PK BH 1996/91
PK BH 1996/91
1996.02.01.
A bíróság kárfelelőssége a végrehajtási eljárás téves elrendelése miatt [1979. évi 18. tvr. (Vht.) 14. (1) bek.*, Ptk. 349. § (1) és (3) bek., 348. §, 339. § (1) bek., 340. § (1) bek.].
A felperes keresetében bírósági jogkörben okozott kár címén 79 000 forint megfizetésére kérte az alperes megyei bíróságot kötelezni. Állítása szerint ezzel az összeggel azért károsodott, mert a városi bíróság a végrehajtási eljárást megszüntette (3800 Ft), a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletéhez képest a neki járó vagyonrészt csökkentette (31 760 Ft), a volt férjével szembeni kártérítési peré-
ben a másodfokú bíróság a megítélt összeget leszállította (13 345 Ft), az albérleti díj címén érvényesíteni kívánt igényét pedig a bíróság teljes egészében elutasította (30 000 Ft). Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes és a házastársa között házastársi közös vagyon megosztása iránt a városi bíróságon, majd fellebbezése folytán a megyei bíróságon volt per folyamatban. A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, egyebek mellett úgy rendelkezett, hogy a felperes házastársát mentesítette néhány ingóság kiadásának kötelezettsége alól. A felperes - jogi képviselője útján - 1992. február 4-én a városi bírósághoz, mint elsőfokú bírósághoz benyújtott végrehajtási lappal három olyan ingóság - asztal, gázpalack és színes tévé - kiadására kérte a házastársával szemben, a végrehajtás elrendelését, amelyek a jogerős másodfokú ítéletben már nem szerepeltek. Mindezt a felperes tudta, a végrehajtás iránti kérelmét azonban azért terjesztette elő, mert nem értett egyet a másodfokú ítélettel. Az elsőfokú bíróság a végrehajtási lapot változatlan tartalommal kibocsátotta. A felperes a végrehajtó helyszíni eljárásával kapcsolatban 700 forintot fizetett be, és az ingóságok elszállításához 1200 forintért fuvareszközt biztosított. Az adós bejelentésére és kérelmére az elsőfokú bíróság 1992. június 2-án a végrehajtási eljárást megszüntette, és a felperest 400 forint végrehajtási költség megfizetésére kötelezte. Fellebbezés folytán a megyei bíróság 1992. november 10-én az első fokú végzést annak kimondásával hagyta helyben, hogy a végrehajtás megszüntetése helyett a végrehajtási lap visszavonása szükséges, mert annak kiállítása jogszabálysértéssel történt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Megállapítása szerint az elsőfokú bíróságnak ellenőriznie kellett volna, hogy a felperes, illetőleg jogi képviselője a jogerős ítéleteknek megfelelően töltötte-e a ki és végrehajtási lapot, a felperes kára azonban nem ezzel a mulasztással, hanem az alaptalanul és tudatosan rosszhiszeműen benyújtott végrehajtási kérelemmel okozati összefüggésben keletkezett. E kárigényének egy része ugyanakkor el is évült. A felperes többi kereseti kérelmével kapcsolatban kiemelte, hogy a kifogásolt jogerős ítéletek anyagi jogereje kizárja az újbóli vitássá tételüket. A jogerős ítéletek megváltoztatására csak rendkívüli perorvoslat, így perújítás és felülvizsgálati kérelem (korábban törvényességi óvás) eredményeként kerülhet sor. A bíróság jogerős ítélete nemcsak a felekre irányadó véglegesen, hanem minden más, később eljáró szerv, így a bíróság is köteles azt figyelembe venni. Minthogy a felperes által sérelmezett jogerős ítéleteket rendkívüli perorvoslati eljárásban bíróság nem nyilvánította jogszabálysértőnek, a felperes kártérítési igényének nincs jogalapja.
Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes annak megváltoztatásával az alperes marasztalását kérte. Az alperes a fellebbezés elutasításával az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés kis részben alapos.
A bírósági végrehajtásról szóló, az elbírálás idején hatályban volt 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (Vht.) 10. §-ának a) pontja szerint az első fokon eljárt bíróság végrehajtási lapot állít ki a bíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata alapján. Ez - többek között - azt jelenti, hogy az eljáró bírónak tüzetesen ellenőriznie kell, hogy a fél által kitöltött végrehajtási lap adatai mindenben megegyeznek-e a jogerős és végrehajtható határozatban foglaltakkal. Az adott esetben ezt az eljárt bíró elmulasztotta, amit az elsőfokú bíróság helyesen állapított meg. Tévedett azonban, amikor e magatartás és a felperes kára közötti okozati összefüggést nem látta fennállni.
A Vht. 14. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróságnak a végrehajtási lap kiállítását meg kellett volna tagadnia, hiszen a felperes végrehajtás iránti kérelme teljesen alaptalan volt. Jogszerű döntés esetén, végrehajtás hiányában a felperesnek ezzel összefüggésben költségei, kiadásai sem merülhettek volna fel. A kettő közötti okozati összefüggés így közvetlen és kétségtelen. A végrehajtási lapot kibocsátó bíró nyilvánvaló hibája a felróhatóságnak olyan fokát valósította meg, amely miatt - figyelemmel a Ptk-nak a 349. §-a (1) és (3) bekezdésében, a 348. §-ának (1) bekezdésében és a 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra - az alperes kárfelelősségét kell megállapítani.
A károsult magatartása azonban a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti eljárásban sem maradhat értékelés nélkül. E kárfajta esetében is irányadóak a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglaltak, amelyek szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget.
A nem vitatott tény szerint a felperes tudta, hogy a végrehajtási lapon általa feltüntetett három ingóság a jogerős ítélet értelmében nem illeti meg. Az ítélettel való tudatos szembeszegülése olyan vétkes magatartás, amely miatt kárának 50%-át saját maga köteles viselni. Miután a felperesnek a jogellenesen elrendelt végrehajtási eljárással összefüggésben igazoltan 2300 forint költsége merült fel, ennek felét köteles az alperes részére megtéríteni.
Nem helytálló az elsőfokú bíróságnak a felperes igényének részbeni elévülésére történt hivatkozása. A jogellenesen megindult végrehajtási eljárással kapcsolatos igények elévülése a végrehajtás megszűnésével, illetve megszüntetésével kezdődik. A perbeli esetben a végrehajtási eljárás a végrehajtási lap visszavonásával, 1992. november 10-én fejeződött be jogerősen, ehhez képest a felperes igényét a Ptk-nak 1992. október 29-ig hatályban volt 349. §-a (2) bekezdésében szabályozott elévülési időn belül érvényesítette.
A Legfelsőbb Bíróság teljes mértékben egyetért az elsőfokú bíróságnak azzal az indokolásával, amelyre figyelemmel a felperesnek a fentieken túli kereseti kérelmeit elutasította. A Legfelsőbb Bíróság már több alkalommal - mint például a BH 1993/1/32. szám alatt közzétett jogesetben - kifejezésre juttatta, hogy nyilvánvalóan alaptalan az a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény, amely jogerős ítélet tartalmát jelöli meg a kereseti kérelem jogcímeként. Az 1972. évi IV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy ha a bíróság az ügy érdemében határoz, ez a döntés minden más szervre kötelező. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy ez a kötőerő a később eljáró bíróságra is vonatkozik.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, ezt meghaladóan pedig helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 22 498/1994. sz.)
* A jelenleg hatályos 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 19. §-ának (1) bekezdése azonosan rendelkezik
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás