PK BH 1997/123
PK BH 1997/123
1997.03.01.
I. A kötelesrész kielégítése tárgyában kötött szerződés értelmezése [Ptk. 205. § (1) bek., 207. § (1) bek.].
II. A késedelmi kamat iránti igény érvényesítésénél elengedhetetlen a kezdő időpont rögzítése [Ptk. 301. § (1) bek.].
A felperesek az 1990. július 1-jén elhunyt R. J.-nek az első házasságából született gyermekei, az alperes pedig a házastársa volt. R. J. 1/2. részben volt tulajdonosa a perbeli házas ingatlannak. Halálát követően a felperesek a városi bíróság előtt végrendelete érvénytelenségének megállapítása iránt az alperessel szemben pert indítottak. A per szünetelés folytán megszűnt. A jogvita peren kívüli, békés rendezése érdekében az alperes 1993. január 11-én írásban közölte a felperesek jogi képviselőjével, hogy a lakóház eladása után kötelesrészként kifizeti a felpereseknek az apai fele rész 1/4-1/4. részét. 1993. január 27-én az alperes személyesen tárgyalt az I. r. felperessel és a felperesek jogi képviselőjével. Ennek során abban egyeztek meg, hogy a felperesek megkapják az egész ingatlan vételárának 1/8-1/8. részét. Az egyezséget a felperesek jogi képviselője 1993. február 10-én írásba foglalta, az alperes azonban nem írta alá. Az ingatlant egyébként már a megelőző napon 7 500 000 forintért eladta.
A felperesek keresetükben a megállapodásra hivatkozással 1 000 000-1 000 000 forint megfizetésére kérték az alperest kötelezni. A tényleges vételár ismeretében keresetüket ahhoz igazodóan leszállították, és az alperestől külön-külön 937 500 forintot követeltek.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezésében a szóbeli megállapodást nem vitatta, az írásbeli egyezséget állítása szerint azért nem írta alá, mert az különböző biztosítékokat tartalmazott a felperesek javára. Arra is hivatkozott, hogy a II. r. felperes megsértette, így "....vége a jóindulatának".
Ítéletében az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 30 napon belül 937 500-937 500 forintot és ennek 1993. február 10. napjától a kifizetés napjáig járó 20 százalékos kamatát. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes 1993. január 11-én írásban egyezségi ajánlatot tett, amit a felperesek elfogadtak, és ezáltal a felek között létrejött a szerződés. E szerződés alapján az alperes teljesítésre köteles.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását. Állította, hogy csupán tárgyalt a felperesekkel, közöttük azonban nem jött létre megállapodás.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, és a marasztalás összegét a felére, személyenként 468 750 forintra szállította le. Döntésének indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes az abból levont jogi következtetés is. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy az alperes az 1993. január 11-én írásban megtett szerződési ajánlatát január 27-én szóban is megerősítette, a Ptk. 211. §-ának (1) bekezdése értelmében ezért az ajánlathoz kötve volt. A felpereseket megillető összeget ugyanakkor az elsőfokú bíróság tévesen határozta meg. Az alperes írásbeli ajánlata szerint "a ház fele részéről van szó, ami 4 rész lenne. A három gyerek és nekem az özvegyi jogon járó rész, amiről nem fogok lemondani." Az ingatlan felének 3 750 000 volt a vételára, s miután a kötelesrész - az indokolás szerint - ennek fele, a felpereseket személyenként az 1/4. rész, tehát 468 750 forint illeti meg.
A felperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. Hivatkozásuk szerint a másodfokú bíróság ítélete azért törvénysértő, mert figyelmen kívül hagyta a peres felek megegyezését.
Az alperes kamatfizetési kötelezettsége miatt nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az 1993. február 9-én kötött adásvételi szerződés szerint a vevők 1993. szeptember 15. napjával vállalták a teljes vételár kifizetését, ennek azonban csak 1993 októberében tettek eleget. Az elsőfokú bíróság ennélfogva jogszabálysértő módon kötelezte 1993. február 10. napjától kamat fizetésére.
A felülvizsgálati kérelmek az alábbiak szerint tekinthetők megalapozottnak.
A felek felülvizsgálati kérelmének tartalmából következően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban csak a jogerős ítélet által elutasított felperesi igénnyel és az alperes kamatfizetési kötelezettségével foglalkozhatott.
A másodfokú bíróság jogerősen megállapította, hogy a peres felek jogvitájukat megállapodással rendezték. A felülvizsgálati kérelmek e tényt nem támadják. A jogvita tárgya az alperes szerződés nyilatkozatának a tartalma. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
Az alperesnek az 1993. január 11-én tett írásbeli ajánlata jogi értelemben valóban nem volt szakszerű, és nem tekinthető egyértelműnek. Tartalmazza ugyanis a kötelesrész megjelölést, ugyanakkor teljes határozottsággal azt is, hogy az apai fele rész vételárának 1/4-1/4-ét hajlandó a felpereseknek megfizetni. Ezt követően azonban a felek személyesen tárgyaltak, és egyértelműen úgy állapodtak meg, hogy a felpereseknek külön-külön az egész ingatlan vételárának 1/8. része jár. Ezt erősíti meg az alperesnek az első fokú eljárásban 1994. december 2-án tett az a nyilatkozta, amely szerint a lakóház eladását követően 930 000 forintot akart fizetni fejenként a felpereseknek. Személyes előadása volt az is, hogy a felperesek jogi képviselője által írásba foglalt szóbeli megállapodást kizárólag azért nem írta alá, mert abban a fizetési kötelezettségének mértékét nem érintő olyan feltételek is szerepeltek, amelyeket nem kívánt teljesíteni, és amelyek egyébként az eladás időközbeni megtörténte miatt értelmüket is vesztették. Az írásbeli megállapodás egyik pontja ugyanis úgy rendelkezett, hogy a felperesek megszerzik az egész ingatlan 1/8-1/8. tulajdoni hányadát abban az esetben, ha a lakóházat 1993. év végéig nem sikerül értékesíteni. Mindezeknek a tényeknek, körülményeknek egybevetése és a maguk összességében történő értelmezése és értékelése alapján teljes bizonyossággal lehet arra következtetni, hogy a peres felek a szóbeli tárgyalásuk alapján az alperes eredeti ajánlatának ellentmondását kiküszöbölték, és a szerződési akaratukat kölcsönösen és egybehangzóan juttatták kifejezésre [Ptk. 205. § (1) bek.]. Ennek lényege: a felpereseket a teljes vételár 1/8-1/8. része illeti meg.
A felülvizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a másodfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából irányadó bizonyítékokat csak részben vonta mérlegelési körébe, és ezek értékelésénél nyilvánvalóan helytelen következtetésre jutott. Ehhez képest jogszabálysértéssel változtatta meg az elsőfokú bíróság által a felperesek javára helyesen megállapított tőkeösszeget. Erre vonatkozóan ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott. Az iratokból megállapíthatóan a felperesek a kamatra vonatkozóan nem terjesztettek elő konkrét, határozott kereseti kérelmet. Nem jelölték meg azt, hogy mely időponttól kezdődően van kamatigényük. A hiány pótlására az eljárt bíróságok nem szólították fel a felpereseket. Az elsőfokú bíróság 1993. február 10. napjától kötelezte az alperest kamat megfizetésére, vélhetően azért ettől az időponttól, mert az alperes 1993. február 9-én adta el az ingatlant. A felpereseknek járó összeg megfizetésére a felek megállapodása konkrét időtartamot vagy időpontot nem tartalmaz. Szóbeli és írásbeli megállapodásukból azonban arra lehet következtetni, hogy az alpereseknek akkor kellett fizetni, amikor a vételárat kézhez kapta. Az adásvételi szerződést az alperes a per irataihoz nem csatolta, előadása szerint a vevőknek 1993. szeptember 15-ig kellett a teljes vételárat kifizetniük. Nincs adat arra vonatkozóan, hogy ezt megelőzően mikor és mekkora összeget fizettek meg. Az alperes esetleges késedelme [Ptk. 301. § (1) bek.] szempontjából a tényállás teljes mértékben feltáratlan. Ehhez képest megalapozatlan a kamatfizetés kezdő időpontjának a meghatározása. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletnek erre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a felperesek a kamatfizetés kezdő időpontjára nézve is kötelesek határozott kereseti kérelmet előterjeszteni. Ezt követően az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a vételárat nem az adásvételi szerződés megkötésekor, hanem később kapta meg. (Legf. Bír. Pfv. V. 22 850/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás