PK BH 1997/23
PK BH 1997/23
1997.01.01.
I. Az írásbeli megerősítés a szerződés megtámadására vonatkozó jog megszűnését eredményezi [Ptk. 236. § (4) bek.].
II. Olyan tények, amelyeket a perben nem vetettek fel, a felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés alapjaként nem használhatók fel [Pp. 235. § (1) bek., 270. § (1) bek., 275. § (1) bek.].
A peres felek egyéves élettársi együttélés után 1983. november 25-én kötöttek házasságot, amelyből gyermek nem született. Utolsó közös lakásuk a felperes kizárólagos tulajdonában lévő társasházi öröklakás volt, amelyből az alperes - az életközösség megszakadását követően - 1992 januárjában elköltözött.
Az alperes a házasságkötést követően kisegítő családtagként dolgozott, a felperes divatáru-pavilonjában. 1989 szeptemberétől a felperes az iparengedélyét "átadta" az alperesnek, és nyugdíjba ment.
1991. július 30-án a felek házassági vagyonjogi szerződést kötöttek. Ebben rögzítették, hogy a társasházi lakás, az üdülő, valamint egy BMW személygépkocsi a felperes, míg a másik társasházi öröklakás, valamint az elárusítópavilon, az abban lévő divatáruüzlet teljes raktárkészlete kb. 2 000 000 forint értékben, továbbá egy Volkswagen Golf személygépkocsi az alperes különvagyona. A felperes elismerte, hogy a korábban az ő tulajdonát képező árusítópavilon a valódi értékének megfelelő 1 000 000 forint megváltási ár ellenében került az alperes tulajdonába, továbbá azt, hogy a lakás berendezése teljes egészében az alperes tulajdona, a gépkocsik, a lakás és az üdülő fenntartásának anyagi terheit pedig teljes egészében az alperes üzleti vállalkozásának hasznából fedezik. A felek egybehangzóan kijelentették, hogy legalább két éve külön gazdálkodnak, a felperes nyugdíjának megtartása mellett a felmerülő háztartási költségeket, a közös lakással, az üdülővel és a személygépkocsival, valamint az üzlettel kapcsolatos kiadásokat az alperes fedezi. A szerződést teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták, és az okiratot az egyik tanú, dr. Ü. F. az ügyvédi bélyegzőjével is ellátta.
Az 1991. december 23-i "kiegészítő záradékkal" a felek az ismertetett házassági vagyonjogi szerződést megerősítették, valamint azzal egészítették ki, hogy a felperes elismerte: az alperes saját gazdálkodásának eredményéből vásárolta meg 1991. október 2-án az újabb ingatlant, és - a külön gazdálkodás ténye miatt - az ingatlanon megindított építési munkálatok költségét kizárólag az alperes viseli, így az építmény a házassági vagyonjogi szerződés értelmében szintén az alperes különvagyona. A kiegészítő záradékot a felek teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták.
A felperes 1992. április 23-án a vagyonjogi szerződést és annak kiegészítő záradékát tévedés és megtévesztés címén, valamint anyagi érdeksérelemre hivatkozással megtámadta. A felperes a keresetében a házasság felbontását, valamint a házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte, tévedésre, megtévesztésre (Ptk. 210. §), valamint feltűnő értékaránytalanságra [Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése] hivatkozással. Kérte továbbá a házastársi közös vagyon megosztását. A felperes számítása szerint az alperes a szerződéssel 4 920 000 forint "méltánytalan vagyoni előnyre" tett szert. Az érvénytelen szerződésre tekintettel a felperes kérte, hogy a bíróság az általa felállított vagyonmérlegben foglaltak szerint ossza meg a közös vagyont.
Az alperes a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a házassági vagyonjogi szerződés írásbeli megerősítésével a felperes megtámadási joga megszűnt, de a hivatkozott megtámadási okok egyébként sem állnak fenn. Tagadta, hogy a szerződésben foglaltak a különvagyonok körére, valamint a különgazdálkodás tényére vonatkozóan ne felelnének meg a valóságnak. Okiratokat és nyilatkozatokat csatolt annak alátámasztására, hogy a szerződésben a különvagyonként megjelölt vagyontárgyakat a kizárólagos tulajdonát képező anyagi forrásokból szerezte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a házasságot felbontotta, az utcai lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel azzal, hogy abból az alperes elköltözött, és elhelyezéséről maga gondoskodott. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A keresetben megjelölt jogcímeken felül arra hivatkozott, hogy a házassági vagyonjogi szerződés színlelt [Ptk. 207. § (4) bek.], mivel azt a felek csak azért kötötték, hogy a felperes leányainak öröklését elkerüljék, a leplezett nyilatkozat pedig végintézkedésnek minősül, és alaki okokból érvénytelen. Emellett a szerződés a jó erkölcsbe ütközik [Ptk. 200. § (2) bek.], mert a felperest megfosztja munkájának eredményétől (ingatlanait kivéve elesik a házasság alatt szerzett vagyontól), és ellentétes a méltányossággal is. A felperes vitatta a megtámadási jog megszűnését, és kifogásolta, hogy a bíróság nem foglalkozott a szerződésben nem rendezett igényekkel.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint a peres felek 1991. július 30-án a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdésében foglalt érvényes házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, amelyben a jogszabályi rendelkezések értelmében a házastársi vagyonközösségre vonatkozó törvényes szabályoktól is eltérően határozhatták meg, hogy mely vagyon került közös, illetőleg különvagyonba. A megállapodásukat 1991. december 23. napján, a megtámadási határidőben megerősítették. A Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése szerint a megtámadási jog nemcsak akkor szűnik meg, ha a megtámadási határidő lejárt, hanem akkor is, ha a határidő letelte előtt a megtámadásra jogosult a szerződést írásban megerősíti, és ezzel valójában kifejezi azt a szándékot, hogy nem kívánja a szerződést megtámadni, vagy a megtámadásról írásban lemond. A peradatokból megállapítható, hogy a felperes a megtámadási jogáról tudott, ennek ellenére a szerződés fenntartását választotta. Az ún. "kiegészítő záradék" megfogalmazása szerint a felek a vagyonjogi szerződés kiegészítését és megerősítését kívánták elérni. A szerződés megerősítése a megtámadásra jogosult felperes részéről a jogszabály szerint megtörtént, ezért a felperesnek a házassági vagyonjogi szerződés megtámadására már nincs törvényes lehetősége. Az elsőfokú bíróság a devizaszámlával és a garázsingatlannal kapcsolatban is helyesen állapította meg a tényállást, az abból levont következtetése is megfelelt a jogszabályoknak, ezért nincs lehetőség az elsőfokú ítélet megváltoztatására.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a házassági vagyonjogi szerződés nem rendelkezik a Csjt. 27. §-a (3) bekezdésében meghatározott alakiságokkal, mert a szerződést készítő ügyvéd azt tanúként írta alá, és egymagában a szerződés lebélyegzése nem minősül ügyvédi ellenjegyzésnek. Sérelmezte, hogy az alperest a perben a szerződést készítő ügyvéd képviselte, és ezáltal az ügyvédet az ügyletkötés körülményeire nézve nem lehetett tanúként kihallgatni. Egyebekben a fellebbezésben kifejtettek alapján és az abban megjelölt jogcímeken kérte a szerződés érvénytelenségének megállapítását, vitatva azt, hogy a megtámadási joga megszűnt.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
I. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A felülvizsgálat korlátozott perorvoslat, amelynek célja annak megvizsgálása: a jogerős határozat megfelel-e a jogszabályoknak vagy sem. A felülvizsgálati kérelemben - szemben a fellebbezéssel [Pp. 235. § (1) bek.] - új tényállításnak, továbbá új bizonyítékokra hivatkozásnak - a Pp. 275. §-a (1) bekezdése szerinti szűkkörű okirati bizonyítás kivételével - nincs helye. Ebből következik, hogy olyan tények, amelyek a perben nem kerültek felvetésre, a felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés alapjaként nem hozhatók fel. A házassági vagyonjogi szerződés alaki érvénytelensége (megfelelően ellenjegyezte-e az ügyvéd az okiratot) nem volt tárgya a pernek. Ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozhat arra, hogy a szerződés alaki hiányosságok miatt semmis.
II. Nem sértett jogszabályt a bíróság, amikor a felperesnek a szerződés megtámadására alapított keresetét elutasította. A felek házasságuk fennállása alatt kötötték meg a szerződést, mellyel részben az életközösség létrejötte előtt, részben annak tartama alatt szerzett vagyonukról rendelkeztek: meghatározták, hogy mely vagyontárgy melyikük tulajdona, és megosztották a közös vagyont. A szerződés - a vagyon-elkülönítésre tekintettel - a jövőben felmerülő közös érdekű költségek és kiadások viseléséről is rendelkezik.
A Pkt. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. E szabályok vonatkoznak a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdése értelmében a házastársak egymás közötti vagyoni ügyleteire is. A szerződés érvényessége szempontjából tehát nincs jelentősége annak, hogy a peres felek a jogügylettel nem csupán a jövőben megszerzendő vagyonuk jogi sorsát rendezték (szűk értelemben vett házassági vagyonjogi szerződés), hanem megállapodásukban más szerződésfajta elemei is megtalálhatók (házastársi közös vagyon megosztása, költségek viselésének rendezése stb.).
A Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés megtámadására vonatkozó jog megszűnik, hogy a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond. A bíróságok az 1991. december 23-i "kiegészítő záradékot" helyesen tekintették a házassági vagyonjogi szerződés írásbeli megerősítésének. A megtámadási határidő megnyílta a Ptk. 236. §-ának (2) bekezdése alapján a tévedés, megtévesztés felismerése, jogellenes fenyegetés esetében a kényszerhelyzet megszűnése, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetében pedig a sérelmet szenvedő fél teljesítése. Az adott esetben a jogellenes fenyegetésre és a feltűnő értékaránytalanságra a felperes a fellebbezésében már nem hivatkozott. A felperes szerint tévedés abban állt, hogy bízott házasságuk tartósságában s abban, hogy a felesége élete végéig gondozni és ápolni fogja. A szerződés megkötésekor azonban a felek házassága már nem volt zavartalan, a szerződés 6. pontja szerint legalább két éve külön gazdálkodtak, és a megállapodást éppen erre tekintettel kötötték. A felperes maga adta elő, hogy a szerződést "hosszas gondolkodás után rábeszélésre írta alá" (19. tárgy. jkv. 2. old.). Ilyen körülmények között a felperes nem lehetett tévedésben az általa felhozott tények tekintetében, ha pedig valóban tévedett, tévedését legkésőbb a kiegészítő záradék aláírásáig fel kellett ismernie. Mindezek alapján a szerződés írásbeli megerősítésére egyértelműen a megtámadási határidő megnyílta után került sor. Nem tévedtek ezért a bíróságok, amikor a felperes megtámadási jogának megszűnését megállapították. (Legf. Bír. Pfv. II. 22 501/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás