• Tartalom

130/1997. HM határozat

130/1997. HM határozat

a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj alapításáról*

2004.06.25.
(hatályos szöveg)
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 11. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. §-ában, a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának beszámolásának rendszeréről szóló 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 7. és 8. §-ában, valamint Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat – felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – a következő alapító okiratot adom ki:
1.1. A Magyar Köztársaság Honvédelminek korszerűsítésével kapcsolatos feladatok részeként 1997. szeptember 1-jei hatállyal katonai szervezetet alapítok.
A katonai szervezet megnevezése: Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj.
Rövidített megnevezése: MH 93. Petőfi vv. z.
Megalakulásának időpontja jogfolytonosság alapján: 1967. szeptember 1.
2.2. A katonai szervezet székhelye: Székesfehérvár, Zámolyi út 2.
Postacíme: 8001 Székesfehérvár, Pf. 153/V.
3.3. A költségvetési szerv jogi személy, önálló zászlóalj jogállású katonai szervezet. Állománya a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) költségvetési létszámkeretéből az MH önálló állománytáblás szervezetek és szervek részére biztosított létszámkeretbe tartozik.
4.4. A katonai szervezet állami feladatként ellátott alaptevékenysége
a) kijelölt állományával és technikai eszközeivel a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer feladataiban, valamint az ország területén bekövetkezett nukleáris baleset következményei felszámolásában részvétel;
b) a szárazföldi erők hadműveleteinek ÁBV védelmi támogatása;
c) a szövetségben vállalt kötelezettségekből eredő feladatokban részvétel;
d) vegyivédelmi felkészítés és kiképzés, vegyivédelmi bázisképzés;
e) a személyi állomány, az alegységek általános katonai és szakkiképzése, harcászati felkészítése;
f) harci technikai eszközök, anyagok, harc- és gépjárművek hadrafoghatóságának biztosítása;
g) a katonai szervezet magasabb készenlétbe helyezhetőségének biztosítása.
5.5.
6.6. A katonai szervezet az MH Szárazföldi Parancsnokság7. szolgálati alárendeltségébe tartozik.
7.8. A katonai szervezet vezetője, kinevezésének rendje, jogköre, felelőssége
a) a katonai szervezet vezetője: parancsnok, beosztásának megnevezése: zászlóaljparancsnok,
b) a katonai szervezet vezetőjét beosztásába – elöljárói javaslat figyelembevételével – a HM Honvéd Vezérkar főnöke nevezi ki és menti fel,
c) a zászlóaljparancsnok a katonai szervezet élén álló egyszemélyi felelős vezető, a szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója. Szolgálati jogköre kiterjed a katonai szervezet működésének minden területére. Állományilletékes parancsnokként gyakorolja az alárendelt személyi állománnyal kapcsolatos, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben (a továbbiakban: Hjt.) meghatározott jogokat, teljesíti a kötelezettségeket,
d) a zászlóaljparancsnok felelős a katonai szervezet alaptevékenységéből adódó feladatok és kötelezettségek ellátásáért, jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő működéséért. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik a zászlóalj hadrafoghatóságáért, a személyi állomány felkészítéséért, gazdálkodási jogkörében a működés biztosításáért. A zászlóalj logisztikai biztosítását az MH 43. Vezetéstámogató Zászlóalj látja el.
8.9. A katonai szervezetnél a Hvt., a Hjt., a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint ezen törvények végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó katonák teljesítenek szolgálatot.
9. A katonai szervezetnél a Hszt. Hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses, a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvény hatály alá tartozó sorállományú katonák, a Kjt. és végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó közalkalmazottak, valamint a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényben meghatározott tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot, illetve állnak jogviszonyban10.
10.11. Gazdálkodási jogkör
A katonai szervezet a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Ez a besorolás a költségvetési szerv jogi személyiségét nem érinti. Gazdálkodásának rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát a vonatkozó jogszabályokkal és belső rendelkezésekkel összhangban a felügyeleti szerv12. határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja az Áht.-ban meghatározott kötelezettségvállalási és utalványozási jogkört. E jogkörét helyettesére átruházhatja. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervezetei végzik.
Gazdálkodási tevékenységének felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és az MH gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervei látják el.
11. A katonai szervezet vállalkozási tevékenységet nem folytat.
12.13. Az MH 93. Petőfi vv. z. részletes szervezeti és működési rendjét a Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésében meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok a határozat hatálybalépését követő 60 napon belül készít el és azt a szolgálati elöljáróhoz jóváhagyásra felterjeszti.*
*

A határozatot a 35/2007. (HK 4.) HM határozat 14. pontja hatályon kívül helyezte 2007. március 1. napjával.

1.

A második és harmadik mondatot módosította: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 1. pont. Hatályos: 2001. február 27.

2.

Módosította: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 2. pont. Hatályos: 2001. február 27.

3.

Az első mondatot módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 1. pont. Hatályos: 2004. június 25.

4.

Módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 2. pont. Hatályos: 2004. június 25.

5.

Hatályon kívül helyezte: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 11. pont. Hatálytalan: 2001. február 27.

6.

Módosította: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 5. pont. Hatályos: 2001. február 27.

7.

Az „MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrészt „MH Szárazföldi Parancsnokság”-ra módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 6. pont. Hatályos: 2004. június 25.

8.

Módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 3. pont. Hatályos: 2004. június 25.

9.

Módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 4. pont. Hatályos: 2004. június 25.

10.

Szövegrészt beiktatta: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 9. pont. Hatályos: 2001. február 27.

11.

Módosította: 19/2001. (HK 4.) HM határozat 9. pont. Hatálytalan: 2001. február 27.

12.

Az „MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrészt módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 6. pont. Hatályos: 2004. június 25.

13.

Módosította: 62/2004. (HK 17.) HM határozat 10. pont. Hatályos: 2004. június 25.

*

A határozatnak hatályba léptető rendelkezése nincs. A határozat aláírásának napja: 1997. december 23.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére