BK BH 1997/322
BK BH 1997/322
1997.07.01.
Az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből túllépő vádlott felmentése jogos védelem címén az emberölés bűntettének vádja alól, aki a lakásába jogtalanul behatoló három személy közül az egyiket lelövi, miután eredménytelenül szólítja fel őket távozásra, sőt figyelmeztető lövés leadása ellenére azok továbbra is fenyegetően lépnek fel és a menekülésének az útját elállják [Btk. 29. § (2) bek., 166. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, lőfegyverrel visszaélés bűntettében és 2 rb. - egy esetben bűnsegédként elkövetett - közokirat-hamisítás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 6 évi börtönbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A tényállás lényege a következő.
A vádlott büntetlen előéletű, nőtlen, gyermektelen, vagyontalan, foglalkozás nélküli. Legális jövedelemmel, munkahellyel évek óta nem rendelkezik, állandó bejelentett lakásában huzamosabb ideje nem tartózkodik. Az ország területén különféle helyeken bejelentés nélkül lakott és megélhetését bűncselekményekből, illetve közelebbről nem ismert illegális kereskedelemből biztosította.
A vádlott pszichopathiás, indulatlabilis személy, de a vádbeli időszakban nem szenvedett kóros elmeállapotban.
1991-től 1994-ig a vádlott ellen számos büntetőeljárás indult, egy kivételével különféle lopások, főként gépjárműlopások gyanúja miatt. Mivel azonban a vádlott ismeretlen helyen tartózkodott, a nyomozati, illetve a bírósági eljárásokat sorra fel kellett függeszteni, és elfogatóparancsokat kellett kibocsátani.
A vádlott több éve üzleti kapcsolatban állt egy állítólagos "Niku" nevű román állampolgárral, akivel részben Romániában, részben Budapesten szokott találkozni. Ennek a személynek kilétét, illetve személyazonosságát a nyomozás során nem lehetett felderíteni. A vádlott neki vagy egy másik, ismeretlen román állampolgár részére készítette azokat a hamis gépkocsikulcsokat, amelyeket a jelen ügy nyomozása során nála lefoglaltak.
1995 áprilisában közelebbről nem tisztázható időben a vádlott a "Niku" nevű romántól 30 000 forintért megvásárolt egy Smith and Weston típusú 9 mm-es forgópisztolyt, 5 db lőszert és pisztolytokot. A lőfegyver és lőszer tartásához hatósági engedéllyel nem rendelkezett. A vádlott részben azért, hogy az ellene kiadott körözések, illetve a hatóságok elől elrejtőzzék, részben pedig hogy az ismeretségi körében levő és őt esetleg megzsarolni szándékozó bűnözőket félrevezesse, személyazonosságát hamis okiratokkal kívánta leplezni, és hamis néven kívánt lakáslehetőséghez jutni. Ennek érdekében az említett román állampolgártól szerzett be alkalmas okmányokat, a következők szerint.
1994 végén, pontosan meg nem állapítható időben 10 000 forintért megvásárolt egy K. Z. névre kiállított személyi igazolványt, valamint egy ugyanilyen névre kiállított gépjárművezetői engedélyt, melyek valódiak voltak, és azonos személy tulajdonát képezték. Az, hogy "Niku" miként jutott az iratokhoz, a vádlott nem tudta. A vádlott az eredeti igazolványképet meghagyta, mert úgy érezte, hogy hasonlít a tulajdonoshoz, és azon semmiféle változtatást sem ő, sem Niku nem végeztek.
Letartóztatása előtt néhány nappal, május közepén 15 000 forintért megvásárolt Nikutól egy másik személyi igazolványt is, amely I. Z. nevére volt kiállítva. Ebben az esetben a vádlott átadta saját fényképét Nikunak, aki az eredetit eltávolítva, a vádlottét ragasztotta bele, ekként az igazolványt a vádlott kérésére és tudtával meghamisította. A vádlott ezt az okmányt is magához vette, de a továbbiakban már nem volt módja felhasználni. A K. Z. nevére kiállított személyi igazolványt azonban felhasználta.
1995. március végén újsághirdetés alapján a vádlott felkereste P. Sz.-t, aki a lakását kívánta bérbe adni. A vádlott a hamis személyi igazolványt mutatta fel a tanúnak, és az abban levő adatokat írták be a lakásbérleti szerződésbe. A havi bérösszeg 30 000 forintot tett ki, a vádlott be is költözött a lakásba, ahol a vádbeli esetig egymagában lakott, bejelentés nélkül. Új tartózkodási helyét csak ketten ismerték, a barátnője, valamint a vádlott egyik régi barátja, K. T., akik az új lakásban is gyakran meglátogatták. Ilyenkor a vádlott az ablakon történt kopogásra a teraszon át kidobta nekik a kulcsokat, amely a ház kapuját és a lakást nyitotta.
K. Gy. sértett és a vádlott már kb. két éve ismerték egymást. Az eljárás során nem lehetett tisztázni a közöttük fennálló kapcsolat jellegét, nevezetesen hogy a sértett zsarolni, avagy pénz ellenében védeni akarta-e a vádlottat. A sértett, ugyanis mint "testőr", illetve mint biztonsági őr tevékenykedett különféle kft.-kben. V. Z.-vel együtt tulajdonosa volt a "V. és tsai" nevű, vagyonvédelemmel foglalkozó kft.-nek, dolgozott más társaságnál is, ahol személy-, vagyon- és biztonsági őrként szerepelt. A sértettnek tudomása volt a vádlott bűnöző életmódjáról, és arról is, hogy álnéven bujkál a hatóságok elől, a tartózkodási helyét azonban nem ismerte. 1995. május 18-án a sértett két barátjával, V. Z.-vel és Cs. Gy.-vel együtt elhatározta, hogy megkeresi, illetve felkutatja a vádlottat. Ennek az volt a célja, hogy valamiért kérdőre vagy felelősségre vonják, feltehetően egy gépkocsilopás miatt. A pontos háttér, illetve cél nem volt tisztázható, mint ahogyan az sem, hogy a sértett miként és hol került aznap összeköttetésbe K. T.-vel, a vádlott barátjával. Tény viszont, hogy K. T. elárulta a sértettnek a vádlott tartózkodási helyét, a lakásba való bejutás módját és vállalta, hogy a sértettet és barátait odavezeti. Május 18-án délután három óra körül a sértett és két barátja, valamint K. T., az utóbbi útmutatása és kalauzolása mellett a gépkocsival a vádlott lakásához mentek. A vádlott otthon volt, és barátnőjével, K. K.-val éppen ágyban volt. K. T. az erkélyajtón bezörgetett, a többiek félrevonultak. A vádlott kinézve csak barátját látta meg, ezért a szokásokhoz híven, gyanútlanul kidobta a kulcsot. Ennek segítségével a sértett és az említett három személy bejutottak a házba, de K. T. a lakásajtót nem nyitotta ki, hanem bekopogott. A vádlott félmeztelenül ajtót nyitott, mire a sértett és barátai benyomták az ajtót, és behatoltak a lakásba, K. T. pedig a bejárati ajtó előtt maradt. Először V. Z., aztán Cs. Gy., végül a sértett mentek be. A vádlott a sértett két barátját egyébként nem ismerte. A behatolók nem közölték jövetelük célját, a vádlott pedig a váratlan eseménytől nagyon megijedt. Beszaladt a szobába, és az ágy mellett elhelyezett, töltött forgópisztolyt felkapva, felszólította a szobába bejövő V. Z.-t és Cs. Gy.-t, hogy távozzanak. Ugyanakkor egy figyelmeztető lövést adott le a mennyezetbe, felfelé tartva a pisztolyt.
V. Z. és Cs. Gy. az erkélyajtó felé húzódtak, a vádlott pedig, mivel azok a háta mögé kerültek, az előszoba felé fordult, illetve lépett, ahol viszont a sértett állt. Kezében tartott egy rádiótelefont. A sértett ekkor a tőle kb. 0,5-1 méter távolságban elhelyezkedő vádlott felé fordult egész testével, kezében tartva a rádiótelefont. A vádlott ettől a mozdulatától megijedt, mellmagasságba emelte a pisztolyt, és a vele szemben álló, feléje forduló sértettet mellbe lőtte, aki a lövés után a földre zuhant. A lövés a jobb mellkas felett érte - az elfordulás miatt -, iránya jobbról balra, felülről lefelé irányult. A lövedék a jobb oldali III. bordaközben hatolt be a mellüregbe, és bal felé haladva megnyitotta a szívburkot és a szív jobb pitvarát, sértette a máj bal oldali felső lebenyét, a XI. háti csigolyát, a bal vese csúcsát és a baloldali XI. bordaközben a bőr alatt megrekedt. A majdnem teljesen áthatoló mellkasi sérülés nagyfokú belső vérvesztést okozott, amely perceken belül a sértett halálához vezetett. A lövés elhangzása után V. Z. és Cs. Gy. az erkélyajtón és a teraszon át kimenekültek a lakásból, és egy utcai telefonfülkéből értesítették a rendőrséget. A vádlott a rádiótelefont a szobába vitte, ahol később a rendőrség a helyszíni szemle során megtalálta. A vádlott a tanúk távozása után gyorsan felöltözött, magához vette a pisztolyt, a személyi igazolványokat és más iratait, majd ő is kimászott az erkélyen át, és a közeli felüljáróhoz sietett, V. Z. pedig követte. A vádlott menet közben kezdte elszórni az iratokat, ezeket V. Z. összeszedte, egyebek között a K. Z. névre szóló személyi igazolványt is. Az I. Z. nevére szóló személyi igazolványt viszont a vádlott a zsebében tartotta, de a későbbi igazoltatásnál nem mutatta fel.
Közben egy gépkocsizó rendőrjárőr érkezett a felüljáróra, a rendőrök a vádlottat elfogták, elvették tőle a pisztolyt, és ruházatában megtalálták az említett személyi igazolványt. Az elsőfokú ítélet ellen a védő a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alóli felmentésért, egyebekben a büntetés enyhítése végett, a vádlott az emberölés bűntettének és a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alóli felmentés érdekében, illetőleg a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész alaptalannak ítélte a védelmi fellebbezéseket. A lőfegyverrel visszaélés bűntetteként értékelt cselekményt lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntetteként indítványozta megjelölni, rámutatott egyben a törvényhelyre hivatkozás téves voltára is. Egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A védő a fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a felmentésre irányuló fellebbezése az élet elleni bűncselekményre vonatkozik. Az ítéleti tényállás egyes részeinek a módosítását, kiegészítését kérte. Az emberölés bűntetteként értékelt cselekménnyel kapcsolatban egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, miszerint védence jogos védelmi helyzetben cselekedett. Sérelmezte ellenben, hogy az elsőfokú bíróság az elhárításhoz szükséges mérték túllépéseként értékelte a vádlott magatartását, és csupán a Btk. 29. §-a (3) bekezdésének alkalmazására látott lehetőséget. Annak a véleményének adott hangot, hogy a kiegészített és irányadónak elfogadott tényállás figyelembevételével a Btk. 29. §-a (2) bekezdésének alkalmazása az indokolt, mivel a védence az őt fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges mértéket azért lépte túl, mert azt ijedtségből képtelen volt felmérni. Ezért - büntethetőséget kizáró okból - a vádlott felmentését kérte az emberölés bűntette miatt ellene emelt vád alól; ez pedig a fő- és mellékbüntetés lényeges enyhítését vonja maga után.
A vádlott igen részletesen indokolta a fellebbezését a Legfelsőbb Bírósághoz címzett beadványában. Ennek lényege, hogy a lakásába jogtalanul és teljesen váratlanul, erőszakkal behatoló három személy (egyik a sértett) támadólag lépett fel vele szemben. Lakásából még a felszólítás ellenére, sőt a riasztólövés leadása után sem távoztak. Az erőfölényben levő három férfi elzárta előle a lakásból való menekülés lehetőségét is. Megrémült, és félelem hatása alatt cselekedett, amikor a közvetlen közelébe került támadó sértettet lelőtte. Állítása szerint a K. Z. névre szóló személyi igazolványt nem használta fel, következésképpen a közokirat-hamisítás bűntettét nem követte el. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy az ellene indult büntetőeljárások nagyobb részét az illetékes hatóságok megszüntették.
A vádlott és a védő fellebbezése az alább kifejtettek szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet tényállását - kisebb helyesbítéstől eltekintve - megalapozottnak találta. Az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le az eljárást. A lehetőség keretein belül feltárta mindazokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy érdemi elbírálásához szükségesek. Indokolási kötelezettségének meggyőző teljesítésével hivatkozott azokra a bizonyítékokra, amelyekre a tényállást alapozta. Kellő indokát adta annak, hogy egyes bizonyítékokat miért fogadott el valónak, másoknak miért nem tulajdonított valóságtartalmat. Az elsőfokú ítélet csupán az alábbiakkal szorult helyesbítésre az iratok alapján, a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lehetőségnek megfelelően.
a) A vádlott az elkövetés idején pontosan meg nem határozható forrásból tartotta fenn magát.
b) A vádlott a lakásába jogtalanul behatoló sértettet, valamint Cs. Gy.-t korábban is ismerte, csupán V. Z. volt számára ismeretlen. Az ezzel ellentétes ítéleti megállapítás iratellenes.
Az elsőfokú ítélet a fenti helyesbítéssel mindenben megalapozott, megfelel a bizonyítás anyagának, ezért az a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A megalapozottnak elfogadott tényállás alapján okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére a lőfegyver engedély nélküli tartásával, illetőleg a személyi igazolvány meghamisításával, valamint a más nevére szóló személyi igazolvány felhasználásával kapcsolatosan. Tévedett ellenben, amikor a vádlott bűnösségét az emberölés bűntettében is megállapította.
Az elsőfokú bíróság által kifejtett álláspont szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett. A vádlott a sértettnek és két társának a személyét közvetlenül fenyegető támadását jogosult volt elhárítani, és azzal szemben védekezni. A vádlott elhárító tevékenységét azonban nem találta az arányosság követelményeihez megfelelőnek. Okfejtése szerint a vádlott a sértett támadását legfeljebb a testi sértés elleni fenyegetésként foghatta fel, súlyosabb támadástól nem tarthatott. A védekezés szükséges mértékét a sértett fellépése folytán keletkezett ijedtségében lépte túl. Az adott helyzetben ez az ijedtség csupán korlátozta őt az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, ezért az elsőfokú bíróság a Btk. 29. §-ának (3) bekezdését alkalmazta, következésképpen a vádlott bűnösségét megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság szükségesnek látja előrebocsátani, hogy a jelenlegi ítélkezési gyakorlat a korábbinál szélesebb körben fogadja el a jogos védelmi cselekmény szükségességét, és szűkebb körben helyezkedik a túllépés megállapítására. Az említett gyakorlat kialakítását a jelenlegi életviszonyok tették indokolttá, amikor egyre több a személyek és javaik elleni jogtalan támadás, egyre gyakrabbak az olyan bűncselekmények, amikor egyedülálló vagy idős embert támadnak meg a saját lakásában, számolnak le vele, illetve fosztanak ki.
A felülvizsgálat alatt álló ügyre rátérve, az volt az alapvető kérdés, hogy a védekezés szükséges mértékének a túllépése a Btk. 29. §-ának (2) bekezdésébe foglalt okból következett-e be, avagy oly mértékű volt az ijedtség vagy felindulás, amely csupán korlátozó tényezőként értékelhető [Btk. 29. § (3) bek.]. A védekezés szükséges mértékének a felismerésére kiható ijedtség foka és annak a vádlottra gyakorolt hatása nem orvosi szakkérdés, hanem olyan kérdés, amelyet a bíróságnak az adott ügy összes körülményének részletes elemzése alapján kell eldöntenie. Az irányadó tényállás szerint a sértett és a vádlott a cselekmény elkövetését megelőzően két éve ismerte egymást. A sértett hamis munkaadói igazolvánnyal rendelkezett, szerepköre aggályos volt. Testőrként, illetve biztonsági őrként tevékenykedett különböző kft.-kben. A sértett és a vádlott között fennálló kapcsolatot nem lehetett pontosan tisztázni, tény azonban, hogy a sértett mindenáron az álnéven bejelentett vádlott tartózkodási helyének a felkutatására törekedett. (Feltehetően egy ismerős gépkocsijának ellopása miatt akarták felelősségre vonni a vádlottat.) A vádlott megerősített állítása szerint a sértett több esetben megfenyegette őt telefonon, amiért a rejtőzködő vádlott tartott tőle. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy a sértett két társával részben fondorlattal, részben az ajtó benyomása útján, teljesen meglepetésszerűen és jogtalanul behatolt a vádlott lakásába. A váratlan és fenyegető esemény kapcsán a behatolóknál lényegesen gyengébb fizikai adottságú vádlott nagyon megijedt. Az ágy mellett elhelyezett töltött állapotban levő forgópisztolyt felkapva távozásra szólította fel őket. Ugyanakkor egy figyelmeztető lövést adott le a mennyezetbe, felfelé tartva a pisztolyt.
A vádlott távozásra felszólítása és a figyelmeztető lövés leadása hatástalan maradt, miközben a sértettel behatoló két férfi az erkély felé lépve a vádlott mögé került. A fenyegetett helyzetben levő vádlott az előszoba felé igyekezett, ahol viszont a támadólag fellépő sértettel találta magát szembe, elzárva ezáltal a vádlott elől a menekülés egyetlen lehetőségét. Ilyen körülmények között került sor arra, hogy a vádlott a vele szemben testközelben álló sértettet mellbe lőtte.
Eldöntendő kérdés: mennyiben volt elvárható a vádlottól, hogy a támadás elhárításához szükséges módot és mértéket megfelelően megválassza.
A történések egész folyamatát figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján az volt megállapítható, hogy a vádlottnál már a cselekményt megelőző időszakban félelemérzet alakult ki a sértett fenyegető magatartása miatt. Ez a félelem és a kiszolgáltatottság érzése fokozódott, amikor a vele szemben fizikailag lényeges erőfölényben levő sértett két társával jogtalanul és váratlanul az ajtót benyomva a lakásában megjelent. A behatolók a megrémült vádlottat - a lakásból kiutasítás és figyelmeztető lövés leadása ellenére - körülvették, támadólag léptek fel vele szemben, és a sértett a menekülés egyetlen útját is elzárta előle. Ebben a szorongatott helyzetben, minden más védekezési lehetőség kizártsága folytán a vádlott a pánikhelyzetből adódó, élettanilag tudatszűkült állapotban cselekedett. Képtelen volt arra, hogy a védekezés szükséges mértékét megválassza, lehetetlen volt számára annak a reális felmérése, hogy a sértett támadásának az elhárítása esetleg más módon is elérhető. Az ellene irányuló jogtalan támadás elhárításának szükséges mértékét tehát a vádlott azért lépte túl, mivel ijedtsége és félelemérzete folytán azt nem volt képes felismerni.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott esetében nem a Btk. 29. §-ának (3) bekezdése szerinti jogos védelem szükséges mértékének a túllépése történt, hanem a Btk. 29. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel a vádlott büntetőjogi felelőssége megállapításának nincs helye. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet e részében megváltoztatta, a vádlottat az emberölés bűntette miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján - büntethetőséget kizáró okból - felmentette.
Mint már említést nyert, a másik két vádpont tekintetében okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés. A lőfegyver engedély nélküli használatával kapcsolatos cselekmény jogi minősítése, valamint a törvényhelyre hivatkozás azonban pontosításra szorult. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a lőfegyveren kívül engedély nélkül öt darab lőszert is megszerzett és birtokolt. Ezért a szóban levő bűncselekmény helyes megnevezése lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette. A törvényhelyre hivatkozás pedig helyesen: a Btk. 263/A. §-a (1) bekezdésének a) pontja.
A büntetés kiszabásának a kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra kíván rámutatni, hogy a vádlott az emberölés bűntettének vádja alóli felmentése miatt a bűnösségi körülmények módosításra szorultak, ami végül is a büntetés lényeges enyhítését eredményezte.
A vádlott terhére csupán a bűncselekmények halmazatát, valamint azt lehetett értékelni, hogy ezeket a cselekményeket az ellene folyamatban levő büntetőeljárások alatt követte el.
Az így módosított bűnösségi körülmények alapján - tekintettel arra is, hogy a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének a tárgyi súlya a hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli módon elszaporodottsága miatt jelentős - a Legfelsőbb Bíróság 1 évi tartamú szabadságvesztés kiszabását, valamint 1 évre a közügyektől eltiltás alkalmazását látta indokoltnak a vádlottal szemben a büntetés céljának az elérésére. (Legf. Bír. Bf. IV. 629/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás