• Tartalom

1108/1997. (X. 11.) Korm. határozat

1108/1997. (X. 11.) Korm. határozat

az Európai Unió PHARE programja és az OECD-országok által Magyarországnak juttatott segélyek kormányzati irányításának és koordinációjának új rendjével összefüggő egyes feladatokról1

2001.09.14.

A Kormány az Európai Unió PHARE programja és az OECD-országok által Magyarországnak juttatott segélyek kormányzati irányításának és koordinációjának módosított rendjéről, és a PHARE programnak az Európai Unió Bizottsága által javasolt reformjából adódó egyes feladatokról készült tájékoztatót elfogadja, és ezzel kapcsolatban az alábbi határozatot hozza:

1.2 Az Európai Unió PHARE programjával, valamint az OECD országok egyéb jogszabály vagy kormányhatározat által más szerv hatáskörébe nem utalt, a Miniszterelnöki Hivatal Segélykoordinációs Titkársága által kezelt segélyprogramjaihoz kötődő feladatok ellátásáról a Nemzeti Koordinátor gondoskodik. A segélykoordináció felépítésének rendszerét az 1. számú melléklet tartalmazza.

2.3 A Nemzeti Koordinátor feladatait a PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter látja el.

3.4 A nemzetközi segélyek felhasználásának koordinálására a Miniszterelnöki Hivatalban Segélykoordinációs Titkárságot kell létrehozni. A Titkárság munkáját a nemzetközi segélyprogramok Nemzeti Koordinátora felügyeli.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára

Határidő: 1997. november 30.

4.5

5.

6.

7.6 A Közösségi Vívmányok (Acquis Communautaire) átvételéről szóló Nemzeti Program időközönkénti felülvizsgálatára és szükség szerinti módosítására vonatkozó javaslatokat a Kormány elé kell terjeszteni.

Felelős: Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárság vezetője, gazdasági miniszter, pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter, PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

8.

9.7 Évente készüljön előterjesztés a Kormány részére a PHARE támogatásra vonatkozó éves pénzügyi megállapodások tárgyalási irányelveiről.

Felelős: PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter, pénzügyminiszter, Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárság vezetője, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: folyamatos

10.

11.

12. Az európai integrációval összefüggő kormányzati feladatok felelősségi és koordinálási rendjéről szóló, az 1011/1997. (II. 13.) Korm. határozattal és a 1109/1995. (XI. 6.) Korm. határozattal módosított 1093/1994. (X. 7.) Korm. határozat 7. c), d) és e) pontjai helyébe – 1997. november 30-i hatállyal – a következő rendelkezések lépnek:

,,c) Az Intézőbizottság elnöke a Magyarországon működő nemzetközi segélyprogramok Nemzeti Koordinátora.

d) Az Intézőbizottság további tagjai a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárság és a Pénzügyminisztérium képviselője. Az Intézőbizottság titkára a Miniszterelnöki Hivatal Modernizációs és Segélykoordinációs Titkárságának vezetője. Az Intézőbizottság ülésein állandó meghívottként meg kell hívni az Integrációs Stratégiai Munkacsoport vezetőjét.

e) Az Intézőbizottság biztosítja a folyamatos együttműködést az érintett miniszterekkel és kormányzati szervekkel. Ülésére meg kell hívni a napirend által érintett kormányzati szervek képviselőit.

f) Az Intézőbizottság a hatáskörébe tartozó döntéseket egyhangúan hozza meg. A tagok közötti, valamint a tagok és az elnök közötti véleményeltérés esetén a Intézőbizottság az Integrációs Kabinettől kér állásfoglalást. Az Intézőbizottság döntése által érintett egyéb kormányzati szervek eltérő véleményét az Integrációs Kabinet, illetve a Kormány részére készülő előterjesztésekben jelezni kell.

g) Az Intézőbizottság eljárási rendjét saját maga állapítja meg.

h) Az Intézőbizottság titkársági feladatait a Miniszterelnöki Hivatal Modernizációs és Segélykoordinációs Titkársága látja el.

13.8

14.9 Az EU-segélyprogramokhoz kötődő feladatok megfelelő szintű ellátására, a nemzetközi segélyprogramok végrehajtásának jelentős felgyorsítására

a) minden EU-programot végrehajtó tárcánál és intézménynél meg kell vizsgálni a programot végrehajtó egységek helyzetét, azokat a programok helyzetétől és a jövőben várható feladatoktól függően új, kvalifikált munkatársak felvételével, illetve a tárgyi feltételek javításával meg kell erősíteni;

b) az EU-programokat végrehajtó egységek ajánlott létszáma a titkársági személyzeten felül a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység által adminisztrált programok esetében legalább 3 fő, egynél több program esetén programonként további 1 fő, a beszerzési és forráskezelési feladatokkal együtt az érintett intézmény hatáskörébe tartozó programok esetén legalább 5 fő, egynél több program esetén programonként további 1 fő teljes időben alkalmazott, kizárólag a segélyprogramokkal foglalkozó munkatárs;

c) az érintett munkatársaknak tárgyalóképes angol nyelvtudással és projekt-management ismeretekkel kell rendelkezniük;

d) a programirodákon dolgozó munkatársak számára a jogszabályokban lehetővé tett keretek között olyan anyagi juttatást kell biztosítani, mely a programirodákban lehetővé teszi a magasan képzett, specializált munkaerő foglalkoztatását és megtartását;

e) megfelelő programkészítési és lebonyolítási kapacitás hiányában az érintett szervezet részére új segélyforrás jóváhagyására nem kerülhet sor, s a korábban jóváhagyott források kerüljenek elvonásra, illetve más területre való átcsoportosításra;

f) az EU-programokat végrehajtó tárcák, intézmények vezetői az irányításuk alatt álló programiroda helyzetéről, az ott foglalkoztatott munkatársak alkalmazási feltételeiről, valamint az iroda megerősítésére tett intézkedésekről készítsenek részletes tájékoztatót a PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter számára.

Felelős: PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter, érintett miniszterek, országos hatáskörű szervek vezetői

Határidő: 1999. június 30.

15.10 A nemzetközi segélyprogramok megfelelő felügyeletének biztosítására a PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter

a) a segélyprogramokra és azok végrehajtására vonatkozó valamennyi adatba korlátozás nélkül betekinthet;

b) az adatszolgáltatásra vonatkozó kötelezettség elmulasztása vagy a programokra vonatkozó előírások megsértése esetén a szabálytalanságok felszámolásáig a Magyar Államkincstárnak javaslatot tehet az érintett program javára történő átutalások felfüggesztésére.

Felelős: PHARE programot koordináló tárca nélküli miniszter, érintett miniszterek

Határidő: folyamatos

1. számú melléklet a 1108/1997. (X. 11.) Korm. határozathoz11

A segélykoordináció felépítésének rendszere
1. A Kormány:
– dönt az integrációval kapcsolatos stratégiai és alapvető intézményi kérdésekben;
– jóváhagyja a segélyprogramokkal kapcsolatos egyéves vagy annál hosszabb időszakra vonatkozó nemzetközi keretmegállapodások irányelveit;
– dönt egyes kiemelt projektekről.
2. A Segélykoordinációs Titkárság
– a Nemzeti Koordinátor által felügyelt területen koordinálja a Kormány és a Segélykoordinációs Intézőbizottság döntéseinek operatív végrehajtását;
– a Segélykoordinációs Intézőbizottság bevonásával biztosítja a segélyprogramokkal kapcsolatos tárcaközi koordinációt;
– együttműködik és folyamatosan kapcsolatot tart az EU intézményeivel, területfejlesztési, területi igazgatási és más partnerintézményekkel, a projektek kedvezményezettjeivel;
– összeállítja az egyes segélyprogramokkal kapcsolatos keretmegállapodások, PHARE éves pénzügyi megállapodások szövegét;
– együttműködésben az egyes segélyprojektek végrehajtó intézményeivel a folyamatban lévő projektekről nyilvántartást vezet.
3. A Segélykoordinációs Intézőbizottság
– a Nemzeti Koordinátor vezetésével működik. Tagjai a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselői;
– felügyeli a segélyprogramokkal kapcsolatos tervező és végrehajtó munkát;
– javaslatot tesz a Kormány számára a Nemzeti Koordinátor által felügyelt segélyprogramok prioritásaira, konkrét tartalmára.
4. A projektvégrehajtók (projektgazdák) a PHARE New Orientation keretében az EU által előterjesztett javaslatok szerint az egyes projektek lebonyolításának szakmai felügyelete, a programok végrehajtása továbbra is kedvezményezett intézmények felelőssége marad azzal, hogy a Programme Management Unit-ok (PMU) és anyaintézményeik szervezetét és tevékenységét a jövőben a jelenleginél szorosabban kell integrálni.
5. Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység
Az Európai Unióval kötött megállapodás alapján a PHARE intézményfejlesztési programok, valamint az Európai Unióval egyeztetett egyéb programok tendereztetési, szerződéskötési, számviteli és pénzügyi adminisztrációs feladatait a Magyar Államkincstárban létrehozott Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység látja el.
6. Nemzeti Alap
Az Európai Unióval kötött megállapodás alapján az EU-segélyforrásoknak a minisztériumok és intézmények részére történő eljuttatásáért, a segélyprogramokkal kapcsolatos pénzügyi és statisztikai adatszolgáltatásért, valamint az EU-segélyprogramok lebonyolítása során az Unió által előírt közbeszerzési és pénzügyi szabályok betartásáért a Magyar Államkincstárban létrehozott Nemzeti Alap felelős. A Nemzeti Alap
a) a PHARE források kezelésére vonatkozó hazai jogszabályok, az EU előírásai és az EU-val kötött megállapodások alapján kezeli az EU által a PHARE programok javára átutalt pénzeszközöket;
b) biztosítja a programok végrehajtásához szükséges források beérkezését;
c) a PHARE programok keretében kötött szerződéseknek megfelelően a programok javára átutalásokat és kifizetéseket teljesít;
d) elnöke a Nemzeti Koordinátorral történt egyeztetés alapján kinevezi a programokért személyükben felelős Programengedélyező Személyeket;
e) havi rendszerességgel és tételesen ellenőrzi a programokra vonatkozó statisztikai és pénzügyi nyilvántartásokat, a folyamatban lévő beszerzési eljárásokat;
f) a programokat végrehajtó intézményektől beszerzett információk alapján biztosítja a Nemzeti Alap létrehozásáról az EU-val kötött írásbeli megállapodás által előírt rendszeres kimutatások, továbbá a Nemzeti Koordinátor, illetve az EU bizottsága által meghatározott rendszeres, vagy eseti jellegű kimutatások összeállítását;
g) a programokat végrehajtó intézmények számláira átutalásokat a programok végrehajtására vonatkozó jogszabályok, a donor által kiadott szabályzatok és a vonatkozó nemzetközi szerződések betartása, illetve az azokban előírt rendszeres statisztikai és pénzügyi kimutatások bemutatása esetén teljesít.
7.12

2. számú melléklet a 1108/1997. (X. 11.) Korm. határozathoz13

1

A határozatot az 1119/2010. (V. 13.) Korm. határozat 1. pont 1.17. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 29. napjával.

2

A határozat 1. pontja az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A határozat 2. pontja az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

4

A határozat 3. pontja az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 7. pontja szerint módosított szöveg.

5

A határozat 4., 5., 6., 8., 10. és 11. pontját az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 7. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A határozat 7. pontjának felelősi rendje az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

7

A határozat 9. pontja az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 4. pontjával megállapított szöveg.

8

A határozat 13. pontját az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 5. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2262/2001. (IX. 14.) Korm. határozat 4. b) pontja.

9

A határozat 14. pontját az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 5. pontja iktatta a szövegbe.

10

A határozat 15. pontját az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 5. pontja iktatta a szövegbe.

11

A határozat 1. számú melléklete az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 6. pontjával, illetve mellékletével megállapított szöveg.

12

A 7. pontot az 1095/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet 2. pontja hatályon kívül helyezte.

13

A határozat 2. számú mellékletét az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozat 7. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére