GK BH 1997/300
GK BH 1997/300
1997.06.01.
Az emberi környezetet szennyező tevékenységgel másnak okozott kár megtérítésére kötelezésnél irányadó szempontok [Ptk. 345. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 355 680 Ft kártérítést, ennek 1993. szeptember 10. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő mértékű késedelmi kamatát és 100 000 Ft ügyvédi munkadíjat. Marasztalta az alperest 201 340 Ft feljegyzett kereseti illetékben is. Tényként állapította meg, hogy a felperes hasznosításában lévő Mosoni-Dunán a 8-as folyamkilométer alatti és a Duna torkolatáig terjedő folyamszakaszon - azaz az alperes által üzemeltetett Szennyvíztisztító Telep tisztított szennyvízkivezetője alatti szakaszon - 1993. augusztus 25. és 26. napján minden halfajra kiterjedő halpusztulás következett be. A halpusztulás oka a vízben fellépő oxigénhiány volt. A kár bekövetkezte és az alperes tevékenysége között okozati összefüggés állt fenn. Megfelelő alperesi intézkedés megtételével a kár közvetlen kiváltó oka - az oxigénhiány - elhárítható lett volna, s önmagában az egyéb tényezők - alacsony vízállás, vízelterelés, magas hőmérséklet, árhullám - nem okozott volna kárt. Mindebből azt a jogi következtetést vonta le, hogy az alperes felelőssége a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján fennáll, mivel a kár oka nem az alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységi körén kívül keletkezett. A felperes károsulti közrehatása hiányában nem látott alapot a kármegosztásra.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és marasztalását a perköltségben. Arra hivatkozott, hogy tevékenysége kizárólag a környezetszennyezés vonatkozásában minősülhet fokozott veszéllyel járó tevékenységnek. A halpusztulást elháríthatatlan külső okok idézték elő; a városi szennyvíztisztító létesítmények időben nem készültek el. Másrészt a Duna elterelése, illetőleg a Mosoni-Dunába jutó csökkentett vízpótlás várható káros környezeti hatásairól az illetékes vízügyi szervek időben tájékoztatták a felettes hatóságaikat, ahol azonban a káresemények bekövetkezéséig semmiféle érdemi intézkedés nem történt. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, mert a halpusztulás bekövetkezéséről őt nem értesítette, ezért nem volt abban a helyzetben, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye. Álláspontja szerint felmerül a halászati felügyelő felelőssége is, aki a káresemény bekövetkeztének és mértékének megállapításán túlmenően szintén nem tett semmilyen intézkedést.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, s kötelezte az alperest 201 340 Ft fellebbezési illeték és 50 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában kifejtettek szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján az alperes kártérítési felelőssége fennáll. A halpusztulás közvetlen kiváltó oka a szennyvízbevezetés volt, ez pedig az alperes tevékenységi körén belül van. A törvény csak a külső elháríthatatlan okot tekinti kimentő oknak. A veszélyes üzemen belül keletkezett elháríthatatlan ok nem mentesít. Márpedig a folyó vízhozamát, amely a szennyezés mértékét alapvetően befolyásolja, nem lehet a szennyezéssel összefüggésben külső oknak minősíteni.
Helytállónak fogadta el a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a tekintetben is, hogy nem találta megállapíthatónak a felperes közrehatását a kár bekövetkezésében. E körben rámutatott arra, hogy az alperest terhelte annak bizonyítása: a felperes felróható módon közrehatott a kár bekövetkeztében. E bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tett eleget. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes nem értesítette haladéktalanul a káreseményről az alperest, nem ad alapot a kármegosztásra. A felperes ugyanis nem ismerte a károkozó személyét. Megjegyezte, hogy a szakértői véleményből megállapíthatóan a halpusztulás térsége fölött több szennyvízkibocsátó is volt. Az alperesnek ezen további szennyezők kártérítési felelőssége és kártérítésre való kötelezése iránt módjában áll igényét külön perben érvényesíteni. Vonatkozik ez a halászati felügyelő tevékenységének a megítélésére is.
A másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, a kereset elutasítása és a felperes perköltségben marasztalása iránt. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert az abban megállapított tényállás hiányos és iratellenes, s ebből eredően a levont jogi következtetése is téves. Az alperes számára elháríthatatlan külső oknak minősül az, hogy kormányzati döntés következtében a Mosoni-Dunába jutó víz mennyiségét csökkentették, és erről őt nem értesítették.
A felülvizsgálati kérelem szerint az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a halpusztulás közvetlen oka elhárítható lett volna megfelelő alperesi intézkedés megtételével, csak akkor állná meg a helyét, ha az alperes akár a vízhozam mesterségesen előidézett csökkentéséről, akár a kár bekövetkeztéről tudomást szerzett volna. Jogszabálysértő a bíróságok ítélete a tekintetben is, hogy kármegosztást nem alkalmaztak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mert ahhoz a felek hozzájárultak.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. Az anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot ad a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Ekként megállapítható a jogszabálysértés akkor is, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás okszerűtlen logikai ellentmondást tartalmazó, hiányos vagy iratellenes. Az alperes felülvizsgálati kérelmében ilyen eljárási jogszabálysértésre hivatkozott, ezért a felülvizsgálati bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy ez a jogszabálysértés fennáll-e.
A felülvizsgálati bíróság jogszabálysértést nem állapított meg. A jogerős ítélet helyesen állapította meg a tényállást, és abból helytálló jogi következtetést vont le. A perben kirendelt dr. P. B. és dr. J. G. eseti szakértők véleménye megegyezett a tekintetben, hogy a halpusztulást oxigénhiány okozta. Az oxigénhiány az adott folyamszakaszon több tényező együttes hatására alakult ki: magas vízhőmérséklet, a Dunán levonuló árhullám miatt a Mosoni-Duna-ágba visszaduzzadt víz "pangása" és a "pangó" vízben megrekedt szennyvíz szerves anyagainak lebomlásával járó nagyfokú oxigénelvonás következtében.
Dr. J. G. eseti szakértő akként foglalt állást: egyértelműen nem jelenthető ki, hogy csak Gy. város szennyvízbevezetése okozta a halpusztulást, de a legfőbb kiváltó ok ez a szennyvízbevezetés volt abban az esetben, ha a halpusztulás csak a folyásirányban alatta lévő vízfolyás szakaszon volt észlelhető. A megyei halászati felügyelő helyszíni szemlére alapozva azt állapította meg, hogy a halpusztulás a folyó 8-as folyamkilométerénél, az alperes szennyvíztisztító telepének befolyásánál kezdődött, s az elpusztult halak a szennyvíztisztító befolyása alatt mintegy 3-4 km-es szakaszon helyezkedtek el. Azaz a halpusztulás az alperesi szennyvízbefolyó alatti szakaszon történt.
Dr. P. B. eseti szakértő megállapítása szerint a kedvezőtlen, alacsony oxigéntartalom döntő mértékben az emberi tevékenység, a szennyvízbebocsátás miatt alakult ki. Gy. város fölött - ahol nem volt szennyezés - a víz oxigéntartalma nem csökkent a kritikus szint alá, ezért ott nem volt halpusztulás. Mivel a jelzett szakaszon a szervesanyagokkal terhelt szennyvíz is megállt, ezért ott lett volna célszerű - mindenekelőtt a szennyezőknek - megfelelő óvintézkedést foganatosítani. E célra a friss víz folyamatos utánpótlása, a víz erőteljes átszellőztetése, oxigénnel való dúsítása egyaránt alkalmazható.
A jogerős ítélet a fent említett bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytállóan állapította meg, hogy a felperest ért káresemény - halpusztulás - közvetlen kiváltó oka az alperes szennyvízbevezetése volt.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes a felelősség alól nem tudta kimenteni magát. Az alperes alaptalanul hivatkozott kimentési okként a folyó mesterségesen csökkentett alacsony vízhozamára. Az eseti szakértői véleményekből ugyanis megállapítható, hogy önmagában az alacsony vízhozam nem vezetett oxigénhiányhoz, illetve ezzel összefüggésben halpusztuláshoz. Az alperes maga adta elő, hogy a rendelkezésre álló levegőztető berendezéseivel minden nehézség nélkül a Mosoni-Dunát be tudta volna úgy levegőztetni, hogy a kár lényegesen kisebb vagy alig érzékelhető lett volna. Az alperesnek ebből az előadásából is az az okszerű következtetés vonható le, hogy a kár oka az alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységi körén belül keletkezett, s a kár az alperes részéről objektíve nem volt elháríthatatlan.
Olyan nagy szennyvízkibocsátótól, mint az alperes elvárható, hogy állandóan figyelemmel kísérje tevékenysége következményeit, és károsodás veszélye esetén a szükséges óvintézkedéseket - az adott esetben a víz oxigénnel való dúsítását - kellő időben megtegye.
A jogerős ítélet helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy miután a felperes nem ismerte a károkozó személyét, az a körülmény, hogy az alperest nem értesítette haladéktalanul a káreseményről, nem ad alapot a kármegosztásra. Az alperes pedig nem bizonyította, hogy a felperes felróható módon közrehatott a kár bekövetkezésében.
Mindezen indokok miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. Az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperest a Pp. 275/B. §-a folytán alkalmazott 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárással felmerült költségének - jogi képviseleti munkadíjának - a megfizetésére. A munkadíj összegét a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja, valamint (2) bekezdése alapján, a kifejtett munkával arányban állóan állapította meg. Az alperes a felülvizsgálati eljárási illetéket lerótta, felülvizsgálati kérelmének alaptalansága miatt azt viselnie kell. (Legf. Bír. Gfv. VI. 30 808/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás