PK BH 1997/284
PK BH 1997/284
1997.06.01.
Ha a jogerős ítélet rendelkezése szerint a megítélt követelés több jogosultat úgy illet meg, hogy mindegyik az egész szolgáltatást követelheti, de a kötelezettet egyszeri szolgáltatás terheli, és a kötelezett bírósági letétbe helyezéssel teljesít, a bíróság csak egyetemlegesen jogosíthatja fel a jogosultakat a letét felvételére [Ptk. 287. §, 335. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság végzésében a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál B1-381/94/1. számon befizetett 1 443 600 forintot bírói letétként elfogadta, és a kiutalását elrendelte azzal, hogy az összeg 1/2 részét az I. r. felperesnek, 1/4-1/4 részét a II-III. r. felpereseknek kell utalványozni. Egyúttal megkereste a földhivatalt, hogy a 29. sorszámú ítélet szerint jegyezzék be az alperes tulajdonjogát. A végzés indokolása szerint az alperes a vételárfizetést felajánlotta, az azonban nem járt eredménnyel. Az alperes igazolta, hogy a felpereseket jogerős ítélet alapján terhelő marasztalási összeget (2 644 400 forintot) a felperesek helyett a jogosultnak kifizette, a vételár további részét (1 443 600 forintot) pedig bírói letétbe helyezéssel teljesítette. Ezzel az alperes a jogerős ítélet alapján őt terhelő tőketartozást kamataival együtt megfizette (4 088 000 forint).
A végzés ellen az I. r. felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a végzés megváltoztatásával az ítélet szerint kérte a vételár megfizetéséről történő rendelkezés meghozatalát. Ebben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet harmadik személy javára a II. és III. r. felpereseket kötelezte fizetésre, s a perbeli ingatlanra ezek tulajdoni hányadára volt bejegyezve a végrehajtási jog. Ebből következően a vételár letétből történő kiutalásánál az I. r. felperest nem érintheti az alperes letéten kívüli teljesítése, amelynek egyébként az összegszerűségét is vitatja.
Az alperes a végzés helybenhagyását kérte.
Az I. r. felperes fellebbezése az alábbiak szerint alapos:
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését - a Pp. 259. §-a szerint alkalmazott 253. §-ának (3) bekezdése alapján - a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között vizsgálhatta felül, ezért nem érintette a végzésnek a letét elfogadásáról és az alperes tulajdonjogának bejegyzéséről szóló rendelkezéseit.
Az alperes a Ptk. 287. §-ának (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet alapján bírói letétbe helyezéssel teljesítette a vételár-fizetési kötelezettsége egy részét. Az alperesnek ez a kötelezettsége a 29. sorszámú, első fokon jogerőre emelkedett ítéleten alapul, amely meghatározta az alperes fizetési kötelezettségének mértékét és módját is. Az ítélet rendelkezése szerint a teljes vételárat a felpereseknek köteles megfizetni, amelyből az következik, hogy a vételár követelése több jogosultat (a felpereseket) úgy illet meg, hogy mindegyik az egész szolgáltatást követelheti, de a kötelezett alperest egyszeri szolgáltatás terheli. Miután az ítéletben elmaradt a vételárra való jogosultság tulajdoni hányadok szerinti meghatározása, a rendelkezés olyan, a Ptk. 335. §-a (1) bekezdésében írt jogosulti egyetemlegességet teremtett, amelynek alapján már nem volt alapja annak, hogy a bíróság a végzésében ettől eltérően rendelkezzék a vételár letétből való kiutalásáról.
Az I. r. felperes a fellebbezésében arra helytállóan hivatkozott, hogy őt harmadik személy javára nem terhelte olyan fizetési kötelezettség, amellyel kapcsolatban a tulajdoni hányadára végrehajtási jogot jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba. Ennek azonban az adott esetben azért nincs jelentősége, mert az említett egyetemleges jogosultság mellett a kötelezett alperes egyszeri szolgáltatással minden jogosulttal szemben megszüntette a kötelezettségét. Azt igazolta az alperes, hogy a II.- és III. r. alpereseket terhelő tartozást helyettük megfizette, és ezzel érte el az ő hányadaikat korábban terhelő végrehajtási jogok törlését.
Ezt figyelembe véve történt a fennmaradó vételárrész bírói letétbe helyezése, amellyel kapcsolatban hozott rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával megváltoztatta, és a felpereseket egyetemlegesen jogosította fel az 1 443 600 forint összegű bírói letét felvételére. (Legf. Bír. Pf. III. 21 674/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
