BK BH 1997/160
BK BH 1997/160
1997.04.01.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a vádlott terhére történő megváltoztatása nem esik súlyosítási tilalom alá, tehát a másodfokú bíróság a súlyosításra irányuló fellebbezés hiányában is kijelölhet szigorúbb végrehajtási fokozatot, ha az elsőfokú bíróság a törvény szerinti fokozattól a törvényben írt feltételek hiányában tévesen tért el [Btk. 42. § (2) bek. b) pont, 45. § (2) bek., 166. § (1) bek. a), c) és f) pont; BK 157. sz.].
A megyei bíróság a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 évi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint az 50 éves lakatos szakképzettségű vádlott kóros elmeállapotban nem szenvedett, bár érzelmileg színtelen, szorongásra, neurotikus reakcióra hajlamos, merev, rugalmatlan viszonyulású személyiség.
A vádlott évek óta élettársi kapcsolatban élt B. Gy.-nével, akivel hasonló természetükből adódóan kezdettől fogva voltak nézeteltérések. A férfi munkanélkülivé válása után rendszeressé váltak a veszekedések, külön ütközési pont volt a gyermek nevelése, étkeztetése, értelmi színvonala. A vádlott nevelőapjaként gondozta élettársa korábbi házasságából származó gyermekkorú B. N.-t, a gyógypedagógiai iskolában gyenge eredményt mutató kislányt.
A vádlott 1993 júniusától, amikor a munkahelyét elveszítette, hiába próbálkozott állásszerzéssel, kísérletei nem jártak eredménnyel, 1993 őszétől különböző szervi betegségei miatt több ízben részesült gyógykezelésben.
Az élettársa, B. Gy.-né eleinte megértően viszonyult a betegséghez, később azonban döntően azért vált feszültté a kapcsolatuk, mert a vádlott az orvosoknak, családjának - nővérének, élettársának - az erőfeszítései ellenére sem szakított annak hangoztatásával, hogy gyógyíthatatlan beteg, így egyre terhesebbé vált a környezete számára is. B. Gy. né egyre inkább a türelmét is veszítve, erélyesebb módszerrel próbálta rávenni az élettársát arra, hogy változtasson az életvitelén és szemléletén, hagyjon fel a betegségtudatával. Abban a tudatban, hogy ezzel valóban sikerül segíteni rajta, határidőt tűzött ki a vádlottnak, gyógyuljon meg, vagy pedig szakít vele.
A vádlottban megszilárdult az az elhatározás, hogy megöli az élettársát. Kora hajnalig vívódott ezzel a már korábban felvetődött gondolattal, míg végre tetté érlelődött benne ez a szándék. Hajnalban 3.30 óra után, 5 óra tájban a vádlott az élettársa fekvőhelyéhez lépett, és a kalapács 11,5 cm hosszúságú fém részével közepes-nagy erővel legalább 5 ízben az alvó asszony fejére sújtott. A sértett felkiáltott, a karjával csapott egyet, de ugyanabban a helyzetben maradt nem védekezett, és az eszméletét vesztette.
A gyermekkorú B. N. felriadt, és "anya.... anya ....!" kiáltást hallatott. A vádlott átment hozzá a kisszobába, csitítóan rászólt, és az ágyon fekvő kislányt hasonló erővel legalább háromszor fejbe vágta a kalapáccsal. Ezekben a pillanatokban határozva el véglegesen a gyermek megölését is, azért, hogy ne legyen terhelő tanúja az édesanyja sérelmére elkövetett bűncselekménynek.
A vádlott ezt követően igyekezett eltüntetni a nyomokat és elmenekülni a helyszínről, a véres elkövetési eszközt és a diplomatatáskát irataival, gyógykezelésével kapcsolatos papírjaival az épület előtt álló személygépkocsijába tette. A táskát a jobb első ülésre tette, a véres kalapácsot a vezetőülés alá rejtette. Ezután a vádlott visszatért a lakásba a törülközőjével és a pizsamanadrágjával a vért letörölte, a nadrágot elrejtette.
B. Gy.-né - mialatt a vádlott a helyszínen átöltözött - magához tért, megkérdezte tőle, hogy hová megy. A vádlott ekkor az asszonyt leütötte. A sértett földre került, de nyomban felállt, észlelve lánya sérült állapotát is, dulakodni kezdett a vádlottal, az ablakhoz rohant, kinyitotta, véres fejjel kihajolt, és segítségért kiabált.
A vádlott próbálta visszarántani a sértettet, megakadályozni a hangoskodását, de már felfigyeltek rá. Az egyik lakó a lakásában levő telefonról a rendőrséget értesítette, hogy azok hívják a mentőt is.
A vádlott B. Gy.-nét berángatta az ablakból, tovább dulakodott vele, majd hirtelen elhagyta a lakását berántva az ajtót.
Az értesített rendőrök a lépcsőházban találkoztak a vádlottal, akit igazoltattak, és visszavezették a lakásba.
A vádlott, míg a rendőrök a két súlyosan sérült sértettel voltak elfoglalva, a kisszobában eszméletlenül fekvő kislányt figyelte és teátrálisan öngyilkosságot kísérelt meg, de a rendőrök ezt megakadályozták.
B. Gy.-né a vádlottól a fejtájék repesztett sérülését, valamint koponyacsont-töréseket szenvedett el. A bal oldalon és a jobb oldalon a homoktájékon egyaránt repesztett sebzéses sérülések keletkeztek, a bal oldali homoktájéki sérüléshez benyomódásos koponyacsonttörés, míg a bal oldali fültájék töréséhez a koponya elmozdulás nélküli törése társult, emellett agyrázkódást is szenvedett. Műtéti beavatkozás következtében a repesztett jellegű sérülések tényleges gyógytartama 8-12 nap, míg a koponyacsonttöréseké 6 hét volt, a koponyacsontot eltávolították, de közvetlen életveszély nem állt fenn.
A gyermekkorú sértett többszörös nyílt benyomódásos koponyacsonttörést szenvedett, a bal oldali halántékfalcsont területében. Itt az agyállomány is roncsolódott, zúzódás mellett agyduzzadás keletkezett. A homlokfalcsont határán nyílt darabos, benyomódásos koponyacsonttörés és agyroncsolódás jött létre. A bal oldali halántékon 3 cm-es ív alakú, a homlokon 3 cm-es zegzugos, a homlokfalcsont határán 6 cm-es szabálytalan szélű repesztett sérülések a csontig hatoltak. A sérülések létrejöttét követően közvetlen életveszélyes állapot alakult ki a gyermeknél és eszméletlen maradt. A sértett életét csak a szakszerű idegsebészeti beavatkozás mentette meg a kórházban, a műtét után tért magához. A gyermekkorú sértett sérüléseinek a tényleges gyógytartama 3 hónapra tehető súlyos egészségromlással, maradandó károsodással járt, melynek végleges mértékére vonatkozóan csak későbbi vizsgálattal lehet nyilatkozni. A domináns agyfélteke roncsolódásos sérülései következtében jelenleg súlyos maradványtünetek észlelhetők a magasabb rendű szellemi funkciókban, súlyos írás-, olvasás- és számolási zavar, valamint személyiségszínvonal-csökkenés, hanyatlott intelligenciával, érdektelenséggel, lassult psychomobilitással, jobb oldali végtagok bénulása mellett. Értelmi színvonala jelenleg pár éves gyermek szintjén álló, kiszolgálása szorul, iskolába nem jár.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Az irányadó tényállás alapján a megyei bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és alapvetően nem tévedett a cselekmény jogi minősítésekor sem.
A rendelkező részben helyesen minősített cselekmény megnevezését azonban - az ítéleti tényállás alapján - a Legfelsőbb Bíróság annyiban helyesbítette, hogy azt több emberen, részben előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Az ítéleti tényállás azt tartalmazza, hogy a vádlott B. Gy.-né sértett megölését határozta el előzetesen, míg a gyermek, B. N. sérelmére elkövetett ölési kísérleténél rögtönös szándékkal cselekedett. Ehhez képest a rendelkező rész szerint minősítést a cselekmény megnevezésénél annyiban kellett helyesbíteni, hogy az "részben előre kitervelt", mert a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti minősítő körülmény csak az egyik sértett sérelmére megvalósított cselekménnyel kapcsolatban állott fenn.
A megyei bíróság bizonyító erőt tulajdonított a vádlott nyomozati szakban, majd a megyei főügyészségen tett beismerő vallomásainak. E nyilatkozatok alapján okkal jutott arra a ténybeli következtetésre, hogy a vádlott B. Gy.-né megölését előre kitervelte. Ennek a súlyosabb jogi minősítésnek az alapja tehát a vádlott beismerő vallomása volt, amellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette azokat a további tényeket, amelyek egy korábban kigondolt szándék elhatározássá érlelődését és következetes végrehajtását igazolták. Ennek a jogi minősítésnek a támadása tehát nem vezetett eredményre.
A vádlott vallomása is bizonyította, hogy B. Gy.-né sérelmére erkölcsileg is súlyosan elítélendő indokból követte el a bűncselekményt. A vádlott ugyanis vélt sérelmek miatt határozta el az élettársa megölését, mert valójában annak részéről az ő sérelmére olyan cselekmény nem valósult meg, amely a haragját vagy öléshez vezető indulatát kiválthatta volna. A sértett élettársa hosszú időn át megértéssel viseltetett, és féltékenységre sem adott okot.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerinti minősítő körülményként a gyermekkorú sértett tekintetében is. Az első fokú ítélet - a vádtól némileg eltérő - megállapítása szerint az aljas indok - mint minősítő körülmény - e sértettel kapcsolatban azért volt megállapítható, mert a vádlott az anyja után kiáltozó gyermeket annak érdekében akarta megölni, hogy "ne legyen terhelő tanúja az édesanyja sérelmére elkövetett bűncselekménynek". Ehhez a megállapításhoz kapcsolódik az is: a vádlottban az a gondolat is felvetődött, hogy kettőjük halálával bosszút áll a gyermek apja által elszenvedett vélt sérelmeiért. Ezek az ítéleti megállapítások egyöntetűen megalapozták az aljas indoknak, mint minősítő körülménynek a gyermek sérelmére elkövetett ölési cselekmény kísérletével kapcsolatban történt megállapítását, a súlyosabb minősítést az anyja bántalmazására felriadó gyermek elhallgattatásának a szándéka, illetőleg a "vélt sérelmek" megtorlásának a gondolata egyaránt megalapozták.
Az elsőfokú bíróság ezeken túlmenően, alapvetően helyesen sorolta fel a büntetéskiszabás körében irányadó körülményeket, de nem tulajdonított kellő súlyt annak, hogy a vádlott a vele szemben kiszolgáltatott helyzetben levő, gyanútlanul alvó élettársa és annak gyermeke sérelmére követte el az ölési kísérletet. Magatartására azok semmi magyarázható okot nem szolgáltattak. Cselekménye folytán a serdülőkorban levő leánygyermek állapotában olyan súlyos egészségromlás következett be, amely maradandó, és a sértett életvitelét jelentős mértékben megnehezítette. Mindezekhez képest a vádlott terhére kiszabott büntetés indokolatlanul enyhe. Ügyészi fellebbezés híján azonban a megyei bíróság büntetéskiszabás körében elkövetett tévedését a Legfelsőbb Bíróság nem hozhatta helyre.
Az előzőekben kifejtettekből következik, hogy az enyhe főbüntetéshez képest nem jöhetett szóba a többszörösen is súlyosabban minősülő emberölés bűntettének a kísérlete miatt kiszabott 11 évi szabadságvesztés - vádlott és védői perorvoslat alapján történő - enyhítése.
A büntetés-végrehajtási fokozat megváltoztatására tett ügyészi indítványt a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. A Btk. 45. §-ának (2) bekezdése szerint a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre (83. §) - különösen az elkövető személyiségére és a bűncselekmény indítékára - tekintettel a törvényben előírtnál eggyel szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási fokozat határozható meg. A Btk. 42. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint az emberölés súlyosabban minősülő esetei esetén a három évnél hosszabb szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani. A vádlott tekintetében tehát e törvényi rendelkezés szerint a 11 évi szabadságvesztés végrehajtását fegyházban kellett volna elrendelni. Az ennél enyhébb "börtön" fokozat meghatározására az elkövető személyisége és a bűncselekmény indítéka adhatott volna alapot, amennyiben az utóbbiak méltányolhatók, és azokra figyelemmel a törvény szerinti végrehajtási fokozat indokolatlanul szigorúnak bizonyult volna. Az elsőfokú bíróság a vádlott terhére az emberölés bűntette kísérletének Btk. 166. §-a (2) bekezdésének a), c) és f) pontja szerinti, tehát három okból is súlyosabban minősülő esetét állapította meg. Az aljas indoknak, mint minősítő körülménynek a megállapítása már eleve kizárta a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazhatóságát, mert az indok aljassága nyilvánvalóan nem értékelhető a vádlott javára.
A vádlottat az igazságügyi orvos szakértők vizsgálták, és azt állapították meg, hogy elmekórtani szempontból egészséges ember, akinél semmiféle büntethetőségi akadály nem merült fel. A nála kialakult - énes beállítódásán alapuló - fokozott önfigyelés, szerteágazó testi panaszok és fokozott panaszkészség nem egyenértékűek a kóros elmeállapottal. Az eljárás során a bíróság meghallgatta a vádlott kezelőorvosát, aki 1994 tavaszán a vádlottat kezelte. Az általa elmondottak semmiben nem mondtak ellent a szakértők megállapításainak. A nyomozati szakban az ideg-elmegyógyász szakorvos tanúkihallgatása is megtörtént, aki úgy nyilatkozott, hogy a vádlottat "hipochondernek" nevezné. A vádlottat több szakember is vizsgálta, de szubjektív panaszait az orvosok nem igazolták, vagyis az eljárás során olyan tényező nem merült fel, amely megalapozta volna a vádlott személyiségének a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése szerinti megítélését. Semmi olyan ok nem volt tehát feltárható, amely miatt vele szemben a törvény kötelező rendelkezésétől - a végrehajtási fokozatot illetően - a javára el lehetett volna térni. Az utóbbira figyelemmel nem adott helyt a Legfelsőbb Bíróság a védő azon indítványának sem, amely - a végrehajtási fokozat meghatározásának eldöntése érdekében - további orvos szakértői vizsgálat elvégzésére irányult.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a megyei bíróság tévedett, amikor a vádlottal szemben az emberölés minősített esete miatt kiszabott 11 évi szabadságvesztést a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával - a vádlott büntetlen előéletére és gyógykezelésre szoruló állapotára figyelemmel - fegyház helyett börtönben rendelte végrehajtani. Az eggyel enyhébb fokozat kijelölésének egyik lehetséges törvényi előfeltétele sem állapítható meg. A Legfelsőbb Bíróság ezért helyt adott a legfőbb ügyész indítványának, és a szabadságvesztést - a törvénynek megfelelően - "fegyházban" rendelte végrehajtani.
Az elsőfokú bíróság büntetés-végrehajtás fokozatát megállapító rendelkezésének megváltoztatásánál a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta, hogy a törvénysértés kiküszöbölése nem jár-e a Be. 241. §-ában előírt súlyosítási tilalom sérelmével. A Legfelsőbb Bíróság a BK 157. sz. állásfoglalásának elvi iránymutatása szerint járt el. Az állásfoglalás meghatározó gondolata ugyanis az, hogy a súlyosítási tilalom értelmezésénél kizárólag az eljárási, illetőleg az anyagi-jogi törvény rendelkezéseit lehet szem előtt tartani, és szigorúan a két törvény által használt fogalmak jelentését szabad elfogadni, azok tágító értelmezésének nincs helye. A Be. 241. §-a pedig nem érinti a büntetés-végrehajtás körébe tartozó rendelkezések megváltoztatását. E törvényhely (1) bekezdése az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségének a megállapítását és a vádlott büntetésének súlyosítását tilalmazza, a terhére bejelentett fellebbezés hiányában. A Legfelsőbb bíróság már a Büntetőjogi döntvénytárban (BJD) 8736. sz. alatt közzétett döntésében is kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtás fokozatának az elítélt terhére történt megváltoztatása nem esik a súlyosítási tilalom alá. A BK. 157. sz. állásfoglalás meghozatala óta ez az álláspont a Be. 241. §-ának szigorú szöveghű értelmezése folytán még inkább irányadó. Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság általában tartózkodik a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában, a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a vádlott terhére történő megváltoztatásától, amennyiben az a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával történt. E méltányos joggyakorlat ajánlott fenntartása azonban nem jelentheti azt, hogy a másodfokú bíróság - a Be. 241. §-ának sérelme nélkül - ne orvosolhatna olyan nyilvánvaló és durva tévedést, mint amely a jelen esetben is történt, a végrehajtási fokozat elsőfokú bíróság által történt meghatározásánál.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát megváltoztatta, és a büntetést fegyházban rendelte végrehajtani.
A Legfelsőbb Bíróság ez ügyben született döntését azzal hozta meg, hogy a továbbiakban nem tartja követendőnek az ezen álláspontjával ellenkező és - a jogirodalom körében még fellelhető - nézeteket.
Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései - így a közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása, a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt kalapács elkobzása, a további lefoglalt dolgokról történ rendelkezés és a bűnügyi költség viseléséről történő rendelkezés is törvényesek és megalapozottak voltak, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság, helyes indokainál fogva, helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 1163/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás