PK BH 1997/229
PK BH 1997/229
1997.05.01.
Az öröklési kapcsolat megállapításánál az anyakönyvi kivonatok elírása esetén az aggályok eloszlatásának módja [1982. évi 17. tvr. 1. § (1) bek.; 40. § (1) bek.; Pp. 195. § (1) bek.].
A felperes B. F. keresetében annak megállapítását kérte, hogy B. E. örökhagyó 1992. január 12-én kelt és az alperesek javára szóló végrendelete érvénytelen.
Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását elsődlegesen abból az okból kérték, hogy a felperes a Ptk. 653. §-ában foglaltakra tekintettel a végrendelet megtámadására nem jogosult, mert a családi név azonossága ellenére nem rokona az örökhagyónak, így nem minősül törvényes örökösnek.
Az elsőfokú bíróság a végrendelet megtámadására való jogosultság kérdésében közbenső ítéletet hozott, és megállapította, hogy a felperesnek az örökhagyó a nagybátyja volt. Az ítélet indokolása szerint az 1903. november 10-én született örökhagyó és a felperes édesapja testvérek voltak; harmadik testvérük az 1906-ban született és 1933. január 9-én elhunyt V. Gy. volt. Szüleik: V. A. és G. E. 1913. április 6-án kötöttek házasságot. Az örökhagyó 1992. január 18-án halt meg. B. F. - a felperes édesapja - 1965. december 2-án hunyt el. Tény, hogy az örökhagyó és B. F. különböző időpontokban kiállított és a perben becsatolt születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatai a szülőkre vonatkozóan nem azonos adatokat tartalmaznak: egyes anyakönyvi kivonatokban B. F. apjának neve nincs feltüntetve, illetőleg arra utaló bejegyzés található, hogy V. A. örökbe fogadta. Eltérő az anya családi és utónevének írásmódja is. De eltérések tapasztalhatók az örökhagyó anyakönyvi kivonatainak adataiban is. Adat van azonban arra, hogy mind az örökhagyó, mind a felperes édesapja az 1930-as években belügyminiszteri engedéllyel családi nevét "B."-re változtatta. A különböző anyakönyvi kivonatok egybevetéséből a bíróság megállapíthatónak látta, hogy G. Emma és G. Emília ugyanaz a személy, akinek a nevét csak elírták. Kétséget kizáróan megállapítható az is, hogy a felperes édesapjának: B. F.-nek a nevére kiállított és az anya nevét különböző módon feltüntető anyakönyvi kivonatok egy személyre vonatkoznak, úgyszintén az örökhagyó nevére kiállított és az anya nevét ugyancsak nem egységes írásmóddal feltüntető anyakönyvi kivonatok is. Ehhez képest pedig megállapítható, hogy a felperes édesapja és az örökhagyó testvérek voltak, így a felperes, mint az örökhagyó unokaöccse az örökhagyó rokona, aki törvényes öröklésre jogosult.
A közbenső ítélet ellen az I-IV. rendű alperesek fellebbezést nyújtottak be, és az ítélet megváltoztatásával a kereseti kérelem elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a felperes törvényes örökösi minőségét nem tudta bizonyítani: az általa becsatolt anyakönyvi kivonatok az ellentmondásos adatokra tekintettel erre nem alkalmasak. Nincs bizonyítva G. Emília és G. Emma azonossága sem. Nem nyert bizonyítást, hogy B. F.-nek V. A. volt az apja: erre vonatkozó okirati bizonyíték nem áll rendelkezésre; az örökbefogadásra vonatkozó iratok pedig nem voltak fellelhetők. Az egyik anyakönyvi kivonat megjegyzés rovatában szereplő adat viszont meggyőző bizonyítékként nem fogadható el. Nincsenek feltárva a névváltoztatás körülményei sem. Hivatkoztak V. A.-né G. E. 1950. november 24-én kelt végrendeletére, amelyben vagyonát Emil fiára (az örökhagyóra) hagyta, olyan megszövegezéssel, amelyből kitűnően az örökhagyó volt az egyetlen (élő) gyermeke.
A felperes ellenkérelme a közbenső ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a becsatolt anyakönyvi kivonatok a rokoni kapcsolatot kellően bizonyítják: elírások mind az örökhagyóra, mind a felperes édesapjára vonatkozó anyakönyvi kivonatokban előfordulnak. Hangsúlyozta, hogy a perben a rokoni kapcsolatra az anyakönyvi kivonatokon túlmenően egyéb bizonyítékok is rendelkezésre álltak: így az 1930-as évekből az örökhagyó belgiumi tartózkodása idejéből a felperes édesapjához írt levelek, és az a tény, hogy ő maga is éveken át, mint unokaöccse kapcsolatot tartott az örökhagyóval.
Az I-IV. rendű alperesek fellebbezése nem megalapozott.
A Legfelsőbb Bírósági a másodfokú eljárásban részbizonyítást folytatott le. Ennek keretében a felperes a folyamatban volt büntetőügy iratanyagából közjegyző által hitelesített másolatokat csatolt a rokoni kapcsolat bizonyítására. A büntetőeljárás során - amely közlekedési bűntett miatt indult a személygépkocsit vezető örökhagyó ellen, és a személygépkocsi utasa a felperes volt - az örökhagyó és a felperes rokoni kapcsolata rögzítésre került. A Legfelsőbb Bíróság beszerezte továbbá a B. Anyakönyvi Hivataltól az örökhagyó és B. F. teljes születési anyakönyvi másolatát. B. F. és az örökhagyó - valamennyi bejegyzést tartalmazó - születési anyakönyvi másolatából minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy édesanyjuk G. Emma volt, akinek családi és utónevét utóbb javították G. Emíliára. Mindkét gyermeket 1914-ben V. A. örökbe fogadta. Mind az örökhagyó, mind a felperes édesapja családi nevét 1934-ben belügyminiszteri engedéllyel "B."-re változtatta.
Bár a bejegyzések alapjául szolgáló iratokat az anyakönyvi hivatal nem tudta megküldeni, mert azok a háborús események során megsemmisültek, a Legfelsőbb Bíróság az így kiegészített bizonyítási eljárás anyaga alapján az elsőfokú bíróság döntését megalapozottnak találta, és a további bizonyítást - Országos Levéltár megkeresését - mint szükségtelent mellőzte.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. 1. §-ának (1) bekezdése szerint az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely - az ellenkező bizonyításáig - közhitelűen tanúsítja a benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változásait. A tvr. 40. §-ának (1) bekezdése értelmében - egyebek mellett - az anyakönyv alapján kiállított másolat közokirat.
A Pp. 195. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a közokirat teljesen bizonyítja az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát. Az anyakönyvi másolatok az egyes anyakönyvi kivonatokban szereplő elírásokkal kapcsolatban felmerült aggályt eloszlatták; közokirati jellegük pedig szükségtelenné tette azok "megerősítését": a bejegyzések alapjául szolgáló iratok felkutatását. Az anyakönyvi másolatok bizonyító erejével szemben pedig az alperesek ellenbizonyítást nem tudtak felajánlani.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú közbenső ítéletet - a rendelkező rész pontosításával - Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 20 611/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás