PK BH 1997/285
PK BH 1997/285
1997.06.01.
Az árleszállítás összegének visszafizetésével a kötelezett már a szerződéskötéskor késedelembe esik, ezért ettől az időponttól kezdődően késedelmi kamat fizetésére is köteles [Ptk. 301. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárás szempontjából jelentős tényállás lényege a következő:
A II. r. alperes megrendelésére a megyei állami építőipari vállalat felépítette a perbeli társasház épületet; az 1992. április l. napján kelt szerződésben pedig az II. r. alperes a vállalkozót terhelő jótállási felelősséget átvállalta. A II. r. alperessel kötött bizományi szerződés alapján a társasház lakásait az ingatlanközvetítő kft. I. r. alperes értékesítette, s a felperesek 1992. december 28. napján tőle vásárolták meg a III/5. szám alatti lakást 2 819 300 forint vételárért. A felperesek a lakást az erre meghatározott, 1992. december 29-i időpontban nem vették birtokba, mert a lakás megtekintésekor beköltözést gátló hibákat észleltek, s azok kijavítására, illetőleg árengedmény nyújtására hívták fel II. r. alperest. A felperesek jótállásra alapított igényét a II. r. alperes nem ismerte el.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 107 447 forintot és annak 1993. február l. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a társasház kivitelezőjét, a megyei állami építőipari vállalatot az 53/1987. (X. 24.) MT rendelet alapján jótállási felelősség terhelte, s miután ezt a kötelezettséget a II. r. alperes szerződéssel átvállalta, a felperesekkel szemben helytállásra is ő köteles. Ítélkezése alapjául elfogadta D. L. 1992. december 28. napján kelt, majd a későbbiekben kiegészített szakvéleményét, s a korábban nyújtott árengedményt is figyelembe véve az árleszállítás mértékét 101 998 forintban határozta meg. Ehhez hozzászámította a felperesek 5449 forint összegű fűtési többletköltségét, így a felperesek követelését 107 447 forint és annak 1993. február 1. napjától számított késedelmi kamata erejéig találta megalapozottnak.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és 5449 forint kamatait meghaladóan a teljesítési határidő lejártáig terjedő időre a felperesek kamatfizetés iránti keresetét elutasította; egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta. Ítéletét azzal indokolta, hogy az árleszállítás az ítélethozatal időpontja szerinti értékkiegyenlítést szolgálja, s ezért az elsőfokú bíróság tévesen kötelezte az II. r. alperest az árleszállítás összege után késedelmi kamat fizetésére.
A jogerős ítélet ellen - annak részbeni hatályon kívül helyezése végett - a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel mellőzte a II. r. alperes késedelmikamat-fizetési kötelezettségének megállapítását az árleszállítás összege után, különös tekintettel arra, hogy a hibás teljesítés és az értékegyensúly helyreállítása között hosszabb idő telt el.
A II. r. alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felek között a perben nem volt vitás, hogy a felperesek a hibás teljesítésre tekintettel - választásuknak megfelelően - követelhetik a vételár megfelelő leszállítását.
Az árleszállítás mértékének meghatározásakor a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a dolog hibái milyen mértékben sértik a jogosultnak a hibátlan teljesítéshez fűződő érdekét, és ez az érdeksérelem a szerződésben kikötött vételár milyen összegű csökkentésével orvosolható. Az árleszállítás összegének visszafizetésével tehát a kötelezett már a szerződéskötéskor késedelembe esett, így a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján ettől az időponttól kezdődően késedelmi kamat fizetésére is köteles. tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az árleszállítás összege után a felperesek késedelmikamat-igényét nem találta megalapozottnak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján e részében is helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VI. 20 237/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
