KK BH 1997/315
KK BH 1997/315
1997.06.01.
A személyes kárpótlás tekintetében katonának minősül a fogságba esett munkaszolgálatos is [1992. évi XXXII. tv. 3. § (1) bek. d) pont, (2) bek.; 1936. évi XXX. tv.; 1913. évi XLIII tv.].
A felperes 1942. június 18. napjától 1943. január 17. napjáig az orosz fronton munkaszolgálatos volt, majd 1943. január 18. napjától 1945. február 17. napjáig orosz fogságban volt. A felperes személyes kárpótlás iránti igényt terjesztett elő az alperesnél az orosz fronton harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálatra és a szovjet hadifogságra hivatkozva.
Az alperes határozatával a kérelemnek csak részben adott helyt, és a munkaszolgálatban eltöltött idő után életjáradékban nyújtandó kárpótlást állapított meg.
A felperes keresetében a közigazgatási határozat megváltoztatását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint a felperes hadifogsága a törvényben megjelölt időpont előtt megszűnt, ezért ezen a jogcímen kárpótlás nem illeti meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. A felperes szerint az alperes tévesen alkalmazta a kárpótlási törvény rendelkezéseit, hiszen az indokolásban rögzített szűkített értelmezés a jogszabályban nem jelenik meg. A fellebbezés arra is rámutatott, hogy a korabeli jogszabályok figyelembevétele nem jelentheti azok automatikus alkalmazását, hiszen ez a törvény szellemével ellentétben állna. A jogszabályok és a történelmi dokumentumok is alátámasztották azt a tényt, hogy a munkaszolgálatnak ténylegesen semmi köze nem volt a katonai szolgálathoz, hanem ez vagy vallási, vagy politikai okból üldözött személyeknek az országból való eltávolítását, kényszermunkára hurcolását és gyakran likvidálását célozta a fellebbezés értelmében.
A fellebbezés nem alapos.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a 6-8. § meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó az (1), (2) és (3) bekezdésekben meghatározott sérelmekért. Az (1) bekezdés b) pontja szerint kárpótlás jár a magyar bíróság ítélete vagy a magyar közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott zárt táborszerű fogva tartásért (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizetért, kényszerlakhely kijelölésért (kitelepítésért); a c) pont szerint a munkaszolgálatért. A d) pont alapján kárpótlás jár a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolásért, továbbá a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért. A (2) bekezdés alapján az (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a szovjet hadifogságba esett katonát 1945. augusztus 1-jétől kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása helyesen utal arra, hogy a korabeli jogszabályok alapján a munkaszolgálat a katonai szolgálat diszkriminatív, az emberi szabadságot és méltóságot durván sértő körülmények között teljesítendő formája volt. Erre figyelemmel a felperes a fogságba eséskor nem civil, hanem katona volt, fogsága ezért hadifogságnak minősül. Ilyen körülmények között a felperes esetében a szovjet hadifoglyokra vonatkozó speciális rendelkezéseket kell alkalmazni. A rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes hadifogsága a törvényben rögzített időpont előtt megszűnt, ezért ezen a címen kárpótlásban nem részesíthető.
A Legfelsőbb bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében felhívott korabeli jogszabályi rendelkezéseket az alábbiakkal egészíti ki.
A felperes fogságba esésekor hatályban volt - az 1936. évi XXX. törvénycikkel becikkelyezett - a hadifoglyokkal való bánásmód tárgyában, Genfben 1929. évi július hó 27. napján kelt Egyezmény 1. cikkének 1. pontja szerint alkalmazandó, a szárazföldi háború törvényeire és szokásaira vonatkozó 1907. évi október hó 18-ai Hágai Egyezményhez csatolt szabályzat (becikkelyezte az 1913. évi XLIII. törvénycikk) I. fejezetének 3. cikke kimondta, hogy "a hadviselő felek fegyveres ereje harcoló és nem harcoló állományú egyénekből állhat, úgy amazoknak, mint emezeknek joguk van arra, hogy az ellenség, ha őket elfogja, úgy bánjék velük, mint a hadifoglyokkal".
A magyar haderőhöz tartozó hadsereg állományában tehát harcoló (ún. kombattáns) és nem harcoló (nem kombattáns) személyek teljesítettek katonai szolgálatot. Utóbbiak - köztük a felperes is, mint honvédelmi kötelezettségének munkaszolgálattal eleget tévő személy - nem fegyverrel vett részt a harcokban, de szolgálatuk szerves kiegészítő részét képezte a harcoló személyek harci tevékenységének. A felperes tehát - annak ellenére, hogy fegyverrel nem rendelkezett, fegyveres kiképzést nem kapott - mint a fegyveres erőhöz tartozó nem harcoló személy fogságba esésekor katonának minősült, és az ellenség hatalmába hadifogolyként került.
Az elsőfokú bíróság tehát a tényállást helyesen állapította meg, és abból helyes jogi következtetést vont le, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 27 640/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás