635/B/1997. AB határozat
635/B/1997. AB határozat*
2001.03.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.) 4. §-ának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
Indítványában kérte a kifogásolt rendelkezést ,,hatályon kívül helyezni oly módon, hogy azon személyek, akik a magyar állam és magyar hatóságok közreműködésével szenvedtek jogsérelmet, részesülhessenek kárpótlásban.” Hivatkozik arra, hogy ,,az Alkotmány 54., 55. szakaszai nem csupán a magyar állampolgárokra vonatkoznak.” Álláspontja szerint ,,a kifogásolt törvénycikkely durván megsérti az Alkotmány 70/A. szakaszának (1) bekezdését, valamint a 7. és a 13. szakaszt”. Ezen túlmenően nehezményezi, hogy ,,az Alkotmány 6. szakaszának (3) bekezdésében kinyilatkoztatott pozitív diszkrimináció” miként érvényesül.
II.
Az Alkotmány érintett rendelkezései a következők:
,,6. § (3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.”
,,7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
,,13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
,,54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.”
,,55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
(2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogva tartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.”
,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
A 3.Kpt.-nek az Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezése:
,,3. § (1) A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:
a) – szabadságvesztés büntetés, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt szabtak ki;
– előzetes letartóztatás és minden olyan szabadságelvonás, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás keretében foganatosítottak;
– kényszergyógykezelés, amelyet az 1948. évi XLVIII. törvény 1–13. §-a alapján az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt rendeltek el;
b) magyar bíróság ítélete vagy magyar közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogva tartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kényszerlakhely kijelölés (kitelepítés);
c) a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;”
,,4. § Kárpótlásra az a sérelmet szenvedett jogosult:
a) aki magyar állampolgár;
b) aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt;
c) az a nem magyar állampolgár, aki a törvény hatálybalépésekor életvitelszerűen él Magyarországon, vagy haláláig életvitelszerűen Magyarországon élt.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó beadványában előadta, hogy 1958-ban Romániában a Kolozsvári 3. számú Katonai Bíróság az 1956-os magyar forradalomban kifejtett tevékenysége miatt, a magyar kormány által szolgáltatott bizonyítékok alapján, magyar jogszabályra is hivatkozva, népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való aktív részvétel (állambiztonság elleni bűncselekmény) miatt 10 év fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Állítása szerint vagyona a magyar állam tulajdonába került. Álláspontja szerint a magyar állam és magyar hatóságok közreműködésével érte őt jogsérelem, ezért nehezményezi, hogy ő, mint Romániában élő, magyar nemzetiségű román állampolgár nem részesülhet kárpótlásban.
2. Az Alkotmánybíróság már az első, személyi kárpótlással foglakozó, 1/1995. (II. 8.) AB határozatában megállapította: ,,Mivel a 3.Kpt. a jogállami alkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg az állam kárpótlási kötelezettségét a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért, éspedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza, a kifogásolt törvénynek meghatározó jogalapja a méltányosság. Erre a visszamenőleges kárpótlásra ugyanis nincs az államnak alkotmányos kötelezettsége. A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, mert visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye, [...]”. (ABH 1995. 31., 45.)
Ugyanebben a határozatában tovább elemezve a kérdést kifejtette: ,,nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön.” (ABH 1991. 62.). Ha tehát a kárpótlás kizárólag az állam szuverén elhatározásán múlik, akkor a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Ha a jogalkotó nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok tiszteletben tartása (ABH 1990. 48.). Ebből tehát az is következik, hogy az ex gratia juttatásnál is irányadóak az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak, mert az elégtételi intézkedések során a kedvezményezettek körét és a juttatások mértékét tekintve elvileg itt is fennáll a tiltott megkülönböztetés lehetősége, a törvényhozó mérlegelési joga azonban e körben szélesebb. [...] A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni (ABH 1990. 48.). Ám az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, akkor csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz az ne minősüljön önkényesnek (ABH 1991. 62.).” (ABH 1995. 31., 47.)
Az Alkotmánybíróság ugyanebben a határozatában kifejtette: ,,Nem következik az állam visszamenőleges kárpótlási kötelezettsége közvetlenül az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében írt rendelkezésből, amely kimondja, hogy az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogva tartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.” (ABH 1995. 31., 45.)
3. A 3.Kpt. 4. §-ában meghatározott jogosulti kör csoportképző ismérve az, hogy a személy és a magyar állam között jogi – állampolgársági vagy ehhez hasonló jellegű – kapcsolat áll, illetve állt fenn. A (volt) magyar állampolgárságú érintettek esetén ez a kapcsolat egyértelmű. A nem magyar állampolgár és a magyar állam közötti – a törvényben megkövetelt – jogi kapcsolatot pedig az teremti meg, hogy az érintett személy hosszabb időn keresztül legálisan tartózkodik Magyarországon, itt éli le életét.
Mivel a visszamenőleges kárpótlásra az államnak nincs alkotmányos kötelezettsége, a jogosultak körének megállapításakor a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg, melynek korlátját az ,,egyenlő méltóságú személyként kezelés” alapelve képezi; ennek alapján a megkülönböztetésnek ésszerű indoka kell, hogy legyen. A 3.Kpt. 4. §-ában foglaltak alapján a jogalkotó – a nemzetgazdaság teherbíró képességére is figyelemmel – a magyar állampolgárokat, a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgárokat, valamint azokat a nem magyar állampolgárokat részesítette kárpótlásban, akik az 1956-os magyar forradalomban való részvételük miatt sérelmet szenvedtek. Ez utóbbi személyek csak abban az esetben juthattak kárpótláshoz, ha halálukig vagy a 3.Kpt. hatályba lépésének napján (vagyis a sérelem elszenvedését követően is) életvitelszerűen Magyarországon éltek. Egyaránt kimaradtak a jóvátételből azok a nem magyar állampolgárok, akiket magyar bíróság ítélt el és az ítélet végrehajtását követően nem Magyarországon élnek vagy éltek tovább, illetve azok a nem magyar állampolgárok, akiket külföldi bíróság ítélt el az 1956-os magyar forradalomban betöltött szerepük miatt.
A jogalkotó – élve az ex gratia jellegű juttatásoknál őt megillető szélesebb mérlegelési jogkörével – a fentiekben részletezett három alanyi kört kívánta kárpótlásban részesíteni. Az indítványozó egyik alanyi körbe sem tartozik bele.
4. Mivel a személyi sérelemokozásért járó kárpótlás ex gratia jellegű, meghatározó jogalapja a méltányosság, ezért a 3.Kpt. 4. §-a nem ellentétes az Alkotmány 55. §-ával. Megállapítja továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmány 6. § (3) bekezdése, 7., 13 és 54. §-a valamint a 3.Kpt. 4. §-a között nincsen jogilag értékelhető összefüggés.
5. Az Alkotmánybíróság a kifejtett indokok alapján az indítványt elutasította.
Budapest, 2001. március 13.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
|
|
Dr. Bagi István s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
|
|
Dr. Czúcz Ottó s. k., |
Dr. Erdei Árpád s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Harmathy Attila s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kukorelli István s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
|
Dr. Tersztyánszkyné |
Dr. Strausz János s. k., |
dr. Vasadi Éva s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás