1106/B/1997. AB határozat
1106/B/1997. AB határozat*
2003.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 62. § (1) bekezdésének a) pontja hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, mert a végkielégítés iránti perekkel kapcsolatos perköltségeket, amennyiben a törvény alapján járó összegen felüli rész a minimálbér hússzorosát meghaladja, az Itv. támadott rendelkezése kiveszi a tárgyi költségmentes perekre vonatkozó szabályozás hatálya alól és csupán illetékfeljegyzési jogot biztosít a feleknek.
Az indítványozó szerint a kifogásolt szabályozás továbbá azért is sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, mivel csak a törvényen alapuló mértékeket veszi figyelembe a törvényhozó a végkielégítés iránti perek eljárási illetékkedvezményével összefüggésben, ugyanakkor az indítványozó érvelése szerint a kollektív szerződésben kikötött végkielégítés is jogszabályon alapul és munkaviszonnyal kapcsolatos, azonban ebben az esetkörben nem biztosított a jogalkotó a munkavállalók részére azonos illetékkedvezményeket a bírósági eljárásban a végkielégítés iránti perek vonatkozásában.
Egy végkielégítés iránti perben az indítványozó által képviselt munkavállalót 53 900 forint illeték megfizetésére kötelezte az eljáró munkaügyi bíróság, amely perben a végkielégítés mértéke a kollektív szerződésben foglaltak szerint alakult.
Az Itv. kifogásolt szabályozása sérti továbbá az indítványozó szerint az Alkotmány 70/B. §-ában foglalt egyenlő munkáért egyenlő bér elvét is, valamint az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdését is, amely a bíróság előtti egyenlőség követelményét állapítja meg.
Az indítványozó szerint az Itv. 62. § (1) bekezdésének a) pontja sérti továbbá a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Btv.) 10. §-át, amely átveszi az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének első fordulatát, mely szerint a bíróságok előtt mindenki egyenlő.
II.
Az indítvány által érintett jogszabályhelyek:
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
Az Itv.:
„1. § Öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat kell fizetni.”
„4. § (1) Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség (tárgyi illetékmentesség) esetén nem kell illetéket fizetni. Az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni.”
„37. § (1) A bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni.
(2) Nem tárgya a bírósági eljárási illetéknek az olyan bírósági eljárási cselekmény (szolgáltatás), amelyért a 67. §-ban említett módon megállapított díjat kell fizetni.
(3) A bíróság, valamint büntető ügyben a nyomozó hatóság által készített iratmásolat illetékére – ha e törvény másként nem rendelkezik – a melléklet IV. címében foglaltak az irányadók.”
„56. § (1) Nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez. A személyes illetékmentesség a fél jogutódjára nem terjed ki.”
„59. § (1) Akit illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.”
„62. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg:
a) a munkaügyi perben, ha az a munkavállaló szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásával, valamint a vezető állású munkavállaló polgári jog szabályai szerinti kártérítési felelősségével kapcsolatban indult; továbbá a végkielégítés iránti per a törvény alapján járó összegen felüli részében, ha az a minimálbér hússzorosát meghaladja;”
A Btv.:
„10. § A bíróság előtt mindenki egyenlő.”
A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban című 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: Imr.) 2. § (1) bekezdése határozza meg a tárgyi költségmentes perek körét.
Imr.:
„2. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségmentesség [tárgyi költségmentesség, Pp. 84. § (3) bekezdés] illeti meg az alábbi perekben:
(…)
f) a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonnyal kapcsolatos per (a továbbiakban: munkaügyi per), kivéve azokat a munkaügyi pereket, amelyekben a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg;”
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.):
(…)
(3) Az igazságügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben rendelettel állapítja meg azoknak a pereknek a körét, amelyekben a felet – jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint a 85. § (1)–(3) bekezdéseiben foglalt feltételekre tekintet nélkül – költségmentesség (tárgyi költségmentesség) illeti meg. Az (1) bekezdés b) pontja alá eső költségeket tárgyi költségmentesség esetében az állam előlegezi, a rendelet azonban megállapíthatja, hogy a fél egyes költségeket költségmentessége ellenére is köteles előlegezni, illetőleg viselni.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Itv. 62. § (1) bekezdés a) pontja szerint a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg, ha a végkielégítés iránti perben a törvény alapján járó összegen felüli rész a minimálbér hússzorosát meghaladja. Amennyiben a végkielégítésnek a törvény alapján járó összegen felüli része a minimálbér hússzorosát nem éri el, abban az esetben a végkielégítés iránti perrel kapcsolatos perköltségekre az Imr. vonatkozó rendelkezései az irányadók. Az Imr. 2. § (1) bekezdésének f) pontja alapján a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonnyal kapcsolatos perek (a továbbiakban: munkaügyi per) a felek jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül tárgyi költségmentesek.
Az Itv. 59. § (1) bekezdése szerint, akit illetékfeljegyzési jog illet meg, az mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ezekben az esetekben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.
Az Itv. 4. § (1) bekezdése értelmében tárgyi illetékmentesség esetében nem kell az illetéket megfizetni.
A Pp. 84. § (3) bekezdése alapján az igazságügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben rendelettel állapítja meg azoknak a pereknek a körét, amelyekben a felet – jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül – költségmentesség (tárgyi költségmentesség) illeti meg.
A kifogásolt szabályozás a végkielégítés iránti pereket a törvény által meghatározott összeghatáron felül – az illetékfeljegyzési jogra tekintettel – kiveszi a tárgyi költségmentes perekre vonatkozó szabályozás hatálya alól.
A két rendelkezés kétféle kedvezmény-szabályt tartalmaz, egyrészről a tárgyi költségmentességet, másrészről az illetékfeljegyzési jogot.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában rámutatott arra, hogy „kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga.
A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra – pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra – de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket.
Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játszák a meghatározó szerepet, s ebből eredően az esetleges helytelen, a társadalom érdekeivel ellentétes tartalmú mérlegelés is elsődlegesen politikai felelősséget von maga után”. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]
Az Alkotmánybíróság a mentességek és kedvezmények elosztásával kapcsolatos jogalkotói mérlegelés vonatkozásában a korábbi határozatában kifejtett alkotmányossági szempontokat a jelen határozata elbírálásánál is irányadónak tekinti.
Az Itv. 62. § (1) bekezdése a) pontjának és az Imr. vonatkozó rendelkezéseinek összevetéséből megállapítható, hogy csak akkor kell – pervesztesség esetén – az illetéket megfizetni, ha a végkielégítésnek a törvény alapján járó összegen felüli része a minimálbér hússzorosát meghaladja. Amennyiben a törvény alapján járó összegen felüli rész a minimálbér hússzorosát nem haladja meg, a végkielégítés iránti per tárgyi költségmentes. E rendelkezést pénzügyi, jogi és gazdaságpolitikai döntés alapozza meg, mely döntés a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének a következménye. „A kifejtettekből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi – pl. gazdaságpolitikai – szempontú felülbírálatára.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]
A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban című 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet módosításáról szóló 17/1995. (VII. 25.) IM rendelet 1. §-a módosította az Imr. vonatkozó szakaszát. A tárgyi illetékfeljegyzési jogra vonatkozó rendelkezés 1995. szeptember 1-jétől hatályos, a korábbi szabályozás értelmében a munkaügyi perek tárgyi költségmentesek voltak.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy önmagában nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését az, ha gazdasági, pénzügyi vagy egyéb okból az állam a korábban biztosított kedvezményeket nem tartja fenn, illetve egyes alanyokat nem részesít kedvezményben.
„A 881/B/1991. AB határozat szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalma azt jelenti, hogy az állam az azonos típusú jogviszonyokon belül az alanyi jogok elosztását illetően – kellő súlyú alkotmányos indok hiányában – nem különböztethet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt szempontok szerint. Nem minősül azonban megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (ABH 1992, 474, 477.). A jogalanyok közötti megkülönböztetés pedig – az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint – akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a jogalkotó az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között tett önkényesen, ésszerű indok nélkül különbséget (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.). Mindebből következik, hogy a nem azonos jogállású és tevékenységű személyek között a kifogásolt különbségtétel nem minősíthető diszkriminatívnak.” (267/B/2000. AB határozat, ABK 2002. november, 658.)
Nem képeznek összehasonlítható csoportot azok a munkavállalók, akik csupán a törvényben rögzített végkielégítésre jogosultak azokkal a munkavállalókkal szemben, akik más, munkaviszonyra vonatkozó szabály (pl. kollektív szerződés) alapján is jogosultak a törvényben rögzítettet meghaladó összegű végkielégítésre.
A vizsgált esetben azok munkavállalók, akiknek a végkielégítés iránti pere a törvény alapján járó összegre (vagy ezen összegen túl a minimálbér hússzorosát meg nem haladó összegre) irányul, nem tekinthetők azonos csoportba tartózóknak az Alkotmány 70/A. §-a alapján azokkal a munkavállalókkal, akiknek a végkielégítés iránti pere ennél nagyobb összegre irányul.
Ez utóbbi csoportba tartozók az illetékfeljegyzési jog kedvezményében részesülnek, míg az előző csoportba tartozó munkavállalókat tárgyi költségmentesség illeti meg. A jogszabály összeghatártól tette függővé az illetékkedvezményt, az azonos összeghatárig valamennyi munkavállaló egységesen, különbségtétel nélkül költségmentességben részesül. A jogalkotónak ez a mérlegelése az eljárási költségek vonatkozásában, amely tekintettel van a munkavállalók eltérő anyagi helyzetére is, az érvényesülő kedvezmények kérdésében nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át, ezért nem minősült alkotmányellenesnek az Itv. 62. § (1) bekezdésének a) pontja.
2. Az indítványozó szerint az Itv. 62. §-a sérti az Alkotmány 70/B. §-át is.
Az Alkotmánybíróság szerint nem állapítható meg értékelhető összefüggés az Alkotmány 70/B. §-a és az indítványozó által kifogásolt jogszabályhely között, ezért az Alkotmányíróság az indítványt e vonatkozásában is elutasította.
3. Az indítványozó szerint a kifogásolt szabályozás sérti az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdését is.
Az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége [Alkotmány 8. § (1) bekezdés]. Az államnak ez a kötelezettsége nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető jogok megsértésétől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.] Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből az államnak nemcsak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói utat biztosítson a személyek polgári jogi jogvitái esetére, hanem az is, hogy a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye. Ehhez hozzátartozik, hogy az igazságszolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a perrel kapcsolatos kiadásokra is kiterjedő támogatási rendszert kell kiépítenie.
A bírósági eljárásért az Itv. 1. és 37. §-a értelmében – a kivételektől eltekintve – eljárási illetéket kell fizetni.
Az Itv. különféle illetékkedvezményeket biztosít a bírósági eljárást kezdeményező, fizetésre kötelezett személyek számára. Az Itv. 56. § (1) bekezdése szerint nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez. Az Itv. 59. § (1) bekezdése szerint, akit illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.
A bírósági eljárási illeték a perköltség része. A perköltség fogalmának és feltételeinek – rendezése szabályainak – meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. (1518/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 570, 571.)
„A perköltség szabályozása csak akkor hozható az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatba, ha valamely személyi kör számára a bírói út igénybevétele a költségviselési szabályok miatt lehetetlenné válik.” (181/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 588, 589.)
Az Itv. kifogásolt szabályozása nem teszi lehetetlenné a bírói út igénybevételét, az eljárásban résztvevő feleket vagyoni helyzetüktől függetlenül megilleti az illetékfeljegyzési jog, így megállapítható, hogy az indítványozó által támadott szabályozás nem ütközik az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2003. február 4.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Czúcz Ottó
alkotmánybíró helyett
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás