BK BH 1997/107
BK BH 1997/107
1997.03.01.
Az egymással quasi halmazati viszonyban álló, több alapítélettel kiszabott szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása esetén az elengedés mérvének a meghatározása szempontjából annak van alapvető jelentősége, hogy – elvileg – fennállott-e a lehetőség a több büntetőügynek egyesítés folytán történő lefolytatására, vagyis azok ún. tiszta quasi halmazat viszonyában állnak-e, avagy az elsőfokú ítélet meghozatala után követte-e el a terhelt a más ügyben elbírált bűncselekményt [Btk. 93. § (4) bek.].
A megyei bíróság az 1995. december 1. napján meghozott ítéletével a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával összbüntetésbe foglalt a terhelttel szemben:
1. az F.-i Városi Bíróság 1994. május 25. napján jogerős ítéletével kiszabott 5 hónapi börtönbüntetést, (amely kimondotta, hogy a terhelt nem bocsátható feltételes szabadságra);
2. a K.-i Városi Bíróság 1995. március 1. napján jogerős ítélettel kiszabott 2 hónapi börtönbüntetést;
3. a K.-i Városi Bíróság 1995. május 31. napján jogerős ítélettel kiszabott 2 év 6 hónapi fegyházbüntetést; és
4. az S.-i Megyei Bíróság 1995. február 22. napján jogerős ítélettel kiszabott 2 év 8 hónapi fegyházbüntetést, és összbüntetésül 5 év 3 hónapi fegyházbüntetést állapított meg azzal, hogy az elítélt többszörös visszaeső, és feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az összbüntetést megállapító első fokú ítélet ellen a terhelt fellebbezett az összbüntetés tartamának a mérsékléséért. A legfőbb ügyész szerint a terhelt fellebbezése alapos, ezért indítványozta az alapítéleteknek az összbüntetésbe foglaláskor jelentőséggel bíró egyes hiányos adatai kiegészítését és az összbüntetésbe foglalt jogerős ítéletek ún. tiszta quasi halmazati viszonyára figyelemmel az összbüntetés tartamának megfelelő mérséklését.
Az elítélt fellebbezése és a legfőbb ügyész észrevétele alapos.
Az első fokú ítélet és a megelőző eljárások felülbírálata eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a tényállást annak kisebb terjedelmű hiányosságai okából, az iratok tartalma alapján a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával az alábbiak szerint kiegészítette.
Az elsőfokú bíróság indokoltan folytatta le az összbüntetési eljárást a terhelttel szemben, aki a négy büntetőügyében a jogerősen kiszabott, határozott tartamú szabadságvesztés büntetéseit 1994. október 18. napjával kezdődően folyamatosan tölti.
A megyei bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy az elítélt az összbüntetésbe foglalással érintett valamennyi alapítélettel elbírált bűncselekményt a legkorábban hozott alapítélet jogerőre emelkedése előtt követte el, és ezért az összbüntetésként megállapítandó szabadságvesztés tartamát a Btk. 93. §-a (4) bekezdésének alkalmazásával kell meghatározni.
A különböző bíróság ítéletekkel a terheltre jogerősen kiszabott és megszakítás nélkül végrehajtásra váró szabadságvesztések együttes tartama: 5 év 9 hónapot tesz ki.
Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a büntetések összegzett tartamából mindössze 6 hónapot engedett el. A büntetések összességéből ez a mérséklés nem alkalmas annak a törvényi célnak az elérésére, hogy az elítéltet olyan helyzetbe hozza, mintha egy eljárásban, halmazati büntetést szabtak volna ki vele szemben.
A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának az összbüntetés tartamának megállapításáról és az összbüntetésbe foglalás eljárási kérdéseiről alkotott 151. számú állásfoglalása B/2. pontjának utolsó fordulata szerint az elengedés mérvének a meghatározásánál jelentősége van annak, ha a terhelt az első fokú - nem jogerős - elítélése után követte el az újabb elítélése alapját képező bűncselekményét. Ezt a körülményt ui. mint a quasi halmazati összbüntetés határesetét az összbüntetés tartama megállapításánál nem lehet figyelmen kívül hagyni, ilyenkor a rövidebb tartamú szabadságvesztés fele részének elengedésén túli mérséklés általában nem indokolt.
Ennek a rendező elvnek a szem előtt tartása mellett megállapítandó, hogy az elítélt a 4. pontban tárgyalt elítélése alapjául szolgált cselekményt 1994. július közepe táján követte el, míg az 1. pont alatt jelzett ügyben az első fokú ítélet meghozatalára ennél az időpontnál korábban, 1994. május 25. napján került sor. Ehhez képest az összbüntetésbe foglalással érintett 1. és 4. pontokban tárgyalt elítélések a quasi halmazat határeseteként értékelendők; ugyanakkor a 2., 3., 4. pont alatti elítélések a "tiszta" quasi halmazat viszonyában vannak.
Az iratok tartalma alapján az is megállapítandó, hogy az összbüntetésbe foglalással érintett négy alapügyben hatásköri és perökonómiai szempontok miatt nem került sor az ügyek egyesítésére, amelyre egyébként az 1., 2. és 3., illetve a 2., 3. és 4. számokkal jelölt alapügyekben az elvi lehetőség adott volt.
A quasi halmazati viszonyban álló jogerős ítéletekben kiszabott büntetésekből az elengedés mérvének helyes meghatározása érdekében nyomatékkal kell utalni a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma 151. számú állásfoglalása B/2. pontjának azokra az elvi tételeire, hogy a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése szerinti összbüntetésbe foglalás esetén a Btk. 85. §-ának a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók; elsősorban figyelembe kell venni, hogy a több eljárásban elbírált bűncselekmények elkövetésének, illetőleg elbírálásának az időpontja folytán fennállott-e a lehetősége az egy eljárásban való elbírálásnak. Ezért ha különböző bíróságok előtt a büntetőeljárások egyidejűleg folytak, és azoknak egyesítése nem volt indokolt, úgy a különböző ítéletekben kiszabott rövidebb időtartamú büntetések teljes elenyészésére is sor kerülhet.
Az elengedés mérvének megítélésénél vizsgálni kell azt is, hogy a több eljárásban elbírált cselekmények jellegükben azonosak vagy hasonlóak-e; az elkövetések időbelileg egybeesők vagy közeliek, illetve egymással milyen összefüggésben állnak. Azokban az esetekben pedig, amikor a quasi halmazati viszonyban álló szabadságvesztések közül a rövidebb tartamú büntetés teljes elenyészése nem indokolt, úgy a csökkentés a rövidebb büntetésnek akár a háromnegyedét meghaladó részéig is terjedhet.
A terhelt elítéléseinek az alapjául szolgált cselekmények áttekintéseként megállapítható, hogy a terhelt folyamatosan, életvitelszerűen, többször a legsúlyosabb vagyon elleni bűncselekményeket is elkövetve bűnöző életmódot folytatott.
A jelenlegi összbüntetési eljárásban alkalmazandó rendező elvek áttekintése eredményeként az elengedés mérvét tekintve a Legfelsőbb Bíróság megállapította:
az 1. pont alatti ügyben kiszabott 5 hó börtönbüntetés fele részének - tehát 2 hónap 15 napnak - az elengedése;
a 2. számmal jelzett ügyben kiszabott 2 hó börtönnek a teljes elenyésztetése, míg a
3. számmal jelzett ügyben kiszabott 2 év 6 hó fegyházbüntetésből - a helyes legfőbb ügyészi indítványnak megfelelően - a teljes tartam háromnegyed részét kitevő 1 év 10 hó 15 nap elengedése indokolt.
Az elengedések jelzett mértékének figyelembevétele mellett az elítélt összbüntetésének tartamát 3 év 6 hónapi fegyházbüntetésben kellett megállapítani, és a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet ennek megfelelően változtatta meg. Ez a büntetési tartam alkalmas kiküszöbölni a büntetőügyek együttes elbírálása és a halmazati büntetés kiszabása elmaradásából a terheltet érő hátrányokat.
Az összbüntetésbe foglalásról rendelkező ítélet az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta. Ez a rendelkezés az 1. pont alatt jelzett alapítélet rendelkezésének megfelel, ennek a kizárásnak a törvényessége azonban az első fokú ítéletből egyértelmű bizonyossággal nem állapítható meg.
Tény, hogy az 1. pont alatti ügyben a Btk. 47. §-ának (3) bekezdését módosító 1993. évi XVII. törvény 5. §-a hatálybalépését követő időpontban került sor a cselekmény elbírálására, és ehhez képest ebben az alapügyben a bíróságok nem az elítélt többszörös visszaesői minősége miatt rendelkeztek a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárásáról.
A jelen összbüntetési ügyre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a terhelt az 1. pont alatti elítélésének alapjául szolgáló bűncselekményét a korábbi összbüntetési ügye egyik alapját képező jogerős elítélése után, 1992. december 2. napján követte el. Megállapítható tehát, hogy az elítélt a Btk.-nak az 1993. évi XVII. törvény 5. §-ával módosított 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerinti, a feltételes szabadságra bocsátást kizáró rendelkezés hatálya alá esik, mert az 1. pont alatti ügyben olyan szándékos bűncselekmény miatt ítélték szabadságvesztésre, amelyet a korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után a végrehajtás 1994. június 2. napjával történő befejezése előtt követett el.
A kifejtettek alapján törvényes az elítéltnek az összbüntetésként megállapított 3 év 6 hónap fegyházbüntetésből feltételes szabadságra bocsátásból való kizárása. (Legf. Bír. Bf. IV. 174/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás