PK BH 1997/292
PK BH 1997/292
1997.06.01.
Gyermektartásdíj tárgyában kötött egyezség megtámadásánál figyelembe veendő körülmények [Csjt. 69/C. §; Ptk. 200. § (1) bek.].
A peres felek házasságát az Sz. Városi Bíróság ítéletével a felek egyező akaratnyilvánítása alapján felbontotta. A házasságból 1984. január 9. napján született Rita nevű gyermekük az alperes gondozásában maradt.
A bontóperben a felek az 1993. augusztus 30-án megtartott tárgyaláson egyezséget kötöttek az alábbi tartalommal: "A felperes kötelezi magát arra, hogy megfizet az alperesnek kiskorú gyermeke tartására 1993. szeptember 1. napjától kezdődő hatállyal havonta előre a főállásban elért jövedelmének a bérköltség terhére kifizetett összes munkabére 20%-át, de legalább 8400 forint alapösszeget, valamint az érdekeltségi (rendelkezési) vagy más hasonló alap terhére kifizetett egyéb juttatása (részesedése, jutalom stb.) 20%-át az esedékességkor. A felek rögzítik azt is, hogy a felperes kötelezi magát arra, hogy ezentúl még havi 10 000 forinttal támogatja az alperest a gyermek nevelésével kapcsolatos kiadásokban mindaddig, amíg ő erre rászorul."
A fentieken kívül az egyezség szabályozta a felperes és a gyermek közötti kapcsolat tartásnak az időtartamát és módját is. A bíróság az egyezséget jóváhagyta, és az a megkötés napján jogerőre emelkedett. Az egyezségben foglalt tartásdíj végrehajtása a felperes munkáltatójához intézett közvetlen felhívással történt meg.
A felperes az 1994. június 27-én előterjesztett keresetében az egyezséget megtámadta, kérte, hogy a bíróság a támogatásként kikötött havi 10 000 forint megfizetésére való kötelezését "törölje". Előadta, hogy a 10 000 forint megfizetésére azzal a feltétellel vállalt kötelezettséget, hogy az alperes korlátlan kapcsolattartást fog a részére biztosítani, ez azonban nem valósult meg. Arra is hivatkozott, hogy az egyezség szerinti tartásdíj mértéke a gyermek szükségleteit meghaladja. A későbbiekben (4. sorsz. jkv.) az egyezség szerinti megállapodás semmisségének a megállapítását is kérte, álláspontja szerint ugyanis az egyezség a tartásdíjat kétszeresen állapította meg. Az 1994. december 8-án megtartott tárgyaláson kérte a tartás mértékének havi 8400 forintra történő leszállítását.
Az alperes viszonkeresetet terjesztett elő a tartásdíj 18 400 forintos határozott összegben való megállapítása iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte a felperest, hogy 1994. június 8. napjától kezdődően havonta előre esedékesen fizessen meg az alperesnek havi 18 400 forint határozott összegű tartásdíjat. A felperest terhelő tartásdíjhátralékot 1994. június 8. napjától 1994. november 30. napjáig 57 667 forintban állapította meg, melynek megfizetésére a felperes részére négy hónapos részletfizetést engedélyezett. Rendelkezett az így megállapított tartásdíj végrehajtásáról, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította.
Indokolása szerint a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, a 205. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó akaratának kifejezésével jön létre. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kellett. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A felek által az egyezség alapjául készített okirat és az egyezség szövege szerint is a felperes havi 10 000 forint gyermeknevelési támogatás megfizetésére vállalt kötelezettséget. A felperes ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a támogatást azért vállalta, hogy a gyermek a válás miatt ne kerüljön kedvezőtlenebb anyagi helyzetbe, így kívánta a gyermeket kárpótolni a válásért, az alperes pedig kijelentette, hogy a felperesi felajánlást gyakorlatilag ajándéknak tekintette, amelyért ellenszolgáltatást nem kötöttek ki. A bíróság álláspontja szerint a "zavartalan, gyakoribb kapcsolattartás" egyébként sem minősíthető ellenszolgáltatásnak, amelynek elmulasztása alapot adna a felperes részére a szerződés megtámadására.
A felek körülményeiben az egyezség megkötésének időpontjához képest a felperes javára értékelhető változás nem következett be, így a felperes az érvényes egyezség alapján az ott megállapított, teljesítőképességét meg nem haladó tartásdíj megfizetésére köteles. A felek egyezően kérték a százalékos marasztalás mellőzését, ezért a bíróság a 18 400 forint pénzben teljesítendő tartásdíjat határozott összegű kötelezettségként állapította meg, és ennek az összegnek az alapulvételével számította ki a felperest terhelő tartásdíjhátralékot is.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, azzal a szövegezésbeli módosítással, hogy az ítélet szerinti tartásdíjat az egyezség alapján fizetendő gyermektartásdíj fizetési módjának megváltoztatásával tartozik a felperes fizetni. Az ítélet indokolásában - a tényállásnak a felperes jövedelmi viszonyaira vonatkozó részbeni kiegészítése mellett - az elsőfokú ítélet helyes indokaira utalt.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok megsértették a Csjt. 69/C. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat, amikor a tartásdíjat a gyermek szükségleteit meghaladó mértékben állapították meg. Sérelmezte, hogy a jogerős ítélet meghozatalakor figyelmen kívül maradt az a tény, hogy a tartásdíj az egyezség megkötésének időpontjában is túlhaladta azokat a szükségleteket, melyek a gyermek megfelelő ellátásához indokoltak voltak, és a bíróság az ő jövedelmi, vagyoni viszonyait nem megfelelően tárta fel, illetve egyoldalúan értékelte.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre nem tett észrevételt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az alapul szolgáló ügyben a felperes teljesítőképességét, jövedelmi, vagyoni viszonyait, illetve a gyermek szükségleteit a Csjt. 18. §-a (3) bekezdésének korlátai között lehetett vizsgálni, ebben a körben tehát a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az egyezség megkötését követően két éven belül a felek körülményeiben olyan lényeges változás állott be, amelynek folytán az egyezségben megállapított tartásdíj megfizetése az érdekeit súlyosan sérti. A helyesen megállapított tényállás alapján a felperes ezt nem bizonyította, így a bizonyítás eredménytelenségének jogkövetkezményeit ő viseli.
Egyébként az elsődleges jogcím, a szerződés megtámadásának kérdésében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, az ítélet indokolása pedig mindenben helytálló és jogszabályszerű, azt a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül hagyta helyben.
A bíróság által jóváhagyott egyezségre a szerződés szabályait kell alkalmazni, a szerződés megtámadása körében pedig a felperes nem hivatkozott olyan megtámadási okra, amelynek alapján a szerződés érvénytelensége megállapítható lett volna. Az egyezség megkötésével kapcsolatban említés vagy utalás sem történt arra, hogy a valóban jelentős összegű tartásdíj megfizetését a felperes feltételhez kötötte, sőt maga is úgy nyilatkozott, hogy azzal a gyermeket a válással járó hátrányoktól kívánta megkímélni. Az egyezség szövege szerint a felperes arra kötelezte magát, hogy a százalékos mértékben, alapösszeg meghatározásával megállapított tartásdíjon felül 10 000 forinttal támogatja az alperest a gyermek nevelésével kapcsolatos kiadásokban, ami egyértelműen pénzfizetési kötelezettséget jelent, így alaptalan a felperesnek az az állítása is, hogy ilyen mértékű természetbeni juttatás teljesítésére volt köteles.
A szerződés (egyezség) tartalmát a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése értelmében a felek szabadon állapítják meg, a felperes tehát arra sem hivatkozhat eredményesen, hogy az önként vállalt tartásdíj már az egyezség megkötésekor is meghaladta a gyermek szükségleteit.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22038/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás