• Tartalom

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

az országos településrendezési és építési követelményekről

2012.09.29.

A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján meghatározza az országos településrendezési és építési követelményeket (a továbbiakban: OTÉK), és elrendeli azok kötelező alkalmazását.

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. §1 (1) Területet használni, építmény elhelyezésére felhasználni, telket alakítani, építés alapjául szolgáló tervet elkészíteni, építményt építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, elmozdítani vagy lebontani, továbbá az építmény rendeltetését megváltoztatni e rendelet, valamint a helyi építési szabályzat rendelkezései szerint szabad.

(2) A rendeletben használt fogalmak meghatározását az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) E rendeletet a külön jogszabály alapján védett területre, építményre, valamint a sajátos építményfajtákra a rájuk vonatkozó külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett és az azokban foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

2. § (1) A területek felhasználásának, a telkek alakításának, továbbá az építésnek a feltételeit és módját az e rendeletben foglaltak szerinti településrendezési tervben (településszerkezeti és szabályozási terv), illetőleg helyi építési szabályzatban kell meghatározni.

(2) A főváros esetében a településrendezési eszközök tekintetében az Étv. 14. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A településrendezési tervekben, illetőleg a helyi építési szabályzatban az e rendelet 2. számú melléklete szerinti meghatározásokat kell alkalmazni.

(4) A településrendezési terveket az e rendelet 2. számú melléklete szerinti jelkulcsok alkalmazásával kell elkészíteni. Ha a helyi adottságok szükségessé teszik az előírt jelkulcsok további jelkulcsokkal kiegészíthetők.

(5) A településrendezési tervek jóváhagyandó, valamint kötelező és egyéb alátámasztó szakági munkarészekből állnak.

(6) A településrendezési eszközök módosítása során a 3. és a 4. §-ban előírtakat a módosítás jellegének megfelelően kell alkalmazni.

A településszerkezeti terv

3. § (1)2 A településszerkezeti tervben – az Étv. 8. és 10. §-ának előírásainak figyelembevételével – kell meghatározni az Étv. 11. §-ának (2) és (3) bekezdésében előírtakat. A településszerkezeti tervben a területek tagolására a területfelhasználási egységeket kell alkalmazni.

(2) A településszerkezeti terv jóváhagyandó munkarésze a település igazgatási területének felhasználását meghatározó terv és leírás.

(3) A településszerkezeti terv kötelező alátámasztó szakági munkarésze:

1. a tájrendezési,
2. 3 a környezetalakítási (a külön jogszabály4 szerinti környezeti értékelésnek is megfelelő tartalommal),
3. 5 a közlekedési (az országos közutak és a helyi fő- és gyűjtőutak hálózata, csomópontjai és keresztmetszetei),
4. a közművesítési (víz, szennyvíz, csapadékvíz, energia), és
5. a hírközlési (távközlés, műsorszórás),
6. 6 a területrendezési terv(ek) és a településszerkezeti terv összhangját igazoló térkép és leírás (számítás)
javaslat.
(4) A településszerkezeti terv egyéb alátámasztó szakági munkarészeit a település sajátos helyi adottságai határozzák meg.

A helyi építési szabályzat és a szabályozási terv

4. § (1) A szabályozási tervben, a helyi építési szabályzatban kell meghatározni, megállapítani az Étv. 12. §-ának (5) bekezdésében és 13. §-ának (2) bekezdésében előírtakat. A területfelhasználási egységeket az e rendelet rendelkezéseinek megfelelően építési övezetekre, illetőleg övezetekre kell tagolni.

(2) A főváros esetében a főváros építési keretszabályzatában és szabályozási kerettervében az Étv. 14. §-ának (2) és (5) bekezdésében foglaltakat kell meghatározni.

(3) A helyi építési szabályzat a település igazgatási területén, a helyi sajátosságoknak megfelelően az építés rendjét – annak feltételeinek és módjainak meghatározásával – megállapító helyi települési önkormányzati rendelet.

(4)7 A szabályozási terv jóváhagyandó munkarészét az ingatlan-nyilvántartási térkép hiteles másolatának felhasználásával kell elkészíteni. A szabályozási terven fel kell tüntetni, hogy ,,Készült az állami alapadatok felhasználásával''

(5) A szabályozási terv kötelező alátámasztó szakági munkarésze:

a) amennyiben azok a településszerkezeti tervvel együtt készülnek, megegyeznek a településszerkezeti terv alátámasztó munkarészeivel,

b) amennyiben azok nem a településszerkezeti tervvel együtt készülnek,

1. a településszerkezeti tervet megelőzően készülők esetében a 3. § (3) bekezdése szerinti munkarészek,

2.8 a településszerkezeti tervet követően készülők esetében a 3. § (3) bekezdése szerinti munkarészek közül csak az eltelt időszakra és a terv által megkövetelt részletezettségre figyelemmel szükséges alátámasztó munkarészek,

továbbá a helyi értékvédelmi (természeti és művi) javaslat.

(6) A szabályozási terv egyéb alátámasztó szakági munkarészei a 3. § (4) bekezdése szerinti munkarészek.

A településrendezési eszközök véleményezésében érdekelt államigazgatási szervek

5. § (1) A településrendezési tervek és a helyi építési szabályzat véleményezési eljárásában érdekelt államigazgatási szervek körét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2)9 Az Étv. 9. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerinti előzetes véleményezési eljárásba minden esetben be kell vonni az (1) bekezdés szerinti államigazgatási szerveket. Az előzetes véleményezéshez az államigazgatási szerveket tájékoztatni kell a rendezés alá vont területről, a rendezés általános céljáról és annak várható hatásáról. Az előzetes véleményében az érdekelt államigazgatási szervnek nyilatkoznia kell, hogy az eljárás további szakaszaiban a részére megküldendő dokumentációt milyen formában kéri. Nyilatkozat hiányában a dokumentáció elektronikus adathordozón megküldhető.

(3) Az Étv. 9. §-ának (3) bekezdése szerinti véleményezési eljárásba azokat az államigazgatási szerveket kell bevonni, amelyek az előzetes véleményezési eljárásban állásfoglalást tettek, illetve ezt kérték.

II. Fejezet

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖVETELMÉNYEK

TELEPÜLÉSSZERKEZET, TERÜLETFELHASZNÁLÁS

6. § (1) A városok és községek (a továbbiakban együtt: település) igazgatási területét építési szempontból

a) beépítésre szánt (beépített, további beépítésre kijelölt) területbe, amelyen belüli építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%, illetőleg

b) beépítésre nem szánt területbe, amelyen belüli övezetekben a telkek megengedett beépítettsége legfeljebb 5%

kell sorolni.

(2) A település igazgatási területén belüli azonos szerepkörű, jellegű, beépítettségi intenzitású területrészeket – általános és sajátos építési használatuk szerint – azonos területfelhasználási egységbe kell sorolni.

(3) Az igazgatási terület

a) beépítésre szánt területeit az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint

1. lakó-,

1.1. nagyvárosias lakó-,

1.2. kisvárosias lakó-,

1.3. kertvárosias lakó-,

1.4. falusias lakó-,

2. vegyes-,

2.1. településközpont vegyes-,

2.2. központi vegyes-,

3. gazdasági-,

3.1. kereskedelmi, szolgáltató-,

3.2. ipari-,

4. üdülő-,

4.1. üdülőházas-,

4.2. hétvégiházas-, valamint

5. különleges-,

b) beépítésre nem szánt területeit

1. közlekedési- és közműelhelyezési, hírközlési-,

2. zöld-,

3. erdő-,

3.1. védelmi erdő,

3.2. gazdasági erdő,

3.3. egészségügyi-szociális, turisztikai erdő,

3.4. oktatási-kutatási erdő,

4.10 mezőgazdasági,

4.1. kertes mezőgazdasági,

4.2. általános mezőgazdasági,

5.11 vízgazdálkodási,

6.12 természetközeli,

7.13 különleges beépítésre nem szánt

területként (területfelhasználási egységként) lehet megkülönböztetni.

(4)14 A beépítésre szánt területfelhasználási egységekre vonatkozóan meg kell határozni a szintterület-sűrűség és a közüzemi közművesítettség mértékét.

A TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK TAGOZÓDÁSA

Építési övezetek, övezetek

7. § (1)15 A 6. § (3) bekezdése szerinti területfelhasználási egységek területeit – a b) pont 1. alpontja kivételével – közterületekre és egyéb (közterületnek nem minősülő) területekre kell tagolni, továbbá ezeket beépítésre szánt területek esetén építési övezet(ek)be, beépítésre nem szánt területek esetén övezet(ek)be kell sorolni.

(2) Az építési övezeteket, övezeteket a meglévő és/vagy tervezett szerepkörük, beépítettségük és karakterbeli különbségeik alapján és úgy kell besorolni, hogy az azokon belüli – azonos helyzetben lévő – telkeket azonos értékű építési jogok és kötelezettségek illessék meg.

(3)16 Újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre kerülő területek építési övezeteire vonatkozóan meg kell határozni legalább:

1. a kialakítható legkisebb telekterületméretet,

2. a beépítési módot,

3. a beépítettség megengedett legnagyobb mértékét,

4.17 a megengedett legnagyobb építménymagasságot,

5. a beépítés feltételének közművesítettségi mértékét,

6. a zöldfelület legkisebb mértékét,

7. a megengedett igénybevételi, kibocsátási, szennyezetségi határértékeket [a továbbiakban: környezetterhelési határértékeket (emisszió és imisszió)],

8. a terepszint alatti építményeket.

(4) Az övezetre vonatkozóan az e rendeletben foglaltakon túlmenően meg lehet határozni:

1. a beépítési módot,

2.18 a megengedett legnagyobb építménymagasságot.

(5) Az építési övezetekre, övezetekre vonatkozóan meg lehet határozni:

1.19 a felhasználás kizárólagosságát, illetőleg korlátozását,

2.20 a helyi sajátosságok megőrzése vagy kialakítása érdekében a telkek legkisebb szélességi és mélységi méretét, a legkisebb építménymagasságot, az építészeti karakter jellemzőit,

3. a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik kialakítására vonatkozó egyéb előírásokat,

4.21 a legfelső építményszint magasságát.

A közművesítettség mértéke

8. § (1) Az egyes építési övezetek közművesítettségének módját és mértékét helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben kell megállapítani.

(2)22 A közművesítettség szempontjából

a) teljes közművesítettségnek minősül

aa) a közüzemi energia szolgáltatás (villamos energia és vezetékes gáz vagy távhő)

ab) a közüzemi ivóvíz szolgáltatás,

ac) a közüzemi szennyvízelvezetés és -tisztítás, továbbá

ad) a közterületi nyílt vagy zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetés együttes megléte;

b) részleges közművesítettségnek minősül

ba) a közüzemi villamos energia szolgáltatás,

bb) a közüzemi ivóvíz szolgáltatás,

bc) az egyedi közművel történő szennyvíztisztítás és szennyvízelhelyezés, továbbá

bd) a közterületi nyílt rendszerű csapadékvíz-elvezetés együttes megléte;

c) hiányos közművesítettségnek minősül, ha a részleges közművesítettségre előírt feltételek valamelyike nem áll fenn;

d) közművesítetlennek minősül, ha nincs közüzemi közműhálózat.

A település zöldfelületi rendszere

9. § A helyi építési szabályzatban, a szabályozási tervben – a főváros esetében a szabályozási kerettervben is – gondoskodni kell a település igazgatási területén a klimatikus viszonyok megőrzése, javítása érdekében a telkek növényzettel fedett részéből, a zöldterületekből és az erdőkből álló egységes zöldfelületi rendszer kialakításáról, valamint az épített környezet alaktani és helyi éghajlati jellegét meghatározó elemeinek a megőrzéséről.

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Lakóterület

10. § (1) A lakóterület elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2)23 A lakóterület lehet:

1. nagyvárosias (sűrű beépítésű és 12,5 m feletti megengedett legnagyobb építménymagasságú) lakóterület,

2. kisvárosias (sűrű beépítésű és 12,5 m-t meg nem haladó megengedett legnagyobb építménymagasságú) lakóterület,

3. kertvárosias (laza beépítésű és 7,5 m-t meg nem haladó megengedett legnagyobb építménymagasságú) lakóterület,

4. falusias (7,5 m-t meg nem haladó – a lakóépületre vonatkozó – megengedett legnagyobb építménymagasságú) lakóterület.

Nagyvárosias lakóterület

11. § (1) A nagyvárosias lakóterület sűrű beépítésű, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 12,5 m-es épületmagasságot meghaladó lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2) A nagyvárosias lakóterületen elhelyezhető:

1. lakóépület,

2. a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,

3. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

4. sportépítmény.

(3) A nagyvárosias lakóterületen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. szálláshely szolgáltató épület,

2. igazgatási épület,

3.24 a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület,

4. többszintes parkolóházhoz kapcsolódó üzemanyagtöltő.

(4) A nagyvárosias lakóterületen nem helyezhető el önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

Kisvárosias lakóterület

12. § (1) A kisvárosias lakóterület sűrű beépítésű, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 12,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2) A kisvárosias lakóterületen elhelyezhető:

1. lakóépület,

2. a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,

3. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

4. sportépítmény,

5.25 a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari építmény.

(3) A kisvárosias lakóterületen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. szálláshely szolgáltató épület,

2. igazgatási épület,

3. termelő kertészeti építmény,

4. üzemanyagtöltő,

5.26 a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület.

(4) A kisvárosias lakóterületen nem helyezhető el önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

Kertvárosias lakóterület

13. § (1) A kertvárosias lakóterület laza beépítésű, összefüggő nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 7,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2) A kertvárosias lakóterületen elhelyezhető:

1. legfeljebb négylakásos lakóépület,

2. a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,

3. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

4.27 a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari építmény.

(3) A kertvárosias lakóterületen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. legfeljebb hatlakásos lakóépület,

2. a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény,

3. sportépítmény,

4. üzemanyagtöltő,

5.28 a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület.

(4) A kertvárosias lakóterületen nem helyezhető el:

1. szálláshely szolgáltató épület – a megengedett lakásszámot meg nem haladó vendégszobaszámú egyéb kereskedelmi szálláshely épület kivételével,

2. egyéb közösségi szórakoztató, kulturális épület,

3. önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

Falusias lakóterület

14. § (1) A falusias lakóterület legfeljebb 7,5 m-es épületmagasságú lakóépületek, a mező- és az erdőgazdasági építmények, továbbá a helyi lakosságot szolgáló, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények elhelyezésére szolgál.

(2) A falusias lakóterületen elhelyezhető:

1. lakóépület,

2. mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmény,

3. kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,

4. szálláshely szolgáltató épület,

5. kézműipari építmény,

6. helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

7. sportépítmény,

8. üzemanyagtöltő.

(3)29 A falusias lakóterületen elhelyezhető a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb – nem nagyüzemi – gazdasági tevékenység céljára szolgáló építmény is.

Vegyes terület

15. § (1) A vegyes terület lakó és kereskedelmi, szolgáltató gazdasági épületek vegyesen történő elhelyezésére szolgál.

(2) A vegyes terület lehet:

1. településközpont vegyes terület,

2. központi vegyes terület.

Településközpont vegyes terület

16. § (1) A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó és olyan helyi települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportépítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.

(2) A településközpont vegyes területen elhelyezhető:

1. lakóépület,

2. igazgatási épület,

3. kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület,

4. egyéb közösségi szórakoztató épület, a terület azon részén, amelyben a gazdasági célú használat az elsődleges,

5. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

6. sportépítmény,

7. parkolóház, üzemanyagtöltő,

(3) A településközpont vegyes területen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1.30 nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület,

2. termelő kertészeti építmény.

(4) A településközpont vegyes területen nem helyezhető el önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb tehergépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

Központi vegyes terület

17. § (1) A központi vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, elsősorban központi igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató gazdasági épületek elhelyezésére szolgál.

(2) A központi vegyes területen elhelyezhető:

1. igazgatási épület,

2. kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület,

3. egyéb közösségi szórakoztató, kulturális épület,

4. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

5. sportépítmény,

6. többszintes parkolóházhoz kapcsolódó üzemanyagtöltő,

7.31 nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület,

8. a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások,

9. más lakások a helyi építési szabályzat, szabályozási terv előírása szerint:

– meghatározott szintszám felett csak lakások létesíthetők,

– az épületek szintterületének meghatározott arányát csak lakás létesítésére lehet felhasználni.

(3) A központi vegyes területen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. a (2) bekezdés 6. pontjában nem szereplő üzemanyagtöltő,

2. a (2) bekezdés 8. pontjában nem szereplő lakóépület.

(4) A központi vegyes területen nem helyezhető el önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

Gazdasági terület

18. § (1) A gazdasági terület elsősorban gazdasági célú építmények elhelyezésére szolgál.

(2) A gazdasági terület lehet:

1. kereskedelmi, szolgáltató terület,

2. ipari terület.

Kereskedelmi, szolgáltató terület

19. § (1) A kereskedelmi, szolgáltató terület elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál.

(2) A kereskedelmi, szolgáltató területen elhelyezhető:

1. mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,

2. a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások,

3. igazgatási, egyéb irodaépület,

4. parkolóház, üzemanyagtöltő,

5. sportépítmény.

(3) A kereskedelmi, szolgáltató területen a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,

2. egyéb közösségi szórakoztató épület.

Ipari terület

20. § (1) Az ipari terület, olyan gazdasági célú ipari építmények elhelyezésére szolgál, amelyek más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el.

(2) Az ipari terület lehet:

1. jelentős mértékű zavaró hatású terület,

2. egyéb terület.

(3) A jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület a különlegesen veszélyes (pl. tűz-, robbanás-, fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges építmények elhelyezésére szolgál.

(4) Az egyéb ipari terület elsősorban az ipari, az energiaszolgáltatási és a településgazdálkodás építményei elhelyezésére szolgál.

(5) Az ipari gazdasági területen – a jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület kivételével – a 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető:

1. a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások,

2. egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek.

Üdülőterület

21. § (1) Az üdülőterület elsősorban üdülőépületek elhelyezésére szolgál.

(2) Az üdülőterület lehet:

1. üdülőházas (sűrű beépítésű, 6,0 m épületmagasságot meghaladó) terület,

2. hétvégi házas (laza beépítésű, 6,0 m épületmagasságot meg nem haladó) terület.

(3) Az üdülőterületen állattartó épület – ha az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendelet másként nem rendelkezik a lovasturizmust szolgáló lóistálló kivételével – és különálló árnyékszék, továbbá állatkifutó, trágyatároló, komposztáló, siló és ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény – a terepszint alatti, fedett kialakítású kivételével – nem helyezhető el.

Üdülőházas terület

22. § (1) Az üdülőházas területen olyan üdülőépületek, üdülőtáborok és kempingek helyezhetők el, amelyek elhelyezésük, méretük, kialakításuk és felszereltségük, valamint infrastrukturális ellátottságuk alapján az üdülési célú tartózkodásra alkalmasak, és amelyek túlnyomóan változó üdülői kör hosszabb tartózkodására szolgálnak.

(2) Az üdülőházas területen csak a terület igényei szerinti parkolók és garázsok helyezhetők el. A 3,5 t önsúlynál nehezebb tehergépjárművek számára parkoló vagy garázs nem helyezhető el.

Hétvégi házas terület

23. § (1) A hétvégi házas területen legfeljebb két üdülőegységes üdülőépületek helyezhetők el.

(2) A hétvégi házas területen a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben elő lehet írni, hogy az üdülőegységeket csak csoportos formában vagy csak kivételesen csoportos formában lehet elhelyezni.

(3) A helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben megengedhető általános vagy kivételes jelleggel olyan építmények elhelyezése, amelyek a terület rendeltetésével összhangban vannak és azt szolgálják, valamint sportépítmények elhelyezése.

(4) A hétvégi házas területen egyéb közösségi szórakoztató, kulturális épület nem helyezhető el.

(5) A hétvégi házas területen csak a terület igényei szerinti és a 3,5 t önsúlynál nem nehezebb gépjárművek számára szolgáló parkolók és garázsok helyezhetők el.

Különleges terület

24. § (1) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendő építmények különlegessége miatt (helyhez kötöttek, jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre vagy a környezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek) a 10–23. §-ok szerinti területektől eltérő területek.

(2) A különleges területek célját és használatuk fajtáját, a beépítési előírásait minden esetben a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben meg kell határozni.

(3) A különleges területek lehetnek:

1. nagy bevásárlóközpontok és nagykiterjedésű kereskedelmi célú területek,

2. vásárok, kiállítások és kongresszusok területei,

3. oktatási központok területei,

4. egészségügyi területek (kórház, szanatórium, gyógyszálló, gyógyüdülő stb.),

5. nagykiterjedésű sportolási célú területek,

6.32 a kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló (pl. szél- és napenergia) területek,

7.33 állat- és növénykertek területei,

8.34 a nyersanyag kitermelés (bányászat), nyersanyag előfeldolgozás céljára szolgáló területek,

9.35 honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények területei,

10. hulladékkezelők, -lerakók területei (települési szilárd és folyékony, egyéb veszélyes, radioaktív stb.),

11. épületnek minősülő közlekedési építmények területei, ha azok nem a közlekedési területen belül kerülnek elhelyezésre,

12.36 temetők területei,

13.37 mezőgazdasági üzemi terület,

14.38 egyéb, a 10–23. §-ban foglaltak egyikébe sem sorolható, helyi sajátosságot hordozó terület.

A beépítésre szánt területek építési használatának megengedett felső határa

25. § (1)39 A beépítésre szánt területek építési használatának megengedett felső határértékeit a következő táblázat tartalmazza:

A településszerkezeti tervben a területfelhasználási egységekre meghatározandó

Az építési szabályzatban, szabályozási tervben az építési telekre meghatározandó

Általános használat szerinti terület

Sajátos használat szerinti terület

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

Megengedett legnagyobb beépítettség (%)

Megengedett legnagyobb építmény- magasság (m)

Legkisebb zöldfelület (%)

lakó

nagyvárosias

3,0

80

12,5 <

10

kisvárosias

1,5

60

< 12,5

20

kertvárosias

0,6

30

< 7,5

50

falusias

0,5

30

40

vegyes

településközpont

2,4

80

10

központi

3,5

a település legnagyobb mértékű lakóterületi beépítettségnél legfeljebb 25%-kal megnövelt érték

a be nem épített terület 50%-a

gazdasági

kereskedelemi, szolgáltató

2,0

60

20

jelentős mértékű zavaró hatású ipari

1,5

30

40

egyéb ipari

1,5

50

25

üdülő

üdülőházas

1,0

30

6,0 <

40

hétvégiházas

0,2

20

< 6,0

60

különleges

2,0

40

40

(2) 40 Többszintes növényállomány telepítése esetén az (1) bekezdésben előírt legkisebb zöldfelület mértéke az 5. számú melléklet szerint csökkenthető.

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

Közlekedési és közműterület

26. § (1) A közlekedési és közműelhelyezésre szolgáló terület az országos és a helyi közutak, a kerékpárutak, a gépjármű várakozóhelyek (parkolók) – a közterületnek nem minősülő telkeken megvalósulók kivételével –, a járdák és a gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, a közforgalmú vasutak, vízi és légi közlekedés, továbbá a közművek és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgál.

(2)41 A közutak, vasutak elhelyezése céljára – más jogszabályi előírás, illetőleg elfogadott helyi építési szabályzat és szabályozási terv hiányában – legalább a következő szélességű építési területet kell biztosítani:

1. gyorsforgalmi utak (autópálya, autóút)

esetén 60 m,

2. főútak esetén 40 m,

3. országos mellékutak esetén 30 m,

4. helyi gyűjtőutak esetén 22 m,

5. kiszolgáló út esetén 12 m,

6. kerékpárút esetén 3 m,

7. gyalogút esetén 3 m,

8. kétvágányú vasút esetén 20 m,

9. egyvágányú vasút esetén 10 m.

(3) A közlekedési területen elhelyezhető a közlekedést kiszolgáló:

1. közlekedési építmények,

2. kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület,

3. igazgatási épület,

4. a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás.

Zöldterület

27. § (1) A zöldterület az állandóan növényzettel fedett közterület (közkert, közpark).

(2) A zöldterületnek közútról, köztérről közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie.

(3) A zöldterületnek kerekesszékkel és gyermekkocsival is megközelíthetőnek és használhatónak kell lennie.

(4) A zöldterületen elhelyezhető:

a) a pihenést és a testedzést szolgáló építmény (sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszótér stb.),

b) vendéglátó épület,

c) a terület fenntartásához szükséges épület.

(5) A zöldterületen épületek legfeljebb 2%-os beépítettséggel helyezhetők el.

Erdőterület

28. § (1) Az erdőterület erdő céljára szolgáló terület.

(2) Az erdőterület az erdő rendeltetése szerint:

1. védelmi (védett és védő),
2. gazdasági,
3. egészségügyi-szociális, turisztikai,
4. oktatási-kutatási
rendeltetésű lehet.
(3) A védelmi rendeltetésű erdőterületen épületet elhelyezni nem lehet.
(4) A 100 000 m2-t (10 ha) meghaladó területnagyságú telken
1. gazdasági és oktatási-kutatási rendeltetésű erdőterületen 0,5%-os beépítettséggel,
2. egészségügyi-szociális, turisztikai rendeltetésű erdőterületen 5%-os beépítettséggel
az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.

Mezőgazdasági terület

29. §42 (1)43 A mezőgazdasági területen a növénytermesztés, az állattartás és állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és -tárolás (a továbbiakban: mezőgazdasági hasznosítás) építményei helyezhetők el.

(2) A mezőgazdasági terület:

a) kertes,

b) általános

mezőgazdasági terület lehet.

(3) A mezőgazdasági területen

1. a 720 m2-t el nem érő területű telken építményt elhelyezni nem szabad,

2. a 720–1500 m2 közötti területnagyságú telken – a nádas, a gyep és a szántó művelési ágban nyilvántartottak kivételével – 3%-os beépítettséggel elsősorban a tárolás célját szolgáló egy gazdasági épület és terepszint alatti építmény (pince) helyezhető el,

3. az 1500 m2-t meghaladó területű telken építmény 3%-os beépítettséggel helyezhető el.

(4) A mezőgazdasági területen lakóépület szőlő, gyümölcsös és kert művelési ág esetén 3000 m2, egyéb művelési ág esetén 6000 m2 telekterület felett helyezhető el úgy, hogy az a megengedett 3%-os beépítettség felét nem haladhatja meg. A különálló lakóépület építménymagassága legfeljebb 7,5 m lehet.

(5)44 A mezőgazdasági területen több önálló telekből az 1. számú melléklet 68. pontja szerinti birtoktest alakítható ki. A birtoktest esetében a 3%-os beépíthetőség a birtoktesthez tartozó összes telek területe után számítva csak az egyik telken is kihasználható (birtokközpont), ha a telek területe legalább a 10 000 m2-t eléri, és a beépítés a szomszédos telkek rendeltetésszerű használatára nincs korlátozó hatással, illetőleg azt nem veszélyezteti. A birtokközpont telkén a beépítettség a 45%-ot nem haladhatja meg.

(6) A birtokközpont kialakítására vonatkozó építési engedélynek tartalmaznia kell – a központhoz tartozó összes telekre vonatkozóan – azt a tényt, hogy az mely helyrajzi számú birtokközponthoz tartozik. Építési tilalmat, illetve építési korlátozást kell bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba az építésügyi hatóság határozata és megkeresése alapján – a tulajdonos érdekében – azokra a telkekre, amelyek területe a központ beépítettségének meghatározásakor – egészben vagy részben – beszámításra kerültek.

(7) Indokolt esetben a birtokközponthoz tartozó más telken kiegészítő központ alakítható ki, ha a központ beépítettsége a központhoz tartozó összes telek területe után számított beépíthetőségi mértéket nem éri el. Ilyen esetben a telephely beépítettsége a bejegyzett korlátozás szerinti beépíthetőségi mértéket nem haladhatja meg.

(8)45

Vízgazdálkodási terület

30. §46 (1) A vízgazdálkodással összefüggő területek:

1. a folyóvizek medre és parti sávja,

2. az állóvizek medre és parti sávja,

3. a folyóvizekben keletkezett, nyilvántartásba még nem vett szigetek,

4. a közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja,

5.47 a vízbeszerzési területek (védett vízbázis),

6. a hullámterek,

7. a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek.

(2) A területen építményt elhelyezni csak a külön jogszabályokban foglaltak szerint lehet.

Természetközeli terület48

30/A. §49 (1) A természetközeli területek:

a) mocsár,

b) nádas,

c) karsztbokorerdő,

d) sziklás terület,

e)50

(2) A természetközeli területeken épületet elhelyezni nem lehet.

Különleges beépítésre nem szánt terület51

30/B. §52 (1) A különleges beépítésre nem szánt területek:

a) egészségügyi területek (szanatórium, gyógyszálló, gyógyüdülő stb.),

b) nagykiterjedésű sportolási célú területek (golfpálya, lovaspálya stb.),

c) a kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló területek,

d) állat- és növénykertek területei,

e) temetők területei,

f) nyersanyaglelőhelyek,

g) honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági területek,

h) egyéb, a 26–30/A. §-ban foglaltak egyikébe sem sorolható, helyi sajátosságot hordozó területek.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt különleges beépítésre nem szánt területeken a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló építmények helyezhetők el.

(3) A különleges beépítésre nem szánt területeken épületek legfeljebb 2%-os beépítettséggel helyezhetők el.

III. Fejezet

ÉPÍTMÉNYEK ELHELYEZÉSE

Általános előírások

31. § (1) Az építményeket csak úgy szabad elhelyezni, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési, a környezet-, a táj- és természet- és a műemlékvédelemi, továbbá a rendeltetési, az egészség-, a tűz-, a köz- és más biztonsági, az akadálymentességi követelményeknek, valamint a geológiai, éghajlati, illetőleg a terep, a talaj és a talajvíz fizikai, kémiai, hidrológiai adottságainak, illetőleg azokat ne befolyásolják károsan.

(2) Az egyes építési övezetekben, illetőleg övezetekben a kivételesen elhelyezhető építmények akkor helyezhetők el, ha az építmény az adott területre vonatkozó övezeti előírásoknak, továbbá a rendeltetése szerinti külön hatósági előírásoknak megfelel, valamint a más rendeltetési használatból eredő sajátos hatások nem korlátozzák a szomszédos telkeknek az övezeti előírásoknak megfelelő beépítését, használatát.

(3) A (2) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni a már meglévő építmény, építményrész, átalakítása, bővítése, korszerűsítése vagy használatának megváltoztatása esetén is.

(4) A lakóterületen az építési telkeknek az épület elhelyezésére szolgáló, a telek közterületi határvonala felé eső 15 m-es mélységű területrészén, ahol az az övezeti előírás szerint egyébként megengedett különálló árnyékszék, állattartó épület, állatkifutó, trágyatároló, komposztáló, siló, valamint ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény – a terepszint alatti, fedett kialakítású kivételével – nem helyezhető el.

32. § Valamennyi építési övezetben, illetőleg övezetben – ha a helyi építési szabályzat, szabályozási terv másként nem rendelkezik – elhelyezhetők:

1. a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik, a külön jogszabályok keretei között,

2. a köztárgyak,

3.53 a kutatást és az ismeretterjesztést szolgáló műtárgyak,

4.54 a honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények,

5. a nyilvános illemhelyek, hulladékgyűjtők,

6.55 a megújuló energiaforrások műtárgyai a külön jogszabályok keretei között.

A telek beépítésének feltételei

33. § Épület csak olyan telken helyezhető el, amelynek

1.56 megközelíthetősége – beépítésre nem szánt területen a honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági célú épület elhelyezésére szolgáló telek kivételével – gépjárművel közterületről vagy magánútról közvetlenül,

2. a rendeltetésszerű használathoz szükséges villamos energia, ivóvíz (szükség esetén technológiai víz),

3. a keletkező szennyvíz és a csapadékvíz elvezetése vagy ártalommentes elhelyezése,

4. a használat során keletkező hulladék elszállításának vagy ártalommentes elhelyezésének, illetőleg házilagos komposztálásának a lehetősége

biztosított, valamint

5. a rendeltetésszerű használathoz szükséges gépkocsi elhelyezése a 42. §-ban előírtak szerint biztosítható.

Az építési telkek beépítési módjának meghatározása

34. § (1) Az építési telek épület elhelyezésére szolgáló területrészét (építési hely) építési határvonalakkal kell megállapítani úgy, hogy

a) szabadonálló beépítési mód esetén azt minden oldalról a saját telkének az előírt elő-, oldal- és hátsókerti építési határvonalai és a telek határai közötti beépítetlen része vegye körül,

b) oldalhatáron álló beépítési mód esetén annak egyik építési határvonala a telek egyik oldalhatára legyen,

c) ikres beépítési mód esetén a szomszédos telkek egymás felőli építési határvonala a telkek közös oldalhatára legyen,

d) zártsorú és csoportos beépítési mód esetén annak a telek előkerti építési határvonalához csatlakozó oldalai a telek két oldalhatára legyen (1. ábra).

(2)57 A helyi építési szabályzat, szabályozási terv építési vonalakat meghatározhat.

(3)58 Zártsorú beépítési mód esetén a helyi építési szabályzat előírhatja hogy az épületek zárt sora helyenként, a megengedett építménymagasság legalább 2/3-a, de minimum 10,0 m-es épületközzel szakadjon meg. Ha az épületköz területe két telekre esik, abból legalább 30%-ának, de minimum 3,0 m széles résznek egy telekre kell esnie.

Az elő-, oldal- és hátsókert előírásai

35. § (1)59 Az építési telken az építési helyet az építési övezet elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásai szerinti építési határvonalakkal kell meghatározni. Építési határvonalra helyezett épület, épületrész esetén az építési határvonalra a végleges külső (vakolt vagy burkolt) felületnek kell kerülnie. Az előírt legkisebb elő-, oldal- és hátsókert méretén belül épület, épületrész – az 1,0 m-nél nem nagyobb kiállású eresz, 0,6 m-nél nem nagyobb kiállású angolakna és alaptest, továbbá a (8) és (9) bekezdésekben foglaltak kivételével – nem állhat.

(2) Az előkert legkisebb mélységét a helyi építési szabályzat, szabályozási terv állapítja meg, ennek hiányában a kialakult állapotnak megfelelő vagy 5,0 m.

(3)60 Az oldalkert legkisebb szélességét a helyi építési szabályzat állapítja meg, ha a szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az a kialakult állapotnak megfelelő, ennek hiányában nem lehet kisebb:

a) szabadon álló és ikresen csatlakozó beépítési mód esetén a 36. § (2) bekezdése szerint meghatározott legkisebb távolság felénél,

b) oldalhatáron álló beépítési mód esetén a 36. § (2) bekezdése szerint meghatározott legkisebb távolságnál.

c)61

(4)62 A hátsókert legkisebb mélységét a helyi építési szabályzat állapítja meg, ha a szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az a kialakult állapotnak megfelelő, ennek hiányában nem lehet kisebb:

– sem 6,0 m-nél,

– sem az épület hátsókertre néző tényleges építménymagasságának mértékénél.

(5) A saroktelek elő- és oldalkertnek nem minősülő részén a hátsókertre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(6) Az elő- és oldalkert előírt legkisebb méretén belül nem lehet:

– növénytermesztés céljára szolgáló kerti növényház (üvegház), fóliasátor,

– szennyvízszikkasztó (talaj-abszorpciós csatornapótló) műtárgy,

– árnyékszék,

– kemence, húsfüstölő,

– állatkifutó,

– trágyatároló, komposztáló, továbbá

– siló, nem terepszint alatti vagy terepszint alatti fedetlen kialakítású ömlesztett anyag-, folyadék- vagy gáztároló.

(7)63 A hátsókert előírt legkisebb méretén belül – a szükséges védőtávolságok megtartásával – valamennyi melléképítmény elhelyezhető. Növényházat (üvegházat), fóliasátrat a 31. § rendelkezéseinek keretei között – helyi építési szabályzat és szabályozási terv eltérő rendelkezése hiányában – a teleknek a szomszédos telekkel közös határától legalább 1,50 m távolságra szabad elhelyezni.

(8)64 A 2002. március 15. előtt épült építmény utólagos hőszigetelése és homlokzatburkolása együttesen – az oldalhatáron álló falat kivéve – az elő-, oldal- és hátsókert méretét, illetőleg utcafrontra kiépített építmény esetében a közterületet legfeljebb 10 cm-rel csökkentheti. A telek beépítettsége ennek megfelelően módosulhat.

(9)65 Építési határvonalon kívülre eső épületrészt (pl. erkélyt):

a) a legalább 5,0 m-es előkertméret,

b) a telek közterületi homlokvonalára helyezett zártsorú beépítési módú épületeken a közterület fölé – a 39. § (1) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve – a legalább 18 m szélességgel szabályozott út

esetében szabad létesíteni.

(10)66 A kiugró épületrész hossza legfeljebb az adott teljes épület homlokzathosszának 4/5-e, legnagyobb szélessége (kiugrása) legfeljebb 1,0 m lehet. Az épületkiugrás a szomszédos telek határától legalább a kiugrás másfélszeresének megfelelő, de legalább 1,0 m távolságra lehet.

Épületek közötti legkisebb távolság67

36. § (1)68 Szomszédos telkeken a meglévő épületektől a megengedett legkisebb távolság nem lehet kisebb:

a) sem a (2) és (3) bekezdés szerinti telepítési távolságnál,

b) sem a (4) bekezdés szerinti tűztávolságnál.

(2)69 A legkisebb telepítési távolság az egymással szembenéző olyan épületek között, amelyeknek homlokzata huzamos tartózkodás célját szolgáló helyiség nyílását tartalmazza, az építési telekre előírt (megengedett) legnagyobb építménymagasság mértéke. A nyílás nélküli kialakítású, vagy csak az egyik, nem huzamos tartózkodás célját szolgáló helyiség nyílásait tartalmazó homlokzatú épületek között telepítési távolságot nem kell tartani.

(3)70 Ha a helyi építési szabályzat vagy a kialakult állapot alapján a beépítési mód zártsorú, de az építéssel érintett telekkel közvetlen szomszédos valamelyik telken álló épület szabadon vagy oldalhatáron áll – az épület rendeltetésszerű használhatóságának megtartása érdekében – a tervezett épületet úgy kell elhelyezni, hogy az ezen szomszédos épület felé eső telekhatártól legalább 3,0 m-re álljon.

(4)71

(5)72 Az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket – a közegészségügyi és az állategészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával – az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani.

(6)73 Az országos közút mellett nem jelölhető ki beépítésre szánt terület – a gazdasági területek és a 24. § (3) bekezdés 8., 10. és 13. pontja szerinti területek kivételével – az út tengelyétől számított

a) gyorsforgalmi út esetében – amennyiben kormányrendelet másként nem rendelkezik – 250-250 m széles területen,

b) főút esetében 50-50 m széles területen.

(7)74 Az országos közút mellett nem sorolható egészségügyi-szociális, turisztikai erdő területbe az út tengelyétől számított

a) gyorsforgalmi út esetében 100-100 m széles terület,

b) főút esetében 50-50 m széles terület.

(8)75 Országos közforgalmú vasútvonal szélső vágányától számított 50 m, továbbá a környezeti hatásvizsgálathoz kötött vasúti létesítmények esetében 100 m távolságon belül építmény csak a külön jogszabályokban előírt feltételek szerint helyezhető el.

37. § (1) Épületnek a szomszédos telekkel közös határvonalán vagy attól 3 m-en belül álló és a telekhatárral 60°-nál kisebb szöget bezáró homlokzati falában és a vízszintessel 30°-nál nagyobb szöget bezáró tetőfelületén nyílászárót, nyílást, szellőzőt – a szellőzőkürtő, a tetőkibúvó és a (4) bekezdésben említettek kivételével – létesíteni nem szabad.

(2)76 A szomszédos telekkel közös határvonalon álló határfalban (tűzfalban) kiképzett légaknára kizárólag nem huzamos tartózkodás célját szolgáló és nem tűzveszélyes anyag tárolására igénybe vett helyiségek szellőzői vagy a helyiség alapterület legfeljebb 1/10-ed részének megfelelő nyílófelületű szellőzőablakai nyithatók, a szellőzésre vonatkozó általános előírások megtartásával és legalább 1,80 m-es mellvédmagassággal.

(3) Az oldalhatáron álló beépítési módú telken az oldalhatáron álló épület esetén, annak eresze a terepcsatlakozás felett legalább 2 m magasságban és legfeljebb 0,5 m-re a szomszédos ingatlanra átnyúlhat a csapadékvíz saját telekre való visszavezetésével.

(4)77 Az épületnek a telek oldalhatárán vagy attól 3 m-en belül álló és a telekhatárral 60°-nál kisebb szöget bezáró homlokzati falában és a vízszintessel 30°-nál nagyobb szöget bezáró tetőfelületén csak tároló-, tisztálkodó-, főzőhelyiség és illemhely, legalább 1,80 m-es mellvédmagasságú és helyiségenként legfeljebb 1 db 0,40 m2 nyíló felületű szellőzőablaka, szellőzőnyílása lehet. Az épület pinceszintjén és alagsori szintjén lévő helyiségeinek, tereinek nyílásai, nyílászárói, szellőzői a telek oldalhatárán vagy a telek oldalhatárától 1 m-en belül álló határfalán nem lehetnek.

Védőterületek

38. § (1) A védőterület lehet:

1. védőövezet (biztonsági övezet), illetőleg

2. nyomvonal jellegű építmény esetén védősáv (biztonsági sáv).

(2) A védőterület kiterjedését, felhasználásának és beépítésének lehetőségét, módját és feltételeit a vonatkozó jogszabályok – ennek hiányában az illetékes hatóságok előírásai – alapján kell meghatározni.

(3)78 Az építmények és a használatuk külön-külön és együttesen sem eredményezhetnek a jogszabályokban vagy a hatóságok eseti előírásaiban megállapított terhelési határértékeket meghaladó mértékű hatást a környezetükre.

(4) Ha a (3) bekezdésben említett terhelési határértéket meghaladó környezeti hatás más megoldással (pl. megfelelő műszaki kialakítással) nem hárítható el, a környezeti hatás előidézője védőterületet köteles kialakítani.

(5) Ha valamely építményt a megengedett környezetterhelési határértékekkel szemben védeni szükséges és az műszaki kialakítással nem oldható meg, a védelemre igényt tartó köteles védőterületet kialakítani.

(6)79 A környezetterhelési határérték ismeretének hiányában a szükséges legkisebb védőtávolság mértékét – az építmény kialakításának figyelembevételével – az ügyben illetékes hatóságok esetenként határozzák meg.

(7) A védőterületet (pl. véderdőt) a hatást előidéző, illetőleg a védelmet igénylő – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a saját területén (építési telkén, építési területén) belül köteles kialakítani és fenntartani.

(8)80 Új vagy újra megnyitott temető, temetkezési emlékhely telkén belül legalább 30 m széles, fásított védőterületet kell kialakítani. E követelményt működő temető, temetkezési emlékhely bővítési területére is alkalmazni kell.

Építmény elhelyezése közterületen

39. § (1)81 Közterületen, közterület alatt és közterület fölött építményt, építményrészt elhelyezni, kialakítani csak a helyi építési szabályzat alapján, valamint a 35. § (8) bekezdése és (9) bekezdése b) pontja, továbbá a 40. § előírásai szerint lehet.

(2) A járdán építmény, köztárgy, berendezés csak abban az esetben állhat, ha

a) az a járda előírt legkisebb hasznos szélességét (gyalogossáv) – más hatósági előírás hiányában 0,75 m többszöröse, de legalább 1,50 m – nem csökkenti,

b) a rendeltetésszerű használata a gyalogosok közlekedését nem zavarja, biztonságát nem veszélyezteti,

c) a járművezetők kilátását nem gátolja, a közúti forgalmi jelzések felismerését nem akadályozza, a közút forgalmát nem veszélyezteti,

d) a közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozza (2. ábra).

(3) A járdán építmények, köztárgyak, berendezések, korlátok csak az előírt szélességű gyalogossáv és az úttest felöli biztonsági sáv közötti berendezési sávban állhatnak. Növényzet a gyalogossáv és a telekhatár közötti területen is telepíthető. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyektől a forgalom haladási irányával ellenkező irányban, továbbá a gyalogos-átkelőhely nélküli forgalmi csomópontban az úttest szegélyének sarokpontjától mért 50 m-en belüli részén 0,50 m-nél magasabb építmény, kilátást zavaró köztárgy, berendezés és növényzet nem állhat.

40. § (1) Az építési telek közterület vagy magánút felőli határvonalán építményt csak úgy szabad elhelyezni, hogy annak része, szerkezeti eleme a közterület, illetőleg a magánút területébe csak a következők szerint nyúlhat be (2. ábra):

a)82 a csatlakozó terepszinttől mért 2,50 m magasságig

– a határvonaltól mért 0,50 m széles biztonsági sávban elhelyezett szerkezeti elem (pl. előlépcső, kirakat, levélgyűjtőszekrény, ablakrács, reklámhordozó, világítótest, falra kihajtva rögzített nyílószárny), amely a közlekedők által könnyen észlelhető és kialakítása baleseti veszélyt nem jelent, továbbá, ha az 0,40 m magasság felett kerül elhelyezésre, annak a biztonsági sávra eső vetülete legalább 0,10 m magas vagy 0,60 m széles a környező járófelület felületképzésétől, lábbal tapinthatóan, jelentősen eltérő burkolatú jelzősávval körül van véve,

– a közterületi járda gyalogossávjába csak időnként és rövid ideig nyitva tartott nyílószárny (kirakat, gépjárműtároló ajtaja stb.),

b)83 a terepszinttől mért 2,50 m és 3,0 m közötti biztonsági térbe, az a) pontban említetteken túlmenően legfeljebb a közúti űrszelvényig terjedően és csak könnyen elmozdítható elem (pl. napellenző ponyva, ponyvaelőtető), ha az rövid idő alatt le- és felszerelhető és felerősítése fokozottan biztonságos,

c) a terepszinttől mért 3,0 m és a közúti űrszelvény-magasság (4,70 m) között – egyéb hatósági előírás hiányában – az űrszelvény szélétől legalább 1,0 m-re elmaradva építményrész (kiugrás).

(2)84 Közúttal határos, azzal összefüggő építményrészen reklámhordozó és egyéb reklámcélú berendezés – kivéve a közlekedés biztonságát elősegítő közérdekű tájékoztatást tartalmazó berendezést – csak jogszabályban előírt feltételek megléte esetén helyezhető el.

(3) Az építmények alapja vagy terepszint alatti része a közterület alá 0,50 m-en túl csak a helyi építési szabályzat szerint nyúlhat be (2. ábra).

(4) A közterület felett vagy alatt építmény, építményrész a közterület tulajdonosának, kezelőjének hozzájárulásával helyezhető el, ha az a közterület, illetőleg annak két oldalán fekvő építmények rendeltetésszerű használatát nem zavarja, biztonságát nem veszélyezteti.

(5) A közművekhez tartozó vagy más közérdekű tárgyakat, valamint a reklámhordozókat csak úgy szabad elhelyezni, hogy azok a településképhez illeszkedjenek, a telkek és az építmények rendeltetésszerű használatát és megközelítését ne akadályozzák, továbbá azok állagát ne rontsák.

(6) A telek helyrajzi számát, illetőleg az épület házszámát a közterületről, illetőleg a magánútról jól látható módon fel kell tüntetni az erről szóló helyi önkormányzati rendelet szerint.

(7) A telektömbök sarkain utcanévtáblákat kell elhelyezni.

Építmények megközelítése

41. § (1) Az építményeknek a rendeltetésüknek megfelelő módon megközelíthetőknek kell lenniük.

(2) Kerekesszékkel és gyermekkocsival is megközelíthető módon kell kialakítani a közhasználatú építményeket.

(3) Amennyiben a megközelítés biztosítására lejtő, rámpa is készül, úgy azt oly módon kell kialakítani, hogy az elérendő szinten legalább 1,5 X 1,5 m-es vízszintes, szabad terület legyen.

Járművek elhelyezése

42. § (1)85 Az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához – a (10) bekezdés szerinti jogszabály hiányában – legalább a (2) és a (4) bekezdésben előírt mennyiségű és fajtájú gépjármű elhelyezési lehetőségét, továbbá rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet kell a telken biztosítani. Meglévő építmények bővítése, átalakítása, rendeltetésük módosítása esetében csak a bővítésből, az átalakításból, illetőleg az új rendeltetésből eredő többlet gépjármű elhelyezéséről kell gondoskodni, a meglévők megtartása mellett.

(2)86 Az egyes telkekhez és építményekhez a 4. számú melléklet szerint meghatározott számú személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani.

(3) A (2) bekezdés szerint számított minden megkezdett 50 db várakozóhelyből legalább egyet a mozgásukban korlátozottak részére kell kialakítani, amelyekből legfeljebb négy helyezhető közvetlenül egymás mellé.

(4)87 Autóbusz-várakozóhelyet kell létesíteni – a (2) bekezdésben előírtakon túlmenően –

a) minden olyan építményhez 200 látogatónként, vásárlónként, illetőleg férőhelyenként, ahol ilyen rendszeres forgalomra számítani kell [pl. szálláshely szolgáltató épület, egyéb közösségi szórakoztató, kulturális épület (színház, múzeum, cirkusz, szabadidőközpont, állatkert, arborétum stb.), kereskedelmi bevásárlóközpont, sportépítmény (sportcsarnok, stadion, strand, uszoda stb.), emlékhely stb.];

b) hajóállomásokhoz a következők szerint

ba) 30 000 fő lakosig 1 db,

bb) 30 000–100 000 fő lakosig 2 db,

bc) 100 000 fő lakos fölött 4 db.

Az ilyen építmények főbejáratánál biztosítani kell legalább egy, mozgáskorlátozottakat is szállító autóbuszból történő biztonságos ki- és beszállás lehetőségét.

(5)88 A telken a 7. számú melléklet szerint számított kerékpár elhelyezését kell biztosítani minden olyan rendeltetésű építményhez, ahol rendszeres kerékpárforgalomra kell számítani.

(6)89 A telken a gépjárműtárolókat – a 103. § előírásai szerint – elsődlegesen épületben vagy terepszint alatti építményben kell megvalósítani.

(7) A 10 gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó-(parkoló) helyet fásítani kell. A fásítást minden megkezdett 4 db várakozó-(parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros lombos fa telepítésével kell megoldani.

(8)90 Áru-rakodóhelyről kell gondoskodni minden olyan építmény részére, amelybe rendszeres áruszállítás történik. A rakodóhelyek nagyságát, számát és helyét a szállító jármű igénye szerint, továbbá úgy kell meghatározni, hogy a rakodás a közterület forgalmát és az építmény rendeltetésszerű használatát ne akadályozza.

(9) Felszíni gépjármű-várakozóhely (parkoló), rakodóhely és autóbusz megálló

a) huzamos tartózkodás céljára szolgáló földszinti helyiség homlokzati nyílászárójához – a saját tulajdonú gépjármű kivételével – 5,0 m-nél,

b) nevelési-oktatási, gyógykezelés, regenerálódás célját szolgáló helyiségek nyílászáróihoz – 20 gépjárműnél nagyobb befogadóképesség esetén – 10,0 m-nél

közelebb nem lehet.

(10)91 A (2) bekezdés szerint számított személygépkocsi elhelyezési kötelezettségtől a település sajátosságaira figyelemmel, közlekedési vizsgálat alapján megállapított települési önkormányzati parkolási rendelet – a 4. számú melléklet 1. pontja alattiak esetében legfeljebb +50%-os, a többi pont alattiak esetében legfeljebb ± 50%-os eltéréssel – eltérő értékeket is megállapíthat. A közlekedési vizsgálatnak ki kell terjednie a szabályozott terület településen belüli elhelyezkedésére, a használati sajátosságaira, a tömegközlekedési ellátottságára és a terület forgalmi terheltségére.

(11) Ha a település adottságai lehetővé vagy szükségessé teszik, a települési önkormányzat a település egész vagy rész területén – a helyi parkolási rendeletben szabályozva – a (2) bekezdés szerinti gépjármű-várakozóhelyek (parkolók) kialakítását a legfeljebb 500 m-en belüli parkolóházban vagy a közterületek közlekedésre szánt területe egy részének, illetőleg a közforgalom céljára átadott magánút területe egy részének felhasználásával az út kezelőjének hozzájárulásával megengedheti. Ilyen esetekben a várakozóhelyek (parkolók) megépítése, továbbá azok használata és fenntartása a parkolási rendeletben rögzített feltételekhez köthetők.

A feltételek ellenértékeként a várakozóhelyek (parkolók) kiépítését, illetőleg a meglévők használhatóságát és fenntartását:

– parkolóház esetében legkésőbb öt éven belül,

– közlekedési területen megvalósuló várakozóhelyek (parkolók) esetében legkésőbb egy éven belül

biztosítani kell.

(12)92 A települési önkormányzatnak – az építményekhez biztosított gépjármű elhelyezésen túlmenően – biztosítania kell a település idegenforgalmi és központi szerepéből származó forgalom ellátását szolgáló személygépjármű és autóbusz parkolóhelyeket, az igényeknek megfelelően, egyedi méretezés szerint.

(13)93 A települési önkormányzatnak – különösen a városközpontok és egyéb történeti városnegyedek tehermentesítése érdekében – biztosítania kell a közterületeken vagy ahhoz csatlakozó területen kerékpárok elhelyezési lehetőségét a helyi sajátosságoknak megfelelően, egyedi méretezés szerint.

Lakókocsi és üdülősátor elhelyezése

43. § (1) A telken szálláshely szolgáltatásként lakókocsit és üdülősátrat csak helyi önkormányzati rendeletben meghatározott településrészen és csak átmeneti tartózkodás céljára szabad felállítani, ha 50 m-en belül a tisztálkodás és illemhely használati lehetőség biztosított, továbbá, ha a telek ezáltal módosuló használata a szomszédos telkek és építmények rendeltetésszerű használatát nem akadályozza.

(2) A telken szálláshely szolgáltatásként lakókocsit vagy sátrat, illetőleg huzamos tartózkodás célját szolgáló gépjárművet elhelyezni úgy szabad, hogy az azok által elfoglalt terület – 40 m2/egység számításbavételével – a rendelkezésre álló telek megengedett beépítési százalékán túl nem haladhatja meg a fennmaradó szabad terület 35%-át.

Kerítés

44. § (1) A telek határvonalain – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – kerítés létesíthető.

(2)94

(3) A kerítésnek teljes egészében a saját telken kell állnia. Ha a kerítést a telek hátsó határvonalán az arra kötelezettek közösen létesítik, ettől eltérően is megállapodhatnak.

(4) A kerítés kapuja a közterületre (kifelé) nem nyílhat.

(5) A telek homlokvonalán álló kerítésen a közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2,00 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni.

(6)95 A telek határvonalain létesíthető kerítés kialakítását – a helyi sajátosságokra is figyelemmel – a helyi építési szabályzat meghatározhatja. Ennek hiányában tömör kerítés csak legfeljebb 2,50 m magassággal létesíthető. Amennyiben a telek határvonalán támfal építése is szükséges, a támfalon tömör kerítés csak akkor építhető, ha a támfal és a tömör kerítés együttes magassága a 3,0 m-t nem haladja meg.

(7) Kerítés létesítésének elrendelése esetén a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani (3. ábra).

(8) Két út között fekvő telket a jobb oldal meghatározása szempontjából olyannak kell tekinteni, mintha az a két út között – a szomszédos telek mélységének megfelelően, illetőleg a szomszédos telek megosztása hiányában, az oldalhatárok felezőpontjainál – meg volna osztva (3. ábra).

(9) Oldalhatáron álló beépítésű területen kerítés létesítésének elrendelése esetén a tulajdonos (kezelő, használó) az oldalkerítés azon a telekhatáron köteles megépíteni és fenntartani, amelyhez az építési hely csatlakozik. Már kialakult beépítés esetén – a helyi szokásoknak megfelelően – az oldalkerítés megépítésének és fenntartásának kötelezettségét a helyi építési szabályzat ettől eltérően is meghatározhatja.

(10) Saroktelek esetében a telek homlokvonalaival szemben fekvő mindegyik telekhatár oldalhatárnak számít (3. ábra).

(11) Ha a telek oldalhatára a szomszédos teleknek egyúttal hátsó határa, arra a hátsó telekhatár szabályait kell alkalmazni.

(12) Nyúlványos telek esetében a nyúlványos telek és a visszamaradó telek közötti – az utcafrontival egyező irányú – közös telekhatáron álló kerítés megépítésének és fenntartásának a kötelezettsége a visszamaradó telek tulajdonosát (kezelőjét, használóját) terheli (3. ábra).

(13) Üdülőterületen – ha a helyi építési szabályzat másként nem rendelkezik – csak nem tömör kerítés vagy élősövény létesíthető.

(14) A telken belül az egyes külön használatú telekrészeket csak nem tömör kerítéssel vagy élősövénnyel szabad elválasztani.

(15) Elrendelés nélkül létesített kerítést annak tulajdonosa bármikor elbonthatja.

(16)96 A honvédelmi és a katonai, valamint a nemzetbiztonsági építmény elhelyezésére szolgáló telek telekhatárán, annak tulajdonosának (kezelőjének, használójának) kerítést kell létesítenie. A kerítés nyomvonalában az őrzést biztosító építmény, illetve a kerítésre őrzést biztosító jelzőrendszer eleme elhelyezhető. Ezen telek esetében a (14) bekezdésben foglaltaktól – a külön használatú telekrész használatához szükséges műszaki megoldás építésügyi hatósági engedélyezése mellett – el lehet térni.

Terepkialakítás

45. § (1)97 Az építmények megvalósítása során a telek természetes terepfelületét és az értékes növényállományt megváltoztatni nem szabad, kivéve, ha az a rendeltetésszerű építmény-, illetve telekhasználat műszaki követelményeinek (megközelítés, csapadékvíz-elvezetés stb.) biztosítása érdekében szükséges. A telek természetes terepfelületét az építési helyen kívül tereprendezéssel megváltoztatni a helyi építési szabályzat előírása szerint lehet. Helyi szabályozás hiányában a terepszint a közvetlenül szomszédos telkek terepszintjéhez képest nem térhet el.

(2) A terepkialakításhoz támfal, rézsű létesíthető.

(3)98 A helyi építési szabályzat településrendezési vagy biztonsági okokból lejtős terepen a telek határain támfal építését rendelheti el. Ilyen esetben a támfal kialakításának módját és anyagát is meghatározhatja.

(4) A telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett telkek tulajdonosait (kezelőit, használóit) a tulajdoni hányaduk és az érdekeltségük arányában együttesen terheli.

(5) Ha a telken rézsű létesítése szükséges, az (3)–(4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

ÉPÍTMÉNYEK KÖZMŰELLÁTÁSA

Vízellátás

46. § (1) Ha az építmény rendeltetésszerű használatához ivóvíz szükséges és nincs közműves vízszolgáltatás, az ivóvízellátás szempontjából figyelembe vehető az is, ha a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van vagy a telektől gyalogúton mérve legfeljebb 150 m-es távolságon belül, egyéb módon biztosított.

(2) Közterületen elhelyezhető építmény (pl. árusító-, szolgáltatópavilon) esetén – ha annak rendeltetésszerű használatához a személyi szükségleteken kívül víz nem szükséges – megengedhető, hogy ivóvíz vételére gyalogúton mérve 150 m-en belül másutt legyen biztosított lehetőség.

(3) Az ivóvíz bekötővezetéket az arra vonatkozó szakmai előírások szerint kell megvalósítani.

Szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetés

47. § (1) Építményt elhelyezni, ha annak telke előtt közműves szennyvízelvezető (közcsatorna) van csak a közcsatornára való rákötéssel lehet.

(2) Közcsatorna hiányában kommunális szennyvíz külön jogszabályban foglaltak szerint elszikkasztható.

(3) Amennyiben nincs közműves szennyvízelvezetés és a (2) bekezdés szerinti elszikkasztás sem lehetséges, úgy abban az esetben hatóságilag engedélyezett, korszerű és szakszerű közműpótló berendezést kell alkalmazni a szennyvíz ártalmatlanítására.

(4) A zárt szennyvíztárolás (szivárgásmentes kialakítással, rendszeres ürítéssel, ellenőrzött elszállítással) csak végső megoldásként alkalmazható.

(5) Szennyvíz csak zártszelvényű csatornában vezethető. Csapadékvíz, talajvíz és kiemelt bányavíz – a vonatkozó hatósági előírások megtartásával – nyílt árokban is vezethető.

(6) A használaton kívül helyezett kútba hulladékot betölteni, szenny- és csapadékvizet bevezetni tilos.

(7) A bekötő csatornavezetéket a vonatkozó szakmai ekőírások szerint kell megvalósítani.

(8) A telek, terület csapadékvíz-elvezetési rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a víz a terepen és az építményekben, továbbá a szomszédos telkeken és építményekben, valamint a közterületen kárt (átázást, kimosást, korróziót stb.) ne okozzon, és a rendeltetésszerű használatot ne akadályozza.

(9) A csapadékvíz a telken belül elszivárogtatható, ha ez a telek és a szomszédos telkek, továbbá az építmények állékonyságát és rendeltetésszerű használatát nem veszélyezteti.

(10) A telekről csapadékvizet a közterületi nyílt vízelvezető árokba csak zártszelvényű vezetékben és az utcai járdaszint alatt szabad kivezetni. Amennyiben a vízelvezető árok a közút tartozéka, úgy abba a környezetéből – a telkekről – csapadékvíz bevezetése csak az út kezelőjének hozzájárulásával történhet.

Egyéb közművesítés, hírközlés

48. § Az egyéb közművesítést (villamos energia, gáz, távhő stb.) és a hírközlést (távközlés, műsorszórás) a vonatkozó szakmai előírások szerint kell megvalósítani.

Hulladékelhelyezés

49. § (1) Települési (kommunális) hulladékot csak a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben erre a célra kijelölt területen szabad elhelyezni.

(2) Veszélyes, radioaktív hulladékot a vonatkozó jogszabályok szerint szabad elhelyezni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett, továbbá szennyvíziszap elhelyezésére és kezelésére szolgáló építményt hullámtéren, töltésekkel nem védett (nyílt) ártéren, fakadó vagy szivárgó vizekkel veszélyeztetett, vízvédelmi, vízbázisvédelmi, sérülékeny földtani adottságú, valamint vízjárásos (mély fekvésű) területeken elhelyezni nem szabad.

IV. Fejezet

ÉPÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSI ELŐÍRÁSAI

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

50. § (1)99 A tervezési program olyan szöveges dokumentum, amely tartalmazza az építménnyel szemben előírt alapvető követelmények meghatározását, valamint a tervezési szerződés szerinti építtetői elvárások mennyiségi és minőségi részletezését. A tervezési program az e rendeletben előírt követelményeknél szigorúbbakat is megállapíthat.

(2)100 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően építményt és annak részeit a rendeltetési céljának megfelelően, és a helyszíni adottságok figyelembevételével kell megvalósítani úgy, hogy az

a) ne akadályozza a szomszédos ingatlanok és építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát,

b) méreteivel, elhelyezésével, építészeti kialakításával illeszkedjen a környezet és a környező beépítés adottságaihoz,

c) ne korlátozza a szomszédos telkek beépítését,

d) ne károsítsa a szomszédos beépítést és annak építészeti jellegzetességeit,

e) tegye lehetővé az építészeti örökség és az építészeti értékek megóvását,

f) építmény elhelyezési módja, építménymagassága, homlokzata, tetőzete és azok kialakítása tegye lehetővé a településkép és a környezet előnyösebb kialakítását, a táj és településkép értékeinek érvényesülését,

g) építészeti megoldásával járuljon hozzá a táj- és a településkép esztétikus alakításához.

(3)101 Az építménynek meg kell felelnie a rendeltetési célja szerint

a) az állékonyság és a mechanikai szilárdság,

b) a tűzbiztonság,

c) a higiénia, az egészség- és a környezetvédelem,

d) a biztonságos használat és akadálymentesség,

e) a zaj és rezgés elleni védelem,

f) az energiatakarékosság és hővédelem,

g) az élet- és vagyonvédelem, valamint

h) a természeti erőforrások fenntartható használata

alapvető követelményeinek, és a tervezési programban részletezett elvárásoknak.

(3a)102 Az alapvető követelmények kielégítését a vonatkozó magyar nemzeti szabvány alkalmazásával vagy más, a követelmények legalább ezzel egyenértékű teljesítését biztosító megoldással lehet teljesíteni. Építményeket úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy – a tervezési programban meghatározott típusú – megújuló energiaforrás berendezésének beépítési vagy csatlakozási lehetősége az építmény szerkezetének jelentős mértékű megbontása nélkül biztosított legyen.

(4)103 Építési célra szolgáló anyagot, szerkezetet, berendezést építménybe beépíteni csak a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint szabad.

(5)104 Az építményt és annak részét, szerkezetét, beépített berendezését és vezetékrendszerét úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy azok karbantartás, korszerűsítés, esetleges csere céljából – a csatlakozó szerkezetek állékonyságának veszélyeztetése nélkül – hozzáférhetők legyenek, valamint azok a magyar nemzeti szabványok által megkövetelt biztonsággal

a) feleljenek meg a tervezett vagy becsült élettartamuk alatt – a rendeltetési céljuknak megfelelő biztonsággal – az állékonyság és a mechanikai szilárdság, valamint a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek,

b) nyújtsanak védelmet a várható hatások okozta ártalmak ellen az építmény rendeltetésszerű használata során, és

c) feleljenek meg és álljanak ellen a várható mértékű terheléseknek, hatásoknak.

Állékonyság, mechanikai szilárdság

51. § (1)105 Az építményt és annak részeit, szerkezeteit, beépített berendezéseit és vezetékrendszereit úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy a megvalósítás és a használat során fellépő várható terhek, hatások ne vezethessenek

a) az építmény és részei teljes vagy részleges összeomlásához,

b) az építmény és szerkezetei megengedhetetlen mértékű deformációjához,

c) az építmény teherhordó szerkezetének jelentős deformációja miatt a beépített berendezések és szerelvények károsodásához, valamint

d) az építési tevékenység közben az építés alatt álló szerkezetek és a csatlakozó vagy a szomszédos szerkezetek tönkremeneteléhez.

(2)106 Az építményt és szerkezeteit úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy a rendeltetésszerű használat során előálló hatások következtében sem az építmény szerkezeteiben (túlzott hőmozgás vagy páralecsapódás, korrózió stb.), sem környezetében vagy a talajban az építményre káros állapotváltozás (kifagyás, talajmozgás stb.) ne következzék be.

(3) Az építmény és szerkezetei feleljenek meg a polgári védelem jogszabályban előírt követelményeinek.

(4)107

Tűzbiztonság

52. § Az építményt és részeit, az önálló rendeltetési egységet, helyiséget úgy kell megvalósítani, ehhez az építési anyagot, épületszerkezetet és beépített berendezést úgy kell megválasztani és beépíteni, hogy az esetlegesen keletkező tűz esetén

a) állékonyságuk az előírt ideig fennmaradjon,

b)108 a tűz és a füst keletkezése és terjedése korlátozott legyen,

c) a tűz a szomszédos önálló rendeltetési egységre, építményre lehetőleg ne terjedhessen tovább,

d) az építményben lévők az építményt az előírt időn belül elhagyhassák vagy kimentésük lehetősége műszakilag biztosított legyen,

e) a mentőegységek tevékenysége ellátható és biztonságos legyen.

Higiénia, egészség- és környezetvédelem

53. § (1) Az építményt és részeit, az önálló rendeltetési egységet, helyiséget úgy kell megvalósítani, ehhez az építési anyagot, épületszerkezetet, beépített berendezést és vezetékhálózatot úgy kell megválasztani és beépíteni, hogy a környezet higiéniáját és a rendeltetésszerű használók egészségét ne veszélyeztesse

a) mérgező gázok keletkezése és kibocsátása,

b)109 légszennyező és más veszélyes anyagok keletkezése,

c) veszélyes sugárzás,

d) szennyezett víz, föld, szilárd és folyékony hulladék,

e) az építmény felületein káros nedvesedés keletkezése, megmaradása,

f) elektrosztatikus feltöltődés,

g) vegyi és korróziós hatás,

h) biológiai kártevők megtelepedése, elszaporodása,

i) káros mértékű zaj és rezgés,

j)110 fényszennyezés.

(2)111 Az építmények megvalósítása és rendeltetésszerű használata során biztosítani kell

a) a helyiségek rendeltetésének megfelelő szellőzési, fűtési, természetes és mesterséges megvilágítási lehetőséget,

b) a helyiségek nedvesség (csapadékvíz, talajvíz, talajpára, üzemi víz stb.) elleni védelmét, a páratartalom kicsapódása elleni védelmét,

c) megfelelő mennyiségű és minőségű használati és ivóvizet,

d) a használat során keletkező szennyvíz és füstgáz elvezetésének lehetőségét, a hulladékok átmeneti tárolásának és eltávolításának lehetőségét,

e) az előírt mértékű földelést és villámvédelmet,

f) a tisztíthatóság és a karbantarthatóság lehetőségét,

g) az egyes önálló rendeltetési egységek egymástól független, zavartalan rendeltetésszerű használati lehetőségét.

(3)112 Az egészségre és a környezetre káros hatású anyagot, szerkezetet, berendezést építési célra felhasználni nem szabad. Anyagot, szerkezetet, berendezést építménybe beépíteni csak olyan módon szabad, hogy az életet, a testi épséget ne veszélyeztesse.

(4)113

(5)114 Faanyagot a beépítési helyének megfelelő, a tűzvédelemre és a faanyagvédelemre vonatkozó előírásoknak megfelelő égéskésleltető, gombamentesítő, illetőleg rovarkár elleni kezelés után szabad beépíteni.

(6) Az építményt és részeit úgy kell megvalósítani, hogy a természetes vagy mesterséges forrásból származó sugárzás káros hatásával szemben a rendeltetésnek megfelelő védelmet nyújtsanak. Építményben a sugárterhelés a vonatkozó jogszabályban meghatározott határértéknél nagyobb nem lehet.

Biztonságos használat és akadálymentesség115

54. § (1)116 Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni, megvalósítani, ehhez az építési terméket, építményszerkezetet és beépített berendezést úgy kell megválasztani és beépíteni, hogy a rendeltetésszerű használathoz biztonságos feltételeket nyújtsanak és ne okozzanak balesetet, sérülést, például

a) elcsúszást, elesést (pl. közlekedés közben),

b) megbotlást, mellélépést (pl. nem megfelelő világítás miatt),

c) leesést (pl. váratlan szintkülönbség, vagy korlát, mellvédfal hiánya, kialakítási hibája miatt),

d) fejsérülést (pl. nem megfelelő szabad belmagasság, szabad keresztmetszet miatt),

e)117 ütközést (pl. nem megfelelő megvilágítás, tartalék világítás hiánya, tükröződés miatt, vagy építményen belüli járműmozgásból),

f) égési sérülést (pl. védelem nélküli forró felülettől, folyadéktól, gőztől),

g)118 áramütést (pl. földelési, szerelési hibából, vagy villámcsapás miatt),

h) robbanást (pl. energiahordozó, hőtermelő vezeték, berendezés hibája miatt),

i) elakadást, beszorulást (pl. szűkös méretű terek vagy nyílások miatt).

(2)119 Az építmény megvilágítását, a köz- és díszvilágítást, a fényreklámot és a hirdetőberendezést úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy a fényhatás

a) az építmény és a helyiségek, valamint a környezet rendeltetésszerű és biztonságos használatát ne akadályozza,

b) a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse,

c) az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és

d) fényszennyezést ne okozzon.

54/A. §120 (1) A tervezési programban meg kell határozni a közhasználatú építmény azon építményrészeit, amelyeknél az akadálymentes használatot biztosítani kell. Az akadálymentes használathoz olyan jelző-információs rendszert kell alkalmazni, amely a rendeltetésszerű használó fogyatékos személyt segíti az építmény, építményrész használatában.

(2) Az elsődlegesen fogyatékos személyek használatára szolgáló épületet, épületrészt, önálló rendeltetési egységet és helyiséget az akadálymentes használatot biztosító módon kell tervezni és megvalósítani.

Zaj- és rezgés elleni védelem121

55. § (1) Az építményt és részeit, szerkezeteit úgy kell méretezni és megvalósítani, hogy a környezetéből ható zaj- és rezgéshatásoknak (pl. szeizmikus és forgalmi rezgéshatásoknak) az előírt mértékben ellenálljon, illetőleg azt meghatározott mértékig csillapítsa.

(2)122 Az építményt és részeit, az önálló rendeltetési egységet, helyiséget úgy kell megvalósítani, ehhez az építési anyagokat, az épületszerkezeteket és a rögzített berendezési tárgyakat úgy kell megválasztani és beépíteni, hogy a rendeltetésszerű használatuk során keletkező zaj- és rezgéshatás az építmény helyiségeinek, tereinek és külső környezetének rendeltetésszerű használatát ne akadályozza, az előírt mértéknél nagyobb zaj- és rezgéshatással ne terhelje, továbbá feleljen meg a vonatkozó jogszabályok és szabványok előírásainak.

Energiatakarékosság és hővédelem

56. § (1)123 Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, ehhez az építési terméket megválasztani és beépíteni, hogy a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen. A megújuló energiaforrásból származó energia felhasználásának lehetőségét a tervezési programban minden esetben vizsgálni kell.

(2)124 Az építmény térelhatároló szerkezetei és épületgépészeti berendezései – az energetikai, a hőtechnikai és a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően – együttesen legyenek alkalmasak a helyiségek rendeltetésének megfelelő, előírt légállapot biztosítására.

Vagyonvédelem125

56/A. §126 (1) Az építményre vonatkozó – a rendeltetésszerűen elhelyezett (tárolt) vagyontárgyak értékét és fontosságát figyelembe vevő – vagyonbiztonsági elvárások mértékét a tervezési programban kell meghatározni.

(2) Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni, megvalósítani és fenntartani, hogy az ott rendeltetésszerűen elhelyezett (tárolt) vagyontárgyak a tervezési programban meghatározott módon biztonságban legyenek.

(3) A vagyonbiztonsági követelményeket az egész építményre vonatkozó összefüggések figyelembevételével – így különösen az elhelyezés, a megközelítés, a falazatok, a födémszerkezetek, a tetőzet, a nyílászáró szerkezetek, a zárak, a bekerítés, a megvilágítás, a közlekedési részek és a helyiségek, a közös használatú helyiségek, valamint a kiegészítő helyiségek – kell meghatározni és érvényre juttatni.

(4) Az építmény egyes részeire, helyiségeire vonatkozó vagyonbiztonság mértéke az építmény egészére meghatározott vagyonbiztonság mértékétől eltérő lehet.

Természeti erőforrások fenntartható használata127

56/B. §128 Az építmény és annak részeinek tervezése, megvalósítása és bontása során törekedni kell az alábbi fenntarthatósági szempontokra:

a) egészséges, a káros anyagoktól mentes belső környezet, a használók kellemes közérzetét biztosító belső kialakítás,

b) racionális energiafelhasználás, az energia visszanyerés és a megújuló forrásokból származó energia alkalmazása, az épületgépészeti berendezések energiahatékony üzemeltetése,

c) a takarékos vízfelhasználás, a csapadék, a talajvíz, és a szürkevíz hasznosításának lehetősége, vagy a vízfelhasználás hatékony csökkentésére kialakított megfelelő szerelvények alkalmazása,

d) a fenntartható építőanyag felhasználás, amely törekszik a helyi vagy helyben gyártott építőanyagok betervezésére, a bontott építőanyagok szakszerű újrafelhasználására,

e) a környezetszennyezés csökkentése, különös tekintettel a fény- és zajszennyezés mérséklésére, a káros anyagok kibocsátásának és a természetes vizek szennyezésének csökkentésére vagy megszüntetésére,

f) az ökológiai értékek védelme, amely magában foglalja a védett természeti területek és értékek megóvását, az épített környezet és az élővilág harmóniájának megteremtését, és

g) az életciklus vizsgálata.

Építmények egyes hatások elleni védelme

57. § (1)129 Az építményt és részeit védeni kell az állékonyságot, mechanikai szilárdságot és a rendeltetésszerű használatot veszélyeztető vegyi, korróziós és biológiai hatásoktól, továbbá a víz, a nedvesség (talajvíz, talajnedvesség, talajpára, csapadékvíz, üzemi víz, pára stb.) káros hatásaival szemben.

(2) A talaj irányából ható nedvességhatások ellen vízhatlan szigeteléssel kell megvédeni a huzamos tartózkodásra, az értékek és műkincsek tárolására szolgáló helyiségeket, továbbá minden olyan helyiséget, amelynek rendeltetése ezt szükségessé teszi, valamint minden olyan épületszerkezetet, amely nedvesség hatására jelentős szilárdságcsökkenést vagy egyéb károsodást szenvedhet.

(3)130

(4) Az építmény villámcsapás, elektrosztatikus feltöltődés, kóboráram elleni védelméről a rendeltetésének megfelelően gondoskodni kell.

(5)131

ÉPÍTMÉNYSZERKEZETEK132

Alapok, lábazatok

58. § (1)133 Az építményt és annak részeinek alapjait, továbbá a terepszint alatti szerkezeteket szilárd, víznek ellenálló anyagból, a helyszíni adottságok figyelembevételével úgy kell kialakítani, hogy azok a rákerülő terheket biztonsággal adják át az építmény alatti talaj teherbíró rétegére és a fagy károsító hatásának ellenálljanak. A várható építménysüllyedés, talajmozgás az építményben káros hatást, az építmény és más építmények között káros kölcsönhatást (pl. talajmozgást, talajvízszintemelkedést) sem az építés időszaka alatt, sem a megvalósult állapotban nem eredményezhet.

(2) Az építmény fagyhatásnak kitett teherátadó alapozási szerkezeteinek alsó síkja – a fagy károsító hatásának más módon történő elhárítása hiányában – legalább a mértékadó fagyhatáron legyen. A mértékadó fagyhatár általában 0,80 m, iszap és finomhomok talajokban, továbbá a tengerszint felett 500 m-nél magasabb területen 1,0 m.

(3) Az építmény lábazatát a terepcsatlakozás felett legalább 0,30 m magasságig szilárd, fagyálló anyagból kell készíteni, vagy fagyálló burkolattal kell ellátni.

Tartószerkezetek134

59. § (1)135 Az építmények tartószerkezeteit a vonatkozó előírások alapján úgy kell méretezni és megvalósítani, hogy feleljenek meg a rendeltetési céljuk szerinti terheléseknek és az állékonyság követelményeinek.

(2)136 Az építmény rendeltetésszerű használatából eredő különleges hatások (fokozott nedvesség, jelentős hőmérséklet-változások, különösen magas vagy alacsony hőmérséklet, a tervezési célnak megfelelő vegyi környezet stb.) nem okozhatnak élettartam, teherhordó képesség, hang- vagy hőszigetelő képesség csökkenést a tartószerkezetekben.

(3)137 Faanyagú tartószerkezeten, annak légzését gátló bevonat, burkolat nem alkalmazható.

Tetők

60. § (1) A tető az építmény rendeltetésének megfelelő mértékben álljon ellen az időjárás (szél, csapadék, napsugárzás), a vegyi és mechanikai (pl. ellenőrzési, tisztítási) hatásoknak és a csapadékot a felületéről a tervezett irányba vezesse le.

(2)138 A 25–75° közötti hajlásszögű, és a fémlemez fedésű tetőt hófogósorral kell ellátni, ha az eresz élvonala közlekedésre szolgáló területtel határos. A 10 m-nél hosszabb esésvonalú tetőt egymás felett több hófogósorral kell megvalósítani.

(3)139 A tetőre való kijutás vagy feljutás és karbantartás lehetőségét biztosítani kell.

Padlók

61. § (1)140 Az építmények helyiségeit, tereit a rendeltetésüknek és a vonatkozó balesetvédelmi, munkavédelmi, tűzvédelmi, közegészségügyi követelményeknek is megfelelő padlóval kell tervezni és megvalósítani.

(2)141 A járófelületen alkalmazott rács (pl. taposórács, lépcsőfok) legfeljebb 20 X 20 mm osztású lehet. Menekülési útvonalon nem alkalmazható rács.

(3)142 A közhasználatú építmény akadálymentes használatra szolgáló belső közlekedőit és tereit összefüggő csúszásgátló padlóburkolattal kell ellátni.

(4)143 Akadálymentes használatnál a meglévő közhasználatú építmény esetében a 20 mm-nél magasabb küszöböt lejtős kialakítással kell ellátni.

(5)144 A járófelületen alkalmazott hézagos burkolat osztását úgy kell megválasztani, hogy az a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas legyen, továbbá sérülést, és anyagi kárt ne okozzon.

Nyílások, nyílászárók, üvegfalak, vészkijáratok

62. § (1)145 A nyílásnak, a nyílászárónak és az üvegfalnak meg kell felelnie az építmény és a helyiség rendeltetési céljának, a tűz-, hő-, zaj- és vagyonvédelem, valamint a biztonságos használat követelményének.

(2)146 A nyílászárónak a padlószintről könnyen és veszélymentesen kezelhetőnek kell lennie.

(3)147 Az ablaknak, továbbá a tömegtartózkodásra szolgáló helyiség kiürítésre számításba vett ajtaja ajtószárnyának nyitott helyzetben biztonságosan rögzíthetőnek kell lennie.

(4)148 Az építményben a gyalogos közlekedés céljára szolgáló falnyílásnak vagy ajtónak alkalmasnak kell lennie a rendeltetésszerű és a biztonságos használatra. A falnyílás vagy ajtó szabad mérete 0,60/1,95 m-nél nem lehet kisebb. A tömegtartózkodásra szolgáló építményben, a kiürítési útvonalon lévő falnyílás vagy ajtó szabad méretét az országos tűzvédelmi szabályzatról szóló miniszteri rendelet szerinti számítással kell meghatározni.

(5)149 A közhasználatú építményben az akadálymentes közlekedésre is alkalmas falnyílás vagy ajtó szabad mérete 0,90/1,95 m-nél kisebb nem lehet.

(6)150 Az akadálymentesség érdekében az ajtó beépítését úgy kell megtervezni és megvalósítani, hogy az ajtó azon az oldalán, ahová nyílik, a zárszerkezet felőli részen legalább 55 cm széles, a másik oldalon legalább 30 cm széles szabad sáv legyen biztosítva a nyílás tokbelméretén felül. Az ajtó pánt felőli oldalán a burkolt falfelülettől való távolság legalább 10 cm legyen.

(7)151 A mellvéd tervezése és megvalósítása során biztosítani kell a rendeltetésszerű használat melletti kiesés elleni védelmet.

(8) Az építmény kiürítési útvonalára nyíló ajtókat, vészkijáratokat a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően kell kialakítani.

(9)152 A 0–18 éves gyermekek, tanulók részére szolgáló helyiségekben, terekben forgó- és billenőablak, mélyen üvegezett ajtó és üvegfal nem alkalmazható.

(10)153 Akadálymentes használatra könnyen kezelhető, nagy erőkifejtést nem igénylő nyílászárókat kell beépíteni, szükség esetén automatikus nyitást biztosítva.

(11)154 A nagy üvegfelületek, üvegajtók olyan vastagságúak és szerkezetűek legyenek, amelyek biztonságot nyújtanak minden építményhasználó számára. A sérülésveszély elkerülése érdekében a nagy üvegezett felületeket, üvegajtókat 1,00–1,50 m magas sávban érzékelhető jelöléssel kell ellátni.

Szintkülönbség-áthidalók általános előírásai

63. § (1) Az építmények szintkülönbségeit a biztonságos gyalogos közlekedés és az építmény előírt időn belüli kiürítésének lehetővé tétele céljára lépcsővel és/vagy lejtővel kell áthidalni. Időszakos használat (pl. üzemi ellenőrzés) céljára hágcsó és rögzített létra létesíthető.

(2)155 A közhasználatú építmény akadálymentes használatú részei, bejárata és kiürítési útvonala szintkülönbségének áthidalására a lépcsőn kívül legalább egy helyen akadálymentes közlekedést biztosító megoldásról is gondoskodni kell oly módon, hogy a közlekedés az építmény rendeltetésszerű használatát ne akadályozza.

(3) A szintkülönbség-áthidalók járófelületeit csúszásgátló módon kell kialakítani.

Lépcső, rámpa, lejtő, pihenő156

64. §157 (1) A lépcsőt, rámpát és lejtőt úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy az tegye lehetővé a használók biztonságos közlekedését.

(2) A lépcső lépcsőfokok és lépcsőpihenők sorozata, amely lehetővé teszi az eltérő szintek gyalogos megközelítését. A lépcsőkar a pihenők (szintek) közötti lépcsőszakasz. A lépcsőkaron belül csak azonos magasságú lépcsőfok lehet. A lépcsőkar legfeljebb 20 fellépést tartalmazhat.

(3) Olaszlépcső építményben és a szabadban létesíthető. Az olaszlépcsőként épített lépcsőkarban pihenő közbeiktatása nem szükséges. Az olaszlépcső járóvonalán maximum 8%-os hosszirányú lejtés lehet.

(4) A közhasználatú építményben az akadálymentes használatú lépcsőkart úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy az egyenes vonalú legyen, és a lépcsőkar 1,80 m-nél nagyobb szintkülönbséget nem hidalhat át.

(5) Közterületen, építmény kiürítési útvonalán – a járda és az előlépcső kivételével –, ha a lépcsőfokok száma háromnál kevesebb, akkor minden napszakban, mindenki által észlelhető figyelmeztetést kell elhelyezni.

(6) A kiürítés céljára szolgáló lépcsőkar szabad szélességét a lépcső által kiszolgált építményben, építményrészben a rendeltetés szerint huzamosan tartózkodók számának és a várható forgalom egyidejűségének figyelembevételével, a kiürítésre vonatkozó előírások megtartásával kell meghatározni, ez a szélesség azonban nem lehet kevesebb időszakos használatú lépcsőnél 0,60 m-nél, egy lakáson belüli lépcső esetén 0,80 m-nél.

(7) A lépcsőkar és a lépcsőpihenő feletti szabad belmagasságnak legalább 2,20 m-nek kell lennie. Egy lakáson vagy üdülőegységen belüli, továbbá az időszakos használatú építményszintre vezető lépcső feletti legkisebb szabad belmagasság indokolt esetben 2,00 m lehet. A lépcsőkar feletti szabad belmagasságot a lépcső járóvonalán, a lépcsőfokok élére illesztett érintő vonaltól függőlegesen kell mérni.

65. §158 (1) A lépcsőfok méreteit a ,,2 m+sz = 60–64 cm'' összefüggés alapján kell meghatározni [m = a fokmagasság cm-ben, sz = a fokszélesség (belépőszélesség) cm-ben, a járóvonalon mérve].

(2) A lépcsőfok magassága (m)

a) általános esetben 17 cm-nél,

b)159 közhasználatú építményben az akadálymentes használatú lépcső esetén 15 cm-nél

nagyobb nem lehet.

(3) A lakáson vagy üdülőegységen belüli, továbbá az időszakos használatú építményszint (pl. tetőtér) vagy üzemi berendezés megközelítésére szolgáló lépcső fokmagassága legfeljebb 20 cm lehet.

(4)160 A közhasználatú építményben az akadálymentes használatra szolgáló lépcsőfokokat homloklappal és orr nélküli járólappal kell kialakítani annak érdekében, hogy a lábfej ne akadjon meg. Az első és az utolsó lépcsőfokot jelölni kell.

66. §161 (1) A lejtő lejtésének mértéke

a) a gyalogos közlekedés útvonalán legfeljebb 8%-os,

b) a rendszeres kézierős teherszállítás útvonalán legfeljebb 10%-os,

c)162 szabadban legfeljebb 15%-os

lehet.

(2)163 Akadálymentes közlekedéshez a lejtőt és a rámpát úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy

a) a legfeljebb 17 cm-es szintkülönbség áthidalásához legfeljebb 8%-os (1:12) lejtésű legyen,

b) a 17 cm-nél nagyobb szintkülönbség áthidalásához legfeljebb 5%-os (1:20) lejtésű legyen,

c) egy lejtőkar, rámpakar legfeljebb 0,45 m szintkülönbséget hidaljon át,

d) a lejtőkar, rámpakar indulásánál és érkezésénél legalább 1,50 m átmérőjű vízszintes szabad terület biztosított legyen,

e) a többkarú lejtő, rámpa áttekinthető mellvéddel kerüljön kialakításra,

f) a lejtőhöz, rámpához két fogódzkodóval ellátott korlát legyen biztosítva a járófelülettől mért 0,70 m és 0,95 m magasságban, és az 1,50 m-nél szélesebb lejtőnél, rámpánál mindkét oldalon kapaszkodót kell elhelyezni és a pihenők mentén megszakítás nélkül továbbvezetni,

g) szabadban csapadéktól védetten, ennek hiányában megfelelő csúszásgátló bordázattal legyen kialakítva, valamint

h) építményen belül a többkarú lejtő, rámpa legfeljebb 1,80 m szintkülönbséget hidalhat át.

Lépcsőpihenők, lejtőpihenők

67. § (1)164 A kiürítés céljára figyelembe vett lépcső pihenőjének kisebbik alaprajzi szabad mérete – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – a lépcsőkar szabad szélességénél kevesebb nem lehet. Ezt a szabad méretet más rendeltetés (pl. keresztező közlekedés) nem zavarhatja, illetőleg benyíló nyílószárny, beálló berendezés nem csökkentheti.

(2) Egyenes tengelyű lépcső közbenső pihenője a járóvonalon mérve legalább 0,60 m hosszú legyen.

(3)165 A közhasználatú építményben az akadálymentes használatú közlekedéshez

a)166 a lejtőkarok hosszában legfeljebb 9,00 m vízszintes hossz után pihenőt kell beiktatni, amelynek hossza legalább 1,50 m legyen,

b)167 ha a lejtő járóvonala törtvonalú, akkor a töréspontoknál legalább 1,50x1,50 m szabad terület biztosítandó a kerekesszék fordulásához,

c) több karú lejtők esetében legalább minden második kar utáni pihenőn legalább két kerekesszék találkozásához szükséges szabad hely biztosítandó.

Korlát, mellvédfal

68. § (1)168 Az építményben, építményrészben minden olyan padlószintet, amelynek használata során a használókra nézve a kiesés, leesés kockázata fennáll, a biztonságos használat érdekében korláttal vagy mellvédfallal kell ellátni. A korlátot úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy egy 120 mm átmérőjű tárgy ne férjen át a nyílásain, és ne tartalmazzon felmászást elősegítő, fellépőként szolgáló elemeket. A korlátot, mellvédfalat az előírt vízszintes terhelések elviselésére alkalmas szerkezettel kell kialakítani, szükség esetén figyelembe véve a tolongó tömeg okozta hatásokat is. Az üvegezést tartalmazó korlátot biztonsági üvegezéssel kell kialakítani.

(2)169 A biztonságos gyalogos közlekedés céljára az 1,0 m-nél hosszabb vízszintes vetületű lépcsőt, rámpát, lejtőt fogódzkodóval kell tervezni és megvalósítani. Azt a lépcsőt, rámpát, lejtőt, amelynek a járófelülete a csatlakozó terepszintnél

a) legfeljebb 0,17 m-rel magasabban van, a fogódzkodón felül megfelelő méretű lecsúszás elleni védőperemmel,

b) legalább 0,95 m-rel magasabban van, lecsúszást gátló korlátkialakítással vagy mellvédfallal

kell tervezni és megvalósítani.

(3)170 A lépcsőkar legalább egyik oldalát, fogódzkodásra alkalmas módon kell megvalósítani. Tömegtartózkodás céljára szolgáló építményben 2,0 m-nél szélesebb lépcsőkar mindkét oldalát fogódzkodásra alkalmas módon kell megvalósítani.

(4)171 A nevelési-oktatási építmények közterületi kijáratai előtt a járda és az úttest elválasztására korlátot vagy annak megfelelő építményt kell létesíteni.

Szellőzők

69. § (1)172 A légcsere (a friss levegő be-, illetőleg az elhasznált, vagy szennyezett levegő kivezetése) céljára szolgáló szerkezeteket és részeit a rendeltetésének megfelelően, a tűzvédelmi előírások betartása mellett kell tervezni (méretezni) és megvalósítani.

(2) A gravitációs szellőzés céljára – a közvetlen szabadba nyíló nyílászárókon túlmenően – légakna, légudvar, szellőzőkürtő, szellőzőcsatorna, illetőleg homlokzati szellőzőrács létesíthető.

Légakna

70. § (1)173 Légakna középmagas és attól magasabb építményben nem létesíthető.

(2)174 A légakna alapterülete legalább 0,96 m2, alaprajzi legkisebb mérete legalább 0,80 m, alaprajzi méreteinek aránya 1:1 és 1:1,5 közötti legyen. A légakna legkisebb keresztmetszete a szellőzés biztosítása érdekében utólagosan csak akkor csökkenthető, ha a légakna legkisebb mérete továbbra is biztosított marad.

(3) A légakna induló szintjén legalább 0,25 m2 szabad keresztmetszeten át folyamatos külső frisslevegő bevezetéséről kell gondoskodni.

(4) A légakna induló szintjén a tisztítás lehetőségéről gondoskodni kell.

(5) A légaknába bejutó csapadékvíz elvezetését biztosítani kell.

(6) Légaknába nem szellőztethető

a) huzamos tartózkodásra szolgáló helyiség,

b) bűzös, gőzös üzemű helyiség.

(7) WC berendezéssel felszerelt helyiség csak olyan légaknába szellőztethető, amely legfeljebb még tisztálkodó helyiség szellőzésére szolgál.

(8)175 Légaknában klímaberendezés, hőcserélő (hűtő, fűtő) berendezés és annak tartozéka, égéstermék-elvezető, továbbá zajt, rezgést, lecsapódást vagy más káros hatást keltő berendezés, szerelvény nem helyezhető el.

(9)176 Légaknába égéstermék, továbbá a (8) bekezdés szerinti berendezések által kibocsátott gáznemű anyag nem vezethető be.

Légudvar

71. § (1) A légudvar alapterülete legalább 16,0 m2, legkisebb alaprajzi szabad mérete legalább 3,0 m legyen.

(2) A légudvar induló szintjén legalább 0,50 m2 szabad keresztmetszeten át folyamatos külső frisslevegő bevezetésről kell gondoskodni.

(3)177 Légudvarba nem szellőztethető bűzös, gőzös üzemű helyiség, nem helyezhető el zavaró hatású, zajt, rezgést, lecsapódást okozó, vagy más káros hatást keltő berendezés vagy annak tartozéka.

(4)178 Légudvarban – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – gázüzemű lakásfűtő és vízmelegítő készülék homlokzati égéstermék-kivezetéssel nem alkalmazható.

(5)179 Az 50 m2 -nél nagyobb szabad légtér keresztmetszetű légudvarba a 80. §-ban meghatározott feltételek megléte esetén 6 kW-nál nem nagyobb hőteljesítményű helyiségfűtő gázfogyasztó készülék égésterméke kivezethető.

Gravitációs szellőzőkürtő

72. § (1) A helyiségek használt levegőjének a tető fölé, a szabadba történő kivezetése céljára egyedi üzemű vagy mellékcsatornás gyűjtőszellőző létesíthető. E célra a tartalékfűtés kéménykürtője nem vehető igénybe.

(2) Egy szellőzőkürtőbe, illetőleg a mellékcsatornás gyűjtőszellőző egy mellékkürtőjébe csak egy önálló rendeltetési egységhez tartozó, azonos szinten lévő és legfeljebb két közel azonos légszennyezettségű (pl. tisztálkodó és WC, vagy főző- és élelmiszer tároló) helyiség légelvezetője köthető be.

(3) A szellőzőkürtőt általában függőlegesen kell vezetni. A szellőzőkürtő elhúzásainak vízszintes vetületi összege legfeljebb 2,0 m lehet.

(4) A kürtő-keresztmetszet hosszabb oldalmérete nem lehet nagyobb a rövidebb oldalméret másfélszeresénél.

(5) A szellőzőkürtő kitorkollásának magassságát a kéményekkel azonos módon kell meghatározni.

(6) Szellőzőkürtőt a kéménykürtőtől legalább 0,25 m vastag tömör téglafalazattal, vagy azzal egyenértékű tűzállósági határértékű és légtömörségű szerkezettel kell elválasztani.

(7)180 A szellőzőkürtő vagy a gyűjtőszellőző egy mellékkürtőjének szabad keresztmetszete – a legfelső bekötés felett legalább 2,0 m-es függőleges kürtőmagasság vagy legalább ezzel egyenértékű huzatnövelő szerkezet alkalmazásával – legalább a következő legyen:

Ha a kürtő szerkezete

Ha a helyiség légtérfogata legfeljebb

10 m3

20 m3

sima belső felületű
kör keresztmetszetű

113 cm2 (∅>120)

314 cm2 (∅>200)

sima belső felületű
négyszög kereszt-
metszetű

144 cm2

324 cm2

falazott szerkezetű

196 cm2

400 cm2


Ha a helyiség légtérfogata a 20 m3-t meghaladja, akkor kizárólag gravitációs szellőzőkürtővel nem szellőztethető.

Gravitációs (vízszintes vagy ferde) szellőzőcsatorna

73. § (1) Szellőzőcsatorna csak egy, legfeljebb 10,0 m3 légtérfogatú helyiség szellőztetésére szolgálhat és csak annak az egy önálló rendeltetési egységnek a légterén belül vezethető, amelynek a szellőztetésére szolgál.

(2) A szellőzőcsatorna vízszintes vetületi hossza – a határoló falszerkezetek vastagsági méretével együtt – legfeljebb 2,0 m lehet.

(3) A szellőzőcsatorna legkisebb szabad keresztmetszete

a) 5 m3 helyiség-légtérfogatig legalább 200 cm2,

b) 10 m3 helyiség-légtérfogatig legalább 400 cm2

legyen.

(4) A szellőzőcsatorna mindkét végét – az előírt keresztmetszeti felületet nem szűkítő – ráccsal, rovarhálóval vagy egyéb szerkezettel kell határolni.

(5) A légakna, légudvar külső frisslevegő bevezetésére szolgáló szellőzőcsatornája 2 m-nél hosszabb is lehet és az épület kapualján vagy alagsori, pinceszinti helyiségek légterén is átvezethető.

Égéstermék-elvezetők181

74. § (1)182 A szilárd, cseppfolyós és légnemű energiatermelő anyagok égéstermékeinek elvezetésére alkalmas égéstermék-elvezetőt (kéményt, füstcsatornát) úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy az a keletkezett égésterméket biztonságosan, az emberi életet nem veszélyeztető és az egészséget nem károsító módon vezesse ki a tető fölé – a 80. §-ban foglaltak kivételével – a szabadba.

(2)183 Az építmény égéstermék-elvezetőjét úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges energiatermelő berendezést szabályszerűen lehessen arra rácsatlakoztatni.

(3)–(4)184

(5)185 Energiatermelő berendezés csak olyan égéstermék-elvezetőre csatlakoztatható, amely az adott berendezés égéstermékének elvezetésére alkalmas és az égéstermék-elvezető és a energiatermelő berendezés is megfelel a szabályos, biztonságos működéséhez megállapított, előírt (engedélyezett) követelményeknek.

(6) Az égéstermék-kibocsátás helyét és magasságát úgy kell meghatározni, hogy az a környezetet szikrával, pernyével, füsttel ne veszélyeztesse, a levegőt a megengedett mértéken felül ne szennyezze.

(7) Az égéstermék-elvezető biztonságosan ellenőrizhető és tisztítható legyen.

(8)186 Az égéstermék-elvezetés gyújtásveszélyt, épületszerkezeti károsodást (korróziót, átnedvesedést, kicsapódást) nem okozhat. Az égéstermék az építmény tartószerkezeteivel közvetlenül nem érintkezhet.

(9) Gyűjtőkémény csak az e célra engedélyezett rendszer és megoldás szerint létesíthető.

BEÉPÍTETT VEZETÉKHÁLÓZATOK, BERENDEZÉSEK

75. § (1)187 A vezetékhálózatokat, az épületgépészeti, épületvillamos és egyéb berendezéseket az építmény rendeltetésének megfelelően úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy azok komplex módon elégítsék ki a velük szemben támasztott műszaki, rendeltetési, élet-, egészség-, környezetvédelmi, tűzvédelmi, biztonsági és balesetvédelmi, továbbá műemlékvédelmi követelményeket.

(2)188 A vezetékrendszer és berendezések tervezése és megvalósítása során a korrózió, zaj és rezgés elleni, valamint a hő és áramütés elleni védelemről gondoskodni kell.

(3)189 A vezetékeket olyan helyen kell vezetni, a berendezési tárgyakat elhelyezni és mindezeket olyan módon kell szerelni, hogy veszélyhelyzet ne keletkezzék, az esetleges meghibásodás az építmény és részei állékonyságát, továbbá a szomszédos helyiségek és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatát ne veszélyeztesse, a védelem alatt álló építészeti, képző- és iparművészeti értékeket ne károsítsa.

(4)190 A közhasználatú építmény mindenki által használt részeiben a kapcsolókat, a jelző és működtető berendezéseket, valamint a telefonokat a padlószinttől számított 0,90–1,10 m közötti magasságban kell elhelyezni.

Vízvezeték

76. § (1) Az építménybe úgy kell becsatlakozni, hogy a víz- és a szennyvízvezeték között – védőcső hiányában – legalább 1,0 m-es vízszintes távolság legyen, vagy a vízvezetéket a csatornavezeték fölött kell bevezetni.

(2)191 Vízvezetéket nem szabad – biztonságos átvezetés kivételével – vezetni

a) villamos berendezések elhelyezésére szolgáló helyiségekben (pl. transzformátor-, főkapcsoló helyiségben) és ezek falában, födémében, padozatában,

b) olyan helyiségben, amelynek belső hőmérséklete +2 °C alá süllyedhet (pl. hűtőkamában),

c)192 önálló rendeltetési egységek közötti elválasztó falban, födémben, ha az huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiséget határol (pl. lakáselválasztó falban, ahol az lakószobával határos),

d)193 védelem alatt álló, képző- és iparművészeti értékű kiképzéssel megvalósított helyiségekben, valamint e helyiségek feletti helyiségekben, ezek határoló szerkezeteiben (falában, födémében, padozatában),

e)194 az építmény tűzgátló szerkezeteiben, a szükséges átvezetések kivételével.

Szenny- és csapadékvíz csatornavezetéke

77. § (1)195 Az építmény csatornahálózatát úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy az építménybe szennyvíz- vagy csapadékvíz-visszaáramlás ne keletkezzék. A csatornavezeték az elvezetett szennyvíz hatásának ellenálló, korrózióálló legyen.

(2) Épületen belül a szennyvíz és a csapadékvíz csatornavezetékét egyesíteni nem szabad, kivéve az utcai telekhatáron álló épületet, amelyben a csatornavezetékek közvetlenül az épületből történő kivezetés előtt egyesíthetők, ha a közcsatorna egyesített rendszerű.

(3)196 Az építmények alapozásába, födémébe és tűzgátló szerkezetébe csővezetéki kapcsolásokat, idomokat beépíteni tilos.

(4) Csatornavezetéket nem szabad vezetni, csőkapcsolatot, tisztítóidomot nem szabad létesíteni:

a)197 huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek légterében, ezen helyiségek födémében, padozatában, továbbá megfelelő hangszigetelés nélkül önálló rendeltetési egységek közötti elválasztófalban (pl. lakáselválasztó falban),

b)198 villamos kezelőhelyiségekben és ezek falában, födémében, padozatában, továbbá

c) ejtővezetéket zajszigetelés nélkül lakószobák falában, illetőleg hő- és hangszigetelés nélkül építmények határoló (homlokzati) falában, beleértve a tűzfalat is.

(5)199 A gyógyítás és betegellátás céljára szolgáló helyiség, valamint élelmiszer tárolására, feldolgozására, forgalmazására, fogyasztására szolgáló helyiség légterében és a felette lévő födémben, álmennyezetben csatornavezeték nem vezethető, az egy lakáson vagy üdülőegységen belüli csatornavezeték kivételével. Ha nem kerülhető el, vízszintes irányban csatornavezeték csak üzemi víz ellen szigetelt és lefolyást biztosító módon (pl. szerelőszintben, padlócsatornában, védőcsőben) vagy a födém felett vezethető. Függőleges irányban csatornavezeték átvezethető, ha az mechanikai sérülés ellen védett és oldható csőkapcsolatot, továbbá tisztítóidomot nem tartalmaz.

Hőellátó vezetékek, berendezések

78. § (1)200 A hőellátó rendszernek – a tüzelő-, a hőátadó és melegvíztermelő berendezésnek – összhangban kell lennie az építmény rendeltetésével és a határoló szerkezeteivel, az energiatakarékosságra és a tűzvédelemre vonatkozó jogszabályok és szabványok előírásainak megfelelően.

(2)201

(3)202 Hőellátó vezetéket nem szabad – biztonságos átvezetés kivételével – vezetni

a) födémben, padozatban, kivéve, ha a hőellátási rendszer elemei és megoldása e célra engedélyezettek,

b)203 az építmény tűzgátló szerkezeteiben, a szükséges átvezetések kivételével.

c) olyan helyiségben, amelynek belső hőmérséklete +2 °C alá süllyedhet (pl. hűtőkamrában).

Gázvezetékek, gázfogyasztó készülékek204

79. § (1)205 A gázenergia felhasználása az építmény biztonságát, állékonyságát és az egészséget nem veszélyeztetheti. Gázvezetéket, gázfogyasztó készüléket, gázfelhasználó technológiát, valamint ezek tartozékait (gázberendezés) építményben alkalmazni csak a vonatkozó jogszabályok, szabványok és ágazati előírások szerint szabad.

(2) Égéstermék-elvezetés nélküli gázkészülék (főző, sütő, vízmelegítő, fűtő stb.) nem alkalmazható

a) alvás céljára is szolgáló helyiségben,

b) testnevelés, sportolás céljára szolgáló helyiségben,

c) nevelési-oktatási építményekben a 0–18 éves gyermekek, tanulók tartózkodására szolgáló terekben – a taneszköznek minősülő gázkészülékek kivételével –,

d) közvetlen természetes szellőzés nélküli helyiségben.

(3) A gázkészülék működéséhez szükséges légtérbővítés (szellőzőnyílás) a (2) bekezdésben említett helyiségekre nem nyílhat.

(4)206 Nevelési-oktatási építménynek a 0–18 éves gyermekek, tanulók tartózkodására szolgáló helyiségében, terében gázfogyasztó készülék és kapcsolója, automatikája, csak úgy alkalmazható, ha ahhoz a gyermekek, tanulók nem férhetnek hozzá.

(5)207 Gázkészülék nem helyezhető el villamos kezelőhelyiségben.

(6)208 Nyílt lángú gázfogyasztó készüléket a padlószint felett 1,20 m-nél alacsonyabban lévő benyíló, forgó ablakszárny alatt elhelyezni nem szabad.

(7)209 Gázvezeték nem vezethető villamos kezelőhelyiségben és ennek falában, födémében, padozatában.

Gáznemű égéstermék homlokzati kivezetési feltételei

80. §210 (1) Homlokzati égéstermék-kivezetést létesíteni – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – építmény, építményrész homlokzatán nem lehet.

(2) Homlokzati égéstermék-kivezetési hely létesíthető – ha a kivezetési helytől mért 10,0 m távolságon belül nincs épület – e rendelkezés hatálybalépését megelőzően használatba vett, meglévő

a) földszintes és szabadon, illetve oldalhatáron álló épület homlokzatán,

b) többszintes épület homlokzatán azzal, hogy lakásfűtő (6 kW-nál nagyobb hőteljesítményű) és vízmelegítő (együtt vagy külön) gázfogyasztó készülék homlokzati kivezetésének tengelyétől mért 2,0-2,0 m-es sávban a kivezetés felett a teljes épületmagasságra vonatkozóan a homlokzaton szellőztetésre szolgáló nyílás vagy nyílászáró nincs.

(3) Homlokzati égéstermék-kivezetési hely nem létesíthető

a) a gyalogos és gépkocsival használt átjárókban, aluljárókban, áthajtókban,

b) a légaknában,

c)211 a légudvarban, a 71. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével,

d) a bevilágító aknában,

e) a zárt, át nem szellőző kis alapterületű belső udvarban, verandán, beépített loggián, tornácon, padláson, ki nem szellőző zugokban,

f) a közvetlenül csatlakozó járdaszinttől mért 2,10 m-es magasság alatt.

81. §212

Felvonó, mozgólépcső, mozgójárda

82. §213 (1) Az építményeket a rendeltetési céljuknak és a biztonságos használhatóságuknak megfelelő számú, elhelyezkedésű és műszaki tulajdonságú felvonóval kell tervezni és megvalósítani. Az ehhez szükséges felvonók műszaki tulajdonságait és darabszámát az épület fajtájától és a várható használóktól függően, a forgalmi követelményekre vonatkozó szabványok szerinti forgalomelemzés alapján, vagy azzal egyenértékű szolgáltatás biztosításával kell meghatározni.

(2) Személyszállító felvonót kell létesíteni az (1) bekezdésnek megfelelően

a) minden építményben, építményrészben, önálló rendeltetési egységben, ahol a rendeltetésszerű használat 10,0 m-nél nagyobb szintkülönbség áthidalását teszi szükségessé, kivétel lehet a kétszintes önálló rendeltetési egység második szintje;

b)214 minden, egynél több használati szintet tartalmazó olyan épületben, önálló rendeltetési egységben, amelyben az azt rendeltetésszerűen használó fogyatékos személyek az akadálymentesen megközelíthető bejárati szintről az egyéb szinteket a lépcsőn nem képesek elérni vagy elhagyni, és az akadálymentes megközelítésre más lehetőség nincs.

(3) A felvonókat úgy kell telepíteni, hogy azok a rendeltetésnek megfelelően kiszolgálják az építmény minden részét.

(4)215 A többszintes közhasználatú építményt úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy legalább egy olyan méretű, kialakítású felvonót kell létesíteni, amely a fogyatékos személyek által is használható. Az akadálymentes használathoz biztosítani kell

a) a felvonók lépcső nélküli elérhetőségét,

b)216 a felvonó-aknaajtók előterében legalább 1,50 x 1,50 m szabad méretet,

c) a felvonó vezérlő és jelző elemek elhelyezését megfelelő nagyságban és magasságban kontrasztos kialakítással,

d) fogyatékos személyek számára az emeletek akusztikus jelzését és tapintással olvasható emeletszámozást, vizuális jelzést.

(5)217 Meglévő épület esetében az akadálymentes közlekedés arra engedélyezett kialakítású korlátlifttel vagy emelőlappal is biztosítható.

(6) Biztonsági felvonót akkor kell létesíteni, ha azt más jogszabály előírja, vagy ha az építmény kiürítésének, a mentésnek feltétele, továbbá a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetekben, ha a mentés feltételei más módon nem biztosíthatók.

(7) A járó- és fekvőbetegek gyógykezelésére és ápolására, illetve idősek gondozására szolgáló építményeket hordágy, illetve betegágy szállítására is alkalmas felvonóval kell tervezni és megvalósítani az (1) bekezdés követelményének megfelelően.

(8)218 Középmagas és magas építményben minden önálló rendeltetési egység elérhető legyen bútorszállításra is alkalmas felvonóval.

(9) Építményszintek közötti rendszeres teherszállítás céljára teherfelvonót vagy személyszállításra is alkalmas teherfelvonót kell létesíteni.

(10) Nagy forgalmú építményekben (pl. áruházak, bevásárló központok, állomások) a személyszállító felvonó – az akadálymentes közlekedés lehetőségének megfelelő felvonó biztosításával egyidejűleg – részben helyettesíthető mozgójárdával, mozgólépcsővel. A mozgólépcső és mozgójárda kialakítása feleljen meg a vonatkozó jogszabálynak.

(11) A 2,0 m-t meghaladó emelőmagasságú felvonót helyettesítő személyemelő berendezést (home-lift) csak lakáson vagy üdülőegységen belül lehet létesíteni.

(12)219 Új építményben olyan műszaki megoldású felvonót kell tervezni és megvalósítani, ahol a felvonó véghelyzeteiben legalább 0,5 x 0,6 x 0,8 m méretű téglatestnek megfelelő szabad vagy menekülő tér biztosítható a fülke felett és legalább 0,5 x 0,6 x 1,0 m méretű téglatestnek megfelelő szabad tér a fülke alatt.

83. §220

84. §221

HELYISÉGEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

Helyiségek méretei, kialakítása

85. § (1)222 A helyiségek, terek méreteit, kapcsolatait, határoló építményszerkezeteit, beépített vezetékrendszereit, berendezéseit a rendeltetésüknek megfelelően kell tervezni és megvalósítani.

(2)223 A helyiség legkisebb alaprajzi méretét úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy

a) a nem huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség szabad mérete 0,80 m-nél, szabad mélysége 1,10 m-nél kevesebb nem lehet,

b) a huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség szabad mérete 2,00 m-nél kisebb nem lehet.

(3) A helyiség belmagasságát a rendeltetésének és a lehetséges legnagyobb befogadóképességének megfelelően kell meghatározni, de a helyiség hasznos alapterületének belmagassága legalább a következő legyen:

a)224 3,0 m átlagos belmagasság

225 a nevelési, oktatási épület tantermében, foglalkoztatótermében,

– 200 m2 hasznos alapterületet meghaladó nagyságú huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségben,

226 az egészségügyi épületek közvetlen fekvő-betegellátást szolgáló helyiségeiben,

b) 2,50 m átlagos belmagasság

– az a) pontban nem említett huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiségben a c) pontban említett kivétellel,

c) 2,20 m átlagos belmagasság

– a lakás, üdülőegység második és további (nem nappali tartózkodásra szolgáló) lakószobájában,

227 a nem huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségben a d) és e) pontban említett kivétellel,

d) 2,20 m szabad belmagasság

– az építmények közös közlekedőiben és a kiürítési útvonalakon,

e) 1,90 m szabad belmagasság

– a tároló helyiségekben,

f)228 2,75 m átlagos belmagasság a 200 m2 hasznos alapterületet meghaladó nagyságú irodai munkahelyeken.

A szabad keresztmetszet legkisebb mérete

– búvóterekben legalább 0,80 m,

– búvónyílásokban legalább 0,55 m

legyen.

(4) A helyiség légtérfogata a tervezett befogadóképességének megfelelően legalább a következő legyen:

a) 15 m3/fő a szobákban, kórtermekben és az irodai munkahelyeken,

b) 2,0 m3/fő mesterséges légcsere esetén a kabinokban (tolmács-, riporter-fülkékben).

(5)229 Huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség padlója akkor kerülhet az épülethez csatlakozó külső terep szintje (terepcsatlakozása) alá, ha a helyiség rendeltetésének megfelelő alapvető követelmények biztosíthatók. Lakószoba pinceszinti helyiség nem lehet, kivéve, ha a természetes szellőzés és megvilágítás biztosított.

(6)230 Tömegtartózkodás céljára szolgáló helyiség akkor lehet belső fekvésű, ha a mesterséges megvilágítása és a szellőzése a használat során folyamatosan biztosítható, valamint a helyiségben tartalékvilágítás létesült.

(7) A be nem épített tetőteret, tetőtérrészt a meghatározott rendeltetésű helyiségektől és építményszintektől a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő szerkezettel kell elválasztani, megközelítését biztosítani kell.

(8)231

(9)232 Az előadótermek, nézőterek, gyülekezeti termek ülőhelyeit úgy kell kialakítani, hogy azok a tér előírt időn belüli kiürítését (pl. elmozdulással, feldőléssel) ne gátolhassák. Az előadótermek, nézőterek, gyülekezeti termek belső kiürítési útvonalának szabad szélessége 1,20 m-nél keskenyebb nem lehet.

(10)233 Az egészségi állapotuk vagy koruk miatt mozgásukban korlátozott személyek (pl. 0–6 éves korú gyermekek, időskorúak, fekvőbetegek stb.) használatára szolgáló helyiségek akkor lehetnek a külső terep szintjénél egy szinttel magasabban, ha tűz esetén a mentés megfelelő feltételei biztosítottak.

(11)234 A helyiség akkor használható mindenki számára akadálymentesen, ha

a)235 a helyiség bejárati ajtaja akadály nélkül megközelíthető, és szabad mérete lehetővé teszi az akadálymentes áthaladást,,

b) a helyiség mérete és kialakítása a rendeltetéséhez szükséges berendezési és felszerelési tárgyak elhelyezésével együtt alkalmas a fogyatékos személyek által történő használatra és mozgásra.

Benapozás

86. § (1)236 A lakás legalább egy lakószobája napfény által benapozott legyen, kivéve, ha ezt a település kialakult beépítése nem teszi lehetővé. Benapozottnak tekinthető az a helyiség, ahol a benapozás lehetősége február 15-én legalább 60 percen át biztosított.

(2) A helyhez kötött munkahelyet, továbbá a csecsemők és a gyermekek nevelő-oktató helyiségeit, amelyeket DNY–NY-i irányból látást zavaró napfénybesugárzás érhet, árnyékolóval kell ellátni.

(3)237 Új épületek tervezése és megvalósítása során építészeti eszközökkel (pl. külső árnyékoló), illetve növényzettel kell biztosítani a túlzott nyári felmelegedés elleni védelmet.

A helyiségek megvilágítása

87. § (1) A helyiségek, terek megfelelő természetes és mesterségres megvilágításának lehetőségéről a rendeltetésüknek megfelelően kell gondoskodni.

(2)238 Ahol jogszabály vagy szabvány előírja, gondoskodni kell megfelelő tartalékvilágításról is.

Természetes megvilágítás

88. § (1) A helyiségek természetes megvilágítása biztosítson elegendő fényt a rendeltetés szerinti biztonságos használathoz.

(2) Közvetlen természetes megvilágítású legyen – a terepszint alatti helyiségek kivételével – a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiség, kivéve, ha a rendeltetésszerű használat a közvetlen természetes megvilágítást a (3) bekezdésben előírt mértékben nem teszi szükségessé (pl. nézőterek, előadótermek, gyülekezeti termek, vendéglátó fogyasztóterek, kereskedelmi eladóterek), vagy tiltja. A huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség szükség esetén közvetett természetes megvilágítású lehet, akkor, ha a rendeltetésének megfelelő szellőzés és megvilágítás lehetősége biztosítható.

(3) A közvetlen természetes megvilágításra szolgáló bevilágító felület és a helyiség hasznos alapterületének aránya

a) nevelő-oktató helyiségben legalább 1:6-od legyen,

b) egyéb huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségben legalább 1:8-ad legyen, vagy megfelelő megvilágítási körülmények mellett, indokolt esetben 1:10-ed lehet, továbbá

c) felülről történő bevilágítás esetén legalább 1:10-ed legyen.

(4) Közvetett természetes megvilágítás nem létesíthető

a) az épület közös használatú helyiségei és az önálló rendeltetési egységei között,

b) az önálló rendeltetési egységek között.

Mesterséges megvilágítás

89. § (1)239 Az építmények helyiségeiben, továbbá az építményen kívüli kiürítési útvonalakon a mesterséges megvilágítás lehetőségéről gondoskodni kell.

(2) Fénycső világítás csak rejtett világításként alkalmazható olyan helyen, ahol a rendeltetésszerű használat alapján az ott tartózkodók huzamos ideig a fényforrás irányában kénytelenek elhelyezkedni (pl. bölcsődei foglalkoztató, betegszoba).

Szellőzés, légcsere

90. § (1) A helyiségek rendeltetésének megfelelő mértékű szellőzés, légcsere lehetőségéről gondoskodni kell. Ennek keretében biztosítani kell a helyiségben használt tüzelő-berendezések légellátását is, a vonatkozó követelményeknek megfelelően.

(2) Helyiség nem szellőztethető az építmény közös használatú tereibe (pl. kapualjba, lépcsőházba, zárt folyosóra, padlástérbe), valamint közhasználatú átjáró, áthajtó, aluljáró légterébe.

(3) Minden olyan helyiséget, ahol főző, sütő vagy egyéb gőzt termelő üzemi berendezés kerül elhelyezésre, közvetlen természetes szellőzési lehetőséggel, illetőleg mesterséges szellőztetés esetén el nem zárható gravitációs vészszellőző-nyílással kell létesíteni.

(4) Bűzös, gőzős üzemű helyiség elhasznált levegőjét a tető fölé kell kivezetni.

Természetes szellőzés

91. § (1) A helyiségeket, tereket a rendeltetésüknek megfelelő intenzitású természetes szellőzés lehetőségével kell megvalósítani. Kivétel lehet, ha a folyamatos légcsere nem természetes szellőzéssel biztosított.

(2) Természetes szellőzés céljára a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségekben olyan, közvetlenül a szabadba nyíló nyílászárót kell biztosítani, amelyen át szükség esetén egy ember kimenthető.

(3) A huzamos tartózkodásra szolgáló helyiség közvetett természetes szellőzésű lehet, ha a rendeltetésének megfelelő mennyiségű friss levegő utánpótlás (légcsere) a hozzákapcsolódó közvetítő téren keresztül a természetes szellőzéssel azonos mértékben biztosítható.

Mesterséges szellőzés

92. § (1)240 A huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeket természetes szellőzéssel kell ellátni, kivéve, ha a rendeltetésszerű használatukhoz mesterséges légcsere alkalmazása is szükséges.

(2)241 A homlokzaton – e rendelkezés hatálybalépését megelőzően használatba vett, meglévő építményen – mesterséges szellőzéshez kivezetést létesíteni, továbbá helyiségszellőztető vagy klimatizáló berendezést elhelyezni az épület külső megjelenésével összhangban, takartan, illetve építészeti eszközökkel megoldva akkor lehet, ha a tervezett megoldás és a működés hatása

a) az épület állékonyságát nem veszélyezteti, a homlokzatot nem károsítja,

b) az épített környezet értékeinek védelmére vonatkozó (településkép, építészeti érték vagy műemlékvédelmi, továbbá táj- és természetvédelmi) érdeket nem sért,

c) a kivezetés a környezetet bűz-, mérgező-, zaj-, rezgés- vagy más káros hatással nem szennyezi, az építmény rendeltetés szerinti használatát nem zavarja, ártalmas mértékű páralecsapódást nem okoz.

(3) A frisslevegővétel a legkevésbé szennyezett helyen legyen. A beszívó nyílás (légbevezető) helyének meghatározásakor a környezeti turbulens hatásokat és a jellemző szélirányt is figyelembe kell venni.

(4)242 A frisslevegő-vételi és a szennyezett levegőt kibocsátó nyílást egymástól legalább 3,0 m távolságra úgy kell elhelyezni, hogy sem gravitációs, sem szélhatás ne eredményezzen visszaáramlást.

(5)243 A légsebesség a padlófelülettől mért 2,0 m-es magasságon belül nem haladhatja meg a 0,25 m/sec értéket.

(6)244 A mesterséges szellőztető berendezésekben a levegő nedvesítésére csak ivóvíz minőségű víz használható.

Belső hőmérséklet

93. § (1) A helyiségek rendeltetésszerű használatához szükséges belső hőmérsékletről megfelelő fűtő-, illetőleg hűtőberendezéssel gondoskodni kell.

(2)245 A helyiségek tervezett téli eredő hőmérséklete – az üzemelés-technológia követelményeit kivéve – a rendeltetés alapján tervezett tartózkodási zóna mértékadó (szélső) részén (pl. tanterem szélső üléshelyein) elégítse ki a vonatkozó jogszabályok és szabványok előírásait. Más jogszabályi előírás hiányában a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségekben ez 20 °C legyen.

(3) A tartózkodási zóna mértékadó része a padlófelülettől mérve:

a) jellemzően álló helyzetű tevékenység céljára szolgáló helyiségben 1,0 m,

b) jellemzően ülő tevékenység céljára szolgáló helyiségben, továbbá csecsemők, gyermekek, fekvőbetegek tartózkodására szolgáló térben 0,50 m.

(4)246 Helyiség hűtésére, illetőleg fűtésére szolgáló berendezés vagy tartozéka (hőcserélő, klímaberendezés) épület homlokzatán a 92. § (2) bekezdésben foglalt azonos feltételek szerint és a 108. § (8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével helyezhető el.

94. §247

EGYES HELYISÉGEK, TEREK

Közlekedési célú terek és helyiségek248

95. §249 (1) Az építmény közlekedési célú tereinek és helyiségeinek (a továbbiakban együtt: közlekedők) a rendeltetésnek megfelelően egyaránt lehetővé kell tennie a zavartalan, biztonságos közlekedést a használó személyek, a járművek, a gépek és a teherszállítás számára, biztosítani kell továbbá veszély esetén az építmény és annak részei meghatározott időn belüli kiürítésének lehetőségét. Az építmény használata, berendezéseinek működése vagy esetleges meghibásodása a kiürítés lehetőségét nem veszélyeztetheti.

(2) Az építmény főbejáratának és valamennyi önálló rendeltetési egysége bejáratának, továbbá az ezek közötti közlekedőnek, és a kiürítési útvonalnak alkalmasnak kell lennie egy hordágyon fekvő beteg biztonságos végigszállítására.

(3) Az építmény kiürítésre alkalmas közlekedőit – a várható személyi forgalom egyidejűségének figyelembevételével, és a kiürítésre vonatkozó előírások megtartásával – úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy a kiürítésre alkalmas közlekedő hátrányosan befolyásoló térszűkületet ne tartalmazzon.

Bejárat250

96. § (1)251 Az építményeket olyan méretű és számú bejárattal kell megvalósítani, hogy az építmény rendeltetése szerint biztonságosan használható és esetleges tűz vagy más veszélyhelyzet esetén az előírt időn belül kiüríthető legyen.

(2) Bejáratként kizárólag forgó-, billenő-, tolóajtó – az automatikus üzemű és veszély esetén kézzel is megnyitható tolóajtó kivételével – nem alkalmazható

a) akadálymentes használhatóság követelménye esetén,

b) egészségi állapotuk vagy koruk miatt mozgásukban korlátozott személyek (pl. a 6 éven aluliak, az időskorúak, a betegek stb.) használatára is szolgáló helyiségekben,

c)252 a tömegtartózkodásra szolgáló építményben, önálló rendeltetési egységekben, akkor, ha az ilyen nyílászáróval ellátott helyiségekből a kiürítés más módon nem lehetséges,

d) kereskedelmi célú önálló rendeltetési egység vásárlóinak útvonalán.

(3)–(4)253

97. §254

Lépcsőház, szabadlépcső

98. § (1) Az építmény lépcsőit a csapadék hatásaitól védett lépcsőházban kell elhelyezni. Kivétel lehet a szabadlépcső.

(2)255 Szabadlépcső

a) pinceszint, alagsor, földszint vagy tetőtér megközelítése céljára,

b) üzemi használat céljára,

c)256 kizárólag kiürítésre szolgáló lépcső céljára,

d) építmények megközelítését szolgáló tereplépcső és előlépcső céljára, továbbá

e) indokolt esetben legfeljebb négy lakás vagy üdülőegység megközelítése céljára egy szintmagasság áthidalására

létesíthető.

(3)257 A lépcsőházak számát, elhelyezését, kialakítását, méretezésének és légtérelkülönítésének módját a tűzvédelem szabályainak, továbbá az építmény rendeltetése szerinti biztonságos használhatóságnak megfelelően kell tervezni és megvalósítani.

Tisztálkodó helyiség és illemhely

99. §258 (1)259 Az építményeket és a szabadtéri tartózkodásra, munkavégzésre szolgáló területeket (pl. temetőt, közúti pihenőhelyet, helyhez kötött szabadtéri munkahelyet, sátortábor céljára kijelölt területet) a rendeltetésüknek megfelelő illemhely-használati és tisztálkodási lehetőséggel kell tervezni, megvalósítani és fenntartani. Az illemhelyek és a tisztálkodó helyiségek berendezéseinek számát az építmény, az önálló rendeltetési egység, a terület egyidejű használóinak tervezett (becsült) lehetséges legnagyobb létszáma és nemek szerinti megoszlása alapján kell tervezni, megvalósítani. Az illemhelyekhez biztosítani kell a kézmosás lehetőségét.

(2) A tisztálkodó helyiség, az illemhely (WC-csésze, vizelde-berendezéssel felszerelt helyiség) könnyen tisztítható, fertőtleníthető, továbbá önálló szellőzésű és fűthető legyen, ezen túlmenően a csoportos tisztálkodó helyiség fűthető helyiségből nyíljon. A több illemhelyet magában foglaló helyiség (csoportos illemhely) csak önálló szellőzésű előtérből nyílhat. Az illemhely mérete 0,90 x 1,20 m-nél – befelé nyíló ajtó esetén 0,90 x 1,60 m-nél – kevesebb nem lehet.

(3)260 Az építményekhez és az (1) bekezdés szerinti területekhez az illemhelyek számát az egyidejű használóinak a tervezett, becsült összlétszám alapján a következők szerint kell megállapítani:

a) 200 főig 10 fő részére legalább egy közös, 10 fő létszám felett nemek szerint külön illemhelyet kell létesíteni, minden megkezdett

aa) 15 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, illetőleg

ab) 40 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke és 1 vizelde vagy 2 WC-fülke létesítése szükséges;

b) 200–1000 fő összlétszámhoz minden megkezdett

ba) 30 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, illetőleg

bb) 80 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke és 1 vizelde vagy 2 WC-fülke létesítése szükséges;

c)261 1000 fő összlétszám felett az illemhelyek és az akadálymentes illemhelyek számát a tervezési programban az egészségügyi követelmények megtartásával kell megállapítani;

d) az óvodai célú önálló rendeltetési egységben és a 3–6 év közötti gyermekek használatára szolgáló építményekben, építményrészekben minden megkezdett 8 fő gyermek részére egy gyermek WC-csésze és kézmosó létesítése szükséges;

e) kisgyermekek és kísérőik által rendszeresen használt építményekben WC csoportonként 1 db illemhelyet legalább 1,20 m-es szélességi mérettel kell megvalósítani.

(4) Az illemhelyekhez legalább egy, illetve minden megkezdett 3 db berendezési tárgy (WC-csésze, vizelde- berendezés) után legalább egy kézmosót kell létesíteni.

(5)262 A közhasználatú építmény és az (1) bekezdés szerinti terület akadálymentes használatához nemektől független, kerekesszéket és más segédeszközt használó személyek részére alkalmas illemhelyet kell létesíteni, amelyek számát a tervezési programban rögzíteni kell. Az akadálymentes használat céljára szolgáló illemhely méretének, berendezési tárgyai elhelyezésének és kialakításának biztosítania kell a rendeltetésszerű használatot, a WC-csésze minimum három módon (szemből, oldalról, átlósan-szemből) történő megközelíthetőségét, valamint a helyiségben a kerekesszékkel történő 360°-os megfordulást. Az akadálymentes használatra alkalmas illemhely is beszámít a (3) bekezdés szerint megvalósítandó mennyiségbe.

(6) Az illemhelyet akadálymentesség követelménye esetén, továbbá a nevelő-oktató és a gyógykezelő célú építményekben szintenként kell, egyéb építményekben legfeljebb egy szintkülönbséggel szabad létesíteni, a számításba vett használók tartózkodási helyének súlypontja közelében.

(7) Két lakószobásnál nagyobb lakásban önálló illemhelyet kell létesíteni.

(8) A csoportos illemhelyek előterében egy takarítás céljára is szolgáló vízvételi és kiöntési szerelvényt kell biztosítani.

(9) Élelmiszer tárolására, feldolgozására, fogyasztására, forgalmazására szolgáló helyiségből WC-, vizelde szerelvénnyel felszerelt helyiség közvetlenül nem nyílhat.

Kazánhelyiség

100. § (1) Több önálló rendeltetési egység közös hőellátására szolgáló kazánhelyiség más rendeltetésű helyiség fölé csak akkor telepíthető, ha a kazánhelyiség üzemi víz ellen szigetelt, és az esetleges kiömlő víz, illetőleg fűtőolaj teljes mennyiségének felfogására képes.

(2) A kazánhelyiség elhelyezését, kialakítását, megközelítését, szellőzését az üzemeltetés céljának, a tűzvédelmi, a környezetvédelmi és a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelően kell megvalósítani.

Tároló helyiség263

101. §264 Az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges tároló helyiség létesítését – a tárolandó anyagokra figyelemmel – a tervezési programban kell meghatározni. A tároló helyiség kialakításának meg kell felelnie a tűz-, hő-, zaj- és vagyonvédelem, a higiénia, valamint a biztonságos használat követelményeinek.

102. §265

Gépjárműtároló

103. §266 (1)267 A gépjárműtároló egy vagy több gépjármű elhelyezésére szolgáló helyiség. A gépjárműtároló helyiség csak önálló szellőzésű előtér vagy közlekedő közbeiktatásával kapcsolódhat az építmény huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiségéhez.

(2) A gépjárműtároló szilárd padozatú, közvetlen természetes szellőzésű, illetve gépi szellőzés esetén a levegőnél nehezebb égéstermék tető fölé elvezetését biztosító megoldású legyen.

(3) Gépjárműtárolóban a padlóösszefolyó csak homok-, továbbá benzin- és olajfogóval ellátott lehet.

(4) A gépjárműtároló kialakítása, bejárata, szabad belmagassága tegye lehetővé az elhelyezendő gépjármű biztonságos be- és kiállását.

(5)268 Egy személygépkocsi tárolására szolgáló gépjárműtároló helyiség vagy terület legalább 2,70/5,00 m nagyságú legyen. Több személygépkocsi elhelyezésére szolgáló tároló tervezésénél és kialakításánál a 6. számú melléklet szerinti megengedett legkisebb méreteket és legnagyobb lejtéseket kell alkalmazni.

ÉPÍTMÉNYEK, ÖNÁLLÓ RENDELTETÉSI EGYSÉGEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

104. § (1)269 A közhasználatú építmény akadálymentes használatra kialakított önálló rendeltetési egységéhez akadálymentes megközelíthetőséget kell biztosítani.

(2) Egy építményben több önálló rendeltetési egység akkor helyezhető el, ha

a)270

b) a rendeltetésszerű használat során egészségkárosító, tűz- és robbanáshatással, vagy más módon egymást nem veszélyeztetik,

c) tervezett használatuk légszennyező, zaj-, rezgés-, fény-, szag-, fertőző és sugárhatást a megengedett mértéket meghaladóan nem eredményez, továbbá

d) közös kiürítési útvonaluk a rácsatlakozó helyiségek teljes befogadóképességre méretezett, és

e) a közös közlekedők (folyosók, lépcsők, lejtők, felvonók stb) az építmény zavartalan rendeltetésszerű használatának lehetőségét egyidejűleg biztosítják.

(3) Többcélú felhasználás céljára építményt, építményrészt, helyiséget úgy kell megvalósítani, hogy az valamennyi rendeltetésére vonatkozó hatósági előírások közül a legszigorúbbat is kielégítse.

(4)271 Vegyes rendeltetésű épületben az egyes önálló rendeltetési egységek esetében a rájuk vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Az épület egészére vonatkozó követelményeket úgy kell megállapítani, hogy minden rendeltetési egységre vonatkozó követelmény érvényesüljön.

(5)272

(6) Azokban az építményekben, építményrészekben, helyiségekben, amelyekben a tervezett tevékenység az egészséget befolyásolja, az egészségvédelem követelményeinek megfelelően kell kialakítani a helyiségeket, azok kapcsolatait, felszereltségét, továbbá ennek megfelelően kell biztosítani a tisztántarthatóság és a fertőtleníthetőség műszaki feltételeit (pl. gyógykezelő intézmények, gyógyszer és élelmiszer előállítására és forgalmazására szolgáló építmények stb.).

(7) Közvetlen a közterületről vagy az épület telkéről nyíló bejárattal kell megvalósítani a (2) bekezdés rendelkezéseinek keretei között az olyan önálló rendeltetési egységet, amelyben tömegtartózkodásra szolgáló helyiség van, vagy amelynek használati biztonsága, vagyonbiztonsága azt megköveteli (pl. postai, pénzügyi intézmény).

(8)273 Bármilyen gyógykezelés céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, helyiség egyéb önálló rendeltetési egységet is tartalmazó épületben a (2) bekezdés rendelkezéseinek keretei között helyezhető el, amely kiterjed a közvetlen közterületi bejárat létesítésének követelményére is.

(9)274

(10)275

(11)276

(12)277

EGYES ÉPÍTMÉNYEK, ÖNÁLLÓ RENDELTETÉSI EGYSÉGEK

Szállás jellegű épület278

104/A. §279 Szállás jellegű, nem életvitelszerű, átmeneti tartózkodásra szolgáló épületet vagy önálló rendeltetési egységet úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy annak helyiségei a tervezési program szerint tegyék lehetővé

a) a pihenést (az alvást),

b) a tisztálkodást, az illemhely-használatot, valamint

c) a mosást, főzést, élelmiszertárolást, mosogatást, az étkezést, valamint a használathoz szükséges berendezések és használati tárgyak tárolását, továbbá egyéb ellátást nyújtó szolgáltatásokat.

Lakás

105. §280 (1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,

b) a főzést, mosogatást és az étkezést,

c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,

d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását – kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést – és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.

(3) A lakás legalább egy lakószobájának hasznos alapterülete 17 m2 vagy annál nagyobb legyen. Ezen alapterületbe nem számítható be a lakószobának a főző és/vagy az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.

(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.

Védelmi célú építmények

106. § (1)281 Az élet, anyagi javak, kulturális értékek védelmére tervezett építményt (építményrészt, óvóhelyet) a vonatkozó külön jogszabályok és szabványok előírásainak megfelelően kell megvalósítani és fenntartani.

(2) Az életvédelmi építményt kettős rendeltetés céljára úgy kell kialakítani, hogy az a békés célú felhasználás rendeltetési feltételeinek is megfeleljen.

Felvonulási építmények

107. § (1) A felvonulási építmények elhelyezése és megvalósítása során e jogszabály előírásai közül az építmények között előírt legkisebb távolságra, az egészségvédelemre, a tűzbiztonságra és az építmény állékonyságára vonatkozókat kell megtartani az épített környezet értékeinek védelmére vonatkozó (településkép-, építészeti érték- vagy műemlékvédelmi), továbbá a táj- és természetvédelmi érdekekre is figyelemmel.

(2) Felvonulási épület – rendeltetésének megváltoztatási feltételével – az építkezés befejezése után csak akkor tartható fenn, ha az építmények elhelyezésére vonatkozó előírásokat és a rendezési terv követelményeit kielégíti, továbbá azt e jogszabály és más jogszabályok, valamint a szabványok előírásai szerint az új rendeltetésének megfelelővé teszik.

MEGLÉVŐ ÉPÍTMÉNYEK

108. § (1)282 A meglévő építményekre az 50–107. § rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)283 Az építmény és annak részei állékonyságát és biztonságos használatra való alkalmasságát az építmény élettartama alatt a rendeltetésének megfelelően folyamatosan fenn kell tartani. Meglévő építményen végzett bármilyen helyreállítás, felújítás, korszerűsítés, átalakítás, bővítés, vagy a rendeltetés módosítása és ezek hatása

a) az építmény és részeinek állékonyságát és biztonságos használhatóságát nem veszélyeztetheti, azokban kedvezőtlen irányú változást nem eredményezhet, valamint

b) a szomszédos építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység állékonyságát nem veszélyeztetheti, rendeltetésszerű használhatóságát nem korlátozhatja.

(3)284

(4)285 Meglévő építmény utólagosan tervezett egy tetőtéri szinttel történő bővítése során a 82. § szerinti személyfelvonó létesítési előírást nem kell alkalmazni.

(5) Meglévő építmény egy építményszinttel történő bővítése (emelet ráépítése, tetőtér beépítése) során a már meglévő személyfelvonó továbbvezetése (meghosszabbítása) mellőzhető, ha az nem biztonsági felvonó.

(6) A (5) bekezdés előírása nem alkalmazható betegellátó épület esetén, az egészségi állapotuk vagy koruk miatt mozgásukban korlátozott személyek által is használt építmények bővítése esetén, továbbá akadálymentes használat biztosításának követelménye esetén.

(7)286 A rendeltetésmódosításnak feltétele, hogy az

a) felejen meg a helyi építési szabályzat előírásainak, és az új rendeltetés szerinti használat hatása a környezetet a megengedettnél nagyobb mértékben ne terhelje, továbbá

b) az építmény és részei a módosuló használat alapján feleljenek meg az állékonyság követelményeinek és a biztonságos használhatóság feltételeinek. A tervezett használatra és annak hatásaira az építmény, építményrész alkalmas vagy alkalmassá tehető legyen.

(8)287

(9)288 A meglévő építmények utólagosan akadálymentesítendő építményrészeit úgy kell meghatározni, hogy az építményben lévő közszolgáltatás hozzáférése mindenki számára biztosított legyen.

(10)289

(11)290 Ha az építmény utólagos akadálymentessé tétele csak részben valósítható meg, a részleges akadálymentesítése is elfogadható, ha az ott lévő közszolgáltatás így is mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető.

Építmények bontása

109. §291 Építményt vagy annak egy részét csak úgy szabad elbontani, hogy ez a szomszédos földrészletek és építmények, továbbá visszamaradó építményrészek állékonyságát, rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát ne veszélyeztesse, környezetét ne szennyezze, az egészséget ne károsítsa, valamint az épített környezet értékeinek védelmére vonatkozó (településkép-, építészeti érték- vagy műemlékvédelmi) érdeket, továbbá táj- és természetvédelmi érdeket ne sértsen.

V. Fejezet

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

110. § (1) Ez a rendelet 1998. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indított ügyekben kell alkalmazni.

(2)292

(3)293

(4)294

AZ EGYES ELŐÍRÁSOKTÓL VALÓ ELTÉRÉS FELTÉTELEI

111. §295 (1) Az e rendelet II–III. fejezetében meghatározott településrendezési követelményeknél szigorúbb követelményeket a helyi építési szabályzat megállapíthat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti követelményeknél megengedőbb követelményeket a helyi építési szabályzat akkor állapíthat meg, ha

a) azt különleges településrendezési okok vagy a kialakult helyzet indokolja, továbbá

b) közérdeket nem sért, valamint

c) biztosított, hogy a 31. § (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesülnek, és ahhoz az Étv. 9. § (6) bekezdése szerinti szakmai véleményt adó hozzájárult.

(3)296 A IV. fejezetben szereplő előírásoktól eltérni csak a (4) bekezdésben foglaltak tekintetében és az ott meghatározott feltételekkel lehet akkor, ha a tervezett megoldás:

a) az élet és az egészség védelmével, a biztonságos használhatósággal kapcsolatos érdeket nem sért,

b)297 veszélyhelyzetet nem teremt,

c) a szomszédos önálló rendeltetési egységekhez fűződő használati jogokat nem korlátozza.

(4) Az eltérő megoldás

a)298 az egészségvédelem, valamint a természeti erőforrások fenntartható használatának biztosítása szempontjából az 56/B. §, a 66. §, a 70. §, a 71. §, a 72. § (7) bekezdése, a 73. §, a 77. § (4)–(5) bekezdése, a 79. § (2) bekezdés b) pontja, a 82. § (2) bekezdés a)–b) pontja, a 82. § (9) bekezdése, a 85. §, a 86. § (1) bekezdése, a 88. § (3) bekezdése, a 89. § (2) bekezdése, a 90. § (2)–(4) bekezdése, a 92. § (5)–(6) bekezdése, a 99. § és a 103. § (1)–(2) bekezdése, továbbá a honvédelmi, katonai, és a nemzetbiztonsági célú építmények esetében a 46. § (1) bekezdése tekintetében az egészségügyi követelmények figyelembevételével,

b)299 a tűzvédelem biztosítása szempontjából a 62. § (4) bekezdése, a 64. § (6) bekezdésének a)–d) pontja, a 73. § (1) bekezdése, a 85. § (9) bekezdése, a 88. § (4) bekezdése, a 90. § (2) bekezdése, a 95. § (4) bekezdése, a 96. § (2) bekezdésének b)–d) pontja és a 97. § tekintetében a tűzvédelmi követelmények figyelembevételével,

c)300 az építmények használati feltételeinek biztosítása szempontjából a 64. § (2) és (4) bekezdése, a 65. § (1)–(4) bekezdése, a 68. § (1)–(3) bekezdése, a 85. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a 98. § (2) bekezdése tekintetében a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek figyelembevételével

valósítható meg.

(5)301 Meglévő építmény átalakítása, bővítése, meglévő építményben az önálló rendeltetési egység megosztása, rendeltetés módosítása esetében a 13. § (3) bekezdés 1. pontjában foglalt előírásoktól a (3) bekezdésben foglalt feltételek fennállása mellett el lehet térni.

1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez302

Fogalommeghatározások

1. Alagsor: olyan építményszint, amelynek padlószintje legfeljebb 20%-ában kerül 0,70 m-nél mélyebbre a csatlakozó rendezett terepszint alá.

2. Alagsori helyiség, helyiségcsoport: olyan helyiség, helyiségcsoport, amelynek a padlószintje bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.

3. Aula: fedett belső udvar vagy átrium.

4. Állagmegóvás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség kármegelőzése, kárelhárítása, rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassága érdekében végzett, az eredeti állagának visszaállítását szolgáló építési tevékenység.

5. Állattartó építmény: állatok elhelyezésére szolgáló építmény.

6. Álmennyezet: nem teherhordó, térelhatároló szerkezet, amelyet födémre vagy fedélszerkezetre rögzítenek.

7. Árkád: az építmény földszintjének a szabad tér felé jellemzően csak tartószerkezetével határolt és hosszoldalán nyitott, közterületi kapcsolat esetén többnyire közhasználat céljára szolgáló területe.

8. Átalakítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség alaprajzi elrendezésének vagy külső megjelenésének, megváltoztatása érdekében végzett, az építmény belső térfogatát nem növelő építési tevékenység.

9. Áthajtó: építményen átvezető, járműközlekedésre is szolgáló tér.

10. Átjáró: építményen átvezető, személyközlekedésre szolgáló tér.

11. Átlagos belmagasság: a helyiség hasznos alapterületéhez tartozó térfogatnak és a hasznos alapterületnek a hányadosa m3/m2.

12. Átrium: belső udvar, -kert, e köré szerveződnek a helyiségek.

13. Beépítési sűrűség: a területfelhasználási egységek területén elhelyezhető épületek valamennyi építményszintjének összesített bruttó területe és a területfelhasználási egységeknek a köztük lévő, településszerkezetet nem meghatározó közterületek területével növelt területének viszonyszáma.

14. Befogadóképesség: valamely területen, építményben, helyiségcsoportban, helyiségben az építmény, helyiség rendeltetése szerint megállapított mennyiségi mutatók szerint egyszerre, egy időpontban tartózkodó személyek megengedett száma, eszközök, tárgyak megengedett mennyisége.

15. Belmagasság: a padlószint és a födém vakolt (burkolt) vagy az álmennyezet alsó síkja közötti függőleges távolság.

16. Belső fekvésű helyiség: közvetlen természetes szellőzéssel és közvetlen természetes megvilágítással nem rendelkező helyiség.

17. Bővítés: olyan építési tevékenység, amely az építmény térfogatát növeli.

18. Bruttó alapterület: épületszerkezetek alapterületével növelt nettó alapterület.

19. Csoportház: építési telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet (pl. lakást vagy üdülőegységet) magába foglaló, zártsorúan csatlakozó – többnyire egy ütemben, jellemzően azonos vagy hasonló építészeti kialakítású, egymástól független épületszerkezetekkel és közműbekötésekkel épített – épületek, együttese. Lehet sorház, láncház, átriumház.

20. Egészségügyi rendeltetés: az egészségügy körébe tartozó fekvő- és járóbeteg ellátás, megelőző, illetve utólagos ellátást végző egészségügyi szolgáltatás, gyógyszerellátás, valamint kutatás.

21. Előkert: az építési teleknek a közterület vagy a magánút felőli határvonala (homlokvonala), és az építési határvonal (előkerti határvonal), valamint az oldalkertje(i) által határolt része.

22. Előlépcső: az épület körüli járdáról, vagy a rendezett csatlakozó terepszintről induló, az építmény bejáratához csatlakozó olyan szabad- vagy tereplépcső, mely az épület egy szintmagasságánál kevesebbet hidal át.

23. Emeletráépítés: meglévő építmény függőleges irányú bővítése egy vagy több emelet- szint létesítése érdekében.

24. Emeletszint: földszint feletti építményszint.

25. Erkély: az épület homlokzati síkjától kinyúló, konzolos, függesztett vagy pontszerűen alátámasztott kialakítású külső tartózkodó tér.

26. Életciklus: anyagok, szerkezetek használati időszakának egymást követő szakaszainak összessége a nyersanyagbeszerzéstől vagy természeti erőforrásból történő előállítástól a végső ártalmatlanításig.

27. Építési határvonal: a telek előkertjét, oldalkertjét és hátsókertjét meghatározó vonalak.

28. Építési hely: az építési teleknek az elő-, oldal- és hátsókerti építési határvonalai által körülhatárolt beépíthető területrésze, amelyen – a védőtávolságok megtartásával – az övezeti előírások szerinti telekbeépítettség mértékéig az épület (épületek) elhelyezhető (elhelyezhetők).

29. Építési övezet: a beépítésre szánt vagy beépített területek területfelhasználási egységein belüli egyes területrészeken a felhasználás és az építés feltételeit és módját meghatározó besorolás.

30. Építési telek: az a telek,

a) amely beépítésre szánt területen fekszik,

b) az építési szabályoknak megfelelően kialakított,

c) a közterületnek gépjármű-közlekedésre alkalmas részéről az adott közterületre vonatkozó jogszabályi előírások szerint, vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül, zöldfelület, illetve termőföld sérelme nélkül megközelíthető, és

d) amelynek a közterülettel vagy magánúttal közös határvonala legalább 3,00 m.

31. Építési vonal: az építési helyen belül vagy annak határvonalán a helyi építési szabályzatban meghatározott olyan vonal (vonalak), amelyre (amelyekre) az épületet a helyi építési szabályzatban meghatározottak szerint kötelezően helyezni kell.

32. Épület legmagasabb pontja: az épületnek a terepcsatlakozáshoz, lejtős terepen a lejtőoldali alacsonyabb terepcsatlakozáshoz, valamely magas ponthoz, vagy valamely síkhoz viszonyított, helyi építési szabályzat által megállapított legfelső pontja. Ennek meghatározásánál a tető azon díszítő elemei, amelyek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiséget nem tartalmaznak – kupola, saroktorony – valamint a tetőfelépítmények és az épület tetőzetén elhelyezett antenna, kémény és szellőző valamint tartozékaik figyelmen kívül hagyandók.

33.303 Építménymagasság („H”): az építmény valamennyi, a telek beépítettsége meghatározásánál figyelembe veendő építmény kontúrvonalára állított függőleges felületre vetített homlokzati vetületi-felület összegének (F) valamennyi, e vetületi-felület vízszintesen mért hosszának összegével (L) való osztásából (F/L) eredő érték.

Az építménymagasság megállapítása során:

a) az egyes homlokzati vetületi-felületeket az adott felületi síknak és a legfelső teljes építményszint záró szerkezetének felső síkjának metszésvonala vagy érintővonala és a síknak a rendezett tereppel való metszésvonala közötti magassággal kell megállapítani, legfeljebb 6,0 m magasságú két oromfal kivételével, amelyek nem az építmény hosszoldalán állnak,

b) az egyes homlokzatfelületekhez hozzá kell számítani – a kémény, a tetőszerelvények, a 0,5 m2-t meg nem haladó felületű padlásvilágító ablak és az 1,0 m2-t meg nem haladó felületű reklámhordozók kivételével – mindazoknak az építményrészeknek (attikafal, torony, kupola, tető, tetőrész vagy egyéb építményrész) a felületét, amelyek az a) pont szerinti metszésvonalra vagy érintővonalra az építmény irányában emelkedő 45° alatt vont sík fölé emelkednek, ezen építményrészeknek az illető homlokzat felületi síkjára ugyancsak 45° alatt vont – az előzővel párhuzamos – síkkal történő vetítéssel meghatározott magasságával,

c) a négy oldalról körülhatárolt légakna, légudvar, belső udvar homlokzatfelületeit, valamint a loggiák belső oldalfelületeit és azok vízszintesen mért hosszait figyelmen kívül kell hagyni,

d) az egy telken álló több épület magasságát külön-külön kell figyelembe venni.

Az épület egy homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani.

34. Építményszint: az építmény mindazon használati szintje, amelyen helyiség van. Nem építményszint a padlás, valamint az a tetőszint, amelyen a felvonógépházon vagy a lépcsőház felső szintjén kívül más helyiség nincs.

35. Fagyhatár: a rendezett terepcsatlakozástól mért azon talajmélység, ahol a talaj nem hűl tartósan 0 °C alá.

36. Felújítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságának, valamint üzembiztonságának megtartása érdekében végzett az építmény térfogatát nem növelő építési tevékenység.

37. Felvonulási építmény: az építmény (építmények) kivitelezését szolgáló, az építés befejezéséig fenntartható építmény.

38. Fényszennyezés: olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé vagy nem kizárólag a megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz, beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is.

39. Fogyatékos személy: a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényben meghatározott fogalom.

40. Folyosó: önálló rendeltetési egységek, helyiségek megközelítésére, összekapcsolására szolgáló közös használatú közlekedő.

41. Főépítmény: az övezeti előírások megtartásával épített, elsősorban a területfelhasználási egység jellegének megfelelő, másodsorban a településrendezési eszközben meghatározott, a területhasználatot nem zavaró rendeltetésű építmény.

42. Földszint: olyan építményszint, amelynek padlószintje legfeljebb 20%-ában és legfeljebb 0,70 m-rel kerül a csatlakozó rendezett terepszint alá.

43. Földszinti helyiség, helyiségcsoport: olyan helyiség, helyiségcsoport, amelynek padlószintje sehol sem kerül a csatlakozó terepszint alá.

44. Függönyfal: az építmény tartószerkezetihez rögzített, azok előtt folytonosan kialakított önhordó térelhatároló falszerkezet.

45. Galéria: helyiség légterének részleges – az alapterületének legfeljebb 50%-án és csak vízszintes szerkezettel történő – megosztásával kialakított belső (közbenső) szint, amelyen helyiség és 1,0 m-nél magasabb tömör korlát vagy fal nem létesül.

46. Hasznos alapterület: a nettó alapterületnek azon része, amelyen a belmagasság legalább 1,90 m.

47. Hátsókert: az építési telek hátsó telekhatára és az e felé meghatározott építési határvonal (hátsókerti határvonal), valamint az oldalkertje(i) által határolt része.

48. Helyiség: a rendeltetésének megfelelően épületszerkezettel minden irányból körülhatárolt, járófelülettel rendelkező tér, a beépítetlen tetőtér kivételével.

49. Helyreállítás: újjáépítés, építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá tétele érdekében végzett felújítási tevékenység az építmény, építményrész eredeti építészeti kialakításának lehetséges megtartása mellett.

50. Hitéleti rendeltetés: egyházi, vallási gyülekezeti használati cél.

51. Homlokzat: az építménynek a nézőpont felé eső legkülső pontjára illesztett függőleges felületre vetített, a terepcsatlakozása feletti része.

52. Homlokzatmagasság (Hm): az épület homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani, melynek számítása során figyelmen kívül kell hagyni

a) a kémények, szellőzőkürtők, tetőszerelvények magasságát,

b) a vizsgált homlokzatfelülettől 12,00 m-nél távolabbi (hátrább álló) építményrészeket,

c) a vizsgált homlokzatfelület vízszintes összhosszának egyharmadát meg nem haladó összhosszúságú és legfeljebb 3,00 m magasságú

ca) tetőfelépítmény, építményrész, attika, álló tetőablak,

cb) a terepbevágás mögötti homlokzatrész magasságát, továbbá

d) a magastető és oromfalainak 6,00 m-t meg nem haladó magasságú részét.

A gömb, félgömb, donga vagy sátortető alakú építmények („tetőépítmények”) homlokzatmagasságát, ha az a 12,00 m magasságot nem haladja meg, a vetületmagasság felében, ha a 12,00 m magasságot meghaladja, a vetületmagasság 6,00 m-rel csökkentett értékében kell meghatározni.

53. Huzamos tartózkodásra szolgáló helyiség: olyan helyiség, amelynek a használata folyamatosan két óra időtartamot meghaladó, vagy amelynél a használatok közötti szünet időtartama a két órát nem éri el.

54. Ikerház: két szomszédos építési telek közös oldalhatárán álló, egymástól független épületszerkezetekkel és közműbekötésekkel megvalósított, tűzfalakkal csatlakozó két olyan önálló épület, amely külsőleg egy épület képét mutatja.

55. Igazgatási rendeltetés: állami, önkormányzati vagy egyéb igazgatási feladatok.

56. Ipari rendeltetés: rendszeres üzletszerű ipari tevékenység.

57. Irodai rendeltetés: jellemzően irodai funkció.

58. Járófelület: emberi tartózkodás vagy közlekedés céljára alkalmas felület.

59. Kereskedelmi, szolgáltató és raktár rendeltetés: termékek és szolgáltatások értékesítése, tárolása.

60. Kerítés: a telek területét a közterülettől, a telek közhasználat céljára átadott területétől, illetve a szomszédos telkek területétől vagy a telek különböző rendeltetésű vagy használatú részeit térben elválasztó, lehatároló építmény.

61. Kerti építmény: a kerti tevékenységre, pihenésre, játékra, szórakozásra, kikapcsolódásra történő használatát szolgáló műtárgy.

62. Komposzttoalett: vízöblítés nélküli illemhely, amelyben a fekáliát, valamint szerves háztartási és kerti hulladékot zárt, hőszigetelt és szellőzéssel ellátott tartályban adalékanyag hozzáadásával, komposztálással humusszá alakítják.

63. Korszerűsítés: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmasságának javítása, használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építési tevékenység.

64. Környező terepszint: a telekhez csatlakozó szomszédos telkek rendezett terepszintje.

65. Középfolyosó: olyan folyosó, amelynek mindkét hosszanti oldalát helyiségek, helyiségcsoportok határolják.

66. Középmagas építmény: olyan építmény, amelyben a legfelső építményszint szintmagassága 13,65 m és 30,0 m között van.

67. Közkert: egy meghatározott fő funkciót (játék, sport, pihenés stb.) szolgáló, 1 ha-nál kisebb területű és legalább 15 m oldalméretű, közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.

68. Közmű: termelő, elosztó, gyűjtő, továbbító, szabályozó, mérő rendeltetésű építmények, vezetékek, berendezések összessége, amely az egyes területfelhasználási egységek és az építmények rendeltetésszerű használatának biztosítása érdekében a fogyasztók vízellátási, szennyvízelvezetési és belterületi csapadékvíz elvezetési, gáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési időszakos vagy folyamatos igényeit a település saját termelő, illetve előkészítő berendezései révén, vagy távvezetéki rendszerekhez kapcsolódva központosan, folyamatosan, kellő biztonsággal, közösségi úton, üzemszerűen működve elégíti ki.

69. Közműpótló műtárgy: a közművet helyettesítő vagy kiegészítő egyedi műtárgy.

70. Közösségi szórakoztató rendeltetés: rendezvény, előadás, kiállítás, táncmulatság, művelődés, szórakoztatás.

71. Közpark: több funkciót szolgáló, legalább 1 ha nagyságú közhasználatú közterületi zöldterület, amelynek legkisebb oldalmérete is 80 m-nél nagyobb, amelyet bárki használhat.

72. Köztárgy: közterületen vagy közhasználat céljára átadott területen álló közcélú műtárgy.

73. Közüzemi szolgáltatás: külön törvény alapján termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettség hatálya alá tartozó vállalkozás által e kötelezettség alapján nyújtott közszolgáltatás.

74. Közvetett természetes megvilágítás: közvetlen természetes megvilágítású helyiségen, helyiségrészen keresztül történő megvilágítás.

75. Közvetlen természetes megvilágítás: külső térelhatároló szerkezetben kialakított, bevilágításra szolgáló felületen keresztül történő nappali megvilágítás.

76. Közvetlen természetes szellőzés: közvetlenül a szabadba nyíló nyílászárón vagy szellőzőkürtőn, szellőzőcsatornán keresztül történő gravitációs légcsere.

77. Kulturális rendeltetés: kiállítás, előadás, rendezvény, művelődés, szórakoztatás.

78. Lakóépület: jellemzően lakást és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket magába foglaló épület.

79. Légakna: közel azonos légszennyezettségű helyiségek közvetlen természetes szellőzésére szolgáló, határfalakkal határolt, vagy a szomszédos építési telek beépítéséig a telekhatárhoz csatlakozó oldalán nyitott tér.

80. Légudvar: helyiségek közvetlen természetes szellőzésére és megvilágítására szolgáló, épületszárnyakkal, határfalakkal körülhatárolt belső udvar, vagy a szomszédos építési telek beépítéséig a telekhatárhoz csatlakozó oldalán nyitott tér.

81. Lépcsőkar szabad szélessége: a lépcsőkorlátok, vagy a lépcsőkorlát és a fal között mért legkisebb vízszintes távolság. Ezt a szélességet a korlátlift csukott szerkezeti mérete nem csökkentheti.

82. Loggia: az épület homlokzati síkján belül lévő, három oldalról falakkal, alulról és felülről födémekkel határolt, helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér.

83. Magasépítmény: olyan építmény, amelyben a legfelső építményszint szintmagassága a 30 m-t meghaladja.

84. Magastető: olyan tető, amelynek lejtése a 10%-ot meghaladja.

85. Megújuló energiaforrás: megújuló, nem fosszilis forrásokból származó energia, nevezetesen szél-, nap-, aerotermikus, geotermikus, hidrotermikus energia, vízenergia, biomasszából, hulladéklerakó helyeken és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázokból és biogázokból nyert energia.

86. Melléképítmény: a telek és a telken álló főépítmény (főépítmények) rendeltetésszerű használatát, működtetését elősegítő, kiegészítő rendeltetésű építmény, így különösen:

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) közműpótló műtárgy,

c) hulladéktartály-tároló,

d) – épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény,

e) kerti építmény,

f) húsfüstölő, jégverem, zöldségverem,

g) állat ól, állatkifutó,

h) trágyatároló, komposztáló,

i) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló,

j) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop,

k) gépkocsi és egyéb tároló, vagy ezek épülete valamint

l) mosókonyha, nyárikonyha épülete.

87. Mezőgazdasági birtoktest: a mezőgazdasági birtokközponthoz tartozó – a közigazgatási egységtől függetlenül – és attól legfeljebb 20 km-es távolságon belüli, az ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számon bejegyzett termőföldterületek és az azokon lévő épületek által elfoglalt kivett területek összessége.

88. Nettó alapterület: helyiség vagy épületszerkezettel részben vagy egészben közrefogott tér vízszintes vetületben számított területe.

89. Nevelési, oktatási rendeltetés: a gyermeknevelés, az alap-, közép-, és felsőfokú oktatási tevékenység, a szakképzés és a felnőttképzés, valamint továbbképzés.

90. Olaszlépcső: ahol a belépő szélessége kiegészül egy lépéstávolság egész számú többszörösével, azaz „2m+sz = 60-64 + n*60-64” .

91. Oldalkert: az építési teleknek a szomszédos telekkel közös oldalhatára és az e felé eső építési határvonala (oldalkerti határvonal) között fekvő része.

92. Oromfal: a magastetővel lefedett épület, épületrész homlokzati falának az a része, amely a padlásteret vagy a beépített tetőteret a tetőgerincet elmetszve lehatárolja.

93. Önálló építmény: független építményszerkezetekkel, valamint vezetékrendszerrel és berendezésekkel megvalósított, más építményhez legfeljebb tűzfalakkal csatlakozó építmény.

94. Önálló parkolóterület: nem közlekedési területbe tartozó, egy helyrajzi számon nyilvántartott telken kialakított járműtároló terület.

95. Önálló rendeltetési egység: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport, amelynek a szabadból vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van.

96. Övezet: a beépítésre nem szánt területek területfelhasználási egységein belüli egyes területrészeken a felhasználás és az építés feltételeit és módját meghatározó besorolás.

97. Padlószint: födémszerkezetek vagy talajon fekvő aljzatszerkezetek járófelülete.

98. Párkánymagasság: az épület homlokzati síkja és a rendezett terepszint metszésvonala, valamint magastetős épület esetében az épület homlokzati síkja és a tetősík metszésvonala, lapostetős épület esetében a homlokzati falsík és a legfelső zárófödém felső síkjának metszésvonala közötti függőlegesen mért távolság.

99. Pinceszint: olyan építményszint, amelynek padlószintje több mint 20%-ában kerül 0,70 m-nél mélyebbre a csatlakozó rendezett terepszint alá.

100. Pinceszinti helyiség, helyiségcsoport: olyan helyiség, helyiségcsoport, amelynek padlószintje több mint 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.

101. Rendeltetés: az a használati cél, amelyre az építmény, az önálló rendeltetési egység vagy a helyiség létesül, illetve amire használják.

102. Rendeltetés-módosítás: az építmény, az önálló rendeltetési egység, vagy a helyiség használati céljának megváltoztatása.

103. iSport rendeltetés: sportolás, versenyzés, mérkőzés, egészségmegőrző mozgás.

104. Szabad belmagasság: az az előírt legkisebb belmagasság, amelybe a határoló faltól vízszintesen mért 0,20 m-es sávon belül, a padlótól mért 1,90 m magasság felett beálló épületszerkezet vagy rögzített vezeték nem számít bele.

105. Szabad keresztmetszet: amelybe a világítótest kivételével épületszerkezet, szerelvény vagy más szerkezet nem állhat be.

106. Szabad lépcső: építményhez közvetlenül kapcsolódó, legalább egy oldalról nyitott lépcső.

107. Szabályozási vonal: a közterületet és az egyéb nem közterületet elválasztó vonal.

108. Szintkülönbség: egymás feletti padlószintek közötti függőleges távolság.

109. Szintmagasság: az építmény főbejárata – bejárati előlépcsője – előtti járda szintje és az építményszint padlófelülete közötti függőleges távolság.

110. Szintterület: az összes építményszint bruttó alapterülete.

111. Szociális rendeltetés: a szociális alapszolgáltatás, szakosított ellátás, a gyermekjóléti alapellátás és gyermekvédelmi szakellátás.

112. Tanya: mezőgazdasági területen lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.

113. Telek zöldfelülete: a teleknek a 25. § (1) bekezdése szerinti azon növényzettel borított területe (legkisebb zöldfelülete), ahol a termőtalaj és az eredeti altalaj, illetve a talajképző kőzet között nincs egyéb más réteg.

114. Telek beépített területe: a telken álló épületeknek a terepcsatlakozáshoz képest 1,00 m-es vízszintes síkban mért vetületi területeinek összege. A vetületi területek számítása során figyelmen kívül kell hagyni

a) mezőgazdasági, gazdasági és különleges beépítésre szánt területen a legfeljebb 9,00 m-es, egyéb területen a legfeljebb 4,50 m-es gerincmagasságú növényház (üvegház) és fóliasátor,

b) az épülethez tartozó előlépcső, tornác, előtető, valamint a terepcsatlakozástól legalább 2,00 m-rel magasabban lévő erkély, függőfolyosó, ereszpárkány – az épület tömegétől kiálló részeinek – az épülettől számított 1,50 m-es sávba eső vízszintes vetületét.

115. Telek legnagyobb beépítettsége: a telek beépített területének a telek teljes – nyúlványos telek esetében a teleknyúlvány területével csökkentett – területéhez viszonyított megengedett mértéke.

116. Település rehabilitáció: elavult, de értéket képviselő településrész, tömb olyan felújítása, amely során az úthálózat, az épületállomány és a növényzet erre érdemes elemeinek megtartásával, korszerűsítésével, az alkalmatlan épületek, épületrészek elbontásával, esetleg azok új épületekkel történő pótlásával történik az érintett terület értékeinek és minőségének a kornak megfelelő színvonalra emelése.

117. Település rekonstrukció: zömében elavult településrész olyan korszerűsítése, amelynél az épületek nagy része bontásra kerül, és szükség szerint az úthálózat és a tömbosztás is módosul a jelen igényszintnek megfelelő állapot elérése érdekében.

118. Település revitalizáció: a különösen értékes, elsősorban számos műemléki értékkel rendelkező, elavult, élettelen településrész „újraélesztése” a történeti érték megtartásával, minimális kiegészítő, nagyrészt helyreállító beavatkozással, szükség szerint rendeltetésmódosítással.

119. Településszerkezeti egység: az egymás melletti azonos területfelhasználási egységek és a köztük lévő kiszolgáló utak együttes területe.

120. Terasz: a rendezett terepen vagy épületrész zárófödémén kialakított helyiséghez, önálló rendeltetési egységhez vagy azok közös közlekedőihez kapcsolódó, járható szilárd burkolatú külső tartózkodótér.

121. Terepcsatlakozás: az építmény, építményrész és a közvetlenül hozzá csatlakozó rendezett terep (járda) érintkezési vonala.

122. Tereplépcső: épülethez nem csatlakozó, a végleges rendezett terep részeként kialakított szabadtéri lépcső.

123. Terepszint alatti építmény: olyan, szerkezetileg önálló építmény, amely földdel fedve is – a bejárat felőli oldal kivételével – legfeljebb 1,00 m-rel emelkedik ki a környező (szomszédos) és a csatlakozó terepszintből, legfeljebb bejárati vagy tereplejtő felőli homlokzatfelülete van, és legfeljebb a tereplejtő felőli és az olyan oldalhomlokzati felületrésze kerül a terepszint fölé, amelyhez a terepbevágásban közvetlenül kerti szabadlépcső vagy lejtő csatlakozik.

124. Területfelhasználási egység: a település igazgatási területének a jellemző rendeltetés szerint megkülönböztetett területegysége, amely azonos jellemző vagy kijelölt településfunkciónak biztosít területet.

125. Tetőfelépítmény: a tető fölé emelkedő, az épület rendeltetésszerű használatát biztosító épületrész, a kémények, a szellőzők és a tetőablakok kivételével (pl. felvonó gépház, lépcsőház tetőkijárata).

126. Tetőtér: az épület legfelső építményszintje feletti födémszerkezet felső síkja és a magastető szerkezetének alsó síkja közötti – minden irányból épületszerkezettel körülzárt – tér. A beépítés nélküli tetőtér (padlás) nem minősül építményszintnek.

127. Tetőtér-beépítés: tetőtérben helyiség (helyiségek), helyiségcsoport (helyiségcsoportok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint (emeletszint) létrehozása.

128. Tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy: olyan oldómedencéből és tisztítómezőből álló vízilétesítmény, amely a települési szennyvizek nem közműves elvezetésére és elhelyezésére szolgál, és amely a szennyezőanyagok anaerob lebontását energiabevitel nélkül végzi.

129. Tornác: oszlopokkal, pillérekkel, boltívekkel alátámasztott fedett, az épület egyik homlokvonalához csatlakozó oldalirányból nyitott közlekedő tér.

130. Többszintes növényállomány: a zöldfelületet egyszerre gyep-, cserje- és lombkoronaszinttel fedő növényzet.

131. Tömegtartózkodásra szolgáló építmény: olyan építmény, amelyben tömegtartózkodásra szolgáló helyiség van, vagy amelyen bármikor egyidejűleg 300 főnél több személy tartózkodása várható.

132. Tömegtartózkodásra szolgáló helyiség: egyidejűleg 300 főnél nagyobb befogadóképességű helyiség.

133. Tűzfal: a vonatkozó műszaki követelménynek megfelelő tűzállósági határértékű, A1 tűzvédelmi osztályú térelhatároló folytonos függőleges falszerkezet, amelyet úgy kell kialakítani, hogy az általa elválasztott tűzszakaszok vagy építmények egyikének állékonyság-vesztése, illetve az ebből adódó oldalirányú erőhatás esetén is megőrizze tűzterjedést gátló képességeit.

134. Üdülő rendeltetés: időszakosan a pihenést szolgáló használati cél.

135. Vegyes rendeltetésű épület: több eltérő rendeltetésű önálló rendeltetési egységet magában foglaló épület.

136. Vezetékrendszer: egy vagy több villamos vagy információtechnikai vezetékből (kábelekből, sínekből, ideértve az optikai kábeleket is), épületgépészeti vagy technológiai csővezetékből, ezek rögzítésére szolgáló eszközökből, valamint ezek mechanikai védelméből álló együttes.

137. Villamos kezelőhelyiség: villamos berendezés (transzformátor-, főkapcsoló és akkumulátor) elhelyezésére szolgáló helyiség.

2. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez304

A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK JELKULCSA
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK
JELKULCSA

I. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVLAP*

1. TERÜLETFELHASZNÁLÁSI MÓDOK ** (M = 1:10.000)

(területek )

0M30209M_0

1.1. Általános építési használat szerint:

 

fekete – fehér

 

színes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beépített és beépítésre szánt, illetõleg

 

_ . _ . _

 

_ . _ . _

 

 

beépítésre nem szánt területek határa:

 

 

 

 

1.1.1.Beépítésre szánt terület:

 

 

 

 

 

 

lakóterület

 

 

 

 

 

 

 

PANTONE Warm Red C

 

L

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vegyes terület

 

 

 

 

PANTONE process CYAN CV

 

 

 

 

 

 

 

gazdasági terület

 

 

 

PANTONE 2587 CV

 

 

 

 

 

 

 

üdülőterület

 

 

 

PANTONE 150 C

 

 

 

 

 

 

 

különleges terület

 

 

 

 

PANTONE 428 C

 

 

 

 

 

 

 

1.1.2.Beépítésre nem szánt terület:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

közlekedési terület

 

 

 

 

 

 

 

PANTONE 458 C

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

zöldterület

 

 

 

PANTONE 353 CV

 

 

 

 

 

 

 

erdőterület

 

 

 

 

PANTONE 364 CV

 

 

 

 

 

 

 

mezõgazdasági terület

 

 

 

 

 

 

 

PANTONE 3935 C

 

M

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vízgazdálkodási terület

 

 

 

 

PANTONE 2975 CV

 

 

 

 

 

 

 

természetközeli terület

 

Tk

 

 

 

PANTONE hideg szürke 1PC

 

 

 

 

 

 

 

különleges beépítésre nem szánt terület

 

 

 

 

PANTONE 331 C

 

 

 

 

 

 

 

1.2. Sajátos építési használat szerinti beépítésre szánt területek:

 

1.2.1. Lakóterület

 

- nagyvárosias

 

 

 

 

 

 

PANTONE 1795 C

 

Ln

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- kisvárosias

 

 

 

 

 

 

 

PANTONE Warm Red C

 

Lk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- kertvárosias

 

 

 

 

 

 

PANTONE 171 C

 

Lke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- falusias

 

 

 

 

 

 

PANTONE 1625 C

 

Lf

 

 

 

 


0M30209M_1

Megjegyzés:

*

A településszerkezeti tervlapon az 1-3. Pontok alatt felsorolt jelkulcsi elemeket minden esetben; a továbbiak közül csak a településszerkezetet meghatározó elemek jeleit kell feltüntetni.

 

 

Szükség esetén további jelkulcsi elemek is alkalmazhatók.

**

Az egyes területfelhasználási módok tovább bonthatók, színárnyalattal megkülönböztetve.

 

 

fekete – fehér

 

színes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.2.2. Vegyes terület

 

 

 

 

 

 

- településközpont

 

 

 

 

PANTONE 301 CV

 

 

 

 

 

 

 

- központi

 

 

 

 

PANTONE process CYAN CV

1.2.3. Gazdasági terület

 

 

 

 

 

 

- kereskedelmi, szolgáltató

 

 

 

PANTONE 271 CV

 

 

 

 

 

 

 

- ipari

 

 

 

 

PANTONE 2587 CV

1.2.4. Üdülőterület

 

 

 

 

 

 

- üdülőházas

 

 

 

PANTONE 150 C

 

 

 

 

 

 

 

- hétvégiházas

 

 

 

PANTONE 149 C

1.2.5. Különleges terület***

 

 

 

 

 

 

- különleges

 

 

 

PANTONE Cool Gray 4 CV

1.3. Sajátos építési használat szerinti beépítésre nem szánt területek

 

1.3.1. Közlekedési terület

 

- közúti

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KÖu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- kötöttpályás (pl. vasútterület)

 

 

 

 

 

 

PANTONE 464 CV

 

KÖk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- vízi (pl. hajóállomás, kikötő)

 

 

 

 

 

 

PANTONE 284 CV

 

KÖv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- légi (pl. repülőtér)

 

 

 

 

 

 

PANTONE 587 CV

 

KÖI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.3.2. Zöldterület

 

- zöldterület (közpark)

 

 

 

PANTONE 353 C

1.3.3. Erdőterület

 

- védelmi

 

 

 

PANTONE 370 C

 

 

 

 

 

 

 

- gazdasági

 

 

 

PANTONE 364 CV

 

 

 

 

 

 

 

- oktatási-kutatási

 

 

 

PANTONE 354 CV

 

 

 

 

 

 

 

- egészségügyi, szociális,
turisztikai

 

 

 

PANTONE 377 CV

Megjegyzés:

***

A terület a célzott felhasználásnak megfelelően tovább bontható, betűjellel vagy szín kerettel.



0M30209M_3

 

 

fekete – fehér

 

színes

 

 

1.3.4. Mezőgazdasági terület

 

- kertes

 

 

 

 

 

 

PANTONE 1225 CV

 

Mk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- általános

 

 

 

 

 

 

PANTONE 3935 C

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.3.5. Vízgazdálkodási terület

 

- vízgazdálkodási

 

 

 

PANTONE 2975 CV

 

 

 

 

 

 

 

2. MŰVI ÉRTÉKVÉDELEM

 

 

 

 

 

 

2.1. ORSZÁGOS (NEMZETKÖZI) MŰVI ÉRTÉKVÉDELEM

 

- világörökség területének határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- műemlék jelentőségű terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- régészeti terület határa

 

 

 

 

2.2. HELYI ÉRTÉKVÉDELEM

 

- helyi értékvédelmi terület határa

 

 

 

 

3. TÁJ - ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

 

 

 

 

 

 

3.1. ORSZÁGOS (NEMZETKÖZI) TÁJ - ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

 

- Natura 2000 terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- nemzeti park határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- tájvédelmi körzet határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- országos jelentőségű természetvédelmi terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- fokozottan védett természetvédelmi
terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- védett természeti terület védőövezetének határa

 

 

 

 

- országos jelentőségű védett természeti emlék (forrás, víznyelő, kunhalom, földvár, barlang stb.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2. HELYI TÁJ - ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

 

- helyi jelentőségű természetvédelmi
terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- helyi jelentőségű védett természeti emlék

 

 

 

 



0M30209M_4

 

 

fekete – fehér

 

színes

 

 

4. KÖRNYEZETVÉDELEM (határvonalak)

 

 

 

 

 

 

4.1.

 

4.2. ZAJ - ÉS REZGÉSVÉDELEM

 

- fokozottan védett övezet határa ( helyi )

 

 

 

 

 

 

- csendes övezet határa ( helyi )

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3. GYÓGYHELY HATÁRA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.4. VÍZ - ÉS TALAJVÉDELEM

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- felszíni víz védőterületének
(sávjainak) határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- felszín alatti víz állapota szempontjából fokozottan érzékeny terület határa

 

◻◻◻ V ◻◻◻

 

◻◻◻ V ◻◻◻

 

 

(beleértve a hidrogeológiai védőterületet is)

 

 

 

 

 

 

– kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület határa

 

V •

 

V •

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny terület határa.

 

° ° ° V ° ° °

 

° ° ° V ° ° °

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- talajvédelmi terület határa (ahol a talaj-
védelem érdekében környezetszennyező
anyagokat használni nem vagy csak
korlátozott mértékben szabad)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- erózió-, defláció érzékeny terület határa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- olyan terület határa, ahol a szennyvíz
ártalmatlanításáról, elvezetéséről köz-
műpótló berendezés építésével kell
gondoskodni (a berendezés kialakítására
szabályokat ír elő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.5. EGYÉB

 

- bányászattal érintett terület határa

 

 

 

 

 

 

- olyan terület határa, ahol a természeti
csapások elleni védelemről gondoskodni
kell (pl: földrengés-, csúszásveszély,
egyéb földtani okok miatt egyenetlen
süllyedési veszély stb.)

 

 

 

 

 

 

- védőterület, védőtávolság, védősáv határa
(pl: repülőtér, szeméttelep stb.)

 



0M30209M_5

 

 

fekete – fehér

 

színes

 

 

5. KÖZLEKEDÉS

 

 

 

 

 

 

5.1. KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS

 

- gyorsforgalmi út (autópálya, autóút)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- főút (I. és II. rendű)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- országos mellékút

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- helyi gyüjtőút

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- különszintű közúti csomópont

 

 

 

 

 

 

- fontosabb szintbeni közúti csomópont

 

 

 

 

 

 

- kerékpárút

 

° ° ° ° ° °

 

 

 

 

 

- gyalogút

 

 

 

 

 

 

- jelentős közhasználatú parkolóhely
(a férőhelyszám rögzíthető)

 

 

 

 

 

 

- jelentős közhasználatú parkoló garázs
(a férőhelyszám rögzíthető)

 

 

 

 

 

 

- autóbusz pályaudvar

 

 

 

 

 

 

5.2. KÖTÖTTPÁLYÁS KÖZLEKEDÉS

 

- vasút

 

 

 

 

 

 

- szintbeni vasúti kereszteződés

 

 

 

 

 

 

- gyorsvasút felszín alatt
(pl. metro)

 

 

 

 

 

 

- gyorsvasút felszín felett

 

 

 

 

 

 

- villamos

 

 

 

 

 

 

- kötélpálya (pl. felvonó)

 

 

 

 

 

 

- vasúti pályaudvar

 

 

 

 

 

 

- vasútállomás

 

 

 

 

 

 

- gyorsvasút állomás

 

 

 

 

 

 

5.3. VÍZI KÖZLEKEDÉS

 

 

 

 

 

 

 

- hajóállomás (hajó-, kompkikötő)

 

1

Az 1. § a 90/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 3. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

3

A 3. § (3) bekezdésének 2. pontja a 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdésének 3. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

6

A 3. § (3) bekezdésének 6. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

7

A 4. § (4) bekezdése a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

8

A 4. § (5) bekezdés b) pontjának 2. alpontja a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 2. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

9

Az 5. § (2) bekezdése a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 6. § (3) bekezdés b) pontjának 4. alpontja a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

11

A 6. § (3) bekezdés b) pontjának 5. alpontja a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

12

A 6. § (3) bekezdése b) pontjának 6. alpontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

13

A 6. § (3) bekezdése b) pontjának 7. alpontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

14

A 6. § (4) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

15

A 7. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

16

A 7. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 4. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

17

A 7. § (3) bekezdésének 4. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

18

A 7. § (4) bekezdésének 2. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

19

A 7. § (5) bekezdés 1. pontja a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 4. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

20

A 7. § (5) bekezdésének 2. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

21

A 7. § (5) bekezdésének 4. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

22

A 8. § (2) bekezdése a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

23

A 10. § (2) bekezdése a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

24

A 11. § (3) bekezdésének 3. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

25

A 12. § (2) bekezdésének 5. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

26

A 12. § (3) bekezdésének 5. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

27

A 13. § (2) bekezdésének 4. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

28

A 13. § (3) bekezdésének 5. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

29

A 14. § (3) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

30

A 16. § (3) bekezdésének 1. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

31

A 17. § (2) bekezdésének 7. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

32

A 24. § (3) bekezdésének 6. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

33

A 24. § (3) bekezdésének 7. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

34

A 24. § (3) bekezdésének 8. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

35

A 24. § (3) bekezdésének 9. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

36

A 24. § (3) bekezdésének 12. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

37

A 24. § (3) bekezdésének 13. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

38

A 24. § (3) bekezdésének 14. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

39

A 25. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta valamint szövegét módosította a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 6. §-a, illetve 52. § (6) bekezdése és 52. § (7) bekezdésének e) pontja. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

40

A 25. § (2) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

41

A 26. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

42

A 29. § a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

43

A 29. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

44

A 29. § (5) bekezdése a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 62. § (8) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 29. § (8) bekezdését a 228/2010. (VIII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

46

A 30. § és az azt megelőző alcím a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

47

A 30. § (1) bekezdésének 5. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

48

A 30/A. §-t megelőző alcímet a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

49

A 30/A. §-t a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

50

A 30/A. (1) bekezdésének e) pontját a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 61. § (6) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 30/B. §-t megelőző alcímet a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

52

A 30/B. §-t a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

53

A 32. § 3. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

54

A 32. § 4. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

55

A 32. § 6. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

56

A 33. § 1. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

57

A 34. § (2) bekezdésének második mondatát a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

58

A 34. § (3) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

59

A 35. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

60

A 35. § (3) bekezdésének bevezető szövegrésze a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

61

A 35. § (3) bekezdésének c) pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

62

A 35. § (4) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

63

A 35. § (7) bekezdése a Magyar Közlöny 1998. évi 25. számában közzétett helyesbítésnek megfelelően módosított szöveg,.

64

A 35. § (8) bekezdését a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 9. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

65

A 35. § (9) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. július 22. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

66

A 35. § (10) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. július 22. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

67

A 36. §-t megelőző alcím a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 62. § (8) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 36. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

69

A 36. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

70

A 36. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

71

A 36. § (4) bekezdését újonnan a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 61. § (6) bekezdésének b) pontja. Ez utóbbi módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

72

A 36. § (5) bekezdésének második mondatát a 324/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 36. § (6) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

74

A 36. § új (7) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

75

A 36. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdése (8) bekezdésre változtatta.

76

A 37. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

77

A 37. § (4) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

78

A 38. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

79

A 38. § (6) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

80

A 38. § (8) bekezdését a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta a szövegbe, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

81

A 39. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

82

A 40. § (1) bekezdése a) pontjának bevezető szövegrésze a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

83

A 40. § (1) bekezdésének b) pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

84

A 40. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

85

A 42. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

86

A 42. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

87

A 42. § (4) bekezdése a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

88

A 42. § (5) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

89

A 42. § (6) bekezdésének első mondata a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni. [A 42. § (6) bekezdés második mondatának a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdésével beiktatott, az 52. § (3) bekezdése alapján 2013. január 1-jétől hatályos szövege: „Hatnál több lakás létesítése esetén a gépjárművek elhelyezését építményben kell megvalósítani.”. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2013. január 1. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.]

90

A 42. § (8) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

91

A 42. § (10) bekezdésének első mondata a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

92

A 42. § (12) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

93

A 42. § (13) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 14. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

94

A 44. § (2) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

95

A 44. § (6) bekezdésének harmadik mondata a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

96

A 44. § (16) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

97

A 45. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

98

A 45. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

99

Az 50. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

Az 50. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

101

Az 50. § új (3) bekezdését a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 13. §–a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. Az 50. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

Az 50. § (3a) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

103

Az 50. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 13. §-a (4) bekezdésre változtatta, szövege a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

104

Az 50. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 13. §-a (5) bekezdésre változtatta, szövege a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

105

Az 51. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

106

Az 51. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

107

Az 51. § (4) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

108

Az 52. § b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

109

Az 53. § (1) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

110

Az 53. § (1) bekezdés j) pontját a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

111

Az 53. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

112

Az 53. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

113

Az 53. § (4) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

114

Az 53. § (5) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított, a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

115

Az 54. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

116

Az 54. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

117

Az 54. § (1) bekezdés e) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

118

Az 54. § (1) bekezdés g) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

119

Az 54. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

120

Az 54/A. §-t a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

121

Az 55. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

122

Az 55. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

123

Az 56. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

124

Az 56. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

125

Az 56/A. §-t megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

126

Az 56/A. §-t a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

127

Az 56/B. §-t megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

128

Az 56/B. §-t a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

129

Az 57. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

130

Az 57. § (3) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

131

Az 57. § (5) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

132

Az 58. §-t megelőző cím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

133

Az 58. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

134

Az 59. § (1) bekezdését megelőző alcím a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

135

Az 59. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított, a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

137

Az 59. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének n) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

139

A 60. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

140

A 61. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

141

A 61. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése, a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 62. § (8) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

142

A 61. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

143

A 61. § (4) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 20. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

144

A 61. § (5) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

145

A 62. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 62. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 62. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 62. § (4) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 62. § (5) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 62. § (6) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

151

A 62. § (7) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 62. § (9) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 62. § (10) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

154

A 62. § (11) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

155

A 63. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

156

A 64. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

157

A 64. § a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

158

A 65. §-t megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

159

A 65. § (2) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

160

A 65. § (4) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

161

A 66. §-t megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 7. pontja hatályon kívül helyezte.

162

A 66. § (1) bekezdés c) pontját a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be.

163

A 66. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 67. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

165

A 67. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 17. pontjával megállapított szöveg.

166

A 67. § (3) bekezdés a) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

167

A 67. § (3) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

168

A 68. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

169

A 68. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

170

A 68. § új (3) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatva. A 68. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

171

A 68. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.

172

A 69. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

173

A 70. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

175

A 70. § (8) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

176

A 70. § (9) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

177

A 71. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 28. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

178

A 71. § (4) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

179

A 71. § (5) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

180

A 72. § (7) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének o) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

181

A 74. §-t megelőző alcím a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

182

A 74. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

183

A 74. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

184

A 74. § (3)–(4) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 8. pontja hatályon kívül helyezte.

185

A 74. § (5) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

186

A 74. § (8) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

188

A 75. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdéséve megállapított szöveg.

189

A 75. § (3) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 30. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

190

A 75. § (4) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdéséve megállapított szöveg.

191

A 76. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

192

A 76. § (2) bekezdésének c) pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

193

A 76. § (2) bekezdésének d) pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

194

A 76. § (2) bekezdés e) pontját a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

195

A 77. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

196

A 77. § (3) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

197

A 77. § (4) bekezdésének a) pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

198

A 77. § (4) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

200

A 78. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

201

A 78. § (2) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 9. pontja hatályon kívül helyezte.

202

A 78. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

203

A 78. § (3) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

204

A 79. §-t megelőző alcím a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

205

A 79. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

206

A 79. § (4) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének r) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

207

A 79. § (5) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése iktatta be.

208

A 79. § (6) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének r) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

209

A 79. § (7) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be.

210

A 80. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 35. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

211

A 80. § (3) bekezdés c) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

212

A 81. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

213

A 82. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 37. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

214

A 82. § (2) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

215

A 82. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

216

A 82. § (4) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

217

A 82. § (5) bekezdését a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 61. § (6) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

218

A 82. § (8) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

219

A 82. § (12) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

220

A 83. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

221

A 84. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 12. pontja hatályon kívül helyezte.

222

A 85. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 85. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

224

A 85. § (3) bekezdésének a) pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

225

A 85. § (3) bekezdése a) pont első franciabekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

226

A 85. § (3) bekezdése a) pont harmadik franciabekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

227

A 85. § (3) bekezdése c) pontjának második franciabekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

228

A 85. § (3) bekezdés f) pontját a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 23. § (2) bekezdése iktatta be.

229

A 85. § (5) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 23. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

230

A 85. § (6) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 23. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

231

A 85. § (8) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

232

A 85. § (9) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

234

A 85. § (11) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

235

A 85. § (11) bekezdés a) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

236

A 86. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

237

A 86. § (3) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 39. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

238

A 87. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

239

A 89. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

240

A 92. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

241

A 92. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

242

A 92. § új (4) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(5) bekezdés számozását (5)–(6) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

243

A 92. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdése (5) bekezdésre változtatta.

244

A 92. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta.

245

A 93. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

246

A 93. § (4) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 41. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

247

A 94. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

248

A 95. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

249

A 95. § a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

250

A 96. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

251

A 96. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

252

A 96. § (2) bekezdés c) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

253

A 96. § (3)–(4) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.

254

A 97. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

255

A 98. § (2) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 43. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

256

A 98. § (2) bekezdés c) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

258

A 99. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 44. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

259

A 99. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

260

A 99. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

262

A 99. § (5) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

263

A 101. §-t megelőző alcím a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

264

A 101. § a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

265

A 102. §-t és a megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 19. pontja hatályon kívül helyezte.

266

A 103. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 45. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

267

A 103. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

268

A 103. § (5) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

269

A 104. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

270

A 104. § (2) bekezdés a) pontját a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 20. pontja hatályon kívül helyezte.

271

A 104. § (4) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének v) pontja, a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 61. § (6) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

272

A 104. § (5) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

273

A 104. § (8) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének v) pontja és a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 65. pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

274

A 104. § (9) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 21. pontja hatályon kívül helyezte.

275

A 104. § (10) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 46. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 21. pontja.

276

A 104. § (11) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 46. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 21. pontja.

277

A 104. § (12) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 46. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 21. pontja.

278

A 104/A. §-t megelőző alcímet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

279

A 104/A. §-t a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

280

A 105. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 47. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

281

A 106. § (1) bekezdése a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

282

A 108. § (1) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

283

A 108. § (2) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

284

A 108. § (3) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 22. pontja hatályon kívül helyezte.

285

A 108. § (4) bekezdése a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

286

A 108. § (7) bekezdésének bevezető szövegrésze a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

287

A 108. § (8) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 48. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 61. § (6) bekezdésének h) pontja. Ez utóbbi módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

289

A 108. § (10) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 48. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 22. pontja.

290

A 108. § (11) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 48. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

291

A 109. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 49. §-ával megállapított és a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 65. pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

292

A 110. § (2) bekezdését a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

293

A 110. § (3) bekezdését a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

294

A 110. § (4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 1302. pontja hatályon kívül helyezte.

295

A 111. § a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

296

A 111. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 32. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

297

A 111. § (3) bekezdés b) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 33. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

298

A 111. § (4) bekezdés a) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

300

A 111. § (4) bekezdés c) pontja a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 30. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

301

A 111. § (5) bekezdését a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése iktatta be.

302

Az 1. számú melléklet a 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

303

Az 1. számú melléklet 33. pontja a 275/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

306

Az új 4. számú mellékletet a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 4. számú melléklet számozását 5. számúra változtatva. E módosító rendelet 20. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. 03. 15. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

307

A 4. számú melléklet 3. pontja a 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

308

A 4. számú melléklet 5. pontja a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 52. §-ával megállapított szöveg.

309

A 4. számú melléklet 8. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének x) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

310

A 4. számú melléklet 9. pontja a 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

311

A 4. számú melléklet 10. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének x) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

312

A 4. számú melléklet 15. pontja a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 52. § (7) bekezdésének x) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

313

A 4. számú melléklet 17. pontját a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 51. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

314

A 4. számú melléklet 18. pontját a 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

315

Az eredeti 4. számú melléklet számozását a 36/2002. (III. 7.) Korm. rendelet – a Magyar Közlöny 2002. évi 36. számában megjelent helyesbítésének megfelelő – 19. §-a 5. számú mellékletre változtatta. Az 5. számú melléklet a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 51. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

316

A 6. számú mellékletet a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 51. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

317

A 7. számú mellékletet a 182/2008. (VII. 14.) Korm. rendelet 51. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 52. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2008. szeptember 12. napját követően indított ügyekben kell alkalmazni.

318

Lásd 1997. MK 116. szám 8985-8988. oldal.

319

Lásd 1997. MK 116. szám 8989-8992. oldal.

320

Lásd 1997. MK 116. szám 8993-8996. oldal.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére