GK BH 1997/246
GK BH 1997/246
1997.05.01.
Ha az ÁVÜ vagy jogutódja valamely szerződéses rendszerben üzemeltetett üzlet privatizációja során a jogszabályokban előírt – pl. a versenyeztetésre vonatkozó – kötelezettségeinek nem tesz eleget, vagy jogait nem megfelelően gyakorolja, kártérítési felelősséggel tartozik [1990. évi LXXIV. tv. 2. §, 9. §, 10. §, 11. §; 1992. évi LIV. tv. 76. § (1) bek., 79. §; Ptk. 339. § (1) bek., 359. § (1) bek.].
Az alperes jogelődje (az ÁVÜ) a különböző szállodák, illetve szállodaláncok privatizációja keretében különböző vendéglátó-ipari egységek - többek között a b.-i V. eszpresszó - értékesítésével az S. Vagyonértékelő Rt.-t bízta meg. A V. eszpresszó 1992. szeptember 21-ével került meghirdetésre. A pályázatok beadásának határideje november 6-a volt. A felperes három vendéglátó-ipari egységet kívánt megvásárolni, közöttük a V. eszpresszót is. A vásárláshoz szükséges pénz megszerzése végett 1992. október 9-én szerződést kötött egy külföldi céggel, amelyben a külföldi fél vállalta, hogy a pályázaton való részvétel érdekében 220 millió forint hitelt nyújt a felperesnek. A szerződés értelmében a készenlétihitel-szerződést 1992. október 30-áig kell megkötni, mivel ezt a pályázathoz csatolni kell. Amennyiben viszont a felperes érdekkörében felmerült okból nem jönne létre a hitelszerződés, úgy a felperes köteles a külföldi cég költségeit megtéríteni és 3% jutalékot fizetni.
A felperes a pályázati egységcsomagot megvásárolta és a pályázatot elkészítette. Az S. Rt. a felpereshez 1992. november 2-án érkezett levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy az ÁVÜ döntése szerint azon szerződéses üzleteket, amelyeknek vezetője 1992. október 12-éig a vételi szándékát bejelentette, az ÁVÜ verseny nélkül értékesíti a részükre. Ez a döntés vonatkozik a már meghirdetett egységekre, többek között a V. eszpresszóra is.
A felperes panasza alapján revizori jelentés készült az ügyről, amelyben az szerepel, hogy K. I., a V. eszpresszó bérlője vásárlási szándékát 1992. október 12-én jelentette be az M. Banknak. A per során az alperes csatolta K. I. bejelentését a vásárlási szándékáról, amely levél az ajánlott küldemény feladóvevénye szerint 1992. augusztus 31-én került feladásra az alpereshez címezve. A felperes kárigényének bejelentését követően a felek között levelezések folytak. Az alperes - a keresetlevél kézhezvétele előtt - 1994. január 19-i levelében az általa elfogadhatónak tartott kártérítés mértékét 400 000 Ft-ban jelölte meg. A felperes ezt az összeget nem fogadta el arra hivatkozva, hogy lényegesen nagyobb összegű kára keletkezett. Egyezségi alapként 10 millió forintot jelölt meg.
A felperes a Ptk. 6. §-ára alapított keresetében 10 millió forint általános kártérítés megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatta a követelés jogalapját és összegét.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 100 000 Ft perköltség és 600 000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a felperes a Ptk. 6. §-ában írt feltételek fennállását nem bizonyította; nem tudta igazolni, hogy kára keletkezett, és nem bízhatott kellő alappal abban sem, hogy a pályázatot megnyeri.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kereseti kérelmét a Ptk. 339. §-ára alapította. Állította, hogy az alperes jogellenesen járt el, amikor a V. eszpresszót versenytárgyalás kiírása nélkül értékesítette, mivel a bérlő a jogszabályban előírt határidőn belül nem élt a vételi jogával. Sérelmezte, hogy a bíróság nem fogadta el azt a szakértői véleményt, amellyel a kára keletkezését és annak összegét bizonyította.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a felperest 50 000 Ft perköltség és 600 000 Ft fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a V. eszpresszóra kiírt pályázatot jogszerűen vonhatta vissza egyrészt azért, mert az üzlet szerződéses üzemeltetője az 1992. évi XLIV. (helyesen LIV.) törvény 76. §-ának (5) bekezdésében írt vételi szándékát a törvényes határidőn belül benyújtotta, másrészt azért, mert a törvény 79. §-ában szabályozott versenyeztetési eljárási szabályzat erre módot adott. A Legfelsőbb Bíróság ugyancsak nem látta igazoltnak, hogy a felperesnek keletkezett-e tényleges kára, de az alperes jogellenes magatartásának hiányában ennek vizsgálatát mellőzte.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok megsértették a Pp. 3., 4. és 206. §-át, egyrészt mert nem folytatták le teljeskörűen a bizonyítási eljárást, másrészt mert a meglévő bizonyítékokból téves ténybeli és jogi következtetésre jutottak. Nem tisztázták, hogy a vendéglátó-ipari egység bérlője mikor nyújtotta be az igénybejelentését. R. Gy.-né szakértői véleményéből az tűnik ki, hogy ez 1992. október 12-én történt, ugyanakkor az alperes csak azt igazolta, hogy az ő címére 1992. augusztus 31-én a bérlő ajánlott küldeményt adott postára. Az ügyben két vizsgálati anyag is készült, ennek ellenére a bíróság nem szerezte be I. I. szakértő jelentését. Az alperes részéről a pályázati kiírás megtévesztő volt, annak visszavonása pedig jogellenes, ezt az alperes a 400 000 Ft kártérítés felajánlásával, mint ráutaló magatartással el is ismerte. A felperes a kárát a csatolt szakvéleménnyel megfelelően bizonyította, ezért a jogerős ítélet ezzel kapcsolatos nemleges megállapítása téves.
Az alperes ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az alperes által az állami vagyon pályázati úton való értékesítésére kidolgozott belső eljárási rend szerint a kiíró a pályázatot az ajánlatok benyújtására megjelölt időpontig visszavonhatja. Ennek a jognak a gyakorlása azonban csak az 1992. évi LIV. törvénynek a versenyeztetési eljárásra vonatkozó szabályaival összhangban történhet, miként a szabályzatot is a 79. § szerint a törvényben foglalt rendelkezések keretei között kell elkészíteni. Amennyiben a pályázat visszavonása sérti az állami vagyon értékesítésének a törvényben megszabott rendjét, illetve a pályázat azért került visszavonásra, mert az nem felel meg a törvényi előírásoknak, tehát az a kiíró részéről tanúsított jogellenes magatartásnak utólagos korrekcióját jelenti, felelősséggel tartozik azokért a következményekért, amelyek e magatartásával okozati összefüggésben előálltak. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a kiírás visszavonására azért kerül sor, mert az eleve szükségtelen volt. Nem mellőzhető tehát annak a vizsgálata, hogy a pályázat visszavonása milyen okból történt. A visszavonás körülményeit illetően - az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján - a következő tényállás állapítható meg.
A felperes panasza alapján az ÁVÜ Ellenőrzési Igazgatósága vizsgálatot folytatott. R. Gy.-né revizor által 1992. december 10-én készített vizsgálati jelentés szerint a szerződéses üzlet vezetőjét - az üzlet megvásárlására irányuló szándéknyilatkozata esetén - elővásárlási jog illeti meg, ezért a pályázat leállítása nem volt helyénvaló. R. Gy.-né revizor 1992. december 11-i telexében fel is hívta a felperest a "kárszámlája" elkészítésére és benyújtására. Az alperes által sem vitatottan az ügyben még egy szakvélemény készült, amelynek anyagát azonban az alperes nem tudta fellelni. Az ÁVÜ Ellenőrzési Igazgatóságának tanácsosa 1994. január 19-i levelében az ÁVÜ által elfogadhatónak tartott kártérítés mértékét 400 000 Ft-ban jelölte meg. Az alperes első ízben a másodfokú tárgyaláson hivatkozott arra, hogy joga volt a kiírt pályázatot egyoldalúan visszavonni. Az alperes fenti eljárása tehát arra enged következtetni, hogy a pályázat visszavonásának jogszerűsége tekintetében magának is kétségei voltak.
A kiskereskedelmi, a vendéglátó-ipari és fogyasztási szolgáltatótevékenységet végző állami vállalatok vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről és hasznosításáról) szóló 1990. évi LXXIV. törvény 9. §-a szerint a 2. §-ban felsorolt üzletek értékesítése nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján közjegyző jelenlétében, nyilvánosan lefolytatott árverésen vagy versenytárgyaláson történik. Ennek során egyező ajánlat esetén a 10. §-ban felsorolt személyeket előnyben kell részesíteni, illetve a 11. § szerint a vállalkozót arra a helyiségre, amelyben üzlete működik, elővásárlási jog illeti meg.
Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről rendelkező 1992. évi LIV. törvényt (a továbbiakban: IÁT) az 1992. évi LV. törvény 1992. augusztus 27-én léptette hatályba. Az IÁT 76. §-ának (5) bekezdése lehetőséget adott a 76. § (1) bekezdésében írt értékesítési rendtől - versenyeztetési eljárástól - való eltérésre abban az esetben, ha az 1990. évi LXXIV. törvény 2. §-ában meghatározott szerződéses rendszerben működő üzlet vezetője az üzlet forgalmi értéken történő megvásárlására irányuló szándékát meghatározott időn belül bejelenti. Az alperes a másodfokú eljárásban azt adta elő, és ezt a körülményt az ajánlott küldemény feladóvevényével igazolni is kívánta, hogy a bérleti üzemeltetésű üzlet vezetője, K. I. 1992. augusztus 31-ével vásárlási szándékát vele írásban közölte. Ebből az is következik, hogy az alperesnek tudomása volt a vásárlási szándékról, és tudnia kellett az értékesítés új lehetőségéről is, ennek ellenére úgy döntött, hogy az üzletet 1992. szeptember 21-én meghirdeti, tehát versenyeztetés útján értékesíti. A pályázat nélküli értékesítés feltételei 1992. szeptember elején már megvoltak, ha tehát az alperes ezzel a jogával él, nem került volna sor a pályázat kiírására, értelemszerűen annak visszavonására sem. Az alperes tehát szükségtelenül írta ki a pályázatot, amellyel a felperest olyan lépések megtételére indította, amelyek nyilvánvalóan költségekkel jártak; például a pályázati csomagok megvásárlása, a pályázati kiírás szerinti projekt elkészítése, szerződéskötés a szükséges pénz megszerzése céljából stb. Ugyanakkor elesett a megmérettetés lehetőségétől, attól az esélytől tehát, hogy a pályázaton részt vehessen. Az üzleti kockázat ilyen esetekben abban van, hogy a pályázat esetleg sikertelen lesz, de nem abban, hogy azt benyújthatják-e vagy sem.
Mindebből megállapítható, hogy az alperes a perbeli üzlet értékesítése során nem úgy járt el, ahogyan a törvény számára az értékesítés rendjét eleve lehetővé tette volna, ezért az okozott kárért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint felelősséggel tartozhat. A felperes általános kártérítés megítélését kérte, annak bizonyítására a csatolt igazságügyi szakértői véleményben felsorolt károsodásait jelölte meg. Abban a kérdésben, hogy ezek közül a kártényezők közül melyek vannak okozati összefüggésben az alperes magatartásával, továbbá hogy ezek összege bizonyítható e, illetve helye van-e a Ptk. 359. §-a szerinti általános kártérítésnek, további széles körű bizonyításra van szükség, amely bizonyításra a felülvizsgálati eljárásban nem kerülhet sor [Pp. 275. § (1) bek.].
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a jogerős másodfokú ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és a jelen eljárásban még irányadó 1992. évi LXVIII. törvény 29. §-ának (3) bekezdése értelmében az új eljárás lefolytatására a Pp. 22. §-ának (1) és 23. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel, a Pp. 36. §-ának (1) bekezdésében megjelölt hatáskörrel és illetékességgel rendelkező helyi bíróságot utasította. A felülvizsgálati eljárás költségeit a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése szerint megállapította, amelynek viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell döntenie. (Legf. Bír. Gfv. X. 32 775/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás