GK BH 1997/138
GK BH 1997/138
1997.03.01.
A határozatlan időre kötött biztosítási szerződés hatályban léte alatt a biztosított ellen indult felszámolási eljárásban a felszámoló a neki bejelentett és már lejárt biztosítási díjakat hitelezői igényként besorolja. A később esedékessé váló díjakra ez a besorolás nem vonatkozik, azok kifizetésének hiányában a biztosítási szerződés megszűnik [Ptk. 543. § (1) bek., 546. § (2) bek.; 1986. évi 11. tvr. 17. § (4) bek., 25. § (1) bek., 31. § (1) bek.; 20/1986. (VII. 16.) PM r. 1. § a) pont; Vagyon és Balesetbiztosítási Általános Szabályzat 6. § (2) bek.].
A peres felek között 1988-tól határozatlan időre szóló "gazdálkodó szervezetek vagyonbiztosítása" típusú biztosítási szerződés volt érvényben. A felperes 1992. április 21-étől felszámolási eljárás alatt áll. Az alperes a biztosítási szerződésből eredő 805 761 Ft díjigényét, amely az előző években felhalmozódott díjhátralékból, valamint az 1992. december 31-éig esedékes biztosítási díjakból állt, a felszámolónak bejelentette. A hitelezői igényből a felszámoló 1992. április 21-éig terjedő időre 640 794 Ft-ot elfogadott, és az adós céggel szembeni követelések közé besorolta. Erről az alperest szeptember 7-én kelt levelében értesítette. A felperesnél 1992. december 21-én tűz ütött ki, ezt a biztosítási eseményt a felperes az alperesnél december 23-án bejelentette. Az alperes 1992. december 3-án kelt - a felperes által csak december 29-én kézhez vett - levelében a biztosítási szerződés 1992. szeptember 30-ai hatállyal való megszűnését közölte, majd 1993. február 16-i levelében erre hivatkozva a biztosítási összeg megfizetésétől elzárkózott. A felperes 1993. március 3-án 164 967 Ft biztosítási díjat átutalt az alperesnek.
A felperes vitatta, hogy a biztosítási szerződése megszűnt volna, mert álláspontja szerint az alperestől fizetési halasztást kapott, illetve az alperes a követelését bírósági úton érvényesítette. Keresetében 60 085 969 Ft és ennek 1993. február 9-től járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy az 1992. I. negyedévi díjat a felperesnek 1992. május 20-áig kellett volna megfizetnie. Erre e határidőig nem került sor, ezért a díjfizetés elmulasztása miatt a biztosítási szerződés a Ptk. 543. §-ának (1) bekezdése alapján megszűnt. Utalt arra is, hogy a szerződés szerint előírt adatközlő késedelmes benyújtása ugyancsak a szerződés megszűnését eredményezte. A felszámoló által visszaigazolt 640 794 Ft hitelezői igény 1992. augusztus 31-ig terjedő kockázatra nyújtott csak díjfedezetet, ezt követő időre viszont a felszámoló nem nyilatkozott arra vonatkozóan, hogy a díj fizetése hogyan fog történni. Az el nem "fogadott" 4 havi díjrészletre 1992-ben fizetés nem történt.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a felperest 400 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a felek között 1988. június 3-ától vagyonbiztosítási szerződés volt érvényben. Az alperes hitelezői igénybejelentését a felperes felszámolója 640 794 Ft-ban elismerte, és besorolta a többi hitelezői igény közé, viszont az 1992. év még hátralévő részére vonatkozó díjak tekintetében nem nyilatkozott. Az alperes 1992. szeptember 30-ával a díj nem fizetése miatt a szerződést megszűntnek nyilvánította, amelyről a felperest december 3-án kelt levelében értesítette. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az alperes a díjfizetésre halasztást nem adott, mivel annak kifejezettnek kell lennie, és meghatározott időpontra kell vonatkoznia, a felszámolási eljárásban bejelentett igényét viszont bírósági úton történő igényérvényesítésnek kell tekinteni. A felszámoló azonban a bejelentett igényt csak 1992. április 21-éig ismerte el, a felperes pedig sem a hátralékot, sem az 1992. végéig esedékes díjakat nem fizette meg. Ilyen körülmények között az alperes - a Ptk. 543. §-ának (1) bekezdésére tekintettel - joggal állapíthatta meg 1992. szeptember 30-ával a biztosítási szerződés megszűnését.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására kérte utasítani. Hivatkozott arra, hogy több vonatkozásban hiányos és iratellenes a tényállás, és tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság jogi álláspontját is. Álláspontja szerint a felszámoló kizárólag a közzététel napjáig lejárt hitelezői igényeket igazolhatja vissza, mivel azonban az ezt meghaladó igényt nem utasította el, ezért - a korábbi években kialakult gyakorlatra és a 20/1986. (VII. 16.) PM rendeletre figyelemmel - az alperes igénybejelentését csak úgy értelmezhette, hogy az 1992. december 31-ig terjedő biztosítási időszakra esedékes díj megfizetésére halasztást adott. Az alperesnek a hitelezői igénybejelentése a biztosítási díj bíróság előtti érvényesítésének minősül. Az alperes 1992. december 3-ai levelében a szerződés egyoldalú megszüntetését közölte, holott erre jogi lehetősége nincsen, és nem tudott pontos magyarázatot adni arra, hogy miért tekinti éppen szeptember 30-i hatállyal megszűntnek a szerződést.
Az alperes ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult, annak helyes indokai alapján.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállási elemek - pl. a szerződés megszűnéséről szóló értesítés kézbesítésének időpontja - ellenkezik ugyan a rendelkezésre álló iratanyaggal, de ennek a releváns tényállás és az ügy jogi megítélése szempontjából nem volt jelentősége. Egyebekben viszont a fellebbezés alaptalan.
A peres felek között határozatlan időre szóló biztosítási szerződés jött létre, amelyet sem az alperes, sem a felperes - a jelen eljárásban még irányadó 1986. évi 11. tvr.* 23. §-a szerint - nem mondott fel, tehát a felperes fizetési kötelezettsége a jövőben lejáró díjakra is fennmaradt. A tvr. 17. §-a szerint a felszámolási eljárás közzétételével a gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá válik. Tartós jogviszonyokban azonban - a jogviszony természeténél fogva - a jogosult csak azokat a díjrészleteket igényelheti, amelyek a jogviszony tartama alatt esedékessé válnak. Az alperes a tvr. 17. §-a (4) bekezdésének megfelelően a felszámolás keretébe tartozó vagyonnal kapcsolatos követelését mind a díjhátralék, mind az 1992. év végéig esedékes díjakra bejelentette. Hogy a felszámolás alatt álló a "jövőben esedékes" díjakkal valóban tartozik-e, attól függ, hogy a szerződés meddig áll fenn. A biztosító a Ptk. 546. §-ának (2) bekezdése szerint annak a hónapnak az utolsó napjáig követelheti a díj megfizetését, ameddig a veszélyviselése véget ér, ezért ha a szerződés megszűnéséig hozzá akar jutni a követeléséhez, a törvényerejű rendeletben előírt 30 napos határidőben be kell jelentenie a követelését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerződés a díj nem fizetése ellenére is fennmarad. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a fizetési halasztásnak kifejezettnek kell lennie, ilyen halasztás az alperes részéről nem hangzott el.
A felszámoló a tartós jogviszonyra tekintettel maga is csak az igénybejelentésig esedékes díjakat ismerte el, és sorolta be. Ezek a díjak tehát bírósági úton nem peres eljárásban érvényesítésre kerültek, azok hitelezői követelésként szerepelnek majd a vagyonfelosztási javaslatban, illetve a zárómérlegben, amely alapján e hitelezői igény kielégítéséről a bíróság fog dönteni.
A szerződés fennállása alatt később esedékes díjakra nézve az alperes nem nyilatkozott, az időszakonként esedékes díjak, mint a vagyonvédelemmel kapcsolatban felmerült költségek [tvr. 25. §-ának (1) bekezdése, 20/1986. (VII. 16.) PM rendelet 1. §-ának a) pontja] a tvr. 31. §-ának (1) bekezdése szerint az esedékességükkor fizetendők. Ezek a díjak bírósági úton nem tekinthetők érvényesíthetőnek, mert azokat a felperes nem ismerte el, az alperes kifogása hiányában azokról, mint hitelezői igényről a bíróság nem is fog dönteni. Amennyiben a felszámoló azokat kifizeti, olyan kiadásnak minősülnek, amelyek költségként kerülhetnek besorolásra a felszámolás alá vont vagyon terhére. Mindebből következik, hogy a díjfizetés elmulasztása a felszámolási eljárás alatt is eredményezheti a szerződés törvényen alapuló megszűnését. A biztosítási szerződés szerint az éves díjak négy részletben voltak esedékesek, a harmadik negyedévre a díjfizetés határideje július 20-a volt. A szerződés részét képező vagyon- és baleset-biztosítási általános szabályzat 6. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a biztosító a folytatólagos díjat az esedékességtől számított 30 napon belül nem egyenlíti ki, halasztást sem kapott, és a biztosító a biztosítási díjat bírósági úton sem érvényesíti, a kockázatot az esedékességtől számított 3 hónapig viseli, ez alatt a díjfizetések pótolhatók. Ha ez nem történik meg, a biztosítás a 3. hónap elteltével megszűnik. A perbeli esetben 1992. október 30-án, tehát a biztosítási esemény bekövetkezése előtt a szerződés törvénynél fogva megszűnt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás tényállásbeli részének megfelelő pontosítása mellett - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 757/1995. sz.)
*Az 1986. évi 11. törvényerejű rendeletet az 1991. évi IL. törvény hatályon kívül helyezte, az 1992. január 1-jét megelőzően indult felszámolási eljárásokban azonban még a tvr. rendelkezéseit kell alkalmazni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás