BK BH 1997/323
BK BH 1997/323
1997.07.01.
A végszükségbeli helyzetre eredményesen nem hivatkozhat, aki a társasház bejárati ajtaján levő zárszerkezetet kár okozásával azért rongálja meg, hogy ezáltal a lakására kihívott orvos és gázszerelő bejutását megkönnyítse [Btk. 30. §, 324. (1) bek.; Ptk. 190. § (1)–(2) bek., 95. § (2) bek.].
A kerületi bíróság az 1994. július 1. napján meghozott végzésével a terheltet a folytatólagosan elkövetett rongálás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az egyetemet végzett biológus szakképzettségű, ügyvezető igazgató foglalkozású terhelt a felesége tulajdonában álló öröklakásban lakik. 1993. december 12-én a délelőtti órákban, majd 1994. január 26-án még két alkalommal a terhelt megrongálta a társasház bejárati ajtaján található zárszerkezetet, és ezzel 45 460 forint kárt okozott, amely nem térült meg. A társasház közgyűlésének érvényes döntése alapján került sor arra, hogy a ház bejárati ajtajára elektromos zárat és ezzel egy időben a társasházban levő lakásokhoz kaputelefont szereltek be. A terhelt lakásában a kaputelefon felszerelése azért maradt el, mert a terhelt ennek a 2000 forintos költségét - az erre vonatkozó kötelező közgyűlési határozat ellenére - nem fizette ki.
Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a terheltnek azt a védekezését, amely szerint végszükségben cselekedett, mert a zárszerkezet szétszerelése a részéről a lakására hívott orvos, illetve gázszerelő lakásába történő bejutásának a lehetővé tétele érdekében történt. Úgy ítélte meg az elsőfokú bíróság, hogy a terheltet a birtoklásában nem zavarták oly módon, amit rendszeres károkozással kellett volna elhárítania. A terhelt tehát nem végszükségben cselekedett, ezért a kapuzár megrongálásával kapcsolatos cselekményével a Btk. 324. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett rongálás vétségét megvalósította.
A másodfokú bíróság az 1995. május 18. napján meghozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A végzés az első fokon eljárt kerületi bíróság határozatának a tényállását mindössze azzal egészítette ki, hogy a ház bejárati ajtajához szükséges kulcsokat a terhelt megkapta, így a kihívott személyeknek a házba való bejutása biztosítva volt. A másodfokú bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a társasház közgyűlésének a határozata alapján a kaputelefonra a háztól független tulajdonközösség jött létre. Miután a terhelt nem fizette be a kaputelefon költségét, annak a tulajdonosává sem válhatott. Ez egyébként is kizárt lett volna, mert a lakás tulajdonosa a terhelt házastársa. A terhelt tehát a lakók többségének a tulajdonában levő kaputelefon megrongálásával idegen dolgot rongált meg szándékosan, ennélfogva helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy folytatólagosan elkövette a rongálás vétségét.
A másodfokú bíróság jogerős határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a felmentése érdekében. Az eljárt bíróságok ténymegállapításait annyiban tette vitássá: nem helytálló, hogy őt vagy a feleségét a kapucsengő leszereléséről előzetesen értesítették. A jogi álláspontja szerint miután a közös képviselőt senki sem hatalmazta fel arra, hogy a lakásához tartozó kapucsengőt leszereljék - erre nem is volt jogi lehetőség, mert az a lakás tartozéka volt -, a lakás birtoklásában korlátozva lett, minthogy nem volt biztosítva az, hogy a lakásába az oda meghívott személyek bejuthassanak. Azzal, hogy az elismert esetekben a lakására hívott orvos, illetőleg szerelő bejutását a zárszerkezet szétszerelésével tette lehetővé, végszükségben, vagyis nem jogellenesen cselekedett. Ezt az álláspontot a terhelt és a védője a nyilvános ülésen is fenntartotta.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, ezért a Be. 287/B. §-a alapján elutasítandónak tartotta. Álláspontja szerint a terhelt a bíróságoknak a bizonyítékokat értékelő tevékenységét kifogásolta, a határozatok megalapozatlanságára hivatkozott, és csak ebből következően sérelmezte a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítását. A felülvizsgálati indítványt ennélfogva a törvényben kizárt.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó. A felülvizsgálati indítvány abban a részében, amelyben a tényállás egyes megállapításait kifogásolja, a törvényben kizárt [Be. 287/B. §]. A felülvizsgálatnak a törvényben kimerítően felsorolt okai között ugyanis a tényállás megalapozatlansága nem szerepel [Be. 284. §, 284/A. § (2) bek.]. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a legfőbb ügyésznek azzal az álláspontjával, amely szerint a tényállás támadása következtében a felülvizsgálati indítványt a Be. 287/B. §-a alapján a maga egészében el kell utasítani. Az indítvány ugyanis a tényállás támadásától függetlenül - a megállapított tények alapján - hivatkozik arra is, hogy a terhelt végszükségben, illetőleg a birtokát ért jogtalan támadás elhárítása érdekében, tehát nem jogellenesen cselekedett; ennélfogva a büntetőjogi felelősségének a megállapítására az anyagi jogszabály megsértésével került sor. Ez a hivatkozás viszont a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati oknak megfelel. Miután ennek a következtében az indítvány elutasításának nem volt helye [Be. 288. §], azt - a Be. 289/A. §-ának (1) bekezdése szerint - nyilvános ülésre kitűzve kellett elbírálni.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ügydöntő határozatában megállapított tényálláshoz való kötöttség szempontjából arra a következtetésre jutott, hogy ennek a tényállásnak a részei azok a ténymegállapítások is, amelyeket az ügydöntő végzésnek nem az ún. tényállási része tartalmaz, de amelyeket a feltárt bizonyítékok értékelése alapján tett a bíróság, és amelyekből jogi következtetéseket vont le. Ezeket a - társasház közgyűlésének az elektromos ajtózár felszerelésével kapcsolatos döntésével, a kaputelefonnak a terhelt lakásába történő beszerelésének az elmaradásával összefüggő - ténymegállapításokat a felülvizsgálati indítvány elbírálása során az irányadó tényállás részeként kezelte.
Mindezeknek az előrebocsátása mellett a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy a terhelt magatartása a birtokát sértő támadásnak (tilos önhatalom) a birtokos részéről történő arányos elhárításaként értékelhető-e, ami nem jogellenes; ezáltal a büntetőjogi felelősség megállapítását is kizárja. A terhelt ugyanis az indítványában elsősorban a birtokát ért sérelemre, mint a magatartása jogellenességét kizáró okra hivatkozott. Ennek a hivatkozásnak a ténybeli alapjai pontosan nem tisztázottak. Nem állapítható meg, hogy az elektromos zár és a kaputelefon beszerelése előtt az addig létező kapucsengőket a lakók külön-külön saját maguknak szerelték-e be, vagy azt a társasház létesítette, és az ilyen módon volt a lakások tartozéka. Az sem tisztázott, hogy a kaputelefon felszerelése előtt a kapucsengő - mint összefüggő rendszer - működött-e, így volt-e műszaki lehetőség arra, hogy egyes lakásokhoz tartozó kapucsengőket meghagyjanak, míg más lakáshoz tartozókat leszereljenek. Ezeknek a kérdéseknek a ténybeli tisztázatlansága azonban az indítványban történt hivatkozás érdemét, azaz a helyes jogi értékelést nem érinti, a tényállás helyessége a felülvizsgálati eljárásban amúgy sem vizsgálható.
Ha ugyanis a terheltet az elektromos zár és a kaputelefon felszerelése előtt létező kapucsengő leszerelése folytán egyáltalán birtoksérelem érte, a tényállásban leírt - az elektromos zárszerkezet szétszereléssel történt megrongálásában megnyilvánuló - magatartása akkor sem volt jogszerűnek tekinthető.
A Ptk. 190. §-ának (1) bekezdése szerint a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást ugyan - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja, a már elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag azonban csak akkor léphet fel, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná [(2) bek.]. Az adott esetben a terhelt birtoka elveszett (a lakásához tartozó kapucsengőt leszerelték), arról pedig nyilvánvalóan nem lehet szó, hogy a birtokvédelem hatósági útja olyan időveszteséget okoz, ami a birtokvédelmet eleve meghiúsítaná. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a birtok elvesztése után az elsődleges birtokvédelmi eszköz a hatósági eljárás igénybevételével történő birtokvédelem. Nem jogos az az önhatalom, ami a birtoksértő dolgainak az olyan eltávolításában nyilvánul meg, ami a dolog megrongálódását eredményezi.
Nem tekinthető jogszerű önhatalomnak a terhelt magatartása akkor sem, ha az őt ért birtoksértést akként fogjuk fel, mint ami azáltal valósult meg, hogy a társasház az ő lakásába az elektromos zár működtetéséhez szükséges kaputelefont elmulasztotta beszerelni. Az elektromos zár megrongálásával a terhelt a többi birtokost a jogszerű birtoklásában zavarta, mivel a lakóház a zárszerkezet megrongálása folytán az idegenek számára nyitottá vált. Márpedig nem lehet jogos az az önhatalom, ami más - nem birtokháborító - birtokost a jogszerű birtoklásában zavar.
Nem alapos a terheltnek a végszükségben történt elkövetésre - mint büntethetőséget kizáró okra - való hivatkozása sem. A Btk. 30. §-a szerint végszükségben az cselekszik - és ezért nem büntethető -, aki a saját, illetve mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb kárt okoz, mint amelynek az elhárítására törekedett. Amint az irányadó tényállásból kiderül, a terheltnek az épület bejárati ajtajához kulcsa volt. Ebből következően a betegségből vagy a lakásban levő gázkészülék meghibásodásából származó esetleges közvetlen veszélyt akként is elháríthatta volna, hogy a lakásra kihívott orvost, szerelőt az épület kapujában bevárja, és a kaput rendeltetésszerűen használva (kulccsal kinyitva) az orvost, illetve a szerelőt beengedi. Ez egyébként az adott körülmények között a terhelttől feltétlenül elvárható lett volna.
A rongálás vétségének a tényállási elemei az adott esetben hiánytalanul megvalósultak, ezt egyébként a terhelt és a védője sem vitatta. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság mindössze azt jegyzi meg, hogy téves és szükségtelen volt a másodfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, ami a kaputelefonnak a lakás közös használatú részeitől elkülönült tulajdonlására vonatkozott. A kaputelefon tartozék, ennélfogva kétség esetén osztozik a fődolog jogi sorsában [Ptk. 95. § (2) bek.]; arra pedig nincs adat, hogy a lakóközösség a kaputelefonra az általánostól eltérő tulajdonlásban állapodott meg. Másrészt a kaputelefon és a zárszerkezet a terhelt számára túlnyomó részben idegen dolog, így annak a megrongálása akkor sem jogszerű, ha kis hányadában a terhelt vagy a házastársa annak a társtulajdonosa (BJD 1469. szám).
A kifejtettek folytán a Legfelsőbb Bíróság - miután a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt - a megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 1900/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás