GK BH 1997/304
GK BH 1997/304
1997.06.01.
Ha nemzetközi megállapodás nem tiltja, nemzetközi fuvarozás esetén is módja van a fuvaroztatónak és a fuvarozónak arra, hogy a küldemény megőrzésének hatékonyabb módjában – pl. a küldeménynek a fuvarozás egész tartama alatt történő őriztetésében – megállapodjanak, s ezzel a jogszabály – egyébként nem kogens szabályaitól, pl. a kocsiálláspénzt (fekbér) felszámításának lehetőségétől – eltérjenek [114 058/1966. I/8. E. (Kk. 25.) hirdetménnyel közzétett Megállapodás a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról (SZMGSZ) 5. cikk 6. §, 9. cikk 8. §, 20. cikk 13. §; Ptk. 4. § (4) bek.].
A felperes a keresetében 829 500 Ft és annak kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni jogtalanul beszedett fuvardíj visszafizetése címén. Előadta, hogy 1994. április 15-én 36 vagon rakományú küldeményt adott fel Kazahsztán-Kulsary rendeltetési állomásra. A vagonok rakományát különböző gépjárművek és munkagépek képezték, szabadon elhelyezve. Az alperessel az 1994. április 13-án kelt megrendelés szerint Záhony kilépő határállomásig őrzési-vonatkísérésben állapodtak meg, 600 Ft/óra/fő díjazással. A gépjárműveket a megfelelő tartozékokkal együtt adták fel fuvarozásra. A FÁK vonalszakaszon az őrzésre az APARELL nevű orosz céggel jött létre megállapodás, a magyar szakaszra vonatkozóhoz hasonló tartalommal.
1994. április 16-án 21 óráig az alperes Záhonyban a szerelvényt feltartóztatta azzal az indokolással, hogy a feladáskor a leszerelt és ládába rakott tartozékokról nem készült leltárjegyzék. Az alperes a szerelvény feltartóztatására hivatkozva 829 500 Ft összegű kocsiálláspénzt szedett be a felperestől.
A felperes 1994. június 2-án felszólamlással élt, melyet az alperes a 114 058/1996. I/8. E. (Kk. 25.) sz. hirdetménnyel közzétett Megállapodás a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról (a továbbiakban: SZMGSZ) 5. cikkének 6. §-ára hivatkozással elutasított. A felperes álláspontja szerint, figyelemmel arra, hogy - mind a magyar, mind a FÁK szakaszon - őrzéssel adta fel a küldeményt, ezért a járművekről semmilyen tartozékot nem szereltek le. Így nem volt miről leltárjegyzéket készíteni. Az őrzés tényéről a feladási vasútállomásnak - Rákospalota-Újpest - tudomása volt, ezt a feladáskor elfogadta. Erre tekintettel az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-a nem alkalmazható, hanem az adott esetben a 10. cikkben foglaltak az irányadók.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Megismételte az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ára alapított álláspontját, mely szerint a feladó köteles minden gépkocsihoz, traktorhoz és más önjáró géphez a 7. számú mellékletnek megfelelő jegyzéket két példányban a feladási ország nyelvén - az OSZZSD valamelyik hivatalos nyelvére történő fordítással ellátva - kiállítani. A jegyzék egy példányát a fuvarlevélhez kell csatolni. Figyelemmel arra, hogy a feladó a fenti rendelkezést nem tartotta be, nem állította ki a szükséges jegyzéket, ezért a küldeményt az SZMGSZ 5. cikkének 9. §-a alapján fel kellett tartóztatni, a fuvarozási akadályról pedig a feladót a feladási állomás útján a vasút értesítette. A feladó olyan irányú rendelkezése, melyet a különleges feltételek teljesítése nélkül ad, kizárt az SZMGSZ-megállapodásra tekintettel. A küldemények őrzése, illetve Fényeslitkéig történő kísérése sem mentesítette a feladót az SZMGSZ-megállapodásban foglaltak betartása alól. Utalt arra is, hogy a küldemények kiléptetésére végül is a V. cég képviselőjének Csapon történő intézkedésére az ukrán társvasút hozzájárulásával került sor. A kocsiálláspénz objektív jellegű kötelezettséget jelent arra az esetre, ha a fuvarozó a megengedettnél tovább veszi igénybe a vagont, e kötelezettség alól kimentésnek nincs helye, csak akkor, ha a vagon állását a vasút hibája idézte elő. A perbeli esetben a vasút terhére ez nem állapítható meg, következésképpen a kocsiálláspénz beszedésére megalapozottan került sor.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, elfogadva az alperes jogi álláspontját. Megállapította, hogy önmagában az őrzési-kísérési megrendelés nem jelenti azt, hogy az alkatrészeket nem szerelték le a gépjárművekről, az őrzés és kísérés abban az esetben is megrendelhető és teljesíthető, ha az alkatrészek leszerelésére, és pl. ládákban történő elhelyezésére kerül sor. Tehát önmagában az őrzési-kísérési megrendelés nem mentesíti a felperest az alól a kötelezettség alól, mely az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ából fakad. A vagonok feltartóztatása az alperes részéről megalapozott volt, mert a felperes nem készítette el a jegyzékeket. A szükséges feltartóztatás időtartama alatt tisztázódott a felperes álláspontja és az, hogy - az orosz vasút külön engedélye alapján - sor kerülhetett arra, hogy ilyen jegyzék nélkül is végrehajtsák a fuvarozást Záhonytól a FÁK területi címzetthez. Ez azonban nyilvánvalóan a felperesnek felróható magatartás, következésképpen a kocsiálláspénz visszafizetésére irányuló igénye megalapozatlan.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett és az ítélet megváltoztatásával az alperes keresetnek megfelelő marasztalását kérte, megismételve az elsőfokú eljárásban részletesen kifejtett jogi álláspontját. Nyomatékosan utalt arra, hogy az árufeladás állítólagos szabálytalanságát az alperesnek utólag már nem volt jogában sérelmezni, és különösen nem volt jogában emiatt kocsiálláspénzt felszámítani, tekintettel arra is, hogy a küldeményt végül is változatlan állapotban és ugyancsak vasúti kíséret mellett továbbították.
Az alperes ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte azzal, hogy az SZMGSZ-szabályzat által érintett országok vasútjai nem térhetnek el a szabályzatban foglaltaktól, ezért külön megállapodás sem mentesíti a feladót az SZMGSZ-ben előírt kötelezettségek alól. A felperes által hivatkozott külön megállapodásra az SZMGSZ nem tartalmaz szabályozást, az kizárólag a feladó és a Magyar Államvasutak közötti belső ügy, amit kiterjesztően nem lehet értelmezni.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyalás és a rendelkezésre álló iratok alapján az alábbiakat állapította meg.
A felperes 1994. április 15-én 36 vagonrakományú küldeményt adott fel Rákospalota-Újpest vasútállomáson Kazahsztán-Kulsary rendeltetési állomásra.
Az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-a szerint a gépkocsik, traktorok és más önjáró gépek feladása esetében a feladó köteles a vezetőfülkét, a motorházat és a könnyen hozzáférhető akkumulátorokat, a pótkerekeket, a pótalkatrészeket, a könnyen leszerelhető tartozékokat és a szerszámokat tartalmazó ládákat leólmozni. Ezen túlmenően az 5. cikk 6. §-a egyrészt utal a 9. cikk 8. §-ában foglaltakra, másrészt további részletes szabályokat is tartalmaz a pótalkatrészekre és a könnyen leszerelhető tartozékokra, szerszámokra stb.-re nézve.
Az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ában, valamint a 9. cikk 8. §-ában foglaltak mind részleteiben, mind átfogó jelleggel arra hivatottak, hogy a járművek vasúti feladása során a könnyen hozzáférhető, leszerelhető vagy elvihető tartozékok, alkatrészek vonatkozásában megnehezítse az eltulajdonítást, illetve azt kizárja. Ez a megállapítás nemcsak a szövegezés összefüggéséből következtethető, hanem magából az SZMGSZ szövegéből is kitűnik, a "könnyen leszerelhető", vagy a "könnyen hozzáférhető" szóhasználatból.
A perbeli esetben a felperes a feladás alkalmával kifejezett megállapodást kötött a Magyar Államvasutakkal, amelynek értelmében őrző-védő szolgálat teljesítését vállalta az alperes a teljes szerelvény felett, megfelelő díjazás ellenében. Ez a megállapodás, és az alperes őrző-védő tevékenysége a feladási állomástól a Záhonyig terjedő fuvarszakaszra vonatkozott, ezt követően azonban ugyanilyen tartalmú megállapodás jött létre a felperes és az ukrán vasutak között, de a továbbiakban érintett ország vasútjaival is, a rendeltetési állomásig.
Az SZMGSZ-megállapodás sehol nem tartalmaz olyan szabályt, mely az ilyen jellegű szerződés létrejöttére, az ilyen tartalmú megállapodásra díjazás ellenében lehetőséget adna, de ezzel ellentétes, tiltó rendelkezésre sem utal. A Legfelsőbb Bíróság azért arra a következtetésre jutott, hogy a felek között 1994. április 13-án létrejött megállapodás sem tartalmában, sem az elérni kívánt eredményt illetően célkitűzésében nem ellentétes az SZMGSZ-megállapodásban foglaltakkal, annak bármely rendelkezésével. Nem sérti sem a feladási, sem a közbenső, illetve a rendeltetési vasút érdekeit, sőt azt kifejezetten szolgálja, mert az ilyen jellegű megállapodás hatásában nem más, mint az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ában foglaltak elérése - tehát az áru épségének maradéktalan megőrzése - hathatósabb módszerekkel, magasabb szinten és feltehetően eredményesebben.
Az 1994. április 13-ai perbeli megállapodás a felperes és az alperes között belföldön a feladás alkalmával jött létre, e szerződésre vetíthető vissza a perbeli jogvita, mert a kocsiálláspénz Magyarország területén merült fel, és a belföldi szabályok szerint tartott igényt a vasút ennek megfizetésére. Az SZMGSZ 20. cikkének 13. §-a szerint a feltartóztatás idejére járó kocsiálláspénzt annak a vasútnak az érvényes belföldi előírásai és díjszabásai szerint kell felszámítani, amelyen a feltartóztatás történt.
A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése alapján, ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott esetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat. E törvény rendelkezését összevetve a fentiek szerinti tényállással, megállapítható, hogy a felek - a változott viszonyoknak megfelelően - az adott helyzetben elvárható módon jutottak arra az elhatározásra, hogy a küldemény őrzésére nézve külön megállapodást kötnek. E megállapodást aláíró egyik fél, nevezetesen a vasút a szerződés megkötésekor nem tért ki az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ában foglalt követelményrendszerre, hogy azt a megállapodás milyen formában érinti. Ebből következik, hogy maga az alperes is akként értékelte a megállapodást, hogy az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ában foglalt kötöttségeket nem kell alkalmazni. Ez abból is következtethető, hogy a feladáskor a vasút nem tett kifogást az SZMGSZ előírásainak maradéktalan be nem tartása miatt, a küldeményeket - minden fenntartás nélkül - fuvarozásra elfogadta. A felek akarategyezőségére mutat az adott kérdést illetően, és a kocsiálláspénz felszámításának jogossága ellen hat az a tényező is, hogy amennyiben a vasút eljárását a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésének utolsó fordulata szerint kifogásolni lehetne, úgy az hivatkozhatna a felperes felróható magatartására, ami abban nyilvánulna meg, hogy a szerződéskötéskor és a későbbiekben az SZMGSZ 5. cikkének 6. §-ában foglaltakat nem tartotta be. A megállapított tényállás mellett azonban nem mutatható ki a felróhatóság szubjektív eleme a felperesi oldalon azért, mert a felek fent már rögzített egyező akaratnyilvánítása kifejezetten az SZMGSZ-előírások mellőzését támasztotta alá, illetve a küldemény megőrzésének egy hathatósabb megoldással való felcserélését.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtetteknek megfelelően az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperest az általa leemelt kocsiálláspénz és kamatai megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Gf. III. 31 740/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás