• Tartalom

1997. évi XXXI. törvény

1997. évi XXXI. törvény

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról1

2015.09.01.

Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvényben, továbbá az Alaptörvényben meghatározott gyermeki jogok érvényre juttatása érdekében, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvénnyel, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénnyel összhangban a következő törvényt alkotja:2

ELSŐ RÉSZ

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

Általános rendelkezések

A törvény célja és alapelvei

1. § (1) E törvény célja, hogy megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az állam, a helyi önkormányzatok és a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről.

(2) A törvény meghatározza az (1) bekezdésben megjelölt célok elérése érdekében a gyermekek alapvető jogait és e jogok érvényesítésének garanciáit, a gyermekek védelmének rendszerét, alapvető szabályait.

2. § (1)3 A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhatóság, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint eljáró szervezetek és személyek tevékenységük során együttműködnek a családdal és – jogszabályban meghatározottak szerint – elősegítik a gyermek családban történő nevelkedését.

(3) A gyermek családban történő nevelkedését segítő ellátást a gyermek és családja helyzetéhez, szükségleteihez igazodóan kell nyújtani.

(4) A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.

3. § (1) A jogszabályban meghatározott ellátások igénybevétele általában önkéntes. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője csak törvényben meghatározott esetekben kötelezhető valamely ellátás igénybevételére.

(2)4 A gyermekek védelme során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

A törvény hatálya

4. §5 (1)6 A törvény hatálya kiterjed

a)7 a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel Magyarország területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire;

b)8 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény9 (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik;

c)10 a menedékjogról szóló törvény szerint, arra a tizennyolcadik életévét be nem töltött menedékjogi kérelmet benyújtó külföldi gyermekre, aki jogszabály vagy szokás alapján felügyeletéért felelős nagykorú személy kísérete nélkül lépett Magyarország területére, vagy a belépést követően maradt felügyelet nélkül, mindaddig amíg ilyen személy felügyelete alá kerül – feltéve, hogy az illető gyermek kiskorúságát a menekültügyi hatóság megállapította.

(2)11

(3)12 E törvény szerint kell eljárni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezésnek, a nevelési felügyelet elrendelésének vagy a gyám kirendelésének az elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. Magyarország területén a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező és szokásos tartózkodási helyet létesítő gyermek védelmét szolgáló eljárás során e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, feltéve, hogy a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK tanácsi rendelet vagy nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

(4)13 Magyarország területén kívül tartózkodó magyar állampolgárságú gyermek és fiatal felnőtt, valamint szülei gyámügyében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés vagy más jogszabály szerint a személyes joguk az irányadó.

Értelmező rendelkezések

5. § E törvény alkalmazásában

a)14 gyermek: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú,

b)15 fiatalkorú: az a személy, aki

ba) a szabálysértés elkövetésekor a 14. életévét,

bb) a 2013. július 1-jét megelőzően elkövetett bűncselekmény elkövetésekor a 14. életévét,

bc) a 2013. június 30-át követően elkövetett bűncselekmény elkövetésekor a 12. életévét

betöltötte, azonban a 18. – javítóintézetben történő nevelése esetén a 21. – életévét még nem töltötte be,

c) fiatal felnőtt: az a nagykorú személy, aki a 24. évét nem töltötte be,

d) a gyermek hozzátartozói: a vér szerinti és az örökbe fogadó szülők (a továbbiakban együtt: szülő), a szülő házastársa, a szülő testvére, a nagyszülő, a nagyszülő házastársa, a nagyszülő testvére, a dédszülő, a testvér, a testvér házastársa, a saját gyermek,

e) a gyermek közeli hozzátartozói: ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szülő, a szülő házastársa, a szülő testvére, a nagyszülő, testvér, a saját gyermek,

f)16 a gyermek tartására köteles személy: a Ptk.-ban meghatározott feltételek és sorrend szerint a szülő, más felmenő egyenesági rokon, a nagykorú testvér, a szülő házastársa,

g)17 gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység: a gyermekjóléti alapellátás, illetve a gyermekvédelmi szakellátás keretében végzett tevékenység, függetlenül a feladatellátás e törvényben nevesített formájától és módjától; a szolgáltató tevékenység célja a gyermekjólétnek, azaz a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, személyi, vagyoni és egyéb jogainak biztosítása,

h)18 gyermeki jogok: az Alaptörvényben, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvényben és más törvényekben megfogalmazott, a gyermeket megillető jogok összessége,

i)19 ellátás: a jogszabályban meghatározott pénzbeli, természetbeni, valamint személyes gondoskodást nyújtó alapellátás és szakellátás, továbbá a javítóintézeti ellátás,

j) természetbeni ellátás: olyan támogatás, amellyel a gyermeket alapvető szükségleteinek kielégítésében az állam (önkormányzat) anyagi javak biztosításával, szolgáltatások kifizetésével és nyújtásával segíti,

k)20 gyámhatóság: a fővárosi és megyei kormányhivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, a települési önkormányzat jegyzője, valamint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző,21

l) gyámügy: a jogszabály által a gyámhatóság feladat- és hatáskörébe utalt ügyek köre,

m) gyermekvédelmi gondoskodás: az e törvényben meghatározottak szerint elrendelt hatósági intézkedésen alapuló ellátás és védelem,

n)22 veszélyeztetettség: olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza,

ny)23 nevelőszülő: a Ptk. 4:122. § (2) bekezdése szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő,

o)24 várandós anya válsághelyzete: olyan családi, környezeti, szociális, társadalmi helyzet vagy ezek következtében kialakult állapot, amely a várandós anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozza, és ezáltal veszélyezteti a gyermek egészséges megszületését; ezen belül terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya az a válsághelyzetben lévő várandós anya, aki nyilatkozata szerint állapotát környezete és hozzátartozói előtt titokban szándékozik tartani,

p) tartós betegség: azon kórforma, amely a külön jogszabályban meghatározott magasabb összegű családi pótlékra jogosít,

q)25 fogyatékos gyermek, fiatal felnőtt:

qa) a gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások tekintetében a külön jogszabályban meghatározott magasabb összegű családi pótlékra jogosító fogyatékosságban szenvedő gyermek, fiatal felnőtt,

qb)26 a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások, valamint a gyermekétkeztetés normatív kedvezménye tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nktv.) 4. § 25. pontjában foglaltaknak megfelelő gyermek, fiatal felnőtt,

r) jövedelem: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározattak,

s)27 fenntartó:

sa)28 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása (a továbbiakban együtt: állami fenntartó),

sb)29 az egyházi jogi személy (a továbbiakban: egyházi fenntartó),

sc)30 az egyéni vállalkozó,

sd)31 az sa)–sb) alpontokban nem említett, magyarországi székhelyű jogi személy és egyéni cég,

se)32 az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely államban (a továbbiakban: EGT-állam), valamint – ha az Európai Közösséggel és tagállamaival létrejött nemzetközi szerződés alapján az adott állam szolgáltatói a letelepedés szabadsága tekintetében az EGT-államok szolgáltatóival azonos jogállást élveznek – az EGT-államoktól eltérő más államban honos vállalkozás belföldön bejegyzett fióktelepe [az sc)–se) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: nem állami fenntartó],

ha az e törvényben és más jogszabályban meghatározott feltételek szerint, gondoskodik a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység biztosításához szükséges feltételekről. Ha jogszabály másképp nem rendelkezik, az egyházi fenntartóra a nem állami fenntartóra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

sz)33 családbafogadó gyám: az a gyámként kirendelt személy, akinél a gyámhatóság a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte, vagy akinél a bíróság a gyermeket elhelyezte, vagy aki a gyermeket a gyámhatóság hozzájárulásával családba fogadta, kivéve, ha a gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyezték el, vagy akit a gyámhatóság a Ptk. 4:226. és 4:227. §-a szerint más okból rendelt ki gyámként a gyermekvédelmi gyámság alatt nem álló gyermek számára,

t)34 személyazonosító adat: az érintett személy természetes személyazonosító adatai, neme, állampolgársága, bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállása, lakó- és tartózkodási helye,

ty)35 megelőző pártfogó felügyelő: az a pártfogó felügyelő, akit a bűnmegelőzés érdekében a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése miatt indult gyámhatósági eljárás során a pártfogó felügyelői szolgálat kijelölt a védelembe vett vagy nevelésbe vett gyermek részére.

u)36 intézmény: az e törvényben meghatározott gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző szervezet vagy annak szakmailag önálló szervezeti egysége, amely a rá vonatkozó külön jogszabályban foglaltak alapján jön létre, legalább három főt foglalkoztat teljes munkaidőben, valamint a javítóintézet. Ha e törvény másképp nem rendelkezik, az intézmény fogalmát kell megfelelően alkalmazni a helyettes szülői, illetve nevelőszülői hálózatra is,

v)37 működtető: az a természetes személy, jogi személy, illetve ezek jogi személyiség nélküli szervezete, aki, illetve amely a fenntartó által biztosított működési feltételek között a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet szervezi,

w)38 szolgáltató: gyermekjóléti, illetve gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző személy vagy szervezet, amely nem minősül intézménynek vagy helyettes szülői, nevelőszülői hálózatnak,

x)39 államilag támogatott lakás-előtakarékossági programban való részvétel: a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény szerinti lakás-előtakarékossági szerződés megkötése és teljesítése,

y)40 családi pótlék: a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 5. §-ának a) pontja szerinti nevelési ellátás és iskoláztatási támogatás,

z)41 rendszeres jövedelem: a legalább három egymást követő hónapban keletkezett jövedelem,

zs)42 utógondozás: a nevelésbe vétel megszüntetését, megszűnését követően

zsa) a gyermek családjába való visszailleszkedését elősegítő utógondozó szociális munka,

zsb) a fiatal felnőttnek az önálló élet megkezdéséhez szükséges személyre szóló tanácsadás és a társadalomba való beilleszkedéshez történő segítségnyújtás.

II. Fejezet

Alapvető jogok és kötelességek

Gyermeki jogok

6. § (1)43 A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez.

(2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez.

(2a)44 A hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek joga van ahhoz, hogy fokozott segítséget kapjon a fejlődését hátráltató körülmények leküzdéséhez és esélyeinek növeléséhez.

(3) A fogyatékos, tartósan beteg gyermeknek joga van a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges ellátáshoz.

(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.

(5)45 A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.

(5a)46 A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a védelme érdekében eljáró szakemberek – különösen a gyermek bántalmazásának felismerése és megszüntetése érdekében – egységes elvek és módszertan alkalmazásával járjanak el.

(6)47 A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, továbbá hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.

7. § (1) A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.

(2)48 A gyermeknek joga van – örökbefogadó családban vagy más, családot pótló ellátás formájában – a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő védelemhez. A tizenkét év alatti gyermek átmeneti gondozását és otthont nyújtó ellátását befogadó szülőnél kell biztosítani, kivéve, ha a gyermek tartósan beteg, súlyosan fogyatékos, a testvéreket nem lehet együttesen a befogadó szülőnél elhelyezni vagy más okból szükséges az intézményes elhelyezés biztosítása, továbbá gyermekek átmeneti gondozása esetén az intézményes elhelyezést a szülő, törvényes képviselő kéri és az nem ellentétes a gyermek érdekével.

(3) A gyermek helyettesítő védelme során tiszteletben kell tartani lelkiismereti és vallásszabadságát, továbbá figyelemmel kell lenni nemzetiségi, etnikai és kulturális hovatartozására.

(4)49 Ha törvény másként nem rendelkezik, a gyermeknek a szülő felügyeleti joga megszűnése esetén is joga van származása, vér szerinti családja megismeréséhez és – a vér szerinti család beleegyezése mellett – a kapcsolattartáshoz.

(5) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson abban az esetben is, ha a szülők különböző államokban élnek.

8. § (1) A gyermeknek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, és ahhoz, hogy tájékoztatást kapjon jogairól, jogai érvényesítésének lehetőségeiről, továbbá ahhoz, hogy a személyét és vagyonát érintő minden kérdésben közvetlenül vagy más módon meghallgassák, és véleményét korára, egészségi állapotára és fejlettségi szintjére tekintettel figyelembe vegyék.

(2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy az őt érintő ügyekben az e törvényben meghatározott fórumoknál panasszal éljen.

(3) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy alapvető jogai megsértése esetén bíróságnál és törvényben meghatározott más szerveknél eljárást kezdeményezzen.

9. § (1)50 A nevelésbe vett gyermek joga különösen, hogy életkorához, egészségi állapotához, fejlettségéhez, valamint egyéb szükségleteihez igazodóan

a)51 állandóságot, érzelmi biztonságot nyújtó teljes körű ellátásban, gondozásban, – nemzetiségi, etnikai és vallási hovatartozását figyelembe vevő – megfelelő nevelésben, oktatásban és érdekei érvényesítésére megfelelő törvényes képviseletben részesüljön,

b)52 gondozási helyének megváltoztatását, gyermekével vagy testvéreivel való együttes elhelyezését kezdeményezze

c) felzárkóztató, tehetségfejlesztő programokon és érdeklődésének megfelelő szabadidős foglalkozásokon vegyen részt,

d) vallási vagy lelkiismereti meggyőződését szabadon megválassza, kinyilvánítsa és gyakorolja, valamint hit- és vallásoktatásban vegyen részt,

e) véleményt nyilvánítson a részére biztosított nevelésről, oktatásról, ellátásról, a személyét érintő kérdésekben meghallgassák, tájékoztassák,

f) érdekei képviseletére gyermekönkormányzat létrehozását kezdeményezze,

g) támogatást kapjon gondozójától, törvényes képviselőjétől családi környezetébe való visszatéréséhez,

h) családi környezetébe való visszatérését kezdeményezze,

i) személyes kapcsolatait ápolhassa,

j)53 a személyes tulajdon szokásos tárgyaihoz fűződő jogait gyakorolhassa,

k)54 utógondozásban részesüljön.

(2) Ha az (1) bekezdés i) pontja szerinti jog gyakorlása a gyermek személyiségfejlődését hátrányosan befolyásolja, a szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult közeli hozzátartozó kapcsolattartási joga az e törvényben foglaltak szerint korlátozható, megvonható vagy szüneteltethető.

(3)55 A speciális gyermekotthonban vagy gyermekotthon speciális csoportjában elhelyezett gyermeket – helyzetére való tekintettel – fokozott védelemben kell részesíteni.

(4)56 A speciális gyermekotthonban elhelyezett gyermek

a) egészségügyi ellátására, személyisége korrekciójához szükséges terápiára az állapotának megfelelő és a többi gyermek biztonságát védő módon, továbbá

b) gondozása és nevelése során jogait, személyes szabadságát korlátozó intézkedés alkalmazására csak feltétlenül indokolt esetben önmaga vagy mások veszélyeztetése esetén

kerülhet sor.

10. § (1) A gyermek kötelessége különösen, hogy

a) gondozása és nevelése érdekében szülőjével vagy más törvényes képviselőjével, gondozójával együttműködjön,

b) képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének,

c) tartózkodjék az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.

(2)57 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátást, továbbá a javítóintézeti ellátást biztosító intézmények házirendje az e törvényben meghatározott keretek között, a gyermek, a fiatal felnőtt és a fiatalkorú életkorához, egészségi állapotához, fejlettségi szintjéhez igazodva állapítja meg a gyermek, a fiatal felnőtt és a fiatalkorú jogai gyakorlásának és kötelességei teljesítésének szabályait.

(3)58 Az intézmény – a külön jogszabályban meghatározottak szerint elkészített – házirendjét az intézményben mindenki által jól látható helyen ki kell függeszteni, és gondoskodni kell annak megismertetéséről.

(4)59 Helyettes szülői és nevelőszülői hálózat esetében a jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének alapvető szabályait a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza.

Gyermeki jogok védelme

11. §60 (1) A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, törvényes képviseletének biztosításával, ügyeinek intézésével foglalkozik.

(1a)61 A gyermek bántalmazással szembeni védelemhez való jogának érvényesítése érdekében a gyermek számára gyermekjóléti alapellátást vagy gyermekvédelmi szakellátást biztosító, továbbá a gyermek törvényes képviseletének ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozó szervek és személyek a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által jóváhagyott egységes elvek és módszertan alkalmazásával járnak el.

(2) A gyermekvédelmi gyám a gyámhatóság kirendelő határozata alapján

a) képviseli a gyermek érdekét, elősegíti jogainak gyakorlását,

b) megismeri a gyermek véleményét és közvetíti azt az ellátást nyújtó szolgáltató, intézmény, illetve a gyermek ügyeivel foglalkozó hatóságok felé,

c) ellátja a gyermek törvényes képviseletét, és

d) jogszabályban meghatározott ügyekben eljárást kezdeményez.

11/A. §62 (1)63 A gyermekjogi képviselő ellátja a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermek e törvényben meghatározott jogainak védelmét, és segíti a gyermeket jogai megismerésében és érvényesítésében, valamint kötelességei megismerésében és teljesítésében. A gyermekjogi képviselő kiemelt figyelmet fordít a különleges vagy speciális ellátást igénylő gyermek védelmére.

(2) A gyermekjogi képviselő

a) segít a gyermeknek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását,

b)64 segíti a gyermeket az állapotának megfelelő ellátáshoz való hozzájutásban, a gyermekjóléti szolgálat esetmegbeszélésén, illetve a gyámhatóság által tartott tárgyaláson az ezzel kapcsolatos megjegyzések, kérdések megfogalmazásában,

c)65 a 36. § (2) bekezdése szerinti esetben eljár a gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, a gyermek, illetve fiatal felnőtt, valamint a gyermek-önkormányzat felkérése alapján,

d) eljár az érdekképviseleti fórum 35. § (4) bekezdése szerint tett megkeresése alapján,

e)66 a gyámhatóság kirendelése alapján képviseli a gyermeket a nevelési felügyelettel kapcsolatos eljárásban,

f)67 a 100/A. § (1) bekezdése szerinti jogsértések észlelése esetén javaslatot tehet

fa) gyermekvédelmi igazgatási bírság kiszabására az arra a 100/A. § (1) bekezdése szerint jogosult szervnek,

fb)68 a jogsértés jövőbeni előfordulásának megelőzése érdekében a jogsértéssel érintettek között, szükség szerint szakértők bevonásával, egyeztető megbeszélés tartására a gyámhatóságnak,

fc) a jogsértő személy továbbképzésére a fenntartónak, működtetőnek.

(3) A gyermekjogi képviselő jogosult a gyermekjóléti, illetve gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző működési területén tájékoztatást, iratokat, információkat kérni és a helyszínen tájékozódni. A gyermekjogi képviselő köteles a gyermek személyes adatait az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezelni.

(4)69 A gyermekjogi képviselő e célra létrehozott szervezet keretében működik. A gyermekjogi képviselő jogállására és eljárására vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály rendezi.70

(5) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző biztosítja, hogy a gyermek és hozzátartozói a gyermekjogi képviselő személyét és a vele való kapcsolat felvételének módját megismerhessék.

(6) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények, illetve szolgálatok vezetői tizenöt napon belül, a fenntartó harminc napon belül, illetve a képviselő-testület vagy a közgyűlés a következő testületi ülésén érdemben megtárgyalja a gyermekjogi képviselő észrevételeit, és az ezzel kapcsolatos állásfoglalásáról, intézkedéséről tájékoztatja őt.

(7) A gyermekjogi képviselő figyelemmel kíséri az óvoda, az iskola, a kollégium és a pedagógiai szakszolgálat intézményeiben folyó gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységet, segíti a gyermeki jogok érvényesülését. A gyermekjogi képviselő indokolt esetben megkeresi az említett intézmények fenntartóját, illetve szükség szerint a gyermek érdekében a gyámhatóságnál eljárást kezdeményez.

(8)71 Nem lehet gyermekjogi képviselő az a személy,

a) aki büntetett előéletű,

b)72 aki büntetlen előéletű, de a bíróság büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben megállapította a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XII. fejezet I. címében meghatározott élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmény, II. címében meghatározott egészségügyi beavatkozás, orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmény, kényszerítés, a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése, közösség tagja elleni erőszak, személyi szabadság megsértése, emberrablás, emberkereskedelem, zaklatás, magántitok megsértése, visszaélés személyes adattal, visszaélés közérdekű adattal, XIV. fejezetében meghatározott házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmény, embercsempészet, XV. fejezet V. címében meghatározott hivatalos személy elleni bűncselekmény és VI. címében meghatározott igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, XVI. fejezet II–IV. címében meghatározott köznyugalom, közbizalom és közegészség elleni bűncselekmény, lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, rablás, kifosztás, zsarolás, orgazdaság, illetve a 2012. évi C. törvény XV. Fejezetében meghatározott élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmény, XVI. Fejezetében meghatározott egészségügyi beavatkozás és kutatás rendje elleni bűncselekmény, XVII. Fejezetében meghatározott egészséget veszélyeztető bűncselekmény, emberrablás, emberrablás feljelentésének elmulasztása, emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, kényszerítés, a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése, közösség tagja elleni erőszak, az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése, személyes adattal visszaélés, közérdekű adattal visszaélés, zaklatás, magántitok megsértése, XIX. Fejezetében meghatározott nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény, XX. Fejezetében meghatározott gyermekek érdekét sértő és család elleni bűncselekmény, környezetkárosítás, természetkárosítás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés, XXVI. Fejezetében meghatározott igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, XXIX. Fejezetében meghatározott hivatalos személy elleni bűncselekmény, XXXII. Fejezetében meghatározott köznyugalom elleni bűncselekmény, XXXIII. Fejezetében meghatározott közbizalom elleni bűncselekmény, embercsempészet, járványügyi szabályszegés, rablás, kifosztás, zsarolás, lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, orgazdaság vagy olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el

ba) ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

bb) öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

bc) végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

bd) közérdekű munka vagy pénzbüntetés kiszabása esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

be) végrehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

c) aki a b) pontban meghatározott bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,

d) aki a szakmai gyakorlata meglétének vizsgálata során figyelembe veendő foglalkozás tekintetében foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt áll, valamint

e)73 akinek szülői felügyeleti jogát a bíróság jogerős ítéletével megszüntette, valamint – ha külön jogszabály másképp rendelkezik – akinek szülői felügyeleti joga a gyermek nevelésbe vétele miatt szünetel.

(9)74 Megszűnik a gyermekjogi képviselő megbízatása, ha vele szemben a (8) bekezdésben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll, vagy ha a gyermekjogi képviselő a 11/B. § (3) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének ismételt szabályszerű felhívásra sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívülálló ok következménye.

(10)75 A gyermekjogi képviselő a gyermekjogi képviselői feladatainak ellátása során hivatalból jár el, és e tevékenységével kapcsolatban a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személynek minősül.

11/B. §76 (1) A gyermekjogi képviselői feladatok ellátására pályázó személy a jelentkezéskor a gyermekjogi képviselet céljából létrehozott szervezett vezetője (a továbbiakban: vezető) részére

a) hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy a 11/A. § (8) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, valamint

b) igazolja, hogy a 11/A. § (8) bekezdés e) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.

(2) Ha a pályázó az (1) bekezdésben meghatározott tényeket nem igazolja, gyermekjogi képviselő nem lehet.

(3) A vezető a gyermekjogi képviselőt – a képviselet ellátásának időtartama alatt – írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja annak hatósági bizonyítvánnyal való igazolására, hogy a gyermekjogi képviselővel szemben nem állnak fenn a 11/A. § (8) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott kizáró okok.

(4) Ha az (3) bekezdésben meghatározott felhívásra a gyermekjogi képviselő igazolja, hogy vele szemben a 11/A. § (8) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, a vezető az igazolásra szolgáló hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a gyermekjogi képviselő részére megtéríti.

(5) A vezető a 11/A. § (8) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott körülmények igazolása céljából kezeli

a) gyermekjogi képviselői feladatok ellátására pályázó személy,

b) a gyermekjogi képviselő

azon személyes adatait, amelyeket az e célból a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott személyes adatokat a vezető az ellenőrzés lefolytatásáig vagy ha az ellenőrzés következtében a gyermekjogi képviselő megbízatása megszűnik, a megbízatás megszűnésének időpontjáig kezeli.

Szülői jogok és kötelességek

12. § (1) A gyermek szülője jogosult és köteles arra, hogy gyermekét családban gondozza, nevelje és a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket – különösen a lakhatást, étkezést, ruházattal való ellátást –, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutást biztosítsa.

(2) A gyermek szülője jogosult arra, hogy a gyermeke nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, neveléséhez segítséget kapjon.

(3) A gyermek szülője – ha törvény másként nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekét annak személyi és vagyoni ügyeiben képviselni.

(4) A gyermek szülője köteles

a) gyermekével együttműködni, és emberi méltóságát a 6. § (5) bekezdése szerint tiszteletben tartani,

b) gyermekét az őt érintő kérdésekről tájékoztatni, véleményét figyelembe venni,

c) gyermekének jogai gyakorlásához iránymutatást, tanácsot és segítséget adni,

d) gyermeke jogainak érvényesítése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni,

e) a gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel, továbbá a hatóságokkal együttműködni.

13. § (1)77 A nevelésbe vett gyermek szülője, ha szülői felügyeleti joga nem szűnt meg, jogosult arra, hogy

a)78 a gyermeke gondozójától, gyermekvédelmi gyámjától a gyermeke elhelyezéséről, neveléséről, fejlődéséről rendszeres tájékoztatást, a kapcsolattartáshoz segítséget kapjon,

b)79 a gyámhatóságtól gyermeke gondozási helyének megváltoztatását kérje,

c) a gyermeke családba történő visszahelyezése érdekében a települési önkormányzattól – a nevelésbe vétel okának elhárításához, a körülmények rendezéséhez, a gyermeke családba való visszailleszkedéséhez – segítséget kapjon,

d)80 a Ptk. családjogra irányadó szabályainak megfelelően a gyermeke sorsát érintő lényeges kérdésekben – a gyermeke nevének meghatározásáról, illetve megváltoztatásáról, tartózkodási helyének kijelöléséről, iskolájának, valamint életpályájának megválasztásáról – meghallgassák.

(2)81 A nevelésbe vett gyermek kapcsolattartásra feljogosított szülője jogosult és köteles

a)82 a gyermeke gondozását ellátó személyekkel, intézményekkel, a gyermekvédelmi gyámmal – a nevelés érdekében – együttműködni,

b) gyermekével – törvényben meghatározott módon – kapcsolatot tartani.

(3)83 A nevelésbe vett gyermek szülője – a gyámhatóság eltérő rendelkezése hiányában – köteles

a) minden tőle elvárhatót megtenni gyermeke családba történő visszahelyezéséért,

b)84 tiszteletben tartani a nevelőszülő családját és otthonát, az intézményben dolgozó személyeket, valamint köteles betartani az intézmény rendjét,

c) gyermeke ellátásáért gondozási díjat fizetni.

III. Fejezet

A gyermekek védelmének rendszere

14. § (1) A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység.

(2) A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják.

(3) A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat.

15. § (1)85 Pénzbeli és természetbeni ellátások:

a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény,

b)86

c) a gyermektartásdíj megelőlegezése,

d) az otthonteremtési támogatás.

e)87

(2) A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások:

a) a gyermekjóléti szolgáltatás,

b) a gyermekek napközbeni ellátása,

c) a gyermekek átmeneti gondozása.

(3) A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátások:

a) az otthont nyújtó ellátás,

b)88 az utógondozói ellátás,

c)89 a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás.

(4)90 A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések:

a) a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása,

b) a védelembe vétel,

c) a családbafogadás,

d) az ideiglenes hatályú elhelyezés,

e) a nevelésbe vétel,

f) a nevelési felügyelet elrendelése,

g) az utógondozás elrendelése,

h) az utógondozói ellátás elrendelése,

i)91 a megelőző pártfogás elrendelése.

(5)92 A gyermekvédelmi rendszer része a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt, illetve előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorúak javítóintézeti ellátása. A fiatalkorúak javítóintézeti neveléséről külön törvény rendelkezik.

(6)93 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszerben foglalkoztatottakat – a külön jogszabályban meghatározott munkakörükkel összefüggésben – megilleti az a jog, hogy személyüket megbecsüljék, emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat tiszteletben tartsák, tevékenységüket értékeljék és elismerjék.

(7)94 A gyermekvédelmi rendszerben foglalkoztatott

a) nevelő, gyermekfelügyelő, szakgondozó, gondozó, segédgondozó, gyermekgondozó, családi napközi szolgáltatást nyújtó személy, családi napközis koordinátor, helyettes szülő, nevelőszülő, családgondozó, utógondozó, családgondozó asszisztens, kisgyermeknevelő, gyermekvédelmi asszisztens, pszichológus, pszichológiai tanácsadó, szaktanácsadó, tanácsadó, jogász, elhelyezési ügyintéző, gyermekvédelmi ügyintéző, növendékügyi előadó, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, konduktor, gyógypedagógiai asszisztens, orvos, gyermekszakorvos, pszichiáter, örökbefogadási tanácsadó, javítóintézeti rendész, iskolai tanár, tanító, szakoktató, munkaoktató, ápolónő, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény vagy javítóintézet vezetője, vezető beosztású vagy vezető munkakörű dolgozója a gyermek, a fiatal felnőtt és a fiatalkorú közvetlen gondozása, ügyeinek intézése, családgondozása és utógondozása során,

b) helyettes szülői tanácsadó, nevelőszülői tanácsadó és gyermekvédelmi gyám a gyermek közvetlen gondozásának ellenőrzése, illetve törvényes képviseletének ellátása során

hivatalból jár el, e tevékenységével kapcsolatban a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személynek minősül.

(8)95 A gyermekvédelmi rendszerben a külön jogszabályban meghatározott munkakörben, valamint önkéntes jogviszonyban nem foglalkoztatható az a személy, akivel szemben a 11/A. § (8) bekezdésben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll, vagy aki e törvényben meghatározott igazolási kötelezettségének ismételt szabályszerű felhívásra sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívülálló ok következménye.

(9)96 Gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben történő foglalkoztatás esetén a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 41. § (2) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható.

(10)97 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység keretében munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott személynek, ha a beosztás szerinti napi munkaidejének kezdő időpontja rendszeresen változik, a tizennégy és tizennyolc óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén 15% bérpótlék jár, ha a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét és a közalkalmazottak, munkavállalók időszakonként rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket.

(11)98 A (3) bekezdésben meghatározott gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményekben és az (5) bekezdésben meghatározott javítóintézeti nevelést nyújtó intézményekben a Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy (a továbbiakban: pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy) heti teljes munkaideje 40 óra, amelynek 80%-át (a továbbiakban: kötött munkaidő) a munkáltató által, a munkakörhöz kapcsolódóan meghatározott feladatok ellátásával kell tölteni. A munkaidő fennmaradó részében a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy a feladatainak beosztását maga határozza meg.

(12)99 A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy tekintetében a teljes munkaidő 60–75%-ában (a továbbiakban: neveléssel, fejlesztéssel és vizsgálattal lekötött munkaidő) a gyermekekkel, fiatal felnőttekkel való közvetlen, egyéni és csoportos foglalkozás, fejlesztés és oktatás tartása, a gyermekek, fiatal felnőttek és a velük kapcsolatos intézkedések meghozatala, a számukra nyújtott ellátások meghatározása szempontjából jelentőséggel bíró személyek személyiségállapotának vizsgálata, pedagógiai megfigyelések végzése és családgondozási, utógondozási feladatok ellátása rendelhető el a Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint.

(13)100 A kötött munkaidőnek a neveléssel, fejlesztéssel és vizsgálattal lekötött munkaidőn túl fennmaradó részében a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy a (12) bekezdés szerinti feladatokkal összefüggő előkészítő, értékelő, adminisztratív és egyéb feladatokat, továbbá eseti helyettesítést lát el.

(14)101 A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személyt és a pedagógus-munkakörből nyugdíjba vonult személyt az Nktv. szerinti pedagógusigazolvány illeti meg.

(15)102 A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személyt a Kjt.-nek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint pótszabadság illeti meg.

(16)103 A (3) bekezdésben meghatározott gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmény és az (5) bekezdésben meghatározott javítóintézeti ellátást nyújtó intézmény vezetője

a) bejelenti az intézményt a köznevelés információs rendszerébe, és

b) a köznevelés információs rendszere alkalmazotti nyilvántartásába (a továbbiakban: alkalmazotti nyilvántartás) a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottakról a pedagógus előmeneteli rendszer működtetésével összefüggésben adatot rögzít.

(17)104 Az alkalmazotti nyilvántartás a pedagógiai-szakmai ellenőrzés időpontjának és megállapításainak kivételével tartalmazza az Nktv. 44. § (7) bekezdésében foglalt adatokat, valamint a szociális szakvizsga megszerzésének idejét.

16. §105 (1) Az e törvényben meghatározott, a gyermekek védelmét biztosító hatósági feladat- és hatásköröket

a) a helyi önkormányzat képviselő-testülete,

b)106 a gyámhatóság

c)107

gyakorolja.

(2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a helyi önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörébe tartozó eljárásoknál az illetékességet a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának lakóhelye határozza meg.

17. § (1) Az e törvényben szabályozott gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot látnak el – a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében – a törvényben meghatározott alaptevékenység keretében

a) az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos,

b) a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, így különösen a családsegítő szolgálat, a családsegítő központ,

c)108 a köznevelési intézmények,

d) a rendőrség,

e) az ügyészség,

f) a bíróság,

g)109 a pártfogó felügyelői szolgálat,

h)110 az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek,

i)111 a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása,

j)112 az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek,

k)113 a munkaügyi hatóság,

l)114 a javítóintézet,

m)115 a gyermekjogi képviselő.

(2)116 Az (1) bekezdésben meghatározott intézmények és személyek kötelesek

a) jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgálatnál,

b) hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén.

Ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet.

(2a)117 A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság a gyermek bántalmazása, elhanyagolása miatt jelzést vagy kezdeményezést tevő intézmény, személy adatait erre irányuló külön kérelem hiányában is zártan kezeli.

(3)118 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyek, szolgáltatók, intézmények és hatóságok a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése és megszüntetése érdekében kötelesek egymással együttműködni és egymást kölcsönösen tájékoztatni.

(4)119 Ha az (1) bekezdés a)–i) és k)–m) pontjában meghatározott személy vagy az (1) bekezdés a)–i) és k)–m) pontja szerinti szerv alkalmazottja a (2) vagy (3) bekezdésben foglalt jelzési vagy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, a gyámhatóság – jelzésre vagy hivatalból – értesíti a fegyelmi jogkör gyakorlóját és javaslatot tesz az érintett személlyel szembeni fegyelmi felelősségre vonás megindítására. A gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja esetén a gyámhatóság büntetőeljárást kezdeményez.

(5)120 A gyámhatóság a (4) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg egyeztető megbeszélést tart és a gyermekjóléti szolgálatnál kezdeményezi a külön jogszabály szerinti esetmegbeszélés megtartását.

MÁSODIK RÉSZ

ELLÁTÁSOK

IV. Fejezet

Pénzbeli és természetbeni ellátások

18. §121 (1)122 A jogosult gyermek számára

a)123 a gyámhatóság az e törvényben meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot,

b)124

állapít meg.

(2)125 A települési önkormányzat képviselő-testülete a rendeletében meghatározott módon és feltételek szerint a gyermek és fiatal felnőtt rászorultságára tekintettel pénzbeli támogatást állapíthat meg.

(3)126 E törvény szerint a gyámhatóság a gyermek gondozó szülőjének vagy más törvényes képviselőjének a gyermektartásdíjat megelőlegezi, a jogosult fiatal felnőttnek otthonteremtési támogatást állapít meg, és ezen pénzbeli ellátások folyósításáról rendelkezik.

(4)127 Az (1) bekezdésben meghatározott pénzbeli és természetbeni ellátások megállapítását nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezheti.

(5)–(6)128

18/A. §129 (1)130 A pénzbeli és természetbeni ellátás iránti kérelmet az a gyámhatóság bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye, vagy ha a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye van.

(2) A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény131

19. § (1)132 A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult

a)133 a 151. § (5) és (5a) bekezdésében meghatározott gyermekétkeztetés normatív kedvezményének,

b)134 a 20/A. §-ban meghatározott természetbeni támogatásnak,

c)135 az e törvényben és más jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeknek

az igénybevételére.

(1a)136 A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek után a gyermek családbafogadó gyámjául kirendelt hozzátartozó pénzbeli ellátásra jogosult, ha

a) a gyermek tartására köteles, és

b) nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik.

(2)137 A gyámhatóság megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg

a)138 az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (a továbbiakban: az öregségi nyugdíj legkisebb összege) a 140%-át,

aa) ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy

ab) ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy

ac)139 ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a 20. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek;

b)140 az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130%-át az a) pont alá nem tartozó esetben,

feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön vagy együttesen a (7) bekezdésben meghatározott értéket.

(3)141 Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál a 131. § (2) bekezdését kell alkalmazni. Ettől eltérni akkor lehet, ha a jövedelmi viszonyokban igazolható ok miatt tartós romlás vélelmezhető.

(4)142 A (2) bekezdésben meghatározott összeg számításánál – a kérelem benyújtásának időpontjában – közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként (gondozó családként) kell figyelembe venni az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

a) szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát,

b) 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket,

c) 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket,

d) 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket,

e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg és a fogyatékos gyermeket,

f)143 az a)–e) pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokont.

(5)144 A (4) bekezdés alkalmazásában szülő alatt a családbafogadó gyámot kell érteni, ha a családbafogadó gyám a gyámsága alá helyezett gyermek tartására köteles.

(6)145 A vagyoni helyzet vizsgálata kiterjed a (4) bekezdésben meghatározott közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára.

(7)146 Vagyon alatt azt a hasznosítható ingatlant, járművet, továbbá vagyoni értékű jogot kell érteni, amelynek egy főre jutó értéke a gyermeket gondozó családban

a) külön-külön számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének húszszorosát, vagy

b) együtt számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hetvenszeresét

meghaladja, azzal, hogy nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a szülő vagy a tartásra köteles más törvényes képviselő életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általuk lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra vagy tartós betegségre tekintettel fenntartott gépjármű.

(8)147 A gyámhatóság a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítására irányuló kérelmet elutasítja, ha a (4) bekezdésben megjelölt személyek együttesen vagy külön-külön a (7) bekezdésben meghatározott értékű vagyonnal rendelkeznek.

(9)148 Nem állapítható meg rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, illetőleg a megállapított jogosultságot meg kell szüntetni, ha a gyermek tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott.

20. §149 (1) A feltételek fennállása esetén a gyámhatóság egy év időtartamra, de legfeljebb

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a nagykorúvá vált gyermek 23. életévének betöltéséig,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a nagykorúvá vált gyermek 25. életévének betöltéséig

megállapítja a gyermek, nagykorúvá vált gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát.

(2) Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén nagykorúvá válása után is jogosult a gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, ha

a) nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy

b) felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be,

és a nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult.

(3) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot, ideértve a 19. § (1a) bekezdés szerinti pénzbeli ellátásra való jogosultságot is, a gyámhatóság – hivatalból vagy kérelemre – felülvizsgálja, ha a megállapított jogosultság időtartama alatt a jogosultsági feltételekben változás következett be.

(4) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság

a) megszűnik az (1) bekezdésben meghatározott időtartam leteltével,

b) megszüntetésre kerül, ha

ba) a (3) bekezdés szerinti felülvizsgálat azzal az eredménnyel zárul, hogy a jogosultsági feltételek nem állnak fenn, vagy

bb) a gyermek gyermekvédelmi szakellátásba kerül.

20/A. §150 (1) A települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága

a) a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel,

b) a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel

természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás esetenkénti összegéről az Országgyűlés a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt.

20/B. §151 (1)–(2)152

(3)153 A pénzbeli ellátás havi összege – gyermekenként – az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százaléka.

(4)154 A gyámhatóság annak a családbafogadó gyámként kirendelt hozzátartozónak, akinek pénzbeli ellátásra való jogosultsága

a) a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjában – az augusztus hónapra járó pénzbeli ellátás összege mellett –,

b) a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjában – a november hónapra járó pénzbeli ellátás összege mellett –

pótlékot folyósít.

(5) A (4) bekezdés szerinti pótlék esetenkénti összege 2006. évben gyermekenként 7500 forint. A 2006. évet követően a pótlék összegének emeléséről az Országgyűlés a költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt.155

(6)156 Ha a pénzbeli ellátást jogerősen megállapították, az

a) a kérelem benyújtásától esedékes azzal, hogy ha a kérelmet

aa) a tárgyhónap tizenötödikéig nyújtották be, a támogatás teljes összegét,

ab) a tárgyhónap tizenötödikét követően nyújtották be, a támogatás ötven százalékát;

b) a hivatalbóli eljárás megindulásának napjától esedékes azzal, hogy ha a hivatalbóli eljárás

ba) a tárgyhónap tizenötödikéig megindult, a támogatás teljes összegét,

bb) a tárgyhónap tizenötödikét követően indult meg, a támogatás ötven százalékát

kell kifizetni.

(7)157 Ha a pénzbeli ellátásra való jogosultság megszűnik, az a jogosultság megszűnésének hónapjáig esedékes azzal, hogy ha a megszűnés

a) a tárgyhónap tizenötödikéig következik be, a támogatás ötven százalékát,

b) a tárgyhónap tizenötödikét követően következik be, a támogatás teljes összegét

kell kifizetni.

20/C. §158

21. §159

Gyermektartásdíj megelőlegezése

22. §160 (1) A gyermektartásdíj megelőlegezésének akkor van helye, ha

a) a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította vagy van olyan külföldi bíróság, vagy más hatóság által hozott jogerős határozat, amelyet a Magyarországon élő gyermek javára nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján kell végrehajtani, és

b) a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá

c) a gyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani,

feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét.

(2) Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál a 131. § (2) bekezdését kell alkalmazni.

(3)161 A gyámhatóság a gyermektartásdíj behajthatatlanságát a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett személy rendszeres jövedelmére, illetve egyéb vagyonára vezetett eredménytelen végrehajtást követően állapítja meg. Az eredménytelen végrehajtást a végrehajtás szünetelését kimondó, hat hónapnál nem régebbi foglalási jegyzőkönyv igazolja.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott összeg számításánál a kérelem benyújtása időpontjában közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként kell figyelembe venni a 19. § (4) bekezdésében meghatározott személyeket.

(5) Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének, ha a kötelezett

a) lakóhelye olyan államban van, ahol a tartásdíj nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján nem érvényesíthető, vagy

b) külföldi tartózkodási helye ismeretlen, vagy

c)162

d) a jogosulttal közös háztartásban él, vagy

e)163

(6) Nincs helye továbbá a gyermektartásdíj megelőlegezésének

a) részösszegű megfizetés vagy részösszegű behajthatóság esetén, ha ennek mértéke a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja, vagy

b) lejárt gyermektartásdíj esetén.

(7) A feltételek fennállása esetén a gyermektartásdíj megelőlegezése a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, illetve a már megállapított gyermektartásdíj továbbfolyósítható addig az időpontig, ameddig a középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányokat folytat, de legfeljebb huszadik évének betöltéséig.

23. § (1)164 A gyámhatóság a bíróság által a tartásdíj megfizetésére kötelező határozatában megállapított összeget, százalékos marasztalás esetében az alapösszeget előlegezi meg azzal, hogy a megelőlegezett gyermektartásdíj összege nem haladhatja meg gyermekenként az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50%-át.

(2)165 A gyámhatóság az (1) bekezdésben meghatározott összegnél alacsonyabb összeget akkor állapíthat meg, ha a gyermek tartását a gondozó szülő részben biztosítani tudja. A megelőlegezett összeg ebben az esetben sem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 10%-ánál.

(3)166 A gyámhatóság a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő határozatát a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilváníthatja.

(4)167 A gyámhatóság a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosítja.

24. § (1)168 Ha a gyermektartásdíj megelőlegezését jogerősen megállapítják, az a kérelem benyújtásától esedékes. A folyósítás időtartama a kérelem benyújtásának napjától az alapul szolgáló ok előrelátható fennállásáig, legfeljebb azonban három évig tart. A feltételek fennállása esetén – függetlenül az adók módjára történő behajtás eredményétől – ugyanazon gyermekre tekintettel, egy alkalommal, legfeljebb további három évre a megelőlegezés továbbfolyósítható, illetve ismételten elrendelhető.

(2)169 Ha a gyermektartásdíj megelőlegezését jogerősen elrendelték, az a kérelem benyújtásától esedékes, azzal, hogy ha a kérelmet

a) a tárgyhónap 15-éig nyújtották be, a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő jogerős határozatban megállapított teljes összeget,

b) a tárgyhónap 15-ét követően nyújtották be, a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő jogerős határozatban megállapított összeg 50%-át

kell kifizetni.

(3)170 A gyámhatóság hivatalból vagy a külön jogszabályban meghatározott szervek és személyek értesítése alapján a gyermektartásdíj folyósítását – legfeljebb hat hónapra – felfüggeszti, ha

a) a kérelmezőnek a 22. § (1) bekezdésében meghatározott körülményeiben változás állt be,

b)171 a kötelezett rendszeres jövedelmére, illetve az egyéb vagyonára vezetett végrehajtás eredménnyel jár, feltéve, hogy annak mértéke a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja,

c)172 a kötelezett a kérelmező részére legalább két egymást követő alkalommal közvetlenül fizet tartásdíjat, feltéve, hogy annak összege alkalmanként a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja,

d) a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését rendelték el.

(4)173 A gyámhatóság a felfüggesztést követő vizsgálat eredményeképpen, ha a felfüggesztés időtartama alatt a jogosult nem részesült a 22. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott mértékű gyermektartásdíjban – a felfüggesztés lejárta után – elrendeli a gyermektartásdíj további folyósítását és a felfüggesztés időtartamára esedékes megelőlegezett gyermektartásdíj utólagos, egy összegben történő kifizetését vagy a megelőlegezést megszünteti.

(5)174 A gyámhatóság a gyermektartásdíj megelőlegezését megszünteti, ha

a)175 a gyermek – a gyámhatóság, illetve a bíróság végrehajtható határozata alapján – a külön élő másik szülő vagy más személy gondozásába kerül,

b) a gyermek nagykorúvá vált, és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat nem folytat,

c)176 a gyermeket a gyámhatóság nevelésbe vette,

d) a kötelezett meghalt.

(6)177

(7)178 Ha a gyermektartásdíj megelőlegezésére való jogosultság megszűnik, az a jogosultság megszűnésének hónapjáig esedékes azzal, hogy ha a megszűnés

a) a tárgyhónap 15-éig következik be, a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő jogerős határozatban megállapított összeg 50%-át,

b) a tárgyhónap 15-ét követően következik be, a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő jogerős határozatban megállapított teljes összeget

kell kifizetni.

(8)179 A megelőlegezett gyermektartásdíjat a kötelezett a Polgári Törvénykönyvben meghatározott kamattal az államnak megtéríti. A megelőlegezett gyermektartásdíjnak meg nem térült összegét adók módjára kell behajtani az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint.

(9)180 A gyámhatóság a megelőlegezett gyermektartásdíj kötelezett által meg nem térített összegét a kötelezett kérelmére és a 133. § (5) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén méltányosságból elengedheti, csökkentheti, illetve részletfizetést engedélyezhet.

(10)181 A megelőlegezett gyermektartásdíj meg nem térített összege tekintetében fennálló tartozás a kötelezett halála esetén megszűnik.

Otthonteremtési támogatás

25. §182 (1)183 Az otthonteremtési támogatás célja, hogy a nevelésbe vételből kikerült fiatal felnőtt lakáshoz jutását, tartós lakhatása megoldását elősegítse.

(2) Otthonteremtési támogatásra jogosult az a fiatal felnőtt, akinek

a) legalább hároméves időtartamú folyamatos – gondozási helyén töltött – nevelésbe vétele a nagykorúvá válásával szűnt meg,184 és

b)185 készpénzének, biztosításra vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke a nagykorúvá válásakor nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát, azzal, hogy az öregségi nyugdíj legkisebb összegeként az otthonteremtési támogatás megállapítása időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegét kell figyelembe venni.

(3) A készpénz vagyonba a fiatal felnőtt árvaellátásából és keresményéből származó megtakarítást nem lehet beszámítani. A nevelésbe vétel időtartamába az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát is be kell számítani, feltéve, ha a gyermeket ideiglenesen nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezték el.

(4)186 Akkor is jogosult a fiatal felnőtt a támogatásra, ha a három évnél rövidebb időtartamú nevelésbe vételére a 78. § (1) bekezdés a) pont ab), ac), ad) és b) pont ba) alpontjában meghatározott okból került sor.

(5)187 A támogatás Magyarország területén használható fel

a) részben vagy egészben a fiatal felnőtt tulajdonába kerülő vagy már a fiatal felnőtt tulajdonában lévő lakás lakhatóvá tételére,

b) építési telek, életvitelszerű lakhatásra alkalmas lakás, családi ház, tanya vásárlására, építésére, tulajdon- vagy tulajdonrészszerzéssel járó felújítására vagy bővítésére,

c) bérleti jogviszony létesítéséhez szükséges összeg megfizetésére, lakás bérleti díjának kifizetésére,

d) önkormányzati bérlakás felújítására,

e) államilag támogatott lakásprogramban vagy lakás-előtakarékossági programban való részvételre,

f) otthonteremtést elősegítő hitelintézeti kölcsön egyösszegű törlesztésére,

g) indokolt esetben a tartósan beteg vagy fogyatékos fiatal felnőtt megfelelő ellátását biztosító, az Szt. hatálya alá tartozó bentlakásos szociális intézménybe fizetendő egyszeri hozzájárulásra.

(6)188 Az otthonteremtési támogatás iránti kérelemben nyilatkozni kell a (2)–(4) bekezdésben meghatározott feltételekről, valamint arról, hogy a fiatal felnőtt az otthonteremtési támogatás felhasználása során az utógondozó intézménnyel együttműködik.

(7)189 A gyámhatóság az otthonteremtési támogatás iránti kérelem alapján az utógondozás vagy utógondozói ellátás alatt nem álló fiatal felnőtt részére elrendeli az utógondozást. Az otthonteremtési támogatás céljának megvalósulásához az utógondozást biztosító intézmény a támogatással való elszámolásig segítséget nyújt.

26. § (1)190 Az otthonteremtési támogatás mértékét a folyamatos nevelésben eltöltött évek és a jogosult készpénz és ingatlan vagyonának együttes értéke alapján úgy kell megállapítani, hogy a vagyonnal nem rendelkező jogosult esetén érje el, a vagyonnal rendelkező jogosult esetén pedig a vagyonnal együtt érje el

a) a négy évnél rövidebb időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének negyvenszeresét,191

b) a négy évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötvenszeresét,

c) az öt évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát.

(2)192 Ha a fiatal felnőtt az otthonteremtési támogatást lakás bérleti díjának kifizetésére, államilag támogatott lakás-előtakarékossági programban való részvételre vagy ingatlan felújítására, bővítésre használja fel, a gyámhatóság az otthonteremtési támogatás összegének részletekben történő kifizetéséről dönthet. Az ingatlan felújítása, bővítése céljára megállapított otthonteremtési támogatás részletekben történő kifizetése esetén a következő részlet kifizetésére csak akkor kerülhet sor, ha a fiatal felnőtt az előző részlet cél szerinti felhasználásáról okmányokkal igazoltan elszámolt.

(3)193 A fiatal felnőtt az otthonteremtési támogatás gyámhatóság által elfogadott célra történő felhasználásáról legkésőbb a támogatás megállapításától számított egy éven belül okmányokkal igazoltan elszámol, kivéve ha az otthonteremtési támogatást lakás bérleti díjának kifizetésére vagy államilag támogatott lakás-előtakarékossági programban való részvételre használja fel. Ezekben az esetekben az otthonteremtési támogatás felhasználásáról az utolsó részlet kiegyenlítését követő hónap utolsó napjáig kell elszámolni.

(4)194 A gyámhatóság az otthonteremtési támogatást a központi költségvetés terhére biztosítja.

(5)195 A gyámhatóság öt év időtartamra elidegenítési tilalmat jegyeztet be az állam javára az ingatlan-nyilvántartásba az otthonteremtési támogatással megszerzett ingatlanra és az otthonteremtési támogatásból felújított, a támogatásban részesülő fiatal felnőtt tulajdonában vagy részben a tulajdonában lévő ingatlanra.

(6)196 Az otthonteremtési támogatásra jogosult fiatal felnőtt kérelmére, körülményeinek lényeges változása esetén a gyámhatóság az általa bejegyeztetett elidegenítési tilalmat feloldhatja, illetve a lejárat előtt hozzájárulhat az államilag támogatott lakás-előtakarékossági programba befektetett otthonteremtési támogatás összegének a 25. § (5) bekezdése szerinti célra való felhasználásához. A gyámhatóság az (5) bekezdésben meghatározott elidegenítési tilalmat bejegyezteti a korábbi – az otthonteremtési támogatás felhasználásával a fiatal felnőtt tulajdonába került – ingatlan felhasználásával megszerzett újabb ingatlanra, legfeljebb az előzőleg előírt elidegenítési tilalom időtartamának lejártáig.

(7)197 Az (5)–(6) bekezdésben meghatározott elidegenítési tilalomból eredő valamennyi polgári jogi jogviszonyban a Magyar Államot a kincstár képviseli.

27. § (1)198 A gyámhatóság a gyermeket nagykorúságának elérése előtt 6 hónappal írásban tájékoztatja az otthonteremtési támogatás lehetőségéről.

(2)199 Az otthonteremtési támogatás iránti igényt a kérelmező a nagykorúvá válást követően, de legkésőbb a 30. évének betöltéséig nyújthatja be. E határidő elmulasztása jogvesztő.

28. §200

V. Fejezet

A személyes gondoskodást nyújtó ellátások

A személyes gondoskodást nyújtó ellátások általános szabályai

29. § (1)201 A fenntartó önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó ellátások (a továbbiakban: személyes gondoskodás) formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjról rendeletet alkot.

(2)202 Ha törvény másként nem rendelkezik, a fenntartó önkormányzat rendeletben szabályozza

a) az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodás formáit,

b) az önkormányzat által biztosított ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módját és a kérelem elbírálásának szempontjait,

c) az intézményvezető hatáskörében – külön eljárás nélkül – biztosítható ellátásokat,

d) az ellátás megszűnésének eseteit és módjait,

e) a fizetendő térítési díjak mértékét, csökkentésének és elengedésének eseteit, módjait.

(3)203 Ha önkormányzati társulás gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátást nyújt, akkor a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat – a társulási megállapodásban meghatározottak szerint – a nyújtott ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról rendeletet alkot.

30. § (1)204

(2)205 Szociális szövetkezet nem nyújthat gyermekvédelmi szakellátást.

Az ellátás igénybevételének módja

31. § (1)206 A személyes gondoskodás igénybevétele – ha e törvény másként nem rendelkezik – önkéntes, az ellátást igénylő (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. Cselekvőképtelen kiskorú és cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló személy kérelmét törvényes képviselője terjeszti elő, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális ellátások igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú személy a kérelmét törvényes képviselőjének hozzájárulásával terjesztheti elő. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú, a cselekvőképességében a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális ellátások igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú személy és a törvényes képviselője között az ellátás igénybevételével kapcsolatban felmerült vitában – a tényállás tisztázása mellett – a gyámhatóság dönt.

(2) Ha a gyermek védelme az ellátás önkéntes igénybevételével nem biztosított, e törvény az ellátás kötelező igénybevételét elrendeli.

(3)207

32. §208 (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásra irányuló jogviszony keletkezését

a) a helyi önkormányzat képviselő-testületének határozata,

b)209 a gyámhatóságnak a határozata,

c) a települési önkormányzat által fenntartott átmeneti gondozást nyújtó intézmény esetében az intézményvezető intézkedése,

d) a c) pontban foglaltakon túl a fenntartó önkormányzat rendeletében vagy az állami fenntartó által meghatározott körben az intézményvezető intézkedése,

e) a személyes gondoskodás iránti kérelemről dönteni jogosult személy intézkedése

alapozza meg.

(2) Ha az ellátás igénybevételére az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján kerül sor, a határozatot közölni kell a működtetővel és az ellátást nyújtó intézmény vezetőjével is.

(3)210 Állami fenntartó által fenntartott (a továbbiakban: állami fenntartású) intézmény esetén az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti döntésről az intézményvezető értesíti a kérelmezőt, illetve törvényes képviselőjét. Az ellátás igénybevételének elutasítása esetén a kérelmezőt, illetve törvényes képviselőjét írásban kell értesíteni.

(4) Ha a kérelmező, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének (3) bekezdés szerinti döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ha az intézményvezető az ellátás igénybevételéről nem intézkedik, a kérelmező, illetve törvényes képviselője az arról való tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ezekben az esetekben a fenntartó határozattal dönt.

(5)211 A gyermekjóléti alapellátások igénybevételének – az (5a) bekezdésben foglalt kivétellel – a megkezdése előtt, valamint az utógondozói ellátás igénybevételének megkezdésekor

a) állami fenntartású szolgáltató, intézmény esetén a szolgáltató vezetője, illetve az intézményvezető,

b)212 egyházi fenntartó által fenntartott (a továbbiakban: egyházi fenntartású) és nem állami fenntartó által fenntartott (a továbbiakban: nem állami fenntartású) szolgáltató, intézmény esetén a fenntartó vagy az általa megbízott személy

a kérelmezővel, illetve törvényes képviselőjével írásban megállapodást köt.

(5a)213 Gyermekek átmeneti otthona és családok átmeneti otthona esetén az (5) bekezdés szerinti megállapodást az ellátás kezdetétől számított 15 napon belül kell megkötni.

(6) Nem kell az (5) bekezdés szerint megállapodást kötni

a) gyermekjóléti szolgáltatás esetén,

b) – ha a fenntartó döntése alapján a szolgáltatás jellegére tekintettel az nem indokolt – alternatív napközbeni ellátás

esetén.

(7) Az (5) bekezdés szerinti megállapodás tartalmazza

a) az ellátás kezdetének időpontját,

b) az intézményi ellátás időtartamát (a határozott vagy határozatlan időtartam megjelölését),

c) a gyermek, fiatal felnőtt számára nyújtott szolgáltatások és ellátások tartalmát, módját,

d) a személyi térítési díj megállapítására és megfizetésére vonatkozó szabályokat, ha az ellátás térítésidíj-fizetési kötelezettséggel jár,

e) az ellátás megszüntetésének módjait,

f) a gyermek és törvényes képviselője, valamint a fiatal felnőtt személyazonosító adatait,

g)214 az ellátásra jogosult gyermek törvényes képviselője, illetve a fiatal felnőtt nyilatkozatát a 33. § (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatás megtörténtéről.

(7a)215 Családok átmeneti otthona esetén a megállapodás – a (7) bekezdésben foglaltakon túl – tartalmazza

a) a gyermekkel együtt ellátásban részesülő személy gyermekgondozással kapcsolatos feladatait, a gondozás módját, mértékét, és

b) a szülő nyilatkozatát arról, hogy a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval, illetve intézménnyel együttműködik.

(7b)216 Hálózatba szervezett családi napközi esetén a megállapodás – a (7) bekezdésben foglaltakon túl – tartalmazza, hogy a gyermek a hálózat melyik családi napközijében részesül ellátásban.

(7c)217 Ha a gyermek törvényes képviselője a nevelés-gondozás nélküli munkanapra, illetve a bölcsődei szünet teljes idejére vagy annak egy részére is igényli a bölcsődei ellátást, erre az időszakra az ügyeletet biztosító intézmény az (5) bekezdésben foglaltak szerint megállapodást köt a törvényes képviselővel. Az ügyeletet biztosító intézménnyel kötött megállapodás nem érinti az ügyeleti időszakon kívül bölcsődei ellátást nyújtó intézménnyel kötött megállapodást.

(8) Az intézményvezetőnek az ellátásra jogosult gyermek, fiatal felnőtt azonnali elhelyezéséről kell gondoskodnia

a) az elhelyezés fellebbezésre tekintet nélküli végrehajtását elrendelő határozat alapján,

b) soron kívüli elhelyezésre vonatkozó indokolt kérelem alapján,

c) az 57. § (2) bekezdése szerinti esetben.

(9)218 Ha az egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó a települési önkormányzattal vagy állami szervvel kötött ellátási szerződés hatálya alá tartozó esetben az ellátásra irányuló kérelmet elutasítja, a kérelmezőt, illetve törvényes képviselőjét írásban értesíti. Ha a kérelmező, illetve törvényes képviselője a döntést vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül az ellátási szerződést megkötő települési önkormányzathoz vagy állami szervhez fordulhat. A települési önkormányzat vagy állami szerv a kérelemről határozattal dönt.

(10)219 Ha a települési önkormányzattal vagy állami szervvel ellátási szerződést kötött egyházi fenntartó vagy a nem állami fenntartó az elhelyezést elrendelő döntés ellen fellebbezést nyújt be, a települési önkormányzatot vagy állami szervet írásban értesíti.

Tájékoztatási kötelezettség

33. § (1) A személyes gondoskodás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell.

(2) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás esetén az ellátás megkezdésekor az ellátásra jogosult gyermeket és törvényes képviselőjét, illetve a fiatal felnőttet tájékoztatni kell

a) az ellátás tartamáról és feltételeiről,

b) az intézmény által vezetett, reá vonatkozó nyilvántartásokról,

c)220 az ellátásra jogosult gyermek, fiatal felnőtt és hozzátartozói közötti kapcsolattartásról, különösen a látogatás, a távozás és a visszatérés rendjéről

ca) a gyermekek átmeneti otthonában biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásnál, ha a gyermek kapcsolattartásra jogosult hozzátartozói külön élnek,

cb) a családok átmeneti otthonában biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásnál, ha a gyermeknek van különélő, kapcsolattartásra jogosult hozzátartozója,

cc) a gyermekotthonban biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátásnál (a ca)–cc) alpontokban szereplő intézmények a továbbiakban együtt: bentlakásos gyermekintézmény),

cd) a helyettes szülőnél biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásnál és

ce) a nevelőszülőnél biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátásnál,

d) az érték- és vagyonmegőrzés módjáról,

e) az intézmény házirendjéről,

f) panaszjoga gyakorlásának módjáról,

g) a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról,

h)221 a jogosult jogait és érdekeit képviselő érdekképviseleti fórumról.

(3) Az ellátásra jogosult gyermek törvényes képviselője, illetve a fiatal felnőtt köteles

a)222 a (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatás megtörténtéről nyilatkozni, ha az ellátás igénybevételéről nem kötöttek megállapodást,

b)223 az e törvény alapján vezetett intézményi nyilvántartásokhoz adatokat szolgáltatni,

c)224 nyilatkozni a jogosultsági feltételekben, valamint a személyazonosító adatokban beállott változásokról.

A gyermek és hozzátartozójának kapcsolattartása

34. §225 (1)226 A bentlakásos gyermekintézményben, a befogadó szülőnél biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásnál és gyermekvédelmi szakellátásnál a gyermek és szülője vagy más kapcsolattartásra jogosult hozzátartozója (a továbbiakban együtt: kapcsolattartásra jogosult) közötti kapcsolattartás formái:

a) a folyamatos és időszakos kapcsolattartás

aa) a gyermek tartózkodási helyén történő meglátogatásával, illetve

ab) a gyermek elvitelének jogával és visszaadásának kötelezettségével, vagy

ac) felügyelt kapcsolattartás keretében, és

b) a levelezés, elektronikus levelezés, telefonkapcsolat, ajándékozás, csomagküldés.

(2)227 A bentlakásos gyermekintézményben, a befogadó szülőnél biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátás és gyermekvédelmi szakellátás során elő kell segíteni, hogy a kapcsolattartásra jogosult a gyermekkel kapcsolatot tartson fenn, feltéve, hogy a szülő nem áll a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére elkövetett cselekmény miatt ideiglenes megelőző távoltartás vagy megelőző távoltartás, továbbá a büntetőeljárásban elrendelhető távoltartás kényszerintézkedés hatálya alatt, vagy a gyermek súlyos bántalmazása miatt nem szüneteltették a szülő kapcsolattartási jogának gyakorlását.

(3)228 A gyámhatóság a kapcsolattartásról a gyermek vér szerinti családjával, testvéreivel való kapcsolat fenntartása, a gyermek vér szerinti családjába való visszakerülésének elősegítése érdekében dönt. A kapcsolattartás formájának és gyakoriságának elbírálása során a gyámhatóság mérlegeli a gyermekjóléti alapellátás vagy a gyermekvédelmi szakellátás igénybevételének okát, valamint a kapcsolattartásra jogosult magatartását és körülményeit.

(4)229 A gyámhatóság által elrendelt felügyelt kapcsolattartás esetén a kapcsolattartást szabályozó jogszabályokban meghatározottak szerint, a gyámhatóság határozatában meghatározott helyszínen kerül sor a kapcsolattartásra.

(5)230 Ha a (2) bekezdésben meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn, a kapcsolattartásra jogosult az átmeneti gondozásban részesülő gyermeket a bentlakásos gyermekintézmény házirendje vagy a helyettes szülői hálózatot működtetővel történt előzetes egyeztetés szerint, a gondozás helyszínén látogathatja. A látogatás alkalmával biztosítani kell a kapcsolattartás kulturált és zavartalan körülményeit. Átmeneti gondozásban részesülő gyermek esetén a kapcsolattartásról a gyámhatóság kérelemre dönt. A gyámhatóság szükség esetén felügyelt kapcsolattartást rendel el.

(6)231 Az ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett, továbbá a nevelésbe vett gyermekkel történő kapcsolattartásról a gyámhatóság hivatalból dönt. A gyermek legfeljebb két napra történő eltávozását és két napnál hosszabb időtartamú szabadságát a gyermekvédelmi gyám engedélyezi, ha arra a gyámhatóság döntésében felhatalmazta. A gyermekvédelmi gyám jelzi a gyámhatóságnak, ha a kapcsolattartás végrehajtása során a kapcsolattartásra jogosult és a gyermek vagy a kapcsolattartásra jogosult és a gyermek gondozási helyét biztosító személy, intézmény között vita keletkezik.

(7)232 Az örökbefogadhatónak nyilvánítás szempontjából nem tekinthető rendszeres kapcsolattartásnak a levélírás, a telefonhívás, a csomagküldés és a gyámhatóság határozatában szabályozottól jelentősen eltérő évenkénti egy-két látogatás.

(8)233 A kapcsolattartással összefüggő, a gyermek számára a bentlakásos gyermekintézményben, a befogadó szülőnél biztosított teljes körű ellátás által nem fedezett költségeket a kapcsolattartásra jogosult viseli. A települési önkormányzat rendkívüli települési támogatás formájában nyújthat segítséget a kapcsolattartásra jogosult számára a kapcsolattartással összefüggő költségek viseléséhez, különösen az utazási költségekhez, illetve a kapcsolattartásra jogosult otthonában történő kapcsolattartás esetén a gyermek ellátásának költségeihez. A területi gyermekvédelmi szakszolgálat a kapcsolattartást szabályozó jogszabályokban meghatározottak szerint nyújt segítséget és támogatást a kapcsolattartás megvalósításához.

Érdekvédelem

35. § (1)234 Az intézmény fenntartója meghatározza – a (6) bekezdésben meghatározott ellátások kivételével – az ellátásban részesülők érdekvédelmét szolgáló érdekképviseleti fórum megalakításának és működésének szabályait.

(2) Az érdekképviseleti fórum szavazati jogú választott tagjai

a) a gyermekönkormányzat képviselői,

b) az ellátásban részesülő gyermek szülei vagy más törvényes képviselői, illetve a fiatal felnőttek képviselői,

c) az intézmény dolgozóinak képviselői,

d) az intézményt fenntartó képviselői.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott személyek száma nem lehet kevesebb a (2) bekezdés c)d) pont szerinti személyek összlétszámánál.

(4)235 Az érdekképviseleti fórum megvizsgálja a hozzá benyújtott panaszokat és a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt, továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a fenntartónál, a gyermekvédelmi gyámnál, a gyermekjogi képviselőnél, illetve más hatáskörrel rendelkező szervnél.

(5) Az érdekképviseleti fórum az intézmény vezetőjénél véleményt nyilváníthat a gyermeket, fiatal felnőttet érintő ügyekben, valamint javaslatot tehet az intézmény alaptevékenységével összhangban végzett szolgáltatások tervezéséről, működtetéséről, valamint az ebből származó bevételek felhasználásáról. Az érdekképviseleti fórum egyetértési jogot gyakorol a házirend jóváhagyásánál.

(6)236 A gyermekjóléti szolgálatban és a házi gyermekfelügyelet formájában biztosított napközbeni ellátásban részesülők érdekvédelmére a fenntartónak érdekképviseleti fórumot nem kell működtetnie. Panaszjoguk gyakorlására a 36. §-ban foglaltak az irányadók.

36. § (1)237 A gyermek, a gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, valamint a gyermekönkormányzat és a fiatal felnőtt, továbbá a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó érdekképviseleti és szakmai szervek a házirendben foglaltak szerint panasszal élhetnek az intézmény vezetőjénél vagy érdekképviseleti fórumánál

a) az ellátást érintő kifogások orvoslása érdekében,

b) a gyermeki jogok sérelme, továbbá az intézmény dolgozói kötelezettségszegése esetén,

c)238 a 136/A. § szerinti iratbetekintés megtagadása esetén.

(2)239 Az intézmény vezetője, illetve az érdekképviseleti fórum a panaszt kivizsgálja, és tájékoztatást ad a panasz orvoslásának más lehetséges módjáról. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, valamint a gyermekönkormányzat és a gyermek, illetve fiatal felnőtt az intézmény fenntartójához vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat, ha az intézmény vezetője vagy az érdekképviseleti fórum 15 napon belül nem küld értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet.

37. § (1) A bentlakásos gyermekintézményben elhelyezett gyermekek érdekeik képviseletére gyermekönkormányzatot hozhatnak létre.

(2) A bentlakásos gyermekintézmény valamennyi gyermekének képviseletében az a gyermekönkormányzat járhat el, amelyiket a gyermekek több mint 50%-a választott meg.

(3) A gyermekönkormányzat – az intézményvezető véleményének kikérésével – dönt saját működéséről. Szervezeti és működési szabályzatát a választó gyermekközösség fogadja el, és az intézményvezető hagyja jóvá. A jóváhagyás csak akkor tagadható meg, ha a szabályzat jogszabálysértő vagy ellentétes az intézmény szervezeti és működési szabályzatával, illetve házirendjével.

(4) A gyermekönkormányzat véleményt nyilváníthat az intézmény vezetőjénél a bentlakásos gyermekintézmény működésével és a gyermekekkel kapcsolatos valamennyi kérdésben, amit az intézmény vezetőjének figyelembe kell venni.

Az ellátás megszüntetésének módja

37/A. §240 (1) Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátás megszűnik

a) a határozott idejű elhelyezés esetén a megjelölt időtartam – illetve a meghosszabbított időtartam – leteltével,

b) a jogosultsági feltételek megszűnésével.

(2)241 Az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátás megszüntetését a jogosult, illetve törvényes képviselője kérelmezheti, melynek alapján az intézményvezető az ellátást megszünteti. Az ellátás a megegyezés időpontjában, illetve ennek hiányában a megállapodásban foglaltak szerint szűnik meg.

(3)242 Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátást megszünteti, ha a jogosult a házirendet ismételten súlyosan megsérti, vagy az ellátás feltételei, okai már nem állnak fenn.

(3a)243 Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett, a családok átmeneti otthonában a szülőnek, nagykorú testvérnek nyújtott ellátást a (3) bekezdésben foglaltakon túl megszünteti, ha a szülő, nagykorú testvér mások életét, testi épségét veszélyeztető magatartást tanúsít. Az intézményvezető ezzel egyidejűleg értesíti a szülő lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti gyermekjóléti szolgálatot, és szükség esetén hatósági intézkedést kezdeményez.

(4)244 Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátás megszüntetéséről, valamint az ellene tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat vagy törvényes képviselőjét. Egyet nem értés esetén a jogosult vagy törvényes képviselője az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. A (3a) bekezdés szerinti eset kivételével a fenntartó végrehajtható határozatáig az ellátást biztosítani kell.

(5) Ha az ellátást a 32. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja alapozza meg, az ellátást csak határozat szüntetheti meg.

VI. Fejezet

Gyermekjóléti alapellátások

A gyermekjóléti alapellátások célja

38. § (1) Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.

(1a)245 Az alapellátás hozzájárul a gyermek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetének feltárásához, és a gyermek szocializációs hátrányának csökkentésével annak leküzdéséhez.

(2) Az alapellátás keretében nyújtott személyes gondoskodást – lehetőség szerint – a jogosult lakóhelyéhez, tartózkodási helyéhez legközelebb eső ellátást nyújtó személynél vagy intézményben kell biztosítani.

(3)246 Ha a gyermekek átmeneti gondozását a települési önkormányzat ellátási szerződés keretében biztosítja, és az ellátást nyújtó intézmény nem a települési önkormányzat területén működik, a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátását lehetőség szerint a szülő lakóhelye szerinti települési önkormányzatnak kell biztosítania.

Biztos Kezdet Gyerekház247

38/A. §248 (1) A Biztos Kezdet Gyerekház (a továbbiakban: Gyerekház) célja a szocio-kulturális hátrányokkal küzdő, elsősorban a hátrányos helyzetű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek egészséges fejlődésének biztosítását támogató, fejlődési lemaradását kompenzáló, a szülői kompetenciákat erősítő, a szülő és különösen az óvodáskort még el nem ért gyermek számára együttesen biztosított társadalmi felzárkózást segítő prevenciós szolgáltatás biztosítása.

(2) A Gyerekház a gyermek és család sikeres társadalmi integrációja érdekében együttműködik különösen a gyermekjóléti szolgálattal, a védőnői szolgálattal, az óvodával, egyéb gyermekintézménnyel, valamint szükség esetén a jelzőrendszer egyéb tagjaival.

(3) A Gyerekházra e törvény gyermekjóléti alapellátásokra vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

Gyermekjóléti szolgáltatás

39. § (1)249 A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.

(2)250 A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében

a) a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése,

b) a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése,

c)251 a válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, valamint számára a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezése,

d) a szabadidős programok szervezése,

e) a hivatalos ügyek intézésének segítése.

(3)252 A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében

a) a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben,

b) a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése,

c) az a) pontban, valamint a 17. § (1) bekezdésében meghatározott személyekkel és intézményekkel való együttműködés megszervezése, tevékenységük összehangolása,

d)253 tájékoztatás az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokból, illetve abba a gyermek örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről.

(3a)254 A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében iskolai szociális munkát biztosíthat.

(4)255 A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében

a)256 a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával (a továbbiakban: családgondozás) elősegíteni a gyermek problémáinak rendezését, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozását,

b) a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében,

c)257 kezdeményezni

ca) egyéb gyermekjóléti alapellátások igénybevételét,

cb) szociális alapszolgáltatások, különösen a családsegítés igénybevételét,

cc) egészségügyi ellátások igénybevételét,

cd) pedagógiai szakszolgálatok igénybevételét, vagy

ce)258 a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét.

d)259 javaslat készítése a veszélyeztetettség mértékének megfelelően

da) a gyermek védelembe vételére, illetve a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására,

db) a gyermek tankötelezettsége teljesítésének előmozdítására,

dc) a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására,

dd)260 a gyermek megelőző pártfogásának mellőzésére, elrendelésére, fenntartására, megszüntetésére.

e)261 együttműködés a pártfogó felügyelői szolgálattal és a megelőző pártfogó felügyelővel a bűnismétlés megelőzése érdekében, ha a gyámhatóság elrendelte a gyermek megelőző pártfogását.

(5)262 A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében

a) a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához,

b)263 utógondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez.

Gyermekjóléti szolgálat

40. § (1)264 A települési önkormányzat a 39. §-ban meghatározott gyermekjóléti szolgáltatás feladatait önálló intézményként, illetve családsegítő szolgálat, vagy a 96. § (4)–(5) bekezdései szerinti egészségügyi vagy nevelési-oktatási intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységként, illetve a külön jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak megfelelő személy foglalkoztatásával biztosítja (a továbbiakban együtt: gyermekjóléti szolgálat).

(2)265 A gyermekjóléti szolgálat – összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve szolgálatokkal – szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. Tevékenysége körében a 39. §-ban foglaltakon túl

a) folyamatosan figyelemmel kíséri a településen élő gyermekek szociális helyzetét, veszélyeztetettségét,

b) meghallgatja a gyermek panaszát, és annak orvoslása érdekében megteszi a szükséges intézkedést,

c)266 elkészíti a védelembe vett gyermek gondozási-nevelési tervét, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódó pénzfelhasználási tervet (a továbbiakban: pénzfelhasználási terv),

d)267 szervezi a – legalább három helyettes szülőt foglalkoztató – helyettes szülői hálózatot, illetve működtetheti azt, vagy önálló helyettes szülőket foglalkoztathat,

e) segíti a nevelési-oktatási intézmény gyermekvédelmi feladatának ellátását,

f) felkérésre környezettanulmányt készít,

g) kezdeményezi a települési önkormányzatnál új ellátások bevezetését,

h)268

i)269 biztosítja a gyermekjogi képviselő munkavégzéséhez szükséges helyiségeket,

j)270 részt vesz a külön jogszabályban meghatározott Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában,

k)271 nyilvántartást vezet a helyettes szülői férőhelyekről.

(3)272 Gyermekjóléti központnak minősül az az önálló intézményként, illetve szervezeti és szakmai szempontból önálló intézményegységként működő gyermekjóléti szolgálat, amely az általános szolgáltatási feladatain túl a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt. Így

a) utcai és lakótelepi szociális munkát,

b) kapcsolattartási ügyeletet,

c) kórházi szociális munkát,

d) készenléti szolgálatot

biztosít.

(4)273

(5)274 Gyermekjóléti szolgálatot, gyermekjóléti központot egyházi fenntartó és nem állami fenntartó is működtethet.

Gyermekek napközbeni ellátása

41. § (1)275 A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük – ideértve a gyermekgondozási díj folyósítása melletti munkavégzést is –, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik.

(2)276 A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani,

a)277 akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,

b)278 akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel,

c) akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni.

(3)279 A gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásának formái – a gyermekek életkorának megfelelően –

a) a bölcsőde, a hetes bölcsőde,

b) a családi napközi,

c) a családi gyermekfelügyelet,

d) a házi gyermekfelügyelet,

e) az alternatív napközbeni ellátás.

(4)280

Bölcsőde

42. § (1) A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében.

(2)281 A bölcsőde az (1) bekezdésben foglaltakon túl végezheti a fogyatékos gyermekek nevelését és gondozását is. A bölcsődei ellátásban az Nktv. 4. § 25. pontja szerinti gyermek legfeljebb hatéves koráig vehet részt.

(3) A bölcsőde az alapellátáson túl szolgáltatásként speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel, gyermekhotel működtetésével, vagy más gyermeknevelést segítő szolgáltatásokkal segítheti a családokat.

(4) A bölcsődei ellátás megszűnik

a) a bölcsődei nevelési év végén, ha a gyermek a 3. évét betöltötte,

b) ha a gyermek az (1), illetve (2) bekezdés szerinti életkort elérte.

(4a)282 A bölcsődei nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tart.

(5)283 A bölcsőde nyári nyitvatartási rendjét a fenntartó hagyja jóvá. A fenntartó a bölcsődei szünet idejére a szülő kérésére gondoskodhat a gyermek intézményi gondozásának megszervezéséről.

(6)284 A miniszter rendeletben a bölcsődék számára – a bölcsődei dolgozók szakmai fejlesztése, szakmai ünnepségek megtartása és a bölcsődei ellátáshoz kapcsolódó szakmai célok megvalósítása érdekében – nevelés-gondozás nélküli munkanapot határozhat meg. A nevelés-gondozás nélküli munkanapon a bölcsődei nevelés és gondozás szünetel, a fenntartónak azonban erre irányuló szülői kérésre gondoskodnia kell a gyermekek felügyeletének megszervezéséről.

42/A. §285 A bölcsődei felvétel során előnyben kell részesíteni azt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket, akinek szülője vagy más törvényes képviselője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.

Családi napközi

43. § (1)286 Családi napköziben – nem nevelési-oktatási céllal – ellátható

a) a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben nem részesülő gyermek,

b) az óvodai nevelésben részesülő gyermek a kötelező óvodai nevelésben való részvételének idején kívül,

c) az iskolai oktatásban részesülő tanuló, ideértve a magántanulót is, az iskola nyitvatartási idején kívül, és

d) az Nktv. rendelkezései szerint az általános iskolában a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól felmentett gyermek.

(2) A családi napközi a családban nevelkedő gyermekek számára nyújt életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, étkeztetést és foglalkoztatást. A fogyatékos gyermekek számára sajátos szükségleteikhez igazodó ellátást kell nyújtani.

(3)287 A családi napközi – az alapellátáson túli szolgáltatásként – speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel vagy más gyermeknevelést segítő szolgáltatással segítheti a családokat.

(4)288 Családi napköziben ellátást az a nagykorú, cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem álló, büntetlen előéletű személy biztosíthat, aki

a) személyisége és – a külön jogszabályban meghatározott – körülményei alapján alkalmas a gyermek napközbeni ellátására, és

b) a külön jogszabályban meghatározott tanfolyamon eredménnyel részt vett, feltéve, hogy nem áll fenn vele szemben a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok.

(5)289 A családi napközi működhet az ellátást nyújtó saját otthonában vagy más e célra kialakított helyiségben.

(6)290 A családi napköziben húszhetestől tizennégy éves korig gondozható gyermek.

(6a)291 Családi napközi a (6) bekezdésben foglaltakon belül

a) a húszhetes életkorukat betöltött, de harmadik életévüket még be nem töltött gyermekek számára,

b) az Nktv. 8. § (5) bekezdésében meghatározott gyermekek számára, vagy

c) a húszhetes életkorukat betöltött, de tizennegyedik életévüket még be nem töltött gyermekek számára – ideértve az Nktv. alapján az óvodai nevelésben való részvétel és az általános iskolában a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól felmentett gyermekeket is –

szervezhető meg.

(7)292 A családi napköziben – a saját, napközbeni ellátást máshol igénybe nem vevő gyermeket is beszámítva – legfeljebb öt gyermek gondozható. Ha a családi napköziben egy fogyatékos gyermeket is gondoznak, akkor a gondozható gyermekek száma legfeljebb négy fő. Ha a családi napköziben gondozott valamennyi gyermek fogyatékos, akkor a gondozható gyermekek száma legfeljebb három fő.

(8)293 A (7) bekezdésben meghatározott létszámon túl még két gyermek, ha fogyatékos gyermekről van szó, még egy gyermek gondozható a családi napköziben, feltéve, hogy az ellátást nyújtónak állandó segítője van.

(9)294 A családi napköziben gondozott saját gyermek után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatást nem lehet igénybe venni.

(10)295 A családi napközi feladatait önálló szolgáltató vagy legalább három – telephelyként működő – családi napközit magába foglaló családi napközi hálózat biztosítja. Öt, vagy annál több családi napközi fenntartását hálózatba kell szervezni. A hálózatban biztosítani kell a szolgáltatást nyújtók részére a folyamatos szakmai tanácsadást, valamint az ellátottak igényeihez rugalmasan igazodó szolgáltatások összehangolását.

(11)296 A családi napközi esetében a 32. § (5) bekezdése szerint megkötött megállapodások száma – a szolgáltatás eltérő időpontokban történő igénybevétele esetén – túllépheti a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok – 98. § szerinti – hatósági nyilvántartásába (a továbbiakban: szolgáltatói nyilvántartás) jogerősen bejegyzett férőhelyek számát. A szolgáltatást azonos időben igénybe vevő gyermekek száma ebben az esetben sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba jogerősen bejegyzett férőhelyszámot.

Családi gyermekfelügyelet297

43/A. §298 (1) A gyermekek napközbeni ellátásaként családi gyermekfelügyelet biztosítható az ellátást nyújtó saját otthonában.

(2) A családi gyermekfelügyelet a családban nevelkedő gyermekek számára nyújt életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést és étkeztetést.

(3) A családi gyermekfelügyelet keretében két évestől négy éves korig gondozható gyermek.

(4) A családi gyermekfelügyelet ellátása során – a saját, napközbeni ellátást máshol igénybe nem vevő gyermeket is beszámítva – legfeljebb három gyermek gondozható.

(5)299 A családi gyermekfelügyelet keretében gondozott saját gyermek után központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatást nem lehet igénybe venni.

(6)300 Családi gyermekfelügyeletet az a személy biztosíthat, aki megfelel a 43. § (4) bekezdésében foglaltaknak.

(7)301 A családi gyermekfelügyelet esetében a 32. § (5) bekezdése szerint megkötött megállapodások száma – a szolgáltatás eltérő időpontokban történő igénybevétele esetén – túllépheti a szolgáltatói nyilvántartásba jogerősen bejegyzett férőhelyek számát. A szolgáltatást azonos időben igénybe vevő gyermekek száma ebben az esetben sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba jogerősen bejegyzett meghatározott férőhelyszámot.

Házi gyermekfelügyelet

44. § (1) A házi gyermekfelügyelet keretében a gyermekek napközbeni ellátását a szülő vagy más törvényes képviselő otthonában gondozó biztosíthatja, ha a gyermek állandó vagy időszakos ellátása nappali intézményben nem biztosítható (pl. betegség miatt) és a szülő a gyermek napközbeni ellátását nem vagy csak részben tudja megoldani.

(2) A házi gyermekfelügyelet keretében végzett napközbeni ellátás időtartama a szülő munkarendjéhez igazodik.

(3)302 A házi gyermekfelügyelet során a gyermek életkorához, egészségi állapotához igazodó gondozást, felügyeletet kell biztosítani.

(4)303 Házi gyermekfelügyeletet az a személy biztosíthat, aki megfelel a 43. § (4) bekezdésében foglaltaknak.

(5)304 A házi gyermekfelügyelet keretében segítséget kell nyújtani az iskolai tanulmányok folytatásához, amennyiben a gyermek tanulmányait az Nktv. rendelkezései szerint fogyatékossága vagy súlyos betegsége miatt magántanulóként folytatja.

Alternatív napközbeni ellátás305

44/A. §306 Alternatív napközbeni ellátás a játszótéri program, játszóház, klubfoglalkozás keretében nyújtott,

a) a szülő és a gyermek kapcsolatát erősítő, a gyermek szocializációját támogató, valamint egyéb szabadidős és prevenciós szolgáltatás,

b) a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett iskoláskorú gyermekek számára biztosított nappali felügyelet, sport-, illetve egyéb foglalkozás és étkeztetés,

feltéve, ha a működtető rendelkezik az ehhez szükséges – külön jogszabályban meghatározott – személyi és tárgyi feltételekkel.

Gyermekek átmeneti gondozása307

45. § (1)308 A gyermekek átmeneti gondozása keretében – kivéve, ha a gyermek átmeneti gondozását családok átmeneti otthona biztosítja – a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetéséről, ruházattal való ellátásáról, mentálhigiénés és egészségügyi ellátásáról, gondozásáról, neveléséről, lakhatásáról (a továbbiakban: teljes körű ellátás) kell gondoskodni.

(2)309 A gyermekek átmeneti gondozását – a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő (a továbbiakban együtt: szülő) kérelmére vagy belegyezésével – ideiglenes jelleggel, teljes körű ellátással kell biztosítani, ha a szülő egészségi állapota, életvezetési problémája, indokolt távolléte vagy más akadályoztatása miatt a gyermek nevelését a családban nem tudja megoldani, vagy utógondozói ellátásban részesül. A fogyatékos gyermek számára a különleges szükségleteihez igazodó ellátást kell biztosítani.

(3)310 A gyermekek átmeneti gondozásának helyén a gyermek otthontalanná vált szülője is elhelyezhető. A tizennegyedik életévét be nem töltött gyermeket szüleitől elválasztani csak kivételesen indokolt esetben lehet. A tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek átmeneti gondozását – a 7. § (2) bekezdésében foglalt kivételekkel – elsősorban helyettes szülőnél kell biztosítani. A szülő gyermeke ellátásában munkarendjéhez igazodóan részt vesz.

(4) A gyermekek átmeneti gondozása során a gyermek iskolai oktatását – lehetőség szerint – iskolaváltás nélkül kell biztosítani.

(5)311 A gyermek átmeneti gondozásának megkezdéséről a szülőjének lakóhelye – ennek hiányában a tartózkodási helye – szerinti gyermekjóléti szolgálatot értesíteni kell. A gyermek átmeneti gondozása megkezdésekor – ha az előreláthatólag harminc napnál hosszabb lesz – el kell készíteni a gyermekre vonatkozó egyéni gondozási nevelési tervet.

(6)312 A gyermekek átmeneti gondozása az alapjául szolgáló ok fennállásáig, de legfeljebb tizenkettő hónapig tart, kivéve ha az utógondozói ellátásban részesülő szülő a gyermekével együtt veszi igénybe az ellátást. Ebben az esetben a gyermek átmeneti gondozása legfeljebb a szülő utógondozói ellátásának fennállásáig tartható fenn az utógondozói ellátás helyszínén.

46. §313 (1) A gyermek átmeneti gondozása keretében ideiglenes jelleggel, állapotának megfelelő ellátást és éjszakai bentlakást (a továbbiakban: ideiglenes gondozást) kell biztosítani az olyan gyermek számára, aki lakóhelyéről önkényesen eltávozott, így ellátás és felügyelet nélkül maradt.

(2) Az ideiglenes gondozás során fel kell tárni a gyermek felügyelet nélkül maradását előidéző okokat, és egyidejűleg haladéktalanul értesíteni kell a gyermek szülőjét vagy más törvényes képviselőjét, illetve a gyermekjóléti szolgálatot a további átmeneti gondozás vagy más gyámhatósági intézkedés megtétele céljából.

(3) A gyermek (2) bekezdésben meghatározott további átmeneti gondozásához minden esetben be kell szerezni a szülő vagy más törvényes képviselő beleegyező nyilatkozatát.

(4)314 A gyámhatóságot értesíteni kell a szükséges hatósági intézkedések megtétele céljából, ha

a) a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermekéről az ideiglenes gondozásról való értesítést követő három napon belül nem gondoskodik,

b) a szülő vagy más törvényes képviselő gyermeke átmeneti gondozásához nem járul hozzá, illetve azt nem kéri,

c) a gyermek visszakerülése a szülőjéhez ellentétes a gyermek érdekeivel.

47. § (1)–(2)315

(3) Ha az átmeneti gondozás időtartama eltelt, azonban a gyermek családi környezetébe nem térhet vissza

a)316 az elhelyezés – a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmére vagy beleegyezésével – hat hónappal, szükség esetén a tanítási év végéig meghosszabbítható, vagy

b)317 haladéktalanul értesíteni kell a gyámhatóságot, a szükséges intézkedések megtételére.

(3a)318 Ha a tanulói jogviszonyban álló gyermek az átmeneti gondozás időtartama alatt tölti be a 18. életévét, kérelemre szükség esetén az átmeneti gondozás időtartama meghosszabbítható a tanítási év végéig.

(4)319 A gyámhatóságot értesíteni kell a szükséges intézkedések megtétele érdekében az átmeneti gondozás időtartamának eltelte előtt is, ha

a) nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermek családi környezetébe nem térhet vissza,

b) a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek átmeneti gondozását ugyanazon intézményben két éven belül másodszor is kéri.

48. §320 (1) A gyermek átmeneti gondozása megszervezhető a működtető által kijelölt helyettes szülőnél, gyermekek átmeneti otthonában vagy családok átmeneti otthonában.

(2) A gyermekek átmeneti házi gondozásaként – a szülő kérelmére – a gyermek saját otthonában történő ellátását gondozó útján kell biztosítani, ha testi vagy lelki betegsége miatt a gyermek ellátása elsősorban helyettes szülőnél történő elhelyezés útján vagy bentlakásos gyermekintézményben nem oldható meg és ha ez a gondozás a gyermek érdekét szolgálja.

Befogadó szülők321

48/A. §322 (1) A befogadó szülő átmeneti vagy tartós jelleggel saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az általa befogadott gyermeknek és fiatal felnőttnek.

(2) Befogadó szülő a helyettes szülő, a nevelőszülő, a speciális nevelőszülő és a különleges nevelőszülő.

(3) Nem lehet befogadó szülő az, akivel szemben a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn.

(4) A nevelőszülő – a működtető hozzájárulásával – helyettes szülői feladatokat is elláthat. A nevelőszülő gondozásában egyidejűleg vagy kizárólag átmeneti gondozásban lévő gyermekek vagy kizárólag gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek lehetnek, kivéve, ha a nevelőszülő az utógondozói ellátott fiatal felnőttnek és annak átmeneti gondozásban részesülő gyermekének együtt nyújt ellátást.

(5) Az egy háztartásban nevelkedő gyermekek száma akkor sem haladhatja meg a 49. § (3) bekezdésében vagy az 54/A. §-ban meghatározott létszámot, ha az adott háztartásban élő személyek közül többen is befogadó szülői feladatot látnak el.

(6) A befogadó szülőnél elhelyezendő gyermekek – nevelőszülő esetén ideértve a fiatal felnőtteket is – számát a működtető a befogadó szülővel egyetértésben állapítja meg. A befogadó szülőnél elhelyezendő gyermekek számának meghatározásakor figyelembe kell venni a gyermek életkorát, tartós betegségét, fogyatékosságát, személyiségzavarát, a testvérek együttes elhelyezésének lehetőségét, az egyéb gyermeknevelést befolyásoló körülményeket, továbbá a nevelőszülő személyiségét és életkörülményeit.

(7) A nevelőszülő tevékenységét nevelőszülői hálózat keretében végzi. A helyettes szülő tevékenységét helyettes szülői hálózat keretében vagy önálló helyettes szülőként végzi. A nevelőszülői vagy helyettes szülői hálózat nevelési alapdokumentuma a befogadó szülők és a befogadó szülői tanácsadók által elfogadott, a nevelőszülői vagy helyettes szülői hálózatban folyó nevelés célját, alapelvét és módszereit tartalmazó szakmai program.

(8) A helyettes szülő kivételével a befogadó szülő e tevékenysége révén attól az időponttól kezdve áll foglalkoztatási jogviszonyban, amelytől kezdve a gyámhatóság a határozatában a gyermek gondozási helyeként a befogadó szülő háztartását határozta meg. A foglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódó társadalombiztosítási ellátásra való jogosultság részletes szabályait külön törvény határozza meg.

Helyettes szülő

49. § (1)323 A helyettes szülő a családban élő gyermek átmeneti gondozását – a működtető által készített egyéni gondozási-nevelési terv alapján – saját háztartásában biztosítja.

(2)324 Helyettes szülő az a huszonnegyedik évet betöltött, cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem álló, támogatott döntéshozatal hatálya alatt nem álló és büntetlen előéletű személy lehet, aki

a) személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a gyermek átmeneti gondozására, és vállalja, hogy a szükséges ideig a nála elhelyezendő gyermeket gondozza, neveli, feltéve, hogy vele szemben nem áll fenn a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok, és

b) a külön jogszabályban meghatározott tanfolyamon eredménnyel részt vett.

(3)325 A helyettes szülő egyidejűleg – saját gyermekeit is beszámítva – legfeljebb négy gyermek gondozását végezheti. A működtető gyermekgondozó alkalmazásával vagy megbízásával segíti a helyettes szülő munkáját, ha

a) a helyettes szülőnél elhelyezett gyermek rendszeres gyermekpszichiátriai kezelés alatt áll,

b) a helyettes szülő gondozásában kettőnél több három éven aluli gyermek van,

c) a helyettes szülő szabadságon van, beteg vagy feladatai ellátásában egyéb okból akadályozott.

(4)326 A helyettes szülőket a működtető

a) külön jogszabályban meghatározott szakmai követelmények figyelembevételével kiválasztja, felkéri, felkészíti, nyilvántartásba veszi, és

b) tevékenységükben folyamatos szakmai tanácsadással segíti, továbbá

c) folyamatosan ellenőrzi a nevelési díj és a külön ellátmány felhasználásában, a szakmai tevékenységük ellátásában.

(5)327 A helyettes szülőt a gyermek ellátására az 56. § szerinti nevelési díj és külön ellátmány illeti meg.

(6)328 Indokolt esetben, így különösen testvérek együttes elhelyezésénél, a helyettes szülő kérelmére vagy beleegyezésével a (3) bekezdésben meghatározott gyermeklétszámtól – a gyermek érdekében – el lehet térni.

(7)329 A helyettes szülő tevékenységét az e törvényben meghatározott helyettes szülői jogviszonyban végzi.

Gyermekek átmeneti otthona

50. § (1)330 A gyermekek átmeneti otthonában az a családban élő, tizenkettedik életévét betöltött vagy tizenkettedik életévét be nem töltött, nem helyettes szülőnél elhelyezett gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett.

(2) A gyermekek átmeneti otthona segítséget nyújt – a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – a gyermek családjába történő visszatéréséhez.

(3)331 A gyermekek átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven gyermek teljes körű ellátását biztosítja.

(4)332 Az átmeneti lakásotthon olyan otthon, amely legfeljebb tizenkettő gyermek átmeneti gondozását biztosítja önálló lakásban, családias körülmények között.

(5)333 A gyermekek átmeneti otthona önálló helyettes szülőt vagy helyettes szülői hálózatot működtethet és ebben az esetben ellátja az ezzel kapcsolatos – a 49. § (4) bekezdésében meghatározott – feladatokat. Az átmeneti otthon által foglalkoztatott helyettes szülők az átmeneti otthoni férőhely felének megfelelő létszámú gyermek teljes körű ellátását biztosíthatják.

Családok átmeneti otthona

51. § (1)334 Az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, valamint legfeljebb 21. életévének betöltéséig vagy – ha köznevelési, felsőoktatási vagy felnőttképzési intézménnyel, szolgáltatóval tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyban áll –, legfeljebb 24. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvére, feltéve, hogy elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől, családjától. A nagykorú testvér tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyának fennállását félévente igazolni kell.

(2)335 A családok átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven felnőtt és gyermek együttes ellátását biztosítja. A családok átmeneti otthona működtethető telephelyenként legfeljebb tizenkét férőhelyes lakásban vagy családi házban. A telephelyek összférőhelyszáma nem haladhatja meg a székhely szerinti intézmény összes férőhelyeinek kétszeresét.

(3)336 A családok átmeneti otthona a felnőtt és a gyermek együttes ellátása során

a) befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét,

b)337 befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére az anya élettársát vagy férjét.

c) biztosítja az ellátást igénylő gyermek átmeneti gondozását és befogadja otthontalanná vált szüleit,

d)338 segítséget nyújt a szülőnek gyermeke szükség szerinti ellátásához, gondozásához, neveléséhez,

e) biztosítja a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást,

f) a szülőknek az ellátás mellett jogi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget nyújt,

g) közreműködik – a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében.

(4)339 Krízisközpontként kizárólag a családok átmeneti otthona működhet.

(5)340 A krízisközpont befogadja a hozzátartozók közötti erőszak miatt krízishelyzetbe került, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény szerint bántalmazottnak minősülő személyt és azt a vele egy háztartásban élő személyt, akinek tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles (a továbbiakban együtt: bántalmazott család).

(6)341 A krízisközpont a bántalmazott család számára

a) alaptevékenysége keretében legfeljebb nyolc hét időtartamra

aa) lakhatást biztosít és szükség esetén biztosítja az étkeztetést, a ruházattal való ellátást, a mentálhigiénés és egészségügyi ellátást,

ab) közreműködik – a családsegítő, illetve a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – a krízisellátást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család, az egyén helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében,

b) kiegészítő tevékenysége keretében a bántalmazott társadalmi reintegrációja érdekében legfeljebb öt év időtartamra félutasház-szolgáltatást nyújthat.

(7)342 A félutasház-szolgáltatás keretében a krízisközpontból, illetve a családok átmenti otthonából kikerült bántalmazott család számára lakhatást és az életvezetéshez szükség szerinti segítséget kell biztosítani.

(8)343 A félutasház-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy

a) a bántalmazottat biztosítással járó jogviszony keretében foglalkoztassák,

b) a bántalmazott vállalja a külön jogszabályban meghatározott előtakarékossági programban való részvételt, és

c) a bántalmazott vállalja a külön jogszabályban meghatározott társadalmi reintegrációt segítő programban való részvételt.

(9)344 Titkos menedékházként kizárólag a családok átmeneti otthona működhet.

(10)345 A titkos menedékház befogadja a kapcsolati erőszak miatt krízishelyzetbe került, illetve otthontalanná vált bántalmazottat és gyermekét, valamint az (5) bekezdés szerinti bántalmazott családot.

(11)346 A titkos menedékház a (10) bekezdésben foglalt személy számára legfeljebb hat hónap időtartamra

a) lakhatást biztosít, és szükség esetén biztosítja az étkeztetést, a ruházattal való ellátást, a mentálhigiénés ellátást, valamint segítséget nyújt az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréshez,

b) közreműködik – a gyermekjóléti, illetve családsegítő szolgálattal együttműködve – a titkos menedékház szolgáltatást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család, az egyén helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében,

c) segítséget nyújt a bántalmazás következtében kialakult pszichés sérülések kezelésében és jogi tanácsadással segíti a (10) bekezdésben foglalt személy érdekeinek védelmét.

VII. Fejezet

A gyermekvédelmi szakellátások

A gyermekvédelmi szakellátások célja

52. §347 A szakellátás keretében kell biztosítani az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek otthont nyújtó ellátását, a fiatal felnőtt további utógondozói ellátását, valamint a szakellátást más okból igénylő gyermek teljes körű ellátását.

Otthont nyújtó ellátás

53. § (1)348 Otthont nyújtó ellátás keretében biztosítani kell az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek számára

a) a 45. § (1) bekezdése szerinti teljes körű ellátást,

b) a családi környezetébe történő visszahelyezését előkészítő, családi kapcsolatainak ápolását segítő családgondozást, vagy ha ez nem lehetséges, az örökbefogadásának elősegítését,

c) a családjába történő visszailleszkedéshez, önálló életének megkezdéséhez szükséges utógondozást.

(2)349 Az otthont nyújtó ellátás keretében

a) különleges ellátást kell biztosítani

aa) a tartósan beteg, a fogyatékos,

ab) a három év alatti

gyermek számára;

b) speciális ellátást kell biztosítani

ba) a súlyos személyiségfejlődési, érzelmi élet- és impulzuskontroll-zavarokkal küzdő, illetve súlyos pszichotikus vagy neurotikus tüneteket mutató gyermek (a továbbiakban együtt: súlyos pszichés tüneteket mutató gyermek),

bb) a súlyos magatartási és beilleszkedési zavarokat vagy súlyos antiszociális viselkedésformákat tanúsító gyermek (a továbbiakban együtt: súlyos disszociális tüneteket mutató gyermek),

bc) az alkohol, drog és egyéb pszichoaktív szert használó gyermek (a továbbiakban: pszichoaktív szert használó gyermek)

számára;

c) különleges és speciális ellátást együttesen kell biztosítani a különleges és speciális szükségletet egyidejűleg mutató gyermek (a továbbiakban: kettős szükségletű gyermek)

számára.

(2a)350 Az otthont nyújtó ellátás során a gyermekek helyzetét folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és a gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye alapján vagy a gyermekvédelmi gyám kérelmére felül kell vizsgálni.

(3)351 A speciális és különleges ellátás kiterjed a gyermek korához, állapotához és szükségleteihez igazodó oktatásra, szakképzésre, foglalkoztatásra, valamint ápolására, szocializációjára és reszocializációjára, továbbá habilitációs és rehabilitációs kezelésére is.

(4)352 Az utógondozói ellátás keretében kell lakhatást és szükség szerint további ellátást biztosítani azon nevelésbe vételből kikerült fiatal felnőttnek, akinek utógondozói ellátását a gyámhatóság elrendelte.

(5)353

(6)354 Otthont nyújtó ellátást biztosít

a) a nevelőszülő a működtető közreműködésével, vagy – ha ez nem lehetséges –

b) a gyermekotthon, vagy

c) az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosokat ápoló-gondozó bentlakásos intézmény, illetve fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek lakóotthona (a továbbiakban: fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthona)

a területi gyermekvédelmi szakszolgálat támogatásával, különösen családgondozással, a gyermekvédelmi gyámság ellátásával.

(7)355 Az otthont nyújtó ellátásban részesülő gyermek családi pótlékának felhasználható részét a gyermek teljes körű ellátására vagy teljes körű ellátásának kiegészítésére kell fordítani, így különösen ruházattal, szabadidő-eltöltéshez, kulturálódáshoz, játékhoz, sporthoz szükséges eszközökkel való ellátására, fejlesztésére, tehetségének gondozására, továbbá a gyermekotthonban elhelyezett gyermek zsebpénzének biztosítására.

Utógondozói ellátás

53/A. §356 (1)357 A gyámhatóság által elrendelt utógondozói ellátás keretében a fiatal felnőtt számára utógondozást és szükség szerinti ellátást kell biztosítani.

(2)358 Az utógondozói ellátást a nevelőszülő a működtető közreműködésével, a gyermekotthon, az utógondozó otthon vagy az általuk, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által működtetett, lakhatást nyújtó külső férőhely, különösen albérlet vagy egyéb hely (a továbbiakban: külső férőhely) biztosítja.

(3) Az utógondozói ellátást nyújtó és a fiatal felnőtt az utógondozói ellátás konkrét formájáról, módjáról és mértékéről a külön jogszabályban foglaltak szerint megállapodást köt.

Nevelőszülők

54. §359 (1) Nevelőszülő az a személy lehet, aki

a) huszonnegyedik életévét betöltötte,

b)360 nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt,

c) büntetlen előéletű,

d) a gondozásába helyezett gyermeknél legalább tizennyolc, de legfeljebb ötven évvel idősebb,

e) személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a családjába történő visszakerülésének vagy örökbefogadásának támogatására, valamint a gyermek, fiatal felnőtt életkori szükségleteiből adódó feladatoknak az ellátására,

f)361 a képesítési előírások körében

fa) az Országos Képzési Jegyzékben szereplő nevelőszülő szakképesítéssel rendelkezik, vagy

fb) az Országos Képzési Jegyzékben szereplő nevelőszülő szakképesítés „Befogadott gyermek ellátásának alapfeladatai” követelménymodul záróvizsgáját sikeresen letette, vagy a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló miniszteri rendeletben meghatározott nevelőszülői tanfolyamot eredményesen elvégezte és mindkét esetben vállalja, hogy a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonya keretében a gondozásába kerülő első gyermek, fiatal felnőtt elhelyezésétől számított két éven belül

1. az Országos Képzési Jegyzékben szereplő nevelőszülő szakképesítést megszerzi, vagy

2. a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló miniszteri rendeletben meghatározott, a nevelőszülők számára szervezett központi oktatási programot eredményesen elvégzi.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott korkülönbségre és az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott képzés elvégzésére vonatkozó rendelkezéstől – a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendeletben foglaltak szerint – a gyermek érdekében kivételesen el lehet térni.

(3) Speciális nevelőszülő az a nevelőszülő, aki – a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendeletben foglaltak alapján – alkalmas a nála elhelyezett súlyos pszichés vagy súlyos disszociális tüneteket mutató, vagy pszichoaktív szert használó, speciális ellátást igénylő gyermek kiegyensúlyozott nevelésének biztosítására.

(4) Különleges nevelőszülő az a nevelőszülő, aki – a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendeletben foglaltak alapján – alkalmas a nála elhelyezett tartósan beteg, fogyatékos vagy három év alatti különleges ellátást igénylő gyermek kiegyensúlyozott nevelésének biztosítására.

54/A. §362 (1) A nevelőszülő a saját kiskorú gyermekeit is beszámítva legfeljebb hat gyermek és fiatal felnőtt együttes ellátását biztosíthatja. Ha a nevelőszülő saját kiskorú gyermekről háztartásában nem gondoskodik, akkor legfeljebb öt gyermek és fiatal felnőtt együttes ellátását biztosíthatja.

(2) Ha a nevelőszülő vagy a speciális nevelőszülő speciális szükségletű gyermek teljes körű ellátását biztosítja, a működtetőnek az (1) bekezdés szerinti létszámot minden speciális szükségletű gyermek teljes körű ellátása esetén egy fővel kell csökkentenie.

(3) Ha a nevelőszülő vagy a különleges nevelőszülő egy vagy két fő különleges szükségletű gyermek teljes körű ellátását biztosítja, a működtetőnek az (1) bekezdés szerinti létszámot egy fővel kell csökkentenie. Ha a nevelőszülő, különleges nevelőszülő három vagy négy fő különleges szükségletű gyermek teljes körű ellátását biztosítja, a működtetőnek az (1) bekezdés szerinti létszámot két fővel kell csökkentenie.

(3a)363 Ha a nevelőszülő, a speciális nevelőszülő vagy a különleges nevelőszülő kettős szükségletű gyermek teljes körű ellátását biztosítja, a működtetőnek az (1) bekezdés szerinti létszámot minden kettős szükségletű gyermek teljes körű ellátása esetén egy fővel kell csökkentenie.

(4)364 Indokolt esetben, így különösen testvérek együttes elhelyezésénél, a nevelőszülő kérelmére vagy beleegyezésével az (1)–(3a) bekezdésben meghatározott gyermeklétszámtól el lehet térni. Az eltérés feltétele ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek esetén a területi gyermekvédelmi szakszolgálat, nevelésbe vett gyermek esetén a gyermekvédelmi gyám hozzájárulása.

55. § (1)365 A nevelőszülő – egyéni gondozási-nevelési terv alapján – a saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermeknek.

Ennek érdekében különösen

a) elősegíti a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, személyisége kibontakozását,

b) elősegíti – a működtető támogatásával – a gyermek vér szerinti családjába való visszakerülését és ennek érdekében együttműködik a családdal, vagy ha ez nem lehetséges, illetve ez nem áll a gyermek érdekében, örökbefogadó családnál történő elhelyezését,

c) elősegíti a gyermek vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztását, kinyilvánítását, gyakorlását, hit- és vallásoktatásban való részvételét,

d) felkészíti a gyermeket az önálló életvezetésre, alapvető személyes ügyeinek intézésére,

e)366

(2)367

(3)368 A nevelőszülő a gyámhatóság határozata alapján biztosítja az általa nevelt gyermek kapcsolatát a kapcsolattartásra feljogosított szülőjével és közeli hozzátartozóival.

(4)369 A nevelőszülő az alapfeladatok ellátásán túl a működtető hozzájárulásával

a)370 elláthatja

aa) a tartósan beteg, a fogyatékos vagy a három év alatti gyermekek különleges gondozását, nevelését,

ab) a súlyos pszichés vagy súlyos disszociális tüneteket mutató, vagy a pszichoaktív szert használó gyermekek speciális gondozását, nevelését, továbbá

ac) a kettős szükségletű gyermekek különleges és speciális gondozását, nevelését együttesen,

b) részt vállalhat az egyéni elhelyezési tervben foglaltak szerint a vér szerinti család komplex gondozásában,

c)371 elláthatja a helyettes szülői feladatokat, azzal, hogy a nála elhelyezhető gyermekek száma nem haladhatja meg a 49. § (3) bekezdésében meghatározott létszámot,

feltéve, hogy személyében, valamint körülményeiben alkalmas e feladatok végzésére és a működtető biztosítja számára a speciális szakmai támogatást.

(5)372 A működtető a nevelőszülőt

a) külön jogszabályban meghatározott követelmények figyelembevételével kiválasztja, felkészíti, nyilvántartásba veszi, és

b)373 szakmai tanácsadással és utógondozással segíti, továbbá

c)374 folyamatosan segíti és ellenőrzi a nevelési díj, az ellátmány és a családi pótlék felhasználásában, a szakmai tevékenysége ellátásában.

d)375

(6)376

(7)377 A nevelőszülő a saját háztartásában – a működtetője közreműködésével – utógondozói ellátást nyújt.

56. § (1)378 A nevelőszülőt az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek, valamint a volt gondozott fiatal felnőtt (1a) bekezdésben foglaltak szerinti ellátására nevelési díj illeti meg. A nevelési díj legalacsonyabb összege – gyermekenként, fiatal felnőttenként – az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120%-a.

(1a)379 A nevelési díj a gyermek, fiatal felnőtt élelmezésére, ruházkodására, tankönyvére, tanszerére, a tanulmányai végzéséhez és munkavégzéséhez szükséges egyéb eszközökre, a gyermek, fiatal felnőtt költőpénzére, egészségügyi ellátására fordítható a nevelőszülőt megillető családi pótlékkal együtt.

(2)380 A nevelési díj az öregségi nyugdíj legkisebb összegének

a)381 százötven százaléka, ha a nevelt gyermek a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság által készített szakmai vélemény szerint súlyos pszichés vagy súlyos disszociális tüneteket mutat, vagy pszichoaktív szert használó vagy kettős szükségletű,

b)382 száznegyven százaléka, ha a nevelt gyermek tartósan beteg, fogyatékos vagy három éven aluli.

(3)383 A nevelőszülő a nevelési díj mellett külön ellátmányban is részesül a gyermek, fiatal felnőtt élelmezésének és a lakásfenntartás költségeinek kiegészítésére. Az ellátmány éves összege nem lehet kevesebb – gyermekenként, fiatal felnőttenként – az éves nevelési díj 25%-ánál.

(3a)384 A külön ellátmányból a kizárólagosan a gyermek, fiatal felnőtt ellátására szolgáló nevelési díj, külön ellátmány és családi pótlék fogadása érdekében létesített bankszámla és az ahhoz kapcsolódó bankkártya költségei is fedezhetők.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott külön ellátmányt elsősorban pénzben biztosítják, és a nevelési díjjal együtt havonta folyósítják.

(5)385 A nevelőszülő az (1)–(3) bekezdésben meghatározott juttatásokat kizárólag a gyermek, fiatal felnőtt megfelelő ellátására fordíthatja.

(6)386 A gyermek, fiatal felnőtt saját keresményéből a nevelőszülői háztartás költségeihez nem köteles hozzájárulni.

Gyermekotthon

57. §387 (1) A gyermekotthon

a)388 otthont nyújtó ellátást biztosít annak az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermeknek, akit nem nevelőszülőnél helyeztek el,

b) utógondozói ellátást biztosít a fiatal felnőtt számára,

c) szükség esetén külső férőhelyeket működtet.

(2) A gyermekotthon befogadja

a) az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt gyermekét,

b) a 46. § szerint ellátást igénylő gyermeket legfeljebb három napra, és a gyermek helyzetének rendezése érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket,

c) a tartós betegsége, illetve fogyatékossága miatt ellátást igénylő, első életévét be nem töltött gyermeket,

d)389 az otthont nyújtó ellátás keretében – ideiglenes jelleggel – azon nevelésbe vett gyermeket, aki gondozási helyéről önkényesen eltávozott és kezdeményezi a szükséges intézkedéseket.

(3) A gyermekotthon az (1) és (2) bekezdésben foglaltak érdekében

a)390 tájékoztatja

aa) az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek befogadásáról a gyámhatóságot, a gyermekvédelmi gyámot, a gyermekjóléti szolgálatot és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot,

ab) a 46. § alapján ellátott gyermek befogadásáról a szülőt vagy más törvényes képviselőt, a gyámhatóságot, a gyermekjóléti szolgálatot és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot,

ac) az utógondozói ellátott befogadásáról a gyámhatóságot és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot.

b) gondoskodik az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt, valamint az átmeneti gondozásban részesülő gyermekének felvételéről, és erről értesíti a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot,

c)391 biztosítja az otthont nyújtó ellátást, a gyámhatóság által jóváhagyott egyéni elhelyezési terv, valamint az egyéni gondozási-nevelési terv szerint,

d)392 együttműködik a gyámhatóság határozata alapján kirendelt gyermekvédelmi gyámmal, elősegíti a gyámi feladatok ellátását, az otthont nyújtó ellátás rendszeres felülvizsgálatának előkészítését, és ennek megfelelően

da) elősegíti a gyermek és családja kapcsolattartását, a gyermek családjába történő visszatérését, ennek érdekében együttműködik a családdal, a gyermekjóléti szolgálattal, a területi gyermekvédelmi szakszolgálattal, valamint a gyámhatósággal,

db) rendszeresen tájékoztatja a gyámhatóságot a gyermek és a szülő kapcsolattartásáról a gyermek örökbefogadhatónak nyilvánítása érdekében,

dc) elősegíti a gyermek vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztását, kinyilvánítását, gyakorlását, hit- és vallásoktatásban való részvételét,

dd) felkészíti a gyermeket a családi életre és az önálló életvezetésre,

de) elősegíti, hogy a gyermek iskolai tanulmányai sikeres befejezésével, szakképzettség megszerzésével, illetve előtakarékossággal készüljön az önálló életre,

df) utógondozást biztosít a volt nevelésbe vett gyermeknek, illetve az utógondozói ellátásban részesült fiatal felnőttnek.

(4)393 A gyermekotthon nevelőszülői hálózatot működtethet. Nevelőszülői hálózat működtetése esetén ellátja az 55. § (5) bekezdésében meghatározott feladatokat.

(5) A gyermekotthon a területi szükségletekhez, valamint a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályokhoz igazodóan alakítja ki szervezetét, nevelési-gondozási rendszerét, a nevelés célját, alapelveit és módszereit tartalmazó szakmai programját.

(6) A gyermekotthon alaptevékenységével összhangban – a fenntartó egyetértésével – szolgáltatást végezhet a lakosság számára, így különösen biztosíthatja a gyermekek vagy várandós anyák átmeneti gondozását, azonban a gyermekotthon szolgáltatása nem veszélyeztetheti az (1)–(3) bekezdésben meghatározott alapfeladatainak ellátását.

58. §394 (1) A speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a gyermekotthon speciális csoportja vagy a gyermekotthon az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy a nevelésbe vett súlyos pszichés vagy súlyos disszociális tüneteket mutató, pszichoaktív szert használó és a kettős szükségletű gyermekeknek nyújt gondoskodást, szocializációt és reszocializációt, valamint habilitációt és rehabilitációt.

(2) Ha a nevelésbe vett gyermeknek az intézményben való tartózkodása a gyermek speciális szükségleteihez, állapotához igazodó terápia vagy tanulmányainak befejezése érdekében nagykorúvá válását követően is indokolt, a fiatal felnőtt kérelmére a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a gyermekotthon speciális csoportja utógondozói ellátást nyújt a fiatal felnőttnek.

(3) A speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban vagy a gyermekotthon speciális csoportjában a gyermek teljes körű ellátásának időtartama ugyanazon a gondozási helyen nem haladhatja meg a két évet, kivéve a (4) bekezdésben foglaltakat.

(4) A speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban vagy a gyermekotthon speciális csoportjában a gyermek teljes körű ellátásának időtartama kivételesen indokolt esetben,

a) a gyermek terápiájának, a tanítási évnek vagy a gyermek képzésben való részvételének a befejezésére tekintettel, legfeljebb egy évvel meghaladhatja a két évet, vagy

b) a speciális szükséglet fennállásáig meghosszabbodhat.

(5) A speciális gyermekotthon a szükséges személyi és tárgyi feltételek megléte esetén bentlakásos ellátás keretében végezheti a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság felkérésére a gyermek személyiségvizsgálatát.

(6) A különleges ellátást igénylő gyermek és a kettős szükségletű gyermek gondozását, ellátását, habilitációját és rehabilitációját – az Nktv. szerinti szakértői bizottság fogyatékosságra vonatkozó véleménye alapján – az erre a célra létrehozott különleges gyermekotthon, gyermekotthon vagy gyermekotthoni csoport biztosítja, feltéve, ha a gyermek nevelőszülőnél történő elhelyezése nem oldható meg és állapota nem indokolja a fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonában való elhelyezését, vagy az elhelyezés férőhely hiányában nem lehetséges.

59. § (1)395 A gyermekotthon legalább 12, de legfeljebb 48 – önálló lakóegységben elhelyezett – gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja.

(2) A lakásotthon olyan gyermekotthon, amely legfeljebb 12 gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja önálló lakásban vagy családi házban, családias körülmények között.

(2a)396 A speciális, különleges vagy kettős szükségletű gyermeket fogadó lakásotthon speciális vagy különleges lakásotthonként működik.

(3)397 A különleges, speciális vagy kettős szükségletű gyermek különleges és speciális ellátását, gondozását, habilitációját és rehabilitációját biztosító gyermekotthon eltérő csoportlétszámát a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet határozza meg.

(4) Ha a gyermekotthon kizárólag a fiatal felnőttek teljes körű utógondozói ellátását biztosítja, a gyermekotthon utógondozó otthonként működik.

(5)398

Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás

60. §399 (1) A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás (a továbbiakban: gyermekvédelmi szakszolgáltatás) javaslatot tesz az ideiglenes hatályú elhelyezést követően, valamint a nevelésbe vételi eljárás során, illetve a nevelésbe vételt követően a gyermek ideiglenes gondozási helyére és a gyermek sorsának rendeződéséig a számára otthont nyújtó ellátást biztosító gondozási helyére (a továbbiakban: gondozási hely).

(2) Az ideiglenes gondozási hely meghatározása érdekében a gyermekvédelmi szakszolgáltatás kijelöli az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermeket ideiglenesen befogadó nevelőszülőt vagy gyermekotthont.

(3) A gondozási hely meghatározása érdekében a gyermekvédelmi szakszolgáltatás a gyámhatóság megkeresésére

a)400 elvégzi a gyermek személyiségvizsgálatát, elkészíti a gyermekre vonatkozó szakmai véleményt,

b) előkészíti az elhelyezési javaslatot és a gyermek egyéni elhelyezési tervét.

61. §401 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás ideiglenesen befogadó nevelőszülői feladatokat ellátó nevelőszülői hálózatot és gyermekotthont működtethet.

Az örökbefogadás előkészítésével kapcsolatos feladatok402

62. § (1)403 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás feladata – a gyermek külön jogszabály szerinti titkos vagy nyílt örökbefogadásának előkészítése, a nevelésbe vett gyermek örökbefogadhatóvá nyilvánításának és örökbefogadásának előkészítése, nyílt örökbefogadás esetében a vér szerinti szülő és az örökbe fogadni szándékozó személy kapcsolatfelvételének előkészítése érdekében –

a)404 nyilvántartás vezetése a gyámhatóság határozata alapján örökbefogadhatónak nyilvánított, illetve a más okból örökbefogadható nevelésbe vett gyermekről, valamint a szülő, az egészségügyi szolgáltatást nyújtó szerv vagy személy, a gyermekjóléti szolgálat, családvédelemmel foglalkozó más szerv bejelentése alapján az örökbefogadható gyermekről,

b) az örökbe fogadni szándékozó személy tájékoztatása az örökbefogadás feltételeiről, így különösen az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról,

c)405 az örökbe fogadni szándékozó körülményeinek, egészségügyi és lélektani alkalmasságának vizsgálata az örökbefogadást szabályozó jogszabályokban rögzített szakmai követelmények figyelembevételével és róla – a gyámhatóság határozata alapján – nyilvántartás vezetése.

d)406

(2)407 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás feladata az egységes örökbefogadási nyilvántartás – külön jogszabály szerinti – folyamatos tájékoztatása az (1) bekezdés a) és c) pontja alapján vezetett adatokról.

(3)408 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás a külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett

a) gondoskodik az örökbefogadás előtti tanácsadás és örökbefogadói tanfolyam, valamint az örökbefogadás utáni segítséget nyújtó szolgáltatások megszervezéséről, továbbá

b)409 a nemzetközi örökbefogadási ügyekben eljáró központi hatóság (a továbbiakban: központi hatóság) megkeresésére külföldi állampolgárságú gyermek örökbefogadását követően jelentést készít az örökbefogadás helyzetéről.

c)410 figyelemmel kíséri az örökbe fogadni szándékozó személyhez kötelező gondozásba kihelyezett gyermek beilleszkedését, ellátását, gondozását és tapasztalatairól írásban tájékoztatja a gyámhatóságot.

(4)411 Ha a terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya kérelmére a gyámhatóság a gyermek lakóhelyéül a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét állapította meg, a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat feladata a gyermek számára kiállított iratok megőrzése, valamint kiadása a gyámhatóság által megjelölt törvényes képviselő számára.

62/A. §412 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás a titkos örökbefogadás előkészítése érdekében

a) – a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság 82. § (5) bekezdése szerinti véleménye figyelembevételével – kiválasztja a gyermek számára a legmegfelelőbb, érvényes alkalmassági határozattal rendelkező örökbefogadó szülőt,

b) felkészíti a gyermeket, a gyermek gondozási helyét és az örökbe fogadni szándékozó személyt az örökbefogadásra,

c) segíti a szülő-gyermek kapcsolat kialakulását, ennek érdekében javaslatot tesz a gyermek örökbefogadó szülőhöz történő kötelező gondozásba történő kihelyezésére és figyelemmel kíséri azt,

d) javaslatot tesz az örökbefogadás engedélyezésére.

62/B. §413 (1) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat a nyílt örökbefogadás elősegítése érdekében a 69/A. §-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja. A szolgáltatást igénybe vevővel a 69/D. §-ban foglaltak szerint megállapodást kell kötni.

(2) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – megállapodást köt azzal a vér szerinti szülővel és örökbe fogadni szándékozó személlyel, akik a megállapodás megkötése előtt már ismerik egymást és együtt kérik a nyílt örökbefogadást elősegítő szolgáltatást.

(3) Ha a területi gyermekvédelmi szakszolgálat a 69/D. § (3) bekezdésben meghatározott okokról szerez tudomást, öt napon belül írásban értesíti az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító, valamint az örökbefogadás engedélyezésére illetékes gyámhatóságot.

Az örökbefogadás utánkövetésével kapcsolatos feladatok414

62/C. §415 (1) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat a gyámhatóság határozata alapján az általa előkészített és – az örökbefogadó szülő kérelmére – a 69/A. § (1) bekezdése szerinti közhasznú szervezet által előkészített, jogerősen lezárult örökbefogadást utánköveti, és a Magyarországon élő, magyar vagy külföldi állampolgárságú örökbe fogadó szülő és örökbe fogadott gyermek számára az örökbefogadás utánkövetése keretében a (4) bekezdés szerinti szolgáltatást nyújtja.

(2) Az örökbefogadást a területi gyermekvédelmi szakszolgálat a gyámhatóság által meghatározott időpontig, de legfeljebb öt évig követi után.

(3) Az örökbefogadás utánkövetésére első alkalommal az örökbefogadás engedélyezésének jogerőre emelkedését követő két hónapon belül, azt követően pedig – a rokoni, házastársi örökbefogadás kivételével – az örökbefogadás engedélyezésének jogerőre emelkedését követő egy év múlva kerül sor. Az örökbe fogadó szülő kérelmére a területi gyermekvédelmi szakszolgálat további négy évig biztosíthatja az örökbefogadás utánkövetését.

(4) A gyermekvédelmi szakszolgáltatás feladata az örökbefogadás utánkövetése keretében

a) a gyermek örökbefogadó családjába és új környezetébe történő beilleszkedésének figyelemmel kísérése, és

b) a gyermek örökbefogadó családjában történő nevelésének személyes tanácsadással történő segítése.

(5) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat az utánkövetés megtörténtéről és annak tapasztalatairól tájékoztatja az örökbefogadást engedélyező gyámhatóságot.

62/D. §416 (1) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat az örökbe fogadni szándékozó személyek, az örökbefogadó családok és az örökbefogadottak számára klubot, segítő csoportot működtethet.

(2) A területi gyermekvédelmi szakszolgálat a vér szerinti szülő számára, annak kérelmére az örökbefogadást követően – az örökbefogadás utánkövetésének 62/C. § szerinti szolgáltatásaiba nem tartozó – segítséget nyújt.

A törvényes képviselői feladatok ellátásának segítése és más szolgáltatási, szervezési feladatok417

62/E. §418 A területi gyermekvédelmi szakszolgálat a Ptk. 4:177. § szerinti, a gyámhatósági eljárásban a családjában élő vagy a nevelésbe vett gyermek érdekére tekintettel elrendelt vagy a szülők kérelmére biztosított közvetítői eljárás esetén – a szülők egymással, illetve a gyermekkel való megfelelő együttműködésének kialakítása érdekében – közvetítőt biztosít. A közvetítő a területi gyermekvédelmi szakszolgálat, a gyámhatóság vagy a gyermekjóléti szolgálat székhelyén támogatott közvetítői eljárás keretében nyújt szolgáltatást az érintett szülő és gyermek számára.

63. §419 (1)420 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás a gyermekvédelmi gyámság alatt álló gyermek gyámjával (gyermekvédelmi gyámjával), gondozási helyével együttműködve, a gyermek gondozójának egyéni program szerinti gondozási, nevelési tevékenysége segítése érdekében

a) a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint elkészíti a gyermek egyéni gondozási-nevelési tervét,

b) jelzi a gyámhatóságnak, ha a gyermekvédelmi gyám vagy az egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendelt nevelőszülő gyámi tisztségéből való felmentése vagy felfüggesztése indokolt,

c) szervezi az elhelyezési terv végrehajtását, és ennek érdekében – a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – elősegíti a vér szerinti család és a gyermek közötti kapcsolat helyreállítását, fenntartását.

(2) A gyermekvédelmi szakszolgáltatás a kapcsolattartást szabályozó jogszabályokban meghatározottak szerint elősegíti a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermek és a kapcsolattartásra jogosult kapcsolattartását.

64. §421 A gyermekvédelmi szakszolgáltatás az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermek törvényes képviseletének ellátása érdekében biztosítja

a) a gyermekvédelmi gyámi tevékenységet,

b)422 az eseti gyámi feladatok ellátását, amelynek keretében ellátja a gyermek képviseletét, ha a gyermekvédelmi gyám a gyermeket nem képviselheti, illetve, ha – különleges szakértelmet igénylő ügyben – a gyermekvédelmi gyám nem tudja a gyermek képviseletét ellátni.

65. § A gyermekvédelmi szakszolgáltatás a szaktanácsadás keretében

a) szakmai, módszertani segítséget nyújt a személyes gondoskodásra irányuló szakfeladatok ellátásához,

b) javaslatot készít a szakellátás fejlesztésére és elősegíti a tudományos kutatómunka gyakorlati alkalmazását.

66. §423 (1)424 Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a gyermekvédelmi szakszolgáltatás

a)425 60. § a) pontjában meghatározott feladatait – az elhelyezési javaslat kivételével – a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság útján biztosítja,

b) a) pontban nem említett feladatait, gyermekvédő intézet vagy más szakszolgáltatást nyújtó intézmény (a továbbiakban együtt: területi gyermekvédelmi szakszolgálat) működtetésével

biztosítja.

(2)426 Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás biztosítása érdekében együttműködik a gyermek gondozási helyét fenntartó egyházi, nem állami fenntartóval és az ellátást nyújtó intézménnyel.

(3)427 A területi gyermekvédelmi szakszolgálat szolgáltatási, szervezési, tanácsadói és szakértői feladatokat végez. Tevékenysége körében a 60–65. §-okban foglaltakon túl

a)428 gyermekvédelmi gyámi, eseti gyámi hálózatot működtet,

b)429 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv döntése alapján a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezését biztosító nevelőszülői hálózatot és gyermekotthont működtet,

c)430

d)431 az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv vagy más fenntartó felkérésére javaslatot tesz az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek ellátását biztosító nevelőszülőre, gyermekotthonra,

e) ügyeleti szolgálatot működtet,

f)432 működteti a gyermekvédelmi szakértői bizottságot.

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és a helyettes szülői jogviszony433

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó általános szabályok434

66/A. §435 (1) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyrészről a működtető, másrészről a nevelőszülő, a speciális nevelőszülő vagy a különleges nevelőszülő (a továbbiakban együtt: nevelőszülő) között az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermek otthont nyújtó ellátásának biztosítása céljából, a 66/B. § (1) bekezdése szerinti írásbeli keretmegállapodás alapján, a 66/B. § (3) bekezdésében foglalt időponttól létrejövő foglalkoztatási jogviszony.

(2) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt (a továbbiakban: Mt.) akkor kell alkalmazni, ha azt e törvény előírja.

(3) Az Mt. rendelkezéseinek alkalmazása során

a) munkaviszony alatt a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt,

b) munkaviszonyra vonatkozó szabály alatt a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályt, a 66/B. § (1) bekezdése szerinti keretmegállapodást és kiegészítő megállapodást,

c) munkavállaló alatt a nevelőszülőt,

d) munkáltató alatt a nevelőszülői hálózat működtetőjét,

e) munkabér alatt a nevelőszülőnek járó díjazást,

f) távolléti díj alatt a 66/H. § (3) bekezdése szerinti alapdíjat

kell érteni.

(4) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban álló személy nem tanúsíthat olyan magatartást, amely méltatlan a nevelőszülői hivatáshoz.

(5) A nevelőszülő a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyának fennállása alatt, és annak megszűnését követően az általa nevelt gyermekkel, a gyermek vér szerinti családjával és a gyermeket örökbe fogadni szándékozó személlyel kapcsolatban tudomására jutott személyes adatot, valamint minden olyan adatot, tényt vagy körülményt, amelyet jogszabály alapján nem kell más számára megismerhetővé tennie, csak a törvényben azok kezelésére feljogosított szervnek vagy személynek hozhatja a tudomására.

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony létrejötte436

66/B. §437 (1) A működtető és a nevelőszülő a köztük létrejövő nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony általános kérdéseiről – a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendelet szerinti tartalommal – írásbeli keretmegállapodást köt. Az adott gyermek, fiatal felnőtt befogadásáról – a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendelet szerinti tartalommal – a működtető és a nevelőszülő kiegészítő megállapodást köt.

(2) A keretmegállapodást és a kiegészítő megállapodást a működtető és a nevelőszülő közös megegyezéssel módosíthatják. A keretmegállapodás és a kiegészítő megállapodás módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony az írásbeli keretmegállapodás alapján attól az időponttól jön létre, amelytől kezdve a gyámhatóság a határozatában a gyermek gondozási helyeként a nevelőszülő háztartását határozta meg.

(4)438 A nevelőszülő nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonya mellett – a működtetővel kötött megállapodásban foglaltak szerint – időkorlátozás nélkül folytathat a Cst. 4. § d) pontjában meghatározott keresőtevékenységet, feltéve, hogy az a nála elhelyezett gyermek, fiatal felnőtt ellátását nem veszélyezteti.

(5)439 A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyból fakadó kötelezettségek teljesítése nem érinti a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony mellett létesített, munkavégzésre irányuló jogviszony munkaidejét.

(6) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony határozatlan időre jön létre. Kivételesen – helyettesítés vagy egyéb méltányolható ok esetén – a jogviszony határozott időre is létesíthető. A határozott idejű nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyra az Mt. 192. § (1), (2) és (4) bekezdését alkalmazni kell.

(7) Házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő személy nevelőszülőként csak akkor foglalkoztatható, ha a nevelőszülői tevékenység végzéséhez házastársa, élettársa írásban hozzájárul.

A nevelőszülő együttműködési kötelezettsége440

66/C. §441 (1) A nevelőszülő együttműködik

a) a működtetőjével,

b) a gyermekvédelmi gyámmal, a gyermek kapcsolattartásra jogosult szülőjével és más hozzátartozójával,

c) az ellátási tevékenységét ellenőrző és a gyermek ügyében eljáró gyámhatósággal,

d) a területi gyermekvédelmi szakszolgálattal, és

e) a gyermek számára ellátást, szolgáltatást nyújtó intézményekkel, különösen az egészségügyi szolgáltatókkal és köznevelési intézményekkel.

(2) A nevelőszülő az együttműködés keretében köteles haladéktalanul tájékoztatni a működtetőt, ha feladatainak ellátásában tartósan akadályoztatva van vagy életkörülményeiben jelentős változás várható.

(3) A működtető a székhelyén, illetékességi területén kívül élő nevelőszülővel is létesíthet nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, feltéve, hogy a gyermek nevelését, gondozását és a nevelőszülői család életkörülményeit rendszeresen figyelemmel tudja kísérni, valamint az 55. § (5) bekezdése szerinti feladatokat el tudja látni.

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszűnése, megszüntetése és szüneteltetése442

66/D. §443 (1) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszűnik

a) a nevelőszülő halálával,

b) a működtető jogutód nélküli megszűnésével,

c) a határozott idő lejártával, vagy

d) ha a nevelőszülő gondozásából valamennyi gyermek, fiatal felnőtt kikerült és a gyámhatóság az ezt követő három hónapon belül újabb gyermeket, fiatal felnőttet nem helyezett el a gondozásában.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott időtartam a gyermeknek, a fiatal felnőttnek a nevelőszülő gondozásából való kikerülését követő naptól kezdődik abban az esetben is, ha a nevelőszülőt az egyes gyámi feladatok ellátására a gyámhatóság gyámként kirendelte.

(3) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszüntethető

a) a felek közös megegyezésével,

b) felmondással vagy

c) azonnali hatályú felmondással.

(4) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszüntetésének közös megegyezéssel történő kezdeményezéséről a gyámhatóságot értesíteni kell. Ilyen esetben a jogviszony a megszüntetés kezdeményezésétől számított legalább harminc, legfeljebb hatvan nap elteltével szüntethető meg.

(5) A nevelőszülő a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt hatvannapos felmondási idővel indokolás nélkül írásban felmondhatja. A működtető indokolt esetben a felmondási idő alatt felmentheti a nevelőszülőt a munkavégzés alól, ha az nem ellentétes a nála elhelyezett gyermek érdekeivel.

(6) A működtető a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – hatvannapos felmondási idővel, írásban, indokolással felmondhatja. A felmondás okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. A felmondás indokának valóságát és okszerűségét a működtető bizonyítja.

(7) A működtető azonnali hatállyal felmondja a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, ha

a) a nevelőszülő külföldön létesít szokásos tartózkodási helyet,

b)444 a nevelőszülőt a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezte vagy számára a gyámhatóság támogatót rendelt ki,

c) a nevelőszülővel vagy a vele egy háztartásban élő más személlyel szemben a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennállásáról szerez tudomást,

d) a bíróság a nevelőszülő szülői felügyeleti jogát jogerős ítéletével megszüntette, vagy

e) a nevelőszülő a (8) bekezdésben foglalt magatartást megvalósítja.

(8) Ha a nevelőszülő a gyermek, fiatal felnőtt nevelése, ellátása során meg nem engedett nevelési módszereket alkalmaz, a gyermeket, fiatal felnőttet bántalmazza, élelmezését megvonja, a gyermek, fiatal felnőtt gondozását, nevelését önhibájából súlyosan elhanyagolja, a vér szerinti családjával való kapcsolattartását nem biztosítja, örökbefogadását akadályozza vagy a gyermek, fiatal felnőtt ellátásához biztosított juttatásokat nem a gyermek, fiatal felnőtt szükségleteire fordítja, a működtető megkeresi a gyámhatóságot a gyermek, fiatal felnőtt új gondozási helyének kijelölése érdekében. A működtető erről egyidejűleg értesíti a gyermekvédelmi gyámot és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot.

(9) A (8) bekezdés szerinti esetben a nevelőszülőnek a 66/H. § alapján járó díjazása folyósítását a gyermek gondozási helyének megváltoztatásáról szóló gyámhatósági döntés jogerőre emelkedéséig fel kell függeszteni. Ha a gyámhatóság nem változtatja meg a gyermek gondozási helyét, a felfüggesztés idejére járó nevelőszülői díjazást a működtető egy összegben kifizeti a nevelőszülő részére. Ellenkező esetben a nevelőszülői díjazás folyósítását a felfüggesztés időpontjára visszamenő hatállyal meg kell szüntetni.

(10) Ha a (8) bekezdésben foglaltakról a gyámhatóság nem a működtetőtől értesül, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú felmondását kezdeményezi a működtetőnél. Ezzel egyidejűleg a gyámhatóság szükség esetén kijelöli a gyermek új gondozási helyét.

(11) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére irányuló megállapodást és nyilatkozatokat írásba kell foglalni.

(12)445 A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony fennállását nem érinti, ha a gyermek vagy a fiatal felnőtt átmenetileg a nevelőszülő háztartásán kívül tartózkodik, így különösen, ha a gyermek, fiatal felnőtt kollégiumi elhelyezésben részesül, üdül vagy gyógyintézeti kezelés alatt áll.

(13) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony (1) bekezdés b)–d) pontja szerinti megszűnésekor, valamint a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszüntetésekor a nevelőszülő átadja a gyermekkel kapcsolatos iratokat a működtetőnek és a gyermek, fiatal felnőtt után járó juttatásokkal elszámol.

(14) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony megszűnése, megszüntetése tekintetében egyebekben az Mt. 80. § (2) bekezdését, 82. §-át és 84. § (1)–(3) bekezdését alkalmazni kell.

(15)446 A nevelőszülő kérelmére a működtető szünetelteti a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt arra a napra, amelytől kezdődően a nevelőszülő öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, átmeneti bányászjáradékot vagy balettművészeti életjáradékot kíván igényelni. Az említett ellátásokra való jogosultság szempontjából az e bekezdés alapján szüneteltetett nevelőszülői jogviszony a szüneteltetés napján nem minősül fennálló – a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti – biztosítással járó jogviszonynak.

(16)447 A nevelőszülő a szüneteltetés iránti kérelméhez csatolja a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek az ellátás igénybevételéhez szükséges szolgálati időt, a foglalkozáshoz kötött kedvezményre jogosító időt vagy a korkedvezményes időt igazoló határozatát.

(17)448 A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony szüneteltetéséről a működtető értesíti a gyámhatóságot. A szüneteltetés a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását nem teszi szükségessé.

(18)449 A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony szüneteltetésének időtartama alatt – feltéve, hogy a nevelőszülő a működtetővel történő megállapodása alapján a nyugdíja mellett is folytatni fogja nevelőszülői tevékenységét –,

a) a nevelőszülőnél elhelyezett gyermek gondozási helyét kizárólag a jogviszony szüneteltetése miatt megváltoztatni nem lehet,

b) a nevelőszülő az e törvényben foglaltak szerint folyamatosan biztosítja a nála elhelyezett gyermek gondozását, nevelését, és

c) a nevelőszülőt a 66/H. § szerinti díjazás nem illeti meg, a nála elhelyezett gyermek után járó ellátásokra azonban jogosult.

66/E. §450 (1) A nevelőszülőt legalább három év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő után végkielégítés illeti meg, ha a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony a működtető jogutód nélküli megszűnésével, vagy – a 66/D. § (7) bekezdésében meghatározott eseteket kivéve – a működtető általi felmondással szűnik meg.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően nem jár végkielégítés a nevelőszülőnek, ha a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonya megszűnése időpontjában öregségi nyugdíjra jogosult vagy abban részesül.

(3) A végkielégítés mértéke

a) legalább három év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén egyhavi,

b) legalább öt év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén kéthavi,

c) legalább tíz év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén háromhavi,

d) legalább tizenöt év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén négyhavi,

e) legalább húsz év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén öthavi,

f) legalább huszonöt év folyamatosan nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő esetén hathavi,

a nevelőszülőnek a végkielégítés megállapítását megelőző három évben kifizetett nevelőszülői díjazás havi átlagának megfelelő összeg.

(4) A végkielégítés mértéke háromhavi, a nevelőszülőnek a végkielégítés megállapítását megelőző három évben kifizetett nevelőszülői díj havi átlagának megfelelő összeggel emelkedik, ha a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

Munkaidő és szabadság451

66/F. §452 (1) A nevelőszülő feladatainak és idejének beosztását – a gyermeknevelés követelményeinek megfelelően – maga határozza meg.

(2)453 Az egy gyermeket nevelő nevelőszülőt minden naptári negyedévben egy munkanap, a kettő vagy három gyermeket nevelő nevelőszülőt minden naptári negyedévben két munkanap, a négy vagy több gyermeket nevelő nevelőszülőt minden naptári negyedévben három munkanap szabadság illeti meg. A nevelőszülőnél nevelkedő gyermekek számát a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendeletben foglaltak szerint negyedévente átlagosan kell kiszámítani. A nevelőszülőnek nem jár szabadság arra az időtartamra, amíg kizárólag a 66/H. § (3) bekezdése szerinti alapdíjra jogosult.

(3) A működtető és a nevelőszülő megállapodnak a szabadság kiadásának időpontjáról és a nevelőszülő helyettesítéséről. A szabadság időpontja tekintetében a nevelőszülő kérését lehetőség szerint figyelembe kell venni. A szabadságot – a (4) bekezdés szerinti eset kivételével – az adott naptári negyedévben kell kivenni.

(4) A nevelőszülő kérésére az egyes negyedévekre járó szabadságok időtartama a naptári éven belül összevonható, feltéve, hogy a nevelőszülő helyettesítése megoldható.

(5)454 A szabadság időtartamára a működtető a szabadságot megelőző utolsó olyan hónapra járó nevelőszülői díjnak a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony egyes kérdéseit szabályozó kormányrendeletben meghatározottak szerint kiszámított arányos részét fizeti ki a nevelőszülőnek, amelyben a nevelőszülőnél gyermeket, fiatal felnőttet helyeztek el. A naptári évben ki nem adott szabadságot meg kell váltani.

(6) A nevelőszülőt az Mt. 126. §-a szerinti betegszabadság, az Mt. 127. §-a szerinti szülési szabadság és a saját gyermekére tekintettel az Mt. 128–130. § szerinti fizetés nélküli szabadság illeti meg.

(7) A szabadság tekintetében egyebekben az Mt. 121. §-át, 122. § (1) bekezdését, 125. §-át, 133. §-át és 134. § (1) bekezdés c) pontját alkalmazni kell.

A nevelőszülő segítése és helyettesítése455

66/G. §456 (1) A működtetőnek gyermekgondozó alkalmazásával vagy megbízásával kell gondoskodnia

a) a nevelőszülő segítéséről, ha a nevelőszülő egyidejűleg legalább öt gyermek teljes körű ellátását biztosítja,

b) a speciális nevelőszülő segítéséről a nála elhelyezett gyermekek számától függetlenül,

c)457 a különleges nevelőszülő segítéséről, ha a különleges nevelőszülő egyidejűleg legalább három különleges ellátási szükségletű vagy kettős szükségletű gyermek teljes körű ellátását biztosítja,

d) – gyermekszámtól függetlenül – az a)–c) pont szerinti nevelőszülő segítéséről a nevelőszülő szabadsága, betegsége, képzése, továbbképzése vagy egyéb akadályoztatása esetén.

(2) A gyermekgondozó személyére a nevelőszülő tesz javaslatot. Gyermekgondozó elsősorban a nevelőszülő hozzátartozója lehet.

(3) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a működtető a nevelőszülő segítéséről másik, helyettesítésre kijelölt nevelőszülő biztosításával vagy a gyermekvédelmi intézmény által biztosított gyermekfelügyelettel is gondoskodhat.

(4) Nem lehet gyermekgondozó az, akivel szemben a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn.

(5) Nem lehet gyermekgondozó és a nevelőszülőt nem helyettesítheti olyan másik nevelőszülő, akinek személye ellen a nevelőszülő tiltakozik.

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenység díjazása458

66/H. §459 (1) A nevelőszülőt tevékenységéért a foglalkoztatási jogviszony fennállásának időtartama alatt – a 66/B. § (1) bekezdése szerinti megállapodásokban meghatározott – díjazás illeti meg.

(2) A nevelőszülő díjazása az alapdíjból, a kiegészítő díjból és a többletdíjból áll.

(3) A nevelőszülőt a foglalkoztatási jogviszonyának fennállása alatt – függetlenül attól, hogy helyeztek-e el nála gyermeket, fiatal felnőttet – alapdíjként havonta legalább a kötelező legkisebb munkabér (a továbbiakban: minimálbér) 30%-a illeti meg.

(4) A nevelőszülőt az alapdíjon felül minden egyes nála elhelyezett gyermek, fiatal felnőtt után kiegészítő díjként havonta legalább a minimálbér 20%-a illeti meg.

(5)460 A nevelőszülőt az alap- és kiegészítő díjon felül minden egyes nála elhelyezett speciális, különleges vagy kettős szükségletű gyermek után többletdíjként havonta legalább a minimálbér 5%-a illeti meg.

(6)461 A nevelőszülőt kizárólag az alapdíj illeti meg a gyermek, fiatal felnőtt kollégiumi elhelyezésének időtartamára. Ha a gyermek, fiatal felnőtt a tanítás nélküli pihenőnapok kivételével tanítási szünet, betegség vagy egyéb ok miatt nem a kollégiumban, hanem a nevelőszülő háztartásában tartózkodik, a nevelőszülő az alapdíjon felül a kiegészítő díjra, valamint az (5) bekezdésben meghatározott szükségletű gyermek után a többletdíjra is jogosult.

(7) A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenység díjazása tekintetében egyebekben az Mt. 154. és 155. §-át, 157. § (1) bekezdését, 158. §-át, 159. § (1)–(5) bekezdését, 161. § (1) és (2) bekezdését, valamint 162–164. §-át alkalmazni kell.

Kártérítési felelősség, jogvita462

66/I. §463 (1) A nevelőszülő a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyából eredő kötelezettségeinek vétkes megszegésével okozott kárért az Mt. 179. §-a szerint tartozik kártérítési felelősséggel.

(2) A működtető a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggésben a nevelőszülőnek okozott kárért az Mt. 166. § (1) és (2) bekezdése, 167. §-a és 177. §-a szerint tartozik kártérítési felelősséggel.

(3) A nevelőszülő és a működtető között a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyból származó jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben keletkezett jogvitára az Mt. 285. § (1)–(3) bekezdését, 286. §-át, 287. § (1), (4) és (5) bekezdését kell alkalmazni.

A helyettes szülői jogviszony464

66/J. §465 (1) A helyettes szülői jogviszony – a gyermekjóléti szolgálat javaslatának figyelembevételével – a működtető és a helyettes szülő között, a gyermekek átmeneti gondozása-nevelése céljából, írásba foglalt megállapodás alapján létrejövő jogviszony.

(2) A helyettes szülői jogviszony határozatlan időre jön létre. Kivételesen – helyettesítés vagy egyéb méltányolható ok esetén – a jogviszony határozott időre is létesíthető.

(3) A helyettes szülői jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a feleket attól az időponttól illetik meg vagy terhelik, amelytől a gyermek ténylegesen a helyettes szülő gondozásába került.

(4) A működtető és a helyettes szülő a megállapodást csak közös megegyezéssel módosíthatja. A módosítást mindkét fél kezdeményezheti.

(5) A megállapodás módosítására a megkötésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(6) A helyettes szülői jogviszony megszűnik

a) a helyettes szülő halálával,

b) a működtető jogutód nélküli megszűnésével vagy

c) a határozott idő lejártával.

(7) A helyettes szülői jogviszony megszüntethető

a) a felek közös megegyezésével,

b) felmondással vagy

c) azonnali hatályú felmondással.

(8) A helyettes szülő a helyettes szülői jogviszonyt harmincnapos felmondási idővel indokolás nélkül írásban felmondhatja. A működtető indokolt esetben a felmondási idő alatt felmentheti a helyettes szülőt a munkavégzés alól, ha az nem ellentétes az általa gondozott gyermek érdekeivel.

(9) A működtető a helyettes szülői jogviszonyt – a (10) bekezdésben foglaltak kivételével – harmincnapos felmondási idővel, írásban, indokolással felmondhatja. A felmondás okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. A felmondás indokának valóságát és okszerűségét a működtető bizonyítja.

(10) A működtető azonnali hatállyal felmondja a helyettes szülői jogviszonyt, ha

a) a helyettes szülő külföldön létesít szokásos tartózkodási helyet,

b)466 a helyettes szülőt a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességét érintő gondnokság alá helyezte vagy számára a gyámhatóság támogatót rendelt ki,

c) a helyettes szülővel szemben a 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok következik be, vagy

d) a bíróság a helyettes szülő szülői felügyeleti jogát jogerős ítéletével megszüntette.

(11) A helyettes szülői jogviszony megszüntetésére irányuló megállapodást vagy nyilatkozatokat írásba kell foglalni.

66/K. §467 (1) A helyettes szülői jogviszony fennállása alatt a helyettes szülő együttműködik a működtetővel, a gyermek ügyében illetékes gyámhatósággal, a gyermekjóléti szolgálattal, a gyermek törvényes képviselőjével, továbbá a helyettes szülő tevékenységét ellenőrző gyámhatósággal.

(2) A helyettes szülő az együttműködés keretében köteles haladéktalanul tájékoztatni a működtetőt, ha feladatainak ellátásában akadályoztatva van vagy életkörülményeiben jelentős változás várható.

(3) A helyettes szülő – a működtető hozzájárulásával – nevelőszülői feladatot vagy a gyermekek napközbeni ellátását biztosító feladatokat is végezhet. Ilyen esetben reá nézve a 66/A–66/I. §-ban vagy a 43. §-ban meghatározottakat alkalmazni kell.

66/L. §468 A működtető a helyettes szülőt arra az időtartamra, amikor átmeneti gondozást nyújt a gyermeknek, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű helyettes szülői díjban részesíti.

VII/A. Fejezet469

A JAVÍTÓINTÉZETI NEVELÉS ÉS ELLÁTÁS

A javítóintézeti ellátás általános szabályai

66/M. § (1) A javítóintézet a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényben (a továbbiakban: Bv. tv.) meghatározott keretek között teljes körű ellátást biztosít a fiatalkorú számára, és ellátja a fiatalkorú gondozását, nevelését, felügyeletét, továbbá az oktatásával, képzésével és munkafoglalkoztatásával kapcsolatos feladatokat.

(2) A VII/A. Fejezet, a 135. és a 139/A. § alkalmazásában

a) javítóintézetben nevelt fiatalkorú: a bíróság ítélete alapján javítóintézeti nevelés intézkedés hatálya alatt álló fiatalkorú,

b) javítóintézetben ellátott fiatalkorú: az a) pont szerinti, valamint az előzetes letartóztatás végrehajtása érdekében javítóintézetben elhelyezett fiatalkorú.

(3) A javítóintézetben a fiatalkorúak nevelését, ellátását legfeljebb tizenkettő fős csoportokban kell biztosítani. Az értelmi fogyatékossággal élő, szenvedélybeteg vagy súlyos beilleszkedési zavarokkal, személyiségzavarokkal küzdő fiatalkorúak számára létrehozott speciális csoportokban legfeljebb nyolc fő helyezhető el.

(4)470

(5) A nevelésbe vett, javítóintézetben ellátott fiatalkorú családi pótlékának felhasználható részét a fiatalkorú teljes körű ellátására vagy teljes körű ellátásának kiegészítésére kell fordítani, így különösen ruházattal, szabadidő-eltöltéshez, kulturálódáshoz, játékhoz, sporthoz szükséges eszközökkel való ellátására, fejlesztésére, tehetségének gondozására, továbbá a fiatalkorú zsebpénzének biztosítására.

(6) Az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett, javítóintézetben ellátott fiatalkorúnak

a) a gyermekvédelmi gyámja a Bv. tv.-ben foglalt keretek között kapcsolatot tart vele, és

b) a gondozási helye előzetes egyeztetés alapján fogadja a szabadsága időtartama alatt.

(7) A (6) bekezdés b) pontja szerinti esetben a fiatalkorú utazási és étkezési költségét a javítóintézet biztosítja.

A javítóintézet alapdokumentumai

66/N. § (1) A javítóintézet szervezeti felépítését és működési rendjét a szervezeti és működési szabályzat határozza meg.

(2) A javítóintézet igazgatója a javítóintézetben ellátott fiatalkorúak, valamint a javítóintézet utógondozó részlegén ellátottak jogaira és kötelezettségeire, továbbá a javítóintézet belső életének rendjére vonatkozóan a Bv. tv. 345. § (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével házirendet készít.

(3) Az utógondozó részleg működését a szervezeti és működési szabályzat mellékletét képező utógondozási szabályzat és a részleg házirendje szabályozza.

(4) A javítóintézet szakmai programja határozza meg a fiatalkorú

a) javítóintézeti nevelésének, ellátásának,

b) csoportban történő elhelyezésének,

c) jutalmazásának és a fegyelmi felelősségre vonásának, valamint

d) utógondozó részlegen nyújtott ellátásának

szakmai szempontjait és módszereit.

A javítóintézeti tanács

66/O. § (1) A Bv. tv. 378. § (1) bekezdése szerinti javítóintézeti tanács döntés-előkészítő testület, amely javaslatot tesz

a) az igazgatónak

aa) a fiatalkorú zárt jellegű javítóintézeti részlegben történő elhelyezésére vagy annak mellőzésére, a zárt jellegű javítóintézeti részlegben történő elhelyezés meghosszabbítására és az elhelyezés megszüntetésére,

ab) a fiatalkorú utógondozó részlegen való elhelyezésének engedélyezésére vagy a fiatalkorú erre irányuló kérelme elutasítására;

b) a büntetés-végrehajtási bírónak a fiatalkorú ideiglenes elbocsátására vagy annak mellőzésére.

(2) A javítóintézeti tanács legalább öt főből áll, elnöke az igazgató. A javítóintézeti tanács tagja valamennyi igazgató-helyettes, a növendékügyi iroda vezetője, az utógondozó, a fiatalkorú csoportnevelője, osztályfőnöke, szakoktatója vagy munkavezetője, továbbá tagja lehet az otthonvezető, a munkafoglalkoztatás vezetője, a szakértői csoport vezetője, az orvos és a pszichológus.

(3) A javítóintézeti tanács működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni.

(4) A javítóintézeti tanácsot a javítóintézet igazgatója hívja össze. A tanács összehívását bármelyik tag kezdeményezheti.

A javítóintézetben ellátott fiatalkorú és gyermeke együttes elhelyezése

66/P. § (1) A fiatalkorú kérelmére a javítóintézet igazgatója akkor is engedélyezheti a javítóintézetben ellátott fiatalkorú és gyermeke együttes elhelyezését, ha a fiatalkorú saját gyermeke ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett, feltéve, hogy

a) a javítóintézetbe kerülés előtt is a fiatalkorú gondozta, nevelte a gyermekét,

b) az együttes elhelyezésnek megvannak a Bv. tv. 351. § (2) bekezdésében foglalt feltételei, és

c) nem állnak fenn a Bv. tv. 351. § (3) bekezdésében meghatározott kizáró okok.

(2) Az együttes elhelyezést erre a célra kialakított lakóegységben kell biztosítani, ahol legfeljebb négy fiatalkorú szülő és gyermeke helyezhető el. Az együttes elhelyezést biztosító lakóegységben kizárólag fiatalkorú szülő és gyermeke helyezhető el.

(3) Ha a fiatalkorú és gyermeke együttes elhelyezését nem engedélyezik, vagy arra más okból nem kerül sor, ezt a javítóintézet haladéktalanul jelzi a gyámhatóságnak.

A javítóintézet utógondozó részlegén történő ellátás

66/Q. § A javítóintézet utógondozó részlegén történő ellátás a javítóintézetben nevelt fiatalkorú tanulmányainak befejezéséig vagy élethelyzetének rendeződéséig, de legfeljebb 24. életévének betöltéséig tarthat.

HARMADIK RÉSZ

GYERMEKVÉDELMI GONDOSKODÁS

67. § (1)471 Ha a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges ellátás a szülő beleegyezésével nem biztosítható és ez a helyzet a gyermek fejlődését veszélyezteti, a gyámhatóság a veszélyeztetettség mértékétől függően a 15. § (4) bekezdésében felsorolt intézkedések valamelyikét megteszi.

(2)472 Ha a szülők között házassági vagy gyermekelhelyezési per van folyamatban és a gyermek érdekében gyermekvédelmi gondoskodás látszik indokoltnak, a bíróság haladéktalanul megkeresi a gyámhatóságot a szükséges intézkedések megtétele iránt.

(3)473 Ha a bíróság a gyámhatóság szülői felügyelet megszüntetése, illetőleg a gyermek elhelyezése iránti keresetét elutasítja, a gyermekvédelmi gondoskodás más módját kell választani.

VIII. Fejezet

A hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzet megállapítása474

67/A. §475 (1) Hátrányos helyzetű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll:

a) a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevelő mindkét szülőről, a gyermeket egyedül nevelő szülőről vagy a családbafogadó gyámról – önkéntes nyilatkozata alapján – megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

b) a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor az Szt. 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy,

c)476 a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált településfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek.

(2) Halmozottan hátrányos helyzetű

a) az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott körülmények közül legalább kettő fennáll,

b) a nevelésbe vett gyermek,

c) az utógondozói ellátásban részesülő és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt.

(3) A gyámhatóság a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság elbírálásával egyidejűleg kérelemre – külön döntésben, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsággal egyező időtartamra – megállapítja a gyermek, nagykorúvá vált gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetének fennállását.

(4) A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását követően is kérelmezhető. Ebben az esetben az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását a kérelem benyújtásának időpontjára vonatkozólag kell vizsgálni, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet a kérelem benyújtásának napjától a fennálló rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény időtartamára állapítható meg.

(5) A gyámhatóság a tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt utógondozói ellátásának igénybevételét elrendelő határozatában megállapítja a halmozottan hátrányos helyzet fennállását. A gyámhatóság a gyermek nevelésbe vételét és a tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt utógondozói ellátásának igénybevételét elrendelő jogerős határozatát megküldi a 138. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartást vezető gyámhatóság részére.

(6) A gyámhatóság a tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt utógondozói ellátásának megszűnése vagy megszüntetése esetén megállapítja a halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megszűnését. A gyámhatóság a gyermek nevelésbe vételének és a tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt utógondozói ellátásának megszűnéséről vagy megszüntetéséről szóló jogerős határozatát megküldi a 138. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartást vezető gyámhatóság részére.

Védelembe vétel

68. §477 (1)478 Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja, vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi környezetben mégis biztosítható, a gyámhatóság a gyermeket védelembe veszi.

(2)479 A gyámhatóság – a gyermekjóléti szolgálat javaslatának figyelembevételével – védelembe veheti továbbá

a)480 a szabálysértési hatóság értesítése alapján a szabálysértési tényállást megvalósító gyermeket és a szabálysértést elkövetett fiatalkorút,

b) a nyomozó hatóság nyomozást megtagadó határozata alapján a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermeket,

c) a rendőrség, az ügyészség, illetve a bíróság jelzése alapján a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt fiatalkorút.

(3)481 A védelembe vétellel egyidejűleg a gyermek gondozásának folyamatos segítése és ellátásának megszervezése, a szülői nevelés támogatása érdekében a gyámhatóság a gyermek részére a gyermekjóléti szolgálat családgondozóját rendeli ki és a veszélyeztetettség okának megszüntetése érdekében intézkedést tesz, így különösen

a)482 kötelezi a szülőt, hogy folyamatosan vegye igénybe a gyermekek napközbeni ellátását, a gyermekek átmeneti gondozását, az Nktv. hatálya alá tartozó iskolaotthonos nevelést-oktatást, illetve kollégiumi ellátást,

b) kötelezi a szülőt, hogy gyermekével keressen fel valamely családvédelemmel foglalkozó személyt vagy szervezetet,

c) kötelezi a szülőt arra, hogy gyermeke vegye igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat,

d) kezdeményezi a háziorvosnál – súlyos veszélyeztetettség esetén bármely orvosnál – a betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy időszakosan kóros elmeállapotú szülő, illetve a gyermekkel együtt élő más hozzátartozó orvosi vizsgálatát,

e) intézkedik – az illetékes szervek bevonásával – a gyermek egészségét veszélyeztető körülmények megszüntetéséről,

f) magatartási szabályokat állapít meg a gyermek számára a kifogásolt magatartás megszüntetése érdekében,

g)483 figyelmezteti a szülőt helytelen életvezetésének, magatartásának következményére, és felszólítja annak megváltoztatására, figyelmezteti továbbá a szülőt az (5) bekezdés szerinti jogkövetkezményre,

h)484 kötelezheti a szülőt és a gyermeket, illetve felkérheti a konfliktusban érintett más személyt arra, hogy a nevelési-oktatási intézményben előforduló erőszak miatt kialakult helyzet vagy más súlyos konfliktushelyzet kezelése érdekében jelenjen meg iskolapszichológusi vizsgálaton, illetve vegye igénybe a konfliktuskezelést segítő szolgáltatást.

(4) A kirendelt családgondozó a védelembe vételt elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül a gyermekre, illetve a (2) bekezdés szerinti fiatalkorúra vonatkozóan egyéni gondozási-nevelési tervet készít, melyhez szükség szerint a 132. § (1) bekezdésében meghatározott szerveket vagy személyeket kereshet meg.

(5)485 A gyámhatóság – kérelemre bármikor, hivatalból legalább évente – felülvizsgálja a védelembe vétel indokoltságát. A gyámhatóság haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedést, ha

a) a védelembe vétellel a gyermek veszélyeztetettségét megszüntetni nem lehet, és alaposan feltételezhető, hogy segítséggel sem biztosítható a gyermek családi környezetben történő megfelelő gondozása, nevelése vagy

b)486 a védelembe vétel már két éve fennáll és a védelembe vétellel a gyermek veszélyeztetettségét nem sikerült megszüntetni.

(6) A védelembe vétel nem érinti a szülő felügyeleti jogát.

68/A. §487 (1)488 A gyámhatóság a Cst. 15. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben kezdeményezi a fővárosi és megyei kormányhivatalnál a családi pótlék szüneteltetését és elrendeli a 16. életévét be nem töltött, védelembe vétel hatálya alatt nem álló gyermek védelembe vételét.

(2)489 A gyámhatóság

a) három nevelési hónapot vagy tanítási hónapot magában foglaló időszakonként, és

b) – feltéve, hogy a családi pótlék szüneteltetésének kezdő időpontja vagy az utolsó felülvizsgálat óta legalább egy hónap eltelt – a nevelési év vagy tanítási év lezárását követő 15 napon belül

felülvizsgálja a családi pótlék szüneteltetésének szükségességét.

(3)490 Ha a gyámhatóság a (2) bekezdés szerinti felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapítja meg, hogy a gyermek (fiatal felnőtt) a felülvizsgálattal érintett időszakban háromnál több óvodai nevelési napot, illetve ötnél több kötelező tanórai foglalkozást igazolatlanul

a) mulasztott, egyidejűleg megállapítja, hogy a családi pótlék szüneteltetése megszüntetéséhez szükséges feltétel nem áll fenn,

b) nem mulasztott, kezdeményezi a fővárosi és megyei kormányhivatalnál a családi pótlék szüneteltetésének megszüntetését.

(4)491 A gyámhatóság a (3) bekezdés b) pontjában foglaltakon túl kezdeményezi a fővárosi és megyei kormányhivatalnál a családi pótlék szüneteltetésének megszüntetését, ha a gyermeket (fiatal felnőttet) nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy szociális intézményben helyezték el, vagy a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek (fiatal felnőtt) javítóintézetbe, büntetés-végrehajtási intézetbe került.

(5) A gyámhatóságnak a (3) bekezdés b) pontja és (4) bekezdés szerinti intézkedése ellen nincs helye fellebbezésnek.

68/B. §492 (1)493 A gyámhatóság – a 68/A. § szerinti esetet kivéve –

a) ha a gyermek veszélyeztetettsége elsősorban elhanyagolása miatt áll fenn, és

b) a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, és

c) alappal feltételezhető, hogy a családi pótlék célzott felhasználásával a gyermek fejlődése a családi környezetben biztosítható,

a védelembe vétellel egyidejűleg vagy a gyermek védelembe vételének fennállása során – a családi pótlék gyermek után járó összegének 100%-a erejéig – a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásáról határozhat.

(2) A családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása legfeljebb hat hónap időtartamra, a döntést követő második hónap első napjával kezdődően rendelhető el. A családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása a feltételek fennállása esetén ismételten elrendelhető.

(3)494 Ha a védelembe vétel során felmerül a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának szükségessége, ennek megvizsgálása érdekében a gyámhatóság megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot. A gyermekjóléti szolgálat a megkereséstől számított tizenöt napon belül tájékoztatja a gyámhatóságot vizsgálatának eredményéről, és szükség szerint javaslatot tesz a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. Nem kell megkeresni a gyermekjóléti szolgálatot, ha a gyermekjóléti szolgálat kezdeményezte a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtását.

(4)495 Ha a védelembe vétel során a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása válik szükségessé, a gyámhatóság – a gyermeket gondozó szülő, illetve a korlátozottan cselekvőképes gyermek meghallgatását követően, véleményük figyelembevételével, továbbá a gyermekjóléti szolgálat és szükség szerint a 17. § (1) bekezdése szerinti jelzőrendszer tagjai javaslatának figyelembevételével – gondoskodik a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódó pénzfelhasználási terv elkészítéséről.

(5)496 A pénzfelhasználási terv figyelembevételével a települési önkormányzat jegyzője egy határozatban dönt a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásáról, időtartamáról és módjáról, védelembe nem vett gyermek esetén a védelembe vétel elrendeléséről, az eseti gyám kirendeléséről, és ezzel egyidejűleg a természetben nyújtott családi pótlék fővárosi és megyei kormányhivatal részére a kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlára történő utalásáról.

68/C. §497 (1)498 A települési önkormányzat jegyzője a családi pótlék természetbeni formában történő biztosítása céljából a gyermek részére – figyelemmel korára, egyéni szükségleteire és az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményére – eseti gyámot rendel ki.

(2)499 Egy eseti gyám egyidejűleg legfeljebb tíz gyermek vonatkozásában gondoskodhat a családi pótlék természetbeni formában történő biztosításáról.

(3)500 A gyámhatóság az eseti gyám által a családi pótlék felhasználásával összefüggésben a gyermeknek vagy családjának okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel. A kártérítésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Nem kell megtéríteni a kárt, ha azt a gyermek vagy családjának felróható magatartása okozta. A gyámhatóság követelheti az eseti gyámtól kárának megtérítését.

(4)501 A megfizetett kárösszegnek a gyermek, fiatal felnőtt érdekében történő felhasználását az újonnan kirendelt eseti gyám biztosítja.

A megelőző pártfogás elrendelése502

68/D. §503 (1) A gyámhatóság a bűncselekmény vagy az elzárással is sújtható szabálysértés elkövetése miatt indult védelembe vétel iránti eljárásban, vagy a már fennálló védelembe vétel mellett a nyomozó hatóságnak a bűncselekmény vagy a szabálysértési hatóságnak a szabálysértés elkövetéséről tájékoztató, a gyámhatóság felé tett jelzését követően megkeresi a pártfogó felügyelői szolgálatot környezettanulmány és a gyermek veszélyeztetettségének bűnmegelőzési szempontú kockázatértékelése (a továbbiakban: kockázatértékelés) beszerzése céljából.

(2) A gyámhatóság a megkereséssel egyidejűleg megküldi a pártfogó felügyelői szolgálatnak a már fennálló védelembe vétel elrendeléséről szóló határozatot és a gyermekjóléti szolgálat megelőző pártfogás elrendelésére vonatkozó javaslatát.

(3) A pártfogó felügyelői szolgálat és a gyermekjóléti szolgálat együttműködik a környezettanulmány és a kockázatértékelés elkészítésében, beszerzésében.

(4) A gyámhatóság a pártfogó felügyelői környezettanulmány és kockázatértékelés alapján a védelembe vétellel egyidejűleg, vagy a már fennálló védelembe vétel mellett a bűnismétlés megelőzése érdekében

a) a gyermek bűnmegelőzési szempontú veszélyeztetettségének magas foka esetén

aa) elrendeli a gyermek megelőző pártfogását,

ab) kötelezi a gyermeket és a szülőt vagy más törvényes képviselőt a megelőző pártfogó felügyelővel való együttműködésre, a megelőző pártfogó felügyelővel az általa meghatározott időközönként történő személyes találkozásra, és

ac) a megállapított magatartási szabályok betartására, vagy

b) a gyermek bűnmegelőzési szempontú veszélyeztetettségének legalább közepes foka esetén a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmének, a gyermekjóléti szolgálat javaslatának és az eset összes körülményének figyelembevételével dönt a megelőző pártfogás mellőzéséről vagy az a) pontban foglalt intézkedések alkalmazásáról.

(5) A megelőző pártfogás mellőzése esetén a gyámhatóság a döntését fél év múlva hivatalból felülvizsgálja. Ha a felülvizsgálat során a gyámhatóság azt észleli, hogy a bűnismétlés kockázata hátrányosan megváltozott, a gyámhatóság megkeresheti a pártfogó felügyelői szolgálatot ismételt kockázatértékelés elkészítése érdekében. A gyámhatóság az ismételt kockázatértékelés eredménye alapján a (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

(6) A (4) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti magatartási szabályok kiterjedhetnek különösen annak meghatározására, hogy a megelőző pártfogás alatt álló gyermek

a) kivel tarthat kapcsolatot,

b) hol és milyen tevékenységgel töltheti a szabadidejét,

c) életvezetése szempontjából milyen változtatások indokoltak és ezek megvalósulásához milyen feladatokat kell kitűzni.

(7) A megelőző pártfogás keretében a gyámhatóság a pártfogó felügyelői szolgálatnál kezdeményezheti a külön jogszabályban meghatározott viselkedéskorrekciós esetkezelési módszerek alkalmazását.

(8) A megelőző pártfogás elrendeléséről a gyámhatóság a határozatát megküldi

a) a pártfogó felügyelői szolgálatnak a megelőző pártfogó felügyelő kijelölése végett,

b) tájékoztatásul

ba) a bűncselekmény elkövetése miatt a fiatalkorúval szemben indult büntetőeljárásban eljáró és jelzést tevő nyomozó hatóságnak, vagy

bb) az elzárással is sújtható szabálysértés elkövetéséről jelzést tevő szabálysértési hatóságnak.

(9) A gyámhatóság – kérelemre és a megelőző pártfogó felügyelő vagy a gyermekjóléti szolgálat javaslatára bármikor, hivatalból legalább évente – felülvizsgálja a megelőző pártfogás alatt álló gyermek védelembe vétele és megelőző pártfogása fenntartásának indokoltságát. A megelőző pártfogó felügyelő akkor javasolhatja a megelőző pártfogás megszüntetését, ha a gyermek legalább fél éve fennálló megelőző pártfogása eredményesen eltelt, célja megvalósult és a gyermek magatartása kedvező irányba változott. A megelőző pártfogás megszüntetésére a gyermek magatartásának kedvező irányú változása esetén a gyermekjóléti szolgálat is tehet javaslatot.

(10) A gyámhatóság haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedést, ha a megelőző pártfogással a gyermek veszélyeztetettségét megszüntetni nem lehet, és alaposan feltételezhető, hogy segítséggel sem biztosítható a gyermek családi környezetben történő megfelelő gondozása, nevelése.

(11) A megelőző pártfogás nem érinti a szülő szülői felügyeleti jogát.

A védelembe vétel és a megelőző pártfogás megszüntetése504

69. §505 (1) A védelembe vételt meg kell szüntetni, ha

a) a gyermek családban történő nevelkedése védelembe vétel nélkül is biztosítható,

b)506 a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését vagy nevelésbe vételét rendelték el,

c)507

d) a fiatalkorú szabadságvesztését vagy javítóintézeti nevelését tölti.

(2)508 A védelembe vétel – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a gyermek nagykorúvá válásával szűnik meg.

(3)509 Ha a gyámhatóság a védelembe vételt a 68. § (2) bekezdés c) pontja alapján rendelte el, a védelembe vétel indokolt esetben a fiatalkorú kérelmére a büntetőeljárás befejezéséig, de legfeljebb huszadik évének betöltéséig tart.

(4)510 A gyámhatóság a megelőző pártfogást

a) megszünteti

aa) ha a fiatalkorúval szemben pártfogó felügyelet intézkedés alkalmazására került sor, vagy

ab) az (1) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti esetben;

b) megszüntetheti a megelőző pártfogó felügyelő vagy a gyermekjóléti szolgálat 68/D. § (9) bekezdése szerinti javaslatára.

(5)511 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a megelőző pártfogás indokolt esetben a gyermek érdekében fenntartható, függetlenül a védelembe vétel megszüntetésétől.

(6)512 A megelőző pártfogás megszűnik a fiatalkorú nagykorúvá válásával.

VIII/A. Fejezet513

A KÖZHASZNÚ SZERVEZET NYÍLT ÖRÖKBEFOGADÁST ELŐSEGÍTŐ ÉS AZ ÖRÖKBEFOGADÁST UTÁNKÖVETŐ TEVÉKENYSÉGE514

A nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenység körébe tartozó szolgáltatások

69/A. § (1) A válsághelyzetben lévő várandós anya segítése céljából, valamint a gyermeket örökbe adni szándékozó vér szerinti szülő (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: vér szerinti szülő) kérelmére, szándékának megfelelően – a nyílt örökbefogadások előmozdítása érdekében – közhasznú szervezet örökbefogadást elősegítő tevékenységet (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: szolgáltatás) folytathat.

(2) A szolgáltatás körébe tartozik

a) a gyermek saját családjában való nevelkedése érdekében a családgondozás keretében végzett tanácsadás és segítségnyújtás a válsághelyzetben lévő, különösen a terhességét eltitkolni szándékozó várandós anya számára,

b) erre irányuló igény esetén a családok átmeneti otthonában biztosított ellátáshoz való hozzájutás szervezése,

c) az örökbe fogadandó gyermek és az örökbe fogadni szándékozó személy kapcsolatfelvételének előkészítése, ha az a) pont szerinti szolgáltatás nem járt eredménnyel,

d) az örökbe fogadni szándékozó személyről és az örökbe fogadandó gyermekről a 141/B. § szerint nyilvántartás vezetése,

e)515 az örökbefogadás engedélyezését követően a vér szerinti szülőnek és az örökbe fogadó szülőnek történő segítségnyújtás, tanácsadás, valamint kérelemre az örökbe fogadott gyermek (személy) vér szerinti szülőjével való kapcsolatfelvételének elősegítése, ha a gyámhatóság vagy a bíróság a vér szerinti szülő természetes személyazonosító adatait közölte.

(3)516 A közhasznú szervezet az örökbe fogadó szülő, az örökbe fogadott gyermek vagy a vér szerinti szülő számára, kérelmükre – az örökbefogadás utánkövetésének 69/F. § szerinti szolgáltatásaiba nem tartozó – örökbefogadás utáni segítséget nyújtó szolgáltatásokat biztosíthat, elősegítheti az ellátásokhoz való hozzájutást.

(4)517 A közhasznú szervezet az örökbe fogadni szándékozó személyek, az örökbefogadó családok és az örökbefogadottak számára klubot, segítő csoportot működtethet.

69/B. § (1) A szolgáltatás kizárólag

a) – a felek kölcsönös kérelme és egyetértése esetén – Magyarországon élő, magyar állampolgárságú vér szerinti szülő és örökbe fogadni szándékozó személy közötti kapcsolat létrehozására és

b) a 69/A. § (2) és (3) bekezdés szerinti szolgáltatások nyújtására

irányulhat.

(1a)518 A közhasznú szervezet a 69/A. § (2) bekezdés e) pontja és a 69/A. § (3) bekezdése szerinti szolgáltatást önállóan, valamint az örökbefogadásnak az általa vagy a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által biztosított utánkövetése mellett is nyújthatja.

(2) A szolgáltatás nem terjedhet ki

a)519 a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő nevelésbe vett gyermek örökbefogadásának elősegítésére,

b) az örökbe fogadható gyermek vagy az örökbe fogadni szándékozó személy személyazonosító adatainak, képmásának hirdetés útján történő közzétételére,

c) az örökbefogadás engedélyezése és felbontása iránti eljárásban való közreműködésre, kivéve a tanúként való közreműködést.

(3) A szolgáltatás körében olyan tevékenység nem végezhető, amely sérti a gyermeki jogokat, illetve a gyermekvédelem jogszabályban meghatározott céljaival összeegyeztethetetlen.

(4) A közhasznú szervezet szolgáltatásában nem vehet részt gyermekjóléti alapellátást nyújtó személy, gyermekjóléti alapellátást vagy gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézménynél foglalkoztatott személy, gyámhatóságnál közszolgálati vagy kormánytisztviselői jogviszonyban foglalkoztatott személy.

A szolgáltatás engedélyezése

69/C. § (1) A szolgáltatás az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott működési engedélyhez kötött tevékenység.

(2)520 A működési engedély kiadásáról – a szolgáltató kérelmére – a szolgáltatást engedélyező szerv dönt.

(3)521 A szolgáltatást engedélyező szerv évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, hogy a szolgáltatás megfelel-e a jogszabályokban, a működési engedélyben, valamint a szakmai programban foglaltaknak.

(4)522 Ha a szolgáltatást engedélyező szerv

a) olyan szolgáltatásról szerez tudomást, amely engedély nélkül működik, a szolgáltatót eltiltja a szolgáltatás végzésétől,

b) az örökbe fogadható gyermekek vagy a szolgáltatást igénybe vevő személyek súlyos jog- vagy érdeksérelmét észleli, a szolgáltatás végzését legfeljebb 60 napra felfüggeszti vagy a működési engedélyt visszavonja.

(5)523 A szolgáltatást engedélyező szerv intézkedik a működési engedélyek kiadásának, visszavonásának, a szolgáltatás nyújtásától történő eltiltásnak, valamint a szolgáltatás végzése felfüggesztésének a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatalos lapjában és a minisztérium honlapján történő közzétételéről.

A szolgáltatást igénybe vevővel kötött megállapodás

69/D. § (1) A szolgáltató az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott tartalmú írásbeli megállapodást köt a szolgáltatás nyújtására

a) a vér szerinti szülővel,

b) a várandós anyával,

c)524 ha a vér szerinti szülő vagy várandós anya kiskorú vagy cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, a törvényes képviselőjével,

d) az örökbe fogadandó gyermek gyámjával,

e)525 az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító érvényes és hatályos gyámhatósági határozattal rendelkező örökbe fogadni szándékozó

ea) házaspárral együttesen vagy

eb) egyedülálló személlyel [(az a)–e) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: a szolgáltatást igénybe vevő].

(1a)526 A közhasznú szervezet – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – azzal a vér szerinti szülővel és örökbe fogadni szándékozó személlyel, akik már ismerik egymást és együtt kérik a nyílt örökbefogadást elősegítő szolgáltatást

a) megállapodást köt, vagy

b) – ha a megállapodás megkötésére nem kerül sor – tájékoztatást nyújt, hogy a nyílt örökbefogadást elősegítő szolgáltatás a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál is igénybe vehető.

(1b)527 Ha a közhasznú szervezet a (3) bekezdésben meghatározott okokról szerez tudomást, öt napon belül írásban értesíti az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító, valamint az örökbefogadás engedélyezésére illetékes gyámhatóságot.

(2) A megállapodást a szolgáltatást igénybe vevő indokolás nélkül írásban bármikor felmondhatja.

(3) A szolgáltató írásban felmondja a megállapodást, ha

a) annak megkötését követően az örökbefogadást kizáró ok fennállásáról szerez tudomást,

b) tudomására jut, hogy az örökbefogadás akár a felek, akár más közreműködő személyek számára haszonszerzéssel jár.

(4)528 A szolgáltató a megállapodásnak a (3) bekezdés szerinti felmondásáról öt napon belül írásban értesíti az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító, valamint az örökbefogadás engedélyezésére illetékes gyámhatóságot.

A költségek viselése

69/E. § (1) A szolgáltatásért a szolgáltatás igénybe vevőjétől a (2) bekezdés szerinti költségek viselésén kívül más jogcímen, így különösen közvetítői, szolgáltatási díjként, a szolgáltató vagy egy harmadik személy számára pénzbefizetés vagy más vagyoni előny nyújtása nem kérhető, illetve nem fogadható el. E rendelkezés nem akadálya annak, hogy a szolgáltató a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásából bevételt szerezzen.

(2) Az örökbe fogadni szándékozó személy viseli az általa igénybe vett szolgáltatással összefüggésben felmerült és az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint megállapított költségeket.

(3) A megállapodásnak a közhasznú szervezet részéről történő felmondása sem mentesíti az örökbe fogadni szándékozó személyt a felmondás időpontjáig indokoltan felmerült költségek viselése alól.

(4) Ha az örökbe fogadni szándékozó személy a költségeket nem téríti meg, a közhasznú szervezet igényét a polgári jog szabályai szerint érvényesítheti.

Az örökbefogadás utánkövetése529

69/F. §530 (1) A közhasznú szervezet – az örökbe fogadó szülő kérelmére, a gyámhatóság határozatában foglaltak szerint –

a) az általa előkészített és jogerősen lezárult örökbefogadást követően utánkövetést végez, és

b) a más közhasznú szervezet vagy a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által előkészített, jogerősen lezárult örökbefogadást követően utánkövetést végezhet.

(2) A közhasznú szervezet az örökbefogadás utánkövetésére vonatkozó tevékenységét a 62/C. § (2)–(5) bekezdésében foglaltak szerint végzi.

69/G. §531 (1) A közhasznú szervezet az örökbefogadás utánkövetése körébe tartozó szolgáltatást kizárólag Magyarországon élő, magyar állampolgárságú örökbe fogadó szülő és örökbe fogadott gyermek számára nyújthat.

(2) A közhasznú szervezet az örökbefogadás utánkövetése körébe tartozó szolgáltatásért a szolgáltatás igénybe vevőjétől szolgáltatási díjat nem kérhet, más költségek viselésére a szolgáltatás igénybe vevőjét nem kötelezheti és tőle díjazást nem fogadhat el.

(3) A közhasznú szervezet az örökbefogadás utánkövetését a nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenysége mellett vagy önálló szolgáltatásként is nyújthatja.

69/H. §532 (1) Az örökbefogadás utánkövetése az örökbefogadás utánkövetését végző magánszervezetek tevékenységét és működési engedélyezését szabályozó kormányrendeletben meghatározott működési engedélyhez kötött tevékenység.

(2) A működési engedély kiadásáról a szolgáltató kérelmére a működést engedélyező szerv dönt.

(3) A működést engedélyező szerv évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, hogy a szolgáltatás megfelel-e a jogszabályokban, a működési engedélyben, valamint a szakmai programban foglaltaknak.

(4) Ha a működést engedélyező szerv a közhasznú szervezet által nyújtott utánkövetés során az örökbe fogadott gyermek vagy az örökbe fogadó szülő súlyos jog- vagy érdeksérelmét észleli, az örökbefogadás utánkövetésére irányuló szolgáltatás végzését legfeljebb 60 napra felfüggeszti vagy a működési engedélyt visszavonja.

(5) A működést engedélyező szerv intézkedik a működési engedélyek kiadásának, visszavonásának, az örökbefogadás utánkövetésére irányuló szolgáltatás nyújtásától történő eltiltásnak, valamint a szolgáltatás végzése felfüggesztésének a minisztérium hivatalos lapjában és a minisztérium honlapján történő közzétételéről.

IX. Fejezet533

70–71. §534

X. Fejezet

Ideiglenes hatályú elhelyezés

72. § (1)535 Ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti, és emiatt azonnali elhelyezése szükséges, a gyámhatóság, valamint a rendőrség, az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság, az ügyészség, a bíróság, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoksága (a továbbiakban: beutaló szerv) a gyermeket fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatával ideiglenesen

a) a nevelésére alkalmas, azt vállaló különélő szülőnél, más hozzátartozónál, illetve személynél, vagy ha erre nincs lehetőség,

b)536 tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek esetén minden esetben a legközelebbi ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek ellátását is biztosító nevelőszülőnél helyezi el, kivéve, ha egészségi vagy személyiségállapota, ön- és közveszélyes magatartása ezt nem teszi lehetővé vagy más okból szükséges az intézményes elhelyezés biztosítása,

c)537 tizenkettedik életévét betöltött gyermek esetén vagy ha azt a gyermek egészségi vagy személyiségállapota, ön- és közveszélyes magatartása indokolja vagy ha más okból szükséges az intézményes elhelyezés biztosítása – az ideiglenes hatályú elhelyezés biztosítására is kijelölt – gyermekotthonban, gyermekotthon speciális csoportjában, speciális lakásotthonban, fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonában helyezi el.

(1a)538 A beutaló szerv a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezéséről haladéktalanul értesíti a gyámhatóságot vagy külföldi állampolgárságú gyermek esetében – ide nem értve a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személyt – a Kormány által kijelölt gyámhatóságot.

(2)539 Az ideiglenes hatályú elhelyezést megalapozó súlyos veszélyeztetettségnek minősül a gyermek olyan bántalmazása, elhanyagolása, amely életét közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozhat.

(3)540 A gyermeknek az ideiglenes gondozási helyre viteléről a beutaló szerv gondoskodik.

(4)541 Az ideiglenes hatályú elhelyezéstől kezdődően a szülő gondozási, nevelési joga szünetel.

73. §542 (1)543 A gyámhatóság – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – az ideiglenes hatályú elhelyezést követően – függetlenül attól, hogy arra mely beutaló szerv intézkedése alapján kerül sor, és hogy a döntést megfellebbezték-e – annak elrendelésétől számított

a) harminc napon belül megszünteti az ideiglenes hatályú elhelyezést, ha annak okai nem állnak fenn, vagy

b)544 harmincöt napon belül elrendeli a gyermek nevelésbe vételét, valamint egyidejűleg meghatározza a gyermek gondozási helyét és dönt a 79. § (5) bekezdés b)–g) pontjai szerinti járulékos kérdésekről, vagy

c) két hónapon belül pert indít az ideiglenes hatályú elhelyezés fenntartása vagy megváltoztatása mellett a gyermekelhelyezés megváltoztatása, illetve a szülői felügyelet megszüntetése iránt.

(2) A bíróság gyermekelhelyezéssel kapcsolatos döntésének az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott perindítással történő megváltoztatására csak abban az esetben kerülhet sor, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság elhelyezési döntését alapította, később lényegesen megváltoztak.

(3)545 A külföldi állampolgárságú gyermek – ide nem értve a 4. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti személyt – ideiglenes hatályú elhelyezését követően a Kormány által kijelölt gyámhatóság haladéktalanul

a) értesíti az illetékes rendőr-főkapitányságot a gyermek esetleges további magyarországi tartózkodásának rendezése végett, és/vagy

b) kezdeményezi a jogsegélykérelem iránti eljárást a gyermek gyámsága, illetve örökbefogadása érdekében, vagy

c) értesíti az illetékes külképviseletet a gyermek állampolgársága szerinti országba történő visszajuttatása céljából.

(4)546 A Kormány által kijelölt gyámhatóság a külföldi állampolgárságú gyermek – ide nem értve a 4. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti személyt – ideiglenes hatályú elhelyezését a gyermek származási országának válaszát követően azonnal, illetve hivatalból félévente felülvizsgálja, és ennek eredményeképpen dönt az ideiglenes hatályú elhelyezés fenntartásáról, a gondozási hely megváltoztatásáról vagy – ha azt nemzetközi szerződés vagy jogszabály nem zárja ki – az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetésével egyidejűleg a gyermek gyámságáról, örökbefogadásáról.

74. § (1)547 Ha a gyámhatóság az ideiglenes hatályú elhelyezés alapján azt állapítja meg, hogy a szülői felügyelet megszüntetésének okai nem állnak fenn, de a gyermek fejlődése a korábbi környezetében nincs biztosítva, két hónapon belül pert indít a szülő (szülők) ellen a gyermeknek a különélő másik szülőnél vagy harmadik személynél történő elhelyezése iránt.

(2)548 A gyámhatóság a per megindításával egyidejűleg megállapítja a szülő felügyeleti jogának szünetelését, a különélő másik szülő felügyeleti jogának feléledését, vagy azt a személyt, akinél a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a gyermek családbafogadó gyámjául rendeli.

75. §549 Ha a gyámhatóság az ideiglenes hatályú elhelyezést követően azt állapítja meg, hogy a szülői felügyelet megszüntetésének okai fennállnak, két hónapon belül pert indít a szülő ellen a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránt, a perindítással egyidejűleg megállapítja a szülő felügyeleti jogának szünetelését, továbbá

a) megállapítja a különélő másik szülő szülői felügyeleti jogának feléledését, és felhívja őt e joga gyakorlására, ha a gyermeket ideiglenes hatállyal nála helyezték el,

b)550 a gyermek családbafogadó gyámjául rendeli azt a hozzátartozót vagy más személyt, akinél a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték,

c)551 gyermekvédelmi gyámot rendel, ha a gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyezték el.

75/A. §552 Ha a szülő hozzájárult

a)553 gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához, a gyámhatóság gyermekvédelmi gyámot rendel a gyermek számára és a gyermeket ideiglenesen a leendő örökbefogadó szülőnél helyezi el,

b)554 gyermekének ismert személy általi örökbefogadásához és az örökbefogadás engedélyezését a leendő örökbefogadó szülő és a gyámság alatt álló, örökbefogadandó gyermek gyámja kéri, alkalmassága esetén a gyámhatóság a leendő örökbefogadó szülőt a gyermek családbafogadó gyámjául rendeli ki és a gyermeket nála ideiglenesen elhelyezi.

76. § (1)555 A gyámhatóság az ideiglenes hatályú elhelyezést megszünteti, ha

a) megállapítja, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés feltételei nem álltak fenn, és a gyermek fejlődése korábbi környezetében – szükség esetén védelembe vétel mellett – biztosítható,

b)556 a gyermeket nevelésbe veszi,

c) a bíróság a szülői felügyelet megszüntetése, illetve a gyermek elhelyezésének megváltoztatása iránti perben jogerősen döntött,

d)557 a gyermeket családba fogadják,

e)558 a gyermeket örökbe fogadják,

f)559 a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény560, valamint a menedékjogról szóló törvény561 szerint kísérő nélküli kiskorúnak minősülő gyermek a gondozási helyéről engedély nélkül eltávozott és oda hatvan napon belül nem tért vissza.

(2)562 A gyámhatóság az ideiglenes hatályú elhelyezés során a gyermek gondozási helyét megváltoztatja, ha megállapítja, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés feltételei fennállnak, azonban

a) a gyermek nevelőszülőnél, gyermekotthonban történő elhelyezését követően válik ismertté, hogy van a gyermek nevelésére alkalmas és azt vállaló külön élő másik szülő, más hozzátartozó, illetve más személy, akinél a gyermek ideiglenes hatállyal elhelyezhető, vagy

b) a gyermek jelenlegi gondozási helyének megváltoztatása más okból indokolt.

XI. Fejezet

Nevelésbe vétel

A nevelésbe vétel elrendelése563

77. §564 (1) A nevelésbe vétel célja a gyermek otthont nyújtó ellátásának és törvényes képviseletének biztosítása, amíg a gyermek

a) családja képessé válik a gyermek visszafogadására,

b) számára családbafogadó gyám rendelésére kerülhet sor,

c) örökbefogadása megtörténik, vagy

d) eléri nagykorúságát, ha az a)–c) pontban foglaltak teljesülésére nincs lehetőség.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában foglalt esetben a nevelésbe vétel célja a törvényes képviselet és az otthont nyújtó ellátás biztosítása mellett a gyermek felkészítése az önálló életre.

78. §565 (1) A gyámhatóság a gyermeket nevelésbe veszi, ha

a) a gyermek számára családbafogadó gyám rendelésére nem kerülhet sor, és

aa) a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti, és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehetett megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek megfelelő gondozása a családján belül nem biztosítható, vagy

ab)566 a szülő vagy mindkét szülő szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránt a gyámhatóság pert indított, vagy a szülő vagy mindkét szülő szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, vagy

ac) a szülő vagy mindkét szülő elhalálozott, vagy

ad) a gyermeknek az ab) és ac) alponton kívül más okból nincs szülői felügyeletet gyakorló szülője,

b) a gyermek ideiglenes hatállyal nem helyezhető el a leendő örökbefogadó szülőnél, és

ba) a gyermek ismeretlen szülőktől származik, vagy

bb) a szülő gyermeke örökbefogadásához az örökbefogadó személyének és személyi adatainak ismerete nélkül tett hozzájáruló nyilatkozatot.

(2) A nevelésbe vétel elrendelésével egyidejűleg a gyámhatóság

a) a gyermek ideiglenes gondozási helyéül

aa) 12. életévét be nem töltött gyermek esetén – a 7. § (2) bekezdés szerinti kivételekkel – minden esetben, 12. életévét betöltött gyermek esetén lehetőség szerint nevelőszülőt, vagy – ha ez nem lehetséges, illetve a gyermek egészségi vagy személyiségállapota indokolja – ,

ab) gyermekotthont, vagy

ac) fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonát

jelöli ki,

b) a gyermek számára gyermekvédelmi gyámot rendel,

c) hivatalból dönt a szülővel vagy más hozzátartozóval való kapcsolattartás szabályozásáról, vagy arról, hogy a szülő vagy más hozzátartozó nem jogosult kapcsolattartásra,

d) három év alatti gyermek esetében megállapítja a különleges ellátási szükségletet,

e) megállapítja, ha a gyermek örökbe fogadható.

(3) A nevelésbe vett gyermek szülőjének szülői felügyeleti joga

a) az (1) bekezdés a) pont aa) és ad) alpontja szerinti esetben,

b) az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben a gyermek hathetes életkorának betöltéséig

szünetel.

(4) A gyámhatóság a gyermek nevelésbe vételéről soron kívül, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatban dönt.

(5) A gyermeknek az ideiglenes gondozási helyre viteléről a gyámhatóság rendelkezése alapján a gyermek szülője, gyámja, a gyermeket gondozó más személy, a nevelőszülői hálózatot működtető, a gyermekjóléti szolgálat vagy a gyámhatóság gondoskodik.

(6) Ha a gyámhatóság a nevelésbe vételi eljárás során vagy azt követően azt állapítja meg, hogy a szülői felügyelet megszüntetésének okai fennállnak, haladéktalanul pert indít a szülő ellen a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránt.

(7) A gyámhatóság – ha arra a nevelésbe vételi eljárás során nem került sor – a nevelésbe vételt követően haladéktalanul eljárást indít a gyermek gondozási helyének meghatározása és a 79. § (5) bekezdés b)–g) pontjai szerinti járulékos kérdések eldöntése érdekében.

A gondozási hely meghatározása és a járulékos kérdések eldöntése567

79. §568 (1)569 A gyámhatóság lehetőség szerint már az ideiglenes hatályú elhelyezést követően vagy a nevelésbe vételi eljárás során, de legkésőbb a nevelésbe vételt követően meghatározza a gyermek gondozási helyét. A gyermek gondozási helyét a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság, valamint a 132. § (1) bekezdésében meghatározott szerv vagy személy szakmai véleményének, szakértői véleményének, a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által készített elhelyezési javaslatnak és egyéni elhelyezési tervnek, továbbá a (3) és (4) bekezdés szerinti szempontoknak a mérlegelésével kell meghatározni.

(2) A gondozási hely meghatározására irányuló eljárás során a gyámhatóság meghallgatja a gyermek szülőjét, feltéve hogy szülői felügyeleti jogát nem szüntették meg, és a gyámhatóság tárgyalást tart.

(3) A gondozási hely meghatározása során figyelemmel kell lenni

a) a gyermek életkorára, egészségi állapotára, neveltségi szintjére,

b) a testvérek együttes elhelyezésére,

c) a gyermek nevelésének megkívánt folyamatosságára,

d) a gyermek vallási és lelkiismereti meggyőződésére,

e) a gyermek korábbi lakóhelyétől és nevelési-oktatási intézményétől való távolságra,

f) a 141. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti nyilvántartások alapján rendelkezésre álló férőhelyekre.

(4) A gyermek gondozási helyéül 12. életévét be nem töltött gyermek esetén – a 7. § (2) bekezdés szerinti kivételekkel – minden esetben, a 12. életévét betöltött gyermek esetén lehetőség szerint nevelőszülőt, vagy ha ez nem lehetséges, gyermekotthont, illetve fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonát kell kijelölni.

(5) A gyermek gondozási helyének meghatározására irányuló eljárás eredményeként a gyámhatóság dönt

a) a gyermek gondozási helyéről,

b) a gyermekvédelmi gyám személyéről,

c) a kapcsolattartásra jogosult szülővel vagy más hozzátartozóval való kapcsolattartásról,

d) a gyermekre vonatkozó elhelyezési javaslat és egyéni elhelyezési terv elfogadásáról vagy módosításáról,

e) a gyermek után fizetendő gondozási díjról,

f) a (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a gyermek ellátási szükségletéről,

g) a (7) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén a gyermek örökbe fogadhatóságáról [a b)–g) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: járulékos kérdések].

(6)570 A gyámhatóság a gyermek ellátási szükségletét a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye mérlegelésével állapítja meg. Három év alatti gyermek esetében a különleges ellátási szükséglet megállapításához nem szükséges a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye.

(7) A gyámhatóság akkor állapítja meg, hogy a nevelésbe vett gyermek örökbe fogadható, ha

a) a szülő vagy mindkét szülő szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette,

b) a szülő vagy mindkét szülő elhalálozott,

c) a gyermek ismeretlen szülőktől származik,

d) a szülő gyermeke örökbefogadásához az örökbefogadó személyének és személyi adatainak ismerete nélkül tett hozzájáruló nyilatkozatot és a gyermek betöltötte hathetes életkorát,

e) a szülő hozzájárult, hogy gyermekét általa ismert személy fogadja örökbe,

f) a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánításáról hozott határozat jogerőre emelkedett.

(8) A gyermeknek a gondozási helyre viteléről a gyámhatóság rendelkezése alapján a gyermek szülője, gyámja, a gyermeket gondozó más személy, a nevelőszülői hálózatot működtető, a gyermekjóléti szolgálat vagy a gyámhatóság gondoskodik.

A nevelésbe vétel megvalósulása571

80. §572 (1) A nevelésbe vételhez kapcsolódó, a gyermek véleményét figyelembe vevő egyéni elhelyezési terv megvalósításában, a feladatok teljesítésében a gyermek gyermekvédelmi gyámja, gondozója, valamint – ha szülői felügyeleti joga nem szűnt meg – a szülője, a szülő lakóhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálat és települési önkormányzat együttműködik.

(2) A gyámhatóság a nevelésbe vett gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő, illetve más hozzátartozó kapcsolatát, a szülőnek, más hozzátartozónak a nevelőszülővel, a gyermekotthonnal, a fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonával és a gyermekvédelmi gyámmal való együttműködését, továbbá a szülő, más hozzátartozó magatartásában, életvitelében és körülményeiben beálló változásokat folyamatosan figyelemmel kíséri.

(3) Ha a nevelésbe vett gyermek szülője vagy más hozzátartozója a gyámhatósági határozatban biztosított kapcsolattartási jogával a gyermek vagy a gyermeket gondozó személy sérelmére visszaél és magatartásával a gyermek nevelését, testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyezteti, a gyermeket gondozó személy, illetve a gyermekvédelmi gyám kezdeményezheti a gyámhatóságnál, illetve a bíróságnál a kapcsolattartási jog korlátozását, a felügyelt kapcsolattartás elrendelését, a kapcsolattartás szüneteltetését vagy megvonását.

(4)573 Ha a nevelésbe vett gyermek kapcsolattartásra jogosult szülője neki felróhatóan, a gyermek érdekét súlyosan sértő módon nem működik együtt a gyermekét gondozó nevelőszülővel vagy intézménnyel, a gyermekével nem tart kapcsolatot, továbbá magatartásán, életvitelén, körülményein a gyermek nevelésbe vételének megszüntetése céljából nem változtat, illetőleg, ha a szülői felügyelet megszüntetésének egyéb oka valósul meg, a gyámhatóság pert indít a szülő ellen szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránt, vagy a Ptk. 4:124. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén örökbe fogadhatóvá nyilvánítja a gyermeket.

A nevelésbe vétel felülvizsgálata574

80/A. §575 (1) A gyámhatóság a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét a gyermek gondozási helyét meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő első két évben félévente felülvizsgálja, kivéve ha a gyermek nevelésbe vétele megszüntetésének, családbafogadásának vagy örökbefogadásának előkészítése zajlik, vagy a gyermek elhelyezése, illetve a szülői felügyeleti jog megszüntetése tárgyában per van folyamatban. A felülvizsgálat során a gyámhatóság értékeli

a) a gondozási hely megfelelőségét a gyermek számára,

b) az egyéni elhelyezési tervben foglaltak teljesülését,

c) a kapcsolattartásra jogosult szülővel, illetve más hozzátartozóval való kapcsolat alakulását, a gyermek nevelésbe vétele megszüntetéséhez szükséges feltételek változását, a szülői felügyeleti jog visszaállítása iránti perindítás szükségességét, a gyermek családbafogadásának lehetőségét, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése iránti perindítás szükségességét,

d) az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás iránti eljárás, illetve a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti perindítás szükségességét,

e) – különösen kilenc év alatti gyermek esetén – a gyermek örökbefogadásának lehetőségét,

f) örökbe fogadható gyermek esetén – kivéve ha az már folyamatban van – az örökbefogadása érdekében a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által tett intézkedéseket.

(2) A gyámhatóság a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét a gyermek gondozási helyét meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő harmadik évtől kezdve – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – évente felülvizsgálja, amelynek során értékeli az (1) bekezdésben foglaltakat.

(3) A gyámhatóság a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét kilenc év fölötti gyermek esetében a gyermek gondozási helyét meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő harmadik évtől kétévente felülvizsgálja. Ennek során értékeli

a) a gondozási hely megfelelőségét a gyermek számára,

b) az egyéni elhelyezési tervben foglaltak teljesülését,

c) a kapcsolattartásra jogosult szülővel, illetve más hozzátartozóval való kapcsolat alakulását, a gyermek nevelésbe vétele megszüntetéséhez szükséges feltételek változását, a szülői felügyeleti jog visszaállítása iránti perindítás szükségességét, a gyermek családbafogadásának lehetőségét.

(4) A gyámhatóság a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét soron kívül felülvizsgálja

a) a gyermekvédelmi gyám kérelmére,

b) hivatalból, ha

ba) a gyermek szüleinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette vagy a szülők elhaláloztak,

bb) a felülvizsgálatot indokoló egyéb körülmény jut a tudomására.

(5) A gyámhatóság a nevelésbe vétel felülvizsgálata során dönt az egyéni elhelyezési terv fenntartásáról vagy módosításáról, illetve – szükség szerint a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság véleményének beszerzésével és mérlegelésével – a gyermek gondozási helyének megváltoztatásáról.

(6)576 Ha a területi gyermekvédelmi szakszolgálat és az egységes örökbefogadási nyilvántartás – a nyilvántartott adatai, a gyermek életkora, egészségi állapota és egyéb körülményei figyelembevételével adott – tájékoztatása alapján a gyermek örökbefogadására reális esély van, a gyámhatóság megindítja az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás iránti eljárást.

(7) A gyámhatóság a nevelésbe vétel felülvizsgálata eredményeként hozott határozatában megállapítja, ha a gyermek örökbe fogadható. A (4) bekezdés b) pont ba) alpontjában foglaltak fennállásakor a gyámhatóság minden esetben megállapítja a gyermek örökbefogadhatóságának tényét.

(8) Ha a gyámhatóság a felülvizsgálat során valószínűsíti, hogy a gyermek nevelésbe vétele a különélő másik szülőnél vagy harmadik személynél történő elhelyezéssel megszüntethető lenne, haladéktalanul pert indít a gyermeket korábban gondozó szülő (szülők) ellen a gyermeknek a különélő másik szülőnél vagy harmadik személynél történő elhelyezése iránt.

A gondozási hely megváltoztatása577

80/B. §578 (1) A gyámhatóság a gyermek gondozási helyét hivatalból vagy kérelemre megváltoztatja, ha

a) azok a körülmények, amelyekre a gondozási hely meghatározására irányuló döntését alapozta, később lényegesen megváltoztak, vagy

b) a kijelölt gondozási hely a gyermek érdekével ellentétes, vagy

c) a gyermekotthon telephelye vagy a nevelőszülő lakóhelye megváltozik,

és ezért a gyermek nevelését az addigi ellátási formában már nem vagy nem megfelelő módon lehet biztosítani.

(2) A gyámhatóság a gondozási hely megváltoztatásáról soron kívül, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatban dönt.

(3) A gyámhatóság a gyermek gondozási helyének azonnali hatállyal történő megváltoztatásáról fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatban dönt, ha a gyermek érdekét gondozási helye súlyosan veszélyezteti, illetve ha a gyermekvédelmi gyám a gyermeket súlyos veszélyeztetettsége miatt másik, biztonságos gondozási helyre viszi, erről a gyámhatóságot egyidejűleg értesíti, és kéri a kijelölt gondozási hely megváltoztatását.

(4) A gyermekvédelmi gyám felmentése vagy elmozdítása esetén a gyámhatóság egyidejűleg új gyermekvédelmi gyámot rendel. Az egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendelt nevelőszülő gyámi tisztségből való felmentése vagy elmozdítása esetén valamennyi gyámi feladatot a gyermekvédelmi gyám látja el.

(5) Gondozási helyen lévő gyermekként kell figyelembe venni azt a gyermeket is, aki átmenetileg tartózkodik a gondozási helyén kívül, így különösen, ha

a) kórházi kezelés alatt áll,

b)579 kollégiumban van,

c) tanulmányai folytatása, illetve üdülés céljából harminc napot meghaladóan külföldön tartózkodik,

d) előzetes letartóztatásban van, illetve szabadságvesztését vagy egyéb büntetését tölti, vagy

e) a gyermek örökbefogadásának előkészítése során a szülő-gyermek kapcsolat kialakulása érdekében a kötelező gondozásba kihelyezést megelőzően az örökbe fogadni szándékozóknál tartózkodik.

(6) A gyermek tartózkodási helyét, illetve annak megváltoztatását – az (5) bekezdés a) és d) pontjának kivételével – a gyermekvédelmi gyám bejelenti a gyámhatóságnak, és kéri annak jóváhagyását. Az (5) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott esetekben a gyermekvédelmi gyám értesíti a gyámhatóságot a gyermek tartózkodási helye megváltozásáról.

(7) A gyámhatóság a (3) és a (6) bekezdésben meghatározott kérelemről annak megérkezését követő naptól számított huszonegy napon belül dönt. Ha a gyámhatóság huszonegy napon belül nem dönt, a bejelentett tartózkodási helyet jóváhagyottnak kell tekinteni. A gyámhatóság a gyermekvédelmi gyám kérelmét akkor utasítja el, ha a tartózkodási hely kijelölése vagy a gondozási hely megváltoztatása nem áll a gyermek érdekében.

A nevelésbe vétel megszüntetése és megszűnése580

81. §581 (1)582 A gyámhatóság – kivéve ha a szülő szülői felügyeleti jogát megszüntették vagy az megszűnt – a szülő kérelmére, vagy a szülő és a gyermekvédelmi gyám együttes kérelmére, vagy hivatalból a gyermek nevelésbe vételét megszünteti, ha annak okai már nem állnak fenn. Ha a nevelésbe vétel megszüntetését a szülő kéri, a megszüntetéssel egyidejűleg hatályát veszti a szülőnek a Ptk. 4:126. § (1) bekezdése alapján tett jognyilatkozata.

(1a)583 A gyámhatóság – a nevelésbe vett gyermek feletti szülői felügyeleti jogot a nevelésbe vétel előtt gyakorló azon szülő kérelmére, akinek a szülői felügyeleti joga szünetel – a nevelésbe vett gyermek gyermekvédelmi gyámjának meghallgatásával, a nevelésbe vétel egyidejű megszüntetése mellett a Ptk. 4:187–189. §-ában foglaltaknak megfelelően hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi állapota, indokolt távolléte vagy más családi ok miatt a gyermeket a szükséges ideig más, a szülő által megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje, feltéve, hogy a nevelésbe vétel megszüntetése és a családbafogadás a gyermek érdekében áll.

(2) A nevelésbe vétel megszűnik, ha a gyermeket családbafogadták, örökbe fogadták, nagykorúvá vált, vagy a bíróságnak a gyermekelhelyezésre vonatkozó döntését követően a gyermek a különélő másik szülőhöz vagy harmadik személyhez került.

A gyermek személyes szabadságának korlátozása a speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban és a gyermekotthon speciális csoportjában584

81/A. §585 (1) Az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermek személyes szabadságának korlátozására abból a célból kerül sor, hogy a gyermek képessé váljon részt venni a speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban vagy a gyermekotthon speciális csoportjában folyó terápiás munkában.

(2) A gyermek személyes szabadságának korlátozása csak kivételesen, a cél eléréséhez szükséges időtartamra rendelhető el.

(3) A személyes szabadság korlátozása keretében a gyermek

a) a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a speciális csoporttal rendelkező gyermekotthon területét nem hagyhatja el,

b) köteles a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a gyermekotthon speciális csoportjának vezetője (a továbbiakban együtt: speciális gyermekotthon vezetője) által kijelölt helyiségekben tartózkodni, vagy

c) köteles a speciális gyermekotthon biztonsági elkülönítőjében tartózkodni.

(4) Ha a gyermek speciális ellátása a gyermek együttműködési problémája miatt nem kezdhető meg vagy megszakad, és ez a gyermek egészségi vagy pszichés állapotát veszélyezteti, a speciális gyermekotthon vezetője legfeljebb negyvennyolc óra időtartamra, a (3) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti intézkedés alkalmazásával korlátozhatja a gyermek személyes szabadságát.

(5) Ha a gyermek egészségi vagy pszichés állapota következtében saját vagy mások életét, egészségét közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak teljes körű ellátásának azonnali, zárt körülmények közötti felügyeletével vagy biztonsági elkülönítéssel hárítható el, a speciális gyermekotthon vezetője

a) legfeljebb negyvennyolc óra időtartamra, a (3) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti intézkedés alkalmazásával, vagy

b) legfeljebb huszonnégy óra időtartamra, a (3) bekezdés c) pontja szerinti intézkedés alkalmazásával

korlátozhatja a gyermek személyes szabadságát.

(6) Ha a gyermek egészségi vagy pszichés állapota tette szükségessé a személyes szabadság korlátozását, a gyermekotthon vezetője haladéktalanul gondoskodik a gyermek orvosi vizsgálatáról és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásáról.

(7) A személyes szabadság korlátozásának elrendeléséről a speciális gyermekotthon vezetője haladéktalanul, de legkésőbb harminchat órán belül értesíti a gyermekvédelmi gyámot, a gyermekjogi képviselőt, a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottságot és a gyámhatóságot.

(8) A gyermek, a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermekjogi képviselő panasszal élhet a személyes szabadság korlátozásával szemben a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a speciális csoporttal rendelkező gyermekotthon fenntartójánál. A gyermekvédelmi gyám és a gyermekjogi képviselő a panaszt annak megtételével egyidejűleg tájékoztatásul megküldi a gyámhatóságnak. A gyermek által tett panaszt a fenntartó a panasz beérkezését követően haladéktalanul tájékoztatásul megküldi a gyámhatóságnak.

(9) A panaszt a fenntartó annak beérkezését követő tizenöt napon belül kivizsgálja és ha jogosnak tartja, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a személyes szabadság további indokolatlan korlátozásának megelőzése érdekében.

(10) Ha a gyermek személyes szabadságának korlátozására négy héten belül legalább két alkalommal sor kerül, a gyámhatóság hivatalból megvizsgálja a nevelési felügyelet elrendelésének szükségességét.

Nevelési felügyelet a speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban és a gyermekotthon speciális csoportjában586

81/B. §587 (1) Ha a gyermek személyes szabadságának korlátozása előreláthatólag negyvennyolc órát meghaladóan szükséges, a speciális gyermekotthon vezetője kezdeményezi a gyámhatóságnál a gyermek nevelési felügyeletének elrendelését. A gyámhatósági határozat meghozataláig elsősorban a gyermek kivizsgálására, a veszélyeztető magatartás megszüntetésére és a gyors állapotromlás megelőzésére kell törekedni.

(2) A gyámhatóság a speciális gyermekotthon vezetőjének kezdeményezésére vagy a 81/A. § (10) bekezdése szerinti esetben hivatalból vagy a gyermekvédelmi gyám kérelmére a gyermek nevelési felügyeletét rendeli el, ha

a) a gyermek egészségi vagy pszichés állapotának zavara következtében olyan magatartást tanúsít, amely saját vagy mások életére, testi épségére jelentős veszélyt jelenthet vagy közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és

b) a veszélyhelyzet kizárólag a gyermek negyvennyolc órát meghaladó időtartamban zárt körülmények között biztosított teljes körű ellátásával, kivizsgálásával és terápiájával hárítható el.

(3) A nevelési felügyelet időtartama nem haladhatja meg a két hónapot.

(4) A gyámhatóság a nevelési felügyelet céljának elősegítése érdekében elrendelheti, hogy a gyermek

a) a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a speciális csoporttal rendelkező gyermekotthon meghatározott helyiségeiben tartózkodjék,

b) meghatározott ideig hozzátartozóival a kapcsolattartását csak korlátozott módon gyakorolhassa, vagy

c) a gyermekvédelmi gyám egyetértésével meghatározott gyógykezelésnek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát.

(5) A gyámhatóság a határozathozatal előtt – a gyermek állapotát figyelembe véve – meghallgatja a gyermeket, a gyermek törvényes képviselőjét, a gyermekjogi képviselőt, a speciális gyermekotthon vezetőjét, valamint kikéri a speciális gyermekotthon, a speciális lakásotthon, a gyermekotthon speciális csoportja telephelye szerinti megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleményét. A meghallgatást szükség esetén a gyámhatóság hivatalos helyiségén kívül is meg lehet tartani.

(6) A gyámhatóság a nevelési felügyelet kérdésében a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleményétől csak kivételesen indokolt esetben térhet el.

(7) A gyámhatóság a gyermek nevelési felügyeletéről a nevelési felügyelet elrendelésének a speciális gyermekotthon vezetője általi kezdeményezésétől, a 81/A. § (10) bekezdésében foglaltakról való tudomásszerzéstől vagy a gyermekvédelmi gyám kérelmének beérkezésétől számított nyolc napon belül határoz.

(8) A gyámhatóság a nevelési felügyelet fenntartását a megyei, fővárosi szakértői bizottság szakmai véleménye alapján, továbbá a gyermek, a gyermekjogi képviselő vagy a gyermekvédelmi gyám kérelmére felülvizsgálja.

81/C. § (1)588 A gyámhatóság nevelési felügyeletet elrendelő vagy azt felülvizsgáló határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. A gyámhatóság a határozatát – annak közlésétől számított három napon belül – felülvizsgálat végett a bíróságnak megküldi.

(2) A bíróság nemperes eljárásban, a határozat megküldésétől számított tizenöt napon belül határoz a nevelési felügyelet fenntartásáról vagy megszüntetéséről.

(3) Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait megfelelően kell alkalmazni.

(4)589 A bírósági eljárásban a gyermeket a gyermekjogi képviselő képviseli. A gyermek képviseletére a gyámhatóság döntése alapján a gyermekvédelmi gyám is jogosult.

(5) A bírósági eljárásban hozott érdemi határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

81/D. §590 A nevelési felügyelet megszűnik a bíróság erre irányuló döntése alapján, a meghatározott idő elteltével, továbbá hivatalból vagy – a gyermek, a gyermekjogi képviselő, a gyermekvédelmi gyám, a gyermekotthon vezetője általi – kérelemre. A nevelési felügyelet megszüntetése iránti eljárás során minden esetben ki kell kérni a speciális gyermekotthon, speciális lakásotthon, gyermekotthon speciális csoportja telephelye szerinti megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság véleményét.

A gyermekvédelmi szakértői bizottság591

82. §592 (1)593 A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottságot a megyei, fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat működteti. Az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság vezetőjét és tagjait a miniszter jelöli ki ötéves időtartamra. Az országos gyermekvédelmi szakértői bizottságot a Kormány rendeletében kijelölt szerv működteti.

(2)594 A megyei, fővárosi és az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság a bizottság vezetőjéből és legalább három tagból, a speciális szükséglet felmerülése, vizsgálata esetén legalább öt tagból áll. A szakértői bizottság állandó tagja egy fő bizottságvezető, egy fő gyermekorvos, egy fő gyermek-szakpszichológus és egy fő, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendeletben a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál utógondozó, családgondozó munkakörben elfogadott szakképesítéssel rendelkező személy. A speciális szükséglet felmerülése, vizsgálata esetén a vezetőből és a három állandó tagból álló szakértői bizottság kiegészül egy fő pszichiáterrel és egy fő gyógypedagógussal. Az örökbefogadás előkészítése céljából az (5) bekezdés szerinti összefoglaló vélemény elkészítése esetén a vezetőből és a három állandó tagból álló szakértői bizottság szükség szerint kiegészül egy fő gyógypedagógussal. A gyermekvédelmi szakértői bizottság munkájába – felkérésre – bevonható a gyermek egészségi, mentális és általános személyiségállapota szerinti eseti szakértő is.

(3) A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság a gyámhatóságnak, az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság a miniszternek évente beszámol a tevékenységéről.

(4)595 A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye tartalmazza a gyermek állapotának megfelelő ellátási formára, az egyéni elhelyezési tervre és a gyermek gondozására, nevelésére, fejlesztésére, esetleges terápiájára vonatkozó javaslatot, annak indokolásával együtt.

(5) A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság a gyermek örökbefogadásának előkészítése céljából a területi gyermekvédelmi szakszolgálat megkeresésétől számított 30 napon belül összefoglaló véleményt készít a gyermek egészségi és személyiségállapotáról, az életkorához viszonyított értelmi, érzelmi és mozgásfejlettségi szintjéről.

(6)596 A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleményének felülvizsgálatát, valamint szükség szerinti új szakmai vélemény készítését a gyámhatóság megkeresése alapján az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság végzi.

(7)597 A megyei, fővárosi és az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 50. § (5) bekezdése szerinti véleménynek minősül. A megyei, fővárosi és az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság a szakmai véleményének elkészítéséért díjazásban nem részesül.

(8)598 A megyei, fővárosi és az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság pártatlanul és befolyásmentesen alakítja ki szakmai véleményét. A szakmai vélemény tartalma tekintetében a megyei, fővárosi és az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság nem utasítható. Az adott ügyben nem lehet a szakértői bizottság tagja az a személy, akivel szemben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 58. § (6) bekezdése alapján kizáró ok áll fenn.

(9)599 Ha a megyei, fővárosi vagy az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság határidőn belül nem készíti el szakmai véleményét, a gyámhatóság megkeresi a szakértői bizottságot fenntartó szervet, hogy

a) vizsgálja ki a mulasztás okát, és

b) tegye meg a szükséges intézkedéseket a szakmai véleménynek a gyámhatóság által újonnan kitűzött határidőre történő elkészítése érdekében.

(10)600 A (9) bekezdéstől eltérően a gyámhatóságnak nem kell megkeresnie a szakértői bizottságot fenntartó szervet, ha a szakértői bizottság arról tájékoztatja, hogy szakmai véleményét a gyermek engedély nélküli távolléte miatt nem tudta elkészíteni.

83. §601

XII. Fejezet

A GYERMEKVÉDELMI GONDOSKODÁS ALATT ÁLLÓ GYERMEK GYÁMSÁGA602

A gyermekvédelmi gyám kirendelése és jogállása603

84. §604 (1) A gyámhatóság a gyermek részére gyermekvédelmi gyámot rendel, ha

a) ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyezte el a gyermeket, és pert indított a szülői felügyelet megszüntetése iránt,

b) a gyermek szülei hozzájárultak a gyermek ismeretlen személy által történő örökbefogadásához,

c) a gyermek szülei ismeretlen helyen tartózkodnak, a gyermek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény, valamint a menedékjogról szóló törvény szerint kísérő nélküli kiskorúnak minősül vagy a szülők bármilyen más okból nem gyakorolják szülői felügyeleti jogukat, és egyik esetben sem lehetséges családbafogadó gyám kirendelése,

d) nevelésbe vette a gyermeket.

(2) A gyámhatóság a gyermek számára – gondozási helyétől függetlenül – a területi gyermekvédelmi szakszolgálat javaslata alapján gyermekvédelmi gyámot rendel. A gyermek gondozási helyének megváltozása esetén a gyámhatóság kizárólag akkor rendelhet ki másik gyermekvédelmi gyámot a gyermek részére, ha az új gondozási helyen a gyámság ellátása másként nem biztosítható.

(3) A gyermekvédelmi gyám a feladatait a területi gyermekvédelmi szakszolgálattal létesített közalkalmazotti jogviszony keretében, önálló munkakörben látja el.

(4) Nem lehet gyermekvédelmi gyám

a) a gyámhatóság vezetője vagy ügyintézője,

b) a területi gyermekvédelmi szakszolgálat vezetője,

c) a gyermekotthon és a nevelőszülői hálózat vezetője vagy foglalkoztatottja,

d) a gyermek nevelőszülője.

(5) A gyermekvédelmi gyám munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt – tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével – csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével létesíthet.

(6) A gyermekvédelmi gyám egyidejűleg legfeljebb harminc gyermek gyámságát láthatja el.

(7) A gyermekvédelmi gyám mellett a gyámhatóság egyes, e törvényben meghatározott gyámi feladatok ellátására gyámként kirendelheti a nevelőszülőt, feltéve hogy a nevelőszülő a gyámságot vállalja.

85. §605 (1)606 A gyermekvédelmi gyámra az e törvényben meghatározott kivételekkel a Ptk. gyámságra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

(2) A gyermekvédelmi gyám kezdeményezheti a gyámhatóságnál egyes gyámi feladatok ellátására a nevelőszülő gyámként történő kirendelését, ha

a) a nevelőszülő már legalább két éve saját háztartásában neveli a gyermeket,

b) nincs folyamatban eljárás a nevelésbe vétel megszüntetésére,

c) a nevelőszülő vállalja a gyermek törvényes képviseletének 87. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti ellátását.

(3) A gyámsággal járó jogok és kötelességek a gyermekvédelmi gyámot a kirendelő határozat közlését követő naptól kezdve illetik meg, illetve terhelik.

(4) A gyermekvédelmi gyám tevékenységét a gyámhatóság irányítja és felügyeli, a gyermekvédelmi gyám feladatainak ellátásához szükséges feltételeket a területi gyermekvédelmi szakszolgálat biztosítja.

(5) A gyermekvédelmi gyám és az egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendelt nevelőszülő a működéséről, valamint a gyámsága alatt álló gyermek ügyeiről félévente írásban tájékoztatást ad a gyámhatóságnak. A tájékoztatás elkészítéséhez a gyermeket gondozó nevelőszülő, gyermekotthon, fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthona segítséget nyújt. E tájékoztatási kötelezettség nem érinti a törvény szerinti számadási kötelezettséget.

(6) Ha a gyámhatóság a gyermekvédelmi gyámot tisztségéből felmenti, elmozdítja vagy azonnali hatállyal felfüggeszti, ezen határozatával egyidejűleg – amennyiben a gyermek otthont nyújtó ellátása továbbra is szükséges – új gyermekvédelmi gyámot rendel. Az egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendelt nevelőszülő gyámi tisztségből való felmentése, elmozdítása vagy azonnali hatályú felfüggesztése esetén valamennyi gyámi feladatot a gyermekvédelmi gyám látja el.

A gyermek gondozása és nevelése

86. §607 (1) A gyermekvédelmi gyám figyelemmel kíséri és elősegíti a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, nevelését, valamint ellenőrzi a gyermek teljes körű ellátásának megvalósulását. Ennek érdekében a gyermekvédelmi gyám

a) a gyermek életkorának megfelelően a gyermekkel személyes és közvetlen találkozást, beszélgetést kezdeményez

aa) a kirendelését követően legfeljebb tizenöt napon belül,

ab) a kirendelése időtartama alatt legalább havonta egy alkalommal, a hatodik életévét be nem töltött gyermek esetén legalább kéthetente egy alkalommal,

b) a gyermek számára telefonon történő elérhetőséget, illetve kérésére a gondozási helyén vagy semleges helyen történő találkozást biztosít,

c) a szülőkkel, más hozzátartozókkal való kapcsolattartást figyelemmel kíséri, szükség esetén elősegíti,

d) a gyermek oktatását biztosító nevelési-oktatási intézményekkel kapcsolatot tart, figyelemmel kíséri a gyermek iskolai előmenetelét, magatartását,

e) együttműködik a gyermekjóléti szolgálattal a gyermek vér szerinti családja helyzetének megismerése érdekében,

f) a kirendelését követően harminc napon belül felveszi a kapcsolatot a gyermek szüleivel, és fenntartja azt a gyermekvédelmi gondoskodás időtartama alatt, továbbá a nevelésbe vétel megszüntetését követően három hónapig, kivéve ha a szülők hozzájárultak gyermekük örökbefogadásához vagy a bíróság megszüntette szülői felügyeleti jogukat, illetve a gyámhatóság örökbefogadhatóvá nyilvánította a gyermeket,

g) a gondozási helyről történő engedély nélküli távozás esetén a gyermeket – ha ismert, hogy hova távozott – visszaviszi a gondozási helyére, ellenkező esetben megteszi a gyermek felkutatásához szükséges intézkedéseket,

h) szükség szerint, de legalább félévente jelentést készít a gyámhatóságnak a gyermek helyzetéről,

i) a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint részt vesz a gyermek egyéni gondozási-nevelési tervének elkészítésében,

j)608 együttműködik a gyermek megelőző pártfogó felügyelőjével és a gyermek gondozási helyével a bűnismétlés megelőzése érdekében, ha a gyámhatóság fenntartotta az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermek megelőző pártfogását.

(2) Ha a gyermekvédelmi gyám mellett a gyámhatóság egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendeli a nevelőszülőt, a gyermekvédelmi gyám és a nevelőszülő köteles egymással együttműködni.

(3) A gyámot a gyermek elhelyezésének joga nem illeti meg, és a gyermek 80/B. § (5) bekezdés b) és c) pontja szerinti tartózkodási helyét csak a gyámhatóság engedélyével változtathatja meg, kivéve a 80/B. § (3) bekezdésében foglalt esetet.

(4) A gyermekvédelmi gyám a gyermekkel közösen választja meg a gyermek életpályáját, figyelembe véve – feltéve, hogy szülői felügyeleti jogát nem szüntették meg vagy az nem szűnt meg – a nevelésbe vett gyermek szülőjének véleményét, a gyermek képességeit, egyéb körülményeit. Az életpálya kijelölésével kapcsolatos vitában a gyámhatóság dönt.

A gyermek képviselete

87. §609 (1) A gyermekvédelmi gyám joga és kötelessége, hogy a gyermeket személyi és vagyoni ügyeiben képviselje. Ennek érdekében a gyermekvédelmi gyám különösen

a) eljár a gyermek személyes okmányainak beszerzése érdekében, kéri a gyermek közgyógyellátásra való jogosultságának megállapítását és a gyermek tartózkodási engedélyének meghosszabbítását,

b) törvényes képviselőként nyilatkozatot tesz a gyermeken végzendő egészségügyi beavatkozásokhoz,

c) eljár a gyermek iskolai beíratása, tanulói jogviszonyának, magántanulói jogállásának létesítése, megszüntetése ügyében,

d) kérelmezi a gyámhatóságnál a gyermek és szülei kapcsolattartásának szabályozását, módosítását, a gyermek örökbefogadhatóvá nyilvánítását, a gondozási hely megváltoztatását, a gondokság alá helyezés iránt eljárás megindítását, a nevelésbe vétel megszüntetését, ha azok feltételei fennállnak,

e) a gyermek örökbefogadásának előkészítése során a gyermekvédelmi szakszolgálattal együttműködve – a szülő-gyermek kapcsolat kialakulása érdekében – a kötelező gondozásba kihelyezést megelőzően engedélyezheti, hogy a gyermek az örökbe fogadni szándékozó szülőnél tartózkodjon, amelyről egyidejűleg értesíti a gyámhatóságot,

f) képviseli a gyermeket a hatósági ügyeiben,

g) szükség esetén kérelmezi a gyermek tanulási képességét érintő vizsgálatát.

(2) A gyermekvédelmi gyám nem adhat hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek örökbefogadásához. A gyermekvédelmi gyám jognyilatkozatainak érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, ha a jognyilatkozat a gyermek családi jogállására és az ezzel kapcsolatos perindításra vonatkozik.

(3) A gyermekvédelmi gyám tájékoztatja a gyermeket az otthonteremtési támogatás és az utógondozói ellátás iránti kérelem benyújtásának lehetőségéről és elősegíti a gyermek kérelmének benyújtását.

(4)610 A gyámhatóság a gyermek képviseletének ellátására eseti gyámot rendel

a)611 hivatalból, ha a gyermekvédelmi gyám a gyermek törvényes képviseletét a Ptk. családjogra irányadó szabályai szerint nem láthatja el,

b) kérelemre, ha a különleges szakértelmet igénylő ügyekben a gyermekvédelmi gyám nem vállalkozik a gyermek képviseletének ellátására.

(5)612 A gyámhatóság a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben elsősorban a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnak ezzel a feladattal megbízott munkatársai közül jelöli ki az eseti gyámot.

(6) A nevelési felügyelettel kapcsolatos eljárásban a gyermek képviselőjeként a gyámhatóság a gyermekjogi képviselőt rendeli ki. Ha a gyermekjogi képviselő kirendelése akadályokba ütközik, a nevelési felügyelettel kapcsolatos eljárásban a gyermeket a gyermekvédelmi gyám képviseli.

A gyermek vagyonának kezelése

88. §613 (1) A gyermekvédelmi gyám joga és kötelessége, hogy feladatkörében védje a gyermek vagyoni érdekeit, gondoskodjon a vagyon megfelelő hasznosításáról, kezeléséről és a rendes vagyonkezelés szabályai szerint intézze a gyermek ügyeit.

(2) A gyermekvédelmi gyám a gyermek vagyonát leltár alapján veszi át.

(3) A gyermekvédelmi gyám eseti, rendes és végszámadást készít a gyámhatóságnak.

(4) A gyermekvédelmi gyám a működése során felmerült kiadásainak megtérítését a gyermektől nem igényelheti.

89. § (1)614 Ha a gyámhatóság a gyámot nem hatalmazta fel a gyermek vagyonának kezelésével járó feladatok ellátására, a gyermek részére vagyonkezelő eseti gyámot rendel elsősorban a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnak, illetve – ha a gyermekotthont vagy a nevelőszülői hálózatot nem állami szerv tartja fenn, illetve működteti – a működtetőnek ezzel a munkakörrel megbízott dolgozói közül.

(2)615 A gyámhatóság elbírálja a gyám, illetve a vagyonkezelő eseti gyám eseti, rendes, valamint végszámadását.

90–91. §616

XIII. Fejezet

Utógondozás

92. §617 (1) Utógondozásnak van helye

a) a nevelésbe vétel megszüntetését követően – kivéve ha a gyermeket örökbe fogadták – legalább egy év időtartamra, de legfeljebb a gyermek 18. életévének betöltéséig,

b) a nevelésbe vétel megszűnését követően a fiatal felnőtt kérelmére legfeljebb egy év időtartamra,

c) az otthonteremtési támogatás igénylésének, felhasználásának és elszámolásának időtartamára.

(2)618 Az utógondozást

a) a gyermek tekintetében a lakóhelye szerinti gyermekjóléti szolgálat,

b) a fiatal felnőtt tekintetében a nevelőszülői hálózatot működtető, a gyermekotthon, az utógondozó otthon vagy a külső férőhely működtetője

látja el.

(3) A gyámhatóság elrendeli az utógondozást az otthonteremtési támogatás iránti kérelem előterjesztésekor, valamint meghosszabbítja az utógondozást az annak időtartama alatt nyújtott otthonteremtési támogatás elszámolásának időpontjáig.

(4)619 Az utógondozás feladatainak ellátásába önkéntesek, egyesületek, alapítványok és bevett egyházak is bevonhatók.

(5) Megszűnik az utógondozás

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a határozatban megjelölt időtartam elteltével,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a határozatban megjelölt időtartam elteltével, de legkésőbb a fiatal felnőtt 24. életévének betöltésével,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az otthonteremtési támogatással való elszámolással, kivéve ha a gyámhatóság az otthonteremtési támogatást kizárólag ingatlanvásárlás céljára engedte felhasználni.

(6) A gyámhatóság az utógondozást megszünteti, ha

a) egyéb gyermekvédelmi intézkedést rendeltek el,

b) azt a fiatal felnőtt kéri, kivéve ha otthonteremtési támogatásban részesül,

c)620 a fiatal felnőtt az utógondozó intézménnyel önhibájából legalább három hónapja nem működik együtt.

Utógondozói ellátás

93. §621 (1) A gyámhatóság a gyermek vagy a fiatal felnőtt kérelmére – a gyermek nagykorúságának elérése előtt a gyermekvédelmi gyám javaslatának figyelembevételével – elrendeli az utógondozói ellátást, ha a gyermek, illetve a fiatal felnőtt nevelésbe vétele nagykorúvá válásával szűnt meg, és

a) létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja, vagy

b) köznevelési, felsőoktatási vagy felnőttképzési intézménnyel (szolgáltatóval) tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyban áll, vagy

c) szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja.

(2) Az utógondozói ellátást a fiatal felnőtt, ha

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a 21. életévének, vagy ha speciális vagy különleges ellátási szükségletűként töltötte be nagykorúságát, 22. életévének,

b)622 az (1) bekezdés b) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a 24. életévének, ha felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, 25. életévének,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a felvétel időpontjáig, de legkésőbb 22. életévének

betöltéséig kérheti.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában akkor nem biztosított a fiatal felnőtt létfenntartása, ha

a) a havi jövedelme az öregségi nyugdíj legkisebb összegének háromszorosát nem haladja meg, vagy

b) a nagykorúvá válásának időpontjában a rendelkezésére bocsátott készpénzvagyonának értéke az öregségi nyugdíj legkisebb összegének negyvenszeresét nem haladja meg.

(4) Az utógondozói ellátás elrendeléséről a gyámhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatban dönt.

(5) Az otthonteremtési támogatásban részesült fiatal felnőtt utógondozói ellátását a gyámhatóság akkor rendeli el, ha a fiatal felnőtt létfenntartását vagy lakhatását veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került.

(6) Az utógondozói ellátás ismételten elrendelhető az (1) bekezdésben meghatározott ok fennállása esetén, legfeljebb a (2) bekezdésben meghatározott időtartamig.

(7) Nincs helye az utógondozói ellátás ismételt elrendelésének, ha az utógondozói ellátás megszüntetésére a (10) bekezdés b)–f) pontjában foglaltak miatt került sor és a megszüntető határozat jogerőre emelkedésétől számítva egy év még nem telt el.

(8)623 Az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott ok alapján elrendelt utógondozói ellátásban részesülő munkaképes fiatal felnőtt köteles az állami foglalkoztatási szervvel együttműködni.

(9) Megszűnik az utógondozói ellátás, ha a fiatal felnőtt

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, az utógondozói ellátás elrendelése okának megszűnésével, de legkésőbb a fiatal felnőtt 21. életévének betöltésével, vagy ha speciális vagy különleges ellátási szükségletűként érte el nagykorúságát, a 22. életévének betöltésével,

b)624 az (1) bekezdés b) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszony megszűnését követő 120. napon, de tanulói vagy felnőttképzési jogviszony fennállása esetén legkésőbb a 24., hallgatói jogviszony fennállása esetén legkésőbb a 25. életévének betöltésével,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a szociális intézménybe való felvételével, de legkésőbb a 22. életévének betöltésével.

(10) A gyámhatóság az utógondozói ellátást megszünteti, ha a fiatal felnőtt

a) utógondozói ellátásának jogosultsági feltételei már nem állnak fenn,

b)625 a nevelőszülőjével, az utógondozói ellátást nyújtó intézmény munkatársával, illetve az intézményben ellátott társával szemben elfogadhatatlan, az együttélés szabályait súlyosan sértő magatartást tanúsít,

c) a házirendet többször súlyosan megsérti,

d) azt kéri,

e) az (1) bekezdés b) pontja alapján elrendelt utógondozói ellátás esetén a tanulmányi vagy vizsgakötelezettségét önhibájából nem teljesíti,

f) az ellátás megállapításáról szóló gyámhatósági határozat közlésétől számított 15 napon belül az ellátást nem vette igénybe és ennek okáról önhibájából nem értesítette az ellátást nyújtót.

NEGYEDIK RÉSZ

A GYERMEKVÉDELMI FELADATOK
ELLÁTÁSA ÉS IRÁNYÍTÁSA

XIV. Fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ ÁLLAM FELADATAI626

A települési önkormányzat feladatai

94. § (1)627 A települési önkormányzat, fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, a területén lakó gyermekek ellátásának megszervezése.

(2)628 A települési önkormányzat az e törvényben foglaltak szerint, a (2a)–(4) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat, valamint, ha a (2a)–(4) bekezdés alapján nem köteles az ellátás biztosítására, szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást.

(2a)629 A települési önkormányzat, a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat lakosságszámtól függetlenül köteles gyermekjóléti szolgálatot működtetni.

(3)630 Az a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat, amelynek területén

a) tízezernél több állandó lakos él, bölcsődét,

b) húszezernél több állandó lakos él, az a) pontban meghatározottak mellett gyermekek átmeneti otthonát,

c) harmincezernél több állandó lakos él, az a) és b) pontokban meghatározottak mellett családok átmeneti otthonát,

d) negyvenezernél több állandó lakos él, az a)–c) pontokban meghatározottak mellett gyermekjóléti központot [40. § (3) bek.]

köteles működtetni.

(4)631 A megyei jogú város lakosságszámtól függetlenül köteles gyermekjóléti központot működtetni.

(5)632 A települési önkormányzat által fenntartott intézmények ellátási területe a település lakosságára terjed ki, kivéve, ha az intézményt társulás keretében közösen tartják fenn, vagy ha az ellátást szerződésben vállalta más önkormányzat lakosságára is kiterjedően.

(5a)633 A települési önkormányzat által fenntartott bölcsőde a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő férőhelyszáma legfeljebb 15%-áig az ellátási területén kívül lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező gyermek ellátását is biztosíthatja, feltéve, hogy az ellátási területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező valamennyi bölcsődei ellátást igénylő és arra jogosult gyermek ellátását biztosítani tudja.

(6)634 Ha az intézmény ellátási területe a fenntartó önkormányzat illetékességi területét meghaladja, – eltérő megállapodás hiányában – az ellátást valamennyi jogosult számára azonos feltételek szerint kell biztosítani. E rendelkezést kell alkalmazni az ellátás megszüntetése esetén is.

(7)635 Az intézményt fenntartó önkormányzat az intézménnyel nem rendelkező önkormányzat kérésére az ellátást nem tagadhatja meg, ha e törvény hatálybalépésekor vagy külön megállapodásuk alapján már biztosított ellátást.

(8)636 A települési önkormányzat a bölcsődés korú gyermekek napközbeni ellátásának biztosítására irányuló, a (2) bekezdésben és a (3) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségének családi napközi formájában is eleget tehet, feltéve, hogy a (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben már fenntart legalább egy bölcsődét.

94/A. §637 A települési önkormányzatok a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokat, különösen a bölcsőde, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona és a gyermekjóléti központ működtetését társulás útján is biztosíthatják.

Az állam feladatai638

95. §639 Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv az e törvényben foglaltak szerint biztosítja az otthont nyújtó ellátást, az utógondozói ellátást és a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást.

A feladatok ellátásának módja

96. §640 (1)641 A települési önkormányzat az e törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátást – a több önkormányzat illetékességi területére kiterjedő intézményi ellátási kötelezettségnek és a 94/A. §-nak a figyelembevételével – más szervvel, személlyel kötött ellátási szerződés útján, illetve társulásban is biztosíthatja.

(2) Az intézmények ellátási területének meghatározásánál tekintettel kell lenni arra is, hogy az intézmény és az ellátottak lakóhelye közötti távolság lehetőleg ne haladja meg az ötven km-t.

(3) Többcélú intézmény akkor létesíthető, ha a létesítés és működés anyagi, személyi és tárgyi feltételei valamennyi feladat ellátásához külön-külön biztosítva vannak.

(4) A közös igazgatású gyermekjóléti és/vagy gyermekvédelmi intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében különböző típusú intézmények feladatát látja el.

(5) A (4) bekezdés szerinti intézményben a gyermek ellátásához és neveléséhez kapcsolódó nem gyermekjóléti és nem gyermekvédelmi tevékenységet ellátó intézményegység is működhet, különösen családsegítő szolgálat, illetve családvédelmi szolgálat, védőnői szolgálat, házi gyermekorvosi szolgálat, továbbá óvodai vagy általános iskolai nevelést, oktatást, kollégiumi ellátást, nevelési tanácsadást végző intézményegység.

(6)642 A települési önkormányzat és az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról minden év május 31-éig – a külön jogszabályban meghatározott tartalommal – átfogó értékelést készít. Az értékelést – települési önkormányzat esetén a képviselő-testület általi megtárgyalást követően – meg kell küldeni a gyámhatóságnak. A gyámhatóság az értékelés kézhezvételétől számított harminc napon belül javaslattal élhet a települési önkormányzat, illetve az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv felé, amely hatvan napon belül érdemben megvizsgálja a gyámhatóság javaslatait és állásfoglalásáról, intézkedéséről tájékoztatja.

(7)643 A jogszabályban meghatározott szakmai, módszertani feladatokat a Kormány rendeletében kijelölt szerv látja el.

(8)644 A miniszter – az egyházi fenntartó kérelmére – a nevelőszülői ellátást, gyermekotthoni ellátást nyújtó, jogi személyiséggel és működési engedéllyel rendelkező egyházi fenntartású szolgáltatók közül országos hatáskörrel módszertani feladatokat ellátó intézményeket jelölhet ki (a továbbiakban: kijelölt egyházi módszertani intézmény) az egyházi fenntartású nevelőszülői hálózatok és gyermekotthonok módszertani támogatására.

(8a)645

(9)646 A kijelölés ötévi időtartamra szól, amelynek elteltét követően az intézmény ismételten kijelölhető.

(10)647 A kijelölt egyházi módszertani intézmény feladatkörében, a bevett egyháza által fenntartott nevelőszülői ellátást, gyermekotthoni ellátást nyújtó intézmények vonatkozásában

a) részt vesz a minőségfejlesztési elvek kidolgozásában,

b) ajánlásokat készít a hatékonyabb szolgáltatási módszerek alkalmazására,

c) szakmai tanácsadást nyújt,

d) szakértőként közreműködik a működést engedélyező szerv felkérésére szakmai program értékelésében, szakmai ellenőrzésben,

e) kezdeményezi a személyes gondoskodást nyújtó munkakörben dolgozók továbbképzését és tapasztalatcseréjét.

(11)648 A kijelölt egyházi módszertani intézmény módszertani tevékenységének biztosítása során együttműködik az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt, módszertani feladatokat is ellátó szervvel.

(12)649 A miniszter a kijelölt egyházi módszertani intézmény feladatainak ellátásához egyedi támogatást nyújt.

(13)650 Az egyházi fenntartó a tárgyév január 31-éig bejelentheti a működést engedélyező szervnek – ha bevett egyháznak az általa fenntartott intézmény tevékenysége vonatkozásában nincs módszertani intézménye –, hogy a módszertani tevékenységekkel összefüggésben az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt, módszertani feladatokat is ellátó szerv helyett mely kijelölt egyházi módszertani intézménnyel kíván együttműködni. A bejelentés annak közlését követő nyolcadik naptól hatályos. A bejelentésről a működést engedélyező szerv értesíti az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt, módszertani feladatokat is ellátó szervet. A bejelentés – a tárgyévet követő év január 1-jei hatállyal – visszavonható.

Ellátási szerződés

97. § (1)651 Az e törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátást vagy egyes körülhatárolható és elkülöníthető feladatok ellátását, ide nem értve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást, a települési önkormányzat, illetve az állam – a fenntartói feladatainak a Kormány rendeletében kijelölt szerv útján – állami fenntartóval, egyházi fenntartóval és nem állami fenntartóval kötött ellátási szerződés útján is biztosíthatja.

(2)652 Ha az ellátási szerződés alapján a feladat ellátásában vallási vagy világnézeti elkötelezettségű nem állami szerv működik közre, a megállapodás megkötése nem mentesíti a települési önkormányzatot, valamint az állami szervet a feladatellátási kötelezettség alól azon gyermek tekintetében, akinek szülője nem kívánja a nem állami szerv szolgáltatását igénybe venni.

(3) Az ellátási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg azzal, hogy a szerződés az Szt. 121. §-ában meghatározottakon túl tartalmazza

a) azt az időszakot, amelyre a szerződést kötötték, amely időszak a bentlakásos gyermekintézmény esetén nem lehet kevesebb 5 évnél,

b) a szolgáltatást végző nem állami szerv nyilatkozatát a nyilvántartási kötelezettség, az adatkezelés és az adatvédelem szabályainak ismeretére és betartására.

(4) Az ellátási szerződés létrejöttét a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

(5)653 A települési önkormányzat képviselő-testülete az ellátási szerződés megkötésének, a szerződés módosításának, illetve megszüntetésének jogát nem ruházhatja át.

Szolgáltatói nyilvántartás és a szolgáltatók, intézmények, hálózatok ellenőrzése654

98. §655 (1) Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet a jogszabályokban előírt feltételek teljesítése esetén bármely fenntartó biztosíthat, ha a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet nyújtó, általa fenntartott szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) jogerősen be van jegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba. Egyes gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységek nyújtását jogszabály kizárólagosan állami szerv hatáskörébe utalhatja.

(2) A szolgáltatói nyilvántartás tartalmazza

a) a fenntartó nevét, székhelyét, adószámát és típusát,

b) a fenntartó és a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) telefonszámát, telefaxszámát, elektronikus levélcímét, honlapjának címét, valamint kapcsolattartójának nevét, beosztását, telefonszámát és elektronikus levélcímét,

c)656 helyettes szülői és nevelőszülői ellátás esetén a helyettes szülők, nevelőszülők nevét, az ellátás helyét, az egyes helyettes szülőknél, nevelőszülőknél elhelyezhető gyermekek és fiatal felnőttek számát, speciális vagy különleges nevelőszülő esetén az erre vonatkozó adatot, és

d) a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) és az általa végzett gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység kormányrendeletben meghatározott adatait.

(3) A szolgáltatói nyilvántartás hatósági nyilvántartás, amely közhitelesen tanúsítja a (2) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti adatokat.

(4) A szolgáltatói nyilvántartásból jogerősen törölt és a jogerősen módosított adatokat a szolgáltatói nyilvántartás történeti állományába kell helyezni. A történeti állományba helyezett,

a) a (2) bekezdés b) pontja szerinti adatokat a történeti állományba helyezést követő egy év elteltével,

b) a (2) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti adatokat a szolgáltatónak, intézménynek, hálózatnak (székhelynek, telephelynek) a szolgáltatói nyilvántartásból való törlését követő tíz év elteltével

kell törölni.

(5)657 A szolgáltatói nyilvántartás adatai – a (6) bekezdésben meghatározott adatok kivételével – nyilvánosak, és a történeti állományba tartozó adatok kivételével a Szociális Ágazati Portálon hozzáférhetők.

(6) A szolgáltatói nyilvántartás adatai közül nem nyilvános

a) helyettes szülői és nevelőszülői ellátás esetén a helyettes szülők, nevelőszülők neve, az ellátás helye, az egyes helyettes szülőknél, nevelőszülőknél elhelyezhető gyermekek és fiatal felnőttek száma, valamint az egyes helyettes szülők, nevelőszülők által végzett szolgáltató tevékenységre vonatkozó egyéb adatok,

b)658 a titkos menedékház valamennyi adata,

c)659 a krízisközpont és a félutas ház címe, továbbá az arra vonatkozó adat, hogy a családok átmeneti otthona krízisközpontként működik-e,

d)660 a b) és c) pontban nem említett családok átmeneti otthonának és a gyermekek átmeneti otthonának címe, ha a fenntartó ezt kéri.

(7) A szolgáltatói nyilvántartás nem nyilvános adatait megismerheti, és a szolgáltatói nyilvántartásból nem nyilvános adatot igényelhet a fenntartón és a szolgáltatón, intézményen, hálózaton kívül

a) a gyámhatóság a jogszabályban meghatározott eljárásának lefolytatása céljából,

b) a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást nyújtó intézmény gyermekvédelmi feladatainak ellátása céljából,

c) a gyermekjogi képviselő a jogszabályban meghatározott jogvédelmi feladatainak ellátása céljából,

d) a szolgáltató, intézmény, hálózat szolgáltatói nyilvántartásba vétele vagy ellenőrzése során hatóságként, szakhatóságként, ellenőrző hatóságként vagy szakértőként eljáró szerv a jogszabályban meghatározott eljárásának lefolytatása céljából,

e) az ellátásra köteles helyi önkormányzat és az állam fenntartói feladatait ellátó szerv ellátásszervezési feladataik ellátása céljából,

f) a kincstár és az állami támogatást megállapító, folyósító vagy ellenőrző más szerv az állami támogatás megállapítása és ellenőrzése céljából,

g) a minisztérium a gyermekvédelmi ágazati irányítási tevékenység ellátása céljából,

h) a rendőrség, az ügyészség, a bíróság és az igazságügyi szakértő bűnüldözés és bűnmegelőzés, illetve bírósági eljárás lefolytatása céljából.

(8) Ha jogszabály kivételt nem tesz, a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárások során a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott bármely bizonyítási eszköz felhasználható, de jogszabály előírhatja egyes bizonyítási eszközök kötelező alkalmazását.

(9) A szolgáltatót, intézményt, hálózatot (székhelyet, telephelyet) a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően kell működtetni, amelyet a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárások lefolytatására kijelölt hatóság (a továbbiakban: működést engedélyező szerv) ellenőriz. Ha a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) működése nem felel meg a jogszabályokban vagy a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak, a működést engedélyező szerv

a) a 100/A. §-ban foglaltak szerint gyermekvédelmi igazgatási bírságot szabhat ki,

b) kormányrendeletben foglaltak szerint a szolgáltatói nyilvántartás adatait módosíthatja,

c) kormányrendeletben foglaltak szerint a szolgáltatót, intézményt, hálózatot (székhelyet, telephelyet) a szolgáltatói nyilvántartásból törölheti, és kötelezheti a fenntartót a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység megszüntetésére, illetve

d) alkalmazhatja a kormányrendeletben meghatározott egyéb jogkövetkezményeket.

(10)661 A szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárásokban a fenntartó a kérelmeket, a kérelemhez csatolandó iratokat és nyilatkozatokat, valamint a működést engedélyező szervnek benyújtandó más iratokat elektronikus úton nyújtja be, a működést engedélyező szerv felé fennálló, jogszabályban meghatározott bejelentési kötelezettségét elektronikus úton teljesíti, a működést engedélyező szerv a döntéseit és az ellenőrzés megindításáról szóló értesítéseit elektronikus úton közli. A fenntartó meghatalmazotti képviselőjének adott meghatalmazás papíralapon is benyújtható.

(11)662 A Szociális Ágazati Portálon – a (12) és (13) bekezdésben meghatározottak szerint – közzé kell tenni

a) a működést engedélyező szervnek a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) ellenőrzése során hozott, fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatát,

b) a működést engedélyező szerv jogerős határozatát, fenntartóval kötött hatósági szerződését és hatósági szerződésben foglalt kötelezettség megszegését megállapító végzését, ha a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) személyi vagy tárgyi feltételeinek hiánya miatt jogkövetkezményt állapított meg vagy a fenntartóval hatósági szerződést kötött,

c) a működést engedélyező szerv jogerős határozatát, fenntartóval kötött hatósági szerződését és hatósági szerződésben foglalt kötelezettség megszegését megállapító végzését, ha a 100/A. § (1) bekezdés a), b) vagy e) pontjában meghatározott jogsértés miatt jogkövetkezményt állapított meg vagy a fenntartóval hatósági szerződést kötött,

d) az a)–c) pont szerinti ügyben a jogorvoslat vagy megismételt eljárás során hozott és a közzétett döntés érdemében változást eredményező hatósági döntést vagy bírósági határozatot.

(12)663 A hatósági döntésről és a hatósági szerződésről közzétett dokumentumnak tartalmaznia kell

a) a közzététel napját és a (11) bekezdés szerinti jogcímét,

b) az eljáró működést engedélyező szerv megnevezését,

c) az ügy számát és tárgyát,

d) a 100/A. § (1) bekezdés e) pontja szerinti jogsértés esetén

da) a szolgáltatást nyújtók nevét,

db) a végzett gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység megnevezését,

dc) a szolgáltatásnyújtás helyét, és

dd) a megállapított jogkövetkezményeket,

e) a d) pontban nem említett jogsértés esetén

ea) a fenntartó nevét, székhelyét és adószámát,

eb) a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) címét – a 98. § (6) bekezdés c) és d) pontja szerinti kivételekkel – és ágazati azonosítóját,

ec) a jogsértéssel érintett gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység megnevezését,

ed) a megállapított tényállást,

ee) a megsértett jogszabályi rendelkezések megjelölését, és

ef) a hatósági döntésben megállapított jogkövetkezményeket, illetve a fenntartó által a hatósági szerződésben vállalt kötelezettségeket, és az azok megszegésének esetére kikötött jogkövetkezményeket,

f) a jogerő beálltára vagy annak hiányára történő utalást,

g) a döntéssel szembeni jogorvoslati eljárás tényét, valamint

h) a jogorvoslat vagy megismételt eljárás során hozott hatósági döntés vagy bírósági határozat esetén a hatósági döntést vagy bírósági határozatot, és annak rövid indokolását.

(13)664 Titkos menedékház ügyében hozott hatósági döntés és bírósági határozat nem tehető közzé. A (6) bekezdés c) és d) pontja szerinti esetben a (12) bekezdés szerinti adatokat úgy kell közzétenni, hogy abból az intézmény (székhely, telephely) és a félutas ház címe ne legyen megismerhető.

(14)665 A Szociális Ágazati Portálról a közzétett dokumentumot

a) a szolgáltató, intézmény, hálózat (székhely, telephely) szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzését követően haladéktalanul el kell távolítani, ha a 100/A. § (1) bekezdés e) pontja szerinti jogsértő állapot a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéssel szűnik meg,

b) a jogsértő állapot megszűnését követő öt év elteltével kell eltávolítani, ha a 100/A. § (1) bekezdés e) pontja szerinti jogsértő állapot nem a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéssel szűnik meg,

c) az a) és b) pontban nem említett esetben a jogsértés időpontját, illetve a jogsértő állapot megszűnését, de legkorábban a közzétételt követő egy év elteltével kell eltávolítani.

99. §666 (1) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységnek meg kell felelnie az e törvényben és a szakmai szabályokban foglalt követelményeknek.

(2) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység keretében szolgáltatást csak a külön jogszabályban meghatározott képesítésű személy végezhet.

100. § (1)–(4)667

(5)668 Az otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás nevelőszülő, illetve gyermekotthon által történő biztosítása esetén az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a fenntartó által működtetett – a szolgáltatói nyilvántartásba jogerősen bejegyzett – nevelőszülői, illetve gyermekotthoni összférőhelyszám 100%-át. A helyettes szülőnél, a gyermekek átmeneti otthonában, illetve a családok átmeneti otthonában ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba jogerősen bejegyzett férőhelyszám 100%-át.

A gyermekvédelmi igazgatási bírság669

100/A. §670 (1)671 A működést engedélyező szerv gyermekvédelmi igazgatási bírságot szabhat ki

a) a működtetővel, az intézményvezetővel, illetve a fenntartóval szemben, ha a működtető, a szolgáltató, az intézmény, illetve a fenntartó a gyermeknek az e törvényben biztosított jogait megsérti,

b) a működtetővel, az intézményvezetővel, illetve a fenntartóval szemben, ha a működtető, a szolgáltató, az intézmény, illetve a fenntartó a tájékoztatási kötelezettséget megszegi, vagy a gyermeket, a szülőt vagy más törvényes képviselőt, az érdek-képviseleti szervet akadályozzák jogai gyakorlásában, illetve abban, hogy a működést engedélyező szervhez, a gyermekjogi képviselőhöz vagy más hatósághoz forduljon, vagy az intézményvezető, illetve a fenntartó a panaszt határidőben nem vizsgálja ki,

c)672 a fenntartóval és a fenntartó nevében eljárni jogosult személlyel szemben, ha a fenntartó a külön jogszabály szerinti esetekben nem kéri a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását vagy a szolgáltatónak, intézménynek, hálózatnak (székhelynek, telephelynek) a szolgáltatói nyilvántartásból történő törlését, vagy – ha jogszabály kivételt nem tesz – nem teljesíti a működést engedélyező szerv felé fennálló, külön jogszabályban meghatározott bejelentési kötelezettségét,

d) a fenntartóval és a fenntartó nevében eljárni jogosult személlyel szemben, ha a fenntartó a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatás biztosításával jogellenesen hagy fel,

e)673 szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéshez kötött gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet a szolgáltatói nyilvántartásba történő jogerős bejegyzés nélkül vagy a szolgáltatói nyilvántartásból történő, végrehajtható törlést követően végző, illetve ilyen szolgáltatótevékenységet működtető vagy szervező személlyel, szervezettel és az ilyen szervezet nevében – különösen az ellátás iránt érdeklődőknél, illetve az igénybe vevőknél – eljáró személlyel szemben.

(1a)674 Az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a bírság legalacsonyabb összege 250 000 forint, legmagasabb összege 1 000 000 forint.

(1b)675 Az (1a) bekezdésben nem említett esetben a bírság legmagasabb összege 200 000 forint.

(2) A bírság összegét az eset összes körülményeire, így különösen a jogsértéssel érintett gyermekek számára, a jogsértés súlyára, a jogsértéssel okozott érdeksérelem nagyságára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és – fenntartóra kiszabott bírság esetén – a bírság megfizetésének az ellátás színvonalára gyakorolt hatására tekintettel kell meghatározni.

(3) A bírság – a jogsértés jellegétől, a jogsértők számától, illetve a felelősség mértékétől függően – több személlyel, illetve szervezettel szemben is kiszabható.

(4)676 Ha a bírsággal sújtott személy vagy szervezet a működést engedélyező szerv vagy az ellenőrzési jogkörében eljáró gyámhatóság által megállapított határidőn belül nem intézkedik a jogellenesség megszüntetése érdekében, a bírság ismételten kiszabható.

(5) A bírság más jogkövetkezményekkel, illetve a feljelentési kötelezettség teljesítésével egyidejűleg is alkalmazható.

(6) Az intézményvezetőre vonatkozó rendelkezéseket a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény vezetőjén kívül arra a személyre is alkalmazni kell, aki az intézményvezető jogszabályban meghatározott azon feladatát ellátja, amelyből származó jog gyakorlásával, illetve kötelesség megszegésével a jogsértést elkövették.

(7)677

(8)–(9)678

100/B. §679

XV. Fejezet

A miniszter feladatai680

101. § (1)681 A miniszter ellátja a gyermekek védelmét biztosító feladatok ágazati irányítását.

(2)682 A miniszter az (1) bekezdésben foglalt ágazati irányító jogkörében

a) meghatározza a gyermekek védelmét biztosító feladatok szakmai, képesítési követelményeit, a feladatok törvényességi és szakmai ellenőrzési rendjét,

b) létrehozza és fenntartja az országos szakmai intézeteket, kollégiumokat,

c)683 ellátja a gyámhatóságok szakmai felügyeletével és irányításával kapcsolatos feladatokat,

d)684 a megelőző pártfogói tevékenységgel összefüggésben részt vesz annak szakmai módszertani irányításában, amelynek keretében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 9. § i) pontja alapján éves beszámoló tételére kötelezheti a pártfogó felügyelői szolgálatot a megelőző pártfogói tevékenységről, valamint az igazságügyért felelős miniszternél kezdeményezheti, hogy

da) az Áht. 9. § i) pontja alapján a pártfogó felügyelői szolgálatot jelentéstételre kötelezze,

db) törvényességi, szakszerűségi, hatékonysági ellenőrzést folytasson,

dc) az Áht. 9. § h) pontja szerinti intézkedést tegyen, és

dd) együttesen módszertani ajánlást adjanak ki, vagy azt vizsgálják felül,

e) biztosítja a gyermekek védelmét szolgáló tudományos kutatások és nemzetközi kapcsolatok fejlesztési feltételeit,

f) kezdeményezi – az érintett miniszterekkel együttműködve – a külföldön ellátatlanul maradt magyar állampolgárságú gyermekekről való gondoskodás iránti intézkedések megtételét,

g) összehangolja és szervezi a gyermekek védelmét biztosító rendszer irányításához és egységes működéséhez szükséges nyilvántartási és információs rendszert,

h)685 a Kormány rendeletében kijelölt szerv központi szerve útján gondoskodik az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság működéséről,

i)686 az egyházi fenntartású nevelőszülői, gyermekotthoni ellátás területén az országos módszertani feladatok ellátására egyházi fenntartású intézményeket jelölhet ki.

j)687 gondoskodik az országos örökbefogadás elősegítéséről.

(3)688 A miniszter gondoskodik a nevelésbe vett

a) súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő, továbbá

b) akut orvosi ellátást nem igénylő – egyedi gondozásra szoruló – szerzett immunhiányos tünetegyüttesben szenvedő gyermekek ellátásának feltételeiről,

feltéve, ha – az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság véleménye alapján – a gondozásuk máshol nem biztosítható, vagy ha külön elhelyezésük szükséges. Ennek érdekében a Kormány rendeletében kijelölt szerv központi szerve útján speciális gyermekotthonok fenntartásáról gondoskodik.

(4)689 A miniszter a Kormány rendeletében kijelölt szerv útján megszervezi a szülői felügyelet nélkül Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárságú gyermek ellátását, és ennek érdekében – ha a külön jogszabály alapján számára kötelező tartózkodási helyként gyermekvédelmi intézményt kell kijelölni – a Kormány rendeletében kijelölt szerv gyermekotthont tart fenn vagy a feladat biztosítása érdekében ellátási szerződést köt.

(5)690 A miniszter gondoskodik a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt vagy oda előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú bűnelkövetők nevelésének feltételeiről, a javítóintézeteknek a Kormány rendeletében kijelölt szerv központi szerve útján történő fenntartásáról. A miniszter – a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel együttesen – ellátja a javítóintézetek felügyeletével kapcsolatos feladatokat.

(6)691

A hivatásos gondnok692

102. § (1)693 A hivatásos gondnok a Kormány által kijelölt szervvel kormányzati szolgálati jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, kivéve, ha hivatásos gondnokul a Ptk. 2:31. § (5) bekezdése alapján mentális zavarban szenvedő személyekkel foglalkozó jogi személyt rendel ki a gyámhatóság.

(1a)694 A hivatásos gondnok egyidejűleg 30 gondnokolt érdekében járhat el, kivéve ha

a) az adott gondnokoltak igényeinek figyelembevétele alapján a gondnoki feladatok ellátását legfeljebb 35 gondnokolt egyidejű ellátása nem veszélyezteti, vagy

b) a hivatásos gondnoki feladatokat kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személy látja el.

(1b)695 Az (1a) bekezdés b) pontjában meghatározott személy egyidejűleg legfeljebb 45 gondnokolt érdekében járhat el.

(1c)696 Ha a hivatásos gondnok hivatásos támogatói feladatokat is ellát, a gondnokoltjainak és támogatott személyeinek száma együttesen sem haladhatja meg az (1a) és (1b) bekezdésben foglalt létszámot.

(1d)697 Ha a hivatásos gondnok tevékenységét munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban látja el, díjazását úgy kell megállapítani, hogy annak összege gondnokoltanként – a gondnoki feladatok mértéke alapján – az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének legalább 10%-át elérje.

(2)698 A hivatásos gondnoki feladatokat vállaló személy képzését, illetve a hivatásos gondnok továbbképzését a gyámhatóság szervezi.

(3)699 A hivatásos gondnoki képzésben, továbbképzésben eredményesen részt vett személy adatait a Kormány által kijelölt szerv veszi nyilvántartásba. A nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:

a)700 a hivatásos gondnok természetes személyazonosító adatai;

b) a munkahely megnevezése és címe;

c) a foglalkoztatás kezdő időpontja;

d) a képzésről kiállított bizonyítvány száma, a kiállítás helye és időpontja, továbbá a kiállító intézmény megnevezése;

e) a jogszabály által előírt továbbképzés elvégzésének adatai.

(3a)701 A nyilvántartás nem minősül hatósági nyilvántartásnak.

(4)702 A gyámhatóság bejelenti a nyilvántartást vezető szervnek

a) a hivatásos gondnok foglalkoztatását a (3) bekezdésben megjelölt adatok közlésével, továbbá

b) a nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást.

A gyámhatóság az adatbejelentést a foglalkoztatás megkezdésétől, illetőleg az adatváltozás időpontjától számított 30 napon belül teszi meg.

(5)703 A Kormány által kijelölt szerv törli a nyilvántartásából annak a hivatásos gondnoknak az adatait,

a) aki elhunyt,

b) akivel szemben tevékenységének ellátása során törvényben meghatározott kizáró ok keletkezik,

c)704

(6)705 A nyilvántartásból adatok a nyilvántartásba vett személy, a gyámhatóság, továbbá tudományos, statisztikai feldolgozást végzők részére – az adatvédelmi jogszabályok megtartásával – továbbíthatók.

103. §706 (1) Ha a hivatásos gondnoki feladatok ellátására munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében kerül sor, a hivatásos gondnoki feladatokat ellátni kívánó személy a jelentkezéskor hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű.

(2) Indokolt esetben a hivatásos gondnokot foglalkoztató szerv vezetője (a továbbiakban: vezető) írásban felszólíthatja a hivatásos gondnokot, hogy a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül – ha e határidőn belül menthető ok miatt nem lehetséges, annak megszűnését követően haladéktalanul – hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű.

(3) Ha a hivatásos gondnok igazolja, hogy büntetlen előéletű, a vezető az igazolásra szolgáló hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a hivatásos gondnok részére megtéríti.

(4) A vezető a büntetlen előélet igazolása céljából kezeli

a) a hivatásos gondnoki feladatok ellátására jelentkező személy, és

b) a hivatásos gondnok

azon személyes adatait, amelyeket az e célból a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglaltak alapján megismert személyes adatokat a vezető a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy – munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése esetén – a jogviszony megszűnéséig, megszüntetéséig kezeli.

Az országos szakértői névjegyzék707

103/A. §708 (1) Ha törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakterületen gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértő igénybevételét írja elő, vagy ilyen szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, szakértőként kizárólag a Kormány által erre kijelölt szerv engedélyével rendelkező személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak az ilyen személy igénybevételéhez fűződnek.

(2) Gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatását a Kormány által erre kijelölt szerv annak engedélyezi, aki

a) rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott

aa) szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy felsőfokú szakképesítéssel,

ab) szakvizsgával,

ac) kettő szakmai ajánlással annak igazolására, hogy szakterületének elismert képviselője,

ad) szakterületén a kérelem benyújtását megelőző hét évben szerzett legalább ötéves gyakorlattal, és

b) büntetlen előéletű, nem áll a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(3) A gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a Kormány által erre kijelölt szerv részére – annak a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a Kormány által erre kijelölt szerv a (4) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(4) A Kormány által erre kijelölt szerv gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértő büntetlen előéletű-e, és nem áll-e a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a Kormány által erre kijelölt szerv adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(5) A (3) és (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a Kormány által erre kijelölt szerv

a) a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértői tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy

b) a gyermekvédelmi vagy szociálpolitikai szakértő nyilvántartásba vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig kezeli.

103/B. §709 (1) A Kormány által erre kijelölt szerv a szakértői tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről névjegyzéket vezet. A névjegyzékből az e törvény szerint nyilvános adatokon túli adat kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható.

(2) A névjegyzék tartalmazza – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolg. tv.) 26. § (2) bekezdésében, valamint 29. §-ában meghatározottakon túl – a szakértő

a) további természetes személyazonosító adatait, értesítési címét, valamint – ha a szakértő hozzájárult a névjegyzékben való szerepeltetéséhez – egyéb elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím),

b) a szakértői tevékenységgel összefüggő munkahelyének és munkakörének megnevezését, munkahelyének címét, telefonszámát,

c) iskolai végzettségének, szakképzettségének, szakképesítésének megnevezését, az erről kiállított oklevél, bizonyítvány számát, a kiállítás helyét és időpontját, a kiállító intézmény megnevezését,

d) szakvizsgájának, egyetemi doktori címének vagy tudományos fokozatának megnevezését, az erről kiállított okirat számát, a kiállítás helyét és időpontját, a kiállító intézmény megnevezését,

e) szakterületének(einek) megnevezését,

f) engedélye megadásának időpontját,

g) felkészítő képzésen, továbbképzésen való részvételének időpontját,

h) szakmai tevékenységének leírását,

i) szakértői tevékenysége szüneteltetésének, felfüggesztésének időtartamát.

(2a)710 Az (1) bekezdés szerinti névjegyzék a (2) bekezdés e)–g) és i) pontjában foglalt adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) A névjegyzékben szereplő adatokból – szakterületenkénti tagolásban – a Kormány által erre kijelölt szerv a Szolg. tv. 30. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl a honlapján közzéteszi a szakértő

a) értesítési címét,

b) egyéb elérhetőségét, ha hozzájárult annak közzétételéhez,

c) iskolai végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, szakvizsgájának, egyetemi doktori címének, illetve tudományos fokozatának megnevezését,

d) szakmai tevékenységének leírását,

e) engedélye megadásának időpontját.

(4) A Kormány által erre kijelölt szerv az adatokat a szakértőnek a névjegyzékből való kikerülése időpontjától számított 5 évig kezeli, ezt követően az adatokat törli. A névjegyzékben szereplő szakértők adatait a névjegyzékből kikerült szakértők adataitól elkülönítetten kell kezelni.

XVI. Fejezet

A fenntartó feladat- és jogköre711

104. § (1)712 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény, valamint a javítóintézeti ellátást nyújtó állami intézmény fenntartója

a) dönt az intézmény alapító okiratáról, gazdálkodási köréről, átszervezéséről, megszüntetéséről, tevékenységi körének módosításáról, nevének megállapításáról,

b) meghatározza az intézmény költségvetését, valamint az intézményi térítési díjat,

c) ellenőrzi az intézmény gazdálkodását és működésének törvényességét,

d) jóváhagyja az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, szakmai programját,

e)713 ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét, a szakmai program végrehajtását, valamint a gazdálkodás szabályszerűségét és hatékonyságát,

f)714 gondoskodik a szakemberek képzéséről, továbbképzéséről,

g)715 gyakorolja az intézmény vezetője tekintetében a munkáltatói jogokat,

h)716 gondoskodik az érdekképviseleti fórum megalakításának feltételeiről,

i)717 kikéri a gyámhatóság véleményét az intézmény működését érintő lényeges döntés meghozatala előtt, így különösen az intézmény fenntartását érintő változások, az intézmény átszervezésének, megszüntetésének, feladatkörének megváltoztatása esetén,

j)718 kivizsgálja a 36. § (2) bekezdése alapján hozzá érkező panaszokat és szükség esetén intézkedik a panaszt kiváltó okok megszüntetése iránt, és a megtett intézkedéséről tájékoztatja a működést engedélyező szervet,

k)719 kijelöli és működteti az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek befogadására szolgáló nevelőszülőt és gyermekotthont,

l)720 működteti az utógondozói ellátást igénylő fiatal felnőttek lakhatását biztosító külső férőhelyeket.

(2)721 Az állami és nem állami intézmény fenntartója a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyását akkor tagadhatja meg, ha az jogszabályt sért. A szakmai program jóváhagyását akkor tagadhatja meg, ha az nem felel meg az e törvényben, valamint a szakmai jogszabályokban előírt követelményeknek.

(3)722 A fenntartó a törvényesség biztosítása érdekében ellenőrzi a házirend, valamint más belső szabályzatok jogszerűségét. Az ellenőrzés eredményeképpen az állami és nem állami fenntartó felhívja az intézmény vezetőjét a jogszabálysértés orvoslására, illetve annak eredménytelensége esetén a jogsértő házirendet vagy más belső szabályzatot megsemmisíti.

(4)723 Az állami és nem állami intézmény fenntartója a szakmai munka eredményességét különösen a Névjegyzékben szereplő szakértő által készített szakértői vélemény, a gyámhatóság szakmai ellenőrzése, illetve az intézmény által készített beszámoló alapján értékeli.

(5)724 Az állami és nem állami intézmény évenként egy alkalommal kötelezhető arra, hogy tevékenységéről átfogó, szakmai és pénzügyi beszámolót adjon.

(6)725 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó intézmény egyházi fenntartója az (1) bekezdés a), b), f), g), i) pontjában meghatározott feladatokon túl gondoskodik az intézmény

a) szervezeti és működési szabályzatának, szakmai programjának elkészítéséről,

b) gazdálkodásának és működésének törvényességéről.

(7)726 A fenntartónak a (3) és (5) bekezdésben megfogalmazott jogköre nem sértheti az intézmény szakmai programjában meghatározott önállóságát.

(8)727 A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény fenntartója a gyámhatóság számára hozzáférhetővé teszi azokat az információkat, amelyek az intézmény működését érintő lényeges fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére állnak. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény fenntartójának az intézmény működését érintő lényeges döntés meghozatala előtt úgy kell a gyámhatóság véleményét kikérnie, hogy a gyámhatóságnak – a szükséges információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva – legalább tizenöt nap álljon rendelkezésre véleménye kialakításához.

ÖTÖDIK RÉSZ

A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYÁMÜGYI IGAZGATÁS SZERVEZETE ÉS EGYES ELJÁRÁSI SZABÁLYAI728

XVII. Fejezet

A gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás szervei729

105. § (1)730 Az e törvényben meghatározott gyámügyi feladatok, továbbá a gyermekek védelmét biztosító ellátórendszer működésének ellenőrzése állami feladat.

(2)731 Az állam az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat gyámhatóságok útján látja el.

(3)732 Az (1) bekezdésben meghatározott feladatok felügyeletét a miniszter gyakorolja.

106. §733

XVIII. Fejezet

107. §734

XIX. Fejezet

108. §735

109–117. §736

118–120. §737

121. § (1)738

(2)739 A települési önkormányzat köteles előzetesen kikérni a gyámhatóság véleményét, ha

a) személyes gondoskodást nyújtó intézményt kíván megszüntetni, illetőleg annak ellátási területét vagy az ellátási kötelezettség terjedelmét változtatja meg,

b) az ellátórendszer működését szolgáló vagyont más célra kívánja felhasználni,

c) az e törvényben vagy külön jogszabályban nem szabályozott új ellátást kíván bevezetni.

122. §740 (1)741 Az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a 95. § szerinti állami ellátási kötelezettségnek intézmény fenntartásával, vagy – a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás kivételével – az intézményt működtető fenntartóval létrejött ellátási szerződés megkötésével tehet eleget.

(2)742 Az (1) bekezdés szerinti intézmény létrehozásához, átszervezéséhez és megszüntetéséhez, valamint az (1) bekezdés szerinti ellátási szerződés megkötéséhez, módosításához és megszüntetéséhez a miniszter előzetes jóváhagyása szükséges. A miniszter ezen jogkörében a 96. § (6) bekezdése szerinti értékelésben foglaltak figyelembevételével, a személyes gondoskodást nyújtó ellátás iránti helyi szükségletek alapján dönt.

XX. Fejezet

A gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás
főbb szabályai

123. §743

124. §744

125. §745 (1)746

(2)–(10)747

(11)–(14)748

126. §749

Egyéb eljárási szabályok

127. § (1)750 A gyámhatóság – ha jogszabály másképp nem rendelkezik – a hatáskörébe tartozó ügyekben az eljárást hivatalból is megindíthatja.

(2)751 A gyámhatósági eljárásban a 128. § (2)–(3) bekezdése szerinti esetekben kizárt elektronikus úton a kapcsolattartás.

(3)752 A 15. § (1)–(4) bekezdése szerinti ellátásokkal és intézkedésekkel kapcsolatos eljárásokban hirdetményi úton történő közlésnek nincs helye. A 15. § (1)–(4) bekezdése szerinti ellátásokkal és intézkedésekkel kapcsolatos eljárásokban azokban az esetekben, amikor a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint hirdetményi közlésnek lenne helye, kézbesítési ügygondnokot kell kirendelni.

(4)753 A gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntés – a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység ellenőrzésével kapcsolatos döntés kivételével – nem nyilvános.

128. § (1)754 A gyámügyi eljárásban meg kell hallgatni a szülőt és más törvényes képviselőt, a gondozót, a korlátozottan cselekvőképes gyermeket, a cselekvőképességében a gyámügyi eljárásban felmerülő jognyilatkozat tekintetében részlegesen korlátozott személyt és az ítélőképessége birtokában levő cselekvőképtelen gyermeket, továbbá minden esetben azt, akivel szemben kötelezettséget kívánnak megállapítani, valamint – szükség szerint – a gyermek más közeli hozzátartozóit. A meghallgatást mellőzni lehet, ha a meghallgatás miatti késedelem elháríthatatlan kárral vagy veszéllyel járna.

(1a)755 A terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő, korlátozottan cselekvőképes kiskorú anya kérelmére a gyámhatóság mellőzheti a törvényes képviselő meghallgatását, ha az a terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya vagy a születendő gyermek érdekét veszélyeztetné.

(2)756 Ha jogszabály a gyermek személyi ügyeiben a törvényes képviselő eljárását vagy nyilatkozatát írja elő, a szülői felügyeletet együttesen gyakorló mindkét szülőnek személyesen kell eljárnia, illetőleg személyesen kell nyilatkoznia.

(3)757 A kapcsolattartással, a kiskorú házasságkötésének engedélyezésével, az örökbefogadással, a származás megismerésével, a terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya születendő gyermeke lakóhelyének megállapításával, a családi jogállással, a szülői ház elhagyásával, a családbafogadással és a gyámsággal, gondnoksággal kapcsolatos jognyilatkozatokat csak személyesen lehet megtenni, valamint, ha a tényállás tisztázása érdekében a gyámhatóság tárgyalást tart, azon személyesen kell megjelenni.

(4)758 A gyámhatósági eljárásban a támogató (hivatásos támogató)

a) az ügyféllel egyidejűleg az ügy során valamennyi eljárási cselekménynél – ideértve a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyalást is – jelen lehet, távolléte azonban a (6) bekezdés szerinti kivétellel az eljárási cselekmény teljesítésének, valamint az eljárás folytatásának nem akadálya,

b) a jognyilatkozat megtételének elősegítése érdekében az ügyféllel az eljárási cselekmény rendjét meg nem zavaró módon egyeztethet.

(5)759 A támogatónak az eljárási cselekményen való részvételéről a támogatott személy gondoskodik, a gyámhatóság ezzel kapcsolatos intézkedést nem tesz.

(6)760 Ha a támogató (hivatásos támogató) az eljárási cselekménynél nincs jelen, az általa támogatott személy kérelmére a gyámhatóság – a támogató (hivatásos támogató) személyes megjelenése érdekében – egy alkalommal megismétli az eljárási cselekményt.

(7)761 A támogató (hivatásos támogató) az általa támogatott személy helyett nyilatkozattételre nem jogosult.

(8)762 A gyámhatóság a (4)–(7) bekezdésben foglaltakról az ügyfelet és a jelen lévő támogatót (hivatásos támogatót) tájékoztatja.

128/A. §763 (1) Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárásban a gyámhatóság tájékoztatja az örökbefogadó szülőt, hogy az örökbefogadás következtében a gyermek vér szerinti szülőjeként anyakönyvezik. Ennek ismeretében a titkos örökbefogadás kivételével az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás során

a) az örökbefogadó szülők,

b) 14. életévét betöltött gyermek örökbefogadása esetén az örökbefogadó szülők és a gyermek együttesen

nyilatkozatban kérhetik a vér szerinti szülők születési családi és utónevének az anyakönyvben való feltüntetését.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az annak előterjesztésére jogosult személyek az örökbefogadást engedélyező elsőfokú határozat meghozataláig a gyámhatóság előtt visszavonhatják.

(3) A titkos örökbefogadás kivételével az örökbefogadott gyermek a nagykorúságának elérését követően a gyámhatóság előtt nyilatkozhat arról, hogy kéri a vér szerinti szülők születési családi és utónevének az anyakönyvben való feltüntetését.

(4) A gyámhatóság a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő nyilatkozat alapján hozott döntéséről értesíti az örökbefogadott gyermek születését nyilvántartó anyakönyvvezetőt.

(5) Az (1) vagy a (3) bekezdés szerinti nyilatkozat megtétele vagy korábban anyakönyvezett tény szerinti örökbefogadás esetén az örökbefogadás anyakönyvezését követően

a) a gyermek 14. életévének betöltése előtt az örökbefogadó szülők,

b) 14. életévét betöltött gyermek esetén az örökbefogadó szülők és a gyermek együttesen,

c) nagykorúságának elérését követően az örökbefogadott gyermek

nyilatkozatban kérheti, hogy az anyakönyv a továbbiakban a vér szerinti szülők születési családi és utónevét ne tartalmazza.

(6) Az (5) bekezdés szerinti nyilatkozatot a gyámhatóságnál kell megtenni. Ha a nyilatkozat az (5) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel, arról a gyámhatóság értesíti az örökbefogadott gyermek születését nyilvántartó anyakönyvezetőt.

129. § (1)764 A települési önkormányzat képviselő-testülete, a gyámhatóság (a továbbiakban együtt: eljáró szerv) az eljárásban mindenkor vizsgálja a kérelmező állampolgárságát, jogállását, valamint személyes jogát.

(2) Az eljáró szerv az ellátásra való jogosultság elbírálásához a kérelmezőt kötelezheti arra, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék, illetve azokat igazolja.

(3) A gyermek szülője és más törvényes képviselője, gondozója kötelezhető arra, hogy saját vagy gyermeke egészségi állapotáról, munkavégzéséről, tanulói, hallgatói jogviszonyáról nyilatkozzék, azokat igazolja.

(4)765 A gyámhatóság eljárása során kezdeményezheti az illetékes háziorvosnál – súlyos veszélyeztetés esetén bármely orvosnál – betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy időszakosan kóros elmeállapotú szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a gyermekkel együtt élő más hozzátartozó orvosi vizsgálatát.

130. § (1) Ha az eljáró szerv a kérelmező vagyoni, szociális, egészségügyi, kulturális, lakás- vagy egyéb körülményeinek tisztázására helyszíni szemlét tart, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és a megállapításokat jegyzőkönyvben (a továbbiakban: környezettanulmány) rögzíti.

(2) Az eljáró szerv az eljárásban felhasználhat más hatóság, illetőleg családvédelemmel foglalkozó más szerv vagy személy által készített környezettanulmányt is, feltéve, hogy annak elkészítése óta 6 hónap még nem telt el.

(3)766 A gyámhatóság megkereshet más gyámhatóságot, hogy a kérelmezőnek az (1) bekezdésben megjelölt körülményeiről készítsen környezettanulmányt.

(4) Az eljáró szerv a bíróság és az ügyészség megkeresésére környezettanulmányt készít.

(5) Az ellátásban részesülő az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesíti az eljáró szervet.

(6)767

130/A. §768 (1) A gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén

a) a hatóság és az ügyfél bármilyen módon tarthat kapcsolatot,

b) ha környezettanulmányra van szükség, azt haladéktalanul el kell készíteni, és

c) a helyszíni szemle a lezárt terület, épület, helyiség felnyitásával, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is megtartható.

(2) A gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása vagy egyéb más súlyos veszélyeztető ok felmerülése esetén a gyámhatóság erre irányuló külön kérelem hiányában is zártan kezeli a gyermek, a tanú és az eljárást kezdeményező szerv vagy személy adatait.

131. § (1) A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó ellátásoknál az igazolás és a nyilatkozat tartalmát, benyújtásának részletes szabályait, az elbírálás részletes szempontjait, a jövedelemszámításnál irányadó időszakot a helyi önkormányzat rendeletben szabályozza.

(2)769 A jövedelemszámításnál irányadó időszak – ha a törvény másképpen nem rendelkezik – az Szt. 10. §-ának (2)–(5) bekezdése szerint kerül megállapításra.

(3) A pénzbeli és természetbeni ellátás – jogerős megállapítása esetén – a kérelem benyújtásától esedékes.

(4)770 Ha a helyi önkormányzat vagy jegyzője, a gyámhatóság hivatalos tudomása vagy környezettanulmány lefolytatása alapján a kérelmező életkörülményeire tekintettel a 129. § (2) bekezdése szerinti jövedelemnyilatkozatban foglaltakat vitatja, felhívhatja a kérelmezőt az általa lakott lakás, illetve saját és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában álló vagyon fenntartási költségeit igazoló dokumentumok benyújtására. Abban az esetben, ha a fenntartási költségek meghaladják a jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelem 70%-át, a valós jövedelem az igazolt fenntartási költségek figyelembevételével kerül megállapításra.

(5)771 A települési önkormányzat képviselő-testülete, illetve a gyámhatóság megkeresésére az állami adóhatóság tizenöt napon belül köteles közölni a pénzbeli ellátást igénylő szülő vagy más törvényes képviselő, valamint – írásbeli felhatalmazás alapján – az egy főre jutó havi jövedelem kiszámításánál figyelembe veendő, a 19. § (4) bekezdése szerinti közeli hozzátartozó személyi jövedelemadójának alapját.

132. § (1)772 Ha az ügyben a gyermek személyiségével kapcsolatos jelentős tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, a gyámhatóság

a) megkeresi a nevelési tanácsadót, szakértő és rehabilitációs bizottságot, pszichiátriai szakellátó intézményt vagy családvédelemmel foglalkozó szervet, vagy

b) szakértőt rendel ki.

(2)773 Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a gyámhatóság arra kötelezi a szülőt, a törvényes képviselőt vagy az egyéb ügyfelet, hogy a gyermekkel keresse fel az (1) bekezdés szerinti szervet vagy személyt és közreműködésével, a vizsgálaton való részvételével járuljon hozzá a vizsgálat eredményességéhez.

(3)774 Abban a kérdésben, hogy a gyermek testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékosságban szenved, továbbá, hogy a gyermek beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzd, az Nktv. szerinti szakértői bizottság, illetve nevelési tanácsadó ad véleményt.

(4)775 A nevelésbe vett és súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő gyermek ellátására, az ellátás módjára, formájára a megyei, fővárosi, valamint az országos gyermekvédelmi szakértői bizottság tesz javaslatot. A szakértői bizottság eljárásának részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.

(5)776 Az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok és pszichiátriai betegek otthonában az Szt.-ben meghatározott feltételek szerint helyezhetők el gyermekek.

(6)777 A gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartás szabályozása vagy annak végrehajtása iránti eljárásban felmerülő konfliktus megoldására a gyámhatóság kezdeményezheti vagy a gyermek érdekében elrendelheti a konfliktusnak – a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint lefolytatott – közvetítői eljárás vagy támogatott közvetítői eljárás keretében történő rendezését.

133. § (1) Az e törvényben meghatározott feltételek hiányában vagy az e törvény rendelkezéseinek megsértésével nyújtott ellátást meg kell szüntetni.

(2) Az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vevőt kötelezni kell a pénzbeli ellátás visszafizetésére, természetbeni ellátás esetén a pénzegyenérték megfizetésére, személyes gondoskodást nyújtó ellátás esetén az intézményi térítési díj összegének megfizetésére (a továbbiakban: megtérítés).

(3) A folyamatosan nyújtott ellátás megtérítését legfeljebb egy évre visszamenőlegesen lehet elrendelni.

(4) Az ellátás megtérítését az eljáró szerv az igénybevétel jogosulatlanságáról való tudomásszerzéstől számított 3 hónapon belül rendelheti el. Nem lehet a megtérítést elrendelni, ha az igénybevételtől, illetve az ellátás megszűnésétől egy év már eltelt.

(5)778 Az eljáró szerv a megtérítést méltányosságból elengedheti, csökkentheti, illetve részletfizetést engedélyezhet, ha a visszafizetésre kötelezett személy családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét.

133/A. §779 (1)780 A gyámhatósági eljárás költségeit – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – az eljáró szerv viseli. A gyermekvédelmi gondoskodással kapcsolatos hatósági ügyekben és a nevelésbe vett gyermek érdekében elrendelt közvetítés esetében az eljárás költségeit minden esetben az eljáró szerv viseli.

(2) Ha az eljárást azért kellett megindítani, mert jogsértés történt, az eljárás költségeit az viseli, akinek a jogsértés felróható.

(3) Az eljárás költségeit az ügyfél viseli

a) az örökbefogadási ügyekben,

b) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének százszorosát meghaladó értékhatárú, kérelemre induló vagyoni ügyekben,

c) a kapcsolattartási ügyekben.

(3a)781 A gyermek érdekében a gyámhatóság által elrendelt vagy a kérelemre biztosított közvetítés esetén a szülők

a) az általuk választott közvetítő által meghatározott díjat maguk térítik meg,

b) a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által biztosított támogatott közvetítői eljárás igénybevétele esetén – a (3b) bekezdésben foglalt kivétellel – a közvetítői eljárás díjaként alkalmanként a kötelező legkisebb munkabér 3%-ának megfelelő összeget fizetik meg, amely alól költségmentességet kérhetnek.

(3b)782 A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelő szülő ingyenesen jogosult a támogatott közvetítői eljárás igénybevételére.

(4) A (3) bekezdés szerinti ügyekben szakértő kirendelése esetén a gyámhatóság az ügyfelet a szakértői díj megelőlegezésére kötelezheti.

(5) Ha az eljárásban közreműködők hibájából merültek fel költségek, azokat az viseli, akinek a költségek felmerülése felróható.

(6)783 A más szerv eljárásában történő képviseletre kirendelt ügygondnok, eseti gondnok, eseti gyám munkadíját és költségeit – a (11) bekezdésben foglaltak kivételével – a kirendelést kérelmező szerv fizeti meg.

(7)784 A gyámhatóság által kiszabott, illetve megállapított eljárási költség és a kapcsolattartás meghiúsítása folytán keletkezett igazolt költségek meg nem térült összegét adók módjára kell behajtani az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint.

(10)785

(11)786 Az eseti gondnok, eseti gyám munkadíját és költségeit a gyámhatóság fizeti meg, ha az

a) hagyatéki eljárásban vagy

b) bírósági végrehajtási eljárásban

merült fel és e költség másra át nem hárítható.

133/B. §787 A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtására irányuló eljárásban hozott valamennyi döntés ellen fellebbezésnek van helye. A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtására irányuló eljárásban előterjesztett fellebbezésnek halasztó hatálya van.

HATODIK RÉSZ

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

XXI. Fejezet

Adatkezelés

Általános szabályok

134. § (1)788 A gyermekek védelmét biztosító feladat- és hatáskört gyakorló állami és nem állami szerv (a továbbiakban: adatkezelő szerv) az e törvényben szabályozott feladatai ellátásához a 135–136. §-ban felsorolt adatkörben, az ott meghatározott célok teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat kezelheti.

(2) Az adatkezelő szerv gondoskodik arról, hogy a személyes adatok védelmének biztosítása érdekében

a) az érintett – ha törvény kivételt nem tesz – az adataihoz hozzáférhessen, illetve gyakorolhassa a helyesbítéshez vagy a törléshez való jogát,

b) a tárolt adatokat töröljék, ha azok oka e törvény rendelkezése szerint megszűnt.

(3) Az adatkezelő szerv biztosítja az adatok védelmét a véletlen vagy szándékos megsemmisítéssel, megsemmisüléssel, megváltoztatással, nyilvánosságra kerüléssel szemben, és azt, hogy azokhoz arra jogosulatlan szerv vagy személy ne férjen hozzá.

(4) E törvény felhatalmazása alapján az adatkezelésre jogosult szerv a kezelt adatokat személyes azonosító adatok nélkül statisztikai célra felhasználhatja, azokból statisztikai célra adatot szolgáltathat.

(5)789 A hatáskört gyakorló szerv

a) a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatási eljárás során az eljárása alá vont ügyfélre ismert természetes személyazonosító adatainak közlésével, az ügyfélre vonatkozó a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 11. §-a (1) bekezdésének a)–e), g)–h), k) és m) pontja szerinti adatai tekintetében egyedi adatszolgáltatást kérhet a jogosultság megállapításához, illetve a hatósági intézkedések megtételéhez a polgárok személyi adatait és lakcímét nyilvántartó szervtől, amely adatokat a hatáskört gyakorló szerv az eljárása jogerős befejezéséig kezelhet azzal, hogy az átvett adatokat a hatáskört gyakorló szerv nem továbbíthatja,

b) a gyámsággal és a gondnoksággal kapcsolatos ügyekben, valamint a kiskorúak vagyoni ügyeiben – vagyoni érdekei védelmében – a gyámság, gondnokság alatt álló, illetve a kiskorú személy valamennyi ingatlanára vonatkozóan a tulajdoni lapon szereplő adatokról adatszolgáltatást kérhet az ingatlanügyi hatóságtól.

(6)790 A személyes adatok felhasználására a miniszter, a helyi önkormányzat, a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatási hatáskört, illetve szociális hatáskört gyakorló szerv, a személyes gondoskodást nyújtó személy és intézmény, köznevelési és felsőoktatási intézmény, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az ingatlan-nyilvántartási szerv, valamint pénzintézet, külföldi hatóság és bíróság jogosult e törvényben meghatározott módon és mértékben.

(7)791

135. § (1)792 A 15. § (1)–(5) bekezdésében meghatározott ellátások, intézkedések nyújtása és megtétele, mindezek ellenőrzése, valamint biztosítása során az e törvényben meghatározott jogok érvényesülésének elősegítése céljából a (2) bekezdésben meghatározott adatok kezelésére jogosult

a) a gyermekek védelmét biztosító hatósági feladat- és hatásköröket gyakorló szerv vagy személy,

b) a gyermekjóléti alapellátást és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó szolgáltatás, intézmény fenntartója, vezetője, szakmai munkakörben foglalkoztatott munkatársa,

c) a befogadó szülő,

d) a gyermekjogi képviselő, továbbá a betegjogi képviselő és az ellátottjogi képviselő, ha a gyermek panaszának orvoslása érdekében ez feltétlenül szükséges,

e) az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezet,

f) a gyermekvédelmi szakértői bizottság,

g) a gyermekvédelmi gyám,

h) a pártfogó felügyelői szolgálat, a megelőző pártfogó felügyelő,

i) a javítóintézet.

(2)793 Az (1) bekezdés szerinti szervek jogosultak

a) a gyermek

aa)794 személyazonosító adatainak, társadalombiztosítási azonosító jelére és adóazonosító jelére vonatkozó,

ab) anyanyelvére vonatkozó,

ac) családi jogállására vonatkozó,

ad) veszélyeztetettségének megállapításához szükséges és elégséges adatainak, így különösen vagyoni helyzetére, környezetére, élelmezésére, ruházatára, lakhatási viszonyaira vonatkozó,

ae) megfelelő ellátásához, gondozásához szükséges és elégséges adatainak, így különösen a személyiségére, magatartására, személyes kapcsolataira, szokásaira, tanulmányi eredményeire, neveltségi állapotára vonatkozó,

af) egészségi állapotára vonatkozó,

ag) büntetlen előéletére, illetve a vele kapcsolatos hatósági, bírósági eljárásokra, határozatokra vonatkozó,

ah) kóros szenvedélyére vonatkozó,

ai)795 áldozattá válásának körülményeire vonatkozó, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ást.) 16. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott;

b)796 a szülő, törvényes képviselő, befogadó szülő

ba)797 személyazonosító, és a társadalombiztosítási azonosító jelére vonatkozó,

bb) vagyoni helyzetére, munkahelyére, iskolai végzettségére, kapcsolataira vonatkozó,

bc) gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó,

bd) egészségi állapotára vonatkozó,

be) büntetlen előéletére vonatkozó,

bf)798 áldozattá válásának körülményeire vonatkozó, az Ást. 16. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott;

c) a gyermek

ca) testvéreinek személyazonosító,

cb) saját gyermekének személyazonosító,

cc) kapcsolattartásra jogosult hozzátartozójának személyazonosító,

cd) lakóhelyén életvitelszerűen tartózkodó személyek személyazonosító és személyes körülményeire vonatkozó,

ce) sorsának megtervezése szempontjából jelentőséggel bíró személyek, így különösen a korábbi gondozók, szomszédok elérhetőségére vonatkozó,

cf)799 háziorvosának, védőnőjének, amennyiben óvodai, iskolai nevelésben részesül, a nevelési-oktatási intézmény vezetőjének elérhetőségére vonatkozó,

d)800 a javítóintézetben ellátott fiatalkorúnak, és a vele a javítóintézetben együttesen elhelyezett gyermekének

da) személyazonosító, valamint a társadalombiztosítási azonosító jelére vonatkozó,

db) anyanyelvére vonatkozó,

dc) megfelelő javítóintézeti ellátásához, neveléséhez szükséges és elégséges adatainak, így különösen a személyiségére, magatartására, személyes kapcsolataira, szokásaira, tanulmányi eredményeire, neveltségi állapotára vonatkozó,

dd) egészségi állapotára vonatkozó,

de) büntetlen előéletére, valamint a vele kapcsolatos hatósági, bírósági eljárásokra, határozatokra vonatkozó,

df) kóros szenvedélyére vonatkozó,

dg) áldozattá válásának körülményeire vonatkozó, az Ást. 16. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott,

dh) a kapcsolattartáshoz való jogának biztosítása érdekében a vele kapcsolattartásra jogosult személyek személyazonosító,

di) a javítóintézet utógondozó részlegén történő ellátás biztosítása érdekében szükséges és elégséges adatainak, így különösen vagyoni helyzetére, környezetére, élelmezésére, ruházatára, lakhatási viszonyaira vonatkozó

adatainak a kezelésére.

(3)801 A személyes gondoskodást nyújtó (1) bekezdésben meghatározott szervek és személyek a gyermek nevelkedésének megtervezését az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adattartalmú – külön jogszabályban meghatározott – környezettanulmány, elhelyezési javaslat, egyéni elhelyezési terv, egyéni gondozási-nevelési terv alapján végzik. A (2) bekezdésben meghatározott adatkörök pontos tartalmát a külön jogszabály szerinti gyermekvédelmi nyilvántartás rögzíti.

(4)802 A gyermekjóléti szolgálat, a gyámhatóság, a pártfogó felügyelői szolgálat, a megelőző pártfogó felügyelő a 15. § (2)–(4) bekezdésében meghatározott ellátások nyújtása vagy intézkedések alkalmazása során a (2) bekezdésben meghatározott adatokon túl

a)803 a gyermek által megvalósított, a fiatalkorú által elkövetett bűncselekményre és szabálysértésre,

b) a szülő vagy más törvényes képviselő által a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekményre,

c)804 a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozó, vagy a közös háztartásban rendszeresen vagy időszakonként együtt élő más személy által a gyermek sérelmére elkövetett hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható ideiglenes megelőző távoltartó határozatra vagy megelőző távoltartó határozatra

vonatkozó adatokat kezelhet.

(5)805 A gyermekvédelmi gondoskodás biztosítása, a gyermek örökbefogadásának elősegítése, utánkövetése és a származás megismeréséhez való jog érvényesülésének biztosítása céljából a területi gyermekvédelmi szakszolgálat és a gyámhatóság kezeli

a) a családba fogadó személy személyazonosító adatait, valamint az egészségi állapotára és a vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

b)806 az örökbe fogadni szándékozó személy

ba) személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

bb) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

bc) családi állapotára, fennálló házasságára, élettársi, bejegyzett élettársi kapcsolatának tényére, gyermekei számára, nevére, nemére, születési idejére és az arra vonatkozó adatokat, hogy az örökbe fogadni szándékozó személy kivel él egy háztartásban, a gyermekei kivel élnek egy háztartásban és kinek a gondozásában nevelkednek (a továbbiakban együtt: családi helyzetre vonatkozó adatok),

bd) vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

be)807 Ptk. 4:121. §-a szerinti örökbefogadásra való alkalmasságára vonatkozó adatokat,

bf) örökbe fogadandó gyermekkel kapcsolatos elvárásaira vonatkozó adatokat,

bg) örökbe fogadható gyermekhez történő kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

bh) – hozzájárulása esetén – fényképét,

bi) hozzájárulását ahhoz, hogy az e pont szerinti adatait – az országos örökbefogadást elősegítő szerv közreműködésével – az örökbefogadható gyermek szerinti másik területi gyermekvédelmi szakszolgálat a gyermek örökbefogadásának elősegítése céljából kezelje.

c)808 az örökbe fogadó szülő személyazonosító adatait, családi helyzetére, egészségi állapotára, vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat, valamint a gyermek örökbefogadó családjába történő beilleszkedésére, nevelésére és fejlődésére vonatkozó adatokat,

d) a válsághelyzetben lévő várandós anya, a vér szerinti szülő személyazonosító adatait, az egészségi állapotára vonatkozó adatokat és – önkéntes adatszolgáltatása alapján – a vagyoni helyzetére, a családi helyzetére és a terhesség eltitkolásának tényére, okára vonatkozó adatokat,

e)809 az örökbe fogadható gyermek

ea) személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

eb) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

ec) családi jogállására és képzelt szülőjére vonatkozó adatait,

ed) törvényes képviselőjének személyazonosító adatait,

ee) vér szerinti szülőjének személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelére, vagyoni helyzetére, munkahelyére, iskolai végzettségére, kapcsolataira, gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó, egészségi állapotára vonatkozó és büntetlen előéletére vonatkozó adatokat,

ef) – ha gyermekvédelmi szakellátásban részesül – gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adatait,

eg) testvéreinek, féltestvéreinek személyazonosító adatait, egészségi állapotukra vonatkozó adatokat és – ha gyermekvédelmi szakellátásban részesülnek vagy részesültek – gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adataikat,

eh) személyiségére, magatartására, személyes kapcsolataira, szokásaira, tanulmányi eredményeire, neveltségi állapotára vonatkozó adatokat,

ei) számára megfelelő örökbe fogadni szándékozó személyek kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

ej) fényképét, róla készített mozgóképet,

ek) ea)–ej) alpontba tartozó adatain kívül a vele kapcsolatos gyámhatósági és a családi helyzetére vonatkozó bírósági döntésekben foglalt adatokat.

(6)810 Az (1) bekezdésben felsorolt szervek, illetve személyek az érintett személyazonosító adatait, valamint a gyermek (2) bekezdésben meghatározott adatait a 15. § (1)–(4) bekezdései szerinti célból egymásnak átadhatják.

(7)811 Gyámhatóság, a gyermekjóléti szolgálat vezetője és a területi gyermekvédelmi szakszolgálat vezetője kezelheti a (2) bekezdés ai) és bf) alpontjában meghatározott adatokat. Ezeket a felsorolt szervek és személyek a 15. § (1)–(5) bekezdésében meghatározott szolgáltatások, ellátások nyújtása és intézkedések megtétele vagy azok ellenőrzése, illetve az áldozatsegítő szolgálat tevékenységének elősegítése céljából egymásnak, illetve az áldozatsegítő szolgálatnak átadhatják.

(8)812 Az országos örökbefogadást elősegítő szerv a gyermek belföldön történő örökbefogadásának elősegítése, a nevelésbe vett gyermek belföldi örökbefogadására tett intézkedések eredménytelenségének megállapítása és a származás megismeréséhez való jog érvényesülésének biztosítása céljából kezeli

a) az örökbe fogadható gyermek

aa) személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

ab) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

ac) családi jogállására és képzelt szülőjére vonatkozó adatait,

ad) törvényes képviselőjének személyazonosító adatait,

ae) vér szerinti szülőjének személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelére, vagyoni helyzetére, munkahelyére, iskolai végzettségére, kapcsolataira, gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó, egészségi állapotára vonatkozó és büntetlen előéletére vonatkozó adatokat,

af) – ha gyermekvédelmi szakellátásban részesül – gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adatait,

ag) testvéreinek, féltestvéreinek személyazonosító adatait, egészségi állapotukra vonatkozó adatokat és – ha gyermekvédelmi szakellátásban részesülnek vagy részesültek – gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adataikat,

ah) személyiségére, magatartására, személyes kapcsolataira, szokásaira, tanulmányi eredményeire, neveltségi állapotára vonatkozó adatokat,

ai) számára megfelelő örökbe fogadni szándékozó személyek kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

aj) fényképét, róla készített mozgóképet,

ak) aa)–aj) alpontba tartozó adatain kívül a vele kapcsolatos gyámhatósági és a családi helyzetére vonatkozó bírósági döntésekben foglalt adatokat,

b) az örökbe fogadni szándékozó személy

ba) személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

bb) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

bc) családi helyzetére vonatkozó adatokat,

bd) vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

be)813 Ptk. 4:121. §-a szerinti örökbefogadásra való alkalmasságára vonatkozó adatokat,

bf) örökbe fogadandó gyermekkel kapcsolatos elvárásaira vonatkozó adatokat,

bg) örökbe fogadható gyermekhez történő kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

bh) – hozzájárulása esetén – fényképét,

bi) hozzájárulását ahhoz, hogy a 135. § (5) bekezdés b) pont szerinti adatait – az országos örökbefogadást elősegítő szerv közreműködésével – az örökbefogadható gyermek szerinti másik területi gyermekvédelmi szakszolgálat a gyermek örökbefogadásának elősegítése céljából kezelje,

c) a válsághelyzetben lévő várandós anya, a vér szerinti szülő személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, az egészségi állapotára vonatkozó adatokat és – önkéntes adatszolgáltatása alapján – a vagyoni helyzetére, családi helyzetére és a terhesség eltitkolásának tényére, okára vonatkozó adatokat.

(9)814 A központi hatóság a nevelésbe vett gyermek külföldre történő örökbefogadásának elősegítése, a külföldi örökbefogadások utánkövetése és a származás megismeréséhez való jog érvényesülésének biztosítása céljából kezeli

a)815 a Ptk. 4:129. § (2) bekezdése alapján külföldre örökbe adható gyermek

aa) személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

ab) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

ac) családi jogállására és képzelt szülőjére vonatkozó adatait,

ad) törvényes képviselőjének személyazonosító adatait,

ae) vér szerinti szülőjének személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelére, vagyoni helyzetére, munkahelyére, iskolai végzettségére, kapcsolataira, gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó, egészségi állapotára vonatkozó és büntetlen előéletére vonatkozó adatokat,

af) gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adatait,

ag) testvéreinek, féltestvéreinek személyazonosító adatait, egészségi állapotukra vonatkozó adatokat és – ha gyermekvédelmi szakellátásban részesülnek vagy részesültek – gyermekvédelmi gondoskodással összefüggő adataikat,

ah) személyiségére, magatartására, személyes kapcsolataira, szokásaira, tanulmányi eredményeire, neveltségi állapotára vonatkozó adatokat,

ai) számára megfelelő örökbe fogadni szándékozó személyek kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

aj) fényképét, róla készített mozgóképet,

ak) aa)–aj) alpontba tartozó adatain kívül a vele kapcsolatos gyámhatósági és a családi helyzetére vonatkozó bírósági döntésekben foglalt adatokat,

b) a külföldön élő örökbe fogadni szándékozó személy

ba) személyazonosító adatait,

bb) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

bc) családi helyzetére vonatkozó adatokat,

bd) vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

be)816 Ptk. 4:121. §-a szerinti örökbefogadásra való alkalmasságára vonatkozó adatokat,

bf) örökbe fogadandó gyermekkel kapcsolatos elvárásaira vonatkozó adatokat,

bg) az örökbe fogadható gyermekhez történő kiválasztásának a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti folyamatával és eredményével összefüggő adatokat,

bh) – hozzájárulása esetén – fényképét,

c) a külföldön élő örökbe fogadó szülő személyazonosító adatait, családi helyzetére, egészségi állapotára, vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

d) a külföldre örökbe adott gyermek helyzetéről, beilleszkedéséről szóló jelentésben foglalt adatokat,

e) a külföldre örökbe adott gyermek személyazonosító adatait.

(10)817 A területi gyermekvédelmi szakszolgálat, az országos örökbefogadást elősegítő szerv és a központi hatóság a gyermek örökbefogadásának elősegítése céljából az (5) bekezdés b) és e) pontjában, a (8) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a (9) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatokat egymásnak átadhatják.

(11)818 A területi gyermekvédelmi szakszolgálat és az országos örökbefogadást elősegítő szerv a gyermek örökbefogadásának elősegítése céljából az (5) bekezdés d) pontjában és a (8) bekezdés c) pontjában meghatározott adatokat egymásnak átadhatják. Az önkéntes adatszolgáltatás alapján kezelhető adatok az érintett hozzájárulásával adhatók át.

135/A. §819 (1) Az örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezet a válsághelyzetben lévő várandós anya segítése, a nyílt örökbefogadások előmozdítása, az örökbefogadást elősegítő tevékenységének nyújtása, az örökbefogadás engedélyezését követően az örökbe fogadó szülőnek, az örökbe fogadott gyermeknek, a vér szerinti szülőnek segítséget nyújtó szolgáltatások és tanácsadás biztosítása, valamint az örökbe fogadott gyermek (személy) vér szerinti szülőjével való kapcsolatfelvételének elősegítése céljából kezeli

a) a válsághelyzetben lévő várandós anya, a vér szerinti szülő

aa)820 személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

ab) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

ac) – önkéntes adatszolgáltatása alapján – a vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

ad) – önkéntes adatszolgáltatása alapján – a családi helyzetére vonatkozó adatokat,

ae) – önkéntes adatszolgáltatása alapján – a terhesség eltitkolásának tényére, okára vonatkozó adatokat;

b) a gyermek

ba)821 személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, fényképét,

bb) egészségi állapotára vonatkozó adatokat;

c) az örökbe fogadni szándékozó személy

ca)822 személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét és hozzájárulása esetén a fényképét,

cb) családi helyzetére vonatkozó adatokat,

cc) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

cd) vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat,

ce)823 Ptk. 4:121. §-a szerinti alkalmasságára vonatkozó adatokat,

cf) örökbe fogadandó gyermekkel kapcsolatos elvárásaira vonatkozó adatokat;

d) az örökbe fogadó szülő

da)824 személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét,

db) családi helyzetére vonatkozó adatokat,

dc) egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

dd) vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat;

e) a gyermek törvényes képviselőjének, a válsághelyzetben lévő várandós anya törvényes képviselőjének, a vér szerinti szülő törvényes képviselőjének személyazonosító adatait.

(1a)825 Az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezet az örökbefogadás utánkövetése érdekében kezelheti az örökbefogadó szülő személyazonosító adatait, családi helyzetére, egészségi állapotára, vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat, az örökbefogadott gyermek személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, valamint az örökbefogadó családjába történő beilleszkedésére, nevelésére és fejlődésére vonatkozó adatokat.

(2)826 Ha az örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezet szolgáltatása megszűnik, e tényről 8 napon belül tájékoztatja a szolgáltatást igénybe vevőt. A tájékoztatásban 30 napos határidő megjelölésével felhívja a szolgáltatást igénybe vevőt a hozzá benyújtott dokumentumok átvételére. Ha a szolgáltatást igénybe vevő a dokumentumokat nem veszi át, úgy ezeket és a tevékenysége során keletkezett iratokat megküldi a szolgáltatást engedélyező szervnek.

(3)827 A szolgáltatást engedélyező szerv az örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezet szolgáltatásának további szervezése céljából kezelheti az (1) bekezdés szerinti adatokat. A szolgáltatást engedélyező szerv az adatkezelés céljának megszűnését követően adatkezelését haladéktalanul megszünteti.

(4)828 Az örökbefogadást elősegítő és az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezet az örökbefogadást elősegítő és az örökbefogadás utánkövetését végző magánszervezetek tevékenységét és működési engedélyezését szabályozó kormányrendeletben meghatározott formában évente adatot szolgáltat a szolgáltatást engedélyező szervnek – a közhasznú szervezet tevékenységének ellenőrzése céljából –

a) személyazonosításra alkalmatlan módon az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakról,

b) az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakról,

c) az (1a) bekezdésben foglaltakról.

(5)829 Az örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezet az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott formában – a gyermek belföldön történő örökbefogadásának elősegítése, a nevelésbe vett gyermek belföldi örökbefogadására tett intézkedések eredménytelenségének megállapítása és a származás megismeréséhez való jog érvényesülésének biztosítása céljából – folyamatosan továbbítja az országos örökbefogadást elősegítő szerv számára

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatokat,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti adatokat.

(6) A 69/D. § (1) bekezdésében foglalt megállapodás megszűnése esetén a benyújtott dokumentumokat a szolgáltatást igénybe vevőnek vissza kell adni.

(7) A közhasznú szervezet adatvédelmi szabályzatot készít, amely nyilvános.

135/B. §830 (1) A működést engedélyező szerv a szolgáltatói nyilvántartásra vonatkozó hatósági eljárások és a szolgáltatók, intézmények, hálózatok ellenőrzése érdekében a 98. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott időpontig kezelheti

a) az ellátott gyermekre, fiatal felnőttre vonatkozó, a szolgáltató, intézmény, hálózat, vagy a fenntartó által kezelt, a 135. §-ban meghatározott adatokat,

b) családi napközi és családi gyermekfelügyelet esetén a szolgáltatást nyújtó személynek és helyettesének a személyazonosító adatait, a végzettségére, képzettségére vonatkozó adatait, a 11/A. § (8) bekezdése szerinti kizáró okokra vonatkozó adatait, a gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó adatait, az egészségi állapotára vonatkozó adatait, valamint a gondozás helyén élő más személyek egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

c) a helyettes szülő és a nevelőszülő személyazonosító adatait, a végzettségére, képzettségére vonatkozó adatait, a 11/A. § (8) bekezdése szerinti kizáró okokra vonatkozó adatait, a gyermekneveléssel összefüggő, így különösen életvezetésére, nevelési magatartására vonatkozó adatait, az egészségi állapotára vonatkozó adatait, az ellátási hellyel összefüggő adatait, valamint a helyettes szülővel, nevelőszülővel egy háztartásban élő személyek egészségi állapotára vonatkozó adatokat,

d) a b) és c) pontban nem említett, a szolgáltatónál, intézménynél, hálózatnál kötelezően alkalmazandó személy és a jogszabályban meghatározott munkakörben vagy önkéntes jogviszonyban foglalkoztatott más személy személyazonosító adatait, a végzettségére, képzettségére vonatkozó adatait, és a 11/A. § (8) bekezdése szerinti kizáró okokra vonatkozó adatait.

(2) Családi napközi és családi gyermekfelügyelet esetén a szolgáltatást nyújtó személy és helyettese, a helyettes szülő, a nevelőszülő, a kötelezően alkalmazandó más személy, és a jogszabályban meghatározott munkakörben vagy önkéntes jogviszonyban foglalkoztatott más személy azt a tényt, hogy nem állnak fenn vele szemben a 11/A. § (8) bekezdés a) és d) pontja szerinti kizáró okok,

a) a szolgáltatónak, intézménynek, hálózatnak (székhelynek, telephelynek) a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzése iránti eljárás során helyettes szülői és nevelőszülői hálózat esetén a működtető és a fenntartó felé, egyéb esetben a működést engedélyező szerv felé hatósági bizonyítvánnyal igazolja,

b) adatmódosítás során nem hálózat keretében nyújtott helyettes szülői ellátás esetén, vagy ha a működést engedélyező szerv ezt kéri, a működést engedélyező szerv felé, helyettes szülői és nevelőszülői hálózat esetén a működtető és a fenntartó felé, egyéb esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója felé hatósági bizonyítvánnyal igazolja,

c) ha a működést engedélyező szerv az ellenőrzés során erre felhívja, a felhívás kézhezvételétől számított húsz napon belül hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

135/C. §831 A területi gyermekvédelmi szakszolgálat, az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezet és a gyámhatóság az örökbefogadás utánkövetése érdekében a 135. § (5) bekezdés c) pontjában és a 135/A. § (1a) bekezdésében meghatározott adatokat egymásnak átadhatják.

136. § (1) A gyermek személyazonosító adatai, továbbá

a) az ingatlanra vonatkozó adatok az ingatlan-nyilvántartás szerveinek az ingatlantulajdonnal kapcsolatos jogot érintő változás esetén,

b) a készpénzvagyonára vonatkozó adatok a pénzintézetnek a gyámhatósági fenntartásos betétkönyv vagy folyószámla kezelése, illetve egyéb szerződések megkötése céljából

továbbíthatók.

(2) A gyermek személyazonosító adatai, továbbá az egészségi állapotára és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatok továbbíthatók

a) a szociális hatáskört gyakorló szervnek a szociális ellátás megállapítása,

b)832 a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságnak, az igazságügyi szakértőnek a bűnüldözés és bűnmegelőzés, valamint bírósági eljárás lefolytatása, továbbá a pártfogó felügyelőnek a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti környezettanulmány, pártfogó felügyelői vélemény és összefoglaló pártfogó felügyelői vélemény elkészítése,

c) a külföldi hatóságnak, illetve bíróságnak családi jogállás, gyermektartás, kapcsolattartás, gyámság, örökbefogadás, a gyermek érdekében tett ideiglenes intézkedés, valamint a gyermek jogellenes külföldre vitelének megszüntetése

céljából,

d)833 a minisztériumnak, a gyermekvédelmi ágazati irányítási tevékenység és a külön jogszabályban meghatározott központi hatósági feladatok ellátása

(3)834 A gyermek személyazonosító adatai és

a)835 az egészségbiztosítási szervnek a gyermek társadalombiztosítási azonosító jele az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság kezdetére és megszűnésére vonatkozó bejelentéssel összefüggésben,

b) egészségügyi intézménynek az egészségi állapotra vonatkozó adatok gyógykezelés céljából,

c)836 a köznevelési és felsőoktatási intézménynek a tanulmányi eredményre vonatkozó adatok,

d)837 a köznevelési és felsőoktatási intézménynek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságra vonatkozó adatok a gyermeknek, fiatal felnőttnek járó természetbeni ellátások és kedvezmények igénybevétele céljából

továbbíthatók.

(4) A szülő és más törvényes képviselő személyazonosító adatai, továbbá az egészségi állapotára és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatai az (1)–(3) bekezdések szerinti szerveknek átadhatók.

(5)838 A gyámhatóság és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző szervezet alkalmazottja és vezetője, a gyermek és az őt nevelő szülő vagy a gyermek törvényes képviselője tartózkodási helyére vonatkozóan megtagadhatja a szülő tájékoztatását, illetve korlátozhatja a szülő iratbetekintési jogát, ha

a) a szülő ellen gyermeke vagy a gyermeket nevelő másik szülő sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, annak jogerős befejezéséig,

b) a szülő ellen gyermeke vagy a gyermeket nevelő másik szülő sérelmére elkövetett külön törvényben meghatározott hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható ideiglenes megelőző távoltartó határozat vagy megelőző távoltartó határozat iránti eljárás van folyamatban, a távoltartás időtartamáig.

(6)839 Az (5) bekezdés szerinti korlátozást a büntetőeljárás befejezésekor felül kell vizsgálni.

136/A. §840 (1)841 A gyermek szülője vagy törvényes képviselője a szolgáltató (intézmény) vezetőjénél kérelmezheti, hogy betekinthessen a külön jogszabály szerinti gyermekvédelmi nyilvántartásnak a gyermek vonatkozásában kitöltött adatlapjaiba, valamint – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézménynél keletkezett, illetve részére megküldött, a gyermekkel kapcsolatos iratba. Az iratokról kivonat vagy másolat kérhető.

(2)842 A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl az érintett írásbeli hozzájárulása hiányában nem lehet betekinteni a másik szülőre vonatkozó, különleges adatot tartalmazó iratba, kivéve, ha az a gyermek érdekében kezdeményezett, a gyermek védelembe vételére vagy nevelésbe vételére irányuló gyámhatósági eljárás, illetve a gyermek elhelyezésének megváltoztatására irányuló bírósági eljárás megindításához elengedhetetlenül szükséges.

136/B. §843 A gyámhatóság a fiatalok életkezdési támogatásának megállapítása céljából a gyermeknek a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény 9/B. §-ában foglalt adatait az ott meghatározott gyakorisággal átadja a kincstárnak.

Nyilvántartások vezetése

137. § (1) Az ellátást nyújtó intézmény és személy az e törvényben előírt nyilvántartást köteles vezetni, a Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban, valamint a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott adatokat köteles szolgáltatni.

(2)844 A Kormány által kijelölt szerv gondoskodik a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző és a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező személy adatai működési nyilvántartásának az Szt.-ben meghatározottak szerinti vezetéséről.

(3)845

(3a)846 A Kormány által kijelölt szerv az Szt. 18/B. §-a szerint országos nyilvántartást vezet a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről, a gyermektartásdíj megelőlegezésről és az otthonteremtési támogatásról (a továbbiakban együtt: pénzbeli és természetbeni ellátás), valamint a pénzbeli és természetbeni ellátásra jogosult személyről és – az otthonteremtési támogatás kivételével – a pénzbeli és természetbeni ellátásra jogosult személy gondozó családjáról.

(4)847 A nyilvántartás eszköze lehet minden olyan adattároló eszköz vagy módszer, amely biztosítja a 134. § (3) bekezdése szerinti védelmet.

138. § (1)848 A gyámhatóság a hatáskörébe tartozó ellátásra való jogosultság megállapításához, megváltoztatásához és megszüntetéséhez nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a)849 a gyermek, a fiatal felnőtt, a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve tartásra köteles személy személyazonosító adatait, valamint társadalombiztosítási azonosító jelét,

b) a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti személy esetében a Magyarországon tartózkodás jogcímét, hozzátartozó esetén a rokoni kapcsolatot,

c) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat,

d) az ellátással kapcsolatos döntéseket, pénzbeli és természetbeni ellátás esetén a pénzbeli és természetbeni ellátás megnevezését, jogcímét, összegét és az ellátás megállapítására, megváltoztatására, megszüntetésére vonatkozó adatokat, a megszüntetés jogcímét, valamint az ellátásra való jogosultsággal összefüggő érdemi döntés jogerőre emelkedésének időpontját,

e) a jogosultság megállapításához szükséges jövedelmi adatokat,

f)850 a gyermek, a nagykorúvá vált gyermek, a fiatal felnőtt hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetének megállapítását, megjelölve a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításának okát.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1997. április 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1997. május 8.

2

A preambulum a 2011: CCI. törvény 139. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdése a 2003: XIV. törvény 25. §-ával megállapított, a 2015: VI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 2003: CXXV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § a 2002: IX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

6

A 4. § (1) bekezdése a 2007: I. törvény 106. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 2007: CXXI. törvény 58. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 139. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdés c) pontját a 2010: CXXXV. törvény 126. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 139. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. § (2) bekezdését a 2013: LXXV. törvény 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 4. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 139. § d) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § a) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

Az 5. § b) pontja a 2014: CI. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

Az 5. § f) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

Az 5. § g) pontja a 2002: IX. törvény 2. §-ával megállapított, a 2013: CLXVIII. törvény 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 5. § h) pontja a 2011: CCI. törvény 139. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § i) pontja a 2014: CI. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

Az 5. § k) pontja a 2013: CXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: VI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5. § n) pontja a 2009: LXXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az 5. § ny) pontját a 2013: CCLII. törvény 2. § (3) bekezdés iktatta be.

24

Az 5. § o) pontja a 2013: XXVII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 5. § q) pontját a 2009: LXXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

27

Az 5. § s) pontja a 2004: XXVI. törvény 23. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2013: CLXVIII. törvény 15. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 5. § s) pont sa) alpontja a 2012: CXCII. törvény 30. §-ával megállapított, a 2013: CCV. törvény 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 5. § s) pont sb) alpontja a 2013: CXXXIII. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

30

Az 5. § s) pont sc) alpontja a 2009: CXV. törvény 61. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 5. § s) pont sd) alpontja a 2009: CXV. törvény 61. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 2. § (37) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 5. § s) pont se) alpontja a 2010: XXXIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

33

Az 5. § sz) pontját a 2013: CCLII. törvény 2. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

34

Az 5. § t) pontja a 2009: LXXIX. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

Az 5. § ty) pontját a 2013: CCXLV. törvény 9. §-a iktatta be.

36

Az 5. § u) pontját a 2002: IX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 15. § c) pontja, a 2014: CI. törvény 53. § a) pontja szerint módosított szöveg.

37

Az 5. § v) pontját a 2002: IX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXV. törvény 61. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

Az 5. § w) pontját a 2014: CI. törvény 20. § (4) bekezdése iktatta be.

39

Az 5. § x) pontját a 2009: LXXIX. törvény 2. § (4) bekezdése iktatta be.

40

Az 5. § y) pontját a 2010: LXVI. törvény 5. §-a iktatta be, e módosító törvény 11. § (3) bekezdése alapján annak a jogosultnak, akinek 2010. október 31-én családi pótlékot folyósítanak, az ellátást – a feltételek fennállása esetén – iskoláztatási támogatásként kell továbbfolyósítani.

41

Az 5. § z) pontját a 2002: IX. törvény 2. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

42

Az 5. § zs) pontját a 2013: XXVII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 6. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

44

A 6. § (2a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 21. §-a iktatta be.

45

A 6. § (5) bekezdésének második mondatát a 2002: IX. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta a be, szövegét újonnan a 2004: CXXXVI. törvény 53. §-a állapította meg.

46

A 6. § (5a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 1. §-a iktatta be.

47

A 6. § (6) bekezdése a 2002: IX. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

48

A 7. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

49

A 7. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

50

A 9. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 9. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CXCII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

52

A 9. § (1) bekezdésének b) pontja a 2002: IX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

53

A 9. § (1) bekezdésének új j) pontját a 2002: IX. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti j) pont jelölését k) pontra változtatva. E módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

54

A 9. § (1) bekezdése eredeti j) pontjának jelölését k) pontra változtatta a 2002: IX. törvény 5. § (1) bekezdése.

55

A 9. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

56

A 9. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

57

A 10. § (2) bekezdése a 2014: CI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

58

A 10. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

59

A 10. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

60

A 11. § a 2012: CXCII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

61

A 11. § (1a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 2. §-a iktatta be.

62

A 11/A. §-t a 2002: IX. törvény 7. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

63

A 11/A. § (1) bekezdés első mondata a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 11/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 11/A. § (2) bekezdésének c) pontja a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 11/A. § (2) bekezdés e) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

67

A 11/A. § (2) bekezdés f) pontját a 2009: LXXIX. törvény 3. §-a iktatta be.

68

A 11/A. § (2) bekezdés f) pont fb) alpontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

69

A 11/A. § (4) bekezdésének első mondata a 2003: IV. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 82. § (10) bekezdése alapján a gyermekjogi képviselő 2003. július 1-jén kezdi meg működését.

71

A 11/A. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 58. § (1) bekezdése iktatta be.

72

A 11/A. § (8) bekezdés b) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 272. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 11/A. § (8) bekezdés e) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 11/A. § (9) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 58. § (1) bekezdése iktatta be.

75

A 11/A. § (10) bekezdését a 2014: CI. törvény 22. §-a iktatta be.

76

A 11/B. §-t a 2009: CXLIX. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be.

77

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 13. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CXCII. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 13. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

80

A 13. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 13. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 13. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CXCII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 13. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 13. § (3) bekezdés b) pontja a 2013: XXVII. törvény 22. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 15. § (1) bekezdése a 2005: CXXVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

86

A 15. § (1) bekezdés b) pontját a 2013: LXXV. törvény 14. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 15. § (1) bekezdés e) pontját a 2006: XLIII. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: XXVII. törvény 78. § (1) bekezdés a) pontja.

88

A 15. § (3) bekezdésének új b) pontját a 2002: IX. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti b) pont jelölését c) pontra változtatva. E módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

89

A 15. § (3) bekezdése eredeti b) pontjának jelölését c) pontra változtatta a 2002: IX. törvény 8. § (1) bekezdése.

90

A 15. § (4) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 15. § (4) bekezdés i) pontját a 2013: CCXLV. törvény 10. §-a iktatta be.

92

A 15. § (5) bekezdése a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdés d) pontja, a 2014: CI. törvény 53. § b) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 15. § (6) bekezdése a 2002: IX. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

94

A 15. § (7) bekezdését a 2002: IX. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

95

A 15. § (8) bekezdését a 2002: IX. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 58. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 15. § (9) bekezdését a 2008: LXI. törvény 38. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 28. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 15. § (10) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

98

A 15. § (11) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 35. §-a iktatta be.

99

A 15. § (12) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 35. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 15. § (13) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 35. §-a iktatta be.

101

A 15. § (14) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 35. §-a iktatta be.

102

A 15. § (15) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 35. §-a iktatta be.

103

A 15. § (16) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 96. §-a iktatta be.

104

A 15. § (17) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 96. §-a iktatta be.

105

A 16. § a 2006: CXVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

106

A 16. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

107

A 16. § (1) bekezdés c) pontját a 2012: XCIII. törvény 91. § (6) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

108

A 17. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CXVIII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

109

A 17. § (1) bekezdésének új g) pontját a 2005: CXXXV. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti g) pont jelölését i) pontra változtatva.

110

A 17. § (1) bekezdésének új h) pontját a 2005: CXXXV. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont jelölését j) pontra változtatva.

111

A 17. § (1) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését i) pontra változtatta a 2005: CXXXV. törvény 49. § (1) bekezdése.

112

A 17. § (1) bekezdése eredeti h) pontjának jelölését j) pontra változtatta a 2005: CXXXV. törvény 49. § (1) bekezdése. A 17. § (1) bekezdés j) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

113

A 17. § (1) bekezdés k) pontját a 2010: CLXXI. törvény 37. §-a iktatta be.

114

A 17. § (1) bekezdés l) pontját a 2014: CI. törvény 24. §-a iktatta be.

115

A 17. § (1) bekezdés m) pontját a 2014: CI. törvény 24. §-a iktatta be.

116

A 17. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

117

A 17. § (2a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 3. §-a iktatta be.

118

A 17. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban lévő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

120

A 17. § (5) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

121

A 18. § előtti alcímet a 2005: CXXVI. törvény 29. § b) pontjának ba) alpontja hatályon kívül helyezte.

122

A 18. § (1) bekezdése a 2005: CXXVI. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 18. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

124

A 18. § (1) bekezdés b) pontját a 2013: LXXV. törvény 14. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

125

A 18. § (2) bekezdése a 2013: LXXV. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

126

A 18. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 10. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. (4) bekezdését.

127

A 18. § (4) bekezdése a 2005: CXXVI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontjának ba) alpontja szerint módosított szöveg.

128

A 18. § (5)–(6) bekezdését a 2005: CXXVI. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXXV. törvény 14. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

129

A 18/A. §-t a 2007: CXXI. törvény 60. §-a iktatta be. E módosító törvény 81. § (11) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 31-e után indult ügyekben kell alkalmazni.

130

A 18/A. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

131

A 19. § előtti alcím a 2005: CXXVI. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 19. § (1) bekezdése a 2005: CXXVI. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 28. § (8) bekezdése alapján 2006. január 1-jétől új jogosult számára rendszeres gyermekvédelmi támogatást megállapítani nem lehet, a kivétel tekintetében lásd a 28. § (9)–(11) bekezdését. A 2005. december 31-én hatályban lévő szabályozás szerint családi pótlékra és rendszeres gyermekvédelmi támogatásra egyidejűleg jogosultak tekintetében lásd a 28. § (2)–(4) bekezdését.

133

A 19. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 79. § (1) bekezdés a) pontja, a 2015: LXIII. törvény 2. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

134

A 19. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CXVIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

135

A 19. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

136

A 19. § (1a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 25. § (1) bekezdése iktatta be.

137

A 19. § (2) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 61. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

138

A 19. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

139

A 19. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja a 2013: XXVII. törvény 79. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 19. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 19. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

142

A 19. § (4) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 19. § (4) bekezdés f) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

144

A 19. § (5) bekezdését újonnan a 2013: CCV. törvény 4. §-a iktatta be.

145

A 19. § (6) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 45. §-ának (2) bekezdése iktatta be.

146

A 19. § (7) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 45. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXXVI. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 19. § (8) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 45. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXXVI. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

148

A 19. § (9) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXI. törvény 61. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 20. § a 2013: XXVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

150

A 20/A. §-t az 1999: CXXII. törvény 47. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

151

A 20/B. §-t és a megelőző a 2006: XLIII. törvény 4. §-a iktatta be, a 20/B. §-t megelőző alcímet hatályon kívül helyezte a 2013: XXVII. törvény 78. § (1) bekezdés b) pontja.

152

A 20/B. § (1)–(2) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 78. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

153

A 20/B. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 79. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

154

A 20/B. § (4) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 2013: CCIV. törvény 56. § (4) bekezdése alapján a pótlék esetenkénti összege 2013. évben gyermekenként 8400 forint.

156

A 20/B. § (6) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 20/B. § (7) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 20/C. §-t és az azt megelőző alcímet a 2008: XXXI. törvény 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 109. § 1. pontja.

159

A 21. §-t és a megelőző alcímet a 2013: LXXV. törvény 14. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

160

A 22. § a 2002: IX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

161

A 22. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

162

A 22. § (5) bekezdésének c) pontját a 2004: CV. törvény 209. §-ának 18. pontja hatályon kívül helyezte.

163

A 22. § (5) bekezdésének e) pontját a 2004: XXVI. törvény 94. § (3) bekezdése c) pontjának ca) alpontja hatályon kívül helyezte.

164

A 23. § (1) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

165

A 23. § (2) bekezdése 2011: CLXVI. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

166

A 23. § (3) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 106. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

167

A 23. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

168

A 24. § (1) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A 24. § (2) bekezdése a 2005: CXXVI. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 24. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

171

A 24. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CXCI. törvény 144. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

172

A 24. § (3) bekezdés c) pontja a 2011: CXCI. törvény 144. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 24. § új (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva. A 24. § (4) bekezdése a a 2011: CXCI. törvény 144. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

174

A 24. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

175

A 24. § (5) bekezdés a) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

176

A 24. § (5) bekezdés c) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 24. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 17. pontja.

178

A 24. § új (7) bekezdését a 2005: CXXVI. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

179

A 24. § (7) – eredeti (4) – bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2005: CXXVI. törvény 19. § (2) bekezdése, szövege a 2003: XCII. törvény 180. §-ának (4) bekezdése, a 2010: XXXIX. törvény 41. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 24. § (9) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 2014: XCIX. törvény 108. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

181

A 24. § (10) bekezdését a 2013: CCXVIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

182

A 25. § a 2002: IX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

183

A 25. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 2002: IX. törvény2003: LXI. törvény 93. § b) pontja szerint módosított – 106. § (3) bekezdése alapján az 1997. november 1-je és 2003. január 1-je között nagykorúvá vált vagy nagykorúvá váló azon fiatal felnőtt otthonteremtési támogatás iránti kérelmét, akinek a kétéves időtartamú nevelésbe vétele a nagykorúvá válással szűnt meg, a korábbi rendelkezések szerint kell elbírálni.

185

A 25. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: LXXIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: XXXIX. törvény 41. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

186

A 25. § (4) bekezdése a 2003: LXI. törvény 93. § b) pontja, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

187

A 25. § (5) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

188

A 25. § (6) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

189

A 25. § (7) bekezdése a 2013: CCV. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

190

A 26. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

191

A 2002: IX. törvény2003: LXI. törvény 93. § b) pontja szerint módosított – 106. § (3) bekezdése alapján az 1997. november 1-je és 2003. január 1-je között nagykorúvá vált vagy nagykorúvá váló azon fiatal felnőtt otthonteremtési támogatás iránti kérelmét, akinek a kétéves időtartamú nevelésbe vétele a nagykorúvá válással szűnt meg, a korábbi rendelkezések szerint kell elbírálni.

192

A 26. § új (2) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(6) bekezdés számozását (3)–(7) bekezdésre változtatta. A 26. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 26. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1)–(2) bekezdése. A 26. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A 26. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1) bekezdése. A 26. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

195

A 26. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1) bekezdése. A 26. § (5) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

196

A 26. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1) és (3) bekezdése. A 26. § (6) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

197

A 26. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 1. pontja és a 2007: CVI. törvény 56. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. A 26. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2009: LXXIX. törvény 7. § (1) bekezdése, valamint az 52. § (3) bekezdés k) pontja.

198

A 27. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

199

A 27. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

200

A 28. §-t és az előtte lévő alcímet a 2005: CXXVI. törvény 29. § b) pontjának bc) alpontja hatályon kívül helyezte.

201

A 29. § (1) bekezdése a 2011: CLIV. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

202

A 29. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLIV. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

203

A 29. § (3) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 145. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

204

A 30. § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta a 2006: LXV. törvény 12. §-a, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCI. törvény 159. § a) pontja.

205

A 30. § (2) bekezdését a 2006: LXV. törvény 12. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatta. A 30. § (2) bekezdése a 2007: CXXI. törvény 82. § (5) bekezdése a) pontjának ab) alpontja szerint módosított szöveg.

206

A 31. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

207

A 31. § (3) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 159. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

208

A 32. § a 2011: CXCI. törvény 146. §-ával megállapított szöveg.

209

A 32. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

210

A 32. § (3) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 58. § a) pontja szerint módosított szöveg.

211

A 32. § (5) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

212

A 32. § (5) bekezdés b) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 58. § b) pontja szerint módosított szöveg.

213

A 32. § (5a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

214

A 32. § (7) bekezdés g) pontját a 2013: XXVII. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

215

A 32. § (7a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 32. § (3) bekezdése iktatta be.

216

A 32. § (7b) bekezdését a 2014: CI. törvény 25. §-a iktatta be.

217

A 32. § (7c) bekezdését a 2014: CI. törvény 25. §-a iktatta be.

219

A 32. § (10) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés e) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § c) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 33. § (2) bekezdés c) pontja a 2010: CLXXI. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

221

A 33. § (2) bekezdésének h) pontját a 2002: IX. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

222

A 33. § (3) bekezdés a) pontját a 2013: XXVII. törvény 33. §-a iktatta be.

223

A 33. § (3) bekezdésének b) pontja a 2002: IX. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

224

A 33. § (3) bekezdés c) pontja a 2009: LXXIX. törvény 54. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

225

A 34. § a 2010: CLXXI. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

226

A 34. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

227

A 34. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

228

A 34. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

229

A 34. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

230

A 34. § (5) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

231

A 34. § (6) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

232

A 34. § (7) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

234

A 35. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

235

A 35. § (4) bekezdése a 2003: IV. törvény 44. §-ával megállapított és a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

236

A 35. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

237

A 36. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2003: IV. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

238

A 36. § (1) bekezdés c) pontját a 2009: LXXIX. törvény 8. §-a iktatta be.

240

A 37/A. §-t és alcímét a 2002: IX. törvény 23. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

241

A 37/A. § (2) bekezdés első mondata a 2009: LXXIX. törvény 54. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

242

A 37/A. § (3) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 158. § a) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 37/A. § (3a) bekezdését a 2014: CI. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

244

A 37/A. § (4) bekezdése a 2014: CI. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 38. § (1a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 35. §-a iktatta be.

246

A 38. § (3) bekezdését a 2014: CI. törvény 27. §-a iktatta be.

247

A 38/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CXCII. törvény 37. §-a iktatta be.

248

A 38/A. §-t a 2012: CXCII. törvény 37. §-a iktatta be.

249

A 39. § új (1) bekezdését a 2002: IX. törvény 24. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (1)–(4) bekezdés számozását (2)–(5) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

250

A 39. § eredeti (1) bekezdésének számozását (2) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 24. § (1) bekezdése.

251

A 39. § (2) bekezdésének c) pontja a 2005: XXII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított és a 2010: CLXXI. törvény 64. § a) pontja szerint módosított szöveg.

252

A 39. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 24. § (1) bekezdése.

253

A 39. § (3) bekezdésének d) pontját a 2005: XXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

254

A 39. § (3a) bekezdését a 2014: CI. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

255

A 39. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 24. § (1) bekezdése.

256

A 39. § (4) bekezdés a) pontja a 2010: CLXXI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

257

A 39. § (4) bekezdés c) pontja a 2010: CLXXI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

258

A 39. § (4) bekezdés c) pont ce) alpontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 39. § (4) bekezdés d) pontja a 2010: LXVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 11. § (3) bekezdése alapján annak a jogosultnak, akinek 2010. október 31-én családi pótlékot folyósítanak, az ellátást – a feltételek fennállása esetén – iskoláztatási támogatásként kell továbbfolyósítani.

260

A 39. § (4) bekezdés d) pont dd) alpontját a 2014: CI. törvény 28. § (2) bekezdése iktatta be.

261

A 39. § (4) bekezdés e) pontját a 2014: CI. törvény 28. § (3) bekezdése iktatta be.

262

A 39. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 24. § (1) bekezdése.

263

A 39. § (5) bekezdésének b) pontja a 2002: IX. törvény 108. § (2) bekezdés b) pontja, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 40. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

265

A 40. § (2) bekezdésének felvezető mondata a 2002: IX. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

266

A 40. § (2) bekezdés c) pontja a 2010: LXVI. törvény 7. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

267

A 40. § (2) bekezdésének d) pontja a 2002: IX. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

268

A 40. § (2) bekezdés h) pontját a 2010: CLXXI. törvény 64. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 40. § (2) bekezdésének i) pontját a 2002: IX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

270

A 40. § (2) bekezdésének j) pontját a 2002: IX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

271

A 40. § (2) bekezdésének k) pontját a 2002: IX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

272

A 40. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 25. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

273

A 40. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCI. törvény 159. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

274

A 40. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXXXIII. törvény 58. § d) pontja szerint módosított szöveg.

275

A 41. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

276

A 41. § (2) bekezdésének felvezető mondata a 2004: XXVI. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

277

A 41. § (2) bekezdésének a) pontja a 2004: XXVI. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 41. § (2) bekezdés b) pontja a 2014: CI. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

279

A 41. § (3) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 147. §-ával megállapított szöveg.

280

A 41. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 26. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCI. törvény 159. § d) pontja.

281

A 42. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

282

A 42. § (4a) bekezdését a 2014: CI. törvény 30. §-a iktatta be.

283

A 42. § (5) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 43. §-a iktatta be.

284

A 42. § (6) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 16. §-a iktatta be.

285

A 42/A. §-t a 2005: CXXVI. törvény 20. §-a iktatta be.

286

A 43. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

287

A 43. § új (3) bekezdését a 2005: CXXVI. törvény 21. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.

288

A 43. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 28. §-a iktatta a szövegbe, a (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta a 2005: CXXVI. törvény 21. §-a, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

289

A 43. § (5) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

290

A 43. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

291

A 43. § (6a) bekezdését a 2014: CI. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be.

292

A 43. § (7) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

293

A 43. § (8) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

294

A 43. § (9) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

295

A 43. § (10) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

296

A 43. § (11) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 148. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

297

A 43/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CIX. törvény 15. § (4) bekezdése iktatta be.

298

A 43/A. §-t a 2009: CIX. törvény 15. § (4) bekezdése iktatta be.

299

A 43/A. § (5) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

300

A 43/A. § (6) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 65. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

301

A 43/A. § (7) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 149. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

302

A 44. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 29. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

303

A 44. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 65. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

304

A 44. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

305

A 44/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CXCI. törvény 150. §-a iktatta be.

306

A 44/A. §-t a 2011: CXCI. törvény 150. §-a iktatta be.

307

A 2002: IX. törvény 106. § (2) bekezdése alapján a Gyvt. 1997. november 1-jei hatálybalépését megelőzően intézeti elhelyezésben részesült gyermek további ellátásának indokoltságát 2003. december 31-ig felül kell vizsgálni, és a Gyvt. rendelkezései szerint gondoskodni kell átmeneti gondozásáról – vagy, ha a gondozás nem szüntethető meg – átmeneti nevelésbe vételéről.

308

A 45. § (1) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

309

A 45. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

310

A 45. § (3) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

311

A 45. § (5) bekezdésének második mondatát a 2002: IX. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

312

A 45. § (6) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

313

A 46. § a 2002: IX. törvény 31. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

314

A 46. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

315

A 47. § (1)–(2) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 159. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

316

A 47. § (3) bekezdésének a) pontja a 2002: IX. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

317

A 47. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

318

A 47. § (3a) bekezdését a 2014: CI. törvény 32. §-a iktatta be.

319

A 47. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

320

A 48. § a 2002: IX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

321

A 48/A. §-t megelőző alcímet a 2013: CCV. törvény 7. §-a iktatta be.

322

A 48/A. §-t a 2013: CCV. törvény 7. §-a iktatta be.

323

A 49. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

324

A 49. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2013: CCV. törvény 56. § (3) bekezdés a) pontja, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

325

A 49. § (3) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

326

A 49. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

327

A 49. § (5) bekezdése a 2002: IX. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

328

A 49. § (6) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

329

A 49. § (7) bekezdését a 2002: IX. törvény 34. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

330

Az 50. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

331

Az 50. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 35. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

332

Az 50. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 35. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

333

Az 50. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 35. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

334

Az 51. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

335

Az 51. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 36. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

336

Az 51. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 36. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

337

Az 51. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

338

Az 51. § (3) bekezdés d) pontja a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

339

Az 51. § (4) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

340

Az 51. § (5) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be.

341

Az 51. § (6) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be.

342

Az 51. § (7) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be.

343

Az 51. § (8) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be.

344

Az 51. § (9) bekezdését a 2011: CVI. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

345

Az 51. § (10) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

346

Az 51. § (11) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

347

Az 52. § a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

348

Az 53. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

349

Az 53. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

350

Az 53. § (2a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

351

Az 53. § (3) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

353

Az 53. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 108. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

354

Az 53. § (6) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

355

Az 53. § (7) bekezdését a 2009: CIX. törvény 15. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

356

Az 53/A. §-t és alcímét a 2002: IX. törvény 38. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

357

Az 53/A. § (1) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

358

Az 53/A. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

359

Az 54. § a 2013: CCV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

360

Az 54. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

361

Az 54. § (1) bekezdés f) pontja a 2014: CI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

362

Az 54/A. §-t a 2013: CCV. törvény 10. §-a iktatta be.

363

Az 54/A. § (3a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 11. §-a iktatta be.

364

Az 54/A. § (4) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

366

Az 55. § (1) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXI. törvény 64. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

367

Az 55. § (2) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 75. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

368

Az 55. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

369

Az 55. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

370

Az 55. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: CCV. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

371

Az 55. § (4) bekezdés c) pontja a 2013: CCV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

372

Az 55. § (5) bekezdése a 2002: IX. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

373

Az 55. § (5) bekezdés b) pontja a 2012: CXCII. törvény 75. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

374

Az 55. § (5) bekezdés c) pontja a 2013: CCV. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

375

Az 55. § (5) bekezdésének d) pontját a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése b) pontjának ba) alpontja hatályon kívül helyezte.

376

Az 55. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 75. § (2) bekezdés e) pontja.

377

Az 55. § (7) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 46. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

379

Az 56. § (1a) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be.

380

Az 56. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 41. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

381

Az 56. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CCV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

382

Az 56. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

383

Az 56. § (3) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

384

Az 56. § (3a) bekezdését a 2014: CI. törvény 36. §-a iktatta be.

385

Az 56. § (5) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 65. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

386

Az 56. § (6) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 46. § (3) bekezdése iktatta be.

387

Az 57. § a 2002: IX. törvény 42. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

388

Az 57. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

389

Az 57. § (2) bekezdés d) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

390

Az 57. § (3) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

391

Az 57. § (3) bekezdés c) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2012: CXCII. törvény 75. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

392

Az 57. § (3) bekezdés d) pontja a 2013: XXVII. törvény 40. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

393

Az 57. § (4) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 78. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

394

Az 58. § a 2013: CCV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

395

Az 59. § (1) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 2. pontja szerint módosított szöveg.

396

Az 59. § (2a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

397

Az 59. § (3) bekezdése a 2013: CCV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

398

Az 59. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés a) pontja.

399

A 60. § a 2013: XXVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

400

A 60. § (3) bekezdés a) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

401

A 61. § a 2013: XXVII. törvény 42. §-ával megállapított, a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

402

A 62. §-t megelőző alcímet a 2013: CCLII. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be.

403

A 62. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 48. §-ával megállapított, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

404

A 62. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

405

A 62. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

406

A 62. § (1) bekezdés d) pontját a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

408

A 62. § (3) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 28. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXXVI. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

409

A 62. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 65. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

410

A 62. § (3) bekezdés c) pontját a 2013: CCLII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be.

411

A 62. § (4) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 43. §-a iktatta be.

412

A 62/A. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (9) bekezdése iktatta be.

413

A 62/B. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (9) bekezdése iktatta be.

414

A 62/C. §-t megelőző alcímet a 2013: CCLII. törvény 2. § (10) bekezdése iktatta be.

415

A 62/C. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (10) bekezdése iktatta be.

416

A 62/D. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (10) bekezdése iktatta be.

417

A 62/E. §-t megelőző alcímet a 2013: CCLII. törvény 2. § (11) bekezdése iktatta be.

418

A 62/E. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (11) bekezdése iktatta be.

419

A 63. § a 2010: CLXXI. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

420

A 63. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

421

A 64. § a 2013: XXVII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

422

A 64. § b) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

423

A 66. § a 2002: IX. törvény 48. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak. A 66. §-t megelőző alcímet e módosító törvény 108. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

424

A 66. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

425

A 66. § (1) bekezdésének a) pontja a 2003: IV. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

426

A 66. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

427

A 66. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCV. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

428

A 66. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: CXCII. törvény 50. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

429

A 66. § (3) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

430

A 66. § (3) bekezdés c) pontját a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

431

A 66. § (3) bekezdés d) pontja a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

432

A 66. § (3) bekezdésének f) pontját a 2003: IV. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

433

A Második Részbe a 66/A–66/P. §-okat és az azokat megelőző címet és alcímeket a 2002: IX. törvény 49. §-a iktatta be. A 66/A. §-t megelőző címmegjelölés a 2013: CCV. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

434

A 66/A. §-t megelőző alcímmegjelölés a 2013: CCV. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

435

A 66/A. § a 2013: CCV. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

436

A 66/B. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

437

A 66/B. § a 2013: CCV. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

438

A 66/B. § (4) bekezdése a 2014: CI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

439

A 66/B. § (5) bekezdése a 2014: CI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

440

A 66/C. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 19. § (1) bekezdése iktatta be.

441

A 66/C. § a 2013: CCV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

442

A 66/D. §-t megelőző alcímet a 2013: CCV. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 108. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

443

A 66/D. § a 2013: CCV. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

444

A 66/D. § (7) bekezdés b) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

445

A 66/D. § (12) bekezdése a 2014: CI. törvény 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

446

A 66/D. § (15) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 98. §-a iktatta be.

447

A 66/D. § (16) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 98. §-a iktatta be.

448

A 66/D. § (17) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 98. §-a iktatta be.

449

A 66/D. § (18) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 98. §-a iktatta be.

450

A 66/E. § a 2013: CCV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

451

A 66/F. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 22. § (1) bekezdése iktatta be.

452

A 66/F. § a 2013: CCV. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

453

A 66/F. § (2) bekezdése a 2014: CI. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

454

A 66/F. § (5) bekezdése a 2014: CI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

455

A 66/G. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be.

456

A 66/G. § a 2013: CCV. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

457

A 66/G. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

458

A 66/H. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 25. § (1) bekezdése iktatta be.

459

A 66/H. § a 2013: CCV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

460

A 66/H. § (5) bekezdése a 2013: CCV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

461

A 66/H. § (6) bekezdése a 2014: CI. törvény 54. § b) pontja szerint módosított szöveg.

462

A 66/I. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be.

463

A 66/I. § a 2013: CCV. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

464

A 66/J. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

465

A 66/J. § a 2013: CCV. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

466

A 66/J. § (10) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

467

A 66/K. § a 2013: CCV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

468

A 66/L. § a 2013: CCV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg, a 66/L. §-t megelőző alcímet ugyanezen módosító törvény 57. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

469

A VII/A. fejezetet (66/M–66/Q. §) a 2014: CI. törvény 39. §-a iktatta be.

470

A 66/M. § (4) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte.

471

A 67. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

472

A 67. § (2) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

473

A 67. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

474

A 67/A. §-t megelőző alcímet a 2013: XXVII. törvény 45. §-a iktatta be.

475

A 67/A. §-t a 2013: XXVII. törvény 45. §-a iktatta be.

476

A 67/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

477

A 68. § a 2002: IX. törvény 50. §-ával és 108. § (2) bekezdésének d) pontjával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

478

A 68. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

479

A 68. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

480

A 68. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CCV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

481

A 68. § (3) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: LXXIX. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

482

A 68. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LXXIX. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

483

A 68. § (3) bekezdés g) pontja a 2009: LXXIX. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

484

A 68. § (3) bekezdés h) pontját a 2009: LXXIX. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

485

A 68. § (5) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 15. § (4) bekezdésével, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

486

A 68. § – 2009: LXXIX. törvény 15. § (4) bekezdésével megállapított – (5) bekezdés b) pontját e módosító törvény 51. § (3) bekezdése alapján a 2009. szeptember 1. napját követően indult védelembe vételi eljárásokban és a védelembe vételnek a 2009. szeptember 1. napját követően történő felülvizsgálatakor kell alkalmazni.

487

A 68/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

488

A 68/A. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény – a 2015: VIII. törvény 22. § (1) bekezdése szerint módosított – 99. §-ával megállapított szöveg.

489

A 68/A. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 99. §-ával megállapított szöveg.

490

A 68/A. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény – a 2015: VIII. törvény 22. § (1) bekezdése szerint módosított – 99. §-ával megállapított szöveg.

491

A 68/A. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény – a 2015: VIII. törvény 22. § (1) bekezdése szerint módosított – 99. §-ával megállapított szöveg.

492

A 68/B. §-t a 2009: LXXIX. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2010: LXVI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 11. § (3) bekezdése alapján annak a jogosultnak, akinek 2010. október 31-én családi pótlékot folyósítanak, az ellátást – a feltételek fennállása esetén – iskoláztatási támogatásként kell továbbfolyósítani.

493

A 68/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

494

A 68/B. § (3) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 65. § 14. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. és 17. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

495

A 68/B. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

497

A 68/C. §-t a 2009: LXXIX. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2010: LXVI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 11. § (3) bekezdése alapján annak a jogosultnak, akinek 2010. október 31-én családi pótlékot folyósítanak, az ellátást – a feltételek fennállása esetén – iskoláztatási támogatásként kell továbbfolyósítani.

499

A 68/C. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

501

A 68/C. § (4) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 50. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

502

A 68/D. §-t megelőző alcímet a 2013: CCXLV. törvény 11. §-a iktatta be.

503

A 68/D. §-t a 2013: CCXLV. törvény 11. §-a iktatta be.

504

A 69. §-t megelőző alcím címet a 2013: CCXLV. törvény 12. §-a iktatta be.

505

A 69. § a 2002: IX. törvény 51. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

506

A 69. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXI. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

507

A 69. § (1) bekezdés c) pontját a 2009: LXXIX. törvény 52. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

508

A 69. § (2) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 65. § 16. pontja, a 2012: CXVIII. törvény 29. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

509

A 69. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

510

A 69. § (4) bekezdését újonnan a 2013: CCXLV. törvény 13. §-a iktatta be.

511

A 69. § (5) bekezdését a 2013: CCXLV. törvény 13. §-a iktatta be.

512

A 69. § (6) bekezdését a 2013: CCXLV. törvény 13. §-a iktatta be.

513

A VIII/A. Fejezetet (69/A–69/E. §-t) a 2010: CLXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

514

A VIII/A. Fejezet címe a 2013: CCLII. törvény 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

515

A 69/A. § (2) bekezdés e) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

516

A 69/A. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

517

A 69/A. § (4) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (15) bekezdése iktatta be.

518

A 69/B. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (16) bekezdése iktatta be.

519

A 69/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

520

A 69/C. § (2) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

521

A 69/C. § (3) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

522

A 69/C. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CLXVIII. törvény 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

523

A 69/C. § (5) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § c) pontja, a 2013: CCV. törvény 56. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

524

A 69/D. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

525

A 69/D. § (1) bekezdés e) pont nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

526

A 69/D. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (17) bekezdése iktatta be.

527

A 69/D. § (1b) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (17) bekezdése iktatta be.

528

A 69/D. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

529

A 69/F. §-t megelőző alcímet a 2013: CCLII. törvény 2. § (18) bekezdése iktatta be.

530

A 69/F. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (18) bekezdése iktatta be.

531

A 69/G. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (18) bekezdése iktatta be.

532

A 69/H. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (18) bekezdése iktatta be.

533

A IX. fejezetet (70.–71. §) a 2013: CCLII. törvény 2. § (37) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

534

A IX. fejezetet (70.–71. §) a 2013: CCLII. törvény 2. § (37) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

535

A 72. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

536

A 72. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

537

A 72. § (1) bekezdés c) pontját a 2013: CCV. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

538

A 72. § (1a) bekezdését a 2013: CCV. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

539

A 72. § új (2) bekezdését a 2002: IX. törvény 52. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

540

A 72. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 52. § (2) bekezdése. A 72. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

541

A 72. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 52. § (2) bekezdése, második mondata a 2005: LXXXIII. törvény 106. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 72. § (4) bekezdés második mondatát az Alkotmánybíróság a 114/2010. (VI. 30.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2010. szeptember 30. napjával.

542

A 73. § a 2002: IX. törvény 53. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

543

A 73. § (1) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 54. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CXIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

544

A 73. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: XXVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

545

A 73. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 105. § (2) bekezdése alapján 2004. január 1-jén lépett hatályba. A (3) bekezdés felvezető szövegrésze a 2004: XXVI. törvény 94. § (4) bekezdése d) pontjának db) alpontja, a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 7. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

546

A 73. § (4) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 18. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

547

A 74. § (1) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 54. § (3) bekezdés g) pontja, a 2010: CLXXI. törvény 65. § 17. pontja szerint módosított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

549

A 75. § a 2009: LXXIX. törvény 54. § (3) bekezdés g) pontja, a 2010: CLXXI. törvény 65. § 17. pontja, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

550

A 75. § b) pontja a 2011: CCXI. törvény 29. § c) pontja szerint módosított szöveg.

551

A 75. § c) pontja a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

552

A 75/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 19. §-a iktatta be.

554

A 75/A. § b) pontja a 2011: CCXI. törvény 29. § c) pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

555

A 76. § nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

556

A 76. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

557

A 76. § (1) bekezdésének d) pontját a 2002: IX. törvény 54. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

558

A 76. § (1) bekezdésének e) pontját a 2002: IX. törvény 54. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

559

A 76. § (1) bekezdés f) pontját újonnan a 2013: CCV. törvény 33. §-a iktatta be.

562

A 76. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

563

A 77. §-t megelőző alcím a 2013: XXVII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

564

A 77. § a 2013: XXVII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

565

A 78. § a 2013: XXVII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

566

A 78. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2014: CI. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

567

A 79. §-t megelőző alcímet a 2013: XXVII. törvény 50. §-a iktatta be.

568

A 79. § a 2013: XXVII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

569

A 79. § (1) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

570

A 79. § (6) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

571

A 80. §-t megelőző alcím a 2013: XXVII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

572

A 80. § a 2013: XXVII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

573

A 80. § (4) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

574

A 80/A. §-t megelőző alcímet a 2013: XXVII. törvény 53. §-a iktatta be.

575

A 80/A. §-t a 2013: XXVII. törvény 53. §-a iktatta be.

576

A 80/A. § (6) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

577

A 80/B. §-t megelőző alcímet a 2013: XXVII. törvény 54. §-a iktatta be.

578

A 80/B. §-t a 2013: XXVII. törvény 54. §-a iktatta be.

579

A 80/B. § (5) bekezdés b) pontja a 2014: CI. törvény 54. § d) pontja szerint módosított szöveg.

580

A 81. §-t megelőző alcímet a 2013: XXVII. törvény 55. §-a iktatta be.

581

A 81. § a 2013: XXVII. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

582

A 81. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

583

A 81. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (19) bekezdése iktatta be.

584

A 81/A. §-t megelőző alcímet és a 81/A–81/D. §-t a 2002: IX. törvény 57. §-a iktatta be, a 81/A. §-t megelőző alcímmegjelölés a 2013: CCV. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

585

A 81/A. § a 2013: CCV. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

586

A 81/B. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 35. § (1) bekezdése iktatta be.

587

A 81/B. § a 2013: CCV. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

588

A 81/C. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

589

A 81/C. § (4) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

591

A 82. §-t megelőző alcím a 2013: XXVII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

592

A 82. § a 2013: XXVII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

593

A 82. § (1) bekezdése a 2013: CCV. törvény 36. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

594

A 82. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

595

A 82. § (4) bekezdése a 2013: CCV. törvény 36. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

596

A 82. § (6) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

597

A 82. § (7) bekezdését a 2013: CCV. törvény 36. § (4) bekezdése iktatta be.

598

A 82. § (8) bekezdését a 2013: CCV. törvény 36. § (4) bekezdése iktatta be.

599

A 82. § (9) bekezdését a 2013: CCV. törvény 36. § (4) bekezdése iktatta be.

600

A 82. § (10) bekezdését a 2013: CCV. törvény 36. § (4) bekezdése iktatta be.

601

A 83. §-t a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

602

A XII. Fejezet címe a 2012: CXCII. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

603

A 84. §-t megelőző alcím a 2013: XXVII. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

604

A 84. § a 2013: XXVII. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

605

A 85. § a 2013: XXVII. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

606

A 85. § (1) bekezdés a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

607

A 86. § a 2013: XXVII. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

608

A 86. § (1) bekezdés j) pontját a 2014: CI. törvény 41. §-a iktatta be.

609

A 87. § a 2012: CXCII. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

610

A 87. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

611

A 87. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

612

A 87. § (5) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

613

A 88. § a 2012: CXCII. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

616

A 90–91. §-t és a 90. §-t megelőző alcímet a 2012: CXCII. törvény 75. § (2) bekezdés m) pontja hatályon kívül helyezte.

617

A 92. § a 2013: XXVII. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

618

A 92. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

620

A 92. § (6) bekezdés c) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

621

A 93. § a 2013: XXVII. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

622

A 93. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

623

A 93. § (8) bekezdése a 2015: VI. törvény 11. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

624

A 93. § (9) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

625

A 93. § (10) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

626

A XIV. Fejezet címe a 2012: CXCII. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

627

A 94. § (1) bekezdése a 2013: CXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

628

A 94. § (2) bekezdése a 2014: CI. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

629

A 94. § (2a) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

630

A 94. § új (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 68. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva, e módosító törvény – 2003: CXVI. törvény 103. §-ával megállapított – 105. § (3) bekezdése alapján 2005. július 1-jén lépett hatályba.

631

A 94. § új (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 68. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva, e módosító törvény – 2003: CXVI. törvény 103. §-ával megállapított – 105. § (3) bekezdése alapján 2005. július 1-jén lépett hatályba.

632

A 94. § eredeti (3) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 68. § (2) bekezdése.

633

A 94. § (5a) bekezdését a 2014: CI. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

634

A 94. § eredeti (4) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 68. § (2) bekezdése.

635

A 94. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 68. § (2) bekezdése.

636

A 94. § (8) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 55. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

637

A 94/A. §-t a 2004: CXXXVI. törvény 58. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

638

A 95. §-t megelőző alcím a 2012: CXCII. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

639

A 95. § a 2012: CXCII. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

640

A 96. § a 2002: IX. törvény 70. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

641

A 96. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

642

A 96. § (6) bekezdése a 2011: CLIV. törvény 52. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 2. és 23. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését. A (6) bekezdés a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

643

A 96. § (7) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított, a 2015: VI. törvény 11. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

644

A 96. § (8) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXXXIII. törvény 58. § f) pontja szerint módosított szöveg.

645

A 96. § (8a) bekezdését a 2011: CVI. törvény 38. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés d) pontja.

646

A 96. § (9) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be.

647

A 96. § (10) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 56. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés d) pontja, újonnan a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2013: CXXXIII. törvény 58. § g) pontja szerint módosított szöveg.

648

A 96. § (11) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be.

649

A 96. § (12) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be.

650

A 96. § (13) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 64. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXXXIII. törvény 58. § h) pontja szerint módosított szöveg.

651

A 97. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 68. §-ával megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § i) pontja szerint módosított szöveg.

652

A 97. § (2) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

653

A 97. § (5) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

654

A 98. §-t megelőző alcím a 2013: CLXVIII. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

655

A 98. § a 2013: CLXVIII. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

656

A 98. § (2) bekezdés c) pontja a 2014: CI. törvény 54. § e) pontja szerint módosított szöveg.

657

A 98. § (5) bekezdése a 2015: CXXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

658

A 98. § (6) bekezdés b) pontja a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

659

A 98. § (6) bekezdés c) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be.

660

A 98. § (6) bekezdés d) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be.

661

A 98. § (10) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

662

A 98. § (11) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be.

663

A 98. § (12) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be.

664

A 98. § (13) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be.

665

A 98. § (14) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be.

666

A 99. § a 2002: IX. törvény 72. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

667

A 100. § (1)–(4) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 15. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

669

A 100/A. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta be.

670

A 100/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta be. E módosító törvény 51. § (4) bekezdése alapján gyermekvédelmi bírságot kiszabni csak a 2009. december 31-ét követően elkövetett jogsértések esetén lehet. Amennyiben a jogsértés valamely állapot fenntartásával valósul meg, a gyermekvédelmi igazgatási bírságot akkor lehet kiszabni, ha a jogsértő állapot 2009. december 31-e után is fennáll.

672

A 100/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

673

A 100/A. § (1) bekezdés e) pontját a 2012: XXXI. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

674

A 100/A. § (1a) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 25. §-a iktatta be.

675

A 100/A. § (1b) bekezdését a 2015: CXXXIII. törvény 25. §-a iktatta be.

676

A 100/A. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

677

A 100/A. § (7) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

678

A 100/A. § (8)–(9) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

679

A 100/B. §-t a 2009: LXXIX. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CLXVIII. törvény 15. § f) pontja.

680

A 101. §-t megelőző alcím a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 21. pontja szerint módosított szöveg.

681

A 101. § (1) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 21. pontja szerint módosított szöveg.

682

A 101. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 21. pontja szerint módosított szöveg.

683

A 101. § (2) bekezdés c) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

684

A 101. § (2) bekezdés d) pontját a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: XCIX. törvény 100. §-a iktatta be.

685

A 101. § (2) bekezdésének h) pontját a 2002: IX. törvény 74. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

686

A 101. § (2) bekezdés i) pontját a 2002: IX. törvény 74. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése b) pontjának bb) alpontja, újonnan a 2013: XXVII. törvény 65. § (2) bekezdése iktatta be.

687

A 101. § (2) bekezdésének j) pontját a 2002: IX. törvény 74. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

688

A 101. § új (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva, szövege a 2013: XXVII. törvény 65. § (3) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

689

A 101. § új (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva, szövege a 2013: XXVII. törvény 65. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

690

A 101. § eredeti (3) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 74. § (2) bekezdése, szövege a 2013: XXVII. törvény 65. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

691

A 101. § eredeti (4) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 74. § (2) bekezdése, hatályon kívül helyezte a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja.

692

A 102. §-t megelőző alcím a 2013: CCLII. törvény 2. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

693

A 102. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2003: IV. törvény 51. §-a, hatályon kívül helyezte a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bb) alpontja, újonnan a 2013: CCLII. törvény 2. § (21) bekezdése iktatta be.

694

A 102. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (22) bekezdése iktatta be.

695

A 102. § (1b) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (22) bekezdése iktatta be.

696

A 102. § (1c) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (22) bekezdése iktatta be.

697

A 102. § (1d) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (22) bekezdése iktatta be.

698

A 102. § (2) bekezdését a 2003: IV. törvény 51. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 23. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

700

A 102. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LXXIX. törvény 54. § (3) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

701

A 102. § (3a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (23) bekezdése iktatta be.

702

A 102. § (4) bekezdését a 2003: IV. törvény 51. §-a iktatta be, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg. A 102. § (4) bekezdés nyitó és záró szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

704

A 102. § (5) bekezdés c) pontját a 2013: CCLII. törvény 2. § (37) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

705

A 102. § (6) bekezdését a 2003: IV. törvény 51. §-a iktatta be, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdés 18. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

706

A 103. §-t és alcímét a 2004: CXXXVI. törvény 72. § (1) bekezdése b) pontjának ba) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCLII. törvény 2. § (24) bekezdése iktatta be.

707

A 103/A. §-t megelőző alcímet a 2002: IX. törvény 76. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXIX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

708

A 103/A. §-t a 2002: IX. törvény 76. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 58. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

709

A 103/B. §-t a 2009: CXLIX. törvény 58. § (5) bekezdése iktatta be.

710

A 103/B. § (2a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

711

A 104. §-t megelőző cím a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

712

A 104. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított, a 2014: CI. törvény 53. § d) pontja szerint módosított szöveg.

713

A 104. § (1) bekezdésének e) pontja a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

714

A 104. § (1) bekezdésének f) pontja a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

715

A 104. § (1) bekezdésének g) pontját a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

716

A 104. § (1) bekezdésének h) pontját a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

717

A 104. § (1) bekezdésének i) pontját a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXIX. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

718

A 104. § (1) bekezdésének j) pontját a 2002: IX. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

719

A 104. § (1) bekezdés k) pontját a 2011: CLIV. törvény 53. §-a iktatta be.

720

A 104. § (1) bekezdés l) pontját a 2011: CLIV. törvény 53. §-a iktatta be.

721

A 104. § (2) bekezdése a 2002: IX. törvény 108. § (2) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

722

A 104. § (3) bekezdésének második mondatát a 2002: IX. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

723

A 104. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 77. § (3) bekezdésével megállapított, a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 18. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

724

A 104. § (5) bekezdése a 2002: IX. törvény 77. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

725

A 104. § új (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 77. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

726

A 104. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 77. § (4) bekezdése.

727

A 104. § (8) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 65. § 26. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. és 2. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

728

Az Ötödik Rész címe a 2002: IX. törvény 78. §-ával megállapított, a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 28. pontja szerint módosított szöveg.

729

A XVII. Fejezet címe a 2002: IX. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

730

A 105. § (1) bekezdése a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

731

A 105. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 29. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

732

A 105. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 29. pontja szerint módosított szöveg.

734

A 107. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bd) alpontja hatályon kívül helyezte.

735

A 108. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának be) alpontja hatályon kívül helyezte.

736

A 109–117. §-t és a 109. §-t megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bf) alpontja hatályon kívül helyezte.

737

A 118–120. §-t és a 118. §-t megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bg) alpontja hatályon kívül helyezte.

738

A 121. § (1) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bh) alpontja hatályon kívül helyezte.

739

A 121. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdés b) pont bi) alpontja, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését. A (2) bekezdés a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

740

A 122. §-t a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bj) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLIV. törvény 54. §-a iktatta be.

741

A 122. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

742

A 122. § (2) bekezdése a 2014: CI. törvény 53. § e) pontja szerint módosított szöveg.

743

A 123. §-t a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

744

A 124. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bk) alpontja hatályon kívül helyezte.

745

A 125. §-t megelőző alcímet a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bl) alpontja hatályon kívül helyezte.

746

A 125. § (1) bekezdését a 2013: LXXV. törvény 14. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

747

A 125. § (2)–(10) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bm) alpontja hatályon kívül helyezte.

748

A 125. § (11)–(14) bekezdését a 2002: IX. törvény 87. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXVII. törvény 39. § (1) bekezdése b) pontjának bm) alpontja.

750

A 127. § (1) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

751

A 127. § (2) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 25. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

752

A 127. § (3) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 25. §-a iktatta be. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

753

A 127. § (4) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 25. §-a iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 15. § g) pontja szerint módosított szöveg.

754

A 128. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 89. §-a, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

755

A 128. § (1a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 66. § (1) bekezdése iktatta be.

756

A 128. § (2) bekezdését a 2002: IX. törvény 89. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdést a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXIX. törvény 26. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

757

A 128. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 89. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdést a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXIX. törvény 26. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 66. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

758

A 128. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 89. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (4) bekezdést a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CLV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

759

A 128. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 89. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. Az (5) bekezdést a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CLV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

760

A 128. § (6) bekezdését a 2013: CLV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

761

A 128. § (7) bekezdését a 2013: CLV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

762

A 128. § (8) bekezdését a 2013: CLV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

763

A 128/A. §-t újonnan a 2013: CCXVIII. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be.

764

A 129. § (1) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdés 30. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

765

A 129. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 90. §-a iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

766

A 130. § (3) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

767

A 130. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 91. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja.

768

A 130/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

769

A 131. § (2) bekezdése a 2003: IV. törvény 52. §-ával megállapított, a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

770

A 131. § (4) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (10) bekezdésének d) pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 30. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

771

A 131. § (5) bekezdését a 2004: XXVI. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (10) bekezdésének e) pontja, a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 31. pontja, a 2010: CLXXI. törvény 65. § 27. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 31. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

772

A 132. § (1) bekezdése a 2013: CCV. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

773

A 132. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

774

A 132. § (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 92. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

775

A 132. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 92. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

776

A 132. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 92. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

777

A 132. § (6) bekezdését a 2002: IX. törvény 92. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

778

A 133. § (5) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

779

A 133/A. §-t a 2005: LXXXIII. törvény 107. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

780

A 133/A. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

781

A 133/A. § (3a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (27) bekezdése iktatta be.

782

A 133/A. § (3b) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (27) bekezdése iktatta be.

783

A 133/A. § (6) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2010: XXXIX. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

784

A 133/A. § (7) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXVI. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

785

A 133/A. § (10) bekezdését a 2010: XV. törvény 19. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 208. § (1) bekezdése alapján a rendelkezés 2010. május 1-jén lépett volna hatályba, azonban az 51/2010. (IV. 28.) AB határozat 1. pontja alapján nem lépett hatályba.

786

A 133/A. § (11) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

787

A 133/B. §-t a 2009: LXXIX. törvény 30. §-a iktatta be. E módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

788

A 134. § (1) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

789

A 134. § (5) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

791

A 134. § (7) bekezdését a 2011: CXII. törvény 86. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte.

792

A 135. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

793

A 135. § (2) bekezdése a 2004: CXXXVI. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

794

A 135. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja a 2013: CCV. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

795

A 135. § (2) bekezdése a) pontjának ai) alpontját a 2005: CXXXV. törvény 49. § (3) bekezdése iktatta be.

796

A 135. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

797

A 135. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2013: XXVII. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

798

A 135. § (2) bekezdése b) pontjának bf) alpontját a 2005: CXXXV. törvény 49. § (4) bekezdése iktatta be.

799

A 135. § (2) bekezdés c) pont cf) alpontja a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

800

A 135. § (2) bekezdés d) pontját a 2014: CI. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

801

A 135. § új (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 93. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés második mondatát a 2004: CXXXVI. törvény 62. § (2) bekezdése iktatta be.

802

A 135. § új (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 93. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. A 135. § (4) bekezdése a 2009: LXXII. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, nyitó szövegrésze a 2013: CCXLV. törvény 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

803

A 135. § a) pontja a 2013: CCXLV. törvény 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

804

A 135. § (4) bekezdés c) pontja a 2010: XXXIX. törvény 41. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

805

A 135. § eredeti (3) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 93. § (2) bekezdése, szövege a 2010: CLXXI. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

806

A 135. § (5) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

807

A 135. § (5) bekezdés b) pont be) alpontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

808

A 135. § (5) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

809

A 135. § (5) bekezdés e) pontja a 2013: CCV. törvény 41. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

810

A 135. § eredeti (4) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 93. § (2) bekezdése, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (2) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

812

A 135. § (8) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 41. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

813

A 135. § (8) bekezdés b) pont be) alpontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

814

A 135. § (9) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 41. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

815

A 135. § (9) bekezdés a) pontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

816

A 135. § (9) bekezdés b) pont be) alpontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

817

A 135. § (10) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

818

A 135. § (11) bekezdését a 2010: CLXXI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

819

A 135/A. §-t a 2010: CLXXI. törvény 58. §-a iktatta be.

820

A 135/A. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 2013: CCV. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

821

A 135/A. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2013: CCV. törvény 42. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

822

A 135/A. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja a 2013: CCV. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

823

A 135/A. § (1) bekezdés c) pont ce) alpontja a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

824

A 135/A. § (1) bekezdés d) pont da) alpontja a 2013: CCV. törvény 42. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

825

A 135/A. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 2. § (29) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

826

A 135/A. § (2) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

827

A 135/A. § (3) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

828

A 135/A. § (4) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

829

A 135/A. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés e) és k) pontja szerint módosított szöveg.

830

A 135/B. §-t a 2013: CLXVIII. törvény 10. §-a iktatta be.

831

A 135/C. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (31) bekezdése iktatta be.

832

A 136. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CCXLV. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

833

A 136. § (2) bekezdésének d) pontját a 2006: CXVII. törvény 30. §-a iktatta be.

834

A 136. § (3) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: LXXIX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

835

A 136. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LXXIX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

836

A 136. § (3) bekezdés c) pontja a 2014: CI. törvény 53. § f) pontja szerint módosított szöveg.

837

A 136. § (3) bekezdés d) pontját a 2009: LXXIX. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 53. § f) pontja szerint módosított szöveg.

838

A 136. § (5) bekezdését a 2003: IV. törvény 53. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXII. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

839

A 136. § (6) bekezdését a 2003: IV. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe.

840

A 136/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 34. §-a iktatta be.

841

A 136/A. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

842

A 136/A. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

843

A 136/B. §-t a 2013: CCV. törvény 43. §-a iktatta be.

844

A 137. § új (2) bekezdését az 1999: LXXIII. törvény 57. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre módosította, szövege a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 33. pontja, a 2009: LXXIX. törvény 52. § (3) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

845

A 137. § új (3) bekezdését a 2004: CXXXVI. törvény 63. §-a iktatta be, egyidejűleg a korábbi (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta. A 137. § (3) bekezdését a 2013: CLXVIII. törvény 15. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

846

A 137. § (3a) bekezdését a 2013: CLVIII. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 101. §-ával megállapított szöveg.

847

A 137. § (3) – eredeti (2) – bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXVI. törvény 63. §-a.

848

A 138. § (1) bekezdése a 2013: CLVIII. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

849

A 138. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 108. § (3) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

850

A 138. § (1) bekezdés f) pontját a 2014: XCIX. törvény 102. §-a iktatta be.

851

A 138. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

852

A 138. § (1b) bekezdését a 2013: CLVIII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 108. § (3) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

853

A 138. § (1c) bekezdését a 2013: CLVIII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

854

A 138. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 33. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

855

A 138. § (3) bekezdése a 2003: IV. törvény 84. § (2) bekezdése b) pontjának bg) alpontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 33. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

856

A 138. § (4) bekezdése a 2002: IX. törvény 94. §-ával megállapított és a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése b) pontjának bd) alpontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

857

A 139. § eredeti szövegének megjelölését a 2011: CVI. törvény 39. §-a (1) bekezdésre változtatta.

858

A 139. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CXCII. törvény 75. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

859

A 139. § (1a) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 70. §-a iktatta be.

860

A 139. § (2) bekezdését a 2011: CVI. törvény 39. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva.

861

A 139. § (2) bekezdés e) pontját a 2011: CXCI. törvény 152. § (1) bekezdése iktatta be.

862

A 139. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

863

A 139. § (2) bekezdés e) pont ee) alpontját a 2012: CXVIII. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be.

864

A 139. § (2) bekezdés f) pontját a 2012: CXVIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

865

A 139. § (3) bekezdését a 2011: CVI. törvény 39. §-a iktatta be.

866

A 139. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CXCI. törvény 158. § e) pontja szerint módosított szöveg.

867

A 139. § (3) bekezdés c) pontját a 2015: CXXXIII. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

868

A 139. § (3) bekezdés e) pontját a 2012: CXVIII. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

869

A 139. § (4) bekezdését a 2011: CVI. törvény 39. §-a iktatta be.

870

A 139. § (5) bekezdését a 2011: CVI. törvény 39. §-a iktatta be.

871

A 139. § (6) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 152. § (2) bekezdése iktatta be.

872

A 139. § (7) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 152. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CLXVIII. törvény 14. § h) pontja szerint módosított szöveg.

873

A 139/A. §-t a 2014: CI. törvény 45. §-a iktatta be.

874

A 140. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

875

A 140. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 108. § (3) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

876

A 140. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CVI. törvény 56. § (3) bekezdés c) pontja, a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

877

A 140. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. és 34. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

878

A 140. § új (2) bekezdését a 2002: IX. törvény 95. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2004: XXVI. törvény 94. § (4) bekezdése d) pontjának dc) alpontja, a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 7. és 37. pontja, a 2011: CVI. törvény 56. § (3) bekezdés c) pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

879

A 140. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 95. §-a. A 140. § (3) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 18. pontja, a 2010: XXXIX. törvény 15. §-a, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja, a 2013: CLXVIII. törvény 14. § i) pontja szerint módosított szöveg.

880

A 140. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 95. §-a. A 140. § (4) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 52. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

881

A 141. § (1) bekezdésének a) pontja a 2002: IX. törvény 108. § (2) bekezdésének n) pontja, a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

882

A 141. § (1) bekezdésének b) pontja a 2002: IX. törvény 96. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

883

A 141. § (1) bekezdés c) pontját a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

884

A 141. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: CXCII. törvény 76. § (2) bekezdés 24. pontja, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

885

A 141. § (1) bekezdésének e) pontját a 2002: IX. törvény 96. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

886

A 141. § (1) bekezdés f) pontját a 2013: CCLII. törvény 2. § (32) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés d) pontja.

887

A 141. § (2) bekezdését a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

888

A 141. § (3) bekezdése a 2002: IX. törvény 96. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

889

A 141. § (4) bekezdését a 2002: IX. törvény 96. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés e) pontja.

890

A 141. § (5) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 69. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés e) pontja.

891

A 141/A. §-t a 2006: CXVII. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

892

A 141/B–141/D. §-t a 2010: CLXXI. törvény 59. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCV. törvény 57. § (2) bekezdés f) pontja.

893

A 141/E. §-t a 2013: CCV. törvény 46. §-a iktatta be.

894

A 141/E. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

895

A 141/E. § (4) bekezdés b) pontja a 2013: CCV. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított, a 2014: CI. törvény 54. § g) pontja szerint módosított szöveg.

896

A 141/E. § (4) bekezdés e) pontját a 2014: CI. törvény 46. §-a iktatta be.

897

A 141/F. §-t a 2013: CCV. törvény 46. §-a iktatta be.

898

A 141/F. § (1) bekezdés e) pontját a 2014: CI. törvény 47. §-a iktatta be.

899

A 142. § (1) bekezdése a 2011: CVI. törvény 56. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

900

A 142. § (2) bekezdése a 2006: CXVII. törvény 39. § (6) bekezdésének 39. pontja, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 35. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

901

A 142. § (3) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

902

A 143. §-t megelőző alcímmegjelölést a 2013: CCV. törvény 48. §-a iktatta be.

903

A 143. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

904

A 143. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

905

A 143. § (3) bekezdés c) pontját a 2012: CCVIII. törvény 5. §-a hatályon kívül helyezte.

906

A 143. § (4) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

907

A 143. § (5) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

908

A 144. § (1) bekezdése a 2002: IX. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

909

A 145. § (1) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

910

A 145. § (2) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 52. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CVI. törvény 40. §-a iktatta be. Szövege a 2011: CXCI. törvény 153. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés f) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § k) pontja, záró szövegrésze a 2014: CI. törvény 53. § h) pontja és a 2015: CXXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

911

A 145. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CXVIII. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

912

A 145. § (2a) bekezdését a 2011: CVI. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

913

A 145. § (2b) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 154. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

914

A 145. § (2c) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

915

A 145. § (2d) bekezdését a 2014: CI. törvény 48. § (2) bekezdése iktatta be.

916

A 145. § (2e) bekezdését a 2014: CI. törvény 48. § (2) bekezdése iktatta be.

917

A 145. § (2f) bekezdését a 2014: CI. törvény 48. § (2) bekezdése iktatta be.

918

A 145. § (3) bekezdését a 2005: CLXX. törvény 67. §-a iktatta be, szövege a 2014: CI. törvény 48. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

919

A 145. § (4) bekezdését a 2006: CXVII. törvény 32. §-a iktatta be, szövege a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés i) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § m) pontja szerint módosított szöveg.

920

A 145/A. §-t a 2009: LXXIX. törvény 36. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 15. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (18) bekezdése alapján a rendelkezést abban az esetben kell alkalmazni, ha a fenntartóváltozás, illetve az egyházi fenntartású szolgáltató, intézmény engedélyezése iránti kérelmet 2010. január 1. napját követően nyújtották be.

921

A 145/A. § (1) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés o) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § n) pontja szerint módosított szöveg.

922

A 145/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés o) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § n) pontja szerint módosított szöveg.

923

A 145/A. § (3) bekezdése a 2013: CLXVIII. törvény 14. § l) pontja szerint módosított szöveg.

924

A 145/A. § (5) bekezdését a 2010: LXXXIX. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCI. törvény 159. § g) pontja.

925

A 145/B. §-t a 2013: CCV. törvény 49. §-a iktatta be.

926

A 145/C. §-t a 2015: CXXXIII. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

927

A 146. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

928

A 146. § (1) bekezdése a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

929

A 147. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

931

A 148. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

932

A 148. § (3) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

933

A 148. § (5) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

934

A 148. § (7) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 58. § o) pontja szerint módosított szöveg.

935

A 148. § (10) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

936

A 148. § (10a) bekezdését a 2012: CXVIII. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

937

A 148. § (11) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 22. § (4) bekezdésével megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

938

A 149. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

939

A 150. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

940

A 150. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: CXVIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

941

A 150. § (3) bekezdés c) pontja a 2012: CXVIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

942

A 150. § (6) bekezdés d) pontja a 2013: CCV. törvény 56. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

943

A 151. § a 2011: CXCI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

944

A 151. § (1) bekezdés d) pontja a 2014: CI. törvény 54. § h) pontja szerint módosított szöveg.

945

A 151. § (2) bekezdése a 2013: CCV. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

946

A 151. § (2) bekezdés b) pontja a 2015: LXIII. törvény 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

947

A 151. § (2a) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 71. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCV. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

948

A 151. § (2b) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXIII. törvény 2. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

949

A 151. § (2c) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXIII. törvény 2. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

950

A 151. § (2d) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be.

951

A 151. § (2e) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be.

952

A 151. § (2f) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be.

953

A 151. § (3a) bekezdését a 2014: CI. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be.

954

A 151. § (4) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított, a 2015: LXIII. törvény 2. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

955

A 151. § (4a) bekezdését a 2014: CI. törvény 49. § (2) bekezdése iktatta be.

956

A 151. § (5) bekezdése a 2015: LXIII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

957

A 151. § (5a) bekezdését a 2015: LXIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

958

A 151. § (5b) bekezdését a 2015: LXIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

959

A 151. § (8) bekezdése a 2014: CI. törvény 49. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

960

A 151. § (9) bekezdése a 2012: CXCII. törvény 71. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

961

A 151. § (10) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 103. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2015: LXIII. törvény 2. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

962

A 151. § (10a) bekezdését a 2015: LXIII. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

963

A 151. § (10b) bekezdését a 2015: LXIII. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

964

A 151. § (12) bekezdését a 2013: CCV. törvény 50. § (3) bekezdése iktatta be.

965

A 152. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

966

A 152. § (2) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 72. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 2. § (36) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

968

A 152. § (4) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

969

A 152. § (5) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 108. §-ával megállapított, a 2009: LXXIX. törvény 54. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 51. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. szeptember 30-át követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

970

A 154. § (1) bekezdésének a) pontja a 2002: IX. törvény 102. §-ával megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

971

A 154. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: XXVII. törvény 79. § (2) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

972

A 154. § (1) bekezdésének c) pontja a 2002: IX. törvény 102. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 106. § (1) bekezdése alapján a 2003. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni, a folyamatban levő első- és másodfokú ügyekben a korábbi rendelkezések az irányadóak.

973

A 154. § (3) bekezdés a 2009: LXXIX. törvény 38. §-a, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

974

A 154. § (4) bekezdését a 2012: CXCII. törvény 72. §-a iktatta be.

975

A 156. § (2)–(3) bekezdését a 2009: LXXIX. törvény 52. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

976

A 156. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

977

A 156. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

978

A 156. § (5) bekezdése a 2012: CXVIII. törvény 28. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

979

A 157. §-t a 2012: LXXVI. törvény 40. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 1. §-át.

980

A 158. §-t újonnan a 2010: CLXXI. törvény 62. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 109. § 2. pontja.

981

A 159. §-t a 2009: LXXIX. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CVI. törvény 41. §-a iktatta be.

982

A 160. § (2) bekezdését a 2011: CLIV. törvény 56. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

983

A 160/A. §-t a 2008: XXXI. törvény 16. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 109. § 3. pontja.

984

A 161. § b) pontja a 2013: XXVII. törvény 78. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

985

A 161/A. §-t a 2010: LXXXIX. törvény 24. §-a iktatta be.

986

A 161/B. §-t a 2011: CLXVI. törvény 46. § (3) bekezdése iktatta be.

987

A 161/C. §-t a 2011: CLIV. törvény 55. § (1) bekezdése iktatta be.

988

A 161/D. §-t a 2011: CXCI. törvény 156. §-a iktatta be.

989

A 161/E. §-t a 2011: CXCI. törvény 156. §-a iktatta be.

990

A 161/F. §-t a 2011: CXCI. törvény 156. §-a iktatta be.

991

A 161/G. §-t a 2011: CXCI. törvény 156. §-a iktatta be.

992

A 161/H. §-t a 2011: CXCI. törvény 156. §-a iktatta be.

993

A 161/H. § a) pontja a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 36. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

994

A 161/I. §-t a 2012: CXVIII. törvény 25. §-a iktatta be.

995

A 161/J. §-t a 2012: CXVIII. törvény 26. §-a iktatta be.

996

A 161/K. §-t a 2012: CXCII. törvény 73. § (1) bekezdése iktatta be.

997

A 161/L. §-t a 2013: CCV. törvény 51. §-a iktatta be.

998

A 161/M. §-t a 2013: CCV. törvény 51. §-a iktatta be.

999

A 161/N. §-t a 2013: CCV. törvény 51. §-a iktatta be.

1000

A 161/O. §-t a 2013: XXVII. törvény 73. §-a iktatta be.

1001

A 161/P. §-t a 2013: XXVII. törvény 73. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 109. § 4. pontja.

1002

A 161/Q. §-t a 2013: XXVII. törvény 74. §-a iktatta be.

1003

A 161/Q. § (4)–(5) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 109. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

1004

A 161/R. §-t a 2013: XXVII. törvény 75. §-a iktatta be.

1005

A 161/S. §-t a 2013: XXVII. törvény 76. §-a iktatta be.

1006

A 161/T. §-t a 2013: LXXV. törvény 11. §-a iktatta be.

1007

A 161/U. §-t a 2013: CLVIII. törvény 10. §-a iktatta be.

1008

A 161/V. §-t a 2013: CLXVIII. törvény 13. §-a iktatta be.

1009

A 161/Z. §-t a 2013: CCLII. törvény 2. § (34) bekezdése iktatta be.

1012

A 162. § (1) bekezdés d) pontja a 2006: CXVII. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 37. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

1014

A 162. § (1) bekezdésének e) pontja a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

1017

A 162. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: CCV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

1019

A 162. § (1) bekezdés h) pontja a 2013: CCV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

1021

A 162. § (1) bekezdés i) pontja a 2013: CLXVIII. törvény 12. §-ával megállapított, a 2015: CXXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

1023

A 162. § (1) bekezdésének j) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (35) bekezdésével megállapított szöveg.

1025

A 162. § (1) bekezdésének k) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 2. § (35) bekezdésével megállapított szöveg.

1026

A 162. § (1) bekezdés l) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CLXVIII. törvény 15. § i) pontja.

1027

A 162. § (1) bekezdésének m) pontját újonnan a 2006: XLIII. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

1028

A 162. § (1) bekezdésének n) pontját a 2006: CXVII. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 35. § (7) bekezdés 38. pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 89. § (4) bekezdését.

1030

A 162. § (1) bekezdésének o) pontját a 2006: CXVII. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CVI. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1032

A 162. § (1) bekezdésének p) pontját a 2006: CXVII. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CLXVIII. törvény 15. § i) pontja.

1033

A 162. § (1) bekezdés q) pontját újonnan a 2010: CLXXI. törvény 63. § (1) bekezdése iktatta be.

1034

A 162. § (1) bekezdés r) pontját a 2009: LXXIX. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

1035

A 162. § (1) bekezdés s) pontját a 2009: LXXIX. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCVIII. törvény 4. § (1) bekezdés l) pontja, a 2013: CXXXIII. törvény 58. § p) pontja szerint módosított szöveg.

1037

A 162. § (1) bekezdés sz) pontját a 2013: CCXLV. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

1038

A 162. § (1) bekezdés t) pontját a 2009: LXXIX. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be.

1040

A 162. § (1) bekezdés u) pontját a 2009: LXXIX. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

1041

A 162. § (1) bekezdés v) pontját a 2011: CVI. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

1043

A 162. § (1) bekezdés w) pontját a 2011: CVI. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CXXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

1044

A 162. § (1) bekezdés x) pontját a 2011: CLIV. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 74. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1046

A 162. § (1) bekezdés y) pontját újonnan a 2013: XXVII. törvény 77. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CXXXIII. törvény 31. § (1) bekezdés c) pontja.

1047

A 162. § (1) bekezdés z) pontját a 2011: CXCI. törvény 157. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

1048

A 162. § (1) bekezdés zs) pontját a 2013: CLVIII. törvény 11. §-a iktatta be.

1050

A 162. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CXVII. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

1051

A 162. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CVI. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

1055

A 162. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: LXXIX. törvény 39. § (3) bekezdésével megállapított, a 2009: CXLIX. törvény 121. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

1057

A 162. § (2) bekezdés e) pontja a 2014: CI. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

1059

A 162. § (2) bekezdésének f) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 58. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

1061

A 162. § (2) bekezdésének g) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: IV. törvény 84. § (1) bekezdése b) pontjának bf) alpontja, újonnan a 2004: XXVI. törvény 34. §-a iktatta be.

1062

A 162. § (2) bekezdésének h) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 63. § (2) bekezdésével megállapított és a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

1063

A 162. § (2) bekezdésének i) pontját a 2002: IX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXI. törvény 65. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

1065

A 162. § (2) bekezdés j) pontját a 2009: LXXIX. törvény 39. § (3) bekezdése iktatta be.

1066

A 162. § (2) bekezdés k) pontját a 2012: CXVIII. törvény 27. §-a iktatta be.

1067

A 162. § (2) bekezdés l) pontját a 2012: CXCII. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be.

1068

A 162. § új (3) bekezdését a 2002: IX. törvény 104. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdést a 2006: XLIII. törvény 7. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte. A 162. § (3) bekezdését újonnan a 2007: LXXXII. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta be.

1069

A 162. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: IX. törvény 104. § (3) bekezdése, újonnan a 2011: CCI. törvény 138. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCII. törvény 76. § (1) bekezdés q) pontja, a 2013: CLXVIII. törvény 14. § m) pontja szerint módosított szöveg.

1070

A 162. § (5) bekezdését a 2002: IX. törvény 104. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

1071

A 162. § (6) bekezdését a 2013: CCXLV. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

1072

A 163. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, a 163. §-t újonnan a 2013: CCV. törvény 53. §-a iktatta be.

1073

A 163. § (10)–(11) bekezdését a 2014: CI. törvény 54. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

1074

A 164. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, a 164. §-t újonnan a 2013: CCV. törvény 53. §-a iktatta be.

1075

A 165. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCV. törvény 53. §-a iktatta be.

1076

A 165. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

1077

A 165. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: CI. törvény 53. § i) pontja szerint módosított szöveg.

1078

A 166. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCV. törvény 53. §-a iktatta be.

1079

A 167. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCV. törvény 54. §-a iktatta be.

1080

A 168. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCV. törvény 55. §-a iktatta be.

1081

A 169. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCXLV. törvény 19. §-a iktatta be.

1082

A 170. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: XCIX. törvény 105. §-a iktatta be.

1083

A 171. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: CI. törvény 52. §-a iktatta be.

1084

A 170. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: XCIX. törvény 106. §-a iktatta be.

1085

A 173. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: XCIX. törvény 107. §-a iktatta be.

1086

A 174. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2015: CXXXIII. törvény 29. §-a iktatta be.

1087

A 175–188. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 296. pontja hatályon kívül helyezte.

1088

A 189. §-t a 2001: XVI. törvény 33. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: I. törvény 106. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

1089

A 190. §-t a 2005: CXXVI. törvény 26. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére