PK BH 1996/89
PK BH 1996/89
1996.02.01.
A szabadságon lévő orvosnak a működési területén kívül, szívességből végzett orvosi tevékenységért a munkáltató önkormányzat kártérítési felelőssége nem állapítható meg [Ptk. 348. § (1) bek.].
A felperes 1991 augusztusában T. városban üdült. Kérésére 1991. augusztus 14-én a szintén itt szabadságát töltő III. r. alperes - aki ekkor S. város tiszti főorvosa és mellékfoglalkozásban V. község körzeti orvosa volt - nyaktáji fájdalmai miatt megvizsgálta és Lydocain-Hidrokortison kombinált injekcióval kezelte. Két injekciót a gerincének jobb oldali részébe, a harmadikat pedig a lapockája fölé adta. A felperes állítása szerint a harmadik szúrásnál erős fájdalmat érzett, és a jobb keze zsibbadt, elerőtlenedett. A III. r. alperes ezt követően még három alkalommal injekciózta a felperest. Miután a felperes keze nem javult, először a megyei kórházban, utána az Országos Traumatológiai Intézetben kezelték, és végül a Honvéd Kórházban megműtötték. A mintegy hároméves orvosi kezelés eredményeként az Országos Traumatológiai Intézet a felperes jobb karjának érzészavarát, nagyfokú gyengeségét, mozgástartományának beszűkülését, továbbá keze szorító erejének nagymértékű csökkenését és az ujjak extenciós képtelenségét állapította meg.
A felperes módosított és kiterjesztett keresetében a V. község önkormányzata I. r. és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat II. r. alperest egyetemlegesen 3 913 500 forint kárának megfizetésére kérte kötelezni. Álláspontja szerint az egészségügyi feladatok ellátásáért, a polgárok egészségének megőrzéséért felelős munkáltatóknak kell helytállaniuk a III. r. alperes felróható és jogellenes magatartásáért. Amennyiben a bíróság ezt nem fogadja el, úgy a III. r. alperest kérte marasztalni.
Az alperesek a felperes keresetének elutasítását kérték. Az I. és II. r. alperes arra hivatkozott, hogy a III. r. alperes tevékenysége nem függött össze a munkaviszonyával. A III. r. alperes védekezése szerint az általa beadott injekciók nem okozhatták a felperes állapotát.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperes káráért az I. r. alperes tartozik kártérítő felelősséggel. Az orvos szakértői vélemény elfogadásával tényként állapította meg, hogy a felperes nyaki izombántalmainak kezelése nem minősül elsősegélynyújtásnak. A felperes állapota okozati összefüggésben áll a III. r. alperes orvosi beavatkozásával. A lapocka fölé beadott injekció - amely valószínűsíthetően az idegkárosodást okozta - szükségtelen volt, ettől - a nyakcsigolyák mellé adott két injekción felül - javító hatás nem volt várható. Hivatkozott az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: Eü. tv.) 3. §-ának (3) bekezdésében és a 75. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra. Ezek szerint az egészségügyi feladatok ellátását az állam a Népjóléti Minisztérium, az önkormányzatok és az általuk létesített és fenntartott egészségügyi szervek útján biztosítja. Az orvos az állami egészségügyi ellátás keretében köteles az állampolgárt egészségi állapotának megfelelően, lelkiismeretesen, a rendelkezésére álló legkorszerűbb módon, ellenszolgáltatás nélkül ellátni. A törvényi rendelkezésekből megállapította, hogy az orvos egészségügyi feladatot, ha nem magánorvos vagy egyház, alapítvány, vállalkozás orvosa, csak az állami egészségügyi intézményrendszer keretében végezhet. Erre tekintettel azt az álláspontot foglalta el, hogy a felperes káráért a munkáltató tartozik helytállni. Miután gyógyító tevékenységet a III. r. alperes csak az I. r. alperes alkalmazottjaként végzett, kizárólag az I. r. alperes alkalmazottjaként volt abban a helyzetben, hogy a felperesnek orvosi ellátást nyújtson. Ezért az elsőfokú bíróság az I. r. alperes kártérítő felelősségét állapította meg. A közbenső ítélet rendelkező része sem a II. r., sem a III. r. alperessel szemben nem tartalmaz megállapítást.
A közbenső ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett, kérte annak hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-ára hivatkozással annak figyelembevételét kérte, hogy a törvény értelmében csak a saját településén kell az egészségügyi ellátást megoldania, és nem felelhet egy másik megye üdülőhelyén szabadságát töltő orvos tevékenységéért.
A felperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint nincs olyan jogszabály, amely a munkáltató felelősségét területi korlátok közé szorítaná.
A fellebbezés megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból azonban tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes káráért az I. rendű alperes tartozik helytállni.
Az Eü. tv. vagy más jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a perbeli jogvita elbírálásánál a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdésében foglaltak az irányadók. Eszerint, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A törvényi rendelkezés elsősorban azon alapul, hogy az alkalmazott a munkáltató érdekében jár el, a munkaköri kötelezettségének teljesítésével a munkáltatónak jogszabályban vagy szerződésben rögzített feladatai teljesítését szolgálja. Az adott esetben nem vitás, hogy a III. r. alperes munkakörébe kizárólag az I. r. alperes közigazgatási területén élők gyógykezelése tartozott. Ezzel kapcsolatban helyesen utal az elsőfokú bíróság arra az állandóan követett ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a munkáltató felelősségét kell megállapítani akkor is, ha az alkalmazott a kárt nem a szoros értelemben vett munkakörében okozta, hanem a munkaköre folytán került olyan helyzetbe, hogy kárt okozhatott. Ez az értelmezés azonban a károkozó tevékenységnek a munkaviszonnyal való összefüggését változatlanul elengedhetetlennek tartja.
Az elsőfokú bíróság minden alap nélkül, tévesen állapította meg azt, hogy a III. r. alperes a munkaköre folytán került olyan helyzetbe, hogy kárt okozhatott. A III. alperes munkahelyétől távol, munkáltatójától és az általa biztosított tárgyi és személyi feltételektől teljesen függetlenül nyújtott szívességből orvosi szolgáltatást a felperesnek. E tevékenysége nem a munkaviszonyával, hanem kizárólag az orvosi végzettségével, képzettségével függött össze. Tevékenységének következményeiért ezért az I. r. alperes nem tehető felelőssé.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesnek az I. r. alperessel szembeni keresetét elutasította.
Figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmének a II. r. alperest, illetőleg a III. r. alperest érintő részét nem bírálta el, a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítéletét egyúttal a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése szerinti részítéletnek is tekintette. Az el nem bírált kereseti kérelmek vonatkozásában ezért az elsőfokú bíróságnak a per tárgyalását folytatnia kell. (Legf. Bír. Pf. V. 20 063/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás