezdés c) pontját a 2009: LXXVII. törvény 45. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 9. pontja.

532

A 31. § (3) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 13. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

533

a 31. § (4) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 49. § (3) bekezdése iktatta be.

534

A 31. § (5) bekezdését a 2009: CXVI. törvény 29. §-a iktatta be, e módosító törvény 145. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

535

Az 1. számú melléklet 1. pontja az 1997: CVI. törvény 1. számú mellékletének 1. pontjával megállapított szöveg.

536

Az 1. számú melléklet 2. pontja a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

537

Az 1. számú melléklet 3. pontja a 2000: CXIII.törvény 269. §-ával megállapított szöveg.

538

Az 1. számú melléklet 4. pontja a 2007: CXXVI. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

539

Az 1. számú melléklet 5. pontjának felvezető rendelkezése a 2000: CXIII. törvény 269. §-ával megállapított szöveg.

540

Az 1. számú melléklet 5. pont a) alpontja a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított, a 2012: LXIX. törvény 18. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

541

Az 1. számú melléklet 5. e) alpontja a 2000: CXIII. törvény 269. §-ával megállapított szöveg.

542

Az 1. számú melléklet 5. pontjának f) alpontját a 2000: CXIII. törvény 269. §-a iktatta be.

543

Az 1. számú melléklet 5. pontjának g) alpontját a 2000: CXIII. törvény 269. §-a iktatta be.

544

Az 1. számú melléklet 5. pontjának h) alpontját a 2004: CI. törvény 32. §-a iktatta be, szövege a 2005: CXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 180. § (2) bekezdése alapján a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. adóévi társasági adókötelezettségre lehet első ízben alkalmazni.

545

Az 1. számú melléklet 5/a. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

546

Az 1. számú melléklet 6. pontja a 2000: CXIII. törvény 269. §-a, illetve 9. számú melléklete 3. pontjával megállapított szöveg.

547

Az 1. számú melléklet 7. pontja a 2000: CXIII. törvény 268. §-a (3) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

548

Az 1. számú melléklet 7/a. pontját az 1997: CVI. törvény 1. számú mellékletének 4. pontja iktatta a szövegbe.

549

Az 1. számú melléklet 7/b. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

550

Az 1. számú melléklet 8. pontját az 1998: LXI. törvény 11. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: XLII. törvény 47. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

551

Az 1. számú melléklet 8/a. pontját a 2003: XCI. törvény 59. §-a iktatta be, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

552

Az 1. számú melléklet 9. pontját a 2000: CXIII. törvény 268. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, a 2002: XLII. törvény 47. §-a iktatta be. Az 1. számú melléklet 9. pontja a 2004: CI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

553

Az 1. számú melléklet 10. pontja a 2000: CXIII. törvény 269. §-a, illetve 9. számú melléklete 4. pontjával megállapított szöveg.

554

Az 1. számú melléklet 10/a. pontját a 2009: XXXV. törvény 20. §-a iktatta be, e módosító törvény 62. §-a alapján a 2008-ban kezdődő adóév adóalapjának megállapításánál is alkalmazni lehet.

555

Az 1. számú melléklet 11. pontja az 1998: LXI. törvény 10. §-ával megállapított és a 2002: XLII. törvény – a Magyar Közlöny 2002. évi 156. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő – 303. § (3) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg; első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

556

Az 1. számú melléklet 12. pontját a 2002: XLII. törvény 47. §-a iktatta be, e módosító törvény 303. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2003. évi adóalap megállapítására és a 2003. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni. A 12. pont a 2002: LXII. törvény 113. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

557

Az 1. számú melléklet 13. pontját a 2003: XCI. törvény 59. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 10. pontja.

558

Az 1. számú melléklet 14. pontját a 2005: XXVI. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 50. §-ával megállapított és a 2008: LXXXI. törvény 213. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, a rendelkezést 2008. január 1-jétől lehet alkalmazni.

559

A 2. számú melléklet II. fejezete a 2000: CXIII. törvény 269. §-a és a 2002: XLII. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg, a táblázat a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg, ez utóbbi módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

560

A 2. számú melléklet III. fejezete az 1997: CVI. törvény 2. számú melléklete szerint módosított szöveg.

561

A 2. számú melléklet IV. fejezetének címe a 2005: CXIX. törvény 180. § (4) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

562

A 2. számú melléklet IV. fejezetének a) pontja az 1998: LXI. törvény 10. §-ával, illetve mellékletének 3. pontjával megállapított szöveg.

563

A 2. számú melléklet IV. fejezete a) pontjának 6. alpontja a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

564

A 2. számú melléklet IV. fejezetének b) pontja az 1998: LXI. törvény 10. §-ával, illetve mellékletének 3. pontjával megállapított szöveg.

565

A 3. számú melléklet a 2000: CXIII. törvény 269. §-ával, illetve 11. számú mellékletével megállapított szöveg.

566

A 3. számú melléklet A) fejezetének 1. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

567

A 3. számú melléklet A) fejezetének 2. és 3. pontját a 2002: XLII. törvény 303. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

568

A 3. számú melléklet A) fejezetének 8. pontját a 2001: LXXIV. törvény 177. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

569

A 3. számú melléklet A) fejezetének 9. pontját a 2001: LXXIV. törvény 177. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

570

A 3. számú melléklet A) fejezet 10. pontját a 2004: CI. törvény 32. §-a iktatta be, e módosító törvény 301. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi adóalap megállapítására és a 2005-ben kezdődő adóév társasági adó és osztalékadó kötelezettségére kell alkalmazni.

571

A 3. számú melléklet A) részének 11. pontját a 2006: LXI. törvény 38. §-a iktatta be. A rendelkezés e módosító törvény 222. §-a alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (1) bekezdését.

572

A 3. számú melléklet A) fejezet 12. pontját a 2009: LXXVII. törvény 46. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 46. § (1) bekezdés 11. pontja.

573

A 3. számú melléklet A) fejezet 13. pontját a 2009: CXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 42. §-ával és 5. melléklet2011: CLXXV. törvény 189. § (8) bekezdésével megállapított – 2. pontjával megállapított szöveg.

574

A 3. számú melléklet A) fejezet 14. pontját a 2010: LXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

576

A 3. számú melléklet A) fejezet 15. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

577

A 3. számú melléklet B) fejezet 2. pontja a 2009: LXXVII. törvény 46. §-ával megállapított és a 2010: CXXIII. törvény 40. § o) pontja szerint módosított szöveg.

578

A 3. számú melléklet B) fejezet 3. pontja a 2011: CLVI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

579

A 3. számú melléklet B) fejezet 5. pontja a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

580

A 3. számú melléklet B) fejezetének 6. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: XXVII. törvény 69. § (6) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 69. § (7) bekezdése alapján a rendelkezést az adózó első ízben a 2004-ben kezdődő adóév adóalapjának megállapításakor alkalmazhatja.

581

A 3. számú melléklet B) fejezetének 7. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: LXXXVIII. törvény 23. §-a iktatta be.

583

A 3. számú melléklet B) fejezetének 8. pontja a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni. A 8. pont a 2005: LXXXVIII. törvény 26. § (4) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

584

A 3. számú melléklet B) fejezetének 9. pontja a 2003: XCI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 209. § (1) bekezdése alapján első ízben a 2004. évben kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2004. évi társasági adó és osztalékadó kötelezettségre kell alkalmazni.

585

A 3. számú melléklet B) fejezetének 11. pontja a 2005: CXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 180. § (2) bekezdése alapján a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. adóévi társasági adókötelezettségre lehet első ízben alkalmazni.

586

A 3. számú melléklet B) fejezetének 13. pontját a 2003: XCI. törvény 209. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXXI. törvény 14. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 192. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére lehet alkalmazni.

587

A 3. számú melléklet B) fejezet 14. pontja a 2009: LXXVII. törvény 46. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 207. § (2) bekezdése alapján a 2010. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni.

588

A 3. számú melléklet B) fejezet 15. pontját a 2010: XII. törvény 51. § (14) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LXXXII. törvény 6. §-a szerint módosított szöveg.

589

A 3. számú melléklet B) fejezet 16. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

590

A 3. számú melléklet B) fejezet 17. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a és 5. melléklet2011: CLXXV. törvény 189. § (9) bekezdésével megállapított – 6. pontja iktatta be.

591

A 3. számú melléklet B) fejezet 18. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

592

A 3. számú melléklet B) fejezet 19. pontját a 2011: CLVI. törvény 42. §-a iktatta be.

593

A 4. számú mellékletet az 1997: CVI. törvény 22. §-ának (6) bekezdése hatályon kívül helyezte 1999. január 1. napjával.

594

Az 5. számú melléklet 2. pontja a 2000: CXIII. törvény 269. §-ával megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének q) pontja szerint módosított szöveg.

595

Az 5. számú melléklet 3. pontja a 2006: LXI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 225. (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (1) bekezdését. A 3. pont a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

596

Az 5. számú melléklet 4. pontja a 2006: LXI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 225. (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (1) bekezdését. A 4. pont a 2008: LXXXI. törvény 213. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, a rendelkezést 2008. január 1-jétől lehet alkalmazni.

597

Az 5. számú melléklet 5. pontja a 2006: LXI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. A rendelkezés e módosító törvény 225. (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (1) bekezdését. Az 5. pont a 2008: LXXXI. törvény 213. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, a rendelkezést 2008. január 1-jétől lehet alkalmazni.

598

Az 5. számú melléklet 6. pontja a 2007: CVI. törvény 56. § (2) bekezdésének e) pontja és 58. § (2) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

599

Az 5. számú melléklet 7. pontja a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

600

Az 5. számú melléklet 9. pontját az 1997: CVI. törvény 4. számú melléklete iktatta a szövegbe.

601

Az 5. számú melléklet 10. pontját az 1998: LXI. törvény 10. §-a, illetve mellékletének 4. pontja iktatta a szövegbe.

602

Az 5. számú melléklet 11. pontját a 2000: CXIII. törvény 269. §-a iktatta be.

603

Az 5. számú melléklet 12. pontját a 2002: XLIII. törvény 25. §-a iktatta be, e módosító törvény 23. § (1) bekezdése alapján rendelkezését első ízben a 2003. január 1-jével kezdődő adóévre kell alkalmazni.

604

Az 5. számú melléklet 13. pontját a 2006: LXI. törvény 38. §-a iktatta be. E módosító törvény 225. (2) bekezdése alapján a rendelkezést 2006. július 1-jétől kell alkalmazni.

605

Az 5. számú melléklet 14. pontját a 2012: LXX. törvény 24. §-a iktatta be.

606

A 6. számú mellékletet az 1997: CVI. törvény 21. §-a iktatta be. A melléklet címe a 2006: LXI. törvény 38. §-ával megállapított, és 225. § (5) és (12) bekezdése, a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés g) pontja és 196. § o) pontja szerint módosított szöveg.

607

A 6. számú melléklet A) fejezetének címe a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

608

A 6. számú melléklet A) fejezet nyitó szövegrésze a 2011: CLXXV. törvény 114. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

609

A 6. számú melléklet A) fejezet 1. pontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § p) pontja, a 2012: LXIX. törvény 17. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

610

A 6. számú melléklet A) fejezet 2. pontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § p) pontja, a 2012: LXIX. törvény 17. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

611

A 6. számú melléklet A) fejezet 3. pontja a 2011: CLXXV. törvény 196. § p) pontja, a 2012: LXIX. törvény 17. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

612

A 6. számú melléklet B) fejezete a 2005: CXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 180. § (2) bekezdése alapján a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. adóévi társasági adókötelezettségre lehet első ízben alkalmazni.

613

A 6. számú melléklet C) fejezetét a 2006: LXI. törvény 225. § (12) bekezdése hatályon kívül helyezte. A közhasznú társasági formában végzett tevékenységét közhasznú, kiemelkedően közhasznú besorolással nem rendelkező nonprofit korlátolt felelősségű társasági formában folytató adózó 2009. évi adókötelezettségének teljesítéséről lásd a 2008: LXXXI. törvény 275. §-át.

614

A 6. számú melléklet D) fejezetét a 2005: CXXXIX. törvény 171. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXV. törvény 196. § q) pontja szerint módosított szöveg.

615

A 6. számú melléklet E) részét a 2006: LXI. törvény 38. §-a iktatta be. A rendelkezés e módosító törvény 225. (5) bekezdése alapján 2007. július 1-jén lépett hatályba, alkalmazására lásd a 225. § (1) bekezdését.

616

A 6. számú melléklet E) fejezet címe a 2011: CLXXV. törvény 196. § m) pontja szerint módosított szöveg.

617

A 6. számú melléklet E) fejezet nyitó szövegrésze a 2011: CLXXV. törvény 196. § k) pontja szerint módosított szöveg.

618

A 6. melléklet F) fejezetét a 2007: XCIX. törvény 21. § (7) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére