866/B/1997. AB határozat
866/B/1997. AB határozat*
2001.05.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bagi István és dr. Harmathy Attila alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 99. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó visszaható hatállyal kérte megsemmisíteni a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Szvt.) 99. § (2) bekezdését. Álláspontja szerint ez a rendelkezés sérti az Alkotmány 9., 13. és 70/C. §-ait. Az indítványozó kifogásolta, hogy a sérelmezett rendelkezés alapján a lakásszövetkezetből kizárt taggal szemben az elszámolás a konkrét befizetésekre, teljesített munkákra, szolgáltatások ellenértékére korlátozható. Ennek következtében pedig a vagyonszaporulattal a szövetkezet jogalap nélkül gazdagodik. Ezen kívül kifogásolta még azt is, hogy a sérelmezett rendelkezés szövetkezetben maradási kényszert valósít meg.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett és az indítványozó által hivatkozott rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
„70/C. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.
(2) A sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.
(3) A sztrájkjogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
2. Az Szvt. érintett rendelkezései:
„48. § (1) A tagsági viszony megszűnik, ha
a) a tag meghal, jogi személy tag megszűnik;
b) a tag a szövetkezetből kilép;
c) a tagot kizárják;
d) a szövetkezet gazdasági társasággá alakul át;
e) a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik.
(2) Az alapszabály a tagsági viszony megszűnésének további eseteit is meghatározhatja.”
„50. § (1) A szövetkezet kizárhatja a tagot, ha a tag – neki felróható módon –
a) a szövetkezet érdekét súlyosan sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy
b) a tagsági viszonyból eredő kötelességeinek – az alapszabályban meghatározott időtartam alatt – felszólítás ellenére nem tesz eleget.”
„51. § (1) Ha a tagsági viszony a 48. § (1) bekezdés a)–c) pontja vagy (2) bekezdése alapján szűnik meg, a volt taggal (örökösével) el kell számolni.”
„99. § (2) A lakásépítő szövetkezetből kizárt tagnak a szövetkezettel szembeni követelését az alapszabály a volt tag által a lakóházépítésre teljesített befizetésekre, továbbá az elvégzett munkák és a nyújtott szolgáltatások ellenértékére korlátozhatja. Ez a rendelkezés vonatkozik arra a volt tagra is, aki építtetői jogának átruházása nélkül lépett ki a szövetkezetből.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
A lakásszövetkezetekre, mint a szövetkezetek meghatározott formáira a szövetkezetekre vonatkozó általános szabályok az irányadók. Ennélfogva a lakásszövetkezetek esetében is alkalmazni kell az Szvt.-nek a szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnéséről szóló rendelkezéseit. Ezek határozzák meg – többek között – azt is, hogy a szövetkezeti tagot akkor lehet kizárni a szövetkezetből, ha felróható módon a szövetkezet érdekét súlyosan sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, illetve a tagsági viszonyból eredő kötelességeinek – az alapszabályban meghatározott időtartam alatt – felszólítás ellenére nem tesz eleget.
A lakásszövetkezetek közül a lakásépítő szövetkezetekre vonatkozóan, az Szvt. sérelmezett 99. § (2) bekezdése a kizárt taggal szemben az általánosnál szigorúbb rendelkezést tartalmaz. Eszerint az alapszabály a lakásépítő szövetkezetből kizárt, illetve kilépett tagnak a szövetkezettel szembeni követelését a volt tag által a lakóházépítésre teljesített befizetésekre, továbbá az elvégzett munkák és a nyújtott szolgáltatások ellenértékére korlátozhatja.
1.1. Az Alkotmánybíróság először a kifogásolt rendelkezésnek az Alkotmány 9. §-ával való összefüggését vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a 33/1993. (V. 28.) AB határozatában – utalva a 21/1990. (X. 4.) AB határozatára – kifejtette, hogy „az Alkotmány 9. § (1) bekezdése [...] a tulajdon bármely formájára nézve diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A határozat gondolati tartalma szerint – amelyet az Alkotmánybíróság több más határozatában is továbbfejlesztett – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti jogegyenlőségi tétel az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz való jogra, és az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Így a polgári jogi jogalanyok (a társasági jogban a társaságok) között a vagyoni viszonyok körében tett megkülönböztetés – kellő súlyú alkotmányos indok hiányában – alkotmányosan megengedhetetlen. Mindebből az következik, hogy a polgári jogi (társasági jogi) szabályozás során a jogviszonyok alanyait (beleértve az államot is) – az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére – egyenlőnek kell tekinteni.” (ABH 1993. 247., 250.) Az Alkotmánybíróságnak ezért az Alkotmány 9. §-ával összefüggésben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát is vizsgálnia kellett.
1.2. Az Alkotmánybíróság több ízben értelmezte az Alkotmány 70/A. §-a szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ennek során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom nemcsak az emberi, illetve állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom – amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre (másodlagos alapjogi teszt). Ez azt jelenti, hogy a nem alapjogokat érintő, bármely más szempont szerinti megkülönböztetés is alkotmányellenes, ha az az emberi méltósághoz való jog sérelmével jár. A megkülönböztetés – az Alkotmánybíróság által alkalmazott ismérvek szerint – akkor sérti az emberi méltósághoz való jogot, ha „önkényes”, azaz „indokolatlan”, vagyis nincs ésszerű oka. Az ilyen esetben ugyanis bizonyosan nem kezelték az érintetteket egyenlő méltóságú személyként, s nem értékelték mindegyikük szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal. Következésképpen valamely alapjognak nem minősülő jog, vagy helyzet tekintetében alkotmányellenes a megkülönböztetés, ha az önkényes. (857/B/1994. AB határozat, ABH 1995. 716., 717.)
Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az egyenlő méltóságú személyként való kezelés követelménye alapján „a kedvezményezettek homogén csoportján belül nem lehet különbséget tenni faj, szín, nem stb. alapján, azaz a kedvezményből ilyen alapon nem lehet senkit sem kizárni”. [39/1992. (VII. 16) AB határozat, ABH 1992. 235., 237.] Tehát a jogalkotó a kedvezményekre való jogosultság meghatározásakor nem tehet a kedvezményezettek homogén csoportján belül önkényes megkülönböztetéseket.
1.3. Az Alkotmánybíróság a jelen esetben azt vizsgálta, hogy a lakásépítő szövetkezetből kizárt tagokkal szemben a lakásszövetkezet alapszabályában megállapítható szigorúbb elszámolási szabályok alkotmányellenes diszkriminációt valósítanak-e meg.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a korlátozott elszámolást lehetővé tevő kifogásolt rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha azt a lakásépítő szövetkezet alapszabálya előírja. A tagok az alapszabály ismeretében csatlakoznak a lakásszövetkezethez. A csatlakozáskor a tagok az alapszabály elfogadásával hozzájárulnak – saját lakásszükségletük biztosítása érdekében – a kizárás esetére vonatkozó, korlátozott elszámolás alkalmazásához is. Így a korlátozott elszámolás alkalmazásához való hozzájárulás a tagok szerződési szabadságából eredő döntés. Az Alkotmánybíróság pedig már az 1282/B/1993. AB határozatában kifejtette, hogy „a [...] szerződéssel tehát a szerződő felek – szerződési szabadságuknál fogva – maguk döntenek úgy, hogy a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joguk gyakorlásáról lemondanak” (1282/B/1993. AB határozat, ABH 1994. 675., 678.). Így ha a tagok a szövetkezetbe történő belépésükkel a tételes elszámoláshoz való jogukról lemondtak, később – figyelemmel a pacta sunt servanda elvére – kötelesek ezt tudomásul venni. Az elszámolás korlátozása tehát szerződésen alapuló tulajdoni korlátozás, amely nem vet fel alkotmányjogi problémát.
Az alapszabály minden tagra kötelező. A korlátozott elszámolás valamennyi kizárt tagra vonatkozik. Mivel a kifogásolt rendelkezés az azonos (homogén) csoportra vonatkozóan azonos módon rendelkezik, ezért hátrányos megkülönböztetésről nem lehet szó.
Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy az Szvt. 92. § (2) bekezdése szerint „a lakásszövetkezet közhasznú tevékenységet ellátó kommunális szervezet”. A lakásszövetkezeteket, illetve a lakásépítő szövetkezeteket elsősorban nem vállalkozási tevékenység folytatására hozzák létre, hanem a tagok lakásszükségletének kielégítése céljából. Ezért a közös cél elérése érdekében a tagoktól fokozott mértékű együttműködés várható el. A lakásépítő szövetkezet közös céljának elérését veszélyeztető magatartás nem csak a vállalkozás eredményességét korlátozhatja, hanem a tagok lakáshoz jutását is.
Az Szvt. 51. §-a alapján a lakásszövetkezetnek tulajdonképpen lehetősége van arra, hogy az elszámolás során érvényesítse a volt taggal (örökösével) szemben azokat a követeléseit, amelyek a volt tag súlyosan szerződésszegő felróható magatartására vezethetők vissza. Ugyanakkor a kizárt taggal való teljes körű elszámolás, illetve annak elhúzódása veszélyeztethetné a lakásépítő szövetkezet céljának megvalósítását, azaz a tagok mielőbbi lakáshoz jutását, illetve a már felépített lakások fenntartását. Ezért indokolt, hogy a lakásépítő szövetkezet a kizárt taggal szemben a tételes elszámolástól eltérhessen és a volt tag követelését a lakóházépítésre teljesített befizetésekre, továbbá az elvégzett munkák és a nyújtott szolgáltatások ellenértékére korlátozhassa. Erre tekintettel a kifogásolt szabályozás nem tekinthető indokolatlannak, azaz önkényesnek, hiszen az a lakásépítő szövetkezet tagjai lakásszükségletének eredményes kielégítését szolgálja.
A fentiekben kifejtetteknek megfelelően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Szvt. 99. § (2) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben értelmezett 9. §-ával.
2. Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy a kifogásolt rendelkezés sérti-e az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz való alapjogot.
A 7/1991. (II. 28.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy:
„Az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot ugyan nem a XII. ún. alapjogi fejezetben szabályozza, hanem azt a szabadságjogoktól különválasztottan mondja ki, de nyilvánvalóan alapvető jogként részesíti alkotmányos védelemben akkor is, ha bizonyos körben a tulajdoni részjogosítványokat egyes törvények korlátozzák.” (ABH 1991. 22., 25.)
„Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy a tulajdonjog közérdekű korlátozása még a legliberálisabb tulajdonfelfogás korában is ismert volt, ugyanakkor az Alkotmány 8. § (2) bekezdése is – a fentiek szerint – eleve teret enged az alapjogok törvényi korlátozásának.” (ABH 1991. 22., 26.)
A 64/1993. (XII. 22) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította:
„A tulajdonhoz való jog az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében alapvető jog. Az alkotmányi tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. A szükséges és arányos korlátozásnak, illetve a tulajdonjog lényeges tartalmának ugyanis nincs polgári jogi megfelelője. A tulajdonjog részjogosítványai – amelyek még a polgári jog szerint sem mindig a tulajdonost, s egyes esetekben törvénynél fogva nem őt illetik – nem azonosíthatók a tulajdonhoz való jog alkotmányi védelmet élvező lényeges tartalmával.” (ABH 1993. 373., 379.)
„Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.” (ABH 1993. 373., 380.)
„Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. [...] A másik oldalról viszont, a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik.” (ABH 1993. 373., 380.)
Ebből következően a lakásépítő szövetkezetből kizárt tagok jogainak korlátozása során az Alkotmánybíróságnak a tulajdonhoz való jog korlátozása vonatkozásában kialakított gyakorlata az irányadó. A már idézett 64/1993. (XII. 22.) AB határozat szerint:
„Az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. Az alapjogkorlátozás szükségessége, illetve elkerülhetetlensége vizsgálatánál itt eleve figyelembe kell venni, hogy az Alkotmány 13. § (2) bekezdése a kisajátításhoz csupán a „közérdeket” kívánja meg, azaz, ha az értékgarancia érvényesül, ennél szigorúbb „szükségesség” nem alkotmányos követelmény. A tulajdon társadalmi és gazdasági szerepe, különösen az egyes szabályozó intézkedések beleilleszkedése adott gazdaságpolitikai feladatokba, egyébként is sokkal nehezebbé teszi a szükségesség vagy elkerülhetetlenség megállapítását, mint más alapjogok esetében, ahol inkább lehetséges általános érvényű viszonyítás. Demokratikus társadalomban természetes, hogy a tulajdont érintő gazdasági és szociális kérdésekben a „közérdeket” igen eltérően ítélik meg. A törvénnyel érvényesített „közérdek” alkotmánybírósági vizsgálata ezért nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem – még ha formálisan nem is a „közérdek” fennállására irányul, hanem a „szükségesség-arányosság” ismérveit alkalmazza – arra kell szorítkoznia, indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a „közérdekű” megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát).” (ABH 1993. 373., 381–382.)
Az Alkotmánybíróság a jelen esetben megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezéssel kapcsolatban a közérdekre hivatkozás indokolt. A fentiekben kifejtettek szerint a lakásépítő szövetkezet alapvető célja a lakásszükséglet kielégítését szolgáló épületek és az ezek rendeltetésszerű használatát elősegítő más létesítmények felépítése, illetve fenntartása. A lakásépítő szövetkezet mint közhasznú tevékenységet ellátó kommunális szervezet akkor képes célját megvalósítani, ha folyamatos működését nem gátolja a – szövetkezet érdekével ellentétes magatartást tanúsító – kizárt tagokkal való tételes elszámolás alkalmazása. Erre tekintettel az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz való jog korlátozása nem aránytalan és ezért nem alkotmányellenes.
3. Az Alkotmány 70/C. §-át érintően a kifogásolt rendelkezéssel való érdemi összefüggés hiánya miatt nem került sor az alkotmányossági vizsgálatra.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Szvt. 99. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2001. május 8.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
|
|
Dr. Czúcz Ottó s. k., |
Dr. Erdei Árpád s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Harmathy Attila s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kukorelli István s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
|
Dr. Tersztyánszkyné |
Dr. Strausz János s. k., |
dr. Vasadi Éva s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkező részével egyetértek. Álláspontom szerint azonban az indokolás III. része a következő:
A szövetkezetekre vonatkozó általános, és a lakásszövetkezetekre vonatkozó különös szabályokat a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Szvt.) tartalmazza. Az Szvt. 2. §-ának (1) bekezdése szerint az ebben a törvényben és a szövetkezet önkormányzati szabályzata által nem rendezett vagyoni és személyi viszonyokra a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az Szvt. 99. §-ának az indítványozó által támadott (2) bekezdése azt mondja ki, hogy az alapszabály a lakásépítő szövetkezetből kizárt tagnak a szövetkezettel szemben támasztható követeléseit korlátozhatja. Az alapszabály korlátozhatja továbbá annak a tagnak a szövetkezettel szemben fennálló követeléseit is, aki a szövetkezetből építtetői jogainak átruházása nélkül lépett ki.
Az Szvt. 17. §-ának (1) bekezdése szerint az alapszabály a szövetkezet szervezetének, működésének és gazdálkodásának alapokmánya, amelynek tartalmát a szövetkezet tagjai határozzák meg. A szövetkezet tagjai – a jogszabályok keretei között – maguk döntenek egyebek mellett a tagok jogairól és kötelességeiről, a volt taggal való elszámolásról [17. § (2) bekezdése]. A tagok elhatározásától, önkéntes vállalásától függ tehát, hogy a szövetkezetből való kizárás, illetve az építtetői jogok átruházása nélkül történő kilépés esetére az Szvt. 99. §-ának (2) bekezdésében lehetőségként megfogalmazott követeléskorlátozást előírja-e vagy nem.
Az Szvt. meghatározza, hogy milyen alapon lehet tagot a szövetkezetből kizárni. Eszerint kizárásra akkor kerülhet sor, ha a tag neki felróható módon a szövetkezet érdekét súlyosan sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy a tagsági viszonyból eredő kötelességének felszólítás ellenére határidőre nem tesz eleget.
Mind a felsorolt kizárási okok, mind az építtetői jogok átruházása nélkül történő kilépés a lakásszövetkezet működését súlyosan veszélyezteti. A szövetkezetekre mögöttesen alkalmazandó polgári jogi szabályok a szerződést biztosító mellékkötelezettségek között elismerik a jogvesztés kikötésének lehetőségét is. A lakásszövetkezetek alapszabályában a szövetkezet működését súlyosan veszélyeztető magatartás esetére a felek határozata alapján előírt követeléskorlátozás ezzel áll összhangban.
Az Szvt. támadott rendelkezése nem ír elő jogvesztést, csak lehetővé teszi, hogy a szövetkezet tagjai vállalják az alapszabályban a követeléskorlátozást a szövetkezet működését súlyosan veszélyeztető kötelezettségszegés esetére. Az Szvt-nek ez a szabálya nincs tehát az Alkotmánynak az indítványozó által megjelölt egyik szabályával sem (9., 13., 70/C. §) alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatban. Ezért az indítványt el kellett utasítani.
Budapest, 2001. május 8.
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás