1190/B/1997. AB határozat
1190/B/1997. AB határozat*
2001.03.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvény 7. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) 7. § (3) bekezdésének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
Indítványában a hivatkozott rendelkezést ellentétesnek tartja az Alkotmány 8. §-ával, mivel a törvényhely ,,alkalmas arra, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak alapvető jogait indokolatlan mértékben korlátozza”. Ezen túlmenően diszkriminatívnak, az Alkotmány 70/A. §-ába ütközőnek véli, hogy míg az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.) 2. § (3) bekezdése alapján az élet elvesztéséért járó kárpótlásra az élő özvegy, élő gyermek, élő szülő, ezek hiányában az élő testvér jogosult, addig a Tv. 7. § (3) bekezdése szerint a kérelem benyújtására túlélő házastárs hiányában bármelyik örökös jogosult abban az esetben, ha a sérelmet szenvedett 1992. július 2. napját követően hunyt el. Álláspontja szerint ,,azon személyek túlélői, akik a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt veszítették el életüket, vagy a sérelmet szenvedettek deportálás ideje alatt, vagy szovjet kényszermunka ideje alatt hunytak el – hátrányosabb helyzetben vannak, mint azok a természetes személyek, akik a sérelmet szenvedő II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálata alapján nyújtják be kárpótlási igényüket.”
II.
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései a következők:
,,8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
2. A 3.Kpt.-nek az Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:
,,2. § (1) Egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, [...]
(3) A kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és az élő szülő, ezek hiányában – a kárpótlás összegének felére – az élő testvér jogosult.”
,,3. § (1) A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért: [...]”
,,5. § (1) A 3. § (1) bekezdésében említett sérelmekért kárpótlásra az életben lévő sérelmet szenvedett, halála esetén az jogosult, aki a szabadságelvonás idején és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt (a továbbiakban: túlélő házastárs).”
3. A Tv. vizsgált rendelkezései:
,,3. § A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:)
,,c) a II. világháború alatt (1941. június 27. – 1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;”
,,7. § (3) Ha a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra jogosult 1992. július 2-át követően meghalt, mielőtt e törvény szerint kérelmét benyújthatta volna, a jogosultnak járó kárpótlás megállapítását – a sérelmet szenvedett halála esetén túlélő házastárs (Tv. 5. §) hiányában – bármelyik örökös kérheti a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül.”
,,9. § (1) A megállapított kárpótlás a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a hagyaték részét képezi.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról ez idáig három határozatot hozott [1/1995. (II. 8.) (a továbbiakban: 1.Abh.), 22/1996. (VI. 25.) és 46/2000. (XII. 14.) AB határozat]. A személyi sérelemokozásért járó kárpótlás alkotmányossági megítélése során az Alkotmánybíróság a következő sajátosságokra mutatott rá:
,,Az Alkotmánybíróság mindkét határozatban hangsúlyozta, hogy szemben a tulajdoni kárpótlással az államot az elmúlt rendszerek személyi sérelemokozásáért kárpótlási kötelezettség – a jogállami alkotmányt megelőző kötelezettségvállalás hiányában – még részlegesen sem terhelte. A személyi sérelmek miatti kárpótlások jogi bázisát az Alkotmány ,,utáni” ún. semmisségi törvények teremtették meg annak kimondásával, hogy az Alkotmány ,,előtti” törvénytelen elítélések semmissé nyilvánítása után az érintettek kárpótlásáról külön törvénynek kell rendelkezni. (ABH 1995. 31., 44., 55.) A 3.Kpt. kihirdetéskori rendelkezései azonban a kárpótolandók körét ennél eredetileg is szélesebben határozták meg. Az Alkotmánybíróság tehát a vizsgálat során mindig szem előtt tartotta, hogy az állam – az Alkotmány alapján – nem volt köteles az életüktől és a szabadságuktól megfosztottaknak kárpótlást adni. (ABH 1996. 89., 104.) Ha a törvényhozás viszont jogosultságokat állapít meg, a mindenkori szabályozás összefüggései alapján az alkotmányossági vizsgálat elvégezhető.
Az Alkotmánybíróság – a fentiekkel összhangban – a 3.Kpt. vizsgálata során rámutatott, hogy mivel az állam a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért a jogállami alkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg a kárpótlási kötelezettségét – éspedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza – a kifogásolt törvénynek (3.Kpt.) meghatározó jogalapja a méltányosság. A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye, függetlenül attól, hogy azokért járt-e eredetileg kárpótlás és az milyen okból volt érvényesíthetetlen, illetőleg hogy a sérelemokozás a semmisségi törvények hatálya alá esik-e vagy sem. (ABH 1995. 31., 45.) [...]
Amikor a 3.Kpt.-vel kapcsolatban – akár a jogosulti kört, akár a juttatás mértékét illetően – a megkülönböztetés tilalma merül fel, akkor nem alapjogok, sőt meghatározóan nem is alanyi jogosultságok közötti megkülönböztetésről van szó, a megkülönböztetés a pozitív diszkrimináción belül marad, ezen belül vizsgálandó.” [46/2000. (XII. 14.) AB határozat, ABK 2000. december, 495., 499., 500.]
Az indítványozó beadványában a kárpótláshoz való jogot az ember alapvető, elidegeníthetetlen jogának vélelmezte, erre tekintettel kérte a Tv. 7. § (3) bekezdésének megsemmisítését, mivel az – álláspontja szerint – az Alkotmány 8. §-ban foglaltakat sérti. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kárpótlás – tekintet nélkül arra, hogy azt személyi vagy tulajdoni sérelemokozás alapozta-e meg – méltányosságon alapuló, ex gratia jellegű juttatás, nem tartozik tehát az Alkotmány 8. §-ában védett sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető emberi jogok közé. Mint ahogy azt az Alkotmánybíróság már a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatában is kifejtette: ,,nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön.” (ABH 1991. 58., 62.)
Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az Alkotmány 8. §-a és a Tv. 7. § (3) bekezdése nem áll alkotmányos összefüggésben egymással.
2. Az Alkotmánybíróság már az első, a személyi sérelemokozásért járó kárpótlás alkotmányossági megítélése kapcsán hozott határozatában (1.Abh.) hangsúlyozta:
,,Ha tehát a kárpótlás kizárólag az állam szuverén elhatározásán múlik, akkor a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Ha a jogalkotó nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok tiszteletben tartása (ABH 1990, 48.). Ebből tehát az is következik, hogy az ex gratia juttatásnál is irányadóak az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak, [...]
A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni (ABH 1990, 48.).
Ám az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, akkor csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz az ne minősüljön önkényesnek.” (ABH 1995. 31., 47.)
A pozitív diszkrimináció alkotmányosságának megítélésekor az Alkotmánybíróság a megkülönböztetés alkotmányosságának alátámasztására ,,nem fogadhat el a preferált csoportokra vonatkozó olyan érveket, amelyek nem kizárólag erre a csoportra érvényesek”. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 79.]
2.1. Az Országgyűlés a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja kihirdetésekor azon személyek részére nyújtott kárpótlást személyi szabadságuk súlyos korlátozása miatt, akik közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesítettek munkaszolgálatot. Az e jogcímen kárpótlásra jogosultak a 3. Kpt. 14. § a) pontja alapján a törvény hatálybalépését (1992. július 2.) követő 4 hónapon belül nyújthatták be kárpótlás iránti kérelmüket. A kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának határidejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról szóló 1994. évi II. törvény a kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának lehetőségét – a személyi sérelemokozásért járó kárpótlás vonatkozásában is – 30 napra, az 1994. február 15. – 1994. március 15. közötti időszakra ismételten megnyitotta.
Az Alkotmánybíróság komplex, több szempontú vizsgálatot folytatott a 3.Kpt. alkotmányosságának kérdésében. Ennek következményeként az 1.Abh. rendelkező részének 3–4. pontjában alkotmányellenesnek találta és a törvény hatálybalépésének (1992. július 2.) napjára visszamenő hatállyal megsemmisítette a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának szövegében a harcoló alakulatra történő utalást. Így a 3. § (1) bekezdés c) pontja a következő szöveggel maradt hatályban: ,,(A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:) c) munkaszolgálat;”. Az Alkotmánybíróság az 1.Abh.-val így kiszélesítette azon jogosultak körét, akik személyes szabadságuk elvonása miatt, ,,munkaszolgálat” címén kárpótlásra váltak jogosulttá; a törvény 3. § (1) bekezdés c) pontja – a jelző elhagyásával – a ,,munkaszolgálatosok” lehető legtágabb körének állapított meg jogosultságot a kárpótlásra. Mivel azonban a személyi sérelemokozásért járó kárpótlás ,,első fordulója” addigra (1995. február 8.) már lezárult, az Alkotmánybíróság határozata alapján jogosulttá vált személyek igényüket nem tudták érvényesíteni; eltelt ugyanis az a határidő, amelyet a 3.Kpt. a kárpótlás iránti kérelmek benyújtására megállapított, majd az 1994. évi II. törvény 30 napra újra megnyitott. Mivel az Alkotmánybíróságnak a jogalkotás semmilyen formában sem tartozik hatáskörébe, így az 1.Abh. rendelkező részének 5. pontjában az Alkotmánybíróság csak felhívhatta az Országgyűlést arra, hogy legkésőbb 1995. szeptember 30-ig teremtse meg azokat az eljárási feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenes szövegrészének visszamenőleges hatályú megsemmisítése folytán keletkezett igények jogosultjai követeléseiket érvényesíthessék.
Az Országgyűlés végül az 1997. április 29-én elfogadott, 1997. május 8-án kihirdetett Tv.-vel szüntette meg az alkotmányellenes helyzetet. A Tv. 3. §-ával pontosította, a jogalkotó eredeti szándékának megfelelően szűkítette a ,,munkaszolgálat” miatt, személyi sérelemokozásért kárpótlásra jogosultak körét, amikor kimondta, hogy azok jogosultak kárpótlásra, akik a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból teljesítettek munkaszolgálatot. A jogosultak a Tv. hatálybalépését (1997. június 8.) követő 4 hónapon belül nyújthatták be kárpótlás iránti kérelmüket. A Tv. nem nyitotta meg általánosan a kárpótlási kérelmek benyújtásának már lezárt határidejét, hanem csak két esetben nyújtott lehetőséget kárpótlási kérelem új beadására: az élet elvesztése miatt kárpótlásra jogosultság új jogcímei, illetve a II. világháború alatt munkaszolgálatot teljesítők esetében.
A jogalkotó alkotmányellenes szabályozása, majd alkotmányellenes mulasztása miatt a II. világháborúban munkaszolgálatot teljesítők, illetve ezen személyek túlélő házastársainak széles köre – mindazok, akiknek jogosultságát a nem harcoló alakulatok kötelékében teljesített szolgálat alapozta meg – 1992. július 2. és 1997. június 8. között nem tudták kárpótlási kérelmüket benyújtani, így a megfelelő anyagi, majd eljárásjogi szabályok hiányában nem tudták igényüket érvényesíteni. Ezen – csaknem ötévnyi – időszak alatt az eredetileg kárpótlásra jogosult személyek egy része elhunyt. Amennyiben a jogalkotó nem alkotmányellenes törvényt hozott volna, az elhunytak érvényesíthették volna kárpótlási igényüket, így a kárpótlásért kapott összeg az elhunyt jogosult vagyonát gyarapította volna. Ez a vagyongyarapodás is részét képezte volna az elhunyt jogosult után maradt hagyatéknak, melynek sorsáról, mint örökhagyó, szabadon rendelkezhetett.
A jogalkotó ezt a helyzetet felismerve alkotta meg a Tv. 7. § (3) bekezdését arra az esetre, ha a munkaszolgálati jogcím kiterjesztése folytán jogosulttá vált személy a 3.Kpt. hatálybalépését követően, de a Tv. hatálybalépését megelőzően halt meg, és ezért 1997. június 8-át követően már nem tudott pótlólagos igényt előterjeszteni. Az ezen időszak alatt elhunytak kárpótlásra irányuló igényjogosultsága – a kiterjesztő 1.Abh. folytán – 1992. július 2. és 1997. június 8. között fennállt tehát, megfelelő eljárási szabályok, illetve megnyitott határidő hiányában azonban nem volt érvényesíthető. A Tv. rendelkezése alapján, a Tv. hatálybalépése után ebben a speciális esetben a kérelmet az elhunyt eredeti jogosult bármelyik örököse előterjeszthette, a jogosult részére megállapított kárpótlás azonban részét képezte a hagyatéknak, és valamennyi örökös részesült belőle. Ha a 3.Kpt. 5. § (1) bekezdése alapján kérelemre jogosult két személy: a sérelmet szenvedett vagy túlélő házastársa közül csak a sérelmet szenvedett halt meg, a sérelmet szenvedett örökösei nem voltak jogosultak kérelem előterjesztésére, mivel a túlélő házastárs ,,saját jogán”, a házastársának örököseit megelőzően volt jogosult erre.
2.2. A 3.Kpt. a hatálybalépésétől kezdve különbözően állapítja meg az élet elvesztése miatt, illetve a személyes sérelemokozás miatt kárpótlási kérelem benyújtására jogosultak körét. Míg az első esetben az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és az élő szülő, ezek hiányában az élő testvér jogosult rá [3.Kpt. 2. § (3) bekezdés], addig a második esetben csak a sérelmet elszenvedett személy vagy túlélő házastársa [5. § (1) bekezdés]. E két személyi kör tekinthető a személyi sérelemokozás miatt kárpótlásra jogosultság alapesetének. Ez a két személyi kör egymástól független, bármilyen összehasonlításuk nagy körültekintést igényel, ,,közös nevezőjük” csak az, hogy a kárpótlásra jogosultakat nem a tulajdonukban érte sérelem, hanem valamely személyhez fűződő jogukban – életükben vagy szabadságukban. Az élet elvétele a személyhez fűződő jogokat érintő legsúlyosabb sérelemokozás, mással alig hasonlítható össze. E homogén csoporton belül a csoportképző ismérv a sérelmet szenvedett halála. A szabadságelvonás miatt kárpótlásra jogosultak homogén csoportjának csoportképző ismérve ezzel szemben a személyes szabadság súlyos korlátozása.
A Tv. 7. § (3) bekezdése ezzel szemben egy speciális személyi kör számára állapít meg jogosultságot, amely kör semmilyen szempontból sem tekinthető a szabadságelvonás miatt kárpótlásra jogosultak alapkörének; erre utal az a jogalkotói megoldás is, hogy e szabály nem került be a 3.Kpt. rendelkezései közé, hanem ideiglenes, kisegítő szabályként mindvégig a – 3.Kpt.-t módosító – Tv. végrehajtási szabálya maradt.
A Tv. 7. § (3) bekezdésében szabályozott személyi kör semmilyen szempontból sem hasonlítható össze az élet elvesztése miatt kárpótlásra jogosultak személyi körével. Ez a kedvezményezett kör ugyanis a személyek egy rendkívül speciális, jól körülhatárolható csoportját jelenti a személyes szabadság elvonásához kapcsolódóan. Nevezetesen azon örökösök körét, akiknek örökhagyói a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból munkaszolgálat teljesítettek, illetve ilyen személyek túlélő házastársai voltak, ezen okból kárpótlásra lettek volna jogosultak, és 1992. július 2-át követően és 1997. június 8-át megelőzően elhunytak anélkül, hogy fennálló kárpótlási igényük érvényesítésére lehetőségük lett volna. E csoport a személyes szabadság korlátozása miatt kárpótlásra jogosultak részcsoportja, és olyan speciális jellemzői vannak, amelyek alkotmányossá teszik az alapcsoporton belüli pozitív diszkriminációt. A megkülönböztetést azon kétségbevonhatatlan tény teszi indokolttá, hogy az eredetileg jogosult személyek széles köre meghatározott időszakban a jogalkotó alkotmányellenes szabályozása, illetve mulasztása miatt nem tudta igényét érvényesíteni, vagyongyarapodása nem következhetett be. Amennyiben a jogosult ezen idő alatt elhunyt, az igényérvényesítésre – a Tv. kifogásolt szabályának hiányában – örököseinek nem lett volna lehetősége, így azok nem juthattak volna hozzá ahhoz az összeghez, amely megfelelő, alkotmányos szabályozás esetén a hagyaték részét képezte volna.
Az élet elvesztéséért kárpótlásra jogosultakkal azért sem lehet ezt a speciális személyi kört összehasonlítani, mert ott nem következett be az a helyzet, amely e jogosultaknál igen; nevezetesen nem állapítottak meg egyetlen részcsoport számára sem visszamenőleges jogosultságot, ráadásul olyan módon, hogy e jogosultságukkal – a megfelelő eljárási szabályok hiányában – hosszú időn keresztül nem élhettek.
2.3. Mivel a korábbiakban kifejtettek alapján az alkotmányellenes diszkrimináció nem állapítható meg, hiszen a jogalkotó saját alkotmányellenes szabályozásának, illetve mulasztásának következményeit kívánta a Tv. 7. § (3) bekezdésével orvosolni, az elhunytak jogát valamilyen módon reparálni, ezért nem helytálló az indítványozónak az az álláspontja, hogy a kifogásolt szabályozás az Alkotmánynak a 70/A. §-ában megfogalmazott, diszkriminációt tiltó szabályával ellentétes.
3. A korábbiakban kifejtettek alapján az Alkotmány 8. §-a és a Tv. 7. § (3) bekezdése között alkotmányos összefüggés nem áll fenn, és az Alkotmány 70/A. §-ában tilalmazott diszkrimináció sem állapítható meg amiatt, hogy a jogalkotó egy speciális helyzetben a kárpótlási kérelem benyújtására jogosultak körét sokkal szélesebben határozta meg, mint az alapesetekben, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2001. március 26.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
|
|
Dr. Bagi István s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
|
|
Dr. Czúcz Ottó s. k., |
Dr. Erdei Árpád s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Harmathy Attila s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kukorelli István s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
|
Dr. Tersztyánszkyné |
Dr. Strausz János s. k., |
dr. Vasadi Éva s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás