PK BH 1997/31
PK BH 1997/31
1997.01.01.
A kárpótlási törvény (1991. évi XXV. tv.) módosítása után a "tényleges birtoklás" alapján szerzett tulajdon elvonásából eredő igényt is a kárpótlási törvény alapján kell elbírálni [1991. évi XXV. tv. l. § (1)–(2) bek., 1992. évi XXIV. tv. 7. § (2) bek., 1972. évi 31. tvr. 38. § (3) bek.].
A jogerős ítélet a felperes ingatlan tulajdonjogának elvonása miatt kártérítés iránt előterjesztett keresetét elutasította. Döntésénél a per korábbi szakaszában másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság 1991. október 16-án meghozott Pf. I. 20.871/1991/4. számú végzésében elfoglalt jogi álláspontból indult ki. E végzésben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a perbeni ingatlan tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. (Iny. tvr.) 38. §-ának az 1976. évi 35. tvr.-tel beiktatott (3) bekezdése alapján a Magyar Államra történt "átszállása" nem jár azzal a következménnyel, hogy "a földhivatalnak az ingatlan-nyilvántartási feladatkörében hozott határozata alapján tulajdonosként, illetőleg kezelőként bejegyzett szervnek - amely a dologért ellenszolgáltatást nem adott - ne lenne helytállási kötelezettsége az ingatlan-nyilvántartás szerkesztése előtti telekkönyvi bejegyzés szerinti tényleges tulajdonossal, illetőleg annak jogszerű örökösével szemben". Tisztázni kell azonban, hogy "a felperes valóban az egyedüli törvényes örökös-e a telekkönyvben feltüntetett, különböző időpontokban elhalálozott tulajdonosoknak". Az újabb eljárásban meghozott másodfokú ítélet ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy bár az elsőfokú eljárásban az I. rendű alperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az ingatlan tulajdonjogának elvonása miatti kártalanítás a kárpótlási törvény hatálya alá tartozik, így kártérítésre nem kötelezhető, fellebbezésében már vitatta a felperes kereshetőségi jogát. Minthogy a Pp. (helyesen) 235. §-ának (1) bekezdése értelmében a fellebbezésben új tényt is lehet állítani, és új bizonyítékra is lehet hivatkozni, a másodfokú bíróság a felperes által csatolt öröklési bizonyítványokkal szemben értékelte az I. rendű alperes által beszerzett okirati bizonyítékokat, és további bizonyítást is lefolytatott, majd e bizonyítékokat részletesen értékelve megállapította, hogy a felperes nem örököse az ingatlan korábbi tulajdonosainak, így kártérítés iránti igény érvényesítésére nem jogosult.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság eljárásjogi szabálysértésekkel hozta meg döntését, amely érdemben is jogszabálysértő: az öröklési bizonyítványokkal, mint közokiratokkal szemben ugyanis kellő bizonyíték nélkül jutott arra a megállapításra, hogy az ingatlan korábbi tulajdonosainak nem ő az örököse.
Az I. rendű alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, a döntést mindenben helytállónak tartotta.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert a tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapította, hogy az ingatlan tulajdonjogának elvonása miatt előterjesztett felperesi igény érvényesítése nem tartozik bírósági hatáskörbe, ezért a per megszüntetésének van helye. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 1. §-ának (1) bekezdése az 1939. május 1-jét követően alkotott jogszabályok alapján sérelmet szenvedettek részére nyilvánította ki a kárpótlásra való jogot. A (2) bekezdés a kárpótlás szabályait az 1949. június 8-át követő időszakra vonatkozóan állapította meg és a 2. számú melléklete sorolta fel azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a tulajdonjog elvonásával okozott sérelemért - a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén - kárpótlási igény érvényesíthető.
Ezeknek a jogszabályoknak, illetőleg jogszabályhelyeknek korábban történt hatályon kívül helyezése, illetőleg alkotmányellenességének megállapítása nem volt visszaható hatályú, ezért külön jogszabály rendelkezése nélkül a tulajdonjog visszaállítására, illetőleg kártérítésre más módon - polgári perben - nem volt jogi lehetőség. (Hasonló jogi helyzetet teremtett az 1991. évi XXVI. törvénynek a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát kiterjesztő rendelkezése is, amely nem kívánta visszamenőleges hatállyal biztosítani a korábbi időszakban jogerőre emelkedett és a korábbi szabályok szerint bíróság előtt nem támadható államigazgatási határozatok utólagos felülvizsgálatát.)
Való, hogy az 1972. évi 31. tvr. (Iny. tvr.) 38. §-ának az 1976. évi 35. tvr. 13. §-ával beiktatott (3) bekezdése nem politikai megfontolásból, hanem az ingatlan-nyilvántartás újraszerkesztése kapcsán a gazdátlan ingatlanok kezelésének biztosítása céljából rendelkezett a magyar állam tulajdonjogának bejegyzéséről, egyben biztosította annak a lehetőségét is, hogy a bejegyzett tulajdonos, illetőleg örököse a tulajdonjoga teljes visszaállítását igényelhesse az állam javára történő bejegyzéstől számított 3 évig. E rendelkezésnek az ingatlan-nyilvántartás újraszerkesztése során elérni kívánt céljából következett továbbá, hogy a tulajdonosként, illetőleg kezelőként bejegyzett szerv a 3 év eltelte után a polgári jog szabályai szerint tartozott helytállni a sérelmet szenvedett féllel szemben.
A Legfelsőbb Bíróságnak e helytállási kötelezettséget megállapító Pf. I. 20.871/1991/4. számú - 1991. október 16-án meghozott - végzését követően hatályba lépett 1992. évi XXIV. törvény azonban új jogi helyzetet teremtett, amikor a 7. § (2) bekezdésével az 1991. évi XXV. törvény 2. számú mellékletét kiegészítette az Iny. tvr. 38. §-ának (3) bekezdését beiktató 1976. évi 35. tvr. 13. §-ával.
Ezzel az Iny. tvr. 38. §-ának (3) bekezdése alapján történt tulajdonjog-elvonást minden olyan esetben, amikor az Iny. tvr., illetőleg a végrehajtásáról szóló jogszabályok szerint a földhivatali eljárásban a tulajdonjog visszaállítására már nem volt lehetőség, a kárpótlási törvény hatálya alá vont, és egyben rendelkezett a kárpótlási igények benyújtásáról is. Ezzel a törvényben felsorolt többi jogszabállyal okozott sérelem orvoslásával azonos módon kizárta a kártérítés iránti igény más - polgári peres - eljárással történő érvényesítését is.
Az adott esetben a felperes az állítása szerint öröklés jogcímén megszerzett és ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonát képező ingatlannak a fenti jogszabályhely alapján történ elvonásáért - minthogy a tulajdonjog visszaállítására az Iny. tvr. által szabályozott keretek között már nem volt jogi lehetőség - kártérítést igényelt. Ez az igény azonos azzal az igénnyel, amit az 1991. évi XXV. törvény biztosít a sérelmet szenvedett állampolgárnak, a sérelem orvoslására tehát az 1992. évi XXIV. törvény hatálybalépésétől kezdve már csak a kárpótlási törvény alapján van mód. Ezzel ellentétes álláspont elfogadása a sérelem kétszeres értékelésére és reparálására vezetne.
A fentiekre tekintettel a bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha az 1992. évi XXIV. törvény hatálybalépésével bekövetkezett hatásköri változás folytán a pert megszüntetik, és a keresetlevelet az illetékes kárrendezési hivatalhoz átteszik.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú ítéletet - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott 251. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a pert a Pp. 157. § értelmében megszüntette. Egyben rendelkezett a keresetlevélnek az illetékes kárrendezési hivatalhoz való áttételéről [Pp. 129. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pfv. V. 21.075/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás