• Tartalom

15/1997. (IX. 19.) KHVM rendelet

15/1997. (IX. 19.) KHVM rendelet

a folyók mértékadó árvízszintjeiről1

2000.09.21.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. §-a (8) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az árvízvédelmi biztonság növelése, a lakosság és a gazdaság értékeinek fokozott megóvása, az árvízi elöntések által okozott károk csökkentése érdekében – a következőket rendelem el:

1. § (1) A folyók mentén, az azokba torkolló vízfolyások, csatornák visszatöltésezett szakaszain az árvízvédelmi műveket, a folyók medrét vagy az árvízvédelmi műveket keresztező, e műveket egyéb módon érintő – nyílt ártéren, hullámtéren lévő – építményt, épületet, vezetéket vagy más művet, létesítményt (a továbbiakban együtt: létesítmény) a folyókra jellemző hidrológiai viszonyok alapján, a mellékletben meghatározott mértékadó árvízszintek figyelembevételével kell tervezni (méretezni) és megvalósítani.

(2) A mellékletben meghatározott töréspontok közötti értékeket az egyenes arányosság módszerével kell kiszámítani.

(3)2 Az elsőrendű árvízvédelmi műveknél a magassági biztonságot valamennyi folyóra egységesen 1,0 méterben kell meghatározni. Nagyobb magassági biztonsággal kell számolni

a) az államhatárt alkotó vagy metsző védvonalakon – a szomszédos országokkal egyetértésben –,

b) Budapest, Győr, Szolnok, Szeged, az algyői olajmező és a Tisza-tó védvonalainál.

(4) Csökkentett biztonsági értékkel kell figyelembe venni a Lajta bal parti csatorna, az Ipoly, a Sió, a Nádor-csatorna és a Zala menti védvonalak kizárólag mezőgazdasági területeket védő szakaszait.

(5) A magassági biztonság mértékét folyó- és töltés-szakaszonként részletezve a melléklet tartalmazza.

2. § A vízügyi hatóságnak a mértékadó árvízszintekkel összefüggő követelményeket a tervezett létesítmények vízjogi engedélyezésekor, szakhatósági hozzájárulás megadásánál vagy vízügyi felügyeleti ellenőrzése során érvényesítenie kell.

3. § Abban az esetben, ha vízjogi engedélyezési kötelezettség alá nem tartozó létesítményt a mértékadó árvízszintek figyelmen kívül hagyásával valósítottak meg, és az az árvízvédelmi biztonságot csökkenti, a vízügyi igazgatóságnak kezdeményeznie kell az engedélyezésre illetékes hatóságnál az építésügyi jogszabályok szerinti intézkedéseket.

4. § E rendelet 1997. október 1-jén lép hatályba.

Melléklet a 15/1997. (IX. 19.) KHVM rendelethez3

A FOLYÓK MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTJEI

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

 

 

DUNA

 

1540,0

95,65

Közép – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

62,200

Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

 

 

 

1543,0

95,88

 

 

 

1433,2

88,37

Alsó – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,900

DÉDUVIZIG

3,800

Államhatár

1545.0

96,06

 

 

 

1437,0

88,61

5,043

6,700

 

1546,0

96,16

 

 

 

1443,0

89,02

 

 

 

1547,0

96,27

71,000

 

 

1443,5

 

13,100

15,100

 

1550,0

96,65

 

 

 

1446,8

89,27

16,300

18,500

Mohács, v.m.,

1555,0

97,39

 

 

 

 

 

 

 

LNV=984,LNV=1010

1557.0

 

82,077

 

 

1448,0

89,39

 

Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

20,046

 

1560,6

98,14

 

 

Dunaföldvár,v.m.,

1453,0

89,79

21,900

 

 

 

 

 

 

LNV=703,LNV=924

1458,0

90,38

 

 

 

1563,7

 

0,000

 

 

1459,0

90,48

 

 

 

1564,0

98,63

1,000

 

 

1459,9

90,56

29,500

 

Dunaszekcső, v.m.,

1565,0

98,75

 

 

 

 

 

 

 

LNV=992,LNV=1064

1566,0

98,84

 

 

 

1460,0

90,56

 

 

 

1567,0

98,89

 

 

 

1465,0

90.64

34,200

0,000

 

1568,0

98,94

 

 

 

1468,2

90,72

38,400

 

Szeremle

1568,5

 

5,250

 

 

1470.0

90,74

 

 

 

1569,0

98,98

 

 

 

1471,0

 

41,800

6,600

 

1569,7

99,01

5,435

 

Apostag, gátőrház

1472,0

90,82

 

 

 

1570,0

99,02

 

 

 

1472,5

 

 

8,000

 

1570,4

 

6,962

 

Apostag,

hajóállomás

1476,0

91,14

 

 

 

 

 

 

 

1478,7

91,38

47,800

12,000

Baja.v.m.,LNV=976,

1571,9

 

9,275

 

Dunavecse,

hajóállomás

 

 

 

 

LNV= 1037

 

 

 

 

1480,2

91,42

2,900

 

Dunavölgyi-főcsatorna

1573,3

99,06

10,305

 

Dunavecse

1484,0

91,67

 

 

 

1578,0

99,13

 

 

 

1485,0

91,76

 

 

 

1580,6

99,17

 

 

Dunaújváros,v.m.,

1486,0

91,87

 

 

 

 

 

 

 

LNV=742,LNV=890

1487,0

92,00

10,025

 

Érsekcsanád

1583,0

99,19

13,295

 

Szalkszentmárton,

gátőrház

1488,0

 

 

19,150

 

 

 

 

 

1490,0

92,42

 

 

 

1586,3

99,22

25,050

 

Tass, hajózsilip, v.m.,

1495,0

93,09

 

 

 

 

 

 

 

LNV=888,LNV=996

1497,1

93,38

20,400

31,800

Sió-torkolat

1589,4

99,28

29,115

 

Makád alsó,

gátőrház

1498,0

 

21,020

32,600

 

 

 

 

 

1500,0

93,77

 

 

 

1590,0

99,29

 

 

 

1505,0

94,44

 

 

 

1591,0

99,32

 

 

 

1506,0

94,57

 

 

 

1591,8

99,36

32,160

 

Makád felső,

gátőrház

1506,7

94,69

29,300

41,600

Dombori-puszta,v.m.,

 

 

 

 

 

 

 

 

LNV=894,LNV=1117

1592,0

99,37

 

 

 

1507,0

94,72

 

 

 

1593,4

 

 

0,000

 

1507,6

94,78

30,440

42,700

Fajsz

1595,0

99,58

 

 

 

1508,0

94,82

 

 

 

1596,6

 

37,050

3,000

 

1509,0

94,89

 

 

 

1597,8

99,83

 

4,625

Adony, v.m.,

1510,0

94,95

 

 

 

 

 

 

 

LNV=739,LNV=820

1511,0

95,00

 

 

 

1598,5

99,87

38,225

 

Lórév,gátőrház

1514,0

 

37,760

48,900

 

1600,8

100,06

40,676

 

 

1520,0

 

43,770

54,900

 

1605,0

100,39

 

 

 

1521,0

95,20

 

 

 

1610,8

100,83

50,475

 

 

1529,0

 

52,600

63,900

 

1611,1

 

52,285

 

 

1531,3

95,37

53,800

 

Paks,v.m.,LNV=872,

1611,7

100,90

 

 

Szigetújfalu,

gátőrház

 

 

 

 

LNV = 1006

 

 

 

 

1535,0

95,43

 

 

 

1612,0

100,92

 

19,225

 

1536,0

95,45

 

 

 

1613,2

101,03

53,600

 

Ercsi, v.m.,

1538,0

95,53

60,200

 

Ordas-torkolat

 

 

 

 

LNV=750,LNV=840

1539,0

95,59

 

 

 

1615,0

101,17

 

 

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-
adó ár-
víz-
szint
m B. f.

töltés

Megjegyzés,
a mérce helye,
LNV, cm
LNV, cm

Fkm

Mérték-
adó ár-
víz-
szint
m B. f.

töltés

Megjegyzés,
a mérce helye,
LNV, cm
LNV, cm

ke-
ze-
lője

 

ke-
ze-
lője

 

ke-
ze-
lője

 

ke-
ze-
lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

1618,0

 

 

60,100

 

 

 

1694,6

107,01

Szlovákia

 

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Nagymaros, v.m.,

1619,7

101,64

 

 

 

0,000

 

 

 

 

LNV=682,LNV=763

1620,4

101,69

KDVIZIG

 

KDVIZIG

2,017

Dunafüred, hajó-

1695,0

107,05

 

 

 

 

 

 

állomás

1696,0

107,12

 

 

1621,8

 

 

4,650

 

1697,0

107,17

 

 

1622,3

101,88

61,865

 

Tököl, gátőrház

1699,5

107,28

 

Dömös

1625,0

102,08

 

 

 

1706,7

107,57

 

Szob,v.m.,LNV=747

1625,6

102,12

65,890

 

 

1708,2

107,65

 

Ipoly-torkolat

1626,2

 

 

0,000

 

1713,0

107,94

 

 

1626,5

102,19

67,140

 

 

1715,0

108,05

 

 

1626,8

102,20

67,400

0,100

Érd, szivattyútelep

1716,1

108,09

 

Garam-torkolat

1628,8

 

69,050

3,108

 

1718,5

108,18

0,000

Esztergom, v.m.,

1634,5

102,77

 

Budapest főváros

 

 

 

 

 

LNV=740

1635,2

 

74,700

 

 

1720,1

 

3,363

 

 

 

Budapest főváros

26,730

 

 

1729,0

108,81

 

 

1636,9

102,93

 

 

Budafok, v.m.,

1737,8

109,37

 

Lábatlan

 

 

 

 

LNV=776

1745,1

109,98

 

Dunamocs

1640,0

103,17

 

 

 

1748,2

110,25

 

Dunaradvány

1642,2

103,32

17,600

18,100

Kvassay-zsilip, v.m.,

1750,0

110,39

 

 

 

 

 

 

LNV=8O6,LNV=856

1751,8

110,57

 

Danaalmás v.m.,

1646,5

103,67

12.600

13,650

Budapest Vigadó tér,

 

 

 

LNV = 744

 

 

 

 

LNV=845,LNV=867

1753,0

110,67

 

1650,0

103,87

 

 

 

1755,8

 

0,000


Almásfüzitő

1653,0

104,07

5.850

 

 

1758,6

111,07

3,527

1654,5

104,17

 

4,850

Budapest-Óbuda.v.m,.

1762,4

111,34

7,560

 

 

 

 

 

LNV=880

1765,9

 

11,190

 

1656,4

104,30

 

 

Fővárosi Vízmüvek,

1766,0

111,58

 

 

 

 

 

 

főtelep

1767,2

111,70

 

 

1657,0

104,33

 

 

A Szentendrei-Dunaág

1767,8

111,79

13,070

Komárom, híd
Komárom, v.m.,

 

 

 

 

betorkollása

1768,3

111,87

13,604

1658,4

104,42

0.200

 

Szilas-patak-torkolat

 

 

 

LNV=782

1658,7

104,44

0.000

 

Fővárosi Vízművek,

1769,0

111,93

 

 

 

 

 

 

I. sz. telep

1769,1

 

14,283


Csallóközaranyos

1659,3

 

 

Közép – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,000

 

1779,1

113,07

 

1661,2

 

Közép – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,000

 

 

1780,0

113,16

 

 

1664,3

 

3,280

 

Horányi, II.sz. vízmű

1791,3

114,32

 

Gönyű,v.m.,LNV=787

1665,0

104,85

 

 

 

1792,3

114,44

 

Kolozsnéma
A Mosoni - Duna
torkolata

1666,0

 

5.000

2,900

 

1793,8

114,62

 

1669,3

 

8.361

 

 

 

 

 

1670,4

 

0,000

 

 

1795,0

 

0,000

 

1670,7

105,22

 

7,915

Surányi gátőrház

1799,9

115,47

4,408

 

1671,7

105,27

1,685

 

Felsőgöd

1800,0

115,48

 

 

1673,2

 

4,150

 

 

1802,0

115,77

 

 

1675,0

105,49

 

14,100

Tahitótfalu

1802,4

115,82

7,187

Nagybajcs, v.m.,

1675,2

 

 

14,280

 

 

 

 

LNV=784

1678,0

105,72

 

 

 

1803,6

 

8,530

 

1679,5

105,80

 

15,642

Vác, v.m.,LNV=726,

1805,0

116,29

 

 

 

 

 

 

LNV=769

1805,4

116,39

10,981

Medve

1682,0

106,02

 

 

 

1806,3

116,73

11,232

Medve, híd

1685,0

106,29

 

 

 

1808,0

116,89

 

 

1687,0

106,45

 

 

 

1809,9

117,08

 

Szap

1690,0

106,62

 

 

 

1811,0

117,20

 

 

1692,0

106,72

 

 

 

1813,0

117,47

 

 

1692,7

106,79

 

 

A Szentendrei-Dunaág

1814,0

117,62

 

 

 

 

 

 

kitorkollása

1815,0

117,77

 

 

1693,0

106,82

 

 

 

1816,8

118,09

 

 

20,975

Ásványráró

1693,8

106,90

 

 

 

1817,0

118,14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1818,0

11837

 

 

 

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

1819,8

 

 

 

 

 

Bős

19,25

114,42

 

 

 

12,600

Rábca, árvízi meder-

1820,0

118,85

 

 

 

 

 

 

 

 

torkolat

1825,4

120,42

Szlovákia

 

30,639

Dunaremete, v.m.,

35,65

114,42

30,253

 

 

 

 

 

LNV = 720

38,55

114,42

 

30,569

1827,0

120,89

 

 

41,00

114,42

 

1835,0

123,50

 

 

55,00

114,42

1837,0

124,22

 

 

57,00

114,44

1839,0

125,00

 

 

59,00

114,49

1841,5

126,07

 

Körtvélyes

61,00

114,57

1843,0

126,69

 

Dunakiliti, fenékgát

63,00

114,57

1845,5

127,79

 

Hullámtéri vízkivétel

64,00

114,75

1845,9

127,96

 

Hullámtéri vízkivétel

65,00

114,82

1848,3

129,12

 

 

Rajka, v.m., LNV= 639

70,00

115,37

1850,0

129,74

60,784

Mosoni-Duna,

 

 

 

Rába

 

 

 

beeresztő-zsilip

 

 

1850,2

129,82

61,724

Államhatár

0,00

114,42

 

 

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Mosoni-Duna

 

 

 

Lajta

 

0,40

114,42

0,412

0,421

Győr, v.m.,LNV =754

 

 

 

4,13

 

4,000

4,330

 

0,00

118,32

0,000

Vízügyi Igazgatóság

0,000

Mosoni-Duna

10,00

114,75

 

 

 

4,00

121,07

4,160

4,160

Lajta-balparti csatorna

10,56

114,78

 

10,939

Marcal-torkolat

4,10

121,12

 

 

Mosonmagyaróvár

12,00

114,88

 

 

Rábapatona, híd

 

 

 

 

duzzasztó, v.m..

14,00

115,12

13,885

14,100

 

 

 

 

LNV = 302

15,00

115,29

 

 

10,00

124,16

 

 

 

18,00

115,87

 

 

10,20

124,30

 

10,125

Hegyeshalom, híd, v.m.,

19,00

116,07

 

 

 

 

 

 

 

LNV=276,LNV=304

20,00

116,29

 

 

 

11,50

124,99

 

 

 

20,45

116,39

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

20,428

20,493

Rábacsécsény

12,50

125,64

 

 

 

22,00

116,77

 

 

 

13,45

126,30

 

 

 

23,00

117,04

 

 

14,70

127,19

 

14,780

Márlaligeti duzzasztó

24,00

117,32

 

 

 

127,52

 

 

 

25,00

117,64

 

 

 

18,57

129,57

 

18,641

Államhatár

29,04

118,97

29,657

29,210

Árpás,közúti híd.v.m.,

 

 

Lajta – balparti csatorna

 

 

 

 

LNV=586

 

 

38,00

121,97

 

 

0,00

121,07

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

4,160

Észak – dunántúli

4,160

Lajta

39,00

122,32

 

 

 

3,00

122,69

 

 

 

39,72

122,57

39,707

40,293

Marcaltő, közúti híd

5,90

124,37

9,930

 

Hegyeshalom. híd, v.m.,

40,02

122,82

40,283

40,768

Marcaltő, vasúti híd

 

 

 

 

LNV = 257

41,00

123,24

 

 

8,00

125,68

 

 

 

50,00

128,19

 

 

10,00

126,99

 

 

 

51,24

128,87

50,660

50,988

Vág, közúti híd, v.m.,

12,00

128,37

 

 

 

 

 

 

 

LNV=456

13,67

129,52

17,577

 

Államhatár

55,00

131,92

 

 

 

 

 

Mosoni - duna

 

55,85

 

55,820

56,670

 

 

 

 

57,00

133,39

 

 

 

0,00

114,62

 

 

 

Duna

60,00

135,42

 

 

 

2,05

 

0,000

 

 

 

61,00

136,17

 

 

 

9,10

114,47

 

 

Bácsa, v.m., LNV=715

61,14

 

60,588

 

Répce, árapasztó

10,80

114,46

 

0,000

 

62,00

136,97

 

 

 

11,00

114,45

 

 

 

62,59

137,52

61,827

62,284

Rábakecskédi híd

11,10

 

 

 

Az Iparcsatorna

65,92

140,60

65,163

65,314

 

 

 

 

 

torkolata

68,00

142,50

 

 

 

14,65

114,42

12,680

7,726

Rába

68,50

142,88

68,033

 

Nicki duzzasztó

14,70

114,42

13,307

 

Győr, híd, v.m.,

69,00

143,27

 

 

 

 

 

 

 

LNV = 754

70,00

143,95

 

 

15,20

114,42

13,232

8,378

A Rábca torkolata,

71,00

144,52

 

 

 

 

 

 

leeresztő-zsilip

72,00

144,95

 

 

 

 

17,20

114,42

14,925

 

Beeresztő-zsilip

73,00

145,50

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

73,40

145,72

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

72,39

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

72,209

Ragyogóhíd. v.m.,

165,00

194,54

Nyugat – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Nyugat – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

 

 

 

 

LNV=450

166,00

195,02

 

74,00

146,14

 

 

 

167,00

195,77

Vörös-patak

75,00

146,89

 

 

 

168,48

196,92

Csákánydoroszlói

76,00

147,69

 

 

 

 

 

közúti híd

77,00

148,42

 

 

 

171,00

198,92

 

78,78

 

77,310

77,190

 

174,20

201,45

Lugos patak

80,00

150,34

 

 

 

179,00

205,22

 

81,00

150,95

 

 

 

180,00

205,93

 

81,70

 

79,770

79,600

Szükségtározó

180,40

206,19

Gyarmati-patak

 

 

 

 

megnyitási helye

181,00

206,55

 

85,00

153,12

83,489

 

 

183,00

207,74

 

86,00

153,58

 

 

 

186,50

209,84

Huszászi-patak

86,26

153,68

 

83,835

Sárvári vasúti híd

187,00

210,13

 

87,00

153,99

Nyugat – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Nyugat – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

188,00

210,77

 

89,00

154,74

 

 

 

189,00

211,66

 

89,40

154,86

 

 

Sárvári közúti híd, .

190,00

212,74

 

 

 

 

 

v.m..LNV=493

191,00

213,54

 

93,00

156,27

 

 

 

191,53

213,85

Csörötnök, vízerőmű

95,00

157,14

 

 

 

192,00

214,12

 

96,00

157,67

 

 

 

193,00

214,64

 

96,96

158,49

 

 

Sótony-Ikervári

193,70

214,97

Háromházi-patak

 

 

 

 

közúti híd

195,00

215,58

Hársas-patak

99,89

161,57

 

 

Ikervári vízerőmű

196,00

216,12

 

102,00

163,42

 

 

 

197,35

217,07

Zsidapatak

103,00

164,05

 

 

 

200,00

218,92

 

110,00

167,01

 

 

 

201,00

219,57

 

111,76

167,78

 

 

Rumi közúti híd,

201,54

219,86

Szentgotthárd v.m.,

 

 

 

 

v.m., LNV = 348

 

 

LNV = 495

113,00

168,32

 

 

 

201,79

220,04

Lapincs

115,50

169,64

 

 

Sorok patak

202,54

220,57

Duzzasztó

125,00

174,57

 

 

 

203,00

221,19

 

126,00

175,02

 

 

 

206,00

224,62

Rábatótfalui-patak

126,70

175,32

 

 

Ágfalva-nagykanizsai

207,50

226,42

Szokonyfalui-patak

 

 

 

 

vasúti híd

208,50

227,65

Szölnöki-patak

128,00

175,72

 

 

 

209,00

228,22

 

130,00

176,29

 

 

 

210,00

228,97

 

131,29

176,75

 

 

Rábahídvégi közúti híd

 

 

Lapincs

 

132,00

177,04

 

 

 

 

 

 

133,00

177,42

 

 

 

0,00

220,28

0,80

 

0,00

Rába

135,00

178,27

 

 

 

0,16

220,40

0,24

0,18

Közúti híd

137,00

179,19

 

 

 

0,32

220,56

0,40

0,33

Vasúti híd

140,00

180,67

 

 

Mukucspatak

0,50

220,72

0,58

 

Államhatár

142,00

181,68

 

 

 

 

 

 

Rábca

 

142,45

181,92

 

 

Szemcse patak

 

 

 

142,85

 

 

 

Molnaszecsőd-katafai

0,00

113,33

 

 

 

 

Mosoni-Duna

 

 

 

 

közúti híd

0,15

114,42

 

 

Rábca, árvízkapu

143,00

182,22

 

 

 

2,65

113,35

 

 

Abdai közúti híd

149,00

185,67

 

 

 

3,36

113,35

3,224

3,223

Abdai vasúti híd

155,00

189,10

 

 

 

5,00

113,37

 

 

 

155,20

189,24

 

 

Körmendi közúti híd,

6,00

113,37

 

 

 

 

 

 

 

v.m., LNV = 505

9,00

113,42

 

 

 

156,68

189,96

 

 

Pinka patak

15,00

113,56

 

 

 

157,00

190,12

 

 

 

17,63

113,64

17,953

17,538

Lébényi közúti híd

157,58

190,36

 

 

Körmend-zalalövői

18,81

113,67

19,408

 

Lébény, LNV=476

 

 

 

 

vasúti híd

20,00

113,72

 

 

 

160,00

191,67

 

 

 

23,17

113,83

 

 

Tárnokréti közúti híd

163,00

193,32

 

 

 

25,90

113,95

 

 

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

26,48

113,98

 

 

 

 

Hanság-főcsatorna-

8,50

108,46

Közép – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,000

Szlovákia

 

 

 

 

 

 

 

 

torkolat

9,00

108,58

 

 

 

30,29

113,94

 

 

 

30,193

Bősárkányi

10,00

108,82

 

 

 

 

 

 

 

vasúti híd, v.m.

11,00

109,07

 

 

 

 

 

Hanság - főcsatorna

12,00

109,32

 

 

 

 

 

13,30

109,68

 

 

Letkési közúti híd

0,00

114,08

 

 

 

Rábca

14,00

109,89

 

 

 

1,00

114,16

 

 

 

16,00

110,52

 

 

 

2,00

114,24

 

 

 

16,75

110,80

 

 

 

3,00

114,32

 

 

 

17,10

110,87

 

 

 

3,36

114,40

30,764

 

Bősárkányi vasúti híd

17,80

 

9,151

 

 

 

 

Marcal

 

18,80

111,44

 

 

Ipolytölgyes, v.m ,

 

 

 

 

 

 

LNV=550,LNV=550

0,00

114,78

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Rába

19,50

111,69

 

 

Czerge patak

0,60

114,80

0,336

 

Duzzasztó

20,40

112,02

 

 

Ganádi-patak

1,00

114,82

 

 

 

31,20

115,62

 

 

Vámosmikola.v.m..

1,36

114,85

 

 

Gyirmót,szivattyú-

 

 

 

 

LNV=414

 

 

 

 

telep, v.m., LNV = 588

33,90

116,54

 

 

 

3,00

114,97

 

 

 

38,00

117,92

 

 

Jelsovka patak

3,11

114,98

3,217

 

Fövenyesi híd

38,48

118,07

 

 

 

3,20

114,99

 

 

Sokoróaljai Bakonyér,

42,40

119,39

 

 

Ipolyszakálas

 

 

 

 

torkolat

43,65

119,86

 

 

Államhatár

4,00

115,05

 

 

 

43,80

 

 

 

Hont, államhatár

5,03

115,15

 

 

Bőszedombi híd

74,80

128,06

 

 

 

7,43

115,37

7,350

7,818

 

75,90

128,32

 

 

 

8,00

 

7,850

7,968

 

85,00

130,62

 

 

 

8,50

 

8,500

 

 

87,90

131,36

 

 

Hévíz-patak

9,00

115,62

 

 

 

88,70

131,56

 

 

Drégelypalánk

10,30

115,81

9,900

 

Majorházi híd

92,00

132,39

0,000

 

12,13

 

12,153

 

 

93,00

132,67

 

 

 

15,22

116,43

14,887

 

Rábaszentmiklósi híd

94,00

133,00

 

 

Derék-patak

18,40

116,86

 

 

Mórichida.v.m.,

95,00

133,37

 

 

 

 

 

17,781

 

LNV=391,LNV=426

96,00

133,79

 

 

 

Répce – árapasztó - csatorna

97,00

134,22

 

 

99,00

135,17

 

 

 

0,00

136,57

 

0,000

 

0,000

Rába

100,00

135,64

 

 

 

2,00

137,02

 

 

 

100,70

136,00

 

 

Lókospatak

2,30

 

2,300

2,300

 

101,00

136,17

 

 

Dejtár

3,73

137,52

3,730

3,730

Répcelak, híd,

104,00

137,82

 

 

 

 

 

 

 

v.m.,LNV = 417

104,30

 

9,867

 

 

5,00

136,95

 

 

,

105,70

138,87

 

 

 

7,00

 

7,000

7,000

 

106,00

139,02

 

 

 

8,00

139,22

 

 

 

107,00

139,55

 

 

 

8,15

139,27

8,150

8,150

Bukó

109,00

140,82

 

 

 

 

140,22

 

 

 

109,20

140,92

 

 

Cahovsky-patak

9,38

 

 

9,665

 

110,70

141,39

 

 

Balassagyarmat. v.m.,

10,10

141,90

 

10,100

Répceszemere

Répceszemere

 

 

 

 

LNV = 446

 

 

 

 

 

 

 

111,34

141,50

 

 

 

 

 

 

Ipoly

 

111,50

 

0,000

 

 

 

 

 

 

112,85

142,30

 

 

Balassagyarmati

0,00

107,65

 

 

 

Duna

 

 

 

 

közúti híd

1,00

107,70

 

 

 

113,00

142,38

 

 

 

1,20

107,73

 

 

Szob

114,00

 

4,150

 

 

2,00

107,75

 

 

 

115,00

143,17

 

 

 

4,00

107,86

 

 

 

116,00

143,52

 

 

 

 

6,00

108,03

 

 

 

117,00

143,82

 

 

 

 

7,00

108,17

 

 

 

122,00

145,28

 

 

 

 

8,00

108,36

 

 

 

 

 

123,00

145,57

 

 

 

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

124,00

145,89

Közép – Duna – völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

Szlovákia

 

 

22,00

92,68

Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

124,70

146,14

 

 

Őrhalom

22,40

92,72

Nádor-csatorna

125,00

146,25

 

 

 

23,00

92,73

 

128,00

147,42

 

 

 

23,50

92,74

Sióagárdi közúti híd

130,10

148,18

 

 

Hugyag

25,00

92,82

 

132,00

148,84

 

 

 

36,90

93,57

Medinai közúti híd

135,00

149,79

0,000

 

 

40,00

93,77

 

140,00

151,39

 

 

 

41,90

93,93

Kölesdi közúti híd

141,00

151,79

 

 

 

42,90

94,03

 

141,90

152,22

 

 

Ménes-patak

43,00

94,04

 

142,00

152,25

 

 

 

46,00

94,34

 

143,00

152,77

 

 

 

47,40

94,55

Borjád

153,40

158,19

 

 

Nógrádszakáli

49,00

94,78

 

 

 

 

 

vasúti híd

51,10

95,10

Uzdi-patak

157,00

160,04

 

 

 

52,80

95,37

Uzdi közúti híd

158,00

160,54

 

 

 

54,80

95,67

Szentlőrinci közúti híd

158,70

160,87

 

 

Nógrádszakál, v.m.,

66,20

97,45

Pálfai közúti híd

 

,

 

 

LNV=371,LNV= 365

67,00

97,57

 

159,00

160,99

 

 

 

73,10

98,54

Simontornyai közúti híd

161,00

161,82

 

 

 

74,00

98,69

 

163,00

162,57

 

 

 

74,40

98,78

Simontornya, v.m.,

LNV = 682

165,00

163,28

 

 

 

 

 

169,45

164,84

 

 

Ipolytarnóc

74,90

 

68,770

Simontornyai vasúti híd

172,00

165,72

 

 

 

75,00

98,78

 

 

172,20

165,79

 

 

Államhatár

79,10

98,92

Tolnanémedi közúti híd

 

 

 

Szentendrei-Dunaág

79,60

98,94

Kapos

 

 

85,50

99,15

Ozorai közúti híd

0,00

104,33

 

 

KDVIZIG

 

Duna

86,00

99,17

 

2,40

 

 

0,000

 

86,20

99,18

Ozora

6,90

 

 

4,250

 

95,00

99,63

 

7,00

104,75

 

 

 

97,00

99,74

Mezőkomáromi

9,00

 

 

0,000

 

 

 

 

vasúti híd

9,91

104,92

 

 

Szentendre, v.m.,

97,40

99,77

Mezőkomáromi

 

 

 

 

LNV = 716

 

 

közúti híd

10,50

 

 

 

2,187

 

100,00

99,93

 

10,70

 

0,800

 

 

101,70

100,05

Tiszta-víz-patak

11,30

 

 

2,995

~

106,00

100,33

 

12,00

105,00

 

 

 

107,00

100,40

 

15,00

105,20

 

 

 

107,50

100,44

Kis-Koppány

19,76

 

9,059

 

Tahi közúti híd

108,00

100,49

 

 

 

 

 

 

109,00

100,62

 

26,74

106,38

 

 

Dunabogdány, v.m..

112,40

101,09

 

Juti közúti híd

 

 

 

 

LNV=690

119,30

101,99

Fekete-víz

31,57

106,79

 

 

Duna

119,80

102,05

 

 

 

 

Sió

 

120,40

102,14

Siófoki közúti híd

 

 

 

120,80

102,20

Balaton, hajózsilip

0,00

93,38

 

 

 

 

Duna

 

 

 

Nádor-csatorna

 

3,00

92,44

0,000

0,000

Sió torkolati mű

 

 

 

3,80

92,45

 

 

Keselyűs

0,00

92,72

NYUDUVIZIG

0,000

NYUDUVIZIG

0,000

Sió

5,70

92,47

 

 

Gága

1,10

92,82

1,100

1,100

 

9,90

92,49

 

 

Borrév

5,00

93,11

5,000

5,000

 

10,00

92,49

 

 

 

10,00

93,46

10,000

10,000

 

12,00

92,50

 

 

Tolnai holt-Duna-ág

16,00

93,95

16,000

16,000

 

15,00

92,52

 

 

 

16,60

94,02

16,600

16,600

 

18,80

92,54

 

 

Szekszárd, v.m.,

 

 

 

Dunavölgyi-főcsatorna

 

 

 

 

LNV = 567

 

 

 

20,30

92,59

 

 

 

0,00

91,42

 

 

 

 

Duna

21,70

92,68

 

 

Völgység-patak

0,35

 

 

 

 

0,350

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

 

 

A balparti

A jobbparti

 

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

Fkm

Mérték-

adó ár-

víz-

szint

m B. f.

töltés

Megjegyzés,

a mérce helye,

LNV, cm

LNV, cm

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

ke-

ze-

lője

 

km

km

km

km

 

 

 

 

6,00

91,70

ADUVIZIG

 

ADUVIZIG

 

 

 

 

 

Pécsi-víz

 

13,00

92,02

 

 

 

 

 

 

25,00

92,03

 

25,000

 

0,00

94,32

 

23,300

 

 

Fekete-víz

 

 

 

 

 

0,75

94,48

24,050

 

 

 

 

 

 

Dráva

 

 

 

 

Egerszegi-csatorna

 

 

 

 

 

 

70,20

91,89

Dél – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

5,000

Horvát Köztársaság

 

Államhatár

0,00

93,04

 

0,000

 

0,000

Dráva

76,50

92,74

12,500

Fekete-víz-torkolat

3,00

93,17

 

 

 

77,70

92,90

 

Drávaszabolcs,v.m.,

5,00

93,27

 

 

 

 

 

 

LNV=596

5,70

93,31

5,350

 

 

78,70

93,04

 

Egerszegi-patak-

 

 

Nyugat – dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Mura

 

 

 

 

torkolat

 

 

 

80,00

93,24

 

 

0,00

131,52

 

Horvát Köztársaság

 

 

85,00

 

0,000

 

2,24

132,40

 

Principális-csatorna

90,00

94,73

 

 

3,54

132,85

0,000

 

100,00

96,22

 

 

8,00

133,97

2,800

 

110,00

97,39

 

 

8,59

134,11

3,400

Gyurgyánci-patak

119,50

98,98

 

Korcsina patak-

9,80

 

3,700

 

 

 

 

torkolat

10,26

134,48

4,420

Murakeresztúr, vasúti

120,00

99,13

 

 

 

 

 

híd,v.m.,LNV=570

128,00

100,32

 

 

11,76

135,28

5,800

 

134,00

101,22

 

 

13,23

135,47

6,600

Rigyáci-patak

134,30

101,26

 

Szentborbás.v.m.,

13,48

135,50

 

Molnári-főcsatorna

 

 

 

LNV = 634

14,40

135,61

7,140

 

140,00

102,17

 

 

19,22

137,55

10,800

Borsfai-patak

146,00

103,12

 

 

19,65

137,76

11,350

Birkifol-árok

147,00

 

52,924

 

19,90

137,85

11,700

 

151,00

103,91

 

 

26,60

139,87

14,100

 

153,00

104,23

 

 

29,65

140,48

 

Béci-patak

154,00

104,39

 

32,00

140,95

18,280

 

154,10

104,41

Barcs, v.m.,LNV=618

35,45

143,19

21,350

Letenye, v.m.,

155,00

104,55

 

 

 

 

LNV = 514

157,00

105,02

 

38,82

145,12

24,740

Rátkapatak

159,00

105,49

 

39,76

145,42

 

 

165,00

106,89

 

40,98

145,85

26,370

 

172,00

108,57

 

42,10

146,31

26,93

 

179,00

110,43

 

 

48,40

148,90

 

Kerka patak

183,00

112,54

 

48,88

149,10

 

 

187,00

113,02

 

 

 

 

Tisza

 

197,00

114,99

 

 

 

 

200,00

116,06

 

159,60

82,99

Alsó-Tisza - vidéki Vízügyi Igazgatóság

 

Alsó-Tisza - vidéki Vízügyi Igazgatóság

 

Államhatár a folyóban

203,00

117,20

 

160,05

83,01

 

0,129

 

208,00

119,10

 

164,10

 

0,000

 

 

215,00

121,77

 

164,40

83,13

 

4,600

 

217,00

122,64

 

166,00

83,17

 

 

 

226,50

126,76

 

167,00

83,20

2,650

 

Tiszasziget, v.m.,

235,80

130,31

Őrtilos. v.m.. LNV = 476

 

 

 

 

LNV = 545

236,50

130,62

Légrád

169,20

83,27

4,962

9,454

 

236,70

130,72

Mura

170,80

83,33

 

11,357

 

 

 

 

 

 

 

 

171,40

83,35

7,130

 

Újszegedi gátőrház

 

 

Fekete-víz

 

172,70

83,39

8,507

 

Szegedi régi vasúti híd

 

 

 

173,60

83,41

9,298

14,082

Szeged, v.m., közúti híd

0,00

92,74

 

 

DÉDUVIZIG

 

Dráva

 

 

 

 

LNV = 960

1,00

92,78

 

 

 

174,75

83,45

 

 

Szegedi északi

2,40

 

14,600

 

 

 

 

 

 

Tisza-híd

4,00

93,04

 

 

 

175,80

83,49

11,032

16,200

Tápéi szivattyútelep

7,00

93,58

 

 

 

 

 

 

 

 

10,75

94,32

23,300

 

Pécsi-víz

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 11/2010. (IV. 28.) KvVM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte 2010. május 6. napjával.

2

Az 1. § (3)-(5) bekezdését 5/2000. (IX. 13.) KöViM rendelet 1. §-a iktatta a szövegbe.

3

Lásd 1997. MK 80. szám 5727-5741. oldal. A melléklet az 5/2000. (IX. 13.) KöViM rendelet 2. §-a, illetve melléklete szerint kiegészített szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére