BK BH 1997/164
BK BH 1997/164
1997.04.01.
Büntetés helyett intézkedés alkalmazása is megfelelően szolgálja a büntetési célt az olyan katonai parancsnokkal szemben, aki úgy valósítja meg hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettét, hogy alárendeltjének bűncselekményt megvalósító magatartása miatt nem tesz jelentést (feljelentést), hanem azt fegyelmi vétségként „elbírálva” fenyítést szab ki [Btk. 244. § (1) bek. b) pont, (3) bek. b) pont, 71. § (1) bek.; 6/1993. (VII. 2.) HM r. 5. § (3) bek.].
Az F.-i Bíróság katonai tanácsa a honvéd alezredes vádlottat hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt 240 napi tétel - napi tételként 140 forint - pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint az alezredes vádlott a katonai főiskola elvégzése után különböző beosztásokban teljesített szolgálatot, majd a vezérkari akadémián tanult összfegyvernemi-parancsnoki szakon. 1994. április 1-jétől a gépesített lövészdandár parancsnoka volt.
A vádlott ebben a beosztásában illetékes parancsnoki hatáskörrel rendelkezett. Tisztában volt parancsnoki jogkörével és a jogszabályi kötelmeivel.
A vádlott alakulatánál teljesített sorkatonai szolgálatot az alkalmatlansága ellenére behívott honvéd, aki 1994. november 5-én tárolóhely-ügyeletesi szolgálatba volt vezényelve. A honvéd a szolgálati helyét 20 óra körüli időben engedély nélkül az alakulat tulajdonában levő tehergépkocsival elhagyta, és lakóhelyére távozott. Onnan 1994. november 6-án 3 óra körüli időben visszaindult az alakulatához, a rendészet járőr azonban útközben megállította, és előállította.
A honvéd cselekménye alkalmas volt a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, szolgálatban kötelességszegés vétsége, valamint a Btk. 327. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jármű önkényes elvételének vétsége megállapítására és emiatt büntetőeljárás megindítására.
A honvéd cselekményének idején az alakulat ügyeletes parancsnoka az akkori törzsfőnök, B. I. alezredes volt, aki az ügyben intézkedett, majd november 7-én az igazgatási főtiszttel együtt jelentette az eseményt a parancsnoknak, a vádlottnak. Arról is tájékoztatták a vádlottat, hogy az ügyben feljelentést kell tenni a katonai ügyészségen.
A vádlott - államigazgatási jogkörben hivatalos személyként eljárva - meghallgatta a honvédet, aki öngyilkossággal is fenyegetőzött. Az alezredes vádlott ekkor - utólag már pontosan meg nem állapítható körülmények miatt - nem tett jelentést az elöljáróinak, és feljelentést se tett a katonai ügyészségen, hanem saját hatáskörében - jogellenesen - fenyítést szabott ki, és a honvédet 21 napi, 2 hónapra felfüggesztett fogságfenyítéssel sújtotta. A vádlott e cselekménye folytán a honvéd büntetőjogi felelősségre vonása törvényes határidőn belül nem, illetve csak részben történhetett meg, mivel a katonai ügyészség a szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt folytatott nyomozást a Btk. 124. §-a alapján, büntethetőséget megszüntető ok miatt megszüntette. Egyébként a honvédet a bíróság katonai tanács jármű önkényes elvételének vétsége miatt jogerősen 120 napi tétel, napi tételenként 50 forint pénzbüntetésre ítélte.
A vádlott azzal a magatartásával, hogy a honvéd ügyében nem tett haladéktalanul jelentést elöljáróinak, illetve feljelentést a katonai ügyészségen, megszegte a Szolgálati Szabályzat 66., 73., 75. és 88. pontjaiban rögzített jogszabályi rendelkezéseket, és megszegte továbbá a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról szóló 6/1993. (VII. 2.) HM r. 5. §-ának (3) bekezdésében írtakat.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
A katonai főügyész a súlyosításra irányuló fellebbezést fenntartotta, és végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, valamint rendfokozatot érintő mellékbüntetés kiszabását indítványozta.
A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a vádlott büntetőjogi felelősségét, és nem tévedett a cselekményének jogi minősítésekor sem. A törvénynek megfelelő jogi minősítés csupán annyiban szorul helyesbítésre, hogy a vádlott magatartása nem a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti, hanem ugyanezen törvényhely b) pontjába ütköző bűnpártolás bűntettét valósította meg. A vádlott ugyanis azzal a magatartásával, hogy alárendeltjét bűncselekmény megállapítására alkalmas cselekményei miatt nem jelentette fel, a büntetőeljárás meghiúsítására törekedett, illetőleg azt részben meg is hiúsította. Ezt a célt szolgálta azzal, hogy az eljárás megindításának szükségszerű előfeltételét, a feljelentést, elmulasztotta.
A védő fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az alezredes vádlott a bűnpártolás bűntettét nem valósította meg, mert magatartása nem volt célzatos. Indítványának alátámasztására hivatkozott a katonai tanács ítéletében tett arra a megállapításra, mely szerint nem volt pontosan megállapítható, hogy a vádlott milyen körülmények miatt nem tett jelentést elöljáróinak, illetőleg az alárendeltje magatartásáról miért nem tett feljelentést a katonai ügyészségnek.
A védő álláspontja téves. A katonai tanács ítéletének hivatkozott megállapítása a motívum felderíthetetlenségére vonatkozik. Az a körülmény, hogy pontosan nem lehetett tisztázni, milyen indíték vezette az alezredest abban, hogy a honvéd bűncselekménynek minősülő magatartását - hatáskör hiányában - jogellenesen fenyítő jogkörben bírálja el, nem zárja ki az ő cselekménye célzatosságának megállapíthatóságát. A motívum és a célzat két különböző fogalom, amelyeknek törvényi tényállásban való elhelyezkedésük, illetőleg konkrét elkövetési magatartásban való megállapíthatóságuk nem szükségképpen függ egymástól. Az alezredes ugyanis az alárendeltje büntetőjogi felelősségre vonásának kizárólagos előfeltételét mulasztotta el szándékosan akkor, amikor a katonai ügyészségnek nem tett feljelentést. A jogszabály kötelező rendelkezése ellenére - hatáskör hiányában - a fenyítés kiszabása nem szolgált más célt, mint azt, hogy a honvéddal szemben büntetőeljárás ne induljon. A vádlott cselekménye tehát kétséget kizáróan célzatos volt. Ennek megállapíthatóságát nem érinti, hogy cselekményének motívuma érzelmi vagy más megfontolás volt.
A Legfelsőbb Bíróság már több döntésében elvi éllel mutatott rá arra, hogy az alárendelt büntetőjogi felelősségre vonása iránti eljárási cselekmények szándékos elmulasztása nem az enyhébb megítélésű - a Btk. 361. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét -, hanem a Btk. 244. §-a szerinti bűnpártolás bűntettét valósítja meg. A védőnek a vádlott felmentésére, illetőleg cselekményének csupán katonai vétségként történő minősítésére tehát nem kerülhetett sor.
Az alezredes vádlott azzal a magatartásával, hogy alárendeltjének a büntetőjogi felelősségre vonását meghiúsítani törekedett, megvalósította az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettét.
A bűncselekmény megállapítása mellett azonban a védői fellebbezés a következők szerint alapos.
Az alezredes - az elkövetés időpontjában, mint önálló dandárparancsnok - törvénysértő módon bár, de olyan felelősségre vonási formát alkalmazott a beosztottjával szemben, amely korábban hosszú időn át lehetővé tette a katonai és más kisebb súlyú vétségek parancsnoki hatáskörben történő elbírálását. Amikor a honvéddal szemben fenyítést szabott ki - ha szabálytalanul is -, elbírálta és "megbüntette" a szolgálati rend és fegyelem ellen vétő katonát. Szándéka nem irányult tehát arra, hogy az elkövetőt mindenféle felelősségre vonás alól mentesítse. Ez utóbbi tényező a cselekményének tárgyi súlyát csökkenti. A bűnpártolás súlybeli megítélését az is befolyásolja, hogy azt milyen bűncselekménnyel kapcsolatban valósítják meg. A honvéd magatartása a Btk. 348. §-ának (1) bekezdése szerinti szolgálatban kötelességszegés vétsége, valamint a Btk. 327. §-ának (1) bekezdése szerinti jármű önkényes elvételének vétsége megállapítására volt alkalmas. A pártolt személy által elkövetett magatartások tehát kisebb tárgyi súlyú vétségek voltak. Ezek közül a szolgálati vétség megítélését súlytalanná tette az a tény, hogy a honvéd katonai szolgálatra alkalmatlansága bizonyossá vált. Az egészségügyi alkalmatlanság idejében történő felismerése kiküszöbölhette volna azt a helyzetet, amelyből mindkét vétség elkövetése eredt. A jármű önkényes elvétele vétsége (mely utóbb a katonai tanács által elbírálásra került) is közvetlenül katonai érdekeket sértett, mert az az alakulat járművének jogtalan használata révén valósult meg.
A vádlott parancsnokként eljárva tehát elsődlegesen az alakulat szolgálati rendje és fegyelme ellen vétő személy magatartásának helybeli és azonnali elbírálását látta szükségesnek. Mindez természetesen a cselekményének büntetendő jellegén nem változtat, de annak társadalomra veszélyessége megítélését jelentős mértékben befolyásolja. A kisebb súlyú vétségeket elkövető katona köztörvényi bűncselekményét a katonai tanács elbírálta, és az elkövetőt pénzbüntetésre ítélte. A katonai vétség a honvéd leszereltetése folytán - és az időmúlás ténye miatt - a Btk. 124. §-ára figyelemmel már nem következhetett be. A vádlott bűnpártoló magatartása tehát ez utóbbi cselekmény tekintetében eredményezte azt az érdeksérelmet, hogy a katonai szolgálatban alkalmatlan szolgálati vétségének a büntetőjogi felelősségre vonása elmaradt.
Az alezredes vádlott sikerekben töretlen katonai életpályát tudhat maga mögött. Ezt is szem előtt tartva, az általa elkövetett bűncselekmény társadalomra veszélyessége nem éri el azt a fokot, amely miatt vele szemben ma már büntetés kiszabása lett volna indokolt. A büntetőeljárás önmagában is visszatartó erőt jelent e vádlottal szemben, mert cselekményének törvénysértő és megengedhetetlen voltára mutatott rá.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján azt a következtetést vonta le, hogy a vádlott cselekménye az elbíráláskor már oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy személyére is figyelemmel - vele szemben a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. A Legfelsőbb Bíróság tehát a Btk. 36. §-a szerinti büntethetőséget megszüntető okot állapította meg a vádlottal szemben, ezért az ellene hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt indított büntetőeljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette, és őt a Btk. 71. §-ának (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette. (Legf. Bír. Bf. V. 1076/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás