• Tartalom

227/1997. (XII. 10.) Korm. rendelet

227/1997. (XII. 10.) Korm. rendelet

az atomkárfelelősségre vonatkozó biztosítási vagy más pénzügyi fedezet jellegéről, feltételeiről és összegéről

2022.01.01.

A Kormány az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: At.) 67. §-ának g) pontjában írt felhatalmazás alapján – az atomkárokért való polgári jogi felelősségről Bécsben, 1963. május 21-én kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről intézkedő 24/1990. (II. 7.) MT rendeletre is figyelemmel – az alábbiakat rendeli el:

1. § (1)1 A nukleáris létesítmény engedélyese köteles az At. 48. §-án alapuló, harmadik személy vonatkozásában fennálló atomkár-felelősségből eredő atomkár megtérítésére vonatkozó kötelezettségét biztosításra (felelősségbiztosításra), illetve más pénzügyi fedezetre irányuló szerződéssel rendezni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség kiterjed a nukleáris létesítményben keletkezett vagy létesítményből származó, abból kiszállított, illetőleg oda küldött nukleáris anyag révén a szállítás során bekövetkezett atomkárra is.

(3) Nukleáris anyagnak a (2) bekezdés szerinti belföldről külföldre vagy külföldről belföldre történő szállítása során bekövetkezett atomkár esetében e rendelet előírásait azon körülmény figyelembevételével kell alkalmazni, mely szerint a felek a szállítási szerződésben meghatározzák – az At. 48. §-a (2) bekezdése alapján – a felelősség átszállásának helyét.

(4) Engedélyes és munkavállalója közötti jogviszonyban e rendeletben foglaltak nem alkalmazhatók.

(5) Költségvetési intézmények esetében e rendelet 7. §-ának (2)–(3) bekezdésében írt szabályok az irányadók.

2. § (1)2 Atomkárra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítóintézet – a szerződésben megállapított mértékben – mentesíti az engedélyest (biztosítottat) olyan atomkár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelősséggel tartozik, illetve a hitelintézet pénzügyi fedezet vállalásával atomkár esetére a kártérítésre kötelezettséget vállal.

(2)3 Az engedélyes jogosult egy időben több biztosítóval felelősségbiztosításra, illetve több hitelintézettel pénzügyi fedezet vállalására irányuló szerződést kötni. Az egy időben hatályos szerződéseknek mindenkor fedezniük kell az engedélyesnek az At. 52. §-a (1) bekezdésében írt atomkár teljes megtérítésére vonatkozó felelősségét.

(3) Az engedélyes jogosult több biztosítóintézetet magában foglaló nukleáris biztosító érdekszövetséggel is felelősségbiztosítást, illetőleg hitelintézet-csoporttal pénzügyi fedezet vállalására irányuló szerződést kötni.

3. § (1) Az engedélyes köteles

a)4 az atomerőmű, az atomfűtőmű, valamint a nukleáris üzemanyagot előállító, tároló, illetve feldolgozó létesítmény esetében nukleáris balesetenként az At. 52. § (1) bekezdésében meghatározott baleset esetére meghatározott összegre,

b)5 egyéb nukleáris létesítményben, továbbá nukleáris anyag szállítása, illetve tárolása során bekövetkezett nukleáris balesetenként az At. 52. § (1) bekezdésében meghatározott baleset esetére meghatározott összegre

felelősségbiztosítást, vagy hitelintézettel pénzügyi fedezet vállalására irányuló szerződést kötni.

(2)6 A biztosításnak, illetőleg a hitelintézet pénzügyi fedezet vállalásának ki kell terjednie az At. 2. §-ának 23. pontjában megjelölt mindennemű atomkárra, ide nem értve az At. V. fejezetében írt kivételeket.

(3) A (2) bekezdésben szabályozott szerződés megkötését, annak módosítását vagy megszüntetését az engedélyes az irat megküldésével köteles bejelenteni az Országos Atomenergia Hivatalnak (a továbbiakban: OAH) a szerződés vagy egyéb jognyilatkozat keletkezésétől számított nyolc napon belül.

4. § (1) A biztosító a felelősségbiztosítás fedezetének megléte érdekében viszontbiztosítást, illetve a hitelintézet pénzügyi fedezetének megléte érdekében más pénzügyi biztosíték rendelkezésre tartására irányuló szerződést jogosult kötni.

(2) A biztosító a felelősségbiztosítás fedezetének szavatolása érdekében jogosult hazai vagy nemzetközi nukleáris biztosítási érdekszövetségbe tagként belépni és együttbiztosítási megállapodást kötni.

(3) Az atomkár fedezetét garantáló, a (2) bekezdésben írt együttbiztosítási megállapodás mentes a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 11. §-ában foglalt tilalom alól az említett törvény 96. §-ában rögzítettek alapján.

5. §7 A biztosítási szerződésben vállalt biztosítási összeg, valamint a hitelintézetnek a pénzügyi fedezetül szolgáló összege csak az atomkár megtérítésére használható fel, és a szerződés érvényességi idején belül mindenkor rendelkezésre kell állnia, figyelemmel az At. 57. §-ában rögzített elévülési szabályokra.

6. § (1) A felelősségbiztosításra vagy más pénzügyi fedezetre irányuló szerződésből eredő költségeket az engedélyes viseli.

(2)8 Nukleáris létesítménynek minősülő költségvetési intézmény esetében a központi költségvetés az At. 54. §-ának (1) bekezdésében írt kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy a Kormány áll helyt az atomkár bekövetkeztekor az atomkár megtérítéséért az At. 52. §-ának (1)–(2) bekezdésében írt összeghatárokon belül.

(3) Nukleáris létesítménynek minősülő költségvetési intézménnyel összefüggő, e rendelet 1. §-ának (2)–(3) bekezdése szerinti szállítás esetén az 1. § (1) bekezdés szerinti kötelezettség a szállítót terheli.

7. § (1) A felelősségbiztosítást vagy más pénzügyi fedezetet vállaló szervezet nem szüntetheti meg, illetve nem függesztheti fel az erre irányuló szerződést, kivéve, ha a megszüntetést vagy a felfüggesztést legalább két hónappal korábban az engedélyesnek és az OAH-nak írásban bejelentette.

(2) Ha a biztosítás vagy más pénzügyi fedezet nukleáris anyag szállítására vonatkozik, a szállítás időtartama alatt a biztosítás vagy más pénzügyi fedezet nem szüntethető meg, és nem függeszthető fel.

(3)9 A biztosító vagy a más pénzügyi fedezetet vállaló hitelintézet köteles gondoskodni arról, hogy a mindenkori atomkár-esemény esetére megfelelő pénzügyi garanciával rendelkezzen. Amennyiben a felelősségbiztosításra vagy más pénzügyi fedezetre irányuló szerződésben meghatározott összeghatárra a pénzügyi garancia nem áll a biztosító vagy a pénzügyi intézmény rendelkezésére, vagy az bármely ok folytán a szerződésben meghatározott értékhatár alá csökken, akkor ezt a biztosító vagy a hitelintézet azonnal köteles írásban az engedélyesnek és az OAH-nak bejelenteni.

(4) A biztosító vagy a más pénzügyi fedezetet vállaló hitelintézet az At. 54. §-ának (2) bekezdésben írt időtartamig akkor is köteles az engedélyessel fennálló szerződés szerint helytállni, ha az engedélyes – bármely ok folytán – már nem rendelkezik üzemeltetési engedéllyel.

8. § (1) A felelősségbiztosítás vagy más pénzügyi fedezet mindenkori meglétét és annak jogszabályban előírt feltételeinek fennállását az OAH ellenőrizheti az engedélyesnél.

(2) Az ellenőrzés során felmerült hiányosságok esetében az OAH a más jogszabályban meghatározott szankciókat alkalmazza, valamint a nukleáris létesítmény üzemeltetési engedélyét felfüggesztheti.

9. § Nukleáris anyagnak az 1. § (2) bekezdés szerinti szállítása esetén a szállítási okmányokhoz csatolni kell e rendelet melléklete szerinti igazolásokat.

10. § (1)10 Az atomkár megtérítése iránti igény érvényesítése során az engedélyes felelősségét biztosító szervezet a biztosítási összeghatáron belül, illetve az engedélyesért más pénzügyi fedezetet vállaló szervezet a pénzügyi fedezet összegén belül minden atomkárt szenvedett károsult részére a teljes atomkárt köteles megtéríteni.

(2)11 Ha az engedélyes több biztosítóval, biztosítócsoporttal köt biztosítási szerződést, illetőleg több hitelintézettel, hitelintézet-csoporttal köt pénzügyi fedezet vállalására irányuló szerződést, akkor a felek többoldalú megállapodásban egymás között rögzítik, hogy az atomkár miatt mely szervezet(ek), milyen arányban és mennyi időn belül köteles(ek) az atomkárt megtéríteni.

(3)12 Ha az At. 52. § (2) bekezdésében meghatározott maximális összeg valószínűsíthetően nem elegendő valamennyi atomkár megtérítésére jogosult megtérítési igényének fedezésére, akkor az energiapolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter javaslatára a Kormány dönt arról, hogy további intézkedésig az atomkár megtérítésének fedezetéül szolgáló összegnek mekkora hányada használható fel az atomkár megtérítésére jogosultak megtérítési igényeinek a bekövetkezett atomkár mértékével arányos kielégítésére.

(4)13 Az atomkár-felelősséget biztosító szervezet, vagy azért más pénzügyi fedezetet vállaló pénzügyi intézmény – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra is – az atomkárt szenvedettek az atomkár megtérítése iránti igényeit a az atomkár bejelentés időrendi sorrendjében köteles kielégíteni. Az emberélet elvesztéséből, a személyek testi épsége és egészsége megsértése folytán keletkezett atomkárból eredő követeléseket a dologi károk megtérítése előtt előnyben kell részesíteni.

(5)14

(6)15 Az atomkár megtérítésére vonatkozó összeggel kapcsolatos kamatokra és egyéb költségekre az At. 56. §-ának (1) bekezdésében írt szabály az irányadó.

11. §16 E rendeletben meghatározott összeghatárok feletti – és az At. 52. §-ának (2) bekezdésében maximált – atomkár megtérítése iránti igények kielégítéséről az energiapolitikáért felelős miniszternek és az államháztartásért felelős miniszternek a javaslatára a Kormány dönt. A döntés végrehajtásáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.

12. § (1)17 Az atomkár megtérítése magyar hivatalos fizetőeszközben történik, az At.-ben SDR-ben meghatározott összeg átszámítása alapján. Az átszámításnál a Magyar Nemzeti Bank által megállapított – a nukleáris baleset bekövetkezésének időpontjában érvényes – SDR középárfolyamot kell figyelembe venni.

(2)18 Külföldi állampolgár az atomkár megtérítésére vonatkozó összeget az állampolgársága vagy a lakóhelye szerinti állam hivatalos fizetőeszközében jogosult felvenni.

13. § E rendelet a kihirdetése napját követő 30. napon lép hatályba.

Melléklet a 227/1997. (XII. 10.) Korm. rendelethez

Igazolás a nukleáris anyagok szállításának biztosításáról, illetve más pénzügyi fedezetéről

I.

1. Az igazolás száma: .........

2. Az engedélyes neve és címe

Név: ........................

Cím: ........................

3. A biztosítás, illetve más pénzügyi fedezet (a továbbiakban: biztosítás) összege

...............................

...............................

4. A biztosítás típusa

...............................

...............................

5. A biztosítás időtartama

...............................

...............................

6. A biztosított nukleáris anyagok megnevezése

...............................

...............................

7. A szállítás, amelyre a biztosítás vonatkozik

...............................

...............................

8. A biztosítást nyújtó biztosító(k), illetve hitelintézet(ek) neve és címe

Név: ........................

Cím: ........................


Dátum: ........................


………………………………………

aláíró neve és beosztása


II.


Az Országos Atomenergia Hivatal igazolja, hogy az I. 2. pontban jelzett jogi személy nukleáris létesítmény engedélyese.


Dátum: ........................

...............................

...............................


………………………………………

aláíró neve és beosztása


III.


Az engedélyes .................

...............................

amelynek székhelye ..........

.............................

igazolja, hogy a nukleáris anyagok következőkben leírt szállítása a megbízásából történik, és erre a szállításra az I. részben leírt biztosítás vonatkozik.


A biztosított nukleáris anyagok megnevezése

...............................

...............................


A szállítás, amelyre a biztosítás vonatkozik

...............................

...............................

...............................


Dátum: ........................


………………………………………

aláíró neve és beosztása

1

Az 1. § (1) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdés a) pontja az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdés b) pontja az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (2) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 5. § az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (2) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 7. § (3) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § (1) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 10. § (2) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 10. § (3) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 767/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 10. § (4) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 10. § (5) bekezdését az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 10. § (6) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 12. § (1) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 12. § (2) bekezdése az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére