GK BH 1997/244
GK BH 1997/244
1997.05.01.
I. A Ptk. 300. §-ának (1) bekezdésében szabályozott elállási jog nemcsak az áruszolgáltatás késedelme, de fizetési késedelem esetén is gyakorolható.
II. A faktoringszerződéssel a bank valamely követelés jogosultjától – általában ellenértékért – megvásárolja a követelést, amelyet a jogosult e szerződéssel a bankra "engedményez". A faktorbank és a követelés kötelezettje között faktoringügylet nem jöhet létre [Ptk. 328. § (1) bek.].
III. A közraktárba elhelyezett áru nem kerül a közraktár tulajdonába, csak birtokába [1996. évi XLVIII. tv. 14. § (1) bek.].
A felperes, mint megrendelő és az alperes, mint szállító 1992. október 12-én szerződést kötöttek 3000 tonna normál cukor 1992. IV. negyedévi szállítására 43,80 Ft/kg egységáron. A szerződés értelmében a szállítás akkor kezdődhet meg, ha a teljes vételár átutalása megtörténik, a fizetés módja "előre átutalás". A felek abban is megállapodtak, hogy a szerződés 1992. november 10-től december 31-ig érvényes, ez alatt az idő alatt az árut ki kell szállítani, amennyiben ez a vevő hibájából nem történik meg, úgy a kiszállítást "teljesítettnek" kell tekinteni. A szerződés a szállító részére azonnali hatályú "felmondási jogot" biztosított többek között a megrendelő fizetésképtelensége, illetve a fizetési határidő meg nem tartása esetére. Az 1992. november 25-én kelt jegyzőkönyv szerint az alperesnél tárolt 3000 tonna normál kristálycukor "közraktári rendelkezés és zár alá vétele" - közraktári jegy kiadása céljából - megtörtént. A felperes 1992. november 25-én szerződést kötött az M. Kft.-vel, amelynek 3000 tonna kristálycukrot 55 Ft/kg egységáron eladott. A szerződés teljesítését 8 millió forint meghiúsulási kötbérrel biztosították.
A felperes az áruról 156 millió forint értékben kiállított közraktári jegyeket 1992. december 1-jén átadta az M. Banknak. Az M. Bank ugyanezen a napon kelt levelében arról értesítette az alperest, hogy a felperes felkereste őt a 3000 tonna cukor szállításával kapcsolatos "faktorálási kérelmével". A bank a faktoringszerződést várhatóan a jövő hét elején köti meg, amelynek értelmében átutalja az alperesnek a cukor ellenértékét. Az alperes december 1-jén feladott telexében felszólította a felperest: december 2-áig igazolja, hogy a cukor ellenértékének banki átutalása megtörtént, ellenkező esetben a szerződést "felmondja". A felhívásban megjelölt határidő eredménytelen eltelte után az alperes a szerződést felmondta.
Az M. Bank és a felperes 1992. december 9-én keretszerződésnek nevezett megállapodást kötött, amely szerint a bank 131 millió forint keret erejéig rulírozó jelleggel megvásárolja az alperesnek, mint engedményezőnek a felperessel szembeni követeléseit 90 napos futamidővel. Az alperes és az M. Bank között szerződés nem jött létre.
A felperes - az alperes felmondására tekintettel - 1993. január 6-án - kötbérfizetési kötelezettségének egyidejű elismerése mellett - "felmondta" az M. Kft.-vel kötött szállítási szerződést.
A felperes módosított keresetében az alperes szerződésszegésére alapítottan kártérítés címén 33 600 000 Ft elmaradt haszon és 8 millió forint kötbér és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A megyei bíróság ítéletével az alperest 39 251 766 Ft-ban és ebből 31 251 766 Ft-nak a késedelmi kamataiban marasztalta, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a felperes az ellenszolgáltatás megfizetésével nem esett késedelembe, az alperes pedig egyoldalú nyilatkozatával nem tehette esedékessé az ellenszolgáltatást, tehát az alperes jogszerűtlenül állt el a szerződéstől. Az alperes elállása időpontjában tudomással bírt arról, hogy a felperes helyett a faktoringszerződés alapján a bank fog teljesíteni. A szerződésszegéssel okozott kárt összegét szakértői vélemény alapján állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a jogalap tekintetében megállapította, hogy az alperes jogosulatlanul állt el a szerződéstől, és ezért az ebből eredő kárért felelősséggel tartozik. A kártérítés összegére nézve elrendelte a tárgyalás folytatását. Ítéletének indokolása szerint az alperest sem a Ptk. 300. §-a, sem pedig a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet* 18. §-a szerint - a felperes késedelmére alapítottan - az elállás joga nem illette meg. A felperes mindaddig nem esett késedelembe a vételár megfizetésével, amíg az alperes a cukor szállításának a megkezdését fel nem ajánlotta. Erre nézve pedig az alperes bizonyítékot nem szolgáltatott. A szerződött cukor mennyiségét és a szállítási lehetőségeket is figyelembe véve, a felperes által a december 2-át követő napokra jelzett átutalás nem minősíthető késedelemnek. A felek a szerződésben nem kötötték ki, hogy az átutaláson kívül milyen módon kell a felperesnek teljesíteni, ezért nincs jelentősége annak, hogy a felperes a bankkal kötött faktoringszerződés útján kívánta a vételárat megfizetni. Az elsőfokú bíróság szerint amennyiben az alperesnek kétségei lettek volna a felperes fizetőképességét illetően, úgy az MT rendelet 9. §-ának (1) bekezdése alapján fedezetbiztosítást kérhetett volna. A másodfokú bíróság a kár összegszerűsége tekintetében a tényállás kellő felderítésének hiánya miatt további bizonyítást tartott szükségesnek.
A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra történő utasítását kérte. Álláspontja szerint az ítélet törvénysértő, megalapozatlan, a tényállás iratellenes. Törvénysértően jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, amely szerint nincsen jelentősége annak, hogy a felperes faktoringszerződés útján kívánta a vételárat megfizetni. Ez ugyanis a szerződésben kikötött fizetési mód egyoldalú megváltoztatását jelentette volna. A másodfokú bíróság nem vette figyelembe a fizetés módja és a fizetés finanszírozása közötti különbséget. Az előre átutalás és a faktoring egymást kizáró fogalmak. Egyébként is minthogy az alperesnek volt követelése, ő köthetett volna faktoringszerződést, de erre a szállítási szerződésben nem vállalt kötelezettséget. Nem vizsgálták az eljárt bíróságok a közraktári jegyek kiállításának körülményeit. Iratellenesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a bank fizetési feltételként írta volna elő, hogy a felperes az M. Kft.-vel kötött szerződés teljesítésének cukorfedezetét közraktári jeggyel igazolja. Ugyancsak iratellenes és téves az az ítéleti megállapítás, hogy a felperes a fizetéssel addig nem eshetett késedelembe, amíg az alperes a cukor szállításának megkezdését fel nem ajánlotta. Ilyen kötelezettsége az alperesnek nem volt, ugyanakkor P. S. tanúvallomásából kitűnően a "felajánlás" megtörtént, ezen túlmenően a felperes kérésére a cukor "közraktári tulajdonba" került, ami önmagában véve is felajánlás. Nem felel meg a valóságnak azon ítéleti ténymegállapítás sem, hogy a cukor csak 1993. november 24-én termelődött meg. A cukortermelés állását a bíróság nem is vizsgálta. Az ítéletnek a "december 2-át követő napokra jelzett átutalás" mint a felperesi teljesítés meghatározása, pontatlan és elnagyolt. Az alperes a felperes és a bank közötti szerződésről csak december 11-én értesült, az átutalás tehát késedelmesnek lett volna minősíthető, mivel a műszaki szakértői vélemény szerint is az elméleti szállítási napok száma 13 munkanap. A feltételezett 3 vállalkozó hiányában pedig 32 munkanap. Törvénysértő a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 18. §-ának (4) bekezdésére és a Ptk. 300. §-ára való hivatkozás, mivel az előbbi a megrendelő elállásával foglalkozik, az utóbbi pedig a kötelezett késedelmével, amit az előre átutalás, mint szerződési feltétel eleve kizár. Tévesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy az alperes fizetésképtelenség miatt sem állhatott volna el a szerződéstől, hanem fedezetbiztosítást kellett volna kérnie. Ennek jogszabályi feltételei nem álltak fenn, de célszerűtlen is lett volna, mivel a bankok ilyen fedezetet csak annak adnak, akik a szükséges összeget előre átutalják. Előre átutalásra pedig a felperes nem volt képes, fizetésképtelensége tehát egyértelmű. A felülvizsgálati kérelem szerint mindezek azt bizonyítják, hogy az alperes mind a jogszabálynál, mind a szerződésnél fogva jogosult volt az elállásra. A jogszabálynál fogva azért, mert a felperes szerződést szegett, amikor az előre átutalás helyett egyoldalúan attól eltérő finanszírozási formát választott. A szerződés alapján pedig azért, mert egyrészt az 1992. november 10-i fizetési határidőig nem teljesített, másrészt fizetésképtelen volt, mert a keretszerződés nem biztosította volna a teljes vételár előre történő átutalását, más forrásból viszont nem tudott volna pénzhez jutni. Téves és iratellenes az az ítéleti megállapítás, hogy a felperes vette át az M. Bankban a közraktári jegyeket, valójában a felperes adta át azokat a banknak. Hiányos a felmondás indokával kapcsolatos ténymegállapítás is, mert az alperes a felmondás indokaként fizetésképtelenségre is hivatkozott. Hibásan történt a Pp. 174. §-a (1) bekezdésének felhívása is.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az ügy érdemét illetően alaptalan. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság törvénysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy az alperes elállása a szállítási szerződéstől sem a Ptk., sem pedig a szerződés alapján nem volt jogszerű. A szállítási szerződés a "felmondás okaként" többek között a fizetésképtelenséget és a fizetési határidők meg nem tartását jelölte meg. A szállítási szerződésben a felek abban állapodtak meg, hogy a szerződés 1992. november 10-től december 31-ig érvényes, és a fizetés módja "előre átutalás". Az alperes nem bizonyította, hogy a felek a szerződés érvényességi idején belül az előre átutalás időpontjában is megállapodtak volna. P. S. tanú állítását, amely szerint az átutalás időpontja - szóbeli megegyezés alapján - november 20-a volt, az ugyancsak tanúként meghallgatott N. Gy. tagadta. Az alperes 1994. március 7-én kelt beadványában még arra hivatkozott, hogy a felperest a vételár előlegezésével kapcsolatos "bizonytalankodására" tekintettel hívta fel - december 1-jei határidővel - a fizetésre. A szerződés 1992. december 31-ig volt érvényben, a szerződés 2. pontja szerint az ütemezésre az 1. számú melléklet volt irányadó, amelyben 1992. IV. negyedév van megjelölve szállítási határidőként. Ennek módosítása - a szerződés szerint - csak írásban érvényes. Ilyen írásbeli módosítás nem volt. Megállapítható tehát, hogy a szerződés értelmében a felperes 1992. december 31-éig késedelem nélkül átutalhatta a vételárat. Nem volt bizonyítva olyan megállapodás, amely az ennél korábbi fizetést kötelezően előírta volna. Tény, hogy a december 31-i fizetés esetén az áru elszállítása nem történhetett volna meg eddig az időpontig. Az áru elszállítási határidejének elmulasztása azonban csak a Ptk. 302. §-ában szabályozott jogosulti késedelem jogkövetkezményeit vonta volna maga után, mivel a szerződés szóhasználata szerint "ha a vevő hibájából nem történik meg a kiszállítás, úgy a szerződést teljesítettnek kell tekinteni". Ez a körülmény sem teszi tehát jogszerűvé az alperes szerződéstől való elállását.
Tévesen érvelt viszont a másodfokú bíróság azzal, hogy a felperes mindaddig nem eshetett késedelembe a vételár megfizetésével, ameddig az alperes a cukor szállításának megkezdését fel nem ajánlotta. Helyesen hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelemben arra, hogy ilyen kötelezettsége az alperesnek nem volt. A szerződés november 10-től érvényes volt, a szállítás a fizetést követően megkezdődhetett volna. Az áru elszállítása a felperes feladata volt, a szerződés 8/1. pontja szerinti időben kellett volna igényét a szállítóval előre közölni. Ennek a ténybeli tévedésnek azonban - a fentiekre tekintettel - nem volt relevanciája az elállás jogszerűtlenségét illetően.
A Ptk. 300. §-ának (1) bekezdésében szabályozott elállás joga nemcsak az áruszolgáltatás késedelme, de fizetési késedelem esetén is gyakorolható, mert a szolgáltatás jogosultja egyben a pénztartozás kötelezettje is. Mivel azonban a szerződés 1992. november 10-e és december 31-e között külön fizetési határidőt a felperes terhére nem írt elő, ezért a szerződés érvényben léte alatt fizetési késedelemről nem lehet szó.
Az alperes a szerződés "felmondásakor" nem hivatkozott a felperes fizetésképtelenségére. A szállítási szerződéssel kapcsolatos helyzetet összegezve az 1992. december 15-i levelében sem hivatkozik az említett okra, csupán arra, hogy a szerződés "bonyolulttá vált", mert a szerződéskötéskor nem merült fel sem a közraktár, sem az M. Bank szerepe. Ettől függetlenül a felperes fizetésképtelensége nem is bizonyított. Nincs ugyanis adat arra, hogy a felperes a perbeli időben a fizetéseit beszüntette, ellene sikertelen végrehajtást vezettek vagy csődöt nyitottak volna. Az alperes azzal is érvelt, hogy a fizetési mód egyoldalú megváltoztatása a felperes részéről szerződésszegésnek minősül, és ez is megalapozta az elállási jogát. Tény, iratellenesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felek az előre történő fizetés módjában nem állapodtak meg. Erről ugyanis egyértelműen rendelkezik a szerződés: a fizetés módja előre átutalás. Ettől a felperes valóban el kívánt térni oly módon, hogy az ügylet finanszírozásába az alperest is be akarta vonni, a faktoring lényege ugyanis a követelés megvásárlása a bank részéről. Követelése pedig az eladónak van, ő engedményezi ellenérték fejében a faktorbankra a követelést. A bank és a felperes között létrejött "keretszerződés" szerint a bank megvásárolja az alperes, mint engedményező követelését. Ez a szerződés azonban a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint az engedményező és az engedményes között jön létre. Az alperes a szerződést nem írta alá, így a faktorálás elmaradt. Önmagában azonban a felperesnek az a törekvése, hogy ilyen módon kívánta az ügyletet finanszíroztatni, nem ad jogalapot a szerződéstől való elállásra. Az alperes maga dönthetett ugyanis arról, hogy ezt a megoldást elfogadja-e. Mivel ehhez nem járult hozzá, a fizetés módja változatlan maradt. Joggal minősítette az alperes iratellenesnek azt az ítéleti megállapítást is, hogy a felperes vette át 1992. december 1-jén az M. Bankban a közraktári jegyeket. A becsatolt, 1992. december 1-jei és 1993. január 12-i jegyzőkönyvek összevetéséből egyértelmű, hogy december 1-jén a felperes adta át azokat a banknak, majd január 12-én a bank adta vissza a felperesnek. E téves ténymegállapításnak viszont az ügy érdemi megítélését illetően nem volt jogi relevanciája. Tévesen hivatkozott az alperes arra, hogy a cukor közraktári tulajdonba került, és ezáltal az alperesnek az áru feletti rendelkezési joga megszűnt. A közraktári ügylet a közraktár és az áru letevője között létrejött szerződés, amelynek alapján a közraktár köteles a nála elhelyezett árut megőrizni - művi tárolás esetén az áru a letevő raktárában marad - és arról a közraktári jegyet kiállítani. Az áru azonban nem kerül a közraktár tulajdonába [1875. évi XXXVII. törvény 436-452. §-ai, de ebben a kérdésben azonosan foglal állást a közraktározásról szóló, jelenleg hatályos 1996. évi XLVIII. törvény 14. §-ának (1) bekezdése]. A közraktári jegy helyettesíti a közraktárban elhelyezett árut, annak átruházása ugyanolyan hatállyal bír, mint az áru tulajdonjogának átruházása. Az átruházás teljes vagy üres forgatmánnyal történik. Arra nem volt adat, hogy az áru letevője - az alperes - a közraktári jegyet átruházta volna. Így rendelkezési joga az áru felett nem is szűnhetett meg, mert a közraktári jegy őt legitimálta.
Nem volt iratellenes az indokolásnak az a része, hogy a cukor milyen időpontban "termelődött" meg, és a bank milyen fizetési feltételeket írt elő, mert a másodfokú bíróság mindezt nem tényként állapította meg, hanem a felperes fellebbezési ellenkérelmében írtakat idézte. Valóban téves volt viszont a Pp. 174. §-a (1) bekezdésének felhívása a másodfokú bíróság részéről, mert a helyes jogszabályhely a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, mert az eljárási szabálysértés - az indokolás részben iratellenes, illetve téves elemei - az ügy érdemi eldöntésére kihatással nem voltak. (Legf. Bír. Gfv. X. 31 217/1996. sz.)
*A 7/1978. (II. 1.) Mt rendeletet az 1993. évi XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, rendelkezéseit azonban az 1993. november 1. előtt kötött szerződésekre továbbra is alkalmazni kell.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás