• Tartalom

1997. évi XI. törvény

1997. évi XI. törvény

a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról1

2024.09.01.

A magyar piacgazdaság fejlődésének előmozdítása, a megkülönböztetésre alkalmas árujelzők használatán alapuló verseny feltételeinek javítása, a fogyasztók tájékozódásának elősegítése érdekében, összhangban Magyarországnak a szellemi tulajdon védelme terén fennálló nemzetközi és európai uniós jogi kötelezettségeivel, az Országgyűlés a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról a következő törvényt alkotja:2

ELSŐ RÉSZ

A VÉDJEGY JOGI OLTALMA

I. Fejezet

A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA

A megkülönböztetésre alkalmas megjelölés

1. §3 (1) Védjegyoltalomban részesülhet minden megjelölés, amely

a) alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól; és

b) a védjegylajstromban olyan módon ábrázolható, hogy a jogalkalmazó szervek és a nyilvánosság egyértelműen és pontosan meg tudják határozni a védjegybejelentő által igényelt, illetve a védjegyjogosult javára fennálló oltalom tárgyát.

(2) Védjegyoltalomban részesülhetnek különösen a következő megjelölések:

a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat is;

b) betű, szám;

c) ábra, kép;

d) sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját;

e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram;

f) hang;

g) mozgást megjelenítő megjelölés;

h) pozíciómegjelölés;

i) multimédia-megjelölés;

j) mintázat; valamint

k) többféle megjelölés összetétele.

Feltétlen kizáró okok

2. § (1)4 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem felel meg az 1. §-ban meghatározott követelményeknek.

(2)5 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

a) kizárólag olyan jelekből vagy elemekből áll, amelyeket az üzleti forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak;

b) kizárólag olyan jelekből vagy elemekből áll, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmaznak;

c) egyéb okból nem alkalmas a megkülönböztetésre;

d) kizárólag

da) olyan formából vagy egyéb jellemzőből áll, amely az áru jellegéből következik,

db) az áru olyan formájából vagy egyéb jellemzőjéből áll, amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges, vagy

dc) olyan formából vagy egyéb jellemzőből áll, amely lényeges értéket ad az áruhoz.

(3)6 A (2) bekezdés a)–c) pontja alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha használata révén – akár a bejelentés napját megelőzően, akár azt követően, de a lajstromozás napját megelőzően – megkülönböztető képességet szerzett.

3. § (1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

a)7 a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközik;

b)8 alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, különösen az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége, földrajzi származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében;

c) rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

(2)9 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

a)10 az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény 6ter cikkének (1) bekezdésében felsorolt jelzések bármelyikéből áll, vagy azt tartalmazza, feltéve, hogy

aa) az ilyen jelzést – ha nem állami zászlóról van szó – az említett 6ter cikk (3) bekezdése szerint közölték, továbbá

ab) a megjelölést – abban az esetben, ha hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyből vagy fémjelzésből áll, vagy azt tartalmazza – az említett jelzésekkel hivatalosan megjelölt árukkal azonos vagy azokhoz hasonló áruk tekintetében jelentették be lajstromozásra;

b) olyan – az a) pontban nem szabályozott – jelvényből, jelképből vagy címerből áll, amelynek használatához közérdek fűződik, vagy ilyen jelvényt, jelképet vagy címert tartalmaz;

c)11 valamely vallási vagy egyéb meggyőződést erőteljesen kifejező jelképet a megjelölés összhatását meghatározó módon tartalmaz.

(3)12 A hatáskörrel rendelkező szerv hozzájárulásával védjegyoltalomban részesülhet az a megjelölés, amely a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott jelzésből áll, vagy azt tartalmazza.

(4)13 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

a)14 e törvény Hetedik vagy Nyolcadik Része alapján oltalomban részesülő földrajzi árujelző bejelentési napjánál később tett védjegybejelentésben igényelnek rá – a földrajzi árujelző által jelölt termékkel azonos típusba tartozó árukra vonatkozóan – oltalmat és használata a 109. § (2) bekezdésébe ütközne,

b) az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmát biztosító európai uniós jogszabály alapján ki van zárva az oltalomból, vagy

c)15 az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmát biztosító olyan nemzetközi megállapodások alapján, amelyekben az Európai Unió vagy Magyarország részes fél, ki van zárva az oltalomból.

(5)16 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha a borral kapcsolatos hagyományos kifejezések oltalmát európai uniós jogszabály rendelkezései alapján vagy ennek megfeleltethető oltalmat biztosító olyan nemzetközi megállapodás alapján, amelyben az Európai Unió részes fél, ki van zárva az oltalomból.

(6)17 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha a hagyományos különleges termékek bejegyzését szabályozó európai uniós jogszabály rendelkezései alapján vagy ennek megfeleltethető tanúsítást szabályozó olyan nemzetközi megállapodás alapján, amelyben az Európai Unió részes fél, ki van zárva az oltalomból.

(7)18 Nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amely – azonos vagy közeli rokon fajba tartozó növényfajta tekintetében – olyan korábbi növényfajtanévből áll, vagy alapvető elemeiben olyan korábbi növényfajtanevet jelenít meg, amelyet

a) növényfajta-oltalmat biztosító európai uniós jogszabály,

b) a szabadalmi törvény, vagy

c) növényfajta-oltalmat biztosító olyan nemzetközi megállapodás, amelyben az Európai Unió vagy Magyarország részes fél

alapján a fajtaoltalmi lajstromba bejegyeztek.

Viszonylagos kizáró okok

4. § (1) Nem részesülhet védjegyoltalomban

a) azonos áruk, illetve szolgáltatások tekintetében a korábbi védjeggyel azonos későbbi elsőbbségű megjelölés;

b)19 a megjelölés, amelyet a fogyasztók összetéveszthetnek a korábbi védjeggyel a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; ideértve azt az esetet is, amikor az összetéveszthetőség amiatt áll fenn, mert a fogyasztók a megjelölést a korábbi védjegyhez gondolati képzettársítás útján kapcsolhatják;

c)20 a belföldön vagy – európai uniós védjegy esetén – az Európai Unióban jóhírnevet élvező korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló, későbbi elsőbbségű védjegybejelentés szerinti megjelölés, függetlenül attól, hogy az árujegyzékében szereplő áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak-e azokhoz az árukhoz vagy szolgáltatásokhoz, amelyek tekintetében a korábbi védjegyet lajstromozták, ha a megjelölés alapos ok nélkül történő használata a jóhírű védjegy megkülönböztető képességét vagy hírnevét sértené vagy tisztességtelenül kihasználná.

(2)21 E § alkalmazásában korábbi védjegy

a) minden olyan

aa) e törvény alapján lajstromozott védjegy, ideértve a nemzetközi megállapodás alapján Magyarországra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegyet is,

amelynek bejelentési napja vagy – ha ennek helye van – igényelt elsőbbségi napja korábbi, mint a védjegy lajstromozására irányuló bejelentésé;

b) az (1) bekezdés a) és b) pontjának alkalmazásában az a megjelölés, amely az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény 6bis cikke alapján – lajstromozásától függetlenül – a védjegy bejelentési napján vagy elsőbbségi napján belföldön közismertnek minősül;

c) az olyan európai uniós védjegy, amelynek tekintetében az európai uniós védjegyrendelet alapján az a) pont aa) alpontjában említett védjegy szenioritását érvényesen igényelték, akkor is, ha ez utóbbi védjegy oltalma lemondás vagy az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta miatt megszűnt;

d) az a) és c) pontban említett védjegy lajstromozására irányuló bejelentés, feltéve, hogy annak alapján a védjegyet lajstromozzák,

azzal, hogy ahol e törvény korábbi vagy későbbi védjegyet említ, az időbeli sorrend kapcsán az e bekezdésben meghatározott rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(3)22 A megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha olyan korábbi védjeggyel ütközik, amelyet annak jogosultja nem használt a 18. § előírásainak megfelelően, vagy amelynek oltalma a védjegybejelentés napján már nem áll fenn.

(4)23

5. §24 (1) Nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amely

a) másnak korábbi személyiségi – különösen névhez, képmáshoz fűződő – jogát sértené;

b) más korábbi szerzői, szerzői joghoz kapcsolódó vagy iparjogvédelmi jogába ütközne.

(2) Nem részesülhet védjegyoltalomban

a) a megjelölés, ha annak használatát egy olyan megjelölés alapján, amelyet korábban gazdasági tevékenység körében, lajstromozás nélkül ténylegesen használtak belföldön, a korábbi használó más jogszabály alapján megtilthatná;

b) az a megjelölés, amelynek használatát az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmát biztosító európai uniós vagy nemzeti jogszabályok alapján a földrajzi árujelző oltalmából fakadó jogokat gyakorolni jogosult személy megtilthatná, feltéve, hogy az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés lajstromozására irányuló bejelentést korábban tették meg és az eredetmegjelölést vagy a földrajzi jelzést utóbb lajstromozzák.

(3) Annak megítélésekor, hogy a jog, a használat, illetve az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés lajstromozására irányuló bejelentés az (1) és (2) bekezdés alkalmazása szempontjából korábbinak számít-e, a védjegybejelentés elsőbbségét kell figyelembe venni.

6. §25 A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt egy védjegy jogosultjának képviselője, illetve ügynöke – a jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.

Hozzájáruló nyilatkozat

7. § (1)26 A megjelölés a 4. §, az 5. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pontja alapján nincs kizárva a védjegyoltalomból, illetve a védjegy az e rendelkezésekben foglalt kizáró okok alapján nem törölhető, ha annak lajstromozásához a korábbi akadályozó jog jogosultja hozzájárul.

(2) A hozzájárulás érvényességéhez a nyilatkozat közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalása szükséges.

(3)27 A hozzájáruló nyilatkozat vissza nem vonható, és nem pótolható a bíróság ítéletével.

A védjegyoltalomhoz való jog

8. § A megjelölést védjegyoltalomban kell részesíteni, ha

a) kielégíti az 1. §-ban meghatározott követelményeket, és a 2–7. §-ok alapján nincs kizárva a védjegyoltalomból; valamint

b) bejelentése megfelel az e törvényben megszabott feltételeknek.

II. Fejezet

A VÉDJEGYOLTALOMBÓL EREDŐ JOGOK

ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

Védjegyoltalmi igény

9. § (1) A védjegy jogi oltalma (a továbbiakban: védjegyoltalom) azt illeti meg, aki a megjelölést az ebben a törvényben előírt eljárás útján lajstromoztatja.

(2)28 A védjegyre oltalmat szerezhet bármely természetes vagy jogi személy, függetlenül attól, hogy folytat-e gazdasági tevékenységet.

(3) Ha többen közösen kérik a megjelölés lajstromozását, a védjegyoltalmat közösen szerzik meg. Több igényjogosult esetén – ellenkező megjelölés hiányában – a védjegyoltalmi igény részarányát egyenlőnek kell tekinteni.

A védjegyoltalom keletkezése

10. § A védjegyoltalom – a bejelentés napjára visszaható hatállyal – a lajstromozáskor keletkezik.

A védjegyoltalom időtartama

11. § (1) A védjegyoltalom a bejelentés napjától számított tíz évig tart.

(2) A védjegyoltalom további tíz-tíz éves időtartamra megújítható. Megújítás esetén az újabb oltalmi idő az előző oltalmi idő lejárati napját követő nappal kezdődik.

A védjegyoltalom tartalma29

12. §30 (1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára.

(2) A védjegyjogosult a kizárólagos használati jog alapján – a védjegy bejelentési napját, illetve elsőbbségi napját megelőzően mások által szerzett jogok sérelme nélkül – bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében, árukkal vagy szolgáltatásokkal összefüggésben használ

a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel;

b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; ideértve azt az esetet is, amikor az összetéveszthetőség amiatt áll fenn, mert a fogyasztók a megjelölést a korábbi védjegyhez gondolati képzettársítás útján kapcsolhatják; vagy

c) a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést, függetlenül attól, hogy a védjegy árujegyzékében szereplő áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak-e azokhoz az árukhoz vagy szolgáltatásokhoz, amelyekkel összefüggésben a megjelölést használják, feltéve, hogy a védjegy belföldön jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata a védjegy megkülönböztető képességét vagy hírnevét sértené vagy tisztességtelenül kihasználná.

(3) A (2) bekezdésben szabályozott feltételek megvalósulása esetén megtiltható különösen

a) a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán;

b) a megjelölést hordozó áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal vagy eladásra felkínálás céljából történő raktáron tartása;

c) szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt;

d) a megjelölést hordozó áruknak az országba történő behozatala vagy onnan történő kivitele;

e) a megjelölés használata az üzleti iratokon vagy a reklámozásban;

f) a megjelölés kereskedelmi névként vagy vállalkozás neveként, illetve kereskedelmi név vagy vállalkozás neve részeként való használata;

g) a megjelölés összehasonlító reklámban való használata a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény rendelkezéseivel ellentétes módon.

(4) A védjegyjogosult – a védjegy bejelentési napját, illetve elsőbbségi napját megelőzően mások által szerzett jogok sérelme nélkül – felléphet az ellen is, hogy harmadik felek gazdasági tevékenység körében harmadik országokból szabad forgalomba bocsátás nélkül olyan árut hozzanak be az ország területére, amelyen – ideértve csomagolását is – az engedélye nélkül szerepel az adott áru vonatkozásában lajstromozott védjeggyel megegyező védjegy, vagy olyan védjegy, amelyet az említett védjegytől lényeges elemeit tekintve nem lehet megkülönböztetni.

(5) A védjegyjogosult (4) bekezdés szerinti joga megszűnik, ha a lajstromozott védjegy bitorlása tárgyában a szellemi tulajdonjogok vámhatósági érvényesítéséről és a 1383/2003/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. június 12-i 608/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban indított eljárás során a nyilatkozattevő, illetve az áru birtokosa bizonyítja, hogy a védjegyjogosultnak az áru rendeltetési helye szerinti országban nincs joga megtiltani az adott áru forgalomba hozatalát.

(6) Ha fennáll a veszélye annak, hogy az olyan csomagolást, címkéket, függőcímkéket, biztonsági vagy eredetiséget igazoló elemeket vagy eszközöket, illetve egyéb olyan eszközöket, amelyeken a védjegyet elhelyezték, árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban úgy használják, hogy ez a használat sértené a védjegyjogosultnak a (2) és (3) bekezdés szerinti jogait, a védjegyjogosult – feltéve, hogy azokra gazdasági tevékenység körében kerül sor – felléphet a következő cselekményekkel szemben is:

a) a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés elhelyezése olyan csomagoláson, címkén, függőcímkén, biztonsági vagy eredetiséget igazoló elemen vagy eszközön, illetve egyéb olyan eszközön, amelyen a védjegy elhelyezhető;

b) bármely olyan csomagolás, címke, függőcímke, biztonsági vagy eredetiséget igazoló elem vagy eszköz, illetve bármely egyéb olyan eszköz eladásra való felkínálása, forgalomba hozatala vagy ilyen célú raktáron tartása, az országba történő behozatala vagy az onnan történő kivitele, amelyen a védjegyet elhelyezték.

(7) A védjegyoltalom jogosultja a védjegyoltalomból eredő jogaira hivatkozással felléphet a 23. § (1) bekezdése szerinti használóval szemben, ha az megsérti a használati szerződésnek

a) az engedély időtartamára,

b) a védjegynek az engedély alapján használható, a lajstromozás által lefedett alakjára,

c) a használati engedéllyel érintett áruk vagy szolgáltatások körére,

d) a védjegyhasználat területi hatályára, vagy

e) a használó által gyártott áruk vagy nyújtott szolgáltatások minőségének biztosítására

vonatkozó bármely feltételét.

A védjegy megjelenítése kézikönyvben

13. §31 Ha a védjegynek szótárban, lexikonban, enciklopédiában vagy más kézikönyvben – nyomtatott vagy elektronikus formában – való megjelenítése azt a benyomást kelti, hogy a védjegy az árujegyzékben szereplő áru vagy szolgáltatás fajtaneve, a kiadó a védjegyjogosult kérésére köteles haladéktalanul – nyomtatott művek esetén legkésőbb a következő kiadás alkalmával – feltüntetni, hogy a védjegyet lajstromozták.

A képviselő vagy az ügynök által jogosulatlanul lajstromoztatott védjegy használata elleni fellépés32

14. §33 (1) Ha egy védjegy jogosultjának képviselője, illetve ügynöke a jogosult engedélye nélkül, saját nevében védjegybejelentést tesz vagy saját nevében lajstromoztatja a védjegyet, a jogosult felléphet az ügynök vagy a képviselő védjegyhasználatával szemben, és ehelyett vagy emellett kérheti a védjegyoltalmi igény vagy a védjegyoltalom saját részére történő átruházását is.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.

A védjegyoltalom korlátai

15. §34 (1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenységének gyakorlása során, a tisztességes ipari és kereskedelmi gyakorlattal összhangban használja

a) saját nevét vagy címét;

b) a megkülönböztetésre eredendően nem alkalmas, vagy az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó megjelölést vagy jelzést;

c) a védjegyet a védjegyjogosult áruinak vagy szolgáltatásainak ekként történő azonosítása vagy azokra való hivatkozás céljából, így akkor is, ha a védjegy használata szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja alapján saját nevére vagy címére a védjegyjogosulttal szemben csak természetes személy hivatkozhat.

A védjegyoltalom kimerülése35

16. § (1)36 A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben.

(2)37 Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható, ha a védjegyjogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen akkor, ha az áru állagát, állapotát – az első forgalomba hozatalt követően – megváltoztatták, illetve károsították.

Belenyugvás

17. § (1)38 Ha a 4. § (2) bekezdése szerinti korábbi védjegy jogosultja öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi védjegy belföldön történő használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban nem léphet fel e későbbi védjegy használatával szemben [27/B. § (1) bek.], valamint korábbi védjegyére hivatkozva nem kérheti a későbbi védjegy törlését sem [33. § (2) bek. b) pont].

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés csak azokra az árukra, illetve szolgáltatásokra alkalmazható, amelyekkel kapcsolatban a későbbi védjegyet ténylegesen használták.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható, ha a későbbi védjegyet rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

(4)39 A későbbi védjegy jogosultja akkor sem léphet fel a korábbi védjegy használatával szemben, ha a későbbi védjeggyel szemben a korábbi jogra az (1) bekezdés alapján már nem lehet hivatkozni.

(5)40 Az (1)–(4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az 5. § (1) bekezdés a)–b) pontjában és (2) bekezdés a) pontjában említett korábbi jogokra is.

A védjegyhasználat elmulasztása

18. §41 (1) Ha a védjegyjogosult a lajstromozás napjától számított öt éven belül nem kezdte meg belföldön a védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, a védjegyre alkalmazni kell az e törvényben előírt jogkövetkezményeket [4. § (3) bek., 27/A. §, 30. § (1) bekezdés d) pont, 33. § (2) bekezdés a) pont, 34. §, 61/E. §, 73. § (2) bek.], kivéve, ha a védjegyjogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a lajstromozás napjának a különleges gyorsított eljárás [64/A. § (7) bek.] során lajstromozott védjegy tekintetében azt a napot kell tekinteni,

a) amely a 61/B. § (1) bekezdése szerinti időszak lejártát követi, vagy

b) – felszólalás esetén – amelyen a felszólalást jogerősen elbíráló határozatot meghozták.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában a lajstromozás napjának a Magyarországra kiterjedő hatállyal lajstromozott nemzetközi védjegy tekintetében – esettől függően – a 76/P. § (5), (5c), (5d) vagy (5e) bekezdésében meghatározott lajstromozási napot kell tekinteni.

(4) Az (1) bekezdés alkalmazásában a védjegy tényleges belföldi használatának minősül a következő:

a) a védjegy olyan alakban történő használata, amely a lajstromozott alaktól csak a megkülönböztető képességet nem érintő elemekben tér el, függetlenül attól, hogy a védjegyet a védjegyjogosult javára a használt alakban is lajstromozták-e;

b) a védjegy elhelyezése a belföldön lévő árun vagy annak csomagolásán kizárólag az országból történő kivitel céljából.

(5) A védjegynek a védjegyjogosult engedélyével történő használatát e § alkalmazásában a védjegyjogosult részéről történő használatnak kell tekinteni.

(6) Európai uniós védjegy esetében az ennek a §-nak megfelelő használaton az európai uniós védjegyrendelet 18. cikkében foglalt előírásoknak megfelelő használatot kell érteni.

III. Fejezet

A VÉDJEGY ÉS OLTALMA A VAGYONI FORGALOMBAN

Jogutódlás

19. § (1)42 A védjegyhez kapcsolódó és a védjegybejelentésből, illetve a védjegyoltalomból eredő jogok forgalomképes vagyoni értékű jogot képeznek.

(2)43 A jogi személy jogutóda a védjegyet is megszerzi, kivéve, ha a felek eltérően rendelkeznek, vagy a körülményekből nyilvánvalóan más következik.

(3) A védjegyoltalom szerződéssel átruházható. A védjegyoltalom az árujegyzék valamely részére vonatkozóan is átruházható.

(4) A védjegyoltalom átruházására irányuló szerződés semmis, ha az átruházás a fogyasztók megtévesztését eredményezheti.

(5)44

Megterhelés és végrehajtás alá vonhatóság45

20. §46 A védjegyhez kapcsolódó és a védjegybejelentésből, illetve a védjegyoltalomból eredő jogok megterhelhetők és végrehajtás alá vonhatók. Jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak a védjegylajstromba való bejegyzése szükséges.

Közös védjegyoltalmi igény és közös védjegyoltalom

21. § (1) Ha a védjegyoltalomnak több jogosultja van, saját hányadával bármelyik jogosult rendelkezhet. A védjegyoltalom jogosultjának részesedési hányadára a többi jogosultat harmadik személlyel szemben elővásárlási jog illeti meg.

(2) A védjegyet bármelyik jogosult egyedül is használhatja, köteles azonban társainak, részesedési hányaduk arányában, megfelelő díjat fizetni. Az ilyen védjegyhasználat a 18. § alkalmazásában valamennyi védjegyjogosult által történő használatnak minősül.

(3) A közös védjegyoltalom jogosultjai a védjegy használatára harmadik személy részére csak közösen adhatnak engedélyt. A hozzájárulást a polgári jog általános szabályai szerint a bíróság ítélete pótolhatja.

(4) Kétség esetén a közös védjegyoltalom jogosultjainak részesedési hányada egyenlő. Ha az egyik jogosult a védjegyoltalomról lemond, hányadára a többi jogosult joga részesedésük arányában kiterjed.

(5) A védjegyoltalom megújítása, érvényesítése és védelme érdekében bármelyik jogosult önállóan is felléphet. Eljárási cselekményei – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – arra a védjegyjogosultra is kihatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta.

(6) Ha a közös védjegyoltalom jogosultjainak eljárási cselekményei egymástól eltérnek, azokat az eljárás egyéb adatait is figyelembe véve kell elbírálni.

(7) A közös védjegyoltalommal kapcsolatos költségek a jogosultakat egymás közötti viszonyukban részesedési hányaduk arányában terhelik. Ha a védjegyjogosultak egyike a rá eső költségeket felhívás ellenére sem fizeti meg, a költségeket viselő jogosult a mulasztó hányadának átruházását igényelheti.

(8) A közös védjegyoltalomra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a közös védjegyoltalmi igényre is.

22. §47

IV. Fejezet

HASZNÁLATI SZERZŐDÉS

A használati szerződés

23. § (1) Használati szerződés (védjegylicencia-szerződés) alapján a védjegyoltalom jogosultja engedélyt ad a védjegy használatára, a használó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni.

(2) A használati szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. Semmis azonban a használati szerződés, ha annak teljesítése a fogyasztók megtévesztését eredményezhetné.

A felek jogai és kötelezettségei

24. § (1)48 A védjegyjogosult a használati szerződés egész tartama alatt köteles helytállni azért, hogy harmadik személynek nincs a védjegyre vonatkozó olyan joga, amely a használatot akadályozza vagy korlátozza. Erre a helytállási kötelezettségre a Polgári Törvénykönyvnek a jogszavatosságra irányadó szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a használó elállás helyett a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.

(2) A védjegyjogosult köteles a használót a védjegyre vonatkozó jogokról és fontos körülményekről tájékoztatni, a védjeggyel kapcsolatos gazdasági, műszaki és szervezési ismereteket és tapasztalatokat azonban csak akkor köteles átadni, ha ebben kifejezetten megállapodtak.

(3) A védjegyjogosult a használónál ellenőrizheti a védjeggyel ellátott áruk, illetve a védjegy alatt nyújtott szolgáltatások minőségét.

(4) A használati szerződés minden időbeli és területi korlát nélkül, az árujegyzékben szereplő valamennyi árura, illetve szolgáltatásra, a használat minden módjára és mértékére kiterjed.

(5) A használati szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos használati engedély esetén a jogszerző használón kívül a védjegyjogosult is használhatja a védjegyet, kivéve, ha azt a szerződésben kifejezetten kizárták. A védjegyjogosult – a licenciadíj arányos csökkentése mellett – megszüntetheti a használati engedély kizárólagosságát, ha a használó az adott helyzetben elvárható időn belül nem kezdi meg a védjegy használatát.

(6) A használó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a védjegy használatára, ha ezt a védjegyjogosult kifejezetten megengedte.

A használati szerződés megszűnése

25. § A használati szerződés a jövőre nézve megszűnik a szerződésben megállapított idő vagy a szerződésben meghatározott körülmények bekövetkeztével, valamint akkor, ha a védjegyoltalom megszűnt.

A használati szerződésre vonatkozó rendelkezések

jellege

26. § (1) A felek a használati szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.

(2)49

V. Fejezet

BITORLÁS50

Védjegybitorlás

27. §51 (1) Védjegybitorlást követ el, aki a 12. §-ban foglalt rendelkezések megsértésével a védjegyet jogosulatlanul használja.

(2) A védjegyjogosult a bitorlóval szemben – az eset körülményeihez képest – a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a védjegybitorlás megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a védjegybitorlás vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a bitorló szolgáltasson adatot a bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról;

d) követelheti, hogy a bitorló nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a bitorló részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

e) követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését;

f) követelheti a kizárólag vagy elsősorban a védjegybitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a védjegybitorlással érintett áruk, illetve csomagolóanyagok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését.

(3) Védjegybitorlás esetén a védjegyjogosult a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet.

(4) A védjegyjogosult a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott igényt azzal a személlyel szemben is támaszthatja, akinek szolgáltatásait a bitorlás elkövetéséhez igénybe vették.

(5) A védjegyjogosult a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott igényt azzal a személlyel szemben is támaszthatja, aki

a) kereskedelmi mértékben birtokolta a bitorlással érintett árukat;

b) kereskedelmi mértékben vette igénybe a bitorlással érintett szolgáltatásokat;

c) kereskedelmi mértékben nyújtott szolgáltatást a bitorlás elkövetéséhez;

d) az a)–c) pontokban meghatározott személyek állítása szerint közreműködött a bitorlással érintett áruk előállításában és terjesztésében, illetve a bitorlással érintett szolgáltatások nyújtásában.

(6) Az (5) bekezdés a)–c) pontjainak alkalmazásában a cselekmények kereskedelmi mértékűek, ha az érintett áruk, illetve szolgáltatások jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy e cselekmények – közvetlenül vagy közvetetten – kereskedelmi vagy más gazdasági előny szerzését szolgálják. Az ellenkező bizonyításáig nem minősülnek kereskedelmi mértékűnek a fogyasztó által jóhiszeműen végzett cselekmények.

(7) A (2) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés alapján a bitorló, illetve az (5) bekezdésben meghatározott személy különösen a következő adatok szolgáltatására kötelezhető:

a) a bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevők, a bitorlással érintett árukat birtoklók, valamint a forgalmazásba bevonni kívánt vagy bevont nagy- és kiskereskedők neve és címe;

b) a bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállított, forgalmazott, illetve igénybe vett, valamint megrendelt mennyisége, továbbá az azokért adott, illetve kapott ellenérték.

(8) A bíróság a védjegyjogosult kérelmére elrendelheti, hogy a lefoglalt, kereskedelmi forgalomból visszahívott, illetve onnan véglegesen kivont eszközöket, anyagokat, árukat és csomagolóanyagokat – elsősorban a védjegy eltávolításával – fosszák meg jogsértő mivoltuktól, vagy – ha az nem lehetséges – semmisítsék meg. A bíróság indokolt esetben a megsemmisítés helyett elrendelheti a lefoglalt eszközöknek és anyagoknak a bírósági végrehajtás szabályai szerint történő értékesítését is; ebben az esetben a befolyó összeg felől ítéletben határoz.

(9) A védjegybitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a védjegybitorlással érintett áruk és csomagolóanyagok lefoglalásának helye van akkor is, ha azok nincsenek a bitorló tulajdonában, de a tulajdonos a védjegybitorlásról tudott, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellett volna.

(10) A bíróság a (2) bekezdés f) pontjában és a (8) bekezdésben meghatározott intézkedéseket a bitorló költségére rendeli el, kivéve, ha az eset körülményei az ettől való eltérést indokolják. A kereskedelmi forgalomból való visszahívás, az onnan való végleges kivonás, illetve a megsemmisítés elrendelése tárgyában a bíróság a harmadik személyek érdekeinek figyelembevételével, valamint úgy dönt, hogy az elrendelt intézkedés a bitorlás súlyosságával arányban álljon.

(11) A bíróság a védjegyjogosult kérelmére elrendelheti a határozatnak a bitorló költségére történő nyilvánosságra hozatalát. A nyilvánosságra hozatal módjáról a bíróság dönt. Nyilvánosságra hozatalon kell érteni különösen az országos napilapban, illetve az internet útján történő közzétételt.

A használat hiánya mint védekezés védjegybitorlási perben52

27/A. §53 (1) A védjegyjogosult csak akkor léphet fel a megjelölés használata ellen, ha a védjegybitorlási per megindításakor a 34. § alapján nem lenne megállapítható a védjegyoltalom megszűnése.

(2) Az alperes kérelmére a védjegyjogosultat terheli annak bizonyítása, hogy

a) a keresetlevél benyújtását megelőző ötéves időszak során a 18. §-ban foglaltaknak megfelelően ténylegesen használta a védjegyet az árujegyzékében szereplő, a keresetben hivatkozott árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban; vagy

b) a használat elmulasztására alapos oka volt,

feltéve, hogy a keresetlevél benyújtásának napján a 18. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott ötéves időszak már eltelt.

A későbbi védjegy jogosultjának továbbhasználati joga mint védekezés a védjegybitorlási perben54

27/B. §55 (1) A védjegyjogosult nem léphet fel a későbbi védjegy használata ellen, ha a későbbi védjegy a 33. § (2) vagy (2a) bekezdése vagy a 73. § (3) bekezdése alapján nem lenne törölhető.

(2) A védjegyjogosult nem léphet fel a későbbi európai uniós védjegy használata ellen, ha a későbbi védjegy az európai uniós védjegyrendelet 60. cikk (1), (3) vagy (4) bekezdése, 61. cikk (1) vagy (2) bekezdése vagy 64. cikk (2) vagy (3) bekezdése értelmében nem lenne törölhető.

(3) Ha a védjegyjogosult az 27/B. § (1) és 27/B. § (2) bekezdés értelmében nem léphet fel a későbbi védjegy használata ellen, a későbbi védjegy jogosultja akkor sem követelheti a korábbi védjegy használatától való eltiltást, ha a korábbi jogra a későbbi védjeggyel szemben már nem lehet hivatkozni.

A védjegybitorlás vámjogi következményei

28. §56 Bitorlás esetén a védjegyjogosult – a szellemi tulajdonjogokat sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről szóló jogszabályok rendelkezései szerint – követelheti a vámhatóság intézkedését a bitorlással érintett vámáruk forgalomba kerülésének megakadályozására.

A bejelentő és a védjegyet licenciaszerződés alapján használó jogai védjegybitorlás esetén

29. § (1) Védjegybitorlás miatt a bejelentő is felléphet, az eljárást azonban fel kell függeszteni mindaddig, amíg a védjegy lajstromozásáról jogerősen nem döntöttek.

(2)57 Védjegybitorlás miatt a használó saját nevében csak a védjegyjogosult hozzájárulásával indíthat pert, kivéve, ha őt a perindításra a használati szerződés feljogosította. Kizárólagos használati engedély esetén azonban a használó saját nevében, a védjegyjogosult hozzájárulása nélkül is pert indíthat a védjegybitorlóval szemben, ha a védjegyjogosultat előzetesen a per megindítására felhívta, és a védjegyjogosult a felhívástól számított harminc napon belül nem indított védjegybitorlási pert.

(3)58 A használó a neki okozott kár megtérítése céljából a védjegyjogosult által indított bitorlási perbe a védjegyjogosult pertársaként beléphet. A perbelépés határidejére a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 52. § (2) bekezdésének a) pontját, a pertársak viszonyára pedig a Pp. 38. § (3) bekezdését és 39. §-át kell megfelelően alkalmazni.

VI. Fejezet

A VÉDJEGYOLTALOM MEGSZŰNÉSE59

A megszűnés módjai

30. §60 (1) A védjegyoltalom megszűnik, ha

a) az oltalmi idő megújítás nélkül lejárt (11. §, 31. §), az oltalmi idő lejártát követő napon,

b) a védjegyjogosult az oltalomról lemondott (32. §), a lemondás beérkeztét követő napon, illetve a lemondó által megjelölt korábbi időpontban,

c)61 a védjegyet törölték (33. §), a bejelentés napjára visszaható hatállyal,

d)62 a védjegyjogosult a védjegy tényleges használatát elmulasztotta (18. §, 34. §), a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatállyal,

e)63 a védjegy elveszítette megkülönböztető képességét vagy megtévesztővé vált (35. §), a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatállyal.

f)64

(2)65 Az (1) bekezdés d) és e) pontja esetében a felek bármelyikének kérelmére a megszűnés olyan még korábbi időpontra visszaható hatállyal is megállapítható, amelyen a megszűnés megállapítására irányuló kérelem benyújtására okot adó körülmény bekövetkezett, feltéve, hogy a megszűnés megállapításának feltételei mind a megjelölt korábbi időpontban, mind a megszűnés megállapítására irányuló kérelem benyújtásának időpontjában fennálltak.

(3)66 A (2) bekezdés alkalmazásában a megszűnés megállapítására irányuló kérelem benyújtására okot adó körülmény bekövetkezése időpontjának – az ellenkező bizonyításáig – a kérelmező későbbi, ütköző védjegybejelentésének elsőbbségi időpontját kell tekinteni, feltéve, hogy a kérelmező tett ilyen védjegybejelentést.

Részleges megszűnés az oltalmi idő lejárta miatt

31. § Ha a védjegyoltalmat csak az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy részére újítják meg, a védjegyoltalom a megújítással nem érintett részek tekintetében – az oltalmi idő lejárta miatt – megszűnik.

Lemondás a védjegyoltalomról

32. § (1)67 A védjegylajstromban feltüntetett védjegyjogosult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához intézett írásbeli nyilatkozattal a védjegyoltalomról lemondhat.

(2) Ha a lemondás más személynek jogszabályon, hatósági határozaton, a védjegylajstromba bejegyzett használati vagy egyéb szerződésen alapuló jogát érinti, vagy ha a védjegylajstromba per van bejegyezve, a lemondás csak az érintett személy hozzájárulásával hatályos.

(3) A védjegyoltalomról az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy része tekintetében is le lehet mondani.

(4) A védjegyoltalomról történő lemondás nem vonható vissza.

A védjegy törlése

33. § (1) A védjegyet törölni kell, ha

a)68 a védjegyoltalom tárgya nem felelt meg a 8. § a) pontjában meghatározott feltételeknek;

b) a védjegyoltalom tárgyát képező megjelölés különbözik attól vagy az árujegyzék bővebb annál, mint amit az elismert bejelentési napon benyújtott, illetve – megosztás esetén – a megosztott bejelentés tartalmazott;

c)69 a nemzetközi védjegybejelentést a Madridi Megállapodás, illetve a Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó Jegyzőkönyv [76/I. § (1) bek. a) pont] alapján arra nem jogosult személy nyújtotta be.

(2) A védjegy nem törölhető, ha

a)70 olyan korábbi védjeggyel [4. § (2) bek.] ütközik, amelynek használata a törlési kérelem benyújtásakor nem felelt meg a 18. § előírásainak, vagy amelynek oltalma a törlési kérelem benyújtásakor már nem áll fenn; vagy

b) olyan korábbi védjeggyel, nem lajstromozott megjelöléssel vagy egyéb joggal ütközik, amelynek jogosultja tudott a későbbi védjegy lajstromozásáról, és egymást követő öt éven át tűrte annak használatát, kivéve, ha a későbbi védjegy jogosultja rosszhiszeműen járt el.

(2a)71 A korábbi védjegyre alapított törlési kérelem akkor sem teljesíthető, ha az alábbi okok bármelyike miatt a későbbi védjegy bejelentésének vagy elsőbbségének napján nem lett volna teljesíthető:

a) a korábbi védjegy, amely a 2. § (2) bekezdés a)–c) pontja alapján törölhető lett volna, még nem szerzett megkülönböztető képességet a 2. § (3) bekezdése szerint;

b) a törlési kérelem a 4. § (1) bekezdés b) pontján alapul, és a korábbi védjegy megkülönböztető képessége még nem volt elegendő annak alátámasztására, hogy a 4. § (1) bekezdés b) pontjának értelmében vett összetéveszthetőség fennáll;

c) a törlési kérelem a 4. § (1) bekezdés c) pontján alapul, és a korábbi védjegy még nem tett szert a 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jóhírnévre.

(2b)72 A 2. § (2) bekezdés a)–c) pontja alapján nem törölhető a védjegy, ha használata révén a törlésre irányuló kérelem benyújtásának napját megelőzően megkülönböztető képességet szerzett.

(3) Ha a védjegy törlésének feltételei csak az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy része tekintetében állnak fenn, a védjegyoltalmat megfelelően korlátozni kell.

(4) A törlési kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanannak a védjegynek a törlése iránt bárki újabb eljárást indítson.

Megszűnés a használat hiánya miatt

34. § (1) A védjegyoltalom a használat hiánya miatt teljeskörűen vagy az árujegyzékben meghatározott egyes áruk vagy szolgáltatások tekintetében részlegesen szűnik meg, attól függően, hogy a védjegyhasználat elmulasztása az árujegyzék egészét vagy csak az abban meghatározott áruk vagy szolgáltatások egy részét érinti.

(2)73 A védjegyoltalomnak a használat hiánya miatti megszűnése nem állapítható meg, ha a 18. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott időtartam elteltét követően, de a használat hiánya miatti megszűnés megállapítása iránti kérelem benyújtását megelőzően megkezdik, illetve folytatják a tényleges védjegyhasználatot. E rendelkezés nem alkalmazható, ha a védjegyjogosult a tényleges védjegyhasználatot a kérelem benyújtását megelőző – de legkorábban a használat elmulasztásának ötéves időtartama lejártakor kezdődő – három hónapos időszakban csupán azt követően kezdi meg, illetve folytatja, hogy értesül arról, hogy a használat hiánya miatt a megszűnés megállapítását kérhetik.

(3) A használat hiánya miatti megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a védjeggyel kapcsolatban bárki újabb eljárást indítson a használat hiánya miatti megszűnés megállapítása iránt.

Megszűnés a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatt

35. § (1)74 A védjegyoltalom megszűnik, ha

a) a megjelölés a védjegyjogosult magatartása vagy mulasztása következtében azoknak az áruknak vagy szolgáltatásoknak az üzleti forgalomban szokásos nevévé vált, amelyekre lajstromozták; vagy

b) a védjegy – a védjegyjogosult általi vagy a védjegyjogosult engedélyével történő használat következtében – megtévesztővé vált, különösen az áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően.

(2) A védjegyoltalom a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatt teljeskörűen vagy az árujegyzékben meghatározott egyes áruk, illetve szolgáltatások tekintetében részlegesen szűnik meg, attól függően, hogy a megszűnési ok az árujegyzék egészét vagy csak az áruk, illetve szolgáltatások egy részét érinti.

(3) A megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatti megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a védjeggyel kapcsolatban bárki újabb eljárást indítson a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása iránt.

35/A. §75

A díjak visszakövetelése

36. § Ha a védjegyoltalom visszamenőleges hatállyal szűnik meg, a védjegyjogosult által felvett díjnak csak azt a részét lehet visszakövetelni, amelyet a védjegy használatából származó gazdasági előnyök nem fedeztek.

VI/A. Fejezet76

A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV RENDELKEZÉSEINEK ALKALMAZÁSA

36/A. §77 (1) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadók

a) a védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok átszállására, átruházására, megterhelésére, a közös védjegyoltalmi igényre és a közös védjegyoltalomra;

b) a használati szerződésre; valamint

c) a védjegyekkel összefüggő egyéb személyi és vagyoni viszonyokban.

(2)78

MÁSODIK RÉSZ

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALÁNAK ELJÁRÁSA VÉDJEGYÜGYEKBEN79

VII. Fejezet

A VÉDJEGYELJÁRÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatásköre80

37. § (1)81 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe a következő védjegyügyek tartoznak:

a) a védjegy lajstromozása,

b) a védjegyoltalom megújítása,

c) a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása,

d) a védjegy törlése,

e) a védjegyoltalom megosztása,

f) a védjegybejelentések és a védjegyek nyilvántartása,

g) a hatósági tájékoztatás.

(2)82 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartoznak az európai uniós védjegyrendszerre (X/A. fejezet) és a védjegyek nemzetközi lajstromozására (X/B–X/C. fejezetek) vonatkozó rendelkezések alkalmazásából eredő ügyek is.

A közigazgatási hatósági eljárás és az elektronikus ügyintézés általános szabályainak alkalmazása83

38. §84 (1)85 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a hatáskörébe tartozó védjegyügyekben – az e törvényben meghatározott eltérésekkel és kiegészítésekkel – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), valamint a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint jár el.

(2)86 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a hatáskörébe tartozó védjegyügyekben – törvény eltérő rendelkezése hiányában – kérelemre jár el.

(2a)87 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó védjegyügyekben – tájékoztatás kérése és annak teljesítése, az iratokba való betekintés, valamint a szóbeli tárgyalás kivételével – kapcsolattartásnak csak írásbeli, valamint azonosításhoz kötött elektronikus úton van helye; tájékoztatás azonban nem kérhető és ilyen kérés nem teljesíthető rövid szöveges üzenet útján.

(2b)88 E törvény eltérő rendelkezése hiányában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó védjegyügyekben a kérelemnek tartalmaznia kell

a) a természetes személy kérelmező és – képviselet esetén – képviselő nevét és lakcímét, továbbá – elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén – az ilyen módon kapcsolatot tartó természetes személy születési helyét és idejét, valamint anyja nevét;

b) a nem természetes személy kérelmező és – képviselet esetén – képviselő nevét, székhelyét, továbbá elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén adószámát; továbbá

c) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kérelmező vagy képviselője aláírását.

(4)90 Védjegyügyekben sommás eljárásnak nincs helye és a kérelem kormányablaknál nem terjeszthető elő.

(5)91

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntései92

39. §93 (1)94

(2)95 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala háromtagú tanácsban jár el a tárgyaláson és hoz határozatot a törlési eljárásban és a megszűnés megállapítására irányuló eljárásban. Ha a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban a megjelölés lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás tárgyában tárgyalást kell tartani, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala háromtagú tanácsban jár el a tárgyaláson és hozza meg határozatát. A tanács szótöbbséggel dönt.

(3)96 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntése a kézbesítéssel emelkedik jogerőre, ha nem kérik annak megváltoztatását.

(4)97 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által hozott döntés hirdetményi úton történő közlésének van helye, ha

a) az ügyfél lakcíme, illetve székhelye (telephelye, fióktelepe) ismeretlen vagy

b) a postai küldemény azzal a megjegyzéssel érkezik vissza, hogy a címzett ismeretlen helyen tartózkodik vagy címe ismeretlen.

(5)98 A hirdetményt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában és internetes honlapján kell – ugyanazon a napon – közzétenni. A hirdetmény útján közölt döntést a hirdetmény közzétételét követő tizenötödik napon kell kézbesítettnek tekinteni. A döntés hirdetményi úton való közlésére egyebekben az Ákr. szabályait kell alkalmazni azzal, hogy kifüggesztésen a hirdetmény közzétételét kell érteni.

(6) Ha a 44. § (1) bekezdése alkalmazásának van helye, valamennyi döntést a képviselő részére kell kézbesíteni.

(7)99 Védjegyügyekben az Ákr.-nek a határozat közhírré tételére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók.

A tényállás megállapítása

40. §100 (1)101 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – az előtte folyó védjegyeljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja, vizsgálata nem korlátozódhat csupán az ügyfelek állításaira.

(2)102 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban a megjelölés lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás tárgyában, a törlési eljárásban és a megszűnés megállapítására irányuló eljárásban a tényeket a kérelem keretei között, az ügyfelek nyilatkozatai és állításai, valamint az ügyfél által igazolt adatok alapján vizsgálja.

(3)103 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntését csak olyan tényekre és bizonyítékokra alapozhatja, amelyekkel kapcsolatban az ügyfélnek módjában állt nyilatkozatot tenni; figyelmen kívül hagyhatja azonban azokat a nyilatkozatokat vagy bizonyítékokat, amelyeket az ügyfél nem kellő időben terjesztett elő.

(3a)104 A (2) bekezdésben felsorolt eljárásokban az ügyfeleknek beadványaikat és azok mellékleteit elektronikus kapcsolattartás esetén egy példányban, egyéb esetben eggyel több példányban kell benyújtaniuk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, mint ahány ellenérdekű fél az eljárásban részt vesz; ha több félnek közös képviselője van, részükre együttesen egy példányt kell számításba venni. Ha az ügyfél a beadványát vagy annak mellékleteit az előírtnál kevesebb példányban nyújtotta be, a (4) bekezdés szerinti hiánypótlás elmaradása esetén a felszólalást, a törlési kérelmet és a megszűnés megállapítására irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni, a bejelentő vagy a védjegyjogosult nyilatkozatát pedig be nem nyújtottnak kell tekinteni.

(4)105 Ha a védjegyügyekben előterjesztett kérelemnek vagy mellékleteinek pótolható hiányosságai vannak, az ügyfelet a beadvánnyal kapcsolatos hiányok pótlására vagy nyilatkozattételre kell felhívni a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett. Ha a kérelem a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem felel meg a vizsgált követelményeknek, és e törvény ehhez eltérő jogkövetkezményt nem fűz, a kérelmet el kell utasítani. Ha az ügyfél a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, a kérelmet – ha e törvény ehhez eltérő jogkövetkezményt nem fűz – visszavontnak kell tekinteni.

(5)106

Határidők

41. § (1) Az e törvény által meghatározott határidők nem hosszabbíthatók meg. E határidők elmulasztásának jogkövetkezményei külön figyelmeztetés nélkül is bekövetkeznek.

(2)107 Ahol e törvény nem állapít meg határidőt a hiánypótlásra, illetve a nyilatkozattételre, az ügyfél részére legalább egy hónapos, de legfeljebb három hónapos határidőt kell kitűzni, amely a lejárat előtt előterjesztett kérelemre legalább egy hónappal, de legfeljebb három hónappal meghosszabbítható. Többszöri, illetve három hónapot meghaladó, de legfeljebb hat hónapos határidő-hosszabbítás különösen indokolt esetben adható.

(3)108 A védjegyeljárásokban nem érvényesül az Ákr.-ben megállapított ügyintézési határidő, továbbá nem alkalmazhatók az Ákr.-nek azok a rendelkezései sem, amelyek az eljáró hatóság egyéb intézkedésére állapítanak meg határidőt.

(4)109 Védjegyügyekben a postán küldött beadvány előterjesztési ideje a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához való beérkezés napja. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kitűzött határidőhöz képest elkésetten beérkező beadványt azonban határidőben beérkezettnek kell tekinteni, ha azt ajánlott küldeményként a határidő lejárta előtt postára adták, kivéve ha a beadvány a határidő lejártát követő két hónap eltelte után érkezett be.

Igazolás

42. § (1) A védjegyügyekben – ha az (5) bekezdés nem zárja ki – az elmulasztott határnaptól, illetve az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt napon belül igazolási kérelmet lehet előterjeszteni. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és a mulasztás vétlenségét valószínűsítő körülményeket.

(2) Ha a mulasztás az ügyfélnek később jutott tudomására vagy az akadály később szűnt meg, a határidő a tudomásra jutástól vagy az akadály elhárulásától számít. Az elmulasztott határnaptól, illetve az elmulasztott határidő utolsó napjától számított hat hónapon túl igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.

(3) Határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésével együtt pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, vagy – ha ennek helye van – kérni lehet a határidő meghosszabbítását.

(4)110 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az igazolási kérelemnek helyt ad, a mulasztó által pótolt cselekményt az elmulasztott határidőn belül teljesítettnek kell tekinteni, az elmulasztott határnapon megtartott tárgyalást pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. Az új tárgyalás eredményéhez képest az elmulasztott tárgyalás alapján hozott döntés hatályban tartása, illetve teljes vagy részben történő visszavonása kérdésében is határozni kell.

(5) Az igazolás ki van zárva

a) az elsőbbségi nyilatkozat előterjesztésére előírt határidő [53. § (2) bek.] elmulasztása esetén;

b) az uniós, illetve a kiállítási elsőbbségi igény érvényesítésére megszabott hat hónapos határidő elmulasztása esetén;

c)111 a felszólalás benyújtására előírt határidő [61/B. § (1) bek., illetve 76/P. § (3) bek.] elmulasztása esetén;

d)112 a gyorsított eljárásra vonatkozó kérelem előterjesztésére megszabott határidő [64/A. § (1) bek.] elmulasztása esetén.

Az eljárás felfüggesztése

43. §113 (1)114 Ha a védjegybejelentésre, illetve a védjegyoltalomra jogosultság tárgyában per indul, annak jogerős befejezéséig a védjegyeljárást fel kell függeszteni. Ha a védjegyügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyeljárást felfüggeszti.

(2)115 Az ügyfél halála, illetve megszűnése esetén a védjegyeljárást fel kell függeszteni mindaddig, amíg a jogutód személyét bejelentik és igazolják. Ha a jogutód személyét az eset körülményeihez képest ésszerű időn belül nem jelentik be, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyeljárást megszünteti vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

(3)116 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyeljárást az ügyfél kérelmére vagy hivatalból felfüggeszti, ha az ügy az azzal szorosan összefüggő, a hatáskörébe tartozó egyéb eljárásban hozott döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

(3a)117 A védjegyeljárás több ellenérdekű ügyfél esetén az ügyfelek együttes kérelmére szünetel. A szünetelést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala végzéssel állapítja meg. Egy eljárás csak egy alkalommal szünetelhet. Az eljárást bármelyik ügyfél kérelmére folytatni kell. Hat hónap szünetelés után a csak kérelemre folytatható eljárás megszűnik.

(4) A védjegy lajstromozására irányuló eljárás az ügyfél kérelmére nem függeszthető fel, kivéve, ha az (1) vagy a (3) bekezdés alkalmazásának volna helye.

(4a)118 A védjegy lajstromozására irányuló eljárás – a 61/D. § (1) bekezdésében szabályozott eset kivételével – nem szünetelhet.

(5)119 Az eljárás felfüggesztésekor minden határidő megszakad, és az eljárás felfüggesztésének megszüntetésekor újra kezdődik.

(6)120 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az eljárás felfüggesztése esetén is dönthet úgy, hogy a folyamatban lévő eljárási cselekményeket és az azok teljesítésére megállapított határidőket az eljárás felfüggesztése nem érinti.

Képviselet

44. § (1)121 Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában külföldi személy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó valamennyi védjegyügyben köteles szabadalmi ügyvivőt vagy ügyvédet képviseletével megbízni.

(2)122 A meghatalmazást írásba kell foglalni. A szabadalmi ügyvivőnek, ügyvédnek, szabadalmi ügyvivői irodának, szabadalmi ügyvivői társaságnak vagy ügyvédi irodának – akár belföldön, akár külföldön – adott meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a meghatalmazó aláírta. A képviseleti meghatalmazás olyan általános meghatalmazás is lehet, amelynek alapján a képviselő eljárhat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó valamennyi védjegyügyben, amelyben a meghatalmazó félként vesz részt. Az ügyvédi irodának, a szabadalmi ügyvivői irodának vagy a szabadalmi ügyvivői társaságnak adott meghatalmazást bármely olyan személy meghatalmazásának kell tekinteni, aki igazolja, hogy az iroda vagy a társaság keretében működik.

(3)123 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyeljárásban a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek közül ügygondnokot rendel ki

a) az ismeretlen örökös vagy az ismeretlen helyen tartózkodó fél részére az ellenérdekű fél kérelmére,

b)124 a meghatalmazott képviselővel nem rendelkező külföldi ügyfél részére az ellenérdekű fél kérelmére.

(4)125 Az (1) bekezdést és a (3) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni, ha a külföldi személy olyan természetes vagy jogi személy, akinek lakóhelye vagy amelynek székhelye az Európai Gazdasági Térség tagállamának területén van.

(5)126 Ha a (3) bekezdés b) pontjában, illetve a (4) bekezdésben foglaltak alkalmazásának nincs helye, és a külföldi személy nem tett eleget az (1) bekezdésben foglalt előírásnak, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyeljárásban megfelelően alkalmazza az 59. § (2)–(4) bekezdéseinek rendelkezéseit azzal az eltéréssel, hogy a kérelmet viszont a rendelkezésre álló adatok alapján bírálja el, ha az eljárásban ellenérdekű félként részt vevő külföldi személy nem tett eleget az (1) bekezdésben foglalt előírásnak.

(6)127 Az ügygondnok költségének és munkadíjának előlegezésére azt kell kötelezni, aki a kirendelést kérte.

(7)128 A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény, valamint az e törvény elektronikus ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásában védjegyügyekben jogi képviselőnek minősül a szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság is.

Nyelvhasználat

45. § (1) A védjegyeljárások magyar nyelven folynak, a védjegybejelentést magyar nyelven kell elkészíteni.

(2)129 Védjegyügyekben idegen nyelvű beadványokat is be lehet nyújtani, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala azonban magyar nyelvű fordítás benyújtását írhatja elő. Hitelesített fordítás vagy felülhitelesített okirat benyújtása csak akkor írható elő, ha alappal vonható kétségbe a fordítás pontossága vagy a külföldi okiratban foglaltak valódisága.

Nyilvánosság

46. § (1)130 A védjegybejelentés iratait – a döntések tervezetei, továbbá az azokat és a szakértői véleményeket előkészítő, a felekkel nem közölt iratok, valamint a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – bárki megtekintheti.

(1a)131

(2)132 Az Ákr.-ben szabályozott eseteken kívül nem tekinthetők meg a védjegylajstromban fel nem tüntetett és a hatósági tájékoztatás során nem közölt személyes adatok, kivéve, ha megtekinthetővé tételükhöz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy ha az Ákr. rendelkezései szerint harmadik személy a személyes adatot tartalmazó iratba betekinthet.

(3)133 A megtekinthető iratokról a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjfizetés ellenében másolatot ad.

(4) Védjegyügyekben az eljárás csak akkor nyilvános, ha abban ellenérdekű fél is részt vesz.

Jogorvoslatok

46/A. §134 (1)135 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntéseivel kapcsolatban nincs helye fellebbezésnek, közigazgatási pernek, felügyeleti eljárásnak, valamint az ügyészségről szóló törvény szerinti ügyészi felhívásnak és fellépésnek.

(2)136 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának a védjegyügyekben hozott döntéseit a bíróság a XI. fejezetben szabályozott nem peres eljárásban vizsgálja felül.

(3)137 E törvény eltérő rendelkezése hiányában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak megváltoztatási kérelem alapján és csak annak a bírósághoz történő továbbításáig módosíthatja és vonhatja vissza a következő kérdésekben hozott – az eljárást befejező – döntését:

a) a védjegy lajstromozása;

b) a védjegyoltalom megújítása;

c) a védjegyoltalom megosztása;

d) a védjegyoltalom megszűnése a védjegyjogosult lemondása esetén;

e) a védjegy törlése;

f) a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása;

g) a nemzetközi védjegybejelentés, valamint a nemzetközi lajstromozásból eredő oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem továbbítása;

h)138 a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmának végleges elutasítása;

i)139 a nemzetközi lajstromozásból eredő, Magyarországra kiterjedő oltalom tekintetében a nemzetközi lajstromba bejegyzett átruházás, illetve használati engedély hatályának elutasítása;

j) a nemzetközi lajstromozás átalakítása nemzeti védjegybejelentéssé.

(4)140 E törvény eltérő rendelkezése hiányában a (3) bekezdés e) és f) pontjában említett kérdésekben hozott – az eljárást befejező – döntését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megváltoztatási kérelem alapján is csak akkor módosíthatja vagy vonhatja vissza, ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, vagy ha a felek a döntés módosítását vagy visszavonását egybehangzóan kérik.

(4a)141 Olyan ügyekben, amelyekben nincs ellenérdekű ügyfél, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 77. § (1) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott döntéseket megváltoztatási kérelem alapján akkor is visszavonhatja vagy a megváltoztatási kérelemben foglaltaknak megfelelően módosíthatja, ha a döntés nem sért ugyan jogszabályt, de a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a megváltoztatási kérelemben foglaltakkal egyetért.

(4b)142 A megváltoztatási kérelem nyomán hozott döntést közölni kell a kérelem benyújtójával, továbbá azokkal, akikkel a megtámadott döntést közölték.

(4c)143 A módosító döntés ellen ugyanolyan jogorvoslatnak van helye, mint amilyen a módosított döntés ellen volt.

(5)144 A (4) bekezdést a (3) bekezdés a) pontjában említett kérdésben hozott határozatokra is alkalmazni kell, feltéve, hogy a védjegybejelentéssel szemben felszólalást nyújtottak be, és a védjegybejelentést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nem utasította el a 2–3. §-okban meghatározott valamely okból.

Végrehajtás

46/B. §145 (1)146 Az Ákr.-nek a végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának az eljárási bírságot kiszabó végzéseire kell alkalmazni.

(2)147 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának a költségek viselése tárgyában hozott döntését a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szabályainak alkalmazásával kell végrehajtani.

Költségek és díjak148

46/C. § (1)149 Védjegyügyben költségmentesség nem engedélyezhető.

(2)150 Az e törvényben szabályozott díjfizetési kötelezettségeken túlmenően védjegyügyben iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni – a az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban megállapított részletes szabályok szerint – a következő kérelmekért is:

a) a módosítási, a határidő-hosszabbítási és az igazolási kérelemért;

b)151 a jogutódlás és a használati engedély tárgyában a tudomásulvételre irányuló kérelemért, a jelzálogjog tárgyában az alapításra irányuló kérelemért.

(3)152 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a képviselő munkadíjának összegét indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett képviseleti tevékenységgel. Ennek során a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és szabadalmi ügyvivői költségekről szóló rendelkezések megfelelő alkalmazásával jár el.

Elektronikus ügyintézés és hatósági szolgáltatás

46/D. §153 (1)154 Védjegyügyekben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény és e törvény rendelkezései szerint biztosítja az elektronikus ügyintézést.

(2)155 Védjegyügyekben az ügyfél és az ügyfél jogi képviselője nem köteles elektronikus ügyintézésre.

VIII. Fejezet

A VÉDJEGYLAJSTROM, HATÓSÁGI TÁJÉKOZTATÁS156

Védjegylajstrom157

47. §158 (1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegybejelentésekről és a védjegyekről lajstromot vezet, amelybe – a 48. §-nak megfelelően – be kell jegyezni a védjegyjogokkal kapcsolatos tényeket és körülményeket.

(2) A védjegylajstromban fel kell tüntetni különösen

a) a védjegy lajstromszámát,

b) az ügyszámot,

c) a védjegyet,

d) az árujegyzéket,

e) a védjegy jogosultjának nevét (elnevezését) és lakcímét (székhelyét),

f) a képviselő nevét és székhelyét,

g) a bejelentés napját,

h) az elsőbbséget,

i) a lajstromozásról szóló határozat keltét,

j) a védjegy megújítását,

k)159 a védjegyoltalom megszűnését, annak jogcímét és időpontját, valamint a védjegyoltalom korlátozását,

l) a használati engedélyeket,

m)160 azt, ha a védjegyoltalmi igény vagy a védjegyoltalomból eredő jogok bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartoznak,

n)161 a védjegyoltalomra alapított jelzálogjogot és a végrehajtás alá vonás vagy foglalás tényét, valamint

o)162 a 18. § (1) bekezdésében meghatározott ötéves időszak 18. § (1)–(3) bekezdései szerint meghatározott kezdő napját.

(3) A védjegylajstrom a bejegyzett jogok és tények fennállását hitelesen tanúsítja. Az ellenkező bizonyításáig a védjegylajstromba bejegyzett jogokról és tényekről vélelmezni kell, hogy azok fennállnak. A védjegylajstromban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki vitatja a helyességüket vagy a valósággal való egyezőségüket.

(4) Jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző harmadik személlyel szemben a védjeggyel kapcsolatos bármely jogra csak akkor lehet hivatkozni, ha azt a védjegylajstromba bejegyezték.

(5) A védjegylajstromot bárki megtekintheti, ahhoz a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a honlapján elektronikus hozzáférést biztosít. A védjegylajstromban foglalt adatokról díj ellenében bárki hitelesített kivonatot kérhet.

Bejegyzés a védjegylajstromba

48. §163 (1) A védjegylajstromba a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a saját döntése vagy más hatóság döntése vagy a bíróság határozata alapján tesz bejegyzést, illetve feltünteti a védjegyeljárásokban bekövetkezett tényeket. A 77. § (1) bekezdése szerinti döntések alapján tett bejegyzések tekintetében a lajstrom tartalmazza a döntések jogerőre emelkedésének napját is. Ha a 77. § (1) bekezdése szerinti valamely döntés ellen megváltoztatási kérelmet nyújtottak be, ezt a tényt, valamint azt, hogy a döntés nem jogerős, szintén fel kell tüntetni.

(2)164 A védjegyoltalommal összefüggő jogok és tények tudomásulvétele, illetve bejegyzése ügyében – a védjegyeljárásokban bekövetkezett tények kivételével – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala írásban előterjesztett kérelem alapján dönt, azzal, hogy az ügyfél adatainak változásáról más hatóságtól kapott értesítés nem tekinthető írásban előterjesztett kérelemnek. A kérelemhez csatolni kell az alapul szolgáló közokiratot vagy megfelelő bizonyító erejű magánokiratot. Ha ugyanabban az ügyben olyan kérelmeket nyújtanak be, amelyek teljesítése kizárná egymást, a kérelmeket a beérkezésük sorrendjében kell elbírálni.

(3) Nem teljesíthető a kérelem olyan okirat alapján, amely alaki hiány miatt érvénytelen, vagy amelynél a jogszabályban előírt hatósági jóváhagyás hiányzik, továbbá, ha az okirat tartalmából kitűnően az abban foglalt jognyilatkozat érvénytelen.

(3a)165 Nem teljesíthető a jogutódlás tudomásulvétele iránti kérelem abban az esetben, ha a védjegyoltalmi igényt vagy a védjegyoltalomból eredő jogokat olyan bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján ruházták át, amelyet nem bizalmi vagyonkezelő vállalkozással mint vagyonkezelővel kötöttek, és a kérelemhez nem mellékelték a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló törvényben meghatározott bejelentési bizonyítványt is.

(4)166

Hatósági tájékoztatás

49. §167 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában a védjegybejelentésekkel, valamint a védjegyekkel kapcsolatban különösen a következő adatokat és tényeket kell közölni:

a)168 a védjegybejelentés meghirdetésekor a bejelentő és a képviselő nevét és címét (székhelyét), az ügyszámot, a bejelentés, illetve az ettől eltérő elsőbbség napját, valamint a megjelölést és az árujegyzéket;

b) a védjegy lajstromozását követően a lajstromszámot, a védjegy jogosultjának nevét és címét (székhelyét), a képviselő nevét és címét (székhelyét), az ügyszámot, a bejelentés, illetve az ettől eltérő elsőbbség napját, a védjegyet, az árujegyzéket, valamint a lajstromozásról szóló határozat keltét;

c) a védjegyoltalom megújítása, illetve megosztása esetén az erre vonatkozó adatokat;

d) a védjegyoltalom megszűnését, annak jogcímét és időpontját;

e) a védjegyoltalommal összefüggő jogoknak a védjegylajstromba bejegyzett változásait.

49/A. §169 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában kell közölni a nemzetközi védjegybejelentésekkel kapcsolatos – az X/B–X/C. fejezetekben előírt – hatósági tájékoztatásokat is.

IX. Fejezet

A VÉDJEGY LAJSTROMOZÁSÁRA IRÁNYULÓ ELJÁRÁS

A védjegybejelentés benyújtása és kellékei

50. § (1)170 A védjegy lajstromozására irányuló eljárás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához benyújtott bejelentéssel indul meg.

(2) A védjegybejelentésnek bejelentési kérelmet, megjelölést, árujegyzéket, továbbá – a szükséghez képest – egyéb mellékletet kell tartalmaznia.

(3)171 A 38. § (2b) bekezdésétől eltérően a védjegybejelentési kérelemnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét és lakcímét vagy székhelyét, képviselet esetén a bejelentő képviselőjének nevét és lakcímét vagy székhelyét, továbbá – nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén – a kérelmező vagy képviselője aláírását.

(3a)172 Ha a kérelmező, illetve képviselője a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó védjegyügyben elektronikus kapcsolattartásra kötelezett vagy elektronikus úton kíván kapcsolatot tartani a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, a kérelemnek a (3) bekezdésben meghatározott adatokon túl tartalmaznia kell

a) a természetes személy kérelmező, illetve képviselő születési helyét és idejét, valamint anyja nevét,

b) a c) pont szerinti szervezetektől eltérő, nem természetes személy kérelmező, illetve képviselő adószámát, és

c) a hivatali kapu tárhely használatára kötelezett szervezetek esetén a hivatali kapu rövid nevét és KRID azonosítóját.

(3b)173 A védjegybejelentést egyebekben a védjegybejelentés részletes alaki szabályairól és az iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtásáról szóló jogszabályokban meghatározott részletes követelményeknek megfelelően kell benyújtani.

(4)174 A védjegybejelentésért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott bejelentési díjat kell fizetni; a díjat a bejelentés napját követő egy hónapon belül kell megfizetni.175

(5)176 Ha a bejelentés árujegyzéke idegen nyelven készült, a magyar nyelvű árujegyzéket a bejelentés napjától számított két hónapon belül kell benyújtani.

(6)177 A bejelentő a lajstromozásig – a 32. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – visszavonhatja a védjegybejelentést.

50/A. §178

A bejelentés napja

51. § (1)179 A védjegybejelentés napja az a nap, amelyen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához beérkezett bejelentés legalább a következőket tartalmazza:

a) utalást a védjegyoltalom iránti igényre,

b)180 a bejelentő nevét, továbbá lakcímét vagy székhelyét vagy biztonságos kézbesítési szolgáltatási címét, képviselet esetén a képviselő nevét, továbbá lakcímét vagy székhelyét vagy biztonságos kézbesítési szolgáltatási címét, vagy a bejelentővel való kapcsolatfelvételt lehetővé tevő más adatot,

c)181 a megjelölés olyan ábrázolását, amely kielégíti az 1. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt követelményeket, és

d)182 az 52. § (2) bekezdése szerinti árujegyzéket, függetlenül attól, hogy ez az árujegyzék megfelel-e az egyéb követelményeknek.

(2) A bejelentési nap elismeréséhez a megjelölés és az árujegyzék benyújtása helyett elsőbbségi iratra is elegendő utalni.

A megjelölés egysége, az árujegyzék

52. § (1) A védjegybejelentésben csak egy megjelölésre igényelhető védjegyoltalom.

(2) Az árujegyzék azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a felsorolása, amelyekkel kapcsolatban a megjelölésre a védjegyoltalmat igénylik.

(3)183 A védjegybejelentésben az árujegyzékben szereplő árukat és szolgáltatásokat a gyári vagy kereskedelmi védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás által létrehozott osztályozási rendszerrel (a továbbiakban: nizzai osztályozás) összhangban kell osztályozni.

(4)184 A védjegybejelentésben az árukat és szolgáltatásokat kellően egyértelműen és pontosan kell meghatározni annak érdekében, hogy a jogalkalmazó szervek és a gazdasági élet szereplői önmagában az árujegyzék alapján képesek legyenek meghatározni az igényelt védjegyoltalom terjedelmét.

(5)185 A nizzai osztályozás fejezetcímeiben található általános fogalmak vagy más általános kifejezések akkor használhatók, ha azok megfelelnek a (4) bekezdés szerinti egyértelműség és pontosság követelményének.

(6)186 Az általános kifejezéseket – beleértve a nizzai osztályozás fejezetcímeiben szereplő általános fogalmakat – úgy kell értelmezni, hogy azokba a kifejezés szó szerinti jelentése által egyértelműen jelölt áruk és szolgáltatások tartoznak.

(7)187 Az áruk és szolgáltatások nem minősülnek egymáshoz hasonlónak, illetve egymástól eltérőnek kizárólag azon az alapon, hogy a nizzai osztályozás azonos, illetve eltérő osztályában szerepelnek.

Az elsőbbség

53. § (1) Az elsőbbséget megalapozó nap

a) általában a védjegybejelentés napja (bejelentési elsőbbség),

b) az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény által meghatározott esetben a külföldi bejelentés napja (uniós elsőbbség),

c)188 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének a Magyar Közlönyben közzétett közleményével meghatározott esetekben a megjelölés kiállításának – a bejelentési napnál legfeljebb hat hónappal korábbi – kezdő napja (kiállítási elsőbbség),189

d) a bejelentő azonos megjelölésre vonatkozó korábbi, folyamatban lévő védjegybejelentésének hat hónapnál nem korábbi bejelentési napja, ha azzal kapcsolatban más elsőbbséget nem érvényesítettek (belső elsőbbség).

(2) Az uniós, a kiállítási, illetve a belső elsőbbséget a védjegybejelentés benyújtásától számított két hónapon belül kell igényelni. Az uniós elsőbbséget megalapozó okiratot, illetve a kiállítási igazolást a bejelentés napjától számított négy hónapon belül kell benyújtani.

(3)190 Az uniós elsőbbség – a Párizsi Uniós Egyezményben meghatározott egyéb feltételekkel – akkor is igényelhető, ha a külföldi bejelentést a Kereskedelmi Világszervezetnek a Párizsi Uniós Egyezmény hatálya alá nem tartozó Tagjában vagy – viszonosság esetén – más államban tették. A viszonosság kérdésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének állásfoglalása az irányadó.

Kiállítási igazolás

54. § (1) A kiállítási igazolással a kiállítás igazgatósága tanúsítja a kiállítás tényét és napját.

(2) A kiállítási igazoláshoz csatolni kell a megjelölést, amelynek a kiállításon bemutatott megjelöléssel való azonosságát igazolják.

(3) Az igazolást a kiállítás időtartama alatt és csak addig lehet kiadni, amíg a megjelölés a kiállításon megtekinthető.

A bejelentés benyújtását követő vizsgálat

55. §191 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegybejelentés benyújtását követően megvizsgálja, hogy

a) a bejelentés megfelel-e a bejelentési nap elismeréséhez előírt feltételeknek (51. §),

b) megfizették-e a bejelentési díjat [50. § (4) bek.],

c) benyújtották-e a magyar nyelvű árujegyzéket [50. § (5) bek.].

56. § (1) Ha a bejelentési nap nem ismerhető el, a bejelentőt fel kell hívni a hiányok harminc napon belül történő pótlására.

(2) A hiányok határidőben történő pótlása esetén a bejelentés napjának a hiánypótlás beérkezési napját kell elismerni. Ellenkező esetben a védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni.

(3) Az elismert bejelentési napról a bejelentőt értesíteni kell.

(4)192 Ha a bejelentési díjat nem fizették meg, illetve a magyar nyelvű árujegyzéket nem nyújtották be, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala figyelmezteti a bejelentőt a törvény által meghatározott határidőben [50. § (4) és (5) bek.] történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a bejelentést visszavontnak kell tekinteni.

Adatközlés

57. §193

Észrevétel

58. §194 (1)195 A védjegy lajstromozására irányuló eljárásban bárki észrevételt nyújthat be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához arra vonatkozóan, hogy a megjelölés a 2–3. §-okban meghatározott valamely okból nem részesülhet védjegyoltalomban.

(2)196 Az észrevételt a kifogásolt feltételre kiterjedő vizsgálat során figyelembe kell venni, kivéve, ha azt olyan időben nyújtották be, hogy figyelembevétele indokolatlanul késleltetné a döntéshozatalt. A védjegybejelentés meghirdetését (61/A. §) követően a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak észrevétel alapján terjeszti ki az érdemi vizsgálatot arra, hogy a megjelölés a 2–3. §-ban meghatározott – az észrevételben megjelölt – valamely okból nincs-e kizárva a védjegyoltalomból. Ennek során a tényeket az észrevétel keretei között, az észrevételt benyújtó személy állításai, valamint az általa igazolt adatok alapján vizsgálja.

(3)197 Az észrevételt a bejelentővel közölni kell, kivéve, ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala azt a (2) bekezdés első mondata alapján figyelmen kívül hagyta.

(4) Az észrevételt benyújtó személy a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban nem ügyfél. E személyt az észrevétel eredményéről értesíteni kell.

Alaki vizsgálat

59. § (1)198 Ha a védjegybejelentés megfelel az 55. § alapján vizsgált feltételeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megvizsgálja a bejelentést abból a szempontból, hogy az kielégíti-e az 50. § (2)–(3b) bekezdésében meghatározott alaki követelményeket, valamint a megjelölés egységére és az árujegyzék meghatározására vonatkozó, 52. §-ban foglalt követelményeket.

(2) Ha a bejelentés nem felel meg az (1) bekezdés alapján vizsgált követelményeknek, a bejelentőt fel kell hívni a hiányok pótlására, illetve a bejelentés megosztására.

(3) A védjegybejelentést el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a vizsgált követelményeket. A bejelentést csak a felhívásban pontosan és határozottan megjelölt ok alapján lehet elutasítani.

(4) Ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, illetve a bejelentést nem osztja meg, a védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni.

(5)199 A védjegybejelentés alaki vizsgálata során megfelelően alkalmazni kell a 61. § (6)–(7) bekezdéseit is.

Kutatás korábbi jogokra

60. § (1)200 Ha a védjegybejelentés megfelel az 59. § alapján vizsgált feltételeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elvégzi a 4. §-ban meghatározott korábbi jogokra vonatkozó kutatást, és a megjelölés alapján – figyelemmel az árujegyzékre – kutatási jelentést készít.

(2) A kutatási jelentésben meg kell jelölni azokat az adatokat, amelyek figyelembe vehetők a védjegybejelentésben foglalt megjelöléssel kapcsolatban az oltalomképesség feltételeinek elbírálása során.

(3)201 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kutatási jelentést megküldi a bejelentőnek.

A kutatási jelentésben feltüntetett korábbi jog jogosultjának értesítése

60/A. §202 (1)203 A bejelentő, a védjegy jogosultja és a védjegylajstromba bejegyzett használója kérheti, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kutatási jelentés másolatának megküldésével értesítse arról a későbbi védjegybejelentésről, amelynek kutatási jelentésében korábbi jogát feltüntették.

(2)204 A kérelem naptári hónapokra meghatározott – egy évet meg nem haladó, a naptári év vagy félév első napján kezdődő – időszakra terjeszthető elő; a kérelemért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kérelmet csak a díj megfizetését követően teljesíti.

(3)205 Az értesítés elmaradása esetén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a (2) bekezdés alapján megfizetett díj egészét vagy a mulasztással arányos részét – kérelemre – visszatéríti. Az értesítés elmaradásának egyéb jogkövetkezménye nincs, így az nem érinti különösen a felszólalásra, illetve a belenyugvásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását.

Érdemi vizsgálat hivatalból206

61. § (1)207 Ha a védjegybejelentés megfelel az 59. § alapján vizsgált feltételeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elvégzi a védjegybejelentés érdemi vizsgálatát.

(2)208 Az érdemi vizsgálat arra terjed ki, hogy a megjelölés

a) kielégíti-e az 1. §-ban meghatározott követelményeket, és a 2–3. §-ok alapján nincs-e kizárva a védjegyoltalomból;

b) bejelentése megfelel-e az e törvényben megszabott feltételeknek.

(3) Ha a védjegybejelentés nem felel meg a (2) bekezdés alapján vizsgált követelményeknek, a bejelentőt – a kifogás természete szerint – hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre kell felhívni.

(4) A védjegybejelentést egészében vagy részben el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a vizsgált követelményeket. A bejelentést csak a felhívásban pontosan, határozottan megjelölt és kellően kifejtett okok alapján lehet elutasítani; a szükséghez képest újabb felhívást kell kiadni.

(5) A védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni, ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol.

(6)209 A védjegybejelentés részbeni elutasításáról hozott határozat ellen előterjesztett megváltoztatási kérelemnek a bírósághoz történő továbbításával [77. § (9) és (10) bek.] egyidejűleg az árujegyzék fennmaradó része tekintetében a védjegy lajstromozására irányuló eljárást fel kell függeszteni a bírósági eljárás jogerős befejezéséig.

(7)210 A hivatalból végzett érdemi vizsgálat alapján a védjegybejelentést részben elutasító határozat jogerőre emelkedését követően a védjegy lajstromozására irányuló eljárást az árujegyzék fennmaradó része tekintetében kell folytatni.

A védjegybejelentés meghirdetése

61/A. §211 (1)212 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kutatási jelentésnek a bejelentő részére történő megküldésétől [60. § (3) bek.] számított legalább tizenöt nap elteltével meghirdeti a védjegybejelentést, ha az megfelel az 59. § alapján vizsgált feltételeknek.

(2)213 A meghirdetésre a 49. § a) pontjában meghatározott hatósági tájékoztatásnak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában történő közlésével kerül sor.

(3) A meghirdetésről a bejelentőt értesíteni kell.

(4)214 A meghirdetést követően a bejelentés visszavonásáról, visszavontnak tekintéséről, elutasításáról, módosításáról és megosztásáról a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást kell közölni.

Érdemi vizsgálat felszólalás esetén215

61/B. § (1) A védjegybejelentés meghirdetésének napjától számított három hónapon belül a 4–6. §-ok alapján a bejelentett megjelölés védjegyként való lajstromozásával szemben felszólalhat

a)216 a korábbi védjegy jogosultja és a használati szerződés alapján használati joggal bíró használója;

b)217 az 5. § (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott jog jogosultja, továbbá iparjogvédelmi jog esetében a hasznosítási szerződés alapján hasznosítási joggal bíró hasznosító, szerzői jogi jogosultság esetében a felhasználási szerződés alapján felhasználásra jogosult személy;

c)218 az 5. § (2) bekezdés a) pontja alapján a korábbi használó, továbbá az 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés oltalmából fakadó jogokat gyakorolni jogosult személy;

d) a 6. § alapján a jogosult, akinek az engedélye nélkül a képviselő, illetve az ügynök saját nevében jelentette be a megjelölést lajstromozásra.

(2)219 A felszólalást határidőben beérkezettnek kell tekinteni, ha azt ajánlott küldeményként az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejárta előtt postára adták, kivéve, ha a beadvány a határidő lejártát követő két hónap eltelte után érkezett be.

(3)220 A felszólalásban meg kell jelölni az annak alapjául szolgáló okot (a felszólalás okát), azt részletesen indokolni kell, és mellékelni kell az alapul szolgáló bizonyítékokat.

(4)221 A felszólalásért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a felszólalás benyújtásától számított egy hónapon belül.

(5) Ha a felszólalás nem felel meg az (1)–(3) bekezdésekben előírt feltételeknek, a felszólalót hiánypótlásra kell felhívni; ha pedig a felszólalás díját nem fizette meg, figyelmeztetni kell a törvényben megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ezek elmaradása esetén a felszólalást visszavontnak kell tekinteni.

61/C. § A felszólaló a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban – a felszólalás tárgyában – ügyfélként vesz részt.

61/D. § (1)222 Felszólalás esetén a felek számára – együttes kérelmük alapján – egy alkalommal legalább kettő, de legfeljebb hat hónapos határidőt kell biztosítani egyezségkötésre. Ez alatt az időszak alatt az eljárás szünetel. Ha a felek a határidő lejártáig nem kérik az eljárás folytatását, a felszólalást visszavontnak kell tekinteni, és a védjegy lajstromozására irányuló eljárást folytatni kell.

(1a)223 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a felszólalással kapcsolatban nyilatkozattételre hívja fel a bejelentőt; majd – a (2) bekezdésben szabályozott eset kivételével – írásbeli előkészítés után határoz a védjegy lajstromozásának kérdésében. Az eljárást befejező végzés és az egyezséget jóváhagyó határozat tárgyaláson kívül is meghozható.

(2)224 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az írásbeli előkészítést követően szóbeli tárgyalást tart, ha a tényállás tisztázásához szükség van a bejelentő és a felszólaló együttes meghallgatására, vagy ha a felek ezt kellő időben egybehangzóan kérik.

(3)225 Ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem nyilatkozik, vagy nem jelenik meg a tárgyaláson, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a felszólalást a rendelkezésére álló adatok alapján bírálja el.

(4)226 A tárgyalás folyamán hozott végzéseket és a határozatot a tárgyalás napján ki kell hirdetni, és a kihirdetést csak a határozatra nézve és csak akkor lehet – legfeljebb nyolc napra – elhalasztani, ha ez az ügy bonyolultsága miatt feltétlenül szükséges. A kihirdetés határnapját ilyen esetben nyomban ki kell tűzni, és a határozatot a kihirdetés napjáig írásba kell foglalni. Az írásba foglalt határozatot a kihirdetéskor jelen lévő feleknek nyomban, a meg nem jelent felek részére pedig a kihirdetéstől számított három napon belül kézbesíteni kell.

(5)227 A döntés kihirdetése a rendelkező rész és az indokok rövid ismertetéséből áll.

(6)228 A döntést – kivéve, ha annak kihirdetését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb tizenöt napon belül kell írásba foglalni, és az írásba foglalást követő tizenöt napon belül kézbesíteni kell.

(7)229 A felszólalást visszavontnak kell tekinteni, ha a felszólaló

a) a felhívásra a kitűzött határidőben nem nyilatkozik, vagy

b) a tárgyaláson nem jelenik meg, és nem kérte előzetesen annak távollétében történő megtartását sem.

(8)230 A felszólalás benyújtására előírt határidő [61/B. § (1) bek.] elteltét követően a felszólalás alapjául szolgáló okként nem jelölhető meg olyan ok, amelyet az említett határidőn belül nem jelöltek meg a felszólalás okaként. Az így megjelölt okot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala eljárást befejező határozatának meghozatalakor nem veszi figyelembe.

61/E. § (1)231 Ha a felszólalás korábbi védjeggyel való ütközésen alapul, a bejelentő kellő időben előterjesztett kérelmére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – feltéve, hogy a 18. § (1)–(3) bekezdésében a korábbi védjegy tényleges használatának megkezdésére előírt ötéves időszak a védjegybejelentés bejelentési napján vagy igényelt elsőbbség esetén elsőbbségi napján már eltelt – a felszólalót felhívja annak bizonyítására, hogy

a) saját védjegyét a védjegybejelentés bejelentési napját vagy igényelt elsőbbség esetén elsőbbségi napját megelőző ötéves időszakban a 18. § előírásainak megfelelően ténylegesen használta, vagy

b) a használat elmaradása kellőképpen igazolható.

(2)232 A védjegybejelentés nem utasítható el olyan felszólalás alapján, amellyel kapcsolatban az (1) bekezdésben szabályozott bizonyítás sikertelen volt. Ha a korábbi védjegy jogosultja a védjegyet csak az árujegyzékben szereplő áruk vagy szolgáltatások egy részével összefüggésben használta az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, a felszólalás elbírálása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a védjegyet csak ezekre az árukra vagy szolgáltatásokra nézve lajstromozták volna.

(2a)233 A védjegybejelentés nem utasítható el olyan korábbi védjegyre alapított felszólalás alapján, amelynek oltalma a védjegybejelentés benyújtásának napján már nem áll fenn.

(3) Ha a felszólaló az (1) bekezdésben szabályozott felhívásra nem válaszol, a felszólalást visszavontnak kell tekinteni.

61/F. § A felszólalás tárgyában helye van egyezségnek.

61/G. § (1) Az egy védjegybejelentéssel kapcsolatban benyújtott több felszólalást egy eljárásban kell elintézni.

(2)234 Egy védjegybejelentéssel kapcsolatban benyújtott több felszólalás esetén egyes felszólalások tekintetében az eljárás felfüggeszthető. Az eljárást ilyen esetben felfüggesztő végzés megváltoztatása [77. § (1) bek.] külön nem kérhető a bíróságtól, az csak a védjegy lajstromozása kérdésében hozott eljárást befejező döntéssel szemben benyújtott megváltoztatási kérelemben támadható meg. Az eljárást ilyen esetben felfüggesztő végzés – szükség szerint – meghatározza a felszólalónak az eljárás felfüggesztéséig felmerült költségeit.

(3)235 Ha a védjegy lajstromozására irányuló eljárás a bejelentést elutasító döntés jogerőre emelkedésével fejeződik be, a felszólalást, amellyel kapcsolatban az eljárást felfüggesztették, visszavontnak kell tekinteni. Ellenkező esetben az eljárást folytatni kell annak a felszólalásnak az alapján, amellyel kapcsolatban az eljárást korábban felfüggesztették.

61/H. § (1) Felszólalás esetén a védjegybejelentés vizsgálata arra is kiterjed, hogy a felszólalás okára figyelemmel a megjelölés nincs-e kizárva a védjegyoltalomból a 4–7. §-ok alapján.

(2) A védjegybejelentést egészében vagy részben el kell utasítani, ha az nem elégíti ki az (1) bekezdés alapján vizsgált követelményeket.

(3)236 A felszólalás kapcsán felmerülő költségek viselésére a vesztes felet kell kötelezni; a felszólaló nem minősül vesztes félnek, ha a felszólalást a 61/G. § (3) bekezdése alapján kell visszavontnak tekinteni.

(4)237 A felszólalás díját [61/B. § (4) bek.] a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – kérelemre – az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott mértékben és feltételekkel visszatéríti, ha

a) a védjegybejelentést a 61. § (4) bekezdése alapján elutasítják;

b) a védjegybejelentést a 61. § (5) bekezdése alapján visszavontnak kell tekinteni;

c) a bejelentő a védjegybejelentést visszavonja [50. § (6) bek.];

d) a felszólalást a 61/G. § (3) bekezdése alapján visszavontnak kell tekinteni.

A bejelentés módosítása és megosztása

62. § (1) A védjegybejelentésben nem változtatható meg

a) a megjelölés,

b) az árujegyzék úgy, hogy bővebb legyen annál, mint ami a bejelentés napján benyújtott bejelentésben szerepelt.

(2)238 A bejelentő – az (1) bekezdés b) pontjában megszabott keretek között – a védjegy lajstromozása kérdésében hozott döntés meghozatalának napjáig módosíthatja az árujegyzéket.

63. § (1)239 A bejelentő – a védjegy lajstromozása kérdésében hozott döntés meghozatalának napjáig – megoszthatja a bejelentést

a) az erre történő hivatali felhívást [59. § (2) bek.] megelőzően, ha egy bejelentésben több megjelölésre igényelt oltalmat; illetve,

b) ha az árujegyzék szétválasztásával meghatározott áruk, illetve szolgáltatások tekintetében külön-külön igényli az oltalmat.

(2)240 A megosztásért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.241

(3)242 Ha a kérelem benyújtásakor nem fizették meg a megosztási díjat, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala figyelmezteti a bejelentőt a (2) bekezdésben meghatározott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a megosztási kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(4)243 A megosztási kérelmet el kell utasítani, ha a bejelentésben szereplő megjelölés lajstromozása ellen benyújtott felszólalás esetén a megosztás az árujegyzék felszólalással érintett részét választaná szét.

A védjegy lajstromozása

64. § (1)244 Ha a megjelölés és a védjegybejelentés megfelel a vizsgálat [61. § (2) bek. és 61/H. § (1) bek.] körébe tartozó valamennyi követelménynek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a bejelentett megjelölést védjegyként lajstromozza. A védjegy lajstromozásának napja a lajstromozásról szóló határozat keltezésének napja.

(2)245 A védjegy lajstromozását be kell jegyezni a védjegylajstromba (47. §), és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában [49. § b) pont].

(3)246 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegy lajstromozását követően védjegyokiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a lajstromkivonatot.

Gyorsított eljárás

64/A. §247 (1)248 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegy lajstromozására irányuló eljárást a bejelentő kérelmére gyorsítottan folytatja le. A kérelem a bejelentés napjától számított egy hónapon belül terjeszthető elő.

(2)249 A gyorsított eljárás iránti kérelemért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított egy hónapon belül.

(3)250

(4) Ha a bejelentő nem fizeti meg a kérelem díját, figyelmeztetni kell a törvényben megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(5)251 Ha a kérelem megfelel az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elrendeli a gyorsított eljárást.

(6) Gyorsított eljárás esetén – a VII. és a IX. fejezet szabályaitól eltérően –

a) hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre tizenöt napos határidő is kitűzhető;

b)252 a védjegybejelentés meghirdethető a kutatási jelentésnek a bejelentő részére történő megküldésétől [60. § (3) bek.] számított tizenöt nap elteltét [61/A. § (1) bek.] megelőzően is;

c)253 a felszólalással kapcsolatban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala akkor tart szóbeli tárgyalást, ha a tényállás tisztázásához szükség van a bejelentő és a felszólaló együttes meghallgatására, vagy ha ezt a felek kellő időben egybehangzóan kérik;

d)254 a bejelentési díjat a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül kell megfizetni.

(7)255 Ha a bejelentő a gyorsított eljárás iránti kérelmében ezt külön kéri, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegybejelentés meghirdetésével egyidejűleg a bejelentett megjelölést védjegyként lajstromozza (különleges gyorsított eljárás) azzal, hogy a 64. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés csak a felszólalás benyújtására előírt határidő [61/B. § (1) bek.] elteltével alkalmazható. A különleges gyorsított eljárás iránti kérelem csak a gyorsított eljárás iránti kérelem benyújtására az (1) bekezdésben előírt határidőn belül terjeszthető elő; a különleges gyorsított eljárás iránti kérelem díja a gyorsított eljárás iránti kérelem díjának másfélszerese.

(8)256 Ha a bejelentett megjelölés védjegyként való lajstromozásával szemben felszólalnak, a védjegy lajstromozását a (7) bekezdés szerint elrendelő határozatot vissza kell vonni és a védjegy lajstromozására irányuló eljárást folytatni kell. A védjegy lajstromozását a (7) bekezdés szerint elrendelő határozat visszavonását be kell jegyezni a védjegylajstromba (47. §), és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában (49. §).

X. Fejezet

EGYÉB VÉDJEGYELJÁRÁSOK

A megújítási eljárás257

65. §258 (1) A védjegyoltalom megújítását [11. § (2) bek.] a védjegyjogosult, valamint jogszabály vagy szerződés által erre felhatalmazott személy kérheti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától.

(2) A védjegyoltalom megújításáért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni. A megújítási díj megfizetése önmagában nem minősül megújításra irányuló kérelemnek.

(3) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legalább hat hónappal az oltalom lejártának napját megelőzően értesíti a védjegyjogosultat a megújítás lehetőségéről. A tájékoztatás elmaradásáért a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nem felel, és az nem érinti a védjegyoltalom lejártát.

(4) A megújítási kérelmet az oltalom lejártának napját megelőző hat hónapon belül kell benyújtani, a megújítási díj megfizetése mellett. Ennek elmulasztása esetén a kérelmet – a megújítási díj kiegészítő díjjal növelt összegének megfizetése mellett – az oltalom lejártának napjától számított további hat hónapon belül is be lehet nyújtani.

(5) Ha a védjegy lajstromozásának időpontja későbbi, mint a védjegyoltalom lejártának időpontja, a megújítási kérelmet – a megújítási díj megfizetése mellett – a lajstromozást követő hat hónapon belül is be lehet nyújtani.

(6) A megújítási kérelemben meg kell jelölni az érintett védjegy lajstromszámát; a kérelemre és mellékleteire egyébként a védjegybejelentés kellékeire megállapított rendelkezéseket [50. § (2)–(3b) bek.] kell megfelelően alkalmazni.

(7) A védjegyoltalom megújítása kapcsán a megjelölés nem változtatható meg, az árujegyzék pedig nem bővíthető.

65/A. §259

66. § (1)260 Ha a megújítási kérelem nem felel meg a 65. §-ban előírt követelményeknek – ideértve a megújítási díj megfizetését is –, a kérelmezőt hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre kell felhívni. Ha a megújítási kérelem díját csak részben fizették meg, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kérelmezőt nyilatkozattételre hívja fel arra vonatkozóan, hogy a megújítást az árujegyzék mely részére nézve kéri.

(2) A megújítási kérelmet el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a felhívásban megjelölt követelményeket. Ha a kérelmező a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, a megújítási kérelmet visszavontnak kell tekintetni.

(3)261

67. § (1)262 Ha a kérelem megfelel a 65. §-ban előírt követelményeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyoltalmat megújítja. Ha a megújítási kérelemben a védjegyoltalom megújítását csak az árujegyzékben szereplő egyes árukra vagy szolgáltatásokra nézve kérik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyoltalmat csak az árujegyzéknek erre a részére nézve újítja meg. A védjegyoltalom megújításának hatálya a védjegyoltalom lejártának napját követő napon kezdődik, a lejáratot követő megújítás esetén pedig erre a napra visszamenő hatállyal történik.

(2)263 A védjegyoltalom megújítását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

(3)264

A megosztási eljárás

68. § (1) A védjegyjogosult – az árujegyzék szétválasztásával – meghatározott áruk, illetve szolgáltatások tekintetében megoszthatja a védjegyoltalmat.

(2) A védjegyoltalom megosztásához aszerint és annyi – egymással összhangban elkészített – kérelmet kell benyújtani és a megfelelő mellékletekkel felszerelni, ahogyan és ahány részre az eredeti védjegy árujegyzékét szét kívánják választani.

(3)265 A megosztás iránti kérelemben meg kell jelölni az eredeti védjegy lajstromszámát; a kérelemre és mellékleteire egyébként a védjegybejelentés kellékeire megállapított rendelkezéseket [50. § (2)–(3b) bek.] kell megfelelően alkalmazni.

(4)266 A védjegyoltalom megosztásáért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.267

69. § (1) Ha a védjegyoltalom megosztására irányuló kérelem nem felel meg a 68. § (1)–(3) bekezdéseiben előírt követelményeknek, a védjegyjogosultat hiánypótlásra kell felhívni.

(2) A megosztás iránti kérelmet el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a felhívásban megjelölt követelményeket. Ha a védjegyjogosult a felhívásra nem válaszol, a megosztásra irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(3)268 Ha a megosztási kérelem díját nem fizették meg, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala figyelmezteti a védjegyjogosultat a törvény által megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a megosztás iránti kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

70. § (1)269 Ha a kérelem megfelel a 68. §-ban előírt követelményeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegyoltalmat megosztja.

(2)270 A védjegyoltalom megosztását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

(3)271 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a megosztást követően védjegyenként védjegyokiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a lajstromkivonatot.

Lejárat és lemondás miatti megszűnés megállapítása

71. § (1)272

(2)273 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala végzéssel állapítja meg a védjegyoltalom megszűnését a védjegyjogosult lemondása (32. §) esetén.

(3)274 A védjegyoltalomnak az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta [30. § (1) bek. a) pont], valamint a védjegyjogosult lemondása miatti megszűnését be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

A törlési eljárás

72. § (1) A védjegy törlését a 33. § alapján – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – bárki kérheti a védjegyjogosulttal szemben.

(2)275 A 4–6. § alapján a védjegy törlését kérheti

a) a korábbi védjegy jogosultja és a használati szerződés alapján használati joggal bíró használója,

b) az 5. § (1) bekezdésében meghatározott jog jogosultja, továbbá iparjogvédelmi jog esetében a hasznosítási szerződés alapján hasznosítási joggal bíró hasznosító, szerzői jogi jogosultság esetében a felhasználási szerződés alapján felhasználásra jogosult személy,

c) az 5. § (2) bekezdés a) pontja alapján a korábbi használó, továbbá az 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés oltalmából fakadó jogokat gyakorolni jogosult személy, vagy

d) a 6. § alapján a jogosult, akinek az engedélye nélkül a képviselő, illetve az ügynök saját nevében jelentette be a megjelölést lajstromozásra.

(3)276 A kérelemben meg kell jelölni a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat, a törlés alapjául szolgáló okokat, és mellékelni kell az okirati bizonyítékokat. A törlési kérelem – ha nem a védjegy teljes egészében való törlését célozza – irányulhat a védjegy árujegyzékének egy részére is.

(4)277 A törlési kérelemre az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított egy hónapon belül.278

(5) Ha a törlési kérelem nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek, a kérelmezőt hiánypótlásra kell felhívni; ha pedig a kérelem díját nem fizette meg, figyelmeztetni kell a törvényben meghatározott határidőben történő pótlásra. Ezek elmaradása esetén a törlési kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

73. § (1)279 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a védjegy törlése iránti kérelemmel kapcsolatban nyilatkozattételre hívja fel a védjegyjogosultat; majd írásbeli előkészítés után szóbeli tárgyalás alapján határoz a védjegy törléséről, a védjegyoltalom korlátozásáról vagy a kérelem elutasításáról. Ha a védjegyjogosult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának felhívására határidőben nem nyilatkozik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a rendelkezésére álló adatok alapján, szóbeli tárgyalás megtartása nélkül dönt. Az eljárást befejező végzés vagy az egyezséget jóváhagyó határozat tárgyaláson kívül is meghozható. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által a kérelmező számára kitűzött határidő elteltét követően a törlés alapjául szolgáló okként nem jelölhető meg olyan ok, amelyet az említett határidőn belül nem jelöltek meg a törlés okaként. Az így megjelölt okot az eljárást befejező határozat meghozatalakor figyelmen kívül kell hagyni.

(2)280 Ha a törlési kérelem a kérelmező korábbi védjegyével való ütközésen alapul, a későbbi védjegy jogosultjának kellő időben előterjesztett kérelmére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – feltéve, hogy a törlési kérelem benyújtásakor a korábbi védjegy lajstromozásától számított ötéves időszak eltelt – a kérelmezőt felhívja annak bizonyítására, hogy

a) saját védjegyét a törlési kérelem benyújtásának napját megelőző ötéves időszakban a törlési kérelemben említett, a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal és szolgáltatásokkal összefüggésben a 18. § előírásainak megfelelően ténylegesen használta, vagy

b) a használat elmaradása kellőképpen igazolható.

(2a)281 Ha a korábbi védjegy tényleges használatának megkezdésére a 18. § (1)–(3) bekezdésében előírt ötéves időszak a későbbi védjegy bejelentési napján vagy – igényelt elsőbbség esetén – elsőbbségi napján már eltelt, a kérelmezőnek a (2) bekezdésben foglaltakon túl azt is bizonyítania kell, hogy

a) saját védjegyét a későbbi védjegybejelentés bejelentési napját vagy elsőbbségi napját megelőző ötéves időszakban a 18. § előírásainak megfelelően ténylegesen használta, vagy

b) a használat elmaradása kellőképpen igazolható.

(3)282 A védjegy nem törölhető olyan törlési kérelem alapján, amellyel kapcsolatban a (2)–(2a) bekezdésben szabályozott bizonyítás sikertelen volt. Ha a korábbi védjegy jogosultja a védjegyet csak az árujegyzékben szereplő áruk vagy szolgáltatások egy részével összefüggésben használta a (2)–(2a) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, a törlési kérelem elbírálása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a védjegyet csak ezekre az árukra vagy szolgáltatásokra nézve lajstromozták volna.

(4)283 Ha a kérelmező a (2) bekezdésben szabályozott felhívásra nem válaszol, a törlési kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(4a)284 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a feleknek a kitűzött határnap előtt legkésőbb három nappal előterjesztett, indokolt közös kérelmére a tárgyalást elhalasztja. Később előterjesztett közös kérelemre a tárgyalás kivételesen fontos okból halasztható el.

(4b)285 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kitűzött tárgyalást hivatalból – a tárgyalást megelőzően vagy a tárgyaláson – a tárgyalás megtartása nélkül csak fontos vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala érdekkörében felmerült okból, az ok megjelölésével halaszthatja el.

(4c)286 A tárgyalás elhalasztása esetén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az új tárgyalási határnap kitűzéséről egyidejűleg intézkedik.

(5)287 A tárgyalás folyamán hozott döntéseket a tárgyalás napján ki kell hirdetni, és a kihirdetést csak a határozatra nézve és csak akkor lehet – legfeljebb nyolc napra – elhalasztani, ha ez az ügy bonyolultsága miatt feltétlenül szükséges. A kihirdetés határnapját ilyen esetben nyomban ki kell tűzni, és a határozatot a kihirdetés napjáig írásba is kell foglalni.

(6)288 A döntés kihirdetése a rendelkező rész és az indokok rövid ismertetéséből áll.

(7)289 A döntést – kivéve, ha annak kihirdetését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb tizenöt napon belül kell írásba foglalni, és az írásba foglalást követő tizenöt napon belül kézbesíteni kell.

73/A. §290 (1)291 A törlési eljárást bármelyik fél kérelmére gyorsítottan kell lefolytatni, ha

a) a védjegy bitorlása miatt pert indítottak és a per a kérelem benyújtásakor folyamatban van, vagy

b) a keresetlevél benyújtását megelőzően ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő, és ezt igazolják, feltéve, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem a gyorsított eljárással kapcsolatos kérelem előterjesztéséig nem került jogerősen elutasításra.

(2)292 A gyorsított eljárás iránti kérelemért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni e kérelem benyújtásától számított egy hónapon belül.

(3) Ha a kérelem nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek, a gyorsított eljárást kérő felet hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre kell felhívni. A gyorsított eljárás iránti kérelmet el kell utasítani, ha az a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a törvényben meghatározott követelményeket. A gyorsított eljárás iránti kérelmet visszavontnak kell tekinteni, ha az azt előterjesztő fél a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol.

(4) Ha a gyorsított eljárást kérő fél nem fizeti meg e kérelem díját, figyelmeztetni kell a törvényben megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a gyorsított eljárás iránti kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(5)293 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a gyorsított eljárást végzéssel rendeli el.

(6) Gyorsított eljárás esetén – a 41. §-ban és a 73. §-ban foglaltaktól eltérően –

a) hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre tizenöt napos határidő is kitűzhető;

b) határidő-hosszabbítás csak különösen indokolt esetben adható;

c)294 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak akkor tart szóbeli tárgyalást, ha a tényállás tisztázásához szükség van a felek együttes meghallgatására, vagy bármelyik fél ezt kellő időben kéri.

74. § (1)295 Az egy védjegy ellen irányuló több törlési kérelmet lehetőség szerint egy eljárásban kell elintézni.

(2)296 A törlési kérelem visszavonása esetén – a 72. § (2) bekezdésében szabályozott eset kivételével – az eljárást hivatalból folytatni lehet. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ilyen esetben is a kérelem keretei között, a felek által korábban tett nyilatkozatok és állítások figyelembevételével jár el. A 72. § (2) bekezdésében szabályozott esetben a törlési eljárásban helye van egyezségnek.

(3)297 A törlési eljárás költségeinek viselésére a vesztes felet kell kötelezni. Ha a védjegyjogosult a törlési eljárásra okot nem adott és a védjegyoltalomról – legalább az árujegyzék érintett része vonatkozásában – a bejelentés napjára visszaható hatállyal, a nyilatkozattételre [73. § (1) bek.] kitűzött határidő lejárta előtt lemond, az eljárási költséget a kérelmező viseli.

(4)298 A védjegy törlését vagy a védjegyoltalom korlátozását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

Használat hiánya, megkülönböztető képesség elvesztése vagy megtévesztővé válás miatt bekövetkező megszűnés megállapítása299

75. § (1)300 A védjegyoltalom megszűnésének megállapítását a védjegy használatának hiánya miatt a 18. és 34. §-ok alapján, a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése, illetve megtévesztővé válása miatt a 35. § alapján a védjegyjogosulttal szemben, bárki kérheti.

(2)301 A kérelemben meg kell jelölni a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat, a megszűnés okait, és mellékelni kell az okirati bizonyítékokat. Ha a 30. § (2) bekezdése alapján a megszűnés megállapítását a 30. § (1) bekezdés d) vagy e) pontjában meghatározott időpontnál korábbi időpontokra visszaható hatállyal kérik, erre a kérelemben utalni kell. Ha a megszűnés megállapítását a védjegy használatának hiánya miatt kérik, a védjegyjogosultat terheli annak bizonyítása, hogy a védjegyet a 18. § előírásainak megfelelően használta. A kérelem – ha nem a védjegyoltalom teljes egészében való megszűnésének megállapítását célozza – irányulhat a védjegy árujegyzékének egy részére is.

(3)302 A megszűnés megállapítására irányuló kérelemre az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.303

(4) Ha a megszűnés megállapítása iránti kérelem nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek, a kérelmezőt hiánypótlásra kell felhívni; ha pedig a kérelem díját nem fizette meg, figyelmeztetni kell a törvényben meghatározott határidőben történő pótlásra. Ezek elmaradása esetén a megszűnés megállapítására irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

76. § (1)304 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a megszűnés megállapítása iránti kérelemmel kapcsolatban nyilatkozattételre hívja fel a védjegyjogosultat, majd – ha a védjegyjogosult a felhívásra határidőben nyilatkozik – írásbeli előkészítés után szóbeli tárgyalás alapján határoz a védjegyoltalom használat hiánya, megkülönböztető képesség elvesztése, illetve megtévesztővé válás miatti megszűnésének – teljes körű vagy részleges – megállapításáról vagy a kérelem elutasításáról. Ha a védjegyjogosult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának felhívására határidőben nem nyilatkozik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a rendelkezésére álló adatok alapján, szóbeli tárgyalás megtartása nélkül dönt. Az eljárást befejező végzés tárgyaláson kívül is meghozható. A tárgyalás elhalasztására, a tárgyalás folyamán hozott döntések kihirdetésére, írásba foglalására és kézbesítésére a 73. § (4a)–(7) bekezdését alkalmazni kell.

(2)305 Az egy védjegy ellen irányuló több megszűnés-megállapítási kérelmet, valamint a törlési és a megszűnés megállapítására irányuló kérelmeket lehetőség szerint egy eljárásban kell elintézni.

(3)306 A megszűnés megállapítására irányuló kérelem visszavonása esetén az eljárást hivatalból folytatni lehet. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ilyen esetben is a kérelem keretei között, a felek által korábban tett nyilatkozatok és állítások figyelembevételével jár el.

(4)307 A megszűnés megállapítására irányuló eljárás költségeinek viselésére a vesztes felet kell kötelezni. Ha a védjegyjogosult az oltalom megszűnésének megállapítására irányuló eljárásra okot nem adott és a védjegyoltalomról – legalább az árujegyzék érintett része vonatkozásában – a bejelentés napjára visszaható hatállyal, az (1) bekezdés szerinti nyilatkozattételre kitűzött határidő lejárta előtt lemond, az eljárási költséget a kérelmező viseli.

(5)308 A védjegyoltalomnak a használat hiánya, a megkülönböztető képesség elvesztése, a megtévesztővé válás miatti teljes körű vagy részleges megszűnését be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

HARMADIK RÉSZ309

AZ EURÓPAI UNIÓS VÉDJEGYRENDSZERRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK310

X/A. Fejezet

AZ EURÓPAI UNIÓS VÉDJEGY ÉS A KÖZÖSSÉGI VÉDJEGYBEJELENTÉS311

Általános szabályok

76/A. §312 E törvény alkalmazásában

a)313

b) európai uniós védjegy: az európai uniós védjegyrendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott védjegy;

c) európai uniós védjegybejelentés: az európai uniós védjegyrendelet alapján tett – európai uniós védjegy lajstromozására irányuló – bejelentés.

76/B. §314

76/C. §315

Az európai uniós védjegy bitorlásának jogkövetkezményei316

76/D. §317 Az európai uniós védjegy bitorlására – az európai uniós védjegyrendelet 17. cikkében foglaltakkal összhangban – ugyanazokat a jogkövetkezményeket kell alkalmazni, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által e törvény alapján lajstromozott védjegy bitorlására.

Nemzeti bejelentéssé való átalakítás

76/E. §318 (1)319 Európai uniós védjegybejelentés vagy európai uniós védjegy átalakítására irányuló – az európai uniós védjegyrendelet 140. cikk (5) bekezdése alapján megküldött – kérelem alapján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a VII–IX. fejezetek rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – a (2)–(5) bekezdésekben meghatározott feltételekkel – megindítja a védjegy lajstromozására irányuló eljárást.

(2)320 A bejelentési díjat [50. § (4) bek.] az (1) bekezdés szerinti kérelemnek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához történő beérkezésétől számított két hónapon belül kell megfizetni.

(3)321 Az (1) bekezdés szerinti kérelem és mellékleteinek magyar nyelvű fordítását a kérelemnek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához történő beérkezésétől számított négy hónapon belül kell a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához benyújtani. E fordítást a IX. fejezet rendelkezéseinek alkalmazásában az 50. § (5) bekezdése alapján benyújtandó fordításnak kell tekinteni.

(4)322 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az (1) bekezdés szerinti kérelem beérkezéséről – az 56. § (4) bekezdésében előírt figyelmeztetés megküldésével egyidejűleg – értesíti a kérelmezőt.

(5)323 A bejelentési napot, az elsőbbséget és a szenioritást az európai uniós védjegyrendelet 139. cikk (3) bekezdésével összhangban kell megállapítani. Az 50. § (3b) bekezdését az európai uniós védjegyrendelet 141. cikk (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel kell alkalmazni.

(6)324 Európai uniós védjegy átalakítására irányuló kérelem alapján az (1) bekezdés szerint megindult eljárásban – a bejelentési díj megfizetését és a (3) bekezdésben előírt fordítás benyújtását követően – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az európai uniós védjegyet további vizsgálat nélkül e törvény alapján lajstromozza (64. §).

(7)325 Az európai uniós védjegybejelentés vagy az európai uniós védjegy nemzeti védjegybejelentéssé való átalakítására irányuló kérelem vizsgálatára és az (1) bekezdés alapján megindult eljárásra egyebekben a VII–IX. fejezetek rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az európai uniós védjeggyel kapcsolatban igényelt szenioritás326

76/F. § (1)327 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által e törvény alapján lajstromozott védjegy, amelynek szenioritását igényelték európai uniós védjeggyel kapcsolatban az európai uniós védjegyrendelet 39. és 40. cikke alapján, és amelynek oltalma megszűnt az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta vagy lemondás miatt

a) törölhető, vagy

b) oltalmának megszűnése a használat hiánya, vagy a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatt megállapítható,

ha a törlés, illetve a megszűnés megállapításának feltételei a védjegyoltalom korábbi megszűnésének napján fennálltak.

(1a)328 Ha az (1) bekezdés szerinti esetekben a védjegyet törlik vagy a védjegyoltalom megszűnését megállapítják, a szenioritás hatályát veszti.

(2)329 A védjegylajstromban fel kell tüntetni, hogy a védjegy szenioritását igényelték európai uniós védjeggyel kapcsolatban. A szenioritás elvesztését szintén be kell jegyezni a védjegylajstromba.

(3)330 A védjeggyel kapcsolatos minden tényt és körülményt – különösen a használati engedélyt, a jelzálogjogot, valamint a védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok más megterhelését, továbbá e jogok átszállását és átruházását – be kell jegyezni a védjegylajstromba azt követően is, hogy az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta vagy lemondás miatt megszűnt annak a védjegynek az oltalma, amelynek szenioritását európai uniós védjeggyel kapcsolatban igényelték.

(4)331

76/G. §332

Európai uniós védjegybíróság333

76/H. § (1)334 Magyarországon a Fővárosi Törvényszék jár el első fokon – a 78. § (2) bekezdésében meghatározott összetételben – az európai uniós védjegyrendelet 123. cikk (1) bekezdésében meghatározott európai uniós védjegybíróságként.

(2)335 A Fővárosi Törvényszék határozata elleni fellebbezés elbírálása – másodfokon eljáró európai uniós védjegybíróságként – a Fővárosi Ítélőtábla hatáskörébe tartozik.

NEGYEDIK RÉSZ336

A VÉDJEGYEK NEMZETKÖZI LAJSTROMOZÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

X/B. Fejezet

A NEMZETKÖZI VÉDJEGYBEJELENTÉSEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

Általános szabályok

76/I. § (1) E törvény alkalmazásában

a)337 nemzetközi védjegybejelentés: az 1891. évi április hó 14-én kelt, a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodás (e rész alkalmazásában a továbbiakban: Madridi Megállapodás), valamint a Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó, 1989. évi június hó 27-én kelt Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) alapján tett védjegybejelentés;

b) Nemzetközi Iroda: a Szellemi Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája;

c)338 nemzetközi lajstrom: a Madridi Megállapodás, illetve a Jegyzőkönyv alapján bejelentett védjegyekről a Nemzetközi Iroda által vezetett nyilvántartás;

d)339 Magyarországot megjelölő bejelentés: az a nemzetközi védjegybejelentés, amelyben az oltalmat Magyarország területére kiterjedően igénylik;

e)340 származási hivatal: a Jegyzőkönyv 2. cikk (2) bekezdése szerinti származási ország hivatala.

(2)341 Ahol e törvény a Madridi Megállapodás, illetve a Jegyzőkönyv alkalmazására utal, azon a Madridi Megállapodáshoz és a Jegyzőkönyvhöz kapcsolódó Közös Végrehajtási Szabályzat alkalmazását is érteni kell.

(3)342 A nemzetközi védjegybejelentések tekintetében a Madridi Megállapodás, illetve a Jegyzőkönyv eltérő rendelkezése hiányában – az e részben (X/B–X/C. fejezetekben) foglalt eltérésekkel – e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(4)343

X/C. Fejezet344

NEMZETKÖZI VÉDJEGYBEJELENTÉSEK

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján benyújtott bejelentések345

76/J. § (1)346 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához benyújtott védjegybejelentés, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által lajstromozott védjegy jogosultja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mint származási hivatal útján – a Jegyzőkönyv alapján – nemzetközi védjegybejelentést tehet a Nemzetközi Irodához.

(2)347 Ha a nemzetközi védjegybejelentést az (1) bekezdésben említett védjegy lajstromozása előtt nyújtják be, a bejelentő nyilatkozhat úgy, hogy a nemzetközi védjegybejelentést az (1) bekezdésben említett védjegy alapján kívánja megtenni. Ebben az esetben a benyújtás napjának a védjegy lajstromozásának napját kell tekinteni.

(3)348 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala akkor továbbítja a nemzetközi védjegybejelentést, ha a bejelentő

a) belföldön valóságos és működő ipari vagy kereskedelmi telephellyel rendelkezik,

b) lakóhelye belföldön van, vagy

c) magyar állampolgár.

(4)349 A nemzetközi védjegybejelentést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál mint származási hivatalnál a Jegyzőkönyvben előírt alaki követelményeknek megfelelően, az abban előírt módon és nyelvek egyikén kell benyújtani.

(5)350 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívására a bejelentő köteles igazolni, hogy a (2) bekezdés szerint nemzetközi védjegybejelentés benyújtására jogosult. Ennek elmaradása esetén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a nemzetközi bejelentés továbbítására irányuló kérelmet elutasítja.

76/K. § (1)351 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a nemzetközi védjegybejelentés továbbítását megelőzően megvizsgálja, hogy

a)352 a bejelentés tartalmazza-e a 76/J. § (1) bekezdésében említett védjegy lajstromszámát vagy ügyszámát;

b)353 benyújtották-e a továbbításra irányuló kérelmet, valamint azt, hogy az tartalmazza-e a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat; a bejelentés tartalmazza-e a bejelentő azonosítására alkalmas adatokat, a megjelölést, valamint az árujegyzéket;

c) a bejelentés adatai megegyeznek-e a 76/J. § (1) bekezdésében említett védjegynek a védjegylajstromban szereplő adataival;

d) a bejelentés tartalmazza-e azon országok megjelölését, amelyek területére az oltalom kiterjesztését igénylik;

e)354 a bejelentést a Jegyzőkönyvben előírt nyelven és módon nyújtották-e be;

f) a bejelentés tartalmazza-e a bejelentő, illetve képviselője aláírását.

(2)355 Ha a továbbításra irányuló kérelem vagy a bejelentés nem felel meg az (1) bekezdés a)–c), illetve f) pontjaiban meghatározott követelményeknek – kivéve, ha a bejelentésben az árujegyzék szűkebb, mint a 76/J. § (1) bekezdésében említett védjegy árujegyzéke –, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívja a bejelentőt a hiányok pótlására. Ennek során a bejelentőt figyelmeztetni kell arra, hogy ha a kérelem benyújtását követő két hónapon belül a bejelentés nem érkezik be a Nemzetközi Irodához, a nemzetközi lajstromozás napja nem a kérelem benyújtásának a napja, hanem a Nemzetközi Irodához történő beérkezés napja lesz.

(3)356 A (2) bekezdés szerinti hiánypótlás eredménytelensége esetén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a nemzetközi védjegybejelentés továbbítására irányuló kérelmet elutasítja.

(4)357 Ha a bejelentés nem felel meg az (1) bekezdés d)–e) pontjaiban meghatározott követelményeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívja a bejelentőt a hiányok pótlására. Ennek elmaradása esetén a nemzetközi bejelentést a bejelentő által benyújtott formában kell továbbítani a Nemzetközi Irodához.

76/L. § (1)358 A nemzetközi védjegybejelentés továbbításáért a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott továbbítási díjat, valamint a nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban a Nemzetközi Irodához a Jegyzőkönyvben meghatározott nemzetközi díjat kell fizetni.

(2) Az (1) bekezdésben említett továbbítási díj a nemzetközi védjegybejelentés benyújtásának napján esedékes. Ha a díjat az esedékességet követő egy hónapon belül nem fizetik meg, a nemzetközi védjegybejelentés továbbítására irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(3)359 Az (1) bekezdésben említett nemzetközi díjat közvetlenül a Nemzetközi Irodához, a Jegyzőkönyvben előírt határidőn belül és az ott megszabott módon kell megfizetni.

(4)360 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján benyújtott nemzetközi védjegybejelentés esetén a védjegylajstromban fel kell tüntetni a nemzetközi lajstromozás napját és számát.

A nemzetközi lajstromozásból eredő oltalom utólagos kiterjesztése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján361

76/M. § (1)362 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Jegyzőkönyv szerint a jogosult szerződő államának hivatala, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján a nemzetközi lajstromozásból eredő oltalom utólagos kiterjesztését lehet kérni.

(2)363 Az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelmet a Jegyzőkönyvben előírt alaki követelményeknek megfelelően, a Jegyzőkönyvben előírt módon és nyelven kell benyújtani.

(3)364 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem továbbítását megelőzően megvizsgálja, hogy

a) benyújtották-e a továbbításra irányuló kérelmet, valamint azt, hogy az tartalmazza-e a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat; az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem pedig tartalmazza-e a jogosult, illetve képviselője aláírását;

b) az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelmet a Jegyzőkönyvben előírt módon nyújtották-e be.

(4)365 Ha a továbbításra irányuló kérelem vagy az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem nem felel meg a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott követelményeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívja a kérelmezőt a hiányok pótlására. Ennek elmaradása esetén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a továbbításra irányuló kérelmet elutasítja.

(5)366 Ha az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem nem felel meg a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott követelménynek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívja a kérelmezőt a hiányok pótlására. Ennek elmaradása esetén az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelmet a kérelmező által benyújtott formában kell továbbítani a Nemzetközi Irodához.

(6) Az oltalom utólagos kiterjesztésére irányuló kérelem tekintetében megfelelően alkalmazni kell a 76/L. §-ban foglalt rendelkezéseket.

(7)367 Az (1)–(6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni, ha a nemzetközi védjegybejelentéssel vagy a nemzetközi lajstromozásból eredő oltalommal kapcsolatos változásnak a nemzetközi lajstromba való bejegyzése iránt a Jegyzőkönyv alapján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján terjesztik elő a kérelmet.

A Magyarországot megjelölő bejelentések368

76/N. § (1)369 A Magyarországot megjelölő bejelentésnek a nemzetközi lajstromozásnak a Jegyzőkönyv 3. cikkének (4) bekezdése, illetve a nemzetközi lajstromozásból eredő oltalom utólagos kiterjesztésének a Jegyzőkönyv 3ter cikkének (2) bekezdése alapján meghatározott napjától ugyanaz a hatálya, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához szabályszerűen benyújtott védjegybejelentésnek.

(2)370 A Magyarországot megjelölő bejelentés alapján történő nemzetközi lajstromozással – az (1) bekezdésben megjelölt naptól kezdődően – ugyanolyan hatályú oltalom keletkezik, mint a 64. § szerinti lajstromozással, amennyiben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Jegyzőkönyv 5. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát nem utasítja el, vagy az elutasítást visszavonja.

(3)371 A Magyarországot megjelölő bejelentésekre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, ha a nemzetközi lajstromozásból eredő oltalomnak Magyarországra való utólagos kiterjesztését kérik.

(4)372 A Magyarországot megjelölő bejelentés nemzetközi lajstromozását követően a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is megtekinthetővé teszi annak közzétett tartalmát, és hozzáférést biztosít a nemzetközi lajstromnak a bejelentésre vonatkozó bejegyzéseihez.

76/O. § (1)373 A Magyarországot megjelölő bejelentés meghirdetésére a nemzetközi védjegybejelentés következő adatainak közlésével kerül sor:

a) a megjelölés;

b) a bejelentés nemzetközi lajstromszáma;

c) a Nemzetközi Iroda hivatalos lapjában történő közzététel napja, valamint a közzétételt tartalmazó lap száma.

(2)374 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Magyarországot megjelölő bejelentést az (1) bekezdés szerint a nemzetközi lajstromozásról szóló értesítést követően hirdeti meg.

76/P. § (1)375 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Magyarországot megjelölő bejelentés tekintetében elkészíti a 60. § szerinti kutatási jelentést, és elvégzi a 61. § szerinti érdemi vizsgálatot.

(2)376 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kutatási jelentést a Nemzetközi Iroda útján küldi meg a bejelentőnek.

(3)377 A Magyarországot megjelölő bejelentés tekintetében a 61/B. § (1) bekezdésének alkalmazásában a felszólalás határidejét a 76/O. § (1) bekezdése alapján történő meghirdetés napjától kell számítani.

(4)378 Ha a nemzetközi védjegybejelentés nem felel meg a 61. § (2) bekezdése alapján vizsgált követelményeknek, vagy azzal kapcsolatban felszólalást nyújtottak be, erről a Jegyzőkönyvben meghatározott módon és határidőn belül értesíteni kell a Nemzetközi Irodát (ideiglenes elutasítás). Az értesítésben a nyilatkozattételre legalább három hónapos határidőt kell kitűzni, amely a lejárat előtt előterjesztett kérelemre meghosszabbítható.

(5)379 Ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – kivéve, ha az (5a) bekezdés alkalmazásának van helye – értesíti a Nemzetközi Irodát arról, hogy a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát elutasítja (végleges elutasítás), vagy arról, hogy az oltalmat csak részben ismeri el. Az értesítéseket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a végleges elutasításról vagy az oltalom részben történő elismeréséről szóló döntés jogerőre emelkedését követően küldi meg a Nemzetközi Irodának. Az oltalom részben történő elismerése esetén a lajstromozás napjának a döntés keltezésének napját kell tekinteni.

(5a)380 Ha a bejelentő olyan felhívásra nem válaszol a kitűzött határidőben, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kizárólag felszólalás alapján adott ki, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a rendelkezésre álló adatok alapján határoz a védjegy lajstromozásának kérdésében, és ennek megfelelő – végleges elutasításról szóló vagy az (5e) bekezdés szerinti – értesítést küld a Nemzetközi Irodának.

(5b)381 Ha a bejelentő a felhívásra válaszol, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala folytatja az érdemi vizsgálatot, és annak alapján határoz a védjegy lajstromozásának kérdésében. Ha ennek alapján a védjegybejelentés elutasításának [61. § (4) bek., 61/H. § (2) bek.] volna helye, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az erről szóló döntés jogerőre emelkedését követően értesíti a Nemzetközi Irodát arról, hogy a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát elutasítja (végleges elutasítás).

(5c)382 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nem ad ki ideiglenes elutasítást és az (5d) bekezdés alapján sem küld értesítést a Nemzetközi Irodának, a lajstromozás napjának az ideiglenes elutasításra nyitva álló határidő elteltét követő napot kell tekinteni.

(5d)383 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az ideiglenes elutasításra nyitva álló határidő lejárta előtt úgy találja, hogy nincs helye ideiglenes elutasítás kiadásának, haladéktalanul értesíti a Nemzetközi Irodát az oltalom elismeréséről. A lajstromozás napjának az oltalom elismeréséről szóló értesítés keltezésének napját kell tekinteni.

(5e)384 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az ideiglenes elutasítást az érdemi vizsgálatot követően egészben vagy részben visszavonja, a visszavonásról szóló döntés jogerőre emelkedését követően értesíti a Nemzetközi Irodát az oltalom egészben vagy részben történő elismeréséről. A lajstromozás napjának a visszavonásról szóló döntés keltezésének napját kell tekinteni.

(6)385

(7)386

(8)387 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – a 48. § megfelelő alkalmazásával – bejegyzi a védjegylajstromba, hogy a Jegyzőkönyv 4bis cikke alapján a nemzetközi lajstromozás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által lajstromozott védjegy helyébe lépett.

Átruházás és használati engedély hatályának

elutasítása

76/R. § (1)388 Ha a nemzetközi lajstromozásból eredő, Magyarország területére kiterjedő oltalom tekintetében a nemzetközi lajstromba bejegyzett átruházás, illetve használati engedély tárgyában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala úgy találja, hogy az átruházás, illetve a használati engedély – részben vagy egészben – e törvény rendelkezéseibe ütközik, erről a Madridi Megállapodásban és a Jegyzőkönyvben meghatározott módon és határidőn belül – a Nemzetközi Iroda útján – értesíti a bejelentőt.

(2) A változás hatályának elutasításáról szóló értesítésben meg kell jelölni az elutasítás okait, illetve terjedelmét.

A nemzetközi védjegy érvénytelenítése

76/S. §389 A nemzetközi védjegynek a Jegyzőkönyv 5. cikkének (6) bekezdésében szabályozott érvénytelenítésén e törvény alkalmazásában a védjegy törlését és a védjegyoltalom megszűnésének megállapítását kell érteni.

Kiegészítő lajstrom

76/T. §390 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Magyarországot megjelölő bejelentések tekintetében kiegészítő lajstromot vezet, amelybe a nemzetközi lajstromba a Madridi Megállapodás és a Jegyzőkönyv szerint be nem jegyezhető tényeket és körülményeket kell bejegyezni.

A nemzetközi lajstromozás átalakítása nemzeti védjegybejelentéssé391

76/U. §392 (1) A Jegyzőkönyv 9quinquies cikke szerinti átalakítási kérelmet a nemzetközi lajstromozás törlésének napjától számított három hónapon belül kell benyújtani a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához.

(2) Az átalakításra irányuló kérelem benyújtását követő négy hónapon belül be kell nyújtani az árujegyzék magyar nyelvű fordítását, valamint két hónapon belül meg kell fizetni a bejelentési díjnak az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott mértékű átalakítási díjat. Ezek elmaradása esetén az átalakításra irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(3) Egyebekben az átalakításra irányuló kérelem tekintetében a VII–IX. fejezetek rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni; ha azonban a nemzetközi lajstromozást a 76/P. § (5) és (5c)–(5e) bekezdéseiben meghatározott valamely lajstromozási napot követően törlik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a megjelölést a 61–63. §-okban foglalt rendelkezések alkalmazása nélkül védjegyként lajstromozza. Ebben az esetben a lajstromozás napjának a 76/P. § (5) és (5c)–(5e) bekezdései alapján meghatározott napot kell tekinteni.

X/D. Fejezet393

ÖTÖDIK RÉSZ394

BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS VÉDJEGYÜGYEKBEN

XI. Fejezet

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA DÖNTÉSEINEK FELÜLVIZSGÁLATA395

Megváltoztatási kérelem

77. §396 (1)397 A bíróság kérelemre megváltoztathatja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának

a) a 46/A. § (3) bekezdésében felsorolt döntéseit;

b)398 az eljárást felfüggesztő és a védjegylajstromba való bejegyzés tárgyában hozott döntését;

c)399 az iratbetekintést kizáró vagy korlátozó azt a végzését, amellyel szemben az Ákr. rendelkezései szerint önálló jogorvoslatnak van helye;

d)400 az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfélen kívüli ügyféli jogállást megtagadó végzését;

e)401 az eljárási bírságot kiszabó, valamint az eljárási költség megállapításának és viselésének kérdésében hozott döntését.

(2)402 Az eljárási bírságot kiszabó, valamint az eljárási költség megállapításával és viselésével kapcsolatos döntés ellen előterjesztett megváltoztatási kérelemnek nincs halasztó hatálya a döntés többi – a megváltoztatási kérelemben nem támadott – rendelkezése tekintetében, és nem akadályozza meg azok jogerőre emelkedését.

(3)403 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának az (1) bekezdésben nem említett végzése csak az (1) bekezdésben felsorolt döntésekkel szemben előterjesztett megváltoztatási kérelemben támadható meg.

(4) A döntés megváltoztatását kérheti:

a)404 aki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárásban ügyfélként vett részt;

b) akit az iratbetekintésből kizártak vagy abban korlátoztak;

c)405 akitől az ügyféli jogállást megtagadták.

(5)406 A védjegy lajstromozása és törlése kérdésében hozott határozat megváltoztatását az ügyész a 3. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai, illetve a 3. § (2) bekezdése alapján kérheti. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárás egyéb résztvevője saját jogán önálló megváltoztatási kérelemmel élhet a döntés rá vonatkozó rendelkezése, illetve a rá vonatkozó döntés ellen.

(6)407 A megváltoztatási kérelem benyújtásának vagy ajánlott küldeményként való postára adásának határideje – a (7) és a (8) bekezdésben szabályozott kivételekkel – a döntésnek a féllel, illetve az eljárás egyéb résztvevőjével való közlésétől számított harminc nap.

(7)408 A megváltoztatási kérelem előterjesztésének harmincnapos határidejét az igazolási kérelmet elutasító vagy be nem nyújtottnak tekintő végzés közlésétől kell számítani, ha

a) ez a későbbi, mint a (6) bekezdés szerinti döntés közlésének napja és

b) az igazolási kérelmet olyan mulasztás kimentésére terjesztették elő, amely közvetlenül a (6) bekezdés szerinti döntés alapjául szolgált.

(8)409

(9)410 A megváltoztatási kérelem a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál nyújtható be, amely azt a védjegyügy irataival együtt – a (10) bekezdésben szabályozott eset kivételével – tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. Ha az eljárásban ellenérdekű fél vett részt, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a megváltoztatási kérelem továbbításáról egyidejűleg az ellenérdekű felet is értesíti.

(10)411 Ha a megváltoztatási kérelem elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala e kérdésben írásbeli nyilatkozatot tehet, és azt a megváltoztatási kérelemmel, valamint a védjegyügy irataival együtt harminc napon belül továbbítja a bírósághoz.

(11)412 A megváltoztatási kérelem bevezető részében fel kell tüntetni:

a) az eljáró bíróság megnevezését,

b) a kérelmező 38. § (2b) bekezdésében meghatározott azonosító adatait, illetve amennyiben van ellenérdekű fél, annak az ismert azonosító adatait, és

c) a kérelmező jogi képviselőjének a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott azonosító adatait és biztonságos kézbesítési szolgáltatási címét.

(11a)413 A megváltoztatási kérelem érdemi részében fel kell tüntetni:

a) a megváltoztatási kérelemmel érintett döntés számát, szükség esetén – ha rendelkezésre áll – a lajstromszámot, valamint a döntésnek a megváltoztatási kérelem által érintett rendelkezését vagy részét,

b) a döntés bíróság általi megváltozatására irányuló határozott kérelmet, valamint

c) a döntés megváltoztatásának szükségességét alátámasztó indokokat az ezeket alátámasztó bizonyítékokkal és a jogalap megjelölésével.

(11b)414 A megváltoztatási kérelem záró részében fel kell tüntetni:

a) a bíróság hatáskörét és illetékességét megalapozó tényeket és jogszabályhelyet,

b) a megfizetett illeték összegét és megfizetésének módját, vagy az eljárási illeték részleges megfizetése esetén a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet, illetve jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén az ennek alapjául szolgáló tényeket és jogszabályhelyet,

c) a meghatalmazott képviseleti jogát megalapozó tényeket és jogszabályhelyet, valamint

d) a záró részben feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékokat.

(12) Ha a megváltoztatási kérelmet elkésetten nyújtották be, az igazolási kérelem tárgyában a bíróság határoz.

Hatáskör és illetékesség

78. § (1)415 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntésének megváltoztatására irányuló eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.

(2)416 A Fővárosi Törvényszék három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.

(3)417

A megváltoztatási kérelemmel kapcsolatos eljárásra irányadó szabályok

79. §418 A bíróság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntésének megváltoztatására irányuló kérelmet nemperes eljárásban – az e törvényben foglalt eltérő rendelkezések alkalmazásával – bírálja el. Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.

Nyilvánosság

80. §419 A bíróság a tárgyalásról, a nyilvánosságot a fél kérelmére a Pp.-ben meghatározott feltételek hiányában is kizárhatja.

Kizárás

81. § (1)420 A Pp.-ben meghatározott eseteken kívül az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt, aki

a)421 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntésének meghozatalában részt vett;

b)422 az a) pontban említett személynek a Ptk. szerinti hozzátartozója.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a jegyzőkönyvvezetők és a szakértők kizárására is alkalmazni kell.

A felek és az eljárás más résztvevői

82. § (1) A kérelmező a bírósági eljárásban félként vesz részt. Az eljárást indító ügyészt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felet megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el.

(2)423 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárásban ellenérdekű ügyfél is részt vett, a bírósági eljárást ellene kell megindítani.

83. § Ha a közös védjegyoltalom valamely jogosultja a védjegyoltalom fenntartása és védelme érdekében önállóan lép fel, illetve az eljárást csak az egyik védjegyjogosult ellen indították meg, a bíróság értesíti a többi védjegyjogosultat, hogy az eljárásba védjegyjogosult társuk mellett beléphetnek.

84. § (1)424 Akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntésének megváltoztatására irányuló eljárás miként dőljön el, az eljárásba – annak jogerős befejezéséig – az azonos érdekű fél mellett beavatkozhat.

(2) A beavatkozó – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet, cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben.

(3) A beavatkozó és a fél közötti jogvitát az eljárás során nem lehet elbírálni.

Képviselet

85. § (1)425 Az eljárás során meghatalmazottként, ideértve a 85/A. § szerinti jogi képviseletet is, szabadalmi ügyvivő is eljárhat.

(2)426 A szabadalmi ügyvivőnek vagy ügyvédnek – akár belföldön, akár külföldön – adott meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a meghatalmazó aláírta.

85/A. §427 A bíróság előtti eljárásban a jogi képviselet kötelező, ideértve a jogorvoslati eljárásokat is.

Eljárási költség

86. § (1) Ha a bírósági eljárásban ellenérdekű fél is részt vett, az eljárási költségek előlegezésére, illetve viselésére a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(2) Ellenérdekű fél hiányában a költségeket a kérelmező előlegezi, illetve viseli.

(3) Az eljárási költséghez hozzá kell számítani a felet képviselő szabadalmi ügyvivő készkiadásait és munkadíját is.

Mulasztás

87. § Ha a kérelmező, illetve egyik fél sem jelenik meg a tárgyaláson, vagy a megszabott határidő alatt a bíróság felhívásának bármelyik fél nem tesz eleget, a bíróság a kérelmet a rendelkezésre álló adatok alapján bírálja el.

Igazolás

88. § Az igazolási kérelem előterjesztésére a bíróság előtti nemperes eljárásban a 42. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Intézkedések a kérelem alapján

88/A. §428 Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala írásbeli nyilatkozatot tett a megváltoztatási kérelemre [77. § (10) bek.], az eljáró tanács elnöke e nyilatkozatot írásban közli a féllel, illetve a felekkel.

Tárgyalás és bizonyítás

89. § (1)429 Az elsőfokú bíróság a Pp. szabályai szerint bizonyítást folytat le, és a Pp. érdemi tárgyalásra vonatkozó szabályai szerint tart tárgyalást.

(1a)430 A bírósági eljárásban szünetelésnek nincs helye.

(2) Ha az eljárásban ellenérdekű fél nem vesz részt, és az ügy az iratok alapján elbírálható, a bíróság tárgyaláson kívül is hozhat határozatot, azonban a felet – kívánságára – meg kell hallgatnia.

(3) Ha a bíróság az ügyet tárgyaláson kívül bírálja el, de az eljárás folyamán szükségét látja a tárgyalás megtartásának, a tárgyalást bármikor kitűzheti. Ha viszont a bíróság az ügyet tárgyaláson bírálja el, illetve tárgyalást tűzött ki, ezt követően nem térhet vissza az ügy tárgyaláson kívüli elbírálására.

(4)431 A bírósági eljárásban nincs helye egyezségnek, ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt folyó eljárásban sem lehetett egyezséget kötni.

Határozatok

90. § A bíróság mind az ügy érdemében, mind egyéb esetekben végzéssel határoz.

91. § (1)432 Ha a bíróság a védjegyügyben hozott döntést megváltoztatja, végzése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala döntése helyébe lép. A bíróság a védjegyügyben hozott döntés megváltoztatása helyett a döntést hatályon kívül helyezi, és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát az eljárás folytatására utasítja, ha a megváltoztatási kérelmet a védjegybejelentés elutasításáról, visszavonásáról vagy visszavontnak tekintéséről hozott olyan döntéssel szemben terjesztették elő, amelynek hiányában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál a védjegy lajstromozására irányuló eljárás folytatásának lett volna helye.

(2)433 A bíróság a döntést hatályon kívül helyezi, és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát új eljárásra utasítja, ha

a)434 a döntés meghozatalában olyan személy vett részt, akivel szemben kizáró ok állt fenn;

b)435 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárásban olyan lényeges egyéb eljárási szabálysértés történt, amely a bírósági eljárásban nem orvosolható;

c)436

(3)437 Ha a fél olyan kérdésben kíván bírósági döntést, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt folyó eljárásnak nem volt tárgya, a bíróság a kérelmet átteszi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, kivéve, ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felszólalás esetén a felszólalás alapjául szolgáló okot a 61/D. § (8) bekezdése alapján, a védjegy törlésére irányuló eljárásban pedig a törlés alapjául szolgáló okot a 73. § (1) bekezdése alapján hagyta figyelmen kívül, illetve, ha a felszólalás vagy a törlés alapjául szolgáló újabb okot a megváltoztatási kérelemben vagy annak előterjesztését követően jelölték meg, az ilyen felszólalási vagy törlési okot a bíróság figyelmen kívül hagyja. A kérelem áttétele esetén a bíróság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának döntését – szükség szerint – hatályon kívül helyezi.

(4)438 A bíróság figyelmen kívül hagyja a fél által a megváltoztatási kérelemben vagy annak benyújtását követően előterjesztett azt a nyilatkozatot, állítást vagy bizonyítékot, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az előtte folyó eljárásban – a 40. § (3) bekezdésével összhangban – szabályszerűen hagyott figyelmen kívül.

(5)439 Ha a megváltoztatási kérelem előterjesztését követően a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 77. § (1) bekezdésének b)–d) pontjaiban említett valamely döntését visszavonta, a bíróság az eljárást megszünteti. Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a döntését módosította, a bírósági eljárás folytatásának csak a még vitás kérdésekben van helye.

92. §440 A bíróság az ügy érdemében hozott végzését kézbesítés útján közli; azt nem lehet a kihirdetéssel közöltnek tekinteni. Ha a megváltoztatási kérelmet a bíróság tárgyaláson bírálja el, az ügy érdemében hozott végzést a tárgyalás napján ki is kell hirdetni. A kihirdetést csak és akkor lehet – legfeljebb nyolc napra – elhalasztani, ha ez az ügy bonyolultsága miatt feltétlenül szükséges. A kihirdetés határnapját ilyen esetben nyomban ki kell tűzni, és a végzést a kihirdetés napjáig írásba is kell foglalni.

93. §441 A Fővárosi Törvényszék végzése elleni fellebbezés elbírálása során a Pp. 389–391. §-ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a másodfokú bíróság erre irányuló kérelem esetén a feleket szóban is köteles meghallgatni, kivéve, ha a fellebbezést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának a 77. § (1) bekezdésének c) és d) pontjában meghatározott döntései ellen előterjesztett megváltoztatási kérelem tárgyában hozott végzéssel szemben nyújtották be.

94. §442

XII. Fejezet

VÉDJEGYPEREK

A védjegyperekre irányadó szabályok

95. §443 (1)444 A védjegybitorlás miatt indított perekben, a 14. § alapján a védjegynek a képviselő, illetve az ügynök általi használatától való eltiltás iránt, illetve a védjegyoltalmi igény vagy a védjegyoltalom átruházása iránt indított perekben, valamint az európai uniós védjegyrendelet [4. § (2) bek. ab) alpontja] 137. és 138. cikke, illetve 209. cikk (5) bekezdése alapján az európai uniós védjegy használatától való eltiltás iránt indított perekben a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel rendelkezik. E perekben a Fővárosi Törvényszék a 78. § (2) bekezdésében meghatározott összetételű tanácsban jár el.

(2)445 Védjegybitorlás miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést – az ellenkező valószínűsítéséig – a Pp. 103. § (1) bekezdés d) pontja szerinti különös méltánylást érdemlő okból szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező igazolja, hogy a védjegy oltalom alatt áll, és ő a védjegy jogosultja vagy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben.

(3) A (2) bekezdés nem alkalmazható, ha a védjegybitorlás megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a bitorlásról és a bitorló személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt.

(4)446 Védjegybitorlás vagy annak közvetlenül fenyegető veszélye esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelem előterjeszthető a keresetlevél benyújtását megelőzően a Pp. perindítást megelőző ideiglenes intézkedésre vonatkozó rendelkezéseiben előírt többletfeltételek hiányában is. A keresetlevél benyújtását megelőzően előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a Fővárosi Törvényszék bírálja el. Az ideiglenes intézkedés iránti nemperes eljárásra, e törvény eltérő rendelkezése hiányában, a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a kérelmező a (8) bekezdésben foglaltak szerint a védjegybitorlás miatt a pert megindította, a peres eljárás illetékeként a nemperes eljárásban lerótt illetéken felüli összeget kell megfizetni.

(5)447 A védjegyjogosult vagy a védjegy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben – a bitorlás esetén támasztható polgári jogi igényeken felül – az ideiglenes intézkedésre vonatkozó feltételekkel kérheti a bíróságtól

a) biztosítási intézkedés elrendelését a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint, ha valószínűsítette, hogy a kártérítés, illetve a bitorlással elért gazdagodás visszatérítése iránti követelésének későbbi kielégítése veszélyben van;

b) a bitorló kötelezését banki, pénzügyi és kereskedelmi adatainak és iratainak közlésére, illetve bemutatására az a) pont szerinti biztosítási intézkedés elrendelése céljából;

c) ellenbiztosíték adását, ha ennek fejében – a védjegybitorlás abbahagyásának követelése helyett – hozzájárul a feltételezett védjegybitorlási cselekmények bitorló általi folytatásához.

(6)448 Az ellenbiztosíték adását az (5) bekezdés c) pontja alapján a bíróság erre irányuló kérelem hiányában is elrendelheti, feltéve, hogy a védjegyjogosult vagy a védjegy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben, előterjesztett bitorlás abbahagyása iránti kérelmet, és annak a bíróság nem ad helyt.

(7)449 A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül végzéssel határoz. Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés elleni fellebbezést a másodfokú bíróság soron kívül, legkésőbb a fellebbezés benyújtásától számított tizenöt napon belül bírálja el.

(8)450 A bíróság a keresetlevél benyújtását megelőzően előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem – ideértve az (5) és (6) bekezdés alapján elrendelhető intézkedéseket is – tárgyában hozott végzését az ellenérdekű fél kérelmére hatályon kívül helyezi, ha a kérelmező a pert a védjegybitorlás miatt az ideiglenes intézkedéssel érvényesített követelés tárgyában nem indította meg a végzés közlésétől számított tizenöt napon belül. A bíróság az ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezésére irányuló kérelem tárgyában soron kívül, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül végzéssel határoz.

(9)451 Ha a védjegybitorlás miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenérdekű felet kötelezheti

a) a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére;

b) banki, pénzügyi és kereskedelmi adatok közlésére, illetve a birtokában lévő ilyen iratok bemutatására.

(10)452 Előzetes bizonyításnak a per megindítása előtt helye van akkor is, ha a védjegyjogosult vagy a védjegy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben, a védjegybitorlás tényét vagy annak veszélyét elvárható mértékben valószínűsítette. Az előzetes bizonyítás tárgyában a bíróság soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül végzéssel határoz. Az előzetes bizonyítást elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a másodfokú bíróság soron kívül, legkésőbb a fellebbezés benyújtásától számított tizenöt napon belül végzéssel bírál el. Ha a per még nem indult meg, az előzetes bizonyítást a Fővárosi Törvényszéknél kell kérni. Az előzetes bizonyítást a Fővárosi Törvényszék folytatja le.

(11)453 A bíróság az előzetes bizonyítást elrendelő végzést az ellenérdekű fél kérelmére hatályon kívül helyezi, ha a védjegyjogosult a pert a védjegybitorlás miatt nem indította meg az előzetes bizonyítást elrendelő végzés közlésétől számított tizenöt napon belül. A bíróság az előzetes bizonyítást elrendelő végzés hatályon kívül helyezésére irányuló kérelem tárgyában soron kívül, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül végzéssel határoz.

(12)454 Az ideiglenes intézkedés – ideértve az (5) és (6) bekezdés alapján elrendelhető intézkedéseket is – elrendelésének kérdésében az ellenérdekű fél meghallgatása mellőzhető, ha az ebből fakadó késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna. Az előzetes bizonyítás elrendelésének kérdésében az ellenérdekű fél meghallgatása a Pp. 337. § (1) bekezdés b) pontja alapján mellőzhető, ha a meghallgatásból fakadó késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna, vagy ha a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata valószínűsíthető. Ha a bíróság az ellenérdekű fél meghallgatását mellőzi, az ideiglenes intézkedés vagy az előzetes bizonyítás elrendeléséről szóló végzést az ellenérdekű féllel a foganatosítást követően haladéktalanul közölni kell. A végzés közlését követően az ellenérdekű fél kérheti a meghallgatását és az ideiglenes intézkedést, illetve az előzetes bizonyítást elrendelő végzés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Az ideiglenes intézkedés vagy az előzetes bizonyítás iránti kérelem elutasítása esetén a bíróság az elutasításról szóló végzéssel együtt küldi meg az ellenérdekű fél részére az ideiglenes intézkedés vagy az előzetes bizonyítás elrendelése iránti kérelmet.

(13)455 A bíróság az előzetes bizonyítás és – az (5) bekezdés c) pontját és a (6) bekezdést kivéve – az ideiglenes intézkedés elrendelését az ellenérdekű fél kérelmére biztosítékadáshoz kötheti.

(14)456 Az (5) bekezdés c) pontjában, a (6) bekezdésben és a (13) bekezdésben meghatározott biztosíték vagy ellenbiztosíték kiadására vagy visszaadására a Pp. biztosítékra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a bíróság – az ítélet mellett – az előzetes bizonyítás, illetve az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzést hatályon kívül helyező vagy annak hatályvesztését megállapító végzésben is rendelkezhet a biztosíték vagy ellenbiztosíték visszaadásáról vagy kiadásáról.

(14a)457 Védjegybitorlás miatt indított perekben a 27. § (2)–(3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények arra az időszakra nézve nem alkalmazhatók, amikor a védjegyoltalom megszűnése megállapításának feltételei – feltéve, hogy az alperes érdemi védekezésében erre hivatkozik – e törvény alapján fennálltak.

(15)458 Az (1) bekezdésben meghatározott, valamint a védjeggyel kapcsolatos minden más perben egyebekben a Pp. szabályait kell alkalmazni az e törvény 80. §-ában és 85. §-ában, valamint 86. § (3) bekezdésében foglalt eltérésekkel.

(16)459

HATODIK RÉSZ460

AZ EGYÜTTES ÉS A TANÚSÍTÓ VÉDJEGY

XIII. Fejezet

EGYÜTTES VÉDJEGY

Az együttes védjegy

96. § (1)461 Az együttes védjegy olyan védjegy, amelyet a védjegybejelentésben ilyenként jelölnek meg, és amely alkalmas arra, hogy valamely egyesület, köztestület vagy egyesülés tagjainak áruit vagy szolgáltatásait mások áruitól vagy szolgáltatásaitól megkülönböztesse.

(2)462

(3) A megjelölés együttes védjegyként ki van zárva a védjegyoltalomból akkor is, ha

a)463 jellegét vagy jelentőségét illetően alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, különösen, ha a fogyasztók másnak tekinthetnék, mint együttes védjegynek,

b) a használatáról rendelkező szabályzat a közrendbe, a közerkölcsbe vagy jogszabályba ütköző előírást tartalmaz.

(4)464 Az együttes védjegy oltalma az egyesületet, köztestületet vagy egyesülést illeti meg, használatára azok tagjai is jogosultak.

(5)465 Az együttes védjegy lajstromozására irányuló bejelentés nem utasítható el, ha a bejelentő az együttes védjegy használatára vonatkozó szabályzat módosítása révén eleget tesz a 97. §-ban foglalt feltételeknek.

(6)466 A 18. § alkalmazásában az is az együttes védjegy használatának minősül, ha a védjegyet az egyesület, köztestület vagy egyesülés bármelyik tagja használja.

Szabályzat az együttes védjegyhez

97. § (1)467 A megjelölés akkor részesülhet együttes védjegyként oltalomban, ha használatáról – a (2) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő – szabályzat rendelkezik. A szabályzatot az együttes védjegyre jogosult egyesület, köztestület vagy egyesülés állapítja meg.

(2) A szabályzatnak tartalmaznia kell:

a)468 a védjegyjogosult egyesület, köztestület vagy egyesülés elnevezését és székhelyét;

b) a védjegy használatára jogosult tagok felsorolását, nevük, címük, illetve székhelyük feltüntetésével;

c) a tagság feltételeit;

d) a védjegy használatának feltételeit;

e) a védjegy használatának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat;

f) a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés rendjét.

(3)469

(4)470 Az együttes védjegyre vonatkozó bejelentésnek a szabályzatot is tartalmaznia kell. A védjegylajstromban az együttes védjeggyel kapcsolatban fel kell tüntetni a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatokat is. A szabályzatot – és annak az (5) bekezdés szerinti módosításait – az együttes védjegyre vonatkozó lajstrombejegyzéshez mellékelni kell.

(5)471 Az együttes védjegy jogosultjának a szabályzatban foglalt adatok változása esetén módosított szabályzatot kell benyújtania a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. A szabályzat módosításának hatályossá válásához a módosítás védjegylajstromba való bejegyzésére van szükség. A módosítás nem jegyezhető be a védjegylajstromba, ha

a) a módosított szabályzat nem felel meg a (2) bekezdésben meghatározott követelményeknek;

b) a módosítás következtében az együttes védjegyekkel szemben a 96. § (1) bekezdésében támasztott követelmények nem teljesülnének; vagy ha

c) a módosítás következtében a 96. § (3) bekezdésében meghatározott kizáró ok merülne fel.

Az együttes védjegyoltalom átruházása

98. § (1) Az együttes védjegy oltalmának átruházásához az erre irányuló – írásba foglalt – szerződés és a jogosult megváltozásának a védjegylajstromba való bejegyzése szükséges.

(2) Az együttes védjegy oltalma nem ruházható át, ha az átruházást követően a 96. §-ban foglalt követelmények nem teljesülnének, illetve a megjelölés együttes védjegyként az oltalomból kizárttá válna.

Az együttes védjegy oltalmának megszűnése

99. §472 (1) A 34. § és 35. §-ban foglalt megszűnési okokon túlmenően az együttes védjegy oltalma megszűnik – a megszűnést megállapító határozatban megjelölt időpontban – akkor is, ha a védjegyjogosult nem teszi meg a szükséges intézkedéseket az együttes védjegy szabályzattal ellentétes használatának megakadályozására.

(2) A 33. §-ban foglalt törlési okokon túlmenően, ha a megjelölés együttes védjegyként a 96. § (1) és (3) bekezdése és a 97. § alapján nem részesülhet oltalomban, az együttes védjegyet törölni kell, kivéve, ha a védjegyjogosult a törlési eljárás során az együttes védjegy használatára vonatkozó szabályzatot úgy módosítja, hogy az eleget tesz a követelményeknek. Ha a megjelölés a 96. § (3) bekezdése alapján az oltalomból kizárttá válik, az együttes védjegy oltalmának megszűnését a megszűnés megállapítására irányuló kérelem benyújtásának napjára visszaható hatállyal kell megállapítani.

(3) Az együttes védjegy oltalmának megszűnését kell megállapítani akkor is, ha az együttes védjegy használatára vonatkozó szabályzat módosításának bejegyzésére a 97. § (5) bekezdésének megsértésével kerül sor, kivéve, ha a 97. §-ban foglalt követelményeknek az együttes védjegy használatára vonatkozó szabályzat további módosítása révén eleget tesz.

Az együttes védjegy oltalmából folyó jogok érvényesítése

100. §473 (1) Az együttes védjegy jogosultja az együttes védjegy használatára jogosult személyeknek a harmadik fél által a védjegy jogosulatlan használatával okozott káráért a használatra jogosult személyek nevében és javára – az együttes védjegy használatára jogosult személyek perben állása nélkül – kártérítést követelhet.

(2) Az együttes védjegy használatára tagsági jogviszonya alapján jogosult személy csak a védjegyjogosult hozzájárulásával indíthat pert védjegybitorlás miatt. Az ilyen használó saját nevében, a védjegyjogosult hozzájárulása nélkül akkor indíthat pert védjegybitorlás miatt, ha a védjegyjogosultat előzetesen a per megindítására felhívta, és a védjegyjogosult a felhívástól számított harminc napon belül nem indított védjegybitorlási pert.

(3) A használó a védjegy jogosulatlan használata következtében neki okozott kár megtérítése céljából a védjegyjogosult által indított bitorlási perbe – ha a védjegyjogosult az (1) bekezdés alapján nem követel a nevében és javára kártérítést – a védjegyjogosult pertársaként a perbe beléphet. A perbelépés határidejére a Pp. 52. § (2) bekezdésének a) pontját, a pertársak viszonyára pedig a Pp. 38. § (3) bekezdését és 39. §-át kell megfelelően alkalmazni.

XIV. Fejezet

TANÚSÍTÓ VÉDJEGY

A tanúsító védjegy

101. § (1)474 A tanúsító védjegy olyan védjegy, amelyet a védjegybejelentésben ilyenként jelölnek meg, és amely alkalmas arra, hogy a védjegyjogosult által az anyagösszetétel, az áruk gyártási módja vagy a szolgáltatásnyújtás módja, illetve a minőség, pontosság vagy egyéb jellemző tekintetében tanúsított árukat vagy szolgáltatásokat megkülönböztesse az ilyen tanúsítással nem rendelkező más áruktól vagy szolgáltatásoktól.

(2) Nem szerezhet oltalmat tanúsító védjegyre

a) az a vállalkozás, amely az árujegyzékben szereplő árut előállítja, forgalomba hozza, az országba behozza vagy az árujegyzékben szereplő szolgáltatást nyújtja;

b) az a vállalkozás, amely – a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény értelmében – nem független az a) pontban említett vállalkozástól;

c) az a vállalkozás, amellyel az a) pontban említett vállalkozás egyébként – az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal összefüggésben – tartós jogviszonyban áll.

(3)475 A védjegy jogosultja a tanúsító védjegyet maga tanúsítás céljára nem használhatja, engedélyezi azonban annak ilyen célú használatát az előírt minőségi követelményeknek vagy egyéb jellemzőknek megfelelő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban.

(4) A tanúsító védjegy akkor részesülhet oltalomban, ha ahhoz – az (5) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő – szabályzat is társul.

(5) A szabályzatnak tartalmaznia kell:

a) a védjegyjogosult elnevezését és székhelyét;

b) az árujegyzékben szereplő árukra, illetve szolgáltatásokra vonatkozó minőségi követelményeket;

c) a minőség tanúsításának szabályait;

d) a védjegyhasználat feltételeit;

e) a védjegy használatának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat;

f) a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés rendjét.

(6) A tanúsító védjegy szabályzatára, bejelentésére és lajstromozására, használatára, átruházására, a tanúsító védjegy oltalmának megszűnésére és az ilyen védjegy oltalmából eredő jogok érvényesítésére az együttes védjegyre és oltalmára vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(6a)476 A 18. § szerinti tényleges használatnak kell tekinteni azt is, ha a tanúsító védjegyet bármely arra jogosult személy használja a 18. §-ban foglaltaknak megfelelően.

(7)477 A tanúsító védjegyet törölni kell akkor is, ha a bejelentést a (2) bekezdés alapján arra nem jogosult nyújtotta be. A tanúsító védjegy oltalma megszűnik – a megszűnést megállapító határozatban megjelölt időpontban – akkor is, ha a védjegyjogosult utóbb nem felel meg a (2) bekezdésben foglalt követelményeknek.

(8)478 A tanúsító védjegy használatára alkalmazni kell a minőség vagy egyéb jellemzők tanúsításáról rendelkező külön jogszabályok előírásait is.

XV. Fejezet

A VÉDJEGYEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK ALKALMAZÁSA

AZ EGYÜTTES ÉS A TANÚSÍTÓ VÉDJEGYRE

A védjegyekre vonatkozó rendelkezések alkalmazása

102. §479 Az együttes és a tanúsító védjegyekre, valamint oltalmukra az e részben nem szabályozott kérdésekben a védjegyekre és oltalmukra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a 96. § (1) és (3) bekezdésében, a 97. §-ban, valamint a 101. § (1)–(2) és (4) bekezdésében meghatározott okokra tekintettel is lehet észrevételt tenni.

HETEDIK RÉSZ480

AGRÁRTERMÉKNEK NEM MINŐSÜLŐ TERMÉKEK FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐINEK OLTALMA481

XVI. Fejezet

AZ OLTALOM TÁRGYA, TARTALMA, BITORLÁSA ÉS MEGSZŰNÉSE

Az oltalomképes földrajzi jelzés és eredetmegjelölés

102/A. §482 E rész alkalmazásában termék alatt az agrártermékek eredetvédelméről szóló 2022. évi LXVI. törvény 1. § 1. pontjában meghatározott agrártermékek körébe nem tartozó terméket kell érteni.

103. § (1) Földrajzi árujelzőként oltalomban részesülhet a kereskedelmi forgalomban a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés.

(2)483 A földrajzi jelzés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó – a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott vagy előállított – olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható.

(3) Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó – a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított – olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye.

104. §484

Kizáró okok

105. § (1) A földrajzi árujelző nem részesülhet oltalomban, ha a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi forgalomban, függetlenül attól, hogy a termék a földrajzi árujelző által megjelölt helyről származik.

(2) A földrajzi árujelző lajstromozását követően nem válhat a terméknek a kereskedelmi forgalomban szokásos elnevezésévé.

106. §485 (1) Ki van zárva az oltalomból

a) azonos termékek tekintetében a korábbi földrajzi árujelzővel azonos földrajzi árujelző;

b) azonos vagy hasonló termékek tekintetében a korábbi földrajzi árujelzővel azonos vagy ahhoz hasonló földrajzi árujelző;

c) valamely korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló földrajzi árujelző, ha – a védjegy ismertségére, jóhírnevére vagy a piacon való jelenlétének tartósságára tekintettel – annak használata az áru származása tekintetében a fogyasztók megtévesztését eredményezheti.

(2) Nem részesülhet oltalomban a földrajzi árujelző, ha korábbi – oltalom alatt álló vagy egyéb – növényfajta, illetve állatfajta nevével ütközik, és emiatt a termék származása tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

Az oltalomhoz való jog, az oltalmi igény

107. § (1) A földrajzi árujelzőt oltalomban kell részesíteni, ha

a)486 kielégíti a 103. §-ban meghatározott követelményeket, és a 105. és 106. §-ok alapján nincs kizárva az oltalomból; valamint

b) bejelentése megfelel az e törvényben megszabott feltételeknek.

(2)487 A földrajzi árujelzőre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, amely az árujelzőben feltüntetett földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják.

(3) A földrajzi árujelző oltalma együttesen illeti meg azokat, akik a (2) bekezdésnek megfelelően termelnek, dolgoznak fel vagy állítanak elő termékeket (a továbbiakban: jogosultak).

(4)488 Külföldi személyt csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén illeti meg a földrajzi árujelzőre az oltalom. A viszonosság kérdésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének állásfoglalása irányadó.

Az oltalom keletkezése és időtartama

108. § (1) A földrajzi árujelző oltalma a bejelentés napjára visszaható hatállyal a lajstromozáskor keletkezik.

(2) A földrajzi árujelző oltalma korlátlan ideig tart.

Az oltalom tartalma

109. § (1) Az oltalom alapján a jogosultaknak kizárólagos joguk van a földrajzi árujelző használatára. A földrajzi árujelzőt csak a jogosultak használhatják, arra másnak használati engedélyt nem adhatnak.

(2) A kizárólagos használati jog alapján a jogosultak bármelyike felléphet bárkivel szemben, aki a kereskedelmi forgalomban

a) az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt vagy az azzal összetéveszthető megnevezést nem az annak megfelelő földrajzi területről származó termékeken használja;

b) az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt a termékjegyzékben nem szereplő, de azokhoz hasonló termékeken használja, és ezáltal sérti vagy kihasználja az oltalom alatt álló földrajzi árujelző hírnevét;

c) bármilyen módon utánozza vagy arra utaló módon használja az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt, még akkor is, ha feltünteti a termék valóságos eredetét, vagy ha a megnevezést fordításban vagy különböző kiegészítésekkel használja;

d) bármilyen – a termék származásával, eredetével, jellegével és lényeges tulajdonságaival kapcsolatos – egyéb hamis vagy megtévesztő megjelölést használ, bárhol (pl. a csomagoláson, a hirdetésben, a termékre vonatkozó iratban) legyen is az feltüntetve;

e) bármely egyéb, a termék valóságos földrajzi származásával kapcsolatban a fogyasztókat megtévesztő cselekményt valósít meg.

Az oltalom bitorlása

110. § (1) Bitorlást követ el, aki a 109. § megsértésével az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt jogosulatlanul használja.

(2) A bitorlás miatt bármelyik jogosult önállóan is felléphet. A bitorlás miatt felléphetnek a jogosultak érdekképviseleti szervezetei, valamint a fogyasztóvédelmi szervezetek is.

(3) A bitorlóval szemben támasztható polgári jogi igényekre a 27. §, a bitorlás vámjogi következményeire pedig a 28. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az oltalom megszűnése

111. § (1) A földrajzi árujelző oltalma megszűnik, ha

a) az oltalmat törölték, keletkezésére – a bejelentés napjára – visszaható hatállyal;

b) a jogosultak megsértették a termékleírásban előírt követelményeket, a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatállyal.

(2) Az oltalmat törölni kell, ha a földrajzi árujelző nem felelt meg a 107. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételeknek.

(3)489

(4) A törlési, illetve a megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a földrajzi árujelzővel kapcsolatban újabb törlési, illetve megszűnés megállapítási eljárást indítsanak.

XVII. Fejezet

ELJÁRÁS A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK OLTALMÁVAL KAPCSOLATBAN

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala eljárásának általános szabályai490

112. § (1)491 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos következő ügyek tartoznak:

a) a földrajzi árujelző lajstromozása,

b) az oltalom törlése és megszűnésének megállapítása,

c) a bejelentett és a lajstromozott földrajzi árujelzők nyilvántartása,

d) a földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos hatósági tájékoztatás.

(2)492

(3)493 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala háromtagú tanácsban jár el a tárgyaláson és hoz határozatot a törlési eljárásban és a megszűnés megállapítására irányuló eljárásban.

(4)494 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak megváltoztatási kérelem alapján és csak annak a bírósághoz történő továbbításáig módosíthatja és vonhatja vissza a következő kérdésekben hozott – az eljárást befejező – döntését:

a) a földrajzi árujelző lajstromozása;

b) a földrajzi árujelző törlése;

c) a földrajzi árujelző-oltalom megszűnésének megállapítása;

d)495

e) az eredetmegjelölés nemzetközi bejelentésének továbbítása;

f)496 a Nemzetközi Iroda által lajstromozott nemzetközi eredetmegjelölés és földrajzi jelzés Magyarországra kiterjedő oltalmának végleges elutasítása.

(5)497 A (4) bekezdés b) és c) pontjában említett kérdésekben hozott – az eljárást befejező – döntését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megváltoztatási kérelem alapján is csak akkor módosíthatja vagy vonhatja vissza, ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért vagy ha a felek a döntés módosítását vagy visszavonását egybehangzóan kérik.

(6)498 A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtti eljárásokban egyebekben a VII. és a VIII. fejezet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(7)499

(8)500

(9)501

A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló eljárás

113. § (1)502 A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentési kérelmet, a földrajzi árujelző megnevezését, a termékjegyzéket és az egyéb mellékleteket. A bejelentési kérelemnek tartalmaznia kell a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat. A bejelentést egyebekben a földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés részletes alaki szabályairól és az iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtásáról szóló jogszabályokban meghatározott részletes követelményeknek megfelelően kell benyújtani.

(2)503 A földrajzi árujelző bejelentéséért az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályban meghatározott bejelentési díjat kell fizetni a bejelentési naptól számított két hónapon belül.

(3)504 A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentésről, ha az – a benyújtáskor vagy a hiánypótlás eredményeként – kielégíti a bejelentési nap elismeréséhez előírt feltételeket, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást tesz közzé (adatközlés). Az adatközlés különösen a következő adatokat tartalmazza:

a) a földrajzi árujelző megnevezése;

b) a bejelentés napja;

c) a termékjegyzék.

(4)505 A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló eljárásban az adatközlést követően észrevételt lehet benyújtani a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához arra vonatkozóan, hogy a megjelölés, illetve annak bejelentése nem felel meg az e törvényben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek.

(5)506 Ha a földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentés megfelel az 55. § alapján vizsgált feltételeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elvégzi a bejelentés érdemi vizsgálatát. Az érdemi vizsgálat arra terjed ki, hogy a földrajzi árujelző

a) megfelel-e a 103. §-ban meghatározott követelményeknek, és a 105. és 106. § alapján nincs-e kizárva az oltalomból; valamint

b) bejelentése megfelel-e az e törvényben megszabott feltételeknek.

(6)507

(7)508 A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló eljárásban az (1)–(5) bekezdésekben nem szabályozott kérdésekben a IX. fejezet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy ahol a törvény árujegyzékre utal, azon a termékjegyzéket kell érteni.

113/A. §509

A törlési és a megszűnés megállapítási eljárás

114. §510 A földrajzi árujelző oltalmának törlésére irányuló eljárásban a 72–74. §, a megszűnés megállapítására irányuló eljárásban pedig a 75. és 76. § rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a törlési és megszűnés megállapítása iránti kérelemmel kapcsolatban kizárólag a lajstromba bejegyzett jogosultakat hívja fel nyilatkozattételre.

Bírósági eljárás a földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatban

115. § A földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos bírósági eljárásban a XI. és XII. fejezet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

116. §511

NYOLCADIK RÉSZ512

AZ EREDETMEGJELÖLÉSEK ÉS FÖLDRAJZI JELZÉSEK NEMZETKÖZI LAJSTROMOZÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK513

XVII/A. Fejezet514

116/A. §

116/B. §

116/C. §

XVII/B. Fejezet515

AZ EREDETMEGJELÖLÉSEK ÉS FÖLDRAJZI JELZÉSEK NEMZETKÖZI LAJSTROMOZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Értelmező rendelkezések

116/D. § (1) E törvény alkalmazásában

a) (EU) 2019/1753 rendelet: az Uniónak a Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegéhez történő csatlakozását követő fellépéséről szóló, 2019. október 23-i (EU) 2019/1753 európai parlamenti és tanácsi rendelet;

b) genfi szöveg: az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására 1958. október 31-én létrehozott, és 1967. július 14-én Stockholmban felülvizsgált és 1979. szeptember 28-án módosított Lisszaboni Megállapodás (a továbbiakban: Lisszaboni Megállapodás) eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló 2015. május 20-i genfi szövege;

c) genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentés: a genfi szöveg, valamint a Lisszaboni Megállapodáshoz és a genfi szöveghez kapcsolódó Közös Végrehajtási Szabályzat (a továbbiakban: Közös Végrehajtási Szabályzat) alapján tett, eredetmegjelölésre vagy földrajzi jelzésre vonatkozó bejelentés, ahol az érintett szerződő felek egymás közötti viszonyára a genfi szöveg az irányadó;

d) illetékes hatóság: a genfi szöveg 3. cikke szerinti illetékes hatóság;

e) Lisszaboni Megállapodás, valamint a Közös Végrehajtási Szabályzat szerinti nemzetközi bejelentés: a Lisszaboni Megállapodás alapján tett bejelentés, ahol az érintett szerződő felek egymás közötti viszonyára a Lisszaboni Megállapodás az irányadó;

f) Nemzetközi Iroda: a Szellemi Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája;

g) nemzetközi lajstrom: a Lisszaboni Megállapodás alapján bejelentett eredetmegjelölésekről, valamint a genfi szöveg szerinti eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről a Nemzetközi Iroda által vezetett nyilvántartás;

h) származási ország hivatala: a Lisszaboni Megállapodás 2. cikk (2) bekezdése szerinti származási ország illetékes hivatala.

(2) A nemzetközi bejelentések tekintetében a Lisszaboni Megállapodás vagy a genfi szöveg eltérő rendelkezése hiányában e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján a Lisszaboni Megállapodás alapján benyújtott nemzetközi bejelentések

116/E. § (1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által lajstromozott, az 1151/2012/EU rendelet, az 1308/2013/EU rendelet, a 251/2014/EU rendelet, továbbá az (EU) 2019/787 rendelet hatálya alá nem tartozó eredetmegjelölés jogosultja [107. § (3) bek.] a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mint származási ország hivatala útján a Lisszaboni Megállapodás alapján nemzetközi bejelentést tehet a Nemzetközi Irodához.

(2) Az (EU) 2019/1753 rendelet 11. cikk (3) bekezdése alapján a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentéssel kapcsolatos tagállami hatáskörbe tartozó ügyekben az iparügyekért felelős miniszter és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jár el.

(3) A Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál mint származási ország hivatalánál a Lisszaboni Megállapodásban előírt alaki követelményeknek megfelelően, a Lisszaboni Megállapodásban előírt módon és nyelven kell benyújtani.

(4) Ha a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentést az (1) bekezdésben említett eredetmegjelölés lajstromozása előtt nyújtják be, a benyújtás napjának az eredetmegjelölés lajstromozásának napját kell tekinteni.

116/F. § (1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés továbbítását megelőzően megvizsgálja, hogy

a) benyújtották-e a továbbításra irányuló kérelmet,

b) a továbbításra irányuló kérelem tartalmazza-e a 38. § (2b) bekezdésében meghatározott adatokat,

c) a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés tartalmazza-e a származási ország megjelölését, a bejelentő nevét és lakcímét vagy székhelyét, az eredetmegjelölést, a termékjegyzéket és az eredetmegjelöléshez tartozó földrajzi területet,

d) a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés adatai megegyeznek-e a 116/E. § (1) bekezdésében említett eredetmegjelölésnek a lajstromban szereplő adataival,

e) a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentést a Lisszaboni Megállapodásban előírt nyelven és módon nyújtották-e be, és

f) a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés tartalmazza-e a bejelentő, illetve képviselője aláírását.

(2) Ha a továbbításra irányuló kérelem vagy a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felhívja a bejelentőt a hiányok pótlására. Ha a továbbításra irányuló kérelem a hiánypótlást követően sem elégíti ki az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott követelményeket, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a továbbításra irányuló kérelmet elutasítja.

(3) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés beérkezésétől számított két hónapon belül a bejelentésnek az iparügyekért felelős miniszter részére történő megküldésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az (1) bekezdés szerint vizsgált követelmények alapján egyetért-e a bejelentés tervezetének az Európai Bizottság részére történő, (4) bekezdés szerinti megküldésével.

(4) Az iparügyekért felelős miniszter a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilatkozatával összhangban a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés benyújtásától számított 9 hónapon belül határoz arról, hogy a bejelentés – a termékjegyzékben szereplő termékekre is figyelemmel – megfelel-e az e törvényben, valamint az (EU) 2019/1753 rendeletben meghatározott feltételeknek. A kérelemnek helyt adó határozat jogerőre emelkedése esetén az iparügyekért felelős miniszter a Lisszaboni Megállapodás szerinti bejelentés tervezetének megküldésével értesíti az Európai Bizottságot a bejelentésről.

(5) Az Európai Bizottság és az iparügyekért felelős miniszter szükség esetén konzultációt folytat a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés tervezetével kapcsolatban. Ha az Európai Bizottság a bejelentési kérelemmel kapcsolatban kedvezőtlen véleményt ad ki, az iparügyekért felelős miniszter erről értesíti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát.

(6) Ha az Európai Bizottság az értesítést követő két hónapon belül nem ad ki kedvezőtlen véleményt a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentésnek a Nemzetközi Irodához történő továbbításával kapcsolatban, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala továbbítja a bejelentést a Nemzetközi Iroda részére.

116/G. § (1) A Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés továbbításáért a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához jogszabályban meghatározott továbbítási díjat, valamint a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban a Nemzetközi Irodához a Lisszaboni Megállapodásban meghatározott nemzetközi díjat kell fizetni.

(2) Az (1) bekezdésben említett továbbítási díj megfizetése a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés beérkezésének napján esedékes. Ha a díjat az esedékességet követő egy hónapon belül nem fizetik meg, a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés továbbítására irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

(3) Az (1) bekezdésben említett nemzetközi díjat közvetlenül a Nemzetközi Irodához, a Lisszaboni Megállapodásban előírt határidőn belül és az ott megszabott módon kell megfizetni.

(4) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala útján benyújtott Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés esetén a lajstromban fel kell tüntetni a nemzetközi lajstromozás napját és számát.

116/H. § Az eredetmegjelölés Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi oltalma megszűnik, ha az alapjául szolgáló eredetmegjelölés oltalma megszűnt.

A Nemzetközi Iroda által a Lisszaboni Megállapodás alapján lajstromozott nemzetközi eredetmegjelölések

116/I. § (1) A 116/E. § (1) bekezdésében említett rendeletek hatálya alá nem tartozó termékek tekintetében lajstromozott nemzetközi eredetmegjelölésnek a Közös Végrehajtási Szabályzat 7. szabály (1) bekezdés a) pontja szerinti lajstromozás napjától ugyanaz a hatálya, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához szabályszerűen benyújtott, eredetmegjelölés lajstromozására irányuló bejelentésnek.

(2) A Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi lajstromozással – az (1) bekezdésben megjelölt naptól kezdődően – ugyanolyan oltalom keletkezik, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által történt lajstromozás alapján, ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Lisszaboni Megállapodás 5. cikk (3) bekezdése alapján a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát nem utasítja el, vagy az elutasítást visszavonja.

116/J. § (1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi lajstromozásról szóló értesítést követően a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentésről hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást tesz közzé (adatközlés). Az adatközlés a következő adatokat tartalmazza:

a) a földrajzi árujelző megnevezése,

b) a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés nemzetközi lajstromszáma,

c) a nemzetközi lajstromozás napja, és

d) a Nemzetközi Iroda hivatalos lapjában történő közzététel napja, valamint a közzétételt tartalmazó lap száma.

(2) Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Lisszaboni Megállapodás 5. cikk (3) bekezdése alapján az eredetmegjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát nem utasítja el, vagy az elutasítást visszavonja, erről hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást közöl az (1) bekezdésben meghatározott adatok feltüntetésével.

116/K. § (1) Az adatközlést követően észrevételt lehet benyújtani a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához arra nézve, hogy a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés tárgyát képező megjelölés, illetve annak bejelentése nem felel meg az e törvényben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek.

(2) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Nemzetközi Iroda által lajstromozott Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés tekintetében elkészíti a 60. § szerinti kutatási jelentést, és elvégzi a 113. § (5) bekezdése szerinti érdemi vizsgálatot.

(3) Ha a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés nem felel meg a 113. § (5) bekezdésében vizsgált követelményeknek, erről a Lisszaboni Megállapodásban meghatározott módon és határidőn belül értesíteni kell a Nemzetközi Irodát (a továbbiakban: ideiglenes elutasítás).

(4) Ha a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi bejelentés elutasításának [61. § (4) bek.] vagy visszavontnak tekintésének [61. § (5) bek.] van helye, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala értesíti a Nemzetközi Irodát arról, hogy a megjelölés Magyarországra kiterjedő oltalmát elutasítja.

(5) Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nem ad ki ideiglenes elutasítást, a lajstromozás napjának az ideiglenes elutasításra nyitva álló határidő elteltét követő napot kell tekinteni.

(6) Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az ideiglenes elutasításra nyitva álló határidő lejárta előtt úgy találja, hogy nincs helye ideiglenes elutasítás kiadásának, értesíti a Nemzetközi Irodát az oltalom elismeréséről. A lajstromozás napjának az oltalom elismeréséről szóló értesítés keltezésének napját kell tekinteni.

(7) Ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az ideiglenes elutasítást az érdemi vizsgálatot követően egészben vagy részben visszavonja, a visszavonásról szóló döntés jogerőre emelkedését követően értesíti a Nemzetközi Irodát az oltalom elismeréséről. A lajstromozás napjának a visszavonásról szóló döntés keltezésének napját kell tekinteni.

Az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések genfi szöveg szerinti nemzetközi lajstromozására vonatkozó szabályok

116/L. § (1) A 116/E. § (1) bekezdésében említett rendeletek hatálya alá tartozó termékekre vonatkozó, az uniós jog alapján oltalomban részesülő eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés genfi szöveg szerinti nemzetközi lajstromozása tekintetében az (EU) 2019/1753 rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)516 Az (EU) 2019/1753 rendelet alapján tagállami hatáskörbe tartozó ügyekben az agrárpolitikáért felelős miniszter jár el.

(3) A 116/E. § (1) bekezdésében említett rendeletek hatálya alá tartozó termékekre vonatkozó, az uniós jog alapján oltalomban részesülő eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés tekintetében annak jogosultja, vagy a genfi szöveg 5. cikk (2) bekezdés ii) alpontja szerinti természetes vagy jogi személy kérelmezheti az Európai Bizottságnál a genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentést.

(4) A genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentést az agrárpolitikáért felelős miniszterhez kell benyújtani.

(5) A genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentést a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) hivatalos nyelvén – angolul, franciául vagy spanyolul – kell elkészíteni, amelyben fel kell tüntetni a Közös Végrehajtási Szabályzat 5. szabály (2) bekezdésében meghatározott adatokat.

(6)517

(7)518

(8)519

(9)520 Az agrárpolitikáért felelős miniszter a genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentés beérkezésétől számított 3 hónapon belül határoz arról, hogy a bejelentés megfelel-e az e törvényben, valamint az (EU) 2019/1753 rendeletben meghatározott feltételeknek. A helyt adó határozat jogerőre emelkedése esetén az agrárpolitikáért felelős miniszter a genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentést megküldi az Európai Bizottság részére.

(10)521 A genfi szöveg szerinti nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban a bejelentést kérelmező a Nemzetközi Irodához a genfi szöveg által meghatározott nemzetközi díjat közvetlenül, a genfi szövegben előírt határidőn belül és az ott megszabott módon fizeti be.

(11) Az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés genfi szöveg szerinti nemzetközi oltalma megszűnik, ha az alapjául szolgáló eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés oltalma megszűnt.

(12)522 Az (EU) 2019/1753 rendelet 3. cikke szerinti törlési, valamint 6. cikke szerinti felszólalási eljárásokra az (1)–(5), (9) és (10) bekezdést kell alkalmazni.

KILENCEDIK RÉSZ523

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XVIII. Fejezet

A TÖRVÉNY HATÁLYBALÉPÉSE; ÁTMENETI

ÉS MÓDOSULÓ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok

117. § (1) E törvény 1997. július 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – csak a hatálybalépést követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

(2) A 42. §-ban foglalt szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is.

(3) A törvény hatálybalépése előtt megvalósult védjegyhasználatra a védjegyoltalom hatálya, a védjegyhasználat fogalma, valamint a védjegybitorlás tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) A belenyugváshoz és a védjegyhasználat elmulasztásához fűzött jogkövetkezmények bekövetkezésére e törvényben megállapított határidők legkorábban a hatálybalépés napján kezdődnek. A korábban hatályos rendelkezések alapján a védjegyoltalom megszűnése akkor is megállapítható, ha a hatálybalépést követően telik le az az öt év, amely alatt a védjegyet az országban nem használták.

(5)524 E törvénynek a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvénnyel megállapított 76/P. § (5)–(5e) bekezdését a 2011. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

118. § (1) A 103. § (3) bekezdésétől eltérően bizonyos – élelmiszerekhez hagyományosan használt – földrajzi neveket eredetmegjelölésnek lehet tekinteni akkor is, ha az adott élelmiszerek előállításához nyersanyagként felhasznált élő állat, hús és tej az élelmiszer előállítási területénél nagyobb vagy attól különböző földrajzi területről származik, ha

a) a tenyésztési terület meghatározható,

b) a nyersanyagot különleges feltételek szerint állítják elő, és

c) a feltételek betartását ellenőrzik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hagyományos élelmiszerek földrajzi árujelzőire e törvény hatálybalépésétől számított két éven belül igényelhető oltalom.

(3)525 E törvény alapján oltalomban részesülnek azok az eredetmegjelölések is, amelyeket a hatálybalépés előtt bejegyeztek az eredetmegjelölések oltalmáról és nemzetközi lajstromozásáról szóló Lisszaboni Megállapodás alapján vezetett külön hazai lajstromba. Ezeket az eredetmegjelöléseket be kell jegyezni a földrajzi árujelzők lajstromába, és meg kell hirdetni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hivatalos lapjában.

119. §526 (1) A 2004. május 1-jét megelőzően

a) megkezdett védjegyhasználatra a védjegyoltalom tartalma, a védjegyhasználat fogalma, valamint – az oltalom kimerülésével kapcsolatos kérdések kivételével – a védjegybitorlás tekintetében a használatnak 2004. május 1-jén meglévő mértékéig,

b) megvalósult védjegyhasználatra a védjegyoltalom kimerülése tekintetében

e törvénynek a 2004. április 30-án hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)527 Az európai uniós védjegy mint korábbi védjegy viszonylagos kizáró okként akkor vehető figyelembe, ha a védjegybejelentést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál vagy a Magyarországot megjelölő bejelentést 2004. május 1-jét követő bejelentési nappal tették, illetve, ha a védjegyet ilyen bejelentési nappal lajstromozták.

(3) A 2004. május 1-jén hatályban lévő védjegyoltalom, valamint az a védjegyoltalom, amely az ezen időpontot megelőző bejelentési nappal és az ezen időpontot követő lajstromozással keletkezik, e törvény rendelkezései szerint újítható meg.

(4)528 A 91. § (1) bekezdésének 2008. január 1-jétől hatályos rendelkezéseit alkalmazni kell azokban az ügyekben is, amelyek 2008. január 1-jén folyamatban voltak.

(5)529 A 3. § (2) bekezdésének 2009. augusztus 1-jétől hatályos rendelkezéseit alkalmazni kell azokban az ügyekben is, amelyek 2009. augusztus 1-jén folyamatban voltak.

120. §530

120/A. §531 E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését532 követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

120/B. §533 (1) E törvénynek a 2018. évi LXVII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit – a (2)–(5) bekezdésekben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel – a 2019. január 1-jén vagy azt követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) A 2019. január 1-jét megelőző bejelentési nappal lajstromozott védjegy törlésének és az ilyen védjegyoltalom megszűnése megállapításának feltételeire e törvény 2018. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a 2019. január 1-jétől hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni akkor, ha az e rendelkezések hatálybalépését megelőző bejelentési nappal lajstromozott védjegyet a hatálybalépést követően megújítják. Az így megújított védjegy törlése esetén a védjegyoltalom az előző oltalmi idő lejártának napjára visszaható hatállyal szűnik meg. Az eltérés nem alkalmazható akkor, ha a védjegy törlésének feltételei e törvény 2018. december 31-én hatályos szabályai szerint fennálltak.

(3) E törvénynek a 2018. évi LXVII. törvénnyel megállapított 52. § (6) bekezdését a 2019. január 1-jei vagy annál későbbi bejelentési nappal rendelkező védjegybejelentések és az ezek alapján lajstromozott védjegyek tekintetében kell alkalmazni.

(4) A 2019. január 1-jét megelőzően megkezdett védjegyhasználatra a védjegyoltalom tartalma és korlátai, a védjegyhasználat fogalma, valamint a védjegybitorlás tekintetében a használatnak a 2019. január 1-jén meglévő mértékéig e törvénynek a 2018. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) E törvénynek a 2018. évi LXVII. törvénnyel megállapított 65. § (3)–(5) bekezdését azokra a védjegyekre kell alkalmazni, amelyeknek az oltalma a 2019. június 30-át követően jár le. A korábban lejáró védjegyoltalom tekintetében a 65. § (3)–(4) bekezdésének a 2018. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

120/C. §534

120/D. §535 (1) A Lisszaboni Megállapodás alapján lajstromozott, Magyarországról származó nemzetközi eredetmegjelölések esetében, amelyek mezőgazdasági termékek és élelmiszerek esetében az 1151/2012/EU rendelet, borászati termékek esetében az 1308/2013/EU rendelet, az ízesített borászati termékek esetében a 251/2014/EU rendelet, szeszes italok esetében az (EU) 2019/787 rendelet alapján uniós oltalomban is részesülnek, az agrárpolitikáért felelős miniszter saját kezdeményezésére vagy az eredetmegjelölés jogosultja, továbbá a genfi szöveg 5. cikk (2) bekezdés ii) alpontjában említett természetes vagy jogi személy kérelmére 2022. november 14. napjáig kérheti

a) az adott eredetmegjelölés genfi szöveg szerinti lajstromozását, vagy

b) az adott eredetmegjelölés lajstromozásának törlését a nemzetközi lajstromból.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben az agrárpolitikáért felelős miniszter meghatározza a Közös Végrehajtási Szabályzat 7. szabály (4) bekezdése értelmében esetlegesen szükséges módosításokat és értesíti erről a Nemzetközi Irodát.

(3) A Lisszaboni Megállapodás alapján lajstromozott, Magyarországról származó nemzetközi eredetmegjelölések esetében, amelyek az (1) bekezdésben felsorolt rendeletek valamelyikének hatálya alá tartozó termékekre vonatkoznak, de az említett rendeletek egyike értelmében sem élveznek oltalmat, az agrárpolitikáért felelős miniszter saját kezdeményezésére, vagy az eredetmegjelölés jogosultja, továbbá a genfi szöveg 5. cikk (2) bekezdés ii) alpontjában említett természetes vagy jogi személy kérelmére 2022. november 14. napjáig kérheti

a) az adott eredetmegjelölés érintett rendelet szerinti lajstromozását, vagy

b) az adott eredetmegjelölés lajstromozásának törlését a nemzetközi lajstromból.

(4) A (3) bekezdés a) pontjában említett esetben az agrárpolitikáért felelős miniszter az eredetmegjelölés érintett rendelet szerinti uniós lajstromozásának időpontját követően egy éven belül kéri az eredetmegjelölés genfi szöveg szerinti nemzetközi lajstromozását.

120/E. §536 (1) A Nemzetközi Iroda által a Lisszaboni Megállapodás alapján 2020. február 26. napjáig lajstromozott valamennyi eredetmegjelölés e törvény értelmében továbbra is oltalomban részesül az (EU) 2019/1753 rendelet 12. cikk (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott időpontig.

(2) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az (1) bekezdés szerinti időponttól kezdődően a Lisszaboni Megállapodás 5. cikk (3) bekezdése alapján nem biztosítja az eredetmegjelölés oltalmát és az erről szóló, indokolással ellátott nyilatkozatát megküldi a Nemzetközi Irodának az (EU) 2019/1753 rendelet 12. cikk (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.

Felhatalmazások

121. § (1)537

(2)538 Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben – a védjegybejelentés és a földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés részletes alaki szabályait rendelettel megállapítsa.539

Az Európai Unió jogának való megfelelés540

122. §541 (1) Ez a törvény

a) a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29-i (EK) 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, valamint

b) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2015. december 16-i (EU) 2015/2436 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a törvény

a) az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14-i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek;

b)542

c)543

d)544

e)545

f)546

g)547 az Uniónak a Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegéhez történő csatlakozását követő fellépéséről szóló, 2019. október 23-i (EU) 2019/1753 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek;

h)548

i)549

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1997. március 11-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1997. március 26.

2

A preambulum a 2003: CII. törvény 1. §-ával megállapított, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a, a 2016: XCIII. törvény 170. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § a 2018: LXVII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

5

A 2. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdésének a) pontja a 2001: XLVIII. törvény 67. § (1) bekezdésének j) pontjával megállapított szöveg.

8

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (2) bekezdése a 2009: XXVII. törvény 22. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2018: LXVII. törvény 84. § 1. pontjával megállapított szöveg.

10

A 3. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: XVI. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (2) bekezdés c) pontja a 2018: LXVII. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § (3) bekezdése a 2013: XVI. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (4) bekezdését a 2003: CII. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2018: LXVII. törvény 29. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (4) bekezdés a) pontja a 2021: XXXVI. törvény 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (4) bekezdés c) pontja a 2021: XXXVI. törvény 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (5) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 29. § (4) bekezdése iktatta be.

17

A 3. § (6) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 29. § (4) bekezdése iktatta be.

18

A 3. § (7) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 29. § (4) bekezdése iktatta be.

19

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: LXVII. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 4. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 4. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 4. § (4) bekezdését a 2003: CII. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: LXVII. törvény 94. § 1. pontja.

24

Az 5. § a 2018: LXVII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

25

A 6. § a 2003: CII. törvény 8. §-ával megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 1. és 3. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 7. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 7. § (3) bekezdését a 2011: CLXXIII. törvény 28. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: LXVII. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

28

A 9. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 33. § megállapított szöveg.

29

A 2003: CII. törvény 107. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napja előtt megkezdett védjegyhasználatra a védjegyoltalom tartalma tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni a használatnak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján meglévő mértékéig.

30

A 12. § a 2018: LXVII. törvény 34. § megállapított szöveg.

31

A 13. § a 2018: LXVII. törvény 35. § megállapított szöveg.

32

A 14. §-t megelőző alcím a 2018: LXVII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 14. § a 2018: LXVII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 15. § a 2018: LXVII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

35

A 2003: CII. törvény 107. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napja előtt megvalósult védjegyhasználatra a védjegyoltalom kimerülése tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

36

A 16. § (1) bekezdése a 2004: LXIX. törvény 8. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 16. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

38

A 17. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 17. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 17. § (5) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 18. § a 2018: LXVII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

42

A 19. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

43

A 19. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 94. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

44

A 19. § (5) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

45

A 20. §-t megelőző alcím a 2018: LXVII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 20. § a 2018: LXVII. törvény 42. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 22. §-t a 2011: CLXXIII. törvény 28. §-a hatályon kívül helyezte. A 22. §-t megelőző „A Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazása” alcím címet a 2018: LXVII. törvény 94. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 24. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

49

A 26. § (2) bekezdését a 2011: CLXXIII. törvény 28. §-a hatályon kívül helyezte.

50

A 2003: CII. törvény 107. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napja előtt megkezdett védjegyhasználatra a védjegybitorlás tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni a használatnak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján meglévő mértékéig.

51

A 27. § a 2005: CLXV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 33. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit csak a 2006. április 15-ét követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

52

A 27/A. §-t megelőző alcímet a 2018: LXVII. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be.

54

A 27/B. §-t megelőző alcímet a 2018: LXVII. törvény 44. § (1) bekezdése iktatta be.

56

A 28. § a 2003: CII. törvény 50. §-a, a 2018: LXVII. törvény 84. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 29. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 29. § (3) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be.

59

A 2003: CII. törvény 107. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját megelőző bejelentési nappal lajstromozott védjegy törlésének és az oltalom megszűnése megállapításának feltételeire a bejelentés napján hatályos szabályok az irányadók, azzal az eltéréssel, hogy – a 2003: CII. törvény 107. § (5) bekezdésében meghatározott kivétellel – a 2003: CII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az annak a hatálybalépését megelőző bejelentési nappal lajstromozott védjegyet a hatálybalépést követően megújítják. Az így megújított védjegy törlése esetén a védjegyoltalom az előző oltalmi idő lejáratának napjára visszaható hatállyal szűnik meg, kivéve, ha a törlés feltételei a bejelentés napján hatályos szabályok szerint is fennálltak.

60

A 30. § a 2010: CXLVIII. törvény 110. §-ával megállapított szöveg.

61

A 30. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: LXVII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 30. § (1) bekezdés d) pontja a 2018: LXVII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 30. § (1) bekezdés e) pontja a 2018: LXVII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 30. § (1) bekezdés f) pontját a 2018: LXVII. törvény 94. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 30. § (2) bekezdése a 2013: XVI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

66

A 30. § (3) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

67

A 32. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

68

A 33. § (1) bekezdésének a) pontja a 2003: CII. törvény 50. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

69

A 33. § (1) bekezdés c) pontját a 2003: CII. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: XXXVI. törvény 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 33. § (2) bekezdés a) pontja a 2018: LXVII. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 33. § (2a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be.

72

A 33. § (2b) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be.

73

A 34. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

74

A 35. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

75

A „Megszűnés a védjegyjogosult jogutód nélküli megszűnése miatt” alcímet (35/A. §) a 2018: LXVII. törvény 94. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

76

A VI/A. fejezetet a 2011: CLXXIII. törvény 21. §-a iktatta be.

77

A 36/A. §-t a 2011: CLXXIII. törvény 21. §-a iktatta be.

78

A 36/A. § (2) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 7. pontja hatályon kívül helyezte.

79

A Második Rész címe a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

80

A 37. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

81

A 37. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2003: CII. törvény 17. §-a, nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

82

A 37. § (2) bekezdését a 2003: CII. törvény 17. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2016: XCIII. törvény 170. § c) pontja, a 2018: LXVII. törvény 84. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 38. §-t megelőző alcím a 2016: CXXI. törvény 23. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 38. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXXXIII. törvény 219. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

86

A 38. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

87

A 38. § (2a) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be.

88

A 38. § (2b) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 50. § (1) bekezdése iktatta be.

89

A 38. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 50. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 38. § (4) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

91

A 38. § (5) bekezdését a 2011: CLXXIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 119. § a) pontja.

92

A 39. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

93

A 39. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXXXIII. törvény 220. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

94

A 39. § (1) bekezdését a 2009: LVI. törvény 161. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

95

A 39. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 111. §-ával megállapított, a 2018: LXVII. törvény 94. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

96

A 39. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

97

A 39. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

99

A 39. § (7) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 118. § c) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 40. § a 2005: LXXXIII. törvény 221. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

101

A 40. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

102

A 40. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 160. §-a, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

103

A 40. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

104

A 40. § (3a) bekezdését a 2013: XVI. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2018: LXVII. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 40. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 40. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 119. § b) pontja.

107

A 41. § (2) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 94. §-ával megállapított szöveg.

108

A 41. § (3) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 222. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 118. § d) pontja szerint módosított szöveg.

109

A 41. § (4) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1)–(2) bekezdése szerint módosított szöveg.

110

A 42. § (4) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

A 42. § (5) bekezdésének c) pontját a 2003: CII. törvény 19. §-a iktatta be, szövege a 2018: LXVII. törvény 94. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 42. § (5) bekezdésének d) pontját a 2003: CII. törvény 19. §-a iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

113

A 43. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXXXIII. törvény 223. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

114

A 43. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

A 43. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

116

A 43. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

117

A 43. § (3a) bekezdését a 2022. évi LV. törvény 95. § (1) bekezdése iktatta be.

118

A 43. § (4a) bekezdését a 2022. évi LV. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be.

119

A 43. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 112. §-ával megállapított szöveg.

120

A 43. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

121

A 44. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

123

A 44. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

A 44. § (3) bekezdésének b) pontja a 2003: CII. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

125

A 44. § (4) bekezdését a 2003: VI. törvény 22. § (4) bekezdésének e) pontja iktatta be, szövege a 2004: LXIX. törvény 8. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 44. § (5) bekezdését a 2003: CII. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

127

A 44. § (6) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 224. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

128

A 44. § (7) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2024. évi XII. törvény 42. § b) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 45. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 159. § (6) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

130

A 46. § (1) bekezdése a 2013: XVI. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 46. § (1a) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 23. § (3) bekezdése iktatta be, a 2022. évi LV. törvény 106. §-a hatályon kívül helyezte.

132

A 46. § (2) bekezdését a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XVI. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 118. § e) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 46. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

134

A 46/A. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 226. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

135

A 46/A. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 117. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 46/A. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

137

A 46/A. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2007: CXLII. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

138

A 46/A. § (3) bekezdése h) pontja a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

139

A 46/A. § (3) bekezdése i) pontja a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

140

A 46/A. § (4) bekezdése a 2007: CXLII. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

141

A 46/A. § (4a) bekezdését a 2013: XVI. törvény 24. §-a iktatta be.

142

A 46/A. § (4b) bekezdését a 2013: XVI. törvény 24. §-a iktatta be.

143

A 46/A. § (4c) bekezdését a 2013: XVI. törvény 24. §-a iktatta be.

144

A 46/A. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

145

A 46/B. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 227. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

146

A 46/B. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (4) bekezdése, a 2017: L. törvény 118. § f) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 46/B. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

148

A 46/C. §-t megelőző alcímet a 2005: LXXXIII. törvény 228. §-a iktatta be, szövege a 2009: XXVII. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 46/C. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 228. §-a iktatta be. A 46/C. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: XXVII. törvény 23. § (2) bekezdése.

150

A 46/C. § (2) bekezdését a 2009: XXVII. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. A 46/C. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

151

A 46/C. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CLIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

152

A 46/C. § (3) bekezdését a 2009: LVI. törvény 159. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

153

A 46/D. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 229. §-a iktatta be. A 46/D. § a 2016: CXXI. törvény 23. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 46/D. § (1) bekezdése a 2024. évi XII. törvény 42. § c) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 46/D. § (2) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 96. §-ával megállapított szöveg.

156

A VIII. Fejezet címe a 2010: CXLVIII. törvény 114. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 47. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 114. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 47. § a 2010: CXLVIII. törvény 114. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 47. § (2) bekezdés k) pontja a 2018: LXVII. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 47. § (2) bekezdés m) pontját a 2014: XV. törvény 58. § (1) bekezdése iktatta be.

161

A 47. § (2) bekezdés n) pontját a 2018: LXVII. törvény 52. § (2) bekezdése iktatta be.

162

A 47. § (2) bekezdés o) pontját a 2018: LXVII. törvény 52. § (2) bekezdése iktatta be.

163

A 48. § a 2010: CXLVIII. törvény 115. §-ával megállapított szöveg.

164

A 48. § (2) bekezdése a 2011: XIV. törvény 22. § (2) bekezdése, a 2016: CXXI. törvény 23. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 48. § (3a) bekezdését a 2014: XV. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be.

166

A 48. § (4) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

167

A 49. § nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

168

A 49. § a) pontja a 2003: CII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

170

Az 50. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

171

Az 50. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

172

Az 50. § (3a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2022. évi LV. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

173

Az 50. § (3b) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

174

Az 50. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. és 8. pontja szerint módosított szöveg.

176

Az 50. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 116. §-ával megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

177

Az 50. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 161. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

178

Az 50/A. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 231. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXLVIII. törvény 133. §-a.

179

Az 51. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

180

Az 51. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

181

Az 51. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: LXVII. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

Az 51. § (1) bekezdés d) pontját a 2018: LXVII. törvény 54. § (2) bekezdése iktatta be.

183

Az 52. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

184

Az 52. § (4) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

185

Az 52. § (5) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

186

Az 52. § (6) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

187

Az 52. § (7) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

188

Az 53. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

189

Lásd az 1/2006. (MK 2.) MSZH közleményt, a 2/2006. (MK 8.) MSZH közleményt, a 3/2006. (MK 52.) MSZH közleményt, a 4/2006. (MK 60.) MSZH közleményt, az 5/2006. (MK 106.) MSZH közleményt, az 1/2007. (MK 5.) MSZH közleményt, a 2/2007. (MK 16.) MSZH közleményt, a 3/2007. (MK 32.) MSZH közleményt, a 4/2007. (MK 53.) MSZH közleményt, az 5/2007. (MK 101.) MSZH közleményt, a 6/2007. (MK 127.) MSZH közleményt, a 7/2007. (MK 177.) MSZH közleményt, 8/2007. (MK 177.) MSZH közleményt, az 1/2008. (MK 8.) MSZH közleményt, a 2/2008. (MK 56.) MSZH közleményt, a 3/2008. (MK 79.) MSZH közleményt, a 4/2008. (HÉ 39.) MSZH közleményt, az 1/2009. (I. 16.) MSZH közleményt, a 2/2009. (I. 23.) MSZH közleményt, a 3/2009. (II. 27.) MSZH közleményt, a 4/2009. (IV. 3.) MSZH közleményt, az 5/2009. (V. 29.) MSZH közleményt, a 6/2009. (VII. 10.) MSZH közleményt, a 7/2009. (VIII. 28.) MSZH közleményt, a 8/2009. (XII. 18.) MSZH közleményt, az 1/2010. (I. 15.) MSZH közleményt, a 2/2010. (I. 15.) MSZH közleményt, a 3/2010. (III. 12.) MSZH közleményt, a 3/2012. (V. 31.) SZTNH közleményt, az 5/2012. (X. 9.) SZTNH közleményt, az 1/2013. (I. 25.) SZTNH közleményt, a 2/2013. (II. 12.) SZTNH közleményt, a 3/2013. (V. 24.) SZTNH közleményt, a 4/2013. (VII. 22.) SZTNH közleményt, az 5/2013. (IX. 27.) SZTNH közleményt, az 1/2014. (II. 7.) SZTNH közleményt, a 2/2014. (II. 7.) SZTNH közleményt, a 3/2014. (V. 16.) SZTNH közleményt, a 4/2014. (V. 16.) SZTNH közleményt, a 6/2014. (XII. 5.) SZTNH közleményt, az 1/2015. (II. 9.) SZTNH közleményt, a 2/2015. (III. 18.) SZTNH közleményt, a 3/2015. (IV. 30.) SZTNH közleményt, a 4/2015. (XII. 4.) SZTNH közleményt, a 2/2016. (V. 31.) SZTNH közleményt, a 3/2016. (IX. 27.) SZTNH közleményt, a 4/2016. (X. 28.) SZTNH közleményt, az 1/2017. (I. 5.) SZTNH közleményt, a 2/2017. (III. 24.) SZTNH közleményt, az 1/2018. (II. 6.) SZTNH közleményt, a 2/2018. (V. 17.) SZTNH közleményt, a 3/2018. (VIII. 14.) SZTNH közleményt, a 4/2018. (X. 4.) SZTNH közleményt, az 1/2019. (II. 21.) SZTNH közleményt, a 2/2019. (II. 21.) SZTNH közleményt, a 3/2019. (IV. 26.) SZTNH közleményt, a 4/2019. (IX. 30.) SZTNH közleményt, az 1/2020. (I. 31.) SZTNH közleményt, a 2/2020. (XII. 18.) SZTNH közleményt, az 1/2021. (III. 31.) SZTNH közleményt, a 2/2021. (VI. 18.) SZTNH közleményt, a 3/2021. (VIII. 31.) SZTNH közleményt, a 3/2023. (II. 15.) SZTNH közleményt, a 4/2023. (V. 12.) SZTNH közleményt, az 1/2024. (II. 22.) SZTNH közleményt.

190

Az 53. § (3) bekezdését a 2002: XXXIX. törvény 39. § (1) bekezdésének k) pontja iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

191

Az 55. § nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

192

Az 56. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

193

Az 57. §-t a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte.

194

Az 58. § a 2003: CII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

195

Az 58. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

196

Az 58. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 117. §-ával megállapított szöveg.

197

Az 58. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 117. §-ával megállapított szöveg.

198

Az 59. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

199

Az 59. § (5) bekezdését a 2007: CXLII. törvény 39. §-a iktatta be. E módosító törvény 49. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a 2008. január 1. napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

200

A 60. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

201

A 60. § (3) bekezdését a 2003: CII. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

202

A 60/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 2003: CII. törvény 27. §-a iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

203

A 60/A. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

204

A 60/A. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

205

A 60/A. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

A 61. § előtti alcím a 2003: CII. törvény 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

207

A 61. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

208

A 61. § (2) bekezdése a 2003: CII. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

209

A 61. § (6) bekezdését a 2007: CXLII. törvény 40. §-a iktatta be. E módosító törvény 49. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a 2008. január 1. napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

210

A 61. § (7) bekezdését a 2007: CXLII. törvény 40. §-a iktatta be. E módosító törvény 49. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a 2008. január 1. napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

211

A 61/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 2003: CII. törvény 29. §-a iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

212

A 61/A. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

213

A 61/A. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

214

A 61/A. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

215

A 61/B–61/H. §-t és a 61/B. § előtti alcímet a 2003: CII. törvény 30. §-a iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

216

A 61/B. § (1) bekezdés a) pontja a 2022. évi LV. törvény 98. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

217

A 61/B. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

218

A 61/B. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: LXVII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

219

A 61/B. § (2) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 132. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2022. évi LV. törvény 98. § (2) bekezdése iktatta be.

220

A 61/B. § (3) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 98. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

221

A 61/B. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

222

A 61/D. § (1) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 99. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 61/D. § (1a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be.

224

A 61/D. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 58. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

225

A 61/D. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

226

A 61/D. § új (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 232. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva. A 61/D. § (4) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 99. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

227

A 61/D. § új (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 232. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni.

228

A 61/D. § (6) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 232. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 161. §-a, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

229

A 61/D. § eredeti (4) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2005: LXXXIII. törvény 232. § (2) bekezdése.

230

A 61/D. § eredeti (5) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2005: LXXXIII. törvény 232. § (2) bekezdése, szövege e módosító törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 94. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

231

A 61/E. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

232

A 61/E. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A 61/E. § (2a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be.

234

A 61/G. § (2) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

235

A 61/G. § (3) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

236

A 61/H. § (3) bekezdésének második mondatát a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 16. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

237

A 61/H. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

238

A 62. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 119. §-ával megállapított szöveg.

239

A 63. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 130. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

240

A 63. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

242

A 63. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

243

A 63. § (4) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 120. §-a iktatta be.

244

A 64. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 31. §-ával megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

245

A 64. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

246

A 64. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

247

A 64/A. §-t és az előtte lévő alcímet a 2003: CII. törvény 32. §-a iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

248

A 64/A. § (1) bekezdésének első mondata a 2007: CXLII. törvény 49. § (10) bekezdése, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

249

A 64/A. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

250

A 64/A. § (3) bekezdését a 2009: LVI. törvény 161. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

251

A 64/A. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 159. § (10) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

252

A 64/A. § (6) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 84. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

253

A 64/A. § (6) bekezdésének c) pontját a 2007: CXLII. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

254

A 64/A. § (6) bekezdés d) pontját a 2013: XVI. törvény 26. §-a iktatta be.

255

A 64/A. § (7) bekezdését a 2007: CXLII. törvény 41. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 94. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

256

A 64/A. § (8) bekezdését a 2007: CXLII. törvény 41. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

257

A 2003: CII. törvény 107. § (6) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján hatályban lévő védjegyoltalom, valamint az ezt megelőző bejelentési nappal, e napot követő lajstromozással keletkező védjegyoltalom a 2003: CII. törvény rendelkezései szerint újítható meg.

258

A 65. § a 2018: LXVII. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

259

A 65/A. §-t a 2007: XXIV. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXLVIII. törvény 133. §-a.

260

A 66. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

261

A 66. § (3) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

262

A 67. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

263

A 67. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

264

A 67. § (3) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

265

A 68. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

266

A 68. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

268

A 69. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

269

A 70. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

270

A 70. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

271

A 70. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

272

A 71. § (1) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

273

A 71. § (2) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

274

A 71. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

275

A 72. § (2) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 100. §-ával megállapított szöveg.

276

A 72. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

277

A 72. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. és 13. pontja szerint módosított szöveg.

279

A 73. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

280

A 73. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

281

A 73. § (2a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 64. §-a iktatta be.

282

A 73. § (3) bekezdését a 2003: CII. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: LXVII. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

283

A 73. § (4) bekezdését a 2003: CII. törvény 34. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezéseket csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

284

A 73. § (4a) bekezdését a 2022. évi LV. törvény 101. §-a iktatta be.

285

A 73. § (4b) bekezdését a 2022. évi LV. törvény 101. §-a iktatta be.

286

A 73. § (4c) bekezdését a 2022. évi LV. törvény 101. §-a iktatta be.

287

A 73. § (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 233. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 160. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

288

A 73. § (6) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 233. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkamazni.

289

A 73. § (7) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 233. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 161. §-a, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

290

A 73/A. §-t a 2005: CLXV. törvény 13. §-a iktatta be, e módosító törvény 33. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit csak a 2006. január 1-jét követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

291

A 73/A. § (1) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

292

A 73/A. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

293

A 73/A. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

294

A 73/A. § (6) bekezdés c) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

295

A 74. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezéseket csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

296

A 74. § (2) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 234. §-ával megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

297

A 74. § (3) bekezdése a 2013: CLIX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

298

A 74. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

299

A 75. §-t megelőző alcím a 2018: LXVII. törvény 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

300

A 75. § (1) bekezdése a 2003: CII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: LXVII. törvény 94. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

301

A 75. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 65. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

302

A 75. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

304

A 76. § (1) bekezdése a 2022. évi LV. törvény 103. §-ával megállapított szöveg.

305

A 76. § (2) bekezdése a 2003: CII. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

306

A 76. § (3) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 235. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

307

A 76. § (4) bekezdése a 2013: CLIX. törvény 10. §-ával megállapított, a 2018: LXVII. törvény 94. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

309

A Harmadik részt (76/A–76/H. §-t) a 2003: CII. törvény 38. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti Harmadik rész számozását Ötödik részre változtatva. E módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

310

A Harmadik rész címe a 2016: XCIII. törvény 170. § d) pontja szerint módosított szöveg.

311

A X/A. Fejezet címe a 2016: XCIII. törvény 170. § e) pontja szerint módosított szöveg.

312

A 76/A. § a 2016: XCIII. törvény 168. §-ával megállapított szöveg.

313

A 76/A. § a) pontját a 2018: LXVII. törvény 94. § 19. pontja hatályon kívül helyezte.

314

A 76/B. §-t és az azt megelőző alcímet a 2016: XCIII. törvény 172. §-a hatályon kívül helyezte.

315

A „Az európai uniós védjegy mint korábbi védjegy” alcímet (76/C. §) a 2018: LXVII. törvény 94. § 20. pontja hatályon kívül helyezte.

316

A 76/D. §-t megelőző alcím a 2016: XCIII. törvény 170. § f) pontja szerint módosított szöveg.

317

A 76/D. § a 2022. évi LV. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

318

A 76/E. §-t a 2003: CII. törvény 38. §-a iktatta be, szövege a 2009: XXVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 36. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

320

A 76/E. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

321

A 76/E. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

322

A 76/E. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

323

A 76/E. § (5) bekezdése a 2016: XCIII. törvény 170. § i) pontja, a 2018: LXVII. törvény 84. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

324

A 76/E. § (6) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2016: XCIII. törvény 170. § c) és h) pontja szerint módosított szöveg.

325

A 76/E. § (7) bekezdése a 2016: XCIII. törvény 170. § c) és f) pontja szerint módosított szöveg.

326

A 76/F. §-t megelőző alcím a 2018: LXVII. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

327

A 76/F. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

328

A 76/F. § (1a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 67. § (3) bekezdése iktatta be.

329

A 76/F. § (2) bekezdése a 2016: XCIII. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

330

A 76/F. § (3) bekezdése a 2016: XCIII. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

331

A 76/F. § (4) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 94. § 21. pontja hatályon kívül helyezte.

332

A 76/G. §-t és alcímét a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.

333

A 76/H. §-t megelőző alcím a 2016: XCIII. törvény 170. § h) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 76/H. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 134. § a) pontja, a 2016: XCIII. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

336

A Negyedik részt (76/I–76/Z. §-t) a 2003: CII. törvény 38. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti Negyedik rész számozását Hatodik részre változtatva. E módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

337

A 76/I. § (1) bekezdés a) pontja a 2021: XXXVI. törvény 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

338

A 76/I. § (1) bekezdés c) pontja a 2021: XXXVI. törvény 6. § e) pontja szerint módosított szöveg.

339

A 76/I. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

340

A 76/I. § (1) bekezdés e) pontja a 2018: LXVII. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

341

A 76/I. § (2) bekezdése a 2021: XXXVI. törvény 6. § c) és e) pontja szerint módosított szöveg.

342

A 76/I. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 17. pontja, a 2021: XXXVI. törvény 6. § e) pontja szerint módosított szöveg.

343

A 76/I. § (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.

344

A X/C. fejezet címe a 2018: LXVII. törvény 94. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

345

A 76/J. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

346

A 76/I. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

347

A 76/I. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

348

A 76/I. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

349

A 76/I. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

350

A 76/J. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (12) bekezdése szerint módosított szöveg.

351

A 76/K. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

352

A 76/K. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: LXVII. törvény 84. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

353

A 76/K. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: LXVII. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

354

A 76/K. § (1) bekezdés e) pontja a 2018: LXVII. törvény 84. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

355

A 76/K. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 70. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

356

A 76/K. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

357

A 76/K. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

358

A 76/L. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. és 19. pontja szerint módosított szöveg.

359

A 76/L. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

360

A 76/L. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

361

A 76/M. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

362

A 76/M. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (13) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

363

A 76/M. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

364

A 76/M. § (3) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

365

A 76/M. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

366

A 76/M. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

367

A 76/M. § (7) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

368

A 76/N. §-t megelőző alcím a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

371

A 76/N. § (3) bekezdése a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

372

A 76/N. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

373

A 76/O. § (1) bekezdése a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

374

A 76/O. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

375

A 76/P. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

376

A 76/P. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

377

A 76/P. § (3) bekezdése a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

378

A 76/P. § (4) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

379

A 76/P. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a és 28. §-a szerint módosított szöveg.

380

A 76/P. § (5a) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

381

A 76/P. § (5b) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

382

A 76/P. § (5c) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

383

A 76/P. § (5d) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

384

A 76/P. § (5e) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

385

A 76/P. § (6)–(7) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 132. §-a hatályon kívül helyezte.

386

A 76/P. § (6)–(7) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 132. §-a hatályon kívül helyezte.

387

A 76/P. § (8) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (15) bekezdése, a 2018: LXVII. törvény 84. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

389

A 76/S. § a 2018: LXVII. törvény 84. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

391

A „A nemzetközi lajstromozás átalakítása nemzeti védjegybejelentéssé” alcímet a 2018: LXVII. törvény 72. § (1) bekezdése iktatta be.

392

A 76/U. §-t a 2018: LXVII. törvény 72. § (2) bekezdése iktatta be.

393

A X/D. fejezetet a 2018: LXVII. törvény 94. § 23. pontja hatályon kívül helyezte.

394

Az eredeti Harmadik rész számozását Ötödik részre változtatta a 2003: CII. törvény 38. §-a.

396

A 77. § a 2005: LXXXIII. törvény 237. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

397

A 77. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

398

A 77. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXIII. törvény 28. §-a szerint módosított szöveg.

399

A 77. § (1) bekezdésének c) pontja a 2009: LVI. törvény 160. §-a, a 2017: L. törvény 118. § g) pontja szerint módosított szöveg.

400

A 77. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 125. §-ával megállapított szöveg.

401

A 77. § (1) bekezdésének e) pontját a 2009: LVI. törvény 159. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 130. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

402

A 77. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 160. §-a, a 2010: CXLVIII. törvény 130. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

403

A 77. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

404

A 77. § (4) bekezdés a) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

405

A 77. § (4) bekezdésének c) pontját a 2009: LVI. törvény 159. § (13) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

406

A 77. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

407

A 77. § (6) bekezdése a 2009: XXVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 36. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a megváltoztatási kérelem benyújtására nyitva álló, 2009. augusztus 1. napját követően lejáró határidőkre is alkalmazni kell.

408

A 77. § (7) bekezdésének felvezető szövege a 2007: CXLII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 49. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a 2008. január 1. napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

409

A 77. § (8) bekezdését a 2017: L. törvény 119. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

410

A 77. § (9) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) és (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

411

A 77. § (10) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

412

A 77. § (11) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

413

A 77. § (11a) bekezdését a 2017: CXXX. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

414

A 77. § (11b) bekezdését a 2017: CXXX. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

415

A 78. § (1) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 32. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

416

A 78. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 134. § a) pontja szerint módosított szöveg.

417

A 78. § (3) bekezdését az 1997: LXXII. törvény 38. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.

418

A 79. § a 2017: CXXX. törvény 32. § (4) bekezdésével megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

420

A 81. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXXX. törvény 34. § a) pontja szerint módosított szöveg.

421

A 81. § (1) bekezdésének a) pontja a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

422

A 81. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXXX. törvény 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.

423

A 82. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

424

A 84. § (1) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

425

A 85. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

426

A 85. § (2) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 239. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

427

A 85/A. §-t a 2017: CXXX. törvény 32. § (5) bekezdése iktatta be.

429

A 89. § (1) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 32. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

430

A 89. § (1a) bekezdését a 2017: CXXX. törvény 32. § (7) bekezdése iktatta be.

431

A 89. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

432

A 91. § (1) bekezdés első mondata a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. A 91. § (1) bekezdésének második mondatát a 2007: CXLII. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (8) és (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

433

A 91. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

434

A 91. § (2) bekezdésének a) pontja a 2005: LXXXIII. törvény 338. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

435

A 91. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

436

A 91. § (2) bekezdésének c) pontját a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 107. § (4) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépését követően benyújtott megváltoztatási kérelmekre kell alkalmazni.

437

A 91. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

438

A 91. § (4) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 240. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

439

A 91. § (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 240. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (19) bekezdése szerint módosított szöveg.

440

A 92. § második-negyedik mondatát a 2005: LXXXIII. törvény 241. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni. Az első mondat a 2005: CLXV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a 2006. január 1-jét követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

442

A 94. §-t és címét a 2001: CV. törvény 21. §-ának tizenegyedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

443

A 95. § a 2005: CLXV. törvény 16. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 33. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit csak a 2006. április 15-ét követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

445

A 95. § (2) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

446

A 95. § (4) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

447

A 95. § (5) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 74. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

448

A 95. § (6) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 74. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

449

A 95. § (7) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

450

A 95. § (8) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (3) bekezdésével megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

451

A 95. § (9) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 34. § f) pontja szerint módosított szöveg.

452

A 95. § (10) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 74. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

453

A 95. § (11) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

454

A 95. § (12) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

455

A 95. § (13) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

456

A 95. § (14) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

457

A 95. § (14a) bekezdését a 2013: XVI. törvény 27. §-a iktatta be.

458

A 95. § (15) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 33. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

459

A 95. § (16) bekezdését a 2017: CXXX. törvény 35. §-a hatályon kívül helyezte.

460

Az eredeti Negyedik rész számozását Hatodik részre változtatta a 2003: CII. törvény 38. §-a.

461

A 96. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 75. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

462

A 96. § (2) bekezdését a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte.

463

A 96. § (3) bekezdésének a) pontját a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XVI. törvény 28. §-a iktatta be.

465

A 96. § (5) bekezdését a 2013: XVI. törvény 32. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: LXVII. törvény 75. § (2) bekezdése iktatta be.

468

A 97. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXV. törvény 118. § a) pontja, a 2018: LXVII. törvény 84. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

469

A 97. § (3) bekezdését a 2003: CII. törvény 50. §-a hatályon kívül helyezte.

470

A 97. § (4) bekezdése a 2013: XVI. törvény 31. § c) pontja szerint módosított szöveg.

471

A 97. § (5) bekezdését a 2013: XVI. törvény 29. §-a iktatta be.

472

A 99. § a 2018: LXVII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

473

A 100. § a 2018: LXVII. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

474

A 101. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 78. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

475

A 101. § (3) bekezdése a 2013: XVI. törvény 31. § d) pontja szerint módosított szöveg.

476

A 101. § (6a) bekezdését a 2018: LXVII. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be.

477

A 101. § új (7) bekezdését a 2003: CII. törvény 42. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva, szövege a 2018: LXVII. törvény 78. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

478

A 101. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2003: CII. törvny 42. §-a.

479

A 102. § a 2003: CII. törvény 43. §-ával megállapított, a 2018: LXVII. törvény 84. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

480

Az eredeti Ötödik rész számozását Hetedik részre változtatta a 2003: CII. törvény 38. §-a.

481

A Hetedik rész címe a 2022. évi LXVI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

482

A 102/A. §-t a 2022. évi LXVI. törvény 36. §-a iktatta be.

483

A 103. § (2) bekezdése a 2003: CII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

484

A 104. §-t a 2021: XXXVI. törvény 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

485

A 106. § a 2003: CII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

486

A 107. § (1) bekezdés a) pontja a 2021: XXXVI. törvény 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

487

A 107. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 94. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

488

A 107. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

489

A 111. § (3) bekezdését a 2021: XXXVI. törvény 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

490

A 112. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

491

A 112. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

492

A 112. § új (2) bekezdését a 2003: CII. törvény 46. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A 112. § (2) bekezdését a 2022. évi LXVI. törvény 40. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

493

A 112. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2003: CII. törvény 46. §-a. A (3) bekezdés a 2005: LXXXIII. törvény 243. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

494

A 112. § (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 243. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

495

A 112. § (4) bekezdés d) pontját a 2013: CLIX. törvény 14. §-a hatályon kívül helyezte.

496

A 112. § (4) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXIII. törvény 27. §-a, a 2021: XXXVI. törvény 6. § i) pontja szerint módosított szöveg.

497

A 112. § (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 243. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

498

A 112. § (6) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 243. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXI. törvény 23. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

499

A 112. § (7)–(9) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 127. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXI. törvény 23. § (8) bekezdése.

500

A 112. § (7)–(9) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 127. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXI. törvény 23. § (8) bekezdése.

501

A 112. § (7)–(9) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 127. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXI. törvény 23. § (8) bekezdése.

502

A 113. § (1) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 79. §-ával megállapított szöveg.

503

A 113. § (2) bekezdése a 2018: LXVII. törvény 84. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

504

A 113. § (3) bekezdése a 2003: CII. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

505

A 113. § (4) bekezdését a 2003: CII. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

506

A 113. § (5) bekezdését a 2003: CII. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

507

A 113. § (6) bekezdését a 2003: CII. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: XXVII. törvény 37. § (5) bekezdése.

508

A 113. § (7) bekezdését a 2003: CII. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XXVII. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 36. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

509

A 113/A. §-t a 2009: XXVII. törvény 29. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2021: XXXVI. törvény 7. § c) pontja.

510

A 114. § a 2022. évi LV. törvény 105. §-ával megállapított szöveg.

511

„A szeszes italok földrajzi árujelzőinek ellenőrzése” alcímet (116. §-t) a 2022. évi LXVI. törvény 40. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

512

A Nyolcadik részt (116/A–116/I. §-t) a 2003: CII. törvény 48. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti Hatodik rész jelölését Kilencedik részre változtatva. E módosító törvény 107. § (1) bekezdése alapján a rendelkezéseket csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

513

A Nyolcadik rész címe a 2022. évi LXVI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

514

A XVII/A. fejezetet (116/A–116/C. §) a 2022. évi LXVI. törvény 40. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

515

A XVII/B. fejezet (116/D–116/L. §) a 2021: XXXVI. törvény 2. §-a iktatta be. [E módosító törvény 8. § (2) bekezdése alapján a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének kihirdetéséről szóló 2021. évi XXVIII. törvény 5. § (2) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

516

A 116/L. § (2) bekezdése a 2022. évi LXVI. törvény 40. § d) pontja szerint módosított szöveg.

517

A 116/L. § (6) bekezdését a 2022. évi LXVI. törvény 40. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

518

A 116/L. § (7) bekezdését a 2022. évi LXVI. törvény 40. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

519

A 116/L. § (8) bekezdését a 2022. évi LXVI. törvény 40. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

520

A 116/L. § (9) bekezdése a 2022. évi LXVI. törvény 39. § a) pontja és 40. § f) pontja szerint módosított szöveg.

521

A 116/L. § (10) bekezdése a 2022. évi LXVI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

522

A 116/L. § (12) bekezdése a 2022. évi LXVI. törvény 39. § b) pontja szerint módosított szöveg.

523

Az eredeti Hatodik rész számozását Kilencedik részre változtatta a 2003: CII. törvény 48. §-a.

524

A 117. § (5) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 129. §-a iktatta be.

525

A 118. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

526

A 119. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 283. pontja hatályon kívül helyezte. A 119. §-t újonnan a 2012: LXXVI. törvény 39. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 1. §-át.

527

A 119. § (2) bekezdése a 2016: XCIII. törvény 170. § f) pontja szerint módosított szöveg.

528

A 119. § (4) bekezdését a 2013: XVI. törvény 30. §-a iktatta be.

529

A 119. § (5) bekezdését a 2013: XVI. törvény 30. §-a iktatta be.

530

A 120. §-t újonnan a 2016: CXXI. törvény 23. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: LXVII. törvény 94. § 25. pontja.

531

A 120/A. §-t a 2017: L. törvény 117. § (3) bekezdése iktatta be.

532

A hatálybalépés időpontja 2017. május 26.

533

A 120/B. §-t a 2018: LXVII. törvény 82. §-a iktatta be.

534

A 120/C. §-t a 2021: XXXVI. törvény 3. §-a iktatta be, a 2022. évi LXVI. törvény 40. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

535

A 120/D. §-t a 2021: XXXVI. törvény 3. §-a iktatta be.

536

A 120/E. §-t a 2021: XXXVI. törvény 3. §-a iktatta be.

537

A 121. § (1) bekezdését a 2022. évi LXVI. törvény 40. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

538

A 121. § (2) bekezdése a 2009: XXVII. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 131. § (24) bekezdése szerint módosított szöveg.

540

A 122. § előtti alcím a 2005: CLXV. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

541

A 122. § a 2018: LXVII. törvény 83. §-ával megállapított szöveg.

542

A 122. § (2) bekezdés b) pontját a 2022. évi LXVI. törvény 40. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

543

A 122. § (2) bekezdés c) pontját a 2022. évi LXVI. törvény 40. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

544

A 122. § (2) bekezdés d) pontját a 2022. évi LXVI. törvény 40. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

545

A 122. § (2) bekezdés e) pontját a 2022. évi LXVI. törvény 40. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

546

A 122. § (2) bekezdés f) pontját a 2022. évi LXVI. törvény 40. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

547

A 122. § (2) bekezdés g) pontját a 2021: XXXVI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

548

A 122. § (2) bekezdés h) pontját a 2021: XXXVI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 2022. évi LXVI. törvény 40. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

549

A 122. § (2) bekezdés i) pontját a 2021: XXXVI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 2022. évi LXVI. törvény 40. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére