1381/B/1997. AB határozat
1381/B/1997. AB határozat*
1999.11.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 15. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
1. Az indítványozó alkotmányellenesnek véli a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 15. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezést, amely szerint a képviselő-testület minősített többséggel elfogadott döntéseihez a megválasztott települési képviselők több mint felének a szavazata szükséges. E rendelkezés – álláspontja szerint – „sérti a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. paragrafus (1) bekezdés e) pontját”. Az indítványozó logikai ellentmondást vél felfedezni abban, hogy az Ötv. az önkormányzati testületi döntések elfogadását eltérő szavazati arányokhoz köti. Az Ötv. 14. § (1) bekezdésében foglalt „egyszerű többségű”, illetőleg a 15. § (2) bekezdésében előírt „minősített többségű” testületi döntések viszonya az indítványozó felfogása szerint, mint „az általános és a kivételes egymáshoz való” viszonyának alkotmányossági vizsgálatát azért kezdeményezte, mert szerinte a szabályozás nem koherens, „az általános elvből a kivételes nem vezethető le, mivel a 15. par. (2) bekezdése nem tartalmazza azt, hogy a megválasztott települési képviselők több mint a felének kizárólag 'igen' szavazata szükséges a minősített többségű döntéshez” és mindez olyan gyakorlati problémákat eredményez, amelyek miatt „nem valósulhat meg maradéktalanul” az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés. Szerinte ugyanis az egyszerű többséget igénylő testületi döntéseknél „...a jelenlévő képviselők több mint felének az 'igen' szavazata esetén születik csak alakszerű határozat”, míg ugyanennyi képviselő nem szavazata esetén nincs alakszerű döntés. Ezzel szemben – állítja az indítványozó – a „minősített többségű döntés esetén viszont, nemcsak akkor születik döntés, ha a települési képviselők több mint a fele 'igen'-nel szavaz, hanem elméletileg akkor is..., ha a megválasztott települési képviselők több mint fele 'nem'-mel voksol”.
2. Az Ötv. a testületi döntések elfogadásához szükséges szavazati arányokról a következőképpen rendelkezik:
„14. § (1) A képviselő-testület akkor határozatképes, ha az ülésen a települési képviselőknek több mint a fele jelen van. A javaslat elfogadásához a jelenlevő települési képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges.”
„15. § (1) Minősített többség szükséges a 10. § a), b), e), f), g) pontban foglalt ügyek, továbbá a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott ügyek eldöntéséhez, a képviselő kizárásához [14. § (2) bek.], valamint a 12. § (4) bekezdésének b) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez.
(2) A minősített többséghez a megválasztott települési képviselők több mint a felének a szavazata szükséges.”
Az Alkotmány indítványozó által felhívott rendelkezése a következőket tartalmazza:
„44/A. § (1) A helyi képviselő-testület:
(...)
e) törvény keretei között önállóan alakítja ki a szervezetét és működési rendjét,...”
II.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság már több határozatában vizsgálta az Alkotmányban szabályozott önkormányzati alapjogok természetét [pl. 1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 29.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 68-73.; 57/1994. (IX. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316., 331.; 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 396.]. E határozataiban megállapította, hogy az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésében szabályozott alapjogok a helyi képviselő-testületek számára biztosított olyan hatáskörcsoportok, amelyek a helyi önkormányzás körében az önkormányzatok számára biztosított autonómia alkotmányos garanciáit képezik. Az önkormányzatokat az egyes alapjogok körében megillető autonómia azonban nem feltétlen és korlátozhatatlan. Az alapjogok szabályozása elsősorban a kormánnyal és az államigazgatással szemben nyújt alkotmányos garanciát az önkormányzatok számára. A törvényhozót az Alkotmányban szabályozott önkormányzati alapjogok annyiban korlátozzák, hogy azokat nem vonhatja el, nem állapíthat meg olyan mértékű korlátozásokat, amelyek valamely önkormányzati alapjog tartalmának kiüresedéséhez, tényleges elvonásához vezetnek [56/1996. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1996. 204., 207-208.; 1336/B/1996. AB határozat, ABH 1998. 656., 658.].
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének e) pontja szerint a helyi képviselő-testület törvény keretei között, önállóan alakítja ki szervezetét és működési rendjét. Ez az alkotmányi rendelkezés egyfelől biztosítja az önkormányzatok önállóságát szervezeti és működési rendjük kialakításában, másfelől azonban alkotmányos felhatalmazást ad a törvényhozónak arra, hogy törvényi szabályozással a képviselő-testület ezen alkotmányos hatáskörét behatárolja. Ezen alkotmányi felhatalmazás alapján a törvényhozás nagyfokú döntési szabadsággal rendelkezik az önkormányzatok működési kereteinek meghatározásában. Az önkormányzatok ugyanis közjogi testületek, amelyek egyfelől működési területükön közhatalmat gyakorolnak, másfelől tulajdonosként, vállalkozóként részt vesznek a polgári jogi forgalomban. Így tehát garanciális jelentősége van annak, hogy törvény állapítsa meg működésük alapvető szabályait [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993. 27., 28-29.].
2. Az Ötv. II. fejezete „A képviselő-testület működése” alcím alatt tartalmazza a képviselő-testület alapvető működési szabályait, s ezek között található az indítványozó által kifogásolt rendelkezés is. A törvényalkotó a képviselő-testületre vonatkozóan a testületi működés lényeges szabályait rögzítette. Ennek keretében meghatározta a testületi döntések elfogadásához szükséges szavazati arányokat is. Az indítványozó helyesen állapította meg azt, hogy a testületi döntések elfogadásához – főszabályként – az Ötv. 14. § (1) bekezdésében foglalt egyszerű többség szükséges. Az Ötv.-nek az 1994. évi LXIII. törvény 8. §-ával megállapított 15. §-ának (1) bekezdésében egyfelől maga a törvényalkotó határozza meg a minősített többséggel meghozandó döntések körét (pl.: rendeletalkotás, szervezetalakítás, működés meghatározása, intézményalapítás, önkormányzati társulás létrehozása stb.), másfelől lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában további eseteket állapíthasson meg. Az Ötv. 15. § (2) bekezdése a minősített többségű döntések elfogadásánál a megválasztott képviselők több mint felének szavazatát kívánja meg.
Az Ötv. azzal, hogy törvényi szinten szabályokat ír elő a képviselő-testület döntéseinek elfogadására, nem sérti az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének e) pontját.
A törvényhozó – az alkotmányi felhatalmazás alapján – garanciális jelleggel határozta meg az önkormányzatnak a testületi határozathozatal szabályait úgy, hogy meghatározott döntések elfogadásához, azok jellegére és fontosságára tekintettel más szavazati arányokat ír elő. Ez a szabály ugyan korlátozza az önkormányzatok önállóságát működési rendjük kialakításában, azonban ez a korlátozás nem eredményezi a 44/A. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt hatáskörcsoport teljes elvonását, és nem tekinthető olyan mértékűnek sem, amely annak kiüresedéséhez vezethetne.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy az Ötv. 14. § (1) bekezdésében szabályozott egyszerű többségű határozathozatal, valamint a 15. § (2) bekezdésében foglalt minősített többségű döntés között az indítványozó által feltételezett logikai ellentmondás téves jogszabály-értelmezésen alapszik. Mindkét esetben arról van szó, hogy megfelelő támogatottság – tehát igen szavazat – esetén a testület az előterjesztést elfogadja, ennek hiányában pedig azt elutasítja. Mind az elfogadás, mind az elutasítás testületi döntést jelent. A két felhívott rendelkezés – a szövegezésükben fellelhető megfogalmazásbeli különbözőség ellenére – azonos tartalmat hordoz. Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az egyszerű, valamint a minősített többségű döntések elfogadását szabályozó Ötv. 14. § (1) bekezdésében és a 15. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések tekintetében koherenciazavar sem áll fenn.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.
Budapest, 1999. november 22.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k., Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás